Szerkesztő:Hkoala/Egyértelműsítés 2011

Ezen a lapon megpróbálom összefoglalni az egyértelműsítő lapokkal kapcsolatos kérdéseket, amelyek ügyében évek óta nem tudtunk közös nevezőre jutni. Azokat a szerkesztőket, akiket érdekel a téma és szeretnének konstruktívan részt venni a megoldásban, kérem, hogy

  • Olvassák el a jelenlegi útmutatót
  • Olvassák el az összegyűjtött linkeken szereplő előzményeket
  • Gondolkozzanak el
  • A táblázatban nem szereplő érveket nagyon röviden megfogalmazva írják be a táblázat megfelelő (érvek ellene, érvek mellette) rovatába, új sorba.
  • Az érvek hosszabb kifejtésére használják a vitalapot, illetve ne sértődjenek meg, ha az érvnek nem számító szövegeket (például "felesleges", "én úgy szoktam hogy..." stb) átviszem a vitalapra.
  • A konszenzus felmérése érdekében a táblázat alatt helyezzenek el egy  támogatom (igen válasz az alcímben feltett kérdésre) vagy  ellenzem (nem válasz az alcímben feltett kérdésre) sablont.

A munkalap célja az alább megfogalmazott célok elérésére leginkább alkalmas útmutató kialakítása.

Mi a haszna az egyértelműsítő lapoknak?

  • Olvasók számára: segítség az azonos vagy hasonló alakú címek keresésében
  • Szerkesztők számára: téves hivatkozások kiküszöbölése (külön érvek merülhetnek fel a kézi, illetve botos javítások vonatkozásában)

Mire nem valók az egyértelműsítő lapok?

  • Az egyes jelentésekkel kapcsolatos részletes információk közlésére

Eldöntendő kérdések

Kell-e egyértelműsítő lap két jelentés esetén?

Előzmények: 2009. szeptember, 2009. november

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Megkönnyíti a téves hivatkozások felismerését és javítását A főjelentést kereső többségnek eggyel többször kell kattintani nem szükséges léteznek két jelentéssel is egyértelműsítő lapok, általában nincs belőle vita
Inkább igen, mint nem, mert megkönnyíti a későbbi szükséges egyértelműsítést, ha már megjelenik a 3., 4.... azonos című szócikk.
  •  támogatom --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  támogatom – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:26 (CEST)
  •  támogatom - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:34 (CEST)
  •  támogatom <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:00 (CEST)
  •  támogatom -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 20:06 (CEST)
  •  támogatom --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:13 (CEST)
  •  támogatom --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:14 (CEST)
  •  támogatom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:20 (CEST)
  •  támogatom --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:38 (CEST)
  •  támogatom - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:45 (CEST)
  •  támogatom - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:01 (CEST)
  •  ellenzem – kivéve ha a két jelentés közül egyik sem egyértelműen elterjedtebb. Ha viszont valamelyik jelentés jóval elterjedtebb, akkor 100-ból 99 embert ne késztessünk fölösleges kattintásra 1 kedvéért, aki épp a másik jelentést keresi: inkább kattintson eggyel többet az utóbbi. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  támogatom az az esetleges egy plussz kattintás még mindig kevesebb, mint több lexikonban utánanyálazni. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:01 (CEST)
  •  támogatomCrimeavita 2011. szeptember 25., 11:26 (CEST)
  •  támogatomHungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 25., 14:24 (CEST)
  •  támogatomOgodej vitalap 2011. szeptember 25., 22:49 (CEST)
  •  ellenzem, mint Ádám.– Mathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:05 (CEST)
  •  támogatomEinstein2 ide írj 2011. szeptember 28., 20:41 (CEST)
  •  támogatom --Szabi237 vita 2011. október 1., 16:45 (CEST)

A főjelentést is majdnem mindig zárójellel kell-e egyértelműsíteni?

Kérlek, ne írjatok többet ebbe a szakaszba, mert a kérdést átfogalmaztam, lásd a Szerkesztő:Hkoala/Egyértelműsítés 2011#Hogyan kezeljük a főjelentést? részt. --Hkoala 2011. szeptember 26., 22:38 (CEST)

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Megkönnyíti a téves hivatkozások felismerését és javítását A leggyakoribb jelentést keresőknek eggyel többször kell kattintani Igen Használjuk, de nem következetesen; gyakori viták
Az előzményben szereplő véleményfelmérés eredménye: a zárójel nélküli alak az egyértelműsítőre mutasson
  •  támogatom --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  támogatom – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:27 (CEST)
  •  támogatom <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:01 (CEST)
  •  támogatom -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 20:05 (CEST)
  •  támogatom - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 20:14 (CEST)
  •  támogatom szigorúan a fenti definícióval (főjelentés = senki nem vitatja). --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:15 (CEST)
  •  támogatom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:25 (CEST)
  •  tartózkodom, inkább tartózkodom a túlerőltetés miatt. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:38 (CEST)
  •  támogatom - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:46 (CEST)
  •  ellenzem Biztos valami botos ügy lehet mögötte, hogy ellenem van konszenzus egy ilyen technikai ügyben. Én csak azt tudom, hogy az angol Wikin nem látok ilyet, és mégis működik. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:52 (CEST)
  •  támogatom Bár az enwikin, ahol szintén működnek botok, James Stewart színész az „James Stewart”, az összestöbbi meg „James Stewart (disambiguation)”, engem végül is nem zavarna még a „Budapest (Magyarország fővárosa)” meg „Magyarország (ország)” se, ha a használót nem lökjük be egy labirintusba az öncélú anarchizmus nevében. --Auguste nu! 2011. szeptember 25., 15:49 (CEST)
  •  támogatom - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:01 (CEST)
  •  ellenzem – Budapest esete nem annyira kivételes: legtöbbször van egy elsődleges jelentés, amit könnyen – és objektíven – ki lehet deríteni a Google-lel: rendszerint a találatok számából, legrosszabb esetben pedig az első 10-20 találat áttekintésével egy percen belül megtudható. Ne azokat késztessük fölös kattintásokra, akik a leggyakoribb jelentést keresik: kattintsanak többet azok, akik a ritkább miatt érkeznek. Egyébként is, az intelligens szoftvernek az az ismérve, ami a Google-nél is tapasztalható: hogy statisztikai alapon megpróbálja minél többeknek minél egyszerűbbé tenni a műveletet (pl. ha valaki New Yorkban keres orvost, akkor New York-i orvost ajánl neki, nem zimbabweit: ha mégis zimbabweit kíván, akkor kattintson ő). Ezzel a kézenfekvő tendenciával mennénk szembe, ha másként döntenénk. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
Ezt az érvelést azért tartom tévedésnek, mert nem arról van szó, hogy a többséget eggyel több kattintásra késztetjük. Hanem arról, hogy a kisebbség egyáltalán megtalálja-e, amit akar, illetve a kisebbség linjei jó helyre mutatnak-e később. A tapasztalatlan szerkesztő egyszerűen belinkeli, hogy Mészkő, ha a településről akar írni. Ha ennek a mészkő (kőzet) az egyértelműsítés nélküli "főjelentése", akkkor arra mutat majd a hibás link. És nincs ember, aki ezt kiszűri. Míg ha az egyértelműsítetlen hivatkozás az átirányításra mutat, rögtön látszik, hogy valami nem stimmel. A Budapest továbbra is elvetemült példa. Álláspontoddal ellentétben az elsődleges jelentés sem nem könnyen, sem nem gyorsan, de főleg nem objektívan dönthető el. E lap vitalapján a Pascal-féle példa a mintája ennek. Az pedig, hogy a "többség" mit akar és mit nem, az a demokrácia teljes félreértelmezése. Egy jó rendszerben nem csak a többség, hanem a kisebbség is jól érzi magát. Attól, hogy a többségnek nincs szüksége rámpára egy lépcső mellett, a kerekesszékeseknek még nagyon jól jön. LApankuš→ 2011. szeptember 26., 12:21 (CEST)
Az belefér még, hogy a mészkő átirányítás legyen a mészkő (kőzet) szócikkre, az elején {{egyért2}}(?) sablonnal? Így látszódnának mindazok a linkek, ahol nincs átirányítás, a többség mégis rögtön eljutna a kőzetről szóló cikkhez, a kisebbség pedig úgyszintén megtalálná azt, amit keres. – A helyzetet én inkább ahhoz hasonlítanám, mintha a lépcsőhöz és a rámpához azonos kapacitást terveznének (mondjuk mindkettőt napi 500 emberre méreteznék). Vagy mintha egy közért ugyanannyit szerezne be tejből, mint pörkölt nünükéből, holott jól tudjuk, hogy pörkölt nünükét kevesebben vesznek. Ha a kevésbé keresett dolgokat – minimálisan – kevésbé könnyen elérhetővé tesszük, egyszersmind a keresettebbek elérését könnyítjük, azzal az egész rendszer működése gyorsabbá válhat. Felületesség lenne itt kirekesztésre hivatkozni, hiszen ugyanaz a személy, aki egyszer a ritkábbik jelentést keresi, az ötven másik alkalommal vélhetőleg a gyakoribbat fogja keresni, tehát ily módon összességében ő maga is jól jár. Ádám 2011. szeptember 26., 17:17 (CEST)
  •  támogatom abban a pillanatban, hogy egyértelműsítésre adjuk a fejünket, a zárójel nélküli alakút az egyértelműsítőre kell irányítani, másképp csak a kavarodás van. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:07 (CEST)
 megjegyzés Nem éppen. Ha van egyértelmű főjelentés, akkor nem irányítjuk át, meg pontosan azért van egy rakás egyért sablonunk, hogy ne legyen kavarodás. Persze egyszerűbb mindent szócikket bezárójelezni... Budapest (Magyarország), Ausztrália (ország), Föld (bolygó), Wikipédia (a lexikon, ahol minden szócikk címe után zárójeles egyért. van), hajrá Vigyor. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 25., 13:46 (CEST)
Ezt a "főjelentés" mizériát komolyan el kéne már felejteni. Ki állapítja meg, hogy mi a főjelentés? És miért kéne direkt rossz hivatkozásokat gyártani? Merthogy a nem egyértelműsített "főjelentés" feltétlenül okoz olyat a nemfőjelentésre hivatkozó linkek között. Amik innentől kiszűrhetetlenek. LApankuš→ 2011. szeptember 25., 13:50 (CEST)
re Sasuke: ez a javaslat lehet, hogy egyes esetekben furcsa, de azért itt több, mint egy szempontnak kell megfelelni. Ha olvasod, vannak botos szempontok, van egységességi szempont stb. Az általad hozott példák pedig a collateral damage kategóriájába tartoznak, amik valóban meglennének zárójel nélkül is. Csak kilógnának az egyre örvendetesebben egységesedő technikai rendszerből. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 14:01 (CEST)
Vannak olyan súlyú főjelentések, amiket egyszerűen nem lehet(!), nem szabad(!) egyértelműsíteni csak azért, mert van nála egy vagy több mérföldekkel kisebb súlyú jelentés is. Bár még igazán kirívó esettel nem találkoztam, de tartok attól, hogy itt át lesz esve a ló túlsó oldalára pl. Kölcsey Ferenc (költő); Kölcsey Ferenc (labdarúgó, 1986) hogy egy fiktív(?), de jól szemléltető szélsőséges példát hozzak. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 25., 20:27 (CEST)

Látszódjon-e a zárójeles megkülönböztetés a linkekben?

  • Példával szemléltetve, akarjuk-e, hogy így nézzen ki az egyértelműsítés?
Horváth István (történész) (1885–1941) történész
Horváth István (politikus, 1907) (1907–1994) politikus, országgyűlési képviselő

(szemben azzal a lehetőséggel, amikor mindkét link Horváth Istvánként látszik.)

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Az olvasót megzavarják az azonos alakú linkek. Az olvasó máshol is lát azonos alakú linkeket és elboldogul vele. nem szerepel benne vegyes
Ízlés kérdése, hogy szép-e. Nem szép.
A szerkesztő azonnal látja, hogy pontosan mely lapok érintettek az egyértelműsítésben. Nem átlátható és nem informatív.
Enwiki irányelv. Subject to certain exceptions as listed below, piping or redirects should not be used in disambiguation pages. This is to make it clear to the reader which article is being suggested, so that the reader remains in control of the choice of article. For example, in the Moment disambiguation page, with the entry for Moment (physics), "physics" should be visible to the reader. In many cases, what would be hidden by a pipe is exactly what the user would need to be able to find the intended article. (Pls translate to Hungarian) Nem ad lehetőséget a korrekt egyértelműsítésre. Formázatlan oldalnak tűnik.
  •  ellenzem --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  tartózkodom Se nem mellette, se nem ellene érv, ezért nem a táblázatba írom: egy a lényeg, ha látszik, külön nem kell kiírni. LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:51 (CEST)
  •  ellenzem -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:57 (CEST)

 kérdés Hol kéne látszania? LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:27 (CEST)

  •  támogatom <kontos/> 2011. szeptember 24., 19:58 (CEST)
  •  ellenzem - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 20:03 (CEST)
  •  támogatom LA észrevételével: a zárójelben szereplő infót felesleges (és nem szép) megismételni. --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:25 (CEST)
Ha nem kell ismételni, akkor ellenezned kéne a kérdést, vagyis hogy ne látszódjon. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 20:49 (CEST)
Nem, én azt mondom hogy ami benne van a zárójelben, azt nem kell utána mégegyszer odaírni. Tehát a fenti példától elétrne az amit csinálnék, de nem azért ami a kérdésfeltevésben szerepel. Az én verzióm a kettő közül a harmadik:
Horváth István (történész) (1885–1941)
Horváth István (politikus, 1907) országgyűlési képviselő
--Peyerk vita 2011. szeptember 24., 21:15 (CEST)
Ahha, értem, ok. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 21:17 (CEST)
Én is pont erre gondoltam az apróbetűsömmel. LApankuš→ 2011. szeptember 24., 21:19 (CEST)
És a díjakat, hogy írod be? (pl. Kossuth-díjas) - Csurla vita 2011. szeptember 24., 21:36 (CEST)
Ezt nem értem, hova kellene írni díjakat? Egyértelműsítésre használjuk valahol? --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 22:00 (CEST)
Pl. Kossuth-díjas író, Ybl Miklós-díjas építész stb. Ilyenkor megismétled a foglalkozást vagy hogyan csinálod? – Csurla vita 2011. szeptember 25., 21:14 (CEST)
 támogatom Peyerk változatát. Csurlának válaszul pedig: a díjaknak nem feltétlenül van helyük egy egyértelműsítőben; erre van a cikk maga. A kivétel csak az, ha egyedül a díj alapján tudjuk megkülönböztetni az Ybl-díjas Gipsz Jakabot az Ybl-díj nélkülitől. Ez azért nem túl gyakori eset, amikor jobb híján eltérhetünk a főszabálytól.– Malatinszky vita 2011. szeptember 26., 15:46 (CEST)
Nem is az egyértelműsítető részről beszéltem. Pont az látszik, hogy lövésetek sincs az egészről. - Csurla vita 2011. szeptember 26., 19:44 (CEST)
Az jó lenne ha sértődött személyeskedés helyett inkább leírnád érthetően mit akarsz mondani, nyilván akkor értenénk. --Peyerk vita 2011. szeptember 27., 22:16 (CEST)
Elolvstam többször újra-újra. Érthetően van leírva. Csak az nem érti, aki nem akarja. - Csurla vita 2011. szeptember 28., 19:18 (CEST)
  •  tartózkodom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:27 (CEST)
  •  ellenzem ha mellé odaírjuk, akkor minek bele is? (bár nem zavar, ha mások így csinálják és lehet hogy már én is csináltam így) --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:31 (CEST)
  •  ellenzem felesleges az mellette lévő ismertető miatt --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:39 (CEST)
  •  ellenzem - Sem formailag, sem tartalmilag nem tartom megfelelőnek Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:47 (CEST)
  •  ellenzem, szerintem ronda. az, hogy kicsivel több munka van a szép kinézettel, nem lehet indok arra, hogy csak patracul odadobáljuk a linkeket. Alensha 2011. szeptember 24., 20:48 (CEST)
 megjegyzés Nálam pluszpont a „patrac”-ért. :-) --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:53 (CEST)
  •  megjegyzés A fenti ellenző szavazatokat valószínűleg újra kell gondolni, ha a kiegészítő információk beírását nem szavazzuk meg. Abban az esetben csak az egyforma szóalakok felsorolása marad az egyértelműsítőben. LApankuš→ 2011. szeptember 24., 20:58 (CEST)
 megjegyzés Arról sehol nincs szó, hogy ne legyenek kiegészítő információk, csak arról, hogy a kiegészítő információk be legyenek-e linkelve --Hkoala 2011. szeptember 24., 21:00 (CEST)
Úgy legyen. LApankuš→ 2011. szeptember 24., 21:02 (CEST)
  •  támogatom - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:02 (CEST)
  •  ellenzem, a táblázatban foglalt érvek alapján (bár a "nem szép" erre eufémizmus, mert nagyon ronda). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. szeptember 24., 22:26 (CEST)
  •  megjegyzés Mellesleg ha Horváth István meghalt 1994-ben, akkor a szócikk nevének ezt nem kéne tartalmaznia? --Auguste vita 2011. szeptember 24., 22:56 (CEST)
  •  ellenzem – a mellette lévő magyarázat épp elég, az egyértelműsítésben sokszor csak technikai információ van (pl. egy film pontos megjelenési éve), ami szükségtelenül elvonhatja az olvasó figyelmét attól, ami őt érdekli; nem kelt jó benyomást a sok kéretlen adat (az infoboxot kivéve, természetesen). Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  támogatom - Peyerk megoldása az, amely a leghasználhatóbb lapot gyártja. Ne feledjük, ezek egyértelműsítő lapok, nem ANNYIRA fontos a szépség, az esztétikum. Amire viszont készülnek (1. több jelentés közötti eligazodásra, 2. az esetleg még meg nem írt szócikkek megírásának finom ösztökélésére), azt a célt jobban betöltenék a teljes, zárójeles módon megjelenő linkek, és az ott már szereplő infót nem kell ismételni. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:17 (CEST)
  •  ellenzemCrimeavita 2011. szeptember 25., 11:34 (CEST)
  •  támogatom Lásd enwiki. – Bean49 vita 2011. szeptember 25., 12:01 (CEST)
  •  ellenzem – Túlbonyolítás lenne. Ogodej vitalap 2011. szeptember 25., 22:54 (CEST)
  •  ellenzemHungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 25., 23:03 (CEST)
  •  ellenzemMathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:07 (CEST)
  •  támogatom Peyerk változatát. Aki ellenzi, az megtenné, hogy kitölti az ellenérvek rovatot? Jelenleg az egy szem "nem szép" árválkodik ott, kifejtésre várva. --Tgrvita 2011. szeptember 28., 19:14 (CEST)
OK. - Csurla vita 2011. szeptember 28., 19:22 (CEST)
  •  ellenzem Nagyon rondának találom, és értelme semmi. Nem nagyon értem a mellette szóló ún. érveket, az olvasót miért zavarnák meg azonos alakú linkek? tudunk konkrét példát erre mutatni, hogyb ármely olvasót ténylegesen megzavarta volna? Az "ízlés kérdése, hogy szép-e" nem érv, hanem védekezés. A szerkesztő meg úgyis megnyitja a lapot szerkesztésre, és ott lesznek a linkkódok, tehát bármelyik változat mellett látni fogja, hogy mely lapok érintettek az egyértelműsítésben (bár nem világos, hogy ez miért olyan hűdejó, de hát ha valaki ennek örül ...). Kerge Kísértet 2011. szeptember 28., 19:27 (CEST)
  •  ellenzemEinstein2 ide írj 2011. szeptember 28., 20:33 (CEST)

Szükséges-e az egyértelműsítő lapokon levő linkek számának korlátozása az egyértelműsítendő címekre?

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Megkönnyíti a bottal való egyértelműsítést Az olvasó utána tud nézni a részletes információknak nem szerepel benne vegyes
Az egyértelműsítő lapnak nem célja a részletes információk bemutatása
  •  támogatom --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  tartózkodom – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:29 (CEST)
  •  támogatom - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 20:52 (CEST) tartózkodom Igazából ellenezném, mert hasznos, ha az egyért lapon is vannak belső hivatkozások, de nem tudom, hogy ez mennyire korlátozza a botmunkát, és nem akarnék keresztbetenni nekik. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:39 (CEST)
  •  támogatom, maximálisan, per a fenti táblázat érvei alapján. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:49 (CEST)
  •  tartózkodom per RepliCarter érvei. <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:07 (CEST)
  •  támogatom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:28 (CEST)
  •  támogatom Nem értek a botokhoz, de elhiszem. --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:33 (CEST)
  •  támogatom Ha így tényleg könnyebb a botoknak, majd nem írok ilyet az egyértelműsítő lapokra. Igyekezni kell olyan szavakkal magyarázni a jelentést, amelyekre az olvasó könnyen talál linket az adott cikkben. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:37 (CEST)
  •  támogatom --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:41 (CEST)
  • csak erős korlátozással  támogatom, példának itt van az Amenemopet (egyértelműsítő lap), ami egyből névcikként is funkcionál, és a jelentés egyes elemei be vannak linkelve, illetve a név egyik viselőjéről nincs annyi infó, hogy külön cikke legyen, így egy összefoglaló cikk be van linkelve. persze arra nincs szükség, hogy az összes többi cikkel rendelkező szó is linkelve legyen, azokat most onnan ki is szedtem. Alensha 2011. szeptember 24., 20:47 (CEST)
  •  támogatom - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:48 (CEST)

*  megjegyzés Szerintem a példának szánt Mária Lujza jó példa rá arra is jó példa, hogy mire jó az elsődleges jelentés, már tudniillik ő. Úgy gondolom, rá lehet kíváncsi az olvasók úgy 80%-a (informed guess), talán tíz százaléka őrá, és az összes többire a többiek. Én pl. már csuknám is be a böngésző ablakát, miest megjelenne előttem ez a Mária Lujza-tenger... --Auguste vita 2011. szeptember 24., 22:01 (CEST)

  •  támogatom - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:03 (CEST)
  •  támogatom, a belinkelt előzményben hosszasan kifejtettem, miért, a kép pedig magáért beszél. :-( Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. szeptember 24., 22:28 (CEST)
  •  támogatom – a részletes információnak a cikkben van a helye, a linkeknek meg végképp. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  támogatom - abszolút, per fentiek. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:18 (CEST)
  •  támogatom, ha a botoknak így könnyebb. – Crimeavita 2011. szeptember 25., 11:38 (CEST)
  •  támogatomOgodej vitalap 2011. szeptember 25., 22:57 (CEST)
  •  támogatom A látszeres egyértelműsítést is megkönnyíti. – Mathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:08 (CEST)
  •  támogatom Az egyértelműsítő lapnak nem célja a részletes információk bemutatása. – Malatinszky vita 2011. szeptember 26., 15:50 (CEST)
  •  ellenzem maximálisan ellenzem, bődületesen wikiidegen ötlet. A botgazdák találjanak ki jobb kódokat, de én nem vagyok hajlandó lemondani az olyan lapokról, mint pl. Arimnésztosz (egyértelműsítő lap). Ami egyben cáfolja azt a nem tudom, kinek a milyen kisujjából kiszopott állítást is, hogy az egyértelműsítő lap nem közölhet érdemi információt. Kerge Kísértet 2011. szeptember 28., 19:36 (CEST)
Szerinted az érdemi információ, hogy a Bosnyák (egyértelműsítő lap)on minden évszám be van linkelve? Kevesebb lesz rajta az információ, ha kivesszük a linkeket? A kérdésben amúgy korlátozás szerepel, ami nem jelenti a teljes tiltást; tehát nem értem, hogy miért feltételezed, hogy Arimnésztoszt bárki is el akarja venni tőled; na de miért kell belinkelni rajta a Kr. e. 479et is? --Hkoala 2011. szeptember 28., 22:16 (CEST)
Miért ne lehetne belinkelni? Egyrészt nem értem, miért lenne jobb nekem, ha ezentúl évszámokra nem lehetne linkelni. Másrészt nem értem, mi ez a dolog az évszámokkal, itt minden link letiltásáról van szó, nemcsak az irreleváns vagy érdemi információt nem nyújtókéról. Az irreleváns linkek (ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni) az itt tárgyalt korlátozás nélkül is irrelevánsak, tehát eddig sem kellett belinkelni őket, vagyis az ellenvetésed valami egész másra ellenvetés, mint amiről az én értelmezésem szerint itt szó van. De hogy az Arimnésztosz lapon ne szerepeljen az Arisztoelész link (ami a tulajdonképpeni cikkre mutat), az ellen csak tiltakozni tudok, és természetesen nem fogom sem kitörölni, sem engedni, hogy törölje bárki is, mert az az érdemi tartalom rombolása. Talán másképp kellene felvetni ezt a javaslatot. Kerge Kísértet 2011. szeptember 29., 09:20 (CEST)
"Ez egy egyértelműsítő lap, a hasonló nevű szócikkek közötti választást segíti elő." – ez a belinkelt lapról kicsit sem mondható el, mert nulla darab hasonló nevű szócikket sorol fel. Pont azt nem csinálja, amire való lenne. Ez nem is egyértelműsítő lap: egyszerűen le kéne venni róla a sablont, és cikké alakítani. Egy ilyen eltévedt gombhoz kár lenne hozzáigazítani a kabátunkat. (A botgazdákra vonatkozó megjegyzést meg inkább nem is olvastam, mint hogy válaszoljak.) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. szeptember 30., 02:44 (CEST)

Korlátozzuk-e az egyértelműsítő lapokat csak az azonos alakú címszavakra?

