Szerkesztővita:Apród/Archívum0108

Legutóbb hozzászólt TomFZ67 3 évvel ezelőtt a(z) Barátok Közt témában


Ferenc József-gleccser

szerkesztés

Kedves Apród!

Visszavontam szerkesztéseidet a lapon, le is írom, hogy miért. 1: Új-Zéland egy gleccserének első leírása: itt a névelőt kiszedted; de okom volt rá odatenni: a leírás csak feltételezhetően szól a Ferenc József-gleccserről, illetve mivel nem ez a gleccser az egyetlen Új-Zélandon, de ez az első leírás, mely egy új-zélandi gleccserről ír, ezért tartom indokoltnak odatenni a névelőt (lehet, hogy a valamely talán kevésbé lenne zavaróbb...) 2: Julius von Haast németségét szerintem érdemes megemlíteni, legalábbis felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy a névadó nem osztrák (vagy az Osztrák Császárság lakosa volt). 3: Az utóbbi években több, a jégárban végigfutó csatornákban felgyülemlett olvadékvíz okozta, vízből, jég-, illetve kőtörmelékből álló áradás (jökulhlaup) helyszíne volt a Ferenc József-gleccser: itt a vessző nagyon is indokolt, a több arra utal, hogy már nemegyszer volt ilyen áradás a közelmúltban; másrészt azért csatornákról írok, mert nem egy ilyen üregről/csatornáról van szó.

Üdv: Csuja 2020. szeptember 22., 11:31 (CEST)Válasz

Kedves Csuja! A többiekre bízom. Azt azért megemlítem, hogy Julius von Haastnál azért vettem le a német szót, mert a szócikk kékítve van és ha valaki a linket az egérrel megközelíti (még akkor is, ha nem kattint rá), tudni fogja, hogy német. Apród vita 2020. szeptember 22., 12:21 (CEST)Válasz

Rendben, köszönöm a választ: Csuja 2020. szeptember 25., 10:06 (CEST)Válasz
@Csuja: Szép estét kívánok neked! Apród vita 2020. szeptember 25., 20:28 (CEST)Válasz

Sablon

szerkesztés

Kedves Apród! Köszönöm, nem vettem észre :) Üdv, nyiffi   2020. szeptember 22., 14:09 (CEST)Válasz

Szeptemberi wikitalálkozó

szerkesztés

Szia!

Szombaton (18 és 20 óra között) online wikitalálkozó lesz, ahova szeretettel várunk.

A találkozón erre a linkre kattintva tudsz majd részt venni.

Bővebben: Wikipédia:Wikitalálkozók/Online, 2020. szeptember 26.

Addig is, az augusztusi találkozó összefoglaló vázlatát itt tudod tanulmányozni (ha kérdésed lenne valamelyik ponttal kapcsolatban, szombaton megbeszélhetjük azt is):

Ha kérdésed van a találkozóval kapcsolatban, írj nyugodtan. Üdv: Samat üzenetrögzítő 2020. szeptember 24., 22:39 (CEST) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

@Samat: Még bizonytalan a következő 24 órám tervezése. Apród vita 2020. szeptember 25., 20:30 (CEST)Válasz

Re:Varga László (matematikus)

szerkesztés

Szia! Igazad van, valóban nem írja a forrás a konkrét dátumot. Átírom szeptember 26-hoz, közlés dátumával. Köszönöm hogy szóltál. Neked is szép napot! – XXLVenom999 vita 2020. október 2., 14:59 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen! Apród vita 2020. október 2., 15:02 (CEST)Válasz

Nincs mit, én köszönöm hogy felhívtad erre a figyelmem, ismét figyelmetlen voltam. XXLVenom999 vita 2020. október 2., 15:03 (CEST)Válasz

Hencsey Róbert

szerkesztés

Az Opera adattára szerint 1947. december 2-án született. – Sir Morosus vita 2020. október 5., 11:10 (CEST)Válasz

Köszönöm, @Sir Morosus:, így már elfogadható a 72 a halálozási listában. Apród vita 2020. október 5., 12:49 (CEST)Válasz

Re:Planetokio

szerkesztés

Szia! Igen, létezik a neten maga a fogalom, de ha jobban elolvasod, kiderül hogy ez csak valami fanfiction vagy egyéb kreálmány, nem hivatalos, elkészült film. Javaslom ezen az oldalon tekerj lentebb a lap aljára és olvasd el a beszélgetést, nekem ebből eléggé az jön le hogy ez valami kitaláció. Más forrás pedig nincs is a neten, ami elég fura, enyhén szólva. Nem ismeri pl. az IMDb sem, ahol gyakorlatilag minden létező film szerepel. Ez így vagy abszolút hoax, vagy ha létezik is valami ilyesmi kezdeményezés, akkor az abszolút nem wikiképes, nem nevezetes. – XXLVenom999 vita 2020. október 12., 12:55 (CEST)Válasz

Még annyit hogy a cikkben egyértelmű kamuk is vannak, fel van például tüntetve zeneszerzőnek Hans Zimmer vagy a producerek közt Jessica Biel, akiknek a munkásságában teljesen egyértelműen nincs ilyen film. Szóval ez az egész egy nagy hoax, az pedig irtandó. – XXLVenom999 vita 2020. október 12., 13:08 (CEST)Válasz
@XXLVenom999: Ha jól vettem ki ebből, digitális HD-n illetve Blu-ray-n és DVD-n jelent meg 2016-ban. Az pedig biztos hogy tervezték, mert a youtube-re is felkeveredettt a filmzenéjükből valami, bár a filmzenéjük egy része be van tiltva Magyarországon. Apród vita 2020. október 12., 13:20 (CEST)Válasz
Közben megoldódott a helyzet (törölték). Apród vita 2020. október 12., 13:24 (CEST)Válasz

Le az adók 75%-ával Párt

szerkesztés

Kedves Apród! Téged is kérlek, hogy ne töröltesd azonnal a Le az adók 75%-ával Pártról szóló wikipédia cikket. Te is a törlés támogatói között voltál, noha a Pártnak számos tagja van és 3000 feletti követője a facebook-on. Most írtam egy új cikket róla, de mivel tavaly jött létre, lehet, hogy nem hallottál róla, de ez nem indok a kettős mércére. A Volner párt oldalán jelenleg mindössze egyetlen hivatkozás van. Köszönöm a megértést, üdv! Ecsenyi Szilárd – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Ecsenyi Szilárd (vitalap | szerkesztései) 2020. október 26., 00:33‎ (CET)Válasz

Hogy képben legyek:

Apród vita 2020. október 26., 13:26 (CET)Válasz

Megmentett mondatrészek

szerkesztés

[...] 2017-ben megkapta a Gordon Parks Foundation Awardot, amiért nagylelkűen támogatta a művészetet és a humanitárius tevékenységeknek.

  • 2014-ben a díjat haláluk után [...] kapta meg.
  • 2015-ben a díj kitüntetettjei [...] lettek azért, hogy mekkora elszántsággal védték a for their dedication to defending Virunga Nrmzeti Partot a korupt érdekektől, melyek olajkitermelésre akarta használni a területet.
  • 2016-ban a díjat [...] kapta Pápua Új-Guineából, mert szóvá tette, amiért a Rimbunan Hijau felhasználta a környékbeli esőerdőket.
  • 2017-ben [...], egy brazil környezetvédelmi aktivista kapta a díjat, mert inspiráló szerepet játszott abban a kampányban, mellyel meg akarták akadályozni a Belo Monte-gát és más fájdalmas infrastrukturális projektek megvalósulását az amazonasi esőerdő területén.

Zene ehhez. Apród vita 2020. október 26., 23:48 (CET)Válasz

Egy másik helyről:

  • Ekkor tért haza a csapata azután, hogy Galíciát sikeresen kifosztotta.
  • Gallienus, aki teljesen másutt volt elfoglalva – valószínűleg a Duna középső részén harcolt – nem tehetett semmit fia megmentéséért (ekkorra Saloninus nagyapja, Valerianus vezető császár valószínűleg már a perzsa király I. Sápúr foglya volt). Saloninus csapatai kétségbeesésükben végül császárrá koronázták, talán abban reménykedve, hogy ez arra készteti Postumus seregét, hogy elhagyja őt, és csatlakozzon hozzájuk a Birodalomért – vagyis Valerianus és Gallienus ellen. Ha valóban ez volt a céljuk, csalódniuk kellett az eseményben, mert Postumus serege folytatta az ostromot, és körülbelül egy hónappal később Colonia Agrippina polgárai átadták Saloninust és gyámját ellenségüknek. Postumus ekkor képtelen volt megakadályozni, hogy hadserege meggyilkolja őket. Nyilvánvaló sajnálatának tiltakozása ellenére valószínűtlennek tűnik, hogy Postumus komoly erőfeszítéseket tett, hogy ellenálljon ennek az eseménynek.
  • Feltételezhetjük, hogy Valerianus édesanyja, Salonina lett volna a legszomorúbb: idősebb fia, II. Valerianus halála Illíriában Ingenuus felügyeletében biztosan úgy tűnt számára, hogy megerősítette az ilyen fajta legsúlyosabb félelmeit. Minden bizonnyal ostobaságnak bizonyult, ha tapasztalatlan fiúkat állítottak túszként és reménykedtek abban, hogy a császári családhoz fűződő viszonyuk elfojtja a tartományi ellenérzéseket a központi kormány észlelt tehetetlensége miatt, hogy a határokat biztosítsa a barbár támadásoktól. Egyetlen évnyi uralkodása alatt Gallienus nem tett erőfeszítéseket, hogy harmadik fiát, Egnatius Marinianust trónra emelje, vagy bármilyen módon társítsa birodalmi kormányához bár megengedte, hogy megválasszák a konzul nagyrészt ceremoniális hivatalába 268-ban.

Apród vita 2020. október 27., 00:01 (CET)Válasz

És nem az Unciklopédiából! Apród vita 2020. október 27., 00:12 (CET)Válasz

Októberi online wikitalálkozó

szerkesztés

Szia!

Szeretnélek meghívni a szombati wikitalálkozóra: az október 31-i tali lapja.

A találkozót online tartjuk. Ha részt tudsz venni, szeretettel látunk, hallunk!

Samat üzenetrögzítő 2020. október 27., 20:52 (CET) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

@Samat: Megpróbálok részt venni az online wikitalálkozón, de még nem tudom, hogy alakul a szombati napom. Apród vita 2020. október 28., 09:29 (CET)Válasz

Sicherheitsdienst

szerkesztés

A Harmadik Birodalomban volt a szervezet nem a Német Birodalomban. NukaWarriorposta 2020. október 29., 14:18 (CET)Válasz

Weszely János és Szóda Vaszil

szerkesztés

Szia!

Szóda Vaszil létező művésznév, mégpedig Weszely Jánosé, aki a Hungária együttesben való szerepelése során használta.

Ma este, miután először beírta az anon a nevet, megkezdtem a szócikk építését, Szerkesztő:Linkoman/Weszely János címen. Annak érdekében, hogy bizonyítsam, nem vandalizmusról van szó, átneveztem az allapot - de sajnos, rosszul, így jött létre a Szerkesztő:Weszely János cím, ami akadályozza a szócikk átnevezését Weszely Jánosra.

Sajnálom az adminisztratív hibát. Tudnál nekem segíteni, hogy a szócikk a célzott Weszely János címre kerüljön? Előre is köszönöm. Üdv.--Linkoman vita 2020. november 30., 21:33 (CET)Válasz

Megpróbálok. Apród vita 2020. november 30., 21:35 (CET)Válasz

Köszönöm a segítséget. Üdv.--Linkoman vita 2020. november 30., 22:04 (CET)Válasz

Weszely János -- elnézésedet kérem a tévedésért - de ugyanezt a cikket november 30-án én kezdtem el

szerkesztés

Kedves Apród!

Nagyon sajnálom, hogy sajnálatos memóriahiba következtében nem néztem meg ma átnevezés előtt a Weszely János szócikk laptörténetét és tévedésből azt gondoltam, hogy az adott szöveget én írtam.

2020. november 30-án kezdetem el ugyanezt a szócikket, majd elmentettem magamnak a saját gépemről ide másolt szöveget: "Szerkesztő:Weszely János szerkesztése Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Nincs „Weszely János” néven regisztrált szerkesztőnk. Biztosan ezt a lapot szeretnéd létrehozni/szerkeszteni?

Haladó Különleges karakterek Segítség Latin Bővített latin IPA Szimbólumok Görög Bővített görög Cirill Arab Arab (bővített) Héber Bengáli Tamil Telugu Szingaléz Dévanágari Gudzsaráti Thai Lao Khmer Kanadai bennszülött jelek ḀḁẚẠạẢảẤấẦầẨẩẪẫẬậẮắẰằẲẳẴẵẶặḂḃḄḅḆḇḈḉḊḋḌḍḎḏḐḑḒḓḔḕḖḗḘḙḚḛḜḝẸẹẺẻẼẽẾếỀềỂểỄễỆệḞḟḠḡḢḣḤḥḦḧḨḩḪḫẖḬḭḮḯỈỉỊịḰḱḲḳḴḵĸḶḷḸḹḺḻḼḽỺỻḾḿṀṁṂṃṄṅṆṇṈṉṊṋṌṍṎṏṐṑṒṓỌọỎỏỐốỒồỔổỖỗỘộỚớỜờỞởỠỡỢợǾǿƠơṔṕṖṗṘṙṚṛṜṝṞṟṠṡẛṢṣṤṥṦṧṨṩẜẝṪṫṬṭṮṯṰṱẗṲṳṴṵṶṷṸṹṺṻỤụỦủỨứỪừỬửỮữỰựƯưǕǗǙǛṼṽṾṿỼỽẀẁẂẃẄẅẆẇẈẉẘẊẋẌẍẎẏẙỲỳỴỵỶỷỸỹỾỿẐẑẒẓẔẕǼǽẞẟ {{azonnali|Eltévedt szöveg. A Helyes szöveg a [[Weszely János]] alatt épül.|[[Szerkesztő:Apród|Apród]] <sup>[[Szerkesztővita:Apród|vita]]</sup> 2020. november 30., 21:38 (CET)}} ​ {{építés alatt}} Weszely János (1955 - ) magyar dobos. ​

Nagy Grofó

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Te is hallottad a hírt, hogy meghalt Kis Grofó édesapja Nagy Grofó. Azt sajnos nem lehet tudni, hogy hány éves volt, de ő koronavírusban meghalt. Én az Origón olvastam, és a Blikk-en is. Ha tudod mennyi idős volt, akkor nyugodtan le írhatod a 2020-ban elhunyt személyek listáján, és ha van róla cikk is. További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2020. december 3., 14:58 (CET)Válasz

Minimum 45 éves volt. Apród vita 2020. december 3., 15:55 (CET)Válasz

Most már tudom, hogy 49 éves volt. Apród vita 2020. december 3., 15:58 (CET)Válasz

További információk

szerkesztés

lemezkucko.hu ​ [[Kategória:1955-ben született személyek]] [[Kategória:Élő személyek]] ​ Összefoglaló, az információ eredete:

Azonnal törlendő

Törölt kép(ek) linkje ki Apró változtatás (mi ez?) A lap figyelése CC-BY-SA icon.svg A szöveg elküldésével visszavonhatatlan engedélyt adsz annak felhasználására a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc és – ha magad írtad – a GFDL szerint, és elfogadod, hogy az újrafelhasználóknak elég közvetve, a wikioldalra mutató linken vagy URL-en keresztül hivatkozniuk rád. Részletesebben lásd a felhasználási feltételekben.

  Mégse Szerkesztési segítség (új ablakban nyílik meg)

Alap

Karakterek: á é í ó ö ő ú ü ű Á É Í Ó Ö Ő Ú Ü Ű ··· ~ | # ··· „” »« ’’ ’ – … <> ··· ° ‰ × → ∅ µ ² ³ ½ ⅓ ⅔ ¼ ¾ ··· € § † ‡ © ® ··· • · ···   ‑ ··· Linkoman vita 2020. december 7., 23:05 (CET)Válasz

Amit elküldesz, azonnal látható lesz. Ha csak próbálgatni akarsz, használd a homokozót! Csak ellenőrizhető információkat írj, és nevezd meg a forrásaidat. Csak olyan szöveget küldj be, amit saját magad írtál, vagy megfelel a Wikipédia felhasználási feltételeinek. A weben található szövegek nagy része nem ilyen, akkor sem, ha nincs külön feltüntetve, hogy jogvédett. Ne küldj be másolt anyagot, ha nem győződtél meg a jogtisztaságáról! Ha nem akarod, hogy az általad írtakat könyörtelenül átszerkesszék vagy a CC-BY-SA licenc feltételei szerint terjesszék illetve felhasználják (akár üzleti célra is), ne küldd be! A lapon használt sablonok:

Ez a lap 2 rejtett kategóriába tartozik:

Kategória:Azonnali törlésre váró lapok Kategória:Nem indexelt lapok A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztő:Weszely_János” Navigációs menü Személyes eszközök Linkoman Értesítések (0) Értesítések (0) Vitalap Próbalap Beállítások Béta Figyelőlista Új üzenetek (0) Közreműködések Kijelentkezés Névterek Szerkesztői lap Vitalap

Változatok Nézetek Olvasás Szerkesztés Laptörténet Wikibók Lapfigyelés vége

Több Átnevezés Keresés Keresés a Wikipédián

Navigáció Kezdőlap Tartalom Kiemelt szócikkek Friss változtatások Lap találomra Tudakozó Részvétel Kezdőknek Segítség Közösségi portál Kapcsolatfelvétel Adományok Eszközök Mi hivatkozik erre? Kapcsolódó változtatások Fájl feltöltése Speciális lapok Lapinformációk

Nyelvek Adatvédelmi irányelvek A Wikipédiáról Jogi nyilatkozat Mobil nézet Fejlesztők Statisztikák Sütinyilatkozat Wikimedia Foundation Powered by MediaWiki"


Sajnos, a Te szócikked szövege kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit néhány nappal később Te írtál.

Elnézést kérek a tévedésért. Remélem, elfogadod, hogy a tévedés nem a Te művednek a "lenyúlását" célozta.

Arra is megkérlek, tanuskodj mellettem: Te először vandalizmusnak nézted a "Szóda Vaszil" oldalt és én hívtam fel arra a figyelmet, hogy kinek a művésznevéről van szó. Előre is köszönöm. --Linkoman vita 2020. december 7., 23:05 (CET)Válasz

Wikipédia:Szerzőijog-sértés‎‎

szerkesztés

Szia!

Valami miatt ez áll az oldal szövegében:

"E FÖLÉ NE ÍRJ, ALÁ VEZESD FEL A JELÖLTEKET DÁTUM SZERINT "

A dec. 8-i bejegyzésedet e fölé helyezted el. misibacsi*üzenet 2020. december 9., 09:54 (CET)Válasz

Köszönöm, akkor változtattam rajta. Szép napot kívánok! Elvileg úgy vagyok mindezzel, hogy a Szerzőijog-sértés oldalának kitöltését bonyolultabbnak találom, mint az azonnali elhelyezését. Apród vita 2020. december 9., 13:07 (CET)Válasz

Nem találtam jobb ötletet önnek írni.

szerkesztés

A HTML kódokat nem tudom használni, mert a Symbian RTOS, és amikor a Java alapú böngésző textbox-ot talál, azt szerkesztésre átirányítja a beépített HTML szerkesztőbe, ami átnyúlik a middleware-ból a core-ba. Hajlamos belső utasításnak venni, és nem adja át mint szöveget a Java appnak, ami VM-ben van. Már a négy tildére is hisztizett, ami az aláíráshoz kell. Ezen az eszközön valódi végtelen kánaán az 500 MB, amit a szolgáltatótól pénzért kapok. Androidos kütyü megenné egy óra alatt. Marad ez, ezen mindig el lehet érni. A wiki további szerkesztését majd másik eszközön, a szomszéd wifijén fogom realizálni.

Czink Attila vita 2020. december 10., 21:20 (CET)Válasz

Zenék

szerkesztés

ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ JELENÉS

Lehelfi és Fenekes.

LEHELFI. Eb hiszi, nékem hijjába is mondod, nem ollyan könnyen áll az az öreg Tisztes úrnál.

FENEKES. No, én pedig bizonyosan ott hallottam, és ezt el is hiheti az Úr, nékem a Jancsi kocsis beszélte, annak meg a kukta mondta, a kuktának meg a szakács, annak pedig a szeretője a szobaleány, a’ pedig hallotta az öreg guvernantnétol mikor a kávét béadta. No, már ennyi sok szép tanúbizonyságnak csak adhat hitelt az Úr.

LEHELFI. Ah, derék tanúbizonyságok!

FENEKES. Már amillyenek, én külömbekkel nem udvarolhatok, az Úr jobban beleereszkedhetik a belső tanács dolgaiba. De én el merem mondani, hogy a szép Petronella, a Tisztes úr kisasszonya másé nem lehet, vagy az Úré, vagy - vagy - - -

LEHELFI. Mit vagy?

FENEKES. Vagy az enyim.

LEHELFI. Kéne-é? Lám a Piszkos Dömötör. De mondd hát, mit hallottál az udvarba?

FENEKES. Mindöszve ebből áll, hogy a Tisztes úr az Urat mód nélkül kedvelli, a kisasszony nem külömben, és csak azt várja, hogy a dolog ideje múljék el, mindjárt nem hallasztja továbba kisasszony felől való választ.

LEHELFI. De micsoda választ?

FENEKES. Akkor általadja őtet az Úrnak, nagy lakodalmat üttet és mint kedves vejének, egy darab jószágát általadja. Bezzeg urak leszünk akkor!

LEHELFI. A’ jó volna. De most elég, éppen kinn áll Firkász uram, az öreg úr secretariussa.

(Csokonai Vitéz Mihály: Cultura, 1799)

No, megállj csak! Rajzfilm alkotója

szerkesztés

Szia! Hogy vagy ? Láttam, hogy beírtad a No, megállj csak! Nevű rajzfilm alkotóját, köszönöm szépen! Neked is boldog karácsonyt, és kellemes ünnepeket kívánok neked! 82 éves volt, az Origón olvastam először, és már a magyar Wikipédiába is bekerült, a 2020-ban elhunyt személyek listáján! Köszönöm még egyszer, további szép estét, és jó szerkesztést! Szia! – TomFZ67 vita 2020. december 21., 21:43 (CET)Válasz

@TomFZ67: Kellemes ünnepeket kívánok én is neked! Apród vita 2020. december 21., 21:48 (CET)Válasz

Köszönöm szépen! Vigyázz magadra! – TomFZ67 vita 2020. december 21., 21:53 (CET)Válasz

@TomFZ67: Köszönöm én is neked, te is vigyázz magadra! Jó éjszakát kívánok! Apród vita 2020. december 21., 21:54 (CET)Válasz

Kérdés

szerkesztés

Kedves Apród! És azt lehet tudni, miért vontad vissza a szerkesztésem Szabó Magda: A szemlélők c. művével kapcsolatban? Az eredeti változat, amit visszaállítottál, tárgyi tévedést tartalmaz, Albert nem Johanna férje. Válaszod előre is köszönöm. SzFlora2 vita 2020. december 28., 14:11 (CET)Válasz

Akkor ezek szerint Albert vívódásairól is képet kapunk. Apród vita 2020. december 28., 14:48 (CET)Válasz

Arról is, csak Albert egy másik szereplő. Olvastad? SzFlora2 vita 2020. december 28., 14:58 (CET)Válasz

"Töredékeket kapunk a család és más szereplők életéből, Albert (bevándorló) vívódásairól" Akkor ez így helyes? Apród vita 2020. december 28., 15:05 (CET)Válasz

Igen, Albert egy bevándorló, de nem Johanna férje, nem tagja a családnak. Van szó a vívódásairól is. SzFlora2 vita 2020. december 28., 16:33 (CET)Válasz

Akkor kijavítottam. Apród vita 2020. december 28., 19:06 (CET)Válasz

Boldog Újévet!

szerkesztés

Szia! Boldog Újévet kívánok neked! – TomFZ67 vita 2021. január 1., 12:21 (CET)Válasz

Én is boldog új évet kívánok, @TomFZ67:! Apród vita 2021. január 1., 12:33 (CET)Válasz

Online találkozó a Wikipédia 20. születésnapja alkalmából

szerkesztés

Szeretnélek meghívni a következő online wikitalálkozóra, ami a Wikipédia 20. születésnapján, most pénteken lesz:

Ha van kedved részt venni, szeretettel várunk!

Samat üzenetrögzítő 2021. január 12., 21:51 (CET) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

@Samat: Köszönöm a meghívót, csak az online találkozók alkalmával műszakilag mindig elveszettebbnek éreztem magam, míg a személyes találkozók alkalmával nem volt technikai elveszettség érzése. Egyébként meg szép estét, holnapra meg szép napot kívánok Samatnak! Apród vita 2021. január 12., 22:01 (CET)Válasz

Ha nem érzed otthonosan magad az online találkozón, akkor nem kötelező, viszont sajnos még mindig nem lehet tudni, mikor lesz legközelebb személyes találkozó. Köszönöm a jókívánságokat! Samat üzenetrögzítő 2021. január 12., 22:12 (CET)Válasz
@Samat: Viszont mégis kihúztam magam a Nem leszek ott sorából, mert azért azt sem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha tüntetni akarnék ezzel. Apród vita 2021. január 12., 22:18 (CET)Válasz

Jánossy László

szerkesztés

Szia! A tárgyban megjelölt szócikk esetén megváltoztattad az oldal nevét, de azt nem kifogásoltad, hogy a megadott 2 forrásból szó szerint vett át a szerkesztő jóformán minden egyes mondatot. Nem tudom mi a teendő ilyen helyzetben; a másolmány sablon használata? – Kolibri1803 vita 2021. január 20., 23:02 (CET)Válasz

@Kolibri1803: Szia! Bocs, hogy beleszólok.

Úgy látom, hogy két ellentétes felfogás harcol a Wikipédián a részben másolt szöveget tartalmazó cikkekre.

  1. A lexikon fejlesztésének elve. Ez megköveteli, hogy a cikket figyelmesen olvassuk végig és elemezzük szóról-szóra, vajon bármilyen jogsértés gyanúja felmerülhet-e az illető szövegeknek a megmaradása esetén. A tényeket nem védi a szerzői jog. Pl. ennek az életrajznak a rokonokra vonatkozó részei akkor sem jogsértőek, ha történetesen szó szerint kimásolta ezeket a szerkesztő. Nincs olyan szerzői jogi szabály, hogy válogatás nélkül tilos minden engedély nélküli adatmásolás.
  1. Ezzel szemben áll a mechanikus, "rendpárti" szemlélet: a copyvio program alapján, a szöveg elemzésének mellőzésével, egyszerűen százalékban kimutatható egyezés alapján ítélünk a cikk sorsáról.

Régóta csodálkozom, hogy egy önkéntesekből álló közösség miért nem törekszik arra, hogy a felesleges egyezések kijavításával az adott cikket megmentse és megőrizze. - és a sablonozásra csak akkor kerüljön sor, ha ezt legalább megpróbáltuk. Üdv.--Linkoman vita 2021. január 20., 23:18 (CET)Válasz

Köszönöm a hozzászólást! Az a felfogás élt bennem, hogy bizonyos részét át lehet venni egy-egy szövegnek forrásmegjelöléssel, szó szerinti másolat esetén idézőjelek közé szorítva, de mindent csak mértékkel és törekedni kell a saját szavas átírásra. Kolibri1803 vita 2021. január 20., 23:36 (CET)Válasz

Amaro Pargo

szerkesztés

Igen, kijavítottam egy hibát. Nem október 14-én, hanem október 4-én halt meg. Most el kell fogadnia ezt a két p-t: Október 14., Október 4..– 87.223.60.21 (vita) 2021. január 27., 18:57 (CET)Válasz

Köszönet

szerkesztés

Szia! Nagyon szépen köszönöm, elképesztően hálás vagyok a támogatásodért, ami hozzájárult ahhoz, hogy megkapjam a járőrjogot. Ígérem fogom használni! :) – Flo3030 vita 2021. február 2., 10:55 (CET)Válasz

Szívesen támogattalak. Szép napot kívánok! Apród vita 2021. február 2., 14:27 (CET)Válasz

LA75

szerkesztés
Sziasztok, létrehoztunk egy újabb változatot, lehivatkozva a nemzetközi (Independent) és számos belföldi sajtóval a LA75-tel kapcsolatos eseményeket. Úgy gondoljuk, hogy minekutána a teljes média az elmúlt napokban a Tömeges Üzletnyitástól zengett, érdemes lenne engedélyezni az azt megszervező LA75 pártnak a wikipédia oldalát, és ha a szerkesztőség egyéb elfogultsági alapokon később mégis úgy dönt, hogy nem engedi, akkor később törölnék. Köszönjük, ha a részrehajlásotoknak nem engedtek teret. Kérlek veddd rá a társaidat is. GoMan78 vita 2021. február 4., 21:21 (CET)Válasz
[1] Apród vita 2021. február 5., 14:31 (CET)Válasz

?

szerkesztés

Nem tudom, mi történt. Úgy tűnik, hogy eltűnt a megerősített szerkesztői jogom. „A változtatásaid akkor lesznek közzétéve, ha egy erre jogosult felhasználó jóváhagyta őket.” Valószínűleg valami technikai probléma történt. Lapokat sem tudok átnevezni.– Holdkóros vita 2021. február 16., 20:36 (CET)Válasz

Nem lehetséges, hogy valaki elvette a jogomat, de erről engem elfelejtett értesíteni?– Holdkóros vita 2021. február 18., 14:21 (CET)Válasz
Azért nem hiszek ebben, mert más szerkesztők (pl. Akela, Taz) is küzd ilyen problémákkal és akkor most tömeges elvétel lenne? Meg azért az elvételeknek hetekig tartó nyoma marad a bürokraták üzenőfalán. Azt tudom még feltételezni, hogy valaminek gyengült a tevékenysége, de akkor azt nem értem, hogy mitől függ, hogy kiket érint. Apród vita 2021. február 18., 14:34 (CET)Válasz
Ebben a percben néztem a fel a kocsmafal műszaki oldalára, hogy jelezzem a problémát.... de most látom mással is előfordult ugyanez.– Holdkóros vita 2021. február 18., 14:40 (CET)Válasz
Igen, a műszaki kocsmafal kapcsán tudok én is erről a problémáról. Apród vita 2021. február 18., 14:45 (CET)Válasz

Februári wikitalálkozó

szerkesztés

Szia! Sajnos továbbra is csak online, de február 20-án ismét lesz wikitalálkozó. A találkozón Xia Wikidata-bemutatót tart. Ha van kedved és lehetőséged részt venni, szeretettel látunk!

Samat üzenetrögzítő 2021. február 16., 21:32 (CET) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

Majd csütörtök után eldöntöm. Apród vita 2021. február 16., 21:34 (CET)Válasz

Úgy tűnik, nem leszek ott. Apród vita 2021. február 20., 13:36 (CET)Válasz

Re:Bismarck-szigeteki törpejégmadár

szerkesztés

Így most jó, véletlenül egy másik faj magyar nevének lett megadva és átirányított oda, de most arra a fajra neveztem át amelyikre vonatkozik. Attis vita 2021. február 21., 22:20 (CET)Válasz

Közben láttam, hogy törlés sablon lett a lapra helyezve. Apród vita 2021. február 21., 22:21 (CET)Válasz

WT levlista

szerkesztés

Szia! Légy szíves tekints be a WT levlistájára. – Dodi123 vita 2021. március 3., 18:07 (CET)Válasz

@Dodi123: válaszoltam a levelezőlistán. Apród vita 2021. március 3., 20:02 (CET)Válasz

@Dodi123: Apród vita 2021. március 3., 20:03 (CET)Válasz

Nem létező oldal

szerkesztés

A 212.40.87.206 IP-című anonim megint Bozsó Péter és az RTL Klub Wiki-oldalát vandalizálta, és (sokadjára is) azt hazudta (nem is egy, több IP-címmel), hogy elhunyt Both András és hogy Bozsó Péter lett az RTL Klub új csatornahangja. Emellett létrehozott egy oldalt a nem létező Cool Kidsről. Kérem, hogy ezt a fent említett lapot törölje. – Marcell3124 vita 2021. március 9., 19:02 (CET)Válasz

Oldalakat adminok tudnak törölni. Őket keresd, @Marcell3124:. Vagy egyes adminok szerkesztői vitalapján vagy az adminok üzenőfalán. Apród vita 2021. március 9., 19:48 (CET)Válasz

Úgy látom, már törölve lett. Apród vita 2021. március 9., 19:50 (CET)Válasz

Gonda János törlése

szerkesztés

Sikerült Gonda Jánosból Finta Jánost csinálnod és így Gonda Jánost kitörölnöd a listáról. Sokkal figyelmesebben szerkessz! – Csurla vita 2021. március 10., 19:40 (CET)Válasz

Emlékeztetők

szerkesztés

Egy másik, másmilyen emlékeztető: Wikipédia:Wikitanácsi indítványok/Gyim Apród vita 2021. február 23., 19:23 (CET)Válasz

Ebben az utóbbi ügyben rá tudnál nézni a WT levlistájára? – Dodi123 vita 2021. március 1., 15:52 (CET)Válasz

Megpróbálok, bár péntek óta keveset tudtam wikipédiázni, mert megjelent a testvérem és elvonta a figyelmemet azzal, hogy folyamatosan itt van. Apród vita 2021. március 2., 12:37 (CET)Válasz

@Dodi123:Apród vita 2021. március 2., 16:25 (CET)Válasz

Hungarikusz Firkász javasolta: az Adminisztrátorok üzenőfalán:

Mivel sok a törlésre jelölés mostanában, nagyon gyorsan telítődik a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok‎ listája, amit a lap -- a sok sablon -- nem tud kezelni, ezért a lap folyton "szétesik". Ezért javasolnám, hogy ideiglenesen ne használjuk se a Frissen lezárt megbeszélések, se a Régebben lezárt megbeszélések szakaszt, hanem lezárás után rögtön (vagy pár órán belül) kerüljön ki az aktuálisan lezárt megbeszélés a listából. Ennek megfelelően javasolnám, hogy az említett két szakaszt ideiglenesen kommenteljük is ki. (február 22) (Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Törlésre javasolt lapok listája) Apród vita 2021. február 22., 22:11 (CET)Válasz

Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Torlódás van a Törlésre javasolt lapok Frissen lezárt megbeszélések szakaszában: Csak ki kell törölni. (Régebben pakoltuk még eggyel lejjebb, és akkor át kellett alakítani egy másik sablonnal őket, de az már tényleg fölösleges, és a túlcsordulási problémát valószínűleg nem is oldja meg.) A lezáró sablon elhelyezi a TMB-ket a megfelelő kategóriában, úgyhogy nem kell őket sehol sem linkelni. – PZoli vita 2021. március 15., 23:58 Apród vita 2021. március 16., 00:05 (CET)Válasz

Ahogy csinálta: [2], [3], [4], [5] Apród vita 2021. március 16., 00:13 (CET)Válasz

Tönkretették a "Jézus Társasága" szócikket

szerkesztés

Szia! Azért írok, mert 2017-ben "Jól használhatónak" és "nélkülözhetetlen"-nek minősítetted ezt a szócikket. Nem néznél rá? Az elmúlt 4 évben telerakták hülyeségekkel, amelyeket a Vitalapon részben fölsorolok. Ugyanakkor a hülyeségeknek őre is akadt Millei Vencel személyében, és nagyobb a szerkesztői jogosultsága, mint nekem. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Csomorkány (vitalap | szerkesztései) 2021. március 21., 20:33‎ (CET)Válasz

Azért írok, mert 2017-ben "Jól használhatónak" és "nélkülözhetetlen"-nek minősítetted ezt a szócikket. @Csomorkány: Jobb, ha Milei Vencel dönti el, mennyire kidolgozott. Apród vita 2021. március 21., 20:42 (CET)Válasz

Miért Milei Vencel dönti el? Ki ő itt egy személyben, hogy dönthet? Most a vitalapodról navigálva elolvastam a cikk vitalapját, és csak reménykedni merek, hogy rendbe lesz téve, hogy egy semleges lexikonnak ne kelljen szégyenkezni miatta. Porrimaeszmecsere 2021. március 22., 14:47 (CET)Válasz

Közben annyit változott a helyzet, hogy Viröngy döntéseit is elfogadtam. Apród vita 2021. március 22., 18:46 (CET)Válasz

Márciusi online wikitalálkozó

szerkesztés

Szia!

A márciusi (online) wikitalálkozó szombaton lesz, melyen egyéb témák mellett Ogodej tart bemutatót a járőrözésről:

Ha van kedved és lehetőséged, gyere te is el!

Samat üzenetrögzítő 2021. március 25., 20:06 (CET) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

Csacsipacsi

szerkesztés

Előbb TMB-t indítunk, aztán szólunk... hmmm.. hová tűnt már a tavalyi hó?

Ha a többség törölné, akkor maradjon emlékül:"Van apród, hadapród?" (V - H) -:) --Linkoman vita 2021. március 31., 23:18 (CEST)Válasz

@Linkoman: Annyiban repes kegyes kincsem-szívem, mely önmagához híven forrásolva toldva megoldva Hkoalának - na jó, nem nekem enyje-benyje - köszönhetően tette rendbe. Nekem törlési megbeszélésre futotta, na jó, a törlési megbeszélésnek nem feltétlenül a törlés a lényege, lehet a javítás a veleje. Apród vita 2021. március 31., 23:32 (CEST)Válasz

Nemokappal való azonosság?

szerkesztés

Szia!

Nem igazán érdekel a dolog, hogy saját állítása szerint ki kivel azonos. Egy személyes honlapon szereplő szöveg miért bizonyítana bármit is?? Oda (is) azt írhatsz, amit akarsz, vagy másnap annak az ellenkezőjét. Nem ellenőrzi senki a tartalmát.

A WP-n nem firtatjuk, hogy a polgári életben kinek mi a neve, foglalkozása, családi állapota, vallása, vagyoni helyzete, ... stb. Mert nem ide tartozik. A lényeg, hogy ha szerkeszt valaki, akkor azok a szócikkek tartalmilag rendben legyenek.

Másrészt gyanús, hogy ha valakinek állítólag 15.000 szerkesztése van, akkor hogy-hogy nem tud róla, hogy mire való a megerősített szerkesztői jog, illetve, hogy ennek megszerzésének mik a feltételei (pl. legalább 2-300, nagyjából problémamentes szerkesztés).

Itt szerintem egy önreklámról van szó, valaki írt egy cikket saját magáról (18 szerkesztéssel), és azt szeretné, ha annak tartalma azonnal megjelenjen a WP felületén, ezért kellene neki a jog - még azzal sincs tisztában, hogy jelenleg a megjelenítéssel műszaki probléma van, azaz hiába megerősített szerkesztő valaki, a szerkesztései nem jelennek meg automatikusan. A tájékozatlanság tipikus példái ezek, amik azokra a totál kezdőkre jellemzők, akik semminek nem olvasnak utána.

Praktikus oldalról közelítsd meg a dolgot: ki mit szerkeszt, és annak tartalma rendben van-e. Fölösleges azon rágódni, hogy egy korábbi szerkesztő milyen jól dolgozott, és hátha visszatér... Ha azonos vele, miért nem azzal a névvel szerkeszt tovább? Sáros ez az egész történet, azért javasoltam neki, hogy ha tényleg szerkeszteni akar, akkor kezdjen tiszta lappal, új regisztrációval.

misibacsi*üzenet 2021. április 3., 05:20 (CEST)Válasz

Egy személyes honlapon szereplő szöveg miért bizonyítana bármit is?? Oda (is) azt írhatsz, amit akarsz, vagy másnap annak az ellenkezőjét. Ezzel nem győztél meg, mert a szócikkbe írta azt, amit korábban szerkesztői lapra. ha valakinek állítólag 15.000 szerkesztése van Nem igazán a szerkesztések száma tesz tájékozottá valakit. Számos szerkesztő tizenvalahány év után is éppenolyan tájékozatlanul viselkedik, mintha csak néhány éves szerkesztő lenne. Ezt viszont tapasztalatból látom. Peadar is tizenkét év szerkesztés után olyan szarvashibákat követett el, amiket néhány éves szerkesztőtől sem fogadnának el. Apród vita 2021. április 3., 17:30 (CEST)Válasz

Még egy bizonyíték inkább csak nekem: Szerkesztővita:Nemokap#Névnapi köszöntés Gyula napján. Mondjuk az ilyen párbeszédek csak arra voltak jók, hogy egy indok, ami miatt Misibácsival ne szeressek dolgozni. Apród vita 2021. április 3., 17:50 (CEST)Válasz

Csak kíváncsiságból kérdezem: miről beszélsz, ami miatt nem szeretsz velem dolgozni? Eddig nem nagyon volt köztünk együttműködés, úgyhogy technikailag is kevés konfliktus alakulhatott ki. Leírtam a véleményemet egy állítással kapcsolatban, amit meg is indokoltam. Ez szubjektív lehet, mint minden vélemény. Melyik részével nem értesz egyet? Hogy egy külső, személyes lapra nem azt ír valaki saját magáról, amit akar? Hogy nem bizonyítható, hogy valakinek mi volt itt a korábbi felhasználói neve, illetve, ha erre hivatkozik, akkor saját magát járatja le és keveri gyanúba? Haverod neked az illető?
Egyébként ha valakinek más a véleménye egy kérdésről, akkor azt onnantól kezdve utálni fogod?
Sehol sem írtam, hogy a szerkesztések számától tájékozottabb lesz valaki, az időtartamra próbáltam utalni, mivel 15.000 szerkesztés eléréséhez nem elég néhány nap, az illető szerkesztőnek volt közben ideje és alkalma tájékozódni arról, hogy mit jelent például "megerősített szerkesztő" fogalma. Ehhez elég, ha a fórumokat időnként olvassa. Mivel még ezzel sem volt tisztában az új szerkesztő, nem tartom valószínűnek, hogy azonos lenne a korábbi szerkesztővel.
Olyan meg pláne nincs (nem tudok rá példát), hogy valaki egy korábbi, másik szerkesztői névre hivatkozva megerősített szerkesztői jogot kapjon. Technikai eszközökkel talán lehet igazolni, hogy azonos a két szerkesztő, és mondjuk csak elfelejtette a belépési jelszavát, de ezt külön vizsgálni kell.
A névnapi köszöntő mit bizonyít és mi közöm nekem ehhez? misibacsi*üzenet 2021. április 4., 09:44 (CEST)Válasz

Nem haverom az illető. Apród vita 2021. április 4., 14:02 (CEST)Válasz

Annyiban mindenképpen érint a dolog, hogy akár Dudás Róbert Gyula, akár Gál Anikó hunyik el, mindkettőt beteszem a nevezetes elhunytak közé, mivel biztosra veszem, hogy elhunyásuk esetén lesz róluk gyászhír. Apród vita 2021. április 9., 22:40 (CEST)Válasz

Azért bízom benne, hogy nem ez kell ahhoz, hogy a Wikipédia oldalain szerepelhessünk. Azért be kell, hogy valljam nem tudom sírjak-é, vagy nevessek, hogy azon megy a vita, hogy én én vagyok-e. De ha már ez a vita tárgya, íme egy oldal, amelyet már egy ideje nem szerkesztek (mivel elhagytam a Némo nevet, s ennek magánéleti okok vannak), de talán ebből kiderül, hogy nemokap = Dudás Róbert Gyula = drgy78. http://www.nemokap.hu/indexind.html
Ha ez sem megfelelő, akkor már tényleg nem tudok mit mondani. Meg nem is akarok. Nem akarok már semmiféle jogot ezen a felületen, mert értelmetlennek tartom. Drgy78 vita 2021. április 21., 23:18 (CEST)Válasz
Az azonosság kérdését Apród vetette fel. Teljesen irreleváns a dolog a szócikkek szerkesztése és tartalma szempontjából. Egy ún. "saját honlap" tartalma nem elfogadható forrás (más szócikkeknél sem). Lásd ebben a szakaszban fentebb, amit írtam. misibacsi*üzenet 2021. április 22., 07:08 (CEST)Válasz
Lila fogalmam sincsen, hogyan jön most ide a szócikk szerkesztésének kérdése. A Dudás Róbert Gyula szócikknél nincsen feltüntetve a nemokap.hu oldal. Mert meg releváns. Ezzel csak annyit akartam jelezni, hogy tessék, van bizonyíték arra, hogy nemokap én voltam. Ennyi. Drgy78 vita 2021. április 22., 23:08 (CEST)Válasz

A krími tatárok deportálása

szerkesztés

Egy picit tudsz várni a javítással? Egy szakaszt nyitok meg, mert látom Te is nézed, de még így is megint leütköztünk és elveszett minden javításom, kezdhetem újra az egész szakaszt. Gg. Any Üzenet 2021. április 23., 13:11 (CEST)Válasz

Egyrészt bocsánat, másrészt rendben. Most nem foglalkozok akkor vele. Apród vita 2021. április 23., 13:13 (CEST)Válasz

Később láttam, nem csak Te voltál benne. Próbálok gyakrabban menteni. Gg. Any Üzenet 2021. április 23., 13:21 (CEST)Válasz

Áprilisi (online) wikitalálkozó

szerkesztés

Szia!

Szeretnélek meghívni a következő, áprilisi wikitalálkozóra, melyet most szombaton tartunk:

Szeretettel várunk!

Samat üzenetrögzítő 2021. április 21., 23:27 (CEST) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

Emlékeztetőül: részt vettem rajta. Apród vita 2021. április 24., 20:14 (CEST)Válasz

„Amerikai uhu”

szerkesztés

Szia!

Erre írtad át: "levegelőben". misibacsi*üzenet 2021. május 2., 06:47 (CEST)Válasz

Én csak a legutóbbi anon szerkesztését - része-t írta át részee-re - vontam vissza. A többit nem javítottam, illetve nem hagytam jóvá. A levegelőben-t egyébként az a szerkesztő írta át február 1-én, aki most kora délután kijavította levegőben-re. Apród vita 2021. május 2., 14:43 (CEST)Válasz

Gál Anikó

szerkesztés

Kedves Apród! Vállalva itt a nyilvánosságot, a tanácsodat szeretném kérni, mivel a Dudás Róbert Gyula szócikk törlési megbeszélésének - véleményem szerint - sikeres lezárása után úgy gondolom, hogy hasonló érvekkel szeretném újranyittatni Gál Anikó szócikkének törlési megbeszélését. Tekintsünk attól most el, hogy Gál Anikó a feleségem. Megjegyzem a szócikket valóban anno én írtam, de nem én élesítettem, ez a távozásom után más tette meg. Úgy gondolom, hogy ő a szakmájában igen nevezetes, nemzetközi szinten ismert. Az MSTO1 gén felfedezésével, s annak gyakorlati alkalmazásával a ritka betegségek kutatásában igen sokat letett az asztalra. Ezt viszont a törlési megbeszélés nem vette figyelembe. Kérdezem a véleményedet, szerinted van-e mód és lehetőség egy törölt szócikk megbeszélésének újranyitására? Válaszodat tisztelettel köszönöm! Drgy78 vita 2021. május 10., 22:55 (CEST) Ui.: Ha magánüzenetben elküldöd az elérhetőségedet, akkor az amerikai papos kötetemből szívesen küldök egy példányt.Válasz

@Drgy78: Először is gratulálok ahhoz, hogy megmaradt a Dudás Róbert Gyula-szócikk, másrészt törlési megbeszélést csak úgy érdemes újra megnyitni, hogy olyan új forrásokat mutatsz fel, amelyek alátámasztják Gál Anikó nevezetességét - a meglévő forrásokban, ha jól emlékszem adjunktusként, egy kutatócsoport tagjaként szerepelt vagy pedig saját oldalként, saját feltöltött dokumentumként, munkahelyi önéletrajzként. A Google-ban a "Gál Anikót" "Gál Anikóval" összetételekre más Gál Anikókra mutat.

Így kell jelölni egy második jelölésre vitt törlési megbeszélést. Apród vita 2021. május 12., 21:07 (CEST)Válasz

Közben látom, hogy a Magyar Narancsban, az Origóban, a Népszavában említették őt az MSTO1 gén kapcsán. Apród vita 2021. május 12., 21:14 (CEST)Válasz

Szovjetuniói Liberális Demokrata Párt és az Oroszországi Liberális Demokrata Párt cikk

szerkesztés

Szia! Láttam hogy hagytál nekem üzenetet a vitalapomon. Figyelj, az angol Wikipédián teljesen máshogy van, ahogy te látod, mint én, és bárki más. Szovjetuniói Liberális Demokrata Párt után jött az Oroszországi Liberális Demokrata Párt, érted ? Ha te is tudsz angolul, akkor nagyon helyes! A succeeded by azt jelenti hogy az utódpártja, és a preceded by azt jelenti hogy az elődpártja. Ez az igazság! Gondolom elmondom neked, hogy mi a lényeg. Ha te is érted mire gondolok, akkor nagyon helyes, mert én tudok angolul, és én értem, hogy mit mondanak nekem angolul. További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. május 12., 22:46 (CEST)Válasz

A másik lehetőség az Szovjetunió Liberális Demokrata Pártja, mint ahogyan az 1992-es Tények könyvében is szerepel. Apród vita 2021. május 12., 22:50 (CEST)Válasz

Putyinizmus

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Van ez a Putyinizmus, amit azok a pártok képviselnek, akik teljes mértékben egyetértenek Vlagyimir Putyinnal. Ez az Igazságos Oroszország, és az Egységes Oroszország. Ez a két párt Vlagyimir Putyint támogatja a jövő évi elnöki választáson, a 2024-es Oroszországi elnöki választáson. Vannak Putyin hívei, és rajongói, akik a Putyinizmust támogatják, mindenben, és bármiben. Ez olyan mint az Erdoganzimus, amit Recep Tayyip Erdogan török elnököt támogatják mindenben a törökök, és ilyen is van hogy Trumpizmus, amit Donald Trumpot támogatják a hívei, a rajongói, és a politikusok, akik Trumpot támogatják mindenben. Ezt olvastam az angol Wikipédián, van róluk szócikk, nézd meg. Ha Donald Trump újraindul a 2024-es Amerikai elnök választáson, akkor rendben van, mert ő bejelentette, hogy újraindul a 2024-es választáson. Tehát ez a Putyinizmus létezik, csak Oroszországban, meg Ukrajnában, ahol az orosz barát szeparatisták harcolnak Ukrajna területein, és a Krím félszigeten is. Gondoltam elmondom neked ezt, hátha tudsz róla, erről a Putyinizmusról. További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. május 13., 11:17 (CEST)Válasz

Fudan egyetem

szerkesztés

Szia! Beleírtam a szócikkbe, megnéznéd?– 91.104.238.151 (vita) 2021. május 17., 18:19 (CEST)Válasz

Megnéztem, ellenőriztem. Apród vita 2021. május 17., 18:58 (CEST)Válasz

Szabó Csaba

szerkesztés

Visszavontam a szerkesztésedet, mert a harmadikként megadott elem a Forrásoknál pontos adatot hoz. A Wd-ben is van egy link pontos adattal, nem tudom, az miért nem jön be az infoboxba. Pechedre a sok cikk közül pont azt találtad meg, amelyikben nem volt pontos dátum. Wikizoli vita 2021. május 20., 21:13 (CEST)Válasz

Köszönöm, @Wikizoli:. Akkor azt helyeztem a halálozási listába forrásnak, amit közöltél. Apród vita 2021. május 20., 21:24 (CEST)Válasz

Májusi online wikitalálkozó

szerkesztés

Szia!

Szeretnélek meghívni a következő, most szombati wikitalálkozóra, melyet május 29-én tartunk. A találkozó tervezett programját a találkozó oldalán találod, de ha lenne további ötleted, akkor jelezd!

Nagy szeretettel várunk! Samat üzenetrögzítő 2021. május 25., 23:50 (CEST) • (feliratkozás és leiratkozás)Válasz

Polgári Válasz Elnökei

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Egy kérdésem lenne. Van ez a Polgári Válasz nevű magyar párt, amit Bencsik János alapított 2020 december 4-én, és csináltam egy elnöksége nevű cikket, és elnökei is van, csak sajnos nem tudtam képet tenni oda. Meg tudod csinálni a képet ? Köszönöm szépen! Amúgy Bencsik Jánosról van kép, a saját cikkén, azt szerettem volna oda tenni, de sajnos nem tudtam megcsinálni, és emiatt arra gondoltam, hogy te megtudod e csinálni a képet. További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. június 5., 21:12 (CEST)Válasz

Kedves @TomFZ67:! Valamit sikerült csinálnom kép címén a Polgári Válasz szócikk Elnöke részbe. Szép estét kívánok neked is! Apród vita 2021. június 5., 21:26 (CEST)Válasz

Most nagyítottam rajta. Apród vita 2021. június 5., 21:30 (CEST)Válasz

Szia @Apród:! Nagyon szépen köszönöm! – TomFZ67 vita 2021. június 5., 21:32 (CEST)Válasz

Most tovább nagyítottam rajta. Apród vita 2021. június 5., 21:33 (CEST)Válasz

És itt van az angol Wikipédia cikk. https://en.wikipedia.org/wiki/Civil_Response Ott is megtudod csinálni ? Oda azt írtam, hogy History of leaders. Csak kérdezem, hogy ott is megtudod e csinálni ? Előre is köszönöm szépen! – TomFZ67 vita 2021. június 5., 21:35 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Ott is elkészítettem. Apród vita 2021. június 5., 21:48 (CEST)Válasz

@Apród: Köszi! Tökéletes lett! – TomFZ67 vita 2021. június 5., 21:53 (CEST)Válasz

Az Omega sablon még mindig hivatkozik nem nevezetes albumokra

szerkesztés

Kedves Apród!

Már kétszer is kiszedtem az Omega sablonjából a felesleges hivatkozásokat, de valaki mindig visszaállítja, s nem mondja meg, hogy miért. Mindenáron díszíteni akar? Messze van még december? A megoldás egyszerű: egy A4-es papírra rajzol egy fenyőfát, s olyan színű díszeket rajzolhat a karácsonyfájára, amilyet akar.

Azok a szólóalbumok, melyekre hivatkozik az Omega sablon (Last Minute, Omega Red Fighter, stb.), azok még zenei adatbázisokban sem találhatók meg. Én ki tudom ugyan szedni a hivatkozásokat, de blokkolás után megint valaki visszaállítja. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 109.75.47.29 (vitalap | szerkesztései) 2021. június 13., 13:50‎ (CEST)Válasz

Nagykötőjel

szerkesztés

Kedves Apród, köszönöm sok értékes kiigazításod, jóváhagyásod. Nem lehet azonban olyan jó valakinek a munkája, hogy még jobbá ne lehetne tenni. Ezért gondolom, hogy bemutatkozó oldaladon (is) használhatnád a címbeli írásjelet. Nem szándékom viszont, hogy a szócikkírásban való önfelfüggesztésedben – szerinted játszott – szerepem újabb megnyilvánulását lásd ebben. Barátsággal a renitens, antiszemita, goromba, tudatlan, kitiltandó stb. Voxfax vita 2021. június 14., 19:48 (CEST)Válasz

@Voxfax: Hol vétettem konkrétan a bemutatkozó oldalamon a címbeli írásjelnél, mivel annyi mindent összeírtam a bemutatkozó lapon, hogy magam is megcsodálom magamat. Megpróbálok rájönni... Apród vita 2021. június 15., 18:03 (CEST)Válasz

Nem tudnám felsorolni, mert a ' - ' keresés 51 helyet mutat. Voxfax vita 2021. június 15., 18:23 (CEST)Válasz

@Voxfax: Még olyan is van közötte, hogy [...] így Apród megoldása hatékonynak tűnik. – grin ✎ 2020. január 20., 00:41, tehát idézet is van közötte (nekem 54-nek írta ' - ' keresést). Apród vita 2021. június 15., 18:42 (CEST)Válasz

Min. 2/3 része azért nem idézet. Nekem mindegy, csak javítani akartam. Nem fontos, sokan nem találják, a kötőjel meg kéznél van. Van, aki dupla kötőjelet ír helyette. Az se szép. Voxfax vita 2021. június 15., 20:50 (CEST)Válasz

@Voxfax: Egy részét a szerkesztői lapomon el kezdtem cserélni nagykötőjelekre, viszont menet közben jutott eszembe két kér(d)és. Egyrészt te vissza cserélnéd Takács Marikát Takács Mária (tévébemondó)ra? Nekem pedig ez könnyebb. És visszacserélnéd Hermann Gesslerre Geszler Hermannt? Nekem pedig ez könnyebb. Nemleges válasz esetén pedig könnyebb a nagykötőjel cseréjével kapcsolatban a helyzetem, hogy most cseréljek-e vagy sem. Apród vita 2021. június 17., 12:06 (CEST)Válasz

A kettő nem függ össze. Nagyon szép, amit csináltál, becsületedre válik. Ha felhatalmazol rá, megcsinálhatom a többit akár én is, csak akkor nekemesnek a szabálykövetők. Nekem mindegy, ha Neked így is jó, a többi maradhat. Végül is a Te bemutatkozásod. Üdvözlettel: Voxfax vita 2021. június 17., 15:48 (CEST)Válasz

Herbert Kickl és az Osztrák Szabadságpárt ellenőrzése

szerkesztés

Szia! Köszönöm szépen, hogy le ellenőrizted a cikket. Viszont sajnos elfelejtettem azt is, hogy Norbert Hofer cikknél ki kellett volna javítanom, hogy ő utána jött Herbert Kickl, meg tudod javítani a cikket, tudod a Norbert Hofer cikkre gondoltam. Köszönöm szépen, további szép napot! – TomFZ67 vita 2021. június 19., 20:21 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Most kijavítottam a Norbert Hofer szócikkben, remélem így jó lesz. Szép napot kívánok! Apród vita 2021. június 20., 12:55 (CEST)Válasz

@Apród: Köszönöm szépen. De amúgy most én javítottam ki, mert azt írtam oda, hogy az Osztrák Szabadságpárt elnöke 2019 és 2021 között. Le tudod ellenőrizni ? – TomFZ67 vita 2021. június 20., 14:40 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Leellenőriztem. Apród vita 2021. június 20., 14:43 (CEST)Válasz

@Apród: Köszi! Ha bármi van, akkor neked szólok majd. Amúgy a Halálozások 2021-bent is le kéne ellenőrizni, mert azt írtam oda, hogy Champ 2021 június 19-én halt meg, ő volt Joe Biden egyik háziállatja, és ő egy német juhász kutya volt, és 13 éves volt szegény. – TomFZ67 vita 2021. június 20., 15:02 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Ott már Csurla leellenőrizte (előzőleg betettem az Állatok szakaszba). Apród vita 2021. június 20., 15:05 (CEST)Válasz

@Apród: Rendben, köszi! – TomFZ67 vita 2021. június 20., 15:11 (CEST)Válasz

Stefan Löfven cikk ellenőrzése

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Légszíves ellenőrizd le, a Stefan Löfven cikket. Köszönöm szépen. Stefan Löfven lemondott a miniszterelnökségről, mert bizalmatlanságot kapott a parlamenttől. Ezt a cikket a Telexen olvastam, és oda tettem a forrást. További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. június 23., 19:36 (CEST)Válasz

Kedves @TomFZ67:, leellenőriztem és kiegészítettem.

Egyébként nem tudom, hogy a Löfven-kormány szócikkben nem kellene-e beletenni a lemondást, mert az angol wikipárjában szerepel a lemondás, a német wikipárjában nem, a magyar szócikk pedig úgy vezeti fel, hogy A Löfven-kormány Svédország ügyvezető kormánya (2018 utolsó hónapjaiban)., miközben a Löfven-kormány nemcsupán 2018 utolsó hónapjaiban volt, hanem utána is. Apród vita 2021. június 23., 20:04 (CEST)Válasz

Molnár Gyula (politikus, MSZP)

szerkesztés

Szia! Légszíves ellenőrizd le a Molnár Gyula (MSZP) cikket. Köszönöm szépen! Molnár Gyulát kizárták a Magyar Szocialista Pártból, ezt a Kurucon olvastam, és ezt a linket tettem be oda. Ő az MSZP tagja volt 1989 és 2021 között. Ő a jövőben a DK színeiben fog az országgyűlési választáson indulni 2022-ben. További szép napot! – TomFZ67 vita 2021. június 24., 11:32 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Linkoman ugyan leellenőrizte, én viszont a kurucinfo-t kicseréltem Atv.hu-ra. Szép napot kívánok! Apród vita 2021. június 24., 14:15 (CEST)Válasz

Szakács László (MSZP)

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Légyszíves ellenőrizd le a Szakács László (MSZP) cikket. Köszönöm szépen! Szakács Lászlót is kizárták az MSZP-ből, és emiatt lehetséges hogy tömegek léphetnek ki az MSZP-ből, úgy mint a Jobbikból régen. A forrást a Hír TV-ből tettem oda a Szakács László cikkbe. – TomFZ67 vita 2021. június 26., 17:48 (CEST)Válasz

Kedves @TomFZ67: Leellenőriztem. Apród vita 2021. június 26., 18:00 (CEST)Válasz

@Apród: Nagyon köszönöm szépen! További szép napot! – TomFZ67 vita 2021. június 26., 19:19 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen. Neked is további szép napot kívánok!Apród vita 2021. június 26., 19:21 (CEST)Válasz

2018–2022 közötti magyar országgyűlési képviselők listája

szerkesztés

Szia! Légyszíves ellenőrizd le a 2018–2022 közötti magyar országgyűlési képviselők listája cikket. Köszönöm szépen! Ezt a cikket már jó ideje nem ellenőrizte le senki. Ez a cikk legutoljára 2021 április 30-ban lett megcsinálva, de azóta senki nem ellenőrizte le a cikket. És a Fidesz szó zöld színűre van írva, biztos CsurlaBot csinálta rosszul, mert úgy van hogy Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, és ez helyett meg csak Fidesz van kiírva zölddel. De a többi jól megvan csinálva. Már július 1-je van, és azóta el telt pár hónap, és ez tényleg nincs le ellenőrizve. Gondoltam hozzád fordulok, hátha le tudod ellenőrizni ezt a cikket. További szép napot, és jó szerkesztést, szia! – TomFZ67 vita 2021. július 1., 15:24 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Leellenőriztem és kiegészítettem a 2018–2022 közötti magyar országgyűlési képviselők listáját a a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség| linkkel, mert sok helyen zöld volt a Fidesz linkje. Apród vita 2021. július 1., 18:17 (CEST)Válasz

@Apród: Nagyon köszönöm szépen! Tökéletes lett. Amúgy láttad a Kocsmafalat ? Mert én a kezdőknek oda írtam a Republikánus Párt (Franciaország) párt nevét, és át kéne nevezni A Köztársaságiak (Franciaország) névre. Ennek a pártnak sok névrokona van a külföldi Wikipédián. Ha te is láttad őket, akkor rendben van, mert én csak angol nyelven láttam, de lehet hogy van német, francia, olasz, orosz, és a többi külföldi nyelven. Köszönöm még egyszer, hogy leellenőrizted a cikket. – TomFZ67 vita 2021. július 1., 18:21 (CEST)Válasz

Szép estét kívánok, @TomFZ67:! Korábban már megírtam, hogy szerintem ezt a felvetést a Nyelvi kocsmafalra vagy az Kocsmafal (egyéb) oldalra kell vinni. Nem tudom, hogy a kezdők kocsmafala alkalmasabb-e ennél a másik két kocsmafalnál. Apród vita 2021. július 1., 18:39 (CEST)Válasz

@Apród: Na kész vagyok a Kocsmafal (egyéb) cikkel, oda írtam a Republikánus Párt (Franciaország) cikk nevét. Köszönöm hogy szóltál nekem! Szép estét neked is, szia! – TomFZ67 vita 2021. július 1., 22:30 (CEST)Válasz

Republikánus Párt (Franciaország)

szerkesztés

Szia! Légyszíves ellenőrizd le a Republikánus Párt (Franciaország) cikket, köszönöm szépen! Szerintem ezt a cikket át kéne nevezni, mert gyakran Köztársaságiak néven emlegetik a pártot, és ritkán mondják hogy A Republikánusok, és a Republikánus Párt néven emlegetik, de mondom hogy gyakran csak Köztársaságiak néven emlegetik a pártot. Szerinted át kéne nevezni a Republikánus Párt (Franciaország) nevű cikket ? – TomFZ67 vita 2021. június 28., 19:21 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Az ilyen átnevezéseket inkább nyelvi vagy egyéb kocsmafali megbeszélés útján érdemes megérdeklődni, mivel pl. a 2006-os "Összehasonlító politológia" Republikánus Pártnak említi. A szócikket pedig leellenőriztem. Szép estét kívánok! Apród vita 2021. június 28., 19:29 (CEST)Válasz

@Apród: Na oda mentem a Kocsmafalra, és szerintem át kéne nevezni a párt cikk nevét. Ezt a pártot Nicolas Sarkozy és a politikus társai alapították meg 2015-ben, 6 évvel ezelőtt. Ennyit akartam mondani, szia! – TomFZ67 vita 2021. június 28., 19:37 (CEST)Válasz

@Apród: Na kész vagyok a Republikánus Párt (Franciaország) cikk átnevezésére. A neve mostantól A Köztársaságiak (Franciaország) lett. Névrokonai is vannak, például A Köztársaságiak (Németország), A Köztársaságiak (Lengyelország), és A Köztársaságiak (Olaszország). Na ezek a névrokon párt cikkek, aminek a francia pártnak névrokonai vannak a Wikipédián. Majd létre lehet hozni egy új lapot, hogy A Köztársaságiak (Egyértelműsítő lap) nevet. Köszönöm hogy szóltál nekem a Kocsmafal (egyéb) cikk miatt! További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. július 4., 16:43 (CEST)Válasz

@TomFZ67: tényleg túl gyors lett az átnevezés, hiszen az átnevezés előtt nem szólt hozzá még senki, viszont az áthelyezés után Garamond szólt hozzá a kocsmafalon. Szerintem válaszolj neki. Bár megértem az átnevezésed okát, mivel Republikánus Pártból is kétfajta van Franciaországban, ha jól sejtem - egy Nicolas Sarkozy pártalapítása előtti Republikánus Párt és a Nicolas Sarkozy és társai által alapított Republikánus Párt. Apród vita 2021. július 4., 21:09 (CEST)Válasz

Ezt a másik Republikánus Pártot Valéry Giscard alapította 1962-ben. Apród vita 2021. július 4., 21:11 (CEST)Válasz

Megint felteszek egy zenét

szerkesztés

Ilgošanās - Aija Kukule; Ainārs Knesis; LR un TV EVMO Alņa Zaķa vad. (1982) Apród vita 2021. április 26., 20:20 (CEST)Válasz

Megint egy zene: Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar - Kaman bébi lesz rock meg roll Apród vita 2021. június 6., 13:51 (CEST)Válasz

Pikó András

szerkesztés

Szia! Miért nem szabad beírni, hogy egyszemélyi döntése 50 millioba került? És ha a wikipedia nem napi hírek re szolgál, akkor Budai Gyula cikke miért lehet tele piszlicsáré ügyekkel?– 5.204.125.208 (vita) 2021. július 10., 16:16 (CEST)Válasz

Megtisztelő, hogy levelet ír nekem egy anon szerkesztő, de ebbe nem merülök bele, mert itt ráadásul két szócikkről van szó. Apród vita 2021. július 10., 18:38 (CEST)Válasz

  megjegyzés-- Kedves névtelen szerkesztőtársunk! Sajnos, a mai magyar politikai életben össze nem illő dolgok hasonlítgatása folyik. Pikó Andrásnak és Budai Gyulának semmi közük egymáshoz. Pikó Andrásnál pedig, mint élő személynél, megbízható, független forrás kell bármilyen állításhoz. Szóbeszéd, jólértesültség stb. - nem elegendő.--Linkoman vita 2021. július 10., 21:00 (CEST)Válasz

Köszönöm, @Linkoman:. Apród vita 2021. július 10., 21:21 (CEST)Válasz

Tisztelt Szerkesztők! A Közbeszerzési Döntöbizottság határozata meg a Mandiner.hu volt belinkelve, ami a Kúria egyik határozatát említi. A Kúria meg a Döntőbizottság mióta nem elegendő forrás? És az összehasonlítás azt a célt szolgálta, hogy rámutassak a kettős mércére. Amúgy mind a kettő közszereplő, nem értem a kettő közötti különbségtételt... – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 5.204.125.208 (vitalap | szerkesztései)

Amúgy itt van még egy forrás: https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/kozbeszerzes-birsag-jozsefvaros.732634.html – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 5.204.125.208 (vitalap | szerkesztései)

Köszönöm kedves anon megtisztelő bizalmad, hogy mindezekről tájékoztatsz, de a két szócikk visszavonásának témájába nem ásom bele mélyebben magam. Apród vita 2021. július 11., 12:42 (CEST)Válasz

Cikkek le ellenőrzése

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Légyszíves ellenőrizd le a cikket, amiket én felsorolok neked. Fülöp Erik, Mi Hazánk Mozgalom, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Volner János, Toroczkai László, Walter Pál Péter, Novák Előd, László Tamás, Magyar Szocialista Párt, Tóth Bertalan, Orbán Ráhel, Márki-Zay Péter, Aradszki András, Hohn Krisztina, Molnár Róbert (politikus), és Turi-Kovács Béla. Ezeket szeretném kérni, ha le ellenőriznéd. Köszönöm szépen! További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. július 11., 18:55 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Én is kértem valamit tőled, a kocsmafali kérdésre miért nem reagálsz? Apród vita 2021. július 11., 19:15 (CEST)Válasz

@Apród: Jaj bocsánat! Máris hozzá szólok! Köszönöm hogy szóltál nekem! – TomFZ67 vita 2021. július 11., 19:17 (CEST)Válasz

@Apród: Na sikerült válaszolnom ár. Mindent oda írtam, hogy miért kellett gyorsan átnevezni a párt nevét egy új névre. Téged is megemlítettelek a Kocsmafal (egyéb) cikkben, és mindent elmondtam. Köszönöm még egyszer, hogy szóltál nekem. További szép napot, szia! És jó szerkesztést! – TomFZ67 vita 2021. július 11., 19:24 (CEST)Válasz

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szócikkét nem ellenőrizzem le, mert túlságosan erős átalakítások vannak benne. Apród vita 2021. július 11., 19:30 (CEST)Válasz

@Apród: Rendben értem. De ha a Mi Hazánk Mozgalom szócikkét is sokszor írják a szerkesztők, akkor az is gyakori lesz, mint a Jobbik Magyarországért Mozgalom cikk. Viszont ha a Fidesz is gyakori lesz, és egy névtelen szerkesztő hülyeségeket ír oda, azt azonnal vissza kell vonni. Amúgy köszi hogy le ellenőrizted a cikkeket! Amúgy a 2021-es előválasztási cikkben is gyakran szerkesztik, mert folyamatos a jelentkezés. A jelöltek sokszor jelentkeznek, és valamelyik párt támogatni fogja, és van olyan aki visszalép egy másik jelölt javára. Azt láttad ? És lesz hozzá közvélemény kutatás is a jövőben. A Facebookon gyakran jelentik, hogy kiket támogatnak majd. Most meghalt egy DK-s politikus, aki Balatonfüreden volt önkormányzati képviselő, valami Csabának hívják, és ő 1956-ban született, és 2021-ben meghalt. Ő lett volna az országgyűlési jelölt a Veszprém 2-es számú egyéni választókerületben. Az Indexen és a HVG-n olvastam a cikket, hogy mikor született, de a vezetéknevét elfelejtettem. Van róla fénykép is a Facebookon. – TomFZ67 vita 2021. július 11., 20:45 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Igen, Hajba Csabának hívták, de mivel csak "lett volna országgyűlési képviselő" kategóriájába esik, így nem nevezetes. Apród vita 2021. július 11., 20:50 (CEST)Válasz

Most lettem kész Turi-Kovács Béla szócikk leellenőrzésével is. Apród vita 2021. július 11., 20:53 (CEST)Válasz

Zsidóság portál

szerkesztés

Szia! Megkérlek, hogy minden ok nélkül ne vedd le a zsidóság portált. Hajós Alfrédra büszkék a zsidó származású magyarok. Ne vedd el ezt tőlük. Csurla vita 2021. július 13., 19:52 (CEST)Válasz

@Csurla: Azért vettem le, mert Palotabarát a Zsidó származású magyarok Hajó Alfréd szócikkbe való bekategorizálásának okára nem tudott okot mutatni, mert azon felvetésemet, hogy azért van oda bekategorizálva, mert a Kozma utcai izraelita temetőben van eltemetve, azt elutasította, nem tartván ez alapján indokoltnak ezt. Ez alapján úgy látszott logikusnak, hogy a Zsidóságportál kikerüljön a szócikkből, elnézést a tévedésemért. Egyébként a szócikket bővítendőnek tartom, mert utólag úgy látom, a holokauszt idején milyen élete volt, ez a link és nem a szócikk adott választ minderre nekem: Hajós Alfréd sportsikereinek köszönhetően a zsidótörvények hatálya alól kezdetben mentességet élvezett. A nyilasuralom idején már az sem számított, hogy olimpiai bajnok, bujkálnia kellett. Mégsem elsősorban magán, hanem a többi zsidó származású sportolón próbált segíteni. Vitéz Halassy Olivér vízilabdázó és úszó olimpiai bajnok – aki házában több zsidó sportolót bújtatott – segített neki ebben. Apród vita 2021. július 13., 21:22 (CEST)Válasz

A javasolt bővítésed által is jól látszik, hogy a zsidó származása jelentősen befolyásolta az életét és a kategória is jogos volt, csak most ördögűzés van és Palotabarát írtja a zsidó származásúak kategóriát... - Csurla vita 2021. július 13., 21:51 (CEST)Válasz
Van döntés a zsidóság portál megszüntetéséről? Hol van?--Linkoman vita 2021. július 13., 20:05 (CEST)Válasz

@Linkoman: Ki mondta azt, hogy megszűnt(ettem)? Apród vita 2021. július 13., 21:23 (CEST)Válasz

@Apród:-- Örülök, ha senki. Bocs, ha félreértettem.--Linkoman vita 2021. július 13., 21:29 (CEST)Válasz

Magyarellenesség Ukrajnában

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? A Kocsmafal (egyéb) cikkben oda tettem a Magyarellenesség Ukrajnában nevű kérdést, mert az ukrán alkotmánybíróság sajnos alkotmányosnak mondta a magyarellenes és lengyelellenes nyelvtörvényt Ukrajnában. Gondoltam téged is megkérdezlek, hátha te is hallottál már erről a nyelvtörvényről. Ez a magyarellenes nyelvtörvény ugyan ez volt Szlovákiában is, most meg Ukrajnában is ugyan ez van. Azért írtam a Kocsmafal (egyéb) cikkbe, hátha te is tudsz hozzá válaszolni. További szép napot, szia! – TomFZ67 vita 2021. július 14., 19:34 (CEST)Válasz

@TomFZ67: A magyarellenesség szócikk nem foglalkozik az ukrajnai helyzettel részletesen (csak a szovjetunióbeli helyzettel), ehhez szerkeszteni kellene a szócikket. Ha most odaírom, hogy Ukrajnában magyarellenes és lengyelellenes nyelvtörvény van, akkor az most kilóg a sorból, hogy mi volt azelőtt. Apród vita 2021. július 14., 19:52 (CEST)Válasz

Pontosabban ennyi található a szócikkben róluk: Az azóta önállósult Ukrajna sem tekinti egyenrangú polgárainak őket. A Vereckei-hágón emelt Millenniumi emlékművet nap nap után tönkreteszik. Apród vita 2021. július 14., 19:54 (CEST)Válasz

@Apród: Rendben van értem. De az angol Wikipédián sincs oda írva, hogy Magyarellenesség Ukrajnában. A Kurucon olvastam először, utána az InfoStarton. Igaz hogy a Kuruc egy szélsőjobboldali weboldal, de gyakran szoktam olvasni, mert érdekes cikkeket ír, és nem olyan mint az Origo, meg az Index, és a Telex. De mindegy igazából, az Antimagyarizmus azt jelenti, hogy Magyarellenesség, amit a Kurucon szoktam olvasni, Ukrajna nem csak a magyarokat utálja, hanem az oroszokat, és a fehéroroszokat is. – TomFZ67 vita 2021. július 14., 21:24 (CEST)Válasz

Barátok Közt

szerkesztés

Szia, hogy vagy ? Gondolom te is láttad a Barátok Közt utolsó részét ? Ezen a napon lett végleg vége a Barátok Köztnek, és a Jóban Rosszban sorozatnak is vége lesz, de csak 2022 februárban lesz végleg vége a Jóban Rosszban sorozatnak. Én ugyan nem láttam a sorozat végét, de olvastam az Origon, és a HVG-n is, hogy végleg vége lett a sorozatnak az RTL Klub-on. A Jóban Rosszban 2022 januárban lesz 17 éves, és a Barátok Közt meg 2021 október 26-án lenne 23 éves. Te nem szoktál nézni sorozatokat ? Például magyar, és külföldi sorozatokat, nem szoktál nézni ? – TomFZ67 vita 2021. július 17., 23:27 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Bár van tévém, de nem szoktam nézni tévét. Internetet szoktam böngészni. Apród vita 2021. július 18., 15:08 (CEST)Válasz

@Apród: Rendben értem. De most a Barátok Közt helyett lesz egy új sorozat az RTL Klubbon, ami egy török sorozat lesz. – TomFZ67 vita 2021. július 18., 15:41 (CEST)Válasz

@TomFZ67: Más: egyébként meg úgy látom, hogy Garamond feladta a veled való társalgást a kocsmafalon: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Republikánus Párt (Franciaország) cikk átnevezése. Ha ő nem próbál győzködni valamiről és úgy látja jónak, hogy lekerüljön a Függőben sablon, akkor leveszem a Függőben-t.

A török sorozatot se nézem. Amiatt nem, mert arról győzködöm magamat, hogy miben tudnék hasznos tagja lenni a társadalomnak. Apród vita 2021. július 18., 15:47 (CEST)Válasz

@Apród: Sajnálom Garamondot, hogy nem érti meg azt, hogy miért kellett átneveznem a cikk nevét új névre. Te megértesz engem, csak ő nem ért meg engem sajnos. Ez van, nem tudok rá mit mondani. Ha ő nem érti meg, akkor mit foglalkozok én vele ? Én lezártnak tekintem ezt, és én le is zárom az ügyet. – TomFZ67 vita 2021. július 18., 17:09 (CEST)Válasz

Visszatérés Apród/Archívum0108 felhasználói lapjához.