Wikipédia-vita:Wikimédia Magyarország/Lengyel szócikkíró verseny

Aktív megbeszélések

Lengyel Kultúra központ, Budapest, 1960-as évekSzerkesztés

Nem fogom megírni, mert homályosak az emlékeim és zérónyi forrással rendelkezem, de hátha valaki..., ezért ideírom:

Az Andrássy (akkor Népköztársaság) útján/úton, a Lengyel Kultúrában a 60-as években rendszeres vetítések voltak a lengyel újhullám filmjeiből, persze lengyelül, hangalámondással. Aki számított, hétről hétre ott szorongott. Wajda, Kawalerowicz, Munk, s a többiek filmjeiből meg lehetett tudni, hogy mi az a filmművészet. A fiatal magyar filmrendezők, a Szabó, a Gaál, a többi is ezekből tanultak (meg a franciáktól; de a lengyelek mindenféle értelemben közelebb voltak).
Aki nem látta a Mater Johannát, a Csatornát, az bunkó volt.
Aki nem értette az Eroicát, az nem értett meg semmit.
Aki látta, megértette, mit akart a Szabó a Variációk egy témára c. rövidfilmjével.
Aki nem járt a Lengyel kultúra vetítéseire, annak nem esett le az álla a Szegénylegényektől.
Satöbbi. OsvátA Palackposta 2014. február 28., 11:33 (CET)

Ugyanazzal a rossz érzéssel találkozol, aminek már én is hangot adtam valamikor itt a WP-n: Amit én magam megéltem, láttam, hallottam, szagoltam, kollégiumi mozi, szeminárium, igazoltatás, Kádár-kolbász, ez sajnos a WP számára nulla információértékű szubjektív mese. Mások által leírt, nyomtatott forrás nélkül csak „saját kutatás, törlendő”. Sajnos. Akela vita 2014. március 1., 19:28 (CET)

Vitalapon jól elfér, és senki nem törli. Ez az egyik csel. A másik, hogy bármikor be lehet linkelni egy témába vágó szócikkbe.   OsvátA Palackposta 2014. március 1., 19:33 (CET)

Varsányi István tartott ott csodálatos nyelvórákat (egy csoporttársnőm járt oda a hetvenes évek közepén, és elragadtatással mesélt erről). --Tulipanos vita 2014. március 2., 16:56 (CET)

  megjegyzés Meg kéne írni a cikket a Kádár-kolbászról; akkor a hitlerszalonnával és a szalámitaktikával együtt bekerülhetne az Önkényuralmi rendszerek húsárui kategóriába. --Malatinszky vita 2014. március 2., 18:23 (CET)

  kérdés Mi az a Kádár-kolbász? Aros   Távírda 2014. március 2., 18:40 (CET)

Gumibot. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 2., 18:57 (CET)
  - Aros   Távírda 2014. március 2., 19:03 (CET)
A húspulton mindenképpen elhelyezendő a bikacsök is. OsvátA Palackposta 2014. március 2., 19:21 (CET)
? - Aros   Távírda 2014. március 2., 19:42 (CET)
Megfejtéseket a szerkesztőségbe. (Az önkényuralmi rendszerek húsárúi – mint fentebb megfogalmazódott   OsvátA Palackposta 2014. március 3., 12:32 (CET)
Kérem tisztelettel, ne zavarjuk össze a tudásra szomjúhozó ifjúságot. Hitlerszalonna és bikacsök szócikk már megvan. További szótárazás: „Kádár-kolbász”=rendőr-gumibot. „A tüntetőket megkínálták K.k.-szal”! Volt még: „verőfény” (vallató lámpa). Változó értelmű szó: Lánchídi csata. Eredetileg 1918-as tömegverés, de aztán 70 évvel később, 1988. március 15-én (öt perccel a gengszterváltás előtt), szintén jól elverték a Lánchídra felszorított ünneplő ifjúságot. (És még egy régi, elfelejtett Kádár-kolbász-party, 1973. március 15-e, lovasrendőrök kínálgatták a Belvárosban a méteres, fejtől combig lecsapni képes húsárut a fiatalságnak. (Sajnos, fényképes és nyomtatott források hiányában mindez csupán „saját kutatás”, mese, meskete.) Akela vita 2014. március 3., 13:41 (CET)

Remélem, sok olvasó észre fogja venni itt, hogy a cikkíró verseny milyen további információáradatot hozott életünkbe.   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 3., 14:36 (CET)

Igen, a szabad asszociációktól OFF-jellegűvé vált (elnézést!). A pártállam szlengje kimeríthetetlen élmény. Visszatérve a lengyelekre: Főleg 81 után rengeteg szamizdat-jellegű kis újságjuk jutott el Mo-ra is, öt-plusz-kettes viccekkel (a nyelvet ismerőknek), és szuper grafikákkal, karikatúrákkal. Utóbbiból kedvencem volt a lengyel rohamrendőr, aki gumibottal ütögeti a falnak szorított pógár fejét, és tanítja: „Mondd utánam: DEE-MOO-KRÁÁ-CII-JA!” Akela vita 2014. március 3., 16:49 (CET)

Ha kész a szócikkSzerkesztés

--Jávori István Itt a vita 2014. március 1., 17:38 (CET)

Nagyon köszönjük, hogy megcsináltad! Aros   Távírda 2014. március 1., 17:40 (CET)

Szívesen! Gondoltam, segítek. Korábbi versenynél találtam, csak azt módosítottam. :-) --Jávori István Itt a vita 2014. március 1., 17:45 (CET)

Valószínűleg pusztába kiáltott szó, de azért itt is elmondom: nem tartom a szabadon szerkeszthető enciklopédia alapelveivel összeférhetőnek, hogy „szócikkíró verseny!” felkiáltással két hónapra (!) szerkeszthetetlenné teszünk egy-egy cikket. Malatinszky vita 2014. március 2., 17:53 (CET)

Értem ellenvetésed okát, de ebben az esetben elengedhetetlen, hogy az értékelésig a létrehozón kívül senki más ne szerkessze a szócikket. Végül is, a zsűri a versenyzők, és nem a járőrök munkáját akarja értékelni  . Aros   Távírda 2014. március 3., 12:27 (CET)

A kiírás szerint a versenyben csak kész cikkek vehetnek részt. Teljesen járható út lenne az, hogy a cikk csak addig van védve, amíg a szerző be nem nevezi a versenyre, onnantól szabadon szerkeszthető lesz, mint minden rendes Wikipédia-cikk, a bírálók pedig a cikk nevezéskori állapotát értékelik a laptörténet alapján. --Malatinszky vita 2014. március 3., 21:56 (CET)
Ez valóban egy lehetséges megoldás, Malatinszky, de jelen verseny már ki van írva, és értékelésének módja is el van rendezve. Azt javaslom, hogy add elő a következő versenynél a javaslataidat; de ez a verseny már a tervek szerint fog lezajlani. Aros   Távírda 2014. március 3., 22:00 (CET)
Ez a javaslat meglehetősen abszurd: ennek a versenynek a feltételei sem lettek vitára bocsájtva a verseny kiírása előtt, nem tudom, mikor lenne alkalmam a „következő versenynél” előadni a javaslatomat. A kifogásom egyébként az előző versenynél is felmerült: én is és Bináris is kifogásoltuk, hogy egyes szerktársak korlátozni próbálják az enciklopédia szabad szerkeszthetőségét, Karmela előállt egy kompromisszumos javaslattal (nagyjából azzal, amit én fentebb itt leírtam), Laszlovszky elmondta, hogy ő már eddig is ehhez tartotta magát, aztán ezen a versenyen mégis semmibe vette a véleményünket kiíró. Miből gondolod, hogy legközelebb nem lesz megint így? Sokkal jobbnak tartanám, ha visszatérnénk a WP:5P-ben megfogalmazott alapelvhez, miszerint „A szócikkeket bárki átírhatja, nem állnak senki fennhatósága alatt – el kell fogadnod, hogy a közösség kíméletlenül átdolgozhatja és terjesztheti, amit írtál.” Malatinszky vita 2014. március 3., 22:46 (CET)

A laptörténetből bármely időpontbeli változat egy kattintással rekonstruálható. Semmi értelme befagyasztani a cikkeket, elég ha közli a versenyző a bírálókkal, hogy mikori változattal nevez. Ráadásul a bírálók dolgát is megkönnyíti, ha látják, mennyit kellett javítgatni a cikken a későbbiekben.

A cikkek két hónapra történő befagyasztása nem wikipédikus.

Ha nem változtatjátok meg ebben az értelemben a sablont, törlésre fogom jelölni.

--Karmela posta 2014. március 3., 23:01 (CET)

Válaszadás előtt konzultálnom kell a zsűri többi tagjával a kérdésben. Aros   Távírda 2014. március 3., 23:12 (CET)

Még egy megjegyzés: a cikk létrehozásakor néhány napig ezeken a cikkeken is lehet a {{építés alatt}} védelmében dolgozni – ahogy az más cikkeknél is szokásos a szerkesztési ütközések elkerülésére. --Karmela posta 2014. március 3., 23:51 (CET)

  • @Karmela:Azért azt hadd kérdezzem meg, hogy hogyan járnátok el pl. az Adam Korol cikkel, amelyet a cikkíró megírt, utána egy-két szerkesztő még módosította, majd megint a cikkíró módosított rajta? Itt milyen állapotot jelöljünk a verseny leírólapján? Mivel eddig is az volt a gyakorlat - és az építés alatt sablon is pont ugyanezt a célt szolgálta -, nem értem, ennél a versenynél miért okoz problémát, hogy ne szerkesszenek bele a verseny ideje alatt? Tehát akkor azt is be kellene szabályozni, hogy mivel kész cikk jelölhető, a cikkíró maga sem módosíthatná később?? Ez a korlátozás mivel jobb, mint az, hogy két hónapig ne módosítsuk??? Karmela, tudod mit, jelöld törlésre a sablont! Majd megoldjuk anélkül az értékelést.
  • @András: egyik verseny szabályai sem voltak sosem vitára bocsátva, te mostanában nagyon kampányolsz ezen a "verseny megbeszélés" dolgon, pedig már több alkalommal kaptál olyan választ, hogy nem kell vitára bocsátani egy versenyt vagy annak annak részleteit. Ez egy verseny, ilyen szabályokkal, amelyet a külső és belső szervezők írtak ki. Lehet javaslatokat tenni, visszatérő versenyek (karbantartó, ÉSZ) esetén így lehet is alakítani. Ez nem olyan verseny. Van egy megállapodás a külső szervezőkkel, ez ilyen lett, lehet rajta részt venni vagy nem részt venni, illetve lehet ötleteket és módosításokat gyűjteni a következő versenyre. Nagyon klassz, hogy most verjük ezerrel a mellünket a szabadon szerkeszthetőség alapelve miatt, de ezzel egy már kiírt cikkíróversenyt akartok seggberúgni.

- RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 4., 08:33 (CET)

Mónika, azt hiszem, félreértesz. Én elfogadom, hogy nincs vitára bocsájtva a verseny, van annak részletei. Ez a te projekted, te dolgoztál, dolgozol vele, érthető, ha te akarod kialakítani a szabályait (nyilván a szponzor és esetleg egy szűkebb szerkesztői kör részvételével). Ami viszont nem elfogadható, az az, hogy a zárt körben, közösségi hozzájárulás nélkül kialakított szabályok ellentétben álljanak a Wikipédia egyik alappillérével. Vagy-vagy: lehet zárt körben versenyszabályzatot tartani, de akkor be kell tartani a Wikipédia alapelveit, vagy lehet kivételesen eltérni a Wikipédia alapelveitől, de akkor ezt meg kell beszélni a közösség tagjaival. A kettő együtt nem megy. Malatinszky vita 2014. március 4., 15:15 (CET)
Még mindig azt mondom, ez nagyon szépen hangzik, azonban az eddigi cikkíró versenyeken nem volt belőle felháborodás, és már volt néhány azért. Ámde azt legalább sikerült elérni, hogy egy szerkesztő kivette két cikkét a versenyből és nem is szándékozik részt venni benne. Remélem, megérte és a következő versenyek megszervezésének aktív részese leszel, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet. Kezdheted majd a májusi karbantartó versennyel illetve az építményes szócikkíróval (a szabályokat a külső szervező dolgozta ki, mi csak finomítottunk rajta). - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 4., 15:23 (CET)
Felháborodást most is csak a te bejegyzéseidben vélek felfedezni, de amit itt kifogásolunk Karmelával és Csigabival együtt, az korábban is felmerült, csak éppen a kifogás (és a megoldási javaslat) semmibe lett véve. Pedig csak egy minimális változtatásra kellene nyitottnak lenni: arra, hogy a versenyben részt vevő cikkeket ne két hónapra stoppoljuk le, hanem csak az {{építés alatt}}(?) sablonnál megszokott néhány napos időtartamra. --Malatinszky vita 2014. március 4., 15:38 (CET)
Szó sincs felháborodásról. A kocsmafali felvetés pedig nem lett figyelmen kívül hagyva, több helyen is szerepel benne válaszként az, hogy az eddigi cikkíróversenyeken is ez volt a szokás és eddig senkinek nem okozott problémát. Úgy látszik, azokat meg te hagytad figyelmen kívül. De ezen a csonton már nincs mit rágni szerintem. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 4., 16:12 (CET)

A két hónap „ne nyúlj hozzá” időszak ellenkezik a WP elveivel. Még most sem késő úgy dönteni, hogy a versenybe jelölendő szócikkeket allapon írja meg a versenyző. (Az esetleg elkészült szócikk visszamozgatható.) A verseny vége felé csak át kellene mozgatni a szócikknévtérbe a kész szócikkeket. Ezzel a megoldással biztosítható a fent felsorolt összes kívánalom. A zsürinek úgyanúgy módjában áll figyelemmel kísérni az allapon írt szócikkeket. Csigabi itt a házam 2014. március 4., 08:44 (CET)

  MegoldvaHiányzik az aláírás!

A lengyeles sablont lehet is törölni. Azért létrehozójának köszönjük. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 4., 09:02 (CET)

Persze még érdekelne, hogy az allapon születő cikkek esetében a kiírás "szócikkajánló" lapfülében hogy fognak bekékülni a cikkek és hogy nem lesznek szerkesztési ütközések? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 4., 09:18 (CET)

A kedvcsinálóra gondoltál? Szerintem abban a szakaszban úgy lehet egy belső hivatkozást elhelyezni, mint jelenleg a Jan Karski címszónál Antissimo allapjára. Amint elkezd valaki egy allapon írt szócikket, elkészíti a hivatkozást is. Csigabi itt a házam 2014. március 4., 09:32 (CET)

Ez engem is érdekelne - ha allapra mozgatjuk a szócikkeket, és azonnalival kiirtjuk a rá mutató átirányítást, akkor a szócikk neve szép piros lesz, és bárki létrehozhat egy duplikátumot, teljesen jóhiszeműen... --Antissimo vita 2014. március 4., 10:11 (CET)
Jan Karski most azonnali törlésre van jelölve. Akela vita 2014. március 4., 10:14 (CET)
Épp ez a gondom - ha kitöröljük, ki garantálja, hogy a következő két hónapban nem kezdi el más is, látva a piros linket? --Antissimo vita 2014. március 4., 10:16 (CET)
Másik technikai probléma az allappal: szétesik a wikidata-kapcsolat, és minden ami azzal jár (interwiki linkek, infobox wikidatából automatikusan kitöltődő részei), meg ahogy nézem a nemzetközi katalógusok is. Ha a zsűri így nézi, az nyilván nem ugyanaz, mintha a maga teljességében nézné. --Antissimo vita 2014. március 4., 10:17 (CET)

@@Antissimo, Akela, RepliCarter: A #Javaslatok legközelebbre szakaszban foglaltam össze, hogy milyen megoldást látok a felvetett problémákra. Sajnálom, hogy ezeket csak most vitatjuk meg annak dacára, hogy a korábbi versenyeken is elhangzottak ugyanezek a kritikák és hozzá a hasonló megoldási javaslat variánsok. Remélem, hogy a mostani vitából lesz annyi pozitívum, hogy a legközelebbi versenykiírás már nem hagyja ezeket figyelmen kívül.

--Karmela posta 2014. március 4., 20:00 (CET)

Javaslatok legközelebbreSzerkesztés

(folytatva az előző szakaszt)
Ezért lenne érdemes (előbb-utóbb) a szócikkíró versenyek általános technikai keretszabályait rögzíteni. Tartalmi szabályokba természetesen nem szólnánk bele. A szabályok egy része már itt le van írva, csak bővíteni kellene, a tapasztaltak alapján. (Ötlet: Következő hasonló versenyben pl. a verseny saját allapján íródhatna a cikk, csak értékelés után menne élesbe: pl. X_verseny/szerkesztő:akárki/szócikkcím, vagy szerkesztő:akárki/X_verseny/szócikkcím. Egyszer kellene megvitatni, rögzíteni. Itt már nem, de a következő versenyen már hivatkozási alap lehet. Akela vita 2014. március 4., 10:52 (CET)
  • Javasolom, hogy a kedvcsináló piros cikkeinek vitalapja kapjon egy csinos sablont, ami a versenybe való benevezésre agitál.
  • Ha valaki versenyen kívül létrehozná a kedvcsináló egy piros cikkét, érdemes rábeszélni a versenyre. Észre lehet venni egy létrehozást, az kell hozzá, hogy néhány résztvevő vagy zsűritag „nyers” szerkesztéssel felvegye a kedvcsináló piros cikkeit a figyelőlistájára.
  • A kedvcsináló felsorolását ügyesebben lehet stipistopira használni, ha listaszerűen van kialakítva: mellé lehet írni, hogy ki és hol dolgozik a lapon. Ha pedig valaki újabb témával áll elő, azt is mehet a stipistopi lista végére.
  • Mialatt a versenyző még a saját allapján dolgozik, vagy a fő névtérben ugyan, de még egy-két napig az {{építés alatt}} sablon védelmében, addig a cikk még nincs kész, még nincs nevezve, csak stipistopizva. Az az állapot „ér”, amikor a cikk már a fő névtérben van, és az {{építés alatt}} sablon sincs már rajta, tehát amelyik időponttól kezdve a cikket bárki szerkesztheti.
  • Érdemes lehet jutalompontokat adni azoknak, akik hamar készülnek el.
--Karmela posta 2014. március 4., 15:24 (CET)

VéleményemSzerkesztés

Szerintem legközelebb ezt nem verseny közben kellene kitalálni, hogy mindenfélét módosítgassunk. Köszönhetően a teljesen értelmetlen kötözködésnek, van, aki kiszállt a versenyből. Tényleg hiányzott ez? Tényleg sorban fognak állni az emberek, hogy ezeket a szócikkeket szerkeszthessék a verseny ideje alatt? Volt nem egy olyan szócikk az ázsiai versenyben, amire a szerkesztője nem tette ki a sablont, nem hogy bele nem nyúltak 1 hónap alatt, de még megtekintettnek se volt jelölve. Én most teljesen úgy érzem, hogy kákán is a csomót esete forog fenn megint. Állandóan azt hajtogatja a közösség, hogy nem történik semmi, nem csinál senki semmit, fogynak az új szerkesztők, amikor meg valaki csinálna valamit, akkor az első dolog az, hogy belekötünk, megvétózzuk, csakazértseígymértnemúgy van csinálva. A vége az lesz, hogy senkinek tényleg nem lesz kedve semmit csinálni, és én is igen fontolgatom, hogy ezentúl ide még egyszer többet nem szervezek semmit. Mert ami itt folyik, az nem jó szándékú segíteni akarás, hanem direkt kötözködés. Szabadon szerkeszthetőség nevében. Mikor pl. van egy rakás védett lapunk is, meg védett sablon, amit senki nem szerkeszthet. Ez meg az én véleményem. Xiaolong   Üzenő 2014. március 4., 18:04 (CET)

@Teemeah, ezt kérded: „Tényleg sorban fognak állni az emberek, hogy ezeket a szócikkeket szerkeszthessék a verseny ideje alatt?”
RepliCarter viszont ezt kérdezi: „hogyan járnátok el pl. az Adam Korol cikkel, amelyet a cikkíró megírt, utána egy-két szerkesztő még módosította, majd megint a cikkíró módosított rajta?”
Mivel pedig ugyanezek a problémák, ugyanezek a kritikák, hozzá a megoldásra tett hasonló javaslatok a korábbi versenyeknél újra meg újra elhangzottak, én is úgy látom, hogy mindezt a verseny kiírásakor kellett volna meggondolni.
--Karmela posta 2014. március 4., 19:42 (CET)
Nem, az nem volt szép dolog, karmela, hogy folyó verseny alatt jöttök mindenféle mondvacsinált ürüggyel. Arra hivatkoztok, hogy nem lett megbeszélve a közösséggel, de ti megbeszéltétek a közösséggel azt, hogy a verseny lezajlása alatt áttetetitek a szócikkeket allapokra, átírjátok a versenykiírást? Én nem látom a kocsmafali közösségi konszenzust, amely úgy döntött, hogy a verseny kiírása nem megfelelő és ezért módosítani kell rajta. Jöttél te, meg Csigabi meg Malatinszky, és a nép nevében követeltétek a verseny megváltoztatását. Nem a közösség, hanem ti. Ezek után, ha már fair playjel dobálóztok, az lett volna a fair play, hogy békén hagyjátok a versenyt, ha már egyszer ZAJLIK, és kiírjátok ezt a változtatási igény a jövőbeli versenyekre nézve a közösség elé, hogy akarja-e a többség, hogy ne lehessen ilyen megkötést tenni, allapon íródjanak a szócikkek, stb. Hogy nem vettük figyelembe a korábbi kérést? Ja, bocsánat. Az sem közösségi döntés volt, nem volt róla sehol szavazás, egyszerűen csak három szerkesztő megnevezte a kifogásait, amire néhányan válaszoltunk, hogy mi meg nem így gondoljuk. Nem volt semmiféle ígérettétel vagy közösségi döntés arról, hogy nem lehet sablont használni a versenybe nevezett szócikkeken, ezek után nem értem, mit kértek számon, és pláne milyen jogon változtatjátok meg a verseny kiírását önhatalmúlag, csak mert nektek nem tetszik. Xiaolong   Üzenő 2014. március 4., 20:14 (CET)

Timi, kérlek olvasd el, hogy mit írtam, mielőtt vagdalkozni kezdesz, és mutass rá, hogy hol követeltem bármit is. Köszi. Csigabi itt a házam 2014. március 4., 20:18 (CET)

tehát az egészre mindössze az a válasz: én nem csináltam semmit. Tök jó. Ez valóban válasz minden problémára, amit felvetettem. Xiaolong   Üzenő 2014. március 4., 20:33 (CET)

@Teemeah, tévedsz azzal az állításoddal, hogy megváltoztattam volna a kiírást. @Teemeah, én megadom neked a tiszteletet, kérlek te se csinálj belőlem nemecseket csupa kis betűvel. De ha csak elütés volt, akkor nem szóltam. --Karmela posta 2014. március 4., 20:43 (CET)

Tehát az itt felvetett, majd hamarjában jó gyorsan kikényszerített változtatás, miszerint a cikkeket csak allapon lehet írni, nem megváltoztatása menet közben a versenykiírásnak? Érdekes meglátás... Xiaolong   Üzenő 2014. március 5., 00:04 (CET)

Timi, ne csúsztass. Ismét arra kérlek, olvasd el, amit írtam. Nem azt állítottam, hogy nem csináltam semmit, hanem arra kértelek, mutass rá, hol „követeltem” bármit is, mint ahogy azt állítottad. Ha ezt megteszed, és netán elismered, hogy ilyent nem tettem, akkor folytathatjuk a beszélgetést. Csigabi itt a házam 2014. március 5., 08:38 (CET)

Attól, hogy nem írod/írjátok le a követelem szót, attól még lehet annak érezni, tudod? A pushing megvalósult. Közösségi konszenzus nélkül. Pont. Xiaolong   Üzenő 2014. március 5., 12:03 (CET)

Mint ahogy közösségi konszenzus nélkül két hónapra szerkeszthetetlenné váltak volna egyes szócikkek? Esetleg más meg ezt érezte pushingnak? Kérdőjel. Csigabi itt a házam 2014. március 5., 12:15 (CET)

A sablon nem zárja le a szócikket. Pont olyan sablon, mint a tataroz vagy az építés alatt, ami megkér, hogy változtatás előtt inkább beszélj a cikk szerzőjével, mert a szócikk egy versenyre készül. A Csoszon szócikkemen hetek óta kinn van az építés alatt, mert lassan haladok vele. Eddig még senki oda nem kurjantott, hogy jaj, én miért nem szerkeszthetek bele. ezek a lengyeles szócikkek se olyanok, amikért sorban állnának az IP-s szerkesztők, hogy én! én! én! akarom, de az a csúnya nagy sablon nem engedi :) Mellékesen két szócikkíró verseny ment le ilyen sablonnal és rajtatok kívül, akik nem vettek részt egyikben sem szócikkíróként, egyetlen panasz sem érkezett, hogy zavarná a szerkesztőket, versenyzőket vagy az olvasókat a sablon. Érdekes, hogy pont olyanokat zavar, akik nem szerkesztették ezeket a cikkeket. My five cents.Xiaolong   Üzenő 2014. március 5., 15:19 (CET)

Ezt a vitát szerintem zárjuk le annyiban, hogy az allapra átpakolás megvalósult, próbáljon mindenki megbékülni a helyzettel. Reméljük, hogy a továbbiakban nem lesz fennakadás. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 5., 13:00 (CET)

Technikai kérdésekSzerkesztés

Kérdéseim: (1) A tájékoztató „csak új” szócikkekről beszél. Csonkról szócikké fejlesztés ki van-e zárva? (2) Ha csak a teljesen elkészült szócikk címe kerül a listába, akkor megelőzhető-e több szerkesztő párhuzamos munkája ugyanarról a témáról (ui. ha nem betű szerint azonos új címet ad, észre sem veszi, hogy már más is elkezdte ugyanazt). Akela vita 2014. március 1., 21:19 (CET)

  • Igen, új szócikkek írásáról szól a verseny
  • Eddig ez a probléma egy versenyen sem merült fel, ezért szerintem nem lehet gond. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 1., 21:24 (CET)

Saját írásúSzerkesztés

Talán érdemes lenne tisztázni, hogy a kiírásban szereplő „saját írású” kitétel diszkvalifikálja-e a fordításokat. --Malatinszky vita 2014. március 2., 17:49 (CET)

Természetesen nem. A fordítások még egyetlen versenyen sem voltak kitiltva. A "saját írású" kitétel csupán azt fejezi ki, hogy más szerkesztő által létrehozott szócikket nem lehet jelölni. Aros   Távírda 2014. március 2., 17:57 (CET)

A szócikk-író versenyeknek nincsenek semmilyen korábban tisztázott, általános szabályai? Akela vita 2014. március 2., 17:59 (CET)

Nincs semmilyen alapszabályzat lefektetve, de a versenyeknek általában vannak közös vonásaik:

  • a legtöbb verseny 2 hónapig tart;
  • a legtöbb versenybe csak saját írású, kész szócikkeket lehet jelölni;
  • a legtöbb versenybe csak új, vagy legalább 70%-ban bővített szócikkek nevezhetőek;
  • és a legtöbb versenynek 3-4 tagú zsűrije van.

Természetesen vannak kivételek (a fentiektől legsarkalatosabban eltérő az év szócikke, bár az nem is igazán szócikkíró verseny); és minden verseny egyedi, de ezek a szócikkíró versenyek alappillérei. Aros   Távírda 2014. március 2., 18:47 (CET)

Apróval írom, András, de a kiírásban ott van a magyarázat apróval, hogy Mások által írt szócikket, illetve a március 1. – április 30. közötti időszakon kívül született szócikket nem lehet jelölni - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 2., 21:12 (CET)

Ezt én is láttam, de nem világos, hogy mennyiben válaszolja meg a kérdésemet. A kérdés ugye az, hogy ha Tégla Béla magyarra fordítja Jacob Gypsum angol nyelvű cikkét, akkor aztán nevezheti-e a fordítást a versenyben (mondván, hogy a fordítást ő írta), vagy nem (tekintve, hogy az eredeti cikket Jacob Gypsum írta). Erre lehetne választ kapni? --Malatinszky vita 2014. március 2., 21:55 (CET)

Igen, Tégla Béla nevezheti az enwikiről átfordított cikket. Aros   Távírda 2014. március 2., 22:27 (CET)

Ez - számomra - érthetetlenSzerkesztés

Ez nonszensz! (értelmetlenség, képtelenség, ...) --Jávori István Itt a vita 2014. március 4., 20:19 (CET)

Támogatom Jávori István kolléga véleményét. Engemet is nagyon lesújtott, hogy amint feljövök a Wikipédiára az fogadott, hogy a szócikkemet törölték. Egy dolog, hogy a kész szócikkemet átvitték allapra, de erről azért tájékoztathattak volna! -Történelem pWas gibt's Neues? 2014. március 4., 20:28 (CET)

Itt az történt, hogy RepliCarter átnevezte a ti allapotokká a cikket, a névtérközi átirányítást pedig (helyesen) azonnalizta. RepliCarter – nyilván a sok izgalom miatt – elfelejtkezett az értesítésetekről. Az értesítéseket mindjárt pótolom, és elnézést kérek a kellemetlen meglepetésért. --Karmela posta 2014. március 4., 20:52 (CET)

Az azonnalizott szócikkeket visszaállítottam, azok most átirányításként az allapokra mutatnak. Tegyük hozzá, hogy némi kommunikációs űr támadt a versenyszervezők és az adminisztrátorok között is, akik közül többen ezt a vitát nem követve az azonnalizott átirányításokat törölték. Ezért én kérek elnézést az adminkar nevében. Csigabi itt a házam 2014. március 4., 21:10 (CET)

  Amindenit, most szembesültem ezzel a problémával! Elnézést kérek minden érintettől, az a helyzet, hogy a lapok, amik törlésre voltak jelölve átirányításokat tartalmaztak, a törlési kérelemben pedig az volt, hogy átmozgatva szerkesztői allapá. Mivel a jelölő is és a lapok szerkesztői is régi rutinos szerkesztők voltak, eszembe sem jutott utána járni annak, hogy történt -e köztük egyeztetés – ez hiba volt a részemről. Elnézést kérek minden érintettől, a tanulságot levontam. --Pallerti Rabbit Hole 2014. március 4., 21:25 (CET)

Az értesítéseket pótoltam, és a fő névtérbeli cikkek vitalapján ehhez hasonló információt helyeztem el:
A névtérközi átirányítások ezek után szerintem újra törölhetőek, és ha egyetértetek vele, akkor a törlés szövegébe is jó lesz beletenni ugyanazt, mint amit a vitalapra. Így ha valaki megpróbálja létrehozni, rögtön látja, hogy mi a helyzet. Rendben lesz így, vagy valamiért mégsem jó?

Más:

Javasolom, hogy idekattintva vegyétek fel a figyelőlistátokra a kedvcsinálóban felsorolt és még piros lapokat is, hogy feltűnjön, ha valaki véletlenül éppen azt hozná létre. Az illetőt akkor rögtön érdemes becsalogatni a versenybe!
--Karmela posta 2014. március 4., 22:09 (CET)
Ez a figyelmeztető szöveg miben különbözik az eredeti sablontól? Ha én teszem azt versenyen kívül Jan Karskiról akarok írni ez alatt a két hónap alatt, akkor ugyanúgy nem tudok beleírni Antissimo szerkesztői allapjába (az ilyesmi nem ildomos), és nem tudok új szócikket sem létrehozni, mert figyelmeztetnek, hogy ezt a cikket ő már írja (két hónapon keresztül). Vagyis ugyanúgy sérül a szabad szerkesztési jogom, mint az eredeti versenyszabályokkal, csak sokkal bonyolultabb mechanizmussal. De lehet, hogy valamit félreértettem. --Hollófernyiges vita 2014. március 5., 12:40 (CET)
@Hollófernyiges: Jól érted te ezt. Ám lehet ugyan, hogy jobb lett volna az én eredeti javaslatomnál maradni (tehát hogy a cikk maradjon a fő névtérben, a zsűri pedig azt a laptörténeti változatot értékelje, aminél a versenyző nevezte a cikket, hiszen így a nevezés pillanatától kezdve szabad lenne a gazda mindenkinek), de ha már így alakult, megpróbálom segíteni a versenyt abban a formájában, amiben van, és ennek jegyében született a vitalapra írt szöveg is.
Viszont változtatni fogok a jövőbeli versenyekre tett javaslatomon, vissza az eredeti javaslatom irányába.
--Karmela posta 2014. március 5., 15:15 (CET)

Fölösleges idő és erőpocsékolás ez az átirányítósdi. Xiaolong   Üzenő 2014. március 4., 23:56 (CET)

Megismétlem: érdemes azokat a cikkeket, amiket még senki sem nevezett, felvenni a figyelőlistátokra: úgy észre lehet venni, ha egy versenyen kívüli éppen abba témába nevezne be, és akkor őt is meg lehet hívni a versenybe. --Karmela posta 2014. március 5., 09:59 (CET)

Az emberek elég ritkán választanak az ajánlott szócikkekből. Az ázsiai versenyen is ez volt a tapasztalat. Lehetetlenség kitalálni, milyen címeken fognak szócikket írni! Így figyelni sem nagyon lehet. Xiaolong   Üzenő 2014. március 5., 11:59 (CET)

jöjjön vissza a jókedv!Szerkesztés

Remélem, minden elrendeződik, én mindenesetre arra kérek minden szerkesztőt, akinek szándékában állt, hogy vegyen részt a versenyben. A kelet-ázsiai egészen fantasztikus eredménnyel zárult, majdnem 120 cikk született, köztük több kiemelt szintű, s ami talán még fontosabb, olyan, átfogó jellegűek is, amelyek fájón hiányoztak eddig: a Japán földrajza, a Kínai kert, a Magyar--japán kapcsolatok, a Koreai buddhizmus, a Korea történelme, a Silla, a Japán építészete, és még sorolhatnám. Mérhetetlenül gazdagodott a Wikipédia!--Pagonyfoxhole 2014. március 4., 21:29 (CET)

És íme az új jelölt: Szerkesztő:Trevor/Irena Szewińska. Nagyon örülök neki, Trevor! --Karmela posta 2014. március 4., 22:18 (CET)

A zsűrizés alapjaSzerkesztés

  kérdés A kiírásban abból, hogy „A versenyre csak saját írású, kész szócikkekkel lehet jelentkezni.” az jön le, hogy a cikknek az akkori állapotát veszi figyelembe a zsűri, amikor a nevező szól a WP:AÜ-n, hogy át akarja mozgattatni a fő névtérbe. Jól értem, ugye? --Karmela posta 2014. március 5., 09:39 (CET)

Hát ha beleírjuk a versenykiírásba, akkor igen. A mostani kiírás alapján a szerkesztők nem tudják, hogy szólniuk kell bárhol, bármiért. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 5., 13:07 (CET)

@RepliCarter: Jónak éreznék egy kiegészítést abban az értelemben, hogy amint valaki késznek, tehát nevezhetőnek érzi a cikket, tetesse át a fő névtérbe (szóljon az WP:AÜ-n), egészítse ki a szükséges kategóriákkal, sablonokkal, majd vegye le az {{építés alatt}} sablont, hadd szerkessze attól kezdve bárki, járőrök vagy mások, de a késznek mondástól kezdve már versenyen kívül. Hiszen az egész változtatásnak az volt a célja, hogy minél hamarabb bekerüljön a cikk a Wikipédia vérkeringésébe.

--Karmela posta 2014. március 5., 15:27 (CET)

Miért kell az adminüzenőn szólni? Saját maga nem mozgathatja át? --Hkoala   2014. március 5., 19:27 (CET)

@Hkoala: Hacsak nem lesznek azonnalizva a névtérközi átirányítások, admin kell az odamozgatáshoz. Névtérközi átirányítást nem szoktunk meghagyni, és az allappá moztatásról is pótoltam már mindenkinél az értesítést, tehát akár azonnalizhatóak is az átirányítások, és akkor attól kezdve nem kell admin. --Karmela posta 2014. március 5., 19:41 (CET)

Akkor most mi van? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 5., 21:19 (CET)

@RepliCarter, Hkoala: Szerintem törölni kéne a névtérközi átirányításokat (a piszkozatra mutató linket a törlés szövegébe belevéve). Akkor a versenyzők saját maguk is a fő névtérbe tudják mozgatni a piszkozatukat a nevezés alkalmából. Az két dolog, hogy jelzik a készülőben levő piszkozatot amivel mintegy stipistopizzák a témát, és megint más, hogy nevezik az elkészült cikket akkor, amikor leveszik a {{építés alatt}} sablont. Az allapos fázis akár ki is hagyható az olyan cikknél, aminél elég az {{építés alatt}} ideje a kidolgozásra.

--Karmela posta 2014. március 6., 08:59 (CET)

Unatkozó szerkesztők számáraSzerkesztés

Kedves Szervezők!

Szerintem szörnyen túlbonyolítottátok a dolgot. Aki annyira szerkeszteni akar, és nem bírja ki a Lengyel verseny végéig, az találhat magának máshol munkát, pl.: forrással nem rendelkező lapok száma‎: 12 029; kevés forrással rendelkező lapok‎: 3 868; esetleg itt.

Vagy: a magyar változatnak 256 474 szócikke van, ebből - csak - 807 kiemelt.

Pont ezt a pár tucat (remélem, a huzavona ellenére ennél azért több lesz) szócikket kell abajgatni? Maradok a Wikipédia töretlen híve: --Jávori István Itt a vita 2014. március 5., 16:05 (CET)

Ezt a túlbonyolított rendszert nem a zsűri vagy a szervezők akarták. Néhány szerkesztő fenti szakaszban tanúsított ellenállása miatt kellett a jól bevált, nenyúljbele sablont használatát előíró gyakorlatot megváltoztatni. - Aros   Távírda 2014. április 14., 20:13 (CEST)

Egy icipicit pontosítsunk: a nenyúljbele sablon archív lapokra van fenntartva, itt fel sem merült a használata. Az építés alatt sablonon viszont ez virít: „Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd!” Ráadásul az általad kreált sablon a verseny teljes időtartamára, az értékelésig zárolta volna a szócikkeket. Javaslom, ne keltsünk hangulatot, hanem tanuljunk a jelen versenyből, a következőre biztosan lesz megoldás. Csigabi itt a házam 2014. április 14., 20:24 (CEST)

40 nap eltelte után 2 reagálás is! Ezt nevezem... :-) „Ráadásul az általad kreált sablon a verseny teljes időtartamára, az értékelésig zárolta volna a szócikkeket. Javaslom, ne keltsünk hangulatot, hanem tanuljunk a jelen versenyből, a következőre biztosan lesz megoldás.” Ha ez a rész (figyelmeztetés, degradálás dörgedelemmel fűszerezve...) rám vonatkozik, akkor csak megismétlem: a sablont: „Korábbi versenynél találtam, csak azt módosítottam.” Ott tökéletesen megfelelt. Ebben az esetben sajnos néhány kötözködő szerkesztő miatt nem. Ezután a szervezők részéről - szerintem - kapkodás következett, a bizonytalanság a nevezéseknél még most is megfigyelhető. --Jávori István Itt a vita 2014. április 14., 20:50 (CEST)

Nem, kedves Jávori István, ez konkrétan nem rád vonatkozott. A néhány szerkesztő fenti szakaszban tanúsított ellenállása kifejezésre vonatkozott, meg arra, hogy 40 nap eltelte után miért is kellett most feleslegesen hangulatot kelteni. Igen, én is azok között voltam, akik sokallták a több hónapos szerkesztési zárlatot, de legalább javaslatot is tettem a megoldásra. A kapkodásban pedig igazad van. Csigabi itt a házam 2014. április 14., 20:58 (CEST)

Akkor megnyugodtam, én szócikkeket szeretnék itt írni; meg javítani, bővíteni a szabadon szerkeszthető enciklopédiában található ismerethalmazt. --Jávori István Itt a vita 2014. április 14., 21:05 (CEST)

Sablon a versenycikk vitalapjáraSzerkesztés

Készítettem egy sablont, ami a cikk vitalapján rajtamaradhat azután is, hogy a verseny véget ért: {{Lengyel szócikkíró verseny 2014}}

Ez lesz belőle:

--Karmela posta 2014. március 7., 19:42 (CET)

Nagyon köszönjük! - Aros   Távírda 2014. március 7., 20:28 (CET)

Útmutató szócikk írásához és versenybe jelöléséhezSzerkesztés

@RepliCarter: Ezt a szöveget javasolom az Útmutató szócikk írásához és versenybe jelöléséhez szakaszban:
Útmutató, első változat
A piszkozatot egy szerkesztői allapodon írd, címe ez legyen: [[Szerkesztő:Saját szerkesztői neved/Szócikk címe]]
Egy témát úgy tudsz lefoglalni, hogy megnyitod a Versenyben jelölt szócikkek szakaszt alul, és a megfelelő kategória alá beírod a piszkozat címét mellette az aláírásoddal, így: [[Szerkesztő:Saját szerkesztői neved/Szócikk címe]] ~~~~
Kérünk mindenkit, hogy csak befejezett szócikket jelöljön, amin már nincs {{építés alatt}} sablon!
A szócikk jelölésének módja:
Jelentkezel budapesti Lengyel Intézetnél úgy, ahogyan azt a Jelentkezés szakasz leírja, továbbá
megnyitod a Versenyben jelölt szócikkek szakaszt alul, és felülírod a témafoglalást a kész cikk nevével, a friss aláírásoddal, valamint azzal, hogy „kész”, így:
[[Szócikk címe]] ~~~~ kész
Segítség a zsűrinek, ha mindezt kiegészíted a laptörténetből az elkészülés időbélyegével és az ahhoz tartozó linkkel, így:
kész: [https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tadeusz_Nowak&diff=14476913&oldid=14476304 2014. március 6., 13:01]
Ha segítségre van szükséged a piszkozat cikké való átnevezéséhez, az időbélyeg kikereséséhez a laptörténetből, vagy a cikk összekapcsolásához a többi Wikipédia hasonló cikkével (Wikidata), akkor szólj a verseny vitalapján! Nyugodtan tudsz dolgozni a nevezés előtt néhány napig a fő névtérben is a majdnem kész cikken, ha ráteszed a {{építés alatt}} sablont.
--Karmela posta 2014. március 7., 19:49 (CET)

Az a gond, hogy egy friss szerkesztő még a laptörténetet sem tudja, hol van, pláne azt nem, hogy mi az időbélyeg. Előbb fognak kifordulni a Wikipédiáról, hogy bárkitől is segítséget kérjenek. Nem lesz ez így jó. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 7., 20:55 (CET)

@RepliCarter: Módosítottam rajta, így jobb lesz?

Útmutató, második változat
=== Témafoglalás és piszkozatkészítés ===
A cikk piszkozatát szerkesztői „allapon” tudod zavartalanul kidolgozni, a címe ez legyen:
  • [[Szerkesztő:Saját szerkesztői neved/Szócikk címe]]
Egy ilyen allapos piszkozaton hosszasan is dolgozhatsz, de ha csak néhány nap munka hiányzik a versenycikk elkészültéhez, akár rögtön a végleges helyén is elkezdheted. Amíg még nem vagy teljesen kész vele, ezt írd rá fölül:
Mialatt kidolgozod, érdemes lefoglalni a témát, hátha másnak is ugyanarra fájna a foga! Ez úgy megy, hogy megnyitod a Versenyben jelölt szócikkek ezen a lapon alul, és a megfelelő kategória alá beírod a piszkozat címét mellette az aláírásoddal, így:
  • [[Szócikk címe]] ~~~~ (témafoglalás)
vagy így:
  • [[Szerkesztő:Saját szerkesztői neved/Szócikk címe]] ~~~~ (témafoglalás)
=== A cikk nevezése ===
Kérünk mindenkit, hogy csak befejezett szócikket nevezzen, amin már nincs {{építés alatt}} sablon!
A szócikk nevezésének módja:
  • Jelentkezel budapesti Lengyel Intézetnél úgy, ahogyan azt a Jelentkezés szakasz leírja, továbbá
  • megnyitod a Versenyben jelölt szócikkek szakaszt ezen a lapon alul, kitörlöd a témafoglalás sorát (ha volt), beírod a kész cikk nevét, a friss aláírásodat, valamint azt, hogy „(kész)”, így:
  • [[Szócikk címe]] ~~~~ (kész)
(Az allapos piszkozatot úgy tudod átnevezni cikké, hogy rákattintasz felül az átnevezés fülre, és megválaszolod a megjelenő kérdéseket. Ha ehhez, vagy más wikitechnikai dologhoz segítségre van szükséged, akkor szólj a verseny vitalapján!)

  megjegyzés Ez végül is a szócikkek készítésének normális menetrendje, semmi extra nincs benne. A befejezéskori linket meg majd kikeresem én a laptörténetekből, meg aki hajlandó még ebben segíteni. --Karmela posta 2014. március 8., 19:05 (CET)


Bocsi, Karmela, de mi lenne, ha a végén az átnevezést kihagynánk, és az allapos változattal neveznének a versenybe a cikkírók átnevezés nélkül? Vagy pedig - ha szeretnék a szócikknévtérben a cikkeket - aki az allapos cikkét nevezi a versenybe, azt késznek tekintjük és átnevezzük mi? Így eggyel kevesebb lenne a cikkírók tennivalója, és a laptöri linket se kéne bányászni, mert az allapon lévő cikket értékelnénk. Ez a külső zsűri munkáját is segítené, akik esetleg szintén nem tudják, mi fán teremnek a lapváltozatok. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. március 9., 21:33 (CET)

@RepliCarter: Szerintem már csak azért is jobb a végleges helyén a versenycikk, mert akkor könnyű átkattintani a más nyelvű megfelelőire. Az teljesen rendben, hogy nem abajgatjuk átnevezéssel a nevezőket, hanem mi visszük át allapról a fő névtérbe.
Más: Jó lenne világosan elkülöníteni a téma-stipistopit a nevezéstől, és egy külön stipistopi listát csinálni.
--Karmela posta 2014. március 9., 22:21 (CET)
Wikidatás dolgok (interwikik, önkitöltő infoboxok) miatt jó lenne a végleges helyén értékelni. --Antissimo vita 2014. március 10., 09:52 (CET)

Piotr AdamczykSzerkesztés

Sziasztok! Versenyen kívül, még január-február környékén írtam egy szócikket Piotr Adamczyk-ról, de még ellenőrizetlen. Átnézné valaki?

82.131.237.65 üzenőlapja  2014. március 8., 20:08‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Kerek cikk, nem találtam más javítanivalót, mint hogy a végét hozzá kellett igazítani a WP:FELÉP-hez. --Karmela posta 2014. március 8., 20:53 (CET)

Varsó Chopin repülőtérSzerkesztés

Elkészítettem a Varsó Chopin repülőtér című szócikket. Melyik kategóriába tegyem? Földrajz vagy egyéb? Én az egyéb felé hajlok, de gondoltam megkérdem... --Fmvh vita 2014. április 19., 20:06 (CEST)

Ma lejár a nevezési határidő! Szerintem nyugodtan tedd az egyéb kategóriába. --Jávori István Itt a vita 2014. április 30., 08:53 (CEST)
Igen, oda teszem. Köszönöm! --Fmvh vita 2014. április 30., 19:39 (CEST)

DíjátadóSzerkesztés

Azok, akik esetleg nem tudnak elmenni a díjátadóra, azoknak a díjukat postázzák vagy érte kell menni?-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. május 12., 21:54 (CEST)

Ezt még egyeztetni kell a Lengyel Intézettel. Írok, ha van info. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. május 13., 11:11 (CEST)

A válasz: postázzuk vagy aki el tud menni, a Lengyel Intézetben később is átveheti. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2014. május 13., 13:15 (CEST)

Köszönöm!-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. május 13., 14:10 (CEST)

Visszatérés a(z) „Wikimédia Magyarország/Lengyel szócikkíró verseny” projektlaphoz.