Főmenü megnyitása

Eurovízió

Szívesen vennék a szerkesztőség más tagjaitól is véleményeket a Vita:2012-es Eurovíziós Dalfesztivál#név szakaszban zajló vitában, kérlek, szóljatok hozzá. Köszönöm: – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. június 21., 14:07 (CEST)

Csillagok háborúja -> Star Wars

Tisztelt szerkesztők!

Most, hogy korábban már bele-bele kaptunk a Star Wars-témájába, szeretnék ezúton megbeszélni veletek valamit. Szeretném ugyanis, a Csillagok háborúját, és vele együtt a hat film címét is átírni az eredeti alakjába, azaz Star Wars-ra. Érveim a következők:

  • A franchise neve azóta, hogy az első filmet Csillagok háborújának fordították, baranddé nőtte ki magát, brandek címet pedig nem szoktunk fordítani (lásd. a videojáték-franchise-ok neveit).
  • A Csillagok háborúja cím szinte teljesen kikopott a használatból. A magyarul megjelenő könyvek, a behozott videojátékok, képregények, reklámtermékek, de még a filmek borítói is ezt a címet viselik.
  • A legújabb SW-hez kapcsolódó sorozat is kis hazánkban Star Wars: A klónok háborúja címen fut, és még cikk is így van róla a wikin. Ezen kívül amikor a filmeket – a klasszikus trilógiát is – elkezdte vetíteni a Film+ csatorna, ott is Star Wars IV-V-VI-ként hivatkoztak rájuk, nem pedig Csillagok háborúja IV-V-VI. epizódként. Az imdb is az új trilógiára az alábbi címeken hivatkozik:

- Star Wars I. rész: Baljós árnyak
- Star Wars II. rész: A klónok támadása
- Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja

  • Szeretném, ha egységes lenne a wikipédián szereplő Star Wars-témájú cikkek neve. Véleményem szerint furcsa, hogy a filmek magyar címmel, a franchise magyar címmel, a videojátékok pedig már angollal, valamint a sorozatok is angollal futnak.

Szándékaim természetesen nem az angol nyelv iránti fétisemből következnek, ezért nem mondom azt, hogy törüljük ki a Csillagok háborúját, mintha sosem létezett volna. Javaslom, hogy a franchise nevében említsük meg a magyar címet. Én csak egy egységes Star Wars cikksorozatot szeretnék. :) Rondár voltam. --Rondar vita 2012. június 20., 18:02 (CEST)

Nem látom megalapozottnak a felvetést. Értem, hogy milyen szép lenne, ha egységesek lennének a címek, de hát úgy alakult, hogy nem azok. Mi pedig nem teremtjük ezeket, csak regisztráljuk. --Peyerk vita 2012. június 20., 18:09 (CEST)

Igazából az új trilógia részei közül egyik sem viseli már a Csillagok háborúja címet, és mivel jóval több termék akad, ami a Star Wars nevet használja, ilyen esetben lehetséges az átnevezésük, tekintettel arra, hogy mégis csak egy brandről van szó.--Rondar vita 2012. június 20., 18:19 (CEST)

Hozzáteszem, hogy a Sith-ek szerintem sitheknek írandó. :-) – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 20., 18:17 (CEST)

Ebben kivételesen egyetértünk. Félig-meddig.– Rondar vita 2012. június 20., 18:19 (CEST)
A Sith nem egy faj vagy csoportosulás neve. Nem olyan mintha azt mondanám írnám, hogy ember vagy tüntetők. A Sith egy "szervezet", úgy mint a Jedi Rend, ez is Sith Rend, mindkettő tulajdonnév és a tulajdonnevekekt 99%-os valószínűséggel nagy kezdőbetűvel írjuk (a kivétel példájának okárért: eBay, nemecsek ernő, μTorrent, mertkülönben így kellene írni: EBay, Nemecsek Ernő (ez mondjuk rossz példa), ΜTorrent (μ=Μ görög betűk)

Továbbá egyetértek Peyerkkel, mi csak leírjuk ami van/volt, nem változtatjuk meg azt ami a köztudatban elvesztette az eredeti nevét. Mondjuk a Harry Potter és a Halál Ereklyéi-t sem írhatjuk át Harry Potter 7/8-ræ vagy „Harry Potter and the Deathly Hallows”-ra mert sokan úgy használják, mert nem az a magyar, helyes és elfogadott neve. És még mindig van mondanivalóm ;-), attól, hogy a Csillagok Háborújára alapozott más műveknek, az a címűk, hogy Star Wars:..., attól még a Csillagok Háborúja, az Csillagok háborúja marad. És már fájnak az ujjaim. Mi a családik körben, rokonok közt, 80%-ban CSH-nak 10%-ban SW-nek és 10%-ban rendes nevükön szoktuk hívni ezen témába tartozó témákat. Na most vagyok késssz, de teljesen! Lerohadnak Leszáradtak az ujjaim Nem szólok semmit (:X). Ez voltam, én voltam: The Sixth Ypsylon PhoenicianW-01.png Čo je problem? 2012. június 20., 18:58 (CEST)

Ő... A Sith az egy faj neve is. :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Rondar (vitalap | szerkesztései) 2012. június 20., 19:20

A templomos rend, a johannita rend csupa-csupa kisbetű. Jó volna azért ismerni az alapvető helyesírási szabályokat... --Pagonyfoxhole 2012. június 20., 19:02 (CEST)

Magam is megalapozatlannak látom a kérést. A borítókra hivatkozás szvsz tévút, mivel a borítókon (különösen a fentebb említett Valhallához hasonló kiadók esetében) a Star Wars nem szöveg, hanem logó szerepében van ott (pl. a Han Solo hadjárata c. könyvnek ez a címe, nem pedig az, hogy Star Wars: Han Solo hadjárata, sem pedig az, hogy Csillagok háborúja: Han Solo hadjárata), annak ellenére, hogy a borítón valóban ott virít a cím felett a SW logo. Az pedig, hogy a videojátékok címeit nem fordítják, a marketing vagy a többször említett szakértelem- és odafigyeléshiány megnyilvánulása, amihez nekünk semmi közünk. A Klónok háborúja címét is vagy ezért nem fordították le, vagy pedig azért, mert úgy összekeverhető lenne a hagyományos animációval készült, hasonló című rajzfilmmel. Kerge Kísértet 2012. június 20., 19:04 (CEST)

Ez nem a borítókon való felhasználást jelenti, hanem a citrancs-gréfrút esetet. Amennyiben egy cím nem képes megmaradni a köztudatban, mást kezdenek el használni helyette. Könyvek újrafordításainál és új címmegadásánál is előszokott ez fordulni, hogy ezzel "javítják" a korábbi munkát. Nem azt mondom hogy felejtsük el a magyar címet, de szerintem egységesítés céljából megkaphatnák a Star Wars nevet (különösen, hogy az új trilógia címei sem Csillagok háborúja I-II-III, hanem Star Wars I-II-III címen futottak.)--Rondar vita 2012. június 20., 19:20 (CEST)

Van olyan videojátékcím, amit lefordítanak, példának ott van rögtön a A Gyűrűk Ura: A király visszatér (videojáték) vagy a A Gyűrűk Ura: Harc Középföldéért, vagy ott a budget kategória, ahol előszeretettel fordítanak össze-vissza, lásd A mesterlövész (játék). (Illetve olyan félmegoldások is vannak, amiket én nem nagyon szeretek, például Dragon Age: Vérvonalak.) Az "egységet" most lényegében az teremti, hogy a szócikkeknek olyan nevet adunk, amilyen néven Magyarországon forgalmazásba kerültek, tehát én megtartanám a Csillagok háborúját. Üdv: HáeS vita 2012. június 20., 19:27 (CEST)

Hogy én mennyit anyáztam Gáspár Andrásnak, amiért képes volt az Origins-et Vérvonalakra lefordítani... Nem hiába írt ez a csávó pocsék fantasy regényeket.--Rondar vita 2012. június 21., 01:14 (CEST)

Oks, akkor maradjon Cs h. Én részemről lezártnak tartom a vitát. --Rondar vita 2012. június 20., 19:37 (CEST)

Rondar: A Csillagok háborúja címnek története van. Az 1990-es évek elejéig senki nem tudta, vagy inkább kevés ember sejtette Magyarországon, hogy a IV. résznek nem ez a címe. Az 1997-es Special Edition (SE) kiadásig (digitális remaszterelés ; ) LA-nak szeretettel) abban a hitben éltünk, hogy a trilógia a Csillagok háborújából, a Birodalom visszavágból és a Jedi viszatérből áll. Aztán a marketinggépezet mindent megváltozott és rájöttünk (főleg hogy elkezdtünk angolul tanulni), hogy a főcím utáni Episode IV, V, VI-nak van jelentése is... Jöttünk rá, hogy a Csh. címe tul'képpen az Egy új remény és az egész hóbelebanc a Csillagok háborúja. Hogy miért nem lett ez tovább erőltetve a többi SW filmre, szerintem logó/brand, azaz szerzőijogi kérdés: G. Lucas kizárólag a Star Wars névvel reklámozta és adta el Földszerte (gondolom én). Ettől még a 4. rész nálunk Csillagok háborúja maradt. --Gyantusz vita 2012. június 21., 00:34 (CEST)

Nem vagyok annyira újonc, jómagam is tudok erről. És függetlenül attól, ami történt, a mai generáció már Star Wars-ként találkozott vele, mert mindenhol a logóját látjuk, és mivel a régi trilógia epizódjait is kiadták újra DVD-n és BluRayen is, már végleg eltűnt róluk a Csillagok háborúja. Most már Star Wars, és mint ilyen, felfogható egyfajta újrafordított kiadásként. Lucas nem véletlenül nem engedte, hogy filmjeit az eredeti cím megváltoztatásával küldjék forgalomba. Ez az összes olyan országot érintette, amely korábban lefordította a Star Wars címet. --Rondar vita 2012. június 21., 01:04 (CEST)
(Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy a filmet az USA-ban is Star Wars címen forgalmazták az első mozibemutatókor, mivel a forgalmazó 20th Century Foxnak nem tetszett volna, ha odabiggyesztik az elejére, hogy IV. rész, aztán a moziközönség meg leshet [mint a moziban], hogy mi van.) Amúgy ami ezen filmek címeit illeti, a magyar Wikipédia kivételesen nem foglalkozik a forgalmazói címadással, hisz a szóban forgó negyedik részt is Új reménynek írjuk, azon a címen, hogy az egy anglicizmus, ami igaz, ha nem több remény közül van szó egyről (amit egyébként belemagyarázhatunk, hisz Luke és Leila közül Luke van terítéken). – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2012. június 21., 09:21 (CEST)

SW világ

Jó magyar mondás, hogy addig üsd a vasat, amíg le nem szárad a kezed. Fentieken felbuzdulva, amik elég érdekes írások szerintem, régóta megválaszolatlanok bennem, alább javasolnék megbeszélni pár dolgot. Az Erő írásmód részben „kikapott”, de ott a Jedi rend és a Sith-ek. Mindkettő egy vallásszerű ((fél)katonai) szervezet. Az Erő mint írói alkotás egyébként nem isten, legalább is a SW világot lakók 99,9%-ának nem (egy-egy SW korszakban aktívan élő jók–rosszak száma ~5-10 és 20 ezer fő közé tehető, saccoltam, mikor melyik írtotta ki a másikat majdnem teljesen). Aki olvasott már jópár SW könyvet mint jómagam (2.11 után 4-5-öt leszámítva mindegyik magyart olvastam; néha nem is értem miért, irodalmi értékük gyak. tart a nullához; ráadásul nem elegek a könyvek, a képregényeket is „tudni kell”, amik magyar kiadása maga a kataszrófa, ahhoz, hogy a (PC-s) játékokból is lehessen némi kukkot érteni (marad a „félhivatalos” wookiepedia mint ref.)), az tisztában van vele, hogy ezt a... írjuk le, emberfeletti képességet kevés élőlény (tipikusan emlősállat) képes érzékelni (pl. a Mykr bolygón élő ysalamirok, gondolom kisbetűs). Azok, akik tudatában vannak a létezésével, azaz valamilyen szinten képzettek (Erő-érzékenyek), csak és kizárólag azok szemében „istenszerűség”. Akik nem tudnak róla, azoknak ez az Erő nem létezik! Vannak akiknél később „elfelejtődik” ez a képesség (pl. Callista) és vannak, akik fel sem fedeződnek, úgy élik le képzetlenül az életüket (mint majdnem Streen). Maga a SW világ (sajnos) nincs kidolgozva annyira (nem egy Tolkien), akárhányan „dolgoznak” is rajta, hogy az egyes vallások megnyilvánulnának. Legalább is nem emlékszem rá. A Han Solo(-)trilógiában van egy álvallás, ami a haszonszerzésen alapul, valószínűleg nem kicsi háttércélzással a földire. Azonkívül van pár xtízezer HUF-ba kerülő, idehaza nem kapható SW enciklopédia, ami lehet ír ilyenekről... Tehát ez nem egy isteni személy, ez egyfajta Gaia, csak nem földanya, hanem életanya, ha lehet ilyet leírni (és még neme sincs). Egy van belőle és az alkotója nagybetűsítette. Én is így írnám, de nem mindenek felett. Az idézőjeles változat meg jól mutatja, hogy valami nincs rendjén a kisbetűsítésénél...

