Wikipédia-vita:Informatikai műhely/Archív01
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Cikkek fontatlansága
A fontosságba pillantottam bele, és fogalmazzunk úgy, hogy erősen inkonzisztens. A bináris számrendszer közepesen fontos, de az Apple Inc nagyon, míg a windóz leíró adatbázisa szintén közepesen. Mi az értékelési szempont, mik az irányelvek? --grin ✎ 2007. október 15., 10:48 (CEST)
- Az osztályozás alapját egy fokozatosan finomodó, fa-szerkezettel ábrázolható algoritmus alkotja, amelynek kiinduló értéke az alapértelmezett "közepesen fontos", ami aztán ezután szabadjára engedve, sztochasztikusan változik. A változást főleg a hasraütés szabályozza – esetleg néha az informatikai (vagy egyéb) kultúra 8-]]
Felmérés, karbantartás
Kedves Műhelytagok!
Annak felmérésére, hogy melyik műhely aktív és melyik nem, egy üzenetet hagyok itt nektek. A felmérés célja annak a megállapítása, hogy egy ide érkező kérdésre kap-e belátható időn belül választ a kérdező. Amennyiben aktív a műhely, kérlek reagáljatok rá. Kérem, hogy olyan válaszoljon, aki rendszeresen figyeli ezt az oldalt és ne olyan, aki véletlenül vette észre az FV-ben. Jó munkát: Samat üzenetrögzítő 2007. november 1., 00:14 (CET)
- A műhely tagja vagyok, és figyelem a műhely vitalapját. De a műhely szerintem inaktív, mert csak ketten vagyunk, és nem szoktunk összedolgozni. Buda vita 2007. november 1., 09:05 (CET)
- Jelen felméréshez elég, ha figyelitek a vitalapját és válaszoltok az ide fordulóknak. De pl. grin szerintem nem kapott választ a október 15-ei kérdésére... Nem cél, hogy az inaktív plecsniket osztogassunk, mert elvesszük a kedvet a még aktív tagoktól is. Hátha érkeznek új tagok. Samat üzenetrögzítő 2007. november 1., 09:35 (CET)
Értelmetlen a weblapok besablonozása (WPINFORMATIKA)
Én nem gondolom, hogy értelmes nem kifejezetten informatikával foglalkozó weblapokat besablonozni a {{WPINFORMATIKA}}
sablonnal.
Példa: Citizendium
- A cikknek nincs több köze az informatikához, mint Harry Potternek a nyomdászathoz.
- Jelenleg a műhely inaktív, az ilyen sablon csak zaj a vitalpon.
-- ny miheznemkelladmin? 2007. december 29., 20:12 (CET)
A Socket szócikkek elaprózódása
Az összes socket szócikket (Socket M, Socket T, Socket J stb.) elegendő lenne egy szócikk alatt közölni. Nem hiszem, hogy bármelyik ilyen szócikk több lenne 20 sornál. Ha egy helyen lenne, akkor könnyebben látná az ember a fejlődést is, ha időrendi sorrendben készítitek a fejezeteket. Bár nem biztos, hogy e műhely része a foglalatok technológia típusa (BGA, PGA, FCPGA stb.), ezeket a cikkeket is elegendő lenne egy szócikkbe gyűjteni.
Ha mégis túl hosszú lenne vagy elérné a normális méretet egy szakasz, akkor még mindig könnyebb egy új szócikk alá kihelyezni. – Kamarton vita 2008. január 11., 17:44 (CET)
- Visszavonom a felvetést, látom az enwikin is így el van aprózva... – Kamarton vita 2008. január 11., 17:54 (CET)
Műhely újraindítása
Az informatikai műhelyt újra szeretném indítani. Tagokat, lelkes önkéntjelentkezőket várunk, hogy hatékonyabb legyen a munkánk. Benyó vita 2010. január 19., 22:55 (CET)
műhelykordinátor, állapotfelmérés
Sziasztok! Arra gondoltunk néhányan, hogy érdemes volna egy műhelykordinátort kinevezni minden műhelynek, aki összefogja a műhelytagokat ill. a kérdezőknek segít. Ez a kordinátorság önkéntes, a műhelyeknek elég 1 ilyen fő, olyan, akiben mindenki megbízik. Ezzel remélhetőleg még jobban működnek majd a műhelyek. Ebben a műhelyben ki vállalná a feladatot, ill. jelenleg hány aktív tag van? A kordinátor feladata lenne még, hogy havonta frissítse az aktív és inaktív műhelytagokat a műhely lapján, ezáltal is megkönnyítve az ide látogatók dolgát. Szajci reci 2010. május 6., 14:13 (CEST)
Mivel eddig sem jelentkezett senki, ezért inaktívvá nyilvánítom a műhelyt. Ha valaki fel akarja éleszteni a műhelyt, tegye meg bátran. Szajci reci 2010. május 21., 21:52 (CEST)
Megcsináltam, sőt a táblázatot kiegészítettem egy új oszloppal, ahová mindenki beírhatja, hogy melyek a főbb érdeklődési területei. Ezzel láthatóvá válik, hogy a műhely témák mennyire vannak lefedve. zafir vita 2012. május 5., 14:10 (CEST)
Könyvkészítő vetélkedő
Sziasztok!
Talán a ti műhelyeteket illetve az abban tevékenykedő műhelytagokat is érdekelheti az alábbi bejelentés és vetélkedő:
A Wikimédia Magyarország Egyesület Könyvkészítő vetélkedőt indít a a Wikipédia tematikus lefedettségének felderítésére, a könyvkészítő eszköz népszerűsítésére és jó minőségű, gondozott közösségi könyvek összeállítására. A versenyre a könyvkészítő eszközzel augusztus 16. és szeptember 12. között összeállított és nyomtatásra alkalmas szintre hozott cikkgyűjteményekkel lehet nevezni. A legjobbnak választott összeállítások nevezői megkapják a saját könyvüket nyomdai minőségben előállított könyv formájában. A nyertes könyveket az Egyesület a tevékenysége folyamán a Wikipédia bemutatására és népszerűsítésére fogja használni. További részletek, információk és nevezés a vetélkedő oldalán. Mindenkinek sok sikert és örömöt kívánok a Wikipédia tartalmának felfedezésében és a vetélkedőn keresztüli bemutatásában! – Dami vita 2010. augusztus 15., 13:55 (CEST) |
Egy érdekes példa: elkészült könyv itt: http://www.amazon.ca/Hardver-Architekt-P-Architekt-IBM-Kompatibilis-Jrakonfigur/dp/1232883808 , vagy itt: http://www.amazon.co.uk/Mikroprocesszorok-Architekt-Motorola-Pentium-PowerPC/dp/1232890049 Kíváncsi lennék, hogy ki a jogok tulajdonosa?
Én meg arra lennék kíváncsi hogy mi a magyar wikipédia cikkeiből mikor tudnánk egy hasonlót előállítani ? Sajnos jelen pillanatban itt nem túl jó a minősége a cikkeknek, ill. egyes témák lefedettsége is elég sok kivetnivalót hagy maga után. Csak egy pl. Java EE már rég óta létezett, de Java SE-t csak most kezdtem el írni, de Java ME és a Java Card továbbra is hiányzik :(
Újabb próbálkozás
Ismét megpróbálom újraindítani az informatikai műhelyet, sajnos utóbbi alkalommal nem volt önként jelentkező, aki segített volna az informatikai szócikkek javítgatásában. Vobence(VITA | WP:INFO) 2011. szeptember 20., 09:53 (CEST)
Műhely újraindítása
Sziasztok!
Én is szívesen újraindítanám a műhelyt. Az utóbbi időben sok cikket átnéztem, javítgattam. Azt látom, hogy sok a csonk v. nem megfelelő minőségű szócikk. Sok helyen az angol wiki jó kiindulási alap lehet, de előfordul hogy azok is hiányosak. Források is sok helyen hiányoznak. Sok cikk hiányzik, ahhoz, hogy az egyes témák komplettek legyenek. Pl. próbáltam wiki könyvet összerakni, de rájöttem nagyon sok minden hiányzik. Linkeket is sok helyen javítottam.
Jó néhány helyre betettem a jobb felső sarokba egy infobox-ot megfelelően kitöltve. Amiket nézem azok a következők voltak: informatikai cégek, programozási nyelvek, Java, Apache szoftverek, adatszerkezetek.
Az angol wiki nagyon jó minőségű, átfogó cikkanyaggal rendelkezik. Valószínűleg ott profi csoportok dolgoznak az egyes cikkeken/ cikkcsoportokon.
Itt is jó lenne, ha lenne egy profi közösség, aki lelkiismeretesen, szisztematikusan felépítené az informatikai tárgyú cikkeket. zafir vita 2011. november 30., 00:41 (CET)
Technikai kérdések
- Tudja valaki hogy lehet sablont módosítani? Az leíró xml-t már megtaláltam, de magának a sablonnak a kinézetét nem tudom hol és hogyan lehet módosítani. zafir vita 2011. november 30., 15:16 (CET)
A sablonok is ugyanúgy szerkeszthetőek, mint más wikioldalak. --Tgrvita 2011. november 30., 21:15 (CET)
Kategorizálás
Elkezdtem a szerver oldali szoftverek kategórizálását, alkategóriákba való sorolását zafir vita 2011. december 12., 13:16 (CET)
Csatlakozás
A mai napon csatlakozom az informatikai műhelyhez! Tokai Csaba vita 2012. március 30., 09:47 (CEST)
Kedves Műhelytagok! Hogyan csatlakozhatnék a műhelyhez? Van egyéb fórum hasonló jellegű kérésekre? – Mr wiki editor vita 2012. május 11., 23:32 (CEST)
- Nyisd meg szerkesztésre a Wikipédia:Informatikai műhely oldalt, és ott a többiekéhez hasonlóan írd be magadat a listába, majd mentés. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 11., 23:55 (CEST)
Új forma, régi tartalom
Mindjárt egy kéréssel kezdem. A kollégák és más wikit olvasók (általam megkért) miatt átírtam az általam készített Windows NT 3.5 szócikket. A kifogásolt rész a külalakra vonatkozott, miszerint ez a téma nem regény vagy életrajzi mű, azaz ne körmondatokban legyen benne az a sok új bevezetett dolog, hanem felsorolás szerűen, azt esetleg 1-1 mondattal kiegészítve. RepliCarter javaslatára használom ezentúl a {{széptáblázat}}
(?) sablont, a jobb átláthatóság és a tetszetősebb külalak miatt. A jövőben ezt a kinézetet használnám, így jó volna ha 1-2 öreg wiki motoros is megnézné és véleményt alkotna. Szerintem a jelenlegi forma szerintem több lehetőséget ad a szócikk bővítésére, nem kell átírni mint ahogyan azt és is tettem... Tokai Csaba vita 2012. április 3., 16:52 (CEST)
"Nagyon" fontos cikkek avagy újra kéne értékelni sok mindent?
Zafir (vita | közrem. | törölt szerk. | ) a saját informatikai cikkeit rendszeresen Nagyon fontos megjelöléssel látja el, amíg azok közel sem olyanok. Találomra kiválogatva néhány:
- Apache Xerces: enwikin közepesen, itt nagyon
- Ehcache: enwikin alacsony, itt nagyon
- OpenAM: enwikin alacsony, itt nagyon
- Apache CXF: enwikin alacsony, itt nagyon.
Amennyiben szükség van további példkra, hozok még, ám jelen adatok alapján fontosnak találom, hogy a műhely újraértékelje cikkeit, a műhelykoordinátorként is tevékenykedő Zafir pedig a jövőben körültekintőbben értékeljen. Üdvözlettel, thereFOUR 2012. április 21., 16:33 (CEST)
Hello thereFOUR,
Nem a saját cikkeimet értékelem fontosnak, hanem esetlegesen azokat a témákat, amiket a cikkek lefednek, de azt sem mindegyiket. A cikk értékeléseket nem az en wiki alapján csinálom. Fontos, hogy az értékelési sablon ott legyen a Vita lapon, hogy lássuk végre, hogy mely cikkek tartoznak az info műhely alá.
Az hogy milyen értékelést kapott az adott cikk, az már egy másik történet. Mivel nem sok közreműködőnk van az info portálon, szükségszerűen Én készítem az értékeléseket, mint műhely koordinátor. Sajnos minden ember kicsit szubjektív, azokat a témákat tartja fontosnak, amit őt érinti. Az hogy engem mi érdekel, az a szerk lapomon megtalálhatod.
Ha valamelyik cikk érékelésével nem értesz egyet, megbeszélhetjük. Szerintem az Apache-os projektek nagy része nagyon fontos, tekintve, hogy legnagyobb open source szervezet fontos termékeiről van szó, amelyeket elég sok helyen használják.
Az XHTML cikked nagyon fontos besorolást kapott. Nem azért mert te írtad, hanem mert tényleg nagyon fontos a mai web orientált világban, örülök hogy végre volt valaki, aki felkarolta:) (Bár ugye végül nem ez lett a jövő, hanem a HTML5).
zafir vita 2012. április 21., 22:46 (CEST)
Elnézést a belekotty, de talán érdemes lenne a műhelynek kidolgoznia – hasonlóan, mint a cikkértékelésben résztvevő más műhelyek is – a cikkértékelési műhelyirányelvet, és csak azután nagyüzemben értékelni. – Joey üzenj nekem 2012. április 21., 23:01 (CEST)
Igazad lehet, el is kezdek írni egy irányelveket. zafir vita 2012. április 21., 23:37 (CEST)
Maga az Apache nagyon fontos (talán még nélkülözhetetlen is), ám véleményem szerint a részprojektjei már kevésbé (max. közepesen). thereFOUR 2012. április 22., 12:42 (CEST)
Ok, átnézem még egyszer az Apache-os projecteket, de pl. a Apache HTTP szerver biztos, hogy legalább a nagyon fontos kategóriába fog esni, tekintve, hogy ma az webszerverek között döntő többségben van. A kisebb alprojekteket vissza fogom venni közepesre v. ha már megállt kevésbé fontosra hamarosan. zafir vita 2012. április 22., 13:27 (CEST)
Cikkértékelési irányelvek
Még kidolgozandó, de ez lenne az alapja:
Fontosság:
- Minden még csak nulladik fázisban lévő cikkre is ki kell rakni az értékelést (kezdetben 'besorolatlan'), hogy lássa műhely többi tagja is, hogy VAN ilyen cikke.
- Nélkülözhetetlen cikkek: Informatikai alapjait, programozást, számítástudományt, információ elmélet, legfontosabb számítástechnika történtet érintő cikkek
- Fontos cikkek: kurrens pl. webes technológiák, szoftverek, hardverek
- Közepesen fontos: ezt még kitaláljuk
- Kevésbé fontos: marginális, kevesek által ismert, használt dologról készült cikkek pl. xy nem annyira ismert, elterjedt szövegszerkesztő
Minőség: Ezt annyira szerintem nem kell magyarázni, magáért beszél. De ha mégis nyitott vagyok rá, beszéljük meg.– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zafir (vitalap | szerkesztései)
Van nekünk egy ilyen, régi cuccunk: Wikipédia:Informatikai műhely/besorolás. Én a következőképp módosítanám:
- ismert programok: fontos=>nélkülözhetetlen (Apache HTTP Server, Mozilla Firefox)
- nagyobb cégek: fontos=>nélkülözhetetlen (Apple Inc., de Oracle Corporation már nem)
- közepes cégek: semmi=>fontos (Oracle)
- legismertebb weboldalak: közepes=>fontos (EBay, de pl. Vatera.hu nem)
- lokális weboldalak: semmi=>kevéssé (Vatera.hu)
- egyéb weboldalak: általánosságban közepes, kivéve pl. Knol, ami kevéssé
- ismertebb programok ismertebb kiegészítői, variánsai, stb. kevéssé (pl. előző szakaszban felsoroltak) thereFOUR 2012. április 22., 15:21 (CEST)
Egységesítés kéne
Na, újból írok, most már műhelytagként. Javaslom, hogy a protokollok nevét valamilyen úton-módon egységesíteni kéne, mert: HTTP, POP3 és DHCP, de File Transfer Protocol, Simple Mail Transfer Protocol és Secure Shell. Vagy mindenütt rövidítsünk vagy sehol. thereFOUR 2012. április 22., 12:53 (CEST)
Szevasz! Üdv a műhely tagok között, mindig örülünk, ha új tag csatlakozik :)A szerk. lapodra is nyugodtan kiteheted a műhely tagság logot. Amit felvetsz, arra már én is gondoltam, átgondoljuk, kitaláljuk közösen! Talán hajlanék a rövidítésre, mivel a HTTP-t előbb megtalálom, mint a HiperText Tranzfer Protocol-t, de érdekes, hogy az angol wikin is vegyesen van, valszeg nem véletlenül. zafir vita 2012. április 22., 13:22 (CEST)
Én a hosszabb név + redir a rövid névről eljárásra hajlanék, mert az a hivatalos. Amúgy enwikin csak a SOCKS van rövid nevén, többi a hosszabb, hivatalos nevén van. Bónuszkérdés: a .docx, .xlsx és .pptx formátumok összefogaló neve OOXML vagy Office Open XML (most fordítom, azért kérdéses)? Enwikin a második, viszont akkor meg a HTML is HyperText Markup Language. thereFOUR 2012. április 22., 15:14 (CEST)
- Most nézem a Wikipédia:Elnevezési szokások oldalt, szerinem pont ide vág. Pl. a HTML szócikkre nyilván érvényes a ' legelterjedtebb magyar kifejezést használd ' kitétel, így aztán nyugodtan úgy lehet hagyni, ahogy van. Pkunk vita 2012. április 23., 11:05 (CEST)
- Akkor viszont nem Alkalmazásprogramozási felület, hanem API. (Magyar forrásokban is szinte csak ez van.) thereFOUR 2012. április 23., 15:45 (CEST)
Ó, és egy újabb bónuszkérdés, ami sehova se tartozik: API vagy Alkalmazásprogramozási felület (brrrrrr...)? Vagy netalántán Application Programming Interface? thereFOUR 2012. április 22., 15:30 (CEST)
Az a rossz hírem, hogy a magyar neve tényleg Alkalmazásprogramozási felület. Nekem sem tetszik annyira, de ha szigorúan a magyar neveket akarjuk használni, akkor ez van. Esetleg az API-t is megtarthatjuk egy redirektes formában. zafir vita 2012. április 23., 09:05 (CEST)
A rövid/angol nevek is kellenek redirként, nem az a kérdés, hanem az, hogy melyiket használjuk elsősorban. thereFOUR 2012. április 23., 15:20 (CEST)
Javaslat szavazásra
Javaslom, hogy vagy műhelyen belül vagy akár teljes wikin szavazzunk a következőkről:
- 1. Hogyan egységesítsük a protokollokat?
- a) mindig a rövid név (SMTP, HTTP)
- b) mindig a hosszú név (Simple Mail Transfer Protocol, HyperText Transfer Protocol)
- c) ne egységesítsük (Simple Mail Transfer Protocol, HTTP)
- 2. Hogyan egységesítsük a fájltípusokat, jelölőnyelveket?
- a) mindig a rövid név (HTML, OOXML)
- b) mindig a hosszú név (HyperText Markup Language, Office Open XML [Office Open eXtensible Markup Language?])
- c) ne egységesítsük (HTML, Office Open XML)
Lehet javasolni más kérdésjavaslatot is, de egyelőre én ezt gondolnám helyesnek. thereFOUR 2012. április 22., 15:14 (CEST) No, 3. kérdésre ötlet:
- 3. Hogyan egységesítsük a rövid nevén elterjedt, ám magyar változattal is rendelkező cikkeket?
- a) mindig a rövid név (API)
- b) mindig a magyar név (Alkalmazásprogramozási felület)
- c) ne egységesítsünk
thereFOUR 2012. április 22., 15:34 (CEST)
Szerintem a szavazás előtt gondolkozzunk. A rövidítés nem zárja ki a hosszú elnevezést, pl. a szócikkek szerepelhetnek a hosszú elnevezésen és a rövidítés pedig átirányátás lehet. Ez csak egy példa. Ehhez nem is kell szavazni, csak csinálni. --Pkunk vita 2012. április 22., 22:24 (CEST)
- Ezt már felvetettem, viszont akkor is el kell dönteni, melyik név legyen a főbb cikkcím. thereFOUR 2012. április 23., 06:43 (CEST)
A szavazást én sem eröltetném, tekintve, hogy még elég kevesen vagyunk a műhelyben ill. kicsi az aktivitás. Ezért itt is meg tudjuk beszélni. Általában jó lehet, a hosszú név és a rá utaló átirányítás rövid névről. DE lehetnek kivételek, amit egyedileg kell kezelni, azokat itt meg tudjuk beszélni. Jó munkát mindenkinek! zafir vita 2012. április 23., 07:07 (CEST)
Oké. Szerintem akkor mehetne, csak kéne egy admin, aki törli a hosszú neves redireket, hogy a rövid néven futó cikkeket a hosszúra mozgathassuk. thereFOUR 2012. április 23., 07:14 (CEST)
Új - tag Syp
Hello Syp! Üdv az informatikai műhelyben! Te vagy a 7. aktív tagunk (sajnos Vobence visszavonult) :)zafir vita 2012. április 24., 17:48 (CEST)
TODO
Sok mindent lehet csinálni az informatikai műhelyben:
- Régi cikkek update-elése mai tartalomra
- Csonkok, és rossz minőségű cikkek javítása
- Fordítás angolból, esetleg németből
- Új cikkek írása, ügyelve arra, hogy az egyes témák minél jobban le legyenek fedve
- Kategorizálás (ezt én már űzöm egy ideje)
- Cikk értékelés (ezt most kezdtem a napokban)
- Szoftverek infobox-ainak javítás / verziószám növelés (ezt legkönnyebben az angolból lehet átvenni).
zafir vita 2012. április 24., 21:05 (CEST)
Irányelvek
- Csak javítunk a minőségen, nem roncsolunk
- Törekszünk az egyes témák komplex, jó minőségű lefedésére
- Cikkek tartalma legyen minél inkább up-to-date, tekintve, hogy informatikáról van szó, ez itt nagyon fontos.
- Minél többen vagyunk, a magyar info műhelyben, annál előbb közelíti meg az elvárt minőséget/ mennyiséget, és annál használhatóbb lesz a magyar wiki.
Cél: Megközelíteni és akár túl is szárnyalni az angol info wikit főleg minőségben és színvonalban!
zafir vita 2012. április 24., 21:05 (CEST)
Célszerű lenne a meglévő cikkek valamelyikét kiemelt szintűre megírni, és kitenni a kiemeltszavazásra. Szajci pošta 2012. május 5., 16:13 (CEST)
Cikkértékelési irányelvek újratöltve
Besorolási javaslat. thereFOUR 2012. április 29., 15:16 (CEST)
Táblázat kiegészítés
Sziasztok műhely tagok!
Született egy táblázat, oda mindenki beírhatja az érdeklődési körét az informatikán belül. Ez azért is hasznos, mivel látjuk, hogy mely területek vannak lefedve és melyek nem általunk. Az aktivitást is fogom update-elni havonta egyszer, hogy lássuk mennyire aktív a műhely.
zafir vita 2012. május 5., 14:24 (CEST)
Új sablon!
A régi {{A Microsoft Windows története}}
sablont átdolgozom a műhely alapelveinek megfelelően!
Tartalmilag a minta az angol sablon, de megtartom a magyar sablon kinézetét amit a wiki használók már megszoktak. A bonyodalmak elkerülése végett és az egyszerűsítés miatt megmarad a régi hivatkozás. A sablont véglegesítem, ha a 2012 június 12-ig nem jön hozzá javaslat vagy ellenvélemény. Megkérem az igen tisztelt műhelytagokat, hogy ez idő alatt ne szerkesszék a sablont, ha valaki bővítené vagy szerkesztené ez idő alatt az kérem jelezze nekem.
Köszönöm Tokai Csaba vita 2012. május 11., 11:16 (CEST)
Helyzetértékelés
Sziasztok Műhelytagok!
A mai napon túl vagyunk a 2600-adik azonosított informatikai jellegű cikken. Ez azt jelenti, hogy az össz. magyar wiki kb. 1,2%-a informatika cikk. Témák lefedettségében érzek lassú javulást, ugyan így az újonnan bejövő cikkek/ fordítások minősége is javul.
Ami továbbra is probléma az a meglévő cikkek minősége, amin lehetne javítani! Ehhez pl. jó lenne, ha mindenki szétnézne a területén, elkezdené kiegészíteni, update-elni a régi hiányos / rossz minőségű cikkeket. Ha javul a minőségünk, talán a contributor-ok is szívesebben csatlakoznak tartva az elvárásokat.
További jó szerkesztést!
Üdv. zafir vita 2012. május 20., 07:31 (CEST) (Informatikai műhely koordinátor).
Jelenleg 1,23% az a informatikai lapok aránya a magyar wikin. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. június 7., 16:16 (CEST)
Microsoft Windows idővonal
Elkészült a Microsoft Windows idővonal szócikk a műhely alapelveinek megfelelően! Tartalmilag, minőségben és mennyiségben is felülmúlja az angol szócikket, könnyen bővíthető up-to-date és hozza az elvárt minőséget. Részemről késznek tekintem, ezután már csak időről-időre bővíteni fogom. Közre adom bárki bővítheti a fenti irányelvek betartásával... Köszönöm Tokai Csaba vita 2012. május 21., 10:29 (CEST)
Szia,
- Ha jól látom a fenti cikked eléggé hasonlít az angol hasonló nevű cikkre. Ez esetben indokolt lenne a
fordítás
sablon kirakása egy fordítás szekcióban.
zafir vita 2012. május 22., 14:04 (CEST)
- Nem jól látod. Sem szerkezetében, sem tartalmában nem fordítása az angol cikknek! Egy kép valóban az angol oldalon használttal megegyező a másik is amit te raktál be ami szerintem nem való oda mert elavult. 2007 régen volt tekintve, hogy az alatta levő idő vonal 2011-ig sorolja a különböző verziókat. Ettől a két dologtól eltekintve én nem látok egyezést. A dátumok és windows verziók nevei nyilván megegyeznek, de ez igen nagy baj lenne ha nem így lenne. Tokai Csaba vita 2012. május 24., 10:59 (CEST)
Forráskód
Sziasztok műhelytagok!
Valaki megcsinálta <source lang="xxx"
> normális renderelését (szaggatott vonalas keret+szürke háttér + kód highlightolás). Jelentkezzen egy piros pontért, már nekem is nagyon szúrta a szemem a dolog.
Az lenne a kérés, hogy használjuk mindenhol, ahol forráskód példát akartunk megmutatni.
Ha 1 soros v. 1 szavas kód részletet akartok megjeleníteni akkor pedig használjuk a <code
>-t.
Zafir (Informatikai műhely vezetője) vita 2012. május 23., 22:07 (CEST)
- Kis infó a forráskódok formázásához: mw:Extension:SyntaxHighlight_GeSHi
- Ebben le vannak írva a támogatott nyelvek, a használat részletesen és egyéb nyalánkságok.
- A magyar wikiben van egy ilyen is: Sablon:Kód = ez is a
<syntaxhighlight>
tagot és a fenti SyntaxHighlight GeSHi kiterjesztést használja. A magyar leírás siralmas, az angol megfelelőjén: en:Template:Code már valamivel jobb. - Bosszantó, hogy a en:Help:Wiki_markup nincs lefordítva magyarra, így a mezei szerkesztő nem is tudja, hogy létezik ilyen. --Pkunkpošta 2015. április 19., 14:34 (CEST)
Unix sablon
Módosítottam a {{UNIX}}
sablont. Külön választottam a Unix rendszereket a Unix-szerű rendszerektől. A Unix kategóriában lévő 4 operációsrendszer az Opengroup által elfogadott, tehát teljes értékű Unix rendszer.
http://www.opengroup.org/openbrand/register/xy.htm
– Athes vita 2012. június 10., 12:49 (CEST) OK. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. június 10., 14:13 (CEST)
A sablon hibás volt (interwiki nem volt noincludeban). Javítva. thereFOUR 2012. június 25., 10:25 (CEST)
Már csak a HP-UX cikket kéne valakinek megírni, hogy legalább a valódi Unixok témakör le legyen fedve itt a magyar wikin:) Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. október 9., 14:30 (CEST)
Nyári cikkíró verseny
Üdv a műhelytagoknak!
A Wikimédia Magyarország Egyesület ismét cikkíró versenyre buzdítja a szerkesztőket, ezúttal a műhelyek saját témáinak körében. Minden műhely 1-2-3. helyezettjeit az egyesület Wikipédiás ajándéktárgyakkal jutalmazza. Tudnivalók:
Természetesen a résztvevőknek nem muszáj műhelytagnak lenniük. Egy szerkesztő akár több műhely versenyén is részt vehet, a különösen ügyes szerkesztőknek félreteszünk néhány különdíjat. A cikkek írásakor a szerkesztők legyenek figyelemmel az alapvető formai szabályokra (cikkfelépítés, források), a cikk elkészülésekor a cikket listázni kell a műhely által megadott oldalon. Ha tehát akad a műhelyben két szervező tag, 2012. július 1-ig jelentkezzetek a vitalapomon. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. június 27., 22:40 (CEST) |
Összesen négy műhely jelentkezett a versenyre, így a júliust-augusztust úgy osztjuk fel, hogy két műhely versenye júliusban, a másik kettőé augusztusban lesz. Ha nem okoz nagy problémát, hogy a hónap elkezdődött, júl 1-31-ig a tiétek, mehet a kiírás. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. július 2., 20:20 (CEST)
A versenyetek ma este véget ér, kérlek, hogy összesítsetek holnap-holnapután. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. július 31., 08:38 (CEST)
Ellenőrzendő átirányítások
Van egy néhány olyan ellenőrizetlen átirányítás, ami a végtelen időre blokkolt Tennis fan (vita | közrem. | törölt szerk. | ) hagyatéka. Kérlek nézzétek át a szerkesztéseket, hogy az átirányítások megfelelőek-e, melyik a fő jelentésük, és ha jónak találjátok ellenőrizzétek, ha nem, akkor állítsátok vissza. Ha a visszairányítás nem menne, csak szóljatok. Köszönöm. Csigabiitt a házam 2012. július 12., 09:08 (CEST)
Rossz minőségű informatikai témájú cikkek
Elkezdtem végignézni az informatikai témájú, ám vmi javítást kérő sablont tartalmazó cikkeket (a Mi hivatkozik erre funkcióval).
Ha akartok, beszállhatook, a Wikipédia:Sablonok listája/Karbantartás alapján. Ami pedig eddig megvan: User:thereFOUR/rosszinfo.
-- thereFOUR 2012. augusztus 1., 11:34 (CEST)
- Jó ötlet, de még az átnézés is rengeteg munka, hát még a feljavítás, korrigálás, frissítés, jelenleg több mint 2837 cikkünk van. Ezek közül alaphangon biztos van legalább 300 cikk (cikkértékelés, születő kategória alapján), amivel kezdeni kéne valamit. Jó párban ott van a csonk sablon is. Ezeket - ha csak nem túl érdektelen téma, - folyamatosan kéne feljavítani legalább a "jól használható" szintre. Ehhez pedig még több önkéntes kellene, még több műhely tag ...
- Szóval nem akarlak lelombozni, hajra! De készülj fel, hogy elég nagy fába vágod a fejszéd.
- A feljavítást Én is tervezem, hogy hamarosan elkezdem.
Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. augusztus 1., 12:05 (CEST)
Oké, mindegy, azért csinálgatom. Kigyűjtöm a cikkeket. A feljavítást pedig jó lenne a {{horror}}
(?) sablonnal kezdeni. thereFOUR 2012. augusztus 1., 12:52 (CEST)
Hello ThereFOUR!
Megnéztem a táblázatodat, és nagyszerű munka!!! Hozd át az informatikai műhely lapjai közé! Ez a többieknek is érdekes lehet, és egy jó kiindulási szempontrendszer, annak aki frissíteni/javítani akarja a cikkeket.
Megjegyzések:
- Határ területeknél a Videojátékkal kapcsolatos dolokat ne mi kezeljük, arra van külön műhely. Ha mégis szeretnéd, akkor elég a legfontosabbakkal foglalkoznunk közülük.
- Legszívesebben az animációs filmet is elpaterolnám tőlünk, ha lenne rá műhely. Szerintem ezeket fölösleges nekünk osztályozni, pátyolgatni.
- Mi szerint mész sorba? Javaslom a WP:INFO-ról elérhető informatikai cikkek listáját.
Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. augusztus 1., 14:59 (CEST)
- Azért határterületnek írtam.
- Hol látsz olyat? Az elv. nem kéne, hogy benn legyen, max. saját hiba miatt
- Hibasablonok szerint.
thereFOUR 2012. augusztus 1., 16:06 (CEST)
Kért cikkek
Zafir nyitott egy ilyen oldalt, az informatikai műhely tagjai és mások által kért informatrikai tárgyú cikkeknek. A baj az, hogy marhára el van dugva, mindig fél órába telik míg megtalálom, ezért rakok ide egy linket:
Van egy másik hasonló lista is:
de a mienk szabadabb és talán közelebb áll a témához. – Pkunk vita 2012. augusztus 19., 11:25 (CEST)
Új cikkek
Azt szeretném tudni, hogy van-e valahol olyan oldal a wikipédián, ahol az új informatikai szócikkek linkjei megjelennek? Ha valaki tud ilyet, akkor kérem, linkelje be ide. Üdv, --Pkunk vita 2012. szeptember 10., 10:38 (CEST)
- Új informatikai cikk akkor jelenik meg nálunk a műhelyben, ha valaki rátesz az új lapra egy informatikai műhelyes értékelést, amit egy az értékelési műhelyhez tartozó PityuBot kiértékel, és frissíti a műhely lapjait tartalmazó oldalt a : Informatikai szócikkek-t.
- Egyébként simán az új lapokat a következő lapon tudod nézni: Új lapok
- http://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Cikk%C3%A9rt%C3%A9kel%C3%A9si_m%C5%B1hely/Informatikai_sz%C3%B3cikkek/Napl%C3%B3 = a PityuBot naplója! Ez már hasonlít arra, amire gondoltam (Pkunk)
Csak számokat tartalmazó cikkcímek
Kedves műhelytagok! A múltkor Burumbátor felhívta a figyelmemet arra, hogy a csak számokat tartalmazó címek kizárólag a dátumoknak vannak fenntartva. Ezért T. műhelytagok, kérlek benneteket, hogy ezt a dolgot ti is vegyétek figyelembe és
- ne hozzatok létre csak számokat tartalmazó címmel szócikkeket (mint pl. én, ld. alább),
- ne hozzatok létre hasonló redirekteket, és
- ne csináljatok a cikkekben sem ilyen hivatkozásokat, pl: [[80386]]
Én ebbe a processzoros szócikkek kapcsán futottam bele. B. szerint ez nagyon kellemetlen, mert egy csomó inteles processzor linkjét ő javítgatta ki, mégis újra meg újra megjelennek. Ehelyett a cikk nevében szerepeljen a gyártó, pl. Intel 80386, Motorola 68010 stb.
Néhány lehetséges eset:
- Intel: 4004, 4040, 8008, 8080, 8085, 8086, 8088, 80186, 80188, 80286, 80386, 80486, 8087, 80187, 80287, 80387
- Motorola: 6800, 6809, 68000, 68008, 68010, 68012, 68020, 68030, 68040, 68050, 68060, 68881, 68882, 68851, 88000, 88100, 88110, 88200, 88410
- MOS: 6501, 6502, 6503, 6505, 6506, 6507, 6508, 6509, 6510, 6511, 65802, 65816
- ilyenek lehetnek még a chipek számai, pl a 7400-es sorozat - 74xx, 74xxx, stb.
- lehet folytatni
Üdv, – Pkunk vita 2012. szeptember 20., 13:57 (CEST)
Rendben. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. szeptember 20., 15:17 (CEST)
Kinek is írjuk mi a cikkeket?
Egy fontos kérdés még megválaszolatlan számomra, és a napokban merült fel bennem. Kinek is készülnek ezek a cikkek? Nyilvánvalóan az ovisoknak nem mivel ők még nem tudnak olvasni, de talán az általános iskola tanulóinak vagy az egyetem hallgatóinak, sőt tudományos fokozattal bíró mérnököket is ide lehet venni. A skála elég széles de ami egy egyetemistának megfelelően szakmai, azt egy általános iskola 5-8 osztályos tanulója számára közel értelmezhetetlen. És fordítva is igaz, ha a kisiskolás (alsó tagozat, mert már ott is van informatika oktatás) miatt dedós hasonlatokat használunk akkor az egyetemista fog furcsán nézni, és inkább máshol keresi a tudást. Tokai Csaba vita 2012. október 1., 09:24 (CEST)
- Szia Csaba!
- Nézeteim szerint színvonalat nem kell levinni az általános iskolában. Az ált. iskolás még fejlődhet, felnőhet a cikk tartalmának megértéséhez. A színvonalat lehet emelni akár az egyetemi szintig nyugodtan :) (Kutatói szint már nem ide tartozik, a Wiki nem tartalmazhat kutatási cikket, mivel ez egy harmadlagos információ forrás, és nem elsődleges!!) Oly módon kell a cikket felépíteni, hogy belső linkeken, hivatkozásokon, definíciókon keresztül akár a 0-ról el lehessen jutni a wikin belül a legmagasabb szintig (egyetemi szint). Ehhez kellene, hogy egy adott téma megközelítőleg teljes módon le legyen fedve. Pl.
