A Szent Korona története

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. október 13.

A Szent Korona mint tárgy története, különösen annak óriási politikai, hatalmi jelentősége miatt, nagyon hányatott volt a „zivataros századok” alatt. Uralkodói fejékből a kereszténység szakrális tárgyává is vált a magyar történelem során. Az Árpád-házi királyok korában jött létre, és hamarosan Szent István személyéhez kapcsolták a mindenkori magyar királyi hatalom legitimációjának erősítése érdekében. Birtoklása különösen fontossá vált a vegyesházi királyok idején, érvényes magyar királyi koronázás csak ezzel a szent tárggyal volt elképzelhető. A főurak egyre inkább igényt tartottak arra, hogy a korona őrzésébe beleszólást és garanciákat kapjanak, a magyar királyok koronázása során pedig sokféleképpen, különösen a koronázási eskü révén igyekeztek érvényesíteni érdekeiket.

Szent István apostoli király és koronájának egykorú ábrázolása a koronázási paláston
Szent István vértanú hozza az égből karácsonyra Szent Istvánnak a Szent Koronát (a Képes krónikában)
Szent László koronázása mennyből angyalok hozta koronával (a Képes krónikából)
A Szent Korona a magyar koronázási jelvények között az Országház kupolatermében
Magyar koronázási jelvények képmása
a Pallas Nagy Lexikonából

A középkorban alakult ki a Szent Korona-tan, ami a még nem létező államelméletet pótolva létrehozta a király személyétől független magyar államiság fogalmát a Szent Korona „testének” elképzelésében. Bár a koronázás szerepe és jelentősége nemzetközileg fokozatosan csökkent, Magyarországon II. József hasonló, erre irányuló kísérlete látványos kudarcot vallott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ugyan a Habsburg-ház trónfosztásával párhuzamosan a koronát levette a magyar címerről, magát a nemzeti ereklyét nagy tiszteletben részesítette, és igyekezett megmenteni azt a Habsburgoktól. Az 1867-es kiegyezés során a koronázás újra kiemelt jelentőséget kapott.

A második világháború során újra komoly megpróbáltatásokat kellett kiállania a magyar koronázási jelvényeknek, utána pedig 33 éves külföldi „emigrációjuk” következett. A Szent Korona máig megmaradt szimbolikájának politikai jelentőségét mutatja a rendszerváltás utáni magyar közéletben is folytatódó vita a korona megjelenítéséről az állami címerben, elhelyezéséről, bemutatásának, őrzésének helyéről és jellegéről. A legújabb korban számos új, misztikus, ezoterikus elmélet is kapcsolódott hozzá, amelyek folyamatosan ébren tartják a közvélemény egy részének az érdeklődését iránta.

Előzmények

szerkesztés

Szent István koronája, amit az államalapítás során helyeztek a fejére, az egykorú koronázási palást ábrázolása szerint egy aranyabroncs volt, amelyet ékkövek és liliomok díszítettek.[1] Ez a korona Aba Sámuel és III. Henrik ménfői csatája után a császár birtokába került, aki azt a koronázási lándzsával együtt visszaküldte Rómába, „Szent Péter testéhez”, amint arról egy 1074-ben kelt pápai levélből értesülhetünk.[2] Egy jóval később, 1693-ban Rómában megjelent, a Vatikánt ismertető könyv szerint a Veronika-kapunak nevezett építmény fölött volt elhelyezve Magyarország koronája, lándzsája és koronázási jelvényei, amelyeket Henrik császár küldött Rómába. Ezt a kaput azonban már lebontották, és a koronázási ékszereknek is nyoma veszett az idők folyamán.[3]

Az Árpád-ház korszaka

szerkesztés
 
Károly Róbert Magyarországra jön (Képes krónika)
 
A korona őrzésének helye, Visegrád
 
Nagy Lajos a koronával (19. századi ábrázolás)
 
Mátyás király

A korona kutatása két évszázados történetének eredményei azt mutatják, hogy a Szent Korona mai alakját III. Béla idején nyerte el. Eddigre már a dinasztiaalapító szent király kultusza nagyon megerősödött; az Árpád-házból való királyok kezdték őt ősüknek tekinteni annak ellenére, hogy nem voltak egyenes ági leszármazottak.[4] Szent István erkölcsi és politikai tőkéjét minden uralkodó igyekezett a saját javára kamatoztatni, ezt különösen a koronázások alkalmával tudták kiemelni, amikor a tőle származtatott tárgyakkal növelték az esemény szakralitását. Erről részletesen beszámolt egy cisztercita szerzetes, aki 1240-ben Magyarországon járt, de a koronáról még nem tett említést. A Szent Korona kifejezés először 1256-ban jelenik meg. „Szent István koronájának” viszont a koronát először 1292-ben, az utolsó Árpád-házi király, III. András oklevelében említették először. III. András különösen nehéz legitimációs gondokkal küszködött, mert sokan kétségbe vonták származását, ezért is lehetett nagy szüksége Szent István tekintélyének megidézésére. De a király politikai ellenzéke is partner volt a korona szakrális jellegének és szentistváni eredetének hangsúlyozásában. Ettől kezdve az egész ország közgondolkodásában gyökeret vert az a tudat, hogy a korona ténylegesen Szent Istváné volt.[5]

1204-ben a gyermek III. László lépett a magyar trónra, ám hamarosan a Szent Koronával együtt kénytelen volt Bécsbe menekülni az osztrák herceghez nagybátyja, a trónkövetelő András herceg hadai elől. László a következő évben Bécsben meghalt és II. András megörökölte a trónt. A Szent Koronának már az Árpád-ház idején milyen nagy jelentősége volt az is jól mutatja, hogy az új király, András csak háborús fenyegetéssel tudta visszaszerezni a koronát VI. Lipóttól.

A korona őrzése Fehérvárott

szerkesztés

A koronát és a koronázási jelvényeket az uralkodók több mint háromszáz esztendőn át a fehérvári egyház kincseskamrájában őriztették. A koronaőri méltóságot eredetileg maga a fehérvári prépost viselte. Amikor a prépostok a királyi kancelláriában betöltött hivataluk miatt huzamosan távol maradtak Fehérvárról, helyettesről gondoskodtak. Gutofredus prépost 1198-ban egy beadványt nyújtott be pápához, melyben a „custodia"-ról, vagyis a koronaőri tisztségről már mint meglévő, állandó őrkanonoki méltóságról tett említést, mint akinek kötelességévé tette az egyház kincseinek, valamint a szent koronának őrzését. A pápa megerősítette a prépostot e felelősségteljes méltóság kinevezési és adományozási jogában.[6]

Az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok

szerkesztés

Az Árpád-ház kihalása, 1301 után három női ági örökös is fellépett trónkövetelőként, egy cseh, egy német és egy nápolyi. A nemesek és főpapok többsége közülük II. Vencel cseh királynak ajánlotta fel a magyar trónt, és ő a fiát koronáztatta meg Vencel magyar király néven. Nem sikerült azonban megszilárdítania uralmát, 1304-ben az apjának hadsereggel kellett érte jönnie, és a fiával együtt a koronázási ékszereket is Prágába vitte. Az ifjú Vencel hamarosan lemondott a magyar trónról, és a koronázási jelvényeket átadta a német trónkövetelőnek, Bajor Ottónak. A harmadik trónkövetelőt, a nápolyi Anjou Caroberto-t (ismertebb nevén Károly Róbertet) már szinte közvetlenül III. András halála után, 1301-ben királlyá koronázta Esztergomban Bicskei Gergely választott esztergomi érsek egy alkalmi koronával,[7] de helyzetét egyelőre neki sem sikerült megerősítenie.

Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III. (Habsburg) Rudolf osztrák herceg, aki Károly szövetségese volt, megkísérelte a Magyarországra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy dongás faedényt, folyadék tárolására szolgáló csobolyót[8] készíttetett, és abba rejtette a Szent Koronát. Az utazás során, egy éjszaka a csobolyó a földre esett, és az elveszettnek hitt koronát az úton visszaforduló Ottó csak másnap este találta meg. A Képes krónika írója égi jelként értékelte az esetet:

Ezt sem kell elmellőznünk, hogy, midőn a szent koronát az említett Ottó herczeg Magyarországba hozta, azt ellenségeitől való féltében esztergályos mesterséggel egy csobo­lyóba rejteté. S amint embereivel csendes éjtszaka lovagolt, az országúton, melyen sok vadász keresztül megy vala, a csobolyó a nyeregkápából a szíjak, melyekkel kulacs módjára föl vala kötve, véletlenül elódzván úgy elveszett, hogy senki észre nem vette. Azután vi­radat felé, amint látták hogy az a drága kincs oda van, nagy ijedten vissza nyargalának, amily sebesen csak nyargalhatának, és sok ember közt áthaladván a koronát, melyet senki meg nem talált, az országút közepén a földön heverve meglelék. Talán késő estve ve­szett volt el s más nap, mint bizonyos, estve felé találták meg. Valóban el nem hallgatan­dó csuda eset. Mert mit értsünk abból, hogy az a korona elveszett, ha nem azt, hogy az a herczeg nem viselhette ezt a koronát haláláig, hanem elvesztette fejéről magát a koronát s egyszersmind becsületét is. S mit jelent az, hogy senki más meg nem találta, hanem csak azok akik viszik vala, ha nem azt, hogy Magyarország angyal adta koronájától meg ne fosztassék.
– Részlet a Képes krónikából

1307 elején Ottó a nála lévő Szent Koronával együtt Erdélybe utazott támogatásért, és megkérte Kán László erdélyi vajda leányát. Kán László azonban börtönbe vetette a magyar királyt. Ottó csak néhány hónapos rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult – a korona nélkül –, és feladva magyarországi terveit, Bajorországba távozott.[9]

Az Anjou királyok

szerkesztés

Ottó dicstelen távozása után megerősödött Károly pártja. A pápa a Szent Istvánnak küldött koronára is hivatkozva magának tulajdonította a király kijelölésének jogát, a magyarországi rendek viszont a királyválasztáshoz ragaszkodtak. A pápa követe ügyes diplomáciával egyesítette a két érvelést, és a rendekkel is elismertette 1307 őszén Károly igényét a trónra. A korona azonban még Erdélyben volt, ezért igyekezett meggyőzni a rendeket arról, hogy a korona szentsége a fogsága miatt elveszett, ezért egy másik, általa a pápa képviseletében felszentelt koronával nyugodtan pótolni lehet. 1309. június 15-én Budán Tamás esztergomi érsek ennek megfelelően királlyá koronázta Károly Róbertet.[10]

 
Rauscher Lajosnak a Budapesti Országos Mintarajztanoda tanárának színezett litográfiája a Szent Koronáról, Rauscher részt vett az Ipolyi Arnold által vezetett koronaszemlén 1880-ban[11]

A magyar hagyományok eddigre azonban már olyan erősek voltak, hogy a rendi közvélemény nem fogadta el ezt a megoldást. Kán László végül egyházi átok fenyegetésére átadta a koronát, így a királyt 1310. augusztus 20-án harmadszor is megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva, és ezzel végleg megszilárdította királyi hatalmát. Károly Róbert aztán a nehezen megszerzett koronát igen gondosan őriztette, az 1323 után állandó székhelyéül szolgáló Visegrádon.[12] A koronát aztán 1310 és 1526 között, kisebb-nagyobb megszakításokkal a visegrádi fellegvárban tartották – Nagy Lajos korában a lengyel, Zsigmond korában a német birodalmi koronával együtt.[13]

