Szerkesztővita:12akd/archív03

Legutóbb hozzászólt Szalakóta 8 évvel ezelőtt a(z) Karácsony témában

Cirill

Ezeknek a kora keresztény szenteknek elég vegyes az elnevezésük. Vannak akik az ismertebb szent nevükön, vannak akik az eredeti görög-latin nevükön szerepelnek. Lehet egységesítésről beszélni, de éppen mert sokan vannak és sok cikket érint, nem egyenként, ad hoc átnevezéssel. – LApankuš 2014. március 24., 18:35 (CET)

Igen, ahogy pl. Atanázt is Athanaszioszként keresném. Ebben az időben még ógörög átírást használunk, pl. Kürillosz is Kirilosz lenne az újgörögben. A „bizánci nyelvjárás” tulajdonképpen a középgörög, amire általában is az ógörög átírást alkalmazzuk (lásd a bizánci császárokat, Hérakleiosz sem Irakliosz). Én nem írnék át egyetlen görög vagy latin személyt sem magyarosra, mert ezek olyan tulajdonnevek, amikre egyébként azt a szabályt alkalmazzuk, hogy mindenkinek az eredetihez lehető legközelebb álló nevet kell adni. De ebben én nem döntök egyedül, ezt a helyesírási kocsmafalon kellene megbeszélni, esetleg mindjárt azzal, hogy a WP:NÉV pontosítása lehetne a szentekkel kapcsolatban. – LApankuš 2014. március 24., 18:54 (CET)

A végéről kezdve: a helyesírási kocsmafal önmaga az a plénum, ami elnevezési kérdésekkel foglalkozik. Ne a vitalapján, hanem a kocsmafalon kezdeményezz megbeszélést erről.

Ami a középgörög nyelvet illeti, én erősen kétlem, hogy az újgörögre jellemző hangváltozások olyan későn történtek volna. Elég csak áttekinteni a bizánci származású szláv és magyar személyneveket ahhoz, hogy ez látható legyen. Csak egyetlen példa: a Vaszilij név nem származhat a Baszileiosz ejtésből, csak a Vaszilioszból. Továbbmegyek, a szlávból is átjött a magyarba (Vászoly), de közvetlenül a bizánciból is (Vazul). Ez sem képzelhető el akkor, ha a középgörög tényleg ógörög ejtésű lett volna. Viszont így megszokott. – LApankuš 2014. március 24., 19:37 (CET)

Ne tedd vissza. Az a vitalap nem a konkrét kérdések megvitatására van, sokkal nyilvánosabb és többek által látogatott a helyesírási kocsmafal. Egyelőre nincs semmi gond, legfeljebb tegyél rá egy {{függőben|~~~~}} sablont. Előbb-utóbb csak hozzászól valaki még. – LApankuš 2014. március 31., 17:07 (CEST)

Ο/Ω

Hát ha nem írják, akkor alkalomadtán kiegészítem őket. Nyilván a görögök úgy használják, ahogy nekik hagyományos. A kis ómegán ma is látszik, hogy két egymás mellé írt omikron ligatúrásodása lehet a hátterében, talán ezzel akarták eredetileg a hangsúlyt jelölni, így lett ómega. Az ógörögből mindig hosszú ó-val írjuk át, az omikront pedig mindig röviddel. Az újgörög jelentős hangváltozásai az Ο/Ω esetét csak annyiban érintették, hogy az ómega se feltétlenül hosszú. Akkor írjuk át hosszú ó-val, ha hangsúlyos helyzetben van, egyébként rövid. Ugyanez igaz az omikronra is, hangsúlyos helyzetben azt is hosszú ó-val írjuk át. – LApankuš 2014. április 7., 16:56 (CEST)

Ékezet nincs a görögben, csak hangsúlyjel. Arról írtam fentebb, a "hangsúlyos helyzetet" jelölik hangsúlyjellel. A Γρηγόριος Φωστήρ/Φωτιστής átírása ógörögből Grégoriosz Phósztér/Phótisztész. Az epszilon/éta esetében ugyanis ugyanaz a helyzet: az epszilon átírása mindig e, az étáé mindig é. (Még egyszer: csak az ógörögből átírva, ugyanez a név az újgörögből Grigóriosz Fosztír lenne.) – LApankuš 2014. április 7., 17:09 (CEST)

Nincs mit. Még egyszerűbben: az ógörögben nem vesszük figyelembe a hangsúlyjelet, betű szerint írunk át. Az újgörögben a hangsúlyos hangok hosszúak lesznek az átírásban, csak ott még hangváltozásokat is figyelembe kell venni. – LApankuš 2014. április 7., 17:14 (CEST)

Kábé a hellenizmus korában találták ki a hangsúlyjelet, hogy a barbárok számára megkönnyítsék a görög nyelv tanulását, elsősorban a kiejtését. De az ennél korábbiaknál is szokták alkalmazni, csak nem kell figyelembe venni az átírásnál. – LApankuš 2014. április 7., 17:20 (CEST)

Minek kéne cs-vel lenni? – LApankuš 2014. április 7., 17:41 (CEST)

Ja már értem. Bekategorizáltad a vitalapom a dinasztiába, de nem látszott a szövegben. Ha ilyen linket teszel be akárhová, vagy nowikibe tedd vagy tegyél egy kettőspontot a szögletes zárójel elejébe, különben csinálja a dolgát és nem látszik. Ami a szerbeket illeti, van latin betűs írásuk is. Azt nem írjuk át, átvesszük az eredetiből. – LApankuš 2014. április 7., 17:49 (CEST)

Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint

Szia, nagyon jó, hogy készítesz egy új listát. Ha megengeded, volna néhány észrevételem:

  • Valami egyszerűbb, kevésbé cifra táblázat szerintem jobb lenne.
  • "Különböző naptárak szerint eltérések lehetnek": jó lenne megmutatni az eltéréseket.
  • "Nem minden szent napját üli meg minden katolikus ország": jó lenne megmutatni az eltéréseket.

Ha elkészül, össze kell hangolni a szentek és a napok szócikkeivel. --Rlevente üzenet 2014. május 5., 08:37 (CEST)

Hosszú uralkodás

Láttam, amit írtál, de mostanában erre nem nagyon lesz módom. Viszont nyugodtan beírhatod a megfelelő listákba őket, természetesen egyiket sem tekintem sajátomnak, még csak nem is én kezdtem el őket. – LApankuš 2014. június 29., 13:06 (CEST)

Képek a Commonsba

Szia! Utólagos engedelmeddel áthelyeztem a ma feltöltött képeidet a Commonsba, a következő nevekkel:

Köszönjük a feltöltést. --Regasterios vita 2014. július 6., 02:27 (CEST)

Dupla kategorizálás

A Kategória:Szerb ortodox szentek nyilván a Kategória:Szerb szentekbe való, ezért betettem. Ezért a Wikipédia:Hogyan használd a kategóriákat?#Mire ügyelj a szócikkek kategorizálásakor? értelmében, csak az ortodox szentek közé kell betenni a tagokat, a szentek közé nem. Hasonló a helyzet a szerb uralkodók illo. a dinasztiák kategóriái esetén, csak az utóbbiba kell betenni őket. Hidaspal vita 2014. július 17., 14:34 (CEST)

Sablon

Szia: Sablon:Vallás infobox. Kérlek nézd meg, hogy ez így jó-e, és próbáld ki saját allapon, hogy más vallásokkal is rendben működik-e. Ha bármit kell változtatni, szólj kérlek. A per jellel írt paramétereket kettészedtem, mert infoboxb an nem szerencsés hosszú címkéket megadni, összenyomja az oszlopok tartalmát. Üdv Xiaolong Üzenő 2014. július 17., 15:36 (CEST)

Igen, szétválasztja, mert ezek automatikus elemekből épülnek fel, és a százalékjel be van építve a paraméternévbe. Lábjegyzetként kell megadni, és akkor nem annyira csúnya. A vitalapomra kérlek inkább ne szúrj be sablont, mert túl nagy. Allapon vagy a Próbalap nevű oldaladon tudod kipróbálni, és azt is lehet linkelni megmutatni :) Az elválasztójel vastagságát nem tudom változtatni, mivel ez is egy előre gyártott elem, amit sok másik (mindegyik) infobox használ, és ha ott megvastagítom, akkor az összesben vastag lesz. A rendszer előnye, hogy az előregyártott elemekkel gyorsan és egységesen lehet infoboxot varázsolni, apró hátulütője, hogy nem lehet nagyon változtatni kérés szerint, bár pont ez az egységesség miatt szükséges, hisz ha minden bozban másmilyen vastagok lennének a dolgok, akkor megintcsak nem egyforma kinézetű infoboxaink lennének. A %-jeles elemet meg tudom oldani más elemmel, de akkor mindig manuálian kell beírni a % jelet majd. Xiaolong Üzenő 2014. július 17., 16:30 (CEST)
Most jövök rá, hogy a %-ost meg tudom oldani forrásolt elemmel is, csak akkor +1 paraméternév lesz (pl |százalék forrása=) Xiaolong Üzenő 2014. július 17., 16:31 (CEST)

Megoldottam a lábjegyzetes problémát, külön paraméterbe kell írni a forrást. Xiaolong Üzenő 2014. július 17., 16:41 (CEST)

Azért nem igazítja középre, mert a képhez képjegyzet tartozik (kék i ikon), és az balra húzza. Erről nem a sablon tehet. Kisebbre vettem a felekezetnél a képet, hogy a sablon szélessége ne menjen 250px fölé (amúgysem ildomos nagyobbra csinálni), így középen lévőnek tűnik a térkép. Biztos hogy a felekzet és a iskola ugyanaz az iszlámban? A felekezet nem keresztény vallásokhoz tartozó kifejezés? Ogodej véleményét megkérdezném. Xiaolong Üzenő 2014. július 17., 17:03 (CEST)

Szentek rendezése

Nem vagyok teológus, sem egyháztörténeti szakértő sem. De zavarja a szemem hogy pl. Permi Szent Istvánt orosz ortodox szentnek nevezd amikor az Orosz ortodox egyház csak az 1448-ban jóval a halála után jött egyáltalán létre! Egyébként az ortodox szentek listájáról is az a véleményem, hogy teles teli van logikai bukfenccel, nem ártana, ha egy egyháztörténésszel megkonzultálnád elképzelésedet! --Texaner vita 2014. július 17., 18:30 (CEST)

Attól ő még orosz is volt, ortodox is. Mit jelent egy egyház létrejötte? A Magyar katolikus egyház létezik egyáltalán, vannak magyar katolikus szentek? Pedig nem önálló patriarchátus a magyar egyház, hanem Róma alá tartozik. Az orosz ortodox egyház valójában 988-ban jött létre, amikor I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem megkeresztelkedett, és a konstantinápolyi pátriárka kiküldött egy kijevi metropolitát (érseket). Autokefál csak valóban fél évezreddel később lett. A magyar egyház az esztergomi érsekség alapításával jött létre. Az a lényeg, hogy nem püspökség, hanem az egyházkormányzatilag magasabb és a többi érsektől (metropolitától) független, csak a pátriárka (pápa) alá tartozó meglehetősen autonóm egyház. Hidaspal vita 2014. július 18., 00:33 (CEST)

Iskolák az iszlámban

Ez csakugyan nem egyértelmű, a hanafita, málikita stb. iskolák u.n. vallásjogi iskolák (madzhab), azaz egy adott vallásjogi kérdésben milyen hagyományok és eljárásrend szerint döntenek, de vannak filozófiai (kalám), iskolák is, itt eltérő nézeteket vitatnak meg szintén szokásjog és hagyományok alapján. Én nem emelném ki az iskolákat itt egy általános infobox szerint, kihagynám, mert félreérthetők (vagyis csak akkor egyértelmű, ha hozzátesszük, hogy vallásjogi, kalám, stb. iskolákról beszélünk.). Ogodej vitalap 2014. július 17., 20:43 (CEST)

Szia! A vahhábitákat ki kell venni a felekezetek közül az infoboxban, mert aznem felekezet, nagyon sok ilyen van, a vahhabiták pl. szunnitákhoz tartoznak. Bőven eég a síita és a szunnita.Ogodej vitalap 2014. július 19., 22:16 (CEST)

A vahhabiták nem felekezet, hanem a szunniták egyik irányzata. A hanbalita szunnita jogi iskolából nőtt ki. Valóban puritán, de nála puritánabbak például a szalafiták, az afgán tálibok, akik a nők teljes lefátyolozásától kezdve a megkövezésig pl. smink miatt a szigorú vaskalapos irányzat hívei. Az alaviták (a szíriai uralkodóház pl. ) például hisznek a lélekvándorlásban, de attól még szunniták. Az iszlámban három fő irányzat létezik, a szunnita, síita, és a háridzsita, bármi más ezek változatai. Azt, hogy melyik irányzatról van szó, a hittételek döntik el. Itt lehet erről bővebben olvasni. Olyan ez, hogy léteznek katolikus keresztény egyházak, és léteznek anglikán protestáns egyházak, ettől még mindketten keresztények. Ogodej vitalap 2014. július 20., 17:24 (CEST)

Igen, az alaviták egy síita irányzat, elütés volt, bocs. Az iszlám szócikkben is ezt írtam. A tálibok vahhábiták, de annak erősebb változata (és a keményebb is) a szalafita. Tulajdonképpen egy szekta ezen belül. A szúfik valóban egy misztikus, ezoterikus irányzat, sokszor vádolták őket eretnekséggel, van akit ki is végeztek, de általában békén hagyták őket, van ahol nagy tisztelettel övezik a szúfi rendeket. Nem irányzat, hanem minden ágazaton belül megvan a helyük. Lehetnek remeték, vándorló dervisek, de egyetemeket is hoztak létre. Ogodej vitalap 2014. július 21., 18:32 (CEST)

Ez megint egy követhetetlen vita, pedig érdekelne. Gondolom Ögödejnél van a másik fele, de így összerakhatatlan. Érzésem szerint, minta 12akd álláspontján lennék, hiszen én is 4 iskolát tudok, ami számít, amelyet egy szunnita muszlimnak meg kell mondania, hogy követ. A többi (talán Ögödej filozófiai iskolái) mintha lágyabbak lennénel. Én azokrra az iskolákta gondolok, amelyekbe a hanafiták is tartoznak. Melyik cikkekről beszéltek? A vahabiták viszont nem iskolák hanem hanem irányzat, mint a síiták. Itt Ögödejnek látszik igaza lenni. De mi mennyi, hol van a vita tárgya? Hidaspal vita 2014. július 21., 19:58 (CEST)

Sablon

Szia, a typót te is tudod javítani, a szerkesztés gombbal. :) A színt ha megváltoztatom, az összes többi vallási infoboxban is meg kéne, ugyanis egy színkódot használ mindegyik ({{egyház infobox}}(?), {{vallási épület infobox}}(?), {{egyházi személy infobox}}(?)). Annak idején ezekben a színkódokban állapodtunk meg. Xiaolong Üzenő 2014. július 22., 09:30 (CEST)

A typót javítottam, csak a sablondokumentumban kellett, maga a sablon nem használja. Xiaolong Üzenő 2014. július 22., 09:46 (CEST)
Az egyházhoz egyház infoboxot kell használni, hisz intézményről szól. Szerintem. Xiaolong Üzenő 2014. július 22., 12:01 (CEST)

Gázai Szent Hilárión és Wikidata

Szia 12akd!

Köszönöm a Gázai Szent Hilárión cikk kiegészítését! Ugye jól látom, hogy itt két Hilárión keveredett egymással? Azért kérdem ezt, mert akkor az angol Wikiből is kivenném a hibás képet. A cikk vitalapján leírtam amit erről gondolok.

Az infoboxot viszont nem biztos, hogy ki kellett volna egészíteni, mivel egyre inkább a Wikidatából veszi az adatokat. B.Zsolt munkájának köszönhetően. Talán hasznosabb lenne az adatokat a Wikidatába beírni, hogy az összes nemzeti Wikipédiában feltűnjenek. Talán ebben B.Zsolt majd megerősít, vagy megcáfol.

Ráadásul ato szerint jól jönne egy szentekhez értő szerkesztőtárs, aki segít meghatározni, hogy melyik Wikidatás tulajdonság melyik infoboxos paraméternek felel meg. Ezzel léphetnénk egyet afelé, hogy minden szent adata minden nyelven megjelenjen. Tudsz ebben segíteni? Üdv: Piraeus vita 2014. augusztus 13., 09:04 (CEST)

Szia! Köszönöm a válaszodat! A Szent Hilárión vár cikket én írom. Ott van benne két angol nyelvű forrás (ezaz egyik és ez a másik), amelyek szerint a névadó szent nem azonos Gázai Szent Hiláriónnal. Eszerint a névadó szent jó 2-3 évszázaddal később élhetett és szintén a Szentföldről érkezett az arab támadások menekültjeként. De sehol nem tudom leellenőrizni, hogy ez így van-e, vagy csak tévedés. Ha esetleg valahol nyomára akadsz a német nyelvű forrásnak, vagy bárminek, ami ezt tisztázhatja, akkor azt hálásan megköszönöm.
A Wikidata kapcsán azt hiszem pont egy szentekhez értő ember kellene. Olyan, aki a Wikidatához ért, már van. Ezt a két tudást kéne kombinálni. Piraeus vita 2014. augusztus 14., 22:04 (CEST)

Vallással kapcsolatos forrássablonok

Nem tudom, de azt látom, hogy akkor jelenik meg, amikor ezt beilleszted: {{Puskely.europa}}. Kérdezd meg a srácokat a Műszaki kocsmafalon. Meg fogják tudni mondani, hogy hol a hiba, és segítenek javítani. Piraeus vita 2014. augusztus 14., 22:18 (CEST)

Sivatagi atyák

Szia. Az atyák humorának a lejegyzése szerintem igaz, nem kitaláció. Nincs benne semmi istenkáromlás, miért ne süthettek el volna poénos beszólásokat; és ha a tanításaikat lejegyezték, valószínű ezeket is leírták.

A régi-mai átlagéletkorral teljesen egyetértek veled, meg hozzáteszem a mai emberek közül hiába élnek sokan 80-90 évig, abból sok embernek 20-30 év csak haldoklás az élete végén, amiért szerintem felesleges élni. Elég sok mai öregtől hallottam már, hogy úgy szeretne meghalni már, de nem tud... Hát persze, mert közbe beveszi mindennap az orvosságait, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre, a szívgyógyszert meg még anyám tudja mit, aztán csodálkozik, hogy miért él olyan sokáig... miért kell neki annyit szenvedni... aztán ha egy kicsit rosszul van az öreg, mindjárt szaladnak vele az orvoshoz vagy a kórházba, nehogy meghaljon szegény. Éljen még 10-20 évet. Ha már a fejlett 20. századi világba született... Hogy jobb legyen a statisztika..

Van még egy leírás a 40 napos böjtről, érdemes megnézni:

--Milei.vencel vita 2014. augusztus 18., 18:26 (CEST)

A böjtről:

én már sokszor csináltam 1-2 naposat, de 7 napig csak nagyon ritkán jutottam el, azon túl meg soha. Ennek az oldalnak a leírása alapján én is kedvet kaptam a 40 napos böjthöz, de egy kicsit nehéz kivitelezni. Mondjuk elvonulnák egy kolostorba is böjtölni, de sajnos ott sem divat manapság a szerzetesek között a böjtölés, szerintem. Talán csak az Athosz-hegyen... Ilyen téren irigylem a sivatagi atyákat. Őket nem zavarta semmi, félrevonulhattak egy nyugodt helyre, ahol nem vette őket körül annyi kísértés, mint a mai embert. --Milei.vencel vita 2014. augusztus 19., 18:27 (CEST)

Rilai Szent János

Jó estét! Rilai Szent János születési helyének Szófiát nevezte meg a szócikk első szerkesztője azzal, hogy Szkrino falu ma Szófia része. A térkép szerint azonban a falu meglehetősen távol esik Szófiától.

Halálának helye a szócikk szerint Rila, azonban ilyen település akkor még nem létezett. Amennyire utána tudtam menni, a rilai kolostor melletti barlangban halhatott meg, mivel oda vonult vissza halála előtt. Ha érdekel utána nézhetnél te is, ha nem annyira, akkor én fogom javítani a hibákat. Üdvözlettel: --Sepultura vita 2014. augusztus 17., 19:35 (CEST)

Jó cikk!

Jó cikk!
Ezt a sok barnstart azért kapod, mert 2013. augusztus 19. óta, amióta van a huwikin is Jó szócikk státusz, vagyis éppen 1 éve!, legalább 1 alkalommal jelöltél vagy véleményeztél cikket az eljárásban, és ezzel jelentős mértékben hozzájárultál ennek az intézménynek a fenntartásához és a Magyar Wikipédia színvonalának emeléséhez. Csak így tovább! ;) Tündi vita 2014. augusztus 19., 12:17 (CEST)

Huha, merj álmodni, jelöld kiemelésre a Római pápák listája cikked. A múltkor egy szavazat hiányzott most össze kell, hogy jöjjön. Andrew69. 2014. szeptember 5., 20:41 (CEST)

Így is lehet, bár nem etikus, saját cikkre szavazni. De a kedvedért megteszem, ha megkérhetlek várj azért a szavazattal, ha majd egy kell ott leszel tartalékban. Andrew69. 2014. szeptember 5., 20:46 (CEST)

Miért kaptad az elismerést? A cikk viszont ott van kiemelésben megint. Üdv. Andrew69. 2014. szeptember 5., 21:05 (CEST)

Hát akkor grat és remélem a következő, már kiemeléshez megy tőlem. Andrew69. 2014. szeptember 5., 21:11 (CEST)

Re:Pápák.

Ok, ezért jelöltem én. Andrew69. 2014. szeptember 5., 21:18 (CEST)

Nem tolonganak az már igaz. Azért hátha lesz majd, aki támogatja. Bár ha esetleg ismersz olyan valakit, aki tud segíteni, akkor szólj neki, mert nehezen fog összejönni a mostanában kialakult érdektelenség miatt. Andrew69. 2014. szeptember 27., 17:55 (CEST)

Már korábban is megcsodáltam ezt a listát, biztosan nagy munka volt összeállítani, gratulálok hozzá! A kiemelési eljárásban viszont semmi gyakorlatom, ráadásul egy listára nem is mindig lehet egyértelműen értelmezni a kritériumokat.--Rlevente üzenet 2014. szeptember 27., 22:11 (CEST)

Sokat javult a helyzet ;-) . Andrew69. 2014. szeptember 28., 21:14 (CEST)
Kevesebb a vakmerőség, hisz látod van azért erő. Elment abba az irányba a magyar Wiki, hogy szabályokat alkotott, nehezített a kiemelésen és közben elveszítettünk több olyan szerkesztőt, akik felhajtották és inspirálták a többieket. Kell ugyanis a pozitív visszajelzés mindenkinek, mert különben nincs előrelépés és nagy igazság, ha hatalmat kapnak a kritikusok, akkor meghal a színház. Egy ideje próbálok ellene tenni, de nyilván nem csinálok forradalmat csak nem lehet beleülni a posványba, tovább kell menni. Bocs ha túl érzelmes voltam, de ez most valahogy kikívánkozott. Andrew69. 2014. szeptember 28., 21:27 (CEST)

Lehet benne van az is, hogy a vonzerő is kevesebb, meg a Wikipédia lejtmenete más nyelveken is trend. De egyébként tényleg kisebb vonzerő megírni egy a sorban sokadik, írót , mint például Petőfit. Andrew69. 2014. szeptember 29., 06:24 (CEST)

Igazuk van a hölgyeknek kérlek én is, hogy vond vissza a szavazatod, mert nincs ugyan rá szabály, de a saját munkát tényleg nem szoktuk leigazolni. Andrew69. 2014. szeptember 29., 10:53 (CEST)

Ok. Andrew69. 2014. szeptember 29., 15:25 (CEST)

Évszámlinkek

Szia! Visszavontam a szerkesztésed a Csoszon szócikkben. Nincs szükség az összes évszám linkelgetésére, teljesen felesleges művelet. Évszámot akkor szoktunk linkelni, ha pl. az adott esemény annyira jelentős, hogy az évszám szócikkében is szerepel. Egyébként meg építés alatt sablon van rajta :) Xiaolong Üzenő 2014. szeptember 5., 23:32 (CEST)

Lassan haladok vele, mert papíralapú könyvek olvasását igényli, amit napközben, irodában dolgozva nem tudok megoldani, csak hétvégén. Ettől függetlenül, amikor tudok, dolgozok rajta. Azért van még kint a sablon. :-) Xiaolong Üzenő 2014. szeptember 7., 18:19 (CEST)

Császárok

Bocs, mostanában ritkábban járok erre, mint kéne. A császárok tekintetében én nem foglalnék állást, mert egészen más a véleményem arról, hogy ki a császári titulusra jogosult és ki nem. Európában egyetlen császár volt, a bizánci, majd a frankok bitorolták ezt a címet, amiből a német-római császári cím származik. Ezek a történelmi császárok. A későbbiekben néhány uralkodó úgy gondolta, ő már nem is király, hanem császár, a birodalmát pedig császárságnak deklarálta. Ők a deklarált császárok. Én Európán kívül nem látom értelmét a császári címek használatának, mert ez egy európai fogalom. Már a kínai császárokkal is minden bajom van, nemhogy a japánnal vagy más keletiekkel, az inkákról már nem is szólva. Szóval én nem foglalok ebben állást, mert erős különvéleményem van. – LApankuš 2014. szeptember 18., 08:36 (CEST)

Kiemelés

Szia, a 16. és 17.jegyzet halott linkjei helyett kerestem újakat. A kiemelésre jelölés előtt feltétlenül, de az eljárás alatt is tanácsos ellenőrizni a külső weblinkeket. A táblázat elkészítése óriási munka lehetett..gratulálok. Üdv:--Tulipanos vita 2014. szeptember 28., 23:00 (CEST)

Szia, csak most olvastam üzenetedet. Tambo szerktárs már szavazott. További jó munkát! Üdv: --Tulipanos vita 2014. szeptember 29., 16:40 (CEST)

Kiemelés

Szia! Bocs, nem tudok mostanában jelen lenni a Wikipédián. Szerencsére úgy láttam, hogy nélkülem is meglesz. Gratulálok a munkához! Piraeus vita 2014. október 1., 16:11 (CEST)

Még egy dolgot meg akarok írni neked. Később alaposan végigolvastam a cikket és függetlenül attól, hogy megkapja-e a kiemelt státuszt, nekem nagyon tetszett. Ezt biztos, hogy nagyon sokan fogják megelégedéssel használni. Üdv: Piraeus vita 2014. október 4., 13:19 (CEST)

Gratulálok, mint a szerzőnek, talán én a wikikeresztségben vettem részt, de jó és találó példamondatot választottál. Andrew69. 2014. október 5., 15:23 (CEST)

Re:Inkvizíció

Köszönöm az észrevételeid. A cikket nem én írtam, pár szerkesztést tettem és a korábbi kiemelésnél tanúsítottam. A véleményed nagy részével egyetértek és örülnék, ha hozzátennéd a cikkhez, amit tudsz. A portugál inkvizícióról külön cikk is van az angol Wikin is, de van náluk még szó az amerikai inkvizícióról is, nem tudom mennyire kell a mi cikkünkbe, ha benne lesz, akkor gondolom nem fog a hátrányára válni a cikknek akárcsak említés szintjén is. Az olyan megfogalmazások, melyeket írtál azok szerintem átírhatók és forrásolás feltüntetésénél azt az elvet követi a cikk, hogy általában a fejezetek végén van jelölve, hogy melyik forrásmű alapján íródott. Ezt átnézem még én is, hiszen tényleg az a jó, hogyha több van benne az ellenőrizhetőség miatt. A cikk általános nyelvezetéhez viszont kérlek vedd figyelembe, hogy az inkvizíció megítélése a mai napig is vitákat gerjeszt és működésével kapcsolatban a különböző világnézetű vagy pártállású elemzők akár teljesen eltérő véleményt is képviselhetnek mondatot pont ezért írtam a cikkbe, hiszen teljesen eltérő álláspontok vannak, akár csak az áldozatok számát érintően is, így az a jó, ha a forrást csínján kezeljük és ha van számadat, akkor a tól-ig skálát mutatjuk be. A Szent Domokosnak utána nézek és a képben is igazad van ki lehet venni, nincs olyan nagy jelentősége. A protestáns véleményeket is hiányoltad, hát igen lehet azzal is kiegészíteni, mivel én meg református vagyok így örülnék is ennek, csak az jut eszembe erről, hogy a téma fontossága miatt mindig lehet találni még kiegészíteni valót, a kérdés talán inkább az, hogy elfogadjuk-e, hogy a témakört színvonalasan tárgyalja a cikk. Egy kiemelt cikket is lehet fejleszteni még több gondolkodó véleményét és nézeteit belefogalmazni, szóval nem tudom kell-e de persze ha van forrásolt anyag, akkor rontani nem fog rajta. Andrew69. 2014. október 12., 06:49 (CEST)

Egyelőre néhány megjegyzés. A prüdériát hagyjuk meg a Facebooknak. Egy festmény semmilyen problémát nem vethet fel, ellenben illusztrálja, hogy a boszorkányokkal kapcsolatban (a mai napig) elsősorban a meztelenség ugrik be az embernek, mint a kereszténység által vélt egyik halálos bűn. Az inkvizíció fajtáinál a főbb, jelentősebb, egymástól eltérő vagy egymásból eredő változatai szerepelnek. Nem lehet célja egy ilyen cikknek, hogy minden lehetséges alcsoportját bemutassa. De felőlem bele lehet írni, ha akarod. A protestánsok álláspontját nem tartom relevánsnak, sőt senkinek az álláspontját. A protestánsok inkvizíció nélkül is tudtak égetni, egyébként semmi közük hozzá. Az inkvizícióról a történelmi tényeket próbáltam összeszedni, az álláspontok, mentegetési kísérletek, szerecsenmosdatás és egyebek nem érdekelnek, pusztán az eseménytörténet. A további relációk úgyis mindig egyéni vélemények maradnak.

Véleményem szerint egy tisztességes társadalomnak el kell ítélnie azt az embertelenséget, vallási fanatizmust, vaskalaposságot és szemellenzősséget, amit az inkvizíció képvisel. Ezért én nem írok át benne semmit, inkább ne legyen kiemelt, de képviseljen egy értékrendet. Ami nem feltétlenül azonos a sokat emlegetett keresztény értékrenddel. – LApankuš 2014. október 12., 12:01 (CEST)

Tán ha megnézed a laptörténetet vagy az előző kiemelési eljárást (nem a megvonást), akkor rájössz. De nem kell belevonni a megbeszélésbe valakit ahhoz, hogy beleszólhasson. Mindenesetre elmondtam a véleményem egy részét. Egyébként nem nagyon kívánok ebbe a továbbiakban belefolyni. – LApankuš 2014. október 12., 17:08 (CEST)

András írta a cikket, így nem kéretlen, ha hozzászól. Megpróbálom az észrevételeid alapján átnézni a cikket, de például a képben én engednék, mert a boszorkányokhoz tényleg kapcsolódik a meztelenség. Andrew69. 2014. október 12., 20:01 (CEST)

Végül is teljesen mindegy, ki írta, de szögezzük le, hogy ezt nem kiemeltnek szántam, amikor az eredeti hiányos cikket elkezdtem kibővíteni.

A képpel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy ha egy kiskorút nem féltünk az inkvizíció borzalmának megismerésétől, akkor egy festménytől semmi baja nem lesz. A meztelenségtől való félelmet egyébként is kártékonynak tartom. Érdekes módon a kilógó belű emberek ábrázolásával soha semmi probléma, pedig ha valami nem való gyereknek, akkor az az.
Azok a bizonyos klisék nem véletlenül alakultak ki, ezekkel csak akkor van baj, ha esetleg nem igazak.
A felsorolt dolgok épp azért vitatottak, mert mindig akadtak olyanok, akik vitatták a nácizmus, kommunizmus és a többi hasonló ideológia rémtetteit. A holokauszttagadás persze ma már bűn, de a gulágtagadás és az inkvizíciótagadás nem. Remélem egyszer mindkettő az lesz.
A Havas féle könyvet majd megnézem. De nem mostanában, mert ennek a kiemelésnek úgyis mindegy. Vagy az lesz a probléma, hogy nem elég a forrás (bár egy rakás kiemeltnél sokkal jobban forrásolt), vagy az, hogy túl sokat bővül a kiemelés alatt.
Domonkosról csak annyit, hogy egy katolikus szentről a katolikus lexikonban írt életrajzot nem tekinteném forrásnak. A szentté avatás feltétele eleve a legendák gyártása, az a szervezet, amely nemhogy elfogadja, de igényli a csodaköltést, nem elfogadható. Ezzel szemben Domonkosról minden modern életrajzírója elismeri, hogy egy vérbeli fanatikus volt. Vádlottjait ugyan megpróbálta megtéríteni, de ha ez nem sikerült, minden skrupulus nélkül ítélte halálra őket. Pelhisson elég megbízható forrás erre. – LApankuš 2014. október 13., 20:55 (CEST)

Veszekedésről szó sincs. Részemről biztosan nincs. Egyelőre beszélgetünk, nevezhetjük véleménycserének is. – LApankuš 2014. október 13., 22:39 (CEST)

Kaboldy

Szia. Hogy lehet az, hogy amit neked írok, arra pár hét múlva más is reagál? Mint pl. ez a Kaboldy... Tipikus rosszindulatú, beteg magyar. Csípőből tüzel.
A vitalapod mások is olvassák? --Milei.vencel vita 2014. október 13., 05:19 (CEST)

Magánvélemény cikktől függetlenül

Örülök, hogy pár észrevételed alapján el tudtam indulni és persze a legfontosabb, hogy javítottam is olyan részeket, melyek tényleg nem voltak odavalók. Köszönöm, hogy ránéztél és megírtad a véleményed. Egyébként nem értem miért vagy olyan látszólag visszahúzódó. Próbálsz kívül állni a dolgokon, pedig itt a magyar nyelvű Wikin, már nagy dolgok részese vagy. Ha lehet máskor is kérném majd a véleményed, persze csak akkor, ha nem tartod ezt tolakodónak. Bízom benne, hogy a jövőben még sok cikket tudunk majd együtt előbbre vinni. Andrew69. 2014. október 13., 21:14 (CEST)

Porsche 924 kiemelés

Köszönöm szépen a közreműködésedet és a segítségedet a Porsche 924 szócikk kiemelési eljárásában! --PallertiRabbit Hole 2014. október 28., 12:33 (CET)

Re:Kiemelési indítvány.

Igen tehetséges a srác, ezért próbálom bátorítani és remélem következő cikkéhez nem kellek majd segítségnek és egyedül is belevág. Andrew69. 2014. december 3., 07:56 (CET)

Művészeti stílusok Magyarországon

Köszönöm a kedves sorokat. Sajnos nem a kedv tart vissza több írástól, hanem az idő- és energiahiány. Szeretném befejezni az elkezdett sorozatot, minimum a gótikus és román szócikkekkel, de fontos lenne a 20. századdal is foglalkozni. A török-iszlám fejlesztése (ezt nem én írtam) csak ezek után kerülhet szóba. Nagyon imponáló az érdeklődésed az antikvár művészeti könyvek iránt, de sajnos nem tudok igazán ilyeneket ajánlani. A Wikipédiához az elérhető legújabb forrásokból dolgozom :) Ez nem teljesen igaz, mert Borbiró Virgilnek a 30-as években megjelent A magyar építészet történetét idéztem, és merem is ajánlani, bár nem különösebben reprezentatív kiadás, de igen kedves szöveg. --KovacsDaniel vita 2014. december 3., 21:30 (CET)

karácsony, újév

Szia 12akd!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! DenesFeri vita 2014. december 23., 13:20 (CET)

Köszönöm szépen! DenesFeri vita 2014. december 27., 14:51 (CET)

Boldog Új Évet! Andrew69. 2014. december 30., 21:54 (CET)

Re:Javaslat

Igen az vagyok, de nem találom a sablont. Melyikre gondolsz? Andrew69. 2014. december 27., 21:22 (CET)

Ja az infobox. Szerintem jelenlegi állapotában zagyva és teljesen félrevezető. Felesleges oda, de ez az én véleményem, kérdezz meg mást is, hátha más véleményt is kapsz. Andrew69. 2014. december 27., 21:42 (CET)

Lehetne biztos, de nem szeretek hitvitázni, meg azt sem, hogy felsorol az infobox több protestáns vallást is, miközben az oly egységes katolikus infobox meg sem említi, hogy vannak pl. görög katolikusok is és ott van az ortodox kereszténység a sok autókefál egyházával stb. Andrew69. 2014. december 27., 22:03 (CET)

Hát ez az, ehhez nem árt ha valaki jobban beleássa magát vagy megkérdez szakértőt is. Andrew69. 2014. december 27., 22:19 (CET)

Ok. Talán Szerkesztő:Szaga is tudna segíteni, kérdezd meg mit gondol. Andrew69. 2014. december 27., 22:31 (CET)

Hátha válaszol. Andrew69. 2014. december 27., 22:38 (CET)

Lehet, hogy ezeket az adott lapok vitalapján kellene megvitatni. Az ilyen kétoldalas párbeszédet, ahol a válaszok máshol vannak, harmadik személy nehezen tudja lekövetni. Hidaspal vita 2014. december 28., 12:06 (CET)

Kiemelés

Kedves 12akd! A Barokk építészet Magyarországon szócikk sajnos nem kapta meg a kiemelt státuszt a kellő tanúsításszám hiánya miatt. Mivel láttam, hogy maradt még néhány teljesítetlen változtatás, ha időd engedi, kérlek, csinosítsd a cikket és két hónap múlva jelöld újra, szerintem érdemes lenne. Üdv, nyiffi üzenj! 2015. január 3., 12:35 (CET)

Közönséges pörölycápa - kiemelt

Szia!

A Közönséges pörölycápa kiemelt lett. Köszönöm szépen, hogy tanúsítottad! Üdv. DenesFeri vita 2015. január 3., 12:54 (CET)

Köszönöm! Hát az általad kért infók megvannak a szövegben + ezeket az adatokat egyesek folyton cserélik; tehát az esetben egy szócikkben, főleg ha hosszú; egyszerre két különféle adat is lehet. Az ilyesmit a sablon fejlesztőktől kell megkérdezni, de előbb valamelyik kocsmafalon kell megtárgyalni. Üdv. DenesFeri vita 2015. január 5., 10:33 (CET)

Hát az elterjedési hely képszerű és a Commonsból vesszük át. A többi adatnak megvan a saját szakaszcíme. DenesFeri vita 2015. január 5., 10:39 (CET)

Jól van, de ezt nem velem kell megtárgyalni. Én csak szövegelem az előteremtett üres szakaszokat. Nem vagyok fejlesztő. Adok mindjárt egy linket. DenesFeri vita 2015. január 5., 10:45 (CET)

Ide írd a javaslatod: Wikipédia-vita:Állatok műhelye. Vagy a kocsmafalra. DenesFeri vita 2015. január 5., 10:47 (CET)

Hát az úgy szokott lenni. Vigyor DenesFeri vita 2015. január 5., 10:58 (CET)

Bevezető

Normál kiemelésnél a bevezetőnek miniszócikknek kell lennie. Így egyfajta tömör része a tárgyalásnak, ezért nem kell forrás, mert már forrásolt részből veszed ki. A listákra nálunk még nincs szabály gondolom, majd idővel lesz valami hasonló, mint az angolon: en:Wikipedia:Featured lists. Andrew69. 2015. január 6., 16:42 (CET)

Szír egyház

Kedves 12akd, köszi, hogy rám gondoltál, de egyáltalán nem értek az igen szép és hatalmas témához (és bevallom, nem is különösebben érdeklődöm iránta). Mindennek a tetejébe a Wikipédia szerkesztésére sem vágyom már igazán: rengeteg időt vesz el számomra hasznosabb és élvezetesebb dolgoktól. Rááldoztam életem virágából hét évet, most már inkább csak figyelgetek. --Mathae Fórum 2015. január 7., 00:06 (CET)

jaguár - kiemelt

Szia!

A jaguár kiemelt lett. Köszönöm szépen, hogy tanúsítottad! Üdv. DenesFeri vita 2015. január 9., 10:47 (CET)

Brehm + román törci

Szia 12akd!

Hát a jaguár szócikk nem Brehm-en alapul, inkább ott volt és nem vettem ki; több bájt a cikkben. Bocs, de magyar nyelvű román törci könyvvel sem szolgálhatok; habár magyar iskolába jártam a törcit (egyebek mellett) románul tanultuk; a könyvek azt hiszem már nincsenek meg. Vannak könyvajánló lapok és internet oldalak ahonnan ilyesmiket lehet rendelni. Üdv. DenesFeri vita 2015. január 10., 11:00 (CET)

Brehm írásai régiek, azóta egyes dolgok elavultak; jobb ha más, újabb forrásokkal összehasonlítod. DenesFeri vita 2015. január 10., 11:04 (CET)

léprigo kiemelt szócikk

Szia!

Köszönöm szépen, hogy tanúsítottad a léprigó kiemeltté válását! Üdv. DenesFeri vita 2015. február 2., 11:35 (CET)

re Még egy bekezdés

Szia!

Nem vagyok szakértő, csak szeretem az állatokat. Továbbá mondtam már, hogy sablonokkal nem foglalkozok. A huwikin e téren sok minden még hiányzik. Eddig több mindent rendbe raktam, de jó munkához idő kell. + az új DNS-vizsgálatoknak köszönhetően sok élőlény rendszertani besorolása megváltozott; úgyhogy ha ma megcsinálsz valamit, az meglehet, hogy holnap már nem érvényes. A mostani taxodobozok és faj, vagy egyéb magasabb rangú taxon lista-szócikkek egyelőre jók és könnyen javíthatók. Üdv. DenesFeri vita 2015. február 3., 10:45 (CET)

törpe víziló kiemelt szócikk

Szia 12akd!

A törpe víziló szócikk is kiemelt lett! Köszönöm szépen, hogy tanúsítottad! Üdv. DenesFeri vita 2015. február 7., 10:32 (CET)

Marx

Kedves 12akd!

A „szükséges változtatás” jelzésedre a cikk szerzői reagáltak és javítottak a szövegen. Kérlek, nyugtázd ott a szükséges változtatás megtörténtét.

Üdv--Szilas vita 2015. február 13., 10:23 (CET)

Támogatom Szilas felvetését, a kért változtatás szerintem is megtörtént, de neked kell nyugtáznod. A cikk nem lehet kiemelt enélkül. Üdvözlettel: Ogodej vitalap 2015. február 13., 12:11 (CET)

Kedves 12akd!

Köszönöm az intézkedésedet.--Szilas vita 2015. február 14., 10:54 (CET)

Monaco uralkodóinak listája

Üdv! Azt szeretném kérdezni, hogy a Monaco uralkodóinak listája cikkben a hercegek között II. Antal miért II., miért nem I., mint az angol vagy a francia wikiben? Ugyanis ma néhány monacói hercegné/nő cikkét javítgattam, s meggyűlt a bajom a francia nevek magyarosításával, ezért ebből a szócikkből inspirálódtam. Köszönöm, --Vépi vita 2015. február 15., 14:42 (CET)

Köszönöm a választ. Akkor maradjon így? Vagy javítsam át? És még egy kérdés. Lehet, hogy elhamarkodottan neveztem át Brignole–Salei Mária Katalin monacói hercegné szócikkét kiskötőjelesre. Brignole–Salei családnév (mert akkor kiskötőjel) vagy az eredetére utal? Ezt is köszönöm, --Vépi vita 2015. február 16., 10:47 (CET)

Egyszer volt... Az ember (cikk)

Szia 12akd! köszi a bővítéseket, bár a i. e. azt jobbnak láttam, mint a Kr. e., de ha így szeretnéd, így is maradhat. --Vakondka vita 2015. február 18., 06:46 (CET)

Buddhizmus kiemelésen

Szia! A kiemelésen tettél két szakaszhoz változtatási igényt, hozzászóltam, ránéznél? Köszönettel: Ogodej vitalap 2015. február 23., 10:50 (CET)

Buddhizmus

Szia! Az általad megjelölt szükséges változtatáson ügyködtem - a pártatlan tárgyalásmóddal kapcsolatban. Ha lesz időd, nézz majd rá. üdvözlettel és tisztelettel: Mrszantogabor Nyomd itt 2015. február 24., 01:03 (CET)

Delhi_szultánjainak_listája

Szia! Rendbe szedem ezt a lapot átírási szempontból és elnevezés szempontból, a KNMH és a WP:ÚJIND alapján, és összevetem az enwikivel, meg a saját forrásaimmal. Elsőnek kiveszem a folyamatos sorszámozást, hogy például I. Muhammad, II. Muhammad, ha nem azonos dinasztiából vannak, mert a családnevük egyértelműen azonosítja őket (Tuglak, Hildzsi stb.) és nem egy dinasztiáról van szó. Nem is nevezték magukat delhi szultánoknak, csak nagyjából ugyanazokon a területeken uralkodtak. Mindenesetre, ha gondolod, a delhi szultán titulust egyelőre meghagyom, de mindenhol szerencsésebb lenne családnevüket feltüntetni, mint az enwikiben.. Mi a véleményed? Ogodej vitalap 2015. február 27., 19:27 (CET)

Igen, amit a 3-as pontban írtál, tehát hogy nehezen értelmezhető bizonyos dinasztiáknál, és ez okoz zavart, illetve, hogy a mellékelt családfáknál sem, meg a szakirodalomban sem, többek között a legautentikusabb, az Encyclopaedia of Islamban sem használják a sorszámozást, mert azt sugallja, hogy egy koherens birodalom folytonos uralkodóiról van szó, de ez nem így van. Például a Mogul Birodalomban lehetne használni a sorszámozást, vagy az Oszmán Birodalomban, de sajnos itt nem. Még átgondolom ezt a kérdést, de egyelőre nem javaslom megváltoztatni a szakirodalmi gyakorlatot. Ogodej vitalap 2015. március 1., 23:10 (CET)

a koboldcápa kiemelt lett

Szia 12akd!

A koboldcápa kiemelt lett! Köszönöm szépen, hogy tanúsítottad! Üdv. DenesFeri vita 2015. február 28., 12:42 (CET)

Kiemelés

Kedves 12akd! Köszönöm tanúsításodat és közreműködésedet Uganda szócikk kiemelésében. A kiemelés sikertelen volt, mert 20%-nál nagyobb mértékben bővült. De azért köszönöm, hogy segítettél. :-) --Hoth 65 Postaládám 2015. március 1., 10:20 (CET)

Mária Adelaida cambridge-i hercegnő

Üdv! Mivel nem tudtam, kihez forduljak, és mivel egyszer már beszélgettünk uralkodók neveiről, megkérdezném, hogy ebben a szócikkben hogy kell írni a hercegnő nevét, hiszen több formában is előfordul. (Ezt különben a cikk vitalapján már más is megjegyezte.) Általánosságban: milyen esetekben, mennyire szokás (nyugat-európai) uralkodók, uralkodói családok tagjainak nevét lefordítani magyarra? Nagyon köszönöm, --Vépi vita 2015. március 9., 09:06 (CET)

Húsvét

Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 20:54 (CEST)

Uralkodók

Szia, ezt a változtatásodat egy kicsit finomítani kellene. Hogy néz ki így...? Ha már muszáj születési napot hónapot is betenni, akkor írd ki rendesen a hónapok nevét. Amúgy meg minek a hónap-nap, amikor a legtöbb uralkodónak nem is biztos és nincs is adat. Pláne, hogy forrást sem adtál meg rá, egy dekányit se, így pedig megtévesztő, mert az általam megadott forrásokban nincs hónap-nap dátum a születésükre. Xiaolong Üzenő 2015. április 9., 10:56 (CEST)

Akkor sincs rá forrás megadva. Attól, mert az enwikiben benne van, még nem jelenti azt, hogy helyes is, pláne, hogy a legtöbb koreai uralkodó cikke forrásolatlan az enwikiben. A mostani megoldásoddal úgy néz ki, mintha az általam megadott források érvényesek lennének ezekre a dátumokra is, ami nem igaz. Xiaolong Üzenő 2015. április 9., 13:52 (CEST)
Kivettem a napot és hónapot, amíg forrással nem igazolható. A koreai enciklopédiák sem közlik az uralkodók születési hónapjét és napját, még az utolsó két uralkodóét sem, valószínűleg mert egyszerűen nem tudni pontosan. A halál dátumais pontatlan az enwikiben Szundzsongnál, április 25. és nem 24. [1]. Ha nincs forrás megadva, ne vegyünk át adatokat, ha lehet. Köszönöm. Xiaolong Üzenő 2015. április 9., 14:45 (CEST)

Könyvek

Szia! Egy csomó általam írt cikkbe beleírtál - emiatt úgy gondolom, hogy hasonló lehet az érdeklődési körünk (kereszténység, középkor). Írtam cikket Venantius Fortunatusról, Lorenzo Valláról és a Három Villani krónikájáról, valamint Froissart, Dino Compagni illetve Freisingi Ottó középkori krónikásokról is. Ha gondolod, és van időd, írjál bele nyugodtan!

Más. Az oldaladon felsorolt könyvek közül néhány már online is elérhető. Így pl az Európa 1000 éve, a középkor; A Kora újkor története. Szerk.: Poór János valamint Marosi Ernő (szerk.), A középkori művészet történetének olvasókönyve a tankönyvtar.hu n jogtisztán fennt van. A Tours-i Szent Gergelyhez írt cikkemben fel van téve egy doktori disszertáció is a kora középkori püspöki és egyházi hatalomról. A Gombos Ferencz Albin szerkesztésében megjelent középkori krónikások mindegyike illetve Váczy Péter Középkor története a mek.hu-n van fönt. Javaslom még az archive.org-ot: USA Kongresszusi Könyvtár, minden nyelven digitalizálva vannak régi anyagok.

A Bill of Rights (Anglia) szócikkhez is belinkeltem egy szöveggyűjteményt (kora újkor, Poór János szerk.)

Üdv!

--Ltbuni vita 2015. április 27., 20:46 (CEST)

Amalrik ciprusi király születési dátuma

Szia 12akd! Köszönöm a javításaidat az Amalrik ciprusi király cikkben. Elárulod, hogy a születési dátumot milyen forrás alapján írtad át 1145-ről 1144-re? A legtöbb társwiki 1145-öt említ – és persze ettől még nem biztos hogy ez a helyes adat. (Sőt könnyen lehet, hogy nem is lehet pontosan meghatározni azt.) De mindenképp feltüntetném a forrást amiből dolgoztál. Kösz és üdv: Piraeus vita 2015. június 12., 21:45 (CEST)

Kösz a választ. Az olasz wikit láttam, az angol, francia és görög a másik évet adja meg. Nem írom vissza, mert nem tudjuk mi a helyes adat. Inkább beleírtam, hogy „körül”.
A filmet nem láttam, a történetet ismerem csak. Ha jól tudom végül nem sikerült ilyen börtönnek nyomát találni. A személyes véleményem – ami amúgy tök mindegy a tények szempontjából – az, hogy ha lett volna ott ilyen föld alatti börtön, akkor azt aligha lehetett volna titokban tartani, valami nyoma maradt volna fizikailag, túlélők és dokumentáció formájában is. (De nem csodálom, hogy a létéről szóló szóbeszéd lábra kelt: amit az országban a megelőző években megtapasztaltak és amilyen feszült volt a helyzet, ez tök érthető.) Piraeus vita 2015. június 12., 23:30 (CEST)

RE:Aragóniai királyok

Kedves 12akd! Köszi, tényleg hiánycikk volt már, jó hogy megcsináltad őket! :)Peadar vita 2015. június 13., 14:28 (CEST)

Re:Sejtmag

Szia! Adatösszefoglaló infoboxot sehol sem találtam. Nálunk szinte biztosan nincs, az angolban és oroszban van egy sejtorganellumokat grafikusan is összefoglaló sablon. --Hollófernyiges vita 2015. július 2., 10:00 (CEST)

filozófus

Bemásoltad nekem a kódot, akkor hogy nem tudtad megcsinálni? :-) Xiaolong Üzenő 2015. július 5., 22:08 (CEST)

Anyák

Ehhez nincs elég infóm, meg anyagom. Másrészt ahogy láttam a sivatagi atyáknak sincs elég nézettsége. Ebben a szócikkben nem veszek részt, de neked sok sikert hozzá. Üdv. --Milei.vencel vita 2015. július 6., 15:30 (CEST)

Helyek

Szia! Kérlek, hogy a pápák szül-hal helyeit előre tedd már, lésszi, ahogy az összes többi cikkben is van. Köszönettel, üdv, --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. július 12., 10:34 (CEST)

Hát, sajnos nem jó. Hiszen az enciklopédiában minden életrajzban először a helynév jön, utána az időpont. Kérlek, hogy a továbbiaknál már így csináld, a megfordításban meg majd fokozatosan segítek. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. július 12., 10:53 (CEST)

Listák

Viszont, ha már így szóba elegyedtünk, szeretném kifejezni gratulációmat és köszönetemet azokért az uralkodói listákért, illetve egyes középkori vagy ókori uralkodókért, akikkel foglalkozol. Szeretném a figyelmedbe ajánlani az Államok vezetőinek listája 950-ben típusú lapokat, ahol nagyobb átalakítást végzek. Jelenleg a 944–950 közötti lapok már az új formájukban, tartalommal vannak, de igyekszem a 951–1050 közötti "régi" lapokat is mihamarabb felújítani. Kérnélek arra, hogy a fejed egyik hátsó zugában emlékezz már ezekre a lapokra is, és néha nézz rájuk. Én nem vagyok a téma szakértője, csak iparosmunkát végzek, Te viszont bármikor észre vehetsz az adott lapon egy hiányzó országot, vagy egy uralkodói listát, ami más néven létezik, mint ahogy ezen a lapon szerepel. Előre is köszönöm! --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. július 12., 11:07 (CEST)

Kínai császárok

Én a kínai császárokban nem vagyok annyira képben. A listában a számozással éppen azt kendőztem el, hogy nem tudtam, mi lenne a helyes megkülönböztetés. Ebben Tao Kai sokkal illetékesebb, a mingeket is ő nevezte át, ha jól emlékszem. Mindenesetre úgy rémlik, mintha azt mondta volna, hogy az azonos nevű császárokat a dinasztianévvel szokás megkülönböztetni. A kínai császárok esetén nem szükséges a címben a „kínai császár”, mert nem valószínű, hogy bárhol máshol ilyen nevek előfordulnak, legfeljebb másik kínai császárokkal ütköznek. Csien-lungot azért nem sikerül átnevezni, mert van egy ilyen átirányítás, amiben egynél több szerkesztés van, ezért a laptörténet miatt nem lehet átnevezni. Kérni kell az adminüzenőn az átirányítás törlését az átnevezéshez, vagy magát az átnevezést. – LApankuš 2015. július 15., 20:45 (CEST)

Válasz

Szia, nem a forrásmegjelölő részt távolítottam el (az nem is volt), hanem a fordítássablont, ami nem forrásmegjelölő, ugyanis más nyelvű Wikipédia a szabályok értelmében nem lehet forrás. Ez csak fordítást jelez, de adatok átvétele az nem fordítás, csak a szövegek fordítása fordítás. A jó megoldás ilyenkor az, hogy a más nyelvű Wikipédiában található forrásokat teszed át a tiedbe. Zerind üzenőlap 2015. július 16., 12:02 (CEST)

Szumátrai orrszarvú

Szia!

Köszönöm szépen, hogy támogattad a szócikk kiemelését! Üdv. DenesFeri vita 2015. augusztus 5., 16:53 (CEST)

Toledoi püspökök és érsekek listája

Szia, a toledói hosszú ó. --Pagony foxhole 2015. augusztus 5., 20:42 (CEST)

A toldalékolásban nyúlik meg. :) --Pagony foxhole 2015. augusztus 5., 20:45 (CEST)

Akh 216. a): Mind a közszavak, mind a tulajdonnevek végső a-ja, e-je, o-ja és ö-je helyett á-t, é-t, ó-t, ill. ő-t írunk az olyan toldalékos alakokban, amelyekben ezek a szóvégi hangok a magyar kiejtésben megnyújtva fordulnak elő.--Rlevente üzenet 2015. augusztus 5., 20:48 (CEST)

Szia! A Vallási vezetők listája országok szerint nevű listacikkbe linkelt cikkeket értelemszerűen országok szerint, nem pedig városok szerint kell elhelyezni. Az utolsó két cikkedet ezért Németországhoz helyeztem át. További jó szerkesztést! – Rakás vita 2015. augusztus 16., 22:50 (CEST)

jávai orrszarvú - 2. jelölése

Szia!

Köszönöm szépen, hogy támogattad a jávai orrszarvú kiemelését! Üdv. DenesFeri vita 2015. augusztus 24., 09:23 (CEST)

Alexiasz

Neked nincs meg véletlenül vagy nem láttad a neten? Jó lenne, ha az idézet nem csak az én botcsinálta fordításomban lenne meg. --Hollófernyiges vita 2015. augusztus 24., 10:52 (CEST)

Köszönet

Kedves 12akd, a Textilanyagok színezése c. szócikkem megkapta a kiemelt státuszt. Köszönöm pártoló szavazataidat. Üdv. – Elkágyé vita 2015. augusztus 30., 09:58 (CEST)

Vlagyimiri fejedelmek

Szia! Az a helyzet, hogy a krími bevonulás óta bojkottálom az oroszokat :) (igaz, nem 100%-ban) és leállítottam az ilyen projektjeimet. De más listák kékítését szívesen vállalom. – Hollófernyiges vita 2015. szeptember 2., 10:25 (CEST)

Lehet, hogy vallási szövegeket nem egy magamfajta ateistának kellene fordítania, nem ártana ismernem a teológiai szóhasználatokat, de nem akarok kifogást keresni, megírok belőlük párat :) --Hollófernyiges vita 2015. szeptember 17., 07:49 (CEST)

Isten ments, nagyon szívesen vagyok benne közös projektekben és itt a wikin kedvenc dolgaim egyike a listák kékítése. Csak teológiai szövegekről még nem írtam és nem is vállalom az összeset, de azért párat biztosan megírok. Amivel most szemezek, az az angolszász királylisták teljessé tétele (amik a mai formájukban szintén a te munkáid) csak épp az első, amivel kezdeni szeretném, kiemelt cikk és még neki kell veselkednem. --Hollófernyiges vita 2015. szeptember 17., 13:16 (CEST)

Uralkodónevek magyarítása

Üdv! Ha a szokvány alapján magyarítani akarjuk az uralkodónevek mintájára a pátriárkákat, keleti pápákat és efféléket, az szerintem abszolúte védhető eljárás, de akkor a szokványt abban is követni kéne, hogy anyakönyvezhető és elsődleges névalakokat használunk, tehát pl. a Teodor rövid: II. Teodór kopt pápa. Érdemes a Ladóban ellenőrizni. Ugyanez a helyzet az egyéb keleti pátriárkákkal. Bennófogadó 2015. szeptember 11., 18:47 (CEST)

Irodalom infobox

Köszönöm, de nem tudom, hogy mennyiben segít ez, mert túl nagy témakör ez ahhoz, hogy kiválasszak random 2-3 írót meg művet az infoboxba... Szerintem a világirodalom egyetlen országával sem lehet ezt megtenni, egyébként. Ha meg az összeset felsorolnám, hat kilométeres lenne az infobox. Egyébként kérlek tompítsd le azt a lilát, mert kiveri az ember szemét :-). Ha már egy témakör, akkor esetleg jobb lenne egységesen a többi irodalmi sablon színéhez igazodni: Sablon:Író infobox, szerintem. A központi könyvtár linkjével amúgy nem tudom, mire megy egy átlag olvasó, Koreában nincsenek nyilvános e-könyvtárak, személyigazolvány (koreai) kell a használatukhoz. A sablonban jó lenne a Honlap paramétert kijavítani olyasmire, hogy fő könyvtárak vagy ilyesmi, mert hát.. lássuk be, a koreai irodalomnak, mint entitásnak nincs honlapja, ahogy a magyarnak sincs, hiszen nem szervezet, hanem fogalom. Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 19., 22:49 (CEST)

...legyen, de nem vállalok érte felelősséget, hogy ez "reprezentatív" lesz... Dél-Koreának van e-könyvtára, de mint mondtam, csak regisztrációval használható, amihez koreai szig vagy külföldi esetén letelepedési engedély száma kell. Szóval magyarok számára marhára semmit nem fog adni az a plusz link, de legyen... (ja és csak koreaiul létezik az e-könyvtár honlapja). Észak-Korea állami könyvtárának meg nincs honlapja (nem meglepő). :) Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 19., 23:04 (CEST)
Nem tudom, hogy mire gondolsz pontosa, de olyan gyűjteményük, mint nekünk az OSZK MEK-je, nincsen. Illetve van, de mint mondtam, regisztrációhoz kötött a használata és ha nem Koreában élsz, nem férsz hozzá a gyűjteményhez. Angol nyelvű hivatalos gyűjteményről nem tudok. Hidd el, én örülnék neki a legjobban, ha lenne, akkor nem kéne vadásznom a forrásokat a szócikkekhez... A koreai világ kicsit másképp működik. Azzal dolgozunk, ami van. Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 19., 23:09 (CEST)
Egyikhez sem értek. A kínai irodalmat Tao Kaira bíznám, a japán irodalom terén pedig Pagony az illetékes. :-) Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 19., 23:22 (CEST)

A "belőle fejlődött ki" mit jelent? Az írók és művek 30-50-nél kevesebben értelmetlenek lennének. – Pagony foxhole 2015. szeptember 21., 20:44 (CEST)

Műemlékek

Szia, nem tudom, honnét veszed, hogy ilyen listákat írogatok, a négy létező listából egyet indítottam én, egy másikat meg formáztam (az adatok már benne voltak). Rlevente, Samat, illetve Texaner írták az összes műemléki lista többségét, ők foglalkoznak ezzel a témával a legtöbbet. Az adatokkal kapcsolatban Samatot keresném, mivel elvileg a teljes magyarországi lista megvan neki. Üdv, --Vince blabla :-) 2015. október 3., 12:27 (CEST)

Terni Szent Bálint

http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12

173. Ha egy földrajzi név egyelemű (azaz egyetlen egyszerű szó), az alapformát természetesen nagybetűvel, az -i képzős származékot kisbetűvel kezdjük. Az i-re végződő ilyen szavak -i képzős származékában a szó végén egyszerűsítünk, s csak egy i-t írunk.

Tamási tamási Zamárdi zamárdi stb.

Üdvözlettel: --Sepultura vita 2015. október 3., 17:37 (CEST)

Igen, Terni Szent Bálint. További szép napot! --Sepultura vita 2015. október 3., 17:54 (CEST)

Kappa

Szia! Figyu, mindegyik kappadókiai királyt át kellene nevezni "XXX kappadókiai király" névre, az egyésegesség miatt. Minden uralkodó cikkének ilyen alakú a címe. – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. október 8., 13:55 (CEST)

Köszönöm, szerintem így informatívabb is. Üdv, – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. október 8., 15:02 (CEST)

Római pápák listája a kezdőlapon

Sziaǃ Gondolom láttad a kezdőlapos szerepléstː Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-41-2. Gratulálok és örülök, hogy ott van. Andrew69. 2015. október 9., 21:01 (CEST)

Nem, október 11-ig lesz kint. Hetente két cikk van a Kezdőlapon, hétfő éjfélkor és csütörtök délben van váltás. – Rlevente üzenet 2015. október 9., 21:58 (CEST)

Ide kell berakni, és akkor automatikusan kiteszi a rendszer. – Rlevente üzenet 2015. október 10., 19:14 (CEST)

Frigyesek: Királyok, hercegek, grófok

Üdv'! Nemrég írtál egy szócikket III. (Kegyes) Frigyes rajnai választófejedelemről III. Frigyes pfalzi választófejedelem néven, ugyanakkor több hivatkozásban III. Frigyes rajnai palotagróf néven szerepel(t). Eredetileg a III. Frigyes (egyértelműsítő lap)on is ilyen változatban volt. Ezt átírtam — egységesíteni kellene valahogy: Vagy a szócikket (és a ráhivatkozásokat) átnevezni — vagy a maradék két hivatkozást — esetleg a német Wiki alapján. Én nem ismerem a német királyok, hercegek, grófok hivatalos rangjait. – Holdkóros vita 2015. október 22., 23:44 (CEST)

bevezető és forrás

szia! valamelyik kiemelésnél szükségest írtál a forrás nélküli bevezetőhöz. Azért nem szoktunk forrást oda rakni, mert a bevezető összefoglalja a cikket, és a cikkben ott vannak a források. A kiemelteknél ugye meg a bevezető kikerül a kezdőlapra. Szajci pošta 2015. november 1., 11:16 (CET)

Középkori latin irodalom

Szia! Kint van a sablon, ezért nem akarok belekontárkodni. Segni Szent Brúnónak (1047-1123) "Bibliai tudományok"-szakasz, valamint a homíliagyűjteményeknek, "Karolin-korszak, polihisztorok van wikis szócikke.

Ltbuni vita 2015. november 16., 21:49 (CET)

Karácsony

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2015. december 25., 21:57 (CET)

Szent Donát

Boldog új évet kívánok, kedves 12akd! Úgy látszik, hogy a Szent Donát szócikkben keverednek Arezzói Szent Donát és Münstereifeli Szent Donát adatai, holott két külön szentről van szó, pl a dewikin de:Donatus von Münstereifel és de:Donatus von Arezzo. Ez a Katolikus Lexikonban http://lexikon.katolikus.hu/D/Donát.html sincs meggyőzően szétválasztva. Ha van kedved hozzá, megnézhetnéd, talán te ismered a legjobban a témát. Üdvözlettel: Sepultura

Javítanám én, de itt egy szócikk helyére kettőt kellene írni, én pedig tehetségtelen vagyok szócikk írásához. Ha nem megy majd jelzem a hibát biztosan javítja valaki, ha más nem majd talán az eredeti író. Azért köszönöm. Üdv: Sepultura

gyárak, iparvágányok

Kedves 12akd!

XY vagyok, 27 éves, és egyik érdeklődési köröm a 19-20. századi ipartörténet - gyárak, üzemek története. Másik a vasúti infrastruktúra, harmadik pedig az első kettő kombinációja: iparvágányok, iparvasutak :)

Ahogy látom, ez az érdeklődés közös. Elég sok időt szoktam eltölteni Fejes Balázs egészen kiváló oldalán, ám az csak részben fedi le a gyárakat, az iparvágány nélkülieket pedig egyáltalán nem.

Emiatt hoztam létre a www.regigyarak.hu oldalt, melynek célja a 19-20. századi magyar ipar jelentősebb szereplőinek bemutatása lenne - modern formában, a telephelyek, a gyár és üzemek történetének bemutatásával, esetleg egykor (vagy még most is) ott dolgozó munkások elbeszélésével kiegészítve. Ez több lenne, mint amit a Wiki keretei kínálnak, ám egyúttal a Wiki számára is egy megbízható forrásoldalt kívánok létrehozni. Az oldal jelenleg még csak készülget, domain már van, illetve egy egyszerűbb Wordpress sablont is feltelepítettem, bár ez még változhat.

Érdeklődnék, hogy volna-e kedve segíteni, úgymond "betársulni" a projektbe? Természetesen nem az anyagi vonzatára gondolok (az amúgy is minimális), hanem a tartalmi részre. Mivel reklámokat nem szeretnék az oldalra, így teljesen non-profit jellegű az egész.

Várom válaszát!

Üdvözlettel, Winghun

Visszatérés 12akd/archív03 felhasználói lapjához.