Szerkesztővita:Misibacsi/archiv 17 - 2010 okt - dec

Aktív megbeszélések

Gréczi MargitSzerkesztés

Szia! A "Gréczi Margit" cikknek a forrását a vitalapra tettem, és a cikk alján ezt oda is írtam. Sok jót, – Argento vita 2010. szeptember 30., 18:28 (CEST)[válasz]

Értem már mi a probléma forrása. :) A kepafalon.hu portálon mint Lángné Gréczi Margit szerepel. Ha beírod a nevét csak simán a google-ba, akkor kapni fogsz jó pár kepafalon.hu hivatkozást rá.

Ezen felül a Nagyrédei (http://www.nagyrede.hu/telepules/hiressegek) és az Alkotóportálon is írnak róla (http://www.alkotoportal.hu/index.php?page=felhasznalo&sub=datamuv&id=303) valamint néhány újságban is. Szóval akkor most mit tegyek be forrásnak?

Kellemes hétvégét, – Argento vita 2010. október 1., 13:20 (CEST)[válasz]

válaszSzerkesztés

Elnézést kérek azért mert átszerkesztettem Giulietta Masina életkorát.A legtöbb színésznél ha házastárs neve fel van tüntetve,nem az élettárs korát írják le,hanem azt,hogy mettől meddig voltak házasok. Ez az első ,hogy így láttam ,ahogy Fellininél.

RE: Egy kis nyelvtanSzerkesztés

Szia!

„A tied nem reménytelen, mert odafigyelsz arra, amit írsz...Köszönöm a figyelmet.”

Leginkább én köszönön a figyelmet:) És köszönöm a bizalmat is, bár 40 felett már elég sok remény elvész, hogy változzon az ember helyesírása:) Sajnos, ha belemélyedek a munkába, sokszor sokkal jobban leköt a tartalom, mint a forma. Születési rendellenesség... Mindenesetre köszi, majd alkalmazom. Üdv.Moonwalkr vita 2010. október 2., 22:23 (CEST)[válasz]

Bocs a... (Sötét anyag)Szerkesztés

... visszaállításért, notebookról wikizek, és ezt a fránya érintőpadot még szoknom kell, úgyhogy egér nélkül némileg ön- és közveszélyes vagyok.  Burrows vita 2010. október 3., 10:25 (CEST)[válasz]

kösz (Georgij Valentyinovics Plehanov)Szerkesztés

kösz az elismerést, dolgoztam vele szépen. a hivatkozások linkelését pedig, amint lesz egy kis időm megtanulom és megcsinálom. üdv. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Composer (vitalap | szerkesztései) 2010. október 5., 11:57

AGFASzerkesztés

Az AGFA szócikk méltatlanul rövid. A fiatalabbak talán nem értik, mi volt a helyzet a névhasználati jogokkal az ötvenes években, ezt valahogy meg kellene írni. Nekem sajnos nincs elegendő információm az ORWO cikk megírásához. Az energiámat inkább a Luftfeuchte (Feuchte Luft) magyarítására fordítanám, ha biztos volnék, hogy nem kezdett bele más. Ha gondolod, átrakom < ref > -be az ORWO-t, vagy hagyok egy üres piros linket a helyén. ZJ vita 2010. október 8., 11:52 (CEST)[válasz]

metrológiai kiemelt cikkekSzerkesztés

Szeteném kiemelt sttátuszra hozni a Méteregyezmény, a Rövid skála-hosszú skála, a Nemzetközi Meridián Konferencia és esetleg a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal lapokat. Vállalnád-e a mentorságot? Üdv, ZJ vita 2010. október 8., 11:58 (CEST)[válasz]

O.K. visszavonulok. A legnagyobb önálló munka (nehezen beszerezhető dokumentumok felkutatása) csak a Meridián Konferencia esetében volt újdonság és saját munka. Talán... ZJ vita 2010. október 8., 12:15 (CEST)[válasz]

Amur leopárd térképeSzerkesztés

Szia Misibácsi! Látom te tudsz oroszul. Légy szíves megnézed és lefordítod az Amur leopárd térképét? Azon van vagy 8-9 orosz szó. Üdv. DenesFeri vita 2010. október 8., 13:18 (CEST)[válasz]

Köszönöm szépen! Azt hittem oroszul van, de jó, hogy tudtad hogy valóban bolgárul van. DenesFeri vita 2010. október 8., 13:55 (CEST)[válasz]

ÉszrevételeidetSzerkesztés

javaslataidat őszintén köszönöm. (Használtam is fel belőlük szép számmal.) Megnézheted. Persze, hogy nem tökéletes még. Kisebb cikkeimet is sokszorosan átjavítottam (és még mindig találok bennük hibát). (Ezek megtalálhatók a szerkesztői lapomon.) Azokat azért már nagyjából rendbe hoztam. Most itt állok ezzel az első lelkesedésemben - rengeteg formai hibával beírt - hatalmas szócikkel (Emberi idegrendszer), amit nekiálltam részekre bontani, meg átjavítani. Nem fog egyszerre menni! Kedves javaslataidat - és remélem az ez után következőket is - hálásan köszönöm. Szükségem lesz rájuk! Az ember időnként "sakkvakságban" szenved, és a legnyilvánvalóbb hibákat is elnézi. Köszönettel és üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 11., 14:28 (CEST)[válasz]

Köszönöm,Szerkesztés

minden kifogás jogos, és a jóindulatú kritikákat köszönöm. Látom én azt, hogy van itt még módosítani és javítanivaló bőven, de a nap csak 24 órából áll. Ebből elég sokat töltök gép mellett, és azért még mással is csak kell foglalkozni. Meg nem vagyok már egy ifjú virgonc (a szerkesztői nevemben az évszám ugyanis a születési évemet jelenti). Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 11., 15:00 (CEST)[válasz]

Óbuda vs háromkerSzerkesztés

Szia neked is! Legjobb, ha elolvasod az Óbuda szócikk első mondatát, és megérted a különbséget. Ha netán még akkor sem, akkor olvasd el Budapest III. kerülete infoboxában a „városrészek” szakaszt. Pok148 egyébként adminisztrátor a francia wikin, szemmel láthatólag jól eligazodik a magyar Wikipédiában (is), eddig még nem hibázott határozott „törölgetéseivel”, melyet én nem törölgetésnek, hanem a hibás interwikilinkek javításának tartok. Csigabi itt a házam 2010. október 11., 18:02 (CEST)[válasz]

Szojuz 23 33Szerkesztés

Kedves Misibácsi

Kicsit belenyúltam a cikkekbe, kérlek nézz rá, a Farkas Bertalan cikkben a fegyver adatait illetve a forrást keresem, de egyértelműen nem öngyilkosságra való,a Szojuzok tartozéka (Amikor a Király géppisztolyhoz kerestem forrásokat, akkor akadtam bele egy szép leírásba).

Duhos vita 2010. október 12., 11:29 (CEST)[válasz]


A történet valami olyasmi, hogy az egyik szojuz rossz helyre érkezett, és amíg a mentőcsapat megérkezett az űrhajó körül ragadozók jelentek meg.

Egy (ide nem forrásértékű) említés [[1]] Pisztoly az orosz űrhajókban fejezet.

Sajnos a cikket, amit keresek ezek szerint leszedték, mert nem találom.

Duhos vita 2010. október 12., 14:33 (CEST)[válasz]

Kopaszi-gát parkja - helyszín?Szerkesztés

Szia! A Lágymányosi-öböl cikkbe, tettem fel képet. Ezt: Fájl:Lágymányosi-öböl.jpg Tambo vita 2010. október 12., 13:44 (CEST)[válasz]

Nálam minden kép megjelenik. Rengeteg képet tettem fel a magyar wikibe. Ha érdekelnek keress rá. Engedélyem van erre is: [2] a teljes honlapra. Tambo vita 2010. október 12., 15:14 (CEST)[válasz]
Mondjuk ez: [3] Tambo vita 2010. október 12., 15:19 (CEST)[válasz]

SzojuzokSzerkesztés

Több szojuz cikknek egy forrás sincs említve, van értelme telepakolni őket "nincs forrás" sablonnal?

