Wikipédia:Wikitalálkozók/Budapest, 2012. 03. 10.

Budapest, 2012. 03. 10.

szerkesztés

2012. március 10-én, szombaton 17 órától wikitalálkozót szervezünk, amely egyúttal a 2011-es „Év szócikke”-verseny díjátadó rendezvénye is lesz. Lesz egy szééép, naaagy torta is, melynek mérete a jelentkezők számának megfelelően alakul majd.  

Szervezők és lebonyolítók: OrsolyaVirág & RepliCarter.

A helyszín a már ismert Építészpince étterem (Cím: 1088 Bp., Ötpacsirta u. 2.) Térkép NORC. Akinek szükséges, az egyesület utazási és szállástámogatást tud biztosítani.

A kezdés előreláthatólag délután ötkor lesz. Az étterem szombaton éjfélig tart nyitva.

Elérhetőség

szerkesztés

metróval:

  • Kettes metró (piros metró) Astoria, onnan Múzeum körúton végig, majd be a Baross utcába, el a Reviczky utca felé, ahol a Fővárosi Szabó Ervin (Központi) Könyvtár van, és ott az első mellékutca balra. (Ez gyorsítható a 109-es buszra történő felszállással, amely a Kálvin téren teszi le az utazni vágyókat. Javasolt a használata, ugyanis ezen buszok egyenként 62 millió forintba kerültek, ezért nem érdemes kihagyni a rajtuk történő utazást. A szerencsésebbek barlangrajzokat is találhatnak rajtuk. Az Astoria és a Kálvin tér közötti útvonalon a 47-es és 49-es villamos is igénybe vehető, amelyek egyenként ugyan nem 62 millióba kerültek, de szombatonként együttvéve gyakrabban járnak.)
  • Hármas metró (kék metró) Kálvin tér, onnan be a Baross utcába, a többi megegyezik a fenti leírással.
  • Négyes metró: álom-álom-édes álom! (Előzetes bejelentkezéssel gyalogszerrel és csoportosan bizonyos alagútszakaszok látogathatóak.  )

mással:

  • 7-es busz Astoria, a többit lásd a kettes metrós leírásnál
  • 109-es busz (Astoriától)
  • 47-49-es villamos Kálvin téri megálló, a többit lásd a metrós leírásnál
  • Ejtőernyő: a közeli Múzeumkertben érdemes leszállni.
  • Esetleg a csillagkapu szükséges szimbólumai...

gyalogszerrel:

  • Elgyalogolsz a Kálvin térre, és onnan a megadott térképvázlat alapján bemész a Múzeum utcába, majd onnan bekanyarodsz a megfelelő közbe, és a Föld felszíne alá ereszkedvén az Építészklubban (Pince) találod magad.

Étlapválaszték

szerkesztés

A jelentős létszámra való tekintettel a gördülékeny kiszolgálás érdekében az Építészpince vezetősége egy szűkített étlapválasztékot ajánlott nekünk:

  • Padlizsánkrém friss zöldségekkel, pirított baguette szeletekkel 1090,-
  • Székely lakodalmi húsleves 720,-
  • Roston sült csirkemellcsíkok négysajtszószos pennetésztán 1.690,-
  • Bécsiszelet vajban pirított petrezselymes burgonyával 1.950,-
  • Fogasfilé rántva hasábburgonyával, tartármártással 2.050,-

Rákérdeztem és ha valakinek egyik sem fekszik, akkor ajánlanak majd mást, de akinek megfelel, ezekből próbáljon választani. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 5., 21:10 (CET)[válasz]

Jelentkezők

szerkesztés

Az étlapválaszték miatt igyekezzetek 2012. március 3-ig véglegesíteni a jelentkezéseket. Köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 10., 21:31 (CET)[válasz]