A Szukits Kiadó, ami manapság egyedüliként kiadói joggal bír a témában Magyarországon, könyvkomentelőinél (olvasók) felmerül néha, hogy a neveket miért nem írják fonetikusan át. Ez egy érdekes kérdés, lévén a SW világban az alapnyelv a basic-nek nevezett nyelv. Ez nem angol, hanem valami nem latin betűkkel írt rovásírásszerű akármi (lásd a TOR Galactic timeline-ját 0:35 körül a TOR: Decieved introját 1:16-nál, de mindkét filmtrilógiában előfordul). Nyilván kiejtve az angolt kapjuk, de az írás egyértelműen nem latin. Ennél fogva az MHSZ szerint Obi-Van Kenobit kellene írni és Lúk Szkájvóka-t, esetleg a nejét, Mara Dzséd Szkájvóka-t (vajon melyik névsorrendiség a releváns ; ) ?). Egyáltalán vajon hogyan lett a Chewbacca Csubakka és a Chewie Csubi? A többi vukit (wookie-t) nem is említve. Ha ők átírtak, a többiek miért nem? Szóval a magyar névírás finoman szólva sem következetes.

Ennél fogva a Dzsedáj rend és Szitf... ha hiszünk az angol kiejtésnek és fonetikai írásnak, ráadásul kisbetűsnek kellene lennie. A templomosok és a johanniták után akár még be is lehet nyelni. Érdekes a többesszám esete is. Az angolban nem látni olyat, hogy Siths és Jedis, ugyanis maga a szó leírja és jelenti a szervezetet/szektát/eszmét és az egyént egyaránt, hovatovább az Erő két „megtestesülését” is (világos és sötét oldal). Érdekes kifejezés még az Erő-érzékenység is, azaz angolul a Force-sensitivity, ami szintén elég beszédes szerintem magyarul (de van ilyen növény is valamelyik bolygón, már nem emlékszem). Azaz MHSZ szerint erőérzékenység lenne? Van benne némi bukfenc.

Érdekes dolgok az egyes „világrégiók”, világok nevei is: Core Worlds, Deep Core, Unknown Regions, Outer Rim ([1], [2], [3], [4]), Wild Space stb. Lásd bővebben A SWU-t, vagy galaxist („hipertéri/-űri útvonalak” hyperspace route). Nagy kezdőbetűsök és a második szó kicsi, vagy eleve kicsi mindkettő lefordítva (analógia a Góbi sivatag)? --Gyantusz vita 2012. június 21., 00:34 (CEST)

Én is ezt magyaráztam Misibacsinak és LA-nak, hogy ez egy művészi lépés volt Lucastól, hogy az Erőt nagybetűvel írta. És mint ilyen, a mi szempontunkból nem jogos a felülbírálása. Ha a Csillagok háborúja rosszul lefordított (szó szerint Csillagháborúk, és ennek több értelme is van), mára már a használatból egyre kikopott címét lehet használni, mert ez így honosodott meg anno húsz-harminc évvel ezelőtt, akkor az ezzel egykorú Erő fordítást/meghonosodást és tudatos meghagyását miért nem képes valaki elfogadni? Miért olyan nehéz tiszteletben tartani egy szerző akaratát? --Rondar vita 2012. június 21., 01:04 (CEST)

Ez a kijelentés (miszerint művészi lépés lett volna) nagyjából a verselemzések katasztrófáját eleveníti fel bennem. A költő arra gondolt, amikor a kék égről írt, hogy... És mi van akkor, ha ennek semmi köze a művészkedéshez, egyszerűen így különítette el a force közszót az általa használt értelemtől? Ha én azt állítom, hogy ez történt, máris nem olyan egyszerű a „művészi eszköz” megítélése. Meg kell kérdezni Lucastól. Amíg azonban nem tudjuk bizonyosan, addig az erő köznév marad, amit kisbetűvel kell írni, és amit nem változtat meg az SW-rajongók körében elterjedt hibás írásmód. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 21., 08:39 (CEST)

Vannak szerzők, akik naplót vezetnek műveik elkészítésekor. Philip K. Dick, Neil Gaiman csak hogy kettőt említsek. Amúgy pedig most már abszolút elvesztettem a fonalat. A Star Wars vs Csillagok háborúja vitánál egyértelművé vált, hogy nem bírálhatunk felül egy fordítást sem. Mi rögzítjük a dolgokat, nem pedig felülbíráljuk. Ha az Erő ebben az alakjában került lefordításra (ahogy A Gyűrűk Ura is), akkor magyar nyelvterületen, ha a Star Wars-os Erőt vesszük elő, akkor az nagybetűs Erőként terjedt el, honosodott meg, és a Wikipédia irányleveinek megfelelően így használandó. Tessék ezt végre megérteni.--Rondar vita 2012. június 21., 15:22 (CEST)
Egy rossz fordítás miatt semmi sem honosodik meg. A cím egy más kérdés, az idegen nyelvű címek szinte sosem szó szerinti fordítások. Azt abban az alakban kell hagyni, ahogyan kiadták, különben sose tudnád összepárosítani a fordítást az eredetivel. A mai magyar fordítók jó nagy részét nemcsak lehet, hanem egyenesen kell felülbírálni, mert kevésbé bírják a magyart, mint amiből fordítanak. Illetve olyan nagyon tudnak inglisül, hogy már úgy jár az agyuk, és telipakolnak mindent anglicizmussal. (Hogy én mennyire visszasírom azokat az időket, amikor még nem adhatott ki akárki akármit, és mindent huszan is átnéztek előtte... Ma már nincs pénz a lektorokra, meg is van az eredménye.) – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 21., 16:00 (CEST)
Ha felül akarod bírálni a fordítók által kiadott, hivatalos fordítást, tégy úgy. De a Wikipédia archivál és nem bírál felül. Ez abban az esetben lenne lehetséges, ha egy kifejezésre több magyar fordítás is volna (pl. fénykard-lézerkard, melynek külön sztorija van). Ilyenkor lehet vitatkozni arról, hogy most melyik alakja helyes, és melyik kevésbé, de saját fordítást akkor sem írhatunk bele. Ellenkezne a wikiszabályokkal. Egyébként a fordítások szempontjából némileg egy véleményen vagyunk, de mivel jómagam több kiadónál dolgozó belsőst is ismerek, több dolgot megértek, amit te hanyagságnak tartasz, de erről inkább privátabb körülmények között mesélnék neked. Ami viszont a lényeg, hogy én is, mint privát ember felülbírálok dolgokat. De amikor wikipédiás cikket írok, akkor a forrásanyagból dolgozom, azaz a meghonosodott munkából. Te sem tagadhatod, hogy a meghonosodás legnagyobb falatja a fordítás. A Bibliában szereplő nevek is így honosodtak meg, ahogy a Harry Potter kifejezéseinek is van magyar megfelelője, vagyis meghonosodott, és így lesz referenciaanyag, melyre később a hivatalos média és MI IS hivatkozunk, ha objektív cikkeket szeretnénk írni. A Star Wars esetében az Erő a Force meghonosodott, lefordított alakja ebben a formában, és mint lexikonnak, nekünk így kell archiválnunk, így kell hivatkoznunk rá. Mint magánember, azt írod és úgy, ahogy neked tetszik, de mint wikipédista, KÖTELEZŐ a hivatalos, kiadott forrásból dolgoznunk. Amennyiben szeretnél olyan jogot, hogy a fordításokat módosítsuk, akkor azt ne idd hangoztasd.– Rondar vita 2012. június 21., 16:31 (CEST)
Noha az eljárásod hiba nélküli (SW könyv mint elsődleges forrás), sajnos azt kell írjam, hogy az elsődleges forrásnak tekintett, magyarra lefordított Star Wars könyvek vegyes képet mutatnak a fordítás és a magyar helyesírás terén. Nem ritkán még könyvön belül is eltérően vannak írva lefordított szavak. Éppen tipikus eset az Erő/erő, a Jedi/jedi, a Sith/sith, jedi(-)rend, Jedi akadémia/jediakadémia/Jedi Akadémia, Jeditanács/Jedi Tanács és sorolhatnám. Részben ennek az az oka, hogy legalább három-négy kiadó adta ki őket az (1980-as)1990-es évek közepe óta. Ebben csak az a faramuci, hogy az MHSZ/AkH. 1984 óta nem változott... A kiadóknak kevés mentségük van/lenne erre, pláne arra nincs semmi, hogy egy könyvön belül sincs egységesség (kapkodás, átnemolvasás). Nézd el, hogy nem írok konkrét példákat a hibákra, eddig csak bosszankodtam, nem vettem a fáradtságot, hogy jegyzeteljem is a fordítási hibákat. Ez kb. olyan mint a Kurt Reader-könyveket lektorálni (Anderson Sötétkardját kifejezetten „rossz” olvasni több más „érdekesség” miatt is). Három könyv soron van (nem TOR), karácsonyig letolom őket, közben jegyzetelek majd. Esetleg akkor visszatérhetünk erre. --Gyantusz vita 2012. június 21., 23:59 (CEST)
Egyetértek. Épp ezért nem lehet fordításokhoz alkalmazkodni, hacsak nem etalonnak tekintett műfordításról van szó. A fordítóra nem vonatkozik a művészi szabadság fogalma, neki magyarul kell(ene) írnia. Ha a fordító valamit hibásan ültet át magyarra, azt nem kell birka módjára követni. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 22., 00:21 (CEST)
A művészi szabadság nem, de a fordítói szabadság igen, és mivel a fordítás is egyfajta művészet, ezért nevezhetjük művészi szabadságnak is. Plusz én nem a könyvekből, hanem az SW-hez kiadott DVD feliratából indultam ki. Egyébként pedig de, nekünk birkaként kell követni. Épp ezért nem bírálunk felül olyan fordításokat sem, mint az Avarrejtek, a szuper csillagharcos, a szürke kamarás, vagy éppen a rohamosztagos. Én például SW környezetben még egy könyvben sem láttam az Erőt erőnek írva, pedig én is olvastam már rengeteg Star Wars könyvet. És tisztában vagyok azzal, hogy vannak szavak, melyeknek a fordítása nem lett egységes (A Sith és Sith Lord volt már Szith, Szith Fekete Lovagja, Szith lovag, Sith Nagyúr, de simán Sith Lord is.), épp ezért tartom fontosnak az egységesítést, de eddig erővel SW hivatkozásban, SW-s környezetben nem találkoztam, maximum olyan méltatlan forrásokban, ahol képesek a Dark side of the Force-t annak fordítani, hogy a Hatalom gonosz oldala. Nem kamu, létezik ilyen.--Rondar vita 2012. június 22., 17:57 (CEST)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Az Erő korántsem istenség! Az egy "anyag", "a létezés anyaga", ami maga a létezés (kissé megmagyarázhatatlan). Nem egy megtestesített személyféle istenség. A Force is nagybetűvel van írva. Az egész nagybetűsítésnek az is oka, hogy megkülönböztesse a többi erőt az Erőtől, másképp: a fizikában többféle erő van, tolóerő, mágneses térerősség, tehetetlenségi erő, a nagybetű azért van, hogy kialakítsa azt, hogy ez nem valami fizikai erő, hanem AZ Erő! Az Erőérzékenység is ilyen, nem hivatalosan (vagy legalábbis tudásom szerint) egy tárgy lehet erőérzékeny, érzékeny az erőre. Ez azt jelenti, hogy a tárgya egy bizonyos erő nagyobb eséllyel hat, mint egy másik tárgyra ami nem erőérzékeny.

Latinról latinra nem fordítunk!! Ha valami Obi-Wan, akkor nem Obi-Van, főleg úgy, hogy a W hivatalosan is elfogadott a magyar ABC-ben (ezt a magyarság kb. 55%-a nem tudja! sőt a q, x és y betűket sem (viccen kívül)). Ha már az érdekes krisz-krosz nyelvről lefordították a latin betűs angolra, akkor latinról mi értelme latinra fodítani? És a "Márá Dzséd Szkájvók-er/a", hogy néz már ki?!

A Chewie és Csubi szavakat Han Solo használja folyamatosan, a filmben is érezhető a kiejtésének különbsége ([cshjuwie] és [csubi]).

A többes szám azért esik ki, mert ez egy összefoglaló, de taglaló szó is egyben, jelen esetben ez egy eszme vagy módszer (például a Görög demokráciát, nincs értelme Görög demokráciáknak hívni.) A Jedi/Sith Rend a neve a rendnek. Nem csak annyi a neve, hogy Jedi/Sith. Helyesen így kéne írnunk „Jedi/Sith Rend” rend, mert ez a neve és a második rend a szervezeti felépítés megnevezése. (Szervezeti egység megnevezése: Jedi/Sith Rend; szervezeti felépítés megnevezése: rend)

Összességében: mindegyik felsorolt bizonytalan szót, úgy kell elképzelni mintha ott lenne előtte, hogy "A"/"Az". Az Erő; A Jedi Rend; A Sith Rend; A Jedi(k); A Sith(ek); A Perlemian Kereskedelmi Útvonal; A stb. :)... Ez voltam, én voltam: The Sixth Ypsylon PhoenicianW-01.png Čo je problem? 2012. június 21., 08:47 (CEST)

Szerintem az egyik fentebbi hozzászólásod utáni megjegyzést nem olvastad. Független, hogy mit gondolsz róla, a jedi rend, a sith rend, a jedik és sithek kizárólag kisbetűvel írandók! Ez nem vagylagosság kérdése, hanem a magyar helyesírásé. Az erő tekintetében is csak azért alakulhatott ki ekkora vita, mert ennek köznévi volta nem nyilvánvaló. De csak egyetlen példát mondok: a keselyűsztélé kisbetűs. Pedig egyetlen tárgy meghatározása. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 21., 09:03 (CEST)

Rondar: Ez a Csillagháborúk nem is olyan rossz! ; )
Y 6: Az a helyzet, hogy nem latin betűkkel írt nyelvek szavait az eredeti kiejtés szerint kell átírjuk magyarra a MHSZ szerint, nem a közvetítő nyelv szerint (nyilván a hangtorzulások, hangvesztések miatt). Ilyen a japán, kínai, koreai, orosz, héber, arab stb., teljesen függetlenül attól, hogy azt a szót már átírták-e angolra. Jelen esetben a basic az alapnyelv, ami nem latin, nem is lehet, lévén a Tejútrendszerről nem is hallottak a Magban/Magvilágokban. Han Soloék is csak egyszer jártak itt, elnevezték Indiana Jones rendszerének. A Millenium Falcon is itt zuhant le valahol. 8 D (függetlenül attól, hogy Y. u. 43-ban merre fog kóvályogni; Csuvi ekkor már alulról szagolja a marhahúst) És tiszta szégyen és gyalázat, hogy nincs még WP:BASIC (vagy WP:BÉZIK?), WP:VUKI vagy WP:HÁTT, meg a többi átírótáblázatunk (vagy a ST-ből WP:VULKÁN Alensha nyomán). Ez lenne az igazi! Csakhogy Lucas nem egy J. R. R. Tolkien nyelvészprofesszor... ilyet nem kell elvárni. Hogy néz ki a Márá Dzséd Szkájvóka? Teljesen normálisan mint a Jichák Rabín, vagy a Kobajasi Kenicsiró. Ha így ejtik, így írjuk le. A fonetikusan átírni óhajtók rendre csak Ben Kenobi nevét forszírozzák, noha ez a történet azért némiképp mélyebb (és felforgatóbb)... HA MHSZ szerint megyünk. Ez a „Jedi/Sith Rend rend” érdekes, eddig még ilyennel nem találkoztam. Han Solo/Harrison Ford és Dzsabba sem ejt Csubit sosem, maximum előbbi magyar szinkronja (Csernák János). Csuvi az, esetleg ahogy írod, Cshjuví. Egy deka sincs benne, duplavét meg nem tudunk kiejteni.
LA: A kisbetűsítést kezdem befogadni... Lehetne érvelni az intézményesüléssel is (AkH.11 186.), ha a rendről beszélünk (Dzsedáj rend), viszont az egyén mindenképpen kisbetűs (és biztosan nem AkH. 168.). Egyébként nem kellene egybeírni (AkH. 128. c))? Azaz jedirend és sith-rend (hangváltás). A Templomosok miért nagykezdős itt? A erő nagykezdős esetére van AkH., mégpedig az AkH.11 150. MHSZ példatárában jezsuita rend is van (311. o.) és vannak Johanniták...
Földrajzi neveikre is lesz pár észrevételem az este (hogy el ne felejtsem, AkH. 173–185.). --Gyantusz vita 2012. június 21., 11:14 (CEST)

Már nem nagybetűs. Egyébként pontosan azért írta nyilván valaki naggyal, ami itt is sokakat megtéveszt. A templomosok, johanniták, keresztesek, stb. kisbetűsek önállóan is és a lovagrend vagy rend szóösszetételben is. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 21., 11:20 (CEST)

Jó öreg mondást most áthágom: „Amíg nem adod fel, nem győznek le!”. Magamban kitartok amellett, hogy a ~Jedi/Sith Rend~ egy egészében tuladonnév, tehát az lenne a neve a rendnek. De az Erő még mindig Erő és nem erő! AZ Erő! De erről a lentebbi vitában kéne tárgyalnunk.

A "Csubi"-t tényleg elrontottam, mert Han a Csuvi [csuvi] és Chewie [cshjuví] megszólításokat mondja, mint ahogy kijavítottál Gyantusz!

Én többet a rend/Rend témával nem nagyon akarok foglalkozni, úgy írjátok, ahogy akarjátok, „si libet licet” (ha jólesik, szabad)! Ez voltam, én voltam: The Sixth Ypsylon PhoenicianW-01.png Čo je problem? 2012. június 21., 17:27 (CEST)

A w betűt tényleg nem lehet kiejteni? Pedig mindig is azt hittem, hogy ki lehet... ([uva]; [vaé]; [uvaé]; ...) Ez voltam, én voltam: The Sixth Ypsylon PhoenicianW-01.png Čo je problem? 2012. június 21., 17:47 (CEST)

Ez érdekes. És a Chewie-nál ezt hogy csinálod? Csuuvaí, vagy Csuvaéí, Csuuvaéí, esetleg Csuduplavéí? Ebben a szép listában ráadásul ki is van húzva.
A Jedi Order-t miért akarod Jedi Rendnek fordítani? Illetve ha az egyik rendet naggyal írod, a másikat is azzal kell, ahogy tetted is, vagy mindkettőt kicsivel. Nyelvtanilag a két eset ugyanaz.
Nyilván a basic-ből való fonetikus átírást csak pedzegettem, szerintem releváns, ha AkH. szerint akarunk eljárni, de végrehajthatatlan, így az angol alak „megfelelő” (meghonosodott, ahogy az átírt vuki és a Tatuin is, bár én jobbnak látnám a Tatooine-t). --Gyantusz vita 2012. június 21., 23:59 (CEST)
Jut eszembe, lesz olyan is hogy One Sith. Ugye a palpatini rendszerben ketten vannak, később redukálódni fog (egy ideig). Fordítása „Egy sith” vagy „Egy Sith”? Vagy egy másik szépség: Lumiya's Sith... („Lumiya sith-je(i)”?) --Gyantusz vita 2012. június 22., 00:10 (CEST)

Urdu átírás szükséges

Ghazala Javed. Aki ért hozzá. Köszönettel, Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. június 21., 18:41 (CEST)

Gazala Dzsáved – szerintem, de Mathae mondja rá az áment (vagy a helyes átírást). Ogodej Mal 0.png vitalap 2012. június 21., 20:51 (CEST)

Mathae megerősítésében Gazála Dzsáved. Ogodej Mal 0.png vitalap 2012. június 22., 21:15 (CEST)

Videók újratöltve

Előzmények:

Ádám a fenti szakaszokban kifejtette, hogy a rövid/hosszú ó attól függ, önálló szóként áll-e az összetételben a videó. Az OH viszont egy nagy rakat példát hoz olyanra, ahol az összetételben rövid a video, egyetlenegyet sem olyanra, ahol hosszú lenne, és semmi szabályt, magyarázatot nem mellékel hozzá, így aztán meglehetősen elbizonytalanodtam. Konkrétan az alábbi esetekben, ezek mindegyikére kérek útmutatást:

  1. videónéző
  2. videógyűjtemény
  3. videóvágó
  4. videómegosztó
  5. videórészlet

Eddig ezek merültek fel, amiket mégis hosszúnak gondolok. Én úgy próbáltam magyarázni magamnak, hogy ahol az összetételben az utótag jellege a video (pl. videofelvétel, videokazetta, mert lehetne másféle felvétel vagy kazetta is), ott rövid, ahol meg nem, ott hosszúnak kéne lennie. De közben a videógyűjteményt a videotékával rokonítottam, hiszen majdnem ugyanaz a jelentésük is. De itt inkább videóknak a gyűjteményéről van szó, mint egy olyan gyűjteményről, ami videoalapokon készült; viszont ugyanezt a tékáról is mondhatom. Az OH igazából nem ad segítséget a konkrétan fel nem sorolt esetek eldöntéséhez (sugallja, de nem mondja, hogy minden összetétel rövid), és nyilván lesz még pár, mert rengeteget kigyűjtött nekem a bot, ezek jöttek elő idáig, ahol nem tudom eldönteni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. július 24., 22:37 (CEST)

Én azt mondanám, hogy rövid csak akkor lehet, hogyha előtag, és előtag csak akkor lehet, ha az utótag (mozgó)képi jellegére utal. Én tehát a fentieket hosszú ó-val írnám. Hogy az OH. szerzői mit mondanának, hogy írnák, és milyen alapon, azt tőlük kellene megkérdezni. Érdemes lehet sort keríteni erre, hiszen valóban zavaró, hogy hallgatólagosan mintha a rövid o-t sugallanák akár teljes körűen. Ádám 2011. július 25., 22:11 (CEST)

Köszi. Írtam egy segédprogramot, amelyik kigyűjti az összes videós szóösszetételt a cikkekből, és akkor kiderül, milyen kérdéses esetek vannak még. Sajnos az utolsó sorban sikerült csinálnom egy hibát, amitől lefutott pár óra alatt, de nem írta ki az eredményt. :-) Hamarosan jövök majd egy listával. De azért örülök, hogy ezekben egyetértesz velem, ez megerősít. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. július 25., 22:48 (CEST)

Úgy tűnik, ez már nem függő. Levettem a függőbent, ha szükséges, tedd vissza. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 27., 08:54 (CEST)

Évszázadok

Bár a helyesírás szabályai szerint az arab és római számos írásmód is helyes, van valami oka, hogy a Wikipédia is élen jár a hagyományos (római) írásmód felszámolásában? Yogurt vita 2012. június 26., 08:59 (CEST)

Mivel mindkettő helyes, valamelyiket ki kellett választani. Vannak, akiknek a római számos tetszik, vannak, akiknek meg nem. Azért a legtöbb római számos évszázadról átirányítás létezik, tehát nem túl nagy gond, ha épp az van egy cikkben. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 26., 09:17 (CEST)

Egyébként jó lenne, ha az új szakasz nyitása linkkel kezdenél új témát. A figyelőm alapján azt hittem, az előző szakaszhoz szóltál hozzá. Köszi. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 26., 09:19 (CEST)

Nemzetközi Brigádok

Az a kérdésem adódott a spanyol polgárháború cikk kapcsán, hogy a Nemzetközi Brigádokat pontosan hogyan is kell helyesen leírni? Így, csupa nagy kezdőbetűvel, esetleg kisbetűsen? Illetve ha ezek kapcsán csak egy brigádról beszélünk (pl. Thälmann zászlóalj, nemzetközi brigád), akkor ott hogyan kell írni? Előre is köszönöm a segítséget! – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. június 26., 13:58 (CEST)

Szerintem csupa kisbetű minden téren, illetve a Thälmann zászlóalj különírva, mert nem az övé, hanem róla nevezték el.--Pagonyfoxhole 2012. június 26., 14:17 (CEST)

A kérdés szép és nem triviális. Egyrészt fennállhat az az eset, ami a nagy októberi szocialista forradalommal történt, hogy régebben csupa nagybetűvel írták, de már a Kádár-rendszer alatt kiadott 1984-es szabályzat szótárrésze is csupa kicsivel hozta (depatetizálta :-)). Másrészt mint katonai alakulatot indokolt lenne az ukrán frontok ugyancsak lezáratlan kérdésével együtt tárgyalni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 3., 06:55 (CEST)

Josefstadt / Josefov

Tanácsot kérek Josefstadt illetve Josefov ügyében: hogyan kellene megoldani az egyértelműsítést és a hivatkozásokat? A gondom a következő:

Melyik egyértelműsítőt érdemes itt létrehozni? Ha lesz cikke a jaroměři Josefstadtnak, akkor annak mi legyen a címe? --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. június 26., 23:23 (CEST)

Ingatlan és az ő értékének megtippelése

Az ingatlanértékbecslő szócikk neve egyértelműen hibás. Hogyan kell helyesen írni? Netán ingatlanérték-becslő? CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2012. június 29., 19:46 (CEST)

Szerintem is az ingatlanérték-becslő a helyes. A 6:3-as szabály érvényesül, és mivel a becslő az ingatlanértéket becsli, a kötőjel az ingatlanérték és a becslő között van. --Malatinszky vita 2012. június 29., 20:19 (CEST)

Szerintem viszont ez az értékbecsléssel foglalkozó szakemberek közül az, aki ingatlanokkal foglalkozik: ingatlan-értékbecslő. Mint ékszer-értékbecslő. --Peyerk vita 2012. június 29., 20:58 (CEST)

Az ékszerértékbecslő egy szó, hiszen csak hat szótagból áll. :) Viszont a másikban valószínűleg tényleg az értékbecslő az egybetartozó tag, eléje kell a kötőjel. --Pagonyfoxhole 2012. június 29., 21:18 (CEST)

Aki az ékszerekkel foglalkozik, az nem ékszerbecsüs? --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. június 29., 21:35 (CEST)

Alighanem igen. Vigyor --Pagonyfoxhole 2012. június 29., 21:36 (CEST)

Jóvanna, akkor legyen antikbútor-értékbecslő a példa Vigyor --Peyerk vita 2012. június 30., 07:19 (CEST)

Déja vu érzésem volt: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív53#Ingatlan értékbecslés. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 3., 06:37 (CEST)

Belső-Mongólia székhelye

Höhhot vagy Hohhot, vagy pinjinből átírt magyaros? Hiába keresek rá a neten a földrajzinév-bizottság döntéseinél, nem találom. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 1., 16:30 (CEST)

Cartographia-atlasz: Hohhot (Kukuhotó). --Pagonyfoxhole 2012. július 1., 16:33 (CEST)

Köszi! Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 1., 17:03 (CEST)

Břetiszláv?

Egy ideje böki már a szememet ez az öszvérség. Szerintem vagy Břetislav vagy Bretiszláv. Ha ragaszkodunk a kiejthetetlen ř átvételéhez (mivelhogy latin betűs, amit nem írunk át), akkor az első, ha viszont történelmileg honosodott, akkor a második. Vagy nem? LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. november 26., 00:00 (CET)

Ha létezik meghonosodott magyar megfelelő (ez lenne a Bretiszláv, de kétlem, hogy van ilyen), akkor abban természetesen nincs ř (minthogy a magyar nyelvben nincs ilyen hang). Ha viszont nincs magyar megfelelő (szerintem ez a helyzet), akkor Břetislav. (Esetleg lehetne Bretislav, ha nem lenne ř a karakterkészletünkben, de van :) ). – Winston vita 2011. november 26., 10:30 (CET)
És hozzátenném, hogy a csehben a ti az tyi... Tehát maximum Bretyiszláv lehetne. De szerintem inkább maradjon a Břetislav! - Gaja   2011. november 26., 12:33 (CET)

Az átírásokból van a legtöbb kavarodás a wikipedián. legalább a latin betűsöket nem kellene kavarni. Jobb lenne ha a meglevő lexikonokban és enciklopédiákban néznénk meg a szócikkek címét, ahhoz igazodni. Inkább legyen egységes, ha nem is tetszik, vagy gyanúsnak tűnik. Břetislavot a Britannica Hungarica így írja és nekem mint olvasónak megfelel. A kiejtés esetében igényelni kell a forvo.com-on, amit használni lehet a szócikknél. Ebben az esetben: http://hu.forvo.com/word/b%C5%99etislav/#cs Ennyivel jobb a wikipedia mint a nyomtatott enciklopédiák. --Sepultura vita 2011. december 4., 20:06 (CET)

Az a baj, hogy a meglévő lexikonok és enciklopédiák a legkülönbözőbb gyakorlatot folytatják. A latin betűsöket is kell néha kavarni, mert a XIV. Louis vagy az I. George király igen furcsán hatna. Valahol azonban határt kell szabni a magyarításnak, de ez a határ sokszor nem világos. A fenti kérdés például II. Vratiszláv cseh király kapcsán is felmerülhetett volna, csak az nem öszvér, hanem magyarított. Ha viszont Břetislav nem Bretyiszláv, hanem eredeti formájában helyes, akkor Vratiszlávot is át kell gondolni Vratislavra. Szobeszlávot Soběslavra. Ekkor már jöhet a lengyel nevek kérdése: Vladiszláv vajon Władysław? De csak ha lengyel, mert a horvát Vladislav. A szerb viszont Vladiszláv... LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. december 4., 20:32 (CET)

Úgy tudom, csak a szlovák nyelv lágyít: Brretyiszláv; a cseh nem: Brzsetiszláv. Én megtartanám az eredeti helyesírást, és zárójelbe tenném a leg-kiejthetőbb magyar változatot. Azzal meg nem is próbálkozom, hogx kiejtsem a lengyel kemény l-et. Azt hiszem, v-nek, vagy u-nak hangzik (Władysław)

Hát nem könnyebb azt mondani, hogy szpalató (olasz), ahelyett, hogy Split? MZ/X vita 2012. február 17., 10:37 (CET)

Igen a „de, te, ne, le, di, ti, ni, li” [gye, tye, nye, l-lye, gyi, tyi, nyi, l-lyi] csak szlovákban van, a cseheknél csak a mäkčeň lágyít. Szerintem maradjon Břetislav, Bretiszláv átirányítólappal !mivel a szláv nyelvben nincs irodalmi "a" hang, az "a" betűt "á" hanggal ejtik!, és a lapon tüntessük fel magyarul is a nevet. Pl.: Břetislav I. (magyarul: Bretiszláv) ... . Ez voltam, én voltam: The Sixth Ypsylon PhoenicianW-01.png Čo je problem? 2012. július 16., 18:18 (CEST)

A függőbent levettem, Břetiszlávot átneveztem Břetislavra. Sőt ennek a gondolatnak mentén Spitihnyevet is Spytihněvre. Az utóbbi is félig magyarított név, aminek nincs magyar megfelelője. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 16., 21:59 (CEST)

Taigetosz

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva– LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 4., 07:43 (CEST)

Erről ír valamit az ÚNMH? Merthogy ógörögül Taugetosz, újgörögül meg Taíjetosz lenne. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 23., 13:48 (CEST)

OH 1350. oldal: Taigetosz. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. június 23., 13:52 (CEST)

Az OH-ban sajnos nincs hozzá magyarázat, hogy miért épp egy teljesen hibás alak. Honosodott? – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 23., 13:54 (CEST)

A probléma ugyanis a következő: a Ταΰγετος betű szerinti átírással ment át a latinba, Taygetusként, amiből Taigetus lett. Ennek a magyaros írása Taigetusz lenne. A Taigetosz a latinos alak téves visszagörögösítése. Persze tudom, hogy mindenki Taigetosznak ismeri, de a görög földrajzi neveket az újgörögből szoktuk átírni, hacsak az ÚNMH nem mondja azt, hogy a hagyományos alak megtartandó. Ha hagyományos alakról beszélünk, akkor pedig kérdés, hogy a görögből átírt, vagy a honosodott legyen. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 23., 14:11 (CEST)

Elég egyértelműen honosodott. Azon kevés ógörög vonatkozású dolgok közé tartozik, amit a közbeszéd is használ és ismer. --Mathae Fórum 2012. június 23., 14:17 (CEST)

Szerintem is honosodott, csak a biztonság kedvéért kéne egy ÚNMH-s megerősítés is. Mivel a saját szabályaink szerint a földrajzi név az újgörögből átírással állítandó elő. És ilyenkor kéne hozzá a hivatkozás, hogy miért nem az. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 23., 14:34 (CEST)

A Cartographia atlaszában Tajgetosz. :) --Pagonyfoxhole 2012. június 23., 15:44 (CEST)

Na tessék... :-) – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. június 23., 15:48 (CEST)

Höhö! Az ÚNMH. szerint is: Tajgetosz, éspedig hagy. jelöléssel, dacára a szabatosan átírt formának (237a). :) BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2012. július 1., 02:58 (CEST)

Akkor a kérdés megoldódott, átneveztem Tajgetoszra. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 4., 07:43 (CEST)

Azért az archívum kedvéért szögezzük le még egyszer: mind a MHSz, mind az OH szerint Taigetosz. --Pagonyfoxhole 2012. július 4., 08:41 (CEST)

OK. Akkor ezeket is beírhatnád a névhez kapcsolódó ÚNMH-s jegyzetbe. Vagy ha megadod az oldalszámokat, beírom én. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 4., 09:08 (CEST)

Örmény átírás

Az örmény nevek átírása kapcsán négy különböző lehetőség van. Egy példa: Ծ = keleti örmény latin átírása c, ejtése kb. ts, nyugati örmény átírása j, ejtése kb. dz. Már átírtam néhány örmény kifejezést kiejtés szerint. Remélem, jól választottam. Pl. Ծոփք = Tsophkh, Dzophkh (esetleg Ts/Dzophkh), és nem Cop`k`, Jop`k`. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 4., 07:23 (CEST)

Az örmény ábécében van a hivatalos magyaros átírás, amit itt illik használni. Mert nem ám csak úgy átírsz saját kényed-kedved szerint... Lehet, hogy ezért majd valaki beléd köt... :-) - Gaja   2012. július 4., 08:20 (CEST)

Ezért kérdeztem rá. A belső megállapodásunk szerint a nemlatinbetűs írásokat kiejtés szerint írjuk át. Az ún. hivatalos átírás eredetét nem tudom, de úgy sejtem, valami angolos beütése van. De még ha akadémiai lenne is, a görög esetében sem azt használjuk, hanem az ejtés szerintit. Szóval a kérdés továbbra is nyitott. Esetleg egy WP:ÖRMÉNY összedobása lesz a következmény. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 4., 08:24 (CEST)

Természetesen, ahogy a többi WP:NEMLATIN nyelvnél, így az örménynél is végső soron szükségünk lesz egy WP:ÖRMÉNY-re. Ezek közül én már több megszületését is nagyon várom, mert pl. egyelőre – jobb híján – a kirgiz meg a kazah sportolók neveit is oroszból írjuk át, lévén a WP:CIRILL még csak meg sem említi ezeket a nyelveket. Hasonló módon nagyon hiányzik még a WP:GRÚZ is. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 4., 14:08 (CEST)

Azért mondtam... Az örmény ábécé végén lévő táblázatban, az utolsó oszlopban benne van a magyaros átírás, ami itt hivatalos. Azt nézd meg, szerintem azt keresed... - Gaja   2012. július 4., 08:38 (CEST)

Aha... Ezt nem láttam. Bár ez a keleti nyelvjárásra vonatkozik. De ez alapján az is megoldható. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 4., 09:06 (CEST)


Ha már... Mi legyen az örmény királyokkal általában? A hellenisztikus kortól ismert az örmény nevük. Nem latin ábécés, tehát elvileg az örményből kéne átírni. Tehát Tigranész = Tigran, Artavazdész = Artavazd, stb. Problémát okozhat a keleti és nyugati nyelvjárás eltérése (Tikran, Ardavazt). Tehát ki kéne találni, hogy örmény legyen-e, ha igen, melyik nyelvjárás, és rögzíteni kéne egy WP:ÖRMÉNY-ben, mert most még kevés van belőlük. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 7., 21:21 (CEST)

Senki?

Ezt vegyem úgy, hogy csipnáljam a magam feje után? – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 07:51 (CEST)

Szerintem bátran. És egyszersmind elkészíthetnéd a WP:ÖRMÉNY-t is. Nem úgy néz ki, mint ha nálad rátermettebbek százai versengenének per pillanat a föladatért. ;) BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2012. július 10., 01:46 (CEST)

Hát bátorkodtam. :-) Megtekinthető a WP:ÖRMÉNY címen, várom a véleményeket, javaslatokat, bátran szerkessze, aki kedvet érez hozzá. Ha nincs ellenkezés, pár nap múlva útmutató szintre emelkedhet. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 10., 15:19 (CEST)

Nem nagyon értek hozzá, de tetszik. Hiánypótló. Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 10., 15:34 (CEST)


Brávó. Egyetlent hiányolok, amit ilyenkor szoktunk: néhány példát segítségnek egy Példák az átírásra szakaszban, illetve irányelvről lévén szó, talán jobban hangsúlyozni kéne, hogy a lehetőségek közül melyiket követjük. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2012. július 10., 18:54 (CEST)

Rendben, teszek bele példákat. A jobban kiemelést viszont hogy gondoltad? Folyószövegben vagy esetleg a táblázat háttérszínében, betűméretében? – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 11., 08:33 (CEST)

Ha belekotyoghatok, akkor szerintem az akadémiai átírás oszlopban felesleges megadni a nagybetűs alakokat, szerintem magyar embernek ez egyértelmű, mivel nincs eltérés a magyar helyesírástól. Meg majd át kéne nevezni a többinek megfelelően, ha már végelegesnek tekinthető. - Gaja   2012. július 11., 10:58 (CEST)

Sok mindenről gondolná az ember, hogy egyértelmű, oszt mit lát? :-) És persze a kettős betűknél nem is olyan egyértelmű. Lásd Æ vagy Œ, amit hagyományosan Ae és Oe alakban bontunk fel, de azért két nagybetű ligatúrájáról van szó. A szókezdő je is lehetne valami hasonló. Emellett vannak olyan betűk az örményben (egy darab normál és több ligatúra), amiknek egyáltalán nincs nagybetűs alakjuk. Sőt a hivn esetében kizárt az U-betű (mivel csak kettőshangzó második hangjaként lehet u, ezért mindig van előtte más betű), csak v, u, vagy V lehet. Ezért is tettem bele a nagybetűs oszlopot, másrészt meg mert az örményben is ott van a nagybetűs oszlop.

Persze át lesz nevezve néhány nap múlva. Ez egyelőre a nullszéria. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 11., 11:13 (CEST)

Öt nap elteltével, miután a nézettségi statisztikája szerint már senki sem nézegette, átneveztem a Wikipédia névtérbe a szokásos névvel. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 15., 09:37 (CEST)

Video quality magyarul

Sziasztok, a hét fordításával kapcsolatban akadtam meg, mi lenne a jobb magyar cím: video minőség vagy egybe, videominőség? esetleg video képminőség? De a video nem utal eleve a képre? Upomocs...Viktor vita 2012. július 4., 14:44 (CEST)

Kell a video. Enélkül esetleg fénykép minőségre gondol az ember: »video képminőség«. Gondolom, beleérted a pixel felbontást, a képfrissítést, a képarányt (és a televíziós jelátvitel minőségét is). MZ/X vita 2012. július 4., 15:19 (CEST)

Az általad említetthez hasonló a téma, nagy vonalakban a különféle videofeldolgozó vagy jeltovábbító rendszereken átküldött video minőségét tárgyalja (az eredetihez viszonyítva), részben objektív (pl. jel-zaj arány) részben szubjektív (pl. nézőnek mennyire tűnnek fel az artifact-ek, mennyire zavarja őket) szempontok alapján. Viktor vita 2012. július 4., 16:18 (CEST)

Na ez az az eset, amikor a videó hosszú ó. Szemben a videoklipekkel és videomindenfélékkel. A videóminőség mindenképpen egy szó, mivel két főnévből álló összetétel. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 4., 19:01 (CEST)

Ha összetett szó, akkor videominőség, rövid o-val. De: a videó minősége. Lásd még: http://www.netlektor.hu/2009/12/14/video-meliora-proboqe-deteriora-sequor/: Ha a videó szó önállóan vagy egy összetett szó utótagjaként áll, akkor hosszú ó-val írjuk. Az Osirisban minden video-val kezdődő összetett szó rövid o-val van írva. --Panda10 vita 2012. július 5., 13:38 (CEST)

Bocs, de ez nincs így, és nem látom be, hogy ha valaki kiváló politológia szakos szakember, akkor mitől lenne autentikusabb a különben semmivel alá nem támasztott véleménye az ügyben, mint az enyém. Főleg, ha hibás. :-) Nem az összetételtől függ, ennyire nem egyszerű a helyzet, az OH pedig szintén egyoldalúan mutatja be a témát. Lásd ugyanezen a lapon fentebb a Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)#Videók újratöltve szakaszt és az ott linkelt előzményt, valamint Adam78 hozzászólását, akinek a véleményére viszont adok. A videó önmagában hosszú ó, ezért a belőle alkotott összetétel is (szemben a videoklippel, ami nem tartalmazza az önálló videó főnevet). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 5., 20:55 (CEST)

Értem. Köszönöm a helyreigazítást. – Panda10 vita 2012. július 5., 21:24 (CEST)

SZiasztok, köszönöm a segítséget, akkor maradunk a videóminőségnél. Üdv Viktor vita 2012. július 11., 17:07 (CEST)

Szócikkek tömeges átnevezése

Sziasztok! Én és Rm40 elkezdtünk egy átnevezési tervezetet a mozdonyokhoz, ugyanis a nevek messze nem egységesek. A munka hosszú lesz, kb 1500 szócikket érint és talán ugyanennyi redirektet is. Ezért szeretném, hogy aki úgy gondolja ért hozzá, tekintse meg ezt a lapot: Szerkesztő:B.Zsolt/új lista. Javaslatokat, észrevételeket ide is, meg az allapom vitalapjára is várom. --B.Zsolt vita 2012. július 4., 22:03 (CEST)

Én továbbra is azt mondom, hogy sok cikknek a címébe nagyon kellene a mozdony szó, hogy mindenki értse, miről van szó, de szóljanak hozzá mások is. A címeknek a hozzá nem értők számára is el kéne árulniuk, hogy eszik vagy isszák azt a témát, és a "sorozat", "típus" stb. erre nem alkalmas. Helyette pl. "sorozatú mozdony" vagy "mozdonysorozat", "mozdonytípus" stb. kellene. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 9., 06:01 (CEST)

Egyáltalán nem kell, csak egyértelműsítés esetén. Nagyon helytálló a lentebbi szavazás linkje a programozási nyelvekről, itt ekvivalensen ugyanez a helyzet: a cím legyen minél rövidebb, de a bevezető első sorából derüljön ki, hogy konkrétan mi a cikk tárgya. Ez teljesen együttműködő megoldás a Wikipédia:Elnevezési szokások irányelvvel. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 9., 11:03 (CEST)

+1. A MÁV-sorozatnál még csak-csak kitalálja az ember, hogy mozdonyról van szó, de hogy a StEG IVfn az a Monarchia hadseregében rendszeresített gépágyú vagy a Stuka zuhanóbombázó egyik továbbfejlesztett típusa, az a legtöbbünk előtt rejtély marad. --Malatinszky vita 2012. július 9., 06:31 (CEST)

Ajánlom elolvasásra: Wikipédia:Szavazás/Programozási nyelvekről szóló szócikkek címei. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 9., 08:08 (CEST)

Szerintem nem kellenek a címkiegészítő toldalékok. Aki cím szerint keres, az tudja, mit keres, akkor is megtalálja, ha nincs benne. Aki nem tudja, mi a neve, az a kategóriákból vagy általános keresésből találja meg, akkor is megtalálható. Ez igaz például a StEG IVfn névre is. Aki konkrétan ezt keresi, az tudja miről van szó. Aki pedig általában gépágyúkat keres, másképp is megtalálja. Más értelme meg nincs a hosszú címnek az egyértelműsítésen kívül. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 11:08 (CEST)

Joey, te miért írsz folyton mások bejegyzése fölé? Marha idegesítő szokás. Akkor van indokoltsága, ha az adott beíráshoz szorosabban kötődik a te válaszod, mint az utánad következőké, vagy ha másképp nem lenne érthető, mire válaszolsz, és ez itt nem áll fenn. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 10., 00:31 (CEST)

Természetesen tudom, hogy mikor van indokoltsága, és itt fenn is állt: a behúzással jeleztem, hogy melyik hozzászólásra reagálok. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 10., 01:34 (CEST)

Ugyanarra, amire a többiek is, és nem jobban. A szövegkörnyezetből ki kell derülnie. Ez nem a hátulsó pár, előre fuss játék. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 10., 04:54 (CEST)

Egyetértek Binárissal. A szócikk címéből ki kell derülnie, hogy miről szól a cikk. Sorolok néhányat, ajánlom kitalálásra, hogy miről beszélek: 524, C180, S120, BE 340321-MM, ... Aki mindet tudja guglizás nélkül, jelentkezzen nálam egy 30 grammos sportszeletért. Én ezeket nem tartom alkalmas szócikkcímnek, az olvasónak fogalma sincs arról, hogy mit takarnak. re szövegkörnyezet: itt nincs ilyen, ugyanis a címről beszélünk, nem egy folyószövegről. --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. július 10., 07:08 (CEST)

Mint Joey és LA. Nem kell a szócikk címébe semmilyen kiegészítés. Kivéve, ha egyértelműsítésként szükséges. A szócikk első mondatából kell kiderülnie, hogy miről szól a szócikk. --VargaA vita 2012. július 10., 09:03 (CEST)

Úgy látom, sikerült élesen két pártra szakadni. Egy dolgot szeretnék határozottan leszögezni: a botozási irányelvekkel összhangban bármiféle bot csak akkor indulhat el (és részemről biztosan csak akkor fog elindulni) átnevezni egy mázsa szócikket, ha sikerült megegyezésre jutni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 10., 17:48 (CEST)

Ezt szerencsére eddig is tudtam. :-) Mindenesetre szerintem a címszörnyek rövidítése lehetne inkább cél, nem a hosszabbítása. Néha látni olyan címeket, amik megfelelnek egy bevezető első mondatának. Nem kell az egész cikket a címben megfogalmazni, és nem a címből kell kiderülni a komplett tartalomnak. De még csak a témának sem. Teszem azt Heinrich Schliemannhoz sem írjuk bele a címbe, hogy Trója felfedezője, német amatőr régész, vagy hasonlók. Aki nem tudja, ki az a Heinrich Schliemann, az majd megtudja a cikkből. Ha érdekli. Pontosan ugyanez a helyzet a mozdonytípusokkal is. Vagy kellene Mercedes-Benz (járműtípus) is? Hol a vége? Itt ismét csak az egyéni ismeretek köre határozza meg, hogy szükségesnek tartjuk-e a toldalékokat, vagy sem. Persze vannak egyszerűsíthetetlen összetettségek, még ha nem is a Jeszenszky professzor-félék. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 10., 18:55 (CEST)

Fonetikai (IPA) karakterek

A chile szót (csájl') hogyan lehet leírni IPA jelekkel? A tʃɑɪl megfelelő? – PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. július 4., 22:33 (CEST)

Az enwikis cikkében esetleg vannak rá példák (ha az országról van szó, de nagy eltérés nem lehet). Ogodej Mal 0.png vitalap 2012. július 4., 23:12 (CEST)

Ha az angol kiejtést szeretnéd, akkor inkább [ʧaɪl]. Szerintem. De az ország az [ˈʧɪliː] vagy [ˈʧɪleɪ]. - Gaja   2012. július 4., 23:16 (CEST)

Nem, nem az ország, ez a child-nek a szlengje (ugyanazt jelenti, tehát gyerek, kölyök). Akkor alighanem a [ʧaɪl] lesz a megfelelő. Köszönöm, szépen! – PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. július 4., 23:21 (CEST)


en:International_Phonetic_Alphabet_chart_for_English_dialects, ez segíthet ilyenkor. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 5., 18:21 (CEST)

Higgs-bozon

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Habár kevés időm volt, de a nagy érdeklődés miatt gyorsan bővítettem a Higgs-bozon szócikket. Tekintettel a kiemelt figyelemre és a gyors munka mellékhatásaira valaki átnézné a helyesírást? --Szente vita 2012. július 5., 03:50 (CEST)

Azt elfelejtettem írni, hogy az átnézendő új rész a "Kutatásának története" szakasz lenne. – Szente vita 2012. július 5., 03:52 (CEST)

Átnéztem, mindössze 1-2 elírás volt benne, azokat javítottam. misibacsi*üzenet 2012. július 5., 18:06 (CEST)

Cash allativusza?

Hogy helyes: Cash-hez vagy Cashhez? --Malatinszky vita 2012. július 8., 18:45 (CEST)

Egybe, mint a Macintoshhoz. --Pagonyfoxhole 2012. július 8., 18:51 (CEST)

Én inkább átfogalmaznám :-) --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 8., 19:06 (CEST)

WP:AÚ I/1, rögtön az elején. Alensha 2012. július 8., 21:45 (CEST)

Alensha, elolvastam az útmutatódat, meg amúgy a szabályt is tudom: ha ejtjük az utolsó betűt, akkor nem kell kötőjel, ha meg nem ejtjük akkor kell. A baj csak az, hogy kiegészítésként van ez a gumiszabály, hogy „ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli” akkor kötőjelezünk, különben meg nem. Mármost énnekem az nem triviális, hogy melyik kategória a Cash. Pagony válaszából visszafejtve gondolom, az az irányadó szemlélet, hogy a szóvégi h nem néma, hanem az sh betűkombináció jelöli az S hangot, és ez nem „betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese”. Hát bocsi, de nekem nem világos, hogy a Marie szóra miért nem lehet ugyanezt a magyarázatot ráhúzni. Ha a Marie-ban az e néma, akkor a Cashben a h miért nem az? Vagy arról van szó, hogy az ie betűkombináció -- szemben az sh-val -- „betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese”? Ugye nem baj, ha ezen most elnézően mosolygok egy kicsit?
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy az útmutatód (meg az AkH. 217. pontja) sok esetben eligazítja az embert, de időről időre felmerül egy-egy eset, amikor csak a szabályoknak valamilyen random értelmezése alapján kialakult precedens (a Macintoshsalt egybeírjuk, tehát a Cashselt is) ad útmutatást.
Malatinszky vita 2012. július 9., 07:00 (CEST)
Az „ie” nem a „szokatlan kombináció” kategóriába esik, hanem abba, hogy „az utolsó betűt nem ejtjük”. A „sh” eléggé ismert mint „angol s” (nem egy -eaux szintű betűkapcsolat), és az nem néma h (mert akkor egy sz-t ejtenénk, a h-nak meg nem lenne szerepe), hanem módosítja az előző betűt és a kettő együtt ír le egy hangot. Az útmutatót meg csak azért linkeltem be, mert szeretem pofátlanul reklámozni :) Alensha 2012. július 10., 01:02 (CEST)

De időről időre felmerül egy-egy eset, amikor csak a szabályoknak valamilyen random értelmezése alapján kialakult precedens (a Macintoshsalt egybeírjuk, tehát a Cashselt is) ad útmutatást – vagy például ha valaki fellapozza az OH. 275. oldalát, és ott örömmel rálel a tételesen felsorolt listára, melyben az -sh is szerepel (a -th, az -oo és egyebek mellett). :)

Amúgy meg ahogy Annie mondja: a két kategória nem keverendő. A néma betűre végződő szavakat is kötőjelezzük, meg a szokatlanokat is. Hogy mi nem minősül szokatlannak, az persze sose lesz teljesen egzakt, de nem is az neki a feladata, hanem hogy általában segítse a kiolvasást a megtorpanást javasló kiskötővel vagy annak hiányával. Ennek megfelelően született a tételes lista, ami legalábbis önmagán belül következetes. Itt is számtalanszor felsoroltuk már a kivételeket -ou-tól ee-ig. Az OH. 274–276. oldalainak áttanulmányozása után azért kevesebb kérdés marad, mint volt előtte. Általában meg nyugodtan lehet követni azt a zsinórmértéket, hogy ami nem szerepel a tételes kivétellistában, az szokatlannak minősül.

+1: ami a Macintoshsal alakból való következtetést illeti: ez sem random, így működnek a tanácsadók. Nem sorolhatnak fel minden alakot, ahol a következtetés értelemszerű, ott értelemszerű. Ha a Macintoshban nem minősül szokatlannak a szóvégi sh- 's' hangértékben, akkor sehol. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2012. július 10., 01:41 (CEST)

Sajnos nincs OH-m, ezért ahhoz a kivétellistához nem tudok hozzáférni. Amit a számomra is hozzáférhető helyesírási szabályzatból le tudok vezetni, azzal elboldogulok, a többit muszáj időnként itt megkérdeznem, még ha minden alkalommal éreztetitek is velem, hogy már megint butát kérdeztem. --Malatinszky vita 2012. július 10., 19:51 (CEST)
nekem nem volt szándékomban ilyen, én csak szeretem reklámozni az AÚ-t, a Bennó meg szeret magyarázni (nem is értem, miért nem ment tanárnak, mondjuk az is igaz, hogy a szülők valszeg panaszkodnának, ha diákok letépett fejű hulláival lenne kikövezve az iskolaudvar…) Alensha 2012. július 10., 21:55 (CEST)

Ettől teljesen függetlenül tényleg létezik egy sor eset, amikor szabályértelmezésre szorulunk vagy kivételes esetek elbírálására, de ez itt nem az a kategória. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2012. július 10., 01:44 (CEST)

Éppenséggel a Marie e-jére is ráhúzható az a magyarázat, ami az sh h-jára, mivel meghosszabbítja az i ejtését, nélküle másképp hangzana. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 10., 04:53 (CEST)

Így gondolom én is a magam naivságával. Nem látom az elvi különbséget a Cash h-ja és a Marie e-je között. --Malatinszky vita 2012. július 10., 19:51 (CEST)
bennem is felmerült, de ott csak hosszítja az e, a h viszont teljesen más betűt csinál. Alensha 2012. július 10., 21:55 (CEST)

Bocs, hogy tovább értetlenkedem, csak eszembe jutott még egy: a Joey ugye nem kötőjeleződik? Tehát Joeynak, Joeyhoz, nem pedig Joey-nak, Joey-hoz, igaz? Malatinszky vita 2012. július 10., 19:51 (CEST)

A 275. oldal példasora szokatlan betűegyüttesnek minősíti az utolsó hang szempontjából ezeket: Halley-nek, Harvey-tól. --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 20:22 (CEST)

De a Joey más, nem? Joey=Joe+y. A Halley viszont határozottan nem Halle+y. --Malatinszky vita 2012. július 10., 21:06 (CEST)
Mindkettőben az -ey produkálja az i hangot. --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 21:09 (CEST)
Hát pont ez az, hogy nem! A Joeyban az oe produkálja az ó hangot és az y produkálja az i hangot. --Malatinszky vita 2012. július 10., 21:24 (CEST)
Na, tényleg. :) Akkor erre más analógia kellene, vagy pedig tényleg egybeírandó. (Szerintem a magyar helyesírási szótár sem elemez ilyenkor mélységben...) --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 22:19 (CEST)
Azért az nem elvárható egy magyarul helyesen írni akarótól, hogy az idegen szó etimológiáját is ismerje. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 10., 21:14 (CEST)
Egyébként ami az -sh mizériát illeti, az OH a fenti "szokatlan betűegyüttes" stb. pont altételeként mondja a következőt: "Vannak azonban olyan többjegyű idegen betűk, amelyekhez a toldalék közvetlenül kapcsolódik, például" -- és itt jön, tkp. tehát magyarázat nélkül, az ae, ee, ii, oo, ou, sch, sh, th. --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 20:32 (CEST)
Ez érdekes (különösen az ou), tekintve, hogy A magyar helyesírás szabályai 217. pontja hagyományőrző kivételként említi az Anjouk alakot. :-). --Malatinszky vita 2012. július 10., 20:56 (CEST)

Ott nálam csak annyi van: "De: Anjouk". Az OH-ban még, az Anjoukon kívül: Ougadougouban, Pompidounál, sout. --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 21:06 (CEST)

Én erre támaszkodtam: s:A magyar helyesírás szabályai/Az idegen közszavak és tulajdonnevek írása. --Malatinszky vita 2012. július 10., 21:21 (CEST)

Az enyém a 2005-ös kiadás, ez nem tudom, melyik. --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 22:20 (CEST)

Cserkesz Жэмыхъуэ Амджэд

Őt vajon hogyan kéne átírni? – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 09:49 (CEST)

en:Amjad Jaimoukha. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 09:51 (CEST)

Én úgy tudom, hogy az oroszországi nemzetiségieket az orosz névalakjukból írjuk át. Lássuk is be: ha nem így lenne, meglehetősen csak bonyolítanánk a saját életünket, feleslegesen. Most nem találom a megbeszélés linkjét, de 1-2 éve egy esetlegesen jakutból átírandónál ez már ki lett tárgyalva. Szóval szerintem fel kéne deríteni az orosz névalakot, és abból simán átírni a WP:CIRILL alapján.

Sajnos a ruwikin nincs cikke, csak az angolon. Ebből a névből még az sem egyértelmű nekem, hogy melyik a családneve és melyik a személyneve. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 11:38 (CEST)

Tudom, hogy nincs, ezért írtam, hogy fel kellene deríteni. Szerintem amúgy az Amdzsed lesz a keresztneve. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 9., 11:48 (CEST)

Az angol wiki első két sora magyarázza, úgy van, ahogy Joey mondja. --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. július 9., 11:54 (CEST)

Igen, ezt láttam én is, csak rosszul fogalmaztam. Úgy értettem, nem tudom, milyen névsorrendet kell használni a cserkeszeknél. Az angolon Amjad Jaimoukha a név, a cirill változata meg Жэмыхъуэ Амджэд. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 12:00 (CEST)

Amdzsed a keresztnév, és a vezetéknév megelőzi a keresztnevet. Tehát ahogy itt a címben van. PS: a cserkesz wikin sincs róla cikk :) --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. július 9., 12:12 (CEST)

Nem bizony, csak a grúzon, úgyhogy ezzel se jutottunk előrébb :) – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 9., 12:18 (CEST)

Tehát keleti névsorrend. Köszi. Akkor az átírás: Zsemihue Amdzsed, ha jól betűzöm. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 12:20 (CEST)

Szegfűs szegfűk forradalma

Üdv! Egy ismét nem túl nehéz, de önállóan – forráshiány miatt – nem megoldható gondom keletkezett (sem az AkKL, sem a HadTudLex nem említi), lévén a portugálban nem állok túl jól... A Revolução dos Cravos, azaz a en:Carnation Revolution miként fordítódjon a hu.wikin? Van olyan hivatkozás már itt, hogy szegfűk forradalma és szegfűs forradalom is (előbbi elvileg tükörfordítása a portugálnak, ha nem tévedek). Cikkírás előtt jó lenne az egységességet elérni.

Nyilván irányadó lehet a magyar őszirózsás forradalom, ami portugálra pt:Revolução dos Crisântemos-ként fordítódott, illetve az ukrán narancsos forradalom lehetne még irányadó. --Gyantusz vita 2012. július 9., 12:29 (CEST)

És gondolom csupa kis kezdőbetűs a két szó. --Gyantusz vita 2012. július 9., 12:30 (CEST)

Szerintem egy az egyben alkalmazható az őszirózsás forradalom mintája, vagyis szegfűs forradalom. – Winston vita 2012. július 10., 08:35 (CEST)

Banda?

Más is úgy gondolja, hogy a banda nem megfelelő szó arra, hogy egy wikicikkben az együttes szinonimájaként használjuk? --Malatinszky vita 2012. július 9., 16:23 (CEST)

naná hogy nem. A banda szlengszó az együttesre, és rajongósan/informálisan hangzik. A banda szót a Wikipédiában a "gang" megfelelőjeként tudom csak elképzelni (drogbanda, bandaháború stb.) Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 9., 16:26 (CEST)

Valójában az angol band szó tükörfordítása, illetve annak magyarosodott változata. Szerintem nem szlengszó, a másodlagos képzettársítások nem relevánsak ebben az ügyben. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 16:42 (CEST)

Biztos, hogy az angol nyelvből származik? (t.i. régebben nem olyan sok angol szó került át, és a banda már a Pallasban is benne van). A 2003-as Magyar értelmező kéziszótár mindenesetre a bandának a "modern könnyűzenei együttes" értelmezését biz azaz "bizalmas, közvetlen, fesztelen hangú társalgásra jellemző, a választékosabb v. a hiv. érintkezésben nem használatos" címkével jelöli. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 9., 17:43 (CEST)

A "banda" nem megfelelő szó a zenei együttesekre, csak a rajongók használják. Elég régi eredetű lehet, lásd pl. "rablóbanda", "tolvajbanda", tehát valószínűleg nem az angol "band" szóból ered. Népi cigányzenekarok is szokták magukat "bandának" mondani (ez nem érv akart lenni, hogy mi is használjuk, csak plusz infó). misibacsi*üzenet 2012. július 9., 18:13 (CEST)

Szerintem sem lexikonba való kifejezés. --Porrimaeszmecsere 2012. július 9., 18:24 (CEST)

Akkor az angol jött a magyarból??? :-) Nem lenne meglepő. Persze utánanéztem, és inkább a középkori latinból (bandum, banderium) jöhet, ami katonai csapatot jelent. Ez pedig ismét másodlagos töltettel lehetett negatív, a fosztogató zsoldoscsapatok miatt. Mindenesetre még az értelmező szótár ellenében is állítom, hogy a másodlagos felhangoknak nem kéne szerepet kapniuk egy szó használatában. Én egyébként nem szoktam használni, de éppen a könnyűzene az a műfaj, ahol az emberek szinte mindig bizalmas hangnemben beszélgetnek. És a könnyűzenei együttesek fordítására elég nyilvánvalóan az angol hatására jött be, ahol ezek a zenekarok band-ek minden további skrupulus nélkül. Persze Angliában nem volt jellemző a Basta-féle terror... – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 18:28 (CEST)

Attól, mert a könnyűzene egy könnyű műfaj, még nem kell degradálni. Az együttes, zenekar választékosabb. A banda tipikusan olyan, amit a rajongók egymás között használnak. Mint ahogy nem mondjuk Ronaldóra, hogy "tök jó" focista, pedig ez is egy bizalmas hangnemű kifejezés, úgy azt sem mondjuk, hogy az Aerosmith egy banda. Együttes vagy zenekar. Ez a választékosabb. Blogban lehet banda, enciklopédiában ne legyen. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 9., 19:04 (CEST)

Mint említettem volt, nem szoktam használni. De attól még nem tudom elítélni a használatát, és nem tartom degradálónak sem. (Új Skorpió: Újra dübörög a banda...) – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 9., 19:23 (CEST)

Én is kerülöm a szó használatát, sőt, mintha valami útmutatóba bele is lenne írva, de ném talalom... Peligro (vita) 2012. július 9., 19:28 (CEST)
Tessék: Wikipédia:Formai útmutató (könnyűzene)#Elfogadott, illetve kerülendő kifejezések --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 9., 19:33 (CEST)
Igen, köszi. Aztán majd lehet vitatkozni, hogy ide hogy került be, ki milyen alapon írta be, én csak annyit mondok, hogy egyetértésem hogy kerülésre került. Peligro (vita) 2012. július 9., 19:36 (CEST)
Nem is degradáló, csak szlenges, kb. mintha azt írnánk, hogy „X és Y összehaverkodtak”. Alensha 2012. július 10., 00:57 (CEST)

A banda az együttesre egy enciklopédiában olyan, mint a sípmester a játékvezető helyett. Súlyos stílustévesztés mind a kettő. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 10., 00:36 (CEST)

Mint a lánglovagok meg a taláros testület. Brrr. --Pagonyfoxhole 2012. július 10., 02:23 (CEST)

Meg a „rúgta a bőrt” meg a „húrok közé csapott” :D Alensha 2012. július 10., 21:57 (CEST)

Koreai uralkodók elnevezése

Wikipédia:Elnevezési szokások#Uralkodók alapján tehát en:Jeongjo of Joseon nálunk Csongdzso koreai király lesz? Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 10., 10:43 (CEST)

A koreai uralkodók kategóriájába besoroltak alapján ez tűnik helyes címnek. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 10., 10:51 (CEST)

Farkas István & Raskó Celesztin

A Farkas-Ratkó-díj elnevezésében az első kötőjel milyen kell legyen? (A cikkek többsége a kiskötőjeles alakra hivatkozik). --Trevor vita 2012. július 10., 13:22 (CEST)

Pedig az első nagykötőjel, a második viszont kicsi (vö. Feit–Thompson-tétel, Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat, Boyle–Mariotte-törvény). --Malatinszky vita 2012. július 10., 13:46 (CEST)

Akkor a cikkek többsége rossz, de szerencsére nekünk van bátorságunk akkor is jól csinálni valamit, ha a többség rosszul csinálja. :-) Malatinszky listáját a Gay-Lussac-törvényekkel egészíteném ki, hogy lehessen látni az ellenpéldát. Én úgy jegyeztem meg az iskolában a gáztörvényeket, hogy Boyle és Mariotte két ember volt, összesen egy törvénnyel (nagykötőjel), Gay-Lussac pedig egy ember, és két törvénye volt (kiskötőjel). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. július 10., 17:53 (CEST)

Bottal javítottam. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 10., 18:28 (CEST)

Sínai-félsziget vagy Szináj

A Sínai-félszigetet nem kellene Szinájra, vagy valami nagyon hasonló félsziget nélkülire átnevezni? Paulus Pontius Crassus vita 2012. július 11., 13:06 (CEST)

A kérdés jó. Nekem nem szokatlan a Szináj kifejezés, mióta a Szinuhét olvastam. De tartok tőle, hogy sokaknak az lenne. Ez szerintem tekinthető olyan honosodott névnek, amit fenn kell tartani, mert nem közvetlen átírás. A Cartographia atlaszában mindenesetre Sínai-fsz, talán az OH-ban is benne lesz, azt meg leírja valaki más. Igazából Sínai lehetne, csak a nyelvérzék azt mondja, hogy ez sína+i, ezért ragadt mellé a félsziget jelző. Sokan gondolják, hogy Sína valami helynévféle azon a területen. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 11., 14:28 (CEST)

Az átírási szabályok ellenében hagyományosan rögzült szavak listája: Sínai-félsziget KN. 115. Színái-félsziget. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 11., 15:00 (CEST)

OH: Sínai-félsziget, Sínai-hegy, minden kecmec nélkül. --Pagonyfoxhole 2012. július 11., 17:21 (CEST)

and vagy &?

Lehet, hogy nem teljesen helyesírási a kérdésem. Van egy angol város Brighton & Hove és a focicsapata Brighton & Hove Albion FC. Mindkettő több cikkben is előfordul, különböző variációkban. A városokat mindenhol átjavítottam a fenti '&'-es alakra 'and'-ról, mivel a {{City státuszú városok az Egyesült Királyságban}} sablonban &-tel szerepel. A fociklubnál viszont egy kicsit megakadtam, mert hátha szükség lenne egy 'and'-es átirányításra.

Mi a szakvélemény? – Porrimaeszmecsere 2012. július 12., 18:36 (CEST)

Az angol cikk szerint a városnévben and van. A csapat neve meg az angol cikk szerint Brighton and Hove Albion Football Club... Viszont a logójukban is a rövidített alak (Brighton & Hove) szerepel... Nem tudom, hogy a focis cikkeknél mi az elfogadott irányelv, szerintem bármelyik alak jó lehet, csak egységes legyen a többivel. Szerintem. - Gaja   2012. július 12., 19:57 (CEST)

Viszont most nézem, hogy a Ti logótok, eltér az angol cikkétől... Melyik a jó? - Gaja   2012. július 12., 19:59 (CEST)

A város Brighton és Hove összevonásából keletkezett 2001-ben. Az enwikin a en:Brighton and Hove cikk vitalapján hosszas eszmecsere van arról, hogy a helyes név Brighton and Hove vagy Brighton & Hove. A cikket többször átnevezték, de 2008 óta Brighton and Hove néven fut. Az indoklás az, hogy a királynő által aláírt alapítólevél, az összevonásról szóló parlamenti határozat és a város saját alapító okirata egyaránt az andes alakot használja. Én a focicsapathoz nem akarok hozzászólni, de a városnév kétségtelenül Brighton and Hove, a sablont pedig ki kell javítani. --Malatinszky vita 2012. július 12., 20:05 (CEST)

Köszönet Malatinszky magyarázatáért: azt hiszem ezután a városnevet már lehet egységesre (vissza)javítani, de inkább várok mégis egy napot, mert egyszer már megjártam a gyors reagálással. A futballklub név meg még alakulhat... --Porrimaeszmecsere 2012. július 12., 21:54 (CEST)

A város nevét mindenhol 'and'es alakra javítottam. A futballklubbal még várok egy kicsit. – Porrimaeszmecsere 2012. július 13., 22:21 (CEST)

Oroszországi járások elnevezése

Az oroszországi járások egy részéről van már cikk, a magyar elnevezéseik körül azonban gyakran van bizonytalanság. Megbízható és főleg egységes elveken nyugvó magyar nyelvű forrást kizárt fellelni, ezért ki kell alakítani egy fordítási (megfeleltetési) konvenciót.

Leggyakrabban a székhelyükről nevezték el őket, ilyenkor a helyes magyar elnevezés a székhely település neve az -i képzővel kiegészítve (Arhangelszkojei járás). Sokszor azonban külön kutatómunkát igényel annak kiderítése, honnan is kapta a nevét a járás. Soknak a neve vagy egy másik település nevéből, vagy más földrajzi névből (táj, folyó, esetleg hegy, hegység stb. nevéből) képződött (Észak-bajkáli járás, Aurgazi járás). Ezeknél még mindig az -i képzős megoldás a magyar megfelelő, csak a névadó objektumot és a név tövét kell kibogozni.

Vannak azonban "emléknevek is" személyek vagy akár események, intézmények után (pl. Kirov, Vörös Hadsereg). Ezeknél mi a teendő? Szerintem itt nem kell -i képző meg más melléknévképző sem, hanem ahogy intézményneveknél lenne, úgy szerepeltetjük a nevet:

  • Kirov Gimnázium: Kirov járás,
  • Vörös Hadsereg TSZ: Vörös Hadsereg járás stb.

Vagy az utóbbiaknál nem kell fordítani? De akkor a melléknévi alak szerint "Kraszoarmejszkij járás", vagy a főnévi "Krasznaja armija járás" lesz a jó? Én itt biztosan fordítást alkalmaznék.

--Peyerk vita 2012. július 13., 20:44 (CEST)

Én is fordítást alkalmaznék. A bevezetőben úgyis benne van az eredeti név, annak átírása meg legyen redir. --Pagonyfoxhole 2012. július 13., 20:48 (CEST)

Szvsz gyenge érv, hogy a bevezetőben benne van. Ha pl. egy tájról írok szócikket és benne megemlítem a járást is (amelyről még nincs szócikkünk), akkor nincs "bevezető". --Vadaro vita 2012. július 14., 00:11 (CEST)

A fordításokig még el se jutottam. Van egy típus, amikor a székhelyről van elnevezve a járás, de annak egyszerűsített nevéből: Baltacsevszkij rajon (szh. Sztarobaltacsevo). Ez olyan, mintha a Hajdúböszörmény székhelyű járást Böszörményi járásnak nevezték volna nálunk. (Asszem van tényleges példa is, de most nem jut eszembe.)

Ebben az esetben ugye rendben van a Baltacsevói járás elnevezés?

--Peyerk vita 2012. július 13., 21:40 (CEST)

Szerintem abszolúte. --Pagonyfoxhole 2012. július 13., 21:45 (CEST)

Utóbbira: Szerintem is. --Vadaro vita 2012. július 14., 00:11 (CEST)

Amit a fenti szarkasztikusnak szánt megjegyzésemmel ki próbáltam fejezni, az teljesen komoly és abszolút idetartozik. Komolyan azt tervezitek, hogy egyes járások nevét lefordítjátok magyarra? A Krasznoarmejszkij rajonból Vörös Hadsereg járás lesz? Ez nekem ugyanolyan abszurd, mint Groznijt Rettegetnek vagy Nyizsnyij Novgorodot Alsóújvárosnak (a szovjet időkben Keserűnek) nevezni. --Malatinszky vita 2012. július 13., 22:00 (CEST)

Nekem pedig a Krasznoarmejszkij járás tűnik torzszülött öszvérnek. Jelzőből és jelzett szóból lefordítjuk a jelzett szót. --Pagonyfoxhole 2012. július 14., 00:17 (CEST)
A települést, a járási székhelyt nyilván nem "Krasznaja Armija"-nak nevezik, hanem "Krasznoarmejszkij"-nek. Ekkor pedig szerintem nem tehetünk mást, mint "Krasznoarmejszkij járás"-nak (vagy esetleg "Krasznoarmejszkiji járás"-nak) nevezzük, még ha torzszülött is. --Vadaro vita 2012. július 14., 00:46 (CEST)
Ellenpélda: kinek jutna eszébe az Appalachian Mountainst Appalachian-hegységnek fordítani? Természetesen Appalache-hegység a huwikin. --Pagonyfoxhole 2012. július 14., 00:55 (CEST)
Vadaro, kéretik odafigyelni! :)
Természetesen a Krasznoarmejszkij rajon magyarul Krasznoarmejszk(ij)i járás abban az esetben, ha a székhelye után nevezték el, aminek a neve Krasznoarmejszk(ij), csakhogy a fenti példa nem ilyen esetről szól.
A Krasznoarmejszkij járás (Tengermellék) székhelye Novopokrovka, és nem valamely településről nevezték el, hanem magáról a Vörös Hadseregről.
És hogy az ilyen emléknevek problémája világos legyen, csak olyan megfejtést fogadok el, ami alkalmazható a személyekről való elnevezésekre is, mint például a Gafuri járás (ahol az -i a személynév vége, nem pedig -i képző) vagy a sok ru:Кировский район, ami mind Szergej Mironovics Kirovról van elnevezve. Az utóbbi nálam Kirov járás volna.
--Peyerk vita 2012. július 14., 01:25 (CEST)

Nem, nem tervezek ilyesmit. Feltettem egy kérdést, amelynek csak egy része, hogy fordítsunk-e (én fordítanék).

Ha nem fordítunk, akkor következik az a kérdés, hogy melyik alakot használjuk a "magyar" (ebben az esetben ez elég abszurd, hogy maradjak a szóhasználatnál) változatban: a névadó főnévi formáját (Kirov, Krasznaja armija) vagy az orosz melléknévi alakot (Kirovszkij, Krasznoarmejszkij), esetleg az orosz tőt magyar melléknévképzővel (Kirovi, Krasznaja armija-i). Vagy valami mást?

További kérdésként merül fel még az is, hogy ennek a választásnak vajon van-e hatása a nem emléknév típusú elnevezések magyarítására.

--Peyerk vita 2012. július 13., 22:14 (CEST)

Megint újabb típus került elő. A "Burzjanszkij rajon" elnevezésében a "burzjan" név rejlik, ami egyike a baskírok ősi törzseinek. Ez akkor Burzjan járás volna? (Magyar analógia nincs, valami olyasmi lenne, hogy "Jenő megye"?) --Peyerk vita 2012. július 13., 23:11 (CEST)

A jakutoknál futottam bele a "Hangalasszkij rajon"-ba. Kiderült, hogy ez is egy népcsoort neve: hangalassz-ok, ezt tehát én is "Hangalasszi járás"-nak írtam. --Vadaro vita 2012. július 14., 00:11 (CEST)

Bocs: nem én is, hanem csak én. --Vadaro vita 2012. július 14., 00:13 (CEST)

Ez egy jó kérdés, mindkét fél érvelésében van igazság. Én afelé hajlok, hogy ha lefordítható, akkor fordítsuk le. Én ugyanebbe a problémába ütköztem a hongkongi helyneveknél, a Keleti körzet átírva Tung körzet lenne, de minek, ha értelmes magyarul is? A Victoria Peak-et is Viktória-csúcsként fogom megírni. Szerintem ha van olyan járásnév az oroszban, ami nem településről lett elnevezve, akkor lehet fordítani. Furán hat, persze, mert hozzá vagyunk szokva az oroszos hangzáshoz. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. július 14., 12:11 (CEST)

Területeket, közigazgatási egységeket fordítani szoktunk, ha lehet, mint a földrajzi neveket. Ahogy nem Pacific-óceán, hanem Csendes-óceán, úgy a kanadai Északnyugati területek sem North-West terület, és még kevésbé North-West territories. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 14., 18:24 (CEST)

Ez sokszor így van, máskor meg nem. Franciaországban például Centre régióról, nem pedig Középső régióról beszélünk, és Provence-Alpes-Côte d’Azur is ezen a néven fut, nem pedig Provence-Alpok-Azúrpart néven. Németországban Vesztfáliát emlegetünk, nem Nyugat-Fáliát. Svédország megyéi között Västernorrlandot és Norrbottent emlegetünk Északnyugati Föld és Észak-Botten helyett. (És akkor az angliai Gabonafalról még nem is beszéltem.)--Malatinszky vita 2012. július 14., 18:50 (CEST)

Igen. E kettősség okának felderítése jelentősen előrevihetné a kérdés megoldását. Szerintem az általad felsorolt nyugat-európai földrajzi nevek egy része egyértelműen honosodottnak tekinthető/tekintendő, ezért maradt meg az eredeti alakban. Ugyanakkor ebben is van olyan, ami talán javításra szorulna, a Côte d'Azur például lefordítandó lenne, ahogy azt az angolok is tették, és a saját nyelvükön French Riviera néven ismerik. Magyarul tehát tényleg Azúrpart. A hozzá kapcsolódó Provence-Alpes-Côte d’Azur szintén lefordítandó és átnevezendő Provance-Alpok-Azúrpart régió névre, mivel nem egy közismert, honosodott név. Västernorrland megye szintén lefordítandó lenne Norrland régióval együtt, ahogyan nemrégiben éppen átneveztem Nord-Norgét Észak-Norvégiára, miután itt, a helyesKF-en egyeztettem. A német földrajzi és közigazgatási nevek többsége honosodott a közismert német kapcsolatok miatt. Az angol és francia történelmi helyek és térségek szintén. Az oroszról ezt kevéssé lehet elmondani. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 15., 09:23 (CEST)

Az általam konkrétan felvetett kérdések közül talán az a legkevésbé érdekes, hogy milyen mértékben fordítjuk le a földrajzi neveket, pontosabban az azokban előforduló köznévi elemeket meg földrajzi jellegű elemeket. Ez konkrét esetekben elég jól eldönthető, például amikor a földrajzi névi elemnek van magyar megfelelője, vagy magyarnak tekintjük/érezzük azt, akkor a csatlakozó elemeket biztos lefordítjuk: Észak-bajkáli járás, Nyugat-szibériai határterület, Észak-kaukázusi Szövetségi Körzet.

A legfontosabb problémám pillanatnyilag (a kategória:baskírföld járásai kategória:baskíria járásai tapasztalatai alapján) az, hogy a személyekről vagy szervezetekről, esetleg törzsekről, népelemekről elnevezett járásokkal mi legyen. A magyarban a járások nevei mindig melléknévi alakban vannak, -i képzővel jönnek létre földrajzi nevekből, ezt a típust mi nem ismerjük. Eddigi példák Baskíriában: Burzjan járás, Gafuri járás, Nurimanov járás. Mindegyiknél beírtam a cikkbe a név eredetét, ennek alapján érdekelne a véleményetek, hogy jó-e az elnevezésnek az általam választott alakja.

--Peyerk vita 2012. július 15., 13:17 (CEST)

Nekem jónak tűnik. Az i helynévre utaló melléknévképző, így itt szerintem nem kell. Annak ellenére, hogy a Gafurinál tulajdonképpen megtévesztő, mert úgy néz ki, mintha egy Gafur nevű településről kapta volna a nevét. De mivel a cikk megmagyarázza, nincs gond vele. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 15., 13:35 (CEST)

Ezekkel én se látok problémát. Jó így a Burzjan járás, Gafuri járás, Nurimanov járás elnevezés. Az -i képző nem kell, mert ezek nem a székhelyükről elnevezett járások. Ez a típusú járásnév nálunk valóban nem létezik, de ha a magyar országgyűlés úgy határozna, hogy a Sárbogárdi kistérséget Orbán Viktorról nevezi el, akkor azt nyilván Orbán Viktor kistérségnek és nem Orbán Viktor-i kistérségnek neveznék. --Malatinszky vita 2012. július 15., 14:16 (CEST)

Ifjabb Plinius

Szerintem az ifjabb Plinius cikket át kéne nevezni, mert ennek a személynek van neve is, nem csak ez az ismert rövidítés és fordítás. A kérdés csak az, mi legyen? Caius Plinius Caecilius Cilo (születési név), Caius Plinius Caecilius Secundus (ismertebb név), esetleg valami más? A MEK-en Caius Plinius Caecilius Secundus. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 14., 18:19 (CEST)

Észrevétel hiányában eldöntöm. Secundus lesz belőle. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 15., 13:35 (CEST)

UEFA-bajnokok ligája - női verzió

Az UEFA-bajnokok ligája (UEFA Champions League) női párja jelenleg a UEFA Női Bajnokok Ligája (UEFA Women's Champions League) néven szerepel, mint szócikk. Mi lenne a teljesen helyes címe:

  1. UEFA-női bajnokok ligája
  2. UEFA női bajnokok ligája
  3. Női UEFA-bajnokok ligája

vagy valami más? - Csurla vita 2012. július 15., 16:37 (CEST)

Szerintem a kettes. Az UEFA a „bajnokok ligája” jelzője. Eszerint a „női bajnokság”-nak „női bajnokok ligája” van. – LADis LA ék.jpgpankuš 2012. július 15., 18:47 (CEST)

Egyértelműen a kettes. Nem kell kötőjel sehova. Ez voltam, én voltam: The Sixth Ypsylon PhoenicianW-01.png Čo je problem? 2012. július 16., 16:50 (CEST)

Nehéz kérdés, nem biztos, hogy fel van sorolva a helyes válasz. Az egyes és a hármas nyilvánvalóan szóba sem jön. A fő összetétel az UEFA után van, tehát ha kötőjel, akkor oda, hiszen mozaikszó, de az egyes azért nem jön mégse szóba, mert ebben az esetben összerántódnának a kötőjel utáni elemek: UEFA-nőibajnokokligája lenne, de mivel ez eléggé szörnyszülött, így az olvashatóság végett mégis esélyesebb speciális esetként az összes elem különírása, tehát ebben az esetben a kettes verzió. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 18., 23:36 (CEST)