Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)/Archív7

Legutóbb hozzászólt Tgr 15 évvel ezelőtt a(z) Sablon:SZK IW témában

Térkép

Kérdésem az lenne, hogy szeretnék alkotni valahogy egy térképet, amin rajta vannak magyarország vasútvonalai, de úgy, hogy a vonalra kattintva megnyissa a megfelelő vonalról készült szócikket. Ez lehetséges? Vagy csak úgy hogy poly paranccsal ráviszem a linket a térképre? Mert az ien bonyolult lenne. Választ köszönöm, hello! -- Ferocediscussione 2008. augusztus 19., 18:52 (CEST)

Hogy csinálnád másképp, mesterséges intelligenciával? :-) Meg lehet csinálni pl. SVG-ben, és aztán a linkeket kitranszformálni belőle valahogy (lásd pl. itt), de az se sokkal kisebb munka. – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 19., 23:03 (CEST)

Pajzsmirigy alulműködési zavarok okozta betegségek, tünetei.

Mint ahogy a tegnapi szerkesztésemben írtam, ma ,az alúlmuködés problémáját beszéljük meg.Először is, akinek volt golyva műtétje, s homonpótlásra szorul,azt is az alulmüködés kategóriájába soroljuk.mert, nincs annyi pajzsmirigy állománya, hogy a szervezetet ellása a tiroxin nevű hormonnal, amit az agyalapi mirigy vezényli, más belsöelválasztású mirigyekkel kölcsönhatásban van.Ezt neveuzzük,feedbeck, az az visszacsatolási rendszernek.Nagyon sokan nem is tudják,hohy alul működik,csak állandó fáradtságot,hajhullást,székelési zavarok--szorulás,sápadt, száraz, érdes bőr,töredezett körmök,fásúltság,erős elhízás, súlyosbodó esetekben depresszió.Szerencsére,ez a betegség, könnyebben gyógyítható, de ehez természetesen,ideje korán felismert orvosi vizsgálat szükséges.UH-vizsgálat, vérvétel,s ezek megállapítják a stádiumot.Megfelelő személyre szabott, hormonpótlással nagyon jó eredmény érhető el.Tehát, ha valamelyikőtök ráismerne a leírt jellegzetes tünetekre, irány az orvos!Életminőségen, sokat javít. Mind a két fajta leírt pajzsmirigybetegségnek, számtalan mellék ága van,nem beszélve a baktériúmok, illetve, vírúsbetegség következtében kialakultakról.Lényegében, erősségi fokozata, kilenc fő betegség csoportra oszlik,ezen belűl még vannak úgynevezett,alfajok,különféle akkut,gyulladásos stb. betegségei is. Most , csak a főbb jellemző, s gyakori témákkal foglalkozunk,ami meglehetősen gyakori.Nem térek ki a rákos elfajuláshoz, mert,az igencsak ijesztő, s meglehetősen iszonyú állapott.

Holnap este, egy nem túl régen fedezett fel, különleges pajzsmirigy betegséget fogok leírni, ami, azt hiszem, tán, rosszabb némely esetben mint a rák.Egyenlőre a nevét, nem írom le, majd a holnapi tájékoztatásomban.
Ezek a témák, a saját megélt tapasztalataim, ezeken végig mentem, s a holnapi taglalásommal, fogtok majd megérteni, mi is van velem.Nagyon szívesen válaszolok, ha ezzel kapcsolatban, aki nem igazán van tisztában a betegségével, s orvosától nem meri megkérdezni( tapasttaltam), szívesen segítek,hogy ne kerűljetek, az én állapotomra.
Várom, mindegyik témával kapcsolatos kérdéseiteket, holnap új ismerettel fogom gyarapítani az enciklopediát.
2008.augusztus t9.21.43.óra.– Hajni vita 2008. augusztus 19., 21:59 (CEST)
  • Kedves Hajni! Ez az oldal a Wikpédia szerkesztésével kapcsolatos problémák megbeszélésére való, amit azonban ideírtál az sajnos nem ilyen természetű.
    Ha szívesen megosztod tudásodat a betegségekről, akkor annak helye a szócikkekben van. Saját tapasztalataidnak azonban ott sem, hanem inkább egy betegségekkel foglalkozó fórumon lenne a helye, számos ilyen található a világhálón. Te ugyanis egy u.n. „elsődleges forrás” vagy ebben a tekintetben, a wikipédia azonban egy enciklopédia, és így kizárólag másodlagos és harmadlagos forrásokból merít. Az adott témakörben tehát csak olyasminek van az itteni cikkekben helye, amit orvosi szakkönyvre, szakfolyóiratokra, egyetemek, kutatóintézetek weboldalaira hivatkozva tudsz alátámasztani.
    Örülünk neki, ha bővíted az orvosi cikkeket, még sok űrt kell betölteni.
    Attól is szeretnélek visszatartani, hogy a szerkesztői lapodat vagy a szerkesztővitádat afféle nyilvános naplóként, „blog”-ként használd. Az sem fér ugyanis össze irányelveinkkel. Erről →itt olvashatsz bővebben. A világhálón találsz azonban bőven lehetőséget egy saját blog megnyitására.
    Remélem ne értesz félre, szívesen látunk téged magunk között a wikipédia szerkesztőségében, de kérlek vedd tekintetbe, hogy itt szerkesztőségi munka folyik.
    A következő keresés segíteni fog neked a wikipédiabeli pajzsmirigyes cikkek megtalálásában: [1]
    Karmelaposta 2008. augusztus 19., 23:18 (CEST)

képek

Sziasztok! Azt szeretném kérdezni: képeket hogy tehetek fel egy cikk mellé? – Ébner Vili vita 2008. augusztus 17., 16:56 (CEST)

Ha van a wikipedián vagy a commonson kép, írd be a fájlnevet így (a példában Abcd.gif lesz a fájlnév): [[Fájl:Abcd.gif]].

Ha nincs, kattints a fájl feltöltése gombra a baloldali menüben, a számítógépről töltsd fel a fájlt, és a megadott módszerrel rakd be a cikkbe. Enbé 2008. augusztus 17., 17:08 (CEST)

Ehhez azonban a licenszekre is figyelni kell, különben a képet törlik. Szalakóta vita 2008. augusztus 24., 21:27 (CEST)

Axiómákon alapuló rendszerelmélet

Az úgynevezett „rendszer-axióma” kijelentésén alapuló, a logika szabályai szerint építkező gondolati konstrukció, amely a létező valóság jelenségeinek viszonyát, és együttműködését értelmezi, megkísérelve egyetlen oksági láncolatba szervezni őket. Az elmélet szerint a létező valóság minden jelensége rendszerminőségként értelmezhető. A rendszerminőségek, a minden létezőt magába foglaló „Nagy Egész”, és a tovább már nem osztható „Elemi Rendszerek”, mint szélsőértékek közötti átmeneti jelenségekként fejlődési sorozatba rendezhetők. Az elmélet a [2], és a [3] címeken érhető el.

Rendszer-axióma: Ha létezik olyan struktúra, amely bizonyos állapoton új minőséget produkál, akkor ezek, a struktúra, az állapot valamint az új minőség elemek összetartoznak, és rendszert alkotnak.

Az eredendően létezőnek tekintett kijelentésben szereplő fogalmak értelmezése:

¤¤¤ Struktúrát alkotnak egy halmaz elemei, ha meghatározott kapcsolatban állnak egymással.

¤¤¤ Az új minőség jellemzői nem vezethetők le a struktúra-, vagy az állapot jellemzőkből. A struktúra és az állapotjellemzők nem vezethetők le az új minőségből.

¤¤¤ A struktúra osztály szinten, az állapot osztályon belül konkrétan határozza meg az új minőséget.

¤¤¤ A struktúra vagy az állapot elemei az új minőségre közvetlen hatással vannak. Az új minőségre gyakorolt osztály, vagy konkrét szintű hatás jellege szerint, a rendszer részelemei struktúra vagy állapot elemnek minősülnek.

A rendszer-axióma kijelentésére alapozott hipotézisek, valamint ezek értelmezései a [4], és a [5] címeken érhetők el.

Semmimv vita 2008. augusztus 19., 08:54 (CEST)

Üdv! Ezt miért a kocsmafal (kezdőknek) részhez raktad? :D Enbé 2008. augusztus 19., 08:57 (CEST) Üdvözöllek én is. Nem ide akartam tenni, de nem sikerült máshova, ha érdemesnek látod írd meg mit kellene tennem. Szándékom szerint további címszavakat szeretnék feltenni. Semmimv vita 2008. augusztus 20., 16:05 (CEST)

Kicsinyités

Bélyegkép képaláírással, megadott méret nélkül is kicsinyít az eredetihez képest
Bélyegkép képaláírással, a bélyegkép méretnél egy picikét kisebbre véve

Sziasztok!Abban szeretnék segitséget kérni hogy föltevés után hogy lehet a képet kicsinyiteni?Várom válaszotokat:– Ébner Vili vita 2008. augusztus 21., 09:44 (CEST)

a px-et kell változtatnod: kép:valami.jpg|150px Szajci reci 2008. augusztus 21., 09:53 (CEST)

A px-et hogy változtathatom(föltevés után)?– Ébner Vili vita 2008. augusztus 21., 10:20 (CEST)

Hát hogy leírod, hogy 150px vagy 50 px. Ahogy a példában mutattam. Próbáld ki! :) Szajci reci 2008. augusztus 21., 14:31 (CEST)

Egy képet így tudsz alapból berakni egy cikkbe: [[Fájl:Egyszerikép.jpg]], ahol az Egyszerikép.jpg a kép neve; ha itt beírod a kép neve után amit Szajci írt, hogy mekkora legyen a kép, akkor növelheted, vagy csökkentheted a méretét: [[Fájl:Egyszerikép.jpg|150px]]. Érdemes a képhez képaláírást is fűzni, és jobbra igazítani, ehhez "bélyegkép"-re kell kicsinyíteni, és megadni, hogy jobbra legyen, majd hozzáadni a képaláírást |-jelekkel elválasztva: [[Fájl:Egyszerikép.jpg|bélyegkép|jobbra|Képalírás]] (vagy ha ez túl nagy), akkor [[Fájl:Egyszerikép.jpg|50px|bélyegkép|jobbra|Képalírás]]. (Itt a kép nevét, a méretét és a képaláírást értelemszerűen módosítanod kell; a kép lehet még középre vagy balra igazított is, ehhez értelemszerűen ezt kell beírni a "jobbra" helyére).– Dami vita 2008. augusztus 27., 23:46 (CEST)

Egy képet így tudsz alapból berakni egy cikkbe: [[Fájl:Egyszerikép.jpg]], ahol az Egyszerikép.jpg a kép neve; ha itt beírod a kép neve után amit Szajci írt, hogy megkora legyen a kép, akkor növelheted, vagy csökkentheted a méretét: [[Fájl:Egyszerikép.jpg|150px]]. Érdemes a képhez képaláírást is fűzni, és jobbra igazítani, ehhez "bélyegkép"-re kell kicsinyíteni, és megadni, hogy jobbra legyen, majd hozzáadni a képaláírást |-jelekkel elválasztva: [[Fájl:Egyszerikép.jpg|bélyegkép|jobbra|Képalírás]] (vagy ha ez túl nagy), akkor [[Fájl:Egyszerikép.jpg|150px|bélyegkép|jobbra|Képalírás]]. (Itt a kép nevét, a méretét és a képaláírást értelemszerűen módosítanod kell; a kép lehet még középre vagy balra igazított is, ehhez értelemszerűen ezt kell beírni a "jobbra" helyére).– Dami vita 2008. augusztus 27., 23:45 (CEST)

Archív

Hogyan lehet archívba tenni a vitalapot? Szalakóta vita 2008. augusztus 27., 21:23 (CEST)

Létrehozol egy szerkesztői allapot, aminek a tetejére bemásolod az {{archív vitalap}}(?) sablont, alá pedig a vitalapod archiválandó tartalmát, amit törölhetsz is a vitalapról egyből, az allapot pedig elmented. Ezután a vitalapra érdemes kitenni egy linket az archívumra, hogy te vagy más megtalálja. Samat üzenetrögzítő 2008. augusztus 27., 22:34 (CEST)

Mostmárcsak légyszíves azt mondd meg, hogy kell linket betenni. Ezen már törtem a fejemet a szócikkek linkjeinél is. Mi a mechanikája annak, hogy a kék szó/név beugrik? Kösz, Vándormadár vita 2008. augusztus 28., 00:55 (CEST)

Ha két szögletes zárójel közé zárod, akkor link lesz belőle: [[Mill Ends Park]]-ból Mill Ends Park lesz. Ha a szócikk címe nem egyezik meg pontosan a megjelenítendő szöveggel (pl. ragozási okokból), akkor a két szögletes zárójelen belül egy | jellel (ALT+W a billentyűzeten) kell elválasztani a szócikk címét és a megjelenő szöveget: [[Mill Ends Park|Ez jelenik meg]] -->Ez jelenik meg. – Dami vita 2008. augusztus 28., 01:07 (CEST)

