Főmenü megnyitása
Link szerkesztéshez
(heti bontás)
Előnézet
Portál:Világörökség/HétSzócikk/1 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Caernarfon castle from the west.jpg

A 13. században épített caernarfoni vár egyike a legimpozánsabb középkori építményeknek az Egyesült Királyság területén. I. Eduárd angol király építtette a Seiont folyó torkolatánál, ahonnan ellenőrizhette a fennhatósága alá került Észak-Walest, valamint a Menai-szorost és Anglesey szigetét. A várat James de Saint George, a király hadmérnöke tervezte a konstantinápolyi várfalak mintájára, melyeknek Eduárd keresztes lovagként nagy csodálója volt. 1911-ben a várban iktatták be walesi hercegnek VIII. Eduárd brit királyt. Ezt a hagyományt folytatva, itt iktatták be 1969-ben Károlyt, a jelenlegi walesi herceget is. 1986 óta a vár három másik várral együtt (Conwy, Beaumaris és Harlech) a Világörökség része I. Eduárd király várai és városfalai Gwynedd grófságban gyűjtőnéven.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/2 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Der bourbonische Königspalast in Caserta.jpg

A casertai királyi palota (olaszul Reggia di Caserta), a nápolyi Bourbon királyok egykori rezidenciája. A palotát Luigi Vanvitelli tervei alapján kezdték el építeni 1752. január 20-án VIII. Károly parancsára. A 18. század legnagyobb európai építkezése volt. Az építkezés 1780-ban fejeződött be I. Ferdinánd uralkodása alatt. Miután 1860-ban Két Szicília Királysága egyesült az Olasz Királysággal a palotát csak alkalmanként használták. 1919-ben III. Viktor Emánuel király az olasz népnek adományozta. A második világháborúban jelentős károkat szenvedett. A restaurálási munkálatokkal 1958 körül készültek el. Ekkor nyílt meg a múzeum, amely magában foglalja a királyi lakosztályokat, az udvari színházat és a kerteket. Pompájával, méreteivel és a hozzátartozó kertekkel a versailles-i, madridi és szentpétervári paloták mellett az egyik legnagyobb és legimpozánsabb királyi palota Európában. A palotát 1996-ban a Vanvitelli-vízvezetékkel és a casertai San Leucióval közösen felvették az UNESCO Világörökség listájára.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/3 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Castel del Monte.jpg

A Castel del Monte (eredeti nevén Castrum Sancta Maria de Monte) a legismertebb a II. Frigyes német-római császár által épített várak közül. Olaszország délkeleti részén, Puglia régióban fekszik Andria városától nem messze. Része volt annak a várhálózatnak, amelyet a császár építtetett a Szicíliai Királyság belső rendjének biztosítása céljából a mai Basilicata és Puglia régiók területén.

Az 1240-es években épült Castel del Montét Apulia kőkoronájaként is említik, különleges, nyolcszögletű alaprajza miatt. A vár nem hadászati szempontok szerint épült, és a hiányos korabeli dokumentumok alapján csak következtetni lehet esetleges ceremoniális szerepére. A vár virágkora egybeesett II. Frigyes uralkodásával, a császár halála után pusztulásnak indult. Szépségét és különlegességét 1876-ban fedezték fel ismét, amikor az olasz állam felvásárolta, majd több évtizedes munkálatok során helyreállíttatta. A várat – köszönhetően érdekes és egyedi építészeti megoldásainak – az UNESCO 1996-ban a Világörökség részévé nyilvánította.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/4 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Cinqueterre0004.jpg

A Cinque Terre (jelentése öt föld) a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto települések között. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare.

A partvidék része Levanto és La Spezia egyes részeit is magába foglaló Cinque Terre Nemzeti Parknak. Ez Olaszország legkisebb nemzeti parkja.

A vidék az ókor óta lakott, de gazdasága a 13. században indult fejlődésnek, amikor a Genovai Köztársaság része lett: ekkor létesítették a hatalmas olajfákkal és szőlővel beültetett teraszokat. A Genovával fenntartott szoros kereskedelmi kapcsolatnak köszönhetően lendületet kapott a mezőgazdaság, különösen a borászat, ami megalapozta a vidék hírnevét is. A 20. század végén a modern infrastruktúra kiépítése, a vidék turisztikai fejlesztése hozott újabb fellendülést. Ezt elősegítette, hogy a Cinque Terrét az UNESCO felvette a Világörökség listájára.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/5 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Delphi amphitheater from above dsc06297.jpg

Delphoi (görögül Δελφοί ) régészeti terület és modern város Görögországban. Az archaikus időkben a települést a világ közepének tartották és az Apollón tiszteletére emelt szentély-együttes az ókor legnépszerűbb jóshelye volt. Delphoiban találhatjuk az Omphaloszt (ομφαλός) – „a világ köldökét” – és a marmariai tholoszt (azt a fényképek százai által híressé vált kis kerek templomot, amelynek funkcióját a mai napig nem sikerült kideríteni). Itt, az Apollón-templom szívében (hesztia), égett az „isteni fény”: άσβεστος φλόγα – az az örökmécses, amelynek lángját Prométheusz az Olümposzról lopta az embereknek. A plataiai csata után a görögök ebből a szent tűzből vittek új lángot városaikba, életük felvirágoztatására. Delphoi több mint ezer éven át volt a hellén világ vallási központja, és jelentős hatást gyakorolt a politikai és társadalmi életre is.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/6 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Dubrovnik-L04-1.jpg

Dubrovnik régi magyar nevén Raguza (horvátul Dubrovnik, latinul: Rausium később Ragusium, olaszul: Ragusa), város és kikötő Horvátországban, az ország legdélibb részén, az Adria partján. Dubrovnik-Neretva megye székhelye, lakosainak száma 43 728. Az Adria gyöngyének nevezett várost korábban a Délszláv Athénnek is titulálták. A középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja volt a Raguzai Köztársaság székhelyeként, hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa volt. Virágkorát a 15. és 16. században élte, amikor 40 000 lakosával Európa legnagyobb városai közé emelkedett. I. Lajos magyar király 1358-ban megszerezte Velencétől, és egészen 1526-ig magyar fennhatóság alá tartozott. A város egyúttal a horvát művészet, nyelv és irodalom egyik központja, lakhelye sok híres költőnek, írónak, festőművésznek és tudósnak. Központja 1979 óta a Kulturális Világörökség részét képezi.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/7 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Durham Kathedrale Nahaufnahme.jpg

A Krisztus, Szűz Mária és durhami Szent Cuthbert-székesegyház vagy ismertebb nevén durhami székesegyház egyike a legjelentősebb angliai zarándokhelyeknek, hiszen itt vannak eltemetve Szent Cuthbert és Beda Venerabilis földi maradványai. A székesegyház a román stílus és a gótika közötti átmenet egyik legszebb példája, a normann építészet egyik kiemelkedő alkotása.

A székesegyház a szomszédságában lévő várral együtt Durham városának jelképe, 1986 óta pedig az UNESCO Világörökségének része.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/8 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Yard2.jpg

A durhami vár egyike a legjelentősebb észak-angliai normann váraknak. A Wear folyó kanyarulatában felépült, majdnem ezer éves múltra visszatekintő vár az évszázadok során jelentős szerepet töltött be a Brit-szigetek történelmében, hiszen a két ország egyesítéséig az Anglia és Skócia közötti ütközőzónában feküdt. Évszázadokon keresztül a befolyásos durhami hercegpüspökök rezidenciája volt, ma a nagyhírű Durhami Egyetem székhelye.

