S20-as személyvonat

személyvonat Budapesten, Pest, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékben

Az S20-as személyvonat egy budapesti elővárosi és távolsági vonat, ami 2014. december 14-étől közlekedik ezen a néven[1] a budapesti Nyugati pályaudvar és Szeged vasútállomás között. Vonatszáma négyjegyű, 70-nel kezdődik.

S20-as személyvonat
←  S12 
 S20  személyvonat
 S21  →
Típus budapesti elővárosi vonat
Első járat 2014. december 14.
Vonal kezdete Budapest-Nyugati
Vonal vége Kecskemét,
Szeged
Állomások száma 30/14
Távolság 191 km
Utazási idő 1 óra 27-39 perc/2 óra 43 perc
Járatsűrűség napi 1 pár
Vonatszám kecskeméti: 7028, 7029, 7039, 7049
szegedi: 17028, 17029
Osztályok csak másodosztály
Vasúti jármű Stadler FLIRT,
MÁV V43+Bd+Bpee+Apee
Sebesség 120 km/h (maximális),
60 km/h (átlag)
Pálya tulajdonosa Magyar Államvasutak
Vasútvonal Budapest–Cegléd–Szolnok-vasútvonal,
Cegléd–Szeged-vasútvonal

Története Szerkesztés

2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti vasútvonalakon. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től a Déli pályaudvarra érkező összes vonat S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és kétjegyű számból álló utótagot kapott.[2] Utóbbit a vasútvonal számozása alapján. A 2014-ben országosan kibővített rendszerbe később felvették a naponta egyszer, Budapest és Szeged közt közlekedő személyvonatot is S20-as néven. A számozás a 140-es számú vasútvonalra utal, aminek "40-es" részét osztották kettővel, így lett S20-as.

2022. április 3-ától a Szegedről induló gyorsvonat S20-as jelzéssel közlekedik.

2023. augusztus 28-ától a reggeli járatok megállási és indulási rendje módosul. A hajnali Budapestről Szegedre induló járat helyett az új később induló Napfény InterCity közlekedik, illetve a Ceglédről Nyíregyházára induló személyvonat meghosszabitott útvonalon Budapestről indul ami minden állomáson és megállóhelyen megáll. A Szegedről Budapestre közlekedő vonat InterCity-ként közlekedik. A Budapestről Kecskemétre közlekedő személyvonat S20-as jelzéssel közlekedik, mely péntek és szombati napokon Szegedik közlekedik. A kecskeméti járatok továbbra is jelzés nélküli személyvonatként közlekednek. [3][4][5]

Útvonala Szerkesztés

A vonat naponta egyszer, Budapestről Szegedre közlekedik MÁV V43 mozdonnyal és Bd gyorsvonati kocsikkal. A szerelvény InterCity-kocsikat is továbbít, ezek külön felár nélkül is igénybe vehetők. A járat Kiskunfélegyházáig mindenhol megáll, utána csak Kisteleken és Szatymazon. A köztes állomásokat a napközben közlekedő Kiskunfélegyháza és Szeged közötti személyvonatok szolgálják ki.

S20 (Budapest-Nyugati – Kecskemét – Szeged)
Perc (↓) Állomás Perc (↑) Átszállási kapcsolatok
0 Budapest-Nyugati
végállomás
148  
  9, 26, 91, 191, 226, 291
  4, 6
  72, 73
   S21 ,  S50 ,  Z50 ,  S70 ,  G70 ,  Z70 ,  S71 ,  G71 ,  S72 ,  Z72 , IC, EC, EN, sebesvonat
6 Zugló 140   5, 7, 7E, 8E, 108E, 110, 112, 133E
  1, 1A
  72
   S21 ,  S50 ,  G50 ,  Z50 , IC, sebesvonat
11 Kőbánya alsó   9, 95, 117, 151, 162, 185, 195, 217, 217E, 262
  3, 28, 28A, 62, 62A
   S21 ,  S50 ,  G50 ,  Z50 
15 Kőbánya-Kispest 132  
  68, 85, 85E, 93, 93A, 98, 98E, 132E, 136, 148, 151, 182, 182A, 184, 193E, 200E, 202E, 268, 282E, 284E
  575, 576, 577, 578, 580, 581
   S21 ,  S36 ,  G43 ,  S50 ,  G50 ,  Z50 , IC, sebesvonat, expresszvonat
19 Pestszentlőrinc   36, 98, 98E, 200E, 217, 217E
   S50 
21 Szemeretelep   93, 183, 200E
   S50 
24 Ferihegy 126   166, 200E, 236, 236A, 266
  575, 576, 578, 580, 581
   S50 ,  Z50 , IC, sebesvonat, expresszvonat
28 Vecsés   576, 577, 578
  Helyi busz
   S36 ,  G43 ,  S50 
31 Vecsés-Kertekalja    S50 ,  Z50 
36 Üllő    S36 ,  G43 ,  S50 
40 Hosszúberek-Péteri   512
   S50 
45 Monor   507, 513, 514, 515, 516, 517, 518, 585, 586, 587, 590, 591, 595
   S50 ,  G50 ,  Z50 
51 Monorierdő   588
   S50 ,  G50 ,  Z50 
55 Pilis   590, 591, 595
   S50 ,  G50 ,  Z50 
61 Albertirsa   564, 565, 567, 569, 570
   S50 ,  G50 ,  Z50 
65 Ceglédbercel    S50 ,  Z50 
68 Ceglédbercel-Cserő   564, 565
   S50 ,  Z50 
72 Budai út    S50 ,  Z50 
78 Cegléd 90   520, 521, 522, 525, 526, 528, 531, 535, 537, 539, 540, 541, 542, 550, 552, 553, 555, 556, 558, 559, 560, 561, 562, 564, 565, 566
   S50 ,  G50 ,  Z50 , IC, sebesvonat, expresszvonat
101 Nyársapát 81   547, 550, 552, 556
107 Nagykőrös 76   549
  IC
115 Katonatelep   23, 23A
122 Kecskemét 64   550, 551, 553, 555, 5245
  1080, 1081, 1085, 1087, 1090, 1092, 1348, 1362, 1376
  1, 2D, 2S, 7, 7C, 12D, 15, 18, 19, 20H, 21, 21D, 22, 23, 23A, 25, 32
   S210 ,  S220 , IC, InterRégió
132 Városföld   InterRégió
136 Kunszállás   5217, 5279
  InterRégió
147 Kiskunfélegyháza 47   5216, 5217, 5264, 5265, 5266, 5267, 5268, 5270, 5271
  IC, InterRégió
Selymes 41
Petőfiszállás 37
167 Kistelek 24   5064
  IC
178 Szatymaz 14   5059, 5060, 5061, 5062
  IC
192 Szeged
végállomás
0   1, 2
  20, 21, 77, 90
  5000, 5004, 5005, 5007, 5008, 5010, 5012, 5015, 5020, 5022, 5034, 5189, 5190
  IC

Jegyzetek Szerkesztés

Források Szerkesztés