Köszönöm. Méghozzá szépen, mert ha jól nézem, Magyarországon már bizony másnap van. (Most ugrott be: hiszen ezeket a szögletes zárójeleket már bőven használtam linkre. Ezer bocs.) Viszont a | szerepét nem tudtam--jó hogy elmondtad. Vándormadár vita 2008. augusztus 28., 05:20 (CEST)

User:Cherybot tud automatikusan archiválni, részletek itt: User:Cherybot/config. Bennófogadó 2008. augusztus 28., 10:32 (CEST)

Köszönöm, de szeretném saját magam eldönteni, hogy mekkora darabokban teszem el a vitámat. Szalakóta vita 2008. augusztus 28., 21:51 (CEST)

Kedves jó Bennó, megnéztem ezt a User:Cherybot/config. csudabogarat. Az instrukciókat mégcsak megérteném, de egyszerűen nincs időm végiglépkedni mindazt ami ott van. Tehát marad a törlés. Nem baj, a vitalapomon nincs semmi olyan ami fontos lenne az utókor számára. Azért kösz. Vándormadár vita 2008. augusztus 28., 22:06 (CEST)

Legegyszerűbb kimásolni olyanoktól, akik már használják (pl. az én vitalapom elejéről... :-)), de ha felhatalmazol, bemásolom nagyon szívesen hozzád, és akkor többé nincs gond az archiválással. Egy hetes türelmi idő megfelel? (Addig hagyja kint az üzeneteket, aztán epalkolja őket). Lehet hosszabb intervallumot is választani. Üdv! Bennófogadó 2008. augusztus 29., 00:51 (CEST)

Mindenre felhatalmazlak, bármilyen időhossz megfelel. Igazán szép tőled, de csak akkor fogadom el, ha ráérsz ezzel bajlódni, mondjuk este hatkor. Megfigyeltem, hogy ti ott még éjjel egykor is segédkeztek, ami azért túlzás. Wiki ide vagy oda, az egészségetek mindennél fontosabb. Vándormadár vita 2008. augusztus 29., 06:49 (CEST)

Észrevettem, megvan, kösz! Vándormadár vita 2008. augusztus 29., 17:05 (CEST)

Gradiens

Nem tudom elmenteni a lapot! – Szalakóta vita 2008. augusztus 31., 19:41 (CEST)

Na, végre sikerült. Szalakóta vita 2008. augusztus 31., 19:42 (CEST)

e-mail

Valaki letiltotta az e-mail címemet. Nem tudjátok,miért? Mi az az alternatív e-mail cím.Jmaci

A Wikipédia nem szolgáltat e-mail címeket, próbálkozz a szolgáltatód support címén vagy valami vele kapcsolatos fórumon. – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 4., 10:36 (CEST)

Megoldottam. Jmaci

színes betűk

A Wikipédia cikkeiben a már megírt cikkek címei kékkel vannak írva. Ha én szeretnék cikket írni,nekem kell színesen írni a szavakat? Ha igen,azt honnan tudom, melyik szót kell kékkel vagy pirossal írni?– Jmaci vita 2008. szeptember 8., 08:34 (CEST)

Szöletes zárójelek közé kell tenni a cikkek nevét, [[így]]. Ha van azon a néven cikk, kék lesz, különben piros. (Lásd még: Wikipédia:Belső hivatkozás) – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 8., 10:28 (CEST)

Ezt tudom,de azt honnan tudom meg,hogy melyik szócikk van már megírva?Minden szót írjak be a keresőbe,hogy van-e már olyan cikk? De hát akkor sosem végzek.– Jmaci vita 2008. szeptember 8., 11:06 (CEST)

Igen, minden olyan szóra keress rá, amire hivatkozást raknál. Nézd meg azt is, hogy a ragozott szavakat hogyan írjuk. Nem kell minden szóra link, csak a fontosabbakra, és törekedj arra, hogy a legátfogóbb fogalomra mutasson a link (pl. ha a cikkben ez szerepel: "1848-as szabadságharc" - akkor elvileg lehetne linket rakni az "1848"-ra is, de ha rákeresel, akkor már látod, hogy ez egy létező szócikk, tehát a teljes kifejezésre rakd a linket, így : 1848-as szabadságharc) Ha a szövegben később előfordul ugyanaz a szó, nem kell rá még egyszer linket tenni, legfeljebb csak akkor, ha nagyon hosszú a cikk és az első link már nem látszik a képen.
Azt is megteheted, hogy először csak beírod a szöveget, majd egy másik ablakban rákeresel a lehetséges linkekre, és egy újbóli szerkesztéssel rakod rájuk a szögletes zárójelet. Remélem, azt senki nem mondta, hogy könnyű lesz a Wikipédiát szerkeszteni... :-) misibacsi*üzenet 2008. szeptember 8., 11:59 (CEST)
Teheted a következőt is:
  • 1. megírod azt, amit akarsz
  • 2. linkesíted a kulcsszavakat
  • 3. előnézetben megnézed, hogy melyik kék, és melyik piros
  • 4. addig változtatsz rajta, amíg elégedett nem leszel
  • 5. elmented
  • 6. ellenőrzöd a linkeket
  • 7. megejted az esetleges szükséges módosításokat, és mented a cikket.
Én így csinálom. Szalakóta vita 2008. szeptember 8., 20:36 (CEST)

Vagy teheted azt is, hogy megírod, linkesíted és nem törődsz vele, hogy piros vagy kék. Alighanem ez a legegyszerűbb :-) – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 8., 21:06 (CEST)

A WikEd szerkesztő használatával kapsz egy villámgyors előnézetet (nagyítóikon jelzi, olyan, mint a Wordben a nyomtatási nézetet), és ott egy mozdulattal és egy pillantással meggyőződhetel róla, van-é már olyan cikk. Bennófogadó 2008. szeptember 8., 21:41 (CEST)

szerkesztés

Amikor egy szót szögletes zárójelbe akarok tenni(hogy kék legyen)a bezárás helyett a kurzor felugrik a Google keresőbe. Miért?– Jmaci vita 2008. szeptember 10., 09:28 (CEST) Hogyan kell szögletes zárójelet írni? ALT Gr F szó majd ALT Gr g-nél elmegy a kurzorom. [[szó ennyi,aztán felmegy a kurzor a Google keresőjébe.– Jmaci vita 2008. szeptember 10., 11:35 (CEST) Próbáld úgy, hogy kijelölöd a kékíteni kívánt szót, azután a szerkesztőablak tetején lévő 3. gombbal (Ab kékkel aláhúzva) bezárójelezed. Automatikusan szögletes zárójelbe teszi a kijelölt szöveget. – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. szeptember 10., 11:39 (CEST)

Át kell váltani modern böngészőre (pl. Firefox 3). Átmeneti megoldásként beírhatod a monobook.js fájlodba, hogy

addOnloadHook(function removeSearchAccessKey() {
  document.getElementById('searchInput').accessKey = "";
});

TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 10., 20:30 (CEST)

képfeltöltés, licenc

Carl Auer von Welsbach szerkesztésénél a következő kérdés merült fel:

«Arcképe megjelent a 25-Schillinges ezüst pénzérmén, egy 20-Schilling bankjegyen és egy 1,50 schilling értékű levélbélyegen» → vannak képeim a bankjegyről, illetve a bélyegekről (nem saját felvétel), amiket szeretnék beilleszteni a szócikkbe, de nem tudom, hogy milyen licenc alapján tölthetném fel a commonsba (ha egyáltalán feltölthetem). Segítséget kérek! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zsuzsánka (vitalap | szerkesztései)

Osztrák bankjegyek és érmék a Commonsban. – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 10., 18:49 (CEST)


Köszönöm, ezt én is megtaláltam, de az "én" schillingjeim és bélyegeim nincsenek meg a képgalériában. Ezen kívűl úgy vettem észre, hogy azon feltöltött bankjegyek engedélye, amelyek egy kicsit is ritkaság számba mennek, mert pl. régiek, nem tisztázott. – Zsuzsánka vita 2008. szeptember 10., 19:59 (CEST)

Általában a nemzeti bank birtokában van a pénzjegyek és érmék szerzői joga, és ők szabják meg, hogy milyen feltételekkel használhatod fel (tipikusan mindenféle hamisításellenes megkötések vannak, rá kell írni, hogy MINTA, meg ilyenek). Úgyhogy a Commonson vagy még inkább az adott nyelvű wikin érdemes megkérdezni (a commonson használt public domain licenc nekem kicsit gyanús, de ki tudja). – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 10., 20:18 (CEST)

szerkesztés

Ha egy cikket szerkesztek és el akarom menteni,mindig kijelentkezik magától. Ez miért van?– Jmaci vita 2008. szeptember 12., 10:16 (CEST)

Ez valami technikai dolog lehet. Inkább a műszaki kosmafalra való. Szalakóta vita 2008. szeptember 15., 21:43 (CEST)

tartalmi hiba

Az Ignotus Pálról szóló cikk téves, nem ő, hanem apja Ignotus Hugó volt a Nyugat főszerkesztője. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 195.56.214.231 (vitalap | szerkesztései) 2008. szeptember 16., 21:57 (CEST)

Én úgy tudom, Ignotus Pál volt a főszerkesztő! De nyugodtan javíts ki ha rosszul tudom! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője KHenrietta (vitalap | szerkesztései) 2008. szeptember 16., 21:57 (CEST)

Ignotus Hugo, Ignotus Pál apja volt a főszerkesztő 1909-1929. Ignotus Pál 1901-ben született, így nem hinném, hogy 8 évesen lett főszerkesztő. Egy biztos, a 3 szócikk (Ignotus, Ignotus Pál, Nyugat) nincs összhangban. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 195.56.214.231 (vitalap | szerkesztései) 2008. szeptember 16., 21:57 (CEST)

Kitöröltem, pár napja írta bele valaki. – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 16., 21:57 (CEST)

Magyar sor

Szerkesztettem már egy pár szócikket, de még mindig nem világos, hogy hogyan kerül a Magyar szó (link) a bal oldalon felsorolt listába (vagyis hogy milyen nyelveken létezik az adott szócikk). Én ugyan a szerkesztésemben látom ezeket a nyelveket (a bal oldalon), de ha megnézek egy idegen nyelvű oldalt a szerkesztés befejezése után ott nem jelenik meg a Magyar sor. Csak várnom kell egy kis időt és a sor automatikusan beillesztődik vagy nekem kell tennem valamit? – Zsuzsánka vita 2008. szeptember 18., 17:58 (CEST)

A botok beteszik az idegen nyelvű Wikipédiákba, ha a magyar cikkben elég interwiki van. Általában elég az angolt betenni. De kézzel is be lehet pakolni mindenhová. Szalakóta vita 2008. szeptember 18., 21:55 (CEST)

Műhelyek

Üdv! Azt szeretném kérdezni, hogy műhelyhez hogyan lehet csatlakozni? Csakmert eléggé kezdő vagyok, éshát találtam magamnak egy ideális műhelyet, éshét szeretnék csatlakozni. :)
By.: Csimre vita 2008. szeptember 20., 10:42 (CEST)

A műhelyek oldalán általában van egy névsor a tagokról, oda beírod magad, illetve a műhely vitalapján jelzed, hogy csatlakozol. :) – Timish levélboksz 2008. szeptember 20., 10:48 (CEST)

A skizofrénia gyakorlati tanácsai

Én egy 20 éve skizofréniával diagnisztizált 50 éves férfi vagyok. Szeretném tapasztalataimat átadni másoknak is hogy hogyan kell a káoszból kilábalni. Semmi drog, Alkohol csak nagyon ritkán akkor is csak mértékkel. A gyógyszerek helyes használata.Az ami hiányzott az a megfelelő családi háttér és megértés és a psychoterápia ami Szlovákiában még rosszul mőködik, főleg ami a családterápiákat illeti.

Üdvözlöm, sajnos rossz helyen jár, a wikipédia oldalai nem tanácsadó oldalak, mint lexikon, tanácsadással nem foglalkozhatunk. A legjobb lenne, ha különféle fórumokon osztaná meg a tapasztalatait, vannak ilyen oldalak az interneten, a Google (www.google.hu) keresője segíthet megtalálni. – Timish levélboksz 2008. szeptember 20., 21:01 (CEST)

Hilton Hotels

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok. Idegenforgalom és szálloda szakos hallgató vagyok, németül hallgatom az órákat. A Hilton Hotelekről írok éppen egy beszámolót. Szívesen feltenném ide magyarul a Hilton Hoteles szócikket. CSAK! nem tudom hova soroljam be? És nem szeretném reklámízűre csinálni a dolgot. Csak általános érdekességeket írnék róla. Segítsetek please... Más IFO-s emberkék örvendeznének, ha meglátnák a cikket. Köszi: – DogPark vita 2008. szeptember 13., 14:23 (CEST) Javasoltam a szervezetek közé, mint megírandó szócikk. Kérlek reagáljatok, hogy megírhatom e? Jó a szerevezetek között? Nincsenek vállalatok valahol? – DogPark vita 2008. szeptember 13., 14:30 (CEST)

Jó lesz a szervezetek között. Ezen majd még később módosítani lehet. Szalakóta vita 2008. szeptember 25., 20:20 (CEST)

Sablon / Magyar település infobox / kérdés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok. Ha rossz helyre címzem ezt a kérdést, bocs. A Sablon:Magyar település infobox sablonhoz lenne észrevételem és kérdésem. A sablon vitalapjára beírtam, akartam a sablon készítőjének is üzenni, de wikiszabin van. Ilyenkor esetleg van másik admin, aki tud helyette lépni, vagy meg kell várni, amíg az illető visszatér? (1 sornyi bővítést igényelnék a sablonhoz, nem egy hatalamas dolog, de admin kell hozzá.) Köszi a segítésget, útmutatást. – Grenzgänger vita 2008. szeptember 21., 07:39 (CEST)

bgyula , Tiszaladány

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Tiszaladány község története és nevezetességeihez irtam adatokat. A www.refitabor.hu oldalról vittem föl. Ezen oldal egyik szerzője vagyok . Wikipédia oldalra nem kívánok a továbbiakban írni. Túl klezdő vagyok ehez. Üdv. bgyula

A fentieket átmásoltam a cikk vitalapjára. Karmelaposta 2008. október 5., 22:45 (CEST)

kép

Gao gao lógatja a mancsát
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Azt szeretném kérdezni,hogy lehet egy szócikkhez,vagy bárhová képet másolni? Üdv jmaci szeptember 3. 9:30 Bocs, már megvan.Jmaci

Én is a kép beszúrásáról szeretnék tájékozódni, de nem találok erről leírást! Üdv! Tórizs 2008.10.05

Ha ezt írom:

[[Fájl:GaoGao02.jpeg|bélyegkép|Gao gao lógatja a mancsát]]

Akkor az itt látható kép lesz belőle.

Karmelaposta 2008. október 5., 22:38 (CEST)

A szócikk további része lefordítandó

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Készítek egy szócikket, egy részét angolból fordítom, de a bonyolultabb matematikai részét már nem értem. Hogyan jelezzem, hogy a szócikk további része még lefordítandó? Sint akasi vita 2008. szeptember 27., 23:35 (CEST)

Van egy ilyen sablonunk: {{leford}}, ezt kell a szócikk végére tenni. Az idegen nyelvű szöveget html-es komment jelek közé kell tenni: < ! - - szöveg - - > (csak a szóközök nem kellenek, természetesen) – Timish levélboksz 2008. szeptember 28., 00:16 (CEST)

Rossz fogadtatás

Egy anon a tudakozóban kérdezte, hogy miért fogadták rosszul a Wikipédiában. A cikk gazdái rossz néven vették, hogy rákattintott egy szóra. Válaszoltam neki, hogy kell forrás, és a többi, de talán a stíluson lehetne javítani. Szalakóta vita 2008. október 3., 21:00 (CEST)

Elvileg van rá irányelvünk is: Ne harapd le a kezdők fejét!. – Gondnok vita 2008. október 7., 22:10 (CEST)

Saját élmény

Az, hogy valamire van irányelv, nem jelenti azt, hogy be is tartják. Én 2006. aug. 6-án regisztráltam a Wikipédián, és néhány kisebb szerkesztés után - 9-én - vettem egy nagy lélegzetet, összeszedtem a bátorságomat, és létrehoztam a hipnózis szócikket. Dolgoztam vele nagyon lelkesen egy egész napot (a munkahelyemen), és még így is kb. az egy ötöde volt meg annak, amit szerettem volna. Mire hazaértem, és nekiálltam volna otthon folytatni (ahol már nemcsak fejből, hanem a könyveimet használva írhattam volna tovább), a cikk elején ott figyelt az {{SN}} sablon, a vitalapon pedig az, hogy "nemhogy vitatott a semlegessége, hanem nem semleges, és sztem akár törölhető is lenne." Ez az ex cathedra kinyilatkoztatás egy kiváló wikipédisat-díjas admintól származott, aki a cikknek kb. egy bekezdését olvasta el. (Akkoriban egyébként az SN-sablonhoz tartozó kép nem egy elbillent mérleget ábrázolt, hanem egy stoptábla előtt feltartott nagy piros tenyeret, ami leginkább azt kommunikálta, hogy "ÁLLJ, halálveszély!".) Ez a személyten letámadás akkor engem mint kezdőt annyira elkeserített, annyira elvette minden kedvemet, hogy - ha megnézi valaki, látja - teljesen letettem a cikk javításáról. És bár történelmileg úgy alakult, hogy azóta két kiemelt cikkem is van más témában (Eucharisztia és Szondi-teszt), a Wikipédiának máig nincs használható hipnózis-cikke (ami van helyette, az egy szégyenletes, viccnek is rossz izé). Úgy voltam e biztató fogadtatás után, hogy inkább rohadjon le a kezem, mint hogy ezt a cikket megírjam, és nem is írtam meg, és nem is fogom; nem makacsságból, hanem mert két év után ma is görcsbe rándul a gyomrom, ha csak ránézek. :-(

Bocsánat, ha unalmas voltam. – Feanor Na mi...? 2008. október 15., 17:03 (CEST)

Vonatkozó vitalap érdemes volna a hosszas kielemzésre: Vita:Hipnózis. Önmagáért beszél. Sajnos azt kell mondjam, hogy nem az akkor újonc teljesített nagyon színvonal alatt, hanem többnyire a hozzászóló tapasztalt szerkesztők. Érdekes volna a hozzáállások közül is a tipikusabbak kielemzése, vagy például az, ahogyan a meg nem nevezendő admin (aki már nincs közöttünk) zsenge hamvas fiatalkora és nem éppen terjedelmes humán műveltsége dacára szépen eldönti, minek is van helye és miképpen egy enciklopédiaszócikkben (mintha nem volna abból is sokféle, és mintha a WP nem teremtett volna önmagában is egy a többire csak támaszkodó, de voltaképpen új irányt a műfajon belül). Bennófogadó 2008. október 15., 19:40 (CEST)

  1. Szerintem nagyon jó a Hipnózis szócikk, nekem tetszik. Én az első változatába se kötöttem volna bele, igaz, nem vagyok szakember.
  2. A pusztalakó védelmében azért elmondanám, hogy 1) a humán műveltségnek ehhez semmi köze, a hipnózis egy fontos orvosi fogalom, és a pusztalakó orvosi tudását azért nem kérdőjelezném meg, 2) ez 2006-ban történt, épp akkor kezdtünk nagyobb súlyt fektetni a forrásozásra, addig ugyanis mindenki írt, amit akart és még kiemelt cikk is lehetett valami forrás nélkül. Emiatt 2006-ban nagyon szigorúan kezdtük ezt venni.
  3. Az a baj, hogy nehéz elsőre felmérni, ki mennyire érzékeny lélek, és van, aki nagyon a szívére veszi, ami másnak meg se kottyan. Ez a Feanor egy művészlélek, ha jól emléxem, Mérleg jegyű, akkor is, ha nem hisz a horoszpókban :P pont mint itt fölöttem ez a jómadár, aki szintén érzékeny Mérleg, meg mint a hugicám, aki szintén az. Rájuk vigyázni kell és néha az eszükbe juttatni, hogy nem kell mindent a szívükre venni, amit az ilyen bunkó nyers Nyilasok mondanak, mint az NCurse meg én. :) ~ Alensha  hö? 2008. október 15., 20:02 (CEST)
  1. A hipnózis messze nem csak orvosi fogalom, hanem többek között például a pszichológiáé, a vallástörténeté stb.
  2. A humán műveltséggel kapcsolatos célzásom arra vonatkozott, hogy ifjú szakbarbárok különösen hajlamosak a szakterületük hagyományait abszolútumként és kiterjesztve kezelni: nem minden enciklopédia az orvosi enciklopédiák nyelvén íródik. A dolgok természetéből fakadóan például pszichológiai jelenségekről nem a természettudomány nyelvén írunk stb. Bennófogadó 2008. október 15., 20:17 (CEST)

Bennó, a pszichológia nem orvostudomány szerinted? :) ~ Alensha  hö? 2008. október 15., 20:31 (CEST)

Annie fiam, ne égesd magad ennyi ember előtt, tán sose tanultál pszichológiát? Mit gondolsz, miért oktatják sok helyütt a bölcsészkaron (a legutóbbi időkig az ELTE-n is, ma már önálló kara van a pedagógiával együtt). Sokféle része van a pszichológiának mint tudománynak, van tekintélyes neurobiológiai ága is, rajtad kívül azonban a mérvadó források általában a társadalomtudományok közé sorolják. ;) Bennófogadó 2008. október 15., 20:39 (CEST)

Közben eszembe ötlött, hogy tán a pszichiátriával kevered? Az meg egy orvosi fakultás, ami orvosi módszereket ötvöz a pszichológiaiakkal. Bennófogadó 2008. október 15., 20:43 (CEST)

Kép megjelenítése

Két furcsaságba is belefutottam, amit nem tudok megoldani. A Palko_Sandor_kicsi.jpg kép bélyegkép méretben egy régebbi változat (teljesen más) azonos nevű kép bélyegképét mutatja. Az Erdei_ciklamen.jpg kép sem normál, sem bélyegkép méretben nem jelenik meg, de ha rákattintok a nagy felbontásra, beadja. Ilyenkor mi van? – Pellinger Attila vita 2008. október 15., 16:05 (CEST)

Ellenőrizd a file nevét, lehet, hogy a kiterjesztés van másként (JPG, nagybetűvel írva) vagy egyszerűen más a neve. A második kérdést nem értem... Add a szócikket, ahol bennt kéne hogy legyen... – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. október 15., 17:28 (CEST)

Technikai problémák vannak a képszerverrel, elmúlik majd magától. (Amúgy ha segítséget kérsz, érdemes leírni, melyik szócikkben volt problémád, mert ennyiből nehéz lenyomozni.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. október 15., 19:32 (CEST)

Nem jelentek meg a képek a norma (matematika) cikkben. Szalakóta vita 2008. október 19., 20:58 (CEST)

Elírás miatt. – TgrvitaIRCWPPR 2008. október 19., 21:11 (CEST)

Kereső lapon belül

Sziasztok!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy az megvalósítható-e valahogyan, hogy egy oldalon belül legyen egy kereső. Konkrétan arra gondolok, hogy van egy nagy táblázat könyvek adataival (szerzők, cím, kiado..) és a lap tetején van egy kereso modul, ahol rálehetne keresni cimre szerzőre.

Előre is köszönöm a választ!

Üdvözlettel,

Balázs Csomosbalazs (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Szia! Az oldalon belüli keresésre teljesen alkalmas a böngészőkbe beépített kereső, mely általában a Ctrl + F kombinációval érhető el. Samat üzenetrögzítő 2008. október 20., 20:49 (CEST)

Hozzáférés

Sziasztok!
Egykérdésem lenne: mit jelent a jegyzeteknél (vagy forrásoknál) megjelenő "hozzáférés"? Mint itt. – rudi vita 2008. október 20., 21:03 (CEST)

Szerintem semmit. Azt akarja jelenteni, hogy akkor nézték meg, ugyanis az internetes oldalak tartalma folyamatosan változhat, sőt akár az egész oldal is eltűnhet, ezért nem mindegy, mikori állapotra hivatkozunk. Bináris ide 2008. október 20., 21:10 (CEST)

Köszi.– rudi vita 2008. október 20., 21:43 (CEST)

Ez nem semmi. Nagyon fontos (szerintem kötelező) adat. – CsGábormegbeszélés 2008. október 20., 22:43 (CEST)

Szerintem olvasd el még egyszer, amit írtam. :-) – Bináris ide 2008. október 20., 23:31 (CEST)

Új szócikk készítése

Sziasztok. Elolvastam már minden kezdőknek szóló tájékoztatót, meglévő lapokat is javítgattam, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy hogy lehet teljesen új szócikket csinálni. Konkrétan egy az angol oldalon fent lévő cikket szeretnék lefordítani. Megválaszolva a vitalapján! - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. október 23., 08:00 (CEST)

Kép szócikkhez rendelése

Minden bizonnyal ostobának tűnő technikai problémára keresek megoldást.Sok képet feltöltöttem már, de miután magánál a képfeltöltésnél nem lehet szókkhez rendelt helyet megjelölni, ahová eredendően az anyagot szánná a kezdő, ezért megrópálkoztam logikailag visszafelé az eredendő cikkhez a már korábban, más időpontban feltöltött képeket neve alapján hozzárendelni. Ez meg is valósul, ámde nagy kép esetében széthúzza az egész szócikket, nem a bélyegkép jelenik meg, minden korábbi - a szócikken mások által készített munkát -szétzúzva, hanem az eredeti oda nem való óriási fájl maga. Így bár sok képem van feltöltve egyáltalában nem tudom a megjeleníthető verziót létrehozni.

