Főmenü megnyitása

Simon György (színművész)

magyar színész

ÉletpályájaSzerkesztés

1941-1944-ig a Vallás és Közoktatási Minisztériumban dolgozott, miközben jogi tanulmányait is folytatta az 1944-es katonai behívásáig. 1945. április l-jén szovjet hadifogságba került, ahol favágóként dolgozott. Három év múlva betegen került haza.

Felgyógyulása után még visszakerült a Közoktatási Minisztériumba, ahonnan az új Népművelési Minisztériumba helyezték át 1949-ben. Itt került kapcsolatba és ismerte meg a színházi életet. Jogi diplomát (iuris utriusque) a szibériai hadifogságból hazatérve az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán 1952-ben szerzett.

1952-ben Várkonyi Zoltán egy meghallgatás után színészi státust ajánlott, az ő szorgalmazására és a főiskola vezetői előtti meghallgatás után a Főiskola második évfolyamára iratkozhatott be. Az első rostavizsga után képességeit közvetlen színházi szerződésre alkalmasnak találták, a főiskola látogatása alól felmentették.

Színészi pályafutását Várkonyi Zoltán tanítványaként 1952-ben kezdte az akkori Néphadsereg Színházban. Első felesége Demeter Hedvig színésznő volt. Második felesége Antal Magdolna újságíró, rádiós szerkesztő.

DíjakSzerkesztés

Színházi szerződéseiSzerkesztés

Korábban szerelmes-szerepeket, később drámai hősszerepeket játszott, végül áttért a jellemszerepekre.

Színházi vendég-szerződéseiSzerkesztés

  • Nemzeti Színház, Pécs;
  • Csokonai Színház, Debrecen.

Színházi szerepeiSzerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 110. Ugyanitt tizenhat színházi fotón is látható.[2]