A vár a szomszédságában lévő székesegyházzal együtt Durham városának jelképe, 1986 óta pedig a UNESCO Világörökségének része.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/9 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
EdinburghFromCastle.jpg

Edinburgh (IPA: [ˈɛdɪnb(ʌ)ɹə]  Ltspkr.png kiejtése; skót gaelül: Dùn Èideann IPA: [tuːn ˈeːtʃən]; magyaros fonetikai átírása: edinboró) Skócia fővárosa és második legnagyobb lélekszámú városa.

A Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén. Edinburgh kikötője Leith. A vulkanikus eredetű területen elterülő várost 626-ban alapította Northumbriai Edvin, és a 15. században lett Skócia fővárosa. A híres Edinburgh-i Egyetemnek köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. A történelem során számos esetben volt csaták színtere; kifosztották, egy része tűzvészben megsemmisült, de lakói kiemelt figyelmet fordítanak történelmi hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására olyannyira, hogy 1995-ben az Óvárost és az Újvárost az UNESCO a Világörökség részévé választotta.

A különleges természeti adottságú, kedvező fekvésű, történelmi nevezetességekben és látnivalókban bővelkedő város gazdasága főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparra épül. A nagyszámú bank és az infrastrukturális háttér kiépítése lendületet adott a nemzetközi konferencia- és üzleti turizmusnak is.

Edinburgh élénk kulturális életének gerincét a szinte egész évben folyamatosan zajló fesztiválok adják, melyek közül kiemelkedik a minden év augusztusában megrendezett Edinburgh-i Fesztivál és az ehhez szervesen kapcsolódó The Fringe, ami a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja. A fesztiváleseményeken kívül a kulturális létesítmények sokasága kínálja programjait. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként, Edinburgh-nak adományozta a City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/10 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Pyramide Kheops.JPG

A gízai nagy piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis, ókori nevén Ahet Hufu, „Hufu horizontja / fényhegye”) az egyiptomi óbirodalmi Hufu (Ḫwf.w, görögösen Kheopsz vagy Szúfisz, Χεοψ, Σουφις) fáraóról elnevezett piramis. A gízai piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül.

Hufu uralkodása i.e. 2590 és 2540 között kezdődött, regnálási ideje 23 év körül lehetett (Manethón és a torinói királylista adatai ellentmondóak, Hérodotosz szerint 50 évig uralkodott). Piramisa ebből kiindulva i.e. 2580-2530 körül épült, a munkálatok pontos időtartama nem ismert. A nagy piramis az egyiptológia egyhangú álláspontja alapján az uralkodó temetkezési helyéül épült. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a piramiskörzetet halotti várossá teszik.

Hufu piramisa a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert ókori építmény. A mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága. A gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike.


Portál:Világörökség/HétSzócikk/11 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Hattusa.liongate.jpg

Hattuszasz (óasszír Ḫattuš vagy Ḫattum, hettita nyelven URUḫa-at-tu-ša-aš, magyarul Hattum vára, sokszor Hattusa vagy Hattusas írásmóddal, ékírással 𒌷𒄩𒀜𒌅𒊭) a Hettita Birodalom központja Anatólia középső részén a mai Boğazkale (korábban Boğazköy) nevű település közelében helyezkedett el. Ma látható épületeinek nagy része az i. e. 14. és 13. században épült, abban az időben, amikor a nagyhatalmú hettita uralkodók, főleg III. Hattuszilisz és III. (IV.) Tudhalijasz monumentális épületeket emeltettek a városban és kiterjesztették annak külső határait. Hattuszasz egy hegyes, völgyekkel és vízfolyásokkal tagolt vidéken épült egy még korábbi település helyére. Ahogy területe bővült, formája és elrendezése a környezethez igazodott. A település négy nagyobb részre osztható: Büyükkale és a rajta épült citadella (zárt, elkülönülő egység a városon belül); Felsőváros, Alsóváros és a Büyükkaya-hegy.

Hattuszasz legnagyobb kiterjedését az i. e. 14. és 13. század között érte el. Az ásatások során a Felsővárosban számos templomépületet azonosítottak, ahonnan nagy mennyiségű ékírásos dokumentum került elő. Az ásatások során öt réteget tártak fel. Az V. ásatási réteg egy i. e. 2000-ből való települést hozott felszínre, a IV. réteg a hettita betelepülés korszakából való. A fénykori Hattuszaszt a III/a. réteg rejtette. A III/b. réteg a késői újbirodalom kora, és a II. rétegtől hatalmas tűzvész nyomai választják el. A II. rétegben késői fríg korra utaló leleteket találtak, az I. réteg pedig hellenisztikus korú. A Felsővárost déli oldalról egy tornyokkal tagolt városfal védte, ezekbe építették a híres kapukat, az Oroszlános kaput, a Király kapuját és a Szfinxek kapuját. Az Alsóvárosban – melyet szintén egy fal vett körül – tárták fel a város legnagyobb épületét, az 1. vagy Nagy templomot. Egy főépületből és számos körülötte elhelyezkedő raktárhelyiségből állt, a vihar istenének, Teszubnak és a napistennőnek, Hebatnak ajánlották. Hattuszasztól 2 kilométerre északkeletre található Yazılıkaya (a „feliratos szikla”), ahol egy sziklaszentélyt építettek. A szentély kialakítása az i. e. 13. század második felében, III. (IV.) Tudhalijasz királynak tulajdonítható.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/12 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Khafre's Pyramid 2.jpg

A Hafré-piramis (más néven Khafré-piramis vagy Kephrén-piramis, angolul Chephren's pyramid vagy Khafre's pyramid, arab nyelven هرم خفرع – haram Ḫafraʿ) a gízai piramismező G2 jelű piramisa Kairó közelében, Egyiptomban. A gízai piramisok közül látszólag ez a legmagasabb, annak ellenére, hogy valójában alacsonyabb az épület, mint Hnum-Hufu piramisa. Ez annak köszönhető, hogy a plató magasabb pontján építették meg. Építtetője az óbirodalmi IV. dinasztia uralkodója, Hafré (kb. i. e. 2558–2532). Anyaga helyben fejtett mészkő, burkolata kiváló minőségű turai mészkő. A burkolat legalsó során vagy sorain asszuáni rózsaszín gránitot alkalmaztak.

A piramiskörzet több szempontból is különleges a korabeli hasonló építmények között: a mellékpiramisa a déli oldalon található, és a völgytemploma mellett a maga nemében egyedülálló szobor, a Szfinx készült, előtte külön templommal, amely szoros rokonságot mutat a piramiskörzet völgytemplomával. Másik ritka tulajdonsága, hogy a piramis csúcsa alatt egy jelentős darabon megmaradt az eredeti burkolat. A völgytemplomban és a halotti templomban talált szobortöredékek az egyiptomi szobrászat kiemelkedő alkotásai, amelyek alapján a királyi nagyplasztika fénykorának Hafré uralkodását tekintik. Mellékpiramisának felépítménye gyakorlatilag megsemmisült, alépítménye azonban fontos lelettel szolgált, amelyből a funkciójára lehet következtetni. A piramiskörzetben öt bárkaárok található, melyek közül kettőnek a fedőkövei is a helyükön vannak. Létezik egy további gödör is a halotti templom északi oldalán, amelyről feltételezhető, hogy egy hatodik bárkagödröt akartak ott kialakítani, de a munka félbemaradt.

A piramis és a hozzá tartozó épületek feltehetőleg már az Első átmeneti korban pusztulásnak indultak. A XIX. dinasztia idején már bizonyíthatóan megbontották a burkolatot. A piramisból kifejtett, kiváló minőségű turai mészkő évezredeken át kedvelt építőanyag volt. Ennek ellenére a piramis napjainkban kifejezetten jó állapotúnak számít.

Feltárásának története nagy mértékben hasonlít a Hufu-piramis feltárásáéhoz. Már Giovanni Battista Caviglia is megpróbált bejáratot keresni a piramisba, de csak Giovanni Battista Belzoni járt sikerrel. A piramist a későbbiekben is sokan, sokszor vizsgálták, az első valóban átfogó felméréseket John Shae Perring végezte. Auguste Mariette 1853-ban bukkant a völgytemplomban ma is megtekinthető rejtekhelyre, ahonnan a Hafrét a Hórusz-sólyommal ábrázoló szobor is előkerült. Később Flinders Petrie, Uvo Hölscher és Szelím Haszan kutatta a piramiskörzetet. Az 1990-es évek közepétől dr. Záhi Havássz és dr. Mark Lehner folytattak felméréseket és feltárásokat a piramiskörzeten és környékén. A munkálataik a III. évezredben is folytatódtak.

A piramiskörzet legjelentősebb leletei közé sorolható a Nagy Szfinx is, valamint a völgytemplom rejtekhelyén talált diorit királyszobor és más töredékek.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/13 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Hagia szophia view.jpg

A Hagia Szophia (görög betűkkel: Ἁγία Σοφία; latinul: Sancta Sophia; törökül: Ayasofya; újgörögösen: Ajía Szofía; a név jelentése: Szent [= isteni] Bölcsesség) bizánci építésű hajdani ortodox bazilika Isztambulban, Törökországban. Később mecsetként használták, ma múzeumként látogatható. A mai Hagia Szophia és előzményei neve kezdetben csak Nagytemplom (Megalé Ekklészia; Ecclesia Magna) volt. Az akkori általános közvélekedés szerint nem volt hozzá fogható méretű templom az egész korabeli „keresztény világ”-ban. A Hagia Szophia az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek, és egyben az első képviselője annak a specifikusan bizánci architektúrának, melynek szellemében az épület domináns eleme a kupola.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/14 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Runenstein Blauzahn 2.jpg

Jelling viking emlékei az összefoglaló neve két sírhalomnak, két rúnakőnek és egy templomnak, melyek Dániában, a közép-jyllandi Jelling településen állnak. Ez Dánia egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye; 1994 óta a Világörökség része.

Jelling a pogányságról a kereszténységre történő áttérés szimbolikus helye. Itt volt az első királyi székhely; Gorm király itt rakta le a dán állam alapjait, melyeket fia, I. (Kékfogú) Harald épített tovább. A rúnaköveket Gorm és Harald állíttatta, az egyik sírhalom egyes feltételezések szerint Gorm sírja, míg a templom elődjét Harald építtette. A ma látható, 11. századi templom a két hatalmas sírhalom között áll, előtte pedig a két rúnakő.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/15 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Kew Levendula.jpg

A Királyi Botanikus Kertek (angolul: Royal Botanic Gardens), vagy Kew Gardens (azaz Kew-kertek vagy Kew-park) világhírű növénykert és botanikai kutatóállomás London délnyugati részén, Richmond upon Thames kerületben. A kertek többes száma arra utal, hogy a Kew- és a Richmond-palota kertjeinek összeolvasztásából alakult ki. A 18. században alapították II. György fia, Frigyes walesi herceg és természetkedvelő felesége, Auguszta hercegné jóvoltából. Kewban közel 70 000 növényfajt gondoznak, melyek genetikai forrásként is egyre nagyobb szerepet játszanak. Herbáriumában mintegy 8 millió préselt példányt őriznek, ezzel a leggazdagabb a világon. A növénykertet az UNESCO 2003-ban a Világörökség részévé nyilvánította.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/16 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Tutankhamen map Valle Re Nilo space STS026-041-058.jpg

A Királyok völgye (arabul: وادي الملوك – Vádi el-mulúk; ritkábban وادي بيبان الملوك – Vádi bíbán el-mulúk, „a királyok kapuinak völgye”) egy völgy Egyiptom középső részén, ahol egy körülbelül 500 éves időszak folyamán, az i. e. 16.-11. század között (az ókori Egyiptom XVIII.-XX. dinasztiája idején) királyok és nagy hatalmú nemesek számára épültek sírok. A völgy a Nílus nyugati partján helyezkedik el, Théba (ma Luxor) városával átellenben, a thébai nekropolisz szívében. A vádi két völgyből áll, a keleti (ahova a legtöbb királyt temették) és a nyugati völgyből. A területen sok és jelentős régészeti és egyiptológiai kutatást végeztek a 18. század végétől, és a sírok ma is felkeltik sok kutató érdeklődését. A legújabb korban a völgy Tutanhamon sírja (és „a fáraó átka”) miatt a világ egyik leghíresebb régészeti lelőhelye lett. 1979-ben a Királyok völgyét a thébai nekropolisz többi részével együtt a világörökség részévé nyilvánították.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/17 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Egypt.KV62.01.jpg

A Királyok völgye 62 (KV62) Tutanhamon egyiptomi fáraó sírja a Királyok völgyében. A sír, amelyet Howard Carter brit régész fedezett fel 1922-ben, az egyetlen olyan fáraósír, amely a 20. századig közel érintetlenül fennmaradt. Felfedezése tulajdonosát – akinek neve az ókorban halála után hamar feledésbe merült – az egyik leghíresebb fáraóvá tette. A nyolc éven át tartó feltárás során kb. 3500 lelet került elő, közülük több olyan, ami a legismertebb óegyiptomi leletek közé tartozik. 2006-ig ez volt az utolsó sír, amelyet a Királyok völgyében találtak.

Tutanhamon gyermekként került trónra, a XVIII. dinasztia utolsó olyan fáraójaként, aki a királyi család vér szerinti tagja volt. Az uralkodóház vele kihalt, az őt követő Ayt és Horemhebet feltételezett családi kapcsolataik alapján sorolják a dinasztiához. Az ifjú fáraó uralkodása arra a időszakra esett, amikor Egyiptomban – az Aton napisten egyedüli tiszteletét bevezetni kívánó Ehnaton fáraó halála után – megkezdődött a régi istenek kultuszának helyreállítása. Ehnaton és közvetlen családtagjai emlékét – így Tutanhamonét is – a későbbi uralkodók igyekeztek kitörölni az emlékezetből. Ennek – valamint annak, hogy a kétszáz évvel később uralkodott VI. Ramszesz közeli sírja, a Királyok völgye 9 építésekor a törmeléket a Tutanhamon-sír bejárata elé halmozták – köszönhető, hogy az alig húszévesen elhunyt fáraó sírját két rablási kísérlettől eltekintve nem háborgatták, holléte egészen újkori felfedezéséig a feledésbe merült.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/18 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Luxor, Luxor Temple, south west view, Egypt, Oct 2004.jpg

A luxori templom (egyiptomi nyelven Ipet reszut, „déli hárem”) ókori egyiptomi templomkomplexum a Nílus keleti partján, Luxor városában (az ókori Thébában). A thébai háromság, Ámon, Mut és Honszu tiszteletére épült, akárcsak a közeli karnaki templomegyüttes. Az Újbirodalom idején az Opet-ünnep fő helyszíne volt.

A területen már a Középbirodalom kora óta templomok álltak. A ma álló templomot III. Amenhotep kezdte építeni uralkodásának közepe táján; a szentélyek, köztük az Amenhotep isteni születését ábrázoló képekkel díszített helyiség már a 30. évre, az uralkodó első szed-ünnepére elkészültek. II. Ramszesz idején a templom jelentős bővítésen esett át, később több uralkodó is kisebb bővítéseket végzett rajta. A 3. század végétől 7. századig római (bizánci) katonai táborként funkcionált, amelynek központi részén egy rövid ideig pogány templom, majd keresztény szentély is működött, majd az arab hódítás után az Abu el-Haggag mecset épült efölé. Így a luxori templom gyakorlatilag több mint 3000 éve megszakítás nélkül vallási jelentőségű helyként funkcionál.

A templom teljes hossza 189,89 méter, legnagyobb szélessége 55,17 méter.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/19 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Operaház budapest.jpg

A Magyar Állami Operaház (Budapest, Andrássy út 22.) Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.

Pest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, azonban az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésének köszönhetően a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az építkezés 1875-ben kezdődött és kilenc évig tartott.

A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor Ferenc József császár jelenlétében. E díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével. Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem volt képes megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit. A helyzet 1888–1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”. Az első világháború kitörése erősen visszavetette a színház fejlődését, az Operaház egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, köszönhetően Radnai Miklós és Márkus László igazgatók munkásságának. A második világháborút kisebb sérülésekkel vészelte át, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. 1945 óta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház. 1951-től a közönség igényeinek növekedése miatt az Operaházhoz csatolták a Városi Színházat, amely 1953-tól az Erkel Színház nevet viseli. Az operatársulat mellett a ház ad otthont a Magyar Nemzeti Balettnek is.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/20 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Cittadimatera1.jpg

Matera város (közigazgatásilag comune) Olaszország Basilicata régiójában, Matera megyében, a Gravina di Matera partján. A város nevezetessége a Sassi di Matera, a történelmi központot alkotó barlanglakásokból álló negyedek komplexuma, amely 1993 óta az UNESCO Világörökségének részét képezi. A komplexumot a történelmi központ (olasz nevén Cività) valamint a Sasso Caveoso és a Sasso Barisano alkotja. A már az őskorban lakott barlanglabirintusokban még a 20. század 50-es éveiben is éltek emberek áram és víz nélkül, rettenetes higiéniai körülmények között. Ez volt Olaszország egyik legnagyobb nyomornegyede. Lakosainak a város modern városnegyedeibe való áttelepítése után a barlangváros állapota leromlott, mígnem a 80-as években az olasz kormány programot indított megmentésére.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/21 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Mattias Budapest BÅn.JPG

A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom (hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom) Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék templom.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/22 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Stift melk 001 2004.jpg

A Szent Benedek-rendi melki apátság (németül Stift Melk) az Alsó-Ausztriai Melkben, a Duna mentén található. Wachau jelképeként az UNESCO világörökségi védelmét élvezi. Több mint 900 éve élnek itt szerzetesek Szent Benedek regulája szerint és látják el feladataikat, az oktatást és a lelkipásztori teendőket.

Naponta a világ minden tájáról érkező látogatók, turisták tömegei zarándokolnak az épületegyütteshez, hogy megcsodálják a barokk remekmű csodás szépségét. A National Geographic Traveler Magazin 2008 novemberében a „Best Historic Destination in the World” címet adományozta az apátságnak: 280 újságíró és idegenforgalmi szakember 109 történelmi célállomás közül a melki apátságot szavazta meg az első helyre. Az épületegyüttesben, amelynek csak a déli szárnya 240 méter hosszú, főtengelyének hossza 320 méter, 500 helyiséget foglal magában és 1 365 ablaka van, mindig van mit tenni: rendszerint 100 alkalmazott és a melki nagytérség cégeinek 200 dolgozója áll az apátság szolgálatában.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/23 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Menkaures Pyramid Giza Egypt.jpg

A Menkauré-piramis (ismert Mükerinosz-piramis néven is; egyiptomi nyelven Mer-netjer, jelentése: Az isteni piramis, vagy Mer Menkauré Netjer, jelentése: az isteni Menkauré piramisa) Egyiptomban, Kairó közelében található. Menkauré építtette a IV. dinasztia idejében. Diodórosz (Diodorus Siculus) és középkori arab történetírók említik, hogy még láttak a piramison Menkauré nevét tartalmazó feliratot. Egyike a gízai piramisoknak, a három nagy piramis közül ez a legkisebb. Több kisebb vagy kevésbé jelentős, és három nagyobb feltárást végeztek rajta, először Vyse és Perring 1837-ben, majd a Boston Museum és a Harvard University megbízásából George Andrew Reisner 1906-tól 1924-ig, később Rainer Stadelmann és Záhi Havássz, 1996-ban.

A 9. században al-Mamún kalifa (813833), Hárún ar-Rasíd fia, a Hufu-piramis feltörése után, mivel azt üresen találta a remélt kincsek helyett, a Menkauré-piramis lerombolását tervezte. A munkálatok nyoma a kürtőszerű hiány az északi oldalon. A 19. század végén Muhammad Ali Pasa a Menkauré-piramis burkolatából hurcoltatott Alexandriába rózsaszín gránit tömböket, az Arzenál építéséhez.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/24 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Sudan Meroe Pyramids 2001.JPG

Meroé ókori romváros Núbiában, a mai Szudánban a Nílus keleti partján, mintegy 200 km-re északkeletre Kartúmtól (é. sz. 16,936°, k. h. 33,710°). A város romjai Kabushiya, a temetők pedig Begrawiyah falu közelében találhatóak. Az utóbbi nevet szintén használják a lelőhelyre. Meroé a Kr. e. 8. – Kr. u. 4. század között létező Kusita Királyság egyik legfontosabb központja, majd a meroitikus kor alatt fővárosa volt. A Meroé név az ókori földrajzi forrásokban (Sztrabón, Idősebb Plinius) gyakran szerepel Meroé-sziget formában egy területi egység neveként, amely valószínűleg azonos a mai Butánával, a Nílus és az Atbara folyó által határolt területtel.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/25 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Mostar Old Town Panorama 2007.jpg

Mostar (ejtsd: mosztár) város és község Bosznia-Hercegovina déli részén, Hercegovina-Neretvai kanton székhelye, Hercegovina legnagyobb települése, a boszniai horvátok kulturális, politikai központja. A város nevét az azt keresztülszelő Neretva folyón álló hidak egyikéről, az úgynevezett „Öreg hídról” kapta (szerbhorvátul Most stari vagy Stari most; most = híd, stari = öreg). A középkori oszmán épületegyüttest felvonultató kisváros Bosznia-Hercegovina egyik fő turisztikai látnivalója. Az Öreg híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik. A polgárháborúban lerombolták, majd 2005-ben ismét régi alakjában építették újjá. A délszláv háború alatt Mostar számított a horvát kisebbség által kikiáltott, de hivatalosan soha el nem ismert Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság de jure fővárosának. A város etnikailag még mindig megosztott. A bosnyákoknak és a horvátoknak is külön egyetemük van. Mostar jelenleg is Hercegovina gazdasági központja, az ipari zóna a város nyugati részén alakult ki. Bosznia-Hercegovina legmelegebb városa: nyáron a hőmérséklet a 45 °C-ot is elérheti.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/26 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Collage Napoli.jpg

Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A város lakossága kb. 1 millió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei, között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/27 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Spiennes - Minières néolithiques de silex (2).jpg

A belgiumi Mons városától 6 km-re délkeletre lévő Spiennes közelében található Európa legnagyobb újkőkorszaki kovakőbányája, amely mintegy 100 hektár területre terjed ki, és leginkább a neolitikum közepe-vége felé (Kr. e. 4400-3000) volt használatban. A terület, amely Belgium Vallónia régiójában, Hainaut tartományban található, és teljes kiterjedése 172 hektár, 2000-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

A kova kitermelése a felszínen, gödrökben, illetve — meglehetősen egyedülálló módon — 8-16 méter mélyen fekvő tárnákban folyt, amelyeket keskeny, függőleges aknák kötöttek össze a felszínnel. A bányát a neolitikumban élő emberek számos generációja használta, melyek egymásnak adták tovább a bányaművelési és kőmegmunkálási technikákat, és a bányák fejtésének 1800 éve alatt több száz aknát, több ezer tárnát alakítottak ki, és kovakődarabkák millióit hagyták hátra a nagyobb darabok megmunkálása után.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/28 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Neues Museum Berlin EP1.JPG

A berlini Neues Museum (magyarul Új Múzeum) a Múzeum-szigeten található késői klasszicista épület, a 19. századi múzeumépítészet egyik legjelentősebb alkotása, Karl Friedrich Schinkel tanítványának, Friedrich August Stülernek a fő műve. (Stüler tervezte a Magyar Tudományos Akadémia budapesti épületét is.) 1843–1855 között épült. Nevét az 1830-ban megnyitott Királyi Múzeumhoz viszonyítva kapta, amely utóbbit aztán át is kereszteltek Altes Museumnak (Régi Múzeum). Az ipari építészeti eljárások és a vaskonstrukciók alkalmazásával a Neues Museum az építészet történetének is fontos emlékévé vált.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/29 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Pannonhalma - Bencés apátság.jpg

A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmai kistérségben, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.

A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/30 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Persepolis recreated.jpg

Perszepolisz (óperzsául: 𐎱𐎠𐎼𐎿 azaz Párszá, پارسه), ma: Taht-e Dzsamsid (تخت جمشید – Taḫt-e Ǧamšid), vagyis Dzsamsid trónusa) romváros Iránban, Siráztól 65 km-re, északkeletre fekszik. Neve ógörög eredetű, jelentése: a perzsák városa. I. Dareiosz perzsa király kezdte el építeni i. e. 515-ben, de még utódai sem tudták befejezni. I. e. 330-ban Nagy Sándor meghódította a várost, ekkor tűzvész áldozata lett.

Perszepolisz a szakrális főváros szerepét töltötte be. Egyes tudósok szerint a tavaszi napéjegyenlőség, a perzsa újév (Nourúz) ünnepségeinek székhelye volt. Ekkor a birodalom minden pontjáról érkeztek az alattvalók ajándékaikkal, hogy hódoljanak a királynak.

Az udvar Szúzából, az adminisztratív fővárosból érkezett, és az ünnepségek után Ekbatanába ment, amely a király nyári rezidenciája volt. A három várost összekötő úthálózat volt a legjobb az egész birodalom területén. A negyedik fontos város Paszargadai, amely II. Kürosz perzsa király idején főváros volt, és az Akhaimenidák alatt a koronázóváros szerepét töltötte be.

1979-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította az I., III. és VI. kritériumok alapján.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/31 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Treasury Petra.jpg

Petra (görögül: „szikla”, arab neve: البتراء, al-Butrá) romváros Jordániában. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. A 7. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek egyike.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/32 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
PompeiiStreet.jpg

Pompeji ókori római romváros Nápoly közelében, Campania olasz tartományban. Ókori neve eredetileg Pmpei, majd a latin korszakban Pompeii. A város a Vezúv lábánál, lávatalapzaton épült. Valószínűleg az oszkok alapították. Gazdasági és politikai fejlődését jelentősen befolyásolták a Nápolyi-öbölben megtelepülő görögök. A görög művészet hatása néhány templom, helyiség díszítésében és részben magán a várost körülvevő falon is felismerhető. Rövid ideig az etruszkok is birtokolták, majd a szamniszok. Pompeji részt vett a campaniai városok Róma elleni szövetségében, ennek következtében Kr. e. 89-ben Sulla csapatai megostromolták. Noha szövetségesei segítettek az ostromnak ellenállni, a város Kr. e. 80-ban behódolt Rómának. Ezt követően Colonia Cornelia Veneria Pompeianorum név alatt római kolónia lett. A Vezúv kitörése pusztította el 79-ben. Hatalmas hamu- és lapillitömeg lepte be a várost, teljesen eltemetve azt.

Pompeji első megtalálása teljesen véletlenszerű volt. A 16. században a Sarno-folyó szabályozási munkálatai során bukkantak rá az első falmaradványokra. 1748. április 6-án kezdték meg hivatalosan az ásatásokat Rocque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével, akinek nevéhez fűződik Herculaneum 1738-as felfedezése is. A rövidesen híressé vált lelőhely kiemelt szerephez jutott az újkori európai kultúra fejlődésében. Napjainkban Olaszország egyik kiemelt turisztikai célpontja, a Világörökség része.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/33 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Hradcany.jpg

Prága (csehül Praha, [ˈpraɦa], németül Prag) a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította.

Az „arany Prága” név valószínűleg I. Károly cseh király és (IV. Károly néven) német-római császár (1347–78) idejéből származik, amikor arannyal vonták be a prágai vár tornyait. Egy másik elmélet szerint Prágát az alkimisták és az aranycsinálók tevékenységét ösztönző II. Rudolf német-római császár uralkodása alatt nevezték el „aranynak”.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/34 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
San Giorgio Giorgio Leggio.jpg

Ragusa (szicíliai nyelven Raùsa) város (közigazgatásilag comune) Olaszországban, Szicília déli részén. Az azonos nevű megye székhelye. A város az Iblai-hegység déli részén fekszik, szurdokvölgyek által tagolt dombvidéken. Az antik Hübla Héraia helyén kialakult várost 1693-ban egy súlyos földrengés elpusztította. Az újjáépítés során két nagyobb városrész alakult ki: Ragusa Ibla (az antik város helyén) valamint ettől nyugatra Ragusa Superiore. Politikai és vallási különbözőségek miatt a két városrész 1926-ig önálló volt. Elsősorban az újjáépített Ibla arculatára jellemző az egységes barokk stílus, aminek köszönhetően a Val di Noto többi barokk városával együtt 2002 óta az UNESCO Világörökségének része.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/35 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Egypt.Ramesseum.02.jpg

A Ramesszeum II. Ramszesz ókori egyiptomi fáraó halotti temploma. A luxori templommal szemben, a Nílus nyugati oldalán, II. Amenhotep és IV. Thotmesz templomai közt épült az i. e. 13. században. A falakat a fáraó hadjáratait megörökítő reliefek borítják: a kádesi csatát, a hettiták elleni és a szíriai győztes háborúkat bemutató domborművek.

A templomot Ramszesz röviddel trónra lépése után kezdte el építeni Ameneminet és Penré építészek irányításával, a munkálatok kb. a 22. évig folytak, de a 30. évben megrendezett első szed-ünnep előtt már bizonyosan befejeződtek. Területe mintegy 15 000 m². Ameneminet, „a királyi emlékművek építésének főfelügyelője” Ramszesz gyerekkori barátja volt. Magán a területen korábban is építkeztek már; a nagy oszlopcsarnok alatt középbirodalmi sírt tártak fel gazdag leletanyaggal.

A monumentális épület két udvart és pülónt, egy ünnepi oszlopcsarnokot és egy négyoszlopos szentélyt foglal magában. Eredeti neve „az Évmilliók Temploma Uszermaatré Szetepenrének, aki egyesül Thébával Ámon nyugat-thébai birtokán”. A görög korban Ozimandiasz sírjaként és Memnoniumként ismerték, előbbi nevét Diodórosz Szikulosztól kapta az első udvarban álló hatalmas kolosszusról, melyet Ozimandiasznak neveztek (ez Ramszesz uralkodói neve, az Uszermaatré Szetepenré eltorzított változata), utóbbi nevét Sztrabóntól, a második oszlopos udvarban álló „Ifjabb Memnón” szobor után. Mai nevét Rhamesséion formában Jean-François Champollion alkotta, aki 1829-ben látogatta meg a romokat, és a hieroglifák elolvasásakor azonosította Ramszeszt mint építtetőt.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/36 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Rila 11.jpg

A rilai kolostor (bolgárul Рилски Манастир, Rilszki Manasztir), Bulgária és a Bolgár Ortodox Egyház legnépszerűbb és legszentebbnek tartott kegyhelye Délnyugat-Bulgáriában helyezkedik el a Rila-hegységben. Története a 10. században kezdődött, amikor a bolgárok védőszentje, Rilai Szent János (Иван Рилски, Ivan Rilszki) a környéken vonult remeteségbe, majd halála után a követői kolostort alapítottak. A török időkben vált kulturális központtá, amely helyzetét a bolgár nemzeti ébredés korában is megőrizte, sőt megerősítette. 1976-ban nemzeti történeti emlékhellyé nyilvánították, 1983-ban pedig az UNESCO felvette a világörökség-listára.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/37 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Lightmatter Sistine Chapel ceiling.jpg

A Vatikánban található Sixtus-kápolna mennyezetfreskója Michelangelo egyik műve, a világ egyik legismertebb alkotása és az 540 m² területével legnagyobb egybefüggő freskója. Egyedülálló tablója az Ószövetség szereplőinek és eseményeinek. Az itáliai reneszánsz korában, 1508 és 1512 között keletkezett alkotás számtalan elemből áll. Kilenc központi festményen örökíti meg Mózes első könyvének jeleneteit, köztük található a freskó legismertebb részlete, az Ádám teremtése, amelyet számtalanszor feldolgoztak a populáris kultúrában. Ezenkívül hét ószövetségi próféta, öt szibilla arcképe, bibliai jelenetek, Krisztus őseinek felsorolása, mellékalakok és a maga korában újszerű látszólagos márványdíszítés teszik teljessé ezt a művet.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/38 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
DenglerSW-Stromboli-20040928-1230x800.jpg

Stromboli (szicíliai nyelven: Stròmbuli) a Tirrén-tengerben, Szicíliától északra elhelyezkedő vulkáni eredetű Lipari-szigetek (Lipari, Vulcano, Salina, Panarea, Filicudi és Alicudi) legészakibb tagja. A tipikus rétegvulkán a Föld egyik legaktívabb, csaknem folyamatosan működő tűzhányója. Neve a görög Στρογγυλή (Strongyle) szóból ered, ami szabályos kúp alakjára utal.

A sziget közigazgatásilag a 40 kilométerre délnyugatra fekvő Liparihoz tartozik, így azzal együtt az olaszországi Szicília régió Messina megyéjének része. Két apró településének – Stromboli és Ginostra – összlakossága 400 körül van.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/39 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Surtsey eruption 1963.jpg

Surtsey (IPA: ['sør̥tsɛi]) Izland partjaitól délre található vulkanikus eredetű sziget, amely az ország legdélebbi pontja. Egy a tenger alatt 130 méter mélyen kezdődő vulkánkitörés hozta létre, amely 1963. november 14-én érte el a felszínt. A kitörés valószínűleg pár nappal korábban kezdődött és 1967. június 5-éig tartott. A sziget ekkor érte el legnagyobb területét (2,7 km²), ám azóta mérete a szél és a hullámzás eróziós tevékenysége miatt folyamatosan csökken. 2002-ben mindössze 1,4 km² volt a felszíne.

A sziget a skandináv mitológia egyik alakjáról, a tűzóriás Surturról kapta a nevét, mely izlandiul annyit jelent: Surtur szigete.

Surtsey keletkezését nagy érdeklődéssel figyelték a vulkanológusok, létrejötte óta pedig kiemelt figyelmet szentelnek neki a botanikusok, biológusok, ugyanis alkalmukban állt megfigyelni, hogy egy kietlen, kopár szigetet hogyan népesítenek be a különböző fajok.

A szigetet létrehozó, tengerfenéken található hasadék a Vestmannaeyjar tenger alatti vulkanikus rendszer része. Ez a lokális rendszer része az Atlanti-óceánt hosszában keresztülszelő, Közép-Atlanti-hátságnak. A Surtseyt létrehozó vulkáni tevékenység következtében egyéb kisebb szigetek is keletkeztek (például Jólnir), de ezek többsége hamar erodálódott.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/40 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Lanchid-bp.jpg

A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben általában csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, egyben legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte és báró Sina György finanszírozta. A Lánchíd volt az első állandó híd Pest és Buda között, egyben a teljes magyarországi Duna-szakaszon is. A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849-ben avatták fel. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Clark Ádám volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők oroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd megépítésének teljes költsége (előmunkálatok, a budai oldalon lévő kincstári épületek megváltása, Pestnek és Budának kifizetett kárpótlás) 6,575 millió forintot tett ki, ebből a híd 4,4 millióba került.

A II. világháború végén a német hadsereg a hidat felrobbantotta. Az újjáépített hidat első felavatásának 100. évfordulóján, 1949. november 20-án nyitották ismét meg. Legutóbb 19861988-ban újították fel. A pillérek boltívein lévő régi szocialista címereket az eredeti Kossuth-címerekre 1996-ban alakították vissza. A nyári hónapok hétvégéin és bizonyos ünnepi alkalmakkor lezárják a járműforgalom elől, átadva a hidat a gyalogosforgalomnak.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/41 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Zonnepoort tiwanaku.jpg

Tiahuanaco (ajmara nyelven: Tiwanaku, ejtsd kb. „tivanaku”) egy preinka kultúra vallási és kultikus központja Bolíviában, a Titicaca-tavat körülvevő fennsíkon, 3900 méter magasságban. A város, amely virágkorát 400–900 között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Különleges kidolgozottságú bazalt, andezit és mészkő építményei – templomai, terei – a megalitikus építészet remekei. A mai látogatót megdöbbentik e „nem emberi léptékű, gigantikus kőtömbök (…), melyek még romos állapotukban is lenyűgözőek.” A város napjaink régészeti kutatásainak egyik legvitatottabb leletegyüttese: nincs tudományos magyarázat arra, hogy az írásbeliséget nem ismerő korabeli ajmara-indiánok miért és milyen technológiával emeltek ilyen óriási építményeket. Tiahuanaco romja 2000 óta része az UNESCO kulturális világörökségének.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/42 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Beijing-forbidden4.jpg

A Tiltott Város (Peking) a Ming-dinasztiától a Csing-dinasztia végéig, csaknem ötszáz éven át szolgált a kínai császárok lakóhelyeként és a kínai birodalom ceremoniális és hatalmi központjaként.

Az 1406 és 1420 között épült komplexum 980 épületből, bennük 8707 szobából áll, és 720 000 négyzetméteren (ebből 150 000 m² beépített) terült el. Az épületegyüttes a hagyományos kínai palotaépítészet remekműve, és sok évszázadon át befolyásolta a kulturális és építészeti irányzatokat Kelet-Ázsiában és másutt. 1987-ben lett a világörökség része, az UNESCO a világ legnagyobb régi faépület-együtteseként tartja nyilván.

1925 óta a Tiltott Város a Palotamúzeum szervezeti keretébe tartozik. A múzeum hatalmas anyaga a Ming és a Csing dinasztiák császári gyűjteményein alapul, de a kollekció egy része a kínai polgárháború nyomán a tajpeji Nemzeti Palotamúzeumban található.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/43 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Gran Cratere e Lipari.JPG

Vulcano (szicíliai nyelven: Vurcanu) a Tirrén-tengerben, Szicíliától északra elhelyezkedő vulkáni eredetű Lipari-szigetek (Lipari, Salina, Panarea, Stromboli, Filicudi és Alicudi) legdélibb tagja. A sziget nevét Vulcanus római istenről kapta, mivel az ókori rómaiak úgy tartották, a tűzhányó alatt található a tűz istenének műhelye. A mai vulkán szó e sziget nevéből eredeztethető.

A sziget a szomszédos Lipari közigazgatása alá tartozik, így azzal együtt az olaszországi Szicília régió Messina megyéjének része. A szigettel azonos nevet viselő, számos kis részből álló település összlakossága 500 fő körül van.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/44 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Taj Mahal in March 2004.jpg

A Tádzs Mahal (hindiül: ताज महल, perzsa nyelven: تاج محل jelentése: „A paloták koronája”) az indiai Agrában, a Jamuna folyó partján található mauzóleum elnevezése, amely valójában egy teljes épületkomplexumot takar, ennek része maga a fehér márvány síremlék is. Sáh Dzsahán mogul sah 1632 és 1647 között építtette 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Őt is itt helyezték örök nyugalomra.

A Tádzs Mahal a mogul síremlék-építészet csúcspontja, amely nem csak annak stílusjegyeit viseli magán, hanem ötvözi azt a helyi hagyományokkal is. Bár hatással volt későbbi síremlékek építésére is, az épület egyedi arányai, finom díszítettsége utánozhatatlanná tette. 1983-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára mint kulturális helyszín.

A tökéletes arányaival feltűnő, nemes anyagokkal gazdagon díszített műemlékegyüttes nemcsak építészeti jelentőségű, hanem a hozzá kapcsolódó legendák és történetek révén az örök szerelem emlékműveként is ismert. Számtalan művet ihletett a képzőművészet, az irodalom, a filmművészet, a zene területén, egyúttal a komplexumban található mecset miatt ma is a vallásos áhítat színhelye.

India leglátogatottabb turistalátványossága, évente több mint 2,5 millió látogató keresi fel, de ugyanakkor ez okozza jelentős állagromlását is, ami miatt 1996-ban felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékei közé. 2007-ben a világ hét új csodája közé választották.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/45 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)Exclamation mark red.png [[Kép:|left|150px]]
[[|Tovább a szócikkhez...]]
Portál:Világörökség/HétSzócikk/46 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Amon karnak.jpg

A karnaki templomkomplexum az ókori Egyiptom egyik leghíresebb épületegyüttese, a világ legnagyobb ókori vallási jelentőségű helye. Egyiptom turistalátványosságai közül csak a gízai piramisok vonzanak több látogatót. Több mint száz hektáron terül el és három nagy, elkerített templomkörzetet, valamint több kisebb templomot foglal magába. A három templomkörzetből Ámon-Ré főistené a legnagyobb, ettől délre felesége, Mut temploma áll, mellyel kosfejű szfinxekkel szegélyezett felvonulási út köti össze, északra pedig Théba Ámon előtti főistenének, Montu hadistennek a temploma áll.

Az építkezés körülbelül 30 fáraó uralkodása alatt tartott, a Középbirodalomtól egészen a görög-római korig. Az ókorban Ipet szutnak („kiválasztott hely”) hívták, és Egyiptom újbirodalmi fővárosa, Théba mellett állt. Mai nevét Al-Karnak faluról kapta, ami mellette található. A templom területe kétszerese a faluénak, ezért általában a templomot, nem a falut értik Karnak alatt. A templomegyüttes a Nílus partján áll, kb. 2,5 km-nyire Luxortól.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/47 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Abu Simbel, Ramesses Temple, front, Egypt, Oct 2004.jpg

Az Abu Szimbel-i templomok a Nasszer-tó nyugati partján fekvő sziklatemplomok. Núbiának az Egyiptomhoz tartozó részén állnak Abu Szimbel helység délkeleti szegélyén, és az i. e. 13. században épültek II. Ramszesz, az óegyiptomi Újbirodalom XIX. dinasztiájához tartozó fáraó parancsára. A Nagy Templomot Ré-Harahtinak, Ptahnak és Ámonnak szentelték – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, de valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni; neve az ókorban Hut-Ramszesz-Meriamon, azaz Ramszesz-Meriamon temploma volt, a Kis Templomot Hathor istennőnek szentelték, aki itt Ramszesz felesége, Nofertari alakjában jelenik meg.

Az Abu Szimbel-i templomok 1979 óta szerepelnek az UNESCO kulturális világörökségek listáján. Egyikük sincs eredeti helyén. Az Asszuáni-gát építése során, hogy a Nílusnak a Nasszer-tóvá duzzadó vize ne lepje el őket, 1963 és 1968 között szétbontották, és 64 méterrel magasabban az Abu Szimbel-i fennsíkon ismét felépítették a templomokat. Itt a Nasszer-tó egy szigetén állnak, amit Abu Szimbellel egy gát és az azon épült út köt össze.

Az Abu Szimbel név az arab Abu Sunbul európaizált változata, az antik Ipsambul helységnévből ered. Az Újbirodalom fáraóinak idejében a régió valószínűleg a Meha nevet viselte. Ennek megerősítése azonban mind a mai napig nem sikerült. Az Abu Szimbeltől mintegy 20 kilométerre délnyugatra lévő Ibsekben is volt egy Hathor tiszteletére emelt templom, az ibseki Hathor-templom. Ezt a területet a mai Szudánban a Nasszer-tó vize befedi. Az asszuáni-gát építéséig kissé északra esett a a Nílus második kataraktájától.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/48 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Alberobello Souvenir Shops.jpg

Alberobello város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.

A város hírnevét a trullóinak köszönheti, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag (például habarcs) és fa tartószerkezet mellőzésével. A kis város kiépülésében II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe, aki segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve Puglia más részeiről érkező menekülteknek. Annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek. Végül azonban fény derült a turpisságra, és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával. Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt, akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak. A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenkedések miatt a város 1797-ben küldöttséget menesztett a király elé, aki rövid idő alatt aláírta a város szabadságát jelentő dekrétumot.

A trullók jelentőségét és egyediségét az olasz kormány már 1910-ben elismerte, ekkor nyilvánították műemléknek a Monti negyedet. 1930-ban az Aia Piccola negyedet is védett területté nyilvánították. 1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a trullókat, azzal az indoklással, hogy régmúlt idők egyedi kultúrája fennmaradásának bizonyítékai, amelyek révén sajátos városkép alakult ki Alberobellóban.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/49 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Amalfi Piazza del Duomo Italy 2.JPG

Amalfi kisváros Olaszország Campania régiójában, Salerno megyében.

A várost valószínűleg Nagy Konstantin császár katonái alapították 320-ban. A középkorban az Amalfi Köztársaság fővárosa volt és egyben az egyik legfontosabb földközi-tengeri kikötő, Salerno vetélytársa. A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitana-t, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták. Amalfi kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiókhiában és Jeruzsálemben, az utóbbi helyen 1048-ban általuk alapított Szent János-kórházból eredeztetik a johanniták rendjét. A papírgyártó műhelyeiről és a limoncellójáról világszerte híres település ma az Olaszországba látogató turisták egyik kedvenc célpontja. Itt született Flavio Gioia, a mágnestű feltalálója is. Természeti szépségei és gazdag történelmi, kulturális öröksége miatt a környező településekkel együtt 1997 óta az UNESCO Világörökségének része.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/50 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Angkor wat temple.jpg

Angkor, a khmer templomok ősi városa Kambodzsa szívében a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 8021432 között. A birodalom legnagyobb kiterjedése idején magában foglalta Csenla államot, a mai Kambodzsa síkságait, valamint a mai Laosz és Thaiföld jelentős részét és a hajdani Kokinkínát, a Mekong deltáját. Az uralkodók hol megerősítették Angkor fővárosi státuszát, és tiszteletben tartották eredeti városszerkezetét, hol lerombolták, vagy a korábbiaktól elkülönülő, saját várost építettek hozzá. Így egészen különleges épületkomplexum jött létre a Mekong medencéjének „nagy tava”, a Tonlé Szap közelében, Phnompentől 242 kilométerre északnyugatra.

A 20. században 200 négyzetkilométeres területet tisztítottak meg az őserdőtől, s ezen több száz templom és szentély áll – közöttük a világ legnagyobb vallási célú épülete, Angkor vat. Csak a templomokat rakták kőből, az összes többi építményt – a királyi palotákat is – fából ácsolták, mára tehát ezek mind az enyészeté lettek, így Angkor ma egy hatalmas „templomváros” képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A Khmer Birodalom fénykorában a fővárosnak hatszázezer–egymillió lakója lehetett, több mint a világ bármely korabeli európai városának. A 15. században számos alkalommal, így 1431-ben is a sziámi thaiok megtámadták Angkort. A város hét hónapos ostrom után elesett, majd nem sokkal a támadók visszavonulása után elnéptelenedett, ha nem is teljesen. A khmerek új fővárost alapítottak a délebbre fekvő mai főváros, Phnompen közelében, az őserdő pedig lassan benőtte, elrejtette az épületeket, és a város hírét csak legendák őrizték. Angkort francia kutatók „fedezték fel” újra a 19. század közepén. A város kilépett a múlt homályából és világhírre tett szert. Ma Angkor Délkelet-Ázsia egyik leglátogatottabb helye; 1992-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/51 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Bern luftaufnahme.png

Bern óvárosa a svájci főváros 1983 óta világörökségi védelmet élvező történelmi városrésze, Óváros (Altstadt) vagy Belváros (Innere Stadt) néven I. kerülete, amely az Aare folyó patkó alakú kanyarulata által közrezárt platón terül el. 12. századi alapítású, középkori hangulatú, városképében a 15–16. század építészetét őrző, festői fekvésű városmagjával Bern az ország egyik legpatinásabb települése. Legjelentősebb műemlékei a 12. századi Óratorony, a 15–16. századi Münster-székesegyház, valamint a 15. századi Városháza.

Portál:Világörökség/HétSzócikk/52 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)
Bode-Museum (Spreeblick).jpg

A Bode Múzeum, amit 1904-ben Kaiser-Friedrich-Museum (Frigyes Császár Múzeum) néven nyitottak meg, a berlini Múzeum-sziget épületegyütteséhez tartozik és azzal együtt 1999-ben került fel a Világörökség listájára. Létrehozását a dinasztikus hagyományoknak megfelelően III. Frigyes német császár kezdeményezte még trónörökös korában. Művészi koncepcióját mai névadója, Wilhelm von Bode, a kor nagy művészettörténésze alapozta meg.

A múzeum fő gyűjteményei a középkori európai szobrok kiállítása, a bizánci művészet gyűjteménye és az érmekollekció. Mindhárom tematikus gyűjtemény nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű. Emellett itt található a berlini Gemäldegalerie egy sor, a régi mesterektől származó festménye is, amelyek tematikájukban és művészetileg az itt kiállított tárgyakhoz kapcsolódnak. Összesen hatvanhat termében 1700 kisebb-nagyobb (elefántcsont, márvány, fa) szobor, több mint 150 festmény, 4000 érme látható.

A Bode Múzeum is súlyos károkat szenvedett a második világháború során. Az NDK idején történt helyreállítás sok kívánnivalót hagyott maga után. A német újraegyesítés után nyílt csak lehetőség alapos felújításra és a kiállítási koncepció teljes újragondolására az egész Múzeum-szigetre vonatkozó közös terv keretében. A Bode Múzeum 2006 októberében nyílt meg újra, nagy sikert aratva a szakértők és a nagyközönség körében egyaránt.

Visszatérés a(z) „Világörökség/HétSzócikk” laphoz.