Tudom, hogy a szerzői jogok fontos tétel, de ez a képfeltöltési metódus elsősorban arra koncentrál, hogy a tiltást hangsúlyozza, és bebiztosítsa a szerkesztőket, de a Fájlt törölni fogjuk passzus - bár a wikiszerkesztői oldalról nézve indiokolt, külső szemlélőben riasztó, negatív, és szabadfájlfeltöltésre, vagyis a javasolt sajátkészítésű fényképek feltöltésére nem sarkall, inkább elveszi a kedvet, hiszen: - "valami jogi passzusra való hivatkozással úgy is kiírtják majd a képem" - benyomást kelt egy kivülálló részéről. Számos embert ismerek a környezetemben, akik a alkalmi fájlfeltötlésnél, nem, a bátorító, segítő sorok olvastán, egyszerűen leállt, hogy majd szerez magának a Wiki képet, ahogy akar - jelszóval, az enyémre ezek szerint nincs is szükségük... Elolvastam az angol verziót, ott nem a tiltást hangsúlyozza a képfeltöltés, hanem bátorít azokban a képféleségekben, amelyek előnyt élveznek, és csak ezek után hívja fel a figyelmet a jogilag vitatható képek feltöltésének elkerülésére, nem tiltás, hanem bátorítás, ösztönzés szintjén, attól függetlenül az elvek ugyanúgy működnek, csak épp nem elriad a kétlábú honpolgár, hanem ha értéknek gondol valamit, amit esetleg ő fotózott, akkor azt megosztja másokkal.

Talán szerencsésebb lenne, hogy a képfeltöltésnél már eleve lehessen megadni témát, vagy konkrét szócikket, ahová berendeli a kuncsaft a holmiját. A cikken belül pedig egyszerű képmozgatással szerencsésebb lenne súlyozni a képet, alapban pedig egy kapcsolódó képek című fejezetben gyűjtődnének azok.

Mindenesetre segítséget kérek abban, hogy miképpen tudom nem óriásfájlok formájában adott cikkhez adott, már feltöltött képet rendelni, a nélkül, hogy mások munkáját rombolnám. Köszi: Taki

A képek méretét a pixelben tudod megadni. Verőköltő bodobács cikkben javítottam a képed. Menj be szerkesztésre és nézd meg mit írtam mögé. A szám bármi lehet. Üdv.: Peti610 Ide mondjad! 2008. október 24., 07:43 (CEST)

Alan Rickman

Üdvözletem!

Bátorkodtam keresgélni és találtam Alan Rickman-ről egy cikket. Sajnos elég rövid és hiányos. Én kitudnám egészíteni információkkal, csak abba a problémába ütköztem, hogy megtehetem-e ezt és, ha igen akkor hogyan. Segítségeteket előre köszönöm.

Üdvözlettel és tisztelettel: Madame Rickman 2008.10.24. 21:43

Szia! Persze, bővítsd nyugodtan, csak arra figyelj, hogy semleges hangvételű legyen (tehát ha rajongója vagy, akkor se írj bele ilyeneket, hogy ő a legjobb :) és jó, ha forrásokat is meg tudsz adni (könyv, hivatalos weblap, újságcikk, stb.) ~ Alensha  hö? 2008. október 24., 21:44 (CEST)

Alan Rickman

Üdvözletem!

Bátorkodtam keresgélni és találtam Alan Rickman-ről egy cikket. Sajnos elég rövid és hiányos. Én kitudnám egészíteni információkkal, csak abba a problémába ütköztem, hogy megtehetem-e ezt és, ha igen akkor hogyan. Segítségeteket előre köszönöm.

Üdvözlettel és tisztelettel: Madame Rickman

Örömmel látunk szerkesztőink körében. Példaként a Mintaszócikkeket veheted. Ha kiegészíted a cikket, akkor fontos, hogy egy semleges, enciklopédikus formában fogalmazzad meg mondanivalódat, és hogy <ref> és </ref> között megjelöld, hogy milyen komolyan vehető és ellenőrizhető írásbeli forrásra támaszkodnak az új részek.
Szükséged van-e segítségre a szerkesztés mikéntjéhez és hogyanjához? Ha igen, akkor a figyelmedbe ajánlom a Wikipédia:Új szerkesztőknek lapon leírtakat. Ha akarod, személyre szóló segítséget is kaphatsz egy gyakorlottabb szerkesztőtől.
Karmelaüzenőlap 2008. november 8., 11:38 (CET)

Delhusa Gjon

Sziasztok!

Nézzétek már meg ezt: Delhusa Gjon/Új Ezt én írtam át, és nem tudom, hogy jó-e. Ha igen, akkor át kellene írni a címét, hogy megtalálják. – Gbartavita 2008. november 5., 12:01 (CET)

Közreműködéseim

Hogyan lehet lekérdezni egy olyan listát, mint a közreműködéseim, de úgy, hogy minden lapnak csak az utolsó bejegyzése szerepeljen? Bean49 vita 2008. november 8., 17:11 (CET)

Mit lehet tenni alaptalan rágalmak ellen?

A kezdők Kocsmafalát méreténél fogva használhatatlanná tevő témát áttettem Medveir vitalapjára: Szerkesztővita:Medveir#Mit lehet tenni alaptalan rágalmak ellen? Karmelaüzenőlap 2008. november 14., 18:54 (CET)

Szócikkek

Arra szeretnélek kérni titeket (Wikipédisták, szerkesztők, adminisztrátorok,... stb.), hogy nézzétek már meg a következő szócikkeimet, és ha kell módosítsátok:

Előre is köszönöm. ÜDV: – Gbartavita 2008. november 16., 12:08 (CET)

A mentoráltak írták

float
float

Egy új lapot nyitottunk arra, hogy új szerkesztőink a mentorálás során szerzett tapaszalataikról beszámolhassanak. Azt remélem, hogy mentoraink új erőt, késztetést kapnak majd ezekből a beszámolókból.

A Wikipédia-szerte szétszórtan fellelhető megjegyzéseket is másold oda, ha ilyenről tudsz!
Karmelaüzenőlap 2008. november 16., 16:34 (CET)

Ha magad is a mentoráltak közé tartozol, ne resteld odaírni a tapasztalataidat! Karmelaüzenőlap 2008. november 18., 00:41 (CET)

Kérés

Légyszi nézzétek már meg a Hervay Gizella szócikket, de úgy, hogy annak nyomát én is lássam. A múltkor már megkértelek erre titeket, de akkor nem láttam nyomát kérésemnek. – Gbartavita 2008. november 18., 15:26 (CET)

Egy idetévedt kérdés Dublinról

Üdvözlet Mindenkinek! Az ügyben kérném segitségeteket,hogy hol találok,Dublinban,vagy környékén református egyházközösséget.Elöre is köszönöm a segitséget,ha tudtok cimet,vagy telefonszámot.Üdvözlet!

Válasz:

Adelaide Road Presbyterian Church Dublinban van, bizonyára kapsz onnan segítséget. Lásd még: Online Directory of Presbyterian Churches Esetleg az Angliai Magyar Református Egyház vagy World Alliance of Reformed Churches tud neked tanácsot adni. Szentesen ír reformátusokkal közösen szerveztek nyári tábort, őhozzájuk is fordulhatnál információért.
Karmelaüzenőlap 2008. november 8., 12:31 (CET)

Kitüntetés

Sziasztok!

Tegnap szereztem 1 kitüntetést (Makó Barnstar), amit ki szeretnék rakni a vitalapomról a userlapomra. Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy kell. Kérlek segítsetek a megszerkesztésében! – Gbartavita 2008. november 5., 08:07 (CET)

Áthelyeztem. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. november 5., 08:28 (CET)

Címváltás

Sziasztok!

Hogyan tudom egy kész fül címét átírni, ha a cikk maga jó, csak a cím rossz, mert nem azt írja le, ami a cikkben van?

A fejezetcímet könnyen át tudod írni. Ha egy szócikk nevének megváltoztatására gondolsz, azt a szerkesztőablak fölötti „átnevezés” gombbal lehet megtenni. SyP 2008. november 9., 13:00 (CET)

Jogsértő lapok

Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy miért lett törölve a következő két lap:

Szerintem ezek nem jogsértően voltak felhasználva, ugyanis nem 1, hanem 2-3 forrásra hivatkoztam, és úgy készítettem el a szócikkeket. Utána néznétek! Vissza kellene állítani őket! – Gbartavita 2008. november 11., 11:43 (CET)

Ha szó szerint másolod be, akkor az közzététel. Ha átfogalmazod, akkor az már jó lesz. Szalakóta vita 2008. november 12., 20:16 (CET)

Idegen nyelvű forrás

Elfogadható, vagy sem, ha nincs megadva forrás a szócikkhez, és magyar nyelvűt nem is lehet találni? WizkiD vita 2008. november 17., 22:08 (CET)

El, de nem örülünk neki, van is erre egy figyelmeztető nincsforrás-sablon. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. november 17., 22:11 (CET)
Pont ezt néztem a Louis d'Évreux szócikkben, hogy nincs hozzá forrás, magyar nyelvűt sem találtam olyat, ami mindent alátámasztana a szócikkben, ez viszont megfelelne, csak francia: http://www.roi-france.com/personnages_histoire_de_France/247/Louis_d_Evreux
Idegen nyelvű forrást használhatsz. Üdv, – Dami vita 2008. november 17., 22:32 (CET)

DD úgy értette, hogy nem örülünk, ha nincs forrás. Idegen nyelvű forrással semmi baj nincs. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 17., 22:46 (CET)

Megnyugtató, mert bénáztam eleget a hivatkozott szócikkben, hogy küllemre is megfelelőnek ítéljem a hivatkozást 8-) WizkiD vita 2008. november 17., 22:50 (CET)

én is rengeteg idegen nyelvűt használok, ne tudd meg, hány ókori egyiptomi van, akiről magyarul egy betűt nem írtak :) DD alighanem úgy értette, hogy egy az egyben egy külföldi wikicikket adsz meg forrásnak :) ~ Alensha  hö? 2008. november 17., 23:02 (CET)

Én lenni egyiptomi diplomat, nevem lenni Abdullah Megdullah, beszélni kicsi magyar Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. november 17., 23:05 (CET)

Én meg nem szóltam, hogy a címe a fejezetnek részét képezi a felvetésnek és így sikerült rögtön átvizelni a kérdés legfontosabb részén. WizkiD vita 2008. november 17., 23:08 (CET)

külső hivatkozás

Tisztelettel kérdezném, hogy ha az alábbi hosszabb webcímet ajánlom a szócikkben, rákattintva miért nem lehet eljutni az oldalra, miért ír ki hibaüzenetet?

http://bendaborbala.uw.hu/arisztokrácia/

Köszönettel Benda Borbála

Ezt az uw.hu-tól célszerű kérdezni. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 19., 01:22 (CET)

Nekem minden gond nélkül bejön az oldal, úgyhogy ez szerintem Internet-beállítási hibára utalhat, amit a te gépeden kellene megnézni. – Gbartavita 2008. november 19., 15:34 (CET)

Miért narancssárga bizonyos szerkesztéseim száma a Közreműködéseim menüponty alatt?

SLüzzenet 2008. november 19., 14:57 (CET)

Lásd WP:JEL. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 19., 16:35 (CET)

<szarkazmus>Hihetetlen fontosságú kérdés</szarkazmus>

Nézegettem, hegesztgettem a szócikkeket, és feltűnt, hogy van pár olyan, amiben olyasmik szerepelnek, hogy "stb." vagy "pl.". Nekem ez kicsit szúrja a szemem egy enciklopédiában, főleg egy olyanban ahol ugye nincsen méretbeli korlát sem elvileg.

Nem kéne kigyomlálni ezeket / tartózkodni az ilyenek beírásától? WizkiD vita 2008. november 19., 19:51 (CET)

Ki kellene cserélni ezeket a rövidítéseket. Jelezd a botgazdáknak. Szalakóta vita 2008. november 21., 19:43 (CET)

A „pl.” rövidítés cseréjét hamarosan kezdem. – Xnull vita 2008. november 22., 13:18 (CET)

Pszichológia Kategóra teljes újrarendezése

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Üdv. Annyira kezdő nem vagyok, de ide látom legjobbnak feltenni a kérdést. A Pszichológia műhelynek vagyok a tagja és már nyár óta nézegetem a Pszichológia kategóriarendszerét. A jelenleginél átláthatóbbat és logikusabbat lehetne létrehozni. Kategóriákat és alkategóriákat ugyan tudok létrehozni, de hogy lehet a régi kategóriákat egyszerűen megszüntetni? Törlési sablont illesszek a kategória névtérbeli kategória lapjára? Valaki tud segíteni? fektom vita 2008. november 21., 17:31 (CET)

Ha a kategória már üres, akkor igen, akkor csak tegyél rá egy
{{azonnali|(indoklás) ~~~~}} sablont.
Ha előbb arra is szükség van, hogy nagyszámú cikkből el legyen távolítva, vagy másra lecserélve, akkor egyezkedjél a botgazdákkal, mert ők ezt „gépesíteni” tudják, ha szépen megkéred őket. Karmelaüzenőlap 2008. november 21., 18:11 (CET)

Bejelenkezési név megváltoztatása

Kicsit rövidre sikerult a bejelnevem. Ugyanez mar foglalt más nyelvu wikiken, - amiket szinten hasznalnek, de azokon meg nics bejelnevem. Mi a megoldas? Arra gondoltam a magyart meghosszabbitom es akkor mar felhasznalatom mas nyelvu wikiken is, majd egyesitem oket. Van ennek ertelme? 2008. november 17., 13:02 (CET) GAP

Ha más wikiken is szeretnél szerkeszteni, akkor mindenképpen. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 17., 22:54 (CET)

Én is ezért regisztráltam Akela3 alatt is, mert a „sima” név több más nyelven már foglalt volt. Akela vita 2008. november 27., 16:29 (CET)

Lemezborítók

Üdvözletem! Talán ide illik legjobban a kérdésem, úgyhogy ide írom. A magyar Wikipédián (szerintem) nincs lehetőség lemezborítók feltöltésére, kivéve a szerző engedélyével, ha jól veszem észre. Ezen lehet változtatni? Mert például az angol Wikin erre van lehetőség... Üdv: – Pstvfan vita 2008. november 25., 13:27 (CET)

Lehet. Keresd fel kedvenc parlamenti képviselődet, és beszéld rá, hogy vezettessen be Magyarországon is olyan fair use szabályozást, amilyen Amerikában van... :-) – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 25., 15:39 (CET)

És akkor a reklám újságok meg egy csomó netes lep írásos engedélyt kér, vagy ott más a helyzet? – Pstvfan vita 2008. november 25., 16:45 (CET)

Lehet, hogy engedélyt kérnek (a nagyobbak szerintem igen, vagy kötnek valami általános megállapodást), de ha nem törődik azzal, hogy jogszerű-e, egyszerűen figyelmen kívül is hagyhatja, retorziótól nemigen kell tartania. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 25., 17:11 (CET)

Köszi a válaszokat, most már legalább értem... Attól még hülyeség... :-) – Pstvfan vita 2008. november 25., 17:24 (CET)

A Wikipédia, ahogy az alcíme is mutatja, a szabadságról szól: egy olyan tudásbázis előállításáról, amit bárki szabadon elolvashat, lemásolhat, továbbfejleszthet, árulhat pénzért, kiadhat könyvben, felhasználhat a saját projektjében, anélkül, hogy egy külön jogászhadsereget kéne foglalkoznia, vagy engedélyt kérni külön-külön mind a tízezer szerzőről. Ha a szabad enciklopédiának beállított mű tele van nem jogtiszta tartalmakkal, az egyrészt meglehetősen képmutató dolog volna a részünkről, másrészt aláaknázná ezt a célkitűzést, mivel megintcsak seregnyi jogász kéne hozzá, hogy most akkor átveheti-e valaki az adott képet, vagy arra már összehúzza a jogtulajdonos a szemöldökét (mondjuk mindenféle nem szabad tartalom aláaknázza, de a jogtiszta talán kevésbé), harmadrészt állandó jogi kockázatot jelentene a Wikimédia Alapítványnak, aki a szervereket üzemelteti. A Wikipédia a világ öt legnagyobb weboldalának egyike, ez már más pálya, mint a Kiskunpiripócsi Hírlap – simán elképzelhető például, hogy valaki taktikai pert indít ellene, volt már példa bőven ilyenre. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 25., 20:13 (CET)

ceterum censeo én is utálom, hogy minden borítót törölni kellett. ~ Alensha  hö? 2008. november 28., 01:21 (CET)

Infoboxok

Az Infoboxoknak van listája? Hogyan lehet megtalálni őket? Akela vita 2008. november 27., 16:26 (CET)

Kategória:Infoboxsablonok Pilgab üzenet 2008. november 27., 16:28 (CET)

Köszönöm! Akela vita 2008. november 27., 16:30 (CET)

Bencsik Tamara

Az irányelvekben a következő áll: Ha a megbeszélésben résztvevők 2/3-os többsége támogatja a törlést, akkor a lap törlésre kerül, ha nem, akkor a lap marad. A lap akkor is marad, ha azóta eléggé átírták ahhoz, hogy az eredeti törlési okok nem állnak fenn. Ehhez szükséges az eredeti okok pontos ismerete.

A Bencsik Tamara szócikk esetében 7 ember támogatta a szócikk törlését, 5 ellenezte. Ez, akárhogyan is számoljuk, nem éri el a 2/3-ot. Akkor ez most hogy van? – 84.3.183.114 (vita) 2008. november 24., 22:40 (CET)

Én mondjuk első ránézésre 8/6-nak számolnám, de a kimenetel ugyanaz. – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 25., 00:13 (CET)

Bölénynek már szóltam, tudja, hogy elnézte, csak el kellett sietnie és engem kért meg, hogy nézzem át, miket rontott még el, én meg lusta dög voltam. Visszaállítottam, meg a Tóth Lucyt meg a vietnami lányt is. ~ Alensha  hö? 2008. november 28., 01:20 (CET)

Én meg ez alapján Wikipédia:Törlési javaslatok megbeszélése töröltem őket. SyP 2008. november 28., 11:32 (CET)

Az hogy derül ki a törlési javaslatok megbeszéléséből, hogy egyszerű és nem 2/3-os többség kell a törléshez? – TgrvitaIRCWPPR 2008. november 28., 13:23 (CET)

Ez tuti biztos? Mert volt pár cikk, ahol szintén csak egyszerű többség volt, pl. a valamilyen nők listája, és az maradt... ~ Alensha  hö? 2008. november 28., 18:06 (CET)

További érdekesség, hogy az ide kapcsolódó Tóth Lüszi szavazásán ugyan a "törlés" mellett szavazók nem érték el a 2/3-ot, ellenben a "maradjon" szavazatok sem az 1/3-ot, mert két "átirányítás" is van, ilyenkor kondorcet vagy ki a erősebb-játék? (merthogy furi lenne, ha mindösszesen 31%-os támogatottsággal a cikk megmaradna) Funatic vita 2008. november 28., 21:36 (CET)

Csatlakoztam

„Sziasztok! Ma csatlakoztam a tagjaitok közé, és már alig várom, hogy írjak egy cikket, vagy egy már fenn lévőt segítsek esetleg lefordítani. A filmek nagy hobbijaim, ezért ezeknek az oldalaknak a fordításában nagyon szívesen részt vennék.

De az ok, ami miatt felkerestelek titeket: az oldalra feltölthetek, készíthetek olyan szócikket ami egy vállalkozásról szól? Mert az nem derült ki sehonnan nekem, hogy egy cég honlapja (részletes leírása, működési köre, fennállásával kapcsolatos információk, stb...) felkerülhet-e a wikipédiára.

Segítségeteket előre is köszönöm: Nemerick

ui: olvastam a felhasználói kézikönyvet, a gnu oldalt, és az adatvédelmi irányelveket.

--Nemerick vita 2008. november 28., 21:18 (CET)

– Áthozva a tudakozóból

Fontos lenne, hogy elolvasd ezt az irányelvet is: Wikipédia:Nevezetesség. Abból bizony kiderül, hogy általában nem idevaló egy vállalkozás leírása. Ha azonban egy enciklopédia által komolyanvehető helyeken feldolgozták már a rá vonatkozó anyagot, mivel ott nevezetesnek tekintették a vállalatot, akkor a Wikipédiában is helye lehet. Azt ajánlom azonban, hogy váljál előbb itt otthonossá, alakíts ki magadnak egy képet a Wikipédia enciklopédikus jellegéről, csak aztán vágjál bele ilyen kényes dologba.

A német Wikipédiában filmtémában ezeket a cikkeket ajánlanám a figyelmedbe:

de:Ansel Adams · de:Black Maria · de:Der letzte Tango in Paris · de:Dinner for One · de:Faustrecht der Prärie · de:Der General (1926) · de:Gertie the Dinosaur · de:Boris Karloff · de:Buster Keaton · de:Das Leben des Brian · de:Das Messer im Wasser · de:Nationalsozialistische Filmpolitik · de:Österreichische Filmgeschichte · de:Polizei greift ein · de:Rächer der Unterwelt · de:Schreie und Flüstern · de:Vierzig Gewehre · de:Winchester ’73

Van mit tenni, csak válogass kedvedre! Ha a német cikkben baloldalon rákattintasz arra a szóra, hogy magyar, akkor a megfelelő magyar cikkben találod magad (már ha egyáltalán van ilyen.

Karmelaüzenőlap 2008. november 28., 22:16 (CET)

Értékelés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy nézzétek már meg a Szegedy-Maszák Mihály szócikket, és értékeljétek! Köszönettel: – Gbartavita 2008. november 30., 09:32 (CET)

Táblázat

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok! Valaki megtudná mondani, h két különálló táblázatot h lehetne egymásmellé tenni? Köszi– Rekushügyfélszolgálat 2008. december 2., 14:03 (CET)

A táblázat első sorába irandó:

  • style="float:left;clear:left;"
  • style="float:right;clear:right;"

Karmelaüzenőlap 2008. december 2., 15:08 (CET)

bal
fsdlkjé gfpők
hpp toopo
fll rooo
jobb
fsdlkjé gfpők fsdlkjé gfpők
fll rooo fll rooo
fll rooo fll rooo
Vagy:
bal
fsdlkjé gfpők
hpp toopo
fll rooo
jobb
fsdlkjé gfpők fsdlkjé gfpők
fll rooo fll rooo
fll rooo fll rooo

Bean49 vita 2008. december 2., 15:16 (CET)

Köszönöm!!! – Rekushügyfélszolgálat 2008. december 2., 15:23 (CET)

Jogi kérdések

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy ha egy cikk illusztrálásához egy filmből beraknék képeket (pl. a lejátszóból elmentem JPEG formátumban), akkor az ütközik-e jogi problémákba (attól tartok, igen), és hogy mi ilyenkor a teendő? Gondolkodtam még az infoboxba történő kép (pl. filmplakát) berakására, de azt hiszem ez is ugyanez a témakör... Előre is köszönöm! J.R. Calabrée vita 2008. december 10., 14:29 (CET)

Szia! A vitalapodon válaszoltam. – Mex plática 2008. december 10., 14:42 (CET)

Táblázat rendezve

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Hogyan tudja rendezni a táblázat a számokat? Nekem nem megy. :-( Itt egy példa:

demo2
számokkal betűvel
9 kilenc
2 kettő
3 három
1 egy

Válasz: Így:

{|class="wikitable sortable"
|+ demo3
!|számokkal||betűvel
|-
|| 9 {{smn}}|| kilenc
|-
|| 2 {{smn}}|| kettő
|-
||3 {{smn}}|| három
|-
||1 {{smn}}|| egy
|}

Ez lesz belőle:

demo3
számokkal betűvel
9 sm=n kilenc
2 sm=n kettő
3 sm=n három
1 sm=n egy

Lásd: meta:Help:Sorting (angolul) Karmelaüzenőlap 2008. december 12., 12:57 (CET)

A cikkeim az én nevem alatt jelennek-e meg?

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok! Nem tudom, jó helyen teszem-e fel a kérdésemet. Most regisztráltam, de korábban már írtam pár cikket a wikipedia-ba. Victoria Principal Kovács Zsuzsa Váratlan utazás Tövismadarak Jean Simmons

Ezek az én nevem alatt jelennek meg? Hol látható, hogy egyes cikkeket ki írt?

Köszi M.

