Főmenü megnyitása
Istvánka/ok-1-SzM
Felekezet római katolikus
Egyházmegye Gyulafehérvári római katolikus érsekség
Egyházközség Kolozs-dobokai főesperesi kerület
Névadója Mihály arkangyal
Védőszent Szent Mihály arkangyal
Építési adatok
Építése 1316 - 1437
Stílus gótika, neogótikus
Alapadatok
Hosszúság70 m
Magasság20 m
Szélesség24 m
Torony 1
Magassága80 m
Elérhetőség
Település Kolozsvár
Koordináták é. sz. 46° 46′ 48″, k. h. 23° 33′ 34″

A Szent Mihály-templom Kolozsvár központjában, a Fő téren áll. Méreteit, tekintve a második legnagyobb gótikus templom Erdélyben, a brassói Fekete-templom után. Szent István az erdélyi egyházmegyét Szent Mihálynak ajánlotta, így számos templomot, így a kolozsvárit is a főangyalról nevezték el. Eddigi történelme folyamán soha nem érte el a székesegyház rangját, mert Kolozsvár nem lett püspöki székhely.

Az építkezés megkezdésének pontos dátuma nem ismert, de az általánosan elfogadott feltételezés szerint Károly Róbert 1316. augusztus 19-ei oklevelével függ össze, amelyben megerősítette a városnak V. István által adott kiváltságait, többek között a szabad plébános- és bíróválasztás jogát. A templom több mint száz évig épült, az anyagiakat részben az adakozó polgárság, részben a búcsúk bevétele biztosította. Az építkezés befejezése Zsigmond király uralkodása idejére, azaz 1419–1437 közöttre tehető. A templomot 1545-től a protestánsok, 1566-tól 1716-ig két év megszakítással az unitáriusok használták. A protestánsok alatt a liturgiai berendezések elpusztultak, ezeket a 18. században pótolták.

A Szent Mihály-templom története során számos nevezetes történelmi esemény színhelye volt. Falai között közel ötven országgyűlést tartottak. 1551. július 26-án Izabella királyné itt adta át I. Ferdinánd küldöttének, Castaldo tábornoknak a koronát és koronázási jelvényeket és egyben felmentette a rendeket a hűségesküjük alól. Visszatérése után, 1556. október 23-án ugyanitt vette át a kormányzást és fogadta a követek hódolatát. Az erdélyi fejedelmek közül itt iktatták be Báthory Zsigmondot harmadjára (1601. március 27.) és itt választották fejedelemmá Rákóczi Zsigmondot (1607. február 12.), Báthory Gábort (1608. március 7.) és Bethlen Gábort (1613. október 13.) Amikor Bocskai István holttestét Kassáról Gyulafehérvárra szállították, 1607. február 18-án a gyászmenetet megszakítva a templom előtt állították fel a ravatalt.

A templom építésének történeteSzerkesztés

ElőzményekSzerkesztés

Egyes feltételezések szerint a mai templom helyén már a 13. században is létezett egy hasonló nevű templom. Ezt arra alapozzák, hogy az 1959-es restaurálási munkálatok során az épület északi falából egy római attikai oszloplábazatból átalakított egyszerű sarokleveles román kori faloszloplábazat és egy finoman faragott, juharra emlékeztető gótikus levelekkel díszített faloszlopfő került elő. Továbbá, a 20. század elején, a tér rendezésekor egy másik román kori faragványt is találtak, ami valószínűleg szintén a régi templom része lehetett. A művészettörténészek megállapították, hogy a 13. század elején ezen a helyen egy késő román kori, gótikus jellemvonásokat is magán viselő templom. Nem tudni azonban, hogy ez a régi templom alapul szolgált-e vagy sem a Szent Mihály templom számára.

Az építkezések kezdeteSzerkesztés

A templom építését az 1316 utáni időszakban kezdték el, a pontos dátum nem ismert. Az építkezés valószínűleg annak hatására kezdődött el, hogy 1316. augusztus 19-én Károly Róbert visszaadta a település régi előjogait, újabb kiváltságokkal megtoldva azokat. Kolozsvár - korabeli nevén Culuswar - „civitas” lett, városi rangot kapott. Ezzel az V. István király által Monoszló nembeli Péter erdélyi püspöknek adományozott város mentesült az egyházi fennhatóság alól. Ettől kezdve lakói maguk választották bírójukat, az egész ország területére kiterjedő vámmentességet kaptak és szabadon választhatták papjaikat. Az ilyen kiváltságokat illett valamilyen nagyobb hála-alkotással megköszönni és emlékezetessé tenni, s valószínűleg ez a Szent Mihály-templom volt. 1349-ből fennmaradt egy avignoni búcsúengedély, amelyben az áll, hogy Nunne Péter és felesége, valamint Henninus kolozsvári polgárok kérésére búcsút engedélyeznek a templomot meghatározott napokon látogatók számára. Tehát a templom építése ekkor már javában folyt.

Az építkezés azonban elhúzódott, mivel a város lakossága nem bírta azt anyagiakkal támogatni. A templom mintegy másfél évszázad múlva készült el. A hosszú idő alatt a tervek is sokat változtak, például eredetileg a mellékszentélyeket bazilikás kiképzésűre tervezték, de végül csarnoktemplom épült meg. Az épületen nyomon követhetők az építőműhelyek váltakozásai is. Erre utalnak azok az eltérések, szabálytalanságok, amelyek a két építési szakasz egymáshoz kapcsolódásában jelennek meg. A tervek végül az ausztriai templomoknál alkalmazott építészeti megoldások figyelembe vételével készültek el, mint például a mellékszentélyek főszentély felé történő kinyitása. Ezért egyes művészettörténészek (pld. Entz Géza) a kolozsvári templomot az ausztriai körzethez sorolja. A 14. század folyamán az építkezésekben fontos szerepet játszott az udvari építészet reprezentációs törekvése és valószínűleg emiatt a határozott úgy a város polgársága, hogy a város dicsőségét ábrázoló istenházának stílusát az udvaréhoz, a gótikához igazítja.

A Szent Jakab-kápolnaSzerkesztés

Az avignoni oklevél szólt egy Szent Jakabról elnevezett kápolnáról is. A román stílusú templomocskát a vásártéren letelepedett kereskedők és iparosok számára építhették. A kápolnával kapcsolatosan közelebbi adatok nem maradtak fent. Valószínűleg azonos a később keresztelő Szent János tiszteletére szentelt kápolnával. Ez a kicsi istenháza (templum minus) az épülő Szent Mihály-templom (templum majus) délkeleti sarkától néhány méterre állt. Keresztelő kápolna lehetett, a későbbiekben valószínűleg inkább temetői célt szolgálhatott, amelyet védőszentjének ünnepe - búcsúja - is alátámaszt. A Szent Mihály-templom és az említett kápolna körül volt a védőfallal körülvett temetkezési hely, a cinterem. Ide temetkezett a városi polgárság 1585-ig, a Házsongárdi temető megnyitásáig. Előkelőbb halottak végső nyughelyéül azonban még a későbbiekben is szolgált.János Zsigmond építtette újjá. Ezután a Szent Mihállyal felváltva használták liturgiai célokra. Mivel az 1697-es tűzvész annyira tönkretette, hogy már nem volt érdemes helyreállítani, ezért az 1730-as években le is bontották. Helyét később egy fából épített harangláb foglalta el. Az új torony felépülése után hivatását betöltve ez is elbontásra került.

Ez a kápolna volt az egyik oka annak, hogy a nagytemplom nem a Főtér közepén helyezkedik el. Az építendő templom helyét ezért északabbra kellett kijelöljék. Központi elrendezését a tér 14. századi helyzete sem tette lehetővé. Ugyanis ekkor a tér még az Óvár faláig terjedt, azaz körülbelül hatvan méterrel szélesebb volt, mint ma. Csak az 1480 táján befejezett nagy városfalak, kapuk és bástyák elkészülte után alakulhatott ki és épülhetett be a tér északi házsora. A templom kelet-nyugati tengelye, tehát északi és déli falai nem párhuzamosak a tér északi és déli házsoraival. Ennek oka az volt, hogy a liturgiai előírások szerint a templom szentélye keletelő tengelyvonalát a védőszent neve napján a napfelkelte irányában és vonalában jelölték ki. Ez azt jelentette, hogy a templom apszisa arra a pontra kellett nézzen, ahol a nap a templom védőszentjének neve napján felkelt. Ez esetben ennek a védőszent, Szent Mihály névnapjához (szeptember 29.) kellett igazodjon, ami pedig eltért a tér házsoraitól.

A templom építésének szakaszaiSzerkesztés

 
14-15. századi freskórészlet: Mária a hét szűz között.

A templom építési korszakai a búcsúengedély alapján vizsgálhatók. Ebből az tűnik ki, hogy az 1350-es években, majd 1370-es években, és 1397 után haladtak számottevően a munkálatok. A templom legnagyobb része tehát az Anjou-korban épült. A templom építése a 15. század fordulóján már jókora előrehaladást tanúsíthatott, mert IX. Bonifác pápa 1400. december 10-én kibocsátott bullája mindazoknak bűnbocsánatot ígért, akik fenntartására adakoztak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a templom nagyrésze már állhatott. Egy fél év eltelte után, 1401. június 3-án a pápa újabb bullát adott ki. Ebben az állt, hogy a templom oldalán elhelyezésre került egy olyan kődombormű, mely Jézust ábrázolta az Olajfák hegyén. A faragvány a későbbiekben búcsújáró hely lett.

Az építkezés megkezdése után számos levéltári anyag keltezett, amelyekből rekonstruálni lehet a templom építésének történetét. Ezek közül a legfontosabbak az adománylevelek, hiszen ezek mindig valamelyik oltár javára történtek. Az egyik legkorábbi végrendelet 1372-ből származik. A város céhei jelentős összegekkel támogatták a különböző oltárokat. Ugyancsak az adománylevelekből lehet rekonstruálni, hogy a reformáció előtti időszakban milyen oltárai léteztek a templomnak: Corpus Christi, Szent János, Mária Magdolna, Szent Rókus.

1419 és 1437 között már készen kellett állnia a délnyugati, úgynevezett Sleunig-kápolnának is. Összefüggésbe szokták hozni Sleunig Gergellyel, a Mátyás király korában tevékenykedő plébánossal. A kápolna elkészültekor azonban még csak gyermekkorát töltötte. Ezért inkább apja, vagy valamelyik rokona építtethette a 15. század első negyedében.

A csarnokszentély elkészülte után kerülhetett sor a templom csarnokhajójának a kiépítésére, amely az eredeti elgondoláshoz képest szélesebbre épült. Ezért az oldalhajók szélessége majdnem megegyezik a főhajó szélességével. Az építkezés közben végrehajtott tervváltozást egyértelműen jelzi a mellékszentélyekhez ferde falakkal csatlakozó hosszház. A déli oldalon megindult építkezés során a 15. század első két évtizedére a déli torony alsó szintjei is kialakításra kerültek. 1430 táján épült meg a hosszház északi fala azokkal a pillérkötegekkel és csillagboltozatokkal, amelyek a hajókat elválasztották. Az építkezés végén készen állt az eredetileg kéttornyos nyugati homlokzat. A déli tornya azonban soha nem emelkedett az épület főpárkánya fölé.

Érdekessége a templomnak a nyugati vagy főkapu, amely homlokzat szimmetriáját jelentősen megrontva északra tolódik. Egyes művészettörténészek szerint azért épült így, hogy a déli oldalon jusson hely a zenekari lépcsőnek a karzatra. Más vélemények szerint a kapu ma nem az eredeti helyén áll, hanem valamilyen okból átépítették. Eredetileg esetleg a mai orgonakarzat belső vonalában állhatott és csak az 1397 utáni bővítések során kerülhetett a mai helyére. További vélemények szerint valószínűsíthető, hogy a középhajó két első pillére volt a homlokzat közepére tervezett torony lába. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a bejárattól északra eső pillér lábául szolgált a templom északnyugati sarkán két és fél századig fennállott nagy toronynak is. A nyugati kapura visszatérve felmerült a lehetősége annak is. hogy nemcsak átépítették, hanem meg is csonkították. Ezáltal képes mezeje megrövidült. Ez pedig magyarázata lehet annak is, hogy miért van a timpanonba helyezett német-római császári címerből lefaragva és ennyire beleszorítva Szent Mihály szobra a szűk kapuzatba, hogy szárnyai éppen csak elférnek és dárdájának a hegye le is tört.

Az építkezés befejezéseSzerkesztés

 
A nyugati bejárat a címerekkel és Szent Mihály szobrával.

A köztudat sokáig egyedül Zsigmond királynak tulajdonította a teljes templom építését. A város hálás szívvel gondolhatott a királyra, mert Kolozsvárnak igen sok kiváltságot és kedvezményt juttatott. A plébániatemplom építésének záró szakasza is az ő uralkodásának idejére esett. Ezért kerültek éppen az ő címerei a főkapu fölé. Az időközben megcsonkított címer latin feliratából csak az derül ki, hogy az Úr 1442. esztendejében a legkegyelmesebb Zsigmond. A felirat töredékessége miatt értelmezése nehézkes. A címer későbbi levágása során a mondatszalag is megcsonkulhatott és a restaurálások során nem fordítottak különösebb gondot rendezésére.

Még két négyes karéjba foglalt címer helyezkedik el az ívmezőben. A címertani jobboldalon a magyar királyságé (meglehetősen szokatlan módon: a jobb mezőben apostoli kettős kereszt, a bal mezőben hétszer vágott pólya), a baloldalon pedig négyfelé osztott pajzsban a cseh királyságé (amelyben az ágaskodó kétfarkú koronás oroszlán Csehországot, a négy folyó Magyarországot, a koronát viselő kiterjesztett szárnyú sas Morvaországot és a széles folyó pedig Ausztriát jelképezi). Mivel 1419 és 1437 között Zsigmond nemcsak magyar király, hanem német-római császár és cseh király is volt, mindhárom címer az ő személyéhez kapcsolódhat. Ez esetben a kapu csak 1419 után épülhetett, mivel Zsigmond ekkortól viselte mindhárom uralkodói méltóságot. A négyfelé osztott pajzsban szereplő címerképet egyes történészek nem a Cseh Királyságnak, hanem V. László királynak tulajdonítják, mert az egykori úgynevezett Közép utcai várkapun 1449-es évszámmal hasonló volt elhelyezve. A város kiváltságait visszaadó I. Ulászló 1444. november 10-én életét veszítette a várnai csatában. Ezért valószínűsíthető a feltevés, hogy nem az őt követő V. László címerét rejti az ívmező. 1457. november 23-ig tartó uralkodása alatt is tartott a homlokzat kiépítése és a korabeli torony felépítése. Ha nagykorúságáig - 1446 és 1452 között - Hunyadi János volt is a kormányzó, hivatalosan mégiscsak a király címerét kellett használni.

Zsigmond uralkodásának legvégére esett a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés, amelynek Kolozsvár is szereplője volt. Mivel a vár megnyitotta kapuit a felkelők előtt, azok leverése után büntetésben részesült és elveszítette addigi kiváltságait, városból egyszerű faluvá fokozódott le. Jogait hét év után kapta vissza 1444-ben I. Ulászló királytól. A kiváltságokat visszaállító királyi rendelkezés szeptember 29-én, Szent Mihály napjára érkezett meg a városba. Mint minden középkori ember, Kolozsvár lakossága is csodát látott az örvendetes eseményben és a főangyal közbenjárását vélték felfedezni. Hálájukat azzal gondolták illendően kifejezni a templom védőszentjének, hogy a nyugati kapu ívmezejében felállították a szobrát. Ezt pedig nem tudták másképpen megoldani, minthogy megcsonkították a német birodalmi császári sas címerét és felső részét levágva, a pajzsra állították Szent Mihálynak a kor ábrázolásmódjára jellemző, kifejezéstelen és merev arcú szobrát.

A homlokzat befejezése és a torony építése még az 1450-es években is tartott. A templom nyugati részének tagolása feltűnő rokonságot mutat a brassói Fekete-templom homlokzatának hasonló korból származó toronymegoldásával. A főbejárattól északra, tehát balra eső sarokrész díszei az erdélyi gótika legkifinomultabb emlékei közé tartoznak. A nagyméretű, felfelé keskenyedő kőlábakat függőleges irányban díszítménysorok tagolják.Ezzel szemben a déli, jobbra eső sarokrész díszítése ígénytelenebb. Egyes feltételezések szerint azért mert itt is ki volt építve a torony. Más vélemények szerint azért, mert ugyan a 15. században kiépült hosszházat kéttornyos nyugati homlokzattal alakították ki, de csak az északi torony került teljes magasságában kiépítésre, míg a déli párját a hosszház főpárkányának magasságában abbahagyták.

Az első templomtoronySzerkesztés

A város első képi ábrázolásaiból ismert, hogy a templom első tornya a homlokzatból kiépítetten az északnyugati sarkon állt. Biztosra vehető, hogy négyszögtorony volt, mert a 15. század közepe az ilyen jellegű tornyok építésének virágkora Erdélyben. A korabeli torony egykori meglétét az északnyugati templomsarkon lévő falvonal megtörése és az északi oldalon kiálló gyámkőszerű falkönyök ma is jelzi. A legnevesebb metszet ebből az időszakból Georg Houfnagelé, aki az 1618-ban kiadott Egidius van Rye különnyomatában levő metszet alapján dolgozott. A magas nyeregtető előtt jól látható, hogy a négyszögletű toronytest megkeskenyülésénél egy nagy óralapot illesztettek be. Ennek meglétét a régi számadáskönyvek is bizonyítják. Egy 1626-ból való bejegyzés arról tudósít, hogy az északi és a keleti óralapot Képíró István tizenhat forintért megaranyozta és megfestette. Felette alig kiugró erkélyt alakítottak ki. Innen egy kürtös jelezte éjjel az órákat és alkalomadtán a tűzveszélyt. Az már a város 1664-beli végvárrá nyilvánításával volt összefüggésben, hogy doboló helyet is kellett létesíteni. Sarkait négy fiatorony díszítette, tetejét pedig a kereszt. Fedelét zsindellyel borították. A templom szentélyének fedelén kis hegyesfedelű huszártorony is épült, aminek helyén áll ma a lélekharang barokk fedelű tornya. A templom tornyán valószínűleg 1511-ben még dolgoztak, mert az 1489-es tűzvészt megszenvedte, olyanannyira, hogy a szentély boltozatát újjá kellett építeni.

A templom történeteSzerkesztés

A templom a reformáció idejénSzerkesztés

A lutheránus korszakSzerkesztés

A 16. század elejére erősen elmagyarosodott város életében a gazdasági fellendülés köszöntött be. Ezzel egyidejűleg a szellemi élet is fejlődésnek indult. Nem sokkal Honterus színre lépése után Kolozsvárra is megérkezett a reformáció előszele. A szász Kaspar Helth, Luther egyik csodálója lett a város egyik plébánosa. Az új pap hívei többsége miatt magyarul prédikált és magyarul írt. Munkáit már megmagyarosított nevével írta alá: Heltai Gáspár. 1545-ben Heltai térítésének hatására kezdetét vette a templom protestáns korszaka. Prédikációi annyira befolyásolták a hívőket, hogy az egész egyházközség áttért a lutheránus vallásra.

Mindez visszafordíthatatlan folyamatot indított el a templom életében, amely során értékes külső és belső liturgiai elemei sorra elpusztultak, így a középkori falfestmények is. Az sem rekonstruálható, milyenek lehettek az eredeti ablaküvegei. Az egyetlen fennmaradt tárgy a reformáció előtti korszakból a festett kő szószék. 1545-tól kezdődően 172 évig a protestánsok kezén maradt a templom. Kivételt képez az a két éves megszakítás -1604 és 1605 között - amikor Giorgio Basta császári hadvezér rendelete szeptember 29-én, Szent Mihály napján a jezsuiták birtokába helyezte a lerombolt Farkas utcai templom helyett.

Az unitárius korszakSzerkesztés

 
Kolozsvár látkép a 17. századból, középen a templom magasodik.

1558-ban az egyházközség lutheri tanok helyett a kálvinizmust választotta. Ennek hatására a templom 1565-ben szolgáló lelkésze eltávolíttatta a szép és jóhangú orgonát. Az egyházközség tagja lett a németnek született, de magyarul író és beszélő ifjú prédikátor, Franz Hertel, aki hatalmas ívű pályát futott be Dávid Ferenc néven. A fejedelem udvarában megismerkedett á hitújítás utolsó szellemi mozgalmával, a szentháromság-tagadók hitvilágával. Az új tanokat gyorsan magáévá tette és Kolozsváron is meghonosította. A templom református időszaka 1566-ig, Dávid Ferenc történeti jelentőségű beszédéig tartott, amellyel az unitárius hitre térítette a lakosságot. Ezt követően Kolozsvár, azaz a templom lett az erdélyi unitarianizmus központja. A templom eme harmadik szakasza 150 évig tartott.

A város képviselő-testülete 1560. február 11-én az egyházi jövedelmek növelése érdekében elhatározta, hogy a templomot áruboltokkal építteti körül. A középkorban szokás volt az épülő templom körüli kisebb kőépületek, vagy egyszerű fakalyibák emelése. Ezekben laktak a templomon dolgozó mesteremberek, akik hosszú időre szóló állandó munkát találva le is telepedtek. A kereskedők és a kézműiparosok bérleti díjából befolyt összeg a templomé lett.

A városi tanács akaratából 1564. február 10-én kivették a templom falából a keresztelőmedencét. A gyermekek kereszteltetéséhez pedig kelyhet vettek. Egy év múlva 1565. március 26-án a plébános kérésére a kis orgonát is eltávolították és a helyét bemeszelték. November 6-án a király parancsa alapján a tanácsosok elrendelték a templomi bútorzat lebontását és a Szent János kápolnába való áthordását. Az elvitetett székek pótlásáról november 21-én intézkedtek. A Korcsolyás Ferenc asztalos, valamint Simon és Gergely ácsmesterek által lebontott padokat a „fekete zárdából” (a domonkos-rend óvári klastromából) a nagytemplomba vitették. A keresztet a templomról 1623. július 24-én vették le, helyére gombot tettek. Bethlen Gábor uralkodása alatt készült el a napóra, amit templom fedélgerincének magasságában helyeztek el. E mellett elhelyezték a fejedelem díszesen festett címerét is.

1632. augusztus 18-án meghalt a Ravius Mátyás nevű „fő plebánus és püspök”. Mivel a magyar nyelvet nem értette, működése alatt nagyot hanyatlott az unitarianizmus. Miatta hozta az 1632. szeptember 2-i zsinat azt a végzését, mely szerint „az unitáriusok püspökké soha többé mást, mint magyar nemzetből valót, ne választhassanak”.

A templomot többször sújtották természeti csapások, villám előidézte tűzesetek (1630, 1633-ban két alkalommal, 1655, 1697). 1642. július 29-én a nagy szél lehordta a templom cserepeit. 1676-ban gyújtogatás áldozata lett, ami kiélezte a jezsuiták és unitáriusok közötti ellentéteket, ugyanis az utóbbiak az előbbieket vádolták meg a gyújtogatással. A keletkezett anyagi kár nagysága miatt az unitárius eklézsia csak nagy áldozatok árán tudta újjáépíttetni a templomot és a tornyot. A harangok újjáöntéséról csupán később tudott gondoskodni.

Az 1689-es tűzvész elkerülte a templomot, de a század negyedik, 1697-es tűzesetének ismét áldozatául esett, amely olyan nagy volt, hogy szinte az egész várost elpusztította. Ekkor égett le a déli hajó közelében álló Szent János (korábban Szent Jakab) kápolna, melyet már nem építettek újjá. A templom körüli áruboltokat is alaposan megtizedelte a tűzvész, ami komoly bevételkiesést jelentett az egyháznak. Az unitáriusok nem tudták önerőből újjáépíteni a templomot ezért a protestáns Németalföldön szerveztek egy sikeres adománygyűjtést.

Az ellenreformációSzerkesztés

Az 1716-os év ismét nagy fordulópontot jelentett a templom történetében. A Habsurg-uralom ellenreformációs törekvései Erdélyben is érvényesültek. Ennek legfontosabb feladata a a négy bevett vallás - római katolikus, református, evangélikus és unitárius -rendszerének megbontása volt, valamint a szerzetesrendek betelepítése. Helyreállították az erdélyi római katolikus püspökséget, amelynek központja a volt fejedelmi székhely, Gyulafehérvár lett. Az ellenreformációval kapcsolatos intézkedések legjobban az unitáriusokat sújtották, aki Erdély-szerte elveszítették templomaikat, így a kolozsvárit is, amely 1716. március 30-án került vissza a római katolikusok birtokába. A katolikusok ekkor szembesültek a ténnyel, hogy az egykori liturgiai berendezések eltűntek a templomból. Ezek pótlásához rengeteg pénzre volt szükség és emiatt parázs vita alakult ki az unitáriusokkal a templom körüli boltok tulajdonlásáért. A vitát eldöntő bizottság végül kimondotta, hogy az áruboltok a templom tartozandóságai, így azok is a katolikus egyház tulajdonai lettek.

A templom rekonstrukciója során 1725-ben új barokk főoltárt emeltek. Két év múlva elkészült a gyóntatószék. 1728-ban felállították az orgonát, a harmincas években pedig kelyhet csináltattak, gyertyatartókat ezüstöztettek, kánontáblákat márványoztattak. A templombelsőt festményekkel díszítették, amelyek liturgikus célt is szolgáltak. Az ismert legelső oltárkép Szent Mihály főangyalt ábrázolta, halványkék ruhában, harci öltözetben. Rózsás drapériák között baljában acélpajzzsal, jobbjában pedig karddal lebegett. Alatta két legyőzött lázadó angyal látszott, amint az egyikre kígyó tekeredik. Az ismeretlen mestertől származó, 2,75 m széles és 4,60 m magas olajképet valószínűleg a kolozsvári jezsuiták hozhatták Bécsből. Az utolsó vacsorát ábrázoló kép már kisebb kvalitású festőről árulkodott. Az 1,90 m széles és 3 m magas festményt három darabból állították össze. Kompozíciója egyszerű: a glóriás Krisztus apostolaival együtt egy négyszögű asztal körül ül. Előtérben az erszényét szorongató Júdással. Ugyanaz a kéz alkotta azt az oltárképet is, amely Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolta. A nyitott sírból négy angyal által kiemelt Mária fehér ruhában, kék drapériák között száll az égbe.

Biró János munkásságaSzerkesztés

 
Szakál János metszete 1789-ből. A Főtéren a templom barokk tornyos templom áll.

Az 1739. augusztus 2-án beiktatott Biró János plébános nevéhez és munkálkodásához fűzhető a templom feldíszítésének az időszaka. Már plébánosi működése legelején arra törekedett, hogy az istenháza legfeltűnőbb és legkomolyabb hiányosságait pótolja. Először az 1697-es tűzvészben megrongálódott torony újjáépítését kezdte el. 1744. szeptember 17-én illesztettek újra keresztet, az új torony gombjára. Az elkészült toronyba három harang került (a 38 mázsás 1748. május 14-én, a két kisebb pedig 1750. és 1752. december 20-án). A torony díszítéséül pedig angyalok hatalmas kőszobraiból álló szoborcsoportot helyeztek el 1748 és 1750 között. A templomtorony ekkor barokk stílusú volt, a város fő látványossága. A négyszögletes alaprajzú építmény szintjeinek oldalain félköríves záródású ablakok voltak. A második emeleti ablakok felett, a Monostor felé óra mutatta az időt. Felette emelkedett a magas, díszes, sokrétű sisak.

A nagy pestisjárvány (1738-42) elvonulása után a plébános a főbejárat elé fogadalmi kapuzatot emeltetett. A Szent Mihály-csoporttal, valamint a pestis ellen oltalmazó szentek szobraival és a fülkében allegorikus női alakkal díszített három kapubejáratú diadalkapu lett egyben a templomot övező temető bejárata lett. A Főtér 1899. évi rendezésekor a díszkaput áthelyezték a Szentpéteri templom elé.

A következő évben tartották meg a jezsuita atyák misszióját. Az ünnepi búcsú tiszteletére Biró nemcsak a Szent Kristóf-képet újíttatta fel, hanem egy szoborcsoportot is készíttetett. A Johannes Nachtigall készítette Szent Kereszt-csoport három részből állt: középen a keresztfán függő Krisztus, fejénél az Atyaistennel és lábánál Mária Magdolnával. Az Úr háromszögű glóriája mellett a Szentlélek galambja röpdösött. A csoportot - amelyhez lépcsők vezettek - 1753 júliusában állították fel. A jobboldalán álló Szűz Mária és a baloldalán lévő Szent János Evangélista szobrai már nem láthatók. A Szent Kristóf-képpel együtt áldozatául estek a torony 1764. évi lebontásának. A csoport megmaradt része sokáig a Szent Kereszt-oltárául szolgált.

Biró János rendeletére készült el a szószék is, amely az egyik legszebb volt a 18. századi Erdélyben. Johannes Nachtigall és Anton Schuchbauer faragták. Ugyancsak e két mester nevéhez fűződik a templom öt barokk oltárának létrejötte is. Az oltárok közül kettő ma is a szentély oldalkápolnáiban áll. A Három királyok oltára a déliben, a Szent József tiszteletére szentelt (a volt Szent Katalin- oltár) pedig az északi oldalkápolnában. Felállításuk időrendjében a Három királyok és a Szent Katalin oltárok voltak a legelsők. A hajó szentélyfelőli két első pilléréhez lettek építve. A Három királyok oltárát 1747-ben kezdték építeni és három év múlva már készen is állt. Oltárképe nem helyi alkotás, Bécsből hozatták 1748-ban. Az 1930-as években Szent József oltárának szentelték. A Szent Katalin oltár készítésének pontos ideje nem ismert, viszont tudni, hogy 1750-ben állították fel. Az oltárkép helyét Alexandriai Szent Katalin életének egyes jellegzetes szakaszait bemutató aranyozott fa dombormű foglalta el. Ezen az oltáron állhatott az 1756-ban készült Szent Katalin-szobor, amelyet Katzler András aranyozott és színezett és az a hat aranyozott gyertyatartó is, amely Nachtigall nevéhez fűződött. A szobor az idők folyamán eltűnt. Az 1930-as években az oltár Szent Annának nevét viselte. Eredetileg a szószék melletti pillérköteghez építették a harmadik oltárt, Szent Andrásét, amely 1749-re készült el. Az oltár számára eredetileg Szent András fa domborművű képe készült el. Az oltár megrendelője, Koncz Éva kérésére cserélték ki ezt a reliefet a Vízkereszt-faragványra (ez van a mai Szent József oltáron). Az oltárra nem került Szent András-dombormű a 19. század elején önálló képként még az utolsó oszlopoknál függött. Oldalán két nagyméretű szentszobrot helyeztek el. Egyiken a balkezében keresztet, a jobbjában egy kitárt könyvet térdére támasztó Keresztelő Szent János állt. Nevezték Szent Teréz- és Vízkereszt oltárának is. A másikon pedig a jobb kezét égnek emelő, a baljában kulcsot tartó Szent Péter volt. Az oromzaton két szent szobra között Krisztus faragott alakja függött (ez került a déli oldalapszis oltárára).

Az oltárok készítése mellett Biró elrendelte a szentély melletti kápolnák rendbehozatalát. Az oltár baloldalán, azaz a leckeoldalon lévő kápolnát királyinak (Capella Regia), az evangéliumi oldaliét királynőinek (Capella Reginae) nevezték el. Ezt követően, 1751-ben megrendelte a negyedik, a Szent Háromságnak ajánlott oltárt, amelynek költségeit gróf Gyulaffy László kancellár, majd halála után örököse, gróf Esterházy Dániel állta. Az oltárt tizenhét szobor díszítette. A széleken két nagy szárnyas angyal hajolt az oltárbelső felé. Legfelül háromszögű glória díszlett. A talpazaton földgömb és a kígyó fejére taposó Immaculata. A háttér közepén felhőglóriában és aranysugárban, fehér-kék köpenyben a Szűz Mária állt. Feje felett két angyal tartotta a koronát. Az oromzatban gomolygó felhők és glória közepette Jézus és az Atyaisten ült. Az Úr baljában a keresztet tartó földgömbbel. A főpárkány mezejében két oroszlán fogta közre a patrónus, Gyulaffy címerét.

1753-ban a plébános elrendelte a régi Nepomuki Szent János-szobor felhasználásával egy új oltár elkészítését a királynői kápolnába. Ez a legegyszerűbb az összes közül. Négy magas talpazatán, négy oszlop között a talpazatokon két szent püspök által közrefogva, a tabernákulum felett emelkedett Nepomuki Szent János nagyméretű szobra. Az oromzaton faragott dombormű, mely a térdelő Jézus mellett a víz színén álló, szívet és a keresztet tartó Szent Jánost ábrázolta. Felettük felhőkoszorúval és a Szentlélek galambjával (helyére később a Szűz Mária tiszteletére emelt neogótikus oltár került).

Az 1697. évi tűzvész komolyan megrongálta a gótikus boltozatot. Az 1752-ben elkészült barokk boltozat az eredetinél jóval alacsonyabbra sikeredett: elfedte az ablakok felsó záradékát és nehézkes, téglából falazott diadalívével rontotta a templom belső térhatását.

Mindezek mellett Biro János rendelte meg az orgona talapzatát, a templom zászlóját, a szenteltvíztartót és a keresztelő kutat. Ez utóbbit, kis mérete miatt végül a Szent Háromság-oltár szenteltvíztartójaként vették használatba. A padló elkészítését Hofmayer Józsefre bízta. Plébánossága utolsó évében készült el a nagy monstrancia, ami a 18. századi kolozsvári aranyművesség legszebb alkotása.

Az új torony építéseSzerkesztés

 
A ma is álló neogótikus torony.

1763-ban a barokk tornyot egy villámcsapás rongálta meg, ezért a főpárkány szintjéig vissza kellett bontani. A harangokat ideiglenes lábakon a cinteremben állították fel. A templom 1837-ig toronytalanul állt. 1775-ben újrazsindelyezték a tetőt és elkészültek az ablakok vasrácsai. Ezidőtájt épült a gróf Bánffyak családi kriptája. Az 1798. augusztus 31-én bekövetkezett tűzvész a város főterét sem kerülte el. Ebben a tűzvészben pusztultak el az unitárius időkből származó harangok is.

A 19. század elejére Kolozsvár lett az erdélyi magyar szellemi élet központja és ez magával hozta a város gyors fejlődését is. Az ekkori építkezésekből az összes egyház profitált, új templomok épültek. Ez kedvezőtlen helyzetbe hozta a torony nélküli Szent Mihály-templomot. 1814-ben merült fel egy új torony megépítésének az ötlete, két év múlva már konkrét tervekről vitáztak az előljárók. A bizottság végül úgy határozott, hogy a harangok egyelőre a templomtető nyugati oldalán nyitandó nagyméretű ablakokban legyenek elhelyezve. A tervezett négy ablakból csak kettő készült el, a hiányt két fiatoronnyal pótolták. 1818. november 18-án az Andrásofszky Dániel és Efraim öntötte 64 mázsás nagyharangot és a haranglábakról levett két kisebbet is a helyére emelhették. A gyakori harangozások miatt előkerültek az épület statikai hiányosságai, ami tovább sürgette az új torony megépítését. 1827-ben egy szélvész jelentősen megrongálta a tetőzetet, emiatt elkerülhetetlenné vált egy újabb restaurálás.

1834-ben láttak hozzá a restaurálási munkálatokhoz, kijavították a megrongálódott pilléreket és a boltozatot. Megszerveződött a toronyépítő bizottság is, amelyet Kedves István plébános vezetett. Az első elképzeléseket 1836-ban vetették papírra. Az első megoldás a kéttornyos volt, a két nyugati torony megmagasítása. A második ötlet szerint az új torony a nyugati homlokzat közepénél épült volna fel. A harmadik ötlet szerint pedig a déli oldalon épült volna fel. A tervek a kor divatja szerint barokk és neogótikus tornyokat vizionáltak. A szakértők végül a déli oldali megoldást támogatták, viszont kiderült, hogy a cinterem falához épült iskola miatt nem fért volna el, ezért úgy döntöttek, hogy az északi oldalra helyezik át a tornyot. A végleges terv 1837. február 13. után készült el. A tervező építész neve a mai napig is tisztázatlan. A munkálatok 1836. március 19-én indultak, s egy nappal később az alapkövet is letették. A toronyépítés céljára széleskörű gyűjtést rendeztek. A szükséges pénzösszeg túlnyomó többségét egyházi személyek, a város polgárai és főnemesek adományozták. A mesterekkel kötött megállapodások alapján ismert, hogy a torony alsó négy emelete tizennégy év alatt készült el. Az öt emeletes kőfal teljes egészében 1858. szeptember 18-án készült el. A kereszt ünnepélyes felavatására pedig a következő évben, augusztus 7-én került sor. Az óra viszont csak 1859. októberében került helyére. A harangokat 1849-ben ágyúöntés céljából leszerelték s az újakat (a régiek darabjainak újraöntésével) csak 1861-ben szerelték fel. 1916-ig öt harang szolgálta a templomot. A monarchia katonái 1917. január 9-én hivatalosan átvettek három harangot. A legnagyobb 1924. március 7-én megrepedt és használhatatlanná vált. Az egyházközség 1924-ben óriási anyagi áldozatok árán, a megmaradt harang mellé még négy darabot rendelt Honig Frigyes aradi haranggyárostól. A tornyon végzett utolsó munkálatok az ablakokat díszítő rácsok voltak. Ezek beszerelésével vált teljesség 1862-ben az új neogótikus torony.

A templom körüli épületek lebontásaSzerkesztés

 
A Főtér légifényképe 1930-ból.

A plébániatemplom impozáns épülettömbje az újonnan felépített toronnyal mégsem tudott megfelelően érvényesülni. A templom körüli építmények, amelyek közül több mint másfélszáz bolt volt, (lacikonyha, mészárszék, pléhes, szatócs, stb.) nem engedték láttatni az önmagában kifejező erejű építészeti műalkotást. Köztük volt a katolikus elemi leányiskola tizenegy ablakos emeletes tömbje és a sekrestyés-lakások. Emellett a kereskedők zaja zavarta a szentmisék áhítatát is. A templom kiszabadítása és a Főtér megszépítése érdekében egész mozgalom indult el. A mozgalom Schütz János városi írnoktól származik. Az ő kezdeményezésére a városi tanács egy bizottságot állított fel 1853-ban, hogy vizsgálják meg az épületek eltakarításának lehetőségét. A terv végrehajtása érdekében kártalanítani kellett a régi birtokosokat. Kezdetben a város vállalta a jelentkező anyagi terheket, de az egyház nem fogadta el a felkínált feltételeket. A bizottság javaslatára gyűjtést rendeztek, hogy minél előbb összegyűljön az egyház által kívánt összeg, de a megegyezés nem tudott megszületni. 1877-ben, Schütz halálának évében a katolikus egyház úgy döntött, hogy lép. Terveket vázoltak fel az épületek átépítésére. A Debreczeni Balázs által felvázolt tervek neogótikus bérházakat javasoltak a templom köré. Az elképzelései azonban nem keltettek tetszést. Az egyház lebontatta az épületeket, de az új építkezés megkezdése előtt a helyi sajtóban, Bartha Miklós ismert publicista élenjárásával egy mozgalom indult el a tér újbóli beépítése ellen. Kezdeményezésüket végül siker koronázta és a templom körüli tér beépítetlen maradt.

A Főtér rendezéseSzerkesztés

A városi tanács 1896-ban elhatározta, hogy a Főteret dísztérré alakítja. Ekkor helyezték át a templom díszkapuját a szentpéteri templom elé, a Karolina-szobrot pedig a ferencesek óvári temploma elé. A környező házak mentén széles aszfaltozott járdát építettek, az utakat pedig gránitkővel burkolták. A piactérre kavics került. A munkálatok 1898-ban fejeződtek be, ekkor került a helyére a 85 cm magas gótikus stílusú öntöttvas kerítés, amely Pákey Lajos szerint készült, és az egykori cinterem köré épült. A tér összképét Mátyás király szobrának elhelyezése tette teljessé 1902-ben.

A templomon ezt követően csak apró javításokat végeztek. A templombelső restaurálásakor előkerültek a reformáció előtti időkből származó falfestmény részletek.

LeírásaSzerkesztés

 
A csarnok

A templom háromhajós csarnoktemplom. A hajókat három pillérköteg választja el egymástól, a negyedik pár pedig a mellékszentélyek oldalfalaira futva a diadalívet tartja. A hajóknak látványos csillagboltozata van.

A főbejárat a keresztény szokások szerint a nyugati homlokzaton nyílik. Innen az orgonakarzat alatt helyet foglaló előcsarnokba vezet. Az itt álló tölgyfából faragott szenteltvíztartókat Schnell Lajos alkotta. A háromosztatú előcsarnok pillérei erőteljesebbek és fala vastagabb, a tervezett tornyok miatt. A jobboldali harmada el van falazva, de a hajóból megközelíthető az itt kialakított Sleunig-kápolna.

A Sleunig-kápolnaSzerkesztés

A kápolna északi és nyugati falán 1866-ban Rómer Flóris középkori falfestményeket tárt fel. Ezek az idők során erősen megrongálódtak, csak töredékek láthatók. A képek a megszokott passió-sorozat részei. Az északi falra a Golgota volt festve valamint Jézus kínszenvedéseit ábrázoló jelenetek (Krisztus Kajafás előtt, a töviskorona elhelyezése, Krisztus ostorozása. A legalsó soron az utolsó vacsora ábrázolásának töredékei láthatók illetve Júdás csókja az Olajfák hegyén. A nyugati falon az Ecce Homo és az utolsó ítélet ábrázolása látható. A festményeket az 1420-30-as években festette egy ismeretlen festő. A festményeken szereplő alakok korabeli, a 14-15. századra jellemző öltözéket viselnek. A kápolna falán látható Szervátiusz Tibor szobrászművész Pietája.

Az orgonakarzatSzerkesztés

Az orgonakarzat mellvédje halhólyagos motívummal díszített. A szentély felől nézve a karzat szabálytalan hatást kelt egy befalazott és két szabadon hagyott része miatt. Az orgonát 1753-ban készítette Johannes Hahn szebeni mester. Talapzata Johannes Nachtigall munkája. A templom hajójában, mozgatható pódiumra került elhelyezésre a Segesvár melletti Vérd 15. századi templomából származó, ugyancsak Hahn-féle, 1768-ból származó kisorgona.

Az orgonakarzat alatti nyugati fal mentén az 1753-ban felállított szoborcsoport fennmaradt része és sírkövek állnak. A szoborcsoport központi alakja a térdeplő Mária Magdolna. Ez szintén Johannes Nachtigall alkotása. A sírkövek az egykori cinteremből kerültek ide. Az egyik legértékesebb reneszánsz kori 1505-ből származik. Mellette több barokk kori sírkő áll, többek között báró Kemény Rozáliáé, gróf Rhédey Jánosnéé, gróf Bánffy Annáé.

A csarnok és a falfestményekSzerkesztés

A templom csillagboltozata ritkaságnak számít hiszen az elterjedtebb megoldás a keresztboltozat volt. A templom falain az 1956-57-es restaurálási munkálatok során előkerült 14-15. századi freskók töredékei láthatók. Az egyik legkorábbi alkotás a déli szentélykápolna falán látható Szent Sebestyén-emlékkép. Nem messze ettől egy beazonosítatlan szentet ábrázoló részlet látható, valószínűleg a Királyok imádásának részlete. A Szent Sebestyénnyel szemközti falon levő freskón öt szent alakja vehető ki: két férfi és három nő. A művészettörténészek szerint Szent Dónát, Szent Dorottya, Szent Borbála és Szent Erazmus, Antiokheia püspöke és egy azonosítatlan férfi ábrázolásai. A hajó déli oldalán fennmaradt nagy kiterjedésű festményrészlet a Kálváriát ábrázolja, mégpedig Máriát, hét szűz között, akik tulajdonképpen szentek ábrázolásai: Alexandriai Szent Katalin, Szent Orsolya, Szent Borbála, Antiokheiai Szent Margit, Szent Ágnes és Szent Dorottya. A szentek melletti Kálvária-ábrázolás nagyon megrongálódott, Krisztus arca teljesen elpusztult. Az északi mellékhajó északi falának közepén fennmaradt részlet egy térdeplő páncélos alakot ábrázol. Valószínűleg egy szűz előtt térdeplő lovagot jelenít meg.

A torony aljában kialakított kápolnában állították ki Fadrusz János feszületét. Az északi mellékhajó utolsó szakaszában középkori liliomos ajtó takarja a kétorsós csigalépcső (az úgynevezett. „királylépcső”) feljáratát. Ezen az építészeti ritkaságon két ember úgy mehet fel, illetve jöhet le, hogy közben nem is találkoznak egymással. A déli mellékhajó közepe táján áll Páduai Szent Antal oltára.

A szószékSzerkesztés

 
A szószék

A templom szószéke a szentélytől számított második pillérkötegre van ráépítve. Az egyik legszebb 18. század erdélyi szószék. 1740-ben kezdték építeni és tíz év múlva fejezték be. Az asztalos munkákat Pech Severin, a művészieket Johannes Nachtigall és Anton Schuchbauer készítette. A feladatokat úgy osztották el egymás között, hogy a szószék alsó részét a reliefekkel és a szobrokkal Nachtigall, a szószékkoronát pedig Schuchbauer készítette. A feljárat domborművei Krisztus életének egy-egy mozzanatát ábrázolják: Jézus Márta bethániai házában, a csodálatos halászat, Jézus a kisdedekkel és az apostolokkal. A feljáró melletti mellvéd keskeny fülkéiben a négy evangélista és jelképeik láthatók: János és sasa, Lukács és az ökör, Márk és az oroszlán, valamint Máté és az angyal. Közöttük kora keresztény egyházatyák szobrai állnak: Szent Gergely pápa, Szent Jeromos, Szent Ambrus és Szent Ágoston. Az arany és ezüst színekben tündöklő hátlapon a legrégibb jelképes Krisztus-ábrázolás, a Jó Pásztor jelenete tükröződik. Középpontjában Krisztus a nyakába emelt báránnyal, körötte felhőkoszorúban hat angyalfej. A háttérben perspektivikus tájkép emeli ki még jobban a központi ábrázolást. A szószék baldachinját két oldalról egy-egy angyal tartja. A tetőzetét táncoló angyalok szobrai díszítik, csúcsán a védőszent, Szent Mihály szobra áll. A barokk szószék 1957. évi restaurálása során kiderült, hogy korabeli felerősítésekor a középkori, gótikus kő szószéke szerelték. A faragványok közötti mezőket a 18. század elején divatos, színes virágmintákkal dekorálták. Az eredeti szószék e munkálat során északnyugati részén erősen megrongálódott. A restaurálás végeztével a barokk alkotás oldallapjai visszakerültek a helyükre, ezért az eredeti prédikáló szék ma nem látható.

A szentélySzerkesztés

 
A főoltár

A szentély négy boltszakaszból áll és egy-egy hasonlóan végződő kisebb mellékszentély fogja közre. Az északit egyetlen hatsüveges boltozat, míg a déli mellékszentélyt egy keresztboltozathoz csatlakozó, középső zárókővel ellátott, háromsüveges záradék fedi. A hajóhoz viszonyítva a szentély alapterülete meglehetősen kicsi, ez azzal magyarázható, hogy az eredeti tervektől eltérően nagyobbra építették a hajót. Az 1873-as bécsi világkiállításon díjat nyert neogótikus főoltárt Back Lajos műasztalos készítette. 1904-ben az akkori plébános, Hirschler József kissé átalakíttatta. Az archaizáló neogótikus irányzat kissé hideg, fából készült alkotása, melyet felerősít a fehérre festett fa és az aranyozás. Középső fülkéjében a Madonna, jobbról Szent István, balról Szent László szobra áll. Ugyancsak ebben az időben készültek el a neogótikus papi stallumok és a szentélykorlát is. A főoltár felett álló nagy feszületet az 1956-57-es helyreállítás során állították szentély déli falához. A középkori szentségtartó fülke mindössze hetven centiméterrel emelkedik a padlószint felé, ebből látható, hogy az évszázadok során mennyit emelkedett a padló szintje. A szentély sarkaiban a négy evangélista jelképe látható.

A szentélyt trapéz végződésű falpillérkötegek tagolják. Lezáró felső részükön, a pillérfőkön különféle díszítőelemek láthatók. A főszentély keletről számított második boltszakaszának északkeleti oszlopfőjén növényi díszek: áttört, hullámzó, három- és négykaréjos, púpos leveleket láthatók. A déli oldal diadalívtől, vagyis a templom szentélyét a hajótól elválasztó boltívtől számított harmadik pillérfőjén olyan dombormű van, amely egy gótikus fiatornyon dolgozó kőfaragót jelenít meg. Ugyanennek a pillérnek a keleti oldalán pedig egy kecskepásztoros kompozíció bontakozik ki. A diadalívtől számított első déli pilléren kelet felé egy kürtjébe fújó, bunkósbotot tartó vadász alakja, míg nyugat felé egy gyermeket vesszőfonattal fenyítő nő körvonalai bontakoznak ki. Az ezzel szembeni, északi pillérfő is jelenetes: két férfiú birkózását ábrázolja levelek és szőlőfürtök között. A diadalív hajó felöli pillérfejezetén bal lábával előrelépő, vállán kürtöt tartó, jobbjával előre mutató férfi, míg a következő tagozaton a bűnbeesés klasszikus ábrázolása. Az almafa két oldalán Ádám és Éva meztelen alakja szomorkodik, miközben a fára a kígyó tekeredik. A kompozíciót a glóriás, szárnyas angyal alakja teszi teljessé.

A főszentély boltozatának jellegzetes, hosszúkás trapézzal végződő bordái a falpillértagozatok folytatásaként lettek kialakítva. Az 1956-57-es helyreállítási munkálatok során a későbbi barokk boltozatot eltávolították és helyreállították a korabeli bordás keresztboltozatot.

A sekrestyeSzerkesztés

 
A sekrestyeajtó

A sekrestyeajtó az erdélyi reneszánsz egyik legértékesebb és legjelentősebb alkotása. Mestere valószínűleg az osztrák Anton Pilgram lehetett. A homokkőből készült keret jobb pillérjét Kolozsvár címere díszíti a balon pedig a a fiait saját vérével tápláló pajzsba foglalt pelikán ábrázolása látható. A címerek alatti évszámok alapján tudni, hogy 1528-ban készült. Az ajtókeretet állatok, növények, gyermekek, szirének, puttók kompozíciója teszi teljessé. Az ajtónyílás felett a timpanon körszeletébe szorítva barett-sapkát viselő férfi mellkép tekint ki. Kezében mondatszalagot tart, D[ominus] Iohannes Cly[n] felirattal. Ennek jelentése mindmáig tisztázatlan. Felette szőlőgerezdeket tartó és táncoló, alatta pedig virágfüzérekkel játszó és gránátalmákat görgető bájos puttók elevenednek meg. Ajtaja jelenleg is az, amelyre az 1930-as években cserélték a 16. századi vasajtót. A sekrestyében fennmaradt az eredeti kézmosó medence.

A szentély északi kápolnájaSzerkesztés

A szentély északi kápolnájában áll Szent József (régen Szent Katalin) oltára. Az egyetlen barokk oltár, amely Johannes Nachtigall alkotása. Fehér alaptónusa jól kiemeli a talapzatokon álló ezüstdíszes, fekete öltözetű, aranypalástos négy női szent alakot. Egyedül Szent Apollónia azonosítható be. Az oromzat közepén, arany dicsfényben ragyogó földgömb látszik. A lebontott Vízkereszt-oltárról idehelyezett domborművű oltárképe aranyozott farelief, amely a világ összes bűne alatt összeroskadó Jézust ábrázolja, fején töviskoszorúval, vállán keresztjével s körülötte a bűnök neveit viselő keresztek sokaságával. A kápolnában egy emléktábla jelzi, hogy ide temették el 1772-ben Poroszlói Gyöngyösy Gábor udvari tanácsos leányát, Mária-Viktóriát, báró Diettrich Vilmos erdélyi kamarai igazgató özvegyét. Előtte a Szent Szív tiszteletére szentelt korábbi neogótikus mellékoltár részeként megmaradt és önálló talpazatot kapott Krisztus-szobrot áll.

A szentély déli kápolnájaSzerkesztés

 
A Három királyok-oltár

A déli kápolnában áll a Három királyok-oltár, amelyet Graszler György készített. A rokokó oltár tizenhat szobrát Anton Schuchbauer faragta. Az oltárképtől jobbra és balra díszes talapzaton két-két szobor foglal helyet, amelyek az egzotikusan, gazdagon öltözött három királyt és egy ismeretlen szentet ábrázolják. Az oltár fölé aranybojtos, függöny szerű baldachin borul, szárnyait egy-egy puttó tárja szét. Koronája két részre osztja a párkányívet. Sarkain két szárnyas angyal térdel, mögöttük kis angyalka. Az ívben összehajló oromzatban ezüst felhőkoszorúban sugárzó arany dicsfényben a szív, az IHS monogrammal („Iesus Hominum Salvator”, Isten, az emberek megváltója). Felette kereszt volt, ennek a helyére került elhelyezésre az egykori Vízkereszt-oltárról lebontott művészi értékű feszület, amelyet Johannes Nachtigall készített. Az oromzat széleit két-két angyal zárja. Az egyedi felépítésű oltárt ötlevelű palmetta, stilizált pálmalevél koszorúzza és zárja le. Legnagyobb értéke az oltárképe, amely Franz Anton Maulbertsch, alkotása. A kép jobboldalán ülő Mária balkezével a térdén ülő Kisdedet fogja. Előtte a három akkor ismert földrész (Ázsia, Európa, Afrika) képviselőjeként ábrázolva a három király: az ősz hajú és szakállú Gáspár fejéhez emeli a kis Jézus kezét, miközben másikkal a magával hozott adományokra mutat. Mögötte, fején koronával Menyhért áll, az ujjai között tartott díszes ajándékában gyönyörködve. A koromfekete Boldizsár fején fehér turbán, rajta egzotikus öltözet. Egyik kezében arany olajlámpát tart, másikkal a láncát fogva. Mögötte a díszes napernyőjét tartó herold. Mária mögül Szent József alakja emelkedik ki, amint jobb kezét áhítatosan a melléhez emeli, míg balját kitárva tartja. Előtte a Szűz Mária tiszteletére szentelt korábbi neogótikus mellékoltár részeként megmaradt és önálló talpazatot kapott Mária-szobrot áll.

HivatkozásokSzerkesztés

Felhasznált irodalomSzerkesztés

  • Asztalos Lajos: Kolozsvár épített kincsei. Kolozsvár: Stúdium. 2008. ISBN 978-973-643-159-3.
  • Darkó László: A kolozsvári Szent Mihály-templom 1956-57. évi helyreállítása során feltárt falfestmények. Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Bodor András et alii. Bukarest-Kolozsvár 1957. 207-218.
  • Bágyuj Lajos: Beszámoló a kolozsvári Szent Mihály-templom 1956/57. évi helyreállítási munkálatairól. Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Bodor András et al. Bukarest-Kolozsvár 1957. 24-32.
  • Bíró József: A kolozsvári Szent Mihály templom barokk emlékei. Kolozsvár 1934.
  • Entz Géza Antal: A kolozsvári Szent Mihály-templom neogótikus harangtornya. Ars Hungarica, 1982.
  • Gaal György: Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz. Kolozsvár: Korunk. 1992
  • Gaal György: Képes Kolozsvár. Kolozsvár: Polis. 2007. ISBN 978-973-8341-85-2
  • Kelemen Lajos: Kolozsvár építészeti és művészeti emlékei a XIX. század közepéig. In: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Bukarest: Kriterion. 1982.
  • Dr. Marton József: Márton Áron, Erdély püspöke, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján.
  • Sas Péter: A kolozsvári Szent Mihály templom és egyházi gyűjteménye. Kolozsvár 2009.
  • Sas Péter: A kolozsvári Szent Mihály templom 1998

Ajánlott irodalomSzerkesztés

  • Biró József: Erdély művészete. Budapest: Dovin. 1989. ISBN 963-02-6366-1. [Az 1941-ben a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadásában megjelent kötet hasonmás kiadása.]
  • Fodor András: Kolozsvári képeskönyv. Kolozsvár: Gloria, Erdélyi Híradó 2002. ISBN 973-8267-10-2 [a kiadványon az ISBN tévesen 9073-mal kezdődik]
  • Eszterházy János: A kolozsvári Szent Mihály egyház története és építészeti leirata. In: Archaeologiai Közlemények. 3. 1863. 57-62.
  • A kolozsvári Szent Mihály egyház: Emlékfüzet az 1924. okt. 2-12. harangszentelési ünnepségek alkalmával. szerk. György Lajos. Kolozsvár: Kolozsvári Róm. Kath. Egyházközség. 1924
  • Asztalos Miklós: A kolozsvári Szent Mihály-templom XVI. századi könyvtára. In: Könyvtári Szemle. 1934. 41–42
  • Biró József: A kolozsvári Szent Mihály templom barokk emlékei. Kolozsvár: Gloria. 1934.
  • Grandpierre Edit: A kolozsvári Szent Mihály templom története és építészete 1349-től napjainkig. In: Erdélyi Múzeum. 41. 1936. 19-60.
  • Entz Géza Antal: A kolozsvári Szent Mihály-templom neogótikus harangtornya. Ars Hungarica. 1982.
  • Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. Budapest-Kolozsvár 2003. 24.

Külső hivatkozásokSzerkesztés