Wikipédia

A Dráva-sík növényzete

A terület a zárt tölgyes övbe tartozik, de természetes növényzetének elsöprő többségét mezőgazdasági kultúrák helyettesítik. A természetes(hez közeli) növénytakaró hellyel-közzel csak a vízfolyások (egy része) mentén maradt meg: a síkságot zöld szalagokként tagolják a Dráva és a lefűződött holtágak mentén növő galériaerdők; ezek a Duna-Dráva Nemzeti Park részeiként védett természetvédelmi területek.

Földrajzi–növényföldrajzi helyzete szerkesztés

Növényzete alapján a Dráva-sík – pontosabban, a teljes Drávamenti-síkság – a közép-európai flóraterület Pannonicum flóratartományának alföldi flóravidékéhez tartozik; ezen belül egyes szerzők a dél-alföldi flórajárás részének tekintik, míg mások önálló, Dravense flórajárásként (Drávamenti flórajárás) különböztetik meg.

A Dráva-sík somogyi része egyrészt a Zákányi-dombokkal (Zákány-őrtilosi dombság), másrészt a Belső-somogyi homokvidékkel határos. A Zákányi-dombok meredek lejtőinek alapján viszonylag könnyen meghúzható a két tájegység határa, és ezek növényzete is radikálisan különbözik (mivel a Zákányi-dombság az Illiricum flóratartomány szlavóniai flóravidékének őrtilosi flórajárása). Más a helyzet a pannóniai flóratartomány Praeilliricum flóravidékéhez sorolt homokvidékkel, ami felé a domborzat és a növényzet átmenete is többé-kevésbé folyamatos: a legnagyobb különbség, hogy a somogyi Dráva-ártérről szinte teljesen hiányzik a Belső-Somogyra (Somogyicum flórajárás) általánosan jellemző homokpusztai flóra és vegetáció.

Áttekintés szerkesztés

A Dráva ősi árterét növényföldrajzi értelemben szlavón tölgyesei tették híressé, az egykor vízjárta síkság növényzete azonban a folyószabályozás és ármentesítés óta jelentősen átalakult. Természetes vegetációja fragmentálódott, nagyobb erdőtömbök csak a tölgy-kőris-szil ligetekből és a gyertyános – kocsányos tölgyesekből maradtak meg. Ezek aljnövényzetében sok a szubmontán, szubmediterrán elem:

Ezek a keményfás erdők elsősorban a mentett oldalra jellemzők. A mentett oldalon és a töredékére csökkent hullámtéren is gyakoriak az ültetvények (nemes nyár, nemes fűz, akác). A hullámtéren és a holtágak mentén néhány helyen még van természetes állapotú fűzliget (aljnövényzetének jellemző fajai: nyári tőzike – Leucojum aestivum, kálmos – Acorus calamus) és fehérnyárliget (aljnövényzetének jellemző fajai: fürtös gyűrűvirág – Carpesium abrotanoides, kotuliliom – Fritillaria meleagris, téli zsurló – Equisetum hyemale), az egykori feketenyárligetekre azonban már csak töredékek utalnak.

A holtágak lápi növényzetében jól megfigyelhetők a feltöltődési szukcesszió különböző fokozatai:

Az évszázados legeltető állattartás, kaszálás megszűntével a táj mocsár- és láprétjeiből, fás legelőiből már csak egy-két utolsó képviselő maradt.

A kistájon mintegy 800–1000 növényfaj él; közülük 40–50 lehet védett.

Fontosabb özönnövények:

Élőhelyek szerkesztés

Gyakori élőhelyek:

Közepesen gyakori élőhelyek:

  • üde cserjések,
  • keményfás jellegtelen vagy telepített egyéb erdők,
  • nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavi kákások,
  • jellegtelen üde gyepek és magaskórósok,
  • jellegtelen száraz vagy félszáraz gyepek és magaskórósok,
  • nem zsombékoló magassásrétek,
  • éger- és kőrislápok, égeres mocsárerdők,
  • galagonyás-kökényes-borókás cserjések,
  • fás legelők, fás kaszálók, felhagyott legelőerdők, gesztenyeligetek,
  • őshonos fajú, elszórva álló fák csoportjai vagy egy egyed szélességű, erdővé még nem záródott fasorok,
  • fűzlápok, lápcserjések,
  • áramló vízi (nagylevelű) békaszőlős, tündérfátylas hínár
  • harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet

ritka élőhelyek:

  • csatornák, szabályozott patakok, mesterséges tavak parti zónájában és közvetlen partközeli víztestében kialakult fragmentális mocsarak és kisebb hínarasok,
  • folyómenti bokorfüzesek,
  • fűz-nyár ártéri erdők,
  • tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár,
  • égerligetek,
  • nádas úszólápok, lápos, tőzeges nádasok és télisásosok,
  • száraz és félszáraz erdő- és cserjés szegélyek,
  • üde természetes pionír növényzet,
  • jellegtelen fátlan vizes élőhelyek,
  • ártéri és mocsári magaskórósok,
  • lápi zsombékosok,
  • franciaperjés rétek,
  • ősi fajtájú, gyepes és/vagy erdősödő, extenzíven művelt gyümölcsösök,
  • vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak,
  • békaliliomos és más lápi hínár

Vízi növénytársulások szerkesztés

A terület növényzetének érdekességei a változatos vízi élőhelyek növénytársulásai. Ezek legjellemzőbb előfordulásai:

Jellemző növénytársulásaik a különféle hínártársulások:

Lebegő hínártársulások szerkesztés

A lebegő hínártársulások növényei közvetlenül a vízből veszik fel a tápanyagot. A társulások fajtái:

  • Lemno-Utricularietum,
  • Hydroclzari-Stratiotetum,
  • Wolffio-Lemnetum gibbae,
  • Salvinio-Spirodeletum,
  • Ceratophylletum demersi,
  • Ceratophylletum submersi;

Jellemző növényeik:

Gyökerező hínártársulások szerkesztés

A gyökerező hínártársulások növényeit gyökerek, rizómák rögzítik az iszapos aljzathoz. Fajtáik:

  • Batrachio trichophylli-Callitrichetum cophocarpae,
  • Myriophyllo-Potametum,
  • Nymphaeetum albo-luteae,
  • Nymphoidetum peltatae,
  • Trapetum natantis.

A gyökerező hínártársulások jellemző növényei:

Mocsarak, partszegélyek szerkesztés

A tavakban, lápszemekben, holtágakban és morotvákban élő mocsári növények ugyan a víz alatti iszapban gyökereznek, de asszimiláló felületük a víz színe fölé emelkedik.

Nádasok szerkesztés

Barcstól délkeletre, a Dráva-sík nyugati határán található egy

Úszó lápok szerkesztés

A fűzlápok (Calamagrostio-Salicetum cinereae) felé vezető szukcessziós út fontos állomása a tőzegpáfrányos-keskenylevelű gyékényes társulás (Thelypteridi-Typhaetum angustifoliae) a maga jellegzetes, úszó szigeteivel.

A nádasok általánosan elterjedt növényei:

Ritka fajok:

Sásosok szerkesztés

A part felé közeledve, a sekélyebb vizű termőhelyeken a nádasokat magas sásosok váltják fel. A leggyakoribb sásos növénytársulások:

ezek domináns növényei értelemszerűen:

Mivel sekélyebb a víz, mások a kísérő fajok is:

Mocsárrétek szerkesztés

Az ártéri puhafaligetek kiirtása és a termőhely rendszeres kaszálása, valamint a legeltetés ezek helyén mocsárréteket alakított ki:

Ezeket rendszeresen elönti az árvíz. Mivel rendszeresen jut rájuk oxigéndús, friss víz, ezekben tőzeg nem képződik és mohaszintjük is jelentéktelen. Fontosabb növényeik:

Láprétek szerkesztés

A láprétek olyan, lefolyástalan élőhelyek, amelyeken a talajvíz időszakonként (tavasszal és ősszel vagy az áradások idején) elönti a felszínt. Az ilyen termőhelyek, oxigénszegények, pangó vízzel és tőzeges talajjal. Két alaptípusuk:

Mindkettőre jellemző a tőzegesedés, de míg az előző nem szárad ki (vagy csak ritkán), utóbbival ez rendszeresen megtörténik. A kiszáradó lápréten ritkábbak a nedvességet kedvelő, gyakoribbak a réti elemek. Mohaszintje gazdag; rajta a sások mellett a pázsitfűfélék is jelentős szerephez jutnak.

Átmeneti lápok szerkesztés

Az átmeneti vagy mocsári lápokban a mocsári növényzet alatt egy idő után tőzeg halmozódik fel: ilyenkor a mocsár láppá alakul. Így alakulnak ki az elláposodott zsombékosok is; ezek két fő növénytársulása:

  • Caricetum appropinquatae,
  • Caricetum elatae.

Legjellegzetesebb növényeik:

Az átmeneti lápokra jellemző a békaboglárkás-csikorgófüves társulás (Ranunculo flammulae-Gratioletum officinalis). Ez leginkább a láptavak homokos szegélyein, vízlevezető árkok oldalain és égerlápok szegélyzónáiban alakul ki; Magyarországon csak a Barcs és Darány közötti homokvidéken (tehát már nem a Dráva-síkon, de közvetlen szomszédságában) ismert. Jellemző növényei:

A kistáj több pontján megtalálhatók még a tőzegmohás átmeneti lápok (Carici lasiocarpae-Sphagnetum, Carici stellulatae-Sphagnetum) is, bár ezek mérete egyre zsugorodik. Gyakori növényeik a tőzegmohák (Sphagnum lescurü, Sphagnum palustre, Sphagnum subsecundum). Ritka és védett növényeik:

Kiszáradó láprétek szerkesztés

A másik alaptípus a kiszáradó lápréteké (Junco-Molinietum): ezek a lápok részleges lecsapolásával és termőhelyük rendszeres kaszálásával jöttek létre. Jellemző növényeik:

A kétszikűek közül gyakori:

Védett növényfajok:

Lápréteket a Dráva-síkon:

határában találunk.

Gyomnövényzet szerkesztés

A sok gyomnövénytársulást nem soroljuk fel. Értékes növényritkaságok a gyomnövényzetből:

A Dráva kavics- és homokzátonyain megjelenő pionír ruderális (Bidention tripartitae és Chenopodion fluviatile) és félruderális (Agropyro-Rumicion crispi) növénytársulások a szukcesszió jelei, mint ahogy a kiirtott ártéri puhafa ligetek és a földmunkák helyén megjelenő magas aranyvesszős ártéri gyomnövényzet (Rudbeckio-Solidaginetum) is. A ruderális növénytársulások ritkaságai:

Szukcessziót jelző gyomnövénytársulásokat találhatunk a Dráva árterén, valamint az alábbi helyeken:

Iszapnövényzet szerkesztés

A Dráva mellékágaiban a víz lassan folyik, ezért hordaléka többnyire iszap, amin különböző iszaptársulások:

Az ősi drávai tájat a pionír iszapvegetáció idézi leginkább.

Az ilyen iszapos partok jellemző növényei:

Védett növények:

Lápok szerkesztés

Az élőhely vízellátottságától függően a fűzlápok két fajtáját különböztetjük meg; mellettük helyenként még égerlápokat is találhatunk.

Pangóvizes fűzláp szerkesztés

A pangóvizes fűzláp (Calamagrostio-Salicetum cinereae) a lápi szukcesszió első fás társulása. A holtágak és a morotvák, lápok lágyszárú növényzetét szegélyezi a part felől. A kisebb és kevésbé mély élőhelyeket teljesen beboríthatja.

Jellegzetes cserjéje a lapított kupolára emlékeztető, legfeljebb öt-hat méter magasra növő rekettyefűz (Salix cinerea). Szálanként a kutyabenge (Frangula alnus) is előfordul benne. Aljnövényzetének értékes vízi és lápi növényei:

Kiszáradó fűzláp szerkesztés

Kiszáradó fűzláp (Molinio-Salicetum cinereae) rendszerint a sekély vizű nádasok (Phragmitetum communis), zsombékosok (Caricetum elatae) és kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum) határvidékén alakul ki. A bozót domináns növénye a rekettyefűz (Salix cinerea). Hasonló növényzet a fűzmocsarak (Berulo erecti-Salicetum cinereae) és fűzlápok (Calamagrostio-Salicetum cinereae) részleges kiszáradásával is kialakulhat.

Mivel talaja kevésbé nedves, mint a pangóvizes fűzlápé, ebben a rekettyefűz (Salix cinerea) mellett megélnek egyéb cserjék is:

Gyepszintjük erősen hasonlít a kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum) növénytársulásához. Így például jellemző rá:

Kiszáradó fűzlápokat találunk:

határában.

Égerláp szerkesztés

A Dráva-sík talán legértékesebb és leginkább veszélyeztetett növénytársulása a fűzlápok feltöltődésével kialakuló tőzegmohalápokkal tarkított égerláp (Carici elongatae Alnetum).

Talajában tőzeg halmozódik fel. Lombkoronaszintjében a mézgás éger (Alnus glutinosa) uralkodik; a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) csak szálanként fordul elő. Cserjeszintje a gyakori vízborítás miatt fejletlen – szórványosan megjelenik benne a kutyabenge (Frangula alnus) és a rekettyefűz (Salix cinerea). Említendő még a fekete ribiszke (Ribes nigrum).

Égerlápokat:

határában találhatunk.

Mocsarak szerkesztés

Fűzmocsár szerkesztés

A fűzmocsarak (Beulo erecti-Salicetum cinereae) helyenként az ármentett területek lassú vagy időszakos vízfolyásait szegélyezik. Növényzetük a fűzlápokéhoz hasonló, de a tőzegesedés kevésbé intenzív. Aljnövényzetük egyik jellemző növénye a kis békakorsó (Berula erecta).

Fűzmocsarat:

  • Dombó-csatorna,
  • Vejti-Luzsoki csatorna,
  • Kelemenligeti csatorna

mellett találhatunk

Égermocsár szerkesztés

A szukcesszió fűzmocsár utáni stádiuma az égermocsár (Angelico sylvestri Alnetum). Ezeket is az igen lassú vagy időszakos vízfolyások mentén találjuk – a víz és az égermocsár között néhol fűzmocsár nő. Növényzetük az égerlápokéhoz hasonló, de a sekélyebb vízborítás miatt gyepszintjük zártabb, így tömegesen fordulnak elő bennük a magas termetű sások:

Égermocsár a

  • Dombó-csatorna,
  • Korcsina

mellett alakult ki.

Ligetek szerkesztés

Hordalékliget szerkesztés

A hordalékliget növénytársulást csak néhány éve fedezték fel Magyarországon. A csermelyciprus hordalékliget (Myricario-Epilobietunz) a nyers öntéskavics és az azt fátyolszerűen borító iszap- és homokzátonyok pionír társulása. A csermelyciprussal együtt jelenik meg a parti fűz (Salix elaeagnos) és a homoktövis (Hippophae rhamnoides).

E növénytársulást életideje igen rövid: hamarosan csigolya bokorfüzes váltja fel. Igen veszélyeztetett társulás, mert a horvát szakaszon épített vízlépcsők hatására a Dráva hordalékában egyre kevesebb a kavics.

A vízierőművek működtetésének eredményeképp a Dráva főmedre – és így kavicsos-homokos zátonyok vízjárása igen szélsőséges: a napi vízingadozás meghaladhatja a 80 cm-t. A durva hordalék nem képes tartja vissza a vizet.

Az ilyen élőhelyeken a ruderális és félruderális lágyszárú növénytársulások becserjésedésével fejlődnek ki a csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi-Salicetum purpureae). Ezek cserjeszintjében:

A gyepszint növényei:

Mandulalevelű bokorfüzes szerkesztés

A Dráva mellékágaiban a folyó hordaléka finom iszap. A lerakott iszapból először zátony alakulnak ki, majd a hordalék apránként feltölti a medret. Az iszappadok vízgazdálkodása lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint a kavics- és homokzátonyoké, ezért tartós apály esetén sem száradnak ki. Becserjésedésükkel jön létre a mandulalevelű bokorfüzes (Polygono hydropiperi-Salicetum triandrae).

Fekete nyárliget szerkesztés

A sekély, laza, alig kötött öntéstalajt kedvelő fekete nyár túlnövi és árnyékolásával kiszorítja a csigolyafüzet. Ezzel (a szukcesszió újabb lépéseként) a csigolya bokorfüzes fekete nyárligetté (Carduo crispi-Populetum nigrae) alakul át.

A nemes nyár és nemesített fűz kultúrák térhódítása miatt a fekete nyárligetek a Dráva hullámterén már csak szórványosan fordulnak elő; a legjellemzőbben Drávapalkonyánál (Szerb-sziget). Megmaradt állományaik túlnyomó része kicsiny, többségük degradált.

Fűzliget szerkesztés

Az előbb leírt folyamathoz hasonlóan a mellékágak iszapos partjain és zátonyain a mandulalevelű bokorfüzeseket fűzliget (Leucojo aestivi-Salicetum albae) váltja fel. Ezekben

    • fehér fűz (Salix alba) vagy
    • törékeny fűz (Salix fragilis) növi túl és árnyékolja be a cserje termetű mandulalevelű és kosárkötő füzet. A lombkoronaszint itt is közepesen zárt, olykor igen ritka, ennek magassága is elérheti a 20 métert.

A lágyszárúak főleg mocsári növények:

Fehér nyárliget szerkesztés

A fehér nyárligetek (Senecioni sarracenici-Populetum albae) jellemzően nyers, laza vagy közepesen kötött öntéstalajon alakulnak ki az alacsony ártér magasabb részén találjuk, ahol ritkábban önti el a víz. Viszonylag hosszú feltöltődés és talajképződés eredményeként, fokozatosan alakulhatnak ki a fekete nyárligetekből, illetve a fűzligetekből. A szukcesszióval ezekben egyre inkább tért hódít, és a kétszintű lombkoronaszint felső szintjének domináns fajává válik a fehér nyár (Populus alba).

  • A felső lombkoronaszint elérheti a huszonöt méter magasságot. További fái:

Fehér nyárligeteket a Dráva hullámterén találhatunk – szórványosan, Szentborbástól Alsószentmártonig. A nemes nyár kultúrák térhódítása miatt a fehér nyárligetek erősen megfogyatkoztak, de faültetvénnyé alakított állományaik többsége viszonylag könnyen regenerálódik.

Égerliget szerkesztés

Égerligetek (Paridi quadrifoliae-alnetum) a Dráva-sík baranyai részén nőnek – mindig nedves termőhelyeken, mélyebb öntés erdei talajon. Domblábak patakpartjain, homokbuckák közt, magas árterek mélyebb, nagyobb esők vagy áradások idején elöntött részein fejlődhetnek ki.

A Dráva hullámterének magasabb szintjein az égerligeteket tölgy-kőris-szil ligeterdő (Carici brizoidis-Ulmetum) váltja fel. Ilyen Drávakeresztúron a „Zokoga” erdő, Révfalu mellett pedig a „Lóka”.

Tölgy-kőris-szil liget szerkesztés

A tölgy-kőris-szil ligetek (Knautio drymeiae-Ulmetum) a Dráva-sík somogyi részén az ármentett oldal olyan, talajvízzel közepesen befolyásolt területein (a hullámtéren a magas ártéren, míg a mentett oldalon és a dombvidéken a kisebb vízfolyások vagy feltöltődésben lévő horpadások, égerlápok peremén) fordulnak elő olyan helyeken, amiket csak a nagyobb árvizek öntenek el. A szukcessziós sorban az égerliget és a gyertyános-tölgyes közötti átmenetnek tekinthetjük őket.

Gyertyános-tölgyesek szerkesztés

A Dráva-sík egyetlen erdőtársulása egy gyertyános-tölgyes változat (Veronico montanae-Carpinetum). A sík baranyai részén találhatók meg foltjai a folyó fiatal öntésterületének legmagasabb részein, amiket még a magas árhullámok sem érnek el.

Elegyfaként szóba jöhet az ezüst hárs (Tilia tomentosa). A gyertyán idővel nem képes lépést tartani a többi fafajjal, és azok lombja alá visszaszorulva egy második lombkoronaszintet alakíthat ki.

A lágyszárúak közül tavasszal virágzik:

A tavasz végén – nyáron nyílik:

A fontosabb védett fajok közül megemlíthető a szálkás és széles pajzsika (Dxyopteris cartlzusiana, Dryopteris dilatata), fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides), szártalan kankalin (Primula vulgaris), borostás sás (Carex strigosa), gömbös sárma (Ornithogalum sphaerocarpum), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), nyugati csillagvirág (Scilla drunensis), pirítógyökér (Tamus communis), békakonty (Listera ovata), fehér sarkvirág (Platanthera bifolia), széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine), békakonty (Listera ovata), zergevirág (Doronicum orientale), a kis körtike (Pyrola minor), a erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens), a kakasmandikó (Erythronium dens-canis) és a tavaszi tőzike (Leucojum vernum).

Előfordulás: Somogyudvarhely, Bélavár, Tótújfalu, Potony, Babócsa, Drávakeresztúr, Révfalu, Gyékényes, Bogdása, Drávafok, Kákics, Sellye, Vajszló, Csányoszró, Endrőc, Marócsa, Teklafalu, Drávaiványi.

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_Dráva-sík_növényzete&oldid=25764178”