Szia! Ha a cikkek fölött rákattintasz a Laptörténet fülre, ott minden egyes módosításnál látszik, ki csinálta. ~ Alensha  hö? 2008. december 11., 00:40 (CET)

 megjegyzés A wikipédia lényege, hogy a cikkeknek kvázi nincs tulajdonosuk, mert szabadon szerkeszthetőek :) Ezért csak a laptörténetben látszik, ki mit módosított a cikken. – Timish levélboksz 2008. december 11., 09:50 (CET)

Szokás, hogy ki-ki a szerkesztői lapján (a tied ez) feltünteti a cikkeket, amiket ő kezdeményezett, vagy amikhez lényegesen hozzájárult, amikre büszke. Nálad ez az egyetlen járható út, mert amig nem regisztráltál, addig a szerkesztéseidet az ip-címed azonosította, nem pedig az mostani beceneved.
Karmelaüzenőlap 2008. december 12., 16:04 (CET)

Wikipédia:Kocsmafal (képek)

2008. december 11-én új kocsmafali szekció nyílt kimondottan a képekkel és egyéb médiafájlokkal kapcsolatos összes gond kezelésére. Ha ilyesmiről akarod megkérdezni a szerkesztőtársaidat, akkor azt itt teheted meg: Wikipédia:Kocsmafal (képek). Karmelaüzenőlap 2008. december 12., 12:37 (CET)

Hogyan lehet galériát kialakítani?

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

A kérdést átvittem a képes kocsmafalra. Kattints ide: Wikipédia:Kocsmafal (képek)#Hogyan lehet galériát kialakítani? Karmelaüzenőlap 2008. december 12., 12:37 (CET)

Székelyek

Szevasztok.

Azt szeretném kérdezni, hogy nincsen-e kedvetek besegíteni egy a székelyeknek szentelt mediawiki alapú enciklopédiát is bővíteni. Amit a wikihez hasonló szerkesztői elveken tudni kell az enciklopédiáról, hogy ez a székely nemzetté válást, pontosabban újbóli nemzetként meghatározásunkat hivatott segíteni. Magyar nyelven itt Székelyek érhető el Angolul meg Szekler Enciklopedia Köszönöm – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gobemedia (vitalap | szerkesztései) 2008. augusztus 9., 08:22 (CET)

Képfeltöltés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Elnézést kérek de nem tudom hogy kell feltölteni képet pedig elolvastam az útmutatásban.

Előre is kösz Leonsken4

(Bináris válaszolt neki a vitalapján) 2008. december 12., 12:43 (CET)

Jupiter

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Kedves Szerkesztők! A Jupiterről szóló oldalon nem találtam, hogy a Jupiter a Földhöz képest milyen irányban forog. Ha a mágneses mező iránya fordított, akkor kíváncsivá lettem, hogy a forgásiránya is fordított-e. Lehet, hogy valahol olvasható, csak én nem találtam. A felvilágosítást előre is köszönöm. – Kereső tanonc vita 2008. december 13., 09:34 (CET)

A Tudakozóba való kérdést átvittem oda: Wikipédia:Tudakozó#Jupiter. Karmelaüzenőlap 2008. december 13., 13:14 (CET)

allap

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok! Hogyan tudok új allapot létrehozni? Kösz – Andrisfoci vita 2008. december 11., 16:22 (CET) Ha ezt rámásolod a szerkesztői lapodra, akkor még sokszor a hasznodra lehet:

<inputbox>
default=Szerkesztő:Andrisfoci/
type=create
width=80
buttonlabel=Létrehozás vagy szerkesztés
</inputbox>

Ez lesz belőle (persze mindig ki kell egészíteni valamivel a végén):


Karmelaüzenőlap 2008. december 13., 13:26 (CET)

Köszi – Andrisfoci vita 2008. december 17., 20:13 (CET)

Saitos Gyula

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy melyik a helyes írásmódja a következő újságírónak:

Mindkét verzióra ugyanazt a személyt találtam. Ilyenkor mit kell tenni a szócikkel? – Gbartavita 2008. december 16., 14:11 (CET)

Szia! Talán a "Sajtos" írásmód a gyakoribb, ilyenkor csak meg kéne említeni a szócikk bevezetőjében az alternatív írásmódot. Üdv, SyP 2008. december 16., 23:06 (CET)

Történelemhamisítás

Volt: Mit kell tenni, hogy az angol Wikipediában írt hazugságokat, amit a horvátok írtak, kijavításák?

Sziasztok!

Tegnap olvasgattam a Wikipédiát angolul, és amikor a horvát történelmet olvastam, teljesen ledöbbentem. Azt írják, hogy a horvátok 1102-ben önszántukból perszonálúnióba léptek velünk, tehát hogy csak az uralkodó volt magyar, Horvátország egy külön állam volt - pedig ez óriási hazugság, minden kicsit is tanult történész tudja ezt (még egy horvát történész is elismeri).

A valóságban 1089-ben a horvát király meghalt, harc tört ki a trónért, és két évvel később, 1091-ben Szent László elfoglalta Horvátországot. 1093-ban egy Petar Szvacsics nevű horvát kikiáltotta magát horvát királynak és szabadságharcot robbantott ki, de nem ért el gyakorlatilag semmit, és 1097-ben Könyves Kálmán legyőzte a seregeit, Szvacsics meghalt és HorVátország 1918-ig magyarország tartománya lett, végig magyarország része.

Mégis a horvátok egy Pacta Conventa nevű nevetséges hamis koholmányra hivatkozva azt állítják, hogy egy Perszonálúnió jött létre. Ez nagyon zavar, az is, hogy a Wikipedia angol oldalain a magyar királyok 1091 és 1918 között nem "King of Hungary"-ként, hanem "King of Hungary and Croatia"-ként vannak megnevezne, mintha valami szövetség lett volna. Ti hallottatok olyat, hogy "Magyar- Horvát Királyság" vagy például " IV. Béla magyar-horvát király " ?

Csináltam egy felhasználói profilt és elkezdtem kijavítani az írásokat az angol Wikipédiában, de mindenféle amerikai tudatlanok, meg horvát nacionalisták azonnal visszaállítottak mindent.

Az a kérdésem, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy kijavítsam vagy kijavítsák a horvátok nevetséges történelemhamisításait? Nem lehet szólni valaki szakértőnek, aki végre az IGAZSÁGOT írja?

Szerintem ez minden magyar ember számára fontos lehet, hogy ne hazudjanak ezek a horvátok a történelmünkről.

Ezért kérlek titeket légyszíves válaszoljatok és segítsetek, most regisztráltam, nem tudom, mit lehet és mit nem lehet.

Köszönöm. Kiribati vita 2008. december 17., 17:48 (CET)

Ez csak egy a számos POV-roham közül, és ugyanúgy kell ellene védekezni: fajsúlyos forrásokat kell hozni, lehetőleg nemzetközileg elismert publikációkból. Egy rendes mezőnyben a horvát (vagy bármileny) nacionalisták, POV-pusherek csak akkor képeznek túlsúlyt, ha egyedül vannak. ;) Ajánlom a Kocsmafal tetejéről neked az enwiki magyar üzenőfalát, ott tudsz ismerkedni ilyesmivel foglalkozó szerkesztőkkel, és aztán magánúton/emilben lehet egyeztetni a követendő eljárást. A paranoia mián általában nem szerencsés anti-POV hadjáratokat indítani, mert azt hamar kikiáltják egy másik POV-iránynak. Az NPOV ugyan misszionárius eszme, de nem janicsár. ;) Bennófogadó 2008. december 17., 17:57 (CET)

Köszönöm a választ és az ötleteket! Kiribati vita 2008. december 17., 18:30 (CET)

Ne kezdj szerkesztési háborúba, és maradj udvarias; adj meg szakmai forrásokat (ha tudsz angolt, azt is), ha továbbra is visszaállítanak, írd le a vitalapra, hogy miért neked van igazad, és jelezd a magyar üzenőfalon vagy valamelyik kapcsolódó projekt vitalapján a problémádat (a kapcsolódó projektek a vitalap tetején vannak felsorolva). – TgrvitaIRCWPPR 2008. december 17., 22:37 (CET)

Megváltoztattam a szakaszcímet. Az, hogy kilométer hosszú volt, még hagyján. A lényegesebb baj, hogy aligha „a horvátok”-ról, valószínűbb inkább, hogy néhány horvátról van szó. Karmelaüzenőlap 2008. december 18., 18:24 (CET)

Szándékosan írtam ilyen lehetetlenül hosszúra, hogy feltűnő legyen. Egyébként kétszer átírtam, a másikban legalább 20 forrást használtam, csak a Horvátország meghódításáról szóló szószerkezet után volt 11, a legtöbb angolul, ennek ellenére azonnal kitörölték. Először azt hittem, hogy ezen az honlapon általában normális emberek írják a cikkeket, de úgy látszik, igaz az a mondás, hogy a 21. század leghatásosabb fegyvere a média. Nem baj, már látom a jövőbeli kamu történelemkönyveket. Úgy látszik bele kell nyugodni, hogy ez az ország teljesen lesüllyedt, az emberek gondolkodása kb. állati színvonalon van, és bárki megtehet velünk bármit. Kiribati vita 2008. december 19., 15:36 (CET)

Arra senkinek nem jutott eszébe figyelmeztetni, hogy ne csinálj magadból komplett hülyét a vitalapon, pedig ezzel kellett volna kezdeni. Ha azt látom, hogy valaki átír egy cikket, aztán abban a stílusban őrjöng a vitalapján, ahogy te ott, én is reflexből visszaállítanám, már csak valószínűségi alapon is. – TgrvitaIRCWPPR 2008. december 19., 18:36 (CET)

Nem csináltam magamból komplett hülyét, az igazat írtam, az állításaimat nem tudták cáfolni, én viszont az övéiket igen, ők csak mondták a magukét, de ha nem tetszik kitörlöm. Úgy látszik, akármit csinál itt az embber, kitörlik, úgyhogy hagyom az egészet. Kiribati vita 2008. december 19., 23:45 (CET)

Ne add fel! Az igazságodért harcolnod kell.– Dencey vita 2008. december 20., 12:43 (CET)
Nem tudom olvasod-e még ezt a helyet de először is az emailedet be kéne kapcsolnod az angol wikin. Hogy segítsen bárki is ha nem lehet semmit megbeszélni. Ott kezdődik hogy az angol wikin alapbol gyűjtöd a minusz pontokat adminok meg mindenki szemében ha magyarul beszélsz vitalapon mert nem értik és mindenfélékt gondolhatnak h mit jelent láttam Zimmynek irogattál. Emailben senkit sem fog zavarni. Jirtalnok vita

Wikiversity lefordítása

Feltett szándékom lefordítani és a magyar Wikipédiában is elérhetővé tenni ezt: http://en.wikiversity.org/wiki/Technical_writing. Nem találtam segítséget azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen projektnek hogyan illik nekiállni errefelé. Találtam egy szem Wikiegyetemes szócikket, és próbáltam a "tech writing"-gal kapcsolatos esetleges szócikkeket felderíteni, de az nem akadt. Remélem valaki irányba tud igazítani.

Köszönöm!

Karasu vita 2008. december 20., 17:08 (CET)

A magyar wikiegyetem itt működik béta módban (addig nem indul el ténylegesen, amíg nincs elég szerkesztői aktivitás, és a fontos lapok nincsenek lefordítva), és itt a létrehozási javaslat, ahol látod, higy kik vállalkoztak rá, hogy dolgoznak rajta. A másik lehetőség, hogy valahova máshova fordítod le, pl. a Wikikönyvekbe. A Wikipédia egy lexikonszerűség, tehát ide változatlan formában nem fér be; ha van kedved, írhatsz egy szócikket a tech writingról, és abba belinkelheted a wikiegyetemes/wikikönyves oldalt. – TgrvitaIRCWPPR 2008. december 23., 13:43 (CET)

Sablon

Kezdő vagyok és szeretném tudni, hogy lehet sablonokat készíteni! Előre is köszöni és kellemes ünnepeket kíván: Balázs Gergő vita 2008. december 22., 13:54 (CET)

Írd be a baloldali keresőbe: sablon:sablonnév
Kattints Menj gombra, és a megjelenő oldalon az általad megadott sablonnévre ami még piros. A megnyíló szerk.ablakban megírhatod a sablonodat. - Üdv. » KeFe « vitalapomIRC 2008. december 22., 14:17 (CET)

Lebeszélnélek arról, hogy kezdőként rögtön sablongyártással kezd, hiszen még nem tudhatod, hogy mi mindenre van már kész sablon, és azt sem, hogy milyen konvenciók alakultak ki nálunk a sablonkészítésről. Nagyon frusztráló lenne, ha aztán rögtön valaki kitörölné a munkádat. Mihez kellene? Könnyen lehet, hogy elegendő, amit itt találsz: Wikipédia:Hogyan készíts szerkesztői lapot?. Karmelaüzenőlap 2008. december 22., 14:48 (CET)

Háát rosszul kezdtem, igazából az érdekelne hogyan lehet beilleszteni a sablonokat. – Balázs Gergő vita 2008. december 23., 15:53 (CET)

A sablon nevét kell {{ }} jelek közé rakni, pl, beírod azt, hogy: {{Makó látnivalói}}, akkor ez lesz belőle:

Burrows vita 2008. december 23., 15:59 (CET)

Ezen kívül érdemes böngészni a Kategória:Sablonok kategóriát, hogy lásd, mire van már sablon. – Timish levélboksz 2008. december 23., 16:12 (CET)

Felsorolások

Áthozva a Tudakozóból

Olyan kérdésem lenne, hogy alcímek illetve közbeékelt szöveg esetében hogyan lehet a számozott felsorolást (listát) az előző elemtől folytatni, vagyis ha például 7-es volt az utolsó számozott listaelem ezután teszek egy alcímet, a következő számozott listaelemet 8-nak szeretném. Ez a kettőskereszt esetén nem működik, mivel újra kerzdi 1-től a számozást. A segítséget előre is köszönöm Poganyp (csevej) 2008. december 23., 12:51 (CET)

Erre gondolsz?

  1. Olyan
  2. kérdésem
  3. lenne
  4. hogy
  5. alcímek
  6. közbeékelt
  7. szöveg
=====Alcím=====
  1. esetében
  2. hogyan
  3. lehet
  4. számozott

Ebből lett:

# Olyan 
# kérdésem 
# lenne
# hogy 
# alcímek 
# közbeékelt 
# szöveg 
:=====Alcím=====
<ol>
<li value="8">esetében </li>
<li>hogyan </li>
<li>lehet </li>
<li>számozott </li>
</ol>

Karmelaüzenőlap 2008. december 23., 13:26 (CET)

Aláírás

Sziasztok, az lenne a kérdésem, hogyan tudom az aláírásomban a usernevet és a vitalap linkjét sötétzöld színűre változtatni. Várom a válaszokat – Andrisfocibeszólok 2008. december 22., 18:09 (CET)

Így:

[[User:Andrisfoci|<font color="DarkGreen">'''Andrisfoci'''</font>]]<sup>[[User_vita:Andrisfoci|<font color="DarkGreen">beszólok</font>]]</sup>

Ez lesz belőle: Andrisfocibeszólok

Karmelaüzenőlap 2008. december 22., 18:37 (CET)

Köszi – Andrisfocibeszólok 2008. december 24., 18:44 (CET)


Ki számít nevezetesnek?!

Áthozva a WP:AÜ-ről

Tegnap is jelöltek olyan személyt aki egyes szerkeszők szerint nem nevezetes, mások szerint az, és Wikipediába való. Most az volt az indok, hogy "Polgár Jenő"-re 13100 találatot ad a Google és ebből azt a következtetést vonta le, hogy nevezetes. Baranyi Zoltánnál megint más érvek voltak. Szent Varecza Lászlónál ismét más érveket sorokoztattak fel. Összefoglalva tehát mitől kerülhet valaki a Wikipediába, ennyi elég, vagy, nem:

  • 1. Google hány találatot ad rá.
  • 2. Hány matek oklevéllel rendelkezik.
  • 3. Hány országos tanulmányi versenyen indult.
  • 4. Tévében szerepelt.
  • 5. Azt tartja magáról, hogy zseni.
  • 6. Hány absztrakt algebra könyvet írt.
  • 7. Közösségi életben aktívan részt vesz.
  • 8. Tiszteletreméltó lelkész.
  • 9. Nem őrült meg.
  • 10. Díszpolgár.
  • 11. Publikációs listája nem üres.
  • 12. Cikkeinek magas az úgynevezett impakt faktora.

Rólam csak annyit, hogy a Google jelenleg 3180 találatot ad az angolul írt nevemre (egyedi, mást nem ismerek ezen a néven). Ennyi elég lenne? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 87.97.42.187 (vitalap | szerkesztései) 2008. december 27., 00:37 (CET)

Nem akarok illetlen lenni, de ez mennyiben kapcsolódik az adminisztrátorok tevékenységéhez? Cassandro Ħelyőrség 2008. december 27., 00:55 (CET)
Tégy egy próbát és kiderül! Pilgab üzenet 2008. december 27., 01:01 (CET)

Minden embernél más érvek jönnek fel a nevezetesség kérdésében, mert minden eset egyedi. Polgár Jenő másról híres, mint a „szent” Varecza. Te megint mással akarsz bekerülni. A Google-találatot elsősorban internetes hírességeknél szoktuk nézni, pl. Polgár Jenő, Szalacsi, stb. Az általad itt összegyűjtött érvek nagy része a törlési szavazáson se állná meg a helyét (az utolsó három kivételével). ~ Alensha  hö? 2008. december 27., 01:19 (CET)

Krist Novoselic mondjuk majd hétszázezer találatot ad, de nagyon kis csúfocska a szócikke nálunk, úgyhogy ő is törlendőjelöltté tudott válni. Tehát kedves 87.97.42.187: tessék szépen megfésülni és megberetválni azt a bemutatkozó szócikket, kellemes első benyomást kelteni, és bízni a vakszerencsében! ... – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. december 27., 01:43 (CET)

Micsoda ismerős szavak! *magas labda* Vigyor Cassandro Ħelyőrség 2008. december 27., 01:46 (CET)

Átirányítások

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaKöszönöm. Elbújtam. Bean49 vita 2008. december 29., 01:34 (CET)

Hol lehet megnézni, hogy egy lapnak hány neve van, magyarán a Mi hivatkozik erre listából csak az átirányítások? Bean49 vita 2008. december 28., 23:40 (CET)

Linkek elrejtése. – TgrvitaIRCWPPR 2008. december 29., 01:08 (CET)

Törölni akarnak :(

Sziasztok! Létrehoztam egy lapot - (datadecrypt) - és máris törölni akarják... Nemigazán írják le, hogy miért->Én sem tudom, hogy mit változtassak rajta... Mit tehetek? Lezsakgabor 2008. december 29., 18:05 (CET)

Tűrsz. Az a legtutibb, [személyeskedés törölve]. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. december 29., 19:06 (CET)

Valaki le tudná írni Ide , hogy mi vele a baj? Lezsakgabor 2008. december 29., 18:05 (CET)

Lezsakgabor, válaszoltam neked ahol kérted. – Hkoala 2008. december 29., 19:23 (CET)

Köszönöm Hkoala... Értelmesen és érthetően leírtad.:D Lezsakgabor 2008. december 29., 19:25 (CET)

infobox szerkesztési gond

Üdv, készítettem egy infoboxot, kibontásban egész jól működött, de van neki egy nagy hibája. Nagyon széles. Szeretném kisebbre, szolidabbra venni. Láttam pl. a gitár szócikkben, hogy az ottani infobox szélessége egész jól be van kalibrálva. Viszont nem tudom hogy hogyan csinálták a készítők. Az én infoboxom az ezen az oldalon látható mintaszélességben jelenik meg. Tud valaki segíteni mit kell csinálni?fektom vita 2008. december 30., 03:56 (CET)

Az egységesített infobox szélességét nem lehet állítani, ha mégis keskenyebbet akarsz, akkor másképp kell megcsináld. Bean49 vita 2008. december 30., 11:02 (CET)
Köszi! Megoldottam másképp!fektom vita 2008. december 31., 20:39 (CET)

Heraldika (WP:IRC-ről átmásolt tartalom)

Átmásolva a WP:IRC-ről. Cassandro Ħelyőrség 2008. december 31., 13:48 (CET)

Tisztelt Szerkesztők!

A Heraldika tárgyában 2008. juliusában, majd okt. 25-én véglegesítettem a Hertelendy család monográfiáját, valamint a címer történetét. A címer története, a mellékelt címer alapján a legteljesebb heraldikai szabályoknak megfelel! Mégsem került a címer történet nyilvántartásban, és ellenőrizetlen megjegyzéssel van ellátva. A monográfiára nem fognak irott forrást találni, mivel ezt a részt a lexikonok is az ismeretlenség homályába teszik. A családi névnek, és a saját forrásnak ugyanolyan tények és érvek, cáfolatok birtokában jelenthető ki, hogy mi az elfogadható. Ezek a tények az 1526-tól 1918-ig a Habsburg, majd 1948-49-től 1989-ig a kommunista diktatúrában tiltottak voltak. Ezek az idők elmultak! Így 1585 év is, amikor a Hertelendy Mihály-Ujlaki katalin házasságából szerzett németújvári birtokot felgyújtották, és elégették az okleveleket-levéltárat (Habsburg jóváhagyással) Batthyáni Strattmann pribéknek öltözött zsoldosai. Úgyanígy jártak 1605-ben a németújvári várba menekített nemesi és Szombathely város levéltári anyagai. Mindezek érdekes véletlen egybeesések. A régi és rovásírásos dokumentációk mentése és rejtése, valamint az információk megőrzése egy rendkivüli események sorozata volt. Dobzse László, és a többi pénzen vett címek és rangok, valamint a Habsburg időszak kalmárból lett főnemesei időszaka létező korszak volt. Azonban a történelmi hűség és tisztánlátás a dolgokat mindig a helyén kezeli. Kérem a megirt cikk elbirálását és véglegesítését, amely a történelmi magyar heraldika egyik legrégebbi, és ma is élő, a teljes bolygót benépesítő családjáról van szó. Hiszen japántól Amerikáig valamennyi földrészt benépesítve, kiemelkedően képviseljük népünket. Tisztelettel Estefan. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Estefan (vitalap | szerkesztései)

figurális pszichológia

A fogalom definíciója megtalálható az általam írt, és elektronikus formában a www.mek.oszk.hu -n mindenki által elérhető könyvben. A könyv címe: Figurális pszichológia, a sakk metamorfológiája. Szerző: Füstös József

A főcím definíciója így hangzik: Figurális pszichológia: Korábban nem létező tudományág, mely a (két és három dimenziós megjelenítésű, színezett figurák, szobrok, számítógépes grafikák, alaki, szín, és fényezésének emberre gyakorolt egyedi, és együttes hatását vizsgálják, és az eredményeket számszerűleg (objektíven) kísérlik meg mérni, illetve a keltett összhatásokat egymással személyre szabottan (szubjektíven) is összehasonlítani. A kifejezés elsőként a Szerző tanulmány-művében fordul elő! Részletesebb leírás róla ott található.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Mesebelivandor (vitalap | szerkesztései) 2008. december 24., 04:17 (CET)

Ez most jó vagy rossz?

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Szervusztok! Új fiú vagyok.

Kapom itt a leveleket a vitalapom módosításakor, és ez az érdekes részlet ragadta meg a figyelmem:

Ha nem keresed fel ezt az oldalt, akkor nem kapsz értesítést a további változtatásokról. A figyelőlistádon lévő lapok értesítési jelzőit is alaphelyzetbe állítottad.

Ez utóbbi mondat fenyegetés, vagy megnyugtatás akar lenni? Nem értem.

Egyáltalán miféle értesítési jelzőről van szó? Én nem látok semmilyen változtatható komponenst a figyelőlistámon. Mit lehet még befolyásolni azon kívül, hogy figyelek-e egy lapot (kapok levelet a változásakor) vagy nem? --Bitman vita 2009. január 3., 16:49 (CET)

Van lehetőség más wikikben arra is, hogy a figyelőlistán történő változások esetén is küldjön e-mailt. Ez a magyar Wikipédiában ki van kapcsolva, tehát jelen esetben semmit nem akar jelenteni. – Hunyadym Vita 2009. január 3., 16:54 (CET)

Átírtam kissé. Kicsit félre van fordítva amúgy (translatewikin jó, úgyhogy valami régi változat lehet), azt kéne mondania, hogy a figyelőlistádnál tudod – egyenkénti végiglátogatás nélkül – egyszerre az összes figyelt lapot "resetelni", hogy újra kapj róluk értesítést. – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 3., 19:07 (CET)

„Resetelni”? Én nem látok mást csak törlést. Eddig speciel – a sajat vitámat leszámítva – egyetlen figyelt lapról sem kaptam még levélbeli értesítést. Mintha vak lennék, akinek a szineket magyarázzák. :-) --Bitman vita 2009. január 4., 17:31 (CET)

Mint Hunyadym is mondta, ez a funkció a Wikipédián ki van kapcsolva. – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 4., 17:44 (CET)

emberiség

Ember: "A Földön élő emeberek összessége az emberiség."

Ezt fordítottátok? Ilyet amikor leírtok, akkor egy másodpercig sem gondolkodtok? Néhány Holdra szállót ezzel már ki is zártatok az emberiségből. Szerkesztő:Duálszerver

A Holdba száműzött emeberekért talán nem is olyan nagy kár. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. január 4., 02:38 (CET)

Javítva. Szalakóta vita 2009. január 4., 20:43 (CET)

Sablon:SZK IW

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

{{SZK_IW}}

Azt hiszem, az előző sorban szereplő leírásból csak a lényeget nem értem: miért baj az, ha a szöveg belsejében van egy belső link, amely (pl.) egy angol szócikkre mutat és az kék? (Vagy az angolt már nem nevezzük belsőnek?) Miért kell kicserélni egy nem létező magyar szócikkre, ami piros? Aki látja a piros linket, nem fog sehova se kattintani és nem tud meg semmit. Aki látná a kék angolt, az rákattintana, és valamit azért valószínűleg megtudna belőle.– Kifo vita 2009. január 3., 15:18 (CET)

A piros linkekből ránézésre látszik, mennyire van feldolgozva a téma, és egyben ösztönöznek is az új cikkek megírására (egy 3-4 mondatos csonk létrehozása az enwiki megfelelő cikkének bevezetőjéből nyelvközi linkkel, sablonokkal, kategorizálással max. fél perc[forrás?], és akkor ugyanúgy el lehet jutni az angol cikkhez, és az angolul nem értő olvasó is kap valami minimális magyarázatot). A nyelvközi linkeket egyébként nem nevezzük belsőnek, de ez nyilván csak terminológia kérdése. – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 3., 15:57 (CET)

Köszi, Tgr, legalább már értem a logikáját. Nekem további gondjaim is vannak.

  • Nem hiszem, hogy mindenki meg tud írni egy csonkot fél perc alatt; nem biztos, hogy van 100 ilyen magyarul író.
  • A csonkokba nyilván újabb piros linkek kerülnek.
  • A csonkok ritkán ösztönöznek új cikkek megírására. Ha gyakran ösztönöznének, akkor nem lenne annyi piros link, és a magyar szócikkek gyarapodási sebessége a mostani többszöröse lenne.
  • Mivel a magyar szerkesztők (írók) kevesen vannak, az alatt a három hét vagy három hónap alatt, amíg a csonk látható, kevesen futnak bele, és nem biztos, hogy akad egy, aki ért is hozzá. Utána pedig töröljük, és visszajutottunk a piros linkre.

Más: azt hiszem, elcsúszhattak valami hivatkozások, mert nem a saját szakaszcímemnél találtam meg a szerkesztését, hanem néhánnyal feljebb.– Kifo vita 2009. január 4., 09:21 (CET)

Most nincs elcsúszva. Mi volt ez?– Kifo vita 2009. január 4., 09:22 (CET)

A csonkokat nem töröljük, csak a szubcsonkokat (ami nem határozza meg értelmesen még azt sem, hogy miről szól a cikk). Hogy a piros linkek mennyire ösztönöznek új cikk írására, azt meg lehet mérni (nem a piros linkek számán, mert mint magad is mondtad, egy piros link megírása akár szapporíthatja is az ilyen linkeket, hanem pl. azon, korrelál-e az első piros link és a szócikk létrejöttének ideje, vagy gyorsabban keletkeznek-e azok a szócikkek, amikre sok piros link mutat, illetve ideális esetben a webszerver logból, csak most nincs olyan), az angol Wikipédián csináltak is ilyet, és ott találtak összefüggést. Ez persze nem feltétlenül igaz egy az egyben a magyar wikire, valamint a cum hoc ergo propter hoc határesete, tehát csak találgatni lehet, hogy változna az új szócikkek keletkezésének sebessége, ha nem lennének piros linkek; én azért inkább maradnék a találgatásnál, és nem próbálnám ki a gyakorlatban :-)

Másrészt meg használhatósági szempontból is rossz, ha egy link 1) külső oldalra 2) más nyelvre visz minden figyelmeztetés nélkül, és hát a belső és a nyelvközi linkek színe között nem ordító a különbség. (Persze ezen lehetne változtatni.) – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 4., 11:37 (CET)

Tgr, részint köszönöm a tájékoztatást, részint nem mindenben értek egyet veled, de ez messzire vezetne a témától; ezenkívül pedig az alábbi két dolog.

Az angol Wikipédiában szerzett tapasztalatokat pont a mennyiség miatt nem alkalmazhatjuk a magyarban, hiszen éppen ez az oka annak, hogy angolul létezik a szócikk, magyarul meg nem.

Sajnálom, hogy amíg igyekszünk az olvasó kedvében járni azzal, hogy belinkelünk egy csomó kapcsolódó magyar szócikket, ha van olyan, teljesen magára hagyjuk annak kiderítésében, hogy van-e idegen nyelven. Pedig az előbbi inkább elvárható tőle (de ezt megcsináljuk helyette), mint az utóbbi (de erről mélyen hallgatunk).– Kifo vita 2009. január 4., 13:29 (CET)

 megjegyzés A felvetésed alapvetően jó, de mégsem helytálló. Miért épp az angol linket raknád a nem létező szócikk helyére? A világon legtöbbet beszélt nyelv a kínai. Sokan vannak, akik nem tudnak angolul, és ahogy TGR is mondta, figyelmeztetés nélkül egy másik nyelvű oldalra vinni valakit nem túl szerencsés. Én nem örülnék neki, ha nem tudnék angolul, hogy miért épp az angol nyelvű linket bökik az orrom alá...Ugyanúgy nem megy vele semmire az illető, mintha prios lene a link. Aki meg tud angolul és kíváncsi a nem értett fogalomba, bírja google-be vagy enwikibe és kész. Azon felül, egy valamit elfelejtesz. Ha később mégis valaki megírja azt a bizonyos piros linket, és bekékül, akkor sem fogja tudni az olvasó, hogy van olyan, mert helyette be van linkelve egy másik nyelvű oldal!! És ezzel máris plusszmunkt adsz a szócikk megírójának, mert manuálisan kell majd kiszednie az összes külső linket és belinkelni a már megírt magyar szócikket az összes olyan cikkbe ahol szerepel. Jó esetben ez nem sok, de ha gyakori dologról van szó, ami mondjuk szerepel 150+ szócikkben, na akkor elkezdené tépni a haját a kedves szeresztő, ha a külső linkelés lenne nálunk a gayakorlat.... és igencsak elvenné az emberek kedvét attól, hogy bekékítsék a piros linkeket. A piros link igenis ösztönző, sok szerkesztő szeretné a sajét cikkét "kéken" látni ezért arra törekszik, hogy megírja az összes piros linket, ami benne szerepel. Én is igyekszem minl több olyan cikket megírni, amit belinkelek a cikkeimbe és még nincs olyan... Persze csak a tudásomhoz mérten, nyilván nem fogk egy matematikaif fogalomba belepiszkálni. De egy matekhoz értő, ha meglátja, hogy erről meg arról még nincs cikk, kedvet/késztetést kaphat a megírásukra. És a csonkok tekintetében sem tudok igazat adni neked, hogy az emereknek nincs kedvük csonkokat bővíteni. Én pl. azért regisztráltam, hogy rendesen megírjam a Tarkan szócikket, mert volt 5 mondatos. Most kiemelt. Ugyanez az Ankara, ami most van kiemelésen. Fejlődő enciklopédia vagyunk, nem lehet elvárni hogy ne legyenek piros linkek. Sosem lesz olyan, hogy mindenről lesz szócikkünk,e gész egyszerűen az emberiség felhalmozott tudása túl nagy ahhoz, hogy 200+ aktív szerkesztő belátható időn belül feldolgozhassa, pláne úgy, hogy közben folymatosan új tudásra tesz szert a világ, minden területen :) A megoldás biztosan nem az, hogy máshová linkelgetünk :) – Timish levélboksz 2009. január 4., 14:14 (CET)

Nem tudom, érdemes-e még diskurálni egy megoldott kérdésről.

Elfogadom az érveiteket, de nem győztetek meg teljesen, de ez nem is annyira fontos már. Addig már tegnap is eljutottam, hogy nem hülyeség az egész, amit mondotok :-), és egy meglevő rendszer így már elfogadható.

Az „angol” csak egy példa volt, írhattam volna kínait is. Magyarországon az angol a leggyakrabban beszélt idegen nyelv, és a Wikipediában is a legtöbb cikk angol. Tíz év múlva talán másképp lesz. Amikor a link az angol szócikkre repíti az olvasót, ott rögtön rájön, hogy magyarul nincs ilyen cikk, és arra is, hogy milyen más nyelveken van.

bírja google-be vagy enwikibe és kész: Ennyi erővel beírhatja a magyar wikibe is – de ezt a kicsi munkát levesszük a válláról. Az eggyel nagyobb munkát (elismerem, ez is kicsi) végezze el önállóan – én ezt is levettem volna a válláról.

valaki megírja azt a bizonyos piros linket: ebben teljesen igazad van. Annyiban talán idealista voltam, hogy azt hittem, hogy a szerkesztő nem hagyja magára a cikket, amit írt – de ez már elmúlt, ahogy elolvastalak. A szócikk megírója „én vagyok”, én tettem bele a külső linket és én is fogom kicserélni manuálisan (ha már előtte nem csípi valakinek a szemét). Most már tudom, hogy nem mindenki gondolkodik így, és nem törődik azzal a cikkel, amibe beleírt, vagy elfeledkezik róla.

szerepel 150+ szócikkben: ebben az esetben maradéktalanul egyetértek a piros linkkel. Ebbe már biztosan bele fognak botlani a magyarok. És ebben az esetben tényleg ösztönzőnek tartom a piros linket. Valóban nem jutott volna eszembe álmomban sem, hogy ilyen létezik.

sok szerkesztő szeretné a sajét cikkét "kéken" látni: Hát persze! Én is szerettem volna. Írtam egy 10-20 kB-os cikket. Egy másik szerkesztő beletett tíz kék és három piros linket (példa!). A három piros link azóta is ott ösztönöz valakit, hogy megírja a hozzá tartozó cikket. A kék linkeknek persze örültem, de a pirosakba nem akartam belekapni, és nem is értek igazán hozzá, és a „saját cikkemmel” sincs elég időm foglalkozni.

Nem nagyon tartom értelmét annak, hogy részt vegyek ebben a beszélgetésben (vitának már nem nevezném), mert úgysem változik tőle semmi a gyakorlatban, és a kérdés már úgyis megoldott. Azért szívesen olvaslak benneteket továbbra is :-)– Kifo vita 2009. január 5., 10:24 (CET)

Csak egy megjegyzés, félreértettél: "A szócikk megírója „én vagyok”, én tettem bele a külső linket és én is fogom kicserélni manuálisan ", én arra gondoltam, hogy mi van akkor, ha nem a szócikk írója töltögeti ki a piros linkeket, hanem valaki - egy teljesen másik szócikk miatt, vagy csak úgy, mert a keresőben nem találta - megír egy szócikket, ami 100+ másik cikkbe is be van linkelve, és aztán neki kell álnia kimazsolázgatni a külős linkeket, hogy lássa amgayr olvasó, hogy igenis márvan róla cikk :) Mert szép dolog, hogy figyel az ember a cikkeire (én sose hagyom magukra a cikkeimet...), de azt nem fogod észrevenni, hogy valaki megír egy olyan cikket, ami a te valamelyik cikkedben piros link :) Ezen felül még az elején könnyű ám követni a cikkeidet, átnézheted őket naponta újra meg újra, de van itt olyans zerkesztő, akinek 6000 (!!!) fölött van a cikkeinek a száma (szerénységem csak 350-nél tart), elég extra munka lenne állandóan azt figyelgetni hogy a piros linkjeimet megírta-e már valaki éskell-e benne cserélni :))))))) – Timish levélboksz 2009. január 5., 10:48 (CET)
Főleg ha nem is piros linkek, hanem világoskékek. Valami trükkös sablonnal meg lehetne oldani, hogy csak akkor mutassa a külső linket, ha a belső piros, de attól meg a cikk forrása válna olvashatatlanná. (Ez amúgy részben egy aktualista-eventualista vita: mi a fontosabb, hogy most használhatóbb legyen a Wikipédia, vagy hogy gyorsabban fejlődjön?) – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 5., 11:02 (CET)

Az elcsúszást nem értem, nem jelent meg a szakaszcím mellett a "szerkesztés" link? – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 5., 11:02 (CET)

Valami olyasmi volt, hogy ha a "Sablon:SZK IW" melletti "szerkesztésre" kattintottam, akkor nem láttam semmit vagy ilyesmi, de szerkeszteni biztosan nem tudtam. A "Sablon:SZK IW" fejezetet csak úgy tudtam szerkeszteni, ha az "Infobox...", vagyis kettővel korábbi fejezet melletti "szerkesztésre" kattintottam. Ez még előfordult később is egyszer vagy kétszer, máskor semmi baj nem volt. Most sem. – Kifo vita 2009. január 5., 15:43 (CET)

Hm. Ez engem is régóta zavar, hogy néha (ritkán) rossz fejezethez visz a szerkesztés link, de mindig csak akkor történik, amikor máshova nézve kattintok, odafigyelve még soha nem sikerült rajtakapni, úgyhogy nem tudom, képzelődök-e vagy szoftverhiba. De ezek szerint legalábbis tömeghallucináció kell hogy legyen :) Na majd legközelebb leellenőrzöm cache-ből. – TgrvitaIRCWPPR 2009. január 6., 00:55 (CET)