Főmenü megnyitása

re: ref probléma

Nyitottam egy külön szakaszt a jegyzeteknek, és aminek oda kell kerülnie, azt ezután group=j-vel kell írni, így:

<ref group=j name=akármi>...</ref>

Kéretlenül még egy teljesen másvalamin is változtattam, mégpedig a {{h}}(?) és a {{href}}(?) segítségével. A rövid hivatkozásokról (h) tovább lehet ugratni a hosszúra (href), és kikékül a href sor. Több rövid is tartozhat egy hosszúhoz. A rövidek végén még pontosítani is lehet a helyet, például pp=5-9, vagy loc=9. fejezet.

WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 2., 18:43 (CEST)

  • A note label létrehozása helyett kiegészítettem a {{h}}(?) sablont úgy, hogy ez is ismerje a group megadását. Így a h és href sablonok is elegendőek, nem kell új sablonokat létrehozni. Sőt, még annyiban jobb is így, hogy nem kell a cikk szövegének közepébe a megjegyzést és az arra vonatkozó forrást is beleírni, oda csak egy rövid h-sablonos hivatkozás kerül, amit aztán a Jegyzetek bővebben kifejt. Ez újabb h-sablonnal hivatkozik röviden a forrására, és végül a Források részbe jön a neki megfelelő href az információ eredetének bővebb megadásával.

Minta:

:szövegszöveg
:szövegszöveg{{h|V|IOP|group=j}}
:szövegszöveg
:szövegszöveg

:==Jegyzetek==
{{jegyzetek}}

* {{href|V|IOP|Because of [[United Nations]] sanctions... }}{{h|Resolution 757}}

:==Források==
{{források}}

*{{href|Resolution 757| {{cite web |title=United Nations Security Council Resolution 757 (Implementing Trade Embargo on Yugoslavia) |url=http://www1.umn.edu/humanrts/peace/docs/scres757.html |publisher=University of Minnesota Human Rights Center |accessdate=2008-08-18}} }}

Ez lesz belőle:

szövegszöveg
szövegszöveg[j 1]
szövegszöveg
szövegszöveg
==Jegyzetek==
  • Security Council Resolution 757]][1]
==Források==

Piszmogós az átalakítás, de az eredmény tisztább szerintem.

WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 3., 00:49 (CEST)

Karbantartás (olimpia)

Van egy ilyen sablon, hogy {{tataroz}}(?), vagy {{építés alatt}}(?). Talán pofásabb, mint a "Függőben". :-)Ary vita 2010. augusztus 3., 14:01 (CEST)

Gyeplabda a nyári olimpiai játékokon

Szia, ebben a cikkben a többitől eltérően az egyes tornák döntői vannak feltüntetve, nem pedig csak az érmes országok. Mi legyen? Tulajdonképpen nem rossz, ha a döntők eredményei is a cikkben vannak, de akkor a többi labdasportnál is ilyennek kellene lennie. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 4., 14:11 (CEST)

Igen azt láttam, emiatt még nem is nyúltam hozzá, az éremtáblázatok fejlécét is cserélni kell. Én meghagynám a döntőket, de esetleg nem ilyen kékes hátterű táblában, hanem a rendes "wikitáblázat" formában. Vagy maradjon ez a forma? A függőleges "fehér oszlopokat" az oszlopok között mindenképp eltüntetem, mert új sor hozzáadásánál figyelni kell, hogy a táblázat elején a "rowspan" 1-gyel nagyobb értéket kapjon. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 4., 14:26 (CEST)
A férfi fejezetet akkor kicseréltem, maradtam inkább a kékes formátumnál, talán tetszetősebb és nem olyan szürke egyhangú. A részletek linkeket beépítettem az évszámba, a zászlókat kicseréltem, illetve a csapatnevek elrendezését is rendeztem (jobb oldali jobbra, bal oldali balra igazítva), emiatt nem a csapat sablont használtam, hanem a NOB és NOBj sablonokat. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 4., 14:53 (CEST)
Még valami, fentebb láttam itt a ref-eket, a cikkben pl alkalmazni is lehetne, mert ne a cikk alján legyenek a hivatkozások (melyik torna körmérkőzéses, stb). Majd átnézem és tanulgatom, hogy hogyan kell használni – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 4., 14:56 (CEST)
Úgy sikerült megoldani, hogy betettem egy brit zászlósablont, és egy kóddal elrejtettem. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 4., 15:19 (CEST)

Biatlonisták

Szia. Lassan frissíteni fogom, valamint átdolgozom valamennyi általam megírt, sílövőkről szóló cikket. A többi téli sportágba nem vagyok jártas, így ezeket inkább mellőzném.– BahuszSmiley green alien.svg vita 2010. augusztus 4., 16:36 (CEST)

Kategória

Szia, kell ez a kategória nekünk? Kategória:Jégkorong a 2010. évi téli olimpiai játékokon Szerintem ezeknek nincs értelmük, mert max 4-5 cikk kerül bele (itt éppen selejtezők is vannak), a fő kategória összefoglalja őket. Egyébként a selejtezők cikkeinek mi legyen a címük? Ott még zárójeles forma van.

Férfi jégkorong-torna selejtezői a 2010. évi téli olimpiai játékokon - nem hiszem hogy jó lenne, mert nem az olimpián volt a selejtező.
A 2010. évi téli olimpiai játékok férfi jégkorong-torna selejtezői - esetleg. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 11., 00:39 (CEST)
Alap cikkre akarom hasonlítani, esetleg ez? Férfi jégkorong-torna selejtezője a 2010. évi téli olimpiai játékokraTomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 11., 00:57 (CEST)

Olimpiai érmesek nevei

Szia! A már meglévőkbe berakhatom, de az újakba nem tudja a szócikkíró bemásolni? Egyébként azt tervezem, hogy a névjavítást megcsinálom 2010-ig és a második világháború utáni néhány, még nem ellenőrzött olimpiánál, aztán fagyasztom a dolgot egy időre, mert rengeteg vele a meló (és elég unalmas már). Aztán majd egyszer lehet, hogy folytatom.

Átnézve a cikkeket, 1-2 észrevétel:

  • Több nehézatlétikai szócikkben a felsorolás nem a legalacsonyabb súlycsoporttól indul, hanem fentről. Bár nincs leírva sehol, de szerintem minden ilyen felsorolás lentről indul.
  • Több labdás sportágnál kakukktojások szerepelnek az érmeseknél. Ma kitakarítottam a 2004-es röplabdát. Legalább 5 orosz, néhány kinai repült. De más szócikkekben lehetnek még ilyenek és lehet hogy csak 1-1 név. Én elsősorban a ciril neveket és a speciális karaktereket figyeltem, így tuti, hogy vannak még ilyenek. Illetve van ahonnan hiányzik név. Ilyet is pótoltam ma.
  • csapatversenyek-váltók (vívás, kerékpár, atlétika, úszás, stb): Az érmeseknél általában csak a döntőn szereplők vannak felsorolva. De sokszor a tartalékok, a selejtezőben szereplők is kapnak érmet. Legalábbis a http://www.sports-reference.com/olympics/ listázza az ilyen sportolókat is.

Asszem ennyi.

A továbbiakban a medalboxokra állnék majd rá. Erről is meg kéne egyezni, hogy milyen legyen. Nyílván olimpia, vb, kontinens viadal legyen benne. de pl Universiade, nemzetközösségi játékok? Vagy pl. akinek nincs sok felnőtt érme annál az utápótlás sikerek, magyaroknál az ob-n elért győzelmek? Kelemen Péternél vagy Orvos Andrásnál simán elfér, de pl Vörös Zsuzsanna esetében kb 2x ekkora infobox lenne a magyar bajnokságokkal, ami már szerintem túl nagy lenne. Vagy legyen ízlés szerint, úgy, hogy a cikk méretéhez képest ne legyen aránytalanul nagy? Aztán az időpont és a helyszín milyen formában legyen? 2004, Athén vagy 2004 Athén vagy más? Valamint az érmek felsorolása. Én az időrend szerintit támogatnám, de van ahol az érmek szine szerint van csoportosítva. A sportesemény kezdőbetúje legyen mindig nagy és az olimpia kivételével egyes szám pl: Világbajnokság. Más talán nincs ezzel kapcsolatban :) – fausto vita 2010. augusztus 11., 19:59 (CEST)

Jó rendben, a meglévőkben kicserélem. De azt ne felejtsd, hogy ha végigérek akkor sem OK minden, mert a távolkeletiek, arabok, grúzok és társaik még mindig össze-vissza lesznek leírva.

medalboxról majd csinálok véleménykérést. A sportműhelyt nem javaslom, mert a vitalapon kb. féléve lett olyan téma felvetve, amelyre érdemben érkezett válasz.– fausto vita 2010. augusztus 12., 05:55 (CEST)

Ifjúsági olimpia

Szia, a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékok‎ cikkhez szerintem minden sportágra külön cikket kellene létrehozni (enwikiről át is lehet hozni ezt-azt), mert ez így sok lesz egy cikkben, most meg össze-vissza vannak a sportágak (naponként bontva), így áttekinthetetlen is. Látom hogy egy új szerkesztő építgeti, én nem igazán követem az olimpiát. Nem tudom érdemes-e a normál olimpiai zászlósablonokat használni, mert az a nagy olimpia országok cikkeire mutat. Az ifi olimpiára meg nem tudom van-e értelme 200 ország cikket létrehozni (enwikin külön országcikkek készültek az ifiknek is). Egyébként miért nyári ifjúsági olimpiai játékok‎ és miért nem ifjúsági nyári olimpiai játékok‎? – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 15., 23:27 (CEST)

Szia, haladok a cikkekkel, de menet közben találok olyan sportágakat amiket teljesen eltérően bonyolítanak le, például a kajak-kenut. Némi gondom lehet ilyenekből, mert nem láttam még ilyen versenyt és a fordítás nem biztos hogy azt adja vissza, ami a valóság. Az öttusa is másmilyen, lovaglás nincs, a futást és a lövészetet egyidőben rendezik (mintha biatlon stílus lenne). Ha többet tudsz a lebonyolításról, vagy láttál ilyet, akkor majd lektoráld :-). – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 16., 23:03 (CEST)
Kosárlabda szabályok is érdekesek (enwikiről hoztam át), ez ilyen egy térfeles játék. Nem lennék meglepődve ha a többi labdasport is eltérő (kivéve talán a focit, gondolom a FIFA nem járul hozzá szabályváltozásokhoz :-) esetleg az idő rövidebb). Úszásban találtam "Vegyes" versenyeket, ami nem az úszásnemeket jelenti, hanem férfi és nők vegyesen vannak a csapatban és ennek van gyorsváltója és vegyesváltója. A vegyesváltóban azt kellene kideríteni hogy melyik úszásnemben van férfi és női? Vagy ezt hogy kell elképzelni? Vagy lehet hogy nem jól gondolom... Hivatalos honlapon "Mixed 4x100m Medley Relay" a neve. Az egyik újonc nagyüzemben írja az érmeseket és az éremtáblákat frissíti a már új cikkekben (meg a főcikkben az összéremtáblát), bár találtam 1-2 "fordított" nevet. A másik az átalakítás óta nem szerkesztett. A nagybetűs olimpiaportálokat gyorsan ki is cseréltem, mert volt néhány. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 16., 23:37 (CEST)


Az Altgr + ú-ra nem is gondoltam, köszi, én ezt úgy csináltam, hogy a szerkesztőpanel alatt az x gombot nyomtam, ha eszembe jutott. Az újonc lehet hogy úgy van, most épp megírta a sportlövészetes cikket :-). Azt a botot meg valahogy módosítani kéne, hogy ha látja nagybetűsen, akkor cserélje kicsire.

Az angolban Boy és Girl szavakat használnak, ami fiú és lány ugye, miveel ifjúságiak. Itt megtartsuk-e ezt az elnevezést? Ennek a cikkek címében is jelentősége lenne, pl "Férfi kosárlabda-torna a .... " helyett Fiú lenne, de az milyen úgy? Amit még mondani akartam, hogy az infoboxokat egyelőre hagyjuk, mert a típus és az évszám paraméterek kombinációja egyelőre nem ismeri az ifjúsági olimpiát. Ugyanez lesz a zászlóNOB sablonokkal, azt talán meg lehet oldani, hogy a "nyári" helyett "nyári ifjúsági"-t írunk, vagy az "ifjúsági" szót külön paraméterbe, a nyári szó után kelljen beírni. Egyelőre ezt sem tudom, hogy mennyire működőképes. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 00:28 (CEST)
Oké, azért is kérdeztem, mert most jönnének a labdasportok, és Rugonak is írtam tegnap, ő már a kosárlabda fiú tornáját is elkezdte, csak férfi néven, azt akkor át kell nevezni. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 00:44 (CEST)
Akkor a fiú és a lány elnevezés maradjon? Ha igen, akkor megírom Rugonak is, hogy így írja a cikkeket. És a cikkekben is kicserélem a férfi és női szavakat. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 01:14 (CEST)

Cikkek

Elkezdtem az alábbi cikkeket:

Az "fő" infoboxot átalakítottam, A többi országosból egyelőre csak a magyart. Az új, "korosztály" paraméterbe az ifjúsági szót beírva az ifjúsági olimpia jelenik csak meg a listákban, és a helyszín is ennek megfelelő. Ha nincs kitöltve a korosztály, akkor a felnőttre hivatkozik és az a lista jelenik meg.

A zászlóNOB sablonok is változtak, a "nyári" helyett "nyári ifjúsági" (vagy téli) szöveget kell írni. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 14:05 (CEST)
A zászlóNOB sablonban eddig sem volt benne, hogy az országnévre hivatkozzon. Ha nincs éves cikk, akkor az adott ország olimpiai cikkére hivatkozik, akár kék, akár piros. Viszont ha beleteszek még egy ifexist-et, akkor előjöhet sok helyen az az "500-as" hiba, és akkor a meglévő cikkekkel is gond lehet. Én 29-ére az ifi olimpiai teljes eredményével készen akarok lenni, ami a sportágas cikkeket illeti, de kerékpárban meg vitorlázásban lehet hogy segítség kellene. Kerékpárban nem világos a lebonyolítás. Van fiú és lány Mountain Bike, Road Time Trial (időfutam), BMX és Road Race, de csak egyetlen aranyérmet osztanak ki. Ez összetett csapatverseny, vagy külön sportok és a többi bemutató? Vitorlázásban meg a versenyszámok magyar neveit nem ismerem. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 22:58 (CEST)
A vitorlázás cikk látom már elkészült. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 23:00 (CEST)
Tényleg az -O sablonok tudtak ilyet, van még belőlük, mert allapon lévő cikkekben még benne vannak. A vitorlázás egyik számát ezen az oldalon szörfnek írják. Kerékpár is fellelhető, van magyar induló, de csak a versenyszámokat írják, sehol nincs olyan hogy döntő. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 17., 23:42 (CEST)
Írtam Rugonak, az enwiki "kombinált vegyes csapat"-ként nevezi a versenyszámot. A az ifjúsági olimpiához a kategóriákat létrehozzuk? A Kapás Boglárka cikkben sok a piros kategória, meg a készülő magyar cikkekben is vannak. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 18., 00:08 (CEST)
Akkor egyelőre hagyom a kategóriákat. A két magyar cikket kitettem a szócikk névtérbe. A Magyarország a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon cikkbe elkezdtem mazsolázni az eredményeket a hivatalos honlapról, úszás és vívásból van már néhány beírva. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 18., 00:51 (CEST)

Vívás csapat

Szia, Battila27 írt nekem vívással kapcsolatban, és most döbbentem le, hogy a csapat versenyszámban kontinensek szerint vannak a csapatok (remélem jó a link). A kérdés, hogy ez az éremtáblázatban miként jelenjen meg?