- Úgy képzeld el, hogy felütsz pl. egy nívós informatikai lexikont, és ugyanazokat, hasonló színvonalban, csak élőbben kell, hogy megtaláld itt a magyar wikikin. A wiki előnye az írottal szemben az, hogy élő, és nem az,hogy mindenkit megszólít az óvodástól kezdve! A wiki gyorsabban változik, lehetőleg pozitív irányba, és frissül. Ehhez kell azonban még több lelkes tag, hogy a kritikus tömeget elérjük, amikor már minden olajozottan megy majd.
- Még egy gondolat: úgy képzeld el, hogy ha neked, mint informatikusnak szükséged van valamire, azt meg tudod-e itt találni, megfelelő színvonalban? Sokan azon dolgozunk, hogy erre a kérdésre igen legyen a válasz! (De idézhetném Linus Torwalds-ot: ő is csak egy Unix op rendszert akart írni magának, ami fut 386-os és amit könnyen használhat. Itt is erről van szó: mi is Enciklopédiát írunk, leginkább a magunk szórakoztatására, hasznára :)
- Na ezek tudatában jó szerkesztést! Javuljanak azok a Windows cikkek, téged is rég láttunk szerekszteni :)))
megjegyzés Nagyon jó a kérdés és Zafir válasza is az. A saját tapasztalatomat tudom neked elmondani ebben a témában. Amikor idejöttem láttam, hogy a távközlési cikkek katasztrofális állapotban vannak (most is sajnos), ráadásul senki egy kukkot se értett az egészből... Közben még az is előfordult, hogy a távközlés erőteljesen átcsapott informatikába és ez még bonyolultabbá tette a dolgot az átlagolvasó részére. A különböző kütyük tért hódítanak mindenfelé, de valójában nem sokan értik, hogy miről is van szó. Ezért nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki lefordítja az átlagolvasó számára a szakmai dolgokat. És természetesen csak hab a tortán, ha mindenből van a cikkben egy kicsi, az egyszerűbb dolgoktól kezdve a bonyolultabbakig. Így aztán mindenki megtalálhatja a maga számára legfontosabb, legérdekesebb, legértékesebb információt. Vadszederkecall me 2012. október 1., 13:08 (CEST)
Ez nem a műhelybe tartozó kérdés, hanem a Wikipédia egészére vonatkozik, ezért érdemesebb részleteiben kocsmafalon megvitatni; nem lehet témakörönként eltérő a válasz. Semmiképpen nem az általános iskolásoknak írunk. Az alapelv, hogy a bevezető legyen mindenki számára érthető, mindenki tudja belőle, miről szól a cikk, és utána lehet több szinten tárgyalni, akár igen magas színvonalon is, hiszen ez egy tudástár. De azért egy általános műveltséggel rendelkező ember kapjon belőle áttekintést, olyan linkeket, főleg a cikk első részében, amelyek elvezetnek nem szakembereknek is szóló cikkekhez, ahol a használt fogalmakat megértheti. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2012. november 11., 09:10 (CET)
Kategóriák
Létrehoztam az "Utasításkészlet-architektúrák" és a "Számítógép-osztályok" kategóriákat. Azt hiszem, hogy ezek nem egészen esnek egybe a már meglévő "CPU-architektúrák" és "Mikroprocesszorok" kategóriákkal, pl. a CISC / RISC tervezési elvek, amikhez több utasításkészlet-architektúra is tartozhat és még több konkrét processzor.
Lehet, hogy az elején ez gubancot okoz, mert még nekem sem tiszta a felosztás 100%-ig, de vannak olyan cikkek, amik egyértelműen az új kategóriákba esnek.
– Pkunk vita 2012. október 25., 15:40 (CEST)
Rendben, majd a használat eldönti hasznosságukat, és egyértelműségüket.
Látom készül az x86 cikk, lesz x86-32 is?
Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2012. október 25., 15:50 (CEST)
- Érdekes módon az az IA-32, az x86-32 az angolban is csak egy redir erre. (P)
Pentium 4 szócikk a kiemelésen
Sziasztok! A fenti szócikk munkapadra került, a műhely tagjai ránézhetnének: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Pentium 4 - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. október 28., 15:51 (CET)
Mindenkinek gratulálok abból az alkalomból, hogy a Pentium 4 szócikk (egy kisebb hirig után, de) végül megkapta a kiemelt státuszt! Pkunkpošta 2013. április 23., 20:54 (CEST)
Kategória:E-könyv-olvasók
Hello Tagok! Létrehoztam ezt a kategóriát. Van is már benne 3 eszköz. Egyelőre magában áll, nincs besorolva semmi alá, de lehetne pl. a számítógéptípusok alá tenni. Aki akar, szóljon hozzá.
Üdv, Pkunküzenő 2013. január 7., 17:40 (CET)
- Szerintem tegyük be a Kategória:Számítógépek alá mivel a laptopok és táblagépek is ott vannak. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. január 9., 12:25 (CET)
Hír: Kiderült, hogy az "E-könyv olvasó" rossz, helyesen "E-könyv-olvasó" -- ezért a kategória neve is megváltozott, tehát helyesen:: Kategória:E-könyv-olvasók A vonatkozó vita itt látható.
Üdv, Pkunküzenő 2013. január 10., 20:10 (CET)
- Nekem az e-könyv olvasó jobban érthető volt. Viszont az e-könyv-olvasó-vásár már tényleg egy kicsit furcsa lesz így. :) Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. január 11., 13:57 (CET)
IBM
Kedves Műhelytagok!
A műhely egy elég régi adósságát szeretnénk orvosolni az IBM szócikk rendes megírásával.
A mai nappal indítunk egy projektet az angol IBM (+ IBM history, Tabulaturing Machine Company) fordítására. Tekintve, hogy 100 év történetéről van szó, nem kis munka lesz :)
Az ideiglenes cikk itt érhető el: Wikipédia:Informatikai_műhely/IBM.
Várjuk a tagok segítségét fordításban / korrektúrázásban / esetleg magyar vonatkozások / magyar specialitások hozzáadásában.
Üdv. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. január 11., 14:26 (CET)
- OK, beszállok -- Pkunküzenő 2013. január 12., 00:04 (CET)
Ezt tényleg nagy meló. Általános kommunikáció szinten beszélem az angolt, ha tudok, itt-ott segítek! :) AgreeDisagree 2013. március 11., 18:54 (CET)
Steve Jobs
Sziasztok,
a Steve Jobs szócikkel kapcsolatban szeretnem itt is jelezni (részletek a szócikk vitalapján), hogy igen félrevezető, hogy az Apple történetének eddigi 37 éve kimerül az első 9 év ismertetésével, és "A bukás"-sal zárul.
A szócikk "nélkülözhetetlen"-nek van kategorizálva, és a besorolása "jól használható" (szerintem ez a rész inkább "bővítendő"). Látszik, hogy eddig is sok munka van már benne, de hátha jut még valakinek energiája egy kicsit cizellálni ezen a bukás-történeten.
--EniPort vita 2013. március 12., 18:11 (CET)
- Akkor ki lehet tenni a Sablon:Csonk-szakasz -t / Pkunkpošta 2013. március 23., 14:51 (CET)
- Kiraktam, köszönöm az észrevételt. --EniPort eszmecsere 2013. március 23., 18:44 (CET)
Vitalapod válaszoltam: Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. március 12., 20:14 (CET)
Igen, attól hogy valahol sok a szöveg, az nem jelenti, hogy tartalma is jól használható, ugyanis tele lehet felesleges körítéssel. Kellemes Ünnepeket! :) AgreeDisagree 2013. március 15., 16:15 (CET)
Műhelytalálkozó
Sziasztok!
Ha bármikor kedvetek szottyanna egy műhelytalálkozót összehozni, a Wikimédia Magyarország Egyesület budapesti, Madách Imre téri irodájában /33nm/ bármikor tető alá tudjátok hozni; ahogy bármiféle találkozót is. Pl ha jó lenne infókat (képet, szöveget, stb.) szerezni erről/arról, akkor ide el lehet hívni a megpuhítandó intézmény képviselőit és jól rádumálni őket erre :) (kapcsolat az egyesülettel)
Az egyesületnél utazási (vonat, busz), illetve egyéb (pl kaja a talira :) ) támogatásra is lehet pályázni (nincs kritérium, csak keret, amit ki lehet meríteni). Lásd: [ pályázatok ].
Azért van az iroda és a pályázati lehetőség is, hogy használjuk, úgyhogy bátran :)
Üdv, --Vince blabla :-) 2013. március 28., 20:19 (CET)
Kisszámítógép-miniszámítógép
Vajon a kisszámítógép egyenlő a miniszámítógéppel?
A kérdés a '70-es, '80-as évek nem nagy számítógépeire (mainframe pl. IBM S390), hanem az annál eggyel kisebb kategóriára (pl. DEC PDP-k, DEC VAX sorozat), és nem is a közép kategóriára (mid range pl. AS-400 - ami már késöbbi elnevezés '90-es évekből) vonatkozik.
Várjuk a hozzászólásokat.
Pkunk : 'Jelen pillanatban nem merném eldönteni a kérdést. Lehet, hogy ugyanaz, akkor a két cikket össze lehetne vonni. További tanulmányok szükségesek, pl. mi van, ha van valami alapvető különbség a 'mini-' és a 'kis-' számítógépek között. Itt jönnek a képbe a régi motorosok (és robogosok :). Ha kell, akkor legyen vita, füst és tüzijáték! Pkunkpošta 2013. április 10., 23:39 (CEST)'
Zafir: Szeintem a miniszámítógép a helyes elnevezés a kisszámítógép a rossz fordítás. Persze lehet, hogy van árnyalatnyi különbség... Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. április 11., 09:06 (CEST)
Ebben a kérdésben lehetetlen állást foglalni. Kétségtelen, hogy van a két fogalom közt különbség, de ez mindenkinek egyéni élmények és megszokások alapján alakult ki. Elolvastam a kisszámítógép és Mini számítógép szócikket. Ttöbbé kevésbé egyet tudok vele érteni. Én ilyen tudományosan sose fogalmaztam meg a különbséget. Számomra ezeknek a szavaknak a jelentése nagyjából a következő (volt).
- Nagyszámítógép = olyan számítógép amit operátorok üzemeltetnek, nincs közvetlen hozzáférés, kezdetben csak batch üzemmódban lehetett használni, később terminálokon keresztül, egyébként most sincs.
- Kisszámítógép (tipikusan a TPA vagy a PDP 8, PDP 11, stb.) = olyan számítógép ahol nincs operátor, a felhasználó maga kezeli a gépet.
- Miniszámítógép = hordozható kisszámítógép (TPAi egyes változatai) amely nincs gépteremhez kötve, alkalmasint egy furgonban is tud működni. 1983-ban Zalaegerszegi Tájékozódási Vb-t egy ilyen hordozható TPAi, minigép, segítségével rendeztük. Egyébként minigépekről nem érdemes beszélni mert ha lehetett is különbséget tenni a kicsi és a mini között az max 3-4 év volt, aztán jöttek a PC-k és az már mint tudjuk más história.
– Texaner vita 2013. április 11., 16:23 (CEST)
Egyébként én a két cikket összevonnám, mert végül is ugyan arról van szó. Az AS-400 vagy a RISK-alapú gépek (RS/6000) nem tartoznak ide! A 80-as évek közepétől alapvetően más strukturális elvek alapján épített midrange gépek. Semmi közük se a mainframe-hez, se a klasszikus kisszámítógépekhez. Azt persze nem tudom, hogy hivatalosan hogy kell lefordítani a midrangot. --Texaner vita 2013. április 11., 16:32 (CEST)
Ja és még egy megjegyzés, abban biztos vagyok, hogy az általános fogalom a 70-es években a kisszámítógép volt és nem a mini, hogy fordítás-e vagy önmagától kialakult nyelvi forma nem tudom, de nem hiszem, hogy fordítás lenne, egyszerűen szóhasználat. – Texaner vita 2013. április 11., 16:39 (CEST)
- Az angol nyelvű en:Minicomputer cikk elég jól definiálja a minigépet. Leford1ítom, allapra leteszem, vagy akár ide, legalább lesz még egy érv a minik mellett. Pkunkpošta 2013. április 23., 23:34 (CEST)
- Tehát: A miniszámítógépek vagy közönségesen minik az 1960-as évek közepe táján jelentek meg. A kifejezés a számítógépek egy olyan osztályát jelenti, amely jóval kisebb az IBM és konkurensei által gyártott közepes méretű gépeknél. Egy 1970-es közvéleménykutatásban / felmérésben (survey ?) a New York Times javasolt egy megegyezés szerinti definíciót a miniszámítógépre: eszerint ez egy olyan gép, amelynek az ára 25 000 USD alatt van, van ki- és beviteli egysége, mint pl. teletype / tele(x)printer / távgépíró, legalább 4 K szavas memórája van, és képes magas szintű programnyelveken, mint pl. Fortran vagy BASIC – írt programok futtatására.<ref name="Smith 1970"...cite, "Maxi Computers Face Mini Conflict ..." Ezek a gépek egy külön osztályt alkottak a saját hardver-architektúrájukkal és operációs rendszereikkel. Feladatuk általános vagy specializált pl. szerszámgép- vezérlés, emberi interakció, kommunikációs kapcsolatok, kisebb számítások és nyilvántartások kezelése. (kb.) ... Pkunkpošta 2013. április 24., 07:59 (CEST)
Hát az, hogy 1970-ben mit gondoltak a mini- vagy kisszámítógépről a New York Times olvasói, hazánkban igen csak irreleváns volt. Egészen 1990-ig, teljesen más világban éltünk, és máshogy határoztuk meg a fogalmakat. --Texaner vita 2013. április 24., 08:31 (CEST)
- Viszont mégiscsak ők találták ki a fogalmat, és adtak rá egy épkézláb definíciót. A fogalmakat aztán a gépekkel együtt importálták. Azt persze nem tudom, hogy a „miniszámítógép” mint fogalom mikor jelent meg a magyar használatban. De ez nem is lényeges, mert hiszen nem nekünk, hanem maguknak találták ki a dolgot, mindenki más csak átvette. Pkunkpošta 2013. április 25., 07:24 (CEST)
Sziasztok! Sejtésem szerint Texanernek igaza van, és a kisszámítógép/miniszámítógép csak szóhasználatbeli különbség. Sajnos nincs előttem az "Ivan Flores: Korszerű számítógépek rendszertechnikája" c. könyv eredetije, de igazolná az álláspontot, ha abban minicomputerről írna és ezt fordították volna le kisszámítógépre. SyP 2013. április 26., 20:07 (CEST)
Ha már közvetlenül megkerestetek, kicsit kavarom a témát:
- Ha jól emlékszem a mini számítógép fogalmát a HP vezette be egy (teherautóval) hordozható típussal kapcsolatban.
- A külön operátort nem igénylő számítógépeket hívták kalkulátornak is a A programozható grafikus kalkulátor fogalmának kialakulása röviden fejezet
- Egyik munkahelyemen, ha egy PC-re *NIX-ot telepítettünk, és szerverként használtuk, már nagygépnek számított
A kisszámítógép fogalmával csak a "nem nagy számítógép" értelemben találkoztam.
Én a következő kategorizálást ismerem:
- Nagy számítógép (saját szobája van)
- Mini számítógép (kb. centrifuga méretű)
- Kalkulátor (Csak néhány (konkrét) típussal kapcsolatban találkoztam vele, nem kell neki személyzet)
- Személyi/játék számítógép a Z80 alapú és hasonló szépségek (Spectrum. C64, Prímó, HT-1080Z)
- PC (igazából a kalkulátor vonal mai megfelelője, mind filozófiáját, mind elveit tekintve)
Hat egy régi robogóstól ennyi telik
--Robogos vita 2013. április 29., 08:41 (CEST)
Bájt többszöröseinek önálló cikke
A cikk vitalapján és a Kocsmafalon tettem egy észrevételt. --Porrimaeszmecsere 2013. május 5., 12:57 (CEST)
Steve Jobs szócikk folytatása
Sziasztok,
korábban jeleztem, hogy a Steve Jobs szócikkből az jön le, mintha az Apple 1985-ben megbukott volna, és így vége lett a történetnek. Azóta leveleztem Szente szerkesztőtársunkkal a kérdésről, aki a szócikket korábban leginkább gondozta, legutóbb Steve Jobs önéletrajzi kötete alapján a korábbi kronologikus felsorolást dolgozta át, de tavaly decemberben egy másik (nem informatikai témájú) szócikknél durva támadás érte a stílusát, melyben ott senki nem állt mellé, így jobbnak látta azonnal felfüggeszteni a szerkesztéseit (ezért maradt félbe az Apple története 1985-nél).
Mivel Szente eddig elég sokat tett a Steve Jobs szócikkért (és persze sok másikért is), ahol semmilyen negatív kritika nem érte, így megpróbáltam rávenni, hogy folytassa korábbi munkáját, egy esetleg érdemtelen vita ne tántorítsa el korábbi lelkesedésétől. Azzal biztattam, hogy ha informatikai témájú szócikkben támadás érné, akkor nyilván sokan kifejtenék segítő szándékkal véleményüket, így ezen a területen nem alakulhatna ki olyan kétszemélyes háború, mint amit korábban másutt megtapasztalt.
Azt válaszolta, hogy nem akar ismét olyan helyzetbe kerülni, hogy esetleg több hónapos munkáját valaki egy mozdulattal törölje, és ezt mindenki szó nélkül hagyja, de ha kap némi bíztatást arra, hogy korábbi munkájának értelme volt, és egy esetleges vita esetén a szerkesztőtársak érdemben segítenek, akkor majd folytatja a korábbi szerkesztéseit. (Levelezés a Steve Jobs szócikk vitalapján.)
Tehát ha az Informatika Műhely tagjai úgy érzik, hogy Szente eddigi munkája vállalható, és volna értelme hogy folytassa korábbi tevékenységét, akkor legyetek szívesek egy megerősítést adni neki a Steve Jobs szócikk vitalapján. -- EniPort eszmecsere 2013. május 5., 17:58 (CEST)
Wikipédiás tali
Műhelytagok, hali!
Biztos észrevettétek, hogy hirdetnek egy Wikipédiás találkozót 2013. július 13-ra. BP-en lesz, a Honvéd Kulturális Központban. Nem jöttök? Pkunk és Zafir ott lesznek. Gyertek ti is, eszem-iszom, dumálás, meg sok érdekes arccal fogunk találkozni. Üdv, Pkunkpošta 2013. július 4., 19:32 (CEST)
Számítástechnika története
Szervusztok, Kollégák!
Ki ért a kategóriákhoz? A magyar Wikin összesen csak két számítógép van, ami a Számítástechnika története alá be van sorolva, az EMG 666 és a 666 B. Tény, hogy ezek történelmi gépek, de akkor van még tizenöt ilyen. Levegyem róluk a kategória-jelzést? Átnéztem a kategóriafát a "számítógép"-től kiindulva, de nem lettem okosabb, hogy mi lenne a logikusabb.
--Garamond vita 2013. július 7., 00:21 (CEST)
Persze, vedd le, minden számítógép történelem is egyben, de nem erre való a kategória. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia, 2013. július 7., 06:40 (CEST)
Kylix
Sziasztok, nem szeretném a saját bővítésemet értékelgetni, úgyhogy felkérnék valaki illetékest, hogy a Kylix (fejlesztőkörnyezet) vázlatos besorolását állítsa feljebb. Szerintem erről a témáról nem nagyon lehet többet írni már, főleg a fontosságához mérten (teljesen helyénvaló a "kevéssé" megjelölés), az értékelő belátására bízom mire állítja. --Mameilon vita 2013. július 26., 19:44 (CEST)
Fejlesztőeszköz/fejlesztőkörnyezet/fejlesztői környezet
Illetve még egy kérdés, ha már sikeresen megtaláltam ezt a vitalapot (szerintem jó lenne rá valahogy linkelni a cikkértékelésből). Bemásolok ide egy kérdést, amivel tegnap éjjel Bináris kollégát már zaklattam a vitalapján, úgy nézem, itt a legjobb feltenni:
A szerkesztéseim során gyakran használom a fejlesztőkörnyezet és fejlesztőeszköz kifejezéseket, és tegnap tüzetesebben megnéztem ezeket a cikkeket, és szerintem elég véleményesek jelenleg:
- fejlesztőkörnyezet >> ez egy szörnyű, majdhogynem értelmetlen fordítása az en:Application framework cikknek, a szoftverkörnyezet cikkben van ez a téma szerintem kifejtve.
- fejlesztői környezet >> ez szól a fejlesztőkörnyezet témáról, de elég pongyolán, ennél jobb cikk az integrált fejlesztői környezet, és inkább arról ír. Eredetileg interwikije sem volt, én linkeltem hozzá egyet, de nem igazán jót
- fejlesztőeszköz >> ez egy átirányítás, az integrált fejlesztői környezetre mutat, pedig például a parancssori compiler is egy fejlesztőeszköz, de közel sem integrált.
Arra gondoltam, hogy:
- A fejlesztőkörnyezet menthető részeit (szerintem nincs ilyen, de hátha mégis) bedolgozom a szoftverkörnyezetbe, Utána ez a kifejezés lehetne átirányítás az integrált fejlesztői környezetre
- A fejlesztői környezet szintén lehetne átirányítás az integrált fejlesztői környezetre. Itt is, ha van menthető tartalom, átemelem.
- A fejlesztőeszközt pedig megírom az en:Programming tool által lefedett téma alapján.
Van valakinek ez ellen kifogása? Ha nincs, összeütöm holnap. Köszi --Mameilon vita 2013. július 26., 20:00 (CEST)
- Hali!
- Kifogásom nincs, csak pár ötletet fűznk hozzá.
- A fejlesztői környezet talán nem ugyanaz, mint az integrált fejlesztői környezet. IDE alatt olyasmit értünk, mint az eclipse, delphi, satöbbi, a fejlesztői környezet pedig egy ennél szélesebb környezet, amiben megfelelően be van buherálva a jboss, fel vannak teleépítve a dll-ek, adatbázisok telepítve, satöbbi környezeti beállítások. Mindenesetre egy átírányítással én is egyetértek amíg nem kerül elég idő két külön cikkre :)
- Köszi! --K0zka vita 2013. július 28., 22:18 (CEST)
- Szia! Az en:Development environment (software development process) -re és esetleg az en:Web application framework -re gondolsz ha jól sejtem. Én ezt konkrétan nem hallottam még fejlesztői környezetnek fordítani, ellenben a fejlesztői környezetet kifejezést(a fejlesztőkörnyezettel egyetemben) sokszor hallom az IDE szinonimájaként használni. Bár ez önmagában nem jelent semmit, hogy én mit hallok, de biztos, hogy ez a jó magyar kifejezés rá?
- Ott van még az en:Software Framework (szoftverkörnyezet) és az en:Application framework is ebben a témában, egyébként utóbbi van most belefordítva a fejlesztői környezet cikkbe, ez biztosan nem jó állapot így. Ennek vajon mi lenne a jó neve, Alkalmazáskörnyezet?
- Amúgy most a wikin szerintem elég jól fejlett összevisszaságban van használva a terminológia kategóriákban, bevezetőkben (nem csoda, nem tudom ki hogy van vele, de én ezeket a kifejezéseket nagyon ritkán szoktam magyarul használni), jó lenne egyszer rendbe tenni, de félórányi listázgatás után a magam részéről inkább napolnám a dolgot.
- Engem konkrétan azért zavar most, mert sokszor hivatkozok ezekre a kifejezésekre, és jelenleg néha nem merek rákattintani a cikkeimben kékekre :) --Mameilon vita 2013. július 29., 19:49 (CEST)
A frameworkot magyarul keretrendszernek szokták hívni, az application/software framework közötti megkülönböztetés számomra elég homályos, de olyasmiből, mint az alkalmazáskörnyezet, biztosan nem jönnék rá, miről van szó. Talán szoftverfejlesztési/alkalmazásfejlesztési keretrendszer? (Az utóbbit a gugli szerint használják, az előbbit nem nagyon.) Én mondjuk azt se bánnám, ha angolul maradnának ezek a nevek. --Tgrvita 2013. július 29., 22:02 (CEST)
- Én is hasonlóképp vagyok vele, a szoftverkörnyezet szót itt olvastam először (a cikk beltartalma sem segít túl sokat a téma felismerésében, majdhogynem google translate szintű). A szoftverfejlesztési/alkalmazásfejlesztési keretrendszer szerintem is felismerhetőbb cím lenne. Tegnap átnéztem pár cikket, ezek a fogalmak sokszor linkeletlenek, és rendkívül változatosan vannak fordítva, szoftverkeretrendszer, programcsomag, program, szoftver, stb. Angolul nem nagyon láttam, ezért is nem mertem javasolni, bár kétségtelen, hogy úgy lenne a legérthetőbb. Redir biztos nem ártana rájuk.
- Erről és erről mi a véleményed? Az első simán csak lefordítva fejlesztői környezet lenne, de én pl biztosan nem ezt értem fejlesztői környezet alatt.--Mameilon vita 2013. július 30., 07:34 (CEST)
A WAF az gondolom webalkalmazás-fejlesztési keretrendszer. A dev/prod/test/staging environmentet elég széles körben használják, de ilyen formában cikket írni belőle kicsit furcsa (akkor már inkább environment (software development process) lenne a logikus); magyarul talán fejlesztői/éles/teszt/staging rendszer? – Tgrvita 2013. július 31., 21:41 (CEST)
Kicsit elkanyarodtunk, valójában én közel sem arra hajtok, hogy különféle elborult terminológiákat lefordítgassak az enwikiből :) Azt próbálom kideríteni k0zka fenti észrevétele nyomán, hogy ki szerint mi való a fejlesztői környezet cikkbe, és mi annak a témakörnek a neve amire ő gondolt, ehhez próbáltam mankóként használni az enwiki cikkeket.
Szerintem a szoftverkörnyezet illetve normálisabb néven szoftver/alkalmazásfejlesztési keretrendszer az, amire k0zka gondolt.
Kiegészítve az első bejegyzésemet, illetve az új fordításokkal, szerintem ezt kéne tenni:
- fejlesztőkörnyezet, fejlesztői környezet: redir az integrált fejlesztői környezetre
- fejlesztőeszköz: ez új összefoglaló cikk kellene legyen, amíg el nem készül lehetne redir az IDE-re
- Szoftverkörnyezet: szoftverfejlesztési keretrendszerre át kéne nevezni
- Az en:Application framework alkalmazásfejlesztési keretrendszer néven lehetne redir a szoftverfejlesztési keretrendszerre, a két téma szerintem eléggé fedi egymást, ilyen "nem minden rovar bogár" típusú magyarázatok vannak a két téma szétválasztásáról, nem hiszem hogy nekünk ezt szétválasztani olyan nagyon fontos perpillanat.
- webalkalmazás-fejlesztési keretrendszer, alkalmazás fejlesztési keretrendszer: ezek majd egyszer lehetnének új cikkek
Ez így tetszetős? --Mameilon vita 2013. július 31., 21:04 (CEST)
Jól hangzik. – Tgrvita 2013. július 31., 21:41 (CEST)
A műveleteket végrehajtottam, annyi kiegészítéssel a 4-es pontnál, hogy az en:Application framework cikk már le volt fordítva a fejlesztői környezet cikkbe, így azt átneveztem alkalmazásfejlesztési keretrendszerre, és rátettem egy lektorsablont. --Mameilon vita 2013. augusztus 6., 19:02 (CEST)
Szoftververziók
Sziasztok! Csak szólok, hogy a wikidatába már be lehet vinni a szoftverek verziószámát is. Mivel ezek gyakran változnak, érdemes lenne mindig oda beírni a változásokat, hogy más wikik is örüljenek neki! A műszaki kocsmafalon zajlik épp egy megbeszélés erről általánosságban, továbbá némi infó itt: Wikipédia: Wikidata adatok!
Remélem az informatika műhely nyitott lesz ilyen újdonságok felé! --B.Zsolt vita 2013. augusztus 9., 00:17 (CEST)
Részemről oké, de az nem gubanc hogy ilyenkor eltünnek a hivatkozások? --K0zka vita 2013. augusztus 9., 09:54 (CEST)
Milyen hivatkozásokra gondolsz? --B.Zsolt vita 2013. augusztus 9., 14:54 (CEST)
Egy kis példa a működésre: KCalc. Ezeket a paramétereket beépíthetitek az infoboxokba. --B.Zsolt vita 2013. augusztus 9., 16:40 (CEST)
Másik probléma, hogy a magyar wikin a szoftver infobox legfrissebb stabil kiadása, legfrissebb fejlesztői kiadása ki lett rakva külön oldalra, ott nem hasaználhatók a properties értékek teljesen jogosan. Ez kb 400 szoftveres lapot érint.. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. augusztus 9., 23:46 (CEST)
Rátok bízom a megoldást, de a jövő a Wikidata! Most még macerás az átállás, de később megéri majd! Találomra megnyitva informatikai cikkeket a szoftverek verziószáma szinte mindig elavult, így emiatt is érdemes lenne megvizsgálni a dolgot! --B.Zsolt vita 2013. augusztus 9., 23:56 (CEST)
Hali! Én is nagyon klassz dolognak tartom a wikidatát és nagyon jó lenne ha be tudnánk vetni, csak pár dolog még nem műxik. Például egyes szoftver-verziókkal kapcsolatban régebbi verziót adott a wikidata, mint a magyar wiki (ami azért mégiscsak extrém :-D) --K0zka vita 2013. augusztus 11., 14:11 (CEST)
- Ja az pl. azért lehetett, mondjuk én már a magyart befrissítettem jó pár helyen :) Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. augusztus 11., 14:17 (CEST)
A szoftver verzióhoz kéne pl. a kiadás dátuma is, amit még a wikidata-ban nem találtam meg, így viszont eléggé felemás a helyzet egyelőre :) Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. augusztus 11., 14:17 (CEST)
Lehet dátumot is hozzárendelni, bár a mikéntjére még nem jöttem rá! --B.Zsolt vita 2013. augusztus 11., 16:12 (CEST)
A p585 property az időpont tulajdonsága! Azt fel lehet használni a kiadás dátumához is! --B.Zsolt vita 2013. szeptember 6., 15:29 (CEST)
Ezt nézzétek: Firefox Nos? :) --B.Zsolt vita 2013. szeptember 14., 23:12 (CEST)
Módosítottam aszoftver infoboxot, így a képernyőkép, logó, programozási nyelv, operációs rendszer, plattform, licenc, weboldal, fejlesztő paraméterek adatai már a wikidatából is jöhetnek! Ami még kérdéses, az a verzió. Ezt az alapos jelenlegi rendszert 100 %-ban fel lehetne számolni, helyette használhatnánk a wikidatát is. Ezzel kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményetekre! --B.Zsolt vita 2013. október 20., 22:41 (CEST)
CPU infobox
Egyre nehezebb a CPU infoboxok magyarítása: annyira eltér az angoltól, hogy órákig tart az egymásnak megfelelő elemek összevadászása, és még akkor sem teljesen ugyanaz a megtalált adatok kategóriája, a hiányzókról nem is beszélve. Pl. a magyarban nincsenek meg a model , model1, model2, model3, model4, model5 és transistors1, transistors2, transistors3, transistors4, transistors5 paraméterek. Ki kéne egészíteni a sablont, és alternatív paraméterazonosítókkal is el kéne látni, pl. 'l1 gyorsítótár' mellett ottmaradhatna az 'l1cache', stb. Meg is kéne beszélni, mondjuk itt.
Kérdés: hogy lehet egy sablont kipróbálni? Értem ezalatt, hogy lehet egy próbasablont csinálni és azon alakítgatni a dolgokat, hogy ne az éleset rongáljam?
Pkunkpošta 2013. augusztus 22., 11:27 (CEST)
Itt lehet próbálni: Speciális:TemplateSandbox --Joey üzenj nekem 2013. szeptember 14., 22:49 (CEST)
Kösz, Joey, próbálkozok a dologgal. Pkunkpošta 2013. szeptember 14., 22:58 (CEST)
Terv Presszó
Kéne nyitni valahol egy ilyen teljesen szabad, moderálatlan megbeszélés-szakaszt, ahol arról folyna a szó, hogy ki mit akar megvalósítani a WP:INFO műhelyben. Ennek, az én elképzelésem szerint, valami olyannak kéne lenni, mint egy IRC-szoba: mindenki beszélhet, nincs moderáció, sem szavazás, sem kitiltás. Kifejezetten nem a 'kocsmafal'-féle ugatásokra gondolok. A témakör a tervek és lehetőségek lenne. Vélemény? Pkunkpošta 2013. szeptember 5., 19:24 (CEST)
- Ez egy jó ötlet, kiindulópont lehetne pár együttműködéshez. Ha elkezded, én csatlakozok. --K0zka vita 2013. szeptember 15., 17:51 (CEST)
Köszönöm a hozzászólást, már kezdtem azt hinni, hogy valami idiótaságot írtam. A lényeg a tervek lenne és az együttműködés, és nem kellene senkinek elmennie az egyébként létező (vagy néhány éve még létezett) presszóba. Csak magamból kiindulva, az én tervem kb. 300 mikroprocesszoros cikk megírása legalább csonk szinten (roadmap itt). Ez elég hosszú ideig tarthat a jelenlegi ütemben. Szóval, ez az én tervem. Mindig jó, ha van egy terv, nem-e? Na, szóval ilyesmire gondoltam ezzel. Pkunkpošta 2013. szeptember 15., 18:13 (CEST)
- Szerintem is jó ötlet, én támogatom. --EmailmumusPostaláda 2013. szeptember 17., 21:59 (CEST)
- Az ötlet jó. --Texaner vita 2013. szeptember 18., 09:51 (CEST)
- Én is támogatom, és hogy ne csak a szám járjon, csináltam is egy WP:INFO-s lapot íme:Wikipédia:Informatikai műhely/terv presszó. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. szeptember 18., 11:14 (CEST)
Template:Start date and age
Valaki nem tudja véletlen, hogy a magyar Wikipédiában található-e en:Template:Start date and age ehhez hasonló sablon? A válaszokat előre is köszönöm! --Emailmumus 2013. szeptember 30., 17:37 (CEST)
Hasonló van: {{életkor-élő-dátummal}}
(?), de ennek a en:Template:Birth date and age az angol interwikije. --Joey üzenj nekem 2013. szeptember 30., 21:19 (CEST)
Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Mozilla Firefox
- Mozilla Firefox (másodszor) (cikk, vita) (az eredmény nem ismert, 2013. 10. 28.)
Javasoltam a Mozilla Firefox szócikket kiemelt szócikknek. Nem sokára egy kis ráncfelvarrást is eszközölök. --Emailmumus 2013. szeptember 30., 20:54 (CEST)
K0zka kényszerszünetel
Hali Infoműhely!
Kicsi szünetre kényszerülök pár hete, ugyanis még lakást keresek Zürich-ben és többnyire nincs internethozzáférésem munkaidőn kívül. Remélhetőleg pár heten belül találok valamit. Nem felejtettem el, hogy segítséget igértem pár témakör feljavításában :)
--K0zka vita 2013. október 7., 19:13 (CEST)
- Nyugi! Először legyen meg a kéró, utána lehet internetezni meg szerkeszgetni! :)) Pkunkpošta 2013. október 7., 21:56 (CEST)
Jó szócikknek jelölés
A Visual Basic szócikket feltettem jó szócikkek jelöltnek, melyre megkérlek titeket, hogy nézzetek rá és ha megérdemli támogassátok a jó szócikké minősítését. Üdv. Andrew69. 2013. október 10., 18:36 (CEST)
Template:Infobox information appliance
Valaki nem tudja véletlen, hogy ennek a kifejezésnek Template:Infobox information appliance mi a magyar megfelelője. A válaszokat előre is köszönöm! --EmailmumusPostaláda 2013. október 11., 17:31 (CEST)
Ezeket találtam:
https://en.wikipedia.org/wiki/Template:Infobox_information_appliance → Magyar → Sablon:Számítógép_infobox → az erre hivatkozó lapok kitöltött sablonjai adhatnak egy kicsi segítséget.
Ezzel persze én sem vagyok megelégedve, a magyarított sablonok egyszerűen rémesek, órákba telik, mire kitotózza az ember, hogy mi micsoda a leferdített paraméterekben, már ha egyáltalán van közelítőleg hasonló! A sablonokban lehetnek alternatív paraméterek, tehát pl. a 'gyártó' mellett ott maradhat az eredeti 'manufacturer' is; nem tudom, hogy miért kellett ezeket eltüntetni! :[ Pkunkpošta 2013. október 11., 19:27 (CEST)
- Nem úgy értettem, hanem az angol kifejezésnek mi a magyar megfelelője, mert lehetne egységesíteni a játékkonzol infoboxot a számítógép infoboxszal. Sajnos semmi értelmes fordítást nem találtam. --EmailmumusPostaláda 2013. október 12., 09:13 (CEST)
Ja! Akkor az appliance egyszerűen készülék, berendezés, eszköz, tehát az information appliance = információs eszköz. Pkunkpošta 2013. október 12., 09:36 (CEST)
Erre az infoboxra volt már egy próbálkozás, ld: Szerkesztővita:Darkness#sablon:információs_eszköz, 2010. december 25. Ebben Darkness idézett sablonját Teemeah lecserélte a sablon:Számítógép infoboxra, a sablonegységesítés keretében. Pkunkpošta 2013. október 12., 10:54 (CEST)
Windows 8.1
Sziasztok!
Nyakunkon a Windows 8.1 (Blue) megjelenése, így időszerű lett a kérdésem. A Win 8.1-et Emailmumus augusztusi szerkesztése óta a Windows 8 „8.1” szakaszánál találjuk. Szerintem itt az ideje, hogy egy önálló szócikket kapjon, hisz végül is egy operációs rendszer. A Windows Blue pedig megmaradhatna átirányításként.
Vélemény? Bencemac vita 2013. október 12., 16:36 (CEST)
- Szerintem nincs sok értelme, hiszen évente adnak majd ki új verziót, amúgy is nincs olyan sok információ róla és ennyi erővel az OS X-ek is lehetnének külön cikkek.
- Ui:Kicsit sok a megbeszélés, nem kéne már archiválni a vitalap elejét? --EmailmumusPostaláda 2013. október 13., 16:57 (CEST)
- IMHO nem kéne, sokat elbír. De nyithatsz erről egy újabb szakszt. Pkunkpošta 2013. október 13., 19:17 (CEST)
- OS X-ek tudtommal kereskedelmi (dobozos) forgalomba nem kerülnek, nem úgy mint az összes Windows. A Win 8.1 nem frissítés, mint a os x-ek új változatai, hanem egy teljesen új Windows. Ez már másképp világítja meg a kérdést, nem? Bencemac vita 2013. október 15., 09:22 (CEST)
- Szerintem maradjon a 8.1 (code neve) a 8-as szócikk alatt, mivel az angol wikin is azt írják, hogy a 8.1 - bár lényeges az fő, de mégis - csak egy update. A Windows Blue csak kódnév, nem termék név. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. november 1., 17:31 (CET)
Bürókérdés
Ó, műhely! Nyilatkozz meg! --eLVe abcdefg 2013. november 1., 13:32 (CET)
frame
Végtelenül zavar, hogy nincs magyar kifejezés a távközlésben használatos en:frame kifejezésre. Megítélésem szerint a névadói úgy gondolkoztak, hogy „adatcsomag, amelyet valamilyen befoglaló keretbe illesztenek”. Tehát olyasmi, mint a startbit és a stopbit által közrefogott küldemény. A hálózati potokollok között eléggé egyértelmű a szó jelentése. Ám a digitális rádió és televízió esetén nincs útválasztás, a közlemények azonos útvonalon követik egymást. Ez tehát egészen más, mint egy csomagkapcsolt hálózat. Kötegnek szertném nevezni, de ezzel meg az a baj, hogy a kifejezést már lefoglalták a kötegelt adatfeldolgozás (en:batch) céljára. Egyéb ötlet? (Útálom a tükörfordításokat.)
Elnézést, ez a kérés rossz helyre ment (egy adminisztrációs kocsmafalra). Most látom: itt a helye, ezért megismétlem. Nem, az zavar, hogy angolul beszélünk (Hunglish), hanem az, hogy két hónap múlva valaki ugyanezeket a kifejezéseket máshogy fordítja. MZ/X vita 2013. november 8., 18:01 (CET)
stack frame = veremkeret -- egyébként meg ld. a híres 'SZAK Kiadó Szótára' c. listát. Pkunkpošta 2013. november 8., 19:52 (CET)
átnézendő cikkek
Hali!
Ha van egy kis időtök olvasgatni, akkor ajánlanám figyelmetekbe az alábbi viszonylag friss fordításokat:
- +képek, +javítások, de ezt a laptörténet sokkal jobban megmnondja -- Pkunkpošta 2014. január 28., 21:29 (CET)
- HyperThreading
- Adatközpont (ez még csak próbalapon van)
Köszi és karácsonyt! --K0zka vita 2013. december 24., 10:34 (CET)
- A HyperThreading cikket nem kéne átnevezni erre: Hyper-threading ? Az angolban így szerepel. Pkunkpošta 2013. december 24., 14:07 (CET)
- Ezt hiszem eredetileg én is úgy kezdtem, de az Intel doksik többnyire nagy betűkkel említik és ez Intel-specifikus technológia.--K0zka vita 2013. december 24., 14:22 (CET)
Mikroprocesszorok
Hello Műhely!
Van egy kis dilemma: nem tudok dönteni, hogy merre haladjak a térképen! Több esélyes is van: AMD K sorozat, HP-PA, POWER vagy SPARC? Mondjatok valamit. Pkunkpošta 2014. január 28., 21:42 (CET)
- Szia Pkunk!
- Szerintem ez lenne a jó sorrend (ismertség szerint):
- 1. Amd K sorozat, hogy a PC-s vonal teljes legyen
- 2. SPARC / Itt is lehetne a kurrensekkel kezdeni pl. a 12 magos SPARC M6-tal [1]
- 3. POWER procik / IBM
- 4. HP-PA / erről nem nagyon sokat tudok, de itt némi érintettség okán a Tandem/Compaq (jelenleg HP integrity szerverek) vonal procijai érdekelnének akár 70-es évektől indulva napjainkig.
- Egyébként szuper, amit csinálsz! Már elkezdtem hirdetni, hogy milyen jó processzor gyűjteményünk van / lesz ! :) Csak így tovább! Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2014. január 29., 00:16 (CET)
- Kösz a tippet, na meg a szupert is! És hol hirdeted? Pkunkpošta 2014. január 29., 07:53 (CET)
- Barátok közt:) Zafir (Informatikai műhely koordinátora)
- Ha meglesz a PC-s vonal végig, lehetne egy hivatalosabb propagandát / akciót indítani a témakör megismertetésére (az Alapítvány mögöttünk áll:) A formáján gondolkodom :) Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2014. január 30., 00:39 (CET)
- OK, OK, csak nem kéne nagyon előreszaladni: egyelőre 35%-on áll a dolog, úgyhogy simán lehet minimum 2 évet várni vele, amíg nagyjából készen lehet. Persze reklámozni már előbb is lehet.. Pkunkpošta 2014. január 30., 20:16 (CET)
- Apropó azt a pár Cyrix procit is meg lehetne még csinálni. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2014. január 30., 00:39 (CET)
- Szóval az x86 vonalat kéne tolni szerinted. OK Pkunkpošta 2014. január 30., 07:11 (CET)
- Én is azt hiszem, hogy a legnagyobb érdeklődésre az x86 procik tarthatnak számot, esetleg mellettük egyre nagyobb érdeklődés van az ARM procik iránt. Persze az összes tobbinek is van tudományos jelentősége :) Egy pár ARM procit szivesen bevállalok, aztán lassan készülgetek majd velük. --K0zka vita 2014. január 30., 09:41 (CET)
- Ez a beszéd! Egy pár az pont kettő :)) Pkunkpošta 2014. január 30., 20:07 (CET)
- Én is azt hiszem, hogy a legnagyobb érdeklődésre az x86 procik tarthatnak számot, esetleg mellettük egyre nagyobb érdeklődés van az ARM procik iránt. Persze az összes tobbinek is van tudományos jelentősége :) Egy pár ARM procit szivesen bevállalok, aztán lassan készülgetek majd velük. --K0zka vita 2014. január 30., 09:41 (CET)
- Szóval az x86 vonalat kéne tolni szerinted. OK Pkunkpošta 2014. január 30., 07:11 (CET)
- Kösz a tippet, na meg a szupert is! És hol hirdeted? Pkunkpošta 2014. január 29., 07:53 (CET)
Feltörünk
Tetszik a statisztika. Nem tudom hogy készül, de jövünk felfelé :) --K0zka vita 2014. február 5., 08:29 (CET)
Ja, jó dolog az! Ami elsőre látszik: tisztára egy hajszálra vagyunk az 1,5 %-tól az „Info cikkek arányában”, és az összes szócikk arányában (a bővítendő besorolású informatikai szócikkek nélkül) az 1,000 %-tól (= 0,965 %). Már csak egy kicsi kell! (kiszámoltam, de nem írom le, legyen ez egy kis fejtörő :)) Pkunkpošta 2014. február 6., 01:15 (CET)
- Igen, az 1,5%-ot hamarosan elérjük remélhetőleg :) Úgy készül, hogy ahol kint van az informatika műhely értékelés sablonja, azok mind bele lesznek számolva. A bővítendő kategória azért lóg ki mert a wikipédia #expr-je a a kategória összeadásnál az ő betűre nem működik... Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2014. február 6., 01:31 (CET)
- Ja akkor kicsit tudom gyorsítani. Van egy csomó cikk, amit mostanában írtam és nincs rajta értékelő sablon.--K0zka vita 2014. február 6., 08:05 (CET)
Zürich Hackathon
Hali!
Jön valaki a zürichi wikipédia hackathonra?
--K0zka vita 2014. február 15., 09:53 (CET)
Elkezdtem átnézni a WP:1000-en lévő informatikai oldalakat, és hát konstatálnom kell, hogy az ott említett lapok nagy része is elég rossz állapotban van. Ennek javításához is kérném a Műhely segítségét.
Mondjuk én nem pont ezeket jelölném meg mint legfontosabb info cikkek, de hát ez van. A listát nem lehet módosítani (egyszer próbáltam - revertálták a módosításaimat).
Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2014. február 20., 16:16 (CET)
- A listát a Meta wikis szerkesztők írták anno. Ez egy mérvadó lista minden wikiben, ezért nem lehet módosítani. (Most már le is van védve és csak adminok tudják szerkeszteni, de kvázi mi sem fogjuk.) OrsolyaVirágHardCandy 2014. február 20., 20:54 (CET)
- -Hát kicsit elhanyagolt sajnos. Kicsit több ember is elférne az informatika műhelyben. Bebookmarkoltam a helyet, megpróbálok párat beütemezni. Egyszer pár kiemelt cikken többen is dolgozhatnánk közösen, lehet, hogy jó mókának találnánk, esetleg valami érdekes sülne ki belőle. --K0zka vita 2014. február 21., 12:21 (CET)
Sablon
Hasznos lenne a Wayback sablon portolása a magyar WP-be. Eredeti emitt: Template:Wayback Pkunkpošta 2014. március 2., 11:12 (CET)
- Hívhatnánk mondjuk időgépnek :) --K0zka vita 2014. március 3., 08:04 (CET)
Windows 8
Megkérnék egy Win 8-as géppel rendelkező szerkesztőtársat, hogy
- készítsen egy képernyőképet a Metro-s felületről illusztrálásképp a cikkbe
- illetve ellenőrizze az állítás helyességét (8.1 esetén): „A Vistában megjelent Windows-élményindex komolytalan eredményei miatt távozott az operációs rendszerből. Ugyanakkor a winsat paranccsal még elérhető.”
Köszönettel: Bencemac A Holtak Szószólója 2014. március 8., 17:57 (CET)
- Képernyőfotó a kezdőképernyőről beillesztve. … szalax üzenő 2014. március 28., 18:10 (CET)
Egylapkás rendszer
2014. október 4-én Emailmumus átnevezte az Egylapkás rendszer lapot a következő névre: System-on-a-Chip.
Szerintem ez egy elhamarkodott lépés, és jobb lenne visszanevezni az előzőre:
- az "Egylapkás rendszer" egy jó magyar elnevezés, egyértelmű, nem úgy, mint a laza / bizonytalan helyesírású angol változat;
- a Szak kiadó szótárában is így szerepel: „system on a chip n. egylapkás rendszer”;
- az angol elnevezést több formában is használják: kötőjellel és kötőjel nélkül, „a”-val és anélkül. Emailmumus a németnek megfelelőre nevezte át a cikket: "System-on-a-Chip", az angol "System on a chip" néven fut (ld: wikidata Q610398).
Ezért lenne jobb inkább a magyar elnevezést használni a cikk címében, az angol vegyes felvágottak pedig mehetnének erre való átirányításba. Mellesleg korábban pont így is volt!
Kérem a műhely tagjait és a többieket, hogy szóljanak hozzá. --Pkunkpošta 2014. október 4., 15:29 (CEST)
Nyilvánvalóan jobb magyar megnevezést használni, ebben az esetben ez egy eléggé ismert kifejezés magyarul. Nem is értem, hogyan merülhet fel valakiben, hogy átnevezze angolra. misibacsi*üzenet 2014. október 4., 20:37 (CEST)
támogatom --Texaner vita 2014. október 4., 20:46 (CEST)
támogatom Általános elvként is kimondható, hogy próbáljunk meg magyar elnevezést használni, ahol csak lehet. Ebben az esetben a fordítás telitalálat. A többi angol, német stb. mutasson erre. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita
Akkor nincs más hátra, mint visszanevezni. Pkunkpošta 2014. október 6., 00:39 (CEST)
Digitális jelprocesszor
Elkezdtem a Digitális jelprocesszor cikket. Ez a digital signal processor == DSP-t leíró cikk. Ez a SZAK szótár szerint magyarul „digitális jelfeldolgozó processzor”, de az egyetemeken a „digitális jelprocesszor” néven fut. Szerintem is ez a korrektebb fordítás, ezért ez lett a cikk címe, de a többiről is hoztam létre erre mutató átirányításokat. Maholnap kész is lesz egészen. Pkunkpošta 2014. december 6., 17:32 (CET)
Informatika portál
@Zafir, Pkunk: a portálsablon terítésével kapcsolatosan merült fel a kérdés, hogy melyik változatot használjuk inkább:
- "{{Portál|Informatika}}" Informatikaportál
- "{{Portál|Informatika|i }}" Informatikai portál
Tessék választani itt: Wikipédia:Botgazdák üzenőfala#Kérések! Bencemac A Holtak Szószólója 2014. december 13., 13:07 (CET)
- Az 'Informatikai' nagyobb számban képviselteti magát. Nekem mindkettő egyformán tetszik. Uff, én beszéltem, Pkunkpošta 2014. december 13., 21:10 (CET)
- Az 'Informatikai'-ra szavazok én is. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2014. december 13., 21:48 (CET)
- @Bencemac: talán inkább itt, nem-e? (Pkunkpošta 2014. december 13., 21:52 (CET))
A cikk pár napja meglehetősen "rajongói oldal" jellegű volt. Kérlek nézzetek rá, hogy sikerült-e kicsit objektívebbé tenni Robogos vita 2014. december 30., 17:43 (CET)
- Ilyen szempontból jó. A táblázatot jó lenne magyarítani, továbbá van egy hibás "ref". misibacsi*üzenet 2014. december 30., 22:32 (CET)
- A táblázaton még van mit javítani. A "ref"-et pótoltam. Pkunkpošta 2014. december 31., 06:41 (CET)
- OK, köszönöm. misibacsi*üzenet 2014. december 31., 08:45 (CET)
XBMC → Kodi átnevezés
Az "XBMC" szoftver neve 2014. aug. 1-től "Kodi"-ra változott. Emiatt az angol WP-n már "Kodi (software)" néven fut. Az XBMC vitalapján tettem egy javaslatot az átnevezésre és az XBMC → Kodi átirányítás megtartására. Kérem az érdeklődőket, hogy írjanak, ha valami javaslatuk vagy ellenvetésük van ezzel kapcsolatban. Üdv, Pkunkpošta 2015. január 4., 11:29 (CET)
- támogatom az átnevezést. Bencemac A Holtak Szószólója 2015. január 4., 18:14 (CET)
Kész. Pkunkpošta 2015. január 6., 07:43 (CET)
POWER3 szerkesztődik
Elkezdtem a POWER3 cikket. Pkunkpošta 2015. május 4., 08:02 (CEST) Kész lett. Pkunkᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 8., 18:59 (CEST)
POWER4
Elkezdtem a POWER4 cikket. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 9., 09:51 (CEST) / Kész. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 10., 09:02 (CEST)
POWER5
Elkezdtem a POWER5 cikket. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 10., 09:03 (CEST) / Kész. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 10., 15:05 (CEST)
POWER6
Elkezdtem a POWER6 cikket. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 10., 15:59 (CEST) / Kész. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 11., 23:25 (CEST)
POWER7
Elkezdtem a POWER7 cikket. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 11., 23:31 (CEST) / Kész. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 16., 17:13 (CEST)
POWER8
Elkezdtem a POWER8 cikket. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 16., 17:15 (CEST) / Kész. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 19., 22:31 (CEST)
Sablon
Helló, készülök a szóbeli érettségire, és az NTFS szócikkre jutottam. Nagyon meglepett, hogy a sablon hány nem létező lapra mutat. Azonban elkezdtem keresgélni, és például a DFS létezik. Ilyen még a DNS (egyértelműsítő lap) is. Sablonba hogy lehet belejavítani? Ha ez nem lenne probléma, magam is megoldottam volna. --Misisanta97 vita 2015. május 18., 20:23 (CEST)
- @Misisanta97: Sajnos, a WP számítástechnikai szegmense még sok kívánnivalót hagy maga után. Ez vonatkozik a mennyiségre, és sajnos a minőségre is. Ha teheted, akkor használd a tanáraid és a tanterv által ajánlott papír-alapú irodalmat. Ha időd engedi, akkor persze nagyon örülnénk, ha bővítenéd vagy javítanád a meglévő anyagot, de ez semmiképpen se menjen a tanulmányi eredményeid kárára.
Sablon szerkesztése: a sablon hasonlít a szócikkekre, ezért a „Forrásszöveg szerkesztése” gomb a szerkesztőfelületbe visz. Na, ekkor jön az a rész, hogy nem kéne elbaltázni... de sokan így kezdik. Üdvözlettel, --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 18., 21:46 (CEST)
Tényleg, elfeledkeztem a forrásszöveg szerkesztése opcióról. "Ha teheted, akkor használd a tanáraid és a tanterv által ajánlott papír-alapú irodalmat." Itt két dolog a probléma. Először is én nem tanulok informatikát, ez az én "hobbim", másodszor is a papír alapú-irodalom sokszor rövid, egész bekezdések ismétlődnek és elavult (floppy-t meg kazettát emleget). Ha egyszer megtehetem, nemcsak szócikkeket fogok bővíteni, hanem könyvet írok a szóbeli tételekről. Egyébként még annyi szaktudásom nincs, hogy bátran beleszerkesszek informatika témájú cikkekbe. Szóval egyenlőre fordítok, földrajz témában: Texel, Vlieland, Assen. Bár az utóbbit még nem fejeztem be. Majd nyáron. Akkor végigmegyek a zászlócsonkokon...Marokkó zászlaját már kiegészítettem. --Misisanta97 vita 2015. május 25., 11:42 (CEST)
- Hobbi: dicséretes. A fenti mondataimat a „készülök a szóbeli érettségire” állításra alapoztam. Lehet, hogy úgy érzed, hogy kötöm az ebet a karóhoz, de további papíralapú irodalmat tudok ajánlani: a Műegyetem könyvtárát. Ott van ugyanis az OMIKK, és nagyon érdekes számítástechnikai anyag van benne. Ráadásul könyveket is lehet vásárolni az állománycsökkentésből (egy sör árából 2 vagy akár 3 könyvet is, nem kamu!). --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. május 25., 13:32 (CEST)
Létrehozva – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Robogos (vitalap | szerkesztései) 2015. május 23., 14:18 (CEST)
Kategória:Programozási alapfogalmak
Kategória:Programozási alapfogalmak
Ezt most csináltam, meglepő módon még nem volt, érdemes feltölteni a konkrét nyelvtől független alapfogalmakkal (program, változó, függvény, ciklus...). Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2015. június 13., 09:28 (CEST)
Első személyi számítógép
A ZX Spectrum cikk egyik editjében előjött ez a fogalom, miszerint ez lenne az első személyi számítógép. Ez messze nem igaz, de akkor mi volt az első? Erre találtam egy oldalt: http://www.blinkenlights.com/pc.shtml –, amely a tippeket szépen sorba megcáfolva arra lyukad ki, hogy az első személyi számítógép a Simon nevű gép volt. Az enwiki is ezt állítja: en:Simon (computer)
A gépet Edmund Berkeley fejlesztette ki oktatási célokra 1950-ben, és a Radio-Electronics magazin számaiban publikálta a terveit 1950-1951 között. A gép relékkel épült föl, 2 bites ALU-val rendelkezett, a bemenet-kimenet és a memória is (!) lyukszalaggal működött.
Megérné a cikket lefordítani. – Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 8., 14:33 (CEST)
Nem biztos, hogy van egyáltalán olyan, amire egyértelműen ki lehetne jelenteni, hogy az az első, ezekkel nagyon csínján bánnék. Egyáltalán hol van a személyi számítógép pontos és általánosan elfogadott definíciója, aminek alapján ezt el lehetne dönteni? Ha nincs ilyen, akkor nincs első sem. (Ki volt az első ember?) Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2015. augusztus 8., 16:26 (CEST)
A spectrum nem lehet az első, hiszen csak a Sinclairnél megelőzte a ZX 80 és a ZX 81 Robogos vita 2015. augusztus 8., 16:39 (CEST)
- Természetesen. Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 9., 11:18 (CEST)
@Bináris: a helyzet azért nem annyira sarkos, hiszen itt jól dokumentált eseményekről és technikai fejlődésről van szó. A személyi számítógépnek lehet, hogy nem egyértelmű a definíciója, de mindegyikhez lehet egy elsőt találni. (minden definícióhoz egy első megvalósítást, no.)
Most a A számítógép története#Harmadik generációs számítógépek szakaszban van erről egy sor, ami azt állítja, hogy „1971 hozza a nagy fordulatot: John Blankenbaker megépíti az első személyi számítógépet a Kenbak I-t.” A Kenbak I már integrált áramkörökkel épült. A gépnek igen kicsi a memóriája, a kimenetei csak világító lámpák. Programozható, de alkalmazásokat nem képes futtatni. Az elsőség mellett áll ki a Computer History Museum, az American Computer Museum és sokan mások – tulajdonképpen ennek az elsőségét a bostoni Computer Museum egy versenyén döntötték el, így az eredmény nem 100%.
Igen jó a en:History of personal computers cikk is, ezt is megérné lefordítani/átdolgozni/. Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 9., 11:18 (CEST)
iWiW
Egy év után újra jelöltem, nézzetek rá kérlek, ha időtök engedi: Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre/IWiW (másodszor). Bencemac A Holtak Szószólója 2015. augusztus 26., 12:00 (CEST)
Info cikkszám
Ötletek:
- az "Info cikkszám" számait grafikonon lehetne ábrázolni;
- ennek a deriváltját is, ami a növekedést mutatná;
- ezt a wp sokkal nagyobb "hu wp cikkszám" növekedésével is össze lehetne kötni.
To do: grafikon a wp-api lekérdezésekből. Bónusz: az "info cikkszám" százalékos arányának csökkenése azt jelenti, hogy az egyéb témakörök örvendetesen gyarapodnak (:) – Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 31., 23:14 (CEST)
SciTE
A szerkesztőn belüli futtatás eredménye új ablakban jelenik meg. Itt szerkesztőfelületre gondolt az illető, aki most visszavonult ideiglenesen: SciTE#Jellemzők? Apród vita 2015. december 1., 23:01 (CET)
Informatika
kivételesen hamis nyomon az angolból (egy ritka kivétel, hogy nem az angolból jött)
A német, francia, olasz és orosz Wikipedia szócikkek a német Karl Steinbuch-ra hivatkoznak.
A vitalapon részletes források az "Informatik" szó történetéről és... miért nem angol, hanem europai? https://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Informatika
Azt hiszem, hogy fontos, hiszen az " Informatikai műhely " névadója!
db007 ...kellemes Karácsonyt
– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Szabo Tamas (vitalap | szerkesztései) 2015. december 26., 04:54 (CET)
Légy szíves, a ~~~~ jelekkel írjál alá, és úgy, hogy lássuk, ki vagy. A beírásodat egyáltalán nem értem. Megpróbálnád elölről kezdeni értelmes mondatokban, amiből kiderül, hogy mit szeretnél? Ha egy szócikkel kapcsolatos konkrét problémád van, akkor azt a vitalapjára érdemes írni, nem ide. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2015. december 26., 08:34 (CET)
Ha figyelmesen olvasod a fenti (rövid) szövegemet, akkor látod, hogy az általad javasolt vitalapon olvashatod részletesen a lényeget. https://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Informatika (a fenti db007 pedig a "ki vagyok-hoz" vezet. Már nagyon régen használtam a Wiki szerkesztést és a hullámos vonalakat nem találom a billentyűzeten, régen valamikor tudtam) Gondolom, ha "Informatikai" műhely, akkor a névadó "Informatika" ne legyen hibás.
Ide is tartozik, nem csak a szócikk vitalapra a fontossága miatt. db007 vita 2015. december 26., 08:42 (CET)