Ezen az oldalon tehetsz javaslatot arra, hogy egy szócikket „az év legjobbjai” közé soroljunk. A javasolt szócikknek az alábbi pontok egyikének kell megfelelnie:
  • a kiírásnak megfelelő évben született;
  • nem a kiírásnak megfelelő évben született, de abban az évben gyakorlatilag teljesen átírták vagy igen jelentős mértékben, legalább 30%-kal bővítették;
  • nem tartalmazhat hiányosságra figyelmet felhívó sablont;
  • nem tartalmazhat valamely szakaszra, vagy a szócikk egészére vonatkozó csonk-sablont.
Figyelem!

A kiemelési eljárással szemben itt nem folyik műhelymunka! Ha az általad jelölt szócikk nem felel meg a fent felsorolt feltételeknek, a lap koordinátora eltávolítja a jelöltek közül.

További részletes tudnivalók

Javaslattétel

Az éppen aktuális kiírásra javaslatot tenni 2020-ban az egész év folyamán, valamint 2021. január 17-én éjfélig lehet. A szócikket lehetőség szerint a feltüntetett kategóriák egyikébe be kell sorolni. A javasolt szócikkek a tárgyév utolsó szerkesztésének linkje szerint vesznek részt a versenyen. Ennek beállítása a szavazás megkezdéséig történik meg.

A kategóriákban minimum hat szócikknek kell szerepelnie, de az egyes kategóriákba javasolt szócikkek számától függően kategóriák összevonhatók, vagy ha egy kategórián belül túl sok a jelölt, akkor szétbonthatók. A kategóriák összevonása és szétbontása vitalapi megbeszélés után, a többségi vélemény figyelembe vételével, a verseny koordinátorának feladata.

Egy szócikk áthelyezésének indokoltsága esetén a szócikket jelölő szerkesztő a szavazás megkezdéséig az általa jelölt szócikket szabadon áthelyezheti egy másik kategóriába. A szavazás megkezdéséig a vitalapon bármely szerkesztő kezdeményezheti valamely szócikk másik kategóriába áthelyezését, amelyet a szócikket jelölő, vagy annak hozzájárulásával az áthelyezést kezdeményező, vitatott esetben – a jelölő hozzájárulásának hiányában – egyedi mérlegelés, vagy a vita során kialakult többségi vélemény figyelembe vételével a verseny koordinátora végez el.

Ki vehet részt a jelölésben?

Bármely regisztrált szerkesztő.

Szavazás

A szavazás a javaslattételi időszak lezárását követően 2021. január 18. 00:00 és február 28. 23:59 (CET) között lehetséges. Egy kategóriában minimum hat jelöltnek kell szerepelnie, de az egyes kategóriákba javasolt szócikkek számától függően kategóriák összevonhatók, vagy ha egy kategórián belül túl sok a jelölt, akkor szétbonthatók. Egy kategóriában az első három szócikk kapja meg az elismerő címeket.

A javasolt szócikkeknek a versenyben résztvevő szerkesztési állapota a tárgyév (2020) utolsó szerkesztésére mutató linkkel az egyes kategóriák szavazótáblázata fölött érhető el.

Ki vehet részt a szavazásban?

Minden olyan szerkesztő szavazhat, aki egy hónapnál régebben regisztrált és a szócikknévtérben minimum ötven komoly szerkesztése van. Egy kategórián belül egy szerkesztő legfeljebb három szócikkre kell hogy szavazzon, mivel a szavazatok kiértékelése a Condorcet-módszer szerint történik.

A szavazatokat jelen oldal alsó felében található táblázatokba kell bejegyezni.

Olyan cikkre etikai okokból senki ne szavazzon, melyet részben vagy egészben maga írt.

A kiértékelésre és az eredményhirdetésre a szavazás lezárását követő egy héten belül kerül sor ezen a lapon, illetve a Kocsmafal (hírek) oldalon.

Minden kategória első helyezettje automatikusan megkapja a "Jó szócikk" címet (ha még nem rendelkezett azzal, vagy a kiemelt szócikk státusszal.) A dokumentálhatóság érdekében a kategóriák – jó, vagy kiemelt státusszal még nem rendelkező – első helyezettjeit a Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre oldalon javaslatként kell feltüntetni, hivatkozva a versenyre, de szavazni nem kell rájuk.

Szócikkgyűjtés

szerkesztés
A jelölésre gyűjtött szócikkek listája

Javaslatodat írd be ebbe a táblázatba, és add meg azokat a kulcsszavakat, amelyek szerinted a szócikk által tárgyalt témaköröket a legjobban visszaadják. Jelöld X-szel a javasolt kategóriá(ka)t, amely(ek)be a szócikk tartozhat. Ez a későbbiekben segítségünkre lehet abban, hogy megfelelő és lehetőleg kiegyensúlyozott kategóriákba rendezhessük a jelölt szócikkeket, egyúttal elkerüljük, hogy eleve megszabott kategóriákkal kényszerítsük gúzsba kreativitásunkat.

A 2020. év folyamán kiemelt és jó szócikkeket – ha a kiírás más feltételeinek megfelelnek – automatikusan beválogatjuk a jelölt szócikkek közé.