Film, tévéfilm, tv-játék szerepeiSzerkesztés

SzinkronszerepeiSzerkesztés

Filmek[16]Szerkesztés

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
? A két fivér Ebbi Baldvin Halldórsson 1974
A vörös hegyek gazdája Szalamatov Agejev 1973
Egy nap fiaim életéből n. a. n. a. 1974
1931 Mata Hari Caron, Mata ügyvédje Alec B. Francis 1991
1933 Lady egy napra Blake bíró Guy Kibbee 1994
1936 Rembrandt (2. szinkron) n. a. n. a. 1993
1937 Fiatal és ártatlan Idős Will Edward Rigby 1992
1939 Várlak… n. a. n. a. 2001
1940 Maddalena, magatartásból elégtelen Dr. Emilio Lenci, Maddalena apja Guglielmo Barnabo 1993
1942 Tarzan 06.: Tarzan New Yorkban (2. szinkron) Blake Norton, Tarzan ügyvédje Howard C. Hickman 2001
1946 Abilene n. a. n. a. 1994
Az élet csodaszép (1. szinkron) Rangidős angyal Moroni Olsen 1985
Nyugodt papa Martin Noël-Noël 1983
1947 Az a kedves barna hölgy (1. szinkron) Simon Montague őrnagy Charles Dingle 1992
Az angyal és a rosszember Frederick Carson, Worth szomszédja Paul Hurst 1994
1950 Férfisors n. a. n. a. 1989
Kincses sziget Billy Bones kapitány Finlay Currie 1993
1951 A papa kedvence (1. szinkron) Herbert Dunstan Moroni Olsen 1999
Idegenek a vonaton Morton szenátor Leo G. Carroll 1983
Quo Vadis Péter Finlay Currie 1993
1952 A nyugodt férfi n. a. n. a. 2005
1953 A kis Muck története (2. szinkron) Mukral Friedrich Richter 1978
Thérèse Raquin n. a. n. a. 1990
1954 Ördöngösök Monsieur Drain, tanár Pierre Larquey 1996
1955 A félelem órái (1. szinkron) Dan C. Hilliard Fredric March 1981
A késleltetett bosszú Strap Davis Jay C. Flippen 1990
1956 80 nap alatt a Föld körül (2. szinkron) Mr. Stewart Finlay Currie 1989
A párizsi Notre-Dame (1. szinkron) n. a. n. a. 1966
Háború és béke Bolkonszkij herceg Wilfrid Lawson 1993
Hosszú kéz Tom Halliday felügyelő Jack Hawkins 1967
1957 A St. Louis-i lélek Albert Lambert nyomozó, Lindbergh szponzora Robert Burton 1992
Szoknyás Faust n. a. n. a. 1989
1959 Párnacsaták (2. szinkron) Dr. Maxwell Alex Gerry 1995
Vakáció Mallorcán n. a. n. a. 1987
1961 Egy nehéz élet (2. szinkron) Bíró a tárgyaláson (hang) n. a. 1992
Kacér táncosnők Bíró n. a. 1989
Szereti ön Brahmsot? Fleury, a főnök Pierre Dux 1972
1962 Az ördög és a tízparancsolat n. a. n. a. 1991
Arábiai Lawrence (2. szinkron) Sir Archibald Murray tábornok Donald Wolfit 1993
Nagy vörös kutya Edward Georges Bouvier 1992
Tarasz Bulba ? ? 2000
1963 Robbanó leves Beronnet felügyelő Jean Servais 1967
1964 A balkezes hős n. a. n. a. 2001
A Mississippi fekete angyala n. a. n. a. 1989
A Római Birodalom bukása Ballomar John Ireland 1988
A színész Chick Byrd Kenneth More 1971
Elfelejtett ősök árnyai Gutenyuk úr Aleksandr Raydanov 1975
Gyilkosság a hajón (1. szinkron) Charles Richmond Ralph Richardson 1987
Két nap az élet A sietős tiszt François Guérin 1966
1965 A Cincinnati kölyök n. a. n. a. 1997
A Crossbow-akció Hoffer professzor Karel Stepanek 1978
A halál ötven órája Jean apja n. a. 1976
A hős, aki fél Frantisek Velda, a szerelő Jaroslav Moucka 1966
Egy szöszi szerelme ? ?
Káprázat Bámészkodó férfi a balesetnél n. a. 2000
Ne térj vissza azonos úton Alija Joze Zupan 1967
Old Surehand Mac Hara Veljko Maricic 1994
Viva Maria! (2. szinkron) Rior atya n. a. 2004
1966 Egy ember az örökkévalóságnak (2. szinkron) Fogadós Ross Hutchinson 1989
El Dorado Svéd Larsen, a fegyverkovács Olaf Wieghorst 1991