Károly Róbert fiának, Nagy Lajosnak a koronázására már – a rendelkezésre álló források szerint[14] – minden szabályt betartva, „lege artis” került sor. Hosszú uralkodása, legalábbis a korona története szempontjából, békés és eseménytelen volt. A bonyodalmak az ő halála után kezdődtek újra. Nagy Lajosnak fia nem született, ezért még életében fiúsította lányát. Halála után, kívánságának megfelelően, 1382. szeptember 17-én az esztergomi érsek királlyá koronázta a 11 éves Máriát. Ő volt az első nő, akinek a Szent Koronát a fejére helyezték. A trónviszályok azonban folytatódtak. Az ugyancsak Anjou II. Károly magyar királyt 1385-ben szintén szabályosan megkoronázták, de néhány hónap múlva udvari összeesküvés áldozata lett. Ezt követően a korona újra Mária, majd Zsigmond fejére került. Azonban magyarországi uralkodása szintén rosszul indult, pedig később Európa egyik legjelentősebb uralkodója, német-római császár is lett, a bárók egy időre fogságba is vetették. Ez alatt a három hónap alatt a királyi tanács tagjai rendeleteiket „a Szent Korona joghatósága” nevében adták ki, és ekkor vált először a korona a király tulajdonából az országé, az államhatalom képviselőjévé, a hatalom forrásává, ami a Szent Korona-tan erősödését is mutatta. Ez látszik az ország pecsétjének 1401-ből származó köriratából is, miszerint az „Magyarország Szent Koronájának pecsétje”.[15] Miután a király kiegyezett a főurakkal, a korona – mintegy kompromisszumos megoldásként – Pálóczi György esztergomi érsek őrizetébe került.[16] Ő koronázta meg a következő uralkodót, Albertet, 1438-ban.

1439-ben, Pálóczi György halála után Albert a koronát újra Visegrádra vitette, hamarosan azonban ő maga is meghalt. Várandós felesége, Luxemburgi Erzsébet magyar királyné mindenképpen leendő fia számára akarta biztosítani a koronát, ezért hűséges udvarhölgyével, Kottanner Jánosnéval, ellopatta, és azt kalandos körülmények között Komáromba vitték.[17] 1440. május 15-én meg is koronáztatta, szabályosan, Fehérvárott Szécsi Dénes esztergomi érsekkel, csecsemő fiát, V. László magyar királyt. A főurak nagy többsége azonban I. Ulászlót akarta magyar királynak, különös tekintettel a fenyegető török veszélyre. Ezt a szándékukat hosszú oklevélben indokolták meg,[18] majd 1440. július 17-én ugyancsak Székesfehérvárott, ugyanaz az esztergomi érsek megkoronázta Ulászlót is, mégpedig – a Szent Korona távollétében – a Szent István hermájáról leszerelt koronával. A király azonban 1444-ben a várnai csatában elesett, és a magyar főurak 1445-ben visszatértek a Szent Korona és vele V. László királyságának elismeréséhez.[19]

Erzsébet királyné azonban időközben a Habsburg-ház akkori fejét, Frigyes főherceget jelölte ki fia gyámjaként, és a koronát is a kezére adta zálogba, 8000 aranyforintért. A gyermek királyt végül 1452-ben katonai erővel sikerült kiszabadítani Frigyes gyámságából, Bécsújhelyről, de a korona nem került vissza vele. Lászlót amúgy sem kellett újra megkoronázni, mert ez egyszer már megtörtént, csak a koronázási esküt újíttatták meg vele. V. László is korán meghalt, 1457-ben, és Mátyás követte a trónon. A koronát azonban csak 1463-ban sikerült visszaszerezni Frigyestől, 60 000 aranyforintért,[20] és azzal 1464. március 29-én Székesfehérvárott megkoronázták Mátyás királyt.

Mátyás király és a korona őrzése

szerkesztés

Mátyás király megkoronázása után hoztak először törvényt a nehezen visszaszerzett királyi jelvény őrzéséről: az 1464. évi 2. törvénycikket.[21] Ezzel kezdődött a koronaőrzés szabályozásának hosszú története. A rendek e törvény révén szólhattak bele először a korona ügyébe. (Már 1439-ben és 1440-ben elhelyezhették pecsétjüket a jelenlevő főméltóságok a koronát őrző helyiség ajtajára.)

A keménykezű Mátyás halála után a főurak feltétlenül olyan uralkodót akartak, akit a hatalmukban tarthatnak. Hiába hagyta Mátyás a koronát fiára, Corvin Jánost legyőzték, a koronát elvették tőle, és – megalázó feltételek mellett – II. Ulászlót választották magyar királynak. A királynak el kellett fogadnia, hogy a koronával gyakorlatilag a főurak rendelkeznek.[22] 1492-ben rögzítették, hogy „az ország koronáját senki ne merje semmi szín alatt elvenni a prelátusok és bárók kezéből, hanem a közülük választandó személyek őrizzék”. Ugyancsak 1492-ben mondják ki, hogy az őrzés helye Visegrád legyen. 1493-ban Szapolyai István és Bakócz Tamás, tehát egy világi és egy egyházi főúr volt a korona őre. 1498-ban Bakócz Tamás mint koronaőr, némai Kolos Lászlót nevezte ki Visegrád kapitányának, akinek fennmaradt hosszú esküszövege, igen részletesen szabályozva munkaköri kötelességeit. Tulajdonképpen nem is egy-egy főúr, hanem a családjuk kapta meg a tisztséget. A két koronaőr két külön várnagyot nevezett ki, akik mindkét koronaőrnek hűséggel tartoztak. Kolos László így nemcsak az őt kinevező koronaőrnek, Bakócz Tamásnak, hanem társának, Szapolyai Jánosnak, és annak a fiának is hűséggel tartozott. De még a koronaőröket sem engedhette be a várba több emberrel, mint amivel ő maga rendelkezett, hacsak nem fenyegetett közvetlenül külső támadás harmadik fél részéről. Az 1500-ban hozott 23. törvénycikk már arról intézkedett, hogy a koronaőrök világi bárók legyenek. Választásuk a király, az egyházi és a világi főurak, valamint az „egyéb országlakók” által történt.[23] Ettől kezdve a 20. századig, amíg a tisztség fennállott, mindig két világi urat választottak koronaőrnek.

 
Szulejmán átadja a koronát Szapolyainak

Az 1526 évi 22. törvénycikk felszólította a királyt, adjon ki oklevelet a nádori tisztségről, s azt a Szent Korona mellett helyezze el. Ez azt mutatja, hogy a korona a mohácsi vész évében annyira jól őrzött tárgynak számított, hogy mellette volt célszerű országos jelentőségű iratokat is elhelyezni.[24]

1524-ben örökös nélkül elhunyt Újlaki Lőrinc herceg. Ezt követően mihályi Ládonyi Miklós, miután 1525. év elején a király sürgősen magához hívatta, Szapolyai János erdélyi vajda szolgálatába lépett és 1526 februárjától a koronaőr Szapolyai visegrádi várnagya, és egyúttal a koronaőrségben helyettese lett. Várnagyságában a másik koronaőrnek, Perényi Péternek familiárisával, Szentiványi Istvánnal osztozott, később pedig harmadikként Kövér Pállal, majd őt követően Doroszlói Jánossal. A mohácsi csatavesztés és II. Lajos magyar király halálának, a török közeledtének hírére, Szapolyai János utasítását követve, Ládonyi Miklós a Szent Koronát és a koronázási ékszereket, valamint felszerelést Trencsén várába menekítette.[25] Szulejmán Törökországba történő hazatérése után Szapolyai János hívei Fehérvárra királyválasztó gyűlést hirdettek, ahol november 10-én Szapolyait királlyá választották, majd a következő napon meg is koronázták (I. János király).[26]

A főurak egy része azonban Ferdinánd mellé állt. Átállt hozzá Perényi Péter koronaőr is a koronával együtt, így Ferdinándot is megkoronázhatták. Perényi 1527. november 11-én, Székesfehérvárott újra letette a koronaőri esküt, aminek fennmaradt a szövege:[27]

A rám ruházott tisztséget ellátom, a Szent Koronát és tartozékait társammal, István nádorral együtt Visegrád várában hűségesen megtartom és megőrzöm. A várban levő várnagyomat és más embereimet hűségben tartom, s szorgalomra intem. István nádornak sem nyíltan, sem titokban, sem csellel nem ártok, sőt minden erőmmel megvédem tisztségét, és hasznát előmozdítom. A szent koronát István nádor akarata és beleegyezése nélkül Visegrád várából semmi szín alatt el nem viszem. A várban levő várnagyomat a nádor tudta nélkül ki nem cserélem; ha erre mégis szükség lenne, új várnagyot csak a nádor tudtával állítok. Sohasem tartok nagyobb számú katonát a Visegrádi várban, mint testvérem, kivéve, ha a vár vagy a korona veszélybe kerülne. Ebben az esetben is nagyobb számú emberemet közös felügyelet alá helyezem. Isten engem úgy segéljen és minden szentjei.

Az eskü szövege jól mutatja a korona őrzésével kapcsolatos veszélyeket és a két koronaőrrel szembeni bizalom korlátozottságát. Nyilván ennek megfelelő fogadalmat tett a másik koronaőr is, valamint hasonlókat Cseh János és Kozár Miklós, a visegrádi vár két várnagya is. Nekik a két koronaőr szolgálatára, és arra is meg kellett esküdniük, hogy a koronát nem viszik ki a várból.[27]

Mindennek ellenére Perényi mégis magával vitte a koronát siklósi várába. A török közeledtével innen másik birtokára, Sárospatakra indult, de útközben János király emberei elfogták, és Perényi a koronával együtt a király hívének, Szerecsen János pécsi püspöknek a fogságába került, majd lindvai Bánfi Jánosnak a szlavóniai Körös vármegyében fekvő Šopron nevű várában őrizték.[28]

1529-ben Szulejmán János király megsegítésére hivatkozva újra felvonult Magyarországra, sőt Bécs elfoglalását is maga elé tűzte. Mohács mezején találkozott Szapolyai Jánossal, akit a testvérévé fogadott, és kifejezte kívánságát, hogy látni szeretné a koronát. Rögtön el is hozatta 300 szpáhival a királyi fejéket a Šopron-várból, Perényivel együtt. A szultáni naplóba feljegyezték, hogy ez a magyarok ősi koronája, és akinek a birtokában van, annak az egész ország meghódol.[28]

Szulejmán Bécs sikertelen ostroma után visszatérőben Budán magához hívatta Szapolyait, és átadta neki a koronát és Buda várát, egyúttal – nyilvánvalóan saját politikai érdekeinek megfelelően – Magyarország királyává nyilvánította őt. A koronával együtt Perényit is szabadon engedte a szultán, kérve Jánost, hogy bocsásson meg neki. Szerémi György elbeszélése szerint a török szultán azért is adta vissza a magyar koronát, mert azt igazi drágakövek hiányában nem tartotta nagyon értékesnek.[29]

A korona a Habsburgok birtokában

szerkesztés
 
Ferdinánd megbízottja Giovanni Battista Castaldo
 
A II. Mátyás által a koronázási ékszerek számára készíttetett vasláda 1608-ból, a Nemzeti Múzeumban
 
II. Mátyás megkoronázása Pozsonyban
 
A koronázási öltözet darabjai
 
Révay rajza a koronáról (felül) és az 1790-es hivatalos vizsgálat alapján készített ábrázolás (alul)

1540 nyarán János király meghalt, Fráter György, kiskorú fiának gyámja pedig az ország egyesítése érdekében megkötötte Ferdinánddal a gyulafehérvári békét. Ennek értelmében 1551. július 21-én Tordán Izabella a koronát is átadta Ferdinánd megbízottjának, Giovanni Battista Castaldónak. Castaldo erről az eseményről nagy örömmel számolt be aznap kelt jelentésében[30] az uralkodójának, mert előző napi levelében még azt kellett jelentenie, hogy Izabella, a korábbiakhoz hasonlóan, csak ígérgette a korona átadását. Bethlen Farkas a 17. század végén ezt – a későbbi fejlemények ismeretében – kissé másképpen adja elő. Eszerint az eseményre Kolozsvárt került sor a Szent Mihály-templomban, és Izabella egyúttal könnyek között megjósolta a jelenlévő magyar uraknak, hogy a korona többet nem kerül „véretekből való” uralkodó fejére. Castaldo a koronát Dobó Domokos, somlyai Báthori András és bedegi Nyári Lőrinc főurakkal, több száz fegyveres kíséretében, Kassára küldte, ahol átadták azt Serédi György felső-magyarországi főkapitánynak. Tőle Sforza-Pallavicini herceg, a bécsi Hadi Tanács tagja vette át és vitte a koronát a bányavárosokon át Pozsonyba, majd Bécsbe.[31]

Egy korabeli lengyel krónika szerint Izabella levette a koronán lévő keresztet fia számára, valamint később elkészíttette a korona mását, az úgynevezett lengyelországi Magyar koronát is, ami aztán sokáig a lengyel kincstárban volt.[32][33]

A Szent Koronát Ferdinánd ettől kezdve állandó jelleggel a Hofburgban őriztette, koronaőröket pedig nem neveztek ki.[34] Csak a koronázásokkor, így Miksa, majd Rudolf királlyá avatásakor szállították át Pozsonyba, ahol ettől kezdve a magyar királyok koronázása történt.

Rudolf hamarosan áthelyezte székhelyét kedvenc városába, Prágába, és oda vitette a koronát is. Nagyrészt az ő önkényeskedő politikája váltotta ki Bocskai István felkelését 1606-ban. Bocskai egyébként kapott egy koronát a törököktől is, de nem volt hajlandó királlyá koronáztatni magát. Ehelyett fő követelései közé emelte a Szent Korona Magyarországra hozatalát, amire a bécsi békében Rudolf ígéretet is tett. Bocskai azonban hamarosan meghalt, a bécsi békét pedig Rudolf, akin egyre inkább elhatalmasodott az elmebaj, nem tartotta meg. Hamarosan azonban a környezete is ellene fordult, és 1608-ban kénytelen volt lemondani öccse, Mátyás javára. A lemondási ceremóniák között kiemelt helyet kapott a Szent Korona átadása 1608. június 7-én, amikor azt a Vencel-templomból nagy díszmenetben átszállították Prága utcáin át a II. Mátyásnak a városon kívül állomásozó, nagyrészt magyar csapatokból álló seregeihez.[35]

Mátyás megkoronázásáig magánál, Bécsben tartotta a koronát, és javításokat is végeztetett rajta. Kicseréltette azt a repedt zafírt, amelyről Pálóczi László országbíró Hunyadi Mátyás megbízásából Bécsújhelyen azonosította a koronát. Kijavíttatta a koronázási palástot is, új bélést varratott bele. Ekkor készült a koronaékszerek őrzésére, tárolására szolgáló vasláda is.[36]

A koronázás előtti országgyűlési tárgyalásokon megegyezés született arról is, hogy a koronát ezentúl Pozsonyban őrzik. A már megkoronázott király által kijelölt négy személy közül az országgyűlés Pálffy István gróf pozsonyi és Révay Péter báró túróci főispánt választotta meg koronaőrnek.[37] Újra szabályozták a koronaőrök kötelességeit, akik ekkor tették le a később hagyományossá vált koronaőri esküt is. Törvényben rendezték a koronaőrség helyzetét, fizetésükről a király és az ország közösen gondoskodott. A király kívánságára az őrség egyharmada német lett.[38]

A két koronaőr közül Révay Péter foglalkozott szorgalmasabban a korona ügyeivel, őrzésével, ez különösen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619 őszén indult felkelése idején vált fontossá. Révay ennek hírére azonnal Pozsonyba utazott, és a háború végéig állandóan a korona mellett maradt. Megmaradt a Habsburgok hűségén, de fő kötelességének a korona biztonságát tekintette. Bethlen birtokba vette a pozsonyi várat, de a koronát őrző bástyát Révay parancsnoksága alatt hagyta, csak az őrség német tagjait bocsáttatta el vele. Amikor Bethlennek vissza kellett vonulnia, a koronát magával vitte, de továbbra is Révay őrizete alatt. Amikor Bethlent a magyar országgyűlés királlyá választotta, Révay lemondott a koronaőri tisztségéről, de ezt Bethlen – aki egyébként nem koronáztatta meg magát – nem fogadta el. A koronát Zólyomba, majd Kassára, végül az ecsedi várba szállították.[39]

A Királyi Szent Korona is vala az Ecsedi Várban mert Betlen Gábor Poson Városát meg hóditván 1619ik esztendőben azt magával Ecsedre vitte vala
Vályi András: Magyar országnak leirása, 542. o.

A nikolsburgi béke értelmében Bethlen lemondott királyi címéről és a koronát Kassán átadta a Habsburgoknak. Révay, betegen, a visszaúton is elkísérte a koronát, de Trencsénben meghalt. A korona végül visszakerült Pozsonyba, ezután egyenlő számú magyar és német őrség vigyázott rá.[39]

Révay Péter nemcsak őrizte a koronát, hanem foglalkoztatta őt a korona eredetének kérdése is. Ő volt az első, aki bizonyos tudományos igénnyel fogott hozzá a királyi fejék tanulmányozásához. Első könyve 1613-ban jelent meg, majd a Bethlen-felkelés évei alatt ezt átdolgozta és kibővítette. A magyar államról és a magyar szent koronáról című nagy műve azonban csak 1659-ben jelent meg.

Révay a koronát – az általa is említett görög feliratok ellenére – teljes egészében szentistváni eredetűnek tartja. A korona sorsának minden fordulatában Isten kezét látja. Felfogásában a koronához méltó királyok dicsőséget szereznek, a méltatlanok elbuknak. Tovább hangsúlyozza a Werbőczy által kidolgozott Szent Korona-tan fő elveit: akié a korona, azé az ország.

Révay nem riadt vissza attól, hogy az általa a végtelenségig szeretett és tisztelt koronát a valóságon túl is idealizálja. Hajlamos volt elszakadni a tényektől, talán azért is, mert abban a korban a koronát csak a koronázáskor láthatta a „nép”, azaz a királyhoz fizikailag is közel álló néhány nagyúr. Ez magyarázhatja azt a rajzot is, amit könyvéhez készített, és ami egészében és részleteiben számos ponton eltér a korona valóságos képétől. Különösen sok gondot okozott a későbbi tudományos kutatásban az az állítása, hogy a korona hátsó részén az abroncs felett – Krisztusnak a homlokrészen elhelyezkedő képével átellenben – Szűz Mária képe helyezkedik el (a valóságban ott Dukász Mihály képe van).[40]

A korona Bethlen Gábor felkelésének bukása után, 1622-től 1644-ig, I. Rákóczi Györgynek a Habsburgok elleni támadásáig nyugalomban volt Pozsonyban. A veszély hiánya azzal is járt, hogy a koronaőröket nem becsülték meg, alig kaptak fizetést. Fennmaradt 1637-ből egy levelük a feletteseikhez, amelyben alázatosan könyörögnek némi fizetségért, „az magyarországi korona mellett lévő és vigyázó szegény legények” aláírással, de a pénztáros nem talált „forrást” a járandóságuk kifizetésére.[41]

1644-ben egy ideig Győrött őrizték a koronát, majd 1647-ben, IV. Ferdinánd megkoronázásakor is onnan szállították Pozsonyba, mert az osztrák stratégák szerint az erős győri várban nagyobb biztonságban volt I. Rákóczi György csapataival szemben.[42]

1683-ban Bécs utolsó török ostroma előtt Pozsony is beleesett a hadműveleti területbe, ezért a koronát onnan előbb Bécsbe, majd Linzbe, végül Passauba menekítették. A török veresége után visszaszállították azt Pozsonyba.[43]

Korabeli feljegyzések szerint, miként Bethlen Gábor támadásait is a pozsonyi vár tornyába csapó villám előzte meg, 1703-ban, a Rákóczi-szabadságharc kezdetekor is villám vágott a korona otthonát adó pozsonyi vártoronyba. Nagyobb tűz is keletkezett. A koronát Bécsbe szállították, s csak 1711 után került vissza. A magyar rendek időközben az 1707-es ónodi országgyűlésen ki is mondták a Habsburgok trónfosztását, a hagyomány szerint Bercsényi Miklós szavaival: „Eb ura fakó, József nem királyunk többé”.

II. József – a korona Bécsben, majd Budán

szerkesztés
 
1784. április 13. II. József rendeletére Bécsbe érkezik a Szent Korona[44]
 
Esztergomban a koronát a mai Duna Múzeumnak otthont adó épületben őrizték a város és a vármegye nemesei
 
A magyar Szent Korona megérkezése Budára 1790 február 21-én

II. József trónra lépése után nem koronáztatta meg magát, hogy a koronázási esküvel ne kösse meg kezét a tervezett reformjait illetően. Sőt, a koronát hagyományos őrzési helyéről, Pozsonyból átszállíttatta Bécsbe, ahol mint múzeumi tárgyat a császári kincstárban raktározták el, hasonlóan II. József más országai koronáihoz.[45] Amikor a két leköszönő koronaőr átadta őket a király főkamarásának, jegyzőkönyv készült a koronával együtt őrzött értékekről:[46]

  • 1. Az ország Szent Koronája, amelynek keresztje egyik oldalra elnyomódott. Fekete őrző tékában, illetve szekrényben.
  • 2. Királyi jogar, amelyről egy aranygömb egy arany láncdarabbal levált, és papírban a jogar tékájában őriztetik.
  • 3. Arany alma.
  • 4. Szent István kardja.
  • 5. Egy pár aranyselyem fehér papucs (beledugva egy másik pár).
  • 6. Királyi palást.
  • 7. Három vörös selyempárna.
  • 8. Vörös tafota harisnya.

II. József, halála közeledtét érezve, lemondott kudarcos reformjairól, és egyúttal a koronát is Budára szállíttatta. A korona hazahozatala a magyar nemzeti felbuzdulás diadalmenetévé vált. Számos költőnk énekelte meg a nagy eseményt, így Péczeli József, Virág Benedek, Ányos Pál. A még újdonságszámba menő magyar nyomtatott sajtó lelkesen üdvözölte, az ország lakossága hatalmas ünneplésben részesítette a koronát. A helytartótanács a megyékkel előre közölte a menet útvonalát és a lebonyolítás rendjét. 1790. február 17-én átadták a két koronaőrnek a koronát, s másnap Bécsből elindult a főurak és testőrök alkotta menet. Először Köpcsényben, Esterházy herceg kastélyában, majd a győri püspöki rezidencián szálltak meg. Február 20-án Esztergomba jutottak. A korona másnap, a II. József halálát követő napon érkezett Budára.[47]

Az úton végig felsorakozott a környék lakossága, a nemesek és polgárok nemzeti díszöltözetben vonultak ki. Gróf Forgách Miklós „százig való” lovas díszőrségével végig kísérte az ereklyét. Magyar zene szólt, magyar táncokat jártak, mindenfelé ünnepi beszédek hangzottak el, éltették a magyar szabadságot. Esztergom határában például 300 fehér ruhás lány fogadta gyertyával a kézben az este érkező koronát.[48] Több templomban is kiállították a fejéket, és ünnepi istentiszteletet tartottak. Még Horvátországból is érkeztek lovasok a korona kíséretére. A budai várban az ország legelőkelőbb urai várták, élükön a bíboros prímással. Az országbíró mondott üdvözlő beszédet.[47]

A Város Házánál 50 tseber fejér és veres bor folyt muzsikaszó alatt, és 1000 tzipót osztogattak ki a népnek.
– Hadi és Más Nevezetes Történetek című korabeli hírlap

A koronát három napra közszemlére állították: ekkor nyílt alkalmuk a keletkezésével foglalkozó tudósoknak is arra, hogy közelebbről megnézzék.

II. Lipót megkoronázására még Bécsben került sor, de a koronát 1790-től Budán őrizték az 1790:6 törvénycikk értelmében. A napóleoni háborúk idején azonban a koronát újra menekíteni kellett a támadók elől. 1805 végén négy hónapra Munkácsra vitte Splényi József báró koronaőr a koronaőrség élén. Márciusban szállították vissza Budára, ekkor az út mentén a nép spontán ünneplésben részesítette a Szent Koronát. 1809-ben, Napóleon újabb támadása idején a koronát egy ideig Egerben őrizték, ahol I. Ferenc családja is tartózkodott.[49]

Az 1848-as forradalom idején

szerkesztés
 
1848 – a császári elnyomást szimbolizáló korona lekerül a magyar címerről
 
A korona azonosítása az Erzherzog Albrecht hajó fedélzetén, Budafokon

1848. szeptember 22-én, Jellasics támadása idején István főherceg, nádor, Bécsbe szökött. Pest-Budán az a hír terjedt el, hogy a koronát is magával vitte, ezért decemberben az országgyűlés 12 képviselője testületileg ellenőrizte a korona meglétét, és ennek kedvező eredményét közhírré tették.[50]

Ferenc József trónra lépését a magyar országgyűlés nem fogadta el. Windischgraetz e miatti támadásakor ki kellett üríteni Pest-Budát, ezért 1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzója nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, amelyben mint országos biztost megbízta, hogy a koronát budai őrzési helyéről szállíttassa Debrecenbe, ahová a kormány is költözik.[51]

Az ellenség közeledvén a főváros felé… a kormány kötelességének tartja a koronát minden esetre biztosítani. Ennélfogva képviselő úr ezennel kirendeltetik, s kötelességévé tétetik Ürményi Ferenc koronaőr őexcellenciáját azonnal felszólítani, hogy az országos biztos úrral együtt s egyetértőleg az ország szent koronáját s egyéb koronázási insigniáit (jelvényeit) azonnal a koronaőrségből még itt lévő legénység őrizte mellett egyelőre Debrecenbe… elszállítani.
– Részlet Kossuth Lajos rendeletéből

A koronát ládájával egy üveges hintóban szállították át a még nem teljesen kész Lánchídon, ideiglenes pallókon. Így a Szent Korona kocsija kelt át először a hídon, a gyalogosokon kívül. A ládát vonattal szállították Szolnokig, majd onnan szekéren tovább vitték a debreceni városházára.[52]

1849. április 19-én a debreceni országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, és egyúttal megtiltották a királyság jelvényeinek nyilvános használatát. Május 21-én a honvédség visszafoglalta a budai várat, június 5-én a kormány – a koronával együtt – visszaköltözött a fővárosba. De júliusban már újra menekülni kellett. Szemere Bertalan miniszterelnök döntött úgy, hogy a koronát magával viszi. A ládát ezután Szegedre, Nagyváradra, Aradra menekítették. Szemere ellenőrizte is a láda tartalmát, és a koronát ez alkalommal a fejére is próbálta. Részletes visszaemlékezéseiben azt is megállapította, hogy nagysága miatt „e föveg nem emberi fejre való”.[53]

A temesvári csata után, augusztus 11-én Kossuth megint úgy nyilatkozott, hogy nem érdemes tovább szállítani a koronát. Szemere volt, az, aki későbbi politikai alkukra gondolva a továbbvitel mellett döntött. Lugoson, Karánsebesen is el akarták rejteni, de nem volt alkalmas erre a hely és az idő. Orsován Batthyány Kázmér külügyminiszter Szemere kérdésére elkeseredettségében azt javasolta, hogy törje össze a koronát, vagy dobja a Dunába. Szemere azonban három megbízható munkatársával több kísérlet után augusztus 23-án egy füzesben elásta a ládát. A rejtekhelyről Batthyányt és annak munkatársát, valamint Kossuthot is tájékoztatták, így arról összesen heten tudtak.[54]

Önkényuralom és kiegyezés

szerkesztés

A császári hatóságok már közvetlenül a szabadságharc leverése után keresni kezdték a koronát, nem azért, mert koronázásra gondoltak, hanem a Szent Korona magyar kézben maradása támogathatta volna a további magyar ellenállást. Orsováig hamarosan eljutottak, de ott nem találtak további nyomra. 1852-ben újra hírek terjedtek a közvéleményben arról, hogy a korona Kossuthnál van, Londonban. Ekkor vetette be Johann Kempen rendőrtábornok, belügyminiszter egyik magyar kémét, Wargha Istvánt, hogy Londonban szerezzen információkat a koronáról. Wargha révén aztán végül sikerült is megtalálni a koronát, de az homályban maradt, hogy pontosan kitől szerezte meg a korona helyének a leírását.[55]

A korona vasládája 1853. szeptember 8-án került elő; az orsovai katonai parancsnokságon azonnal feltörték. Legfelül a koronázási palást volt, átázva, kifakulva. A magyar koronázási kardot szinte megette a rozsda. A korona bőrtokját elrothasztotta a talajvíz. A saruk, a harisnyák és néhány régi okirat teljesen szétmállva töltötte ki a láda alját. Ebből a masszából került elő a korona két letört rubinköve, az egyik függő és az országalmáról letörött aranykereszt.[56]

A helyi lakosságnak megengedték, hogy megnézzék a híres tárgyat, majd azt az Erzherzog Albrecht gőzös fedélzetére szállították, és négy nap alatt Budára vitték. A promontori kikötőben Habsburg–Tescheni Albert főherceg, Scitovszky János prímás, Esterházy Pál Antal herceg, valamint több más gróf és püspök fogadta. Megvizsgálták a tárgyakat, megállapították azonosságát. Másnap a ládát nagy ünnepélyességgel felszállították a budai várba. Ott három napig közszemlén volt, majd Bécsbe szállították, és ott is ünnepélyesen fogadták. Ferenc József azonban hamarosan visszaszállíttatta Budára.[57] Ezt követően a második világháború utolsó időszakáig a budai várban őrizték.

Az 1867-es kiegyezés után az országgyűlés ismét koronaőröket választott Károlyi György gróf és Vay Miklós báró személyében. Ferenc József 1867. március 21-én megtekintette a koronát, és utasítást adott a szükséges javítások elvégzésére. Sajnos, Müller Lajos ékszerész az egyik szükséges rögzítést szakszerűtlenül, ónnal végezte el, ami ma is veszélyezteti a korona állagát.[58][59]

Ferenc József megkoronázása előtt a koronáról és a koronázási jelvényekről jegyzőkönyvet készítettek. Eszerint a „palást olyan rossz állapotban létezett, hogy Klein divatárusnő, illetőleg hímzőnő, annak kijavításával ötödmagával tizennégy napig működött”. Az országalmáról a jegyzőkönyv a következőket írja: „Az úgynevezett aranyalma tetején duplakereszt létezik, közönséges sárgarézből készítve, üres golyóbist képez, amelyről a régi aranyozás már tökéletesen le lévén kopva, újólag valánk kénytelenek Müller aranyműves által galván módjára bearanyoztatni.” A koronázási kardról a jegyzőkönyv a következőket rögzíti: „Régi időkben egészen bearanyozva lehetett, most azonban csak itt-ott látszik az aranyozás. A hüvelye, amely már később idők műve, gránátpiros bársonnyal lévén bevonva, az idők viszontagságai által hasznavehetetlenné válván, egy más hüvelyt, ugyancsak gránátszín bársonnyal bevonva Szikrai Adolf pesti kardműves által készíttettünk.” A koronázási lábbelikről és harisnyákról a jegyzőkönyv csak megismétli az 1853-as megállapítást, hogy azok teljesen hasznavehetetlenek.[60]

Ezután a korona tizenhárom évig a budai várban pihent vasládájában. 1880-ban Ferenc József engedélyezte a tudományos vizsgálatát. A koronát nagy ünnepélyességgel, az ország előkelői jelenlétében vették elő őrző helyéről, és Ipolyi Arnold vezetésével egy akadémiai bizottság vizsgálta meg. A vizsgálat csak szemrevételezéssel történhetett, a koronához érni nem volt szabad. Közben meglátogatta a tudósokat a király, majd Rudolf trónörökös is. A vizsgálat megállapította, hogy a korábbi leírások és ábrázolások „kellő műszaki és műtörténeti ismeret hiányában, alig tükrözik a valóságot”.[61]

A millenniumi ünnepségek idején, 1896-ban kiállították a koronát, hogy a magyar és a külföldi közönség is megtekinthesse. 1898-ban III. Béla király és felesége hamvait, amiket 1848-ban találtak meg, a Mátyás-templomban helyezték el, és ebből az alkalomból a magyar királyi fejéket újra közszemlére tették. 1890-tól a Szent Koronát a királyi palota e célra épített új páncéltermében helyezték el.[62]

A 20. században

szerkesztés
 
IV. Károly fotója a koronával és a palásttal
 
A koronaőrség díszöltözetben az 1930-as években
 
Kőszeg, Kálvária utca, a Szent Korona egyik rejtekhelye (1945. március 18–27.)

1916. december 30-án koronázták meg Budapesten az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt. A koronázók Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István voltak. 1918 novemberében Károly lemondott trónjáról, Magyarország köztársaság lett. 1919 végén, a Tanácsköztársaság bukása után azonban visszaállították a királyság államformáját, de királyt nem választottak, Horthy Miklós kormányzóként volt az állam feje. A monarchikus államforma hangsúlyozására azonban előtérbe állították a Szent Korona szerepét.[63]

A koronaőrség feladatairól szóló törvény

szerkesztés

A későbbiekben az 1928. évi XXV. törvénycikk rendelkezett a koronaőrség feladatairól és jogállásáról.[64] Ez oldotta meg azt a feladatot, hogy a koronázási ékszerek és jelképek őrzését a legutolsó, 1790. évi 6 törvénycikk után összhangba hozza polgári kormányzás, a miniszteri felelősség elvével. A törvény így kimondta, hogy „a minisztérium hatóságát a magyar királyi miniszterelnök érvényesíti”. A páncélterem és a koronázási láda hármas zárrendszerének egy-egy kulcsa a két koronaőrnél, a harmadik a miniszterelnöknél volt letétben.[65]

Szent István-emlékkönyv

szerkesztés

1938-ban, I. István halálának 900. évfordulóján három kötetes Szent István-emlékkönyvet adtak ki, Serédi Jusztinián hercegprímás főszerkesztésével. A koronázási jelvényekről író szerzők ennek kapcsán megtekinthették a koronát, két alkalommal, két-két óra időtartamban, de annak érintése nélkül, amint arról László Gyula professzor később beszámolt.[66]

A korona története a II. világháború idején

szerkesztés

Az ország német megszállása után Perényi Zsigmond báró és Radvánszky Albert báró koronaőrök kezdték keresni a lehetőségét annak, hogy a koronát biztonságba helyezzék a hadi cselekmények elől. Meglátogatták a pápai nunciatúrát is e célból, ahol Angelo Rotta készségesen befogadta volna a koronát, de Radvánszky feljegyzéseiben arról számol be, hogy az épületet nem találták elég biztonságosnak. Október 10-én, a fenyegető nyilas hatalomátvétel elől a két koronaőr Pajtás Ernő ezredessel, a koronaőrség parancsnokával és néhány beavatott beosztottjával kicsempészték az akkor már óvóhelyen őrzött ládából az ékszereket, és a várban elásták. A nyilaspuccs után Szálasi Ferenc mégis megtudta, hol van elásva a korona, kiásatta, és az előtt tette le „nemzetvezetői” esküjét, majd visszatétette a ládájába.[67]

November 6-án Szálasi Veszprémbe, a Magyar Nemzeti Bank ottani sziklaóvóhelyére szállíttatta. A koronázási palástot állapota miatt Pannonhalmán helyezték el. A koronaőrök, Serédi hercegprímás és Mindszenty veszprémi püspök is azt javasolta, hogy a koronát és a koronaékszereket Pannonhalmán, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló bencés főapátság épületében kellene elhelyezni. Szálasi azonban ezt nem fogadta el, Radvánszky szerint azért, mert nem akarta a Habsburg-pártinak tartott klérus kezére juttatni a koronázási jelvényeket.[67]

December elején a nyilasok a Szent Koronát Kőszegre vitették, ahol egy óvóhelyen őrizték. A koronaőrökkel ezt csak utólag közölték. Hiába követték vonaton a koronát, többé nem engedték a közelébe őket. A koronaőrök és Pajtás ezredes is tiltakoztak a korona külföldre szállításának terve ellen, de nem mondtak le, hogy ne könnyítsék meg ezzel is a nyilasok dolgát. A koronát januárban Velem községbe vitték, majd 1945. március 27-én elhagyta a Szent Korona Magyarország határát: az ausztriai Mariazell, majd a szomszédos Mattseebe szállították.[68]

Pajtás Ernő koronaőr emlékezései szerint: „A front közeledése miatt április 26-ról 27-re virradó éjszaka felnyitottuk a nagy ládát és kivettük a Szent Koronát, a jogart és az országalmát. A kincsek eredeti bőrtokjukban nyugodtak (…) belehelyeztem őket egy kettévágott katonai benzines hordóba. A ládában csak a kardot hagytuk. (…) Egy sziklafal előtt… mély gödröt ástunk, beletettük a hordót és betemettük a helyet is, hogy az ásásnak semmi nyoma nem maradt. A sziklafal könnyen felismerhető volt.”

A koronaőrség tagjai fogságba esésük után átadták a ládát az amerikaiaknak. Szálasinak az volt a parancsa, hogy „halála esetén öt évig tartsák a korona hollétét titokban, és ha akkor nem nemzetiszocialisták kormányozzák Magyarországot, adják át a koronát megőrzésre a „Német Birodalom Führerének”.[69]

Az amerikaiak csak később jutottak hozzá a láda kulcsaihoz. Amikor kiderült, hogy abban csak a kard van, Pajtás Ernőt felelősségre vonták, aki végül elmondta, ismeri a korona helyét, és meg is mutatta azt. Az olajoshordót kiásták, „abban vászonba csavarva a korona, amelynek belseje, bélése … már teljesen el volt rohadva”.[69]

Augsburg, Frankfurt, USA

szerkesztés

A korona és az ereklyék Augsburgból a frankfurti bank trezorjába kerültek, innen az Amerikai Egyesült Államokba vitték. A magyar kormány a későbbiekben többször szorgalmazta a korona visszaadását, de hiába. A hivatalos amerikai álláspont szerint „a koronát úgy tekintik, mint a magyar nép különleges helyzetben lévő tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben”.[69]

A korona hazatérése

szerkesztés

1951-től 1978-ig a koronát az USA Kentucky államában, a Fort Knox katonai támaszponton, az amerikai aranytartalékkal együtt őrizték. A Rákosi-rendszer ténykedése, majd az 1956-os forradalom és a prágai tavasz 1968-as leverése miatt fagyos amerikai–magyar viszony után csak a hetvenes évek elején, a javuló magyar-amerikai kapcsolatok keretében kerülhetett újra szóba a koronázási ékszerek visszaszolgáltatása.[70] A témával kapcsolatos rendszeres maga-amerikai érintkezések sorában 1976 májusában az Amerikába látogató Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes is ígéretet kapott Gerald Ford amerikai elnöktől a helyzet felülvizsgálatára.[71] Az 1977 szeptemberében első alkalommal Magyarországra érkező Billy Graham amerikai baptista lelkész Haraszti Sándor baptista orvos-misszionárius és Almási Mihály (baptista lelkész) közbenjárására hazatérése után szintén bekapcsolódott a téma megvitatásába, egyeztetett a szintén baptista Jimmy Carter amerikai elnökkel, aki különben 2010-ben közzétett elnöki naplójának tanúbizonysága szerint már hivatalba lépésekor, 1977 elején a korona visszaszolgáltatása mellett döntött.[72][73] A jobboldali magyar emigráció nagy részének hangos tiltakozása ellenére 1977. december 16-án megszületett az amerikai és a magyar kormány közös nyilatkozata a visszaszolgáltatásról.[74] Ennek értelmében a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket nem a fennálló rendszernek, hanem a magyar népnek adták vissza. Az amerikaiak azt is kikötötték, hogy a koronaékszereket nyilvánosan állítsák ki.

1978. január 5-én elnöki különgéppel érkezett Ferihegyre a korona, majd január 6-án az amerikai népet képviselő küldöttség – Cyrus Vance külügyminiszterrel az élén – ünnepélyesen átadta a Szent Koronát és a koronázási jelképeket Budapesten, az Országházban Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének a magyar nép meghívott képviselői előtt.[75] Az eseményen jelen volt a hazai kulturális élet számos ismert személyisége, köztük Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész. Az államvezetés részéről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György volt még jelen. A korona hazatéréséről folytatott tárgyalásokon az a megegyezés született, hogy Kádár János nem lesz jelen a ceremónián. A koronát és a jelvényeket a minimálisan szükséges restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, és két évtizeden át ott állították ki.

A rendszerváltozás után

szerkesztés
 

A rendszerváltás után, 1990-ben az első jelentős parlamenti vitát az okozta, hogy a Kossuth-címert vagy a Szent Koronát is magába foglaló korábbi úgynevezett kiscímert használja-e az ország. A vita tétje az volt, hogy az 1848-as forradalmi-demokratikus hagyományokhoz vagy az ezeréves államiság jelképéhez kapcsolódjon-e inkább az új magyar demokrácia. Az ellenzék – az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz – a Kossuth-címer mellett érvelt. Végül az Országgyűlés jobboldali, az MDF által vezetett többsége a koronás kiscímer mellett döntött 1990. július 3-án, az alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XLIV. törvényben.[76]

A Fidesz első kormánya idején, az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából, 1999. december 21-én az Országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.

A millenniumi ünnepségek keretében 2001. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, a koronát hajón Esztergomba vitték, ahonnan – rövid tiszteletadás után – visszaszállították az Országházba.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség második kormányzása idején az Országgyűlés 2010. december 20-án megalkotta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosítását. A módosítás értelmében ismét a Magyar Honvédség feladatai közé került a Szent Korona, valamint a hozzá tartozó koronázási jelvények – a palást kivételével – őrzése, fegyverhasználati joggal. A Honvéd Koronaőrség 2011. május 30-án tette le a koronaőr esküt és vette vissza a Szent Korona őrzését.[77]

A magyar koronázások és a Szent Korona története évszámokban

szerkesztés
 
Szent István a Képes krónika miniatúráján
 
Székesfehérvár, koronázóváros a török hódításig
 
Imre király az országalmával
 
III. András bejövetele Magyarországra
 
Ottó megtalálja az elveszett koronát
 
A visegrádi vár koronaőrző tornyának romjai egy 19. századi litográfián, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején a felsővárbeli ötszögletű öregtoronyban őrizték a koronát
 
Mária Terézia koronázási kardcsapásai
 
Az 1848-as Munkások Újságja köztársaságpárti címlapja
 
A koronaőrség tagjai 1867-ben
 
Ferenc József a koronával – idealizált ábrázolás, a korona jól illeszkedik a fejre
 
Korabeli kápolna a korona elrejtésének helyén Orsova közelében
 
A Szent Korona a koronázási jelvények között oldalról
az Országház kupolatermében

Mivel egészében véve meglehetősen kevés hiteles dátum maradt fenn a magyar korona történetéhez kapcsolódóan, az alábbiakban a szakirodalom által a korabeli dokumentumokból összegyűjtött összes ilyen nevezetes dátumot felsoroljuk. A királyok halálának, temetésének időpontja például csak annyiban kapcsolódik a korona történetéhez, hogy segít meghatározni azt – a következő koronázásig terjedő – időszakot, amíg az „gazdátlan” maradt.[78]

Árpád-kor

szerkesztés
  • 1000. karácsony – I. István megkoronázása Esztergomban vagy Székesfehérvárott. A Gergely-naptár szerint 1001-et írnak.
  • 1031. szeptember 2. – Imre trónörökös halála: a székesfehérvári Szűz Mária-templomban temetik el.
  • 1038. augusztus 15. – I. István halála és temetése a székesfehérvári Szűz Mária-templomban.
  • 1044. július 5. – A ménfői csata, majd Aba Sámuel halála. Az abasári monostorban temetik el.
  • 1046. szeptember I. – I. András megkoronázása.
  • 1058 – Salamont apja életében, gyermekként megkoronázzák.
  • 1060. december 6. – Szent Miklós ünnepén I. Bélát megkoronázzák.
  • 1063. szeptember – Salamon német segítséggel elfoglalja a trónt (1063-1074). Anyja, Anasztázia királyné ordheimi Ottó bajor hercegnek ajándékozza „Attila kardját”.
  • 1064. április ll. – Húsvétkor Géza herceg a béke jeleként ünnepélyesen Salamon fejére teszi a koronát Pécsett.
  • 1074. március 14. – A mogyoródi csata, Salamon menekülése Mosonba. Egyes források szerint Géza a csatába már magával vitte a „görög koronát”.
  • 1075. – I. Géza (1074–1077) megkoronázása.
  • 1077. április 24. – I. Géza meghal, a váci székesegyházban temetik el.
  • 1077. április-május – I. László megkoronázása.
  • 1095. július 29. – I. László halála, temetése Nagyváradon a székesegyházban.
  • 1095. augusztus – Kálmán megkoronázása Fehérvárott feltehetőleg Szerafin esztergomi érsek révén.
  • 1116. február 3. – Kálmán halála, Székesfehérváron temetik el.
  • 1116. február – II. Istvánt Lőrinc esztergomi érsek megkoronázza.
  • 1131. március vagy április – II. István halála: Váradon temetik el (feltehetőleg a váradelőhegyi premontrei prépostságban).
  • 1131. április 28. – Felicián esztergomi érsek megkoronázza II.·Bélát.
  • 1137. – II. Béla hazahozatja Bizáncból apja, Álmos herceg tetemét, és Székesfehérváron temetteti el.
  • 1141. február 13. – II. Béla halála, majd temetése Székesfehérvárott.
  • 1141. február 16. – megkoronázzák II. Gézát.
  • 1162. május 31. – II. Géza halála, majd temetése Székesfehérvárott.
  • 1162. június elején – Lukács esztergomi érsek megkoronázza III. Istvánt.
  • 1162. június—július – Mikó kalocsai érsek megkoronázza II. Lászlót.
  • 1163. január 14. – II. László halála. Székesfehérvárott temetik el.
  • 1163. január 27. vasárnap – Mikó kalocsai érsek megkoronázza IV. Istvánt.
  • 1165. április 11. – Zimonyban meghal IV. István; előbb ott, Szent István protomártír templomában temetik el, később Székesfehérvárra viszik a tetemet.
  • 1167. – A székesfehérvári Szűz Mária-templomban őrzik a koronát.
  • 1172. március 4. – III. István Esztergomban meghal; ott temetik el.
  • 1172. március – III. Béla királlyá választása.
  • 1173. január 13. – Vízkereszt nyolcadán a kalocsai érsek megkoronázza III. Bélát, valószínűleg már a Szent Koronával.
  • 1182. május 16. – Pünkösdkor, apja életében Miklós esztergomi érsek megkoronázza Imrét.
  • 1196. április 23. – III. Béla halála, majd temetése Székesfehérvárott.
  • 1204. augusztus 26. – Csütörtökön János kalocsai érsek – Imre kívánságára és a pápa felhatalmazásával – megkoronázza fiát, Lászlót.
  • 1204. szeptember ? – Meghal Imre király, az egri székesegyházban temetik el.
  • 1205. május 3. – Ausztriában meghal III. László, holttestét a győri püspök Székesfehérvárra viteti, és ott királyhoz méltóan eltemetik.
  • 1205. tavasza – II. András az osztrák herceget a korona kiadására kényszeríti.
  • 1205. május 29. – Pünkösdvasárnap János esztergomi érsek II. Andrást megkoronázza.
  • 1214 folyamán – II. András megkoronáztatja Béla fiát.
  • 1217. – lI. András a szentföldi hadjárat során Gizella királyné koronáját 140 ezüst márkáért eladja.
  • 1220. – Felkenik és megkoronázzák Laszkarisz Máriát, Béla király feleségét.
  • 1235. szeptember 21. – Meghal II. András. Az egresi ciszterci monostorban temetik el.
  • 1235. október 14. – Vasárnap Róbert esztergomi érsek megkoronázza IV. Bélát.
  • 1241-1304. – A Szent Koronát Székesfehérvárott őrzik.
  • 1245. augusztus 20. – IV. Béla megkoronáztatja fiát, Istvánt.
  • 1254. – IV. Béla oklevelében úgy említi Székesfehérvárt, mint ahol a királyi trónust és a koronát őrzik, ahol a királyokat felszentelik, és ahol az ősei nyugszanak.
  • 1256. december 16. – A Szent Korona (Sacra corona) első említése ezen a néven.
  • 1270. május 3. – IV. Béla halála, majd temetése az esztergomi ferenceseknél.
  • 1270. május 13. után – Királlyá koronázzák V. Istvánt.
  • 1272. augusztus 6. Meghal V. István. A Margitszigeten temetik el.
  • 1272. szeptember 3. előtt – Türje nembeli Fülöp esztergomi érsek megkoronázza IV. Lászlót.
  • 1290. július 10. – Meggyilkolják IV. Lászlót, Csanádon temetik el.
  • 1290. július 23. – Vasárnap Ladomér esztergomi érsek megkoronázza III. Andrást.
  • 1301. január 14. – Meghal III. András, és vele kihal az Árpád-ház.

Vegyesházi királyok kora

szerkesztés
  • 1301. május 13. előtt – Bicskei Gergely esztergomi érsek – az erre az alkalomra készített koronával – Esztergomban megkoronázza I. Anjou Károlyt (Károly Róbert).
  • 1301. augusztus 27. – Vasárnap, Szent István ünnepének nyolcadán, Hont Pázmán nembeli János kalocsai érsek megkoronázza Vencel cseh herceget (1301-1305).
  • 1304. – A Szent Korona Csehországban, Vencel királynál.
  • 1305. – A koronát Ottó bajor herceg Magyarországra hozza: útközben elvesztik, majd megtalálják.
  • 1305. december 6. – Szent Miklós ünnepén, Rád nembeli Benedek veszprémi és Antal csanádi püspökök magyar királlyá koronázzák Wittelsbach Ottó bajor herceget.
  • 1305–1310. – A Szent Korona Kán László vajdánál Erdélyben.
  • 1309. június 15. – Budán, a Nagyboldogasszony-templomban, Tamás esztergomi érsek másodszor koronázza l. Károlyt az ez alkalomra készült és Boccasino Miklós bíboros, pápai legátus által megáldott koronával.
  • 1310. augusztus 27. – Székesfehérváron a Szent Koronával harmadszor koronázzák meg I. Károlyt.
  • 1317. december 19. – Temesváron meghal Mária királyné, l. Károly felesége.
  • 1323–1403. – A visegrádi várban őrzik a Szent Koronát.
  • 1342. július 16. – Meghal I. Károly; Székesfehérvárott temetik el.
  • 1342. július 21. – Telegdi Csanád esztergomi érsek megkoronázza I. Lajost.
  • 1382. szeptember 10. – Meghal I. Lajos; Székesfehérvárott temetik el.
  • 1382. szeptember 17. – Demeter esztergomi érsek megkoronázza I. (Nagy) Lajos lányát, Mária királynőt.
  • 1385. december 24. – Mária királynő lemond a trónról.
  • 1385. december 31. – Demeter esztergomi érsek megkoronázza II. Károlyt.
  • 1386. február 7. – II. Károly halálosan megsebesül merényletben. Mária ismét átveszi a kormányzást.
  • 1386. február 24. – Meghal II. Károly; az egyházi kiközösítés miatt csak 1390-ben temetik el a Visegrád melletti Szent András bencés apátságban.
  • 1387. március 31. Virágvasárnap – Himházy Benedek veszprémi püspök megkoronázza Luxemburgi Zsigmondot (1387-1437).
  • 1395. május 17. – Mária királynő halála; Nagyváradon temetik el.
  • 1401. – Zsigmond fogsága alatt „Magyarország Szent Koronájának pecsétje” feliratú állampecsét készül.
  • 1403–1434. – A budai királyi vár tárnokházánál, István herceg tornyában őrzik a koronát.
  • 1434. – Zsigmond megparancsolja, hogy a koronát és a hozzá tartozó ékszereket Pálóczy György esztergomi érsek és Pálóczy Mátyás országbíró őrizze.
  • 1434–1439. – Esztergomban, az érseki palotában őrzik a koronát.
  • 1437. december 9. – A morvaországí Znojmóban meghal Zsigmond király; a nagyváradi székesegyházban temetik el.
  • 1438. január 1. – Pálóczi György esztergomi érsek megkoronázza Habsburg Albertet.
  • 1438. – Pálóczy György érsek halála után Albert király a visegrádi várba viteti a koronát.
  • 1439. október 27. – Neszmélyen (Komárom megye) meghal Albert király. Székesfehérvárott temetik el.
  • 1439–1440. – A visegrádi várban őrzik a koronát.
  • 1440. február 21. – Kottanner Jánosné Visegrádon elrabolja a koronát a gyermek V. László részére.
  • 1440. május 15. Pünkösdvasárnap – Szécsi Dénes esztergomi érsek királlyá koronázza a csecsemő V. Lászlót (1452-1457) a Szent Koronával (a többi koronázási jelvény hiányzott).
  • 1440. július 17. – Szécsi Dénes esztergomi érsek Szent István ereklyetartó koronájával megkoronázza I. Ulászlót.
  • 1440–1463 – A Szent Korona Bécsújhelyen, III. Frigyes császár birtokában.
  • 1444. november 10. – A várnai csatában elesik I. Ulászló.
  • 1457. november 23. – Prágában meghal V. László.
  • 1463. július 19. – Mátyás király követei Sopronban és III. Frigyes Bécsújhelyen aláírják a Magyar Szent Korona visszaadásáról kötött szerződést.
  • 1463. július 24. – Bécsújhely kapuja alatt III. Frigyes képviselői 80 000 Ft ellenében átadják, a magyar biztosok átveszik a Magyar Szent Koronát, amely így elrablása és 23 évi idegen földön távolléte után hazatér.
  • 1464. március 29. – Szécsi Dénes megkoronázza Hunyadi Mátyást (1458-1490) a Szent Koronával.
  • 1464. – Törvény a Szent Korona őrzéséről.
  • 1490. április 6. – Bécsben meghal I. Mátyás.
  • 1490. április 24. – Székesfehérvárott eltemetik I. Mátyást.
  • 1490. szeptember 18. – A kiskorú esztergomi érsek helyett Laki Túz Osvát zágrábi püspök koronázza meg Jagelló II. Ulászlót.
  • 1492. – Törvény a főpapi és bárói koronaőrökről (1492: XlI.).
  • 1500. – Törvény a világi koronaőrökről (1500: XXXI.).
  • 1506. július 26. – Meghal Anna királyné (Foix-Grailly, Candale grófnö), Székesfehérvárott temették el.
  • 1508. június 4. – apja megkoronáztatja II. Lajost, Bakócz Tamás esztergomi érsek koronáz.
  • 1516. március 13. – Budán meghal II. Ulászló.
  • 1516. március 19. – II. Ulászlót eltemetik Székesfehérvárott.
  • 1526. augusztus 29. – II. Lajos a Csele patakba fullad.
  • 1526. november 10. – Székesfehérvárott eltemetik II. Lajos királyt.
  • 1526. november 11. – Szent Márton napja, Podmaniczky István nyitrai püspök megkoronázza Szapolyai Jánost.
  • 1527. november 3. – Az utolsó székesfehérvári koronázás: Habsburg Ferdinándot Podmaniczky István nyitrai püspök koronázza meg.
  • 1527. november 4. – Megkoronázzák l. Ferdinánd feleségét, Anna magyar hercegnőt, II. Ulászló leányát.
  • 1527–1529. – A Szent Korona Visegrádon.
  • 1529. – A Szent Korona Perényi Péter koronaőr várában Siklóson.
  • 1529. október végén. – A korona Szulejmán szultánnál (Pest, Rákosmező).
  • 1529. október 28. – A korona Szapolyai János választott magyar királynál. Istvánffy Miklós történetíró szerint ezeknek szavaknak a kíséretében adta át a koronát a szultán: „Helyes volt tőled János, hogy az ínségtől nyomatva, s a németek által az országból kivetve hozzám folyamodtál és segítségemet kérted, amit, mint tapasztalhatod, meg is adtam. Miután a háború, amit visszahelyezésedért kezdtem szerencsésen viselve befejeződött, ami napon téged testvéremül és barátomul fogadlak, s Buda és Magyarország királyának nyilvánítalak. Segítségemet és pártfogásomat ezentúl is ígérem.
  • 1529–1551. – Erdélyben őrzik a koronát.
  • 1540. július 22. – Meghal I. János király, a székesfehérvári bazilikában temetik el. 1543-ban Szulejmán szultán parancsára eltávolítják a holttestet, és a Szent Mihály-templomban temetik el ismét.

A Habsburg-királyok

szerkesztés
  • 1551. július 21. – Izabella királyné átadja a koronát I. Ferdinándnak.
  • 1551–1552. – A korona Tokajban, majd a pozsonyi várban.
  • 1552–1608. – Pozsonyban, időnként Bécsben és Prágában őrzik a koronát.
  • 1563. szeptember 8. – I. Ferdinánd császár és király Kisasszony napján (Szűz Mária születésnapja) fiát, Miksát királlyá koronáztatja Pozsonyban, a Szent Márton-templomban. A szertartást Oláh Miklós esztergomi érsek végzi.
  • 1563. szeptember 9. – Az ez alkalomra készített koronával megkoronázzák Mária királynét (V. Károly spanyol király leánya), a Szent Koronát – mint a későbbi királyné-koronázásokon – a vállához érintették. A szertartást az esztergomi érsek végezte.
  • 1572. szeptember 25. – Pozsonyban Verancsics Antal esztergomi érsek megkoronázza I. Rudolfot (1576-1608).
  • 1608. november 19. – Szent Erzsébet napján, Pozsonyban, Forgách Ferenc, esztergomi érsek megkoronázza II. Mátyást; a koronázáson először jelennek meg a nemzeti színek, a piros, fehér, zöld a drapériákon.
  • 1608–1618. – A pozsonyi várban őrzik a koronát.
  • 1613. március 25. – Pozsonyban, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén megkoronázzák II. Mátyás feleségét, Tiroli Anna hercegnőt, a Habsburgok családi temetkezőhelyének, a bécsi kapucinus kolostornak az alapítóját.
  • 1618. július 1. – Pázmány Péter megkoronázza II. Ferdinándot (1619-1637).
  • 1619–1622. – Révay Péter koronaőrrel – Bethlen Gábor kíséretében – Zólyomba, Kassára, Eperjesre majd az ecsedi várba kerül a korona.
  • 1622. május – Sopronban megkoronázzák II. Ferdinánd feleségét, Gonzaga Anna Eleonóra mantuai hercegnőt.
  • 1622. december 31. Bethlen Gábor visszaadja a koronát. Kassán és Trencsénen át Pozsonyba viszik.
  • 1625. november 27. – A soproni ferences templomban („Kecske-templom”) Pázmány Péter esztergomi érsek megkoronázza a trónörököst, a későbbi III. Ferdinándot (1637-1657).
  • 1638. február 14. Vasárnap Pozsonyban Lósy Imre prímás megkoronázza III. Ferdinánd első feleségét, Habsburg Mária spanyol infánsnőt.
  • 1638. – Kara Musztafa hadjárata elől Bécsbe, Linzbe majd Passauba viszik, majd ismét visszakerül Pozsonyba a korona.
  • 1647. június 16. – IV. Ferdinándot (meghalt 1654-ben) apja életében királlyá koronázza Lippay György esztergomi érsek. A koronázást az eredeti napról a pozsonyi tűzvész miatt el kellett halasztani.
  • 1655. június 6. – Pozsonyban megkoronázzák III. Ferdinánd harmadik feleségét, Gonzaga Mária Eleonóra hercegnőt.
  • 1655. június 27. – Szent László király ünnepén, apja életében királlyá koronázza I. Lipótot Lippay György esztergomi érsek.
  • 1681. november 9. – Sopronban megkoronázzák I. Lipót harmadik feleségét, Eleonóra Magdaléna rajnai palotagrófnőt a Wittelsbach családból. A Szent Koronát a prímás és a nádor együtt emelik a királyné vállához. A házi koronát a veszprémi püspök teszi a fejére, a felkenést a prímás végzi.
  • 1687. december 9. – apja életében királlyá koronázza I. Józsefet (1705–1711) Széchényi György esztergomi érsek.
  • 1703–1711. – A Szent Korona Bécsben.
  • 1711–1740. – A Szent Korona Pozsonyban.
  • 1712. május 22. – Szentháromság-vasárnap Pozsonyban Keresztély Ágost szász herceg, prímás megkoronázza III. Károlyt és feleségét, Erzsébet Krisztina magyar királynét
  • 1740–1748. – Az osztrák örökösödési háború idején a komáromi várban őrzik a koronát.
  • 1741. június 25. – Pozsonyban királynővé koronázza Mária Teréziát (735-1780) Eszterházy Imre esztergomi érsek.
  • 1748–1784. – Pozsonyban a korona.
  • 1784–1790. – II. József Bécsben a császári kincstárban őrizteti a koronát.
  • 1790. február 17-21. – A Szent Korona visszakerül Magyarországra: Köpcsény, a győri püspöki palota, esztergomi érseki palota, Buda útvonalon.
  • 1790. november 15. – Pozsonyban megkoronázza II. Lipótot Batthyány József esztergomi érsek.
  • 1791–1849. – A budai várban őrzik a Szent Koronát.
  • 1792. június 6. – Úrnapja vigíliáján a budai Mária Magdolna helyőrségi templomban megkoronázzák I. Ferencet.
  • 1792. június 10. – Budán megkoronázzák I. Ferenc második feleségét, Bourbon–Szicíliai Mária Terézia magyar királynét (meghalt 1807-ben).
  • 1805. december – A napóleoni háborúk idején Budáról Ungvárra, a püspöki palotába menekítik a koronázásí ékszereket.
  • 1808. – Pozsonyban megkoronázzák Habsburg–Estei Mária Ludovika magyar királynét (meghalt 1816-ban), I. Ferenc király harmadik feleségét.
  • 1809. – Újra menekítik a Szent Koronát: Almásy Pál koronaőr pesti házában, az egri székesegyház kincstárában, illetve a megyeházán, szeptemberben Almásy gyöngyösi házában, végül novembertől ismét Budán őrzik.
  • 1825. – Pozsonyban megkoronázzák Karolina Auguszta magyar királynét, I. Ferenc negyedik feleségét.
  • 1830. szeptember 27. – Az utolsó pozsonyi koronázás: V. Ferdinánd (1835–1848).
  • 1849. – A korona útja: Debrecen, Szeged, nagyváradi püspöki palota, Arad, Lugos, Karánsebes, Orsova.
  • 1849. augusztus – Orsován Szemere Bertalan elásatja.
  • 1853. szeptember 8. – Orsován megtalálják, majd Budára és Bécsbe viszik a koronát, végül visszaszállítják Budára.
  • 1853–1944. – A budai várban őrzik a Szent Koronát.
  • 1867. június 8. – Pünkösd vigíliáján a budai Nagyboldogasszony-templomban megkoronázzák Ferenc Józsefet és feleségét, Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnőt.
  • 1916. december 30. – Szombaton az utolsó király- és királyné-koronázás Budapesten. a Nagyboldogasszony-templomban. A koronát Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István helyezte IV. Károly király fejére. A királyné Bourbon-Pármai Zita hercegnő lett.

Az utolsó koronázás után

szerkesztés
  • 1944. október vége – A Szent Korona Veszprémben.
  • 1944. december 6. – Kőszegen.
  • 1945. január – Velemben.
  • 1945. márciustól – A korona Kőszegen, Mariazellben, majd Mattsee-ben elássák.
  • 1945 júliusában – Mattsee-ben megtalálják, majd Augsburgba, végül Frankfurtba kerül.
  • 1951–1978. – Fort Knox (USA, Kentucky).
  • 1978. január 6. – A koronázási ékszereket J. Carter elnöksége idején hazaszállítják Magyarországra, a Parlamentben adják át, majd a Magyar Nemzeti Múzeumban állítják ki.
  • 1999. december 21. – Az Országgyűlés elfogadja a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi 1.törvényt.
  • 2000. január 1. – A Szent Koronát, a jogart, az országalmát és a kardot ünnepélyesen átviszik a Parlament épületébe, és Orbán Viktor miniszterelnök megnyitja a millenniumi évet.
  1. Benda-Fügedi 11. o.
  2. Benda-Fügedi 13. o.
  3. Benda-Fügedi 14. o.
  4. Benda-Fügedi 22. o.
  5. Benda-Fügedi 31. o.
  6. Sebestyén, József (1925). „A székesfehérvári prépostság és káptalan egyházi kiváltságai”. Századok, 384. o.  
  7. Károly Róbert uralkodása - Sulinet Tudásbázis: A középkor története (476–1492)
  8. A csobolyó leírása a Magyar Néprajzi Lexikonban
  9. Benda-Fügedi 36. o.
  10. Benda-Fügedi 40. o.
  11. Rauscher Lajos emlékezete, mek.oszk.hu
  12. Bertényi 83. o.
  13. Wenzel, Gusztáv (1868). „Visegrád egykori fénye és dicsősége”. Századok, 397. o.  
  14. Benda-Fügedi 44-49. o.
  15. Benda-Fügedi 101. o.
  16. Benda-Fügedi 57. o.
  17. Kottanner
  18. Benda-Fügedi 71-77. o.
  19. Benda-Fügedi 87. o.
  20. Benda-Fügedi 90. o.
  21. Benda-Fügedi 99. o.
  22. Benda-Fügedi 101. o.
  23. Benda-Fügedi 104-106. o.
  24. Bertényi 103. o.
  25. Koppány Tibor: A Kastélyépíttető Ládonyi Demeter és rokonsága. Egy középbirtokos nemesi család pályafutása a 15–16. században. (In: Várak nyomában. Feld István 60. születésnapjára, Castrum Bene Egyesület, Civertan Grafikai Stúdió, Budapest, 2011)
  26. Benda-Fügedi 118. o.
  27. a b Bertényi 113. o.
  28. a b Benda-Fügedi 127. o
  29. Benda-Fügedi 130. o.
  30. Katona 164. o.
  31. Benda-Fügedi 133. o.
  32. (lengyelül) Jerzy Lileyko. Regalia Polskie (Polish Regalia), 90. o. (1987). ISBN 83-03-02021-8 
  33. (lengyelül) Michał Rożek. Polskie koronacje i korony (Polish coronations and crowns), 80. o. (1987). ISBN 83-03-01914-7 
  34. Benda-Fügedi 134. o.
  35. Benda-Fügedi 153. o.
  36. Benda-Fügedi 155. o.
  37. Benda-Fügedi 156. o.
  38. Benda-Fügedi 159. o.
  39. a b Benda-Fügedi 171. o.
  40. Katona 224. o.
  41. Benda-Fügedi 177. o.
  42. Bertényi 125. o.
  43. Bertényi 126. o.
  44. 1784. április 13. II. József rendeletére Bécsbe érkezik a Szent Korona
  45. Benda-Fügedi 186. o.
  46. Bertényi 132. o.
  47. a b Bertényi 133. o.
  48. Benda-Fügedi 191. o.
  49. Benda-Fügedi 201. o.
  50. Benda-Fügedi 202. o.
  51. Benda-Fügedi 204. o.
  52. Benda-Fügedi 206. o.
  53. Benda-Fügedi 208. o.
  54. Benda-Fügedi 211. o.
  55. Benda-Fügedi 212. o.
  56. Benda-Fügedi 217. o.
  57. Benda-Fügedi 221. o.
  58. Ötvösvizsgálat Papp 9. o.
  59. Bertényi 46. o.
  60. Benda-Fügedi 242-243. o.
  61. Benda-Fügedi 244. o.
  62. Benda-Fügedi 245. o.
  63. Benda-Fügedi 249. o.
  64. 1928. évi XXV. törvénycikk. [2013. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  65. Benda-Fügedi 250. o.
  66. Benda-Fügedi 252. o.
  67. a b Benda-Fügedi 255. o.
  68. Benda-Fügedi 258. o.
  69. a b c Benda-Fügedi 260. o.
  70. Így tért haza a Szent Korona (magyar nyelven). Magyar Nemzet. [2021. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
  71. https://www.fordlibrarymuseum.gov/library/document/0314/1553445.pdf Gerald Ford és Szekér Gyula beszélgetésének leírata.
  72. Átadták a Magyarországi Baptista Egyház újabb budapesti épületét | Magyarországi Baptista Egyház (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2019. november 23.)
  73. Glant 585. o.
  74. Origo: 40 éve adta vissza Magyarországnak a Szent Koronát az Egyesült Államok (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. november 27.)
  75. Glant 596. o.
  76. Szimbólum-kérdés a rendszerváltásban: a címer-vita – II. rész. Policity, 2013. február 14. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  77. A Szent Korona őrsége az Országházban. honvédelem.hu. Zrínyi. [2015. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  78. Tóth 1999 69-78. o.

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz A Szent Korona története témájú médiaállományokat.
  • Ambrózy Gyula: A magyar Szent Korona története, Budapest, 1925
  • Bak János M: Königtum und Stände in Ungarn im 14-16. Jahrhundert, Wiesbaden, 1973
  • Bakay Komél: A koronaőrség végnapjai, História, IV. 1982. 59-62. o.
  • Bakay Kornél (szerk.): Sacra Corona Hungariae, Városi Múzeum, Kőszeg, 1994, ISBN 9630447606
  • von Bárány-Oberschall Magda: Die Sankt Stephans Krone und die Insignien des Königreiches Ungarn, Wien-München, 1961, 1974
  • ifj. Bartha Lajos: Királyi jelvény vagy asztrális jelkép? – Téveszmék a magyar koronáról, Új Tükör, XVII. évf., 1980. augusztus 3., 9. o.
  • Bartoniek Emma: Corona és regnum, Századok, LXVIII. évf., 1934, 314-331. o.
  • Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története, Budapest, [év nélkül]
  • Benda Kálmán: Habsburg-abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XVII. században, Tankönyvkiadó, 1975
  • Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona, Kossuth, 1996, ISBN 9630938340
  • Bodor Imre: A magyar korona legkorábbi ábrázolasai, Ars Hungarica, VIII. évf., 1. szám, 1980, 17-24. o.
  • Bogyay Tamás: A Szentkorona mint a magyar történelem forrása és szereplője
  • Czobor Béla: A magyar szent korona és a koronázási palást – III. Béla magyar király emlékezete, szerk.: Forster Gyula Budapest, 1900, 98-114. o.
  • Csizmadia Andor-Kovács Kálmán-Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet, Budapest, 1972, 1975
  • Darkó Jenő: A Dukasz Mihály-féle korona célja és jelentősége, Archivum Philologicum, LX. évf., 1936, 113-152. o.
  • Decsy Sámuel: A' Magyar Szent Koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája 1792; hasonmás kiadás Kossuth 2008
  • Deér Josef: Die Heilige Krone Ungarns, Graz-Wien-Köln, 1966
  • Donászy Ferenc: Nemzeti jelvényeink története, Budapest, 1941
  • Dőry Ferenc: Magyarország czímerének kialakulása, Turul, XXXV.évf., 1917, 17-33. o.
  • Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában, Budapest, 1977, 147-173. o.
  • Eckhart Ferenc: Jog- és alkotmánytörténet – A magyar történetírás új útjai, szerk.: Hóman Bálint, Budapest, 1931
  • Elekes Lajos: A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig, Budapest, 1964
  • Falke, Otto von: A szent korona, Archeologiai Értesítő, XLIII. évf., 1929, 125-133. o.
  • Fülep Ferenc: A magyar koronával és a koronázási jelvényekkel foglalkozó nemzetközi tudományos ülésszak, Magyar Tudomány, LXXXIX. évf., 1982, 59-62. o.
  • Fülep Ferenc-Kovács Éua-Lovag Zsuzsa (szerk.): Studien zur Machtsymbolik des Mittelalterlichen Ungarn, Budapest, 1983, (Insignia Regni Hungariae)
  • Galántai József Magyarország az első világháborúban, 1914-1918, Budapest, 1974, 286-288. o.
  • Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei, Budapest, 1938
  • Gerics József: Kálmán kori krónikáink és a Iegendáink koronafogalmához (Társadalom- és művelődéstörténeri tanulmányok), Mályusz Elemér Emlékkönyv, szerk.: H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc; Budapest, 1984, 131-140. o.
  • Grexa Gyula: A magyar királyi korona problémái – Überlieferung und Auftrag, Festschrift für Michael de Ferdinandy zum sechzigsten Geburtstag, 1972. október 5., szerk.: Josef Gerhard Farkas, Wiesbaden, 1972, 401-427. o.
  • Györffy György: Mikor készülhetett a szent korona?, Élet és Tudomány, XXVI. évf., 1971, 2. szám, 58-63. o.
  • Harsányi Zsolt: Sacra corona A Magyar Szent Korona regénye, Singer és Wolfner Rt., Budapest, 1938, (mek.oszk.hu)
  • Ipolyi Arnold: A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása, Budapest, 1886
  • Kállay István: A koronakrónikához, Magyarország, XV. évf., 1978. január 1., 22-23. o.
  • Kelleber, Patick J.: The Holy Crown of Hungary, Papers and Monographs of the American Academy of Rome, XIII., 1951
  • Kocsis István: Magyarország Szent Koronája, Budapest, 2000
  • Kondakov, N. P.: Geschichte und Denkmaler der byzantinischen Emails, Frankfurt am Main, 1982
  • Kovács Éva: Egy elveszett magyar korona, Művészettörténeti Értesítő, XVII. évf., 1968, 212-213. o.
  • Kovács Éva: A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdéséhez, Székesfehérvár Évszázadai (2. Középkor), István Király Múzeum közelményei (A. sorozat 14.), Székesfehérvár, 1972. 103-110. o.
  • Kovács Éva: A székesfehérvári királyi bazilika XI. századi kincsei, Székesfehérvár Évszázadai ( 1. Az államalapítás kora), István Király Múzeum közelményei (A. sorozat 13.), Székesfehérvár, 1967, 157-162. o.
  • Kovács Éva-Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények, Corvina, 1980
  • Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon, Akadémiai K., Budapest, 1979
  • Kumorovitz L. Bernát: A magyar közép- és nagycímer kialakulása, Levéltári Közlemények, XXXVI. évf., 1965, 209-234. o.
  • László Gyula: Miért ferde királyi koronánk keresztje?, Népszava, 1981. augusztus 20., 9. o.
  • Lovag Zsuzsa: Hol tart ma a korona kutatása?, Új Tükör, 1984. augusztus 19., 6-7. o.
  • Mollay Károly: A korona elrablása – Egy magyar nő, Kottaner Jánosné emlékirata 1439-1440-ből, Magyar Helikon, Budapest, 1975
  • Moravcsik Gyula: A magyar szent korona a filológiai és történeti kutatások megvilágításában, In: Emlékkönyv Szent István király halálának 900. évfordulóján (III.), szerk.: Serédi Jusztinián, Budapest, 1938, 425-472. o.
  • Pálffy Géza (szerk): A Szent Korona hazatér: A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978). Budapest: Történettudományi Intézet. 2018. = Magyar történelmi emlékek. Értekezések, ISBN 978-963-416-139-4  
  • Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok korában (1.) Athenaeum, Budapest, 1893
    • Pap Gábor: „Angyali korona, szent csillag”, Jászsági Művésztelep-Tőtevény, 1996, 2013 (újradolgozott), 2017 (fakszimile kiadás), Két Hollós kiadó, 2013
    • Fejezetek a Szent Korona és a koronakutatás történetéből, Debrecen, 2004
  • Péli Zoltán Gábor: Corona Stephani – A Koronakutató Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata, Soltvadkert, 2003 ISBN 9632126084
  • Pető Gábor Pál: A koronaelméletek tanulságai, Népszabadság, 1984. szeptember 26., 6. o.
  • Polner Ödön: A magyar szent korona felső részének kérdése, Kolozsvár, 1943
  • Rátvay Géza: A koronaőri intézmény a magyar alkotmányban, Athenaeum, 1897, 178-200., 354-383., 529-560. o.; 1898
  • Sarlós Márton: Az organikus és a szent korona-államelmélet a magyar jogtörténetírásban, Magyar Tudomány, 1960, 111-122. o.
  • Székely György: Koronaküldések és királykreálások a 10-11. századi Európában, Századok, CXVIII. évf., 1984, 905-946. o.
  • Székely György: A XV. századi magyar rendi állam egyes fogalmainak értelmezéséhez, Századok, XCIII. évf., 1959, 910-913. o.
  • Székely György: Tudományos vita a szellemtörténet szerepéről a magyar jogtörténetírásban, Felsőoktatási Szemle, IV. évf., 1955, 281-286. o.
  • Tóth Endre: A Szent Korona védelmében, Napi Magyarország, 1998, szeptember 12., 16. o.
  • Tóth Endre: Das ungarische Krönungspectrum, in Folia Archaeologia, 47, 2000
  • Tóth Endre: Zur datierung der Apostolplatten der Heiligen Krone, in Communicationes Archeologiaie Hungariae, 1996, 181–209. o.
  • Tóth Zoltán: A Hartvik-legenda kritikájához, A szent korona eredetkérdése, Budapest, 1942
  • Tóth Zoltán: A magyar királylándzsa történetéhez – Károlyi Árpád Emlékkönyv, Budapest, 1933, 536-545. o.
  • Tóth Zoltán: "Történetírásunk mai állása" körül, A szent korona eredetkérdéséhez, Budapest, 1943
  • Uhlirz, Mathilde: Die Krone des heiligen Stephan, des ersten Königs von Ungarns, Graz-Wien-München, 1951
  • Váczy Péter: Ellenvélemény a koronáról, História, VI. évf., 3. szám, 1984, 16-18. o.
  • Váczy Péter: Heim und Diadem, Acta Antiqua Akademiae Scientiarum Hungaricae XX., 1972, 169-208. o.
  • Vajay Szabolcs: Az Árpád-kor uralmi szimbolikája – Középkori Kútfőink Kritikus Kérdései, Memoria Saeculorum Hungariae, Budapest, 1974, 339-373. o.
  • de Vajay, Sz(abolcs): La relique Stéphanoise dans la sainte couronne de Hongrie – Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae, XXII. évf., 1976, 37-64. o.
  • de Vajay, Szabolcs: Corona Regia – Corona Regni – Sacra Corona, Ungarn Jahrbuch VII., München, 1976, 37-64. o.
  • Varju Elemér: A Szent Korona, Archeológiai Értesítő, XXXIX. évf., 22. szám, 1920, 56-70. o.
  • Vass Ferenc: Viták a Magyar Szent Korona származása körül (előadás – Harmadik Magyar Őstörténeti Találkozó), London, 1988. május, Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Kézirattára
  • Zétényi Zsolt: Magyarország Szent Koronája, Kairosz, 2001, ISBN 9639406287
  • Tóth Endre: A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények, Budapest, Országház Könyvkiadó, 2022

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés