Kim Dzsongcshol

Szia! A Szerkesztővita:Bennó#Kim Dzsongcshol szakaszban lévő megbeszélésben szívesen venném a véleményedet, ha van ebben a kérdésben. – Joey üzenj nekem 2013. március 14., 01:01 (CET)

re:Jóvá

Köszi az észrevételeket, természetesen nem tekintem akadékoskodásnak. Az enciklopédikus stílust szoknom kell, hozzám közelebb áll az irodalmi stílus. A kifogásolt szövegeket javítom, bár éppen azt a mondatot, amelyet komolyabb okból kifogásolsz (dokumentálás), nem én írtam, az eredeti szöveg része („Az újabb és újabb merényleteket az tette szükségessé a román állam szemében..."). Miután már "előre" jóváhagytad a változtatást, ezt is módosítom. (Azért kérek egy kis türelmet - most éppen a fák metszése fontosabb.) Ami engem illet, megalapozatlan tényeket eddig sem írtam , nem is fogok, néha egy személyes jellegű jelző előfordulhat, de majd figyelek.

Most már értem, miért találtam tartalmi hibás cikkeket. Nyilvánvaló, hogy a járőröknek arra nincs ideje, hogy a tartalmat is ellenőrizzék.

Üdvözlettel: --unitárius vita 2013. március 11., 20:58 (CET)

Wass Albertet korrigáltam

Remélem, mindent javítottam múlt időre. Tartalmi kiegészítést - talán 3 mondat- is szükségesnek láttam, éppen azért, amit Te is megjegyeztél: az előző szövegben saját vélemény fogalmazódott meg. Félreérthető volt a Duna-Konföderációval kapcsolatos mondat - ezt Kossuth fogalmazta meg először - és az öngyilkosság tényét is újabb idézettel, hivatkozással támasztottam alá.

Ami azt illeti, ma már tényleg hideg van a metszéshez.

Üdvözlettel: --unitárius vita 2013. március 14., 10:58 (CET)

Érettségi - Földrajzinév-bizottság

Hogy mennyire egy irányba jár néha fejünk, azt abból is láthatod, hogy ha rámész a szerklapomra, a fontos lapok fejezetben ugyanezt a rendeletet már nagyon rég kigyűjtöttem magamnak, csak sose volt elég energiám elkezdeni vele foglalkozni. :) --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 14., 10:54 (CET)

@Burumbátor: Megérte kipreparálni a fájlt, mert így kattinthatóan rögtön jobban feltűnnek az eltérések, de babra munka ez még így is. Egyelőre csak a zöld hivatkozásokat vettem célba, de biztos vagyok benne, hogy sok olyan pirosat is lehet találni, ami valójában létezik, csakhogy még az átirányítás is hiányzik hozzá. Ezt egyelőre csak halkan mondom, mert még a máris-zöldekkel sem dolgoztuk fel sem az európai szekciót, sem a Magyarországra vonatkozó külön részt. Hosszú projekt lesz ez, mert mivel nem szeretném használhatatlanná tenni a nevezéki kocsmát, egyszerre csak korlátolt számban merem feltenni a kérdéseket. Ha majd a jelenlegiek kifutottak, jöhet a következő adag.

--Karmela posta 2013. március 14., 11:11 (CET)

Nagyon jó ötlet a helyesírás allapjaként dolgozni a rendelettel. szerintem ez is egy olyan méretű projekt, amelyet allapon volna érdemes tovább folytatni. Hidd el, mindenki látni fogja és szívesen mond véleményt.

Én egyébként pont olyan javításokat tettem rajta, hogy pl. Kongó-ból csináltam Kongó (folyó)-t, ettől egyből kék lett. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 14., 11:13 (CET)

@Burumbátor, ahol az egyénítő kiegészítés miatt marad valami pirosan, az arra utal, hogy ott hiányzik az egyértelműsítő lap, pótolni kell. Ahol zöldből vált kékbe az egyedítő kiegészítéssel való kiegészítéskor, az viszont teljesen problémátlan eset, javítja az ember, azt annyi. Ha megnézed a laptörténetet, jópár ilyen volt már, és ezek persze nem kandidátusok a kocsmafalra, nincs mit megbeszélni róluk.

A többi piros viszont mind problémás, mert vagy létezik a cikk, csakhogy más néven, és akkor először is kell az átirányítás, de az is meggondolandó, hogy melyik a helyes név, vagy pedig nincs is a témának önálló cikke, tehát kell egy átirányítás egy olyan cikkbe, ahol ezt mégis tárgyalják. Ha pedig még ilyen sincs, akkor az egy sürgős feladat, mert ez csupa érettségi tétel, és minimum annak benne kellene lennie a Wikipédiában.

--Karmela posta 2013. március 14., 11:25 (CET)

Nagyon hasznosnak és fontosnak találom ezt a munkát, és külön köszönet, hogy a helyesírás kocsmafalon vita van róla (elméletileg lehetséges lenne az is, hogy egy egyszerű linkkel a megfelelő FNB-határozatra simán átírja valaki a cikk címét. na ez igazán nagy hiba lenne, ugyanis az illető nem venné figyelembe a WP-ben szokásos helyesírási irányelveket, azok vonzatait és következményeit). Érdekes kérdés, hogy bár a WP:NEMLATIN rendelkezik az átírást igénylő országok, területek listájáról, és szépen, folyamatosan bővülnek az átírási irányelvek (most teszem fel a tibeti átírást, ami rettentően komoly és nehéz anyag), emellett ügyelünk a meghonosodott nevekre, közszavakra (amikhez forrásokat rendelve kialakítjuk a megfelelő átírást), szóval érdekes kérdés, hogy akkor jön a FNB határozat egy Calcuttáról, mint meghonosodott névalak, vagy mi, hogy ezentúl így kell írni, de embert nem tudna mutatni senki a bizottságból, aki Calcutta néven mondja (c-vel!) a várost, és épeszű magyarázatot sem hiszem, hogy mellékelhetne hozzá. Vagy valamit benéztek, elnéztek, vagy esetleg valamit mi értünk félre? Ha a közösség dönt, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mint ahogy létezik eltérések az OH-tól lapunk, úgy – persze megfelelő közösségi döntések alapján – az FNB-től is eltérhetünk. Ogodej vitalap 2013. március 14., 13:24 (CET)

@Ogodej, azoknál a neveknél, ahol már ilyen vagy olyan alapon eldőlt, hogy eltérünk az FNB döntésétől, a Wikipédia:Helyesírás/Földrajzinév-bizottság 71/662. (2010. június 21.) lapon áthúztam az FNB által javasolt nevet, és egy indokoló lábjegyzet kíséretében melléírtam a Wikipédia-cikk címét. Eddig csak olyan indokok vannak, hogy

de semmi akadálya, hogy ezt a sort folytassuk, és a nevezéktani kocsmafalra való hivatkozásokat is odaírjunk az indok tömör összefoglalásával együtt.

--Karmela posta 2013. március 14., 13:51 (CET)

"Amiben segíthetsz: még soha senki sem ellenőrizte ezeket a lapokat"

Karmela!

Mire volt jó ez a demonstráció? Valószínűleg ugyanaz a néhány aktív járőr fogja ezeket is megjelölni, mint a többi szócikket is. Amíg a listát elkészítetted, addig megjelölhetted volna az összes felsorolt szócikket.

Nem írtad oda, hogy a köpésen kívül mi a teendő! Lehetne kérni, hogy kevésbé parasztosan fogalmazz? Eléggé gusztustalan tenyérbe köpni, szerintem én nulla alkalommal tettem ilyet eddigi rövid életem során, és valószínűleg az előttem álló hosszú évek során nem is fogok. Vannak itt kultúremberek is.

Fontosabb lett volna felhívni a járőrök figyelmét arra, hogy ne csak a legszűkebb érdeklődési körükbe tartozó 500(!) szócikket figyeljék (mendemondák szerint vannak ilyenek), hanem szélesítsék a látókörüket, és legalább 15 000-et. Akkor már nyugodtabbak lehetünk, hogy minden szócikk hamar ellenőrizve lesz. Nekem pont ennyi van a listámon, tehát és vagyok az Átlag Járőr. Ennél több szócikket is figyelhet az, akinek 2 anyja van.

Másrészt lehetne jelezni a beeső szerkesztők felé, hogy ha nagyon partikuláris témáról írnak cikket, akkor ne csodálkozzanak, ha csak 1-2 hónap múlva lesz ellenőrizve a cikkük (a WP egyik perverzitása miatt rögtön, már az első verzió olvasható lesz, a várakozási idő a további változtatásokra vonatkozik - ez eléggé beteg dolog, de hiába tettem szóvá). misibacsi*üzenet 2013. március 10., 21:03 (CET)

@misibacsi, hátha beszállnak most a felhívás alkalmából olyanok is, akiknek ugyan a joguk megvan a járőrködésre, de nem mindig van kedvük hozzá.
Valóban érdemes a figyelmet felhívni az általad ajánlottakra is, és helyeslem, ha megteszed.
--Karmela posta 2013. március 10., 21:36 (CET)

Egy hét alatt hány új járőr bukkant fel, 3? Nem "kedvet csinálni" kell, hanem megfelelő módon hozzáállni. Ha a példabeli járőr csak 500 szócikket figyel, nem fog foglalkozni az azon felül lévő 230.000 szócikkel. Másrészt a járőrök semmiféle elismerést nem kapnak, szerinted az ösztönzi őket az aktívabb munkára? X db sikeres ellenőrzés után (amit nem vonnak vissza) automatikusan járhatna valami plecsni. Akkor lehetne látni, hogy ki az aktív járőr. misibacsi*üzenet 2013. március 16., 11:22 (CET)

Három új járőr ezen a héten? Örömteli hír. Az elismerésben igazad van, demotiváló, ha mindig csak reklamációt kap az ember, dicséretet meg sosem. Megkérdem a műszaki kocsmában, hogy hogyan festhetne ez technikailag.

