A holland labdarúgó-válogatott profi mérkőzései

Ebben a cikkben a holland labdarúgó-válogatott (becenevén Oranje) eddig lejátszott összes profi tétmérkőzése olvasható.

Az Oranje első hivatalos mérkőzését 1905-ben játszotta le Belgium ellen. De mivel ekkor még nem volt professzionalizmus Hollandiában, ezért ez nem tartozik ide. Ahogy nem tartoznak az itt leírt mérkőzések közé az 1950-es évek előtti olimpiákon lejátszott mérkőzéseik sem. Ott még csupán amatőr csapatok léphettek pályára. Hollandiában 1957-ben vezették be a profi labdarúgást. Ennek ellenére már előtte is pályára léptek néhány profi mérkőzésen, mivel részt vettek az 1934-es és 1938-as világbajnokságokon és a hozzájuk tartozó selejtezőkön is. Így az első profi tétmérkőzésüket 1934. április 8-án játszották le hazai pályán Írország ellen.

A profi labdarúgás bevezetése után az Oranje nem vett részt olimpiákon, csupán akkor, amikor már minden bejutott ország a fiatalcsapatát küldhette ki. Ezért azon mérkőzések nincsenek ide beírva, ahogy nincs beírva egy mérkőzésük a Konföderációs-kupáról sem, mivel azon eddig még nem is vettek részt egyszer sem. Ezért a profi tétmérkőzéseik közé a Világbajnokságok, Európa-bajnokságok, Nemzetek Ligája és a hozzájuk tartozó selejtezők tartoznak.

Mérkőzések szerkesztés

Íme az Oranje, története során eddig lejátszott összes profi tétmérkőzése:[1]

   Holland-győzelem a rendes játékidőben
   Döntetlen a rendes játékidőben
   Holland-vereség a rendes játékidőben
   Semleges pályán lejátszott mérkőzések

A tornákon eddig elért eredmények szerkesztés

Íme az Oranje eddig elért eredményei a két nagy tornán, a vb-n és az Eb-n, valamint a Nemzetek Ligájában.

Világbajnokság Európa-bajnokság Nemzetek Ligája
Év Eredmény Év Eredmény Év Eredmény
Uruguay 1930 nem indultak
olasz 1934 Nyolcaddöntő
francia 1938 Nyolcaddöntő
brazil 1950 nem indultak
svájc 1954 nem indultak
svéd 1958 selejtező
francia 1960 nem indultak
chile 1962 selejtező
spanyol 1964 selejtező
angol 1966 selejtező
olasz 1968 selejtező
mexikó 1970 selejtező
belga 1972 selejtező
NSZK 1974 Ezüstérmes
jugoszláv 1976 Bronzérmes
argentin 1978 Ezüstérmes
olasz 1980 Csoportkör
spanyol 1982 selejtező
francia 1984 selejtező
mexikó 1986 selejtező
NSZK 1988 Bajnok
olasz 1990 Nyolcaddöntő
svéd 1992 Elődöntő
USA 1994 Negyeddöntő
angol 1996 Negyeddöntő
francia 1998 Elődöntő
holland belga 2000 Elődöntő
Dél-Korea japán 2002 selejtező
portugál 2004 Elődöntő
német 2006 Nyolcaddöntő
svájc ausztria 2008 Negyeddöntő
Dél-Afrika 2010 Ezüstérmes
lengyel ukrán 2012 Csoportkör
brazil 2014 Bronzérmes
francia 2016 selejtező
orosz 2018 selejtező
portugál 2019 Ezüstérmes
EU 2021 Nyolcaddöntő olasz 2021 Csoportkör
katar 2022 Negyeddöntő
holland 2023 Elődöntő

Statisztika szerkesztés

Mérkőzések alapján szerkesztés

Utolsó változtatás: 2023. október 13.

Íme a Oranje eddig lejátszott összes tétmérkőzésének a statisztikája. Minden mérkőzése a rendes játékidő alapján elért eredmény után van beírva. Tehát minden hosszabbítás utáni eredmény döntetlenként van bejegyezve, mivel minden olyan mérkőzésen ahol hosszabbításra került sor, a rendes játékidőben döntetlen volt az eredmény.

Statisztika
Mérkőzések tipusai Mérk. GY D* V LG KG GK
Eb-selejtezők 122 80 16 26 283 99 +184
Vb-selejtezők 135 89 26 20 329 101 +228
Európa-Bajnokság 39 19 11 9 65 41 +24
Világbajnokság 55 30 17 8 96 52 +44
Nemzetek Ligája 20 10 6 4 36 23 +13
ÖSSZESEN 371 228 76 67 809 316 +493
Helyszínek Mérk. GY D* V LG KG GK
Amszterdamban lejátszott mérkőzések 56 39 11 6 140 36 +104
Arnhemben lejátszott mérkőzések 1 1 0 0 4 0 +4
Eindhovenben lejátszott mérkőzések 14 14 0 0 64 1 +63
Enschedeben lejátszott mérkőzések 1 0 0 1 2 3 -1
Groningenben lejátszott mérkőzések 2 2 0 0 6 0 +6
Nijmegenben lejátszott mérkőzések 3 3 0 0 11 2 +9
Rotterdamban lejátszott mérkőzések 71 51 16 4 174 46 +128
Utrechtben lejátszott mérkőzések 2 2 0 0 9 1 +8
Hazai pályán lejátszott mérkőzések 150 112 27 11 410 89 +321
Idegenben / Semleges pályán lejátszott mérkőzések 221 116 49 56 399 227 +172
Mérk. - összes mérkőzés; GY - győzelmek; D - döntetlenek; V - vereségek; LG - lőtt gólok; KG - kapott gólok; GK - gólkülönbség;
* A hosszabbítás után elért eredmények a döntetlenhez vannak írva;

Országok szerint szerkesztés

Utolsó változtatás: 2023. október 13.

Íme - ABC-sorrendben - a Holland-válogatott eddigi ellenfelei akikkel már találkoztak történetük során tétmérkőzésen.

Ebben a táblázatban minden a rendes játékidő alapján elért eredmény szerint van beírva. Tehát a hosszabbítás utáni győzelem vagy vereség is a "döntetlen" oszlopban található meg.

No.
Válogatottak
Zászló
Találkozások
Győzelem
Döntetlen
Vereség
Lőtt gólok
Kapott gólok
Gólkülönbség
01. Albánia Albánia 4x 4 - - 7 1 +6
02. Andorra Andorra 6x 6 - - 21 0 +21
03. Anglia Anglia 7x 3 3 1 17 8 +9
04. Argentína Argentína 6x 2 4 - 9 6 +3
05. Ausztrália Ausztrália 1x 1 - - 3 2 +1
06. Ausztria Ausztria 8x 4 2 2 17 8 +9
07. Belgium Belgium 18x 11 4 3 31 10 +21
08. Bosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina 2x 1 1 - 3 1 +2
09. Brazília brazil 5x 3 1 1 10 5 +5
10. Bulgária Bulgária 7x 3 2 2 11 8 +3
11. Chile chile 1x 1 - - 2 0 +2
12. Ciprus Ciprus 8x 8 - - 26 1 +25
13. Csehország Csehország 11x 3 2 6 13 17 -4
14. Csehszlovákia Csehország 3x - 3 - 2 7 -5
15. Costa Rica CRC 1x - 1 - 0 0 0
16. Dánia Dánia 6x 3 1 2 11 6 +5
17. Dél-Korea KOR 1x 1 - - 5 0 +5
18. Ecuador ecuador 1x - 1 - 1 1 0
19. Egyiptom egyiptom 1x - 1 - 1 1 0
20. Elefántcsontpart elefántcsontpart 1x 1 - - 2 1 +1
21. Észak-Írország Észak-Írország 6x 2 3 1 7 5 +2
22. Észak-Macedónia macedónia 5x 3 2 - 11 3 +8
23. Észtország észtország 6x 5 1 - 22 4 +18
24. FÁK FÁK 1x - 1 - 0 0 0
25. Fehéroroszország fehérorosz 10x 8 - 2 23 6 +17
26. Finnország Finnország 10x 9 1 - 25 5 +20
27. Franciaország Franciaország 11x 4 1 6 12 18 -6
28. Gibraltár Gibraltár 3x 3 - - 16 0 +16
29. Görögörszág Görögország 6x 5 1 - 12 1 +11
30. Horvátország Horvátország 2x - 1 1 3 6 -3
31. Irán Irán 1x 1 - - 3 0 +3
32. Izland izland 12x 9 1 2 33 7 +26
33. Írország Írország 12x 8 2 2 23 14 +9
34. Japán japán 1x 1 - - 1 0 +1
35. Jugoszlávia jugoszlávia 5x 2 2 1 12 7 +5
36. Kamerun kamerun 1x 1 - - 2 1 +1
37. Katar katar 1x 1 - - 2 0 +2
38. Kazahsztán kazahsztán 2x 2 - - 5 2 +3
39. Lengyelország Lengyelország 14x 7 4 3 23 14 +9
40. Lettország lettország 4x 4 - - 11 0 +11
41. Litvánia litvánia 1x 1 - - 3 0 +3
42. Luxemburg Luxemburg 15x 13 2 - 54 7 +47
43. Magyarország Magyarország 12x 7 2 3 32 17 +15
44. Marokkó marokkó 1x 1 - - 2 1 +1
45. Málta málta 6x 6 - - 28 0 +28
46. Mexikó mexikó 2x 1 1 - 4 3 +1
47. Moldova moldova 4x 4 - - 9 1 +8
48. Montenegró montenegró 2x 1 1 - 6 2 +4
49. NDK NDK 8x 5 - 3 16 10 +6
50. Németország német 7x 3 2 2 16 11 +5
51. Norvégia Norvégia 10x 6 3 1 22 5 +17
52. NSZK Német 7x 1 3 3 9 11 -2
53. Olaszország olasz 8x 3 2 3 11 8 +3
54. Oroszország orosz 1x - 1 - 1 3 -2
55. Örményország örmény 2x 2 - - 3 0 +3
56. Peru peru 1x - 1 - 0 0 0
57. Portugália portugál 8x 1 1 6 5 11 -6
58. Románia román 7x 5 1 1 14 2 +12
59. Skócia skót 7x 4 1 2 13 4 +9
60. San Marino SMR 6x 6 - - 36 1 +35
61. Spanyolország spanyol 4x 2 1 1 7 4 +3
62. Svájc svájc 8x 4 2 2 15 8 +7
63. Svédország svéd 6x 2 3 1 9 5 +4
64. Szaúd-Arábia KSA 1x 1 - - 2 1 +1
65. Szenegál szenegál 1x 1 - - 2 0 +2
66. Szerbia és Montenegró szerb 1x 1 - - 1 0 +1
67. Szlovákia szlovák 1x 1 - - 2 1 +1
68. Szlovénia szlovén 2x 2 - - 3 0 +3
69. Szovjetunió szovjet 2x 1 - 1 2 1 +1
70. Törökország török 9x 4 2 3 16 11 +5
71. Ukrajna Ukrajna 1x 1 - - 3 2 +1
72. Uruguay uruguay 2x 2 - - 5 2 +3
73. USA USA 1x 1 - - 3 1 +2
74. Wales wales 6x 6 - - 18 6 +12

Góllövőlista szerkesztés

Eddig legtöbb gólt szerző játékosok szerkesztés

Utolsó változtatás: 2023. október 13.

Ebben a táblázatban azon játékosok szerepelnek, akik pályafutásuk alatt a legtöbb gólt (legalább 10-et) szerezték a holland válogatott eddig lejátszott profi tétmérkőzésein. A jelenlegi góllövőlistát Robin van Persie vezeti a maga 35 góljával.[2]

  Még ma - 2023-ban - is a válogatott tagja
  Legtöbb gól a különböző tornákon
A listát jelenleg vezető Van Persie egyik gólja
Klaas-Jan Huntelaar, aki az EB-selejtezőkön a legtöbb gólt szerezte eddig
Rank Játékos Világbajnokság Európa-bajnokság Vb-selejtező Eb-selejtező Nemzetek Ligája Összesen
1. Robin van Persie 6 3 13 13 35
2. Memphis Depay 3 2 15 7 7 34
3. Ruud van Nistelrooy 1 6 13 9 29
4. Dennis Bergkamp 6 4 12 5 27
5. Klaas-Jan Huntelaar 2 1 5 18 26
6. Johan Cruijff 3 10 12 25
Georginio Wijnaldum 1 3 4 11 6 25
8. Patrick Kluivert 2 6 7 7 22
Arjen Robben 6 1 12 3 22
10. Wesley Sneijder 6 2 5 8 21
11. Marco van Basten 5 2 11 18
12. Rafael van der Vaart 1 9 5 15
Dirk Kuijt 1 1 6 7 15
14. Ruud Gullit 1 1 2 10 14
15. Johan Neeskens 5 4 3 12
16. Pierre van Hooijdonk 1 9 1 11
Ronald de Boer 2 1 5 3 11
Marc Overmars 1 2 3 5 11
Johnny Rep 7 1 2 1 11
Rob Rensenbrink 6 5 11
21. John Bosman 6 4 10
Ruud Geels 2 4 4 10

Teljes góllövőlista szerkesztés

Utolsó változtatás: 2023. október 13.

  Még ma - 2023-ban - is a válogatott tagjai

Öngólok szerzői szerkesztés

Itt azon játékosokat lehet látni, akik már lőttek öngólt egy Hollandia elleni mérkőzésen és ezzel növelték az Oranje lőtt góljainak a számát. Eddig még nincs olyan játékos aki már kétszer is öngólt szerzett volna az Oranje ellen.

A jelenlegi lista dátum szerint van megírva.

Rank Játékos Nemzetisége Mérkőzés Mérkőzés tipusa Dátum Öngólok száma
1. Anton Ondruš Csehszlovákia csehszlovák Csehszlovákia - Hollandia 3:1 Eb-elődöntő 1976. június 16. 1
2. Gerd Kische NDK német Hollandia - NDK 3:0 Eb-selejtező 1978. november 15. 1
3. Nikos Pantziaras Ciprus ciprusi Hollandia - Ciprus 7:1 Vb-selejtező 1985. február 27. 1
4. Claudio Canti angol angol Hollandia - Anglia 6:0 Vb-selejtező 1993. március 24. 1
5. Dejan Govedarica szerbia szerb Hollandia - Jugoszlávia 6:1 Eb-negyeddöntő 2000. június 25. 1
6. Jorge Andrade portugál portugál Portugália - Hollandia 2:1 Eb-elődöntő 2004. június 30. 1
7. Toni Lima andorra andorrai Hollandia - Andorra 4:0 Vb-selejtező 2005. szeptember 7. 1
8. Nevil Dede albánia albán Hollandia - Albánia 3:1 Eb-selejtező 2006. október 11. 1
9. Daniel Agger dán dán Hollandia - Dánia 2:0 Vb-csoportkör 2010. június 14. 1
10. Devecseri Szilárd magyar magyar Hollandia - Magyarország 8:1 Vb-selejtező 2013. október 11. 1
11. Kyle Walker anglia angol Hollandia - Anglia 3:1 (h.u.) NL-elődöntő 2019. június 6. 1
12. Jonathan Tah német német Németország - Hollandia 2:4 Eb-selejtező 2019. szeptember 6. 1

Játékosstatisztika szerkesztés

Legtöbb gól egy mérkőzésen szerkesztés

A válogatott története során eddig összesen 16 alkalommal sikerült tétmérkőzésen legalább 3 gólt szereznie egy játékosnak, ez összesen 13 különböző játékosnak sikerült. A listát Marco van Basten vezeti aki egy 1990-ben lejátszott Eb-selejtezőn lőtt 5 gólt az ellenfélnek. Rajta kívül még Robin van Persie-nek sikerült 3-nál több gólt lőnie egy tétmérkőzésen.

Rank Játékos Gól Dátum Mérkőzés
1. Marco van Basten 5 1990. december 19. málta Málta - Hollandia 0ː8
2. Robin van Persie 4 2011. szeptember 2. Hollandia - SMR San Marino 11ː0
3. Piet de Boer 3 1937. november 28. Hollandia - luxemburg Luxemburg 4ː0
Johan Cruyff 3 1971. november 17. Hollandia - luxemburg Luxemburg 8ː0
Johan Neeskens 3 1972. november 1. Hollandia - norvég Norvégia 9ː0
Rob Rensenbrink 3 1978. június 3. Hollandia - irán Irán 3ː0
John Bosman 3 1987. december 9. Hollandia - ciprus Ciprus 4ː0
Marco van Basten 3 1988. június 15. anglia Anglia - Hollandia 1ː3
John Bosman 3 1993. szeptember 22. SMR San Marino - Hollandia 0ː7
Marc Overmars 3 1995. október 11. málta Málta - Hollandia 0ː4
Dennis Bergkamp 3 1996. november 9. Hollandia - wales Wales 7ː1
Patrick Kluivert 3 2000. június 25. Hollandia - jugoszláv Jugoszlávia 6ː1
Ruud van Nistelrooy 3 2003. november 19. Hollandia - skót Skócia 6ː0
Klaas-Jan Huntelaar 3 2010. szeptember 3. SMR San Marino - Hollandia 0ː5
Robin van Persie 3 2013. október 11. Hollandia - magyar Magyarország 8ː1
Georginio Wijnaldum 3 2019. november 19. Hollandia - észt Észtország 5ː0
Memphis Depay 3 2021. szeptember 07. Hollandia - török Törökország 6ː1

Legtöbb gól egymás utáni mérkőzéseken szerkesztés

A válogatott története során eddig Robin van Persie szerzett a legtöbb egymás utáni mérkőzésén gólokat. Az ő rekordja amivel jelenleg vezeti a listát 6 egymás utáni mérkőzés, ezeken összesen 10 gólt szerzett.

  Még ma - 2023-ban - is a válogatott tagja
Rank Játékos Mérkőzések Gólok Dátum
1. Robin van Persie 6 10 2012. október 16. - 2013. október 11.
2. Marco van Basten 4 8 1990. november 21. - 1991. április 17.
Klaas-Jan Huntelaar 4 8 2010. szeptember 3. - október 12.
Ruud van Nistelrooy 4 7 2003. november 19. - 2004. június 23.
Memphis Depay 4 7 2021. október 11. - 2022. június 03.
Kick Smit 4 5 1934. április 8. - 1937. november 28.
Arjen Robben 4 5 2013. október 11. - 2014. június 18.
Johan Neeskens 4 4 1974. június 30. - szeptember 28.
Patrick Kluivert 4 4 2001. március 24 - június 2.
Rafael van der Vaart 4 4 2012. október 12. - 2013. március 26.

Szövetségi kapitányok szerkesztés

Legsikeresebb szövetségi kapitányok szerkesztés

Szövetséges kapitány A válogatottnál töltött idő Trófeák Összesen
Világbajnokság Európa-bajnokság Nemzetek Ligája
Aranyérem Ezüstérem Bronzérem Aranyérem Ezüstérem Bronzérem Aranyérem Ezüstérem Bronzérem
Hollandia George Knobel 1974 - 1976
-
1
-
-
-
1
-
-
-
2
Hollandia Rinus Michels 1974, 1984 - 1985, 1986 - 1988, 1990 - 1992
-
-
-
1
-
-
-
-
-
1
Ausztria Ernst Happel 1972 - 1978
-
1
-
-
-
-
-
-
-
1
Hollandia Bert van Marwijk 2008 - 2012
-
1
-
-
-
-
-
-
-
1
holland Louis van Gaal 2000 - 2002, 2012 - 2014, 2021 -
-
-
1
-
-
-
-
-
-
1
holland Ronald Koeman 2018 - 2020
-
-
-
-
-
-
-
1
-
1

Források szerkesztés

  1. A Holland-válogatott összes mérkőzése. eu-football.info. (Hozzáférés: 2014. augusztus 28.)
  2. Az Oranje góllövői profi tétmérkőzéseken. eu-football.info. (Hozzáférés: 2014. augusztus 28.)

További információk szerkesztés