  1. Remélem, hogy nem jön közbe semmi :) Teemeah   fight club 2012. február 10., 21:31 (CET)[válasz]
  2. Megelőznek a saját kiírásomon!   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 10., 21:32 (CET)[válasz]
  3. Ha nem leszek akadályoztatva, jövök :) SyP 2012. február 10., 21:56 (CET)[válasz]
  4. Reményeim szerint ott leszek – ez még szervezést igényel. – Pallerti Rabbit Hole 2012. február 10., 22:19 (CET)[válasz]
  5. Muszáj lesz puszilkodnom... OrsolyaVirág HardCandy 2012. február 10., 23:19 (CET)[válasz]
    Ezt célzottan az enyém alá írtad?   – Pallerti Rabbit Hole 2012. február 22., 21:17 (CET)[válasz]
    Csakis!   OrsolyaVirág HardCandy 2012. február 26., 22:17 (CET)[válasz]
    Akkor itt most jelezném, hogy behajtom! – Pallerti Rabbit Hole 2012. február 27., 20:51 (CET)[válasz]
  6. Alensha 2012. február 11., 00:13 (CET)[válasz]
  7. Csak tudnám, hogy küzdöm le azt az 5 megállónyi távolságot. :-) --Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 11., 12:02 (CET)[válasz]
  8. Cassandro   Ħelyi vita 2012. február 12., 09:56 (CET)[válasz]
  9. - Ha minden jól megy, akkor jövök. - Tündi vita 2012. február 12., 18:51 (CET)[válasz]
  10. - Valószínűleg én is tudok menni. Andrew69.     2012. február 13., 18:44 (CET)[válasz]
  11. Ha nem jön közbe semmi. --Dami vita 2012. február 13., 19:47 (CET)[válasz]
  12. <kontos/> 2012. február 20., 01:49 (CET)[válasz]
  13. – *feridiák vita 2012. február 21., 11:05 (CET)[válasz]
    Ha nem jön közbe semmi. - Margit51 Margit    (üzenet) 2012. február 22., 15:45 (CET) Margit    (üzenet) 2012. március 8., 17:55 (CET)[válasz]
    Judit 2012. február 24., 19:36 (CET)[válasz]
    OsvátA Palackposta 2012. február 24., 19:36 (CET)[válasz]
  14. - Ha nem omlik össze a világegyetem ottan leledzek! --Peda 2012. február 25., 15:32 (CET)[válasz]
  15. túráról érkezem, lévén szombat -- Joey   üzenj nekem 2012. február 26., 18:32 (CET)[válasz]
  16. - +1 fő Tambo vita 2012. február 26., 20:01 (CET)[válasz]
    Reményeim szerint meg persze ha nem tévedek el Bp-n.  Laci.d   vita 2012. február 27., 09:53 (CET)[válasz]
    Volna mit megbeszélnünk, úgyhogy ajánlom neked, hogy reményeid szerint alakuljon.   Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 27., 11:50 (CET)[válasz]
    Most mondanám, hogy miskolcinak ez nem gond, de előszörre én se találtam meg ezt az éttermet… :D Alensha 2012. március 1., 23:38 (CET)[válasz]
    Hát a reményeimet sajnos keresztülhúzta egy betegség.  Laci.d   vita 2012. március 8., 16:54 (CET)[válasz]
    Hát akkor oda is megy egy szelet torta borítékban.   Azért   és jobbulást! - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 8., 17:03 (CET)[válasz]
  17. Bekukkantanék akkor végül is...   Regasterios vita 2012. február 27., 23:10 (CET)[válasz]
  18. Igyekszem, de nem biztos--Szilas vitalapom 2012. február 28., 06:46 (CET)[válasz]
  19. – Witéz vita 2012. február 28., 17:10 (CET)[válasz]
  20. Talán Milos; illetve Matjaz Szlovéniából. --Dami vita 2012. február 29., 19:06 (CET)[válasz]
  21. „Az étlap én vagyok!” --Signore Bison vita 2012. február 29., 20:49 (CET)[válasz]
    Nem biztos, hogy állatot is lehet bevinni.   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 29., 21:13 (CET)[válasz]
    Tálcán miért ne lehetne?   Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 29., 21:14 (CET)[válasz]
    Erre nem gondoltam... megesszük Istvánkát... nyammmm...  - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 29., 21:16 (CET)[válasz]
    Bár én Cézár salátát akartam enni, de bölényhúst még úgysem ettem...   Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 29., 21:19 (CET)[válasz]
    Majd az utcán vágjuk le. Alensha 2012. március 1., 23:38 (CET)[válasz]
  22. Csatlakozom - Wimre   2012. március 2., 09:54 (CET)[válasz]
  23. A dolgok jelenlegi állása szerint ketten. Csigabi itt a házam 2012. március 2., 21:24 (CET)[válasz]
  24. Ha egy régiség is elfér… kgyt (vita) 2012. március 2., 22:04 (CET)[válasz]
  25. + nej (kgyt (vita) 2012. március 2., 22:05 (CET))[válasz]
  26. Valószínűleg ott leszek. Composer vita 2012. március 3., 00:01 (CET)[válasz]
  27. Nagy valószínűséggel megyek. Szalakóta vita 2012. március 3., 09:55 (CET)[válasz]
  28. Csak hogy tovább bővítsem a tekintélyes létszámot :) ! Sajnos, csak kb. 1,5 órára tudok beugrani.  … szalax üzenőlap 2012. március 4., 11:09 (CET)[válasz]
  29. Ha járóképes leszek, ott leszek! --Dávid vita 2012. március 4., 13:35 (CET)[válasz]
    Néhány órára lehet, hogy csatlakozom. nyiffi  csillagkapu 2012. március 5., 12:00 (CET)[válasz]
  30. ~ Glanthor üzenet 2012. március 5., 13:51 (CET)[válasz]
  31. --Vince blabla :-) 2012. március 6., 00:34 (CET)[válasz]
  32. --tbutuza Én is szeretnék menni. Kezdő vagyok a Wikipedián és még nem is sokat szerkesztettem de szívesen találkoznék veletek.
    Örömmel várunk! --Dami vita 2012. március 6., 20:45 (CET)[válasz]
  33. --Tgrvita 2012. március 6., 21:07 (CET)[válasz]
  34. Dejan és Ines Szlovéniából. -Dami vita 2012. március 7., 11:01 (CET)[válasz]
  35. Én is ott leszek --Shookdoors vita 2012. március 7., 16:24 (CET)[válasz]
  36. Ennyi ismerős mellett nem hagyom ki. - Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. március 8., 16:33 (CET)[válasz]
  37. Ketten megyünk BáthoryPéterrel. Freyja vita 2012. március 9., 12:52 (CET)[válasz]