Előzmények: 2009. május, 2010. június, 2010. július, 2011. április

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Akkor is eligazítja az olvasót, ha tévesen írja a címet
Pl. klausztrofóbia vs. Claustrophobia (Bee Gees-dal)
vagy Szűcs és Szűts
csak azonos alakú szavak nem kizárólag azonos alakú szavak
Akkor is eligazítja az olvasót, ha régies vagy rövidített alakot használ
Pl. Miske mint Pinkamiske régi alakja
Használható nem közismert keresztnevű személy keresésére
Pl. McCarthy szenátor
Használható hozzávetőleges keresésre
Pl. erszényes ördög feltüntetése az ördög (egyértelműsítő lap)on
  •  ellenzem --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  ellenzem – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:29 (CEST)
  •  ellenzem - ne korlátozzuk. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:40 (CEST)
  •  ellenzem, nagy hiba lenne. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:45 (CEST)
  •  ellenzem, de valamilyen szabályozást szükségesnek tartok. <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:11 (CEST)
  •  ellenzem --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:26 (CEST)
  •  ellenzem --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:34 (CEST)
  •  ellenzem --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:35 (CEST)
  •  ellenzem de nem kell túlzásba vinni --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:42 (CEST)
  • többnyire  ellenzem, de azért láttam már néha elég hajmeresztően oda nem illőeket (majd ha eszembe jut példa, hozom) Alensha 2011. szeptember 24., 20:43 (CEST)
 megjegyzés Én láttam olyan egyértelműsítő lapot, hogy (ez csak egy hülye példa lesz): *Kapa (eszköz); *Mezőkapa; *Bakonykapa *Balatonkapa (utóbbi 3 település akar lenni); *Kapa János (egy személy) Vigyor. Itt a legnagyobb hiba a nem is azonos alakú szavak miatti agyonegyértelműstés (Kapa (eszköz)). Ezért mondtam, hogy nem kell túlzásba vinni, mert az ember hamar átesik a ló túlsó oldalára. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:58 (CEST)
Ez még semminek sem a túlsó oldala. Nagyon valószínű, hogy a három településre a 20. század elejéig „Kapa” alakban hivatkoztak. Viszont tényleg vannak borzasztó egyértelműsítők, amiket a szerzők mintha asszociációs játékból írtak volna. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 21:08 (CEST)
Nem csak három volt, kb. 6 település, majd megpróbálom előkeresni. Ez volt az Gyarmat (egyértelműsítő lap). Szerintem itt a fő alakot a gyarmatot, mely a területet jeleni, egyáltalán nem kéne egyértelműsíteni a települések és a törzs miatt. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 22:19 (CEST)
Szerintem ez rendben van, nekem azzal van bajom, hogy a „gyarmat” jelentését azzal szűkítik, hogy „terület”, mintha a homonim falu nem volna ugyancsak terület. Egy heroikus egyértelműsítő ide még beírná az összes Gyarmatit és Gyarmathyt, a gyarmatosítást, a portugál gyarmatbirodalmat és esetleg még az emporiont is, biztos ami biztos. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 22:50 (CEST)
A lent belinkelt lap pl. megmutatja, mire gondolok, amikor a „Hertzká”-k közt felsorolja Herczku Ágnest. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 23:51 (CEST)
Mondjuk egy falu az nem elsősorban terület, hanem közigazgatási egység, aminek mellesleg területe is van. Alensha 2011. szeptember 27., 22:37 (CEST)
Szerintem meg a falu elsősorban az ott lakó emberek, azonkívül terület is, és mellékesen közigazgatási egység. Viszont a „gyarmat (terület)”-ben a „terület” nem egyéníti a 'coloniá'-t, mert az a Győr megyei falura is igaz. --Auguste nu! 2011. szeptember 29., 00:07 (CEST)
  •  ellenzem - de csak korlátozottan (pl. településnevek) Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:49 (CEST)
  •  ellenzem - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:03 (CEST)
  •  ellenzem – az embereket pl. sokszor nem a teljes, hivatalos nevükön ismerik (Roosevelt nevű amerikai elnökből pl. kettő is volt), úgyhogy az egyértelműsítő lap jól jöhet minden olyan megnevezéshez, ami de facto egyértelműsítésre szorulhat (a cikkek eltérő címétől függetlenül). Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  ellenzemCrimeavita 2011. szeptember 25., 11:40 (CEST)
  •  ellenzemOgodej vitalap 2011. szeptember 25., 22:59 (CEST)
  •  ellenzemMathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:08 (CEST)
  •  ellenzemHungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 26., 15:06 (CEST)
  •  támogatom gyenge támogat szavazat, az egyértelműsítő lapokat szerintem nem szóasszociációs játékok űzésére találták ki, az Ördög (egyértelműsítő lap) lap pont a legjobb példa, hogy milyen használhatatlanná fajulhat az eredetileg az azonos vagy hasonló alakú szavak közti eligazodást segíteni akaró funkciója. Szerintem részben felesleges ennyire túlzásba vinni, aki tezauruszra kíváncsi, az használhatja a keresőmotort (az valószínűleg ugyanígy kilistázza a különféle ördög-szóelőfordulásokat), a homonímiák közti eligazodást pedig áttekinthetetlenné teszi. Mindazonáltal ebben a kérdésben meggyőzhető vagyok, pl. egy új egyenszakasz bevezetésével ill. megfelelő szabályzással, vagy az egyértelműsítő- és tezauruszfunkciót más módon elkülönítve, talán működőképessé és kevésbé komikussá tehető a dolog. Kerge Kísértet 2011. szeptember 28., 19:56 (CEST)
  •  ellenzemEinstein2 ide írj 2011. szeptember 28., 20:43 (CEST)

Elfogadjuk-e a meg nem írt cikkek közötti egyértelműsítést?

Előzmények: 2007. augusztus, 2008. augusztus, 2011. április

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Segíti az elnevezések kialakítását nem szükséges használjuk, de néha vita van belőle
Segíti a téves hivatkozások kiszűrését és javítását
  •  támogatom --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  támogatom – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:30 (CEST)
  •  támogatom - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:41 (CEST)
  •  támogatom, maximálisan! -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:43 (CEST)
  •  támogatom <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:12 (CEST)
  •  tartózkodom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:35 (CEST)
  •  támogatom --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:37 (CEST)
  •  támogatom (vita leginkább abból van, ha 1 cikk sincs megírva közülük, de engem az se zavar). Alensha 2011. szeptember 24., 20:41 (CEST)
  •  támogatom hasznos dolog --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:43 (CEST)
  •  támogatom Utálok pl. egy szlovákiai falura hivatkozni csak azért, mert a „vízkelet”-ről nincsen cikk. (Bár lehet hogy utóbbinak mint karsztjelenségnek van másik neve is, amit nem ismerek.) --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:44 (CEST)
  •  támogatom - Ha az együtt jár azzal is, hogy az addig létező hivatkozások is átnézésére és javításra kerülnek. - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:51 (CEST)
  •  támogatom - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:03 (CEST)
  •  támogatom – de csak ha legalább EGY (de lehetőleg minimum KÉT) belinkelt cikk meg van írva, mert a piros linkekkel teli egyértelműsítő lapok elég öncélúak és meglehetősen hülyén mutatnak. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  támogatom Ádámmal szemben akkor is, ha a lapon ad absurdum egy cikk sincs még kész. Az egyértelműsítő lap nem öncélú, lásd Dzsalalabad (egyértelműsítő lap), akkor is tömérdek információt hordoz, ha nincsenek szócikkek megírva. Azonkívül pont a közelmúltban Csurla és Joey is hoztak létre egyértlapokat, csak piros linkekkel, ilyen módon szervezve saját munkájukat. Belátom, hogy az erre az egyértelműsítő lapra mutató zárójel nélküli alak egy ideig megtévesztő átirányításként fog kékleni bizonyos cikkekben, de ez azt is magában hordozza, hogy valaki nekiáll és elkészíti a piros szócikket. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:23 (CEST)
Köszönöm, valóban így van! Hogy lenne már öncélú a Natalja Ivanova (egyértelműsítő lap), az Alekszandr Popov (egyértelműsítő lap) vagy a Szergej Novikov (egyértelműsítő lap)? A vitalapon egy jó példával szemléltettem, hogy hogyan segítik az ilyen lapok a szerkesztőket. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 26., 14:59 (CEST)
  •  támogatomCrimeavita 2011. szeptember 25., 11:41 (CEST)
  •  támogatomOgodej vitalap 2011. szeptember 25., 23:01 (CEST)
  •  támogatomMathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:09 (CEST)
  •  támogatomHungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 26., 15:04 (CEST)
  •  támogatom mint Annie és Burum. Hozzáteszem, hogy egy egyértelműsítő lapon olyan névjelentések is lehetnek, amik soha nem lesznek megírva (ld. megint az Arimnésztosz (egyértelműsítő lap)-ot). Attól ezek a jelentések még léteznek. A jelentések listázása előrehaladást jelent a lexikon számára, hiszen előbb-utóbb úgyis elkészül a lista, ezt más cikkek megírtságához kötni teljesen értelmetlen és haszontalan (sőt, inkább rossz). Kerge Kísértet 2011. szeptember 28., 19:59 (CEST)
  •  támogatomEinstein2 ide írj 2011. szeptember 28., 20:35 (CEST)

Kell-e defsort az egyértelműsítő lapokra?

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
nem szerepel benne vegyes
  •  ellenzem -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:42 (CEST)  tartózkodom Én viszonylag sok egyértlapot készítek, de ennek hiánya nem okozott még problémát. A vitalapon e témában közöltek se győztek meg 100%-osan, de végülis nem ellenzem kifejezetten. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 25., 15:26 (CEST)
  •  tartózkodom Fogalmam sincs. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:42 (CEST)
  •  támogatom LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:44 (CEST)
  •  ellenzem Felesleges. <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:16 (CEST)
  •  támogatom Ha a botoknak jó, miért ne? --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:38 (CEST)
  •  tartózkodom passz. --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:41 (CEST)
  •  tartózkodom --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:43 (CEST)
  •  támogatom Amennyiben ez azt jelenti, hogy az egyértelműsítő lapok érzékeljék a szócikkek defsortját. Mondjuk az ábécérendnek csak az egyértelműsítők töredékénél van jelentősége. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:49 (CEST)
  •  támogatom - Ennek a kategória használatánál van jelentősége. Én sokat használom és egyértelműen segítené a munkát. - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:52 (CEST)
  •  támogatom – amíg nem működik a magyar ábécérend szerinti kategorizálás, addig defsort sajnos minden olyan szócikkhez kell, ami más cikkekkel együtt bekerül bármely kategóriába. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  támogatom - megtámogatva azokat a kollégákat, akiknek ez segítséget jelent munkájukban. Nekem eddig nem jött elő. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:25 (CEST)
  •  támogatom Eredetileg ellenezni akartam, mert hogy minek, de ha ez segíti valaki munkáját (pl. Csurla), akkor miért ne? – Crimeavita 2011. szeptember 25., 11:46 (CEST)
  •  tartózkodom – Jelenleg nem tudom... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 25., 14:09 (CEST)
  •  támogatomOgodej vitalap 2011. szeptember 25., 23:02 (CEST)
  •  támogatom, ha van valami haszna. Ha nincs, akkor is mindegy. – Mathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:11 (CEST)
  •  tartózkodom ártani nem árt, de komoly energiát nem fektetnék bele, lassan úgyis megoldódik az automatikus rendezés kérdése. --Tgrvita 2011. szeptember 27., 22:07 (CEST)

Szabad-e az egyértelműsítés kedvéért belenyúlni másnak a szerkesztői lapjára vagy vitalapjára?

Előzmények: 2006. december

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Csak technikai módosítás Másnak a szerkesztői lapja magánterület
Lehet, hogy épp az egyértelműsített szócikkre hivatkozás szükséges a mondanivalóhoz Lehet, hogy pont az egyértelműsítő lapra hivatkozás szükséges a mondanivalóhoz
  •  ellenzem --Hkoala 2011. szeptember 24., 18:50 (CEST)
  •  ellenzem – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:34 (CEST)
  •  tartózkodom -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:38 (CEST)  támogatom, a lentebbi támogató érvek határozottan meggyőzőek. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 23:42 (CEST)
  •  ellenzem - ,mert sokan érzékenyek erre. Meg lehet beszélni előtte a vitalapon, és akkor nincs gond. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:43 (CEST)
  •  tartózkodom Esetfüggő. <kontos/> 2011. szeptember 24., 20:18 (CEST)
  •  támogatom, épp ideje, hogy ennyire ne kezeljük szent tehénként a user névteret, takarítás melónál mindig gond. Alensha 2011. szeptember 24., 20:38 (CEST)
  •  tartózkodom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:39 (CEST)
  •  ellenzem per RepliCarter --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:44 (CEST)
  •  támogatom per Alensha. A kontextus szigorú figyelembe vételével: nem minden javító szándék eredményez valódi javítást. Szóval olyat nem szabad csinálni mint az okoskodó szövegszerkesztők, amik ki akarják mindig találni hogy mit akartam írni. --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:46 (CEST)
  •  ellenzem, amit leírt valaki aláírva, azt ő úgy írta (a saját szerklapján aláírás nélkül is). A javítás a mondanivaló megmásításának a kockázatát is hordozza. Ezzel szemben szabad és hasznos egyértelműsíteni a szerkesztői allapokon, ha azok szemmel láthatóan készülő szócikkek, mivel azok egyszer a főnévtérbe fognak kerülni. (Én átírtam a botot, hogy ilyenkor értesítést küldjön a tulajdonos vitalapjára.) A saját botos szokásaimat már évekkel ezelőtt közzétettem a tárgyban itt: Szerkesztő:BinBot#Egyértelműsítési irányelvek. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. szeptember 24., 20:54 (CEST)
Ennek például van értelme. --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 21:09 (CEST)
Ennek van értelme, de ez szócikknévtérbe (sőt kezdőlapra) szánt tartalom. Igazából az a kérdés, miért userlapon van. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. szeptember 24., 22:18 (CEST)
Nem, ebben tévedsz. Itt bizony pont az a kérdés hogy szabad-e belenyúlni. Éppenséggel demonstrációs céllal javítottam végig ezeket a réges-rég rossz linkeket, névtérre tekintet nélkül. --Peyerk vita 2011. szeptember 27., 22:20 (CEST)
  •  támogatom - Semmi gondot nem látok ebben. Egyszer-kétszer pontosítottan, az adott szerkesztőnél az általa írt szócikk címet. Senki nem tett panaszt emiatt. Harapósabb szerkesztő esetén viszont inkább nem próbálkoztam. - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:56 (CEST)

*  tartózkodom Nem értem a kérdést. A mások névterében készülő szócikkeket akarja valaki egyértelműsíteni? --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:58 (CEST)

Hirtelenjében három esetet tudok felsorolni: a) a szerkesztői lapodon felsorolod az általad létrehozott lapok listáját, közben valamelyiket átnevezik, és egyértelműsítőre mutat b) a vitalapodon régebb beszélgettél egy cikkről, amit utóbb átneveztek, de az is lehet, hogy pont az egyértelműsítő lapról beszélgettél c) allapon kezdesz írni egy cikket és téves linkek vannak benne. Bináris botja a c) esetben egyértelműsít és értesíti a szerkesztőt a javításról, az a) és b) esetben nem. --Hkoala 2011. szeptember 24., 21:06 (CEST)
  •  ellenzem Köszi. Majd ő maga átjavítja, ha akarja. --Auguste vita 2011. szeptember 24., 21:30 (CEST)
  •  ellenzem - misibacsi*üzenet 2011. szeptember 24., 22:04 (CEST)
  •  támogatom – saját tapasztalat: bosszankodtam rajta, mikor a Romhányi Józsefről mint költőről szóló cikkemből egyértelműsítő lap lett, és nem tudhatta, aki a felhasználói lapomra tévedt, hogy melyikre gondolhattam (hála a jótét lélek egyértelműsítőnek). :-( Amíg az egyértelműsítés egyértelműen a szerkesztő eredendő célját szolgálja, addig mindenképp hasznos és szükséges is. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  támogatom - azzal együtt, hogy ilyen vállalkozásra csak olyan szerkesztő adja a fejét, aki képes mérlegelni, hogy adott helyzetben a lap használhatóságát javítja vagy rontja. Én férfiasan bevallom, szoktam ilyesmit csinálni, de csak nagyon ritkán, olyankor ha a szerkesztői lapon értelemszerűen tartalmi okokból szerepel valamilyen lap. Azok linkjének javításával a lap fejlődik. Amennyiben azonban valaki "Általam elkezdett cikkek" alatt szerepeltet egy bejegyzést, ahhoz nem szoktam nyúlni, vagy nyillal melléírom az új változatot. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:28 (CEST)
    Igen, ha képesek vagyunk mérlegelni, akkor megengedhető némi rugalmasság. Ez persze magában hordja a kockázatot, hogy a lap gazdája nem ért egyet a mérlegeléssel, és dühös lesz. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. szeptember 25., 09:31 (CEST)
    Így van. Ezért elsősorban olyan szerkesztői lapokról beszélek, amely szerkesztők már régen nincsenek jelen. Aki itt van, azt éppen meg is lehet kérdezni Vigyor. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:44 (CEST)
  •  tartózkodom – Úgy gondolom, bizonyos mértékben mindkét szempont képviselőinek igaza van, de úgy érzem, ebben a kérdésben nincs tökéletesen jó megoldás (ha igen, az nagyon komplikált és túlzottan részletekbe menő lenne). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 25., 14:06 (CEST)
  •  ellenzem – Lehet szólni, meg lehet beszélni. Ha meg nincs itt, akkor minek piszkálgatni? Ogodej vitalap 2011. szeptember 25., 23:06 (CEST)
  •  tartózkodom, nekem mindegy. – Mathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:12 (CEST)
  •  ellenzem Szólni kell helyette a laptulajdonos szerkesztőnek. – Malatinszky vita 2011. szeptember 26., 15:55 (CEST)

  • ellenzem a kérdésfelvetést. (ez nem tartózkodás, ugyanis az a "mindegy", de nekem nem mindegy). Szerintem ezt nem szabadna szabályozni, hanem bízzuk a szerkesztőkre. Kerge Kísértet 2011. szeptember 28., 20:05 (CEST)

Elfogadjuk-e az interwiki hivatkozást az egyértelműsítő lap belsejében?

Előzmények: 2011. június

Érvek mellette Érvek ellene Jelenlegi útmutató Jelenlegi gyakorlat
Információ a hiányzó cikk megírásához Nem mindenről lesz cikkünk, amit másnyelvű wikik fontosnak tartanak
Pl. az en:Franklin lapon szereplő települések
Információ a hivatkozások javításához A cikkíráskor bőven elég megkeresni a másnyelvű cikkeket nem szerepel benne ritkán, de előfordul
  •  ellenzem – LApankuš→ 2011. szeptember 24., 19:34 (CEST)
  •  ellenzem -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 24., 19:40 (CEST)
  •  ellenzem - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 24., 19:56 (CEST)
  •  ellenzem Alensha 2011. szeptember 24., 20:37 (CEST)
  •  tartózkodom --Pagonyfoxhole 2011. szeptember 24., 20:40 (CEST)
  •  ellenzem felesleges --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 24., 20:45 (CEST)
  •  ellenzem --Peyerk vita 2011. szeptember 24., 20:47 (CEST)
  •  ellenzem - Csurla vita 2011. szeptember 24., 20:58 (CEST)
  •  tartózkodom értelme nincs, de minek tiltani? --Auguste vita 2011. szeptember 24., 20:59 (CEST)
  •  támogatom – ha van a témáról más WP-beli szócikk linkelve, az mutathatja a téma jelentőségét, forrásul szolgálhat a megírásához, és útmutatót adhat azoknak, akik az illető idegen nyelven is szívesen olvasnak róla. Ádám 2011. szeptember 24., 23:23 (CEST)
  •  ellenzem - aki ilyesmit akar, az keresse meg az egyértelműsítő iw-it és azokat rakja fel a lapra. Onnan minden változat elérhetővé válik. Egyáltalán: a magyar wikiből a külföldi wikire mutató redirektek nyomatékkal nem ajánlottak, még a szerkesztői redirektekből is Lásd: megoldást szoktam csinálni. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 25., 09:30 (CEST)
  •  ellenzemCrimeavita 2011. szeptember 25., 11:56 (CEST)
  •  ellenzem – Egyetértve Burumbátor állásfoglalásával. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. szeptember 25., 14:01 (CEST)
  •  ellenzemOgodej vitalap 2011. szeptember 25., 23:07 (CEST)
  •  ellenzemMathae Fórum 2011. szeptember 26., 12:13 (CEST)
  •  ellenzem - ez igazából nem kapcsolódik az egyértelműsítésre, ha jó ötletnek tartjuk, nincs semi okunk arra, hogy csak ott vezessük be, és ne minden piros linkre. Az előnyei kiválthatóak egyrészt az egyértelműsítőlap saját interwikijeivel, másrészt rövid, az iw-t és egy rövid definíciót tartalmazó csonkokkal (ehhez persze az kell, hogy az ilyeneket ne töröljék), és ezek sokkal hasznosabbak, és nem kerülnek sokkal több erőfeszítésbe, mint a puszta iw. (NB. az "ellene" oszlopban felsoroltak nem ellenérvek, hanem a mellette szóló érvek cáfolatai. Ez jópár korábbi pontra is igaz, csak ott lusta voltam odaírni.) --Tgrvita 2011. szeptember 27., 22:13 (CEST)

Hogyan kezeljük a főjelentést?

Definíció: Főjelentés = senki nem vitatja

A válaszokból és a vitalapi megbeszélésből úgy tűnik, hogy rosszul tettem fel a kérdést a főjelentéssel kapcsolatban, mert nem két lehetőség van, hanem (legalább) három.

  1. Nem különböztetjük meg a főjelentést, mindegyik jelentés zárójeles, a zárójel nélküli alak az egyértelműsítőre mutat.
  2. Megkülönböztetjük a főjelentést, de az is zárójeles, a zárójel nélküli alak a főjelentésre mutat.
  3. Megkülönböztetjük a főjelentést, és nem kap zárójelet.

Az 1-es és a 2-es alkalmas a botos feldolgozásra, a 3-as nem. Az útmutatóban jelenleg a 2-es szerepel, a gyakorlat vegyes. Mivel három lehetőség van, preferenciasorrendet írjatok.

  • 2, 1 --Hkoala 2011. szeptember 26., 22:44 (CEST)
  • 1, (3) (A hármas csak kivételes esetben.) LApankuš→ 2011. szeptember 26., 22:49 (CEST)
  • 1, (3) (A hármas csak egészen kivételes esetben, pl Budapest.) -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 26., 23:05 (CEST)
  • 3, 2, 1 Indoklás: a fél világ a magyar Wikipédián fog röhögni, ha szántszándékkal figyelmen kívül hagyjuk, amit a Google már évek óta magától értetődően alkalmaz: hogy mindenki életét megkönnyíti, ha statisztikai alapon előrejelezzük a keresés várható célját. A 3-ast csak azért preferálom a 2-essel szemben, mert a magától értetődőt kicsit hülyén mutat kitenni; de hát ez inkább esztétikai kérdés. – Ahol nincs jól körvonalazható fő jelentés, ott természetesen lehet 1-es. Ádám 2011. szeptember 26., 23:55 (CEST)
Én speciel marhára nem tartom az életem megkönnyítésének a Google-nak azt a hülye szokását, hogy önhatalmúlag felülírja a beírt keresőszavaimat… Alensha 2011. szeptember 27., 22:39 (CEST)
  • 3 Ha jól értelmeztem az előzményeket, csak azért van szükség mindent agyonra zárójelezni, hogy kényelmesen lehessen botozni. Hát nekem ez nem valami érces érv. Az 1-est csak akkor támogatom, ha valóban nem lehet főjelentést kijelölni. Például a mészkőnél a kőzet egyértelmű főjelentés, a település valószínűleg csak adaptálta/adoptálta Vigyor a kőzet nevét. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 26., 23:58 (CEST)
Sasuke, nem az a kérdés, hogy kényelmesen vagy kényelmetlenül lehet botozni, hanem az, hogy lehet vagy nem lehet botozni. Ha nem lehet botozni, akkor kézzel kell kiválogatni a főjelentésre mutató pár száz hivatkozásból azt a tízet, aminek nem oda kellene mutatnia. Ezt pedig tapasztalatom szerint senki nem csinálja. --Hkoala 2011. szeptember 27., 07:31 (CEST)
Ez hülyeség, hogy senki sem csinálja, többek között én is szoktam zöld linkeket javítani meg rossz hivatkozásokat. De szerintem azért a pár tíz hivatkozásért kár összebarmolni a szócikkek címeit. Én azon vagyok, hogy inkább legyen korlátozott a botmunka csak ne kelljen ilyen agyrémeket látnom, hogy mészkő (kőzet). Egyébként meg, ha minden jelentést bezárójelezed, akkor egy szintre hozod a fontosságukat is. Kétlem, hogy a kőzet egy szinten lenne a falucskával (még ha egy több milliós nagyváros lenne, akkor azt mondanám, hogy jó). --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 27., 09:38 (CEST)
  • 3, 2, 1. Azt, hogy "egészen kivételes eset"-e valami, ugyan ki döntené el? – Mathae Fórum 2011. szeptember 27., 00:16 (CEST)
Mé', azt ki dönti el, hogy melyik a főjelentés? LApankuš→ 2011. szeptember 27., 00:46 (CEST)
A szócikk témájának fontossága dönti el. Ha ez alapján nem lehet kijelölni főjelentést, akkor jöhet az agyon zárójelezés. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 27., 09:43 (CEST)
Aha... ahogy azt Ausztráliánál is frankón, objektíven, könnyen és egyértelműen el lehetett dönteni. LApankuš→ 2011. szeptember 27., 10:41 (CEST)
Az Ausztrália pont nem az az eset, de ott is inkább az ország az elsődleges, mint a kontinens vagy a film, együttes stb. A mészkőnél viszont evidens, hogy egy egész hegységrendszereket felépítő jól ismert kőzet elsődlegesebb egy néhány száz lelkes falunál. Amúgy még mindig nem hallottam semmi ésszerű érvet sem az 1-es, sem a 2-es pontra. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 27., 19:00 (CEST)
Érvet hallottál, nem is egyet, de megismétlem:
1) Nincsenek kritériumaink a főjelentés eldöntésére --> folytatódnak a viták az egyes esetekben. Ha az egyedi esetek vitáját ki lehet váltani egy általános szabállyal, akkor több energia marad a szerkesztésre. Számomra "Pascal" főjelentése Blaise Pascal, más valószínűleg a programozási nyelvre vagy a mértékegységre esküszik.
1b) Ha mégis van senki által nem vitatott főjelentés, akkor a 2-es változat ezt megkülönböztetett módon kezeli.
2) Az enciklopédia általános minősége szempontjából nem mindegy, hogy kézzel kijavítasz egy-két téves linket, vagy bottal módszeresen ellenőrzöd és javítod az egyértelműsítőket. Ajánlom figyelmedbe Lisztre mutató hivatkozásokat.
3) A mezei olvasó szempontjából a 2-es egyenértékű a 3-assal: a zárójel nélküli alakot beírva rögtön a főjelentésre jutsz.
--Hkoala 2011. szeptember 27., 19:11 (CEST)
Én csak azt mondom, hogyha van egyértelmű főjelentés pl. 100/99 vagy 1000/999 link erre mutat, akkor hagyjuk békén, mert a zárójelnek jelentése van, méghozzá az, hogy a két vagy több homonima közel azonos jelentőségű. Persze, ha nem megállapítható egyértelműen a főjelentés, ez gyakran személyek neveinél van, de számos más példát is fel lehet hozni, akkor az 1-es az ésszerű megoldás. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 27., 19:49 (CEST)
  • 2, 3, 1. Auguste mondd! 2011. szeptember 27., 02:01 (CEST)
  • 2, 1. – Crimeavita 2011. szeptember 27., 10:14 (CEST)
  • 1 --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. szeptember 27., 10:34 (CEST)
  • 1, 2 (3 kivételesen). A 3. eset kivételes alkalmazásának egyértelmű a kritériuma: ha senki nem vitatja. Budapestnél ez nyilván így van, a többinél pedig majd kialakul. --Peyerk vita 2011. szeptember 27., 22:35 (CEST)
  • 2,1,3 --Tgrvita 2011. szeptember 27., 22:53 (CEST)
  • 1, (3) A 3. esetet a "szabályszerű kivételek"re tartanám fenn. Ezt úgy értem, hogy pl. Budapest esetében nem azért használnám a zárójel nélküli formát, mert egyedi módon megegyezünk abban, hogy ez a "főjelentés" (ami véleményem szerint értelmetlen fogalom, mivel objektíven nem dönthetünk egy cikk fontosságáról), hanem azért, mert egy általános szabály szerint ezt kell használni (pl. az, hogy a fővárosok elsőbbséget - zárójel nélküli alakot - élveznek más címszavakkal szemben). <kontos/> 2011. szeptember 28., 19:25 (CEST)

Indoklások

 megjegyzés Ez egy már többséggel korábban eldöntött dolog (ahol egyébként nem mellesleg a lehetséges egyetlen jó megoldás lett megszavazva). Lásd itt: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Egyért – hová mutasson az átirányítás -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 27., 01:19 (CEST)

 megjegyzés A „főjelentés” nem egyenlő az etimológiailag-történetileg elsődleges jelentéssel. Tökmindegy, hogy mészkő (kőzet) > Mészkő (falu) vagy sem, a lényeg, hogy 95<% a kőre kíváncsi. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 02:04 (CEST)

És mi lesz a maradék 5%-kal? És mi lesz a Mészkő településre mutatni akaró linkekkel, amik a kőzetre mutatnak? LApankuš→ 2011. szeptember 27., 09:45 (CEST)
Idővel úgyis ki lesznek javítva, de elképzelhető, hogy egy sincs (kereső a barátod). --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 27., 19:02 (CEST)
Kíváncsi vagyok, hogy a 2 módszerrel hogy fog valaki tévedésből „Mészkő (település)”-re hivatkozni, ha „mészkő (kőzet)”-re akar... (De ezt már írtam.) Auguste mondd! 2011. szeptember 27., 19:36 (CEST)

 megjegyzés Idemásolnám korábbi hsz.-om részletét, kis módosítással: „ha az olvasó egy pontosítatlan linket követ, akkor mi belőle a veszteség? Ki kell választania a keresett személyt jelentést egy listából. Ez pedig pont ugyanaz, mint amit az új rendszer 1 alapján minden olvasóval megcsináltatunk. Tehát egyben le is értékeljük a pontatlan hivatkozások okozta kárt. Azonkívül óhatatlan meg fog növekedni ezek mennyisége, mert a járatlan szerkesztők nem fogják minden hivatkozott fogalomnál ellenőrizni, hogy nincs-e annak valami obskurus, számukra ismeretlen jelentése is, amely miatt egyértelműsíteniük kellene (jó példa erre a mészkő). Vagy a szerkesztési alapismeretek között már az elején mindenkivel be kellene kapcsoltatnunk a zöldesítő funkciót, mert különben praktikusan képtelen lesz helyesen linkelni.” Auguste ¡no pasarán! ;-) 2011. szeptember 27., 02:06 (CEST)

Milyen listából? Egyébként meg pont az a lényeg, hogy a járatlan szerkesztő nyugodtan linkelheti a zárójel nélküli alakot a településnél, mert nem rossz helyre vezet, hanem az egyértelműsítőre. Tényleg nem értem, mi a baj ezzel. LApankuš→ 2011. szeptember 27., 09:45 (CEST)
Pl. a 34 db Szabó Istvánból stb., ami mellett érvelsz. Amivel még közvetve érveltél, hogy a botoknak mennyivel könnyebb dolguk van. Mármint ha a zárójel nélküli alak automatikusan pontatlannak minősül, akkor sokkal könnyebb kiszűrni ezeket. Viszont azt is mondod, hogy nem baj, ha a zárójel nélküli alakra vezet. Ha nem probléma, akkor miért elsőrendű szempont, hogy a botok ki tudják szűrni? Szerintem sem nagy probléma – én meg pont ezzel érveltem az idézet előzményében, ha utánanézel. Legfeljebb annyi kellemetlensége lesz belőle a használónak, amivel minden felhasználót minden alkalommal szembesíteni szeretnél. Ja, és még ehhez, hogy a 2-es megoldás azért nem jó, mert langyos vagy mi, nem elég karakteres. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:31 (CEST)
Nem, nem a bot a fő érvem, bár nyilván arra is gondolni kell. Az a fő érvem, hogy az egyértelműsítőre irányító alapalakkal senkit sem küldünk rossz helyre. Sem a többséget, sem a kisebbséget. Míg a ránk erőltetett főjelentéssel legalább a kisebbséget egy olyan cikkhez irányítjuk, ami nem érdekli. LApankuš→ 2011. szeptember 27., 19:43 (CEST)
Igazad lehet, feltéve, hogy az egyértelműsítő lapok jó helyek, amelyek érdekelnek valakit. :-) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 20:40 (CEST)
Az egyértlapok természetesen „jó helyek”. Itt mindenki megtalálhatja, amit keres, illetve láthatja, hogy létezik-e egyáltalán az a témájú cikk, amit keres. Az egyértlapok önmagukban valószínűleg kevés embert érdekelnek, legfeljebb a homonímákat keresőket. De a wikin belüli navigáció legfontosabb eszközei. Talán fontosabbak, mint a kategóriák. LApankuš→ 2011. szeptember 29., 11:00 (CEST)

 megjegyzés Nekem holnap bokros teendőim vannak, de egy ráérő valaki talán utánanézhetne, hogyan működik a főjelentések konszenzusos kiválasztása az enwikin, ahol ráadásul a 3. számú megoldás is vígan létezik. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 02:20 (CEST)

Az enwiki engem pl. cseppet sem érdekel. Meglehetősen bosszantó számomra, amikor az egyik cím 'disambiguation', a másik meg nulla. LApankuš→ 2011. szeptember 27., 09:48 (CEST)
Ezt egyébként ők maguk se nagyon tudják eldönteni, folyamatosan nevezgetik át az egyértelműsítőiket. Az angol megoldás az egyértelműsítésre nagyon sokszor az, hogy a zárójel nélküli alakot teszik meg egyértelműsítőnek, vagyis nem bajlódnak a "főjelentés" meghatározásával, ott sincs "főjelentés". Valóban ez lenne a legjobb megoldás. Csakhogy akkor soha nem lehetne kiszűrni az egyértelműsítőre hivatkozó lapokat. Pontosan ezért jó az, ha az egyértelműsítőre mutat az átirányítás. LApankuš→ 2011. szeptember 27., 09:53 (CEST)
Talán azért létezik többféle megoldás az enwikin, mert néha ez, néha az a jobb módszer? Pascalnál pl., mint helyesen rámutattál, több jelentés kb. egyformán lehet keresett, mészkőnél meg nem. Lehet hogy odaát nem akarnak l'art pour l'art uniformizálni? Auguste no pasarán! :-) 2011. szeptember 27., 19:35 (CEST)
Az 1. és 2. megoldásban adott rendszer alkalmas arra hogy következetesen alkalmazzuk, ugyanis botok képesek karbantartani. Ha pedig következetesen alkalmazzuk, akkor az olvasók számára nem észrevehető, viszont a használhatóságot szolgálja. A szerkesztőknek viszont amúgy is minden esetben ellenőrizniük kell(ene!), hogy az általuk a cikkekbe írt linkek valóban oda mutatnak-e ahova kell, ugyanis ez nem csak homonímia esetén kérdéses. E rendszer pedig még segít is ebben az egyértelműsítést igénylő zöld linkek megjelenésével. --Peyerk vita 2011. szeptember 27., 22:35 (CEST)

Az alapnevet használni nem csak a botok miatt problémás, mindenféle egyértelműsítést akadályoz. A gond az, hogy ha a fő jelentés van a rövid néven, akkor rendszeresen keletkeznek rámutató linkek, amiket valakinek le kell ellenőrizni, és ha helyes a link (márpedig a nagy részük az, ezért fő jelentés), azt semmilyen értelmes módon nem lehet jelezni. Amikor legközelebb átnézi valaki, újra le kell ellenőriznie az összes helyes linket. Ez nem technikai, hanem logikai probléma. Ha nem különböztetjük meg a helyes linket a bizonytalantól úgy, hogy amögé is zárójelt teszünk, a hibás linkek javítása gyakorlatilag lehetetlenné válik, mert az átnézendő linkek mennyisége egyre nő ahelyett, hogy fogyna.

A másik irányt illetően: ha mondjuk egy adott szóra 90%-ban az egyik jelentést keresik, és csak 10%-ban a másikat, akkor elsődleges jelentésre mutató redirekt esetén a (keresőből, gugliból, külső linkről, még nem egyértelműsített linkről) a fő alakra érkező olvasók 90%-a azt találja, amit vár, a maradék 10%-nak kattintania kell kettőt (az egyértelműsítő lapra, aztán onnan a cikkre) - ez átlagosan 0,2 kattintás. Ha az alapnéven egyértelműsítő lap van, akkor mindenkinek kattintania kell egyet (átlag 1 kattintás). Összességében sokkal több munkát adunk az olvasóknak; kifejezetten felhasználóellenes. (Kattintás alatt persze nem csak az egérgomb lenyomása értendő: az olvasónak fel kell ismernie, hogy nem arra az oldalra került, ahova szeretett volna, meg kell találnia, merre tud továbbnavigálni, és meg kell várnia a lap - rendszerint nem túl gyors - betöltődését.) Olyan, mintha a boltot és a boltvezető magánlakását is feltennénk a félemeletre, ahelyett, hogy a boltot a földszintre tennénk, a lakást meg az emeletre.

A fő jelentés ellen egyetlen épkézláb érv van: hogy sok vita van belőle. Ezt meg úgy lehet kezelni, hogy megpróbálunk objektív kritériumokat megfogalmazni, amik az esetek nagy részében eldöntik, hogy fő vagy nem fő, egyéb esetekben meg valami miniszavazás-félét tartunk. (Vö. a nevezetességgel, amiből sokkal jöbb vita van, mégse jut eszébe senkinek, hogy az egész eltörlése lenne a megoldás.) --Tgrvita 2011. szeptember 27., 22:53 (CEST)

Nagyjából egyetértek. Leszámítva azt, hogy a főjelentés ellen egyetlen érv van. Legfeljebb egy olyan van, amit észrevettél vagy amivel nagyjából egyetértesz, az pedig nem ugyanaz. A főjelentés elleni érv az is, hogy annak alkalmazásával éppen a kisebbséget, a nem triviális jelentést keresőket késztetjük a keresgélésre. Szerintem hamarabb megúnja a keresést, minthogy az egyértelműsítő lapok rendszerét megértené vagy észrevenné az egyért2-sablont. Így elüldözzük ezt a kisebbséget. Ha viszont az alapalak az egyértelműsítőre irányít, akkor mindenki megtalálja, amit keresett. Az az egy kattintás pedig nem sokkal több munka, hanem pontosan 0,8 kattintással több munka. A statisztikai csalás abban rejtezik, hogy egy olvasónak egy kattintással több, akkor is ha statisztikailag napi tízezernyi több kattintásról van szó. Csak ez másképp hangzik. LApankuš→ 2011. szeptember 28., 17:13 (CEST)

Szerintem van olyan feltűnő az egyért2 sablon, hogy mindenki észrevegye, ha igaz lenne, amit mondasz, akkor nem lenne semmi értelme ezeknek a sablonoknak, mert „hát úgysem veszi észre senki”, meg ha írod be a keresőbe a keresett szót akkor a zárójeles alakokat is dobálja ki szépen sorjában, így mindenki megtalálja, amit keres. Szóval ez sem volt számomra valami érces érv :-). Tgr-rel viszont egyetértek, javaslom, hogy hozzunk létre a kocsmafalon külön egy fület az egyértelműsítéssel kapcsolatos viták rendezésére és definiáljuk a főlejelentés fogalmát. Pl. Főjelentésnek nevezzük a homonimák közül azt a jelentést, melynek nevezetessége lényegesen nagyobb, mint az adott homonimák közül bármelyik más homonima jelentése és ezt a jelentős többség nem vitatja. Statisztikai definíciója: 100-ból legalább 95 link vagy keresés erre irányul. Egy kicsit béna lett, de valami ilyesmire gondolok. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 28., 20:25 (CEST)

És szerinted hány olvasó tudja, hogy így kéne keresni? LApankuš→ 2011. szeptember 28., 22:25 (CEST)

Ezt nem értem. Aki tud internetezni nyilván tudja mire való a kereső és nyilván van szeme is a tisztelt olvasónak, így észreveszi a keresett szó beírásakor, hogy több találtat is legördült. Azért ne nézzük már hülyének az olvasókat, még a vak is eligazodik ennyi egyért sablon, egyért lap, keresőnél legördülő találatok között. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 29., 16:43 (CEST)

Nem kell hülyének nézni az olvasót. Elég ha ő néz hülyének minket, hogy minek irányítjuk az emberszerűek cikkből a proconsul linkkel a római tisztviselőhöz. Hiába van ott az egyért2 az egyértelműsítő linkjével. Ha a proconsul átirányítás lenne az egyértelműsítőre, akkor a kedves olvasónak nem lett volna oka a reklamálásra. Így viszont volt. Jogosan. LApankuš→ 2011. október 1., 00:27 (CEST)

Konkrét példa

Ha már itt Ausztrália annyiszor szóba került, írok ide egy konkrét példát. Megoldási javaslatokat kérek a harmadik opció esetére.

Jön tehát a tapasztalatlan (vagy figyelmetlen, mindegy) szerkesztő, aki leírja a következő mondatot: Új-Guinea Ausztráliához tartozik. És belinkeli a zárójel nélküli Ausztráliát. Három esetünk van, a három eset a következőt eredményezi:

  1. Az Ausztrália átirányítás az egyértelműsítőre viszi az olvasót, ahol gond nélkül kiválasztja a megfelelő cikket. Az állításnak nem mond ellent a találat, mert mint tudható, csak a kontinenshez tartozik hozzá Új-Guinea, az országhoz nem.
  2. Az Ausztrália átirányítás az általunk főjelentésnek képzelt országra viszi. A kiinduló állítás hamis lesz, mert Ausztrália országhoz nem tartozik Új-Guinea. Az olvasó majd csodálkozik, hogy mit keresne Új-Guinea Ausztrália országban.
  3. A kettessel megegyező eredmény. A különbség csak annyi, hogy még a tapasztalt szerkesztők is csak nehezen, a botok pedig egyáltalán nem tudják majd javítani.

A fenti példa gyakorlatilag minden elképzelhető homoníma esetén alkalmazható. Kizárólag az egyes számú verzió az, ami nem vezet tévútra senkit, a hármas ugyan a többséget majd jó helyre viszi, de a kisebbséget feltétlenül rossz helyre. A kettes csak annyiban jobb a hármasnál, hogy azt legalább javítani lehet. A hármast még javítani sem lehet. LApankuš→ 2011. szeptember 29., 13:55 (CEST)

Nagyon jó a példa!
Egyébként nem tudom, hogy még mindig mit beszélünk itt ebben a szakaszban, amikor fentebb is jelezve van, hogy egy idei szavazás már megszavazta, hogy a zárójel nélküli egyértelműsítetlen alak az egyértlapra mutat!? -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 29., 15:05 (CEST)

Nagyon rossz példa, mert ezt már túltárgyaltuk, hogy ebben az estben nem igazán lehet főjelentést kijelölni, mivel a több homonima közül mind a kontinens, mind az ország közel azonos súlyú jelentéssel bír és közel azonos számú link mutat mindegyikre. De nme is ez a fontos, hanem az, hogy szinte semmi különbség nem lenne a 3-as pont esetében, max. annyi, hogy nem az egyértlapról, hanem a nem megfelelő cikk elején az egyért2 sablon utasítása alapján jut el az olvasó a helyes cikkre. De mindegy, megszoktam már, hogy nem igen kerülök meghallgatásra, pedig az én javaslatom igazából egy jobb 4-es pont, ami az 1-estől csak annyiban tér el, hogy a lehető legtöbb helyen jelölünk ki főjelentést, amit definiáltam is fentebb. A vitás eseteket a kocsmafal külön fülén dönthetnénk el, emellett pontos gyakorlati útmutató is lehetne hozzá. Persze egyszerűbb a gagyi zárójelezzünk be mindent, mint vaalmi kézzel foghatót kitalálni. Azt meg mégis ki fogja eldönteni, hogy mi az „igazán kivételes eset”, amikor semmi irányelv nincs megszabva hozzá? Vagy lesz ilyen is, csak én nem tudok róla? Budapest (Magyarország), mészkő (kőzet), Petőfi Sándor (költő), lesz még lejjebb is, hajrá. Én itt befejeztem. --Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 29., 21:47 (CEST)

Ha mindig csak a Budapest (Magyarország)-ot meg a mészkő (kőzet)-et hajtogatod, úgy biztosan nem jutunk előre. Semmit sem mondtál a kérdésről. A három verzióról és belőlük levonható konklúzióról. Nem téged nem hallgat meg senki, hanem Te nem olvasod el a kérdést. Én legalábbis így látom. A fenti kérdésben a legkevésbé sem az volt a lényeg, hogy van-e főjelentés vagy nincs. Feldobtam a három lehetséges verziót azok következményeivel együtt. Ezekre az egyetlen válaszod az egyért2-sablon, a többi nem arról szól, amit kérdeztem. Az egyért2 sablon azonban a tájékozatlan embert nem világosítja fel arról, hogy Új-Guineát ne keresse abban a cikkben, ahová jutott. LApankuš→ 2011. szeptember 29., 22:28 (CEST)

Játék: melyik a főjelentés?

Várom az indoklással ellátott válaszokat, hogy az alábbi esetekben melyik a főjelentés. Akarattal nem tettem linket, és a játék kedvéért kérlek, ne is nézzétek meg válaszolás előtt, hogy jelenleg van-e főjelentés. --Hkoala 2011. szeptember 27., 19:25 (CEST)

 megjegyzés Kedves Koala! Könnyebb lenne a játék, ha felsorolnád a létező jelentéseket, mert nem biztos hogy eszembe fognak jutni itthoni lexikon nélkül. (Az alábbiakhoz még hozzátenném Nagyszombatot, amelyet tegnap találtam, és amelynek szerintem egyértelműsítő lapra kellene irányítania.) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:40 (CEST)
Hát nem a húsvét előtti szombat a főjelentés? Vigyor nahát :-) --Hkoala 2011. szeptember 27., 19:57 (CEST)
Direkt olyanokat választottál ki, ahol nincsen egyértelmű főjelentés. Pedig én nem mondtam, hogy mindig kell lennie. Na várj csak! --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 20:09 (CEST)
Egyébként meg nyussz. :-) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 20:10 (CEST)

Ábel

→ egyértelműsítő lap ('Káin öccse' és 'férfinév' közül egyik sem látszik kiugróan népszerűbbnek a másiknál) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:44 (CEST)

  • azért Tamási regénye is eléggé ismert; ez a név lehet, hogy van annyira használt, hogy ne lehessen kijelenteni, hogy egy leghíresebb viselője van, bár nyilván nem olyan gyakori, mint a József; határeset. Alensha 2011. szeptember 27., 20:49 (CEST)

Ábel című regény márpedig nincs :-) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 20:59 (CEST)

  • Tamási regénye valóban ismert, de logikailag nyilván a keresztnév az elsődleges (a regénybeli Ábel a többi Ábel közül egy). Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST)

Jácint

→ egyértelműsítő lap ('férfinév' és 'virág', ua.) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:43 (CEST)

  • Itt a virág szerintem gyakoribb… Alensha 2011. szeptember 27., 20:45 (CEST)
  • Szerintem is a virág. Ráadásul mitológiailag is a virág az elsődleges. Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST)

Jenő

→ egyértelműsítő lap ('férfinév' és 'magyar törzs Bíborbanszületett Konstantinnál') --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:45 (CEST)

  • Miért lenne egy Jenő mind fölött? Ilyen alapon pl. Wigner Jenőt is kiemelhetnénk… (Neki persze vezetékneve is van, tudom.) Mint az Ábelnél, itt is a keresztnév lenne az elsődleges. A történelmi Jenőről a népesség egy jelentős része talán nem is tud. :( Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST)
  • Mondjuk itt annyiban más a dolog, hogy nem egy Jenőről van szó, hanem egy törzsről (tudod, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat :) Nem tudom, törzsnévből lett a keresztnév vagy fordítva. Alensha 2011. szeptember 27., 22:42 (CEST)
A törzseket persze ismertem, de valamiért úgy rémlett, volt egy azonos nevű vezetőjük is. Vö. Árpád, Előd, Ond, Kund, Tas, Huba, Töhötöm. Tudor, Vidor, Szende, Szundi, Hapci, Morgó, Kuka. Meg ilyenek. :) Ádám 2011. szeptember 28., 03:31 (CEST)
  • Ugyanazon az egyértelműsítő lapon van rajta az összes Jenő, nincs első- és másodrendű egyértelműsítő lap. És ettől független kérdés, hogy Jenő hová irányít. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 22:48 (CEST)

József

→ egyértelműsítő lap ('férfinév' és 'Jákob fia') --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:45 (CEST)

  • Szerintem itt a keresztnév az elsődleges, mert a keresztneves lapok mintegy egyértelműsítőként is funkcionálnak, és furán jönne ki, ha a sok híres József közül egyet véletlenszerűen kiemelnénk, az összes többire meg egy fokkal nehezebb lenne eljutni (ráadásul a Bibliában se okvetlenül az Exodus könyvebeli József a leghíresebb, mert Szent József legalább ennyire). Elég ritkán fordul elő, hogy egy név egyetlen viselője híresebb, mint az összes többi; pl. a Mózes, Oresztész, Artemisz, Noé, stb. ilyenek, de a József, amiből átlagember legalább huszat fel tud sorolni, pont nem. Alensha 2011. szeptember 27., 20:44 (CEST)
  • Mint fentebb, természetesen itt is a keresztnév az elsődleges. Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST)

Szabadság-szobor

→ egyértelműsítő lap ('szoborcsoport a Gellért-hegyen', 'szobor New Yorkban') --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:46 (CEST)

Pont az aradi nem jutott eszedbe? :-) --Hkoala 2011. szeptember 27., 19:58 (CEST)
  • ilyen több ezer városban lehet, szerintem is egyértelműsítő kell. Alensha 2011. szeptember 27., 20:47 (CEST)
  • Ez valóban fogas kérdés; itt muszáj egyértelműsíteni. Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST) A Google első 20 találatát áttekintve a többség a budapesti szoborra vonatkozik, tehát itt is meg lehet állapítani „fő jelentést” (ahol a fogalomba nem kell többet beleérteni, mint ami: egyszerű relatív többség alapján kiválasztott jelentés). Ettől függetlenül el tudom fogadni, ha itt nem kötünk ki ilyet. Ádám 2011. szeptember 28., 03:18 (CEST)
  • Hát… Azért az amerikait minden második filmben látja az ember, a pestit én azóta ismerem, amióta ott lakom. Google-ban nálam egyből a mi New York-i Szabadság-szobor cikkünk az első, utána a pesti, igaz, hogy a következő 20 találatból 14 az, de a fentebb említett 95%-ot nem éri el (és hátrébb menve az aradi találatai is megszaporodnak). Ráadásul a pestinek nagy része friss hír miatt van az elején (vmi kezdeményezés, hogy cseréljék le), ez idővel majd lesüllyed (aradi dettó, ott egy rongálás hozta fel a találatok elejére). Alensha 2011. szeptember 29., 23:17 (CEST)

Szatmár

(trükkös) → egyértelműsítő lap ('régi magyarországi megye', 'magyar néprajzi táj', 'romániai megye', 'Szatmár városa a Németivel való egyesülés előtt', 'Szatmárnémeti' – ezekről nem kell külön-külön cikk, csak a pontosság miatt) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:50 (CEST)

Szirén

→ egyértelműsítő lap ('veszélyesen szép énekű tengeri lény', 'nagy víziemlős') --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:51 (CEST)

  • itt jóval keresettebb a mitikus alak szvsz. Alensha 2011. szeptember 27., 20:47 (CEST)
  • Naná, hogy a mitikus alak. Nyilván a tengeri lényt is erről nevezték el, míg a mitikus alak már több ezer éve benne van a köztudatban. Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST)
Jó de pl. a medúza esetében talán már mégse a mitikus alak a főjelentés, azért mert többezer éves és róla nevezték el az állatot? --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 23:13 (CEST)
Az eredet csak járulékos szempont: a fő, hogy az embereknek mi jut eszükbe előbb, mire gondolnak inkább a név hallatán, illetve miről esik szó inkább. Ádám 2011. szeptember 28., 03:20 (CEST)
Ott annyiban megkönnyíti, hogy a mitikus alak Medúsza, sz-szel. Alensha 2011. szeptember 29., 23:18 (CEST)
Felőlem írhatjuk görögösen, de ide is z-vel sikerült --Auguste nu! 2011. szeptember 29., 23:24 (CEST)

Tajvan

?itt nem tudok mire gondolni --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 19:51 (CEST) Tajvan állam = Kínai Köztársaság és Tajvan sziget. --Hkoala 2011. szeptember 27., 19:57 (CEST)

Ez nekem kicsit olyan, mint mészkő 'vegyület' és mészkő 'természetes előfordulás'. Mondjuk a Kínai Köztársasághoz más, kicsi szigetek is tartoznak nyilván. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 20:13 (CEST)
  • nem tudom, szerintem ez olyan műbalhé, mint az Ausztrália… rólunk sincs külön cikk, hogy Magyarország (ország) meg Magyarország (a terület, amit az ország elfoglal)… Alensha 2011. szeptember 27., 20:46 (CEST)
  • Ez egy kolosszális, kapitális nagy műbalhé szerintem is. OK, hogy különbözik, és meg is kell különböztetni, de az emberek tudatában ez EGY. Egy pillanatig se gondoljuk, hogy az átlagember ilyesféle distinkciókat tesz. A szigorúan földrajzi szempont csak a megszállott földrajzosokat érdekli; a legtöbb ember az ottani világra, életre, emberekre, kultúrára, civilizációra: tehát Tajvanra mint közigazgatási egységre gondol. – Egy lexikon legfőbb ismérve a használhatóság, ennek pedig szerintem az emberek tudatára, közismereteire kell építenie mindenekelőtt, már ami a cikkek megtalálását illeti. Ha ráakadt, akkor viszont nagyon jó egy sablonnal rámutatni, hogy „van másik”. Így működik az ún. ismeretterjesztés: az ismertből vezet az ismeretlen felé, nem pedig az ismeretlenbe dobja bele az illetőt, hadd kapálózzon, hadd fulladjon bele a számára érdektelen új infók tengerébe. Amikor valaki visszakérdez: „melyikre gondolsz?”, pedig lenne egy közönségesebb értelmezés, az az „agyalágyult gép” képét idézi, amely nem tud a nyomába érni az előfeltevésre építő emberi intelligenciának (melyet a technika is közelít, lásd Google). Tényleg ezt akarjuk, a magyar kötözködő enciklopédiát, amelynek mindent a szájába kell rágni, mert mélán elsiklik a gyakorisági, ismertségi mutatók fölött? Tényleg ezt akarjuk, a gépet, amely arra a kérdésre: „ezt vagy azt akarod?”, azt feleli: „igen!” (mivel valóban ezt vagy azt akarja, a kettő valamelyikét)? – Tényleg hátat akarunk fordítani az emberi értelemnek és a technika eddigi fejlődésének? Ádám 2011. szeptember 27., 22:38 (CEST)

 megjegyzés Érdemes megnézni az archívumot, hogy pedig nagyon is komoly, hosszas megbeszélés előzte meg bő 1 évvel ezelőtt ennek az egyértelműsítésnek a kialakítását. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 28., 01:58 (CEST)

  • Ez csak annak műalhé, aki nem foglalkozott még behatóan Tajvan kérdésével. Tajvan politikai helyzete speciális, ezen felül pedig Tajvan mint de facto ország és Tajvan mint sziget története nem egy és ugyanaz. Magyarország (ország) meg Magyarország (a terület, amit az ország elfoglal)… az egy és ugyanaz, korában ugyanis ezen a néven nem volt más területe (az királyság volt, nemde?). Tajvan mint de facto ország csak néhány évtozede létezik, és szigetek tartoznak hozzá, míg Tajvan, a sziget történelme több ezer éves. Azaz Tajvan szócikk alatt nem tárgyalhatod mindkettőt. Egyértelműsítésre ígyis-úgyis szükség van emiatt. Ha megnézed a Kínai Köztársaság szócikket, amire a Tajvan irányít, akkor látni fogod, hogy a modern de facto állammal foglalkozik csak, míg a szöget történelmével a Tajvan (sziget) foglalkozik. A kettőt összemosni nem lenne szerencsés. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. szeptember 28., 15:01 (CEST)

Szerintem senki sem állítja, hogy a kettő azonos lenne. A magam részéről annyit állítok csak, hogy ez a legtöbb ember fejében egy, minden létező és kétségbevonhatatlan különbség ellenére, ennélfogva – hacsak terjedelmi okok nem indokolják ellenkezőképpen – lehetséges és szerencsés az ilyen eseteket egyazon szócikk alatt tárgyalni. Valaminek a története csak egy aspektusa több közül: ebben a szakaszban meg lehet említeni, hogy Tajvan mint sziget története visszanyúlik igen régre, míg Tajvan mint ország története jóval rövidebb. Ne az legyen a választóvonal, hogy ország vagy sziget, hanem hogy történelem, földrajz, társadalom, gazdaság vagy egyebek. (Bár Tajvannál éppen – hála neked! – elég részletes már a cikk ahhoz, hogy érdemes legyen különválasztani, úgyhogy ez speciel kevésbé jó példa.)

Tudom, miről beszélek, miután az Ausztráliára mutató kb. 4000 linket egyértelműsítettem. Íme, pár kérdés, ami ennek során fölmerült bennem – ezeket mindössze költői kérdésnek szánom, puszta illusztrációként:

  • Egy növény mezőgazdasági termesztése a földrészre vagy az országra vonatkozik? – Egy ásvány bányászata vajon melyik? (Ezeket az országhoz soroltam az emberi felhasználás miatt, noha a növények és az ásványok maguk nyilván a kontinenshez tartoznak.)
  • A betelepített állatok vajon az országban vagy a földrészen vannak?
  • Egy város vajon az országhoz vagy a földrészhez tartozik? (Én itt az országra szavaztam, noha pl. Sydney-ről nyilván tudni lehet, hogy nem Tasmania területén van, tehát földrajzi meghatározásként is értelmezhető.)
  • Őslakói az országnak vagy a kontinensnek vannak? – A törzsi nyelveket az országban vagy a földrészen beszélik? (Én ezeknél a civilizációt vettem figyelembe, és ezeket az országhoz tettem.)
  • Amikor egy háború Ausztrália partjainál zajlik, az vajon az ország vagy a földrész? (A háború nyilván az emberi civilizációhoz tartozik, tehát ország, viszont a part csak földrajzilag érthető.)
  • Olyan is volt, hogy egyazon listában szerepelt pl. India, Kína, Japán, Ausztrália: ezek nyilván országok, de ugyanakkor tájegységek is, ezek még a felsorolásokban is keverednek.
  • Nem is beszélve arról, hogy több más szigetország is van: Kuba, Izland, Málta stb.: akkor ezeket is szét akarjuk majd bontani?

Ismétlem: ezeket csak költői kérdésnek szánom; kár lenne itt belemenni a részletekbe. Ádám 2011. szeptember 28., 23:32 (CEST)

Egyáltalán nem kár. A kérdés ugyanis nem csak a szigetország politikai státuszának és földrajzának kettéosztásában van. Ausztrália esetén nyilván elkerülte a figyelmed, hogy Ausztrália ország nem esik egybe pontosan Ausztrália kontinenssel. Az utóbbinak például Tasmania és Új-Zéland is része, valamint olyan tengerrészek, amik politikailag nem tartoznak Ausztrália ország fennhatósága alá. Az elválasztás tehát nem erőltetett, hanem tényszerű. Ezen kívül a fenti érvek is fennállnak: a 20. század előtt Ausztráliáról miint országról beszélni anakronizmus, az emberiség előtti korokban pedig egyenesen marhaság. Nem lehet Ausztrália ország történetében felsorolni az erszényes megafaunát. Például. LApankuš→ 2011. szeptember 28., 23:39 (CEST)

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de hadd mutassak rá, hogy Tasmania valójában része Ausztráliának, mint országnak. Új-Zéland valóban független Ausztráliától. – Malatinszky vita 2011. szeptember 29., 15:23 (CEST)
Valóban, Tasmaniát nem is tudom, hogyan kevertem ide. Helyette ajánlom a figyelembe Új-Guineát, amely Ausztrália kontinensnek része, de Ausztrália országnak nem. Lásd a fentebbi példámat is. Mindenesetre tény, hogy Ausztrália kontinens nem azonos (csak részben) azzal a földrajzi hellyel, amit Ausztrália ország elfoglal. A többi buktatót fentebb vázoltam. LApankuš→ 2011. szeptember 29., 16:45 (CEST)

Cseppet sem kerülte el a figyelmemet, mint ahogy Tajvannál is jeleztem, hogy tudok róla. Csak éppen másodlagosnak tartom, mivel nagyon sok más téren viszont egybeesik, és csak mesterkélten lehet őket különválasztani (kezdve ott, hogy országok földrajzáról is szoktunk beszélni, és akkor máris gondban vagyunk, mert észrevétlenül átcsúsztunk a másik témára, l. még a fenti listát). Ha két dolog több mint 80%-ban egybeesik (mind fizikailag, mind pedig a beszélők tudatában – ez utóbbi talán a legfontosabb), azt jobb lenne egyként kezelnünk, és csak az egyes, konkrét érintett szakaszokban kitérni rá, hogy ilyen és ilyen szempontból (!) meg kell különböztetnünk a kettőt. Máskülönben életidegenné válik a lexikon. Ádám 2011. szeptember 29., 23:07 (CEST)

Az a helyzet, hogy az összes országos meg városos cikkünk vidáman tárgyalja történelem fejezet alatt az őskori leleteket, ott senkinek nem jut eszébe, hogy mondjuk Ausztria vagy Nyíregyháza ezen a néven csak x ideje létezik, és Budapest történetét se 1853-ban kezdik, vagy mikor lett egyesítve, csak valamiért Tajvannál meg Ausztráliánál olyan kardinális kérdés ez… Alensha 2011. szeptember 29., 23:21 (CEST)

Nem egészen. Ahol így van, rosszul van. A településnek korábban más neve volt, az adott kort az adott nevén kéne tárgyalni. (Ha ismeretlen a neve, akkor természetesen lehet a mai településben, mert ugyan hol máshol?) De például Magyarország történelme sem a koraókorban kezdődik. A honfoglalás előtt a Kárpát-medence történetéről szoktunk beszélni. Vagy legfeljebb Pannoniáról, Daciáról, Pannoniai Gót Királyságról. De ha semmi más megnevezésünk nincs, akkor visszatérünk a kézenfekvő földrajzi megnevezéshez. Ausztráliánál és Tajvannál épp az a probléma, hogy a földrajzi és politikai fogalom azonos nevű, de mégsem ugyanazt takarja. LApankuš→ 2011. szeptember 30., 00:51 (CEST)

Másik játék: melyik jelentés az egyenrangúbb?

A provokatív cím dacára igazából arra vagyok kíváncsi, hogy kitaláljátok-e azt a másik jelentést az evidens mellett, amelyik miatt majd egyértelműsíteni kell?! Ha rájöttök vagy utánanéztek, gondoljatok utána, hogy hányan lesznek majd azok, akiknek a kedvéért a többséget egyértelműsítő lapra küldjük?! Légyszi írjátok oda mindkét jelentést, hátha nem jövök rá, hogy melyiket vélitek gyakoribbnak. Ja: a neveknél ne azt írjátok, hogy Szent Andor meg Szent Kolos, ilyenek tudtommal nincsenek. (Ellentétben a nevek többségével, amelyeket emiatt majd szépen egyértelműsítünk.) ;-) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 20:55 (CEST)

Andor

  • férfinév + Númenor másik neve (na jó, csaltam, megnéztem az en:Andor egyértelműsítő lapot). --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:23 (CEST)
Ez így van. Sajnos díj nem jár érte, pedig úgy szerettem volna bevetni a Tolkien-barnstart... --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:27 (CEST)
  • Star Trek-barnstarod nincs? Mert abban is van egy ilyen nevű bolygó; asszem, a Journey to Babel epizódban szerepelnek az andoriánok. Alensha 2011. szeptember 27., 22:44 (CEST)
  • Ha az andoriánok az Andor bolygóról valók, akkor kiosztok egy vigaszdíjat. Íme: . --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 22:52 (CEST)
  • Bizony :) Köszi! :) Alensha 2011. szeptember 29., 23:22 (CEST)

Baja

  • Azt hiszem, valahol spanyol nyelvterületen van ilyen nevű város (ahogy pl. Bihar nevű tartomány is van, csak az Indiában). Alensha 2011. szeptember 27., 21:13 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) Ez logikus lenne, de nincs. (Különben a Bihar tartományra kíváncsiak számát nem becsülném le, Bihar meg a településnév és megyenév homonimiája miatt amúgy is egyértelműsítős.) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:20 (CEST)

  • magyarországi város, falu Arad megyében. --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:19 (CEST)
  • Itt meg kapóra jön a Kisbaja név... --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:21 (CEST)

Baja, a Subaru modellje (2003–2006), vagy Baja California népszerű neve. --Auguste nu! 2011. szeptember 29., 00:15 (CEST)

  • Asszem, utóbbira gondoltam „valami spanyol város” alatt… :) Alensha 2011. szeptember 29., 23:24 (CEST)

Balaton

Tó és település. Esetleg Balaton szelet? :-) - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 27., 21:08 (CEST)

Megy a Balaton szelet! Nem utolsósorban még Rubik Ernő tervezte magyar kisautó (1956) és város Minnesota államban. :-) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:11 (CEST)

Brassó

Város Brassó megyében; Brassó megye; falu Hunyad megyében (Brăşeu). --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:09 (CEST)

Fanfár!!! --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:23 (CEST)

Here

Testrész és valamelyik méh típus (dolgozó vagy henyélő??) - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 27., 21:07 (CEST)

Nem a dolgozók, hanem a hímek. -- Joey üzenj nekem 2011. szeptember 28., 02:03 (CEST)
Igazad van, bár nem erre gondoltam! Tkp. ez is jogos egyértelműsítő lapos. Vigyor --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:12 (CEST)

Juh

  • en:Juh Vigyor --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:24 (CEST)
  • Gondolom, az apacs neveket nem transzliteráljuk, de az angolosan leírt alakról azért csak kell egyértelműsítsünk... --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:34 (CEST)
Vajon hogy kell ezt kiejteni? --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:36 (CEST)
csúh, nyílt hosszú u-val --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 22:00 (CEST)

Juhar

Martin Juhar, a Sparta Praha szélső középpályása --Auguste nu! 2011. szeptember 29., 00:18 (CEST)

Kolos

(Update) Szent Kolos létezik (talán több is), úgyhogy erre már nem lehet szavazni... :-( --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:04 (CEST)

Pedig hangzásbeli hasonlóság (és nyilvánvaló azonos etimológiai eredet) miatt nekem eszembe jutott Kolozs megye is. Alensha 2011. szeptember 27., 21:12 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) Sőt, még Kolozs mezőváros (Cojocna) is érne, ha régi írásmódról is egyértelműsítenénk. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:16 (CEST)

Rémlik valami Kolos ispán. --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:20 (CEST)

Erre már nem lehet szavazni, de [1] (remélem, nevezetes...) --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:32 (CEST)

Málna

Gyümölcs és női név. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. szeptember 27., 21:06 (CEST)

Tararara!!! --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:29 (CEST)

Mondjuk a növény itt sokkal nevezetesebb, a név eleve abból jön… Alensha 2011. szeptember 27., 21:42 (CEST)

Ott a pont. Itt bukik meg az 1-es Vigyor. Ja és a Mészkő nem abból jön? Mármint a kőzet nevéből a településnév. :-)--Sasuke88  wikivita 2011. szeptember 27., 22:36 (CEST)

Maros

Folyó és megye. --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:06 (CEST) (Szerkesztési ütközés után)

Maros megyét muszáj Marosnál egyértelműsíteni? Na jó, ha nem lenne Maros megye, mi lenne? --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:09 (CEST)
Város Indonéziában (megint csak az enwiki segített). --Hkoala 2011. szeptember 27., 21:26 (CEST)
Dél-Celebeszen. --Auguste nu! 2011. szeptember 27., 21:33 (CEST)

Suba

Suba, Brazíliában élt, szerb születésű zenész és producer, Suba, Bogotá északi külvárosa és Mihai Șubă román sakknagymester --Auguste nu! 2011. szeptember 29., 00:22 (CEST)

Eredményhirdetés

  1. RepliCarter, 3 ponttal
  2. Hkoala, 1 és ½ ponttal
  3. Alensha, 1 ponttal

A játék véget ért. Gratulálok a dobogósoknak! --Auguste nu! 2011. szeptember 29., 00:34 (CEST)

Köszi! :) Alensha 2011. szeptember 29., 23:24 (CEST)

Nyugvópontra jutott, de az útmutatóban nem szerepel

  • Egyértelműsítő lapok időleges átalakítása átirányítássá 2007. augusztus

Külön megbeszélés tárgya legyen

Ha már végignéztem az archívumokat, ezeket a linkeket is kigyűjtöttem, de ez sokkal bonyolultabb kérdés, ezért külön körben kellene beszélni róla: