Szerkesztő:Történelem p/Szentek portál

Szentek portál

A szent szó részint az elkülönítettség, részint a tökéletesség fogalomkörébe tartozó személyek, dolgok és fogalmak jelölésére használatos, vallásos kifejezés. Noha a fogalom minden vallásban létezik, a mi kultúrkörünkben szinte kizárólag keresztény szövegösszefüggésben fordul elő. Ezt a címet azok a személyek viselhetik, akik életüket igaz, keresztény céloknak szentelték és akár a halált is vállalták hitükért. A boldoggá avatás (beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio) egyházjogi fogalmak a római katolikus egyházban: annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok seregébe, az elhunyt „Isten színe látására jutott”. A boldoggá avatás megelőzi a szentté avatást.


Fontosabb szentek országonként

Fájl:Szentcáricsalád.jpg

Római katolikus szentek:

Görögkeleti, Ortodox szentek:

  • Oroszország:
  • Bizánci Birodalom:

A hónap szentje

Szent Péter apostol, Jézus tizenkét tanítványának egyike. Eredeti neve Simon volt. A Kéfás nevet (görög megfelelője Petrosz, Péter, magyarul szikla) Jézustól kapta. Az elsők között csatlakozott a megváltóhoz. Jézus egyik bizalmasává vált és több csodatételnek is a szemtanúja volt. Heves természetű ember volt Péter, de Jézus egyetlen szavára javított hibáin. Háromszor megtagadta az urat, de ezt megbánta és háromszor tanúságot tett róla. Megbízást kapott az egyházfősségre, amit gyakorolt is. 42-ben megalapítja a Római püspökséget. 49-ben részt vesz a Jeruzsálemi zsinaton. 61-ben a vatikáni dombon vértanú halált hal ,fejjel lefelé keresztje feszítik. Sírja a Szent Péter-bazilika főoltára alatt van. ünnepnapra június 29-én van.

A hónap boldogja

Fájl:JeanXXIII fanon.jpg

Boldog XXIII. János pápa (Sotto il Monte, 1881. november 25.Róma, 1963. június 3.) római pápa 1958 – 1963 között, Szent Péter 261. utóda. Eredeti neve Angelo Giuseppe Roncalli volt. Ő volt Szent Péter után a 261. pápa. 1958-tól volt pápa. Egyszerűségével, az emberekkel való folyamatos törődése miatt befúrta magát az emberek szívébe. Bár csak néhány évig volt pápa, reformokat akart bevezetni és váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. A zsinat végét viszonyt nem érhette meg, 1963. június 3-án eltávozott az élők sorából. Utódja, aki végigvezette a zsinatot, VI. Pál volt. Az emberek számára kedves pápát II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház.

Kiemelt szócikkek

Kiemelt cikk volt:


Képek

Klapka György
Petőfi Sándor
Henryk Dembiński
Anton Klauz von Csorich
Alfred zu Windisch-Grätz
Ivan Fjororovics Paszkevics herceg

Képek|Még több kép

Üzenet hagyásához, kattints ide.


További portálok

Üzenet hagyásához kattints ide!