Akiknek kérdéses

szerkesztés
Kár, hogy nem két héttel később, 24-e estéjére van jegyem Rúzsa Magdira, s a szállásom is éppen a Kálvin tér közelében lesz... Nem lehet eltolni?  . Még gondolkodom rajta. --Regasterios vita 2012. február 11., 01:18 (CET)[válasz]
Szerintem ha eltolni nem is lehet, azért lesznek, akik egy minitalálkozóra szívesen összefutnak veled 24-e környékén. (a teát szereted? :) Alensha 2012. február 11., 09:09 (CET)[válasz]
Persze, cukorral és citromízesítővel.   Regasterios vita 2012. február 11., 11:36 (CET)[válasz]
  1. Sajnos erősen kérdéses. – LA pankuš 2012. február 13., 22:39 (CET)[válasz]
    Ne már. A múltkorin sem voltál ott.   Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 13., 22:53 (CET)[válasz]
    Sorry. Egyelőre korlátozottak a lehetőségeim. – LA pankuš 2012. február 13., 23:13 (CET)[válasz]
  2. Képlékeny még. Szeretnék elmenni, mert nem voltam még egy találkozón sem, de nem tudom egyelőre, hogy alakulnak a dolgaim akkortájt. :( – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2012. február 29., 15:57 (CET)[válasz]
  3. Szeretnék, de ... Honvedp 2012. március 6., 15:28 (CET)[válasz]
  4. Meglá, talá sik. --grin 2012. március 8., 17:33 (CET)[válasz]
  5. Nem tudom. Margit    (üzenet) 2012. március 8., 17:55 (CET)[válasz]
  6. Most már kíváncsi vagyok a társaságra; telán elmegyek. De kuztaséltáltatásra itthon kell lenem –az este hét óra, és szigorúan ne kell tartaom. Ebgem is ellenőrizenk! MZ/X vita 2012. március 10., 00:23 (CET)[válasz]

Akiknek biztos a nem

szerkesztés
  1. Bocs, de nem lesz időm. DenesFeri vita 2012. február 15., 12:53 (CET)[válasz]
  2. Hát ezt most újfent kihagyom, de azért érezzétek jól magatokat! Egy szelet tortát valaki menthetne   Szasza üzenet 2012. február 17., 23:39 (CET)[válasz]
    Elküldöm neked egy borítékban.   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. február 18., 19:00 (CET)[válasz]
    Vigyázz, mert szavadon foglak! Szasza üzenet 2012. február 18., 22:07 (CET)[válasz]
  3. Külföldön leszek :( Samat üzenetrögzítő 2012. február 25., 16:50 (CET)[válasz]
  4. Bocsi, de az ország másik felén kell lennem. --W9871 vita 2012. március 2., 22:56 (CET)[válasz]
  5. Nem leszek Pesten... – Hunyadym  Vita 2012. március 2., 23:34 (CET)[válasz]
  6. Én pont síelek, de majd remélem a következőn ott tudok már lenni. zafir vita 2012. március 3., 09:20 (CET)[válasz]
  7. Erről már lemaradtam, külföldön vagyok. – Rodrigó 2012. március 3., 13:27 (CET)[válasz]
  8. Talán majd máskor. --Szente vita 2012. március 3., 15:49 (CET)[válasz]
  9. :(--® A Mihipédia-project and Mihálykó Péter Csak vidáman! hírlevél 2012. március 3., 16:32 (CET)[válasz]
  10. Majd legközelebb :)   Vadszederkecall me 2012. március 10., 07:41 (CET)[válasz]

Melléktali földrajzosoknak

szerkesztés

Ha jön más is a földrajzműhelyből rajtam kívül, akkor ott összeülhetnénk egy műhelymegbeszélésre, főleg cikkértékelés témakörben, de bármi jöhet, ami föci! - Tündi vita 2012. február 28., 11:17 (CET)[válasz]

Összejött a melléktali? Ha esetleg nem, az egyesület szívesen támogatja egy különtali megszervezését. Lásd: Wikimédia Magyarország/Közösségi támogatási keret. --Dami vita 2012. március 11., 22:09 (CET)[válasz]

Utóhatások

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Wikitalálkozók/Budapest, 2012. 03. 10. témájú médiaállományokat.

Ez egy nagyon jó wikitalira sikeredett, nagyszerű, hogy ilyen sokan összejöttünk és új szerkesztőket ismertünk meg! Még több ilyet!   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 11., 08:44 (CET)[válasz]

Nagyon jó és hasznos találkozó volt – jó volt Benneteket a való életben is látni! Köszönjük szépen a szervezést! Pallerti Rabbit Hole 2012. március 11., 10:28 (CET)[válasz]

Csatlakozom az előttem szólókhoz! - Tündi vita 2012. március 11., 12:48 (CET)[válasz]

Szerkesztő:Vince/Fotótúrák. Szívem szerint április elsejére (vasárnap) tenném a legelső túrát és nem bolondozásból:) Akartok szavazni, hogy a jelenleg meglevőkből válasszunk egyet, vagy bökjek rá egyre és az legyen az első? --Vince blabla :-) 2012. március 11., 12:58 (CET)[válasz]

Csatlakozom plusz én is köszönöm a hölgyeknek a szervezést. --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. március 11., 12:59 (CET)[válasz]

Szívesen! Én is nagyon örülök, hogy végre nem csak a mag jött el, nagyon jó volt a (nemzetközi) hangulat! OrsolyaVirág HardCandy 2012. március 11., 13:07 (CET)[válasz]

Képeket nem tesz valaki fel valami elérhető felületre? --Pallerti Rabbit Hole 2012. március 11., 20:08 (CET)[válasz]
Igenigen! Kérünk... I have some... De nincs csoportképem, és nincs tortaképem még a használatlan verzióból. -RepliCarter   Hagyj üzenetet 2012. március 11., 20:41 (CET)[válasz]

Szerintem is nagyon jó találkozó volt, jó volt új arcokat is látni. :) Istvánkából ettünk, de nem az egészet, fog maradni a következő talira is. Alensha 2012. március 11., 21:08 (CET)[válasz]

Szuperül éreztem magam :) Képek:

http://goo.gl/QbbmT

. SyP 2012. március 12., 07:59 (CET)[válasz]

Kedves Syp, ehhez van megoldó kulcs is? Hogy lehet megnézni? Andrew69.     2012. március 12., 08:06 (CET)[válasz]
Csak másold be a fenti linket a böngésző címsorába. Csigabi itt a házam 2012. március 12., 08:15 (CET)[válasz]

Köszönjük a képeket – jók! --Pallerti Rabbit Hole 2012. március 12., 10:11 (CET)[válasz]

Király volt! :-DDD Én nagyon jól éreztem magam! --Peda 2012. március 12., 11:49 (CET)[válasz]

"Van egy olyan képem, amelyen Cassandro toporzékol a tortáért."   Peligro (vita) 2012. március 12., 11:51 (CET)[válasz]

Valóban nagyon sikerült tali volt, a résztvevők létszámát tekintve talán az eddigi legsikeresebb. Még sok ilyet! Ha a tendencia marad, akkor a budapesti találkozókhoz új helyet kell találni, mert ez most már-már szűkös volt. – Joey   üzenj nekem 2012. március 23., 18:22 (CET)[válasz]