Pallavicini család

család

A Pallavicini család első írásos említése 960-ból származik. A família 1360. június 2-án kapott őrgrófi (marchese=márki) rangot, amelynek magyarországi és ausztriai használatát 1868-ban erősítette meg az uralkodó. Érdekesség, hogy ez volt az egyetlen főúri család, amely az idegen eredetű őrgrófi címmel élt huzamosabb ideig Magyarországon.

Pallavicini család
OrszágStato Pallavicino(wd)
Castrói Hercegség(wd)
Zibellói Őrgrofság(wd)
Genovai Köztársaság
Pápai állam
Osztrák–Magyar Monarchia
Olasz Királyság
Rangőrgrófi
A Wikimédia Commons tartalmaz Pallavicini család témájú médiaállományokat.
A Pallavicini család címere (Hofburg, 2011)

A család története szerkesztés

 
Pallavicini Sforza (1519–1585), magyarországi és erdélyi zsoldosvezér, a Velencei Köztársaság tábornoka
 
Agostino Pallavicini(wd) (1577–1649), 103. genovai dózse (1637–1639), Korzika királya
 
Opizio Pallavicini(wd) bíboros (1632–1700), spoletói érsek
 
Őrgróf Pallavicini János-Lukács(wd) (16971773)

A Pallavicinieknek négy főága volt – a lombardiai, a varanói, a genovai és a rospigliosei. A família talán legismertebb tagja Sforza Pallavicini bíboros volt, aki megírta a tridenti zsinat történetét. A család első tagja, aki kapcsolatba került Magyarországgal, szintén a Pallavicini Sforza nevet viselte – ő a család lombardiai ágából származott, és az 1540-es erdélyi hadjárat egyik vezetője volt. Közreműködött Fráter György meggyilkolásában. 1552. augusztus 11-én a palásti csatában török fogságba került és csak négyévnyi fogság után szabadult. 1585-ben halt meg.

Pallavicini János-Lukács őrgróf (Gianluca Pallavicini) szerkesztés

A hazánkban jelentős birtokossá váló Pallaviciniek a család genovai ágából származtak. Pallavicini János-Lukács (*Genova, 1697. szeptember 23. –† Bologna, 1773. szeptember 27.) őrgróf 1731-ben a Genovai Köztársaság követeként került Bécsbe, ahol III. Károly király szolgálatába lépett, és az 173839-es török elleni hadjárat idején már a dunai hajóhad parancsnoka volt. 1746-ban Parma ostrománál megsebesült. Ezután a visszafoglalt észak-itáliai tartományok helytartójává nevezték ki, a posztot 1753-ig töltötte be. Pallavicini János-Lukács őrgróf unokaöccsének, Pallavicini János-Károly (17391788) őrgrófnak a fia, Pallavicini Edvard (17871839) őrgróf 1803. szeptember 29-én I. Ferenc magyar királytól magyar indigenátust (nemesség honosságot) nyert.

Pallavicini János-Károly (Giovanni Carlo Pallavicini) és felmenői szerkesztés

Pallavicini Edvard: A magyar nemesi honossággal rendelkező Pallavicini család megalapítója szerkesztés

Pallavicini Antal őrgróf szerkesztés

Pálinkás Antal (szül. Pallavicini Antal őrgróf) (Budapest, 1922. július 30.Budapest, 1957. december 10.), honvéd őrnagy, az 1956-os forradalom kivégzett mártírja. Az 1989-es rendszerváltás után rehabilitálták és posztumusz ezredessé léptették elő.

Kastélyaik szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Dr. Virág Zsolt tanulmánya
  • országgyűlési almanachok
  • Révai nagy lexikona, a Pallas nagy lexikona
  • Magyar életrajzi lexikon
  • Vasárnapi Ujság, 44. évfolyam, 42. szám
  • Pallavicini genealógia
  • Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 450. o. ISBN 963-9257-11-7  
  • Constantin von Wurzbach: Pallavicini, die Grafen und Markgrafen, Genealogie. In: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. 21. Theil. Kaiserlich-königliche Hof- und Staatsdruckerei, Wien 1870, S. 231 (Digitalisat).
  • Luigi Chini: I Pallavicino - la storia di una famiglia longobarda. L.I.R. edizioni, Piacenza 2014.
  • Barbara Bernabò: I Pallavicini di Genova tra XIV e XVI secolo, in „Quaderni Obertenghi“, III, 2011, 69–150. oldal
  • Martha Riess: Die Familiengeschichte des Hauses Pallavicini in Österreich-Ungarn PDF auf www.palais-pallavicini.at
  • Heinrich von Kadich, Konrad Blažek: Der mährische Adel (= J. Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch. Vierten Bandes zehnte Abtheilung). Bauer & Raspe, Nürnberg 1899, S. 95, 96; Tafel 75.
  • Gustavo Mola di Nomaglio: Geografia feudale dei Pallavicino in Piemonte tra medioevo ed età moderna, in “Quaderni Obertenghi”, 4, Secc. XVI-XIX, Roma, Associazione Culturale Obertenga, pp. 181–248, 2014 [1]
  • Genealogisches Taschenbuch der deutschen gräflichen Häuser auf das Jahr, 1868, 600ff o., Historischer Abriss Digitalisat).