A eredményeket javítottam a magyar cikkben ahol kellett, valamiért a győztest írtam előre. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 18., 23:06 (CEST)

Angolt megnéztem, nem jelölik az éremtáblában, holland, portugál szintén nem, a csapatoknál fel lehet sorolni a tagokat zászlóNOBsportoló sablonnal. Az olasz viszont úgy jelölte, hogy pl az aranyérmes európa-1-ben (hat tagú egy csapat) öten vannak olaszok, így az olasz arany (naná, hát olasz wiki...), a második európa-2-ben 3 német volt, így az német ezüst, a harmadik amerika-1-ben többségben USA volt, így az amcsi bronz. olasz wiki. A többi wiki még nem dolgozta fel az eseményt. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 18., 23:31 (CEST)

Kuvait

Kuvait az olimpiai zászló alatt szerepel, hála Battila27-nek, megint egy olyat kérdezett, amin meglepődtem. Utánanéztem, NOB-tagság felfüggesztés miatt nem lehetne Kuvait NOB-rendezvényen, de mégis engedték neki, a linkek az ő vitalapján vannak. Csak most majd kiderül, hogy a zászlócsere működik-e ifiolimpián is a NOB-sablonban :-)Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 18., 23:46 (CEST)

Vegyes versenyszámok

Szia, a vegyes versenyszámokkal kapcsolatban az álláspontom: szerintem a vegyes csapatban szereplő sportolók országaihoz úgy írjuk az érmeket, hogy az adott ország csak 1 érmet kaphat, helyezésenként. Tehát vívásban az 5 olasz és 1 orosz alkotta csapat 1 olasz és 1 orosz aranyat jelent, triatlonban meg a magyar, izraeli, osztrák, portugál alkotta csapatban mindegyik országhoz 1-1 érmet kelljen írni. Természetesen ha pl bronzérmes helyen lévő csapatban is lett volna magyar, akkor 1 arany és 1 bronzunk lett volna. Az éremtáblázatok alatt jegyezettel meg kell jelölni az országot és magyarázatot fűzni hozzá, ha vegyesben nyert érmet. Az éremtáblázatok összesen sorában két sor legyen, az egyik a összes érem, amelyet a nemzetek szereztek, a másik a tényleges versenyszámokban kiosztott érmek számát mutassa.

Indoklás
  1. a nemzetek cikkeiben is fel kell tüntetni az érmek számát. Nem lehet azt megtenni, hogy 1-gyel több érmet írunk (ha vegyesben nyert valaki) - közben a főcikkben a vegyes nincs jelölve, vagy pedig az sem jó, ha nem jelöljük a vegyes csapatban elért érmeket a nemzeti cikkben sem.
  2. az szintén nem jó, és talán a legrosszabb, ha az 5 olasz és 1 orosz esetén 5 olasz, és 1 orosz aranyérmet írunk, torzítja az éremtáblazatot.
  3. az olimpiai főcikkében lévő éremtáblázat (és minden más későbbi összesítő éremtáblázat) így ad megfelelő rangsort az érmek számára, nem pedig úgy ha eltüntetjük ezeket az érmeket, vagy pedig másképp jelöljük.
Az enwiki-n is vita van erről, most aug.20-án a ZZX kód alatt jelölik ezeket az érmeket, de szerintem ez nem ad megfelelő képet az éremtáblázatról, és a nemzetek cikkeivel nincs, vagy nem lesz összhangban. Az enwikin a főcikkben a magyaroknak 4 aranyuk van, és a ZZX mögé elbújtatva 1, a nemzet cikkében pedig 5 (aug. 20-i állás). – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 20., 15:10 (CEST)

Tenisz páros versenyszámok. Vannak olyan párosok, akik azonos nemzetiségűek és vannak, akik nem, például a bronzérmes magyar-belga páros. A hivatalos honlapon a két sportoló BEL és HUN kód alatt szerepel, nem pedig csapatként (pl. ZZX, vagy bármi egyéb). Így tehát mindkét országnak van érme. Az enwikin felhozták Belgium példáját, az enwiki Belgium nemzet cikkében az infoboxban nincs érmük, de valójában lovaglásban a vegyes csapatban aranyérmet nyert az egyik belga sportoló, és az említett belga-magyar kettős teniszben bronzot (aug 21-i állás az enwikin). Érmesekként fel vannak tüntetve a cikkben, szerintem így az infobox ellentmond a tartalomnak. Van olyan vélemény is, mely szerint nem túl jó ötlet apróbetűvel jegyzetelgetni az éremtáblázatot (lehet benne valami).– Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 22., 01:01 (CEST)

Folytatás itt: Wikipédia-vita:Olimpiaműhely#Ifjúsági olimpia, vegyes versenyszámok, éremtáblázatokTomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 22., 19:39 (CEST)

Éremtáblázat

Ha az új rendszer szerint írjuk az éremtáblázatot (vegyes résztvevők), akkor már nem kellenek a megjegyzések. De ha készítünk külön éremtáblázat cikket, ahogy a többi olimpiának, ott esetleg külön lehetne a vegyes csapatok érmeit részletezni, és oda átemelhetnénk. Battila27 dolgozott a táblázaton, nem is akarnám hogy kárba vesszen a munka. A főcikk meg az első 10 ország lenne, ahogy a többi olimpiai cikkben. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 1., 14:49 (CEST)

Vegyes cikk

Szia, megalkottam a cikket az enwiki fordításaként: Nemzetek vegyes részvételei a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon, ha van időd majd nézd át, hogy megfelel-e. Az infobox egyelőre kimaradt, megpróbálom az olimpiai eredmény sablont valamilyen módon átalakítani, hogy 2 éremlistát tudjon. Az enwikin az egyik (a felső) azokat az érmeket tartalmazza, amit olyan versenyszámban szereztek, ahol kizárólag különböző nemzet sportolóiból álló csapatok indulhattak (pl a vívás). A másik, azokat az érmeket tartalmazza, amit olyan versenyszámban szereztek, ahol nem kizárólag különböző nemzet sportolóiból álló csapatok indulhattak (pl tenisz, a magyar-belga páros bronzérmes lett, de az aranyat két kínai nyerte, így az nem vegyes csapat érme, hanem Kínáé.) – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 2., 02:14 (CEST)

Oké, közben kész az infobox is, reményeim szerint nem kutyulta össze a már meglévő infoboxokat. Egyelőre nem készítettem ennek a vegyes nemzetnek külön eredmény-sablont, hanem közvetlenül az olimpiai eredmény infoboxot használja. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 2., 03:35 (CEST)
Én is közben többet cikket megnéztem, én se láttam problémát. A NOB-országkód a sablonban már nem kötelező, emiatt a "csapat" miatt meg kellett szüntetni, mivel itt nem volt külön kód. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 2., 03:45 (CEST)

Oroszátír

Szia,

Az a helyzet, hogy augusztusban én sem voltam számítógépközelben, remélem, hamarosan folytatni tudom. Ha jól emlékszem, valahol a kerékpárosok közben szakadt félbe a dolog.