Szócikk Leírás Tört. Életr. Művel. Helyt. Vall. Irod. Műv. Zene Film Társ. Pol. Közig. Gazd. Tud. Földr. Term. Műsz. Sport
Peter Wright (dartsjátékos) A világbajnok skót dartsjátékos X X
Élősködők (film) Oscar-díjas dél-koreai film X
Chaka Khan amerikai R&B- és funkénekesnő X X
III. Eduárd 1346-os hadjárata A százéves háború hadjárata Anglia és Franciaország között X
Pandeli Evangjeli Albán politikus, diplomata X X X
Bismarck (csatahajó) Második világháborús német csatahajó X X
Saturn V Az Apollo-programban használt holdrakéta X
Negyedik Evangjeli-kormány Albánia kormánya 1933–1935 között X X X
A testépítés története A testépítés sportágának története X
Petar Nenadić Szerb válogatott kézilabdázó X X
A határozat Magyar dokumentumfilm X
Esat Toptani Albán politikus X X X
Sztéfanosz Cicipász Görög teniszező X
Apollo–17 Az utolsó Holdra szálló Apollo-expedíció X X
Superband Dél-koreai tehetségkutató műsor X X X
Maróczy Géza a sakknagymester életrajza és pályafutása X X
AS–201 (Apollo–2) Az Apollo-program első hivatalos, személyzet nélküli tesztrepülése X X
Abda Község Győr-Sopron megyében X X
Miskolc egykori vízimalmai Miskolcon a 14. és a 19. század vége között működtek vízimalmok. X X
A miskolci vendéglátás története 1945-ig A tartalmat a cím leírja. X
Normandiai partraszállás 2. világháborús hadművelet X
Rodoszi johannita uralom Rodosz a johanniták uralma idején X
Torch hadművelet A szövetségesek észak-afrikai partraszálló hadművelete X
Felhatalmazási törvény (Németország, 1933) A német birodalmi alkotmányt módosító 1933-as jogszabály X X X X X
G.U.Y. Lady Gaga dala az Artpop nagylemezéről X
IV. Toroni Henfrid A Jeruzsálemi Királyság egyik kulcsfigurája a 12. század második felében X X
Ibelin Balian A Jeruzsálemi Királyság egyik kulcsfigurája a 12. század második felében X X
Kirill Petrovics Kondrasin Szovjet-orosz karmester X X
Grigorij Lipmanovics Szokolov Orosz zongoraművész X X
Lang Lang Kínai zongoraművész X X
Midori (hegedűs) Japán-amerikai hegedűművész X X
Csong Mjonghun Dél-koreai zongoraművész, karmester X X
Chromatica Lady Gaga hatodik stúdióalbuma X
Southern Cross-expedíció Carsten Borchgrevink Antarktisz-expedíciója (1899-1900) X
Harmadik keresztes hadjárat Oroszlánszívű Richárd, II. Fülöp Ágost és Barbarossa Frigyes hadjárata X
Valerij Abiszalovics Gergijev A korszak egyik legkiemelkedőbb karmestere X X
Wernher von Braun Német tudós, a rakétatudomány és az űrrepülés kiemelkedő alakja X X X X
Apollo–1 Az Apollo-program tervezett, de meghiúsult első küldetése X X
Előválasztások az Amerikai Egyesült Államokban Az USA hagyományos politikai rendezvénye X X
Apollo–4 A holdrakéta első, űrhajósok nélküli tesztje X X X
Applause Lady Gaga énekesnő dala X
Arszúfi csata A harmadik keresztes hadjárat legnagyobb csatája X
Minecraft 2011-es videójáték X
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Középiskola Tolna megyében X X
Augustówi-csatorna Hajózócsatorna Lengyelországban és Fehéroroszországban X X X
Őcsény Község Tolna megyében X X
Erdély története a magyar honfoglalásig Erdély története a magyar honfoglalásig X
Apollo–5 Az Apollo program ötödik, személyzet nélküli repülése
James Webb A NASA második főigazgatója, a Holdra szállás előkészítésének vezetője X X
Apollo parancsnoki és műszaki egység A NASA Apollo-programjában használt űrhajó X X
Holdkomp Az amerikai Apollo űrhajó Holdra szálló egysége X X
Nyikolaj Ivanovics Vavilov Orosz-szovjet botanikus és genetikus X X
Alkibiadész Ókori athéni államférfi és hadvezér X X X
Testépítés sportág X
Joe Biden az USA megválasztott elnöke X X
Langja pang kínai televíziós sorozat X
Németország történelme Az európai ország történelme X
Anatóliai szőnyeg Szimmetrikus csomózással készült hagyományos textília X X X X
A mekkai nagymecset elfoglalása 1979-es iszlamista terrortámadás X X X
SMS Von der Tann első világháborús német csatacirkáló X
Németország blokádja az antant első világháborús tengeri blokádja X X
Wilhelm Maybach német motortervező X
Río de Oró-i ütközet első világháborús tengeri összecsapás X
Helgolandi csata (1914) első világháborús tengeri összecsapás X
Jurij Alekszejevics Gagarin A világ első űrhajósa, aki Föld körüli pályára jutott x x
Magyarország és Románia kapcsolatai Nemzetközi kapcsolataink x
A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Magyar-amerikai kapcsolatok x
Magyarország bombázása a második világháborúban A második világháború és Magyarország x
Magyar katonai attasé szolgálat Magyar katonadiplomácia, hírszerzés x
Brassó várfalai és bástyái helytörténet, építészet, hadtörténet x x x x
Skardelli György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész x x x
Dénémeth István író, költő, műfordító x x x x x
Porckorongsérv (kutya) alias tacskóbénulás x x x x
Szabó Zoltán (művészettörténész) pap, festőművész, művészettörténész x x x x x
Melisenda jeruzsálemi királynő A Jeruzsálemi Királyság (első női) uralkodója a 12. század első felében X X
Keresztény templomépítészet A történelem templomépítészetének stílusai és története X X
Cigányzene A cigányzene története és stílusai X
Jézus Társasága A jezsuiták története X X
Keresztes háborúk Történelem, ideológia X X
Radzsnís Csandra Mohan Dzsain Osho története, tanítása X X
Mohandász Karamcsand Gandhi Gandhi története, tanítása X X
A kereszténység kronológiája A keresztény vallás történelme X X
Keresztény szerzetesség Történelem X X
Budapesti gyárak listája Lista X X
Afrika zenéje a földrész zenéje X
Arcmaszkok a COVID–19-világjárvány idején COVID maszk X
2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon koronavírus-járvány Magyaro. X
Anafora (nyelvészet) nyelvészet X
Személytelen ige nyelvtan, szófajok X
Katafora szövegtan X
Magyar írói, költői összkiadás-sorozatok listája magyar könyvsorozatok X
Ibelin János jaffai és aszkaloni gróf történelmi életrajz X X
Hógolyó-Föld földtörténeti esemény X X X
Eli Cohen történelmi életrajz egy a 20. századi izraeli kémről X X
American Museum of Natural History a természetrejzi múzeum története, és jelene X X X X
Mudzsibur Rahmán politikus, államfő X
Julius von Blaas festőművész X X
SARS-CoV-2 koronavírus X X
.
.
.

Javaslatlista

szerkesztés
A javaslatok kategóriákba sorolása

A javaslatodat ne ide, hanem a fentebbi táblázatba írd!

(A szócikkek számától függően egyes kategóriák összevonásra vagy szétbontásra kerülhetnek, illetve a kategóriák elnevezései változhatnak.)

Könnyűzene
  1. Applause    ×4,7
  2. G.U.Y.    ×1,6
  3. AOA (együttes)  
  4. Chromatica  
  5. Cigányzene  
  6. Chaka Khan  ×22,4
  7. Marie Fredriksson  ×14,0
  8. Afrika zenéje  ×6,6
Komolyzene
  1. Valerij Abiszalovics Gergijev  
  2. Kirill Petrovics Kondrasin  
  3. Lang Lang  
  4. Midori (hegedűs)  
  5. Csong Mjonghun  
  6. Grigorij Lipmanovics Szokolov  
Film, szórakozás, szabadidő
  1. Élősködők (film)    ×2,8
  2. A határozat    
  3. Superband    
  4. Langja pang  
  5. Minecraft  ×3,0
  6. Szexoktatás (televíziós sorozat)  ×5,7
Nyelv, irodalom, művészetek
  1. Anafora (nyelvészet)  
  2. Anatóliai szőnyeg  
  3. Julius von Blaas  
  4. Dénémeth István  
  5. Katafora  
  6. Skardelli György  
  7. Személytelen ige  
Földrajz, helytörténet
  1. Southern Cross-expedíció    
  2. A miskolci vendéglátás története 1945-ig    
  3. Abda    ×16,1
  4. Brassó várfalai és bástyái    
  5. Miskolc egykori vízimalmai    
  6. American Museum of Natural History  
  7. Augustówi csatorna  
  8. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium  
  9. Őcsény  ×7,6
  10. Spokane (Washington)  ×18,0
Budapest helytörténete
  1. Budapesti gyárak listája  
Történelem
  1. Rodoszi johannita uralom    
  2. Arszúfi csata    
  3. Előválasztások az Amerikai Egyesült Államokban    
  4. Erdély története a magyar honfoglalásig    
  5. III. Eduárd 1346-os hadjárata  
  6. Magyarország és Románia kapcsolatai  
  7. Magyar katonai attasé szolgálat  
  8. Németország történelme  ×5,9
20. századi történelem
  1. Torch hadművelet    ×7,8
  2. Normandiai partraszállás    ×4,1
  3. Magyarország bombázása a második világháborúban  
  4. Németország blokádja  
  5. Río de Oró-i ütközet  
  6. Trinidadi ütközet  
  7. Helgolandi csata (1914)  ×3,5
Történelmi életrajz
  1. Ibelin Balian    
  2. IV. Toroni Henfrid    
  3. Ibelin János jaffai és aszkaloni gróf  
  4. Alkibiadész  ×8,9
  5. Melisenda jeruzsálemi királynő  ×5,9
  6. Mohandász Karamcsand Gandhi  ×1,7
Politika
  1. Pandeli Evangjeli    ×16,9
  2. Mudzsibur Rahmán    
  3. Negyedik Evangjeli-kormány    
  4. Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)    ×24,9
  5. Esat Toptani    ×16,2
  6. Eli Cohen  
  7. Joe Biden  ×7,4
Tudomány
  1. Wernher von Braun    ×13,3
  2. James Webb    
  3. Gertrud Franck-féle biokertészkedés  
  4. Hógolyó-Föld  
  5. Wilhelm Maybach  
  6. Porckorongsérv (kutya)  
  7. SARS-CoV-2  
  8. Nyikolaj Ivanovics Vavilov  
  9. Influenza  ×10,2
Űrhajózás, űrkutatás
  1. Saturn V    ×20,3
  2. Apollo–1    ×18,9
  3. Apollo–17    ×11,2
  4. Jurij Alekszejevics Gagarin    ×9,3
  5. Apollo parancsnoki és műszaki egység    
  6. AS–201 (Apollo–2)    ×25,4
  7. Apollo–4    ×22,2
  8. Holdkomp    ×20,9
  9. Apollo–5    ×16,4
  10. Kennedy Űrközpont 39. indítóállás  ×60,7
  11. Apollo–7  ×11,8
Hajózás, közlekedés
  1. Bismarck (csatahajó)    ×1,3
  2. Alexander von Humboldt (1906)  
  3. Kaiser Wilhelm der Große  
  4. Kronprinz Wilhelm  
  5. SMS Karlsruhe (1912)  
  6. SMS Möve (1914)  
  7. SMS Seeadler (1888)  
  8. SMS Wolf (1913)  
  9. SMS Von der Tann  ×15,2
Sport
  1. Maróczy Géza    ×13,4
  2. 2020-as Formula–1 világbajnokság    ×12,7
  3. A testépítés története    
  4. Sztéfanosz Cicipász    ×5,8
  5. Petar Nenadić    ×2,7
  6. Peter Wright (dartsjátékos)    ×1,5
  7. Wembley Stadion  ×26,8
  8. Chelsea FC története  ×13,1
  9. Testépítés  ×3,6
Vallás
  1. Harmadik keresztes hadjárat    
  2. Keresztény szerzetesség  
  3. Keresztény templomépítészet  
  4. Szabó Zoltán (művészettörténész)  
  5. Radzsnís Csandra Mohan Dzsain  ×3,2
  6. Jézus Társasága  ×1,5
Jelenkori közélet és társadalom
  1. 2020-as légitámadás a Bagdadi Nemzetközi Repülőtér ellen  
  2. 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon  
  3. Arcmaszkok a COVID–19-világjárvány idején  
  4. A mekkai nagymecset elfoglalása  
  5. A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra  
A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!
Szavazás
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

A szavazás a javaslattételi időszak lezárását követően 2021. január 18. 00:00 és február 28. 23:59 (CET) között lehetséges.

A szavazás során kategóriánként legfeljebb három szócikkre kell szavazni a tetszés sorrendjétől függően. Nem kötelező minden kategóriában szavazni, de hogy minden szócikk hasonló elbírálásban részesüljön, ez illendő volna.

A szavazás során érdemes mérlegelni, hogy az adott cikk mennyire fejti ki a témáját, és mennyire funkcionál inkább szócikkbokorként, mint önálló cikként.

  megjegyzés A bal oldali oszlopba írd az aláírásod (aláírógomb vagy négy db hullámvonal (~). Amennyiben az első táblázatban betelik a 20 sor, javaslatodat írd a második táblázatba. A cikkeket NE linkeld!

Kezdete: 2021. január 18., vége: 2021. február 28.

Könnyűzene

szerkesztés
Téma Könnyűzene
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. Csurla vita 2021. január 18., 12:01 (CET)[válasz] Chromatica Chaka Khan Applause
2. – Gerry89 vita 2021. január 18., 16:29 (CET)[válasz] Chromatica Applause Marie Fredriksson
3.  … szalax üzenő 2021. január 18., 17:38 (CET)[válasz] Chromatica Chaka Khan Applause
4. – Pagony foxhole 2021. január 20., 17:27 (CET)[válasz] Chaka Khan Afrika zenéje Applause
5. Dodi123 vita 2021. január 20., 22:45 (CET)[válasz] Marie Fredriksson Afrika zenéje Applause
6. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:23 (CET)[válasz] Chromatica Applause Marie Fredriksson
7. Crimea vita 2021. január 22., 09:15 (CET)[válasz] Applause Chaka Khan Chromatica
8. = seba = vita 2021. január 23., 00:45 (CET)[válasz] Chromatica Marie Fredriksson Applause
9. – Bizottmány vita 2021. január 27., 14:27 (CET)[válasz] Applause Marie Fredriksson Chromatica
10. Xia Üzenő 2021. február 1., 11:23 (CET)[válasz] Marie Fredriksson Chaka Khan Chromatica
11. Tulipanos vita 2021. február 6., 13:03 (CET)[válasz] Marie Fredriksson Afrika zenéje Cigányzene
12.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 15., 10:35 (CET)[válasz] Chromatica Marie Fredriksson G.U.Y.
13. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Applause G.U.Y. Chromatica
14. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:35 (CET)[válasz] Cigányzene Chromatica Applause
15. – Holdkóros vita 2021. február 26., 17:28 (CET)[válasz] Afrika zenéje AOA (együttes) Marie Fredriksson
16. Botulitisz vita 2021. február 27., 11:26 (CET)[válasz] Chromatica Applause Marie Fredriksson
17. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:47 (CET)[válasz] Marie Fredriksson Chaka Khan Applause
18.
19.
20.

Komolyzene

szerkesztés
Téma Komolyzene
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. Csurla vita 2021. január 18., 14:50 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Csong Mjonghun Kirill Petrovics Kondrasin
2. – Gerry89 vita 2021. január 18., 16:30 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) - -
3. – Pagony foxhole 2021. január 20., 17:34 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin Grigorij Lipmanovics Szokolov
4. Pasztilla 2021. január 21., 08:33 (CET)[válasz] Midori (hegedűs)
5. – Attila1486 vita 2021. január 21., 11:26 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Csong Mjonghun Kirill Petrovics Kondrasin
6. Dodi123 vita 2021. január 22., 21:46 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin Csong Mjonghun
7. Crimea vita 2021. január 24., 15:07 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin Lang Lang
8. – Bizottmány vita 2021. január 27., 14:36 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin Grigorij Lipmanovics Szokolov
9. Xia Üzenő 2021. február 1., 11:28 (CET)[válasz] Csong Mjonghun Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin
10. Tulipanos vita 2021. február 14., 08:52 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Lang Lang Grigorij Lipmanovics Szokolov
11. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin Grigorij Lipmanovics Szokolov
12.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:10 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Csong Mjonghun Lang Lang
13. – Holdkóros vita 2021. február 26., 18:41 (CET)[válasz] Csong Mjonghun Grigorij Lipmanovics Szokolov Kirill Petrovics Kondrasin
14. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:48 (CET)[válasz] Midori (hegedűs) Kirill Petrovics Kondrasin Grigorij Lipmanovics Szokolov
15. Botulitisz vita 2021. február 28., 14:32 (CET)[válasz] Valerij Abiszalovics Gergijev Kirill Petrovics Kondrasin Grigorij Lipmanovics Szokolov
16.
17.
18.
19.
20.

Film, szórakozás, szabadidő

szerkesztés
Téma Film, szórakozás, szabadidő
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 18., 13:54 (CET)[válasz] Élősködők (film) Minecraft Langja pang
2. Csurla vita 2021. január 18., 15:09 (CET)[válasz] A határozat Minecraft Superband
3.  … szalax üzenő 2021. január 19., 17:39 (CET)[válasz] Élősködők (film) A határozat Langja pang
4. – Pagony foxhole 2021. január 20., 17:39 (CET)[válasz] Élősködők (film) A határozat Langja pang
5. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:27 (CET)[válasz] Élősködők (film) Minecraft Langja pang
6. Dodi123 vita 2021. január 23., 19:02 (CET)[válasz] A határozat Minecraft Langja Pang
7. = seba = vita 2021. január 23., 19:12 (CET)[válasz] Élősködők (film) Minecraft A határozat
8. Crimea vita 2021. január 25., 14:38 (CET)[válasz] A határozat Minecraft Langja pang
9. Varhegy vita 2021. január 30., 11:11 (CET)[válasz] Élősködők (film) Minecraft A határozat
10. Botulitisz vita 2021. február 8., 14:47 (CET)[válasz] Minecraft Élősködők (film) A határozat
11. Tulipanos vita 2021. február 14., 08:55 (CET)[válasz] A határozat Minecraft Superband
12. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] A határozat Minecraft Superband
13. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:36 (CET)[válasz] Minecraft Szexoktatás (televíziós sorozat) Superband
14. – Hkoala   2021. február 26., 06:57 (CET)[válasz] A határozat Élősködők (film) Langja pang
15.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:13 (CET)[válasz] Minecraft Élősködők (film) A határozat
16. – Holdkóros vita 2021. február 26., 21:56 (CET)[válasz] Élősködők (film) Minecraft A határozat
17. – Bizottmány vita 2021. február 27., 09:18 (CET)[válasz] A határozat Élősködők (film) Langja pang
18. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:49 (CET)[válasz] Élősködők (film) Superband Langja pang
19.
20.

Nyelv, irodalom, művészetek

szerkesztés
Téma Nyelv, irodalom, művészetek
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 19., 08:01 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas -
2. Csurla vita 2021. január 19., 09:27 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas
3.  … szalax üzenő 2021. január 19., 09:49 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Katafora
4. – Pagony foxhole 2021. január 20., 17:44 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Anafora
5. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:29 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Katafora
6. -– Szilas vita 2021. január 24., 15:16 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Katafora
7. = seba = vita 2021. január 25., 17:09 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Skardelli György
8. – Burumbátor Súgd ide! 2021. január 26., 09:47 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Katafora
9. Crimea vita 2021. január 27., 13:59 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Skardelli György
10. – Bizottmány vita 2021. január 27., 14:55 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Katafora Skardelli György
11. Dodi123 vita 2021. január 27., 16:58 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Skardelli György
12. – M. V. 2021. január 28., 13:30 (CET)[válasz] Katafora Anafora (nyelvészet) Julius von Blaas
13. Xia Üzenő 2021. február 1., 11:31 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Katafora
14. Botulitisz vita 2021. február 1., 13:30 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Anafora (nyelvészet)
15. – Jávori István Itt a vita 2021. február 6., 13:16 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Anafora (nyelvészet)
16. Tulipanos vita 2021. február 14., 09:00 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Dénémeth István Anafora (nyelvészet)
17. – Holdkóros vita 2021. február 25., 23:24 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Katafora Julius von Blaas
18.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:16 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Skardelli György
19. Akela vita 2021. február 27., 01:41 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas
20. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:51 (CET)[válasz] Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Skardelli György
21.
22.
23.
24.
25.

Földrajz, helytörténet

szerkesztés
Téma Földrajz, helytörténet
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 19., 08:04 (CET)[válasz] A miskolci vendéglátás története 1945-ig Abda Southern Cross-expedíció
2. – Kisregina vita 2021. január 20., 09:30 (CET)[válasz] Abda Southern Cross-expedíció Budapesti gyárak listája
3. – Pagony foxhole 2021. január 20., 17:47 (CET)[válasz] Abda American Museum of Natural History A miskolci vendéglátás története 1945-ig
4. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:32 (CET)[válasz] A miskolci vendéglátás története 1945-ig Abda Southern Cross-expedíció
5. Botulitisz vita 2021. január 21., 16:18 (CET)[válasz] Abda Southern Cross-expedíció American Museum of Natural History
6. – Szilas vita 2021. január 24., 15:24 (CET)[válasz] Őcsény American Museum of Natural History Spokane (Washington)
7. Csurla vita 2021. január 25., 09:20 (CET)[válasz] American Museum of Natural History Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Brassó várfalai és bástyái
8.  … szalax üzenő 2021. január 25., 19:27 (CET)[válasz] Brassó várfalai és bástyái Abda Southern Cross-expedíció
9. = seba = vita 2021. január 26., 00:32 (CET)[válasz] Abda Brassó várfalai és bástyái A miskolci vendéglátás története 1945-ig
10. Crimea vita 2021. január 27., 14:28 (CET)[válasz] Abda Brassó várfalai és bástyái Southern Cross-expedíció
11. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:02 (CET)[válasz] Abda Őcsény Miskolc egykori vízimalmai
12. Dodi123 vita 2021. január 29., 17:39 (CET)[válasz] Abda Southern Cross-expedíció Spokane (Washington)
13. – Jávori István Itt a vita 2021. február 6., 13:19 (CET)[válasz] A miskolci vendéglátás története 1945-ig Abda Brassó várfalai és bástyái
14. – Hkoala   2021. február 16., 07:32 (CET)[válasz] Abda Brassó várfalai és bástyái A miskolci vendéglátás története 1945-ig
15. Tulipanos vita 2021. február 18., 15:15 (CET)[válasz] Abda American Museum of Natural History Őcsény
16. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Abda Southern Cross-expedíció Brassó várfalai és bástyái
17. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:38 (CET)[válasz] Brassó várfalai és bástyái Abda Southern Cross-expedíció
18.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:29 (CET)[válasz] Abda Őcsény American Museum of Natural History
19. Akela vita 2021. február 27., 01:44 (CET)[válasz] Brassó várfalai és bástyái A miskolci vendéglátás története 1945-ig Southern Cross-expedíció
20. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:52 (CET)[válasz] Augustówi-csatorna Brassó várfalai és bástyái Budapesti gyárak listája
21. – Holdkóros vita 2021. február 28., 21:01 (CET)[válasz] Őcsény Brassó várfalai és bástyái Budapesti gyárak listája
22.
23.
24.
25.

Történelem

szerkesztés
Téma Történelem
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1.  … szalax üzenő 2021. január 18., 17:42 (CET)[válasz] Rodoszi johannita uralom Magyar katonai attasé szolgálat Erdély története a magyar honfoglalásig
2. – Gerry89 vita 2021. január 19., 08:08 (CET)[válasz] Rodoszi johannita uralom Németország történelme Erdély története a magyar honfoglalásig
3. – Pagony foxhole 2021. január 20., 17:54 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Magyar katonai attasé szolgálat Rodoszi johannita uralom
4. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:41 (CET)[válasz] Németország történelme Erdély története a magyar honfoglalásig Magyar katonai attasé szolgálat
5. Csurla vita 2021. január 25., 09:24 (CET)[válasz] Rodoszi johannita uralom III. Eduárd 1346-os hadjárata Erdély története a magyar honfoglalásig
6. = seba = vita 2021. január 25., 21:46 (CET)[válasz] Rodoszi johannita uralom Németország történelme Erdély története a magyar honfoglalásig
7. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:11 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Magyar katonai attasé szolgálat Rodoszi johannita uralom
8. Crimea vita 2021. január 29., 08:46 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Rodoszi johannita uralom Arszúfi csata
9. Dodi123 vita 2021. január 30., 10:54 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Rodoszi johannita uralom Németország történelme
10. – Hkoala   2021. február 16., 07:35 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Magyar katonai attasé szolgálat Rodoszi johannita uralom
11. Tulipanos vita 2021. február 18., 15:20 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Rodoszi johannita uralom Arszúfi csata
12. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Rodoszi johannita uralom Arszúfi csata
13. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:39 (CET)[válasz] Rodoszi johannita uralom Magyarország és Románia kapcsolatai III. Eduárd 1346-os hadjárata
14.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:32 (CET)[válasz] Németország történelme Magyar katonai attasé szolgálat Rodoszi johannita uralom
15. Akela vita 2021. február 27., 01:25 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig Németország történelme Rodoszi johannita uralom
16. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:54 (CET)[válasz] Erdély története a magyar honfoglalásig III. Eduárd 1346-os hadjárata Németország történelme
17. Botulitisz vita 2021. február 28., 11:29 (CET)[válasz] Németország történelme Rodoszi johannita uralom Magyarország és Románia kapcsolatai
18. – Holdkóros vita 2021. február 28., 18:13 (CET)[válasz] Németország történelme Előválasztások az Amerikai Egyesült Államokban Erdély története a magyar honfoglalásig
19.
20.

20. századi történelem

szerkesztés
Téma 20. századi történelem
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 19., 08:10 (CET)[válasz] Normandiai partraszállás Torch hadművelet Helgolandi csata (1914)
2.  … szalax üzenő 2021. január 19., 09:55 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Normandiai partraszállás Torch hadművelet
3. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:00 (CET)[válasz] Torch hadművelet Normandiai partraszállás Németország blokádja
4. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:42 (CET)[válasz] Németország blokádja Helgolandi csata (1914) Normandiai partraszállás
5. Történelem pWas gibt's Neues? 2021. január 25., 18:51 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Torch hadművelet Németország blokádja
6. Csurla vita 2021. január 25., 21:06 (CET)[válasz] Normandiai partraszállás Río de Oró-i ütközet Torch hadművelet
7. = seba = vita 2021. január 26., 01:24 (CET)[válasz] Normandiai partraszállás Torch hadművelet Helgolandi csata (1914)
8. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:29 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Torch hadművelet Németország blokádja
9. Crimea vita 2021. január 30., 14:17 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Torch hadművelet Normandiai partraszállás
10. Dodi123 vita 2021. február 1., 22:09 (CET)[válasz] Torch hadművelet Normandiai partraszállás Trinidadi ütközet
11. – Jávori István Itt a vita 2021. február 6., 13:12 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Normandiai partraszállás Torch hadművelet
12. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Torch hadművelet Normandiai partraszállás Németország blokádja
13. Tulipanos vita 2021. február 21., 22:03 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Torch hadművelet Río de Oró-i ütközet
14. Botulitisz vita 2021. február 24., 21:41 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Torch hadművelet Río de Oró-i ütközet
15. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:40 (CET)[válasz] Magyarország bombázása a második világháborúban Németország blokádja Normandiai partraszállás
16. – Hkoala   2021. február 26., 08:35 (CET)[válasz] Németország blokádja Normandiai partraszállás Torch hadművelet
17.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:36 (CET)[válasz] Helgolandi csata (1914) Normandiai partraszállás Torch hadművelet
18. Akela vita 2021. február 27., 01:27 (CET)[válasz] Magyarország bombázása a második világháborúban Helgolandi csata (1914) Németország blokádja
19. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:55 (CET)[válasz] Normandiai partraszállás Torch hadművelet Németország blokádja
20. – Holdkóros vita 2021. február 27., 23:57 (CET)[válasz] Torch hadművelet Normandiai partraszállás Magyarország bombázása a második világháborúban
21.
22.
23.
24.
25.

Történelmi életrajz

szerkesztés
Téma Történelmi életrajz
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 19., 08:12 (CET)[válasz] IV. Toroni Henfrid Mohandász Karamcsand Gandhi Melisenda jeruzsálemi királynő
2. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:03 (CET)[válasz] Melisenda jeruzsálemi királynő Alkibiadész Mohandász Karamcsand Gandhi
3. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:44 (CET)[válasz] Melisenda jeruzsálemi királynő IV. Toroni Henfrid Alkibiadész
4.  … szalax üzenő 2021. január 24., 16:48 (CET)[válasz] Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő Mohandász Karamcsand Gandhi
5. Csurla vita 2021. január 25., 21:09 (CET)[válasz] Ibelin Balian Melisenda jeruzsálemi királynő Mohandász Karamcsand Gandhi
6. = seba = vita 2021. január 26., 23:58 (CET)[válasz] Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő Mohandász Karamcsand Gandhi
7. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:36 (CET)[válasz] Melisenda jeruzsálemi királynő Alkibiadész Mohandász Karamcsand Gandhi
8. Crimea vita 2021. február 1., 10:55 (CET)[válasz] Alkibiadész Ibelin Balian IV. Toroni Henfrid
9. Dodi123 vita 2021. február 5., 15:09 (CET)[válasz] Ibelin Balian Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő
10. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Ibelin Balian IV. Toroni Henfrid Alkibiadész
11. Tulipanos vita 2021. február 21., 22:07 (CET)[válasz] Ibelin Balian Melisenda jeruzsálemi királynő Mohandász Karamcsand Gandhi
12. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:41 (CET)[válasz] Mohandász Karamcsand Gandhi Melisenda jeruzsálemi királynő Ibelin Balian
13. – Hkoala   2021. február 26., 08:36 (CET)[válasz] Ibelin Balian Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő
14.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:39 (CET)[válasz] Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő Mohandász Karamcsand Gandhi
15. Akela vita 2021. február 27., 01:38 (CET)[válasz] Ibelin Balian Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő
16. Botulitisz vita 2021. február 27., 12:38 (CET)[válasz] Alkibiadész Melisenda jeruzsálemi királynő Ibelin Balian
17. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:56 (CET)[válasz] Alkibiadész Ibelin Balian Ibelin János jaffai és aszkaloni gróf
18. – Holdkóros vita 2021. február 28., 19:54 (CET)[válasz] Melisenda jeruzsálemi királynő Alkibiadész IV. Toroni Henfrid
19.
20.
Téma Politika
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1.  … szalax üzenő 2021. január 18., 17:47 (CET)[válasz] Esat Toptani Mudzsibur Rahmán Pandeli Evangjeli
2. – Gerry89 vita 2021. január 19., 08:15 (CET)[válasz] Mudzsibur Rahmán Pandeli Evangjeli Esat Toptani
3. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:08 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Felhatalmazási törvény (Németország, 1933) Mudzsibur Rahmán
4. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:45 (CET)[válasz] Mudzsibur Rahmán Pandeli Evangjeli Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
5. = seba = vita 2021. január 23., 19:34 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Mudzsibur Rahmán Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
6. Csurla vita 2021. január 25., 21:11 (CET)[válasz] Eli Cohen Esat Toptani Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
7. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:40 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Felhatalmazási törvény (Németország, 1933) Mudzsibur Rahmán
8. Crimea vita 2021. február 3., 09:31 (CET)[válasz] Esat Toptani Mudzsibur Rahmán Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
9. Dodi123 vita 2021. február 10., 13:51 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Felhatalmazási törvény (Németország, 1933) Mudzsibur Rahmán
10. Amator linguarum vita 2021. február 20., 10:16 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Mudzsibur Rahmán Esat Toptani
11. Tulipanos vita 2021. február 21., 22:10 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Mudzsibur Rahmán Esat Toptani
12. – Hkoala   2021. február 26., 08:38 (CET)[válasz] Pandeli Evangjeli Esat Toptani Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
13.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:46 (CET)[válasz] Esat Toptani Pandeli Evangjeli Mudzsibur Rahmán
14. Akela vita 2021. február 27., 01:47 (CET)[válasz] Mudzsibur Rahmán Esat Toptani Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
15. Botulitisz vita 2021. február 27., 13:34 (CET)[válasz] Esat Toptani Mudzsibur Rahmán Pandeli Evangjeli
16. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:57 (CET)[válasz] Felhatalmazási törvény (Németország, 1933) Pandeli Evangjeli Esat Toptani
17. – Holdkóros vita 2021. február 28., 22:10 (CET)[válasz] Esat Toptani Mudzsibur Rahman Felhatalmazási törvény (Németország, 1933)
18.
19.
20.
Téma Tudomány
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 20., 08:13 (CET)[válasz] Wernher von Braun James Webb Influenza
2. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:16 (CET)[válasz] Hógolyó-Föld Wernher von Braun Nyikolaj Ivanovics Vavilov
3. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:46 (CET)[válasz] Wernher von Braun James Webb Hógolyó-Föld
4. Botulitisz vita 2021. január 21., 19:39 (CET)[válasz] Wernher von Braun Hógolyó-Föld Nyikolaj Ivanovics Vavilov
5. = seba = vita 2021. január 23., 19:48 (CET)[válasz] Wernher von Braun James Webb Influenza
6.  … szalax üzenő 2021. január 24., 16:51 (CET)[válasz] Hógolyó-Föld Wernher von Braun Influenza
7. Csurla vita 2021. január 26., 16:52 (CET)[válasz] Gertrud Franck-féle biokertészkedés Hógolyó-Föld James Webb
8. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:46 (CET)[válasz] Nyikolaj Ivanovics Vavilov Gertrud Franck-féle biokertészkedés James Webb
9. Crimea vita 2021. február 7., 10:13 (CET)[válasz] Hógolyó-Föld Wernher von Braun James Webb
10. Dodi123 vita 2021. február 11., 23:34 (CET)[válasz] SARS-CoV-2 Influenza Hógolyó-Föld
11. Tulipanos vita 2021. február 21., 22:20 (CET)[válasz] Gertrud Franck-féle biokertészkedés Nyikolaj Ivanovics Vavilov Influenza
12.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:50 (CET)[válasz] Wernher von Braun Hógolyó-Föld Influenza
13. Akela vita 2021. február 27., 01:50 (CET)[válasz] Influenza Wernher von Braun Hógolyó-Föld
14. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 13:58 (CET)[válasz] Wernher von Braun Hógolyó-Föld James Webb
15.  Andreas vita 2021. február 28., 22:43 (CET)[válasz] Wernher von Braun Hógolyó-Föld -
16. – Holdkóros vita 2021. február 28., 23:34 (CET)[válasz] Hógolyó-Föld Influenza Gertrud Franck-féle biokertészkedés
17.
18.
19.
20.

Űrhajózás, űrkutatás

szerkesztés
Téma Űrhajózás, űrkutatás
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Gerry89 vita 2021. január 20., 08:15 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Saturn V Apollo–1
2. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:21 (CET)[válasz] Apollo–1 Jurij Alekszejevics Gagarin Holdkomp
3. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:47 (CET)[válasz] Apollo–1 Jurij Alekszejevics Gagarin Saturn V
4. = seba = vita 2021. január 23., 20:08 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Apollo–1 Holdkomp
5.  … szalax üzenő 2021. január 25., 19:19 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Holdkomp Apollo–1
6. Csurla vita 2021. január 26., 16:55 (CET)[válasz] Apollo parancsnoki és műszaki egység Jurij Alekszejevics Gagarin
7. – Bizottmány vita 2021. január 27., 16:08 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Apollo–1 Holdkomp
8. Crimea vita 2021. február 11., 10:03 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Holdkomp Apollo parancsnoki és műszaki egység
9. Dodi123 vita 2021. február 13., 12:14 (CET)[válasz] Saturn V Jurij Alekszejevics Gagarin Kennedy Űrközpont 39. indítóállás
10. Tulipanos vita 2021. február 23., 21:21 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Holdkomp Kennedy Űrközpont 39. indítóállás
11.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 13:56 (CET)[válasz] Saturn V Holdkomp Apollo–1
12. Akela vita 2021. február 27., 01:53 (CET)[válasz] Jurij Alekszejevics Gagarin Holdkomp Apollo parancsnoki és műszaki egység
13. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 14:00 (CET)[válasz] Kennedy Űrközpont 39. indítóállás Apollo–1 Saturn V
14. Botulitisz vita 2021. február 28., 14:17 (CET)[válasz] Saturn V Holdkomp Jurij Alekszejevics Gagarin
15. Andreas vita 2021. február 28., 22:28 (CET)[válasz] Saturn V Holdkomp Apollo–1
16. – Holdkóros vita 2021. február 28., 22:39 (CET)[válasz] Holdkomp Apollo parancsnoki és műszaki egység Kennedy Űrközpont 39. indítóállás
17.
18.
19.
20.

Hajózás, közlekedés

szerkesztés
Téma Hajózás, közlekedés
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:26 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm SMS Von der Tann
2. – Gerry89 vita 2021. január 21., 07:43 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) Kaiser Wilhelm der Große Kronprinz Wilhelm
3. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:38 (CET)[válasz] Kronprinz Wilhelm Bismarck (csatahajó) SMS Von der Tann
4.  … szalax üzenő 2021. január 25., 19:24 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm SMS Möve (1914)
5. Csurla vita 2021. január 26., 16:58 (CET)[válasz] Kronprinz Wilhelm
6. = seba = vita 2021. január 27., 00:24 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm SMS Von der Tann
7. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:51 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm SMS Möwe (1914)
8. Kemenymate vita 2021. január 31., 18:56 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) SMS Von der Tann SMS Möwe (1914)
9. Dodi123 vita 2021. február 14., 10:27 (CET)[válasz] SMS Von der Tann Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm
10. Crimea vita 2021. február 19., 10:37 (CET)[válasz] SMS Von der Tann Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm
11. Tulipanos vita 2021. február 25., 21:31 (CET)[válasz] Kaiser Wilhelm der Große Kronprinz Wilhelm SMS Möwe (1914)
12. – Holdkóros vita 2021. február 26., 02:11 (CET)[válasz] Alexander von Humboldt (1906) SMS Seeadler (1888)
13.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 14:06 (CET)[válasz] SMS Von der Tann Bismarck (csatahajó) SMS Karlsruhe (1912)
14. Akela vita 2021. február 27., 01:57 (CET)[válasz] SMS Von der Tann Bismarck (csatahajó) Kronprinz Wilhelm
15. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 14:01 (CET)[válasz] Bismarck (csatahajó) SMS Von der Tann SMS Karlsruhe (1912)
16. Botulitisz vita 2021. február 28., 14:28 (CET)[válasz] SMS Möwe (1914) SMS Von der Tann SMS Wolf (1913)
17.
18.
19.
20.
Téma Sport
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1.  … szalax üzenő 2021. január 19., 20:55 (CET)[válasz] 2020-as Formula–1 világbajnokság Maróczy Géza A testépítés története
2. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:34 (CET)[válasz] Maróczy Géza 2020-as Formula–1 világbajnokság A testépítés története
3. – Gerry89 vita 2021. január 21., 07:44 (CET)[válasz] Wembley Stadion A Chelsea FC története Testépítés
4. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:36 (CET)[válasz] 2020-as Formula–1 világbajnokság A Chelsea FC története Wembley Stadion
5. Csurla vita 2021. január 26., 17:01 (CET)[válasz] Wembley Stadion A Chelsea FC története Maróczy Géza
6. = seba = vita 2021. január 27., 01:03 (CET)[válasz] 2020-as Formula–1 világbajnokság Wembley Stadion A Chelsea FC története
7. Crimea vita 2021. február 24., 19:57 (CET)[válasz] Testépítés A testépítés története Maróczy Géza
8. Tulipanos vita 2021. február 25., 21:34 (CET)[válasz] Maróczy Géza Sztéfanosz Cicipász Testépítés
9. – Holdkóros vita 2021. február 26., 04:17 (CET)[válasz] Maróczy Géza Peter Wright (dartsjátékos) Wembley Stadion
10. – Hkoala   2021. február 26., 08:39 (CET)[válasz] Maróczy Géza A testépítés története Testépítés
11.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 14:10 (CET)[válasz] A Chelsea FC története Maróczy Géza 2020-as Formula–1 világbajnokság
12. – Bizottmány vita 2021. február 27., 09:43 (CET)[válasz] Maróczy Géza A testépítés története Sztéfanosz Cicipász
13. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 14:02 (CET)[válasz] Peter Wright (dartsjátékos) 2020-as Formula–1 világbajnokság A Chelsea FC története
14. Botulitisz vita 2021. február 28., 14:08 (CET)[válasz] Maróczy Géza Wembley Stadion Testépítés
15.
16.
17.
18.
19.
20.
Téma Vallás
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:39 (CET)[válasz] Keresztény szerzetesség Keresztény templomépítészet Radzsnís Csandra Mohan Dzsain
2. – Gerry89 vita 2021. január 21., 08:31 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség – 
3. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:33 (CET)[válasz] Keresztény szerzetesség Harmadik keresztes hadjárat Radzsnís Csandra Mohan Dzsain
4.  … szalax üzenő 2021. január 23., 12:15 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Radzsnís Csandra Mohan Dzsain
5. Botulitisz vita 2021. január 25., 15:33 (CET)[válasz] Keresztény szerzetesség Harmadik keresztes hadjárat Radzsnís Csandra Mohan Dzsain
6. = seba = vita 2021. január 26., 00:51 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Keresztény templomépítészet
7. Csurla vita 2021. január 26., 17:03 (CET)[válasz] Keresztény templomépítészet Keresztény szerzetesség Harmadik keresztes hadjárat
8. – Bizottmány vita 2021. január 27., 15:55 (CET)[válasz] Keresztény templomépítészet Keresztény szerzetesség Jézus Társasága
9. Dodi123 vita 2021. február 14., 21:44 (CET)[válasz] Keresztény templomépítészet Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség
10. Crimea vita 2021. február 24., 20:07 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Jézus Társasága
11. Tulipanos vita 2021. február 25., 21:38 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Jézus Társasága
12. – Holdkóros vita 2021. február 26., 00:47 (CET)[válasz] Keresztény szerzetesség Keresztény templomépítészet Szabó Zoltán (művészettörténész)
13. – Hkoala   2021. február 26., 10:30 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Keresztény templomépítészet
14.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 14:13 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Radzsnís Csandra Mohan Dzsain
15. Akela vita 2021. február 27., 02:01 (CET)[válasz] Keresztény szerzetesség Harmadik keresztes hadjárat Keresztény templomépítészet
16. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 14:03 (CET)[válasz] Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Radzsnís Csandra Mohan Dzsain
17.
18.
19.
20.

Jelenkori közélet és társadalom

szerkesztés
Téma Jelenkori közélet és társadalom
# Szerkesztő, dátum 1. 2. 3.
1. – Pagony foxhole 2021. január 20., 18:44 (CET)[válasz] A mekkai nagymecset elfoglalása 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra
2. – Gerry89 vita 2021. január 21., 08:35 (CET)[válasz] Kászem Szolejmáni meggyilkolása Arcmaszkok a COVID–19-világjárvány idején A mekkai nagymecset elfoglalása
3. Attila1486 vita 2021. január 21., 11:37 (CET)[válasz] 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon A mekkai nagymecset elfoglalása A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra
4.  … szalax üzenő 2021. január 22., 12:08 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra A mekkai nagymecset elfoglalása 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon
5. = seba = vita 2021. január 25., 02:40 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra A mekkai nagymecset elfoglalása Joe Biden
6. Csurla vita 2021. január 26., 17:05 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Joe Biden
7. Botulitisz vita 2021. január 26., 17:44 (CET)[válasz] A mekkai nagymecset elfoglalása Kászem Szolejmáni meggyilkolása Joe Biden
8. – Bizottmány vita 2021. január 27., 16:13 (CET)[válasz] 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra A mekkai nagymecset elfoglalása
9. Dodi123 vita 2021. február 18., 16:19 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Joe Biden A mekkai nagymecset elfoglalása
10. – M. V. 2021. február 19., 06:57 (CET)[válasz] A mekkai nagymecset elfoglalása 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra
11. Crimea vita 2021. február 24., 20:17 (CET)[válasz] Kászem Szolejmáni meggyilkolása A mekkai nagymecset elfoglalása Joe Biden
12. Nepos0475 vita 2021. február 25., 12:43 (CET)[válasz] 2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Arcmaszkok a COVID–19-világjárvány idején
13. Tulipanos vita 2021. február 25., 21:43 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra A mekkai nagymecset elfoglalása Joe Biden
14.  Ritadumcsizzunk ! 2021. február 26., 14:16 (CET)[válasz] Kászem Szolejmáni meggyilkolása A mekkai nagymecset elfoglalása A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra
15. Akela vita 2021. február 27., 02:04 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Kászem Szolejmáni meggyilkolása Covid19-koronavírus-járvány Magyarországon
16. – Holdkóros vita 2021. február 27., 05:42 (CET)[válasz] A mekkai nagymecset elfoglalása Arcmaszkok a COVID–19-világjárvány idején Kászem Szolejmáni meggyilkolása
17. – Mr. Tama vita 2021. február 27., 14:05 (CET)[válasz] Covid19-koronavírus-járvány Magyarországon A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Joe Biden
18. Hkoala   2021. február 28., 20:57 (CET)[válasz] A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Arcmaszkok a Covid19-világjárvány idején Kászem Szolejmáni meggyilkolása
19.
20.

Eredményhirdetés

szerkesztés

A 2020-ban létrejött vagy jelentősen bővített cikkek közül 15 kategóriában 115 szócikket jelölt a közösség, hogy megszavazzuk, melyek az év legjobbjai. 105 szócikk kapott legalább egy szavazatot. Gratulálok a legjobbaknak - különösen a több díjat elnyert cikkíróknak - és köszönjük minden szerkesztőnek a 2020-ban végzett munkáját!

A legjobbak idén a következők lettek. (A főbb közreműködőknél azoknak a neve lett feltüntetve, akik meghatározó jelleggel, legalább 10%-kal járultak hozzá a szócikkhez. Ha valaki úgy érzi, hogy kimaradt a felsorolásból, jelezze a vitalapon!)

Téma Könnyűzene
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Chromatica Varhegy
 
Applause Kirtap92
 
Marie Fredriksson Tibi1977
Téma Komolyzene
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Midori (hegedűs) szalax
 
Kirill Petrovics Kondrasin szalax
 
Csong Mjonghun szalax
 
Grigorij Lipmanovics Szokolov szalax
Téma Film, szórakozás, szabadidő
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Élősködők (film) Teemeah
 
A határozat Pasztilla
 
Minecraft balint36, OsvátA
Téma Nyelv, irodalom, művészetek
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Anatóliai szőnyeg Beaujolais
 
Julius von Blaas Bizottmány
 
Katafora Amator linguarum
Téma Földrajz, helytörténet
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Abda Pasztilla
 
Brassó várfalai és bástyái Whitepixels
 
Southern Cross-expedíció Seba
Téma Történelem
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Erdély története a magyar honfoglalásig Szilas
 
Rodoszi johannita uralom Dudva
 
Németország történelme Hollófernyiges
Téma 20. századi történelem
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Normandiai partraszállás Dudva
 
Helgolandi csata (1914) Andreas P 15
 
Torch hadművelet Dudva
 
Németország blokádja Andreas P 15
Téma Történelmi életrajz
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Alkibiadész Hollófernyiges
 
Melisenda jeruzsálemi királynő Crimea
 
Ibelin Balian Pagony
Téma Politika
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Pandeli Evangjeli Pasztilla
 
Mudzsibur Rahmán Zerind
 
Esat Toptani Pasztilla
Téma Tudomány
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Wernher von Braun Moonwalkr
 
Hógolyó-Föld Csigabi
 
James Webb Moonwalkr
Téma Űrhajózás, űrkutatás
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Jurij Alekszejevics Gagarin Moonwalkr
 
Holdkomp Moonwalkr
 
Apollo–1 Moonwalkr
Téma Hajózás, közlekedés
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Bismarck (csatahajó) Andreas P 15
 
Kronprinz Wilhelm Andreas P 15
 
SMS Von der Tann Andreas P 15
Téma Sport
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Maróczy Géza Dodi123
 
2020-as Formula–1 világbajnokság XXLVenom999, Gerry89, Sulezalan1
 
Wembley Stadion Burnix1994
Téma Vallás
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
Harmadik keresztes hadjárat Pagony
 
Keresztény szerzetesség Milei.vencel
 
Keresztény templomépítészet Milei.vencel
Téma Jelenkori közélet és társadalom
Helyezés Szócikk címe Főbb közreműködő(k)
 
A Szent Korona visszaszolgáltatása az Egyesült Államokból Magyarországra Szilas
 
A mekkai nagymecset elfoglalása Akela
 
2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon Gaby, Zerind
 
Kászem Szolejmáni meggyilkolása Ksanyi

Értékelési táblák

szerkesztés
A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!
Értékelési táblák
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Az értékelés egy egyszerűsített Condorcet-módszerrel történt, ahol a holtversenyeket már nem döntöttük el, hogy minél több szócikk részesülhessen elismerésben. A táblázatokban kiszínezve a páronkénti összehasonlításban "győztes" pontszámok láthatók. A páronkénti több győzelem alapján lett meghatározva a végeredmény.

Könnyűzene Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Applause G.U.Y. AOA (együttes) Chromatica Cigányzene Chaka Khan Marie Fredriksson Afrika zenéje
2. 6 1. Applause X 13 13 6 12 9 10 11
6. 1 2. G.U.Y. 1 X 2 1 2 2 1 2
8. 0 3. AOA (együttes) 1 1 X 1 1 1 1 0
1. 7 4. Chromatica 9 11 12 X 11 10 10 12
6. 1 5. Cigányzene 2 2 2 2 X 2 1 1
4. 4 6. Chaka Khan 5 6 6 4 6 X 4 6
3. 5 7. Marie Fredriksson 7 11 10 6 11 11 X 10
5. 3 8. Afrika zenéje 4 4 4 4 4 3 2 X
Komolyzene Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Gergijev Kondrasin Lang Midori Csong Szokolov
6. 0 1. Gergijev X 1 1 1 1 1
2. 4 2. Kondrasin 10 X 11 2 7 10
5. 1 3. Lang 3 2 X 0 2 3
1. 5 4. Midori 13 13 13 X 12 13
3. 2 5. Csong 6 5 6 2 X 6
3. 2 6. Szokolov 6 2 6 2 6 X
Film Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Élősködők A határozat Superband Langja Pang Minecraft Szexoktatás
1. 5 1. Élősködők X 10 12 12 10 12
2. 4 2. A határozat 7 X 14 14 9 14
5. 1 3. Superband 4 2 X 5 1 4
4. 2 4. Langja Pang 2 3 8 X 5 9
3. 3 5. Minecraft 8 8 13 13 X 13
6. 0 6. Szexoktatás 1 1 1 1 0 X
Nyelv Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Anafora Anatóliai szőnyeg Julius von Blaas Dénémeth István Katafora Skardelli György Személytelen ige
5. 2 1. Anafora X 1 2 4 4 5 5
1. 6 2. Anatóliai szőnyeg 19 X 19 19 19 19 19
2. 5 3. Julius von Blaas 16 1 X 17 15 17 17
6. 1 4. Dénémeth István 1 0 1 X 1 1 1
3. 4 5. Katafora 8 1 4 8 X 8 8
4. 3 6. Skardelli György 6 0 1 6 5 X 6
7. 0 7. Személytelen ige 0 0 0 0 0 0 X
Földrajz Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Southern Cross-expedíció A miskolci vendéglátás Abda Brassó Miskolc egykori vízimalmai American Museum Augustówi-csatorna Bonyhádi gimnázium Budapesti gyárak listája Őcsény Spokane
3. 7 1. Southern Cross-expedíció X 7 1 6 10 10 10 10 10 10 10
4. 6 2. A miskolci vendéglátás 7 X 4 4 7 6 7 7 7 7 7
1. 10 3. Abda 16 13 X 14 16 16 16 16 16 16 16
2. 9 4. Brassó 10 10 6 X 11 10 10 10 11 10 11
9. 0 5. Miskolc egykori vízimalmai 1 1 0 1 X 1 1 1 1 0 1
5. 5 6. American Museum 5 6 2 6 6 X 6 6 6 4 6
9. 0 7. Augustówi-csatorna 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 1
9. 0 8. Bonyhádi gimnázium 1 1 1 1 1 0 1 X 1 1 1
7. 4 9. Budapesti gyárak listája 2 3 2 1 3 3 2 3 X 2 3
5. 5 10. Őcsény 5 5 2 5 5 4 5 5 5 X 5
8. 3 11. Spokane 1 2 1 2 2 1 2 2 2 1 X
Történelem Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Rodoszi johannita uralom Arszúfi csata Előválasztások Amerikában Erdély története III. Eduárd Magyarország és Románia Magyar katonai attasé szolgálat Németország történelme
2. 6 1. Rodoszi johannita uralom X 15 15 7 15 15 11 12
5. 2 2. Arszúfi csata 0 X 3 0 3 3 3 3
8. 0 3. Előválasztások Amerikában 1 1 X 1 1 1 1 0
1. 7 4. Erdély története 11 15 14 X 14 15 14 11
6. 1 5. III. Eduárd 1 3 3 2 X 2 3 3
6. 1 6. Magyarország és Románia 0 2 2 2 2 X 2 1
4. 4 7. Magyar katonai attasé szolgálat 5 6 6 2 6 6 X 4
3. 5 8. Németország történelme 6 9 9 6 8 9 9 X
20. századi történelem Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Torch hadművelet Normandiai partraszállás Magyarország bombázása Németország blokádja Rio de Oró-i ütközet Trinidadi ütközet Helgolandi csata
2. 4 1. Torch hadművelet X 9 17 16 16 17 9
1. 5 2. Normandiai partraszállás 10 X 14 12 15 15 10
5. 1 3. Magyarország bombázása 2 2 X 3 3 3 3
3. 3 4. Németország blokádja 4 6 7 X 9 9 6
5. 1 5. Rio de Oró-i ütközet 1 2 3 3 X 3 1
7. 0 6. Trinidadi ütközet 0 0 1 1 1 X 1
1. 5 7. Helgolandi csata 10 10 11 11 12 12 X
Történelmi életrajz Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Ibelin Balian IV. Toroni Henfrid Ibelin János Alkibiadész Melisenda Mohandász Karamcsand Gandhi
3. 3 1. Ibelin Balian X 10 10 7 8 9
5. 1 2. IV. Toroni Henfrid 3 X 5 3 3 5
6. 0 3. Ibelin János 0 1 X 0 1 1
1. 5 4. Alkibiadész 10 12 14 X 10 14
2. 4 5. Melisenda 10 14 15 8 X 13
4. 2 6. Mohandász Karamcsand Gandhi 7 8 9 4 2 X
Politika Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Pandeli Evangjeli Mudzsibur Rahmán Negyedik Evangjeli-kormány Felhatalmazási törvény Esat Toptani Eli Cohen
1. 5 1. Pandeli Evangjeli X 9 13 12 10 13
2. 4 2. Mudzsibur Rahmán 7 X 14 11 9 14
6. 0 3. Negyedik Evangjeli-kormány 0 0 X 0 0 0
4. 2 4. Felhatalmazási törvény 5 6 11 X 6 10
3. 3 5. Esat Toptani 7 8 12 11 X 11
5. 1 6. Eli Cohen 1 1 1 1 1 X
Tudomány Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Wernher von Braun James Webb Gertrud Franck-féle biokertészkedés Hógolyó-Föld Wilhelm Maybach Porckorongsérv SARS-COV-2 Vavilov Influenza
1. 8 1. Wernher von Braun X 11 11 8 11 11 11 11 10
3. 6 2. James Webb 2 X 5 4 7 7 7 6 7
5. 3 3. Gertrud Franck-féle biokertészkedés 4 4 X 3 4 4 4 3 3
2. 7 4. Hógolyó-Föld 6 11 11 X 12 12 11 12 10
8. 0 5. Wilhelm Maybach 0 0 0 0 X 0 0 0 0
8. 0 6. Porckorongsérv 0 0 0 0 0 X 0 0 0
7. 2 7. SARS-COV-2 1 1 1 1 1 1 X 1 1
5. 3 8. Vavilov 2 4 3 2 4 4 4 X 4
4. 5 9. Influenza 4 6 7 5 8 8 7 7 X
Űrhajózás, Űrkutatás Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Saturn V Apollo-1 Apollo-17 Gagarin Apollo parancsnoki AS-201 Apollo-4 Holdkomp Apollo-5 Kennedy űrközpont Apollo-7
4. 7 1. Saturn V X 5 7 5 7 7 7 7 7 6 7
3. 8 2. Apollo-1 6 X 9 5 9 9 9 6 9 8 9
7. 0 3. Apollo-17 0 0 X 0 0 0 0 0 0 0 0
1. 10 4. Gagarin 10 10 12 X 11 12 12 11 12 12 12
5. 6 5. Apollo parancsnoki 4 4 4 2 X 4 4 1 4 4 4
7. 0 6. AS-201 0 0 0 0 0 X 0 0 0 0 0
7. 0 7. Apollo-4 0 0 0 0 0 0 X 0 0 0 0
2. 9 8. Holdkomp 8 8 11 4 11 11 11 X 11 11 11
7. 0 9. Apollo-5 0 0 0 0 0 0 0 0 X 0 0
6. 5 10. Kennedy űrközpont 3 4 4 2 3 4 4 2 4 X 4
7. 0 11. Apollo-7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 X
Hajózás, közlekedés Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Bismarck Humboldt Kaiser Wilhelm Kronprinz Wilhelm SMS Karlsruhe SMS Möwe SMS Seeadler SMS Wolf SMS Von der Tann
1. 8 1. Bismarck X 12 12 11 12 12 12 12 8
7. 1 2. Humboldt 1 X 1 1 1 1 1 1 1
5. 3 3. Kaiser Wilhelm 1 2 X 2 2 2 2 2 2
2. 7 4. Kronprinz Wilhelm 3 11 9 X 11 11 11 11 8
5. 3 5. SMS Karlsruhe 0 2 2 2 X 2 2 2 0
4. 5 6. SMS Möwe 2 5 4 2 5 X 5 5 4
8. 0 7. SMS Seeadler 1 0 1 1 1 1 X 1 1
8. 0 8. SMS Wolf 1 1 1 1 1 0 1 X 0
3. 6 9. SMS Von der Tann 5 10 10 7 10 9 10 10 X
Sport Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Maróczy Géza 2020-as Formula-1 világbajnokság A testépítés története Sztéfanosz Cicipász Petar Nenadić Peter Wright Wembley Stadion Chelsea FC Testépítés
1. 8 1. Maróczy Géza X 9 9 10 10 10 9 8 9
2. 7 2. 2020-as Formula-1 világbajnokság 4 X 6 6 6 5 6 5 6
5. 3 3. A testépítés története 1 3 X 5 5 5 5 5 4
7. 1 4. Sztéfanosz Cicipász 0 2 1 X 2 2 2 2 2
9. 0 5. Petar Nenadić 0 0 0 0 X 0 0 0 0
7. 1 6. Peter Wright 1 2 2 2 2 X 2 2 2
3. 6 7. Wembley Stadion 4 4 6 6 6 5 X 5 6
4. 5 8. Chelsea FC 6 3 6 6 6 5 3 X 6
5. 3 9. Testépítés 2 5 4 4 5 5 3 4 X
Vallás Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Harmadik keresztes hadjárat Keresztény szerzetesség Keresztény templompítészet Szabó Zoltán Radzsnís Csandra Mohan Dzsain Jézus Társasága
1. 5 1. Harmadik keresztes hadjárat X 9 11 13 13 13
2. 4 2. Keresztény szerzetesség 7 X 12 15 15 15
3. 3 3. Keresztény templompítészet 5 3 X 8 8 8
6. 0 4. Szabó Zoltán 1 0 0 X 1 1
4. 2 5. Radzsnís Csandra Mohan Dzsain 1 0 5 6 X 6
5. 1 6. Jézus Társasága 1 1 2 3 3 X
Jelenkori közéleti témák Condorcet
Helyezés Pont Sorszám Szócikk Kászem Szolejmáni meggyilkolása 2020-as COVID-19 Arcmaszkok A mekkai nagymecset elfoglalása A Szent Korona visszaszolgáltatása Joe Biden
3. 2 1. Kászem Szolejmáni meggyilkolása X 7 5 5 5 7
3. 2 2. 2020-as COVID-19 7 X 8 5 6 8
6. 0 3. Arcmaszkok 3 3 X 3 2 4
2. 4 4. A mekkai nagymecset elfoglalása 10 11 12 X 8 12
1. 5 5. A Szent Korona visszaszolgáltatása 13 8 14 10 X 14
5. 1 6. Joe Biden 5 6 7 3 2 X