Főmenü megnyitása

2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája (selejtezők)

A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája selejtezői négy fordulóban kerültek lebonyolításra 2012. július 3. és augusztus 29. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be a 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörébe.

A mérkőzések oda-visszavágós rendszerben zajlottak. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapat jutott tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbításra került sor a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2×15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.

Fordulók és időpontokSzerkesztés

Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
1. forduló 2012. június 25. 2012. július 3–4. 2012. július 10–11.
2. forduló 2012. július 17–18. 2012. július 24–25.
3. forduló 2012. július 20. 2012. július 31–augusztus 1. 2012. augusztus 7–8.
Rájátszás 2012. augusztus 10. 2012. augusztus 21–22. 2012. augusztus 28–29.

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

1. selejtezőkörSzerkesztés

Az első selejtezőkörben hat csapat vett részt, amelyek a 48–53.-ig helyen rangsorolt országok bajnokai.

1. selejtezőkör, párosításokSzerkesztés

A párosításokat 2012. június 25-én sorsolják.

Kiemelt csapatok

Nem kiemelt csapatok
1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
F91 Dudelange   11–0   Tre Penne 7–0 4–0
Valletta FC   9–0   Lusitanos 8–0 1–0
Linfield   0–0
(t.4–3)
  B36 Tórshavn 0–0 0–0 (t.4–3)

1. selejtezőkör, 1. mérkőzésekSzerkesztés

2012. július 3.
18:30
F91 Dudelange   7–0   Tre Penne
Melisse   25'
Benzouien   29'   53'
Legros   47'
Joachim   51'   90+3'
D'Orsi   78' (öngól)
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 3.
19:30
Valletta FC   8–0   Lusitanos
Caruana   4'
Mifsud   10'   18'   45'   70'
Jhonnattann   17'   23'
E. Agius   72'
(6–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 3.
20:45
Linfield   0–0   HB Tórshavn
Jegyzőkönyv
Windsor Park, Belfast
Játékvezető: Wim Smet (belga)

1. selejtezőkör, 2. mérkőzésekSzerkesztés



2012. július 10.
20:30
Tre Penne   0–4   F91 Dudelange
(0–4)
Jegyzőkönyv
Joachim   28'   34'
Benzouien   41'
Gomez   45+1'

2. selejtezőkörSzerkesztés

Az első selejtezőkör három továbbjutójához a 16–47.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok győztes csapatai csatlakoztak (Liechtensteint kivéve). Sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján három csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. Az első selejtezőkörből továbbjutó csapatok megkapták az első forduló kiemelt csapatainak együtthatóját, mert a második selejtezőkör sorsolása hamarabb volt, mint az első forduló második mérkőzése.

A sorsolás előtt a csapatokat három csoportba osztották. Minden csoportból egy kiemelt és egy kiemelés nélküli csapatot sorsoltak.

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

  BATE Bariszav
  MŠK Žilina
  DVSC-TEVA
  Maribor
  AÉ Lemeszú

  Íróní Kirjat Smóná
  Željezničar Sarajevo
  Linfield FC (T)
  Skënderbeu Korçë
  Vardar Szkopje

  FC Basel
  Red Bull Salzburg
  Helsingborgs IF
  FK Ventspils
  HJK
  Ekranas

  Shamrock Rovers
  Molde FK
  KR
  The New Saints
  F91 Dudelange (T)
  Flora

  Dinamo Zagreb
  Partizan
  Sheriff Tiraspol
  Slovan Liberec
  Śląsk Wrocław
  SZK Zesztaponi

  Ludogorets Razgrad
  Valletta FC (T)
  Budućnost Podgorica
  Neftçi
  Sahter Karagandi
  Ulisz