Folytassa, cowboy! (1. szinkron) Belügyi biztos Alan Gifford 1967
Ki akarja megölni Jessie-t? Bírósági tag n. a. 1983
Szakadt függöny Freddy Arthur Gould-Porter 1995
1967 Feketeszakáll szelleme Mr. Finch, harmadik licitáló Harry Harvey, Sr. 1970
Folytassa, doktor! (2. szinkron) Lelkész Peter Jones 1992
1968 Bullitt – A San Franciscó-i zsaru (1. szinkron) A 180 centis férfi n. a. 1986
A kicsi kocsi kalandjai (2. szinkron) Rendőr a parkban Gil Lamb 1992
Az Olsen-banda 1.: Olsen bandája (2. szinkron) Német nagykövet Einar Juhl 1997
1969 Akik csizmában halnak meg (1. szinkron) Mamy Lionel Stander 1990
Jó fiúk, rossz fiúk ? ? 1986
1970 A pap, a kurtizán és a magányos hős (1. szinkron) Mr. Cushing, a bankár Peter Whitney 1993
A sziúk fogságában (1. szinkron) Joe Dub Taylor 1992
Az élet dolgai (2. szinkron) Monsieur Bérard, Pierre apja Henri Nassiet
Az ördög jobb és bal keze Sánta seriff Ugo Sasso 1988
Chisum Brady seriff Bruce Cabot 1993
Élt egyszer egy énekes rigó Rezo Revaz Baramidze 1976
Rio Lobo (1. szinkron) Pat Cronin, a Blackthorne-i seriff Bill Williams 1985
Sherlock Holmes magánélete (3. szinkron) n. a. n. a. 2003
Szakítani nehéz n. a. n. a. 1978
Zabriskie Point Jimmy, kávézótulajdonos (+ Képessy József) Paul Fix 1982
1971 A kapus félelme tizenegyesnél n. a. n. a. 1996
Az utolsó mozielőadás Sam, az oroszlán Ben Johnson 1979
Egész Spanyolország felett felhőtlen az ég Richard Hartlieb Herbert Köfer 1973
Ellenőrzés az utakon Erofeich Fyodor Odinokov 1986
Farkasok és bárányok Pavlin Manfred Inger 1976
Fekete tollú fehér madár n. a. n. a. 1974
Harold és Maude Pap Eric Christmas 1991
Hirtelen egyedül n. a. n. a. 1983
Lőpárbaj (2. szinkron) Kalauz Paul Fix 2003
Németóra Max Nansen Wolfgang Büttner 1975
Sacco és Vanzetti Bartolomeo Vanzetti Gian Maria Volonté 1972
Vörös nap Stuart embere n. a. 1986[17]
1972 A farmer lányai Amos Wetherall Leif Erickson 1976
A fekete farkasok üvöltése Kocsis n. a. 1975
A keresztapa (1. szinkron) Don Tommasino (módosított változat) Corrado Gaipa 1991
Az ördögök éjszakája Gorca Ciuvelak Bill Vanders 1989
Az utolsó levél ? ? 1975
Fritz, a macska Tiszteletes puma (hang) n. a. 1998
La Mancha lovagja (1. szinkron) Kormányzó / Kocsmáros Harry Andrews 1979
Mindent bele, fiúk! (1. szinkron) Füles úr Reinhard Kolldehoff 1992
Napoleon és Samantha Nagypapa Will Geer 1994
Ruth Halbfass erkölcse n. a. n. a. 1990
1973 A bajkeverő n. a. n. a. 1993
A rendőrség csak áll és néz Riccardi Philippe Hersent 1975
Égő pajták n. a. n. a. 1977
Hegymászók ? ? 1976
Ruble Noon n. a. n. a. 1992
Serpico n. a. n. a. 1989
1974 A magas szőke férfi visszatér Fegyvertárs n. a. 1977
Az ismeretlen lövész trófeája Német tábornok Frantisek Dibarbora 1975
Az Odessa-dosszié (1. szinkron) Werner Deilman Ernst Schröder 1993
Földrengés Dr. Willis Stockle Barry Sullivan
Fritz, a macska kilenc élete n. a. n. a. 1998
Ítélet (1. magyar szinkron) Főügyész Daniel Lecourtois 1989
Monte Cristo grófja (1. és 3. szinkron) Öreg Dantès Ralph Michael 1983
? ? 1995
Mussolini végnapjai (2. szinkron) n. a. n. a.
Pénzt vagy életet! (2. szinkron) Mr. Baker Michael Hordern 2003
Sampon n. a. n. a. 1993
Stavisky Gaston Henriet Gigi Ballista 1992
1975 A Csendes-óceán kalózai Hull kapitány Michael Berechet 1978
Almagombóc banda Homer McCoy seriff Harry Morgan 1992
Ellopták a dinoszauruszt (2. szinkron) ? ? 1995
Lépés egymás felé n. a. n. a. 1979
Lóverseny winchesterre és musztángokra (1. szinkron) Mister Ben Johnson 1982
Megtalálták a 7. századot Claumachet Paul Bisciglia 1978
1976 A Lerouge-ügy Gerdy őrnagy Hermann Lenschau 1989
A törvényenkívüli Josey Wales Al, Yoke társa John Mitchum 1993
A vadon szava ? ? 1978
Hazatérés egy idegen országba Hüttenrauch Fred Düren 1979
Hupikék törpikék és a csodafurulya (2. szinkron) Borzontorz (hang) Jacques Dynam 1988
1977 Fekete fülű fehér Bim n. a. n. a. 1979
Mr. Milliárd (1. szinkron) T.C. Bishop seriff R. G. Armstrong 1995
Názáreti Jézus Simon, a farizeus Francis De Wolff 1990
Rózsaszínű álmok ? ? 1979
1978 A nyomorultak Gillenormand John Gielgud 1985
Az urán összeesküvés Hajókapitány Gianni Rizzo 1992
Lady Audley titka Sir Michael Hans Caninenberg 1983
Superman Öreg #1 Trevor Howard 1991
Szerelem és golyók (1. szinkron) Louis Monk Strother Martin 1988
1979 A fekete lyuk B.O.B. (hang) Slim Pickens 1992
Az igazság mindenkié Cecil Kenneth Patterson 1993
Egy éjszaka csodája Lukas zenetanár Arno Assmann 1990
Egy tiszta nő Clare tiszteletes David Markham 1984
Idegenek Mr. Meecham Ford Rainey 1982
Ketten Parancsnok n. a. 1988
Kislány vagy kisfiú? Apa Roman Stankiewicz 1982
Térdre kényszerítve n. a. n. a. 1993
1980 A dzsesszénekes Eddie Gibbs Sully Boyar
A gyilkos héja (2. szinkron) Ranulf William Morgan Sheppard 1989
A vadász n. a. n. a. 1991
Három év Id. Laptyev Sergei Plotnikov 1984
Kössük fel! Főfelügyelő Geoffrey Chater
Megszállás n. a. n. a. 1990
Öld meg a sógunt! (1. szinkron) Hattori Hanzo Nacujagi Iszao 1983
Smokey és a bandita 2. (1. szinkron) Gaylord "Géla" Justice Jackie Gleason 1997
Szuperzsaru Willy Dunlop Ernest Borgnine 1982
Zálogocska n. a. n. a. 1996
1981 A profi (1. szinkron) Bíró n. a. 1983
A szalamandra Az orvos Paul L. Smith 1984
Arany a tó fenekén (2. szinkron) Gilbert Carson Donald Pleasence 1991
Farkasok ideje n. a. n. a. 1984
Fitzcarraldo (2. szinkron) Hajóskapitány Paul Hittscher 1995
Halálos vadászat (1. szinkron) Edgar Millen őrmester Lee Marvin 1990
Menekülés New Yorkból (1. szinkron) USA elnöke Donald Pleasence 1992
1982 Rózsaszín párduc 6.: A rózsaszín párduc nyomában (1. szinkron) Hotelportás Harold Berens 1991
Airplane 2. – A folytatás Ügyész John Larch 1995
Misztikus játék (1. szinkron) Patkánykirály Chris Wiggins
Sivatagi kalandok (1. szinkron) Geoffrey Richard Curnock 1991
Tűzróka ? ?
1983 Fegyőrnők Nagy William Rockne Tarkington 1990
Garfield az élet sűrűjében (1. szinkron) Garfield nagyapja (hang) C. Lindsay Workman 1993
James Bond 13.: Polipka (1. szinkron) Anatol Gogol tábornok Walter Gotell 1991
Lucky Luke – Szökésben a Daltonok (2. szinkron) Polgármester (hang) n. a. 2002
Magányos farkas (1. szinkron) T. Tyler R. G. Armstrong 1989
1984 A félelem városa Carmine Rossano Brazzi 1992
Az arany bűvöletében Francia tábornok Michel Beaune 1993
Csillagember Szarvasvadász Ted White 1989
Hóvirágünnep Trnka Jaroslav Vozáb 1988
Hupikék törpikék és Törpicur Télapó (hang) n. a.
Protokoll Norris szenátor Kenneth McMillan 1992
Szenvedélyes bűnök n. a. n. a. 1993
Vörös hajnal (1. szinkron) Mason Ben Johnson 1992
1985 Ágnes, Isten báránya ? ? 1993
Anna Matthew Cuthbert Richard Farnsworth
Brewster milliói (1. szinkron) George Granville David White 1994
Csillagvadász: Orin legendája Ka-Khan (hang) n. a. 1993
Dalban élek Claudia apja Galeazzo Benti 1987
Dávid király Jessze Arthur Whybrow 1992
Édes álmok Owen Bradley Jerry Haynes 1994
James Bond 14.: Halálvágta (1. szinkron) Anatol Gogol tábornok Walter Gotell 1992
Kaviár és lencse Alessandro Valentin Nikulin 1990
Kutyasors n. a. n. a. 1995
Maszk Red Harry Carey, Jr. 1990
Nicholas Nickleby Ned Cheeryble (hang) n. a. 1994
Sem fedél, sem törvény Aimé nagybátyja Gabriel Mariani 1993
Szikét kérek Krtek docens Radoslav Brzobohatý 1987
1986 A kék villanás Dr. William Giles John Meillon 1995
A pénznyelő (1. szinkron) Brad Shirk Carmine Caridi 1991
A szavannák kutyája Tom Gordon Gordon Mulholland 1989
A türkiz nyakék n. a. n. a. 1987
Aladdin (1. szinkron) Halász, Tony barátja
Edző a vízisíbajnokságon
n. a. 1988
Didi, megőrjítesz! Francia miniszter Michel Bertay 1991
Előre a múltba Barney Alvorg Leon Ames 1990
Fehér feketében (1. szinkron) Mr. Dunbar Leslie Nielsen 1988
Gideon kardja Avner apja John Hirsch 1992
Hannah és nővérei (1. szinkron) Dr. Abel Ira Wheeler 1987
Krokodil Dundee Donk Steve Rackman 1994
Leskelődni veszélyes n. a. n. a. 1991
Lőj a vadászra! (1. szinkron) Jimmy nagypapa Rick Boyle
Siralomvölgy Eagen atya Norman Coombes
Tai Pan, a hét tenger ura Aristotle Quance Norman Rodway
Törvényen kívül Professzor n. a. 1997
Törvényszéki héják Logan kollégája n. a. 1989
Végzetes parancs John E. Harris n. a. 1991
1987 A gyanúsított (1. szinkron) Mr. Davis Jack Jessop 1990
A gyönyörű őzek halála n. a. n. a. 1988
A keményfejű (1. szinkron) Ely Donald Hodson 1989
A sziget (2. szinkron) Burt kapitány n. a. 1995
Alamo – A 13 napos ostrom (1. szinkron) n. a. n. a. 1990
Alice varázslatos tükre Fehér király Alan Dinehart 1993
Amerikai nindzsa 2. – A leszámolás (1. szinkron) Sir Cloudsly Smith Dennis Folbigge 1990
Az Óriásláb és Hendersonék Jerome Vern Taylor 1991
Dögkeselyűk Stanton professzor John Lesley 1990
Ha eljön a pillanat Harold Donald Moffat 1991
Hófehérke és a hét törpe (1. szinkron) Iddy Billy Barty 1990
Hupikék törpikék: Karácsonyi különkiadás Télapó (hang) n. a. 1993
Időutazók Aukciós n. a. 1991
James Bond 15.: Halálos rémületben (1. szinkron) Anatol Gogol tábornok Walter Gotell 1992
Keresztanya 2. Doc Robey Nick LaTour 1990
Kockán nyert szerelem Idős Vulcan Stewart Granger 1992
Piszkos tizenkettő – Halálos küldetés Worden tábornok Ernest Borgnine 1991
Robotzsaru (1. szinkron) Az Öreg Dan O’Herlihy 1989
Sadie és fia (1. szinkron) Marty Goldstein Sam Wanamaker 1991
Toto, a bennszülött D.C. McKinnon Robert Urquhart 1990
1988 A Bourne-rejtély (1. szinkron) Geoffrey Washburn Denholm Elliott 1991
A texasi gyors Fargo Parker Gene Evans 1995
Árulás Bíró
Betty férje
n. a. 1990
Éjszakai támadók Carl McMann Adam West 1992
Gor n. a. n. a. 1990
Gyilkos nyomozás Iskolaigazgató Don Reid 1991
Kiállítva (1. szinkron) n. a. n. a. 2005
Költözés Mr. Hank
?
Michael Casey
?
1993
Nagymama háza Mr. Sackett David Donham 1992
Ne ébreszd fel az alvó zsarut! (1. szinkron) Loermel Jean-Pierre Jorris 1989
Nico (1. szinkron) Branca nagybácsi Jack Wallace 1991
Ökölharcos Pankrátor n. a. 1989
Ölj meg, zsaru! Benedykt atya Witold Maj 1990
Piszkos tizenkettő – Végzetes küldetés (1. szinkron) Worden tábornok Ernest Borgnine 1991
Potyautasok a bárkán Az Úr (hang) Friedrich Schönfelder
Rain Man – Esőember Férfi a váróteremben Bryon P. Caunar 1989
Rambo III. Masoud Spiros Focás 1991
Rarg Professzor (hang) Michael Gough 1996
Szellemes karácsony Bobby, a főpincér Tony Steedman 1991
Top Line n. a. n. a.
Vérdíj (1. szinkron) Coral Plaza-i dolgozó Thomas A. Carlin
1989 A legmagasabb célpont Manuel Luís Santos 1993
A Nap ? ? 1992
Ami sok, az sokk Reuben Klopek nagybácsi Brother Theodore
Bangkok Hilton n. a. n. a.
Batman Grissom Jack Palance 1989
Boldogító nem n. a. n. a. 1996
Csőre töltve Von Metz Robert Prosky 1990
Fletch 2. – Szenzációs ajánlat (1. szinkron) Seriff Don Brockett 1991
Halálos övezet – A kaszás bosszúja n. a. n. a. 1993
Jones, a fejvadász Csapos n. a. 1991
Kedvencek temetője Jud Crandall Fred Gwynne 1990
Kígyószerződés Doki Walter Massey 1995
Kis Némó Álomországban Dirigible kapitány (hang) Tanaka Kazumi (japán)
John Stephenson (angol)
1992
Ölve vagy halva (1. szinkron) n. a. n. a. 1990
Rejtőzködő borzalom Hal George Kennedy
Rózsák háborúja Mr. Fisk Roy Brocksmith
Star Trek V. – A végső határ Korrd tábornok Charles Cooper 1992
Szellemirtók 2. (1. szinkron) Rudy, az őr Walter Flanagan 1989
Transzformerek háborúja A fehér harcosok királya (hang) n. a. 1993
Tüzes alkony Ambrose Bierce Gregory Peck 1992
Vége a régi időknek Jakub Lhota Rudolf Hrušínský 1990
1990 A Fúria börtönében n. a. n. a. 1992
A halál nem felejt (1. szinkron) Herr Gantz Ernest Borgnine 1991
A maffia aranykora Fitzgerald százados Robert Prosky
A varázskalap Eburon király (hang) n. a. 2002
Az óriás halála Pauley Mina E. Mina 1995
Botcsinálta angyal n. a. n. a. 1993
Cadillac Man (1. szinkron) Nagy Jack Turgeon Bill Nelson 1990
Életet az életért Asztalos Gustaw Lutkiewicz 1993
Filofax, avagy a sors könyve Walter Bentley Stephen Elliott
Fracassa kapitány n. a. n. a.
Hiúságok máglyája Mr. McCoy Donald Moffat 1992
Kék kopó (1. szinkron) n. a. n. a. 1994
Lököttek Mort Dick Cusack 1990
Megint 48 óra (1. szinkron) Csapos a sivatagban Hoke Howell
Micsoda nő! James Morse Ralph Bellamy
Motoros rockerek ? ? 1993
Nagymenők (1. szinkron) Vinnie Charles Scorsese 1992
Ovizsaru Christopher L. Webb bíró Gene Elman 1991
Rendőri megbízatás Nagykövet n. a. 1993
Suttogások Banki ügyintéző Walter Massey 1994
Telitalálat! (1. szinkron) Mr. Hobbs, a bankár John Woodnutt 1993
Tony és a maffia Don O'Reily Leo Gordon 1992
Túl a Kilimanjárón Don Angelo n. a. 1993
Vak gyűlölet Benny Hays David Gale 1995
Viszem a bankot Férfi a reptéri mosdóban n. a. 1992
1991 A szerencsés katonák Proyas n. a.
A természet gyermekei n. a. n. a. 1996
A visszaeső n. a. n. a. 1997
Agyfürkészők 2. – Új rendszer n. a. n. a. 1992
Az arany, amiben hiszünk Putong tábornok Senior Gomarachun 1993
Diplomáciai védettség (2. szinkron) Kinnick Paul Napier 1995
Doc Hollywood Dr. Aurelius Hogue Barnard Hughes 1992
Esély az életre (1. szinkron) Burt Edgar Small
Irány Colorado! Clay Stone Noble Willingham 1991
Kafka Fiatal anarchista Toon Agterberg 2004
Mama pici fia O'Neal Allen Hamilton 1993
Négykezes géppisztolyra Joe Profaci Joe Viterelli 1992
Rémségek háza Booker nagypapa Bill Cobbs
Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1. szinkron) Szürke hajú báró Douglas Blackwell 1991
Star Trek VI. – A nem ismert tartomány Gorkon kancellár David Warner 1992
Sült zöld paradicsom Percy ügyész Macon McCalman
Télapó és a fogtündér egerek Télapó (hang) n. a. 1996
1992 A nemek harca (2. szinkron) Kenneth Davenport Mitch Ryan 1999
Dr. Giggles Hank Magruder nyomozó Richard Bradford 1994
Egy rossz lépés n. a. n. a. 1995
Gyújtóhatás Victor szenátor Norman Burton
Ha kikaparod, megkapod Trick Bissell William Morgan Sheppard 1992
Halálos nindzsa Kray Norman Coombes 1995
Kardélen Chris Kilos George Touliatos 1993
Keleti fény (1. szinkron) n. a. n. a.
Mágusok háborúja Monitor (hang) n. a. 1994
Ments meg! Gilbert seriff Ty Hardin
Micsoda csapat! Mr. Murphy, Doris apja Ed Quinn 1992
Only You – Téged egyedül (1. szinkron) Öregedő búvár Will McAllister
Őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve O'Donnell Tony Steedman
Pico és Kolumbusz Repülőhajó építőmester (hang) n. a.
1993 A báránysültek hallgatnak Martin Balsam detektív Martin Balsam 1994
A hajó hülyéje Greybar kapitány Ritch Brinkley 1995
A nagy ugrás (1. szinkron) Mr. Bumstead Jon Polito
Amerikai jakuza Isshin Tendo John Fujioka
Az utolsó menet Anthony Charles Seixas 1994
Címlapsztori Jack Dale Dye 1996
Curacao Cornelius Wettering George C. Scott 1994
Éjféli hívás n. a. n. a.
Elátkozott arany Hentes Amnon Meskin 1995
Geronimo n. a. n. a. 1994
1994 Al Capone kincse Mesélő (hang) Richard Hausman 1995
Áramember 2. – Mr. Agyrém Riley szenátor George Murdock
Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? (1. szinkron) Bill O'Fee rendőrtiszt Will Knickerbocker
Békasuli Gus Larry Gelman 1996
Csont nélkül n. a. n. a. 1994
Forrest Gump (2. szinkron) Stanley Loomis W. Benson Terry
Frank és Jesse McGuff Lyle Armstrong 1995
Jákob Izsák Joss Ackland 1996
Kő egy csapat Borbély Daniel C. Striepeke 1995
Négy esküvő és egy temetés Szenilis öregember (első esküvő) Kenneth Griffith
Tüzet nyiss! (1. szinkron) Bob McNeil Lee de Broux 1994
1995 A gyanú árnyéka n. a. n. a. 1996
A hetedik testvér Vadőr, Ágnes nagypapája (hang) Renier Baaken
Casino (1. szinkron) Vincent Borelli Joseph Rigano
Dolores Claiborne Főfelügyelő
Kávéárus a kompon
Frank Adamson
Vernon Steel
Tillie és a Süsü Sárkány Szent György báró (hang) Wayne Powers
X polgártárs Ivanov Czesław Grocholski 1995
Xtro 3. n. a. n. a. 1996
1996 A strand angyalkái Bum, az első áldozat Charles D. Jones 1998
A titkosügynök n. a. n. a. 1997
Fegyvermánia Mr. Gottlieb Joey Bishop 1999
1997 A boldogító nem Frank Brackett Wilford Brimley 1998
Apa zűrös hete Emmett Sharpel Ken Pogue 1997
Éjfél a jó és rossz kertjében ? ? 1999
Hét év Tibetben Kínai nagykövet Victor Wong 1998
Operation Delta Force 2. – Végveszély n. a. n. a.
1998 Babe 2. – Kismalac a nagyvárosban Thelonius (hang) James Cosmo 1999
Egetverő szenzáció Monsignor Popescu Joss Ackland
Perlekedő szerelem Foster bíró Freddie Jones 2002
Tűzzel-vassal Kisiel
?
Gustaw Holoubek
?
2000
1999 Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz n. a. n. a.
Szürke bagoly n. a. n. a.
Tanúvédelem Cindy apja Harrison Young 2001
2000 Anna – A történet folytatódik (1. rész) Matthew Cuthbert (hang) Richard Farnsworth 2000
Copperfield Dávid Dan Peggotty Nigel Davenport
Színészek n. a. n. a. 2004
2001 A király szakálla Varázsló (hang) Jim Broadbent 2002
A majmok bolygója Zaius, Thade apja Charlton Heston 2001
Megszólít az éjszaka Josh Jarrett Nesbitt Blaisdell 2002
Perlasca – Egy igaz ember története[18][19] Ezredes saját hangján szólal meg 2004
Quo Vadis? n. a. n. a. 2002
2002 Kapj el, ha tudsz Bíró
Ismeretlen szereplő
Dave Hager
Ong-Bak – A thai boksz harcosa ? ? 2005
Télapu 2. – Veszélyben a karácsony Idő ura Peter Boyle 2002
2004 Az utolsó jelenet Farmer Bob Colonna 2005
2005 40 éves szűz Joe Lee Weaver
2006 Táncoló talpak Bölcs #4 (hang) n. a. 2006

Columbo-sorozat epizódjaiSzerkesztés

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év Megjegyzés
1971 Képek keret nélkül Evans Curt Conway 1993 Az első évad ötödik része, második magyar változattal
1972 Rekviem egy hullócsillagért n. a. n. a. 1994 A második évad ötödik része, második magyar változattal
1973 Kettős vágás n. a. n. a. 1993 A harmadik évad negyedik része, második magyar változattal
1975 Diplomáciai védettség n. a. n. a. Az ötödik évad ötödik része
1976 Két detektív, egy gyilkosság Mark Bert Remsen A hatodik évad első része
1978 Gyilkosság telefonhívásra Dr. Ernie Garrison Frank Aletter A hetedik évad negyedik része, második magyar változattal
1989 Columbo farkast kiált Rendőrfőnök John Finnegan 1996 A lilencedik évad második része

SorozatokSzerkesztés

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
1957 Ivanhoe Sir Edwin (32. részben) Anthony Bate 1967
Zorro (1. szinkron) Don Alejandro de la Vega George J. Lewis 1992-1995
1961 Maci Laci (2. szinkron) Vadász a kacsaúsztatónál (hang) n. a. 1994
1962 A Jetson család I. (1. szinkron) Betörő (hang) n. a. 1990
1964 Cserbenhagyás Gerald Prestley Joseph O’Conor 1968
1968 Papák haptákban Wilson John le Mesurier 1976
1970 McCloud I. Del Whitman Craig Stevens 1972
1971 Arsène Lupin Pittora (21. részben) Fritz Muliar 1973
Az Onedin család (1. szinkron) Baines Howard Lang 1979
Minden lében két kanál Marceau gróf Patrick Troughton 1986
1972 A tavasz tizenhét pillanata Tábornok Nikolai Gritsenko 1974
Klasszikus mesék fesztiválja Tuck barát (18. részben) (hang) n. a. 1992
1973 Kojak I. Packman Mark Tapscott 1993
1979 Hazárd megye lordjai I. Rocky Marlowe Leo Gordon 1984
1980 Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal (2. fele 1. szinkronjában) Hegedűs Clement (hang) n. a. 1988
1983 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal Félszemű hajóskapitány (14. részben) (hang) n. a. 1986
Anette Pegin úr (hang) Ivao Kinsiró 1995-1996
Benji Montana / Trask Mel Dacus 1988
Lolka és Bolka olimpiája Lolka és Bolka nagypapája (hang)
Jozef úr (hang)
n. a. 1995
Tömlöcök és sárkányok Tudós fa (5. részben) (hang) n. a. 1991
1984 Halló, halló! I-V. Roger Leclerc Jack Haig 1988-2003
1985 A klinika Landrat Mühlner Hans Paetsch 1987-1988
1987 Kobold kópék Orkok vezére (hang) n. a. 1992
Kacsamesék I. n. a. n. a. 1991
1988 Az óriási nyomozó (1. szinkron) Martin, a műgyűjtő (3. részben)
Lecrun professzor (4. részben)
Bejáratot őrző atya (6. részben)
John Rico (3. részben)
Donald Hodson (4. részben)
1992
1988-1989 Bobobók Bob Wouter (hang) Joan Crosas (spanyol)
Walter Massey (angol)
1994-1995
1989 A varázskorona Brigabor király (hang) Pedro Sempson
Agatha Christie: Poirot II. n. a. n. a. 1997
Alfréd, a kacsa Hajós tiszt (hang) n. a. 1993
Chip és Dale – A Csipet Csapat II. (1. szinkron) Dr. Piltdown (hang) Georg Tryphon 1991
Pif és Herkules További szereplők (hang) n. a. 1993
1990 Balu kapitány kalandjai (1. szinkron) Nagy rendőrbíró (hang)
Sir Kán pilótája (hang)
Jack Angel
1993-1997
1991 Extralarge (1. szinkron) Sam Lou Bedford 1992
Agatha Christie: Poirot IV. n. a. n. a. 1997
1992 A nyomorultak n. a. n. a. 1996
Lucky Luke (7. részben) n. a. n. a. 1994
1992-1995 A Tekergér család világ körüli tekergései I-II. További szereplők (hang) n. a. 1995-1998
1993 Kutyavilág II. Piktor Pamacs professzor (hang) n. a. 1994
2001 Tarzan legendája Öreg gorilla (hang) Kenneth Mars 2003

Magyar RádióSzerkesztés

  • Illés bácsi (A Szabó család)
  • Dan George főnök (Röpül a lelkem c. összeállítás rádióváltozata. 2005. Narrátor Zsótér Sándor, dramaturg Sári László, rendező, zenei szerkesztő Molnár Csaba)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Meghalt Simon György Jászai Mari-díjas színész. Index.hu, 2017. július 1.
  2. 2017. július 1-i lekérdezés
  3. a b c d e f g h Simon György honlapja, Film, TV film, TV játék szerepeim
  4. a mű: Mihályfy Sándor rendező, A mi Kinizsink, 2002
  5. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s IMDb, munkássága
  6. Port.hu adatlap, portréfilm Madarász Viktorról, Simon György közreműködő
  7. IMDb adatlap, 6. rész, a szerep nincs megnevezve
  8. ODR portál, metaadatok
  9. TV műsor, m3, szereposztás
  10. IMDb szereposztás, a szerep nincs megnevezve
  11. Port.hu filmadatlap
  12. IMDb, szereposztás, a szerep nincs megnevezve
  13. IMDb szereposztás - „Negyven éves bűntett” epizód, 1998
  14. Filmart – a szerep nincs megnevezve
  15. IMDb, szereposztás
  16. a b ISzDb adatlap, hang
  17. Az első szinkronja 1986-ban készült, a TV-műsor szerint 1989. január 7-én vetítették le.
  18. ISzDb – szinkronszerep
  19. IMDb, munkássága, szerep: „Retired jewish colonel

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés