Szlovénia történelme
A történelem előtt
szerkesztésSzlovénia mai területén már a kőkorszakban voltak szétszórt települések. Legjelentősebbek a Felső-Savinja völgyében, az Olševa-barlangban talált leletek.
Később, a bronzkor idején, jelentősebb települések a mai Ljubljana körüli területeken alakultak ki (Laibachi kultúra).
Időszámításunk előtt
szerkesztésA területet az i. e. 1. évezred elején az illírek foglalták el (első szilárdnak nevezhető állam is ekkor jött létre), majd a rómaiak. A területet három részre osztották (Noricum, Pannonia és Histria), ahol városokat, katonai támaszpontokat alapítottak, melyek nagy része a Nyugatrómai Birodalom bukása utáni zűrzavarban majdnem nyomtalanul elpusztult (a nyomok Ljubljanában, Ptujban, Celjében és Šempeterben lehetők fel). Bizánc vált a terület örökösévé.
Idegen hódítások
szerkesztésAz 5–6. században a terület átjáróházzá vált. Először Attila hunjai törtek nyugatra, leigázva Poetoviót (Ptuj), Celeiát (Celje) és Emonát (Ljubljana), egészen Aquileiáig (452). Attilát különböző germán törzsek, gótok és longobárdok követték.
Honfoglalás
szerkesztésA mai szlovének őseit is magukba foglaló délszláv törzsek, a morvákból kiszakadva – a jelenlegi osztrák-magyar határ mentén haladva –, a 6. században érték el az Alpok keleti vonulatait, de ezzel egyidőben a Dunántúl területén is megjelentek, több mint háromszáz évvel a magyar honfoglalás előtt, így lényegében Magyarország területe is első hazájuknak tekinthető. A mai Szlovénia területén élő romanizált illír lakosságot beolvasztva csakhamar benépesítették a Dunától az Adriáig húzódó területet. Az avar uralom elől a 7. század közepén Valuk nevű Kenézük (knez) vezetésével csatlakoztak a 8. század közepéig fennálló, Samo létrehozta nagy szláv törzsszövetséghez, mely ekkor már a Fekete-tengertől az Alpokig ért. A keleti Alpok vidékén élő törzsek a 8. században megalapították első önálló államalakulatukat, Karantániát (Karantanija, Kärnten, Karintia). Az akkor kialakuló feudális világban ritkaságszámba ment a karantániai demokrácia, meglepő módon Thomas Jeffersonra, az amerikai függetlenségi nyilatkozat megalkotójára is hatással volt ez az államalakulat. Később a bajor tartományi hercegek uralma alá került a terület (745-ben), melyek hatalmukat kiterjesztve meghódították Karintiát, Stájerországot és Krajna határvidékét.
Az első szlovén államalakulat
szerkesztésA 9. században a Dunántúlon (Alsó-Pannóniában) megalakult egy rövid életű szlovén fejedelemség Pribina vezetésével, aki Nyitráról menekült el fiával, későbbi utódjával, Koceljel. A 8-9. század fordulóján (788-ban) Nagy Károly hódította meg a vidéket, a 10. századtól a Német-római Birodalomhoz tartozott. A szlovének által lakott terület nyugati része a Karintiai Hercegséghez, keleti része pedig Alsó-Stájerországként a stájerországi hercegség részévé vált, Isztria önálló őrgrófsággá alakult. Közben a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek is "látogatást tettek" a területen, de nagyobb hódítást nem tudtak véghezvinni. A 11. században az ország egy része II. Přemysl cseh király birtokába került.
A Habsburg uralom
szerkesztésA terület a 14. században végleg bekerült a Habsburg örökös tartományok sorába, de a karintiai hercegek beiktatási szertartása még 1414-ig szláv nyelven folyt. A német bevándorlás és városiasodás miatti asszimiláció elé a 16. században a reformáció kibontakozása emelt gátat, ekkor keletkezett az első szlovén nyelvű katekizmus és bibliafordítás is.
Velencei uralom
szerkesztésA Velencei Köztársaság 1150 körül kezdett a térségben terjeszkedni, először a parti városokban, majd lassan Isztria egészét meghódította. Uralma 1797-ig tartott, mely a külsőségekben is megmutatkozott. Ezt az határozott stílust még ma is láthatjuk a szlovén tengerparti települések óvárosaiban.
A szlovén öntudat ébredése
szerkesztésA szlovén önállóság gondolata felmerült már a Cilleiek alatt és a 17. század folyamán is. A Cillei grófok Cilli (Celje) központtal egy teljesen független hercegséget szerettek volna a területen, amelybe bekapcsolhatták volna a stájer és krajnai területeket is, de nem kísérte őket szerencse. Zrínyi Miklós a költő és hadvezér a vasvári béke után rájöhetett, hogy a Habsburg uralkodó nem hajlandó a oszmán-török terjeszkedést megállítani, meg kívánta a Habsburg uralomtól is tisztítani Magyarországot, s hogy erősebben vegye fel a harcot a külső fenyegetéssel, a szomszédos államokkal konföderatív szövetséget képzelt el. Horvátországnak Stájerország szlovén és német rendjeivel jó viszonya volt és a szlovének támogatták Zrínyi önállósági elképzeléseit, amit megakadályozott a horvát bán korai halála.
A 18–19. század fordulóján feléledt a nemzeti arisztokrácia hiányában addig szunnyadó szlovén nacionalizmus. 1797-ben megjelent az első szlovén nyelvű újság, a Lublanske Novize (Ljubljanai Hírek). A szlovén nemzettudat gyengeségét mutatja azonban, hogy a Valentin Vodnik (1758–1819) költő által kiadott első szlovén újság hadi, gazdasági és kulturális tudósításait átlagban mindössze 70 példányban sikerült eladni, mert nem volt képes konkurálni a német nyelvű lapokkal. A 19. század elején a terület rövid ideig (1809–1815) között a Napóleon által létrehozott Illír tartományok részévé vált, ennek központja Ljubljana (Laybach) volt. E rövid időre a tartomány egyik hivatalos nyelve a szlovén lett. A területet Napóleon oroszországi kudarca után, 1813–ban a Habsburg Birodalom hadereje visszafoglalta, 1815-ben a bécsi kongresszus döntése hivatalosan is a Habsburg Birodalomnak ítélte. A szlovén értelmiség (Matija Čop, Anton Martin Slomšek, Andrej Smole, France Prešeren) az ország egyesülését követelte (Slovenšna Cela). Az 1848-as forradalom idején a Bécsben megalakított Szlovén Társaság független, egyesült szlovén királyságot követelt (Zedinjena Slovenija). Időközben az ipari forradalom a szlovén területeken is hódított. Az abszolutikus kormányzás ideje (1849–1860) után az 1860-as októberi diploma némi lehetőséget adott a nemzeti mozgalom kibontakozására. Megalakult az első politikai szervezet, a Bécshez hű Katolikus Néppárt, s az ifjú szlovének mozgalmából a század végére létrejött a radikálisabb Független Nemzeti Haladó Párt.
Iparosodás a századfordulón
szerkesztés1849 és 1918 között a terület erősen iparosodni kezdett: megépült a Bécs-Ljubljana vasút, több ipari üzem épült Kranjban, Trbovljében és Ajdovščinában. Ugyanakkor a nehéz megélhetés miatt 300000 szlovén kivándorolt, ami az akkori népesség 56%-a (!) volt.
Az egységes délszláv állam gondolata
szerkesztésA szlovén értelmiség körében a 20. század első évtizedében terjedt el az egységes délszláv állam megalakításának eszméje. 1918. október 28-án Ljubjanaban kikiáltották a délszláv államot, mire a maradék magyar csapatok október 31-én rendezetten elhagyták a várost.[1] Az Osztrák–Magyar Monarchia háborús veresége után, 1918. december 1-jén a Szlovén–Horvát–Szerb Állam egyesült a Szerb Királysággal, így létrehozták a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot, amelyhez – az 1919-es saint-germaini békeszerződés és az azt részben revideáló 1920-as rapallói olasz–délszláv egyezmény értelmében – a korábbi Krajnából, Karintia nagy részéből és Dél-Stájerországból álló szlovének lakta területek is csatlakoztak, de Isztria és Trieszt környéke Olaszországé lett. Az egyesült királyság 1929-ben felvette a Jugoszláv Királyság nevet.
A magyarországi szlovének az első világháború után megpróbálták saját szerveződésüket Szlovenszka krajina néven létrehozni, amit Szlovénián belül is el akartak érni.
A második világháború
szerkesztésA második világháború alatt, Jugoszlávia kapitulációja után, Szlovéniát ismét felosztották a Német Birodalom, az Olasz Királyság és a Magyar Királyság között. 1943-ban, a Dolomiti Kiáltvány megjelenése után megalakult a Szlovén Kommunista Párt, majd más baloldali szervezetekkel létrehozta a Felszabadítási Frontot (Osvobodilne Fronte – OF) és a partizánhadsereget. A partizánok a háború végéig a szövetségeseket segítették gerilla-hadviselésükkel. Szlovén területen 1945. május 15-én ért véget a második világháború.
A háború utáni Jugoszlávia
szerkesztés1945 után a kommunista Jugoszlávia szövetségi tagállama (Szlovén Szocialista Köztársaság) lett. 1947-ben a párizsi békeszerződés értelmében visszakapta az addig Olaszországhoz tartozó területeinek nagy részét (Trieszt környékének kivételével). 1948-ban Tito szakított a Sztálini politikával és az ország kapukat nyitott a Nyugat felé. Az ´50-es évek közepéig megtörtént az államosítás. A gazdaságilag legfejlettebb köztársaság kénytelen volt tűrni, hogy a megtermelt javai a központi elosztás miatt kiáramoljanak a területéről. Az 1974-es jugoszláv alkotmány, bár lazított valamit a szövetségi kereteken, többek között a hadügyet és pénzügyet központi irányítás alatt tartotta.
Szlovénia önállósodása
szerkesztésTito halála, Gorbacsov nyitása, a kelet-európai kommunista rendszerek fellazulása hatására Szlovénia is lépéseket tett a demokratikus jogállam megteremtése és egyben a függetlenség kivívása felé is. 1989 februárjában megalakult az első nem kommunista, ellenzéki párt. 1989 decemberében a még egypárti szlovén vezetés kinyilvánította, hogy szuverén nemzetállam megalakítására törekszik, 1990 januárjában a szlovén küldöttek elhagyták a belgrádi szövetségi parlamentet, 1990 márciusában az állam nevét Szlovén Köztársaságra változtatták. Az 1990 áprilisában megtartott többpárti választásokat a hat pártot tömörítő Szlovén Demokratikus Ellenzék (DEMOS) nyerte, májusban az ő jelöltjük, Lojze Peterle alakított kormányt, a köztársasági elnöke a reformkommunista Milan Kučan lett. 1990 júliusában kimondták Szlovénia Jugoszlávián belüli teljes szuverenitását, a december 23-i népszavazáson pedig a lakosság legnagyobb része (88%) a teljes önállóság mellett döntött. 1991. június 25-én kikiáltották a független Szlovén Köztársaságot, majd rövid ideig tartó, 65 halálos áldozattal járó fegyveres harc után (1991. június 27-étől július 7-éig) a szlovén területvédelmi alakulatok visszaverték a támadást. A harcok idején Németország az EK-n belül kialakult konszenzust megtörve ismerte el Szlovénia függetlenségét.[forrás?] Ezután megkezdődött a szerb vezetés alatt álló jugoszláv hadsereg kivonulása az új ország területéről (1991. október 25.).
1991 őszén a szlovén hatóságok fokozatosan átvették a szövetségi ügyek intézését, a dinár helyett bevezették az új valutát, a tolart. 1991. december 23-án elfogadták az új szlovén alkotmányt. 1992 januárjára Európa majdnem minden országa, köztük Magyarország is elismerte az új államot; 1992 májusában felvették az ENSZ-be, 1993. január 15-én a Nemzetközi Valutaalapba, 1993 májusában az Európa Tanács tagjai közé.
A demokrácia útján
szerkesztés1992 májusában a DEMOS felbomlása után megbukott Peterle miniszterelnök, az új kormányt a Liberális Demokrata Párt vezetője, Janez Drnovšek alakította meg, akinek pártja megnyerte az 1992. december 6-i parlamenti választásokat is. Államfőnek ismét Milan Kučant választották.
1994. szeptember 27-én Szlovénia tagja lett a GATT-nak, majd december 23-án a WTO-nak is. 1995 márciusában az Európa Tanács tárgyalni kezdett Szlovéniával egy együttműködési szerződésről. 1996. június 10-én írták alá a társulási egyezményt az EU-val – a megállapodást az olasz kisebbségekért aggódó Olaszország évekig hátráltatta. 1998. január 1-jén az ENSZ BT nem állandó tagja lett. 2003. március 23-án a szlovének két népszavazáson hagyták jóvá az EU-hoz, illetve a NATO-hoz való csatlakozást.
Szlovénia 2004 márciusában tagja lett a NATO-nak, majd kilenc más állammal, köztük Magyarországgal együtt 2004. május 1-jén az Európai Unió tagjává vált.
2007. január 1-jével saját valutájaként vezette be az eurót.
2008 első félévében az újonnan csatlakozottak közül elsőként látták el Az Európai Unió Tanácsa soros elnöki feladatait.
2009-ben elfogadták önálló nemzeti ünnepként a Muravidék elcsatolásának napját (augusztus 17.). Még korábban 2005-ben ünneppé nyilvánították a tengermelléki szlovének Olaszországtól Szlovéniához történő csatolásának napját (szeptember 15.).
2010. július 21-én Szlovéniát felvették az OECD-be.
Lásd még
szerkesztés- A muravidéki magyarság története: Szlovéniai magyarok
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Białoskurski Ödön 1939: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914-1918 I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 292-294.
Források
szerkesztés- Slovenian Tourist Board
- Bács Gyula: Jugoszlávia (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp. 1983.) ISBN 963-243-262-2