2. selejtezőkör, párosításokSzerkesztés

A párosításokat 2012. június 25-én sorsolták.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Skënderbeu Korçë   1–3   DVSC-TEVA 1–0 0–3
NK Maribor   6–2   Željezničar Sarajevo 4–1 2–1
MŠK Žilina   1–2   Íróní Kirjat Smóná 1–0 0–2
BATE Bariszav   3–2   Vardar Szkopje 3–2 0–0
AÉ Lemeszú   3–0   Linfield FC 3–0 0–0
Shamrock Rovers   1–2   Ekranas 0–0 1–2
Flora   0–5   FC Basel 0–2 0–3
The New Saints   0–3   Helsingborgs IF 0–0 0–3
HJK   9–1   KR 7–0 2–1
Molde FK   4–1   FK Ventspils 3–0 1–1
F91 Dudelange   4–4 (i.g.)   Red Bull Salzburg 1–0 3–4
Slovan Liberec   2–1   Sahter Karagandi 1–0 1–1 (h.u.)
Ludogorets Razgrad   3–4   Dinamo Zagreb 1–1 2–3
Neftçi   5–2   SZK Zesztaponi 3–0 2–2
Ulisz   0–2   Sheriff Tiraspol 0–1 0–1
Valletta FC   2–7   Partizan 1–4 1–3
Budućnost Podgorica   1–2   Śląsk Wrocław 0–2 1–0

2. selejtezőkör, 1. mérkőzésekSzerkesztés

2012. július 17.
17:00
Ulisz   0–1   Sheriff Tiraspol
(0–0)
Jegyzőkönyv
Gheorghiev   61'


2012. július 17.
17:45
Flora   0–2   FC Basel
(0–0)
Jegyzőkönyv
A. Frei   65'   87' (11-esből)


2012. július 17.
18:00
HJK   7–0   KR
Mäkelä   13'   78'   83'
Väyrynen   20' (11-esből)
Pohjanpalo   48'   67'
Schüller   57'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 17.
18:00
Neftçi   3–0   SZK Zesztaponi
Imamverdiyev   22'
Wobay   24'
Canales   63'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Dalga Arena, Baku
Játékvezető: Marius Avram (román)


2012. július 17.
18:30
F91 Dudelange   1–0   Red Bull Salzburg
Joachim   75' (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 17.
19:00
Slovan Liberec   1–0   Sahter Karagandi
Hadaščok   23' (1–0)
Jegyzőkönyv




2012. július 17.
20:30
Skënderbeu Korçë   1–0   DVSC-TEVA
Plaku   65' (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 17.
20:45
Valletta FC   1–4   Partizan
Mifsud   66' (0–3)
Jegyzőkönyv
Tomić   6'
Ivanov   33'
S. Šćepović   42'
Ostojić   71'


2012. július 17.
21:00
Shamrock Rovers   0–0   Ekranas
Jegyzőkönyv


2012. július 18.
18:00
BATE Bariszav   3–2   Vardar Szkopje
Mazalewski   41'
Rodionov   90+2'   90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kostovski   54'
Stjepanović   62'


2012. július 18.
19:00
AÉ Lemeszú   3–0   Linfield FC
Vouho   16'
Ouon   30'
Dickson   54'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 18.
20:00
NK Maribor   4–1   Željezničar Sarajevo
Berić   47'   76'
Mezga   67' (11-esből)
Tavares   90+2'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Adilović   15'


2012. július 18.
20:00
Ludogorets Razgrad   1–1   Dinamo Zagreb
Marcelinho   67' (0–0)
Jegyzőkönyv
Rukavina   90+3'


2012. július 18.
20:45
Molde FK   3–0   FK Ventspils
Angan   53'   83'
Forren   74' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv


2. selejtezőkör, 2. mérkőzésekSzerkesztés

2012. július 24.
14:00
Sahter Karagandi   1–1   Slovan Liberec
Kukeyev   40' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Blažek   120'


2012. július 24.
17:30
FK Ventspils   1–1   Molde FK
Kurakins   24' (1–1)
Jegyzőkönyv
Eikrem   37'




2012. július 24.
19:00
Ekranas   2–1   Shamrock Rovers
Anđelković   45+1'
Kymantas   63'
(1–0)
Jegyzőkönyv
McCabe   90+2'


2012. július 24.
19:00
SZK Zesztaponi   2–2   Neftçi
Mujiri   16'
Dvali   19'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Wobay   22'
Sadigov   52' (11-esből)


2012. július 24.
19:00
Sheriff Tiraspol   1–0   Ulisz
Samardžić   66' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 24.
20:00
FC Basel   3–0   Flora
Zoua   9'   31'
Díaz   63'
(2–0)
Jegyzőkönyv



