Szerkesztővita:Joeyline/Archívum15

Téma hozzáadása
Aktív megbeszélések

párbajtőr csapattagok

Szia

Megnéztem a Magyar sport kézikönyvében. Ebben az eredeti lapváltozat szerinti csapattagokat említik. A magyar sport évkönyvéből az 1974-esben és az 1975-ösben tudtam ellenőrizni. Ezekben is az eredeti lapváltozat szerinti sportolók szerepelnek. Pap Jenő szócikkét én írtam. A cikk forrása (Ki kicsoda a magyar sportéletben?) szerint párbajtőrben nem szerepelt 1974-ben. Tőrben indult (a sportévkönyv is ezt írja), de mivel később a jelentős sikereit párbajtőrben érte el, ezért lehet, hogy bekeverték a párbajtőr csapatba is. Összegezve: minden forrásom az eredetei adatokat erősíti. --fausto vita 2014. december 21., 04:26 (CET)

A magyar sportévkönyvek csak a győztes és/vagy a magyar csapat névsorát szokták közölni. És nem jelent meg minden évben, amikor vívó vb-t rendeztek. Néhány év biztos van amihez tudok forrást szerezni és ki lehet Így dolgozni, de a neten elérhető, gyorsan végigböngészhető forrást, ami a felmerült hibákat nem vették át, én sem találtam.

Karácsony

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2014. december 24., 22:06 (CET)

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! Apród vita 2014. december 25., 04:17 (CET)

Nem (?) szubcsonk törlése szubcsonkként

Szia. Visszaállítottam a kérdéses cikket, s levettem róla a {{szubcsonk}}(?) sablont. Vizsgáltam törlés előtt a cikket, a mérete 1260 bájt volt. Viszont a sablonokon és az infoboxon kívül három mondat a tartalom, emiatt döntöttem a törlés mellett. FarkasgergelyPisces symbol.pngÜzenet 2014. december 26., 17:59 (CET)

Információegység van az infoboxban és a három mondatban is. Csak ha rákattintasz a cikkre, gyakorlatilag annyi derül ki, hogy „A 0,07% a Hősök című amerikai televíziós sorozat tizenkilencedik epizódja.” Ennyi a tényleges információ. Az infoboxban vannak vendégszereplők, rendező, gyártás. Ennyi. Érdekességként említve van két dolog, amelyek nem szorosan tartoznak a televíziós sorozat ismertetéséhez. Nekem hiányzik egy néhány mondatos leírás a cselekményről. Így nagyon üres a lap, hiába 1213 bájt a nagysága. A sablonok és az infobox miatt annyi, de szerintem az információ tartalma kevés. 1 mondatos bevezető, 1-2 mondatos cselekmény ismertető. Ennyit tartanék minimumnak egy cikk megtartásához. Infoboxot és a sablonokat nem sorolnám hozzá. FarkasgergelyPisces symbol.pngÜzenet 2014. december 26., 20:29 (CET)


Engem az adott cikk sorsa különösebben nem érdekel, de elvi szempontból megjegyzem, hogy ilyenkor a fórsriftos eljárás nem az, hogy izomból levesszük a szubcsonksablont, meg hogy helyreállítjuk a törölt cikket, hanem az, hogy TMB-t írunk ki. Malatinszky vita 2014. december 26., 22:41 (CET)

hello

miért nem fogadtad el a puskás gyerek admin kérelmét?

von Essen

Szia!

  • 1977
    • Sportévkönyv 1977: Jacobson, Edling, Harmenberg, Flodström
    • Sport (zürichi sportújság):Harmenberg, Högström, Edling, Jacobson, Flodström. Mivel a svédek Svájccal döntőztek, így csak tudják, kik szerepeltek a csapatban.
  • 1978
    • Sportévkönyv 1978: nem közli a bronzérmes csapat összeállítását.
    • Sport: csak a bronzmeccset részletezik a svédektől. Edling, Harmenberg, Jacobson, Malkar. Az ötödik versenyzőt nem közlik.

A svéd szövetség ezeket közli.

Találtam még ezt. 6., 7. oldal Ez még internet előtti, így biztos nem a netről másolták.

Ezekben Essen az ötödik 1978-ban. --fausto vita 2014. december 29., 21:48 (CET)

http://134.103.222.2/gea/1983-07-30.pdf 20. oldal, weitere wm-medaille winkt című cikk utolsó bekezdésében sorolja a csapattagok győzelmeinek és vereségeinek a számát. Heer is említve van.--fausto vita 2014. december 31., 06:21 (CET)

Igen, de ez csak a selejtező. A továbbiakról a következő számban írnak, de már nem ilyen részletesen.--fausto vita 2014. december 31., 12:42 (CET)

Re: Duplikált sablon összevonása

Szia! Az angol wikin is most szüntethették meg a női sakkvilágbajnokok sablont, mert eddig volt náluk is (én is onnan vettem az ötletet), most viszont nincs. Valóban duplikált, és a "Női sakkvilágbajnokok" sablon nyugodtan megszüntethető, mert a "Női sakkvilágbajnokságok" sablon tartalmazza a világbajnokok neveit is a világbajnokságok évszámain kívül. Ha intézed a törlést és egyebeket, azt megköszönöm. --Dodi123 vita 2014. december 30., 13:41 (CET)

Belga jégkorongozók

Köszi, hogy szóltál! Gondban voltam a nevekkel, de nem fordultam segítségért, és így úgy tűnik hibáztam. A hibákat kijavítottam, de a Jean Van Der Wouwer akkor kis d betűvel van? Engusz vita 2014. december 31., 04:29 (CET)

Még a Louis De Ridder is kis d és a de-vel kezdődik a név? Engusz vita 2014. december 31., 04:37 (CET)

BUÉK

Olympic Barnstar Hires.png 2014-es Arany Barnstar
A lelkiismeretes, egész éves munkádért! Köszönöm, Csurla vita 2014. december 31., 14:25 (CET)

Nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség! - Csurla vita 2015. január 4., 19:31 (CET)

Guillermo Pérez

A megszavazott és érvényes irányelv alapján a művészeket a művésznevükön hozzuk. Nagyon kérem, hogy semmiképpen se térjünk el a megszavazott irányelvtől, rossz precedenst teremtene. Köszönöm a megértésedet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 5., 14:52 (CET)

Azt ugye nem te fogod eldönteni, hogy mi a releváns irányelv? És ugye nem akarod megmagyarázni, hogy egy színésznél, aki művész, annál nem releváns a direkt az ő esetükre specializálódott irányelv? Ez a művész ezen a néven ismert, ezen a néven kell rá hivatkozni. Köszönöm megértésed! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 5., 14:58 (CET)

Teljesen mindegy, hogy felvett vagy nem felvett neve. Ezen a néven ismert. Ha úgy tetszik, akkor kompromisszumos megoldásként lehet a színművész taggal egyértelműsíteni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 5., 15:03 (CET)

Megkérnélek, hogy ezt a lekezelő stílust tartogasd annak, aki erre vevő. Mivel az ilyen kommunikációval nem tudok mit kezdeni, két dolgot tehetsz:

  1. Megkérdezed a közösséget, és majd ők eldöntik, hogy melyik névváltozat a helyes, én pedig természetesen elfogadom a véleményüket.
  2. Ami valószínűbb, úgyis úgy cselekszel, ahogy jónak látod, lesöpörve minden érvet.

Bármit is csinálsz, a te felelősséged. Nekem túl rövid az élet, hogy ilyenen rugózzam, vagy hagyjam magam rugóztatni. Tégy amit jónak látsz! Kérlek, kímélj meg a további válaszaidtól! Kösz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 5., 15:14 (CET)

Kértem, hogy kímélj meg a további üzeneteidtől. Ez nem sikerült. Kértem, hogy ezt a lekezelő stílust mással gyakorold, ne velem, erre ugyanolyan lekezelő stílusban tájékoztatsz valaminek a megtételéről, úgy mintha az a te érdemed lett volna, miközben itt fentebb én mondtam, hogy kérd ki a közösség véleményét, amit majd elfogadok. Nem vagyok vevő a személyeskedéseidre, továbbiakban lásd WP:CIV. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 5., 15:38 (CET)

Jó duma, amit el is hinnék, ha a kocsmafal elmentése és vitalapom szerkesztésre való megnyitása közben nem kaptál volna értesítést arról, hogy írtam neked. De igazad van, sem a téma, sem a veled való vitatkozás nem érdemel több időpocsékolást. Neked is szép napot! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 5., 15:52 (CET)

Le kéne állni az átnevezgetéssel és elfogadnod, hogy nem sikerült meggyőznöd a közösséget. Ha úgy alakult volna, én elfogadtam volna a végeredményt. Ennyit te is megtehetsz. Sajnos nem minden esetben van igazunk, és ez rád is vonatkozik (lásd a Plankton, a Telefon és a Fernando Alonso). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 17., 16:39 (CET)

De ha az eddigi megbeszélés nem volt elég meggyőző, kérlek, rendezz egy kocsmafali röpszavazást. és annak az eredménye szerint tartjuk meg a színész nevét. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 17., 16:42 (CET)

Az nem érv, hogy nem válaszolsz a felvetésekre, hagyod, hogy archiválódjon, majd arra hivatkozik, hogy archiválódott. Ez rosszhiszemű eljárás, ahogyan az is, hogy felülbírálod több szerkesztő véleményét, akik egyértelműen nem értettek egyet veled és a véleményeddel (még úgy sem, hogy megpróbáltad befolyásolni a véleményüket). És sajnos már nem először csinálsz ilyet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 17., 16:54 (CET)

Wikidata

Szia! Láttam, hogy létrehoztál több sportoló cikket már korábban. most megnéztem a vivók adatait a wikidatán és a következő dolgokat vettem észre:

  • 100 német vivó is van a wikidatán;
  • név, születési hely és dátum meg van adva a wikidatán;
  • adott, hogy melyik olimpián indult, ez alapján a navboxot is be tudjuk rakni automatikusan;
  • két forrás is van a wikidatán!

Ez így elég lenne egy szócikkhez, sőt mit egyhez, mind a százhoz, hiszen a németek mehetnek a német vívók kategóriába, a születési dátumból meg meg lehet csinálni a születési kategóriát is! --B.Zsolt vita 2015. január 5., 23:00 (CET)

Ilyet tudnék: Alexander Achten. Persze ha van róla szabad kép is, az pluszba jönne hozzá. --B.Zsolt vita 2015. január 17., 00:30 (CET)

Adatokat csak a wikidatából és az infoboxból tudok szerezni, szerinted az angol érem táblázat átültethető magyarra? Más: Az adatok forrása a német vivók kategória, de azok nem mint olimpikonok is egyben. --B.Zsolt vita 2015. január 17., 00:52 (CET)

Proske

Szia!

A források szerint 91-ben valóban bronzérmes volt, meg 93-ban is.--fausto vita 2015. január 6., 05:18 (CET)

Az MTi szerint:

  • 1991 Eric Srecki, Robert Leroux, Olivier Langlet, Herve Faget, Jean-Michell Henry
  • 1993 Srecki, Leroux, Delhome, Faget, Henry

ezt nem lehet linkelni.– fausto vita 2015. január 6., 06:04 (CET)

Vívók

a google a The Complete Guide to Fencing - 344. oldal találatában Gerd Opgenorth szerepel 1974-ben. De az oldalt nem lehet megnézni.

Meg itt is ezt írják.

1975: Hanns Jana 1 és 2 --fausto vita 2015. január 13., 00:21 (CET)

Henry: A Magyar sport évkönyve szerint csapattag volt.--fausto vita 2015. január 13., 17:47 (CET)

Evéquoz: A zürichi Sport és Ez az oldal is azt írja, hogy csapattag volt.--fausto vita 2015. január 15., 15:44 (CET)

Eb: A sportévkönyv és a Ki kicsoda a sportéletben azt írja, hogy 3. Kolczonay, 4. Székely. Zürich azt írja, hogy 3. Székely, 4. Kolczonay. Szerintem, mivel most magyar "belügyről" van szó, elfogadhatjuk a magyar forrásokat pontosnak. --fausto vita 2015. január 19., 23:39 (CET)

1959:A Népsportban ez az összeállítás jelent meg: Sákovics, Kausz, Bárány, Gábor, Marosi, Berzsenyi--fausto vita 2015. január 20., 06:51 (CET)

1958: Bárány, Gábor, Balthazár, Kausz, Berzsenyi. Öt párbajtőröző utazott ki. --fausto vita 2015. január 20., 06:51 (CET)

Kovács Iván: 1991-ben ő nyert. A sportévkönyvben 1991-ben és 1993-ban is 2 bronzérmes volt.--fausto vita 2015. január 20., 06:51 (CET)

58-ban az elutazásról szóló cikk közli a csapattagokat. Egy vb utáni cikksorozatban pedig azt írják, hogy Berzsenyi egy mérkőzésen szerepelt csapatban.

59-ben Marosi tuti. Szerepelt mérkőzésen is. Berzsenyi nem kapott lehetőséget mérkőzésen a csapatversenyben. Nem tudom ilyenkor hivatalosan csapattagnak tekintik vagy sem. Tény: A Képes Sportban megjelent egy fénykép a dobogóról, 5 magyarral. Másik tény a Népsport és a sportévkönyv hat nevet közöl (tehát Berzsenyi is. Bár a sportévkönyv lehet, hogy a sport napilapra támaszkodott.) Majd ha könyvtárban járok még megnézem más forrásban is, hátha benne van.--fausto vita 2015. január 20., 20:56 (CET)

1986: +Kosztarev (Népsport)

1987: +Igor Tyihomirov (sportévkönyv)

1990: +Kajdo Kaaberma (MTI)

1998: Franciaország Rémy Delhomme, Hugues Obry, Franz Philippe, Eric Srecki / Oroszország Szergej Kocsetkov, Pavel Kolobkov, Andrej Kolotyilin, Valentyin Zaharovics (MTI)

@Fausto: Ugyanebben az évben a vb-n Valerij Zaharevics volt a bronzérmes orosz csapat tagja (Kolobkov, Kolotyilin és Alekszandr Jeleckih mellett). Nem lehet, hogy itt, az Eb-nél is róla van inkább szó? -- Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2015. január 23., 01:47 (CET)

Itt Valerij.--fausto vita 2015. január 23., 22:04 (CET)

@Fausto: Igen, mert ez is a vb-t mutatja. 1998-ban az Eb-n és a vb-n is egyaránt Magyarország, Franciaország, Oroszország volt a dobogósok sorrendje, de míg a magyar és francia csapat összetétele nem változott, addig az oroszban legalább 1 különbség volt: mint fentebb írtad Szergej Kocsetkov szerepelt az Eb-n, én pedig azt írtam az olasz wiki alapján, hogy Alekszandr Jeleckih a vb-n. Amit linkeltél, az ugyanúgy a vb-t mutatja La Chaux-de-Fonds-ból. -- Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2015. január 24., 00:22 (CET)

Ez a jó link. – fausto vita 2015. január 24., 05:16 (CET)

Szia! Megnéztem az 1959-es párbajtőrcsapatot a Vívó Híradóban, ami a magyar szövetség havilapja volt. Sajnos végeredményt névsorokkal nem közöltek. A verseny részletes leírásában ez az újság is csak Kausz, Bárány, Sákovics, Gábor és Marosi nevét említi. Berzsenyit nem. – fausto vita 2015. január 26., 18:38 (CET)

Re: 10 000. olimpiás cikk

Szia! A 10 000. olmipiás cikket majd a Wikipédia:Olimpiaműhely/Szócikkek listája laptörténetéből lehet megmondani. Jelenleg 9565 cikk van a kategória alatt. A 10 000 eléréséig sűrűbben nézem és frissítem a lapot, ha átlépi a 10 000-et, akkor az előző változattal történő összehasonlításkor az újonnan bekerült cikkek laptörténetét kell megnézni, a sűrű frissítés miatt remélhetőleg nem lesz sok. Így kiderül, hogy időrendben melyik a 10 000. cikk.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2015. január 20., 01:09 (CET)

Igen, van ilyen lehetőség. A labdarúgókkal, pontosabban az edzőkkel kapcsolatban pedig jó lenne rendezni, hogy az olimpiai csapatok szövetségi kapitányai olimpikonok-e vagy sem (Olimpiaműhelyhez tartozik-e vagy sem). Csurla szerkesztővel volt nem rég ebből ismét egy minivitám, amit annyiban hagytam. Portálsablon van a cikken, de a szakvezetőkre nincs kategória, nincsenek olimpia kategória alatt (ha lenne, akkor a 9565 is magasabb lenne már). Néhol értékelősablon sincs, néhol van.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2015. január 20., 01:49 (CET)
Rendben, ebben az esetben melyik kategóriába kell tenni őket? Olimpikonoknak nem annyira nevezhetők, a szakvezetőknek pedig nem létezik kategória az Olimpia kat. alatt.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2015. január 20., 02:48 (CET)

Rizsakov

Azért előbb kikérem most már a közösség véleményét, hogy hogyan lehetne mégis valahogy jelezni, hogy az általános és így szintén helyes megnevezése a Viktor Rizsakov/Victor Ryzhakov/Виктор Рыжаков. Nem ellened, csupán a megoldás érdekében - ezt fontosnak tartom leszögezni! Hátha lesz valakinek valami jó megoldása (remélem!). Ok? Fauvirt vita 2015. január 20., 15:03 (CET)

Hm... tehát azt mondod, hogy ha úgy írnám, hogy: Viktor Anatoljevics Rizsakov, vagy Viktor Rizsakov (oroszul: Виктор Анатольевич Рыжаков; Habarovszk, 1960. május 25. –) európai hírű, Sztanyiszlavszkij-díjas orosz rendező..... akkor az ok? Fauvirt vita 2015. január 20., 15:31 (CET)

Re: 1920-ban ezüstérmes belga párbajtőrcsapat tagjai

Szia! Szerinem összehangban a lapokkal, illetve az enwikin teljesen megírt nemzetcikkel és versenyszámcikkel, tekintsük őket csapattagoknak.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2015. január 21., 01:03 (CET)

Ақтөбе/Aktyubinszk/Aktöbe

Ez esetleg érdekes lehet: Ақтөбе --Malatinszky vita 2015. január 21., 21:47 (CET)

A Viktor Igorevics Modzolevszkij cikkben anakronizmus az Aktöbe alak. A szovjet időkben a várost Aktyubinszknak hívták (ami nyilván a kazah névből származik, de mégis más mint a város jelenlegi orosz neve, ami Aktobe). --Malatinszky vita 2015. január 21., 22:21 (CET)

Ez egy lehetséges megoldás. --Malatinszky vita 2015. január 21., 23:23 (CET)

Javítás

Szervusz, Joeyline!

Köszönöm, hogy kijavítottad „A Dél-afrikai Unió az 1952. évi nyári olimpiai játékokon”-ban elkövetett hibámat! Üdvözlettel: --Ronastudor a sznob 2015. január 22., 14:34 (CET)

Igor Tikhomirov

Szerintem ő: Tyihomirov, de kezdem azt hinni, hogy reménytelenné vált az oroszok helyes magyarírása. Térjünk vissza az Onyegai Jenőre? Ami nem a múlt század, hanem a 19-ik... Maradok mély tisztelettel: OsvátA Palackposta 2015. január 22., 14:51 (CET)

Ha nem lenne ott zárójelben cirill betűkkel a neve, az egész eszembe se jutott volna. Üdv! OsvátA Palackposta 2015. január 23., 07:40 (CET)

Invitation to Medical Translation

Medical Translation Project

Globe-Star of life.svg
Invitation to the Medical Translation Project – a joint Wikimedia project started by the English language WikiProject Medicine!

Thank you for being one of the top Medical editors! I want to use this opportunity to introduce you to our most ambitious project.

We want to use Wikipedia to spread knowledge where it will be used. Studies have shown that Wikipedia is the most common resource of medical knowledge, and used by more people than any other source! We want high quality articles, available to everyone, regardless of language ability. It isn't right that you would need to know a major language to get hold of quality content!

That is why in the recent Ebola crisis (which is still ongoing) we translated information into over 70 languages, many of them small African languages. This was important, as Wikipedia was also shown to be the biggest resource used in Africa for information on Ebola! We see tremendous potential, but also great risks as our information needs to be accurate and well-researched. We only translate articles that have been reviewed by medical doctors and experts, so that what we translate is correct. Many of our translators are professionals, but many are also volunteers, and we need more of you guys – both to translate, but also to import finished translations, and fix grammatical or other style issues that are introduced by the translation process.

Our articles are not only translated into small languages, but also to larger ones, but as of 2015 this requires users to apply for an article to be translated, which can be done here (full articles, short articles) with an easy to manage google document.

So regardless of your background head over to our main page for more information, or to our talk page and ask us questions. Feel free to respond in any language, we will do our best to find some way to communicate. No task is too small, and we need everyone to help out!

I hope you will forgive me for sending this message in English – we also need translators for messages like this, and above all local language community managers, which act as a link between us and you. Also I can not reply on your talk page, so please go to our talk page!

Thank you for helping medical information on Wikipedia grow! -- CFCF 🍌 (email) 15:37, 28 January 2015 (UTC)

Google Translation of this message

Húsvét

Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 20:32 (CEST)

Üdvözlet

Üdvözöllek téged! Örülök, hogy visszatértél! Apród vita 2015. augusztus 13., 01:38 (CEST)

Részt vevő nemzetek

Szia! Ha időd engedi rá tudnál nézni erre a a vitára. Köszi, Csurla vita 2015. augusztus 16., 17:11 (CEST)

Férfi egyéni mezőnyverseny kerékpározás az 1896. évi nyári olimpiai játékokon

Üdv! Ezt a szócikket te nevezted át valaha erre a címre, és ott hivatkozol is egy Olimpiaműhely-döntésre. Nekem viszont nagyon furának tűnik ez a megfogalmazás: mezőnyverseny kerékpározás. Nem hiányzik egy kötőjel belőle? Vagy valami más? (Egyébként ez több szócikk címét érintheti, meg egy sablont is.) Köszönöm, – Vépi vita 2015. október 30., 09:51 (CET)

Paul Keres sakknagymester életrajzának kiemelési eljárása

Szia! Jelöltem a kiemelt cikkek közé a 20. század egyik legnagyobb sakkozója, Paul Keres észt sakknagymester életéről szóló szócikket, amiben korábban te is szerkesztettél. Kérem nézz rá, észrevételeidet, javaslataidat szívesen fogadom. Ha alkalmasnak találod a kiemelésre, akkor kérlek, támogasd te is. Az értékelés munkalapja itt található: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Paul Keres. – Dodi123 vita 2015. december 7., 09:17 (CET)

Karácsony

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2015. december 25., 22:21 (CET)

Szabadstílusú sí – Olimpiaműhely

Szia, ha időd engedi, kérlek nézz be az Olimpiaműhely vitalapjára. Érkezett egy komoly észrevétel a síakrobatika cikkek elnevezéseivel kapcsolatban, amit úgy, gondolom hogy támogatunk kell, mert mi kevésbé vagyunk/voltunk jártasak a témában. Amennyiben átnevezésekre kerül sor, akkor adminként a közreműködésed is szükséges lenne, mert névütközések lennének.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2016. január 20., 00:03 (CET)

RE:Apró hiba, elütés

Szia! Köszi hogy jelezted! Valoszínű a másolásom közbe véletlenül lemaradt a v:(– Battila27 vita 2016. március 18., 21:32 (CET)

(Ruszevszki) Ebbe az egy névbe nem voltam biztos most már tudom:)– Battila27 vita 2016. március 18., 21:38 (CET)

Párbajtőrvívó

Szervusz, Joeyline!

Sejtettem, hogy valami készül - valaki cikket akar írni a párbajtőrvívóról - nem konkrétan, hanem általában -, de már késő volt. Mea culpa… – Ronastudor vita 2016. március 19., 13:28 (CET)

Szia, most látom, hogy régi szerkesztéseimben kékítettem a „párbajtőrvívó”-t, bocs', ha találkozom ilyesmivel, kijavítom. A szerk.lapomon egyébként szerepel, hogy fotelsportoló lévén nem írok/ellenőrzök/javítok sporttal kapcsolatos cikkeket, mert nem értek a sporthoz. Kellemes húsvéti ünnepeket, Joeyline! --Ronastudor vita 2016. március 24., 09:39 (CET)

Török tartományok

Helló Joey!

Más úton belebotlottam a török tartományok és székhelyeik problémájába, és mivel a Kocsmafali egyértelműsítéshez is kapcsolódik, ott a megjegyzés szakaszban írtam ezzel kapcsolatban. Az az igazság, hogy utána néztem meg, hogy a témát Te rendezted, és a Kocsmafalon is fölvetetted, sőt a velem azonos megoldáshoz botos segítséget kértél, amire vállalkozó nem volt. Én elkezdtem ezt a munkát, de közben kicsit elbizonytalanodtam. Most viszont úgy gondolom, hogy Te az egyértelműsítő lapokat és az oda mutató átirányításokat, valamint a belső hivatkozások egyértelműsítését csak a munka jellege miatt nem csináltad meg. Én most megcsinálnám, ahogy már néhányat megcsináltam (pl. az első Adana). Ha nincs ellenvetésed, akkor ezzel megegyezően megcsinálnám mindet. --Porrimaeszmecsere 2016. március 28., 17:10 (CEST)

Húsvét

Boldog húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2016. március 28., 18:26 (CEST)

Nancsú Szóran

Szia, nem volt üres. – Pagony foxhole 2016. május 11., 22:44 (CEST)

Orosz olimpikonok angol nevű átirányításának törlése

Szia! Elnézésedet kérem, hogy fölösleges munkát okoztam Neked! Miután elmagyarázták azt, hogy ezekre az átirányításokra miért van szükség, amit tudtam visszavontam, de a már töröltek visszaállításához nekem jogosultságom nem volt. --Porrimaeszmecsere 2016. május 22., 23:28 (CEST)

@Porrima: Rendben. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. május 22., 23:31 (CEST)

RE:Maszlakova

Szia! Most össze zavarodtam.:) De közben leesett. – Battila27 vita 2016. május 25., 21:38 (CEST)

1 óra múlva

Szia!

Mint tapasztaltabb szerkesztőnek, kapásból elfogadtam a törlés ellen emelt kifogásodat. De hogy ne látsszak nagyon hülyének: itt egyáltalán nem arról van szó, hogy töröljünk minden olyan kételemű egyértlapot, aminél az egyik piros, mert már megbarátkoztam a teljesen piros egyértlapokkal is. Itt maga a cím speciális, és úgy gondolom, hogy ilyen címmel más opusz (opera vagy hasonlók) vagy tévémárka vagy akármi csak nem fog születni a közeljövőben. – Porrimaeszmecsere 2016. május 27., 17:59 (CEST)

Régebben, ha jól emlékszem, a két homonimánál éppen hogy az volt az irányelv, hogy nem muszáj egyértlapot készíteni, ha más sablonnal meg lehet oldani a dolgot. Most meg már komolyan azon töröm a fejem, hogy sima cím van több, vagy egyértelműsített... – Porrimaeszmecsere 2016. május 27., 18:02 (CEST)

@Porrima: Már elég régóta úgy van, hogy akkor is csinálunk egyértlapot, ha csak 2 homonima van. Előnye az, hogyha pl mint itt, valaki szerkeszt egy cikket, és abban meg akarja hivatkozni a regényt, akkor ugye először simán a címét szögletes zárójelek közé teszi, de aztán előnézetben látja, hogy az zöld link, átirányítás az egyértlapra. Onnan viszont könnyedén ki tudja választani a helyes hivatkozási címet. Ellenben ha egyértlap nélküli esetben a mezítlábas névalak a filmre átirányítás, akkor ez nem látszódna. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. május 27., 18:21 (CEST)

Tényleg nem akarok vitatkozni, de ami érveket hoztál, egyik sem áll: átirányítási lap is van, a létező film cikkében a legelső sorban ott van a regény helyes címe, ha valaki magától nem tudná. – Porrimaeszmecsere 2016. május 27., 19:03 (CEST)

Földházi Zsófia

Szia!

Kaptam/tunk engedélyt erre a képre File:Földházi Zsófia.jpg, de én sporttémában analfabéta vagyok. Tudnál kanyarítani a kép köré egy szócikket, hogy ne kallódjon használatlanul? Köszi előre is, ha igen (ha meg nem, akkor is :-)). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. június 8., 15:14 (CEST)

Nem okoztál csalódást! Az említett javaslatok is megfelelő segítségek. Felkeresem Faustót. Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. június 8., 15:22 (CEST)

Úgy néz ki, a kérés célt ért és a türelem szócikket terem. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. június 8., 19:17 (CEST)

Párbajtőr

Szia

  • 1962 Franciaország, arany: Yves Dreyfus, Jack Guittet, Claude Bourquard, Rene Queyroux, Gerard Lefranc (A magyar sport évkönyve 1963, 101. oldal)
  • 1981 Magyarország, bronz: Kolczonay Ernő, Szijj Károly, Pethő László, Dénes Balázs, Székely Zoltán (A magyar sport évkönyve 1981, 232. oldal)
  • 1986 NSZK, arany: Elmar Borrmann, Volker Fischer, Thomas Gerult, Alexander Pusch, Arnd Schmitt (A magyar sport évkönyve 1986, 288. oldal)
  • 1961: A sportévkönyv ugyanennyi nevet közöl a csapatoknál. A Népsport mindenkinél ötöt.
  • 1962:sportévkönyv a svédeknél 4, a szovjeteknél 6 nevet közöl. A Népsport csak a győztes csapat összeállítását közölte.

– fausto vita 2016. június 9., 21:38 (CEST)

Az 1983-as világbajnok francia csapatból a hiányos név: Philippe Kuras. – fausto vita 2016. június 10., 06:12 (CEST) A magyar sport évkönyve 1983, 244. oldal– fausto vita 2016. június 12., 09:15 (CEST)

A többi évnél a forrásaim sem tudnak többet. 1933-ban az MTI a mérkőzések részletezésénél is csak ezt az 5 franciát adta meg. A végeredménynél sajnos nem közölt csapatnévsorokat. 1949-ben a Népsport csak apróhírdetésnyi beszámolókat írt a vb-ről. Gondolom azért mert mi nem indultunk.– fausto vita 2016. június 12., 10:33 (CEST)

Pedzs

Szia! Az angoloknál Leander Paes néven ismert indiai teniszező nevét magyar átírásban az eredeti bengáliból Ogodej véleménye alapján írtam át. A további visszaállítgatások előtt javaslom, hogy ezt vitassuk meg. Üdvözlettel – Dodi123 vita 2016. június 15., 20:11 (CEST)

Akkor itt arról lehet szó, hogy másként kell átírni a bengáli লিয়েন্ডার পেজ alakról és másként az újindiai लिएंडर पेस alakról. Kérdés, melyik alak az igazi, amelyet alapul kell vennünk? Én azért vettem a bengálit, mert Pedzs onnan származik. Nekem teljesen mindegy, melyik alakot használjuk, csak egységes legyen, mert eddig három alakban jelent meg a neve. – Dodi123 vita 2016. június 15., 20:26 (CEST)

Nem vagyok a keleti nyelvek szakértője, de ahogy most beleolvastam a Dévanágari írás és a Bengáli írás szócikkekbe, az alapkérdés, hogy az illető, akiről szó van bengálinak tartja-e magát és bengáli nyelven lett-e anyakönyvezve vagy sem. Az, hogy a sports-reference.com-ong dévanágari írással adták meg a nevét semmit nem bizonyít, mert a weblap nem a NOB hivatalos honlapja. Egyetértek azzal, hogy egységes alakban kell írni a nevét, én is ezt szeretném elérni. Az, hogy már 194 szócikkben szerepel egy bizonyos alakban a név, nem jelenti azt, hogy feltétlenül az a névalak a helyes. Csak azért, mert már ennyi helyen szerepel a neve, szerintem nem indokolja, hogy feltétlenül abban az alakban maradjon. Különösen azt figyelembe véve, hogy még nincs róla önálló szócikk a magyar wikipédián. Persze azt nem tudom, hogy ki tudna, tudna-e valaki igazságot tenni a kérdésben? – Dodi123 vita 2016. június 15., 21:46 (CEST)

Egyetértek veled abban, hogy az eredetileg nem latinbetűt használó nevek esetén törekedni kell az egységes átírásra. Véleményem szerint azonban ilyen átírást igénylő esetben az illető által használt eredeti írást kell alapul venni. Jelen esetben egy bengáli illetőségű személynél a bengáli írást, és nem az újindiai írást. Ez most olyan, mintha egy ukrán személy nevét az orosz cirillbetűs alakról írnánk át, a kettő között ott is jelentős eltérések vannak. Nem haragszol, ha a nyelvi kocsmafalra viszem a kérdést? Mivel az illetőről még nincs szócikk (most tervezem, azért jött elő a probléma), nagy nehézséget nem okoz egy bottal átírni arra az alakra, amely elfogadásra kerül. Mivel az angolból átvett (Leander Paes) alakot én korábban már minden előfordulásánál átírtam Lijendar Pedzsre, már csak kétféle alakban fordul elő a neve: 23 helyen Lijendar Pedzs, és 194 helyen Lindzser Pedzs. Más alakról nem tudok. – Dodi123 vita 2016. június 16., 20:07 (CEST)

Igen, revideálnom kell a Lindzsert (a Pedzs abszolút jó, ha bengáli, mert ha nem, akkor a Pész alaktól a Peszig minden változat lehet), sajnos tényleg Lijendar, nem tudom mi alapján írtam át anno, de @Dodi123:nak akartam is írni, hogy meglehetősen vitás, ugyanis a bengáli ejtése közelebb van a dzs-hez. Mivel ejtésközeliként írunk át, gondolom ezért maradhatott Lindzser. Eredetileg tényleg bengálit nézhettem. Átnézve az összes fellelhető nevet az illetőre (pl. tamil, telugu, malajálam, dévanágari) illetve a bengáli betűzését azonban a Lijendar tűnik korrektnek. Ogodej Mal 0.png vitalap 2016. június 22., 17:16 (CEST)

Kajak-kenu

Szia, köszönöm a javításokat, de biztos, hogy helyesek? Én az enwikiről másoltam a táblázatot (persze tudom, az nem számít hiteles forrásnak). – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2016. június 26., 22:19 (CEST)

Úgy tűnik, hogy a hivatalos oldalon is az enwikis számok vannak: http://europecanoeevents.com/live-results/time-table – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2016. június 26., 22:20 (CEST)

@Rlevente: Én csak a cikk táblázatában lévő érmeseket néztem. Az szerint 27-27 éremnek kell lennie mindhárom színűből. Az éremtáblázat a javításom előtt 27-27-29 számban tartalmazott érmeket, megkerestem az érmesek táblázatához képest pluszban beírt 2 db bronzérmet, ezeket töröltem. Röviden ennyi. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. június 26., 22:30 (CEST)

Visszaállítás

Elnézésedet kérem, mobilon rossz helyre kattintottam. Nem akartam visszavonni semmit, csak félrenyomtam. Üdv, nyiffi Dasyatis brevicaudata.jpg 2016. június 26., 22:40 (CEST)

@Nyiffi: Veszélyes üzem a mobilon szerkesztés, én biztosan nem csinálnék olyat... (Inkább érdemes kivárni – és én ki is szoktam várni – azt a néhány órát vagy napot, amikor az ember majd asztali géphez kerül, és biztonságosan szerkeszthet.) – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. június 26., 23:02 (CEST)

Sokszor az ember csak olvasni akarja a Wikipédiát a mobilján, aztán mégis belepiszkál a visszavonás-linkbe. – Malatinszky vita 2016. június 27., 03:24 (CEST)

Így van, mobilról nem is tudnék szerkeszteni, olvasás közben nyomtam rá. Na de a lényeg, hogy a leckét megtanultam, nem babrálom mobilról inkább. :-) Üdv, nyiffi Dasyatis brevicaudata.jpg 2016. június 27., 07:03 (CEST)

Kulcsár Gergely

Szia! Szerinted tényleg értelmes lexikális adat, hogy hány kilós egy vívó? Mert akkor azt is oda kéne írni, hogy melyik év melyik napján és hány órakor volt pont annyi. Szerintem bokszolóknál, birkózóknál, súlyemelőknél, zsokéknál és modelleknél a testsúy egy értelmes adat, vívóknál, focistáknál, hegedűművészeknél pedig marhaság mit sem ér. Üdv! OsvátA Palackposta 2016. július 1., 08:00 (CEST)

@OsvátA: Itt ugyebár nem Kulcsár Gergelyről van szó. A Vívó infobox – hasonlóan több társwiki megfelelő infoboxsablonjához és szintén hasonlóan jópár huwikis infoboxsablonhoz – rendelkezik egy súly paraméterrel, amelyhez ha a forrásban van adatunk, akkor kitöltjük. Röviden ennyi. Kezdeményezhetsz javaslatot a kocsmafalon az érintett infoboxok átalakítására, és ha az majd kellő támogatást kap, akkor át is lehet mindet alakítani, de amíg ezek a sablonok tartalmazzák ezt a paramétert, addig ha forrás van rájuk, akkor kitölthetők. A Sports Reference adatbázisban általában az utóbbi néhány évtizedben működött illetve még működő sportolókhoz van ilyen adat, 60-70 évvel ezelőttiekhez már nincs, de kivételek mindkét irányban előfordulnak. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 1., 09:42 (CEST)

Nem szívügyem a kérdés. Csak marhaságnak tartom ezt a sort, amit ugyebár lehet törölni, illetve nem kitölteni, ezt hoztam szóba. Mert felmerül az emberben a kérdés: ennyi volt, amikor olimpiai bajnok lett? Vagy több? Vagy kevesebb? És elötte, vagy utána? Az ember fogy a strapától, de hízik a dicsőségtől. OsvátA Palackposta 2016. július 1., 09:58 (CEST)
@OsvátA: Akkor ezt túltárgyaltuk. Ha van rá forrásolt adat, akkor a sportosokkal mi ki szoktuk tölteni. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 1., 20:01 (CEST)

@Joeyline: Én is értelmetlennek tartom egy ilyen adat feltüntetését, főleg annak fényében, hogy az ember testsúlya az élet során széles határok között változik, itt pedig semmilyen jelzés sincs arról, hogy milyen időpontban mérték az adatot. Olyan ez, mintha a Budapest cikkben az szerepelne, hogy 22 °C a hőmérséklet. (Itt a forrás hozzá. :-)) Malatinszky vita 2016. július 2., 00:11 (CEST)

Boscherie

szia

  • 1975: A magyar sportévkönyve 1975 a 198. oldalon említi a csapatban.
  • 1978: A magyar sportévkönyve 1978 a 246. oldalon: Hein. Sport (Zürich) szintén.

– fausto vita 2016. július 5., 06:02 (CEST)

Gardère: sajnos erről nincs forrásom. Az MTI csak a vezetéknevet közölte.

Megtaláltam ami neked kell! http://en.calameo.com/read/0031294900c547592934a 3. oldal, első hasáb.

itt a többi. http://en.calameo.com/books/00312949094cce950df0e

– fausto vita 2016. július 8., 23:08 (CEST)

http://escrime-institut-ffe.fr/index.php/bibliotheque-numerique/archives-historiques

Itt vannak még francia vívós lapok. Futólag belenéztem. Ezek közül nem mindegyik foglalkozik eredményekkel. – fausto vita 2016. július 9., 05:45 (CEST)

Vegyesúszás, ahogyan ma írjuk

Szia! Le vagytok maradva egy brosúrával a híres OH-tokkal együtt: http://www.e-nyelv.hu/2012-05-22/vegyes-uszas/ https://www.antikvarium.hu/konyv/james-e-counsilman-a-versenyuszas-kezikonyve-133016 http://www.e-nyelv.hu/2015-09-08/ez-az-uj-a-helyesirasban/ Ha máskor valami különbözőséget vélsz fölfedezni, előbb szólj, hátha meg tudunk győzni. (A Szerk.lapodhoz: Bocsi, de a 2010 májusában nincs pont.) Üdv. Voxfax vita 2016. július 8., 17:29 (CEST)

@Voxfax: Alapesetben egyetértenék veled, ugyanis eredetileg a cikkek szövegében és ezekkel összhangban számos már akkor elkészült szócikk címében (és a még el nem készültek piros linkjeiben is!) ez a kifejezés különírva szerepelt, ezt tartottuk a sportos szerkesztőkkel sportszakmailag elfogadhatónak – így éreztük hallani a kimondott kifejezést –, azonban néhány éve érkezett egy helyesírási felvetés, miszerint ez helytelen, és végül beletörődve ebbe, nem kis munkával (!) mindent (!) kijavítottunk/átváltoztattuk a másik formára...

Nagyon nem szeretném (értsd: nagyon-nagyon nem szeretném) most újra ezt a procedúrát még egyszer végigjárni (irdatlan munka), csak mert egy másik szerkesztő most meg kitalálta, hogy mégis a másik a helyes, azaz ahogyan mi eredetileg alkalmaztuk... Megértésed köszönöm. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 8., 23:14 (CEST)

Összesen négy szócikk címét és szövegét kell kijavítani, amit szivesen megteszek. Voxfax vita 2016. július 9., 15:27 (CEST)

A piros linkek vannak döntő többségben... – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 9., 15:39 (CEST)

Mongol név?

Szia! Melyik a helyes? sport ref: Chimedbazaryn Damdinsharav Birkózás az 1968. évi nyári olimpiai játékokon 52 kg szabad f.:Surenjav Süchbaatar Olimpiai érmesek listája szabadfogású birkózásban Lepkesúly 68-ban:Surenjav Sukhbaatar két utóbbi majdnem ugyanaz de én semmi hasonlóságot nem látok az elsőhöz képest:( használom a sport refest addig még nem derül ki. Előre is köszi a segítséged! – Battila27 vita 2016. július 18., 23:05 (CEST)

@Battila27: A társwikikről összeollózható infók szerint az SR hozza a helyes nevet. (Az más kérdés, hogy ezt majd valamikor át kell írni magyarosra, de a mongol cirillel én nem vagyok egészen tisztában, az a szerktárs pedig akit korábban kértem fel a mongol nevek átírására, régóta jelentős lemaradásban van...) Szóval nyugodtan lehet az előbbit használni, az enwikin írják is jegyzetben, hogy bizonyos adatbázisok hibásan a másik személyt írják a súlycsoport akkori érmeseként. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 19., 22:48 (CEST)

Ok! Köszönöm! – Battila27 vita 2016. július 19., 22:49 (CEST)

párbajtőr 2013

szia

Ez a honlap azt írja, hogy Karjucsenko, Medvegyev, Herej, Nyikisin. A csapatban a versenyen csak Nyikisin, Medvegyev és Herej lépett pástra. Szokolov egyéniben a második legjobb ukrán volt. Lehet, hogy mások ezért szőtték be a csapatba. – fausto vita 2016. július 21., 06:35 (CEST)

@Fausto: Köszönöm az értékes infókat! – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 22., 23:33 (CEST)

párbajtőr 1991

szia! Annyit sikerült találni, hogy a csehszlovák Aleš Depta bejutott párbajtőrben a nyolc közé és ott kiesett. Majd előkerült EZ az oldal. Ebből a Depta byl vynikajícím šermířem, v roce 1991 získal bronzovou medaili z evropského šampionátu mondatot a google így fordítja: Depta egy kiváló kardforgató, 1991-ben bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon.

ITT viszont a 15. oldal tetején Jiří Douba, Tomáš Kubíček, Roman Ječmínek szerepel csapattagként. – fausto vita 2016. július 25., 16:33 (CEST)

@Fausto: Köszönöm az értékes linkeket, meg is előztél ezzel, mivel épp kérdezni akartam, hogy az 1991-es Eb csapatversenyei esetén (az összes fegyvernemben, férfiak és nők egyaránt) csak az aranyérmes csapat összeállítása ismert? A társwikik és Sport-Komplett forrásoldal legalábbis csak azokat adják meg, illetve ahogy nézem, 2 esetben érmet szerzett a lengyel csapat, ezen összeállításokat a plwiki ismeri, ezt egy-két wiki még átvette. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 25., 23:00 (CEST)
Egyébként a barcelonai olimpián is ők szerepeltek csehszlovák színekben: http://www.sports-reference.com/olympics/countries/TCH/summer/1992/FEN/ (Ötödikként még Michal Franc.) – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. július 25., 23:17 (CEST)

A magyar sport évkönyve csak a győztes és a magyar csapatokat közli. Az MTI meg annyit sem. – fausto vita 2016. július 26., 06:05 (CEST)

re Vánky Péter

Szia! Eddig nem hallottam róla, de most rákerestem: a szülővárosában magyarként tartják számon. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2016. augusztus 2., 16:51 (CEST)

Re: Páros tenisz

Szia! Köszönöm, hogy szóltál, már át is írtam mindenhol. – Dodi123 vita 2016. augusztus 9., 13:20 (CEST)

Jogos volt ez az észrevételed is. El is távolítottam a névrövidítéseket. – Dodi123 vita 2016. augusztus 12., 23:53 (CEST)

Magyar pontozás

Szia, a magyar pontozásról és helyezésekről érdekelne a véleményed itt: Vita:Magyarország a 2016. évi nyári olimpiai játékokon. Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2016. augusztus 11., 21:14 (CEST)

@Tomcsy: Szia! Köszönöm a szólást, írtam oda!
Sajnos még mindig jóval kevesebbet tudok itt lenni a huwikin, mint szeretnék, de legalább a közel 1 éves szinte teljes távollét állapotáról már sikerült előre lépni. Sőt, időközben megírtam 2 fontos új listacikket (nincs interwikijük!) a férfi párbajtőrvívókról, szoros összefüggésben a még a távollét előtt befejezett projekttel, miszerint megírtam minden olimpiai érmes férfi párbajtőrvívó alapcikkét a Wikidatára alapozva, de a világversenyeken elért helyezéseiket is feltüntetve a medálboxban (esetenként ez komolyabb kutatást/összevetést is igényelt). Nem titok, hogy az olimpiai érmes férfi tőrvívókkal fogom folytatni, sőt közülük a franciákat már meg is írtam, így akadtam a problémára Jéhan de Buhannál, amivel kapcsolatban még él a kérdés a vitalapodon!
Úgyszintén nem rendeződött még a dolog síakrobatika-ügyben, pedig odaírtam a műhelylapon, hogy részemről mehet a buli, legyen akkor úgy. Üdv: – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. augusztus 12., 22:23 (CEST)

Nikolai Noskov

Helló, kedves Joeyline! Nem tudom, hogy a magyar, de van, hogy ossza meg a sorrendben: tudod, hogy a cikk a magyar zenész Nikolai Noskov? Ha mégis ezt a cikket, én nagyon hálás lesz! Köszönjük! --2016. augusztus 12., 22:53 (CEST)

Re: Email

Már válaszoltam. Röviden, a szerktársra rászóltak a vitalapján a sablonnevekkel kapcsolatban, emiatt az a javaslatom, hogy a sablonokat szüntessük meg és a "section" kódokkal oldjuk meg a helyzetet. Lásd a mostani vízilabdatorna cikkeit és a magyar nemzetcikket.– Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2016. augusztus 17., 00:41 (CEST)

Igen, a vívásnál is kipróbáltam, az éremtáblázat is így működik, onnan az első 10 helyezett megy ki a főcikkbe. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2016. augusztus 17., 01:09 (CEST)
Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok mérkőzéssablonjai. Innen az Fkézi, Frögbi és Nrögbi törölhetők, elvileg egyik sincs beillesztve cikkekbe.– Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2016. augusztus 18., 02:17 (CEST)

Európa játékok

Szia

hivatalos honlap, kiválasztod az országot, majd a medal winners-re klikkelsz. Aki ott van érmes, aki nem, az nem. Jobb ötletem most nincs.– fausto vita 2016. augusztus 19., 06:39 (CEST)

1949-es vívó-világbajnokság

Szia!

A Nemzetközi Szövetség 1949-es kongresszusán kiadott újság 14. és 15. oldalán taglalja az érmeseket, mely szerint férfi tőrben volt így. Ugyanakkor a L'escrime Française 1949 júniusi száma részletesen közölte az eredményeket és csak a női tőrben írnak bronz mérkőzésről. Sajnos végső sorrendet nem írtak.

Korábban felmerült, hogy a 49-es vb-n a svéd és egyiptomi párbajtőrcsapatban nem az akkor szokásos 6 fő szerepelt. Ezeket az utóbbi linken is le lehet ellenőrizni.

A Népsport párbajtőrnél ír bronzmeccsről: Carlesson-Pecheux 5-4, 5-3. A többi fegyvernemnél csak a döntő eredményét írták meg. – fausto vita 2016. szeptember 3., 15:11 (CEST)

A nemzetközi szövetség jelenkori nyilvántartásában is csak a férfi tőrben jegyez 2 bronzérmest.

– fausto vita 2016. szeptember 4., 06:10 (CEST)

@Fausto: A fentiek meggyőzőek! Mindenképp jó ugyanakkor, hogy most beszélünk erről, hiszen éppen a férfi tőrvívókat írom jelen időszakban, és a nevezett plusz érmes így mostanában fog terítékre kerülni.

Ha már viszont így előkerültek a többi fegyvernem FIE-nyilvántartásai is, akkor tekintettel arra, hogy a leendő listacikkeknek vitathatatlanul ez kell, hogy legyen a legfontosabb forrása, így akkor már kérném ide egy hegyre a maradék nőit és a csapatversenyek linkjeit is, mert azokat a fentiek alapján nem tudtam kinyerni a FIE-oldalról... :) Köszönöm: Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 4., 18:35 (CEST)

csapat (neveket nem közöl)

– fausto vita 2016. szeptember 4., 18:56 (CEST)

Szokvány?

Szia!

Ennek kapcsán írok. Közben ott leírtunk még pár dolgot és közben Gyurika megtalálta az utolsó ilyen vitát, ami 2015. decemberében volt, de döntés ott sem született. A vita itt található.

Érdemes lenne újra végig gondolni, hogy meg lehetne-e állapodni egy közös megoldásban. - Csurla vita 2016. szeptember 11., 21:23 (CEST)

@Csurla: Írtam oda közben.
Ez eddigiek azt mutatják, hogy sajnos nem lehet. Egyesek nem értik meg, hogy a születési év önmagában is egyénít másodlagosan, és a halálozás évére csupán harmadlagos egyértelműsítőként van szükség a címszóban. Mivel sajnos már elég sok, a mi következetes gyakorlatunktól eltérő címszavú cikk van más területeken, ezért nem látom reális lehetőségét a teljes átvitelre, inkább csak menteném azt amit lehet: az eddigi sportos cikkeinket, és ennek szellemében írom és lehetőség szerint íratom az újabbakat. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 11., 22:18 (CEST)

Szerintem is elég a születési év, de azt is szeretném ha ebben konszenzus lenne és nem mindig újabb vita. Nehéznek tűnik. Nekem már nem okozna gondot, ha ott volna a meghaltaknál a halálozási év is, csak hát logikátlan. - Csurla vita 2016. szeptember 11., 22:23 (CEST)

@Csurla: Ha elengednénk azt, hogy bőven elég az egyénítéshez a születési év, akkor kidobnánk az alapelvet, és nem volt értelme eddig sok-sok éven át következetesen dolgozni. Kis túlzással így akár be is zárhatnánk a Wikipédiát. Nem, nem értek egyet azzal, hogy ezt kidobjuk. A 2013-as megbeszélés bemutatta, hogy igen, párhuzamosan létezik a két kialakult gyakorlat, és ezt rögzítettük is az útmutatóban. Innentől kezdve már csupán alkalmazni kell(ene), de az ilyen átnevezgetések ezt gátolják, miközben észre sem veszik, hogy egyáltalán nem véletlenül azon a címen született az a cikk: a következetes címadási gyakorlat mentén. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 11., 22:47 (CEST)
Mindeközben te észre sem veszed, hogy ezzel a káoszt hintitek el a Wikipédián és az anarchiához ragaszkodsz, holott lehetne kézenfekvő megoldása a dolognak. Szomorú, nagyon szomorú. Elkeserítő, hogy egy adminisztrátor ahhoz ragaszkodik, hogy (saját elveit is szembe köpve) kétféle formátum legyen, csak mert ő fölöslegesnek érez valamit, de a helyzet rendezésére nem hajlandó. Innentől kezdve ehhez tényleg nincs mit mondani. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 11., 22:55 (CEST)
Hosszan, nagyon részletesen kifejtettem a címadási gyakorlatunkat (miért elég a születési év) a 2013-as széles körű közösségi megbeszélésben, mégis csak döntetlen lett a vége. Ezt, mint status quót rögzítette a szűkítés elvéről szóló hivatkozott Wikipédia-oldal. Be kell csak tartani, semmi újdonságról nincs szó! – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 11., 23:02 (CEST)
Persze, hogy nincs szó újdonságról. Éppen az a baj, hogy ez egy nagyon régóta fel-felbukkanó vita. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 11., 23:06 (CEST)
De épp arról van szó, hogy nem kellene ebből semmi vita, csak be kell tartani, ami ott rögzítve lett! Ezért emeltem egy röpke szót az átnevezési hibáért. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 12., 00:07 (CEST)
Az átnevezésben nem volt semmilyen hiba. A hiba a nézeteidben van. Csak sajnos nem vagy képes belátni. Részemről ennyi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 12., 00:10 (CEST)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Kedves Joey, képzeld, attól, hogy valaki nem ért egyet veled, még nem biztos, hogy nem ért valamit (ez az érvelésed akár visszafelé is ellőhető lenne, de én igyekeztem elkerülni az ilyen mértékű személyeskedést, és sajnálom, hogy te nem tudtad visszafogni magadat). Sajnos már elég sok, a mi következetes gyakorlatunktól eltérő címszavú cikk van (legfőképpen a ti területeteken), ezért kell megpróbálni meggátolni, hogy még nagyobb legyen a szakadék és megpróbálni áthidalni azt. De, úgy látom, nálatok nem ez a cél. Nem tudom az okát, hogy miért, ezzel a saját lelkiismeretetekkel kell elszámolni. Mi többiek továbbra is a megfelelő címvariánshoz fogjuk igazítani a szócikkeket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 11., 22:31 (CEST)

Részben egyetértek Csurlával, konszenzusra kell jutni ebben a kérdésben, és azt rögzíteni kell megfelelően. Ezt le is írtam már nálam is. Látható, hogy anélkül nem születhet megoldás, mert az álláspontok nem közelednek egymáshoz, és ez így újból és újból vitákat fog lobbantani. Remélem, hogy belátod (adminisztrátorként is), hogy ez nem lehet cél és nem ehhez akarsz ragaszkodni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 11., 22:35 (CEST)

A vitalapomról:

Sajnos nincs szabályunk, a kialakult gyakorlat pedig nem egységes. Noha jó lenne a teljes egységesítés, csak akkor érdemes belevágni, ha jó esély van arra, hogy komoly többség alakul ki a szavazáson valamelyik irányba.

A már nem élők általánosan követett kétévszámos címegyértelműsítése nekem személy szerint egyszerűbb szabálynak tűnik ugyan, én erre szavaznék, de együtt tudok élni azzal is, hogy a sportolóknál másként legyen, -- az ő esetükben általában nem írjuk bele a címbe az elhalálozás évét a címbe -- kivéve, ha más azonos nevű cikkalany is ugyanabban az évben született.

Szerintem csak akkor bolygassuk a status quót, ha ebbe vagy abba az irányba határozott véleménytöbbség mutatkozik.

--Karmela posta 2016. szeptember 12., 20:08 (CEST)

Egészen pontosan erről van szó, ahogyan @Karmela: is írja! A hivatkozott 2013-as széles körű megbeszélés alapján rögzítettük a Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében irányadóban, hogy mi a kialakult gyakorlat, ennek szerves része, hogy sportolók és egyéb sportszemélyek esetén – a korábbi 100%-osan következetes gyakorlatot továbbra is követendő – amikor másodlagos egyértelműsítésre is szükség van a foglalkozáson túl, akkor csak és kizárólag az önmagában is elegendően egyénítő születési évvel egyértelműsítünk. Ez alól akkor, és csakis akkor van kivétel, ha a foglalkozás (sportág) mellett a születési év is azonos, olyankor harmadlagos egyértelműsítőként a halálozások évét is feltüntetjük nagykötőjel után. Nincs újdonság, csakis ezt a deklarált és rögzített gyakorlatot kell továbbra is alkalmazni, ahogy tettük eddig is _minden_ cikknél.

A most inkriminált cikk is – egyáltalán nem véletlenül – pontosan e fentiek mentén íródott meg anno. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 12., 23:56 (CEST)

1985

Szia! A Sportévkönyv Borella, Cervi, Cipressa, Numa csapatot közölt. A L'escrime française csak a döntőnél közölt neveket. Szintén őket. Cerioni egyéniben negyedik volt. Az egyéni versenyben Numa, Cipressa, Scuri, Borella, Cerioni indult.

Ezek szerint a csere az egyéni és a csapat verseny között biztos. Gondolom a hiányzó, ismeretlen ötödik tagnak kézenfekvő volt beírni az egyéni negyedik helyezettet. Szerintem fogadd el az olasz forrást. A saját eredményeiket csak jól tudják. – fausto vita 2016. szeptember 14., 06:55 (CEST)

Szovjet tőrvívók

1958 Népsport, L'escrime française: Midler, Svesnyikov, Sziszkin, Rudov (mást nem írtak, de ezek csak a meccsek részletezésében vannak. Végeredménynél nincsenek nevek )

1975 Népsport: Gyenyiszov, Iszakov, Romanykov, Ruzijev, Sztankovics

1977 Vívó Híradó: Romankov, Ruziev, Szmirnov, Iszakov, Sztankovics

1978 Vívó Híradó: Alekszander Romanykov, Sabir Ruziev, Vlagyimir Gyenyiszov, Vaszilij Szmirnov, Vlagyimir Lapckij

1985 A meglévő forrásaim nem közöltek neveket.

1990 L'escrime: Romankov, Sevcsenko, Koreckij, Golubickij, Apciauri – fausto vita 2016. szeptember 24., 21:25 (CEST)

@Fausto: Köszönöm, már ez is sokat segített! – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 24., 21:44 (CEST)

Új redir

Szia! Ha nem írsz összefoglalót, kattinthatóan jelenik meg a céloldal. Wikipédia:Szerkesztési összefoglaló#Mikor ne írjál összefoglalót?. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 25., 19:39 (CEST)

@Bináris: Új redirnél – természetesen – soha nem írok összefoglalót. Az összefoglalót a szoftver maga hozza létre, amikor az új lap létrehozása (elmentése) _előtt_ a szerkesztői ablak alján lévő "Átirányítások:" dobozba írt, a leendő cikkre történő átirányításokat létrehozza az ember a Létrehozás gombra kattintva. Örülök, hogy tudtam újat mondani a wikiszoftver működéséről :) Jó munkát: – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 25., 20:24 (CEST)

Talán akkor informatívabb volna előbb a céllapot létrehozni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 25., 20:46 (CEST)

@Bináris: Olyankor viszont már nem áll fenn ez a lehetőség, hogy egyetlen lépésben létrehozza az ember az összes szükséges átirányítást. Éppen erre van kitalálva ez, hogy amikor elmented az új szócikket, akkor az előtte egyetlen lépésben létrehozott átirányításokon át az összes hivatkozás rögtön működni fog. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 25., 21:23 (CEST)

Egyetlen lépésben? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 25., 22:16 (CEST)

@Bináris: Persze. Oda is van írva a boxba, hogy | jellel kell egymástól elválasztani a létrehozandó cikkre mutató létrehozandó redirek címeit. Ha megnézed, akkor látszik az inkriminált esetben is, hogy az összes redir ugyanabban a percben létesült, 1 perccel a cikk létrehozása előtt. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. szeptember 26., 00:36 (CEST)

Kurt Rey ( labdarúgó)

Szia! Egy kis segítséget kérnék! Elírtam a zárójelet, utána újra mentettem javítva, most meg teljesen belekavarodtam dupláztam, bezöldült, törölni kellene, most már nekem minden kínai lett ebből:( Előre is köszi! – Battila27 vita 2016. október 8., 00:59 (CEST)

@Battila27: Megoldva. – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2016. október 8., 01:31 (CEST)

Köszi! – Battila27 vita 2016. október 8., 01:43 (CEST)

Nemokap

Szia! Döbbenten olvasom a hozzászólásod a bürün, "kellően megkapta a magáét, ne rúgjunk már bele a földön fekvő lóba". Elolvastad egyáltalán a kiírást is? Ez a szerkesztő Sokszorosan, tömegesen másolt más weboldalakról, sorozatos jogsértés követett el, és amikor ennek hangot adtunk (először én, aztán Puskás Zoli), akkor személyeskedések tömkelegét kaptuk a nyakunkba. Ezek után te úgy véled, hogy hasznos szerkesztő az ilyen, meg nem kell "rugdosni", mert egy adminválasztáson nem kapta meg a szavazatokat? Ez nem rugdosás, és nincs semmiféle összeesküvés. Az adminválasztásáról nem is tudtam, nem igazán figyelem az ilyen eseményeket egy ideje (a bürüt is csak most vettem észre, mikor már le van zárva), járőrözés közben akadtam az egyik cikkére, amiben elkezdtem javítgatni a mondatokat, és feltűnt a fogalmazás újságírós jellege. Google-lel hamar kiderült, hogy copypaste. Utána több cikkét is megnéztem, és az egyik vitalapra írt hozzászólásomat vette észre Puskás Zoli. Ennyi történt. Nincs semmiféle rugdossunk a lóba. Pechje volt, hogy éppen most szúrtam ki, de nehogy már nekem kelljen bocsánatot kérni, mert szólni mertem egy sorozatos jogsértésről. És ne haragudj, de nem hiszem, hogy etikus dolog egy ilyen szerkesztőt védeni, aki a Wikipédia hírnevét is rontja, mert pl. több ilyen másolmány szócikkel indult az 56-os szócikkíró versenyen is. Most képzed el, az milyen ciki lett volna a WIKIPÉDIÁNAK, ha kioszt egy díjat egy ilyen cikkre, aztán törölni kénytelen a tartalom nagy részét, mert full copy paste? És mindezek tetejében neki áll feljebb - ti meg mellé álltok és adjátok alá a lovat! De persze úgy látom manapság ezek a dolgok, hogy szerzői jog, meg Wikipédia licencének megfelelés, az smafu. Vállat vonogatnak a szerkesztők és magasról tesznek a szabályokra, legyen szépen formázott a cikkecske, kit érdekel, ha mások szerzői jogait sérti? A szabályokat betartatni kívánókra meg köpködnek, hogy "ellenségesek". Hát köszönöm, én is Joey. Tényleg. Jól esik. Xia Üzenő 2016. december 21., 00:42 (CET)

súlyemelés

A NOB honlapja szerint még csak kizártak, senki nem került előrébb. Mondjuk a nemzetközi szövetség feltöltötte a helyeket. De pl a Lengyel Olimpiai Bizottság a 94 kg-os Szymon Kołeckit még mindig ezüstérmesként tartja nyilván. Egy aranyérmet csak kijavítanak rögtön, amint hivatalosan is megnyerte.

Úgyhogy szerintem még mindenki az eredeti helyén van. – fausto vita 2016. december 25., 07:15 (CET)

Militoszjan

Igen, Iszrajel a keresztneve. – LADis LA ék.jpgpankuš 2017. január 1., 21:01 (CET)

Starity.hu

Szerinted helyes az összes starity.hu oldalt egy kalap alá venni? A hibás, téves, igénytelen oldalak miatt valamennyi linket letiltani? Ilyen alapon a Magyar Wikipédia szócikkei közül is össze lehetne állítani egy - sajnos elég nagy - csokrot, a téves vagy vitatható állításokat, adatokat tartalmazó, forrás nélküli (15 013) oldalaiból. – Jávori István Itt a vita 2017. január 3., 22:23 (CET)

@Jávori István: Ezen már hosszú évekkel ezelőtt túl vagyunk: itt – szó szerint – teljesen tökmindegy, hogy énszerintem mi helyes; a @Puskás Zoli: által is linkelt oldal rámutat, hogy 2012 tavasza óta a Starity.hu nemkívánatos forrás a magyar Wikipédiában, nem szabad hivatkozni rá! – Joey Olympic rings.svg üzenj nekem 2017. január 3., 22:38 (CET)

Arabok

Szia! Hát nem ígérem gyorsan, de elkezdem. Ogodej Mal 0.png vitalap 2017. január 8., 19:01 (CET)

User:EGalvez (WMF)/Sandbox/MassMessageTest

Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey (revised heading)

  1. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  2. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.
  3. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  4. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.
Visszatérés Joeyline/Archívum15 felhasználói lapjához.