Duhos vita 2010. október 12., 14:34 (CEST)[válasz]

SzőttesSzerkesztés

Szia Misibacsi! A szőttes előbb-utóbb elkészül majd. Sajnos az élet nem mindig igazodik ahhoz, amihez mi igazítani szeretnénk. De ahhoz képest, hogy villamosmérnök vagy, köszi az érdeklődést. Nálam a hímzés iránti érdeklődés inkább hobbiszintű. Üdvözletem:   Margit  (üzenet) 2010. október 12., 22:05 (CEST)[válasz]

wikitaliSzerkesztés

Jössz Misibacsi? Üdv.:   Margit  (üzenet) 2010. október 12., 22:07 (CEST)[válasz]

Szojuz forrás nélkül (példa)Szerkesztés

Most eddig terjedt a lelkesedésem.

Duhos vita 2010. október 14., 08:02 (CEST)[válasz]

IsmételtenSzerkesztés

Nagyon köszönöm segítő észrevételeidet. Neked már nagy tapasztalatod van a magyar wiki szerkesztésében, ezért továbbra is kérem, hogy nézz rá a szócikkeimre. Valóban elsősorban az Emberi idegrendszer szócikk értelmes szétszedésével vagyok elfoglalva, bár időnként a többire is odanézek. Bár azokat már korábban rendbe hoztam. Ennek a gerincét meg akarom tartani, és a kikülönített részekre linkekkel utalni. Szerintem egyébként elvész az egésznek a logikája. Eddig Tambo szárnyai alatt voltam, és Ő azonnal figyelmeztetett a ballépéseimre. Most egy jó ideje néma a vitalapja. Aggódom is érte nagyon. Hogy lehet, hogy itt enyire nem törődünk egymással? Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 14., 14:08 (CEST)[válasz]

Szojuz-33Szerkesztés

Az orosz H magyarul nem N? Ha jól emlékszem csak lágy magánhangzóval, vagy lágyjellel NY

Ha tévedek bocs, tudd be annak, hogy régen használtam a nyelvet

Duhos vita 2010. október 14., 14:36 (CEST)[válasz]

KöszönömSzerkesztés

Kedves válaszodat. Megnyugvásomra közben Tambo is jelentkezett. Sok a dolga. Jelenleg az Emberi idegrendszer - okkal és joggal sok szempontból kifogásolt - szócikk átdolgozásán munkálkodom. A Szerkesztői lapomon azt hiszem követhető. Üdvözlettel: Lji1942 vita 2010. október 14., 15:06 (CEST)[válasz]

szojuzSzerkesztés

Szia! A saját programommal csináltam, és azért tartott ilyen sokáig, mert a fránya cirill betűk helyett csak kérdőjeleket láttam. Azt második körben kellett javítani. A hiányzó paramétereket lehet pótolni a sablonmesterrel, gondolom azt ismered. De még egyszerűbb lenne szerintem, ha a kitöltögetés helyett inkább az angol sablont fordítanánk magyarra a programommal. Akkor csak másol-beilleszt, másol-beilleszt... a munka. Ha érdekel, küldj egy emailt a szerkesztői lapomon, és átküldöm a programot. Vagy használd a Wikipédia:Sablonfordítót. – B.Zsolt vita 2010. október 15., 15:03 (CEST)[válasz]

megapixelSzerkesztés

valóban, 1 megapixel, avagy egymillió pixel; elírtam, most meg elnéztem. – Vince blabla :-) 2010. október 15., 21:57 (CEST)[válasz]

BolygóSzerkesztés

Hali

Ha megnézed a saját homokozóm: Szerkesztővita:Csendesmark/homokozo

ott láthatod hogy sokkal több bolygót írtam be, de mivel az angol wikin nem volt kint az összes nem mertem....

azok az aszteroidák elvileg akkoriban bolygóként voltak számon tartva ---> sehol nem találtam a neten erről rendes leírást, persze csak nyilván nem kerestem eléggé :)

kivéve egyet: The Planet Hygea egy újságcikk 1849-ből :D

A felfedezős dátumokat majd pótolom :)

NASAnál semmi.......... . .

Bármilyen segítséget szívesen fogadok!

Üdv Csendesmark vita 2010. október 15., 22:42 (CEST)[válasz]

Új sablon: Elasztikus modulusSzerkesztés

Megpróbáltam átvenni az angol wikipédiából, és elkezdtem magyarítani egy template-et, vagyis sablont. Ilyet még nem csináltam. Tudsz-e segíteni benne? Jelenleg szerkesztői allap Szerkesztő:Jzana/elasztikus_modulusok néven. Nem találom a help-ben, hogyan megy ez. Üdv, MZ/X vita 2010. október 19., 13:18 (CEST)[válasz]

Azt már tudom, hogy meg kell változtatnom a nevét: Szerkesztő:Jzana/Sablon:Elasztikus modulusok, és, ha kész, akkor átnevezni Sablon:Elasztikus modulusok

Most az a furcsa, hogy nem jelenik meg nekem a címsor Navbox | név | lista1| állapot=collapsed tartalma. Harcolok tovább. MZ/X vita 2010. október 19., 14:35 (CEST)[válasz]

Megjelent a címsor! Átírtam magyarra a navigációs box fejlécét. A szöveget is, persze. Mi a véleményed: kezdhetem az átnevezést? Ahogy látom, kapásból szükség lenne rá a Rugalmassági modulus szócikkben. MZ/X vita 2010. október 19., 15:49 (CEST)[válasz]

SóterápiaSzerkesztés

Kedves Misibácsi! Köszönöm az észrevételt a javításokat és az ellenőrzést. A sóterápiához odaírtam a hétköznapi jelentését. Jó munkát kívánok. Tisztelettel:– tamjan vita 2010. október 21., 23:09 (CEST)[válasz]

Kázmér és HubaSzerkesztés

Köszi, hogy fényesíted a tigris szőrét :-) → Raziel szóbuborék 2010. október 22., 07:47 (CEST)[válasz]

HídavatásSzerkesztés

Szia! Már megbocsáss, csak megkérdem: a Kossuth híd szócikkhez mért is nem idetartozó kép egy Kossuth hidat ábrázoló kép? Ha a híd nincs már, képe se legyen? (Csak kérdem. Nem szívügyem.) Üdv: OsvátA Palackposta 2010. október 23., 08:44 (CEST)[válasz]

Tévedsz. A kép azt a Kossuth hidat ábrázolja. Sőt: valószínűleg egy hídavatási pillanatot: úgy jönnek át rajta az illetők; nagyon: mint az elvtársak. A kép mérete miatt arcok nem felismerhetőek. A híd: igen. Amúgy emlékszem a valódi hídra, láttam: éltem már akkor. A háttér – felteszem – a budai oldal, ezért nem látsz ott házakat. Különben a hídavatás idején még több volt a rom Budapesten, mint ház. A romok meg kevéssé emelkednek hátterekben. OsvátA Palackposta 2010. október 23., 09:00 (CEST)[válasz]
Jobban megnéztem a képet. Az is lehet, hogy igazad van. OsvátA Palackposta 2010. október 23., 09:11 (CEST)[válasz]

KöszönömSzerkesztés

a figyelmedet, és kérem továbbra is, kedves figyelmedet és segítségedet. Őszintén szólva eleinte nagyon berzenkedtem (általában) a hozzászólások miatt, azután rájöttem, hogy alapjában szinte mindegyik jóindulatú, és én járok jól vele, ha besegítenek. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 23., 16:05 (CEST)[válasz]

13. kerületi cikkekSzerkesztés

re: Kész anyagok a 13. kerülettel kapcsolatban

Szia!

Ami azt illeti, a Dagály Gyógyfürdős szöveg megtalálható a Budapest XIII. kerülete cikkben, azt a részt elfelejtettem kitörölni a vázlatokból. Ha gondolod, kiszervezheted külön cikkbe, belegondolva valóban elég egy csonknak.

A Váci úttal kapcsolatos cikk még nagyon messze van a publikálandótól, ezen kívül nem tudom, mire gondolsz. Ha valamit hasznosítani tusz, nyugodtan másold át, én mostanában nem nagyon fogok ráérni a wikivel foglalkozni. (Ez az oka a kései válasznak is.)Kmiki87 vita 2010. október 24., 12:50 (CEST)[válasz]

A helyesírásomSzerkesztés

Kedves Misi bácsi!

Nem kívánok kételkedni jóindulatában, ezért köszönettel fogadom megjegyzését. Kérem, ha lehet, mutasson rá a hibáimra, szeretném elhagyni azokat. Köszönettel:

Ghereye

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Ghereye (vitalap | szerkesztései) 2010. október 26., 19:23

Danny KayeSzerkesztés

Szerintem azért jobb a kép, amire cseréltem, mert jobb kép. Amit eddig használtunk, az egy silány életlen, fénytelen, szürke, agyonrongált kistotál volt. Amire cseréltem, egy portréra, azon meg látható, hogy hogy nézett ki az amerikai előadóművészet egyik zsenije. OsvátA Palackposta 2010. október 27., 11:20 (CEST)[válasz]

Továbbá: ebben az állapotában, amit te romosnak látsz, én láttam egy tévéshowban Beethovent vezényelni. Eléggé jól ment neki. OsvátA Palackposta 2010. október 27., 11:28 (CEST)[válasz]
Nem. Nem Bernstein volt, Danny Kaye volt. Viccesen csinálta, parodizált. Az ötletet Koós János lemásolta, fellépett vele a Zeneakadémián. Mindkét pasi képzett a komoly zene elméletében. Egy hasonló Kaye mutatvány itt: [4]. látható. OsvátA Palackposta 2010. október 27., 14:51 (CEST)[válasz]

San Franciscó-iSzerkesztés

Szia. San Franciscói... nem jó így? Waterlooi csata, marengói csata... New Yorki... Ez kivétel? Armadillo vita 2010. október 29., 20:55 (CEST)[válasz]

DefaultsortSzerkesztés

Szia! A rendező szoftver nem tudja megfelelően értelmezni a szó belsejében a nagy betűt, ezért kell módosítani. Csigabi itt a házam 2010. október 30., 22:46 (CEST)[válasz]

Nem, azt símán elb#&@tam. Csigabi itt a házam 2010. október 30., 22:59 (CEST)[válasz]

Zárójel-kurziválásSzerkesztés

Szia! Láttam a kérdésed Tgr vitalapján. Ez nem helyesírási kérdés, hanem tipográfiai hagyomány. Jelesül úgy szól, hogy kurzivált szöveget közrezáró páros jelek, tehát zárójelek, idézőjelek stb. szintén kurziválandóak.

A kútszerkezet egyes részeit szláv eredetű szavakkal írják le (kankalék, gárgya, ostor).

Vannak ortodoxabb felfogások is, amelyeket nem érdekel a zárójel páros mivolta, és azt mondják, hogy ha bármelyik, akár a nyitó, akár a záró tag kurzív tartalommal érintkezik, azt kurziválni kell. Ez utóbbi messze nem mindenhol bevett gyakorlat, az előbbi igen.

A kútszerkezet egyes részeit szláv eredetű szavakkal írják le (kankalék, gárgya stb.).

Pasztilla 2010. október 30., 23:29 (CEST)[válasz]


Ja, és ugyanez vonatkozik a mondatzáró és -tagoló írásjelekre (vessző, felkiáltó, kérdő, kettőspont pontosvessző). Ha kurzív tartalom előzi meg őket, ezeket is kurziváljuk (már legalábbis a könyvkiadásban), máskülönben a hosszú szárú kurzív betűk rácsúsznak az antikvában maradt írásjelre, elég randa tud lenni:

Láthatod: vagy Láthatod:

Pasztilla 2010. október 30., 23:32 (CEST)[válasz]

FimmvörðuhálsSzerkesztés

Én úgy vettem ki, hogy ez nem vulkán, hanem egy terület neve, amin vulkánok vannak (többek között az Eyjafjallajökull is). – Tgrvita 2010. október 31., 07:26 (CET)[válasz]

A commonsos képaláírás is inkább azt jelenti, hogy vulkánkitörés a Fimmvörðuhálson, mintsem magának a Fimmvörðuhálsnak a kitörése. (Sőt a francia mintha az Eyjafjallajökull vulkán kitöréséről beszélne, bár abból nem sokat értek.) – Tgrvita 2010. október 31., 07:50 (CET)[válasz]

NapSzerkesztés

Szia!

Köszi a sok segítséget a Nap cikkhez! Tartalmilag azt hiszem most kész lettem vele. Ha van kedved/időd olvasd át légyszi, ne maradjanak benne túl nagy ződségek. Moonwalkr vita 2010. október 31., 12:55 (CET)[válasz]

onlinerepulojegy.euSzerkesztés

Szia,

bocsi ha kellemetlenseget okoztam, es koszi a figyelmeztetest.

Nem vagyok meg teljesen tisztaba a wikipedia szabalyaival.

Mindenesetre a weboldalamon sok olyan aloldalt hoztam letre amik a latogato szamara hasznos informaciokat tartalmaznak es egyaltalan nem bevetel kozpontuak, pl a forgalmasabb repuloterekrol vagy az egyes varosokrol szolo aloldalaim. Pontosan azer keszitettem ezeket hogy a felhasznalok a repulojegy es szallas foglalas melett tovabbi szamukra hasznos tartalmat talaljanak. Szerintem ezek a linkek relevansak a kulso hivatkozasok kozott.

Udv,

T – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Thomus (vitalap | szerkesztései) 2010. október 31., 14:04

Ébner JenőSzerkesztés

Kedves Misi bacsi neharagudjon az interneten nicsen sajnos bar megerdemelne. Egyebken jol ismertem az egyik legjob baratom baratja volt sokat halotam rola es nagyszeru ember volt es nagyon sajnalom hogy nem lehetek ott a sirjanal hogy gyertyat gyujtsak a sirjanal nagyon jo ember volt es igazat irtam barkit meg lehet kerdezni Marosfon es megmondja . kivanok kelemesestet Rolland

Kedve Misibacsi nem tudom hogyan kel folteni kepet legyenszives segicsen nekem elore is koszonom .Rolland

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Csiki Rolland (vitalap | szerkesztései) 2010. november 1., 15:40

FénySzerkesztés

Szia!

A hullámegyenlet az elektromágnesességben című részben található ez a képlet, és az értékek behelyettesítésével ténylegesen meghatározható a fény sebessége.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Korózs József (vitalap | szerkesztései) 2010. november 3., 12:47

A forrás itt megtalálható a 30.oldalon: http://www.baranyi.hu/files/relaelm.pdf Az első szerkesztésemnél feltüntettem a forrást, csak aztán a módosítások során elveszett. Korózs József vita 2010. november 6., 19:55 (CET)[válasz]

margarinSzerkesztés

Köszönöm a jótanácsokat, segítségedre sorulok, hiszen rég nem jártam itt. Továbbra is szükségem lesz útbaigazításaidra.– Csatazs vita 2010. november 3., 20:50 (CET)[válasz]

/* A margarin gyártása */

Szia! Kissé kellemetlenül érintett a változtatás, de sebaj, újra megírom. Kérlek, tedd ki helyettem: tatarozás. Köszi – Csatazs vita 2010. november 4., 09:59 (CET)[válasz]

Már be is írtam.

Igen, én voltam a névtelen szerkesztő, nem vettem észre, hogy már nem vagyok bejelentkezve.

Úgy gondolom, most már nagyjából rendben van a cikk tartalma, úgy, hogy kitörlöm a "lektor" sablont.

Azért még szükség van csíszolgatásokra.

Az Aminosav cikket is én szerkesztettem.– Csatazs vita 2010. november 4., 19:09 (CET)[válasz]


Szia! Azt szeretném kérdezni, hogyan lehet elérni azt, hogy ugyanazok a forráshivatkozások különböző helyeken ugyanazzal a számmal szerepeljenek? Köszönöm, hogy rendszeresen ellenőrzöd a munkám. – Csatazs vita 2010. november 20., 09:52 (CET)[válasz]

re: KérésSzerkesztés

Kedves Misibácsi! Én csak azért ajánlottam a tervrészletet szkennelve, mert egyrészt nincs olyan fényképezőgépem amivel le tudnám az egész tervet fényképezni, melyek nem egy ízben 1-2 m2 nagyságu fénymásolatok és minőségük - lévén közel ötven éves fénymásolatok - nagyon rossz. Egyébként azt hiszem a Wikipediába kár is közölni őket. Üdv: – Rimanóczyjeno vita 2010. november 4., 14:29 (CET)[válasz]

LlosaSzerkesztés

Szia! A cikkre anno a {{kronológia}}(?) sablont azért tartottam indokoltnak kitenni (ami most lekerült), mert az élete fejezet sok rövid bekezdésből áll ennek nagy része évszámmal kezdődik. Van olyan bekezdés, ahol szinte minden mondat évszámmal indít. Ezek miatt az említett fejezet szerintem továbbra is kronológia és nem folyó szöveg. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. november 6., 12:07 (CET)[válasz]

Szia! Csak jelezni szerettem volna, hogy a kronológia sablon levételét nem tartom indokoltnak. Nem az a gondom, hogy a cikk nem tartalmaz "rizsát", hanem az, hogy a kronológia sablonban jelzett probléma továbbra is fennáll: kronológiát használ folyószöveg helyett. Nem az évszámokkal van baj. Miért lenne? Senki sem akar "titkolni" (?) semmit. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. november 7., 11:53 (CET)[válasz]
A fejezetben nagyjából 14 bekezdés van, ebből 10 kezdődik évszámmal. A bekezdések rövidek. Bár három-négy mondatos rövid bekezdések vannak benne (akad egysoros is), de attól még szerintem továbbra is fennáll a kronológia sablonban jelzett gond. De természetesen más láthatja másként. Lehet, hogy a sablon elhibázott, de úgy vélem addig is lehet használni, míg a közösség nem dönt esetleg másként. Így nem hiszem, hogy alkalmazása hiba volna a részemről. Üdv: Silvio Üzenj! 2010. november 7., 12:37 (CET)[válasz]

Információtörlés - Jégkorszak (film)Szerkesztés

Szia! Az átalakított változatból semmiféle olyasmi nem töröltetett ki, ami ne szerepelne már korábban. (Konkrétan: minek zárójeles megjegyzésekkel széttördelni a cselekményről szóló folyószöveget, ha a szinkronhangokat már táblázatba szedve felsoroltuk a korábbi bekezdésben?) Ennek fényében visszaállítottam a szerkesztésedet. – Mathae Fórum 2010. november 6., 23:55 (CET)[válasz]

Tudod, ha a Háború és békéről lenne szó, ahol hatszáz szereplő szerepel a legkülönfélébb kombinációkban oldalak ezrein keresztül, még egyet is értenék. De így, hogy három-négy bekezdésnyi az egész szöveg, és még csak kattintani sem kell a szinkronhangokért, feleslegesnek, sőt zavarónak tartom. – Mathae Fórum 2010. november 7., 00:05 (CET)[válasz]
Nem, a te óhajtásodnak megfelelően cselekedtél, én változatlanul hagytam volna a változtatásomat  . – Mathae Fórum 2010. november 7., 00:11 (CET)[válasz]

re átalakításSzerkesztés

Szia, Misibácsi, itt a magyarázat: Wikipédia-vita:Világörökség-műhely#Műhelylapok átalakítása. A linkek javítása és az új képek ettől teljesen független. – Hkoala   2010. november 7., 18:38 (CET)[válasz]

20. századSzerkesztés

Szia! Ha szépen megkérlek, "láttamoznád" nekem a fenti lapot? Előre is köszönöm. Tisztelettel! Hungarikusz Firkász   Lacus Vitacus 2010. november 7., 18:41 (CET)[válasz]

Köszönöm a segítséget. Bocsánat, hogy téged zavartalak, de hirtelen csak te jutottál eszembe, mint aki járőr. Hungarikusz Firkász   Lacus Vitacus 2010. november 7., 19:28 (CET)[válasz]

NyelvhelyességSzerkesztés

A "van renderelve" az nem germanizmus. Művelődj egy sort, mielőtt ostobaságokat beszélsz, és a nálad okosabbakat nevezed tudatlannak, misibácsi. Javaslom, itt kezdj: http://mek.oszk.hu/01600/01688/01688.htm (1. fejezet, és mivel úgysem nézed meg, álljon itt egy összefoglaló jellegű idézet: "Napjainkban országszerte el van terjedve az értelmiség körében az a tévhit, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet magyartalan, német hatásra keletkezett ahogy régebben mondani szokták: germanizmus. Ezt a mérhetetlen kárt okozó babonát nyelvészek, nyelvművelők kezdték hirdetni a múlt század vége felé. Tőlük vették át a tanárok, akik vad fanatizmussal üldözték és üldözik ma is ezt az alaptalanul idegenszerűnek mondott szerkezetet." Üdv: Zigomer trubahin vita 2010. november 8., 00:20 (CET)[válasz]

"kiemelt szócikkek, amik elkészítésében részt vettem" fejezet a szerk. lapodon és Démokritosz cikkSzerkesztés

Most nézem mi hivatkozik a cikkre, meglepődve konstatáltam, hogy a szerk. lapodon azt állítod, hogy részt vettél az elkészítésében... Meglepődtem. A többit meg sem nézem inkább.– Gothika 2010. november 8., 14:36 (CET)[válasz]

Germanizmus folyt.Szerkesztés

Nos, misibácsi, ha tudnál németül, akkor tudnád, hogy a németben nincs is határozói igenév, tehát olyan szerkezet sincsen, hogy "renderelve van" vagy "be van fejezve", "nyitva van" stb., tehát ez a szerkezet nem is lehet germanizmus. De nem vitatkozom veled, azt hiszel, amit akarsz, a nyelvművelők seregének pedig néhanap nézz utána, mert ők pont az ellenkezőjét mondják annak, mint amit te hiszel. Mindenesetre a „Tötö” nyelv szócikket igazán kipurgálhatnád, ha ennyire képben vagy a nyelvtudomány legújabb eredményeit illetően. Meg Nádasdy Ádámot is intsed meg, hogy hülyeségeket beszél, bár nyilván az ő nevét sem hallottad még. Köszönöm. Zigomer trubahin vita 2010. november 9., 13:23 (CET)[válasz]


Szepesy Gyula meglehetősen közismert és elismert nyelvművelő (nem netes, önjelölt szakember, akinek rémlik valami, hogy a középiskolában a magyartanárnő mondott valamit - ami egyébként simán valami hülyeség is lehetett). Nádasdy Ádám (és nem Kálmán) úgyszintén meglehetősen ismert nyelvész, az ELTE angol tanszékének vezetője volt sokáig, úgyhogy ha a dolgok átgondolásához lusták is vagyunk, azt azért feltételezhetjük, ő legalább tudja, mit beszél. Az "ist gefunden"-nel pedig az a probléma, hogy a "gefunden" nem azt jelenti, hogy "találva", tehát az "ist gefunden" jelentése sem "meg van találva". Gondolkozz csak el rajta egy kicsit. A gefunden nem határozói igenév (mint a találva), hanem a magyar BEFEJEZETT melléknévi igenév megfelelője, tehát azt jelenti, hogy "(meg)talált", lásd pl. "der gefundene schatz" = "a megtalált kincs". (A "bemutatásra kerül" meg egy teljesen más szerkezet, semmi köze a tárgyunkhoz - ha te még ezt sem érted, akkor végképp nincsen remény a számodra.) Ez egyébként ugyanígy van németül, angolul, spanyolul, olaszul, minden bizonnyal még oroszul és eszperantóul is: ugyanazt az igenevet használják a passzív szerkezetekben, mint amit az összetett igeidőkben. Ehhez a magyar határozói igenévnek, tehát a "megtalálva" szónak semmi köze. Amúgy te akkor nyilván az "ablak nyitva van" meg "az ajtó be van zárva" kifejezéseket is idegenszerűnek érzed, és hideglelést kapsz, amikor Madách azt írja, hogy "be van fejezve a nagy mű, igen..." Gratulálok. Zigomer trubahin vita 2010. november 9., 14:39 (CET)[válasz]


Misibácsi, ennek a vagdalkozásnak, amit művelsz, nem sok értelme van. Nem válaszoltam minden kérdésedre, mert nyilvánvalóan nem az értelmes vitát, hanem a hőzöngés célját szolgálták. Ha ettől most boldogabb vagy, a "germanizmus" német nyelvi mintára létrejött kifejezéseket, szerkezeteket stb. jelent. A nyelvtudomány amúgy nemigen használja ezt a szót, ez inkább afféle műkedvelő dolog, germanizmusokról beszélni. Mondok neked néhány németből fordított tükörszót, ezek például telivér germanizmusok: hajtómű (Triebwerk), részvétel (Teilnahme), tükörtojás (Spiegelei), hattyúdal (Schwanengesang), őserdő (Urwald). Látod, ezek is germanizmusok, 19. századi jó munkásemberek németből fordították őket egy az egyben. Gondolom, mégsem javaslod, hogy a beképzelt (eingebildet) vagy a honvéd (Heimwehr) szót soha többé ne használjuk akkor. Ami meg az általunk tárgyalt kérdést jelenti, a "dolog el van végezve" kifejezés még ebből a szempontból (semmilyen szempontból) sem tekinthető germanizmusnak, hiszen, ahogy azt már kifejtettem, egyrészt a németben nincs is ilyen szerkezet, tehát nem is származhat onnan, másrészt kora középkori magyar szövegekben is találunk példát erre a szerkezetre, amikor élő németet Magyarországon még legfeljebb Búvár Kund látott, és a magyarban semmilyen német hatás nem volt. Sőt, rokon nyelvekben is megvan ugyanez, azok pedig németeknek még a mai napig is legfeljebb a hírét hallották. Ja, a "macska fel van mászva a fára" vagy "a fejem fájva van" vagy "az autó menve van" vagy "ülve vagyok" - ezek magyartalanok, de ettől még "az ügy le van zárva" vagy "a bolt nyitva van" nem magyartalanok. Ezek ugyanis különböző kifejezések, különböző jelentéssel, különböző helyzetekben használjuk őket. Zigomer trubahin vita 2010. november 10., 11:52 (CET)[válasz]

Bocsi, hogy beleszólok. Érzésem szerint is a létige felelőtlen használata idegen a magyartól. Még ha Madách használta is. "A bolt nyitva", az "ügy pedig lezárva". "Van" nélkül. L András pankuš→ 2010. november 10., 12:29 (CET)[válasz]


Egyszerű példákon ez így tűnik, igen, "az ügy lezárva, kész, haladjunk tovább". Kérlek, akkor viszont fogalmazd meg a "miért van nyitva az ablak?" mondatot létige nélkül... bizony, nem lehet létige nélkül mondani. Tehát máris látni, hogy ez, amiről te beszélsz, inkább afféle költőies, nagyon választékos használat, és nem is hagyható el mindig a létige, csak bizonyos esetekben, kifejezetten a nyomaték kedvéért. "Feri azt mondta, az Auchan nyitva, ha sietek, még odaérek." "Zöldre festve a rácsos kapu." "Lereszelve a sajt." "Elsózva az étel." Ja, ezek nyelvtanilag helyes mondatok, de ki beszél így? Legfeljebb azok, akik valamiért a fejükbe vették, hogy "a létige felelőtlen használata idegen a magyartól"... Zigomer trubahin vita 2010. november 10., 13:52 (CET)[válasz]

A magyar nyelv bizonyos esetekben adottnak veszi, hogy az állítás alanya létezik. Ha még/már nem létezik, akkor a lesz/volt használatos, de a van sokkal ritkábban. Ez még akkor is igaz, ha lehetséges olyan példát találni, ahol életszerűtlen a nemhasználat. Kalewi Wiik finn nyelvész egyik gondolatát idézném fel, aki szerint a létigék szokvány segédigekénti használata indított meg számos nyelvjárást az indoeurópai típusú szerkezetek felé. – L András pankuš→ 2010. november 10., 13:59 (CET)[válasz]

Germanizmus?Szerkesztés

Idézet Balázs Géza Magyar nyelvhelyességi lexikonjából (Corvina, 2002):
"határozói igenév létigés szerkezete: nem nyelvészek voltak azok, akik harcosan kifogásolták a határozói igenév létigés szerkezetét:
el van olvasva
be van zárva
Mégis kialakult egy nyelvi, nyelvművelő babona a szerkezet germanizmus voltáról..." – Szaszicska vita 2010. november 10., 18:24 (CET)[válasz]

Nem nyelvészek kifogásolták, viszont nyelvészek írták le, hogy a létige ilyen használata egyenes út a ragozó nyelvektől a flektálóhoz. (Ugyanis kivált bizonyos ragozási módokat. Használt, használatos helyett használva van, stb.) Akkor most kifogásolható-e a magyar nyelv védelmében, avagy sem? Attól hogy valaki nem nyelvész, még lehet nyelvérzéke, és mint fentebb mondottam volt, valójában nem babona, hanem megalapozott állítás még akkor is, ha egyes nyelvészek ezt váltig tagadják. L András pankuš→ 2010. november 10., 18:33 (CET)[válasz]

Bocs, de nem látom a kapcsolódási pontot a hozzászólásod és az általam beírtak között. Azért tettem új alszakaszba, és azért ezzel a címmel, hogy – forrás alapján – kételyt ébresszek az eredeti felvetéssel szemben (ti. hogy germanizmus-e vagy sem). Természetesen a könyvben a cikk ettől hosszabb, de nem akartam – részben idő híján – az egészet begépelni. – Szaszicska vita 2010. november 10., 19:07 (CET)[válasz]

Az én magyar tanárom – Isten nyugosztalja – tűzzel-vassal irtotta. Ezt is, és az egy általános névelő németes használatát. A magyarban hiányzik a szenvedő szerkezet. Ettől szenvedünk. Most mondjátok meg: a következő mondatnak alanya, vagy tárgya a kutya?

A kutya meg van ugatva. MZ/X vita 2010. december 10., 21:45 (CET)[válasz]

A kérdésem célja, hogy elgondolkozzatok: mert mindkét értelemben is feloldható. Igen, én ugattam meg a kutyát. Igaz, ő meg visszaugatott. Szóval rávettem a kutyát, hogy ugasson (műveltető). Ha viszont én ugattam, akkor hiányzik a cselekvő a mondatból, tehát szenvedő szerkezet. MZ/X vita 2010. december 22., 19:29 (CET)[válasz]

FelmérésSzerkesztés

Szia! Felmérés folyik a járőrök körében az alábbi két kérdéskörben:

  1. Aktív járőre vagy-e a Wikipédiának, illetve ha nem, igényt tartasz-e a járőrjogodra? (a kérdés második fele adminisztrátorokra nem vonatkozik)
  2. Ha aktív vagy, sorold fel érdeklődési köreidet, mely témákban lehet számítani Rád a megjelölések terén.

A felmérés lényege, hogy megtudjuk, milyen témakörökben van kellő járőrlefedettség, és melyekben lenne szükség újak bevonására (is). Ezen tudsz javítani, ha az érdeklődésedbe tartozó témakörökből minél több szócikket veszel fel a figyelőlistádra.

Ha időd engedi, a Szerkesztő:RepliCarter/Járőrök lapra várom válaszodat. Előre is köszi. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. november 10., 21:54 (CET)[válasz]

Helyesírs 2. - Atlas–5Szerkesztés

1. Én csak a lenti 2 pontot szerkesztettem, meg se néztem hogy milyen számok vannak.

(de azért köszi hogy emlékeztetsz :D )

2. Ügyelj rá, ha teljes dátumot írsz (év, hónap, nap) számokkal, akkor az év után is kell pont, ahogy a nap után is. A 2011-nél 2x lehagytad az évnél, a napnál ott volt a pont.

Én nem számokkal írtam a hónapokat, akkor elvileg nem kell ".".

Vagy mégis? :)

Üdv Csendesmark vita 2010. november 13., 23:04 (CET)[válasz]

kerülSzerkesztés

Rendben, azon az egy szavon nem fog múlni, majd igyekszem kiküszöbölni. – Szabi237 vita 2010. november 14., 09:40 (CET)[válasz]

zsír - zsiradék - ZsirSzerkesztés

Szia!

Van egy problémám: a zsiradék-ot rövid i-vel írják, de akkor a Zsir szócikkre utal (Ránkfüred), ezért hosszú í-vel hagytam, hogy a Zsír-ra utaljon. (Pálmaolaj, Kukoricaolaj, Repceolaj, Olívaolaj, Gyapotmagolaj, Napraforgóolaj).

Hogy lehet megoldani, hogy helyesen írva is a Zsír-ra utaljon? – Csatazs vita 2010. november 14., 12:35 (CET)[válasz]


Köszönöm.

Pontosan ezt kerdeztem.

Csatazs vita 2010. november 14., 18:31 (CET)[válasz]

Köszönöm a tanácsot, én is gondoltam már rá, de nem tudtam, helyes-e. – Csatazs vita 2010. november 15., 20:01 (CET)[válasz]

Vörös Erőd (Delhi)Szerkesztés

Szia! Szerintem már többet nem fogom bővíteni, esetleg az utolsó szakaszokat még átnézem, mostanában kevés időm van. Ha gondolod, nézz rá légyszíves! üdv. Ogodej   vitalap 2010. november 20., 10:15 (CET)[válasz]

Köszönöm. Hogy ne csak nagyjából legyen, még átolvasom valamikor. Ogodej   vitalap 2010. november 20., 11:51 (CET)[válasz]

impedanciaSzerkesztés

Tisztelt Misibacsi!


Teljesen jogos az észrevétel a kondenzátor impedanciájának fázisszöge természetesen negatív. Még új vagyok a szerkesztőtáborban, így tapasztalatlanságból és figyelmetlenségből elírtam. A hibát javítani fogom.

Az észrevételt köszöni: Hpeti22

Geocities honlapSzerkesztés

Kedves Misibácsi!

Nagyon szépen köszönöm a figyelmeztetést. Teljesen megfeledkeztem e link időszerűsítésérõl. Pcsillag vita 2010. november 21., 09:04 (CET)[válasz]

CsillagnapSzerkesztés

Helló Misibácsi!

Az észrevételed megoldását kicsit bonyodalmasnak látom.

Hogy jól tudom-e: Marik Miklós Csillagászatában az van írva, hogy csillagnap az az időtartam, amely a tavaszpont két egymást követő delelése között eltelik. Közvetlenül utána írja, hogy a távoli csillagokhoz képest az eltérés 0,008 mp. Szerintem itt lehet a kutya elásva, hogy ezt a bagatell eltérést a többi cikkekben nem veszik figyelembe, talán joggal. A másik problémám a megnevezés: Marik könyve nem említ sziderikus napot, hanem helyette forgási periódust ír. Én ezzel egyetértek, mivel a többi az nem abszolút 360 fok, ezért írtam meg a szócikket ennek megfelelően.

A másik dolog, hogy csillagnap szócikk nincs, az igaz, de erről részletesen nem lehet írni szerintem, hanem egy csillagidő c. cikkben lenne a helye. Csillagidő sincsen, csak egy átirányítás az Idő egy nyúlfarknyi fejezetére, ami ráadásul nem is teljesen korrekt. Arra gondoltam, ha lesz időm, akkor egy önálló Csillagidő cikket fogok írni, amiben benne lesz a csillagnap is, bár gyakorlatilag a Napba már most belevettem nagyjából mindent, amit erről én tudok.

Üdv.: Porrimaeszmecsere 2010. november 22., 19:27 (CET)[válasz]

képekSzerkesztés

Szia! Hát ha találok képeket, mindig teszek a szócikkekhez, csak akkor még nem volt arról az állatról kép. Üdv. DenesFeri vita 2010. november 23., 10:41 (CET)[válasz]

blogSzerkesztés

Szia!

Egy blog, hasonlóképpen a különféle internetes fórumokhoz, ellenőrizetlen információkat tartalmaz, ezért nem számít komoly, felhasználható forrásnak. Egy blog-ra mutató linket kivettem, egy másikat meghagytam, mert láttam, hogy nevet adtál neki, tehát lehet, hogy többször is hivatkozol rá a cikkben, ezeket nem akartam egy mozdulattal elrontani, de ezt a linket ki kellene venned, és valami megbízhatóbban helyettesíteni (vagy kihagyni a ref-et, ha nincs hirtelen jobb helyette). misibacsi*üzenet 2010. november 25., 22:27 (CET)

Szia! Rendben, rögtön intézkedem. – Csatazs vita 2010. november 26., 18:33 (CET)[válasz]


Sajnos, csak német nyelvű ref-et találtam, de a meglévők elég relevánsak. Így csak ezek maradnak.

Köszönöm.

Csatazs vita 2010. november 26., 19:50 (CET)[válasz]


de a meglévők elég relevánsak.

Mit értesz ez alatt? misibacsi*üzenet 2010. november 26., 22:29 (CET)

Szia!

Úgy gondoltam, megfelelő és elégséges a már meglévő ref is.

Máskor majd csak magyarul beszélek :).

Így értettem: releváns = a tárgyhoz tartozó, idevágó; fontos, lényeges.

Úgy gondoltam, most már befejezem a "Margarin"t, mivel, ha szerkeszteni akarom, megjelenik a figyelmeztetés, hogy "FIGYELEM: Ez a lap 31 kilobájt hosszú;...", és úgy érzem, már nem is tudok többet írni hozzá. Ami fontos, az benne van. Most már lehet javítgatni, szépítgetni. Habár én is igyekeztem :).

Talán jó lenne, ha majd kezdőlapra is kerülne, hogy minél több ember figyelmét felhívhassuk a margarin egészségtelen voltára. Sokan még mindig meg vannak győződve az ellenkezőjéről, és ennek komoly következményei vannak.

Csatazs vita 2010. november 27., 18:54 (CET)[válasz]

Szia!

de a meglévők elég relevánsak.

Ismerem a "releváns" szó jelentését...,csak azt mondtam, hogy egyik blog sem megbízható, tehát nem elfogadható ref-nek.

Bocs, de én a többi ref-re gondoltam, azokra mondtam, hogy relevánsak, nem a blogra.  

"Ha azt szeretnéd, hogy a kezdőlapra kerüljön valamelyik cikked, annak "kiemelt"-nek kell lennie, ahhoz pedig komoly munka kell. misibacsi*üzenet 2010. november 27., 23:18 (CET)"

Mit értesz a "komoly munka "alatt?

Csatazs vita 2010. november 28., 10:21 (CET)[válasz]

Kiemelt cikkhez vezető eljárás - margarinSzerkesztés

Szia!

a folyamatosan érkező kérdésekre, kívánságokra, javaslatokra, bírálatokra a cikk szerzőjének reagálnia kell, többnyire a cikk javítgatásával, módosításával (forráskeresés, kiegészítés, átdolgozás, ...). Tehát nem csak annyiról van szó, hogy van egy cikk, azt valaki jelöli kiemelésre, és mások megszavazzák.

Rendben, várom a kérdéseket, kívánságokat, javaslatokat.

Csatazs vita 2010. november 28., 10:33 (CET)[válasz]


Itt láthatod, milyen cikkek vannak jelenleg kiemelési eljárás alatt: WP:JKSZ, érdemes megfigyelni a szócikkek megfelelő oldalait, ahol a kiemelésről szóló vita zajlik. Ezt azért neveztem "komoly munkának", mert az is: a folyamatosan érkező kérdésekre, kívánságokra, javaslatokra, bírálatokra a cikk szerzőjének reagálnia kell, többnyire a cikk javítgatásával, módosításával (forráskeresés, kiegészítés, átdolgozás, ...). Tehát nem csak annyiról van szó, hogy van egy cikk, azt valaki jelöli kiemelésre, és mások megszavazzák

Köszönöm.

Most kezdtem olvasgatni, és egy kicsit bonyolultnak tűnik.

Te mit gondolsz? Érdemesnek tartod?

Én csak arra gondolok, hogy nagyon megbízhatóvá és magas színvonalúvá kell tenni, ahhoz, hogy az emberek elhiggyék. Szerintem ezzel sokaknak segíthetnénk egészségük megőrzésében.

Csatazs vita 2010. november 28., 10:49 (CET)[válasz]

Én a magam részéről nem tartom fontosnak, hogy kiemelt legyen valamelyik cikkem (a jelenlegi eljárás sajátságai miatt), de ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Úgy néz ki, hogy ha a kezdőoldalra szeretnéd juttatni a cikket, akkor nincs más mód rá.

Köszönöm, én is lemondtam róla.

További szép vasárnapot.

Csatazs vita 2010. november 28., 13:14 (CET)[válasz]

aminosav-aminosavak, zsír-zsírokSzerkesztés

Szia!

A margarin után, most a hozzá kapcsolódó szócikkeket javítgatom, bővítgetem.

Nagyon zavar, hogy a zsírok "zsír" néven szerepelnek, az aminosavak pedig "aminosav" néven. Ezek gyűjtőnevek, és minden lexikonban többesszámban szerepelnek.

Az rendben van, hogy a glicerin szócikk címében a glicerin egyes számban van, mert csak egy glicerin létezik, nincsenek glicerinek.

Helyesebb lenne: "Zsírok" és "Aminosavak".

Nem akartam átnevezni, amíg nem beszélem meg egy nálam kompetensebb személlyel.

Várom véleményed.

Üdv.

Csatazs vita 2010. november 30., 16:34 (CET)[válasz]

Köszönöm, át is neveztem.

Üdv. – Csatazs vita 2010. november 30., 19:38 (CET)[válasz]

Re: RádiócsillagászatSzerkesztés

Szia! A képekkel és forrásokkal kapcsolatban kooperálunk, Zimis még tanulókorszakban van. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. december 1., 21:59 (CET)[válasz]

Szia Misibácsi!

Kösz a dicséretet!!!! Folyamatban van a képaláírás...Zimis vita 2010. december 2., 07:50 (CET)[válasz]

Az az igazság, hogy Zimis nem nagyon akarja / tudja megtanulni a forrásolást, ezért megbeszéltük, hogy mivel heti kb. egy szócikket fordít le, én megcsinálom a cite sablonozást (ne is mondj semmit   ). A "kép 1" feliratok pedig azért voltak, hogy oda én pakoljam be az enwikis szócikk képeit, mert azzal még mindig hadilábon áll. De a képaláírást már megcsinálta.   Helyesírás ellenőrzésem van, itt piroslik a Misibácsi szó is!   - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. december 2., 22:36 (CET)[válasz]

commonsSzerkesztés

Köszi Misibácsi!:-))84.1.198.98 (vita)♀6

Vita:Budapest 1990 utáni építészeteSzerkesztés

Szia,

Jelzem, hogy beraktam a kerületeket, és a fenti vitalapon válaszoltam végre a két felvetésedre. Ezúton is elnézésedet kérem a késésért. Ádám 2010. december 3., 15:35 (CET)[válasz]

Imák BobbyértSzerkesztés

A Sigourney Weaver lapról törölted egy 2009-es filmjét, és csak azt kérdezném meg diszkréten, hogy miért is? Ha a film létezésében nem hiszel, akkor nézz utána pl. az angol nyelvű Wikipédiában. Vagy egyéb helyeken. Nem hiszem, hogy egy színész filmjét ki kellene venni a listájából, főleg ha Golden Globe és Emmy Díjra jelölt filmről van szó. Kérlek mihamarabb korrigáld a hibád! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Vargazse (vitalap | szerkesztései) 2010. december 4., 10:59

Re: Zimis szerkesztéseSzerkesztés

Szia! A plusz sort javítottam, de nem értem a kérésed egy részét: azt írtad, a fejléc nélküli oszlopot kéne megszüntetni, mert az adatai az előző oszlopba valók. De mindenhol van szöveg az előző oszlopokban, így nem tudom megszüntetni az ucsó oszlopot. Vagy nem jól értelek? - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. december 4., 17:54 (CET)[válasz]

Írtam Zimisnek, hogy ha esetleg ő szakmaibb szemmel tudja, hogy mit kéne a fejlécbe írni, akkor írja be. A színezés szerintem is ötletszerű csak. Egykoron Harp hozta létre a szócikket, akinek nyári az utolsó szerkesztése, de végső esetben még nála is rá lehet kérdezni. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. december 4., 20:38 (CET)[válasz]

2500 napSzerkesztés

Kedves Misibacsi!

Igaz, hogy a userlapodon 2004. január 31. áll, aminek nem látom nyomát a naplókban (tudom, azok a kezdeti naplók még nem voltak tökéletesek), a logban meg február 1-jét látok; az első esetben ma 2500. napja szerkeszted a Wikipédiát, a másodikban holnap;
és igaz, hogy volt benne egy két és fél éves szünet is, de így is hatalmas a munka, ami mögötted áll;
de akár ma esedékes, akár holnap, mindenképpen az első akarok lenni, aki megnyitja ezt a szakaszt, és kitűzi rá ezt a munkásságodhoz illő csillagot:

  Emlékcsillag
Az első szerkesztésed 2500 napos jubileumára és szorgos munkád elismeréséül: Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. december 4., 21:26 (CET)[válasz]

Re:dvigatyelSzerkesztés

Nem. A lágyságjelnek önállóan nincs hangértéke, az l-t pedig a magyar átírás során semmi sem módosítja, sem a lágyjel, sem utána álló lágyító magánhangzók. Az orosz kiejtésben persze lágyul, de az sem ly, sem lj nem lesz. (Az l lágyulása terén persze vannak tradíción alapuló átírások. Most hirtelen egy jut eszembe: a Tupoljev. Ez a jelenlegi átírási szabályok szerint Tupolev lenne, de hát Tupoljevként terjedt el a magyarban.) Üdv, – VargaA vita 2010. december 5., 20:55 (CET)[válasz]

ÍzületSzerkesztés

Egy cikket írtam off-line erről a témáról, amihez az angol nyelvű wiknek egy képe is hozzátartozna. Így a Commons egyok képének egy magyar változatát szeretném elkészíteni. Ellenőrzés végett Szerkesztő:Lacihobonak (a fogorvosnak) küldtem el a kép magyarra fordított listáját, aminek pontosságát kellene ellenőrízni, de úgy vettem észre, hogy neki egyéb az elfoglaltsága. Tudnál valakit javasolni aki ért az anatómiához, vagy legalább is hozzáférhetne egy anatómiai könyvhöz ellenőrzés végett. A cikkbe betehetném az angol változatot, de egy magyar változat többet érne. Kellemes Karácsonyt és Boldog új évet Üdv, LouisBB vita 2010. december 6., 00:08 (CET)[válasz]

  • Nagyon köszönöm. Szerkesztő:Syp különösen jó, mert angol kifejezéssel élve „One volonteer is worth ten pressed men” (egy önkéntes megér tíz sorkatonát) Üdv LouisBB vita 2010. december 6., 23:36 (CET)[válasz]

Elektromágneses hullámSzerkesztés

Szia! Bár nem én írtam a cikket, kérésednek megfelelően módosítottam a szineket. Tambo vita 2010. december 6., 07:30 (CET)[válasz]

nem ellenőrzött szerkesztésekSzerkesztés

Szia!

A következő szócikkeket már több napja, hogy szerkesztettem, de még senki sem ellenőrizte:

Kukoricaolaj, Olívaolaj‎, Hippolyte Mège Mouriès‎, Folsav‎, Diacetil‎, Repce‎, ‎

Megkérhetlek, hogy rájuk nézz?

Köszönöm.

Üdv.

Csatazs vita 2010. december 6., 12:42 (CET)[válasz]

solecitud de traduccion para es:Ejido (Mérida) y es:El Cerrito en hungaro, y arreglacion de Campora San Giovanni, gracias de Corazon♥– Lodewijk Vadacchino vita 2010. december 7., 12:48 (CET)Szerkesztés

Buenos días a Ti y a Feliz Comienzo Semana desde Calabria y Moralmente de la América latina.

te escribo porque he visto alguna tu intervención en la página en español de Mérida, Venezuela. Me pregunté si por favor podrías muy amablemente traducir al húngaro los artículos que te he señalado. uno concierne la ciudad que junto a Mérida, he conocido sobre un conocido socialnetwork (muy popular en estos últimos tiempos) aquí algunas personas me han dado realmente el corazón... también en algunos momentos oscuros de mi vida, cuando estuve cerca de la muerte. Además de este también una joven modelo vive allá y es un trozo de mi corazón, está naciendo de lo tierno entre nosotros dos. he aquí porque querría homenajear quién me ha dado del bien, también con la ayuda de los Hermanos europeos.

el Secondo articulo concierne a la ciudad nativa de mi comadre y amiga de Familia, se ha casado a mi padrino y amigo personal.... un hombre bueno, amante de la música y la Vida y sobre todo de los viajes, no sé si también haya estado en Hungría, pero proveo a preguntar.

el tercero y último artículo concierne mi burgo nativo, en caso de que sea yo que mi padrino somos crecidos y vivimos... y este porque he visto que te ocupas del proyecto Italia sólo un ligera aplazada y mejoría.

no pregunto muy también un esbozo de los dos artículos en húngaro, sobre Ejido y El Cerrito. dice este te agradezco en antelación de verdadero corazón.... y también te digo de no titubear a preguntar me ayudo, hablo un poco de dialectos italianos y españoles, más allá de que el francés, y puedo preguntar a un amigo Mexicano lingüista y traductor, si necesitas alguna traducción en nahuatl y las lenguas precolombinas.

dice este te mando un abrazo y bien tres regalos musicales, con el augurio de un Sereno y Feliz Día y Comienzo Semana desde Calabria y desde America Latina♥, gracias por todo.– Lodewijk Vadacchino vita 2010. december 7., 12:48 (CET)[válasz]

Kérdés képrőlSzerkesztés

Szia! Mivel aktív vagy a képkiemelésen, gondoltam, megkérdezlek, hogy ennek a képnek lenne-e esélye. Most találtam rá és nagyon megragadott, de én nem tudom megítélni, mennyire felel meg egy kép a kiemeltségnek, ha nagyon nem, akkor nem is jelölöm. Alensha 2010. december 9., 21:41 (CET)[válasz]

Szia! Köszi, akkor inkább nem jelölöm, mert a szimpátiaalapon szavazásnak nem vagyok híve. Majd ha olyan kerül a kezeim közé, amire szakmai szemmel nézve is azt mondják, hogy tökéletes, azt jelölöm. üdv, Alensha 2010. december 23., 01:09 (CET)[válasz]

Conti-kápolnaSzerkesztés

Kedves Misibacsi. A szerkesztői lapodon jelzett Conti-kápolna szócikk már létezik. Üdv, Chale vita 2010. december 11., 21:30 (CET)[válasz]

Re: OlívaolajSzerkesztés

40 kg olajbogyót évente

Ez kevésnek tűnik. misibacsi*üzenet 2010. december 22., 15:56 (CET)

Nem tudom, miről van szó, ez nem az én szerkesztésem. – Csatazs vita 2010. december 22., 16:28 (CET)[válasz]

Kivettem a cikkből egy-két további kétséges állítással együtt. misibacsi*üzenet 2010. december 22., 18:24 (CET)

Rendben, nem én írtam oda. – Csatazs vita 2010. december 22., 18:37 (CET)[válasz]

Hippolyte Mège MourièsSzerkesztés

Hippolyte Mège Mouriès

az USA kormánya évekig nem engedélyezte a margarin bevezetését országában, s számos rendelettel akadályozta megjelenését.

Ehhez forrást kellene megadni. misibacsi*üzenet 2010. december 22., 16:00 (CET)

Szia!
http://www.mindentudas.hu/magazin2/20050708ezen.html
Megtalálod a Hippolyte Mège Mouriès szócikknél, a Külső hivatkozásoknál.

Csatazs vita 2010. december 22., 16:35 (CET)[válasz]

Beszúrtam a forrást. – Csatazs vita 2010. december 22., 18:43 (CET)[válasz]

Kellemes ünnepeket!Szerkesztés

 
Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az új esztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.
Weöres Sándor: Szép a fenyő

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Istvánka   posta 2010. december 23., 14:43 (CET)[válasz]

Parszek kérésSzerkesztés

Kedves Misibácsi!

Utólag kívánnék kellemes Karácsonyt, vagy inkább előre BUÉK!

Rémlik, hogy Te nagy ember vagy itt, talán még járőr is: meneszteni kellene a parszek cikket, amit egy jó szándékú szerkesztőt magyarított. Ha Te nem tudod, akkor biztos tudod, kinek kell szólni. Kösz: – Porrimaeszmecsere 2010. december 27., 14:41 (CET)[válasz]

Nem baj, ha nem érted, az a lényeg, hogy közben megoldódott. (Azt hittem, Te intézted.) Elnézést, hogy körülményesen fejeztem ki magam. Csupán arról volt szó, hogy jó hete ellenőrizetlenül állt a cikk, erre kértelek volna. – Porrimaeszmecsere 2010. december 28., 13:52 (CET)[válasz]

Budapesti utcákSzerkesztés

Szia!

Írtam a Bajza utca szócikkének vitalapjára egy javaslatot. Boldog Új Évet kívánok! Üdv. – Kispados vita 2010. december 30., 10:49 (CET)[válasz]

Szia! A kezdő illetve kissé felszínes szerkesztőknek ajánlom ezt. Javaslatom szerint minden elkészült szócikkre rá kellene keresni, hogy a cím milyen szócikkekben fordul elő. Minden talált címet be kellene jelölni hivatkozásra. Ezt sokan így tesszük, sokan pedig nem. Neked csak azért írtam meg ezt a javaslatot, mert látom, hogy nagyon sokat lektorálsz és ha szükségét látod Te is küldhetnél egy ilyen témájú üzenetet az érintett szerkesztőnek. Üdv.! – Kispados vita 2010. december 30., 17:20 (CET)[válasz]

A(z) Wikipédia Szerkesztővita:Nagybandi című oldalát létrehozta Morden112Szerkesztés

Szia Misibacsi!

A cikk, melynek linkjét átküldtétek, az enyém, 2001-ben írtam a nem hivatalos Magyar Marillion Fan Club II. évfolyamának 1. kiadványához Matusa István klubvezető kérésére Nagy Endre néven. Azóta a Rock!nfo című lapnál "Nagybandi" néven készítek koncertfotókat. Ezért a névváltozás.

Üdv: Nagy Endre

Bode-diagramSzerkesztés

Kedves Misibacsi! Teljesen jogos az észrevétel az értelmezhetetlen mondattal kapcsolatban. Javítottam, remélem így már érthető.

Láttam, hogy elkezdted átjavítani a függvényeket omega helyett f függvényeire. Ezzel kapcsolatban van egy kérdésem: A forrás, amire több helyen hivatkoztam a szövegben is, végig a körfrekvencia függvényeivel dolgozik, ezért én is ezt használtam a cikkben. Nem lenne akkor célszerű ennél maradni? Kmiki87 vita 2010. december 30., 23:53 (CET)[válasz]

BÚÉKSzerkesztés

Fájl:Enfilade foudres.jpg
BÚÉK! – Mártiforrás 2010. december 31., 01:42 (CET)[válasz]
Visszatérés Misibacsi/archiv 17 - 2010 okt - dec felhasználói lapjához.