Winston vita 2010. szeptember 7., 12:24 (CEST)

Re:

Szia, megírtam az összegzést a sablonokról. A 2006-os olimpiai naptárát is átírtam. A navboxok állapotát nem igazán nézem, de most az ifjúsági olimpia idején a sportágas sablont szándékosan hagytam állandóan nyitottra, hogy látható és könnyebben elérhető legyenek a linkek, függetlenül attól hogy hány navbox volt. Egyénként a sportágakhoz készítsek ifjúsági olimpiás navboxokat? (pl. sablon:Asztalitenisz a nyári ifjúsági olimpiai játékokon, stb.) – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 7., 16:43 (CEST)

Igaz, azokat is folytatnom kéne :-). Van itt egy Labdarúgás a 2010-es ifjúsági olimpiai játékokon cikk, ami forrásolatlan, át kellene olvasni, és össze kellene vonni a Labdarúgás a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon cikkel. Források után már kutattam, de nem igazán találtam.
Egyébként az ifi olimpián miért nem volt vízilabda? Arról volt szó, hogy az összes olyan sportág lesz, ami 2012-ben is a nagy olimpián. Ez csak azért érdekes, mert lehet hogy aranyat nyertünk volna VigyorTomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 7., 17:09 (CEST)

Olimpiai témájú szócikkek fontossági besorolása

Szia! Mostanában a magyar olimpikonok szócikkeivel foglalkozom. A szócikkek vitalapján elhelyezett cikkértékelősablonban a fontosság beállítása már nem lenne külön erőfeszítés. Csak meg kéne állapodnunk, hogy mi legyen a besorolás rendje. pl.:

  • magyar olimpiai bajnokok: nélkülözhetetlen
  • magyar olimpiai érmesek: nagyon fontos
  • magyar olimpiai 4-10. helyezettek: közepesen fontos
  • többiek: kevéssé fontos

Vagy esetleg az érmesek is legyenek nélkülözhetetlenek és a többi is lépjen előrébb egyet? Mi a véleményed?

Más. Azok a sportolók, akiket kizártak mondjuk doppingolás miatt és más olimpián már nem indultak. Őket tekintsük olimpikonnak vagy nem? Mind a két lehetőség mellet lehet érvelni. Nem, hiszen kizárták őket. Igen, hiszen részt vettek a versenyben és ha még kizárták is őket, a jegyzőkönyvekben, a versenyek történetében szerepelnek. ilyen pl. Szanyi Andor.– fausto vita 2010. szeptember 7., 20:40 (CEST)

A sportolók szócikkeinek kiegészítés érem infobox-szal, illetve annak bővítését félretettem. Majd próbálok a kategórizálásra időt szakítani, Most a magyarok szócikkeinek bővítésével foglalkozom. (ha megnézel mondjuk egy aktív vízilabdázó olimpia bajnokot, jó eséllyel 2 mondatnál több folyószöveg nincs a szócikkében). A fontossági besorlást lerendezem.– fausto vita 2010. szeptember 7., 21:44 (CEST)

Statisztika!

Szia! Köszönöm a jelentkezésedet! Én a 150 ezres mérföldkőről vettem mintát. Azt jobbnak tartottam. Ha a statiszkiai fájlom közelében leszek, a 125 ezrest is egységesítem erre a formára. Üdv.! – Kispados vita 2010. szeptember 16., 10:48 (CEST)

Még 1*

Szia! Mivel Te kívülről nézed a témát, elfogadom az álláspontodat. Én lehet, hogy nem látom a fától az erdőt; illetve nem biztos, hogy az a jelzésrendszer, amit én értek az általában közérthető. Október 1.-én egységesítem a táblázatot. Addig így hagyom, hogy ne szóljon rám senki az elalvás miatt. A 150 ezrest viszont most átalakítom. Üdv.! – Kispados vita 2010. szeptember 16., 16:45 (CEST)

Nagykabát

Jelöllek, OK? :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. szeptember 19., 16:27 (CEST)

Tehát csak az asztal mérete számít? Na nem!!! Tehát??? – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. szeptember 19., 17:32 (CEST)

török wiki

Köszi, hogy szóltál, megtörtént: [1] (nyugodtan lehet nekik angolul is írni) – Timish Dragon01.svg a házisárkány barlangja 2010. szeptember 20., 09:44 (CEST)

paraméterek

Akkor viszont rossz volt a sablon: Sablon:Saint Vincent és a Grenadine-szigeteki olimpiai eredmény infobox. --Bean49 vita 2010. szeptember 21., 11:50 (CEST)

Konkrétan ez azért működik, mert én módosítottam. Azelőtt, a te paramétereiddel, nem működött. --Bean49 vita 2010. szeptember 21., 12:23 (CEST)

Nézd már meg, légy szíves, a sablon laptörténetét. Most már a lap régi változata is az új sablont használja. --Bean49 vita 2010. szeptember 21., 12:36 (CEST)

Mindkét paraméterrel működik, de februárban a cikkekben elég vegyesen voltak a paraméterek. Valahol arany, valahol aranyérem is volt. Némelyik sablon (pl a Saint Vincent és a Grenadine-szigeteki is) már létezett, és ezekben nem mindegyik tudta a két paramétert. Ezeket persze kiegészítettük, de előfordulat hogy még van olyan, ami kimaradt ebből a módosításból. Az újakat azt hiszem már úgy készítettük, hogy mindkét paraméterrel jó legyen. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 21., 14:20 (CEST)

Helyesírás

A helyesírást még utána megkérdeztem, most nézem, hogy volt is rá válasz, bemásoltam a vitalapra. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 21., 14:39 (CEST)
Elképzelhető, de a helyesírás kocsmafalon miért nem foglalkoztak ezzel? – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 23., 14:59 (CEST)
Megérkezett a válasz, valóban mindet egybe kell írni. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. szeptember 23., 16:32 (CEST)

Odafigyelés

Kérlek, máskor jobban figyelj oda, ha a címlapon lévő dolgokat javítgatsz. A francia Wikipédia szócikkben megtalálható lábjegyzetben a három forrás, melyekből kiderül, hogy szeptember 21. a dátum. A sajtónyilatkozat jelent meg 23-án, mert csak utólag tudták meghatározni a kerek számú szócikket. Köszi előre is! Ádám 2010. szeptember 24., 14:19 (CEST)

Kösz, hogy szólsz, ott is hibásan szerepelt, ki is javítottam. A francia Wikipédia szócikkben immár négy forrást találsz 21-ére. Mi lehetne hitelesebb, mint a hivatalos sajtóközlemény?

Kérdésem nincs, csupán a fenti kérés, plusz az, hogy egy cseppnyit visszafogj a magabiztosságból, és rágyúrj az alaposságra. ;) Tipp: a saját nyelvű források közt érdemes körülnézni (franciánál tehát leginkább a franciát), és lehetőleg nem csak egyet, továbbá ha eltérést találsz, annak utána kell menni, hogy miből fakad, és milyen alapon tekinthető hitelesnek az, ami hiteles. Ennyi. :) Ádám 2010. szeptember 24., 14:39 (CEST)

Ökölszabály: ha eltelik egy kis idő (mondjuk egy-két hét), addigra már bizonyára kijavítják, ha valaki sebtiben nem a jó időpontot írta be. Egyébként pedig meg lehet nézni az illető nyelvű Wikipédiák honlapját, a nagyobb alkalmakkor kitesznek valami sajtóközleményt, és abban benne lesz a megfelelő időpont. Persze itt is jobb várni legalább egypár napot, hogy letisztuljon, aminek le kell. Ádám 2010. szeptember 24., 15:06 (CEST)

Olimpia + bot

Először is bocs az iszonyatos lassúságom miatt. A három listát befrissítettem, a portál- és értékelősablonok elhelyezése még várat magára, az egy kicsit nagyobb falat, majd valamikor a közeljövőben végigpakolom. – Hunyadym HunyadymVita 2010. szeptember 26., 17:20 (CEST)

Három számjegy

Ez igaz, hogy tagolandó, de kivétel ez alól a négy számjegyű, ezeket még egybeírjuk. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. szeptember 29., 06:02 (CEST)

Tisztelettel ajánlom figyelmedbe. Maradok örök és visszavonhatatlan híved, – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. szeptember 29., 11:39 (CEST)

Szorri, ez tényleg az én saram: nem válaszoltam Joey utolsó kérdésére. Két dolgot kevertél össze: a hármas tagolás írásban és számjegyekkel kicsit más:

  • betűvel kiírva kétezer fölött csak a kerek ezreseket és milliósokat, és ha a szám még folytatódik, akkor hármas számcsoportonként tagoljuk kiskötővel: hárommillió-kétszázhuszonnyolcezer-háromszázötvenhat.
  • számmal írva az ötjegyűektől kezdődik a hármas tagolás.

Lásd még AkH.11 289. BennóPffffft-kalpagos.gifFolybeszt a WP-be! 2010. október 1., 19:57 (CEST)

Kiss Endre

Talált. :-) Cassandro George Cross Malta.svg Ħelyi vita 2010. október 12., 01:56 (CEST)

Adminbit

Gratulálok! – Hunyadym HunyadymVita 2010. október 12., 19:56 (CEST)

Üdv a cégnél! Vigyor

  1. Vésd fel közérdekű adataidat a Wikipédia:Adminisztrátorok/Adminisztrátorok listája megfelelő sorába.
  2. A {{adminisztrátor}}(?) sablon szerkesztői lapodon való elhelyezésével tájékoztasd a nagyérdeműt, hogy személyedben segítőkész adminisztrátorra lelhet.
  3. Tanulmányozd buzgón az adminkézikönyvet, még jól jöhet.

Csak ügyesen...! – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 12., 19:58 (CEST)

Köszönöm a támogatást, és igyexem nem okozni csalódást, ha már egyszer jelöltél! :-) Nagyon megtisztelő számomra ez az egész! – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. október 12., 20:14 (CEST)

Gratulálok a lényegesen több munkához! :) – Pagonyfoxhole 2010. október 12., 20:17 (CEST)

Pagony tudja csak igazán, hiszen új seprő :)
Én is gratulálok!
WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. október 13., 22:09 (CEST)

Gratu! Üdv a csapatban. Monster He ate your heart 2010. október 12., 20:18 (CEST)

Üdv a fedélzeten. Mi meg pihenhetünk. ;-) CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2010. október 12., 20:25 (CEST)

Grat, sok kitartást és türelmet kívánok! :-) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 12., 20:39 (CEST)

Gratulálok én is! :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. október 12., 21:14 (CEST)

Gratulálok, sok sikert! – FoBe Patroller gold.png üzenet 2010. október 12., 21:22 (CEST)

Joey gratulálok! Már előre is kitartást! :) Villy Itt tessék beszólni 2010. október 12., 21:37 (CEST)

Gratulációm! Hurrá és hajrá! OsvátA Palackposta 2010. október 13., 08:59 (CEST)

Köszönöm mindenkinek! – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. október 13., 09:12 (CEST)

Gratulálok! :-) Cassandro George Cross Malta.svg Ħelyi vita 2010. október 13., 13:56 (CEST)

Gratula! – Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2010. október 13., 14:00 (CEST)

Árulás! Burum plagizálta a szövegemet. Azért üdv. Vigyor BennóPffffft-kalpagos.gifFolybeszt a WP-be! 2010. október 13., 21:29 (CEST)

Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek! Igyexem megfelelni a kihívásnak! – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. október 13., 22:11 (CEST)

Re:

Szia, a csapatsportokat folytatom majd, év végéig szeretném befejezni azokat, amik a listámon vannak. Bár néhol a régebbi tornák lebonyolítása zavaros, ezekkel nem tudom mi lesz.

Utólagosan is, de gratulálok az adminbithez! – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 15., 15:02 (CEST)

Igen, az ifi olimpia után kezdődött a vízilabda Eb, elkezdődött a foci-szezon (Eb-selejtezők, BL, Európa-liga), pár sportesemény (női kosár vb, röplabda-vb), ezeket is rendszeresen aktualizáltam. Most elkezdtem a jégkorongtornák cikkeit felújítani. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 16., 14:32 (CEST)

A Magyar Rádió a 2008. évi pekingi olimpián

Találtam egy ilyen cikket, ennek szerinted van értelme? Ha a tartalom maradna, akkor a főcikkben van egy "Magyarországi közvetítés" fejezet, ott is elférne, de külön cikk szerintem nem kell. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 17., 22:27 (CEST)

Olimpiák

Szia! Inkább itt válaszolok, nem akarom azt a szakaszt egy mellékes vitával szétdúlni. Kedves Joeyline, kikérheted magadnak bátran, akkor és ott én is kikértem magamnak a helyzetet, csak éppen megtartottam magamnak a rólad alkotott rapidvéleményemet (Burum észrevette, próbálta tompítani, te nem is figyeltél oda, annyira pörögtél), a dolog az én szemszögömből pontosan úgy történt, ahogy leírtam most a kocsmafalon. Nézd meg az adott szakaszt. Áthoztatok egy kétszemélyes vitát Burum vitalapjáról, én egy órán belül készségesen próbáltam segíteni, létrehoztam egy próbakategóriát, majd miután kiderült, hogy nem egyszerűen olimpikonok kategorizálásáról, hanem ultrakategorizálásról van szó, kifejtettem a véleményemet az elképzelésről, miszerint még a gondolatát is utálom (le kell nyomni a közösség torkán). Te akkor és ott meglehetősen nyeglén kommunikáltál velem, „vissza az egész!”-nél többre nem tellett, érdemben semmit, de semmit nem reagáltál a kifogásaimra, csak magaddal megbeszélted, hogy az enwiki precíz. Én akkor és ott meguntam ezt a helyzetet, eljöttem, tőlem a rákövetkező napoban írhattál, meg listázhattál, amit akartál, ha valaki nem képes érdemben vitázni valamiről, akkor beszélgessen magával. Most is megkérnélek ugyanerre. Nincs nagy tétje, sanszos, hogy soha nem fogjuk egymást kedvelni. Pasztilla 2010. október 17., 23:22 (CEST)

Levél

Szia! Fontos leveled érkezett egy még fontosabb levlistára. Nézd meg, kérlek, s cselekedj. :-) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 19., 19:36 (CEST)

Amerika, 2008-as olimpia

Üdv.! Végére értem az amerikai szócikkeknek. Vetettem egy pillantást USA-ra, hát nem lett jobb. :) Összegyűjtöm benne a sportágakat és lehet, hogy át kezdem nézni a már meglévőket. Bevezessünk valami jelölést a már rendbetett szakaszokra, vagy a szemünk alapján tájékozódjunk? – Rugó Prwpb.png üzenőfal 2010. október 20., 10:28 (CEST)

Túl sok elemzés

Ismét van néhány cikkünk, amiben túl sok az ifexist, lásd Kategória:Túl sok költséges elemzőfüggvény-hívást tartalmazó lapokTomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 23., 16:08 (CEST)

Én tudnék, de mit? Az egyik cikkben kb 170-et kellene cserélni az "érmes2" sablonra, de nem hiszem hogy annyit lehetne (különben piros linkek lesznek az országlinken). – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 24., 01:06 (CEST)
Úszásban már 310 a túllépés. A kocsmafal szerintem azt mondja majd, hogy bontsuk szét darabokra a cikkeket (pl érmesek listája 100 méteres férfi síkfutásban, stb...). Vagy a sablont módosítjuk úgy, hogy fix legyen a link, de ez esetben az évszámosra kellene. Így meg sok piros link lenne.– Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 26., 00:19 (CEST)
Igen, láttam, ebből vettem észre hogy gondok vannak (de nem oda kellett volna ezt a kategóriát betenni azért). Egyébként Mianmar zászlója megváltozott, a BIR és MYA zászlós sablonokat módosítottam, a csapatsportos cikkekkel is haladtam. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 26., 01:14 (CEST)

Lásd a vitalapom alján :) – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 27., 11:55 (CEST)

1906

Az 1906-os olimpia nem hivatalos, az infoboxok "nem ismerik" (évszám-típus összefüggésből), emiatt csak nyári olimpiát ír az infobox fejléce. Példa. Az Atlétika cikkben a típusba "jubileumi" van írva, de a magyar szereplés linkje ennek megfelelően "Magyarország az 1906. évi jubileumi olimpiai játékokon" cikkre linkel. (Az évszám paraméterbe egy pont is van írva, a link ezért két pontot ír).

Módosítsuk-e az infoboxot, ha igen, akkor mit írjuk ki 1906 esetére? Ennek az olimpiának nincs külön számozása. Enwikin "Intercalated Games" néven létezik, a webfordító "Behelyezett játékok"-nak fordította. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 27., 18:55 (CEST)

Azt megoldom, hogy felismerje, csak a "normál" olimpiákon azt írja, hogy "<sportág> a XII. nyári olimpiai játékokon". Az 1906-osra meg akkor azt írja, hogy "<sportág> a pánhellén olimpiai játékokon"? A másik, hogy a cikkek címei - a többivel összhangban - tartalmazza a "nyári" szót, és az infobox linkje is kapcsolódhatnak ehhez (lásd a magyar szereplés linkje). A cikkek címében akkor nevezzük át "nyári" szót "pánhellén"-re? – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 27., 21:53 (CEST)
Még valami a cikkek címéről. Most a főcikk "1906. évi nyári olimpiai játékok", ez lenne "1906. évi pánhellén olimpiai játékok". Az évszám kell? (a sportágas cikkeknél ugyanez) – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 27., 22:30 (CEST)
A sportágas cikkek címe mi legyen? Az is marad? Az infobox fejléce mit írjon ki, pl az Atlétika cikkben? Ha lesz országonkénti cikk (pl. Magyarországról), akkor annak mi lesz a címe (mi legyen az infoboxban magyar szereplésre mutató link?)? – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 27., 22:51 (CEST)

A sportágak infoboxaiba is beleírjuk 1906-ot? Pl itt: Kötélhúzás a nyári olimpiai játékokon (új cikk). Infoboxot nem kell módosítani hozzá, zárójelesként beírható az 1906 az évszám paraméterhez. Egyébként az Olimpiák navbox sablon mintájára (ott zárójelben van az 1906-os olimpia) a sportágak navbox sablonjaiba is beleírtam 1906-ot (persze amelyiket megrendezték). – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. október 31., 18:46 (CET)

Re:Hennagyij

Pedig egy Hennagyij van itt a magyar wikin, sőt duplán Hennagyij. Még két éve írtam. :) – VargaA vita 2010. október 27., 20:55 (CEST)

NOBérmes sablon

Kitaláltam egy lehetőséget erre a függvényproblémára, de kell hozzá egy külön sablon:

  • Szerkesztő:Tomcsy/Olimpia2 - ide gyüjtöttem azokat az USA cikkeket, amik léteznek, és be vannak linkelve.
  • Szerkesztő:Tomcsy/Olimpia - ez a módosított NOBérmes sablon, ha az országkód USA, akkor az iménti Olimpia2 "sablont" nézi, abból válogatja a linkeket, és innentől nem nézi az ifexistet.

A megoldással az Olimpiai érmesek listája úszásban (férfiak) cikkben 810-ről 576-ra csökken a problémák száma (mivel csak az USA kódokra teszteltem jelenleg, és csak az NOBérmes sablonra, a NOBcsapatra nem.) Ha ezt megcsináljuk mondjuk HUN, URS, GER, FRG, GDR, GBR kódokra (nagy olimpiai nemzetek), akkor elképzelhető, hogy eltűnne a probléma. Lehet hogy kicsit bonyolult, de a lényeg a Switch felhasználása, az változtatja a linkeket, és a Switch nem számít problémának. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 1., 01:16 (CET)

Ennek az a hátránya, hogy ha az USA-ból létezni fog a 2004-es cikk például, akkor az "Olimpia2" sablonba fel kell írni, különben az ország főcikkre mutat a link. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 1., 01:20 (CET)
Sajnos nem lett elég, az atlétika, férfi érmesek listájában majdnem 2000 sablon van, vagyis 1500-nak kellene kikerülnie az ifexist-et. Az éremtáblázat szerinti első 20 országot kellene felírni az új sablonba. A többi egyébként jó lett, bár a női atlétikai cikk épphogy megvan. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 1., 05:01 (CET)


Készült egy új sablon: Sablon:ZászlóNOBérmes/link Ez tartalmazza a fix linkeket. A ZászlóNOBérmes sablonba pedig bekerült egy feltétel, hogy melyik országkódok esetén kell ezt a "link" sablont néznie, így kerüli az ifexist-et. A kódban lévő szövegrész:

{{#switch:{{{2}}}|HUN|USA|RUS|URS|GBR|FRG|GDR =''{{ZászlóNOBérmes/link|{{{2|}}}|{{{3|}}}|{{{4|}}}}}''
A magyar cikkekre általánosan megoldottam, viszont az 1906-os olimpiáról még nincs magyar cikk, arra piros link lenne. Csak nem akartam az 50 olimpiás cikket felsorolni, így egyszerűbb volt. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 1., 21:47 (CET)
Az első kérdésre: én is csak úgy nézem, hogy a teljes cikket megnyitom szerkesztésre, és előnézetben fent kiírja pirossal a hibát, ha 500 feletti. Az atlétikás kicsit nehezen ment a nagy mérete miatt, ott kimásoltam külső szövegszerkesztőbe a szöveget és a zászlóNOBérmes és zászlóNOBcsapat szövegeket kicseréltem valamire. A cserék összege majdnem 2000 volt. Pontosan én sem tudom, hogy ebből mindegyik kell-e, de a női atlétika cikk azt hiszem az oroszokkal ment le 500 alá. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 2., 13:29 (CET)
Az ifexist eredetileg mindig "működik", függetlenül attól, hogy hány cikk létezik. Azt kell nézni, hogy a listában mely országoknak van a legtöbb érme (vagyis az éremtáblázatot), mert ezek használják a legtöbbször. Minél több érmesnél használjuk ezt a switch-es változatot, annál többel csökken a hibák száma. Tehát az atlétika esetében addig kellene beírni az országkódokat és a fix linkeket, amíg az összes éremnél az összeg el nem éri az 1500-at. (2000 mínusz 500). Az pedig kb. az első 15-20 ország. Az lenne a legtisztább ha az összes országcikk létezne évenként, mert akkor semmi nem linkelne a fő országcikkre, és az ifexist-et meg lehetne szüntetni. Csak jelen esetben ez piros linkeket eredményezne. A NOBérmes2-t átjavítom, aztán megnézzük.– Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 2., 15:17 (CET)

Cseréltem a NOBérmes2-t, jó lett. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 2., 15:22 (CET)

Szerintem törölhető a NOBérmes2, már nem használatos. Egyébként a NOBcsapat sablonba is próbáltam betenni, de ott a magyar variálás miatt (egy kód alatt van az összes cikk) nem működik a kód olyan esetben, ha az évszám és a típus nincs kitöltve (pl a listák éremtábláiban nincsenek, mert ott nem köthető évszámhoz). Viszont úgy vettem észre, hogy ha az évszám és típus nincs kitöltve, akkor az ifexist-et sem veszi figyelembe, tehát ez nem számolódik hibaként. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 2., 16:19 (CET)

Nem pontosan van így. Az alpesisí azért írandó egybe, mert ez a sportág neve, tehát nem egy jelzős szerkezet. Az alpesi síző viszont helyes különírva, mert jelző és jelzett szóból álló forma. Infel vita 2010. november 4., 02:03 (CET)

Én ennek egyszer már utánanéztem, és az a helyzet, hogy mindkét alak helyes. Infel vita 2010. november 4., 02:13 (CET)

Egyébként a különírt alakot sem én kezdtem használni, én csak szűkítettem a már meglévő kategóriát. De mondom, azzal a tudattal, hogy helyes az alak. Infel vita 2010. november 4., 02:14 (CET)

/Magyarok

Szerintem rakjuk át, megcsinálom a fejlécét. Ki fog ez alakulni szépen. :-)CsGábormegbeszélés 2010. november 5., 23:32 (CET)

Ez már a te döntésed, nyugodtan nyiss új szakaszokat, pakolászd át egyik lapról a másikra, ahogy jónak látod. – CsGábormegbeszélés 2010. november 6., 19:47 (CET)

Tatjana Pucsek

Szia!

Bocsi, csak most ültem le a gép elé és vettem észre az üzenetedet. Látom, azóta a kérdés megoldódott – vagy mégsem, merthogy Malatinszky feltette[2] a kérdést az illetékes wikin, és ott ezt írták neki: Тацяна Мікалаеўна Пучак. Hát nem tudom, így hirtelenjében rákerestem az egycés változatra belarusz wikiben, és ezeket találta nekem: [3], míg a duplacésre szócikkből egyet sem[4]. Ez alapján szerintem Tacjana, de kérdezd meg VargaA-t is. Remélem, segítettem. :-)

Még egyszer bocsi a késői válaszért. – CrimeaBodoni Ornaments £ 01.svgvita 2010. november 6., 18:14 (CET)

Ó, basszus, észre sem vettem. Megnyitottam Malatinszky linkjét, aztán ott egyből be a keresőbe, mint a jó katona, nem nézve se jobbra, se balra. Megyek hamut szórni a fejemre… – CrimeaBodoni Ornaments £ 01.svgvita 2010. november 7., 13:34 (CET)

Értékelősablon

Ilyen formában jó lesz? Csak megkérdezem, mielőtt végigmászok az összesen. – Hunyadym HunyadymVita 2010. november 6., 23:59 (CET)

Inkább így csinálom, a sportműhelynek is így van. Elkezdtem. – Hunyadym HunyadymVita 2010. november 7., 00:13 (CET)

Cím

Mi célból kellene a címem? Amúgy eddig nyilvános volt, de volt olyan kollegina, akitől "érdekes" leveleket kaptam, ezért tiltottam le. De ha fontos, megint beállítom. – PerfectmissSMirC-coffeebreak.svgide írj! 2010. november 7., 18:31 (CET)

Hú, bocsi, elfelejtettem... :-)PerfectmissSMirC-coffeebreak.svgide írj! 2010. november 9., 16:58 (CET)

Engedélyeztem a levelet, így a legegyszerűbb. – PerfectmissSMirC-coffeebreak.svgide írj! 2010. november 9., 17:00 (CET)

Patronümikon

Az atyai névvel kapcsolatos dokumentációt a Wikipédia:Szavazás oldal tematikus archívumában találod. Igazad is van, át kéne vezetni az irányelvekbe, hogy legalább hivatkozzanak, utaljanak rá. BennóPffffft-kalpagos.gifFolybeszt a WP-be! 2010. november 8., 12:25 (CET)

Plusz a WP:FORMA és a WP:NÉV lapjain is ott kell, hogy legyen. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 8., 14:49 (CET)

De nincs... :( – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 8., 14:52 (CET)

Na, ezen kell dolgozni.Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 8., 15:01 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Hát ez az, én is ennyit találtam csak, ami kiindulási alapnak jó ugyan, de összességében még édeskevés, mert pont a háromtagúság hiányzik belőle! A hétvégén rendberaktam névügyileg (cikkcím, átirányítások, bevezető, defsort, stb) a belarusz teniszezőnők cikkeit, és szeretnék rápirítani a teniszműhelyre, de kellene a hivatkozási alap. És igen, bent kellene lennie az irányelvekbe, de nincs bent, ezért is írtam Neked eredetileg. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. november 8., 15:13 (CET)

Ja, és ez éppen nem jó. Akkor valahol máshol, Kocsmafalon kell lennie, mert volt ilyen megállapodás, ezt továbbgondolva. A továbbgondolás alapja pedig az volt, hogy az "ahogy használja" mást jelent a delikvens országokban, mint nyugaton. Példa: Lev Tolsztoj Oroszországban nem használta volna így soha a nevét, hanem "Lev Nyikolajevics", és mindenki így is szólította volna. Az ahogy használja kifejezés kicsivel később definiálásra került, és a kettő alapján kell változtatni a formai útmutatót. Előkeresem. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 8., 15:52 (CET)

Eddig egy órát kerestem :))) De meglesz... Biztosan volt, ezt a régebbiek közül mindenki tanúsítja. Még VargaA-t és OsvátA-t is érdemes volna megkeresni, hátha nekik hamarabb beugrana (utalva persze a szavazási linkre). – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 8., 17:30 (CET)

Emlékeim szerint abban maradtunk és azt a gyakorlatot folytatjuk, hogy ezeknek a neveknek az írása a magyar Wikipédiában: keresztnév – apai név – vezetéknév: Vlagyimir Szemjonovics Viszockij. Ha a szócikk nem így született, hanem pl. így: Vlagyimir Viszockij, azt megoldjuk átirányítással. Az orosz nyelvű Wikipédia gyakorlata ez: Viszockij, Vlagyimir Szemjonovics. Az angol, satöbbi nyelvek gyakorlata tökmindegy, mert csak zűrzavart, félreolvasás alapján félrefordítást okoz. Az orosz hétköznapok megszólítási gyakorlata ebből a szempontból más tészta: az elsősorban viselkedési tradíció, és nem ide tartozik. OsvátA Palackposta 2010. november 9., 07:31 (CET)