2012. július 24.
20:45
Partizan   3–1   Valletta FC
Tomić   10'   67'
Mitrović   73'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mifsud   60'



2012. július 24.
21:15
KR   1–2   HJK
Atlason   74' (0–0)
Jegyzőkönyv
Sadik   66'
Lindström   72'


2012. július 25.
19:15
Helsingborgs IF   3–0   The New Saints
Atta   8'
Sørum   27'
Santos   89'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. július 25.
20:00
Vardar Szkopje   0–0   BATE Bariszav
Jegyzőkönyv


2012. július 25.
20:45
Linfield FC   0–0   AÉ Lemeszú
Jegyzőkönyv


2012. július 25.
20:45
Dinamo Zagreb   3–2   Ludogorets Razgrad
Rukavina   33'   60'
Vida   90+8'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Gargorov   12'
Marcelinho   36'


3. selejtezőkörSzerkesztés

Ez a selejtezőkör két ágon zajlott, mely a bajnokcsapatoknak rendezett, valamint a bajnoki helyezés alapján induló csapatok selejtezőjéből állt. A párosítások győztesei a következő körbe léptek, míg a vesztes csapatok a 2012–2013-as Európa-liga rájátszásában folytathatták.

Bajnokcsapatok selejtezőjeSzerkesztés

A második selejtezőkör 17 továbbjutójához a 13–15.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok győztes csapatai csatlakoztak.

Kiemelt csapatok

Nem kiemelt csapatok
Jegyzetek
  • T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

3. selejtezőkör, párosítások (bajnokcsapatok)Szerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
NK Maribor   5–1   F91 Dudelange 4–1 1–0
BATE Bariszav   3–1   Debreceni VSC 1–1 2–0
CFR Cluj   3–1   Slovan Liberec 1–0 2–1
Anderlecht   11–0   Ekranas 5–0 6–0
Śląsk Wrocław   1–6   Helsingborgs IF 0–3 1–3
Sheriff Tiraspol   0–5   Dinamo Zagreb 0–1 0–4
Celtic   4–1   HJK 2–1 2–0
Molde FK   1–2   FC Basel 0–1 1–1
Íróní Kirjat Smóná   6–2   Neftçi 4–0 2–2
AÉ Lemeszú   2–0   Partizan 1–0 1–0

3. selejtezőkör, 1. mérkőzések (bajnokcsapatok)Szerkesztés

2012. augusztus 1.
18:00
BATE Bariszav   1–1   Debreceni VSC
Sidibe   90+3' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv
Sidibe   67'


2012. augusztus 1.
18:30
Íróní Kirjat Smóná   4–0   Neftçi
Badash   42' (11-esből)
Abuhatzira   52'
Gerzicich   70'   76'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. augusztus 1.
19:00
Sheriff Tiraspol   0–1   Dinamo Zagreb
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bećiraj   14'


2012. augusztus 1.
19:00
Molde FK   0–1   FC Basel
(0–0)
Jegyzőkönyv
Zoua   79'


2012. augusztus 1.
19:45
AÉ Lemeszú   1–0   Partizan
Vouho   13' (1–0)
Jegyzőkönyv


2012. augusztus 1.
20:00
NK Maribor   4–1   F91 Dudelange
Mezga   13'   47'
Tavares   38'
Berić   77'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Joachim   90+2'





2012. augusztus 1.
20:45
Celtic   2–1   HJK
Hooper   55'
Mulgrew   61'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Schüller   47'

3. selejtezőkör, 2. mérkőzések (bajnokcsapatok)Szerkesztés

2012. augusztus 7.
20:30
Debreceni VSC   0–2   BATE Bariszav
(0–1)
Jegyzőkönyv
Mazalewski   25'
Valadzko   59'


2012. augusztus 8.
17:00
F91 Dudelange   0–1   NK Maribor
(0–0)
Jegyzőkönyv
Mertelj   79'


2012. augusztus 8.
18:00
Helsingborgs IF   3–1   Śląsk Wrocław
Sørum   43'   49'   68' (1–1)
Jegyzőkönyv
Díaz   31'


2012. augusztus 8.
18:00
Neftçi   2–2   Íróní Kirjat Smóná
Wobay   31'
Imamverdiyev   76'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Badash   50'
Lencse   90+1'


2012. augusztus 8.
19:00
Slovan Liberec   1–2   CFR Cluj
Šural   58' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kapetánosz   45+1'
Sougou   90+4'


2012. augusztus 8.
19:00
Ekranas   0–6   Anderlecht
(0–3)
Jegyzőkönyv
Kljestan   9'
Praet   31'
Yakovenko   45+3'
De Sutter   47'
Molins   62'
Fernando   87'


2012. augusztus 8.
19:00
HJK   0–2   Celtic
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ledley   67'
Szamarász   86'


2012. augusztus 8.
20:00
FC Basel   1–1   Molde FK
D. Degen   75' (0–1)
Jegyzőkönyv
Berget   32'


2012. augusztus 8.
20:45
Dinamo Zagreb   4–0   Sheriff Tiraspol
Vida   16'
Bećiraj   34'
Čop   78'
Ibáñez   87'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. augusztus 8.
20:45
Partizan   0–1   AÉ Lemeszú
(0–1)
Jegyzőkönyv
Dosa Júnior   23'

Bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok selejtezőjeSzerkesztés

A bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok selejtezőkörében a 7–15. helyig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok ezüstérmes csapatai, illetve az orosz bajnokság bronzérmes csapata indult. Sorsolás előtt a csapatokra vonatkoztatott UEFA-együttható alapján sorba rendezték a résztvevőket, majd minden kiemelt csapathoz egy-egy kiemelés nélkülit párosítanak.

Kiemelt csapatok

Nem kiemelt csapatok

3. selejtezőkör, párosítások (nem bajnok csapatok)Szerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Fenerbahçe   5–2   FC Vaslui 1–1 4–1
Motherwell FC   0–5   Panathinaikósz 0–2 0–3
FC København   3–2   Club Brugge 0–0 3–2
Dinamo Kijiv   3–1   Feyenoord 2–1 1–0

3. selejtezőkör, 1. mérkőzések (nem bajnok csapatok)Szerkesztés

2012. július 31.
19:00
Dinamo Kijiv   2–1   Feyenoord
Immers   56' (öngól)
Ideye   69'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Schaken   49'




2012. augusztus 1.
20:45
Fenerbahçe   1–1   FC Vaslui
İrtegün   90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Antal   75'

3. selejtezőkör, 2. mérkőzések (nem bajnok csapatok)Szerkesztés

2012. augusztus 7.
20:00
Feyenoord   0–1   Dinamo Kijiv
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ideye   90+6'


2012. augusztus 8.
20:00
FC Vaslui   1–4   Fenerbahçe
Niculae   14' (1–1)
Jegyzőkönyv
Erkin   12'
Kuyt   71'   76'
Sow   90+2'


2012. augusztus 8.
20:30
Club Brugge   2–3   FC København
Jordi   24'
Odjidja   66'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jørgensen   61'
Bolaños   78'
Santin   90+5'


RájátszásSzerkesztés

A harmadik selejtezőkörhöz hasonlóan a rájátszás is két ágon zajlott. A párosítások továbbjutói a bajnokok-ligája csoportkörébe jutottak, míg a vesztes csapatok a 2012–2013-as Európa-liga csoportkörében folytathatták.

Bajnokcsapatok rájátszásaSzerkesztés

A bajnokcsapatok harmadik selejtezőkörének 10 továbbjutója versengett a bajnokok ligája-csoportkörbe kerülésért.

Kiemelt csapatok

Nem kiemelt csapatok

Rájátszás, párosítások (bajnokcsapatok)Szerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
FC Basel   1–3   CFR Cluj 1–2 0–1
Helsingborgs IF   0–4   Celtic 0–2 0–2
BATE Bariszav   3–1   Íróní Kirjat Smóná 2–0 1–1
AÉ Lemeszú   2–3   Anderlecht 2–1 0–2
Dinamo Zagreb   3–1   NK Maribor 2–1 1–0

Rájátszás, 1. mérkőzések (bajnokcsapatok)Szerkesztés

2012. augusztus 21.
20:45
FC Basel   1–2   CFR Cluj
Streller   44' (1–0)
Jegyzőkönyv
Sougou   66'   71'


2012. augusztus 21.
20:45
Helsingborgs IF   0–2   Celtic
(0–1)
Jegyzőkönyv
Commons   2'
Szamarász   75'


2012. augusztus 22.
20:45
BATE Bariszav   2–0   Íróní Kirjat Smóná
Radyyonaw   29'   78' (1–0)
Jegyzőkönyv


2012. augusztus 22.
20:45
AÉ Lemeszú   2–1   Anderlecht
Dosa Júnior   34'
Rui Miguel   72'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mbokani   62'


2012. augusztus 22.
20:45
Dinamo Zagreb   2–1   NK Maribor
Čop   10'
Badelj   74'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Badelj   39' (öngól)

Rájátszás, 2. mérkőzések (bajnokcsapatok)Szerkesztés

2012. augusztus 28.
20:45
Íróní Kirjat Smóná   1–1   BATE Bariszav
Lencse   67' (0–0)
Jegyzőkönyv
Pawlaw   90+4'



2012. augusztus 28.
20:45
NK Maribor   0–1   Dinamo Zagreb
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tonel   12'



2012. augusztus 29.
20:45
Celtic   2–0   Helsingborgs IF
Hooper   30'
Wanyama   88'
(1–0)
Jegyzőkönyv

Bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásaSzerkesztés

A 7. helyen rangsorolt labdarúgó-bajnokság ezüstérmes, a 4-6. helyen rangsorolt labdarúgó-bajnokságok bronzérmes, valamint az 1–3.-ig rangsorolt labdarúgó-bajnokságok 4. helyezett csapatai ebben a körben csatlakoztak a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok harmadik selejtezőkörének négy továbbjutójához. A címvédő Chelsea az angol bajnokság hatodik helyén végzett, és egy országból legfeljebb négy csapat indulhatott. Ezért az angol bajnokság negyedik helyezettje, a Tottenham Hotspur az Európa-ligában indulhatott.

Kiemelt csapatok

Nem kiemelt csapatok

Rájátszás, párosítások (nem bajnok csapatok)Szerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
SC Braga   2–2 (t.5–4)   Udinese Calcio 1–1 1–1 (h.u.)
Szpartak Moszkva   3–2   Fenerbahçe 2–1 1–1
Málaga CF   2–0   Panathinaikósz 2–0 0–0
Borussia Mönchengladbach   3–4   Dinamo Kijiv 1–3 2–1
FC København   1–21   Lille OSC 1–0 0–2 (h.u.)
Jegyzet

  • 1. A pályaválasztói jogot az eredeti sorsoláshoz képest felcserélték.

Rájátszás, 1. mérkőzések (nem bajnok csapatok)Szerkesztés

2012. augusztus 21.
18:00
Szpartak Moszkva   2–1   Fenerbahçe
Emenike   59'
D. Kombarov   69'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kuijt   65'



2012. augusztus 21.
20:45
FC København   1–0   Lille OSC
Santin   38' (1–0)
Jegyzőkönyv


2012. augusztus 22.
20:45
SC Braga   1–1   Udinese Calcio
Ismaily   68' (0–1)
Jegyzőkönyv
Basta   23'


2012. augusztus 22.
20:45
Málaga CF   2–0   Panathinaikósz
Demichelis   17'
Eliseu   34'
(2–0)
Jegyzőkönyv

Rájátszás, 2. mérkőzések (nem bajnok csapatok)Szerkesztés


2012. augusztus 28.
20:45
Panathinaikósz   0–0   Málaga CF
Jegyzőkönyv


2012. augusztus 29.
20:45
Fenerbahçe   1–1   Szpartak Moszkva
Sow   69' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ari   6'


2012. augusztus 29.
20:45
Dinamo Kijiv   1–2   Borussia Mönchengladbach
Ideye   88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Khacheridi   70' (öngól)
Arango   78'


2012. augusztus 29.
20:45
Lille OSC   2–0  (h. u.)   FC København
Digne   43'
De Melo   105'
(1–0, 1–0, 2–0)
Jegyzőkönyv

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés