A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (2023. március 15-ig: középkeresztje a csillaggal[1]) a magyar állam által adományozható egyik kitüntetésnek, a Magyar Érdemrendnek 3. fokozata. 2011-ig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal néven adták át.
Az Érdemrend fokozatait olyan személyeknek ítélik oda, akik, akár a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén – Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi értékek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytattak. A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza a miniszterelnök vagy az érintett miniszter felterjesztése és ellenjegyzése mellett.
A kitüntetéseket általában valamilyen nevezetes – Magyarország történelme szempontjából lényeges esemény tiszteletére tartott – ünnepen, többnyire nemzeti ünnepen, így március 15-én, augusztus 20-án vagy október 23-án adják át.[2]
Leírása
szerkesztés- A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (polgári tagozat) leírása:
A kereszt külalakja megegyezik a „nagykereszt a lánccal” fokozatnál leírtakkal. Azonban a kereszt előlapján középen zöld babérkoszorúval körülvett kerek sötét smaragdzöld mező van. Anyaga: aranyozott ezüst, zománc. Mérete: 52 mm.
A keresztet 40 mm széles szalagon a nyakban viselik. A szalagon levő 34 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles piros sáv szegélyez. A csillag nyolcágú, négyzetes csillagtest, amelyet a kissé domborított formájú kereszt ékesít. Hátlapjának kör alakú középpajzsán „1946/1991” évszám, tűjén félhold, „PV” és „925” beütés van. Anyaga: ezüst, zománc. Mérete: 80 mm.
Tartozékai: kisdíszítmény, szalagsáv, gomblyukjelvény (rozetta). A kisdíszítmény a vállszalaggal megegyező színű háromszög szalagon függő zöld szegélyes lovagkereszt, szalagján a csillag miniatűrjével. A lovagkereszt szalagján a 34 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles piros sáv szegélyez. A kisdíszítmény anyaga: aranyozott ezüst, zománc. A kereszt mérete: 42 mm, a csillag miniatűrje 20 mm. A szalagsáv zöld fehér szegélyes, 40 mm széles, a rajt levő csillag mérete: 10 mm. A gomblyukjelvény kerek zöld zománcos mezőben a csillag miniatűrjét ábrázolja. A gomblyukjelvény mérete: 15 mm.
- A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (katonai tagozat) leírása:
A kereszt külalakja megegyezik a „nagykereszt a lánccal” fokozatnál leírtakkal. Anyaga: aranyozott ezüst, zománc. Mérete: 52 mm. A keresztet 40 mm széles szalagon a nyakban viselik. A szalagon levő 34 mm széles vörös sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles zöld sáv szegélyez. A csillag nyolcágú, négyzetes csillagtest, amelyet a kissé domborított formájú kereszt ékesít. Hátlapjának kör alakú középpajzsán „1946/1991” évszám, tűjén félhold, „PV” és „925” beütés van. Anyaga: ezüst, zománc. Mérete: 80 mm.
Tartozékai: kisdíszítmény, szalagsáv, gomblyukjelvény (rozetta). A kisdíszítmény a vállszalaggal megegyező színű háromszög szalagon függő vörös szegélyes lovagkereszt, szalagján a csillag miniatűrjével. A lovagkereszt szalagján a 34 mm széles vörös sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles smaragdzöld sáv szegélyez. A kisdíszítmény anyaga: aranyozott ezüst, zománc. A kereszt mérete: 42 mm, a csillag miniatűrje 20 mm. A szalagsáv vörös fehér szegélyes, 40 mm széles, a rajt levő csillag mérete: 10 mm. A gomblyukjelvény kerek vörös zománcos mezőben a csillag miniatűrjét ábrázolja. A gomblyukjelvény mérete: 15 mm.[3]
Díjazottak
szerkesztésDíjazott | Foglalkozás | Év |
---|---|---|
Papp Károly | nemzetbiztonsági altábornagy, a Stratégiai Tanácsadó Testület tagja, volt államtitkár, korábbi országos rendőrfőkapitány | 2024 |
Lepsényi István | Széchenyi-díjas gazdasági mérnök, gépészmérnök, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke | 2024 |
dr. Dienes-Oehm Egon | jogász, volt alkotmánybíró és nagykövet, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének korábbi helyettes állandó képviselője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi docense[4] | 2024 |
dr. Nagy Elek | a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke[4] | 2024 |
dr. Pokol Béla | a szociológiai tudomány doktora, jogtudós, politológus, volt alkotmánybíró és országgyűlési képviselő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa[4] | 2024 |
dr. Szívós Mária | jogász, volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi tanára[4] | 2024 |
Venetianer Pál | állami díjas biológus, biokémikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és egykori Szegedi Biológiai Központjának igazgatója[4] | 2024 |
dr. Bánáti János | ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, a Budapesti Ügyvédi Kamara volt elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja, az Igazságügyi Miniszter Tudományos Tanácsadó Testületének tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi tanára, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnökhelyettese, a Bánáti Ügyvédi Iroda tagja, a Magyar Jogászegylet alelnöke[5] | 2023 |
dr. Béres József | vegyész, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke[5] | 2023 |
Mevlüt Çavuşoğlu | a Török Köztársaság külügyminisztere[5] | 2023 |
dr. Faragó Tamás | a nemzet sportolója, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző[5] | 2023 |
dr. Parragh László | vállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a KAVOSZ-Széchenyi Kártya Igazgatóságának elnöke[5] | 2023 |
Edgar Peña Parra | érsek, az Apostoli Szentszék általános ügyekért felelős államtitkár-helyettese[5] | 2023 |
dr. Schmidt Mária | Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, volt kormánybiztos[5] | 2023 |
Czakó Gábor | a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas író, nyelvrégész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja[6] | 2022 |
dr. Horváth József | Széchenyi-díjas agrármérnök, növényvirológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusának professor emeritusa[6] | 2022 |
Lator László | a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítója[6] | 2022 |
Paul Richard Gallagher | az Apostoli Szentszék államközi kapcsolatainak titkára[7] | 2022 |
Buda Ferenc | a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja[8] | 2022 |
Michael August Blume | alessanói címzetes érsek, az Apostoli Szentszék Magyarországra akkreditált nunciusa[9] | 2021 |
Csipes Ferenc | válogatott edző[10] | 2021 |
Dani Gyöngyi | vívó[10] | 2021 |
Krajnyák Zsuzsanna | vívó[10] | 2021 |
Pálos Péter | asztaliteniszező[10] | 2021 |
Pásztor István | a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke[11] | 2021 |
Szakonyi Károly | a nemzet művésze, író, drámaíró[11] | 2021 |
dr. Vilayat Mukhtar oglu Guliyev | az Azerbajdzsáni Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete[12] | 2021 |
Szergej Viktorovics Lavrov | az Oroszországi Föderáció külügyminisztere[13] | 2021 |
Gyenyisz Valentyinovics Manturov | az Oroszországi Föderáció ipari és kereskedelmi minisztere[13] | 2021 |
Mihail Albertovics Murasko | az Oroszországi Föderáció egészségügyi minisztere[13] | 2021 |
Vang Ji | a Kínai Népköztársaság államtanácsosa, külügyminisztere[13] | 2021 |
Arsenios Kardamakis | Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája[14] | 2021 |
Bíróné Keleti Ágnes | a nemzet sportolója, ötszörös olimpiai bajnok tornász, edző, nemzetközi versenybíró[14] | 2021 |
Bogárdi Szabó István | Széchenyi-díjas teológus, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt lelkészi elnöke[14] | 2021 |
Kató Béla | az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány elnöke[14] | 2021 |
Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev | az Oroszországi Föderáció magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete[15] | 2021 |
David B. Cornstein | az Amerikai Egyesült Államok magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete[16] | 2020 |
František Mikloško | a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának egykori elnöke[17] | 2020 |
Krzysztof Szczerski | államtitkár, a Lengyel Köztársaság Elnöke Kabinetjének vezetője[17] | 2020 |
Nemecz Ernő | állami díjas geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a veszprémi Pannon Egyetem professor emeritusa, volt rektora[17] | 2020 |
Prof. Dr. h.c. mult. Rita Süssmuth | a Bundestag korábbi elnöke[17] | 2020 |
Kozma Imre | lelkipásztor, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke[18] | 2020 |
prof. dr. Király Tibor | Széchenyi-díjas jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, volt rektorhelyettese, Állam- és Jogtudományi Karának egykori dékánja[19] | 2020 |
Balog Zoltán | református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt minisztere[20] | 2020 |
Bíró Zoltán | irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egykori főigazgatója, a Hitel című folyóirat alapító főszerkesztője[20] | 2020 |
dr. Reiner Erich Haseloff | a németországi Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke[20] | 2020 |
dr. Balsai István | alkotmánybíró, volt igazságügy-miniszter és országgyűlési képviselő[21] | 2020 |
Sir Roger Scruton | író, a Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagja, a Buckinghami Egyetem és az Oxfordi Egyetem vendégprofesszora[22] | 2019 |
Hilarion | Volokolamszki metropolita, a Moszkvai Patriarchátus Egyházi Külkapcsolatok Hivatalának vezetője[23] | 2019 |
dr. Réthelyi Miklós | Szent-Györgyi Albert-díjas orvos, az orvostudományok doktora, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, volt nemzeti erőforrás miniszter, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa[23] | 2019 |
Schöpflin György | történész, politológus, az Európai Parlament volt képviselője, a Londoni Közgazdasági Egyetem és a Bolognai Egyetem volt egyetemi tanára, volt Jean Monnet-professzor, a Corvinus Egyetem és a Tallinni Egyetem díszdoktora[23] | 2019 |
dr. Stumpf István | alkotmánybíró, a volt Miniszterelnöki Hivatal minisztere, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének egyetemi tanára, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és Kutatóintézet alapító elnöke[23] | 2019 |
Mag. Wolfgang Sobotka | az Osztrák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke[24] | 2019 |
Dózsa Imre | Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze, a Magyar Táncművészeti Egyetem rector emeritusa[25] | 2019 |
Gerard Albert Louis Mourou | Nobel-díjas fizikus, az International Center for Zetta-Exawatt Science and Technology igazgatója, az Haut College de l’Ecole Polytechnique tagja és professzora[25] | 2019 |
dr. Gyulai József | Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Elektronikus Eszközök Tanszékének professor emeritusa és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tanácsadója[25] | 2019 |
dr. Kahler Frigyes | jogtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója, az egykori Veszprém Megyei Bíróság nyugalmazott büntetőkollégium-vezetője[25] | 2019 |
Max Vuyisile Sisulu | a Dél-afrikai Köztársaság Nemzetgyűlésének volt elnöke[25] | 2019 |
dr. Szalay Károly | József Attila-díjas író, irodalomtörténész[25] | 2019 |
Fodor István | Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumi tagja[26] | 2018 |
dr. Hatvani László | Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Analízis Tanszékének professor emeritusa[26] | 2018 |
dr. Jan Peter Balkenende | a Holland Királyság volt miniszterelnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tiszteletbeli díszdoktora[26] | 2018 |
dr. Sárosi Bálint | Széchenyi-díjas népzenekutató, a zenetudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének nyugalmazott osztályvezetője[26] | 2018 |
Kornel Morawiecki | a Szejm korelnöke[27] | 2018 |
Dominik Duka | bíboros, prágai érsek, Csehország prímása[28] | 2018 |
S.K.H. Oskar Prinz Von Preußen | a Johannita Rend úrmestere[28] | 2018 |
Valerij Petrovics Markov | az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsának szenátora, a Finnugor Népek Konzultatív Bizottságának volt elnöke[28] | 2018 |
Halász Béla | Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa | 2017 |
Jávor András | a Magyar Kormánytisztviselői Kar nyugalmazott elnöke, a Népjóléti Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Népegészségügyi Programiroda volt igazgatója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt igazgatója | 2017 |
Nász István | Széchenyi-díjas mikrobiológus, virológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Mikrobiológiai Intézetének professor emeritusa | 2017 |
Vissi Ferenc | a Gazdasági Versenyhivatal nyugalmazott első elnöke, az egykori Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense | 2017 |
Kozák Danuta | Ötszörös olimpiai, tizenegyszeres világ-, és tizennégyszeres Európa-bajnok kajakozó | 2016 |
Cseh László | Kétszeres világ-, és tizennégyszeres Európa-bajnok úszó | 2016 |
Hosszú Katinka | Háromszoros olimpiai, ötszörös világ-, és tizenháromszoros Európa-bajnok úszónő | 2016 |
Csurgay Árpád István | Széchenyi-díjas villamosmérnök, nanotechnológus, az MTA rendes tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa | 2016 |
Horn Péter | Széchenyi-díjas agrármérnök, az MTA rendes tagja, a Kaposvári Egyetem örökös rektor emeritusa | 2016 |
Thomas Faustmann | az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója[29] | 2015 |
Peter Munk | üzletember, a Southern Pacific Hotel Corporation és a Barrick Gold Corporation alapítója és volt elnöke, a Trizec Hahn Corporation volt elnöke, a Peter Munk Jótékonysági Alapítvány alapítója[30] | 2015 |
Karlheinz Kopf | az Osztrák Nemzeti Tanács második elnöke[30] | 2015 |
El Hassan Bin Talal | jordán herceg[30] | 2015 |
Abdelmalek Sellal | az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke[30] | 2015 |
Király Károly | közgazdász, politikai közíró, romániai magyar politikus[31] | 2015 |
Kutrucz Katalin | az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettese | 2014 |
Mocsai Lajos | kézilabdaedző, egyetemi tanár | 2014 |
Nemes Attila | az orvostudomány doktora | 2014 |
Pálinkás Gábor | fizikus | 2014 |
Szilágyi István | író | 2014 |
Tomcsányi Pál | agrármérnök | 2014 |
Weiss Emília | jogász | 2014 |
Bihari Mihály | jogász | 2013 |
Csete György | építészmérnök | 2013 |
Erdélyi Zsuzsanna | néprajztudós | 2013 |
Hamari Júlia | énekművész | 2013 |
Jankovics Marcell | rajzfilmrendező, grafikus | 2013 |
Kun Zsuzsa | táncművész | 2013 |
Zaid Naffa | a Jordán Hasemita Királyság magyarországi tiszteletbeli konzulja[32] | 2013 |
Polgár Judit | sakkozó | 2013 |
Sárközi Mátyás | író, kritikus, műfordító, szerkesztő | 2013 |
Széles Gábor | üzletember | 2013 |
Végh Ferenc | (katonai tagozat) nyugalmazott vezérezredes | 2013 |
Dusev-Janics Natasa[33] | háromszoros olimpia bajnok | 2012 |
Falus András[34] | Széchenyi-díjas immunológus[35] | 2012 |
Fónagy János | államtitkár, országgyűlési képviselő | 2012 |
Gazsó Ferenc, dr.[36] | a szociológiai tudomány kandidátusa, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa | 2012 |
Gera Zoltán | színművész | 2012 |
Horváth Tihamér | üzletember | 2012 |
Kovács Katalin | háromszoros olimpia bajnok | 2012 |
Michelberger Pál | gépészmérnök | 2012 |
Sipos Ete Álmos | nyugalmazott református lelkész | 2012 |
Valerie Solti, Lady[37] | a szociológiai tudomány kandidátusa, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa | 2012 |
dr. Michael Spindelegger[38] | az Osztrák Köztársaság nemzetközi és európai ügyek szövetségi minisztere | 2012 |
Tőkés István | református lelkész | 2012 |
Benkő Tibor | (katonai tagozat) vezérezredes | 2012 |
Viktor Zubkov[39] | az Oroszországi Föderáció Kormányának első miniszterelnök-helyettese, a Gazprom Igazgatótanácsának elnöke | 2012 |
Olivier Chastel[40] | a Belga Királyság fejlesztési, együttműködési és Európa-ügyi minisztere | 2011 |
Laurent Wauquiez[41] | a Francia Köztársaság felsőoktatási és kutatási minisztere | 2011 |
dr. Gottfried Péter[42] | volt államtitkár, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója | 2011 |
Krzysztof Kwiatkowski[43] | a Lengyel Köztársaság igazságügyi minisztere | 2011 |
Remigijus Šimašius[43] | a Litván Köztársaság igazságügyi minisztere | 2011 |
Mustafayev Shahin[44] | azerbajdzsáni gazdaságfejlesztési miniszter | 2011 |
Csáky Pál[45] | a Magyar Koalíció Pártja volt elnökének, volt miniszterelnök-helyettes | 2011 |
Bereczky Loránd[46] | Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója | 2010 |
Berényi Lajos[46] | a Közbeszerzések Tanácsa volt elnöke | 2010 |
Görgey Gábor[46] | Kossuth-díjas író, költő, rendező, volt miniszter | 2010 |
Hernádi Zsolt | üzletember | 2010[47] |
Jordán Tamás[46] | Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató | 2010 |
Knoll József | orvos | 2010 |
Kovács Álmos[46] | a közgazdaságtudomány kandidátusa, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára | 2010 |
Kukorelli István | jogtudós | 2010 |
dr. Majtényi László[46] | az állam- és jogtudomány kandidátusa, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke | 2010 |
Roska Tamás | villamosmérnök | 2010 |
Timár Sándor | koreográfus | 2010 |
Rubik Ernő | feltaláló | 2009 |
Ilia Mihály | Széchenyi-díjas irodalomtörténész | 2009 |
Fischer Ádám | Kossuth-díjas karmester | 2009 |
Soltész István | Országgyűlés főtitkára | 2009 |
Kósáné Kovács Magda | Európai parlamenti képviselő | 2009 |
Sándor György | Jászai Mari-díjas előadóművész | 2009 |
Marosi Ernő | Széchenyi-díjas művészettörténész | 2009 |
Marton László | Kossuth-díjas rendező | 2009 |
Méray Tibor | Kossuth-díjas újságíró | 2009 |
Szendrő Péter | gépészmérnök | 2009 |
Tandori Dezső | Kossuth-díjas író, költő, műfordító | 2009 |
Vásáry Tamás | Kossuth-díjas zongoraművész | 2009 |
Angyal Zoltán | a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya | 2008 |
Benedek Tibor | a vízilabda-válogatott tagja, háromszoros olimpiai bajnok | 2008 |
Ritoók Zsigmond | filológus, nyelvész | 2008 |
Biros Péter | a vízilabda-válogatott tagja, háromszoros olimpiai bajnok | 2008 |
Hargitai Géza | a Bartók vonósnégyes tagja | 2008 |
Kásás Tamás | a vízilabda-válogatott tagja, háromszoros olimpiai bajnok | 2008 |
Kiss Gergely | a vízilabda-válogatott tagja, háromszoros olimpiai bajnok | 2008 |
Kiss László | az úszóválogatott szövetségi kapitánya | 2008 |
Komlós Péter | a Bartók vonósnégyes tagja | 2008 |
Molnár Tamás | a vízilabda-válogatott tagja, háromszoros olimpiai bajnok | 2008 |
Sári Nándor | a Kőbánya SC edzője | 2008 |
George Pataki | New York állam korábbi, magyar származású kormányzója | 2008 |
Szécsi Zoltán | a vízilabda-válogatott tagja, háromszoros olimpiai bajnok | 2008 |
Ormos Mária | Széchenyi-díjas történész | 2008 |
Vékás Lajos | Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár | 2008 |
Németh Géza | Kossuth-díjas brácsaművész | 2008 |
Mező László | a Bartók vonósnégyes tagja | 2008 |
Kende Péter | szociológus, politológus | 2008 |
Erdős Tibor | Széchenyi-díjas közgazdász | 2008 |
Avar István | a Nemzet Színésze, a Magyar Színház Kossuth-díjas színművésze, kiváló művész | 2007 |
Bagi István | volt alkotmánybíró | 2007 |
Erdei Árpád | volt alkotmánybíró | 2007 |
Harmathy Attila | volt alkotmánybíró | 2007 |
Kornai János | Széchenyi-díjas közgazdász | 2007 |
Lámfalussy Sándor | a Louvaini Egyetem Európa Tanulmányok Intézete vezetője, professor emeritus | 2007 |
Portisch Lajos | a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok sakkozó, mesteredző | 2007 |
Sárközy Tamás | az állam- és jogtudomány doktora, egyetemi tanár, állami díjas | 2007 |
Solt Pál | bíró, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke, a Magyar Bíróképző Akadémia vezetője | 2007 |
Bárdy György | Jászai Mari-díjas magyar színművész | 2006 |
Haumann Péter | Kossuth-díjas magyar színművész | 2006 |
Fekete János | a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott alelnöke | 2006 |
Gombár Csaba | szociológus, politológus | 2006 |
Gregor József | operaénekes | 2006 |
Havril András | nyugállományú vezérezredes | 2006 |
Oláh György | Nobel-és Széchenyi-díjas kémikus | 2006 |
Szőllősy András | Kossuth-díjas zeneszerző, zenetörténész | 2006 |
Tersztyánszkyné Vasadi Éva | Jogász, az első női alkotmánybíró | 2006 |
Edmund P. Giambastiani | Admirális, a NATO norfolki átalakítási parancsnokságának volt vezetője | 2006 |
Plácido Domingo | Operaénekes | 2005 |
Bokorné Szegő Hanna | a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára | 2005 |
Gál Meir | a Hitachdut Ole Hungária ügyvezető igazgatója | 2005 |
Kovács András | filmrendező | 2005 |
Makk Károly | filmrendező | 2005 |
Stefán Géza | a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója | 2005 |
Zoltai Gusztáv | A MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója | 2005 |
Puskás Ferenc | Labdarúgó | 2005 |
Giovanni Lajolo | érsek, vatikáni külügyminiszter | 2005 |
Leonardo Sandri | Érsek, helyettes vatikáni államtitkár | 2005 |
Novák Ferenc | Kossuth-díjas koreográfus | 2005 |
Petrovics Emil | kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző | 2005 |
Strausz János | Az Alkotmánybíróság egykori tagjának | 2005 |
Avram Hersko | Nobel-díjas kémikus | 2005 |
Nikolaus Michalek | Egykori osztrák igazságügy-miniszternek | 2004 |
Illés György | Operatőr | 2004 |
Szabó István | Mezőgazdász | 2004 |
Kemény Dénes | A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya | 2004 |
Szabó Miklós | az MTA rendes tagja, a ZMNE volt rektora /katonai tagozat/ | 2004 |
Heller Ágnes | Széchenyi-díjas egyetemi tanár | 2004 |
Láng István | Széchenyi-díjas agrokémikus | 2004 |
Seregi László | Kossuth-díjas koreográfus | 2004 |
Orbán István | a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke | 2004 |
Wilfried Seipel | A bécsi Kunsthistorisches Museum főigazgatója | 2004 |
Jiří Menzel | Filmrendező | 2004 |
Szuzuki Oszamu | A Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója | 2004 |
Kányádi Sándor | Író, költő | 2004 |
Jürgen Köppen | EU budapesti képviseletének vezetője | 2004 |
Judith Varnai Shorer | Izrael Állam nagykövete | 2004 |
Kroó Norbert | A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára | 2004 |
Rolla János | Kossuth-díjas hegedűművész | 2004 |
Bitó László | a New York-i Columbia Egyetem nyugalmazott kutatóprofesszora | 2004 |
Günter Verheugen | Az Európai Unió bővítési biztosa | 2004 |
Maurice André | Trombitaművész | 2003 |
Philip Kaiser | Az Amerikai Egyesült Államok egykori nagykövete | 2003 |
Kádár Béla | rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, volt miniszter | 2003 |
Kovács László | volt külügyminiszter | 2003 |
Martonyi János | volt külügyminiszter | 2003 |
Juhász Endre | rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a Magyar Köztársaság EU mellé akkreditált képviseletvezető | 2003 |
Szentes Tamás | Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár | 2003 |
Fejes Endre | Kossuth-díjas író | 2003 |
Juhász Ferenc | költő | 2003 |
Konrád György | Kossuth-díjas író | 2003 |
Köpeczi Béla | Irodalomtörténész | 2003 |
Marton Éva | Kossuth-díjas operaénekes | 2003 |
Melis György | operaénekes | 2003 |
Tom Lantos | Amerikai politikus | 2003 |
Nancy Goodman Brinker | Az Amerikai Egyesült Államok nagykövete | 2003 |
Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics | Gordonkaművész | 2003 |
Waldemar Pawlak | Lengyelország volt miniszterelnöke | 2003 |
Hubay Miklós | Író | 2003 |
Balogh Sándor | Történész | 2003 |
Fodor Lajos | vezérezredes, vezérkari főnök | 2003 |
Joseph W. Ralston | Tábornok, a NATO európai főparancsnoka | 2002 |
Takács Jenő | Zeneszerző | 2002 |
Otto Graf Lambsdorff | Német politikus | 2002 |
Zimányi Tibor | A Recski Szövetség elnöke | 2002 |
Jurij Ljubimov | A moszkvai Taganka Színház főrendezője | 2002 |
Hannu Tapio Halinen | Finnország nagykövete | 2002 |
Agárdy Gábor | Kossuth-díjas színművész | 2002 |
Bacsó Péter | Kossuth-díjas filmrendező | 2002 |
Békesi László | közgazdász | 2002 |
Bojár Gábor | Fizikus | 2002 |
Faludy György | Kossuth-díjas költő, műfordító | 2002 |
Garas Dezső | Kossuth-díjas színművész | 2002 |
Hetényi István | Közgazdász | 2002 |
Jancsó Miklós | kétszeres Kossuth-díjas filmrendező | 2002 |
Kállai Ferenc | Kossuth-díjas színművész | 2002 |
Litván György | Történész | 2002 |
Nagy Erzsébet | a Nagy Imre Társaság örökös elnöke | 2002 |
Sára Sándor | Kossuth-díjas magyar operatőr, filmrendező | 2002 |
Somogyi Ferenc | a Magyar Atlanti Tanács elnöke, nagykövet | 2002 |
Surányi György | a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke | 2002 |
Szabó István | Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező | 2002 |
Macuura Kóicsiró | Az UNESCO főigazgatója | 2002 |
Guido Venturoni | Admirális, a NATO Katonai Bizottság elnöke | 2002 |
Bronisław Geremek | Lengyelország volt külügyminisztere | 2002 |
Wladyslaw Bartoszewski | Lengyelország külügyminisztere | 2001 |
John Bourn | A Brit Számvevőszék legfőbb számvevője | 2001 |
Kurtág György | Zeneszerző | 2001 |
Max van der Stoel | Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa | 2001 |
Grzegorz Lubczyk | Lengyelország nagykövete | 2001 |
Fernando Perpiná-Robert Peyra | Spanyolország nagykövete | 2001 |
Peter Tufo | Az Amerikai Egyesült Államok nagykövete | 2001 |
Hannes Porias | Ausztria nagykövete | 2001 |
Madeleine Albright | Amerikai külügyminiszter | 2000 |
Zbigniew Brzezinski | Amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó | 2000 |
Balogh János | Akadémikus, zoológus | 2000 |
Cseh-Szombathy László | Akadémikus, szociológus | 2000 |
Szunyogh Károly | A Köztársaság Elnöki Hivatal volt hivatalvezetője | 2000 |
Varga László | Országgyűlési képviselő | 2000 |
Edmund Stoiber | Bajor miniszterelnök | 2000 |
Csoóri Sándor | Költő, író | 2000 |
Franz Fiedler | Az osztrák számvevőszék elnöke | 1999 |
Jean-Louis Tauran | Érsek, a Szentszék államközi kapcsolataiért felelős vezetője | 1999 |
Giovanni Battista Re | Érsek, a vatikáni államtitkárság helyettes vezetője | 1999 |
Fehérváry István | A Politikai Elítéltek Közössége elnöke | 1999 |
Ádám Antal | az Alkotmánybíróság egykori tagja | 1999 |
Kilényi Géza | az Alkotmánybíróság egykori tagja | 1999 |
Lábady Tamás | az Alkotmánybíróság egykori tagja | 1999 |
Tersztyánszky Ödön | az Alkotmánybíróság egykori tagja | 1999 |
Vörös Imre | az Alkotmánybíróság egykori tagja | 1999 |
Sinkovits Imre | Színművész | 1998 |
Pungor Ernő | Kémikus | 1998 |
Raymond Barre | Franciaország volt miniszterelnöke | 1998 |
Szabó András | jogász, kriminológus, egyetemi tanár | 1998 |
Michael Häupl | Bécs főpolgármestere | 1998 |
Medgyessy Péter | pénzügyminiszter | 1998 |
Fazakas Szabolcs | ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter | 1998 |
Tadeusz Mazowiecki | Lengyelország volt miniszterelnöke | 1998 |
Kiss Elemér | A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára | 1998 |
Szabó Magda | Író | 1997 |
Francois Nicoullaud | A Francia Köztársaság nagykövete | 1997 |
Schmidt Péter | Alkotmánybíró | 1997 |
Lord Rothermere | Az Associated Newspapers Holding tulajdonosa | 1996 |
Erich Kussbach | Az Osztrák Köztársaság nagykövete | 1996 |
Pablo Benavides Orgaz | Spanyolország volt nagykövete | 1996 |
Ivan Aboimov | Az Oroszországi Föderáció nagykövete | 1996 |
Fejtő Ferenc | 1996 | |
Simándy József | Kossuth-díjas operaénekes | 1996 |
Jimmy Carter | az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke | 1996 |
Pertti Torstila | A Finn Köztársaság követe | 1996 |
Deák János | Vezérezredes | 1996 |
Alexandar Solc | A Horvát Köztársaság nagykövete | 1996 |
Mészöly Miklós | Író | 1996 |
Fritz Marsch | Az Osztrák-Magyar Baráti Társaság elnöke | 1996 |
Robert Badinter | Volt francia igazságügyminiszter | 1995 |
Juan Antonio Samaranch | A NOB elnök | 1995 |
Szalim Almagambetovics Kurmanguzsin | Kazak nagykövet | 1995 |
Darvas Iván | kétszeres Kossuth-díjas színművész | 1995 |
Király Béla | katona, hadtörténész | 1995 |
Vásárhelyi Miklós | történész | 1995 |
David Krausz | Izrael Állam volt nagykövete | 1995 |
Ivan Velloso Da Silveira Batalha | Brazil nagykövet | 1995 |
Luciano Joublanc | Mexikó nagykövete | 1995 |
Gábor Miklós | Kossuth-díjas színművész | 1994 |
Fischer Annie | háromszoros Kossuth-díjas zongoraművész | 1994 |
Guillermo Jorge McGough | Az Argentin Köztársaság nagykövete | 1994 |
Soros György | 1994 | |
Kobajasi Kenicsiró | Karmester | 1994 |
Gerő László | Építész | 1994 |
Krzysztof Skubiszewski | Lengyel Köztársaság volt külügyminisztere | 1994 |
John F. Smith | A General Motors elnöke | 1994 |
Pintér Sándor | Országos rendőrfőkapitány | 1994 |
Cornelius van Niekerk Scholtz | A Dél-afrikai Köztársaság nagykövete | 1994 |
Keresztury Dezső | Író, akadémikus | 1994 |
Andrásfalvy Bertalan | Volt művelődési és közoktatási miniszter | 1994 |
Lőrincz Kálmán | Honvéd vezérezredes | 1994 |
Teller Ede | Atomfizikus | 1994 |
Michael Sika | Az Osztrák Köztársaság Belügyminisztériumának főigazgatója | 1993 |
Günther Bögl | A bécsi rendőr-főkapitányság vezetője | 1993 |
Alexander Arnot | Németország volt nagykövete | 1993 |
Pierre Brochand | A Francia Köztársaság volt nagykövete | 1993 |
Harri Holkeri | Volt finn miniszterelnök | 1993 |
Solti György | Karmester | 1993 |
Nemeskürty István | Filmtörténész, író, egyetemi tanár | 1993 |
Annus Antal | A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára | 1993 |
Jelenits István | A Piarista Rend Magyar Tartományfőnöke | 1992 |
Szentágothai János | A SOTE Anatómiai Intézet kutatóprofesszora | 1992 |
Hans Stercken | Német Bundestag külügyi bizottságának elnöke | 1992 |
Thorvald Stoltenberger | A Norvég Királyság külügyminisztere | 1992 |
Kada Lajos | Érsek | 1992 |
Mistéth Endre | volt építésügyi miniszter | 1992 |
Futó Dezső | Újságíró | 1992 |
Han Tak Cse | A Koreai Köztársaság első magyarországi nagykövete | 1992 |
Risto Hyvarinen | A Finn Köztársaság volt budapesti nagykövete | 1992 |
Makovecz Imre | Építész | 1992 |
Joseph Nitti | Az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete | 1992 |
Pertti Salolainen | finn külkereskedelmi miniszter | 1992 |
O’sváth György | Közgazdász, jogász, politikus | 1992 |
Yves de Daruvar | A franciaországi magyar emigráció egyik vezéralakja | 1992 |
Kővágó József | Budapest volt polgármestere | 1991 |
Pártay Tivadar | Az FKgP alapító tagja | 1991 |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Magyar Közlöny 2023. évi 91. szám. (Hozzáférés: 2024. április 18.)
- ↑ Héri Vera Makkai Ágnes. Kereszt, érem, csillag - Kitüntetések a magyar történelemben. Helikon kiadó (2002). ISBN 9789632087580. Hozzáférés ideje: 2010. május 9.[halott link]
- ↑ Köztársasági Elnöki Hivatal kitüntetések. keh.hu. (Hozzáférés: 2010. május 9.)
- ↑ a b c d e Állami kitüntetések 2024. március 15-én. kormany.hu. (Hozzáférés: 2010. május 26.)
- ↑ a b c d e f g 52/2023. (III. 20.) KE határozat in Magyar Közlöny 2023. évi 52. száma. Magyar Közlöny, 52. sz. (2023) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c 231/2022. (VIII. 23.) KE határozat in Magyar Közlöny 2022. évi 138. száma. Magyar Közlöny, 138. sz. (2022) ISSN 2063-0379
- ↑ 96/2022. (IV. 6.) KE határozat in Magyar Közlöny 2022. évi 63. száma. Magyar Közlöny, 63. sz. (2022) ISSN 2063-0379
- ↑ 77/2022. (III. 21.) KE határozat in Magyar Közlöny 2022. évi 54. száma. Magyar Közlöny, 54. sz. (2022) ISSN 2063-0379
- ↑ 617/2021. (XII. 21.) KE határozat; 547/2021. (X. 21.) KE határozat in Magyar Közlöny 2021. évi 236. száma. Magyar Közlöny, 236. sz. (2021) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c d 546/2021. (X. 21.) KE határozat; 547/2021. (X. 21.) KE határozat in Magyar Közlöny 2021. évi 194. száma. Magyar Közlöny, 194. sz. (2021) ISSN 2063-0379
- ↑ a b A köztársasági elnök 419/2021. (VIII. 23.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 157. sz., 7389. o.
- ↑ 410/2021. (VIII. 9.) KE határozat in Magyar Közlöny 2021. évi 151. száma. Magyar Közlöny, 151. sz. (2021) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c d A köztársasági elnök 282/2021. (VI. 2.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 101. sz., 4331. o.
- ↑ a b c d Kitüntetés adományozásáról szóló 117/2021. (III. 15.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi 42. szám, 1768-1769. oldal (2021. március 15., hétfő)
- ↑ A köztársasági elnök 106/2021. (III. 10.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 39. sz., 1692. o.
- ↑ 499/2020. (X. 30.) KE határozat in Magyar Közlöny 2020. évi 234. száma. Magyar Közlöny, 234. sz. (2020) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c d 492/2020. (X. 28.) KE határozat in Magyar Közlöny 2020. évi 232. száma. Magyar Közlöny, 232. sz. (2020) ISSN 2063-0379
- ↑ 253/2020. (VI. 11.) KE határozat in Magyar Közlöny 2020. évi 139. száma. Magyar Közlöny, 139. sz. (2020) ISSN 2063-0379
- ↑ 204/2020. (V. 12.) KE határozat in Magyar Közlöny 2020. évi 106. száma. Magyar Közlöny, 106. sz. (2020) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c 126/2020. (III. 15.) KE határozat in Magyar Közlöny 2020. évi 44. száma. Magyar Közlöny, 44. sz. (2020) ISSN 2063-0379
- ↑ 78/2020. (II. 17.) KE határozat in Magyar Közlöny 2020. évi 23. száma. Magyar Közlöny, 23. sz. (2020) ISSN 2063-0379
- ↑ 453/2019. (XI. 19.) KE határozat in Magyar Közlöny 2019. évi 183. száma. Magyar Közlöny, 183. sz. (2019) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c d 328/2019. (VIII. 22.) KE határozat; 335/2019. (VIII. 22.) KE határozat in Magyar Közlöny 2019. évi 143. száma. Magyar Közlöny, 143. sz. (2019) ISSN 2063-0379
- ↑ 181/2019. (V. 8.) KE határozat in Magyar Közlöny 2019. évi 78. száma. Magyar Közlöny, 78. sz. (2019) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c d e f 119/2019. (III. 19.) KE határozat in Magyar Közlöny 2019. évi 46. száma. Magyar Közlöny, 46. sz. (2019) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c d 392/2018. (VIII. 23.) KE határozat in Magyar Közlöny 2018. évi 129. száma. Magyar Közlöny, 129. sz. (2018) ISSN 2063-0379
- ↑ 284/2018. (VI. 20.) KE határozat in Magyar Közlöny 2018. évi 89. száma. Magyar Közlöny, 89. sz. (2018) ISSN 2063-0379
- ↑ a b c 111/2018. (III. 20.) KE határozat in Magyar Közlöny 2018. évi 40. száma. Magyar Közlöny, 40. sz. (2018) ISSN 2063-0379
- ↑ (2015. augusztus 6.) „A köztársasági elnök 346/2015. (VIII. 6.) KE határozata kitüntetés adományozásáról”. Magyar Közlöny (119), 18925. o. (Hozzáférés: 2015. november 26.)
- ↑ a b c d (2015. augusztus 26.) „A köztársasági elnök 347/2015. (VIII. 26.) KE határozata kitüntetés adományozásáról”. Magyar Közlöny (119), 18928–18931. o. (Hozzáférés: 2015. november 26.)
- ↑ Magyar állami kitüntetést vehetett át Király Károly erdélyi magyar politikus. erdely.ma, 2015. november 2. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 3.)
- ↑ „az Öböl menti országokkal folytatott gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként”, 2013. szeptember 4.
- ↑ Archivált másolat. [2012. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 20.)
- ↑ Archivált másolat. [2014. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 9.)
- ↑ 2016-ban tiltakozásképpen Bayer Zsolt kitüntetése miatt kitüntetését visszaadta.
- ↑ Kitüntetés adományozásáról szóló 262/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22680. oldal
- ↑ Kitüntetés adományozásáról szóló 263/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22680. oldal
- ↑ A köztársasági elnök 37/2012. (II. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi, 15. sz., 813. p.
- ↑ Kitüntetés adományozásáról szóló 260/2012. (X. 11.) határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22677. oldal
- ↑ A köztársasági elnök 297/2011. (XI. 17.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 134. sz., 32650. p.
- ↑ A köztársasági elnök 298/2011. (XI. 17.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 134. sz., 32651. p.
- ↑ A köztársasági elnök 276/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32417. p.
- ↑ a b A köztársasági elnök 277/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32418-32419. p.
- ↑ A köztársasági elnök 205/2011. (IX. 14.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 106. sz., 28388. p.
- ↑ A köztársasági elnök 192/2011. (VIII. 31.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27672. p.
- ↑ a b c d e f Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetések. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010. március 15. [2015. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
- ↑ hirszerzo.hu: Demjén Rózsitól a Mol-vezérig - ők kaptak kitüntetést Schmitt-től, 2010. október 22. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 23.)