Hát böngészgettem, nem találtam. Nem vagyok egy nagy böngésző (az a Safari :-)). Szerintem mindegy is. Nem kell mindenhez irányelv. Elég egy jó gyakorlat. Az már szabály. Az angol wikiből átvett mindenféle helytelenírás gyakorlata: nyomasztó műveletlenség. Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb Romanoffokat fogunk írni, és Kruscsevet mondani. OsvátA Palackposta 2010. november 9., 08:30 (CET)
Ez elegendő-e? → Wikipédia:Cirill betűs szláv nevek átírása. – OsvátA Palackposta 2010. november 9., 08:42 (CET)

Én is azt szerettem volna mondani, hogy szerintem is felesleges itt mély kutatásokat folytatni, a gyakorlat és a konszenzus egyértelmű, ha eddig nem volt benne egyik útmutatóba se, akkor most bele kell írni, oszt kész. A Wikipédia irányelvei a konszenzus jól-rosszul összefoglalt rögzítései, nem pedig törvények. A szavazás csak megoldhatatlan viták esetén az utolsó eszköz, nem pedig az irányelvek legitimizálásának normális módja. Az útmutatók és irányelvek legitimáló ereje a konszenzus és a gyakorlat, nem pedig föltétlenül egy valaha volt szavazás. BennóPffffft-kalpagos.gifFolybeszt a WP-be! 2010. november 9., 09:11 (CET)

Vezessem be egyszerűen új szakaszként a WP:NÉV-be? Egyébként az oldalon szerintem több más dolog is hiányzik. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. november 9., 09:33 (CET)

Bátran! BennóPffffft-kalpagos.gifFolybeszt a WP-be! 2010. november 9., 09:36 (CET)

Olimpiai érmesek listája biatlonban

Köszi!– BahuszSmiley green alien.svg vita 2010. november 9., 22:38 (CET)

Re: Kérdés

Szia! Elakadtam.... elkezdtem csinálni allapon egy táblázatot olyasmi bontásban, hogy név / aktivitás (igen v. nem)/érdeklődési kör, hogy ide válaszoljanak a járőrök, ne a vitalapomat árasszuk el. Aztán elakadt a lelkesedésem, hogy végül is miért is csináljuk? Van-e célja vagy csak a kíváncsiságunkat tudjuk kielégíteni, hogy mely témakörökre van lefedettség és melyekre nincs. Mert ugye a járőrjog megvonás le lett lőve (pedig évek óta nem szerkesztő járőrök is vannak, de mindegy). Szóval ha van valami lelkesítő véleményed, akkor megcsinálom azért. :-) - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 16:18 (CET)

A járőrmegvonásra legalább öt {{ellenzem}} volt az üzenőfalon. Nincs meg, mert abbahagytam. De tudod mit, megcsinálom ma a táblázatot, aztán körlevelezek. Azt még esetleg lehetne csinálni, hogy a nem válaszolóknál megnézni, hogy ki mikor szerkesztett utoljára, és mondjuk aki több mint egy éve nem járt a Wiki közelében sem, azokat összeírni és újra felvetni a jogmegvonást. Mit gondolsz? - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 16:57 (CET)

Na, ilyesmi táblázatra gondoltam, fölötte meg az üzenetet, amit körbeküldenék. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 18:24 (CET)

Jó, akkor beleteszek még egy oszlopot, és este szétküldöm. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 19:30 (CET)

Jó'van, akkor neked nem küldöm már el. :P - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 20:13 (CET)

Check, pls. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 20:36 (CET)

Köszi a javítást. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 20:58 (CET)

Nem segítesz? :-) Esetleg lentről felfelé haladj, és középen találkozunk. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 21:31 (CET)

Már a M betűnél tartok, úgyhogy nem lesz sok. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 21:53 (CET)

Kész. Köszi. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2010. november 10., 22:08 (CET)

Felmérés

Szia! Válaszoltam. Remélem kielégítően. :) Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Lacus Vitacus 2010. november 10., 22:38 (CET)

Re:

Pótoltam a hiányzókat, azonban még vannak kérdőjelek, példuál kajak-kenu és tenisz. Itt kieséses rendszer volt, azonban ha kiesett a nyolcad- vagy negyeddöntőben a versenyző, akkor tovább ugyan nem jutott, de voltak helyosztók ezeken a szinteken is (talán vígaszág?, majd utánanézek pontosan). Ezt hogyan tüntessem fel a táblázatokban? – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 11., 15:21 (CET)

A kajakot visszavonom, ott nem volt ilyen. Viszont a teniszben az enwikin van egy "Consolation Draw" ág, ahová az 1. forduló vesztesei kerültek, és ebből lett a végén egy "döntő", de ezért nem adtak érmet. Pl. Fucsovics is ott szerepel (1. fordulóban kikapott az angoltól, így ide került), de nem jutott tovább erről az ágról (talán nem állt ki?). Az eredeti honlapról link. Viszont a kajakban és a teniszben sem találok olyan infót, hogy hivatalosan hányadik helyen végzett az, aki valamelyik fordulóban kiesett. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 11., 15:43 (CET)
Majd megkérdem akkor Rugót, de előtte még kutakodom a hivatalos honlapon, hátha van valami sorrend. Az admin üzenőfalat olvasgattam, nem vagyok képben abban a témában. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 12., 00:01 (CET)

re: E-mail

Szia!

Most jutottam géphez, el is olvastam az üzenetedet. Mailben válaszoltam rá. – CrimeaBodoni Ornaments £ 01.svgvita 2010. november 15., 14:39 (CET)

Brunei a 2008-as olimpián

Üdv.! Végére értem Amerikának és elkezdtem Ázsiát. Rögtön az elején olyanba futottam bele, amit szerintem jobb, ha pontosítunk: Brunei egy sportolója sem vett részt az olimpián, mert nem nevezte őket a nemzeti bizottságuk. Ahogy utánaolvastam kiderült, hogy ők az egyetlen NOB-tagország, akik nem indultak Pekingben. Javaslatom, hogy szedjük ki a résztvevő nemzetek sablonjából, illetve minden olyan helyről, ahol utalás van az indulásukra/részvételükre. Te mit gondolsz? – Rugó Prwpb.png üzenőfal 2010. november 16., 09:43 (CET)

síugró infobox

Van átalakított {{síugró infobox}}(?), le kell benne cserélni rá VigyorJiélún de xiǎolóng(Jay kissárkánya) Dragon01.svg papírtekercs 2010. november 16., 09:51 (CET)

Re:

Az IHF-sablonból kiszedtem az m-v-sz-t. Van egy szerkesztő aki olimpikonokról is ír cikkeket. A csapatsportos cikkeken kicsit elakadtam, mert már kevés az olyan, ahol a lebonyolítást fel lehet kutatni. A strandröplabdát még nem kezdtem el, azzal se tudom mi legyen, mert ott nem országot kell a mérkőzésnél írni, hanem két nevet, sok az idegen név (kínai például). A meccseknél a zászlóNOBérmes sablont lehetne használni, de a zászlók mindig bal oldalon lennének (a többiben a NOB-nak vagy egy j-sablonja, amivel jobb oldalon van a zászló). –Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 17., 00:46 (CET)

A csapatsportok közben majd lassacskán végigmegyek a sportágak évenkénti cikkein is. Én is találkoztam zászló sablonok használatával, vagy pl. az érmesek táblázatának fejléce még a "régi", pl az éremképek is, azokat is cserélem majd, sok helyen nincs forrás megadva, azt meg pótolom [5]. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. november 17., 01:23 (CET)
Visszatérés Joeyline/Archívum3 felhasználói lapjához.