--Karmela posta 2013. március 16., 11:32 (CET)

mentor-figyelő

Szia Karmela! Ha jól látom Szerkesztő:Modokem mentort kér. Ilyenkor csak helyezzek el egy mentorkérőt? Vagy mi a teendő? Átveszed? Fauvirt vita 2013. március 15., 11:15 (CET)

Ill.. elhamarkodtam, a vitalapján látom, hogy Szerkesztő:Tambo már ott van... Bocsi-bocsi! Fauvirt vita 2013. március 15., 11:19 (CET)

Elnézést kérek

Elnézést kérek de nálam se plusz fűl nem jelenik meg, sem az általad javasolt Ctrl-Shift-+ kombináció nem működik. Ilyenkor mit javasolsz. Köszi hogy tetszett az orhidea-lap, sajnos egyszer felraktam de valaki törölte, ezért van a szerk. lapomon.Üdv.--karesznincs vita 2013. március 16., 20:09 (CET)

Közben megtaláltam a szövegben elrejtett Új szakasz nyitása feliratot.– karesznincs vita 2013. március 16., 20:20 (CET)

Beírtam magam a wikiszületésnaposok közé

Kedves Karmela!

Most már beírtam magam a wikiszületésnaposok közé, de egyfelől magam is kíváncsi voltam, hogy megmaradok-e még március tízenkilencig szerkesztő (mert fejben március 19-re emlékeztem, aztán ma néztem meg és csodálkoztam rá, hogy tegnap volt az első beírásom egy éves évfordulója), mivel a Wikipédia szerkesztése épp olyan, mint egy 1500 méteres síkfutás, amit vagy végig tud futni az ember, vagy nem, másrészt pedig azzal, hogy nem írtam be magam hónapokkal ezelőtt a wikiszületésnaposok közé, megadtam a lehetőséget a többi szerkesztőnek arra, hogy senkinek ne legyen lelkiismeretfurdalása amiatt, mert nem vette észre, hogy egy éves szerkesztő lettem, mivel logikus módon nem is tudhatta, ugyanis sok száz szerkesztő nem írja be a születésnapját előre.

Egyébként nézegettem, hogy még a wikiszületésnaposok között is van zöld jelzésű szerkesztő. Nem tudom bajnak számít-e. Apród vita 2013. március 17., 21:01 (CET)

Szerintem jó ez így, legalább rögtön látszik, hogy többféle névvel aláírva is megtalálhatóak a Wikipédián egy átnevezés következtében. --Karmela posta 2013. március 17., 21:07 (CET)

Marasztaló

Kedves Karmela

A marasztaló oldal még működik?

Van értelme ennek az egésznek? Egyre belterjesebbek vagyunk, egyre több formai megkötéssel, sablonnal dolgozunk, igaz (ehhez a korom ugyan még kevés) a szellemi képességeim hanyatlanak, de tapasztalt szerkesztőként is egyre nehezebben igazodok ki a szabályok között, ugyan akkor tele vagyunk bunkó (alkoholista?, narkós?) szerkesztőkkel. Érdemes egyáltalán törnünk magunkat?

Bocs most épp negatív hangulatban vagyok

--Robogos vita 2013. március 19., 20:43 (CET)

A marasztaló oldal alkalmas arra, hogy odahordozgassuk a gondolatokat, ötleteket, tennivalókat – ahogy te is teszed, – de megbeszélésre alkalmatlanná vált szerintem. Apránként azonban elő lehet, elő is fogom szedni az odagyűjtötteket.

Pillanatnyilag én is fáradt vagyok, de elmúlik, tudom.

És igen, érdemes. Ha picit is jobb lesz a világ általunk annál, mintha nem jártunk volna erre, akkor már megérte.

--Karmela posta 2013. március 19., 21:38 (CET)

Jelentkeztem

Kedves Karmela!

Jelentkeztem járőrnek. Félek, hogy ezt még túl korainak fogják a bürokraták tartani.--Pepo41 vita 2013. március 11., 21:26 (CET)

Az Úszás cikkben látom, hogy ellenőrzés folyamatban. Ezt nem tudom, hogy mit takar. Egy anon a búvárúszás alfejezet címe mellé beírta a vezető nevét. Másutt meg ki is egészítette: "Nyíregyháza büszkesége". A legszívesebben visszaállítanám. --Pepo41 vita 2013. március 18., 19:28 (CET)

@Pepo41: Az „ellenőrzés folyamatban” annyit jelent, hogy van egy járőr, aki éppen ezt a változtatást nézi. Ez valószínűleg Farkasgergely volt, mert ő már vissza is állította ezt a „kiegészítést”. Ilyen, viszonylag enyhe vandalizmusnál a szerkesztő vitalapjára általában ezt írjuk: {{subst:teszt}}. Próbáld ki egy egy allapon vagy a homokozóban!

--Karmela posta 2013. március 18., 19:53 (CET)

Hogyan kell használnom az üdvözlet sablont, hogy tényleg benne legyen az aláírásom?– Pepo41 vita 2013. március 20., 19:38 (CET)

@Pepo41: Substolni kell a sablont, azaz így írni: {{subst:üdvözlet}} vagy az anonoknál így: {{subst:anonüdv}} Egy mintát mindig ott látsz vitalap létrehozásakor a szerkesztőablak fölött.

A „subst:” előtag azt eredményezi, hogy amikor a lapot elmented, akkor a szoftver kibontja a sablon kódját, és azt írja be arra a helyre, ezért ha a sablon később megváltozik, az már nem lehet kihatással arra, ami megjelenik ezen a helyen.

Csak olyan sablont lehet önaláíróvá tenni, amit mindig substolva használunk, de nem minden substolt sablonba építettük bele az aláírást is, sajnos kissé kaotikus a dolog.

--Karmela posta 2013. március 20., 20:49 (CET)

Elnézést! Figyelmesebben kellett volna olvasnom a sablon tájékoztatóját. ÚJABB: JOGSÉRTÉS? A Highlanders szerkesztésében Bbcjtd 98 új szerkesztőnk megadott egy linket a források között. Az utólsó pillanatban vettem észre, hogy a link explicite kizárja a felhasználói jogokból a magyar wikit. Mindent visszaállítottam a Bbcjtd 98 szerkesztéseire emiatt. Viszont így a link benne maradna a cikkben, ami miatt kivettem. --Pepo41 vita 2013. március 20., 23:29 (CET)

Mentorkeresők

@Karmela: Vigyor Valahogy így gondoltad: (Vegaboy978)?.. Fauvirt vita 2013. március 20., 13:13 (CET)
@Fauvirt: Ez így még jobb mint ahogy gondoltam, mert én már azzal is meg lettem volna elégedve, ha az egyebes kocsmafalon reklámot csapsz a kéréseknek. --Karmela posta 2013. március 20., 13:19 (CET)

The Signpost: 18 March 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Lehet, hogy érdekel

A Bronchitis szócikk vitalapja. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. március 23., 16:08 (CET)

"Forrásmegadás a szerköfben"

Mivel érdekelt a téma - és egyszer már meg is lettem említve azon a lapon, - néha-néha ellátogatok a Járőrök üzenőfalára. Olvastam a felvetésedet a "Forrásmegadás a szerköfben" címmel... azt nagyon nehéz megoldani, hogy nem bejelentkezett szerkesztők a helyett, hogy Összefoglaló azt lássák, hogy Forrás megadása? ...esetleg egy kis kérdőjel, - mint a {{sl|Sablon}} megjelenésekben - elirányítana a WP:FORR-ba? Fauvirt vita 2013. március 22., 13:59 (CET)

@Fauvirt: Megoldható, és a műszaki kocsma az illetékes. --Karmela posta 2013. március 22., 14:53 (CET)
... látom, most parázsvita van a WP:JÜn ez ügyben... merek én ilyenbe bele"piszmog"ni? Fauvirt vita 2013. március 25., 15:15 (CET)

The Signpost: 25 March 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Húsvét

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok:-)

http://rifthungary.files.wordpress.com/2011/04/5144_husvet.jpg
--Mártiforrás 2013. március 28., 13:27 (CET)

Boldog, szeretetteljes húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2013. április 1., 16:09 (CEST)

Köszönöm

A javítást. Üdvözlettel:Lji1942vita 2013. április 1., 08:01 (CEST)

Namib

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva--Karmela posta 2013. április 2., 17:38 (CEST)

Van Namíb-sivatag szócikkünk, az FNB listában Namib, rövid i-vel. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. április 2., 16:52 (CEST)

@Burumbátor: Ha akarod, akkor én nézegetem meg, hogy mi a Namib története az FNB határozataiban és a szokott módon felteszem a kérdést a nevezéktani kocsmában, de korántsem tartok igényt egy FNB-monopóliumra, teheted te is. Csinálod, vagy csináljam? --Karmela posta 2013. április 2., 17:00 (CEST)

Azért írtam ide, mert egy ideje kevesebbet tudok foglalkozni a Wikivel. Semmiképpen sem feladatot akartam szabni, de félek, hogy egy picit már nem ismerem ki magam azokon az oldalakon. És a jövőben ez csak rosszabb lesz. :( --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. április 2., 17:03 (CEST)

Az OH-ban is rövid i a Namib-sivatag, úgyhogy ez tiszta ügy. --Pagonyfoxhole 2013. április 2., 17:04 (CEST)

Kijavítottam a hivatkozásokat. --Karmela posta 2013. április 2., 17:38 (CEST)

The Signpost: 01 April 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Félreértesz

Szia! Szerintem félreértettél és egy kicsit túlreagáltad a dolgot. Nem haragszom rád, de te se haragudj rám, mert semmi rosszra nem gondoltam. - Csurla vita 2013. április 5., 23:03 (CEST)

Köszönöm a megértésed. További jó munkát és jó pihenést! - Csurla vita 2013. április 5., 23:08 (CEST)

egyértelműsítés-kérdés

Szia Karmela! Itt: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Balázs János, hegedűs, bőgős, volt egy kis megbeszélés, aminek a végén szóba került az évszámmal való egyértelműsítés, itt láthatod az én gondolatmenetem. Az is látható, hogy Gyurika más véleményen van és most át is nevezte a szerint [ezt a cikket]. Nem árulkodás, vagy ilyesmi vezérel (mielőtt bárki ezt gondolná), vagy megváltoztatni akarnám a változtatást, csak érdekel, hogy van-e erre valami egyezmény. Fauvirt vita 2013. március 19., 16:13 (CET)

Hálából nézz légyszíves utána, hogy mi a helyzet a mentorkeresőkkel!
--Karmela posta 2013. március 19., 18:05 (CET)

Nos, amennyiben a vadászat sport (végülis az), akkor igen, ez valóban kakukktojás, de úgy olvasom, hogy a cikkalany nem elsősorban vadászként nevezetes. Ezt most nem azért írom, hogy mentsem a sportos szerkesztők következetes címadását :) Bevallom, mielőtt kiírtam a KF-re, én nem végeztem tételes utánanézést, de az eltelt 3 év alatt már meg tudtam figyelni ezt a következetes címadási rendszert a szerkesztőtársaimtól, így meg mertem kockáztatni a kijelentést. --Joey üzenj nekem 2013. március 19., 23:13 (CET)

Most egy picit meglőve érzem magam, mert a rövidebb változatot nem csak a rövidsége miatt pártoltam (mivel azt hittem, hogy "fölösleges" karakterszám-növelést kerülni illendő - ezek szerint tévesen (lásd zöld linkek kikékítése, pl.: Speciális:Szerkesztő_közreműködései/Karesz52) -), hanem a névváltoztatás és a vele együtt járó - a szememben fölöslegesnek tűnő - plusz munkák (wd és belső-link átírások) miatt... de amit most Joey írt, vagyis hogy az egyérteknél előbb a „nagyobb” kategóriát adjuk meg, és ha esetleg abból is kerülne elő azonosság, akkor szűkítünk (lásd: atléta<=>kalapácsvető vagy én is találkoztam már zenész<=>„hangszer”ész), vagyis ugyanúgy bekövetkezik a kényszerű átírás... Számomra az olvasói szemszög irreleváns, mivel egyet értek abban az ismerősömmel, hogy a pontos születés-halálozást ritkán tudják az emberek, így az kevésbé informatív, mint más infók - pl. feleség neve, vagy vers cím, valamilyen fontosabb tevékenység - amik viszont nem valók technikai egyértelműsítésbe és valószínűleg csak még nagyobb vitát szülne az, hogy kinek mi a „fontos”, releváns... Szóval marad a külcsin, abban viszont őszintén 1:1 nálam az állás. A kérdés az, hogyha kihúzom a szavazatomat... már így is biztos jól megutáltak szerkesztőtársak a „kinyilatkoztatásai”m miatt, és mivel változtatna az álláson (10:11-re)... tudom, hogy te is képviselsz egy álláspontot, de eddigi beszélgetéseink során arra jutottam, hogy nem vagy olyan típus, aki csupán önző érdekből adna tanácsot, inkább, ha nem tudsz semleges maradni, elutasítod a kérdést, szóval ezért merlek téged kérdezni... most mit tegyek... főleg, hogy a kérdés lezárásán vagytok..? Fauvirt vita 2013. április 3., 18:29 (CEST)

@Fauvirt: Lezárás van, ilyenkor már nem ildomos egy olyan változtatást csinálni, ami a döntést erre vagy arra elbillenti, és egy formálisan kiírt szavazásnál ilyet már nem is lehetne. Lehet azonban, hogy időközben többen is meggondolták magukat, talán írd A szülhal miniszavazás lezárása szakaszhoz hozzá, hogy így újraolvasva a gondolatokat milyen véleményed alakult ki, és hogy most hogyan szavaznál. --Karmela posta 2013. április 3., 18:42 (CEST)

:-) Köszönöm és írok... (vagyis majdnem teljesen másolok... lustaság... ;o))) ) Fauvirt vita 2013. április 4., 13:14 (CEST)


Joeynál tettem fel (többek között) ezeket a kérdéseket, nem tudom, hogy butaság-e és elémenni sem akarok, mert még nem válaszolt: valahogy meg lehet nézni azt, hogy jelen pillanatban (bár vannak, akik mániákusan és folyamatban neveznek át egyik formáról a másikra) melyikből mennyi van és valahogy elkülöníteni az élők személyeket? Egyrészt mutathatna egy tendenciát, másrészt azt is, hogy ha a 2-es verzió győz, jelen pillanatban hány személy cikke várna átnevezésre elhalálozása után... persze csak ha látja rajtam kívül is még valaki ennek értelmét...

Ehhez kapcsolódhat, hogy mennyire automatizálható a halálozási dátum "hozzáadás" a cikk-címekhez és linkekhez (pl. a halálozási listák, vagy az elhunyt személyek kategóriái által) és a Wikidata-módosítás. Fauvirt vita 2013. április 4., 23:07 (CEST)

Azt akarod kikeresni, hogy hány élő személynél egyezik meg nem csak a név, de az a foglalkozás is, amiről nevezetes, és a közülük még élőkből hányan halnak meg évente.
Nem tömeges a dolog :)
Az automatizálást éppen ezért tökéletesen feleslegesnek tartom, hiszen nem csoportosan válik szükségessé hanem szórványosan, egy-egy cikket átnevezni nem tart semeddig sem és akadnak épp elegen, akik szívesen rávetik magukat a cikkek hozzáigazítására egy ilyen sajnálatos eseményhez. A Wikidata átnevezések alkalmából való utánaigazítását hamarosan botok veszik át, a régi cím pedig megmarad ugyan átirányításnak, de a zöld hivatkozások kékítésére is fel vannak okosítva a botok.
Aminek viszont nagyon is értelme lenne: felfektetni egy útmutatót, hogy milyen listákat, kategóriákat kell ilyenkor kiigazítani, mi mindenre kell gondolni.
Vagy a WP:ÉLŐ kiegészítéseként tudnám jól elképzelni, vagy ha hosszabbra sikeredne annál, mint ami odaillik, akkor lehetne kreálni akár egy WP:HOLT oldalt is.
--Karmela posta 2013. április 5., 00:14 (CEST)

Az határozottan nem érdekel, hogy évente hányan halnak... :o) a kategóriák és listák az automatika miatt került szóba, az pedig a miatt, ha szükséges lenne esetleg egy automatika az átállásnál... és a "ha" eldöntésére érdekelt volna az, hogy pillanatnyilag milyen mennyiségű szócikket érintene a változtatás, illetve esetleg egy egyért-elnevezési tendenciát is megmutathatna, ami esetleg a döntés/elfogadás szempontjából is könnyíthet. De nem akarok okoskodni...

Ami az útmutatót illeti, már és még nem merek mit mondani... Fauvirt vita 2013. április 5., 01:42 (CEST)

Azt hiszem, most már értem, hogy miért mondtad az évenkénti szót... mivel sem a "Kategória:xxxx-b(a/e)n született személyek", sem a "Kategória:xxxx-b(a/e)n elhunyt személyek" nincs benne egy nagyobb, mondjuk "életrajzok" kategóriában... de még csakúgy sem, hogy létező terminus alatt: Kategória:Személyek (a kategóriában nincs cikkszám, a CatScan pedig 1000db fölött nem listáz. Az első ezerben - amiben sajnos sok az alkategória, így kevesebb a szócikk - a következőket találtam, a problémánknak megfelelően: kat:Trónkövetelők Alfonz asztúriai herceg (1453–1468); kat:Magyarországi szabadkőművesek Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890); kat:Pécsiek Angster József (orgonakészítő, 1834–1918); Nápolyiak Anjou Károly calabriai herceg (1271–1295), Politikai foglyok Antal István (politikus, 1896)) => Kategória:Személyek listái →>1 - a Cikkértékelés kategóriáiból - Kategória:Élő személyek életrajzai (ami összesen 14 721 lap - a CatScan első 1000 találatában: Alan Smith (labdarúgó, 1980), Albert Flórián (labdarúgó, 1967), Balog Tibor (labdarúgó, 1963), Balog Tibor (labdarúgó, 1966), Balog Zoltán (labdarúgó, 1967), Balog Zoltán (labdarúgó, 1978), Balogh Balázs (labdarúgó, 1990), Balogh István (grafikus, 1924–2016), Balogh Tamás (labdarúgó, 1967), Balogh Zoltán (labdarúgó, 1967), Balázs Zsolt (labdarúgó, 1956), Balázs Zsolt (labdarúgó, 1988)) →> 2 Kategória:Elhunyt személyek életrajzai helyett max: - a Személyek listáiból - Kategória:Nevezetes halottak listái, de ezekből számadat nem nyerhető ki.

És sajnos a fenti "statisztika" (ha nevezhető annak) a korlátai miatt nem mondd semmit, amiből bármire lehetne következtetni, de talán mutatja, mi volt a célom: mert egy biztos, a 2. verziónál minden élőt át kell alkalomadtán nevezni az elfogadott formába, ill mindkét verziónál pedig minden nem úgy szereplő holtat. Ezért érdekelt a statisztika és az "automatika". Fauvirt vita 2013. április 5., 14:46 (CEST)

Nem vagyok biztos benne, de úgy 15 000 lehet az életrajzi cikkeink száma. Ha ezerben csak ennyi az érintett, akkor az szerintem bagatell dolog, nem sok dolgunk lesz vele egy-egy évben, döntsünk akárhogy is. Nem érdemes túl sok időt, energiát belefektetni a halálozási kérdésbe, a legtöbb esetben eleve elég a foglalkozás ügyes megválasztása. --Karmela posta 2013. április 5., 15:08 (CEST) Ááá, most látom, neked pontos számod is van, 14 721 az életrajzi cikkek száma. --Karmela posta 2013. április 5., 15:18 (CEST)

Valóban, a szemléltetés volt/lenne a cél... :o)

Amit meg kifelejtettem, ezzel: „felfektetni egy útmutatót, hogy milyen listákat, kategóriákat kell ilyenkor kiigazítani, mi mindenre kell gondolni”, maximálisan egyet értek. :o)

Fauvirt vita 2013. április 5., 16:22 (CEST)

U.i.: Találtam egy Kategória:Halálozások évek szerint > ebben:

2010: 237 lapból érintett 2 - 2 sportoló (labdarúgók)
2011: 301 lapból érintett 4 - 2 sportoló (labdarúgók), 1 költő2, 1 karnagy
2012: 281 lapból érintett 3 - 2 sportoló (labdarúgók), 1 bűvész
2013: 73 lapból érintett 1 - 1 sportoló (labdarúgó)
Kategória:Az 1860-as években elhunyt személyek (464 szócikk):
1867-ig senki sincs évszámmal szűkítve, ott is csak Johann Filtsch (lelkész, 1783–1867),aki evangélikus lelkész egyérttel rá se szorulna...Jav.mindkettő ev. lelkész Fauvirt vita 2013. április 6., 14:10 (CEST)
Kategória:Az 1910-es években elhunyt személyek (757 szócikk):
1911: 55 lapból érintett 1 - politikus2
1913: 63 lapból érintett 2 - 1 szobrász2, 1 kémikus2
1915: 67 lapból érintett 1 - püspök2
1918: 119 lapból érintett 5 - 1 tanár2, 2 orvos2 (Szabó Dénes (orvos, 1856–1918) szülész is lehetne, a "párja" sebész, a másik "páros"nál viszont mindkét Purjesz Zsigmond belgyógyász), ill. a Marija Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnő-k2 és Anna porosz hercegnő-k2 után csupán évszámok vannak
1919: 101 lapból érintett 3 - 2 Hollán Sándor államtitkárok2 és 1 orvos2 (Hints Elekek apa-sebész, szemész, fia-szülész, nőgyógyász)

2 - jelenti, ahol a szakmán belül szül-hal az évszámos egyértelműsítés // ill több olyan eset van, ahol simán lehetne még szövegesen szűkíteni.

Ezek újra felhozták bennem, amiről már beszéltünk egyszer, hogy sokkal egyöntetűbb lehetne az egyértelműsítés, ha kategóriák alapján akár automatizálható (automatizmussal ellenőrizhető) lenne... de tudom, hogy úgysem értetek ezzel egyet és a hibalehetőség (pl. kategóriák pontos és jó feltüntetésének hiánya, elmulasztása) ott is fennáll. Fauvirt vita 2013. április 5., 18:07 (CEST)

Igen, jobb esetenként végiggondolni, hogy nem lehet-e valahogyan úgy megfogalmazni az illető foglalkozását, hogy az már egyénítse. --Karmela posta 2013. április 5., 18:33 (CEST)

Az útmutatóhoz: inkább ebben kéne gondolkodni (lévén van már rá - igaz piros - hivatkozás), most találtam: Évek a címekben - Megállapodás: Nincs általános érvényű megállapodás az évek megadására címekben. Lásd még: Wikipédia:Elnevezési szokások (évek a címekben) (WP:NÉV#Évek a címekben) Fauvirt vita 2013. április 5., 20:48 (CEST)

Masquage

Nem vagyok ott admin de úgy tudom, az adminok mindent látnak a törölt lapok és lapváltozatok között kivéve azt, amit eltakarnak magasabb szinten (steward vagy nem tudom, mi hogy van), ezt a jelentést értem a linkedben (az elején, mert aztán mintha keverné valaki a fogalmat a sima törléssel). Oliv0 vita 2013. április 5., 22:57 (CEST)

Igazad van, a fr:Wikipédia:Masqueur de modifications cikk megfelelője az en:Wikipedia:Oversight, ami az Actions szakaszban több mindent említ. Oliv0 vita 2013. április 5., 23:09 (CEST)

A francia kocsmafalon ott a link a WMF kijelentése felé és mindenki felháborodik azon, hogy mindjárt több a hatósági nyomás az adminokra Franciaországban, mint Oroszországban… Ráadásul összehasonlítva a cikk akkori változatát a tegnapi módosítások utáni mai állapottal, semmi lényeges változás nincs, csak jobb a forrásolás. Oliv0 vita 2013. április 6., 07:58 (CEST)

Még a magyarokig is eljut a hír :-) : Béna kémek próbálták cenzúrázni a Wikipédiát (origo.hu). Oliv0 vita 2013. április 6., 20:52 (CEST)

Cite web

Kedves Karmela!

Örülök, hogy foglalkozol a témával, mert már gondot okozott. Ezek szerint a Béta verziót használjuk, amiben nem lett létrehozva a cite sablon, úgy, mint az A verzióban. Korábban át tudtam járni a két rendszer között és ha átváltottam, akkor a régiben használtam a cite sablont könyvekre folyóiratokra stb. Ez látszik, ha a régebbi szerkesztéseimet megnézem. Az angol wikiben is működik a dolog. Azt nem értem, hogy miért kell most arról beszélni, hogy milyen paraméterek épüljenek be a sablonba, nem jó a másik verzóban használatos? Vagy ez egy egyszerűbb forma akarna lenni? Vadszederke' 2013. április 6., 10:27 (CEST)

@Vadszederke: A {{cite web}}-hez nem nyúlok hozzá, az továbbra is változatlanul használható, ami most készül, az a {{CitLib}}-hez és a {{CitPer}}-hez még hiányzó {{CitWeb}} (alias citweb).
Az egyik cél egy lényegesen egyszerűbb a kód, ugyanis a „cite” sorozat kódja már úgy elkomplikálódott, hogy senki sem vállalkozik arra, hogy az esetleg szükséges módosításokat keresztül vigye rajtuk. Cél az is, hogy a megjelenése jobban megfeleljen a magyar szokásoknak. Cél továbbá egy magyar és egy rövid nemzetközi paraméterváltozat egyenrangú alkalmazása.
Lehet, hogy jó és szükséges mind a 61 (hatvanegy) paraméter, ami az en:Template:cite web-ben van, de ez nem eleve magától értetődő, végig kell gondolni. Valószínű, hogy nem kell mind, mert úgysem használja a kutya sem, és ezért felesleges lenne komplikálni a kódot. Ezen kívül tekintettel kell lenni azokra a konvenciókra is, amit a {{CitLib}} és {{CitPer}} bevezetett.
--Karmela posta 2013. április 6., 11:14 (CEST)

Persze. De én nem ezt kérdeztem. Hogyan állíthatom be a saját beállításaimban a cite sablont, ahogy korábban is volt ezen a felültelen, mint itt Vadszederke' 2013. április 7., 00:43 (CEST)

@Vadszederke: Nem tudom, és azt sem, hogy miért tűnt el onnan. A műszaki kocsmában kéne megkérdezni. --Karmela posta 2013. április 7., 00:48 (CEST)

Köszönöm.:( Vadszederke' 2013. április 7., 01:07 (CEST)

Keresés-egyértelműsítő lap

Bocs, hogy téged kérdezlek megint... de felmerült bennem egy kérdés: (Igazából egy költői is van, mert az is feltűnt, hogy sok hason-jelentésnek és azonos alaknak nincs egyértelműsítő lapja, de tudom, erre csak úgy lehet felelni, ha elkészíti az ember. :o) Viszont) keresésnél gyakran nemhogy nem az első találat, de a legördülő találatok között sincs az egyértelműsítő lap, csak ha a szó mögé írom, hogy „(e” ilyenkor már kihozza. Lehetne ezen módosítani, hogy amennyiben van egyért lap, az a keresőben prioritást élvezzen? (mondjuk nem tudom, hogy ilyenkor pl. mennyire zavaró, ha az alap alak oda mutat?) Fauvirt vita 2013. április 6., 12:09 (CEST)

@Fauvirt: Ezt kérdezd meg a műszaki kocsmában inkább, én mindenesetre úgy sejtem, hogy ezen mi nem tudunk módosítani. --Karmela posta 2013. április 6., 12:15 (CEST)

Marek Chalecki

Kedves Karmela!

A szerkesztési közreműködéseim mutatják, hogy dolgozom a fiú cikkeinek magyarításán. Kilenc cikk azonban nekem sok lesz. Lassan az első allapjának végénél járok. Napi bő negyedóránál többet nem kívánok lengyel kedvencem cikkeire fordítani. Meg tudnád szervezni, hogy mások is beszálljanak ebbe a munkába?– Pepo41 vita 2013. április 7., 11:22 (CEST)

CitWeb

Válaszoltam a hozzászólásaidra a próbalapomon. Üdv, ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 09:47 (CEST)

Kisbolygók listái

Helló Karmela!

A Csillagászati műhely lapján tett javaslatoddal kapcsolatban ott írtam, légy szíves nézd meg. – Porrimaeszmecsere 2013. április 8., 13:13 (CEST)

The Signpost: 08 April 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Sablon:Tipp-kép_beilleszt

Igazítottam néhány dolgon a {{Tipp-kép_beilleszt}} sablonban:

  • Föltűnt, hogy az átirányítást jelentő zöld linkek vajon miért nem működnek. Kiderült, hogy nem is zöld linkekről van szó, egyáltalán semmilyen linkről. Mivel megtévesztő volt, kiszedtem ezt a színezést.
  • A [[ ]] zárójelek neve az informatikában szögletes zárójel. Ezek a kapcsos zárójelek: {{ }} A tanácsadó szövegekben vigyázni kell a helyes szóhasználatra, különben később zavart okozhat.
  • A kép feltöltésére szolgáló link szövege aktuálisan nem az, hogy „kép felküldése”, hanem hogy „Fájl feltöltése”, félő, hogy a rossz néven nem találják meg.
  • A thumb képeknél felesleges a méret és elhelyezés megadása, ezek csak akkor kellenek, ha el akarunk térni az alapértelmezéstől. Mivel az eltérés nem tanácsos, a tippben is vigyázni kell arra, hogy ne toljuk előtérbe, ezt igyekeztem kifejezni a szövegben.
  • A szögletes zárójel képzésénél megadott képecske már nem volt aktuális.

--Karmela posta 2013. április 10., 16:42 (CEST)

Háát... nem is tudom! A pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve - szokták mondani. Te egy magasabb szinten látod ezeket, így biztosan igazad is van. Ne feledd azonban azt, hogy én egy vén mezei alszerkesztő másként láthatom. Ezért tartottam érdemesnek hogy színnel is kiemeljem.

  1. Valóban zöldek voltak azok a karakterek, amelyeket a kezdő wikipédistának be kell írni a kép beillesztésekor, (persze lehetne hupikék, vagy püspöklila stb.)
  2. A szögletes zárójel valóban rosszul lett megnevezve és bár többször is javítottam ezt nem vettem észre, (bocs)
  3. Amikor a sablon készült akkor még „kép felküldése” volt látható a menüben, megjegyzem: most semmi!
  4. A bélyegképeknél (thumb) nem tudtam hogy „felesleges” a méret és elhelyezés megadása, én mindíg megadom. Egyrészt azért, mert a WP-ben az alapértelmezést nem én állíthatom be, másrészt azt bármikor átállíthatják, harmadrészt csak akkor néz úgy ki a lap ahogyan azt a szerkesztője elképzelte. A saját wikimbe majd az általad javasolt formát fogom használni.
  5. Azt írod: „A szögletes zárójel képzésénél megadott képecske már nem volt aktuális.” Én a „Kölni kék” skint használom, amelyel a legutóbbi menüvariációig meg voltam elégedve. A szerk.gombok is a megszokottak és a 4. gomb most is ugyan az, mint amit a sablonba beillesztettem.

Kérdéseim:

  1. Tudható egyáltalán az hogy ki milyen skint használ?
  2. Miért nincsenek szinkronizálva, és/vagy választhatóvá téve a menük, a gombok stb.
  3. Lehetne-e olyan kapányt hirdetni hogy a társprojektekben is együntetű legyenek ezek a megjelenési formák? Hiszen eredetileg egységesek voltak. Itt persze arra is gondolok hogy a választható segédprogramok is átkerülhessenek a társprojektekbe. (Ha én át tudtam venni a sajátwikimbe a segédprogramok nagyobb részét (pedig nem tudok inglisül), akkor ez egy adminnak sem lehet túl nagy feladat.

Bocs hogy bőbeszédű voltam, de ha azt is számításba vesszük, hogy mennél több szerkesztőt szeretnénk idecsalogatni, akkor ezeknek jelentősége lehet. Nembeszélve arról hogyha egy wikis kirándul a másik wikibe, akkor új szabályok szerint kell szerkesztenie: Pl.: „kép felküldése” Úgy gondolom ezeket a dolgokat senki nem jelezte a fejlesztőknek, ezért vagyok kénytelen egy lebutított felületen szerkeszteni a Wikipédián és a Wikikönyvekben is. Volnánakmég ilyen ötleteim, de már így is sokat fecsegtem - elnézést kérek érte. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. április 11., 05:17 (CEST)

u.i.: Hidd el nem a csicsázás miatt, de megpróbáltam átszinezni a korábban volt zöldeket, most halványcián színnel jelenik meg. Lásd:{{Tipp-kép_beilleszt}} Kicsit bonyolult de hitem szerint a kezdőknek érthetőbbé válik. * Még egy kérdésem lenne: A kapcsolódó sablonok teljes listája helyett, talán célszerűbb volna a Tipp sablonok listáját beilleszteni. Ez egy kisebb méretű, de görgethető lista és nem tartalmazza a teljes szöveget - csak utal arra. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. április 11., 06:34 (CEST)
  • @KeFe, ha nálad nem látszik az Eszközök menüjében a Fájl feltöltése (a Szerkesztői jogok beállítása és a Speciális lapok között kellene lennie), az nagy baj, javasolom, hogy kérjél segítséget a műszaki kocsmafalon.
Az egyes projektek maguk döntik el, hogy hozzá akarják-e hangolni magukat a Wikipédia aktuális kialakításához. A szövegeknek van egy központi változata, de minden projekt eltérhet tőle tetszése szerint. A Wikipédia műszaki ellátottsága is akadozó, nehezen fogsz olyasvalakit találni, akit sikerül rávenni egy másik projektbe való kirándulásra, de hátha mégis, próbáld meg. Nekem biztos, hogy nincsenek ilyen ambícióim, még itt is csak néha-néha és csak érintőlegesen foglalkozom ilyesmivel. Esetleg a Wikimédia Magyarország Egyesület-belieknek javasolhatnál ilyesmit, hiszen az egyesület az összes tárgyprojektet támogatja, átfogóan.
Sajnos-sajnos nincs egy kialakult technikája és kultúrája még a Wikipédián belül sem, hogy az itteni változásokat hogyan kell a szerkesztőség tudomására hozni.
A magyar Wikipédián gyakorlatilag csak az alapértelmezésű Vector skin aktualizálása és karbantartása biztosított, csak erre van kapacitás és akarat. Senkinek sem tanácsolnám, hogy valamilyen másik skint válasszon, kezdőknek pedig különösen nem.
A Sablon:Tippdoc-on valóban érdemes alakítani úgy, hogy ne legyen olyan irdatlan hosszú minden egyes sablon végén, majd kitalálok rá valamit, hogy tömörebb legyen. Viszont egy hiányos listát valamilyen önkényes válogatásban kevesellnék, ezeknek a sablonoknak szükségük van a reklámra..
Ezúttal helyenként kikékítetted a szöveget, csakhogy a kék színezés éppolyan rossz, mint a zöld volt, mert ez is egy kattintható linket jelent, és megzavarod vele a kezdők tanulási folyamatát arról, hogy melyik színnek mi a jelentése.
Ráadásul következetlenül használod ugyanazt a színt kétféle funkcióra. Az, hogy valaminek a megszövegezése alkalmi, mint például a kép neve, az egy másik fogalom, mint hogy kötelezően meg kell-e adni. Az alkalmi megszövegezést dőlt betűvel szokták jelezni. Az pedig, hogy mi kötelező, mi nem, világosan kiderült az összefoglaló két sorból.
A rossz képet is visszaraktad. Nem „Ab” látszik az alapértelmezésű Vector skin esetén a belső link gombján, hanem egy láncszem. Kezdőknek arról kell írni, ami az alapértelmezés, és szinte bűn őket arrafelé terelni, hogy mást válasszanak, mint az alapértelmezés, mert elzárod őket vele a standard útmutatóktól.
Egy másik skint úgy tudsz a legegyszerűbben megnézni, hogy átmenetileg áttérsz rá, de nincs mód arra hogy egy szerkesztő vagy admin betekintsen abba, hogy másnál mik a beállítások.
A sablon színezését alakítsd ahogy akarod, de kérlek, hogy a jelenlegi megtévesztően színezett állapotában ne tedd rá kezdők lapjára, mert többet árt, mint használ. Egy gyakorlott szerkesztő el tudja dönteni, hogy mit kezdjen vele, de amíg színes, szépen kérlek ne ajánlgasd kezdőknek!
--Karmela posta 2013. április 11., 10:58 (CEST)
  1. Sajnos nem értünk egyet, de a fentiek miatt - tanácsodra - visszaállítottam a szinezetlen sablont. (KeFe)
    Köszönöm! --Karmela posta 2013. április 11., 17:50 (CEST)
  2. Azzal sem tudok egyetérteni, bár valóban ezt tapasztalom, hogy csak egy skin létezik és csakis azt fejlesztik. Akkor minek a többi változat? (KeFe)
  3. Azt is furcsának tartom hogy ha csak a Vektor skin fejlesztik, akkor miért butitják le a többit? Ha azt szeretnék a fejlesztők hogy mindenki a vektort használja, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha kiszedik a többi választható felületet, vagy letiltják a választását. (KeFe)
    Gondolom úgy lehet ez, hogy a nagyobb Wikipédiákban van elég ember arra is, hogy töbn skint is karban tartson, nálunk meg nincs rá kapacitás. Én sem tartom jónak ezt a helyzetet, csak fogalmam sincs, milyen megoldást lehetne találni rá. Azokra való tekintettel, akik más skint állítottak be eddig, nem lehet minden további nélkül megszüntetni skineket. (Karmela)
  4. Tévedsz ha aszt hiszed hogy a magam nevében beszélek, amikor hiányolom/rosszallom a menü átírását/lebutítását. Én már - amennyit itt szerkesztek - elboldogulok a hiányzó menük nélkül is, legfeljebb többet kell gépelnem, ha felakarok tölteni egy képet. (Most éppen nem akarok). (KeFe)
    Biztos vagy benne, hogy a menü le van butítva és hogy nincs ott a Fájl feltöltése? Rákattintottál arra, hogy Eszközök? Ha úgy sem jelenik meg, akkor azért nagyon is érdemes szólnod a műszaki kocsmában. (Karmela)
  5. Tisztelem a tudásodat, a Wikipédiában bevezetett fejlesztéseidet és azt is ahogyan kommunikálsz a vitalapokon. Éppen ezért írtam ilyen bőven le, hogy mi az amit nem kellene megengedni a wikiprojektekben. Rám nem hallgat a kutya sem, de (úgy gondolom) ha te szólnál ilyen ügyekről - azt figyelembe vennék. Persze ezt nem kérhetem és nem is kérem, ha te másként látod. Hidd el ezek még később visszaköszönnek a Wikipédián is. (KeFe)
    Köszönöm a bizalmadat, de szerintem csak az segíthet, ha a műszaki kocsmában mindenki jelzi, akinek valamelyik skinnel problémája van. Ha úgy tűnik, hogy nincs is rá igény, akkor kinek is jutna eszébe energiát invesztálni a dologba? (Karmela)
  6. Nem értem miért nevezed kéknek a ciánt? Színtévesztő vagy? Szerintem nem lehet összetéveszteni a linkek kék színével. Elmondhatom hogy 10 évig okítottam a kolléganőimet szóban és írásban egyaránt (még a DOS-korszakban keztem) és a színekkel való kiemelés vált be. Tehát a gyakorlatból veszem a bátorságot hogy csicsázzam, mert így sokkal jobban megértik. (KeFe)
    A színezés nem eleve baj, csak nagyon csínján kell bánni vele, mert könnyen válhat zavaróvá. Ráadásul ugyanaz a színkód készülékenként más és más módon jelenhet meg, az általad használt #2b7c7c kód az RGB típusú helyeken 16.9% piros, 48.6% zöld és 48.6% kék keverékeként jelenik meg, ahol viszont CMYK rendszer van ott pedig 65.3% cyan, 0% magenta, 0% sárga és 51.4% fekete, és ez összejátszva még más eltérésekkel is ahhoz vezethet, hogy más és más színként jelenik meg. (Karmela)
  7. Abban is tévedsz hogy a „projektek maguk döntik el”, hiszen senki nem kérdezte, mégcsak nem is jelezte hogy változást szeretne végrehajtani, csak egyzserűen lebutította a menüt. A Wikikönyvekben is ugyan ez a helyzet, a különbség csak annyi hogy a fél gombsort letörölték. A változás óta egyre kevesebben szerkesztenek, még a régiek is csak nagyon ritkán térnek be és akkor is csak egy - két karakternyi szerkesztéssel jelzik hogy - itt voltak. Ráadásul be sem lépnek csak kíváncsiak arra hogy történt-e változtatás. Ezt leellenőrizheted a Friss változtatásokban. (KeFe)
    Nem tudom, hogy ilyen egyértelműen csak ebből az egyből levezethető-e a szerkesztők fogyása a Wikikönyvekben, vagy más okai is vannak. Mindenesetre a szoftver változásai központilag történnek, és a szoftvert egy-egy új verzió kibocsátása után csupaszon kapják meg a projektek, és mindazzal, amit maga a projekt tett hozzá, újra fel kell ruházni. Ilyenkor mindig tele is van vele a műszaki kocsma, ez akadozva megy a Wikipédián is. Azonban ha nincs a projektben senki aki figyelné az értesítéseket a médiawikin, megfigyelné a változtatásokat a projektben, és elvégezné ezeket a kiegészítéseket újra meg újra, akkor a szegény projekt úgy marad, lecsupaszítva. Ez sajnos így van, akármilyen kellemetlen is. (Karmela)
  8. Régebben valóban megkértelek hogy segíts a Wikikönyvekben, de tudomásul vettem a nemleges válaszodat. Most ilyet nem kértem, így nem tudom mit értettél félre. (KeFe)
  9. Írod: a „rossz képet visszatetted” - ez az ikon nem rossz, mert jelenleg is ezt használom - létezik! Meg is indokoltam hogy a választásod szerinti skinben... (KeFe)
    Az ikon mást mutat, mint ami a szerkesztőablaknál látható az alapértelmezésű skin esetén,. --Karmela posta 2013. április 11., 17:50 (CEST)
  10. Már több alkalommal is kipróbáltam más-más skint, így a vektort is. Nekem egyik sem tetszik, talán azért mert már megszoktam a Kölni kéket - lehet. A sajátWikimben is ezt használom, pedig itt a beállításokat én határozhatom meg és a vektort is átszínezhetném, vagy törölhetném egyes beállításait, de újakat is tudnék hozzáadni. Mégsem tetszik!

További jó szerkesztést kívánok neked - Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. április 11., 14:02 (CEST)

  1. Szíved joga más skint választani. Csak a kezdőket ne tereld ebbe az irányba. (Karmela)
Egy átmeneti megoldásnak talán jó lesz: Sablon:Tippdoc
A színt lelehet venni róla...
Ha úgy sem tetszik állítsd vissza nyugodtan.
Talán Navbox-al szűkebre is szabható volna...

- Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. április 11., 15:18 (CEST)

Wd sablon

Szia és kellemes húsvéti ünnepeket, megírtam a Sablon:Wd/Automatikus törlés-t és szóltam Hercule-nek. A különbség a Sablon:Linkiw/Automatikus törlés-sel csak annyi volt, hogy nincs {{{3}}}. Oliv0 vita 2013. március 31., 08:48 (CEST)

Szia, Hercule írta nekem a francia wikin, hogy hozzátette a Wd-t a bot scriptjához, amit mindenképpen frissíteni kellett, mert valamiért nem futott. Oliv0 vita 2013. április 11., 22:50 (CEST)

@Oliv0: Köszönöm! --Karmela posta 2013. április 12., 07:36 (CEST)

OH.

Szia! Nem tudom, hogy véletlen egybeesés e – ha igen, akkor elnézést –, de mivel nem először láttam Nálad, így gondoltam talán hasznos lehet az infó, hogy az Osiris-féle Helyesírásra a végén ponttal írt OH. a redir, a pont nélküli OH az egyértlapra vezet. Itt most javítottam utólagos engedelmeddel: [1]Joey üzenj nekem 2013. április 12., 17:39 (CEST)

@Joey: Köszönöm! --Karmela posta 2013. április 12., 17:47 (CEST)

Támogatás

Köszönöm a támogató szavazatot :-), igyekszem megfelelni a bizalomnak. Ha bármi észrevételed van, jelezd nyugodtan a vitalapomon vagy e-mail-ben. --Rlevente üzenet 2013. április 17., 11:22 (CEST)

Giovanni75 kérdése

Szia

Ugye versenyen kívül is lehet folytatni a karbantartást? [[2]]

Pár cikket tudnék bővíteni, javítani :D,

--Giovanni75 vita 2013. április 17., 17:46 (CEST)

@Giovanni75: Hát hogyne, ez a Wikipédia :)
Szerkessz bátran!
Amúgy a karbantartó verseny kérdésekben nem vagyok illetékes, mások szervezték, részt sem vettem rajta, de ennyi még így is világos :)
--Karmela posta 2013. április 17., 18:09 (CEST)

The Signpost: 15 April 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Délkelet-Európa vagy Balkán-félsziget

Kedves Karmela! Elarchiválódott már a helyesírási kocsmafali szakasz, de gondoltam, jelzem nálad, hogy reményeim szerint minden olyan „Balkán-félsziget”-et és „Balkán”-t megtaláltam, amelyekre „Délkelet-Európa” hivatkozások voltak téve (ezek a „Délkelet-Európá”k vittek anno a Balkán-félsziget szócikkre, s ezt a belső hivatkozást kellett a már archiválódott szakaszban történt megbeszélés alapján megváltoztatni úgy, hogy ne oda vigyenek ezek a linkek). Azt hiszem, hogy kipipálható lenne »a hivatkozások javítása (előbb a sablonokban, majd a cikkekben« kipipálandó tétel. Jelenleg vagy a Balkán-félsziget szócikkre, vagy a Balkán (térség) szócikkre mutatnak a lapok, s esetleg megmaradt néhány hivatkozás, amely a Délkelet-Európa szócikkre. Igyekeztem értelmezni az érintett szócikkek szövegét, s aszerint eldönteni, hogy a javítandó belső hivatkozás a 3 közül melyik szócikkre mutasson. A döntés sok esetben egyértelmű volt, de sok esetben nem volt könnyű eldöntenem a Balkán-félsziget és a Balkán (térség) esetében; ahogy haladtam előre a javításban, s egyre több szócikket olvastam, egyre inkább elbizonytalanodtam. Ezért azzal kapcsolatban is meglehetősen elbizonytalanodtam, amit írtam az archiválódott kocsmafali szakaszban. Ezzel kapcsolatban tehát azt érzem, hogy még lenne munka, de azt hiszem, ez nagyon sok kutakodást igényelne, amire nincs energiám (elkezdtem az újpesti könyvtárban keresgélni, de ez a »Balkán«-értelmezés borzasztóan bonyolultnak tűnik nekem, s azzal szembesültem laikusként, hogy sokféleképpen értelmezett fogalom). Még azt is el tudom képzelni, hogy ezt a két szócikket mégiscsak valahogy egybe kellene gyúrni, de eléggé körül kellene írni, hogy a Balkán-félsziget és a Balkán nem mindig ugyanazt jelenti. Egyelőre nem tudom, mit tegyek ezzel a problémával. Talán nem túl nagy gond, hogy létezik ez a két szócikk, szerintem nem okoz zavart. Mindenesetre a kipipálandót elvégeztem. :) --Sphenodon vita 2013. április 17., 11:23 (CEST)

@Sphenodon: Köszönöm a munkádat! Igen, ezek a bizonytalanul körülvonalazott fogalmak különösen sok gondot okoznak itt, ahol egy cikk egy-egy jól elkülönült fogalomhoz lenne, kellene. Úgy képzelem, hogy a sok hozzáolvasott most érlelődni fog benned, és lehet, hogy egyszer még visszatérsz a Balkánhoz a Wikipédián. Én azt is el tudom képzelni, hogy egy olyan cikk szülessen, hogy „Balkán fogalmak”, aminek a témája maga a fogalmak különbsége és összefonódása. Vagy hogy ez egy szakaszcímmé legyen egy balkános cikken belül.
--Karmela posta 2013. április 18., 08:16 (CEST)

Köszönöm a válaszod, és tetszenek az ötleteid, elraktározom őket magamban! --Sphenodon vita 2013. április 18., 10:09 (CEST)

Re: Átnevezés

Szia! Észrevételed / figyelmeztetésed jogos. Mentség / mentegetőzés nincs. (Nem is lehet...) -- Fekist vita 2013. április 19., 09:21 (CEST)

Mácsa

Szia! Régen nem vettem már részt ilyen vitákban. Úgy emlékszem, egy-két éve voltak, akik amellett kardoskodtak, hogy ahol ha egy helységnév egyedi a mi nevezékünkben, de az egyezik egy más néven futó hely névváltozatával, ott is egyértelműsítsük a névtérben. Szerintem ez oltári nagy baromság és következetesen nem is lehetne megcsinálni, illetve szétszálazhatatlan katyvaszt okozna. De!

Ha Mácsát egyértelműsíted, mert van egy Galgamácsa és Ököritófülpös egyik falurészét Mácsának hívják, amiről nem készült még szócikk, de valaki fontosnak érezte, hogy feltüntesse, akkor szerintem két lehetőség van:

  • Mácsa (Románia), mivel Romániában csak egy Mácsánk van, ezért csak az ország szintjéig kell egyértelműsíteni
  • Mácsa (Arad megye), viszont akkor a Nagyürögdhöz tartozó Livada de Bihornak, amely Varga E. Árpád állítása szerint megegyezik az egykori Mácsapusztával, létre kéne hozni egy Mácsa (Bihar megye) átirányítást, amit persze senki sohasem fog keresni

Szép napot! --Auguste nu! 2013. április 19., 13:47 (CEST)

@Auguste: Valóban úgy kerek ez, ha az átirányítások is megvannak:
  • Amit Bihar megyében Mácsának is neveznek, arról nálunk „Mácsapuszta” néven van cikk, tehát van egy „Mácsa (Bihar megye)” » „Mácsapuszta” átirányítás.
  • Amit Magyarországon Mácsának is neveznek, arról nálunk „Galgamácsa” néven van cikk, tehát van egy „Mácsa (Magyarország)” » „Galgamácsa” átirányítás.
  • Az Arad megyében levő Mácsáról nem kell átirányítás, mert ennek Mácsa a neve, tehát maga a cikk a „Mácsa (Arad megye)”
  • Ha kizárható, hogy Ököritófülpös Mácsa nevű részéről valaha is önálló cikk készül, akkor az egyértelműsítő lapon közvetlenül a Ököritófülpös#Mácsa szakaszt is be lehet linkelni, de mivel ezt nem tudom megítélni, arra az esetre, ha mégis önállósodna egy komplett cikké, készítettem ehhez egy „Mácsa (Ököritófülpös)” » „Ököritófülpös#Mácsa” átirányítást is, ártani nem használ.
Nem mernék vállalkozni arra, hogy megítéljem, milyen neveken fogják keresni a különböző Mácsákat, hogy lesz-e aki mondjuk Galgamácsát így keresi, vagy sem, és hogy előfordulhat-e, hogy valaki egyszerűen csak Mácsaként belinkeli a konkurensek valamelyikét egy cikkben, vagy sem. Mindenesetre ha lesz ilyen, akkor a kereső célba fog találni, illetve a zöld szín figyelmeztetni fog a belső linknél, hogy végig kell gondolni, melyik Mácsáról is van éppen szó. A szimpla „Mácsa” egy olyan átirányítás, ami az Arad megyében levő Mácsára vezet, mert alighanem elsősorban ezt fogják Mácsa néven keresni vagy szimplán Mácsaként belinkelni.
--Karmela posta 2013. április 19., 23:40 (CEST)
  1. (Csak remélem, hogy valakinél van egy algoritmus rá, hogy egy többelemű helynév melyik elemét képzeljük el legitim névváltozatként, amelyről átirányítást készítünk... Tulajdonképp Mácsai Pálra nem kéne egy Mácsa (színész)?)
  2. Ebben a rendszerben Galgamácsa szerintem nem Mácsa (Pest megye), hanem Mácsa (Magyarország).
  3. A laptörténet szerint egyszer már átnevezted Mácsa (falu)ra, akkor Burumbátor visszanevezte Mácsára, most én nem fogom visszanevezni, inkább örülök, hogy Mácsára térsz vissza és nem nevezel át százasával. Viszont!
  4. Ha településekről szóló cikkeket átnevezel, légyszíves nevezd át a településsablont is, ti.: Sablon:Népesség/Mácsa.

Köszi! --Auguste nu! 2013. április 20., 00:07 (CEST)

Az utolsó mondatod nyilván csak tévedés volt. A legtöbben nyilván nem a Bihar, hanem az Arad megyei Mácsát fogják Mácsa néven keresni vagy szimplán Mácsaként belinkelni. – Auguste nu! 2013. április 20., 00:10 (CEST)
@Auguste: Valóban elírás volt, és a Magyarországra vonatkozó megjegyzéseddel is egyetértek, kijavítottam. A Mácsa (falu) egy teljesen mellé ment és rossz ötlet volt annak idején, időközben azonban intenzívebben foglalkoztam a településcikkek címadásának rendszerével. Előkészítettem egy útmutatót is erről, örülnék ha megnéznéd és elmondanád a vitalapján, hogy használhatónak tartod-e, illetve hogy milyen kiegészítést látsz még szükségesnek hozzá, mint ahogy ezt mindenkitől kérem, aki ezeket a sorokat olvassa. Itt található: Szerkesztő:Karmela/telep
--Karmela posta 2013. április 20., 00:29 (CEST)
El fogom olvasni. Köszönöm! --Auguste nu! 2013. április 20., 01:48 (CEST)

Wikipédia-vita:Szavazás/Országzászló életrajzi cikkekben, 2013

Kedves Karmela!

Szeretném, ha javítanád az eredményt a fő lapon. Vadszederke' 2013. április 20., 17:37 (CEST)

@Vadszederke: Közben ez már meg is történt, mert volt egy üzenet Joeylinetól, hogy javítsuk, ha valamit félreértett. --Karmela posta 2013. április 20., 17:53 (CEST)

A továbbiakat nem szeretném így duplikálva itt is, ott is tárgyalni, költözzünk át egészen a Wikipédia-vita:Szavazás/Országzászló életrajzi cikkekben, 2013 lapra.

--Karmela posta 2013. április 20., 18:10 (CEST)

re:Laptörténet

Gondolkoztam rajta, de uakkor nem akarnám kisajátítani azokat a szerkesztéseket, amik a cikk épülését szolgálták. Még gondolkozom a megoldáson, addig "off" dolgozom rajta. De köszönöm neked! Jól esik a figyelmed. Fauvirt vita 2013. április 20., 22:00 (CEST)

Teljes laptörténetek összefésülése nem nehéz, csak a részlegesé. --Karmela posta 2013. április 21., 07:57 (CEST)

Rendszám

Szia Karmela, bocs a zavarásért, de láttam az FV-n, hogy pont itt vagy. Nem néznéd meg ebben a fájlban, hogy látható -e a busz rendszáma? Már jó ideje feltöltöttem az új verziót, de purge után sem ürít nekem a szerveroldali gyorsítótár és még mindig a régi verziót látom. --PallertiRabbit Hole 2013. április 21., 08:01 (CEST)

...ráadásul ellenőrzötté sem tudom tenni. --PallertiRabbit Hole 2013. április 21., 08:03 (CEST)

@Pallerti: A rendszám nagyon is jól olvashatóan látszik. Esetleg megpróbálhatod kicsit más néven feltölteni az újat és azután a két laptörténetet egyesíteni. Talán segít. --Karmela posta 2013. április 21., 08:16 (CEST)

Köszönöm, közben megnéztem másik PC-n is bejelentkezés nélkül is és ott is látszik. Nem tudom, mi a csuda lehet ez. Ha rátöltöm még egyszer ugyanazt a verziót akkor az új, aktuálison megint csak látszik a rendszám, a régiről viszont eltűnik. Az új verzió viszont – ha jól tudom – külön nem törölhető, csak az összes. Nagyon üdvözítő, hogy az amúgy ötperces munkával félórákat kell kínlódni, mert nem merem addig magára hagyni a képet, amíg nem látom, hogy műxik. Megpróbálom azt amit ajánlottál. --PallertiRabbit Hole 2013. április 21., 08:21 (CEST)

...vááááá, nem engedi feltölteni, felismeri, hogy duplikátum kép (pedig más a fájlnév!). Teljesen nyugodt vagyok… --PallertiRabbit Hole 2013. április 21., 08:27 (CEST)
Sikerült átvernem, most működik – igaz más lett fájlnév. Köszönöm az ötletet! --PallertiRabbit Hole 2013. április 21., 08:36 (CEST)

Mikrobi (rádiójáték)

Hála és köszönet

--Robogos vita 2013. április 22., 18:36 (CEST)

The Signpost: 22 April 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 29 April 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 06 May 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 13 May 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Wikidata és adattömegek

Hali!

Ez már nem a községekhez tartozik, ezért jöttem vele ide. Látom, hogy a WD fejlődgetik, de ez még mindig használhatatlan az én szempontomból.

Magyarország összes településének évenkénti népességszámadatai az utolsó negyed századból rendelkezésre állnak egyetlen excel táblázatban. Na most ha ezt a mintegy 70 ezer adatot egyenként kell rögzíteni, akkor ennek semmi értelme. Az időigénye miatt sincs neki értelme, de van egy sokkal nagyobb gond: az adatok konzisztenciája.

Ha ez a 70 ezer adatelem egymástól független adatként létezik, akkor egyetlen egyet megváloztatva közülük az egész adathalmaz értelmetlenné válik: elvész az összegzés, az összehasonlítás és számos más stataisztikai művelet lehetősége. Én tehát olyan megoldásra várok, ami (1) lehetővé teszi egy ilyen excel tábla egyszerű feltöltését a relációk megadásával és (2) lehetővé teszi, hogy az egész adathalmaz vagy (a) védett legyen további matatás ellen vagy (b) egyetlen entitásként követhető a figyelőlaphoz hasonló technnikával, vagyis ha valaki megváltoztat benne egy adatelemet, akkor azt úgy lássam, mintha valaki megváltoztatott volna egy szót pl. a "Budapest" cikkben.

Amíg ilyet nem tud a WP és/vagy a WD, addig az ilyen típusú adatainak a megbízhatósága rendkívül alacsony fokú marad.

--Peyerk vita 2013. május 17., 22:31 (CEST)

Hát igen :( --Karmela posta 2013. május 17., 22:54 (CEST)

szándékváltás

Szia! Olvassad el Ezt. Üdv. Tambo vita 2013. május 21., 12:53 (CEST)

Válasz

Szia! Válasz ITT. Üdv. Tambo vita 2013. május 22., 21:06 (CEST)

The Signpost: 20 May 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Kérnék tőled egy kategóriát

Eléggé belejöttem a Luába. Így most telepítem a mi wikinkre a Modul:String modult. Ennek van egy globális opciója a error_category: "Hiba esetén meghatározza a hiba kategóriának a nevét és beépíti a hibaüzenetbe ezt. A hiányzó (default) kategória [Category:Errors reported by Module String]." Kérlek csinálj nekem egy ilyen kategóriát, hogy értsék a magyarjaink és akkor azt be tudom építeni a programba mint literál konstanst. A szerkesztői közreműködésemen keresztül megtalálod. Hát egyelőre most nem járőrködöm emiatt. --Pepo41 vita 2013. május 23., 16:19 (CEST)

@Pepo41, a kategóriát ugyan létre tudnám hozni, csakhogy jó lenne, ha hozzászólna a műszaki kocsma közönsége is, ezért átvittem a témát ide: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Lua, a Modul:String telepítése, Category:Errors reported by --Karmela posta 2013. május 23., 19:43 (CEST)


Köszönöm a segítséged. Most azon dolgozom, hogy az IP címeket sablonokból is le lehessen ellenőrizni. Oly módon, hogy telepítem az angolok szellemi termékét. Köszönöm még az elismerő túlzásodat is: "bedolgozta magát a Luába". Szerénynek kell lennem: még csak tanulom. Azért jólesett. Inkább azt mondanám: kezdek szárnyat bontogatni. Lényegében az történt, hogy a módszeremet követve nyelvet a nyelvből lehet megtanulni, azaz: Előbb elkértem Tgr-től egy programját, ő a mi gurunk. Később rákerestem azokra, akik az enwikin ebben guruk és kerestem azokat a programokat, amelyeket írtak. Ezeket kielemeztem, sőt kipróbáltam az allapjaimon. Ennek is megvannak a maga trükkjei (pl. eltartott egy ideig, amíg a "frame" objektum tulajdonságait igazán megértettem, sőt bele tudtam nézni, mi is van ebben). A szokott dolog: előbb rengeteg kérdőjel, aztán kezd oszlani a köd, végül eljön a napos idő (azaz átlátom mit és hogyan akart, ellesem a módszereit). Még jó ideig nem lesznek önálló programjaim, de türelem rózsát terem. Izgalmas egy dolog ez a Lua! --Pepo41 vita 2013. május 24., 13:39 (CEST)

McLaren F1

Köszi hogy szóltál erről, illetve köszönöm azoknak akik kibővítették. Megpróbálok még további infót keresni hozzá ami érdemleges, most is írtam hozzá egy érdekességet. Üdv, --XXLVenom999 vita 2013. május 26., 10:54 (CEST)

Sablon:Hivatkozássablonok

Kedves Karmela! Ahogy' pakolgattam ma a Növények műhelyében, megláttam a Sablon:Hivatkozássablonok dobozt, amelyben még a régi típusú sablonok szerepelnek. Nem tudom, hogy mi a helyzet velük kapcsolatban, amióta megszülettek az újabb hivatkozássablonok (Sablon:CitPer, Sablon:CitLib, Sablon:CitWeb): azaz hogy a régieket és az újakat egyaránt lehet még használni, vagy inkább csak az újabbakat ajánlott? --Sphenodon vita 2013. május 28., 16:14 (CEST)

Egyazon cikken belül célszerű ugyanabból a sabloncsaládból meríteni, de ettől eltekintve nincs korlátozás egyik sabloncsalád használatára sem. Érdemes lenne a {{Hivatkozássablonok}} sablont felokosítani az Pasztilla iniciatívájára létrejött új, magyarul is paraméterezhető és a magyar könyvészeti hagyományokat figyelembe vevő sabloncsaláddal is.

Ha valaki át akar térni a {{cite web}} sablonról a magyar paraméterezésű {{citweb}}-re, azt segíti a {{xcite web}} sablon, mert automatizálja a változtatásokat. Ha van rá igény, akkor készíthetek ilyet a {{citlib}}-re és a {{citper}}-re való áttérés megkönnyítésére is.

--Karmela posta 2013. május 28., 20:40 (CEST)

Köszönöm szépen a válaszod! Amikor találkoztam a műhelyben a hivatkozássablonos dobozzal, gondoltam arra, hogy fel kéne okosítani, s volt is rá érkezésem, hogy megtegyem, de fel is merült bennem a fenti kérdés, amit megválaszoltál. :) Szívesen megpróbálkozom a felokosítással, bár még ilyent nem csináltam. Sablonáttérési igényről nem tudok a műhelyben. --Sphenodon vita 2013. május 28., 21:08 (CEST)
„Felokosítottam” a dobozt az újabb sablonokkal, s szívesen venném, ha megnéznéd a jelenlegi formáját, hogy elfogadható-e így. :) --Sphenodon vita 2013. május 28., 21:46 (CEST)
Jó lett szerintem. Köszönöm a nép nevében :)
--Karmela posta 2013. május 28., 21:53 (CEST)
Köszönöm szépen a megerősítésed! A nép mindenek előtt! :) --Sphenodon vita 2013. május 28., 22:03 (CEST)

Okos dolog?

Szia! Én nem annyira tartom okos dolognak, hogy postást (kell) alkalmazni! A Commonsba van egy pár szerkesztésem ITT Nem hiszem, hogy a huwikin hülyébb lennék! Vandalizmusért kaphattam volna 3-7 napot. A semmiért meg 6 hónapot. Nem valószínű, hogy ennyi ideig postást fogok alkalmazni. Másfelől nem adom meg a lehetőséget, hogy mint a vércse lecsapjanak rám, és menjenek árulkodni a "jóakarók"! Már elkészült a kis wikiszünet sablon. Azt hiszem valahol itt van a lényeg: ITT. Üdv. Tambo vita 2013. május 24., 11:57 (CEST)

Szia! Talán mégsem okos dolog Lám Üdv. Tambo vita 2013. május 30., 15:32 (CEST)

sablonigazítás

Szia! Tudnál abban segíteni, hogy a {{CitLib}}(?)-et használó {{Janovics}}(?) sablonban lehessen használni a CitLib-nek a "pag" paraméterét? Tesztelni a Hamlet, dán királyfit lehet használni, oda beillesztettem a sablont paraméterestől. --Hkoala 2013. május 28., 17:13 (CEST)

Kész. Akár pag=, akár oldal= is írható, de nem kötelező megadni. Ezt bele kéne venni a sablon dokumentációjába, megcsinálod? --Karmela posta 2013. május 28., 20:31 (CEST)

Köszönöm szépen, majd alkalomadtán más sablonjaimba is bele fogom tenni. A dokumentációját legyártottam, de nem hiszem, hogy rajtam kívül bárki is használni fogja ezt a sablont. --Hkoala 2013. május 29., 09:07 (CEST)

The Signpost: 27 May 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

KiWi

Köszönöm szépen! Igyekszem megszolgálni! :-) Ogodej vitalap 2013. május 31., 18:19 (CEST)

WT határozat

Kedves Karmela! A Wikitanács a Lamarit elleni beadvány ügyében, melyben érintettként szerepelsz, meghozta határozatát. Üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2013. június 3., 21:33 (CEST)

Piros linkek a Földrajzinév-bizottság listáján

Szia Karmela, látom beírtál egy szép és hosszú feladatsort az Egyéb Kocsmafalra, aztán ki is törölted. Azt nem tudom, miért törölted ki, de ha mégis be akarod írni valahova, akkor a Földrajzműhely vitalapjára írd be, mivel ez pont a "szakmánkba" vágó feladat! Köszi! - Tündi vita 2013. június 5., 19:50 (CEST)

@Tündi: Azért töröltem ki az egyebesről, mert áttettem a helyesírási-nevezéki kocsmafalra, hiszen megnevezési kérdések alapján jött elő. Én úgy érzem, hogy részben legalábbis, nevezéki kérdésekről, egyértelműsítésekről, hasonlóakról lesz szó. Ha azonban a Földrajzműhely egészében magáénak érzi a feladatot és szívesebben látja a saját műhelylapján mint a nevezéki kocsmafalon, akkor semmi kifogásom ellene hogy átpakoljátok az egészet magatokhoz.
--Karmela posta 2013. június 5., 19:57 (CEST)

The Signpost: 05 June 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Re Takarítás

Ez a dolgom :-). Bár egy kicsit :-( is vagyok, hogy ilyenekkel találkozom. --Rlevente üzenet 2013. június 7., 22:05 (CEST)

Aláíratlan hozzászólások és a CET, CEST

Szia!

Igen, láttam már párszor, hogy te valami más szoktál az aláíratlan hozzászólások után írni, de nem jöttem rá a használatára.

Egyszerűbb lenne az "ai" sablont felokosítani a CET és CEST használatára, nem? Én biztos nem fogok emlékezni rá, hogy "a botok miatt célszerű lenne a CET vagy CEST jelölést beszúrni a dátum után".

Praktikus lenne, ha a "pót" sablont a "sablonok" listájából egy kattintással be lehetne szúrni, hogy ne kelljen már megint egy újabb sablon nevét megjegyezni. Megjegyzem, nem praktikus ékezetes betűkkel írni egy sablon nevét. Nem tudom, te milyen billentyűzetet, karakterkiosztást használsz, de én nem tudom ugyanazzal a kiosztással beírni például a "{{" vagy a "[[" jeleket és az ékezetes betűket, és egyrészt kényelmetlennek tartom az állandó váltogatást a kettő között, másrészt gyakran eltévesztem, harmadrészt külön meg kell néznem, hogy most éppen melyik van kiválasztva, a magyar vagy az angol kiosztás. Jó lenne erre is valami egyszerűsítő megoldást találni. Örömmel venném, ha tudnál tanácsolni valamit ezzel kapcsolatban.

A "pót" sablonnál ez úgy jelentkezik, hogy a szerkesztő átvált az angol kiosztásra, leírja a kezdő és záró dupla, csőrös zárójeleket, majd visszavált magyarra (az "ó" betű miatt) és beírja a zárójelek közé: "pót". Szerintem ennél egyszerűbben kellene egy sablon beszúrásának működnie (mondjuk két kattintással, ahogy fentebb javasoltam). misibacsi*üzenet 2013. június 8., 09:18 (CEST)


Szia!

A "pot" sablonnak így kell kinéznie, vagy nem jól használom? Vita:Lolcat. (elég, ha itt válaszolsz). misibacsi*üzenet 2013. június 9., 08:56 (CEST)

Hiányzott a „|” jel a két paraméter között, így helyes:

  • {{subst:pot |2012. július 27., 02:01‎ |109.255.209.58}}

Ez lesz belőle:

--Karmela posta 2013. június 9., 21:14 (CEST)

OK. misibacsi*üzenet 2013. június 9., 22:19 (CEST)

The Signpost: 12 June 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia