Főmenü megnyitása

Pálinka és raki

Sziasztok! Néztem az angol wikit és ott van pálinka és rakia cikk is. Mindkettő ugye pálinkát jelent. Mi a különbség a két kettő között. Az tudom, hogy a pálinka név le van védve. Valahogy a rakia cikket is jó lenne a magyar wikire lefordítani, vagy nem tudom. Mit gondoltok? Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 3., 15:37 (CEST)

Szerintem a pálinka és a raki~rakia~rakija egyaránt égetett szeszek, nagyjából ugyanazzal az eljárással készülnek, és a raki épp olyan védjegyszerű regionális elnevezése a Balkánon égetett szeszeknek, mint nálunk a pálinka, a németeknél a schnaps. Én eddig úgy vettem észre, hogy a raki leginkább a mi törkölypálinkánkkal rokonítható, de biztos vannak gyümölcsrakik is. Pasztilla 2010. augusztus 3., 16:53 (CEST)

Bonyolítja a dolgot, hogy a török rakı viszont ánizsból készül és vízzel keverve fehér lesz; a raki meg talán a szláv nyelvekben rakijának hívott gyümölcspárlat albán neve lehet és kb. megegyezik a mi pálinkánkkal (a pontos paraméterei talán nincsenek túl részletesen vagy egységesen szabályozva, legalábbis EU szinten, amennyire meg tudom állapítani). A pálinka egyébként földrajzi árujelző (csak magyarországi gyümölcsből készült termék lehet pálinka – kivéve egy osztrák barackpálinkát), a schnaps és a raki amennyire meg tudom állapítani nem élveznek ilyen védetséget. (A valamennyire teljes képhez lásd a felsorolás 31. oldalát a gyümölcspárlatokról, vagy a Magyar Élelmiszerkönyvet, bár utóbbi talán még nem a legfrissebb EU rendeletekre hivatkozik.) – Dami vita 2010. augusztus 3., 21:58 (CEST)

Lehet, hogy a román rachiu is rokona a rakinak? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2010. augusztus 3., 22:02 (CEST)

Re Dami: Az, hogy a pálinka földrajzi árujelző, csak a legújabb, kereskedelmi szempontú attribútuma, évszázadok óta pálinkának hívunk minden gyümölcspárlatot, ahogy más népek máshogy az övékét. Pasztilla 2010. augusztus 4., 10:10 (CEST)

Ezt nem is vitattam, csak hogy mennyire védjegyszerű (jelenleg; a balkáni EU-bővítés jó eséllyel az árujelzők listájában is bővülést hoz). – Dami vita 2010. augusztus 4., 11:17 (CEST)

Egyik wikitalin csinálhatunk íztesztet, de az enwiki szerint ugyanaz a kategória, mint a rakia. (Ami még nem került elő, de érdekes, a cseh–szlovák pálenka.) – Dami vita 2010. augusztus 3., 22:27 (CEST)

Az ötlet kiváló! Mármint az ízteszt Vigyor
Symbol opinion vote.svg megjegyzés Tervezek vinni a mostani találkozóra is némi hangulatfokozó folyadékot, hiszen elég hosszú az út Nagykanizsáig, és többen is ugyanazzal a busszal megyünk :-)Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. augusztus 4., 00:02 (CEST)

Már inni akartok? Előbb a munka, aztán a szórakozás :D Valaki bevállalja a cikk megírását egyébként? közben láttam, hogy pálenka cikk is van. Vicces :D Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 4., 07:02 (CEST)

Majd dolgozunk ott, már ha az előadások hallgatása munkának számít. Alapvetően ez 4 nap szórakozás, úgyhogy már az odaútban megalapozhatjuk a dolgokat VigyorJoey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. augusztus 4., 14:42 (CEST)
Ízteszt, na szép, aztán hogy megyünk haza? :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 4., 10:33 (CEST)
Simán :-) vagy kicsit cikk-cakkban :) – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. augusztus 4., 14:42 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Van rakı szócikkünk, már nem azért :) – Timish Templatetools-purple.svg sablongyár üzenőfal 2010. augusztus 4., 11:08 (CEST)

Na ezt jó tudni, bár rakija-t és pálenkát is meg kell csinálnunk, akkor lesz teljes a kép. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 4., 11:18 (CEST)

Mondjuk az angol wiki cikkét nem értem. Rakia cikknél leírják a pálinkát és a többi párlatot, pedig mondhatni ugyanaz, tehát lehetne egy gyűjtőcikket csinálni mondjuk gyümölcspárlat néven és abból elágaztatni a pálinka, rakia, raki cikkeket. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 4., 11:29 (CEST)

Rendkívül gyenge nyelvezet, szóismétlés

Aritmetikai-logikai egység

  • "Ezt hívják egy órajeles"
  • "Ez teszi az ALU-t"
  • "Ez teszi képessé"
  • "Ezt nevezzük csővonalas számolásnak"
  • "Ezt nevezzük interaktív számolásnak"
  • "Ezt nevezzük segédprocesszornak"
  • "Ezt szoftver könyvtárakkal"
  • "Ezt nevezzük szoftver versengésnek"
  • "Ez által lehetővé válik"

6 éves unokaöcsém nagyobb szókinccsel rendelkezik. Az meg csak hab a tortán, hogy lazán letegezi az olvasót: "Képzeld csak el, mire van szükséged ahhoz..." – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 82.131.145.148 (vitalap | szerkesztései)

Akkor lehet, hogy ő írta be, még 5 éves korában. A Wikipédia egyik baklövése, hogy ide névtelenül bárki bármit beírhat. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 5., 08:36 (CEST)

Szerkessz bátran! BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 4., 20:55 (CEST)

Azért egy sablont tényleg megér ez a figyelemfelhívás, hogy akinek egyszer ide(j|g)e lesz hozzá, rendbe tegye, nekem még a bevezető három mondatába is beletört a bicskám, némi nyelvhelyességi javítás után sem feltétlenülérthető és koherens a szöveg. Nem vagyok nagy sablonmester, nem tudom, mit érne, de egy olyan kelene, ami a helyesírás, nyelvhelyesség és a tartalmi kohézió jobbítására egyaránt felszólít. Pasztilla 2010. augusztus 4., 21:32 (CEST) Voilá: {{átdolgozandó}}(?). BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 4., 21:36 (CEST)

Mi legyen az új közösségi portálon?

Orsolyavirágszál minden alkalommal megemlíti amikor beszélünk, hogy kéne új közösségi kezdőlap. Nade, mi maradjon meg a régiból és miféle újításokat vár a közösség? Hallgatom... ;) ~ Boro 2010. augusztus 7., 18:01 (CEST)

Annyi biztos, hogy a Tennivalók részt meg kell szüntetni és helyette kell egy link ide: Wikipédia:Tennivalók. – Deni vita 2010. augusztus 7., 18:27 (CEST)

Bírálatok miért nem kapnak helyt Schmitt Pál cikkében?

Miért van tisztára mosva a cikk? anon: 87.97.46.16 aug. 8. 02:01.

Konkrétan milyen "bírálatot" hiányolsz? misibacsi*üzenet 2010. augusztus 8., 18:57 (CEST)
Hát igaz ami igaz, 1975-1989 közötti viselt dolgait meglehetősen nagy és jótékony homályban hagyja a cikk! – Texaner vita 2010. augusztus 8., 19:33 (CEST)
Biszku Béláról sincs adat a régi, 1975-1989 közötti viselt dolgairól a wiki cikkében. Dencey vita 2010. augusztus 8., 19:40 (CEST)

Rajta vagyok a dolgon, némi adatgyűjtés, és a cikk tartalmazni fog bírálatot is. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 8., 19:46 (CEST)

Miféle bírálatot? Tényeket kérek! Ez lexikon!!!! A mindenkori köztársasági elnök pedig személyében sérthetetlen Magyarországon. Dencey vita 2010. augusztus 8., 19:53 (CEST)
Az, hogy te Biszku Bélához hasonlítottad, az nem számít sértésnek. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2010. augusztus 8., 19:56 (CEST)
Azt hiszem nem értettél meg. Dencey vita 2010. augusztus 8., 20:31 (CEST)

1. Magyarországon nincs személyében sérthetetlen ember, pláne nem egy lexikonban; 2. a bírálatok kifejezés azt takarja, hogy az 1970-1990 közti időszak alatt végzett tevékenysége alaposabb kifejtésre kerül, és természetesen megfelelően forrásolva lesz. Ez alatt értendőek: korabeli lapok év/hó/oldalszám megjelöléssel, igény szerint a cikk képének feltöltésével (ellenőrizhetőség), Ki kicsoda (nem az alaposan kozmetikázott, 1990 utáni kiadások), korabeli könyvek, stb. Blogok és fórumok természetesen nem játszanak, azok elfogadhatatlanok mint forrás. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 8., 20:00 (CEST)

[1], máris itt egy remek forrás. Természetesen nem a blog maga, hanem egyrészt a Mozgó Világ vonatkozó száma, illetve a benne említett két könyv, amelyben Schmitt Pál maga mesél a vonatkozó időszakról (nyakkendőügy, Kádár János közbenjárása, ésatöbbi). Ezek vitán felül elfogadható források, részben ezek alapján a cikk kiegyensúlyozható, bővíthető. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 8., 20:27 (CEST)

Nagyszerű! tegyél be sok szöveget, hogy elférjen kép a köztársasági elnöki beiktatásáról is :) Dencey vita 2010. augusztus 8., 20:31 (CEST)

Jó, de beteszem azokat a képeket is, amelyeken épp kommunista kitüntetéseket vesz át. Hiába, a jó káder nem vész el, csak átalakul. Azért olyan szép köszönetet mondott a Minisztertanácsnak és a Központi Bizottságnak 1988-ban:

"A Magyar Olimpiai Bizottság nevében köszönettel tartozunk az Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak is, hiszen menet közben, ahogy az újabb és újabb magyar olimpiai győzelmek megszülettek, lényegesen bővítettek a máskor szigorúan zárt kitüntetési keretszámokon - avatta az MTI munkatársát egy kulisszatitokba Schmitt Pál, a MOB főtitkára, a NOB magyar tagja."

Meg amikor Marosán György-gyel közösen ünnepelte az MTK jubileumát:

"1888. november 16-án még a Magyar Testgyakorlók Körének létrehozói sem hitték volna, hogy az akkori kis klub száz év múlva monstre közgyűlésen, valódi nagy egyesületként emlékezhet meg nevezetes születésnapjáról. Igy kezdődik az MTK-VM jubileumi kiadványa, és ez a gondolat tért vissza többször is a Budapest Kongresszusi Központban tartott, keddi, estébe nyúló díszközgyűlésen. Az elnökségben helyet foglalt Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke, Török István kereskedelmi minisztériumi államtitkár, Nárai István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Vas János, a KPVDSZ főtitkára, Schmitt Pál, a MOB főtitkára, a NOB tagja és Marosán György, a klub egykori elnöke is."

Forrás: MTI hírarchívum, vannak benne érdekes dolgok :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 8., 21:05 (CEST)

Vannak bizony. Az is érdekes, hogy a cikk valóban csak annyit ír, hogy "Schmitt Pál nem volt ott 1984-ben az ominózus szavazáson", arról azonban hallgat, hogy 1984-ben bizony kiutazott Los Angeles-be, és felszólalásában megvédte az akkori magyar (azaz szovjet) álláspontot, azaz kiállt a bojkott mellett... Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 8., 21:47 (CEST)

„1984-ben az olimpiai bojkott döntését Moszkvában hozták, nem Magyarországon. Az erről mégis döntést hozó MOB közgyűlésén magam nem vettem részt, mert éppen Szófiában tartózkodtam. Nem vagyok Don Quijote, aki szélmalomharcot folytat, de azt nem vállalom, hogy cserbenhagytam volna a sportolókat. 1984 májusában két hónapja voltam NOB - tag, nem voltam a magyar döntéshozó politikai gépezet tagja, az egyetlen fórum ahol tiltakozhattam a Központi Bizottság volt, ahova behívtak a párt székházba és közölték velem, hogy az olimpiai eskütételt technikai okokra hivatkozva halasszuk el. Én akkor kifejeztem megdöbbenésemet és sajnálkozásomat a várható bojkott miatt, de úgy láttam, hogy az engem utasítók is utasításra cselekedtek.”

– Schmitt Pál [2]

Dencey vita 2010. augusztus 8., 21:55 (CEST)

Minden megdöbbenése és sajnálkozása mellett elment azért Los Angelesbe, kardoskodni kicsit a bojkott jogossága mellett :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 8., 23:00 (CEST)

Nagyon nehéz ebben az esetben tárgyilagos cikket írni, úgy hogy kétség ne fogalmazódjon meg. Én minden esetre még nem olvastam, vagy nem hallottam olyan nyilatkozatát, ahol megemlíti, hogy volt aki ellene mert szavazni a bojkottnak. Az "agyonhallgatott" Jacsó István anyakönyvi adatait egy év alatt sikerült megszerezni. A három tartózkodóból két név ismert. Bogár Pál az Európa bajnok kosárlabda csapat kapitánya, Békesi László akkor éppen az atlétikai szövetség vezető funkcionálisa volt. Békesi, Kádárig elment a döntés megváltoztatása érdekében. A források szerint csak neki lett bántódása. Nekem csak annyi hiányzik, hogy egyszer hangozzék el hivatalos fórumon, -például MOB ülés- az említettek neve. Szerintem a szócikk ebben az állapotában megfelel a lexikoni elvárásoknak. Aki, dimenzionáltabban, mélyebben is szeretne tájékozódni a hivatkozások alapján megteheti. – Kispados vita 2010. augusztus 9., 07:44 (CEST)

Nevezetességes lapok

A nevezetesség kritériumait megállapító lapok útmutatók vagy irányelvek? Jelenleg ez is, az is van köztük. Jobb lenne ha egy kategóriába lenne az összes. → Raziel szóbuborék 2009. november 10., 09:04 (CET)

A nevezetesség irányelv, az útmutatókról nem kell szavazni :P – Timish Evil Eye.svg levélboksz 2009. november 10., 19:59 (CET)
Irányelv és útmutató között nagy különbség nincs, végképp nem rangbeli ez a különbség, hanem műfaji: az irányelvek elvi alapokat rögzítenek, az útmutatók pedig rendszerint a Hogyan és hogyan ne? kérdésekre válaszolnak. Ha nincs közöttük rangbeli különbség, akkor miért kell az egyikről szavazni, a másikról pedig miért nem? És hol van ez elírva? Átvett irányelvekről és útmutatókról pedig elvileg nem kell szavazni, de persze ez sincs leírva sehol… Tudtommal. → Raziel szóbuborék 2009. november 10., 20:32 (CET)

Az az igazság, bár ezt nem szoktuk sokat hangoztatni, hogy szavazás leginkább azért volt szükséges gyakran irányelvek esetében, mert nagy volt a nézetkülönbség. Valójában éppen úgy születnek és születtek, mint minden más: közösségi processzussal, valaki fogta magát, leírta, amit jónak gondolt, mások rábólintottak, átszerkesztették stb. Az utóbbi időben eltolódott kissé a bürokratizmus irányába az irányelvek elfogadásának rendje, talán jó lenne visszatérni arra az áldott állapotra, ami józanabb is és kevésbé bürokratikus, hogy szavazáshoz akkor folyamodunk, ha egy irányelv kapcsán felmerülő vita megoldhatatlannak tűnik. Ezt követjük egyéb esetekben is, miért pont az irányelveknél ne ezt követnénk? BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2009. november 17., 23:31 (CET)

Nekem 8, csak ezek legyenek egységesen útmutatók vagy irányelvek. Kezdetnek már ez nagy lépés lenne :-) → Raziel szóbuborék 2009. november 19., 18:57 (CET)

WPM:WP vitán én is felvetettem ezt. Nem jó, hogy ezek közül vmi irányelv vmi meg útmutató. Teljes kavar. :O – OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2010. június 12., 21:38 (CEST)

Ha minden igaz, ennek én neki fogok állni. Az a tervem, hogy az irányelv és az útmutató között megszűnik a különbség, és csak a technikai útmutatókat különböztetjük meg. Tehát kétféle legiszlatív lap lesz, az egyik a mit, a másik a hogyan kérdésre válaszol. De ezt már csak az új menürendszerrel. BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. június 12., 21:43 (CEST)

Wikipédia:Cikkértékelési műhely állapotjelentés

Aki mostanában nem figyelte volna, a cikkértékelési műhely a több mint két évvel ezelőtti beizzításához képest ma már 55 témában végez értékelést, és 100 000-hez közelít az értékelősablonnal ellátott lapok száma.

Az érdemi értékelés ugyan a tematikus műhelyek értékelést segíti saját szabályzatai segítségével lehet csak, azt gondolnám, érdemes volna most, két év után egy kicsit újragondolni a cikkértékelést: az eszköz megalakítottnak és működőnek tekinthető, lassan kezd információval is szolgálni erről-arról, de hogy igazán be legyen üzemelve és folytonos tájékoztatást nyújtson nekünk és az érdeklődő olvasónak is, ahhoz az kellene, hogy azok is, akik eddig nem foglalkoztak vele, rutinműveletté tegyék, hogy ha itt-ott olvasgatnak cikket, megnézik a vitalapot, és besegítenek az értékelésbe.

Érdemes volna összeszedni most, hogy hány műhelynek készült el az értékelést segítő belső szabályzata, és ezeket közzé is tenni egy új lapon. Mondjuk: Wikipédia:Cikkértékelési kritériumok műhelyenként? Valami ilyesmi, ahonnét az érdeklődők is tájékozódhatnának, ha egyébként nem akarnak elmerülni a műhelylapok dzsángelében. Ha jól tudom, Hkoala több műhelyben is segített megalkotni a belső szabályzást. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2010. január 31., 16:47 (CET)

Inkább kategóriába kellene gyűjteni, semmint lapra. Az alábbi műhely-allapokról vagy előkészületekről tudok:

A világörökség-műhely esetén is hasznos lenne, ha a cikk "kidolgozottságát" ezzel tartanák nyilván, akkor nem kellene külön listába felírni. misibacsi*üzenet 2010. február 1., 13:07 (CET)

A világörökség-műhely listája kettős szerepet tölt be: egyrészt felsorolja a még megírandó cikkeket, másrészt tartalmazza egy értékelést is. Fele, azaz a "másrészt" valóban fedi egymást a cikkértékelés műhellyel, de nem tudom, mi lenne a jó megoldás. A műhely induláskor volt egy harmadik szerepe is: itt lehetett jelezni, hogy ki melyik cikket szándékozik megírni, hogy elkerüljük az ütközéseket, de ez már régóta nem működik. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2010. február 1., 20:08 (CET)

Wikipédia:Közlekedésműhely/Fontossági besorolásHunyadym HunyadymVita 2010. február 7., 14:37 (CET)

A fentieket meg az azóta találtakat felvettem ide: Kategória:A fontossági besorolás szempontjai műhelyenként. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2010. február 12., 14:25 (CET)

Bennónak: Szétnézhetnénk a saját házunk táján is: Wikipédia:Ókorműhely. Jó értelemben véve. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 6., 10:49 (CET)

Csak egy felvetés tőlem: nem ártana, ha az egyes műhelyek cikkértékelő statisztika-dobozaiban a Kitüntetett, Színvonalas ... Besorolatlan meseműsor az adott műhely statisztika-dobozban felsorolt cikkeire linkelne. Az adott kategóriák már ma (meg tegnap is) léteznek, csak az egyes dobozokban rájuk való hivatkozásokat kéne megoldani (meg hogy a frissítőrobot ne írja vissza a Wikipédia:Cikkértékelésre).
Konkrétan: [[Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Hadtudományi szócikkek]] Ami a sablonban van feltüntetve linkesített jelző, az a konkrét műhelykategóriákra hivatkozzon, ne az általánosra (Kategória:Hadtudományi szócikkek minőség szerint; Kategória:Hadtudományi szócikkek fontosság szerint - a kategóriák, amikre linkelni kellene, léteznek). --Gyantusz vita 2010. augusztus 10., 15:50 (CEST)

Állatkert a címlapon

Nem sokat sürgölődök a kezdölapi cikkek körül, de az azért meghökkentett, hogy a Fővárosi Állatkert annak ellenére került a mai nappal kezdőlapra, hogy július 21-én ketten is ellenezték, mert forráshiány miatt(ráadásul nem is naprakész a cikk, hiányoznak belőle az új épületek) megvonási eljárás alatt van[3] --True-Symbol.gifIvanhoe sherwoodi erdő 2010. augusztus 9., 14:00 (CEST)

Ez így van, sajnos bent maradt. A kezdőlapi cikkeket is valaki(k)nek ki kéne sajátítani feladatként... - RepliCarter Stargate-color.png Wormhole 2010. augusztus 9., 14:37 (CEST)

vitalap törlése

Szerkesztővita:Peadar vitalapját törli, nem archiválja. Ez mennyire megengedett mostanában? Lehet ezt, vagy nem? Ha igen, akkor szerintem felesleges megtartanom az archívumokat. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 10., 10:05 (CEST)

Szia! Bár nem feltétlenül barátságos lépés, a maga portáján bárki söprögethet, ha úgy tartja kedve. A laptörténet azonban mindenképp megmarad, ennek töröltetése – történeti és praktikus okokból – általában nem lehetséges. Az archívum wikitörténeti dokument; jó, ha van, és rosszabb, ha nincs. :-) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. augusztus 10., 10:14 (CEST)

Tehát, akkor ez megengedhető, hogy töröljék a szerkesztők a vitalapjuk tartalmát (nem történetét). Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 10., 10:19 (CEST)

Valamivel pontosabb kifejezés a nem tilos. Semmiképpen nem wikikonform, és nem is illendő, nem ajánlanám követendő példaként. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 10., 11:49 (CEST)

Könyvkészítő vetélkedő – zsűri

Wikimedia Hungary logo.svg Egyesületi blogMagyar Wikipédia a Facebookon!Wikimédia Magyarország a Facebookon!Kövess minket Twitteren! Sziasztok!

A Wikipédia tematikus lefedettségének bemutatására és a projekt népszerűsítésére – továbbá, hogy ösztönözzünk a Könyvkészítő alkalmazás használatára – a Wikimédia Egyesület szeretne egy könyvkészítő vetélkedőt indítani. A legjobb öt könyvet a PediaPress elkészíti az Egyesület és az összeállítást készítő számára, mellyel népszerűsítheti és bemutathatja a Wikipédiát.

A legjobb összeállítások kiválasztását, melyek tartalmilag, formailag és helyesírásilag is megfelelőek egy az Egyesület vezetőségéből és a Wikipédia közösség tagjaiból álló ötfős zsűrire bíznánk. Mielőtt elindíthatjuk a programot – a pontos feltételeket bejelentve – augusztus elején, össze kell állítanunk a zsűrít és ezért kérném, hogy jelentkezzen aki szívesen részt venne a zsűriben – jelentkezési határidő jövő hét szerda, augusztus 4.

(A végső összeállítás kialakításában a könyvkészítési, könyvszerkesztési tapasztalat, illetve a könyvkészítő eszköz ismerete és a szabad helyek fognak dönteni.)

Üdv, – Dami vita 2010. július 29., 18:03 (CEST)

Izé. A zsűrizés messzemenően nem érdekel, viszont nagyon szívesen beszállnék a szerkesztési teendőkbe (hatévnyi könyvszerkesztői tapasztalattal). A fentiekből nem feltétlenül világos a számomra, hogy csak a zsűritagok közül kerülhetnek ki a szerkesztésben segítő júzerek, azaz csak akkor segíthet valaki, ha zsűritag? Pasztilla 2010. július 29., 18:11 (CEST)

Minden segítség jól jön, mindenféle tagságtól függetlenül. Ha a zsűrizés nem is érdekel, azt hiszem nagyon örülnénk, ha a végül kiválasztott alkotásokat valaki a Te tapasztalatoddal átnézné mielőtt azok a nyomdába kerülnének.
(Alapesetben összeállításonként csak egy személynek tudunk könyvet adni, de a wiki elvek továbbra is érvényesülnek és ha valaki nagyon sokat segít, annak szeretnék adni valamilyen különdíjat vagy oklevelet.)– Dami vita 2010. július 29., 18:21 (CEST)
Akkor szívesen jelentkezem, de csak aug. 23. után leszek munkára fogható. Pasztilla 2010. július 29., 18:53 (CEST)

Ezt az alkalmazást is most látom életemben először, jó pap holtig tanul. :-) Annak viszont nem örülök, hogy már erről is megjelent egy banner minden lap tetején, lassan a képernyő 2/3-a az lesz hogy dolgozz nekünk, adakozz nekünk, kössél könyvet, a maradék helyen meg még éppen láthatod az adott szócikk infoboxának a fejlécét... – Burrows vita 2010. július 30., 23:40 (CEST)

Részben ez is célja a versenynek. Ami a bannert illeti, ne rám nézz, a hétvégén Belgrádban voltam – ahol egyébként emeletnyi magas Jimmy Wales portrék fogadják a látogatót az utcákon :-). (A dolgozós banner pedig a WMF ügye.)
Köszönöm az eddig jelentkezőket és biztatnék mindenkit, hogy jelentkezzen, hogy megvalósulhasson ez a program. – Dami vita 2010. augusztus 2., 18:21 (CEST)

Még mindig lehet jelentkezni – ha nem lesz elég jelentkező, akkor kisebb létszámú zsűrivel indítjuk meg a programot, de azért örülnék, ha teljes létszám lehetne. A teljes versenykiírást jövő hét végéig közzéteszem és a verseny is akkor fog elindulni. Előkészületnek Tgr tart egy rövid bemutatót a könyvkészítő használatáról a Wikitáborban. – Dami vita 2010. augusztus 4., 17:28 (CEST)

Jelentkezés zsűritagnak

  1. BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. július 30., 20:40 (CEST)
  2. Pagonyfoxhole 2010. július 30., 21:34 (CEST)
  3. Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 4., 19:09 (CEST) – Kis indoklás: Könyvmániákus vagyok. Néha azért veszek könyvet, mert önmagában tetszik, még akkor is, ha maga a téma, amit tartalmaz, nem különösebben érdekel. Ez fordítva is igaz. Képtelen vagyok kezembe venni olyan könyvet, ami bár érdekel, de valamiért nem tetszik. Talán erősen szubjektív ítéleteimmel segíthetek az értékelésben.

Jelentkezés szerkesztősegédnek

  1. Pasztilla 2010. július 29., 18:53 (CEST)



A fenti jelentkezések gondos megfontolása után a következő személyeket választottuk be a zsűribe:

Nekik ezúton is köszönöm, hogy felajánlották segítségüket! Külön köszönet Pasztillának, hogy jelentkezett szerkesztősegédnek!

A verseny kiírása itt megtekinthető; még a jövő hét előtt kihirdetem a végleges verziót és elindulhat a vetélkedő hétfőn.

Addig is inspirációnak ajánlanám mindenki figyelmébe a Wikipédia-könyvek kategóriában már most is található gyöngyszemeket.

Üdv, – Dami vita 2010. augusztus 12., 15:49 (CEST)

Politikusok nevezetessége

Melyik politikus nevezetes és melyik nem? A kérdés 84.206.48.249 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) tevékenysége miatt merült fel bennem. Nem túl jó minőségű cikkeket tölt fel szakmányban, (ráadásul a saját minimál-szövegére cserélte ki pl. Ángyán József cikkét), és nem is tűnik túl kommunikatívnak. A cikkek meg nekem másolmánynak tűnnek, ha nem is internetes forrásból. – PerfectmissHorse chestnut flowers.JPGide írj! 2010. augusztus 12., 10:44 (CEST)

Ha jól tudom, még nincsen megszavazott irányelvünk ezzel kapcsolatban, viszont Cassandro elkezdte már tervezni: Szerkesztő:Cassandro/Wikipédia:Nevezetesség (politika). Egyébként az anon IP alapján a Miniszterelnöki Hivatalból van.Hunyadym HunyadymVita 2010. augusztus 12., 11:42 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Akár nevezetesek a politikusok, akár nem, a róluk szóló cikkek lopottak; a kormanyszovivo.hu oldalról származnak. – Malatinszky vita 2010. augusztus 12., 12:17 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés

A hírek és azt adatok nem állnak szerzői jog alatt, csak a szerzői művek.
XY politikus közszereplő, adatai nyilvánosak. Egyszerűen meg kell szerkeszteni az adatait a Wikipédia szokásai szerint. (És teljesen felesleges ehhez előbb eljátszani a "hű, de problémás szerzői jogilag" című műsort.

Hadd idézzek a http://www.kormanyszovivo.hu/page/adatvedelem?lang=hu lapról: „A honlap eredeti szerkezete, külalakja, tartalma a MeH szellemi alkotása; jogi védelem alatt áll. A honlapon található, kizárólag a MeH vagy a Kormányszóvivői Iroda által készített audió- és vizuális tartalom bárki által szabadon felhasználható, idézhető és többszörözhető – feltéve, hogy a további felhasználás nem üzleti, kereskedelmi célból (például értékesítés) történik, és a forrás feltüntetésre kerül.” Ez, ugye, erősebb megszorítás, mint az általunk használt CC-by-sa licenc, tehát a tartalom csak akkor használható fel, ha arra a jogtulajdonostól explicit engedélyt kapunk. Data Destroyer már tett is ezügyben lépéseket, ha jól értem.

Az, hogy ezek a politikusok közszereplők, természetesen igaz, így a róluk szóló, egyébként a volt MeH szellemi tulajdonát képező anyagok felhasználásával valóban bátran szerkeszthetsz cikkeket. Az egy-az-egyben való engedély nélküli másolás viszont nem jogszerű. Malatinszky vita 2010. augusztus 12., 14:22 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Az a kérdés viszont továbbra is fennáll, hogy minden politikus nevezetes-e? Nevezetes-e valaki attól, hogy kinevezték államtitkárnak? – PerfectmissHorse chestnut flowers.JPGide írj! 2010. augusztus 12., 15:33 (CEST)

Mindenképpen azok. Egyrészt a miniszter helyettesei, másrészt az 1990 utáni magyar kormányzati felépítésben jelentős szerepet visznek, azaz pl. adott minisztériumban felügyelnek egy területet. [Értve itt a szimpla államtitkárt (leánykori nevén politikai államtitkár) és a közig. államtitkárt]. Cassandro George Cross Malta.svg Ħelyi vita 2010. augusztus 12., 15:41 (CEST)

Jelölhető-e esszé-sablonnal ellátott lap törlésre?

Gyors közvéleménykutatás a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Ne légy tökfej! kapcsán és mert ide is átmászott már, valamint mert ez közösségi és nem admin-belügy.

A kérdés: Jelölhető-e {{esszé}}(?)-vel jelölt / WP-névtérbeli lap törlésre és törölhető-e?

Itt most legyen: Symbol support vote.svg támogatom = igen, jelölhető, törölhető, az esszé-sablon nem jelent "védelmet", a WP-névtér meg esetleges, az adott lap, jobb híján, oda került; Symbol oppose vote.svg ellenzem = nemcsak hogy nem törölhető, de nem is jelölhető, mert WP-névtérben van, valamint mert esszésablon van rajta, ami miatt "védelmet" élvez. Ha csak hozzászólni akarsz, használd a Symbol opinion vote.svg megjegyzés-t. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 12., 14:14 (CEST)

Módszertani kérdés: olyan válaszlehetőség miért nincs, ami szerint rossz a kérdésfelvetés? Mert például se igennel, se nemmel nem tudnék felelni. Szerintem a Wikipédia-esszék műfajuknál fogva nagyobb szabadságot élveznek, és ezért eléggé értelmetlennek tartom a törölgetésüket. Úgy általában viszont nyilván nem védett semmi semmitől, és ha valaki töröltetni akarja, akkor jelölheti normál törlési eljárásra. Csak minek? BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 12., 14:18 (CEST)

Dönts. Vagy most akkor mi van? Jöttél is, nem is, hoztál is nem is? :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 12., 14:29 (CEST)
Symbol oppose vote.svg ellenzem Rossz kérdésre nincs jó válasz. BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 12., 14:33 (CEST)
Akkor kiteszed, hogy Symbol opinion vote.svg megjegyzés. Ja, hogy nem írtam oda ezt is... én tökfej... – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 12., 14:38 (CEST)
Hands-on.png (Két szerkesztési ütközés után) eLVe, szerintem félreérted a kocsmafal célját és jellegét. Miért akarsz döntésre kényszeríteni valakit, ha épp azt magyarázza, hogy a kérdés feltevésével nem ért egyet? Azért van ez a lap, hogy megbeszéljük a dolgokat, és egy szavazat nélküli érvelés gyakran százszor értékesebb lehet egy érvelés nélküli szavazatnál vagy egy üvegcipőbe vágott saroknál. Konszenzus csak szabad érvelés alapján jöhet létre, és itt most nem ég a ház, hogy sürgősen dönteni kelljen valamelyik irányba. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 12., 14:40 (CEST)
Már hogy érteném félre. Kiírtam valamit - nem elvire, hanem egy gyors eldöntendőre. Term bele lehet gyalogolni, hogy "miféle kiírás" és el lehet vinni más irányba. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 12., 14:53 (CEST)

Nem egybites válasz: természetesen jelölhető, de nem a szócikkek kritériumai alapján, ahogy az a fent jelzett vitában is kitűnt (források, nevezetesség -- ez irreleváns). Jelenleg nincs általános kritérium az ilyen lapok törlésére. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 12., 14:24 (CEST)

Bennó +1. Nyilván törölni fogunk például egy olyan „esszét”, ami a cigányok ellen uszít és eközben hemzseg a trágárságoktól és a kábítószerfogyasztást reklámozza. Másrészt viszont a WP-esszékkel szemben nem támasztunk olyan követelményeket mint a normál cikkekkel szemben, például a tárgyilagosság, a semlegesség vagy a nevezetesség terén. Malatinszky vita 2010. augusztus 12., 14:29 (CEST) Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után)

  • Symbol support vote.svg támogatom Az „esszé?” mögé bújva, jelenleg bármely baromságot le lehet írni. Azonnalizni nem lehet. Törlést lehet kezdeményezni, ami csak szájtépés. Nincs itt helye. Ha valakinek szétdurran a feje, írjon blogot, más fórumon hozzászólást, de ez egy enciklopédia (?)(kellene, hogy legyen).Tambo vita 2010. augusztus 12., 14:49 (CEST)

Ez eddig rendben is van. De akkor milyen követelményeket támasztunk, ha nem olyant? A törlésin a maradásra szavazók nagy része csak annyival indokolt: ez egy esszé. Ez pedig nem indok, és valamilyen kritériumnak lennie kell. L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 12., 14:41 (CEST)

  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés Hagyjuk már abba ezt a "nem-indok"-féle érvelést. Ha szarkasztikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy ez nem érvelés. Aki azzal érvel, hogy esszé, annak számára ez indok, és ha van, aki ezzel nem ért egyet, az csupán annyit jelent, hogy az indokot nem fogadja el. Egyébként magát Kocsmafalat miért nem teszitek fel törlésre, oda is mindenféle hülyeséget lehet írni. Ha szarkasztikus akarnék lenni, azt mondanám: "amint a mellékelt ábra mutatja". Γουββος Θιλοβούββος 2010. augusztus 12., 15:24 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Abban igaza van Bennónak, nem túl jó a kérdés feltevése. Az „esszének” nincs helye a névtérben. Nem törlést kellene kezdeményezni, hanem azonnalizni. Tambo vita 2010. augusztus 12., 14:55 (CEST)

Az esszéknek van helyük a projektnévtérben. Ez ugyanis a projekt, a Wikipédia kiszolgálására szolgáló névtér. Ha nem Wikipédiának hívnánk, hanem mondjuk Raktárnak, akkor is ez lenne a projektnévtér. Próbáld csak ki ezt: Project:Kocsmafal (egyéb), Project:Ne légy tökfej!. Mindenféle dolog való ide, ami a Wikipédia működésével kapcsolatos. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 12., 15:20 (CEST)

eLVének szeretettel:

Stewardess: Uram, kér inni?
Utas: Miből lehet választani?
Stewardess: IGEN VAGY NEM!

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 12., 15:43 (CEST)

Vigyor Igen, pontos. :) Itt most csak egy ital lett felkínálva. Bár okafogyottá vált a lezárással. Ami sztem korai volt. A megmaradási érvek többsége ugyanis tényleg csak azt ismételgette, hogy "esszé, esszééé, ó, ez egy eszéééh... khönnycshepphekh...". Szintén szeretettel. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 12., 15:55 (CEST)

Symbol support vote.svg támogatom OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2010. augusztus 12., 16:33 (CEST)

Symbol support vote.svg támogatom Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 12., 16:37 (CEST)

Symbol support vote.svg támogatom, már az egész ezt megelőző vitát is meglepve olvastam.  … szalax vita 2010. augusztus 12., 17:12 (CEST)

Symbol oppose vote.svg ellenzem Bennóval értek egyet. Megeshet, hogy valamit törölni kell, de többnyire ne bolygassuk. OsvátA Palackposta 2010. augusztus 12., 17:20 (CEST)

Symbol oppose vote.svg ellenzem Ez a téma nem jól illeszkedik a cikkek törlésre jelölése közé: más szempontok tehetnek egy wikiesszét tarthatatlanná, mint egy cikket. Például nem szükséges a wikin kívüli nevezetesség, nem szükséges külső forrás, és az egyéni szempont előtérbe helyezése sem kifogás egy wikiesszé ellen. Igenis születhet azonban olyan wikiesszé, ami megfogalmazása vagy tartalma miatt nem illik a közösségi lapok sorába. Az ilyet sem kéne azonban törölni, hanem a kocsmafalon elért konszenzus esetén átnevezni a szerző egy allapjává. WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 13., 12:15 (CEST)

WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 13., 12:15 (CEST)
  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés No, hát majdnem ezt mondtam én is. Csak a probléma elkerülése érdekében azzal a változással, hogy eleve minden esszé legyen allap, és csak az kerülhessen a WP-re, amit legalább 2/3-os többséggel a szerkesztők annak tartanak. Akár csak egy miniszavazáson. De amint láthatjuk, ami már a WP-re került, mint esszé, azt igen nehéz kibillenteni onnan. L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 13., 12:49 (CEST)

Javaslattá érett WP:ESSZÉ

  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés - Ha a Wikipédia közösség önszabályozó közösség, akkor nem kérheti számon döntései következetlenségét másokon.
  1. Dogma 1: Esszé nem törölhető.
  2. Dogma 2: Esszé nem tartalmazhat olyan szöveget, amely megtévesztheti az olvasót, aki azt hiheti, itt egy irányelvről van szó.
  3. Dogma 3: Az esszé lehet több szerkesztő közös munkája, de megszűnik esszé lenni, ha megeshet, hogy valaki pont az ellenkezőjére fordítja a mondanivalóját. Nem az a célja az esszének, hogy mások "könyörtelenül" módosítgassák.
Mindebből következően Laszlovszky szerkesztőtársunkkal messzemenően egyetértek abban, hogy a jelenlegi Wikipédia:xxx felépítésű címek helyett az esszét szerkesztő szerkesztő allapjára kerüljenek az esszék és legyen egy kategória, amivel ezeket a szóvegeket könnyen meg lehet találni. És természetesen az irányelvek sem utalhatnak ezekre az allapokra (lásd még), mert ez is fokozza a megtévesztés veszélyét.
Így az imént meghagyott és az általam parodizált "esszék" elveszítik "irányelvimitáló" jellegüket.
És csak az fog vitatkozni az "esszék" tartalmán, akit érdekel.
De olyan bornírt, hülye szabály, hogy "Ne légy tökfej" nem illik a Wikipédia máig elért színvonalához.
Kérek ehhez támogatást.--Linkoman vita 2010. augusztus 13., 13:12 (CEST)
megj. az "irányelvimitáló" tevékenységet, olyan lapok demonstratív célú létrehozását, amit nem gondolsz komolyan, régebben zavarkeltésnek hívták. Ma már szabad ilyet csinálni? Γουββος Θιλοβούββος 2010. augusztus 13., 14:16 (CEST)
  • Messzemenően Symbol support vote.svg támogatom. Ha az esszé egy szerkesztő véleménye, akkor legyen egy szerkesztőhöz kötve, ne az egész Wikipédiához! L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 13., 13:22 (CEST)
  • Symbol support vote.svg támogatom Erről van szó!  … szalax vita 2010. augusztus 13., 13:34 (CEST)
  • Symbol oppose vote.svg ellenzem BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 13., 13:59 (CEST)
  • Symbol support vote.svg támogatom Ha az esszé egy szerkesztő véleménye, akkor legyen egy szerkesztőhöz kötve, ne az egész Wikipédiához! Laszlovszky András TM - RepliCarter Stargate-color.png Wormhole 2010. augusztus 13., 14:05 (CEST)
    Tévedés történt: az esszé közkinccsé van téve, éppen erről regél az {{esszé}}(?) sablon. Bárki, aki a magáénak érzi, hozzájárulhat, ami a szerkesztői allapokon nem szokás. Ez az egész a Wikipédia véleményformáló működésének teljes figyelmen kívül hagyásáról árulkodik. Meg vagyok lepve azon, hogy értelmes szerkesztők azon fáradoznak, hogy a WP-névtérből a kifejlődőben lévő nézetek, jó tanácsok ki legyenek takarítva. Minimum rövidlátás. BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 13., 14:13 (CEST)
  • Symbol oppose vote.svg ellenzemDami vita 2010. augusztus 13., 14:11 (CEST)

Miért nem hoztok létre egy „Wikipédia Esszé:” névteret, némi irányelv azért legyen hozzá, azt' jónapot.– Gothika 2010. augusztus 13., 14:22 (CEST)

Már felmerült, de őszintén szólva úgy tűnik, nem oldja meg a problémát:

  1. mennyivel inkább figyelmeztetné az olvasót, mint a mai {{esszé}}(?)? Akinek ez a figyelmeztetés nem elég, annak az sem volna elég, ha külön névtérben volna (amúgy is minimális azoknak a köre, akik a névtereket tudatosan kezelik);
  2. a műfaji problémákat nem oldaná meg (milyen követelményeknek feleljenek meg). BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 13., 14:24 (CEST)
  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés Alapvető tévedés az, hogy az esszé műfaját száműzném a WP névtérből. De azokat az esszéket mindenképp, amelyek nem tükröznek konszenzust. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy nem csak a körülményeket ismerő szerkesztők nézegetik a WP névteret, hanem bárki. Elég bután néz ki, hogy Wikipédia=Ne légy tökfej! (és a többi) L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 13., 14:31 (CEST)
  • Symbol oppose vote.svg ellenzem: --OsvátA Palackposta 2010. augusztus 13., 15:04 (CEST)
  • Akinek kedve támad, az írhat majd egy esszét az enwikiről, de addig is ajánlom mindenki figyelmébe az en:Wikipedia:The_value_of_essays, en:WP:WES és a törlés kapcsán a en:WP:NOESSAY lapokat. – Dami vita 2010. augusztus 13., 16:38 (CEST)

Symbol question.svg kérdés Nem arról van szó, hogy el kéne tüntetni ezeket, hanem arról, hogy ne WP: előtaggal szerepeljenek, nem? - RepliCarter Stargate-color.png Wormhole 2010. augusztus 13., 16:48 (CEST)

  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés A wikiesszé közterületre való, hiszen csak akkor „wiki”, ha a témája a szerkesztőségi munkára vonatkozik, továbbá azért is, mert akármit is mond bevezetőjük, egy nagyobb szerkesztői csoport véleményét kell tükrözze, ha esetleg egyedi, sajátos megfogalmazásban is. Ha ugyanis megfogalmazója teljesen egyedül áll a véleményével, úgyis elsöpri a lapot a népharag, és előbb-utóbb áttoljuk az illető szerkesztő saját területére. Az angol Wikipédiában ilyenkor egy külön kategóriát is kap az esszé, így különböztetve meg a en:Category:User essays kategóriabelieket a Wikipédia-névtérben meghagyott en:Category:Wikipedia essays kategóriától.
Jelenleg csak a „Wikipédia:” névtér adott közterületként. A „Wikipédia:” névteret jó lenne felbontani. A statikus természetű irányelveket és útmutatókat már régen érdemes lenne különválasztani a lendületesen gyarapodó kocsmafalaktól és a Tudakozótól, és más-más névtérben helyezni el őket. Az esszéket a statikus természetűekhez sorolnám.
WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 13., 16:56 (CEST)

Ez egy értelmesnek tűnő, használható megkülönböztetés: Essays in Wikipedia namespace that are mostly written by a single person, and not frequently referenced, are generally moved to the userspace of their author. BennóPffffft-kalpagos.gifiroda 2010. augusztus 13., 16:58 (CEST)

  • Symbol oppose vote.svg ellenzem A Wikipédia a névtér a projektnévtér. Műhelylapok, esszék, üzenőfalok, tudakozók is vannak benne, olykor marhaságoknak is teret adunk, útbaigazítunk bátortalan újoncokat, szavazunk helyesírási kérdésekről, és még a jóég tudja hogy mi folyik a WP névtérben. Mindezek közösségi tevékenység eredményei, közös a névtér, túros a háta ezért aztán aki szeretne, bekapcsolódik a szerkesztésébe. A wikiesszék is valami hasonlók, lehet hogy egy ember hozza őket létre, de többnyire továbbfejlesztik, kibővítik azok, akik egyetértenek az alapvetéssel. A szerkesztői lapok ezzel szemben szinte mindig tabunak számítanak, nehezebben böngészhetőek/megtalálhatóak, és csak akkor nyúlkál bele valaki más, ha erre direkt felszólítod/bátorítod őt. – Burrows vita 2010. augusztus 13., 18:33 (CEST)

Fülkeforradalom

Nézegetem a forradalom lapot, és nem szerepel rajta az Orbán Viktor és más jobboldali politikusok által csak fülkeforradalomnak nevezett esemény a "Forradalmak Magyarországon" című résznél. Van valami magyarázat erre? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 82.131.243.235 (vitalap | szerkesztései)

Van: a Wikipédiát nem Orbán Viktor vagy más jobboldali politikusok szerkesztik. – Malatinszky vita 2010. augusztus 13., 01:26 (CEST)

Túl közeli az esemény, még nem tekinthető történelemnek. Jelenleg ez politika, amit csak majd később lehet értékelni. Szalakóta vita 2010. augusztus 13., 15:13 (CEST)

És még egy mellékes apróság: nem forradalom. Akela vita 2010. augusztus 13., 17:01 (CEST)

Hiba?

Ide másolom "Mi is augusztus 20....." írásból, azt a rész, amit ugy gondolok javítani kellene. Új kenyér, alkotmányunk, államalapítás, szent korona, I. Istán király, szent István király, fegyveres erőket viziparádéval és tiszavatással stb.

Három hibát mutat: 1.) István 2.)vízi parádéval 3.) tisztavatással Tisztelettel S.Gy. Facebook Kapcsolaton Higany.

Nem tudom, a Wikipédián hol láttad a ezeket a hibákat, de ha valami elírást vagy egyéb anomáliát tapasztalsz, javítsd ki nyugodtan!:)– Grósznyó 2010. augusztus 13., 18:44 (CEST)

Könyvkészítő vetélkedő

Lásd a bejelentést a Hírek kocsmafalon. – Dami vita 2010. augusztus 15., 14:43 (CEST)

Szodoma és Gomora

Kedves wikipédia szerkesztők! ELVe nevű társatok visszavonta a Szodoma és Gomora cikkben amit írtam. Talán nem olvasta a Szentírást, ezért nem hiszi el, hogy igaz. Honved98 vita 2010. augusztus 15., 18:22 (CEST)

Edom és Moáb története, meg a jó kis népirtás nem egészen ennek a cikknek a témája. Úgyhogy meg tudom érteni a visszavonást. L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 15., 18:28 (CEST)

Akkor mit keress benne a Lót és lányai festmény? Arról az epizódról egy fia szó sem eshet? Akkor az olvasó miként talál benne összefüggést? Honved98 vita 2010. augusztus 15., 19:15 (CEST)

Lót és leányai szerepelnek a Szodoma és Gomorra történetben. A kép tehát teljesen rendben van. De Szodoma és Gomorra pusztulását a Biblia szerint sem lehet a Lót és leányai közti kapcsolathoz kötni. Szerintem egyszerű. L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 15., 19:23 (CEST)

A Káldi Biblia magyarázatai pedig összekötik: ugyanebben a fejezetben van, ahol Szodoma és Gomora pusztulása. Nyilvánvalónak tartják sokan, hogy a lányok még a szodomaiaktól lesték mindezt el. A zsidó törvények is később tiltják a rokonok közötti házasságot, ez vagy Lót esete miatt, vagy pedig még az egyiptomi fogságban szerzett tapasztalatok okán. Közismert az egyiptomi uralkodók közötti rokon házasság, ahol a gyermekek saját szüleikkel házasodtak és aminek gyümölcse szellemileg és fizikailag súlyosan degenerált gyerekek. Honved98 vita 2010. augusztus 15., 19:30 (CEST)

Itt is elmondom: attól, hogy egy fejezetben van, összefüggés nincs köztük. Lehet szép magyarázmányokat kitalálni, de maga a szöveg erről nem tud. L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 15., 19:35 (CEST)

Az angol nyelvű wikire ti mindig hivatkoztok, tessék csak elolvasni, ott is felírták. Hát András, azt hiszem sírva röhögnének rajtad a teológusok, hogy nincs összefüggés. Nem igazán olvasod te a Szentírást. Ha nem lenne összefüggés közte, akkor meg sem említették volna, mert ez a történet nem véletlenül került oda be. Honved98 vita 2010. augusztus 15., 19:40 (CEST)

Magunk közt szólván én meg a teológusokon röhögök sírva... L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 15., 19:41 (CEST)

Ez egy 10 pontos! VigyoreLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 15., 21:21 (CEST)

Most jutott eszembe, hogy ateistának érzed magad. Láttam a szerkesztői lapodat. Figyu, nem kell elhinned, de ha ateista vagy, akkor szerintem nem kellene ebbe beleszólnod, mert vannak törvények a szabad vallás gyakorlatról, következésképp te az ateizmus jegyében te ezt nem távolíthatod el, mert nincs jogod ráerőltetni a nézetedet arra. A teológusoknak a hivatása az elemzése, s mint elismert tudományág, úgy jogszerű eme adatok szerepeltetése a szabad enciklopédiában, amely nem ateista-racionalista enciklopédia. Ott lehet erről parolázni, mit hazudnak össze a teológusok. Honved98 vita 2010. augusztus 15., 19:46 (CEST)

A kettőnek semmi köze egymáshoz, bár már vártam, mikor kevered ide. Jellegzetes... L AndrásMagyar-horvát.jpgpankuš→ 2010. augusztus 15., 19:49 (CEST)

Honved98, itt a wikin, ha szerkesztesz, akkor te is szerkesztő vagy, tehát ELVE neked is szerkesztőtársad. Az, hogy valaki ateista, nem magyar, vagy külföldi, annak semmi köze a cikkekhez. A cikket forrásokkal kell alátámasztani és nem a szerkesztő hovatartozását belekeverni. Köszönöm. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 15., 20:16 (CEST)

E helyt (mer ugyan hol máshol? ;) köszönöm meg LA szerktárs ritka higgadtságát. :) • reHonved98: óvatosan ezzel a ki-miben-hisz-nem-hisz ergo ki-mihez-ért-nem-ért dologgal. Nagyon gyorsan aknára lehet így futni. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 15., 21:21 (CEST)

Jaja... Már párszor belefutottam én is ilyesmibe. Egyébiránt meg szerintem a WP-nek semmi dolga nincs hitbéli kérdések és események igazságtartalmának vizsgálatával, ezek megítélésével, hanem egyedül azzal, hogy az ezeket leíró források léteznek-e vagy sem, és a cikkbe valók, vagy sem. Ha András történetesen Krisna-tudatú hívő lenne, vagy hithű muszlim, akkor is ugyanúgy kötelező lenne rá nézve a pontos, kiegyensúlyozott, forrásokkal alátámasztott cikk írása bármilyen témáról, mint bármely szerkesztőnek. Más cikkeknél természetes módon szóvá is teheti, ha ezek közül valami sérül. Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 15., 21:43 (CEST)

Nincs kedvetek inkább a Sodoma és Gomora vitalapján folytatni az eszmecserét? Azt pont erre találták ki. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2010. augusztus 15., 22:00 (CEST)
Ez igaz, lehet ott is, bár Honvéd98 a WP szerkesztőihez szólt itten, és úgy gondolom, hogy ez általánosságban is többről szól. Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 15., 22:32 (CEST)

Nevezetességi kérdés

Sziasztok! Az lehet nevezetesség alapja, hogy adott személy gyakori szakértővendég egy televízióban? Cassandro George Cross Malta.svg Ħelyi vita 2010. augusztus 16., 11:59 (CEST)

Ha szakértő, felmutatott ő már mást is. OsvátA Palackposta 2010. augusztus 16., 12:06 (CEST)

És jelentek meg róla publikációk. – Vadaro vita 2010. augusztus 16., 20:25 (CEST)

Mentor segítőtárs kerestetik

Amiben segíthetsz:

  • Ha észreveszel egy új segítségkérést,
  • üdvözöld az új szerkesztőt a {{subst:üdvözlet}} segítségével és
  • írd hozzá az alábbi listához, vagy
  • ha a kérés névre szóló, szólj a címzettnek, vagy
  • egészítsd ki egy-két szóval a még „társtalan” segítségkérők sorát: mióta vár segítségre, miket szokott szerkeszteni, van-e konkrét kérdése, vagy
  • jelentkezz segítőül az illető vitalapján, és addig is, amíg visszajelzés jön tőle, tedd nowikik közé a segítségkérését. Ha pedig visszajelentkezik, és ha van saját mentorsablonod, helyettesítsd le a kérését a mentorsablonodra, vagy
  • nézd meg, hogy megválaszolatlanok-e még az alábbi kérések, és amelyik már nem, azt az illető bemutatkozólapján tedd nowiki-k közé, itt pedig cseréld le az illető Blancovinkjeemptysmall.png sablonját a Igen sablonra.

Mentort kérnek maguk mellé:


WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 15., 22:04 (CEST)

Kezdőlapra kerülés előtt átnézendő

Hamarosan a kezdőlapra kerül a nemrég kiemelt Enigma (gép) cikk. Át kellene nézni még előtte, mert a kiemelés után jelentős bővítésen esett át (lásd a vitalapját). – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2010. augusztus 17., 08:36 (CEST)

A kultúrában szakaszt átnéztem korrigáltam. – Silvio Üzenj! 2010. augusztus 17., 09:15 (CEST)

Az egész cikket átnéztem, formáztam, helyenként kisebb elírások voltak benne. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 17., 14:11 (CEST)

Köszönöm. Szalakóta vita 2010. augusztus 17., 15:35 (CEST)

enigma (gép), mi lett volna, ha......

Ezt az egész szakaszt kiollóznám:

"Az az időpont is döntő fontosságú lehetett volna, amikor az Enigma feltörhetetlenné vált volna. Ha ez 1945-ben történt volna, akkor csak kevés hatással lett volna a háborúra. Ha 1944-ben, akkor megakadályozhatta volna a szövetségesek partraszállását. Nemcsak a normandiai német csapatok helyzete volt ismert, hanem a németek összes terve pontosan, és naprakészen ismert volt.[106] Ha 1941-től nem olvashatták volna a német híradásokat, akkor a német tengeralattjárókat nehezebb lett volna megtalálni. Ezek helyét és terveit a szövetségesek az Ultrának köszönhetően pontosan ismerték.

Ha nem sikerült volna feltörni a kódot, akkor mi történt volna? 1940-ben a Brit Királyi Légierő az utolsó tartalékait vetette be.[89] Itt is nagy segítséget jelentett a német tervek ismerete.[107][108] Enélkül a légi csatát elveszthették volna, és a németek megszállták volna Nagy-Britanniát.[89] Ha ez már 1940-ben bekövetkezett volna, akkor a háború a németek győzelmével ért volna véget,[109] hiszen ekkor még sem az Amerikai Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem lépett még hadba. David Kahn alternatív történelmi esszéjében, mivel a szövetségeseknek nem sikerült feltörni az Enigmát, a németek újabb diadalmenete következett, aminek az atombomba vetett véget."

Történelemben, pláne enciklopédiában nem valók az ilyen mi lett volna, ha típusú kérdések/válaszok. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 87.97.44.244 (vitalap | szerkesztései) 2010. augusztus 17., 13:29

Ollózd ki. OsvátA Palackposta 2010. augusztus 17., 14:12 (CEST)

Én benne hagynám, mivel ez a rész is dokumentumon, külső forráson alapul, és az Enigma-gép jelentőségére világít rá. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 17., 14:15 (CEST)

Szerintem sem való bele. Akkor is „mi lett volna ha?”-spekuláció, ha forrásokon alapul. Ezen a téren pedig elég vékony a határvonal a tudományos elméletek és a szabadabb fikció között. → Raziel szóbuborék 2010. augusztus 17., 18:07 (CEST)

Nem arról van szó, hogy a cikknek ez a kicsiny része „mi lett volna ha?”-spekulációról szól, hanem azt próbálom elmagyarázni, hogy ténykérdés, hogy ha a Szövetségesek nem fejtik meg az Enigma kódot időben (hanem mondjuk évekkel később), sokkal nagyobbak lettek volna a veszteségeik az Atlanti-óceánon a német tengeralattjárók miatt - nem hiszem, hogy ezt bárki is spekulációnak tartaná, tehát ennek benne kell maradnia a cikkben.

Azon el lehet vitatkozni, hogy a kód megfejtése 2 vagy 4 évvel rövidítette-e meg a háború kimenetelét, ezt a fejtegetést ki lehet venni, ha valaki olyan forrásokat tud hozni, ami ennek az ellenkezőjét állítja. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 17., 21:00 (CEST)

magyar kormány link hová mutasson?

A magyar kormány és A magyar kormány link jelenleg A Magyar Köztársaság Kormánya szócikkre mutat, azaz a mai (3. köztársasági alkotmánynak megfelelő) államalakulat kormányára. Hová mutasson a "magyar kormány" link ott, ahol a szöveg 1990 előtti eseményt tárgyal? Akela vita 2010. augusztus 17., 19:48 (CEST)

Mindig az aktuális kormányról szóló szócikkre, szerintem ezt kívánja a Wikipédia logikája. Ha egy híres ember esetében a szülőfalura linkelnél, ott is egy konkrét falunév lenne. Ha piros lesz, majd elgondolkodunk rajta, miért piros. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 18., 09:47 (CEST)

Kiemeltszavazás

Sziasztok! Jó látni, hogy ilyen sok cikk van, de ehhez több ember is kellene. ÉN azt javaslom, hogy minél többen írjunk minél több embernek, hogy jöjjön nézzen el az oldalra és ha van kedves és teheti szavazzon. Minél több szem kell a cikkekhez. Mit gondoltok? Ki csatlakozna? Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2010. augusztus 18., 08:25 (CEST)

Az összefogás napja

értékelősablon

Csak műhely készíthet értékelősablont? Ha nincs a témának műhelye, akkor a cikkeit értékelni se lehet? – PerfectmissHorse chestnut flowers.JPGide írj! 2010. augusztus 17., 09:45 (CEST)

Csak műhely készíthet értékelősablont? - Evidens. (de lásd lejjebb)

Ha nincs a témának műhelye, akkor a cikkeit értékelni se lehet? - Ha nincs műhely, nincs olyan, hogy "cikkei", azok legfeljebb valakiknek vagy a témának a cikkei. Értékelni nyilván nem lehet, viszont érdemes lenne minden témakörhöz műhely létrehozni, pont az értékelés és a munka összehangolása miatt. Egy "műhely" akár 1 személyből is állhat, a lényeg, hogy legyenek lefektetett irányelvei a műhelynek: milyen témák tartoznak hozzá, milyen szakaszoknak kell az adott cikkekben lenniük, mik az elfogadott források, irodalmak, stb. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 17., 12:17 (CEST)

A cikkei alatt a téma cikkeit értettem. Amúgy azt hittem, hogy egy műhelyhez legalább 3 tag kell. – PerfectmissHorse chestnut flowers.JPGide írj! 2010. augusztus 17., 12:30 (CEST)

Hát lehet, hogy az alapításhoz formailag annyi kell, de a folyamatos működtetéshez egyetlen lelkes tag is elég szerintem. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 17., 14:16 (CEST)

Azért jobb, ha többen vannak, mert esetleg igen hatalmas lehet a műhely által feldolgozandó anyag, és azt azért egyedül nehéz bírni... Ami az előnye az egyszemélyes műhelynek az az, hogy mindig 100 %-os támogatottsággal alakulnak ki az irányelvei. :-) Így a szerkesztések mikéntjét is könnyű összahangolni Vigyor
Amúgy tényleg jó lenne, ha minden témának lenne műhelye, illetve ha a szerkesztők csatlakoznának azokhoz a műhelyekhez, amelyek témáiban szerkesztenek, és nem csak oly módon, hogy beírják magukat a tagokhoz, hanem az adott témákban valódi összehangolt szerkesztési munka folyna... – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. augusztus 17., 22:28 (CEST)

Sokan berzenkednének az "összehangolt szerkesztési munka" kifejezés hallatán, én inkább azt mondanám, hogy az alapelvek közös kidolgozása a fontos, amikor a műhelytagok elmondják, hogy szerintük mivel foglalkozzon a műhely, mit tartanak fontosnak, milyen sablonokat szeretnének használni, minek kell egy jó szócikkben lennie,... stb. aztán ezen belül mindenki csinálja azt, amihez kedve van. A munka mennyisége szerintem nem elsődleges szempont, annak elvégzéséhez úgyis több ember/sok idő kell. A lényeg, hogy ha valaki egy adott témában cikket akarna írni, akkor legyen hova fordulnia az alapelvek miatt, és ne a nulláról kelljen mindent kitalálnia. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 18., 17:25 (CEST)

Egyetértek – BáthoryPéter vita 2010. augusztus 18., 18:18 (CEST)

Abból indultam ki, hogy pl nálunk az Olimpiaműhelyben nem igazán lapok, hanem inkább lapcsoportok vannak, tehát pl ha meg akarunk írni egy olimpiát, akkor több mint 200 szócikket kell létrehozni (minden nemzetnek külön, minden sportágnak külön), és fontos ezeknek az egységes felépítése. Az elmúlt hónapokban nagyon sok mindent egységesítettünk, összehangoltunk, mert az elődök erre sajnos nem fordítottak figyelmet anno. Mivel most már egységesen csináljuk a dolgokat, ezért nagyon fontos, hogyha bejön az adott témába egy új szerkesztő, akkor ő is pontosan ugyanúgy készítse az eredménytáblázatokat, mint a már megírt mondjuk 150 cikkben lévőben van. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2010. augusztus 20., 05:32 (CEST)

Pontosan erre gondoltam én is, ezért jók a műhelyek. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 21., 23:39 (CEST)

Földrajz-portál

Kicsit felújítottam a Földrajz-portált, főleg tartalmában. Készítettem egy-két új dobozt tennivalóknak, új cikkeknek, és több ajánlót tettem be. Örülnék ha véleményeznétek, nem csak külalakilag (ebből a szempontból nincs benne semmi érdekes), hanem inkább műszakilag: összecsúsznak-e a dobozok például? Nekem minden tökéletesnek látszik. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 19., 12:47 (CEST)

Nálam rendben van, szép munka. Nem csúszik össze semmi, viszont helyenként elég nagy lyukak vannak, de ez esetleg csak attól van, hogy én a szöveget négyszeres Ctrl+ nyomással felnagyítva nézem. WikiThanks.pngKarmelaüzenőlap 2010. augusztus 22., 07:10 (CEST)

Köszönöm, hogy megnézted. A lyukak nálam is jelentkeznek. Leginkább azért vannak, mert a dobozok nem egyforma magasak (ez a beléjük írt szöveg hosszától függ) illetve az is számít, milyen a képernyőfelbontás. Már gondolkodom valamilyen megoldáson, mert nekem sem tetszik így. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 22., 09:25 (CEST)

Ifjúsági olimpián öttusán 4 sportág szerepel !

Nem tévedés: [4]. Ma először néztem meg egy összefoglalót az olimpiáról, először azt hittem a riporter viccel, de nem, mind a magyar és az angol wiki megerősített, az ifi olimpián az öttusán nem öt, hanem 4 sportág szerepel, fiúk-lányok nem lovagolnak, lehet, hogy még lovat sem láttak. Javaslom, a cím átnevezését, például "szingapúri különleges négytusa a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon"-ra, vagy valami hasonlóra, mert így jelen formájában a sportág megcsúfolása, a régi nagy elődök kiröhögése, ha ezt a 4 sportágat öttusának, azaz pentatlonnak nevezzük. Penta is mintha ötöt jelentene. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 82.131.146.99 (vitalap | szerkesztései) – 2010. augusztus 22., 21:03 (CEST)

Nem tesznek mást, csak betartják az öttusa szabályait: "Selejtezők és az ifi versenyek lovaglás nélkül zajlanak".– fausto vita 2010. augusztus 22., 21:28 (CEST)
Hivatalos honlapon "Modern pentathlon" néven szerepel, és mindenhol (hírportálokon is) öttusaként nevezik, amely az ifjúsági olimpián szerepel – a cikk címe úgy marad ahogy most van. A cikk pedig tartalmazza, hogy 5 helyett csak 4 sportág van, lovaglást nem rendeznek. – Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2010. augusztus 22., 23:21 (CEST)
Az öttusa felnőtt olimpiai összeállítása körül is folyton megy a kavarás. Más versenyen is találkoztam már legalább az ötletével annak, hogy valamelyik számot szüntessék meg. Már az sem normális, ahogy végül egy naposra csonkították az egészet. Itt egy régebbi hír arról, hogy az öt számot már csak négy számban fogják lebonyolítani. - Orion 8 vita 2010. augusztus 24., 00:42 (CEST)

Oktatóvideók

Új szócikk létrehozása a Wikipédián (nagyobb változat, YouTube HD változat)
Hogyan lehet difflinket készíteni (nagyobb változat)
Hogyal lehet átnevezni a Wikipédia lapjait? (nagyobb változat)
A könyvkészítő eszköz használata (nagyobb méret, YouTube HD változat)

Csináltam egy oktatóvideót a Wikipédia:Hogyan lehet difflinket készíteni? oldalon található leírás kísérőjeként. Kb. ezen a színvonalon tudnék csinálni még, ha van rá igény és ötlet, hogy mit lenne érdemes ily módon vizuálisan is elmagyarázni.

Ha valakinek van kedve Wikipédiás oktatóvideók készítésével elmélyedtebben és kreatívabban foglalkozni, a Wikimédia Magyarország tud WMF-es pályázati forrásból támogatást adni a felmerülő költségekhez. – Dami vita 2010. augusztus 22., 21:26 (CEST)

Engem érdekel az oktatóvideó készítés, de nem értem, milyen költsége van ennek? Csak idő kell hozzá... Ami a témákat illeti: mindenről kell oktatóvideó, a szerkesztés alapjaitól kezdve (pl. hogyan lesz félkövér a szöveg) a képek feltöltésén át a segédeszközök használatáig, és még azon is túl. A szerkesztés mikéntjének megtanításán túl szerintem remekül lehetne őket a Wikipédia népszerűsítésére is használni. Nekem, igaz még csak fejben, már van is ötletem arra nézvést, hogy milyen sorrendben és tartalommal kellene a Wikipédia-tanfolyam videóit elkészíteni. Dami, ezért is kérdeztem a vitalapodon, hogy hogyan készítetted el a könyvkészítő verseny oktatóvideóját, mert az én videós ötletemhez már csak a program hiányzott, amivel meg tudnám csinálni. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 22., 21:38 (CEST)

A költség a nullától a csillagos égig szaladhat (főként ha az emberi idő önként odaadott árát is figyelembe vesszük) – a pályázatunk szempontjából a legnagyobb kérdőjel eddig a „kicsoda” volt és kevésbé a „hogyan és mennyiért”. Ha pl. akarnánk hang alámondást (ami éppenséggel nem lenne rossz), akkor kellene egy vállalkozó kedvű hang és érdemes lenne venni egy mikrofont. A szoftver kapcsán: én ugye ingyenes szoftvereket használtam eddig, de részben mert totál amatőr vagyok: ha értenék hozzá, akkor lehet hogy érdemes lenne befektetni valami olcsóbb videóvágó szoftverbe. – Dami vita 2010. augusztus 22., 21:46 (CEST)

A videók kapcsán felmerülnek pedagógiai és forgatókönyvi kérdések is – pl. a difflink esetében elég egyértelműen és követhetően lépésekre volt szedve az, hogy mit kell csinálni, de ez elég kevés segítség lapon van így jelenleg (legalábbis amiket mostanában láttam): ezeknél ki kell találni, hogy pontosan hogyan és mit mutat meg az ember. – Dami vita 2010. augusztus 22., 22:06 (CEST)

Ha a rááldozott idő árát is figyeljük, akkor én pályáznék az Alapítványnál Wikipédia-szerkesztési hozzájárulásért. Azt lehet? :-) A hangalámondás jó ötlet, főleg mivel én végig hangos videóban gondolkodtam (sok humorral). A pedagógiát, forgatókönyvet pedig szerintem nem kell túllihegni. Nem vérprofi munkára van szükség, nem az Oscar-díjért versengünk, hanem csak olyasmi kell, amiből az alapok elsajátíthatóak. Persze, ha az Alapítvány ad rá pénzt, akkor nyilván elvár egy minőséget, ám továbbra sem értem, mire és mennyit lehetne kérni, és főleg minek. Az egész Wikipédia-szerkesztés önkéntes alapokon nyugszik. Aki nem akar önkéntesen szabadidejében videót csinálni, ne csináljon. Ha az Alapítvány vérprofi munkát akar, akkor szerződtessen profi videóst, vágót, forgatókönyvírót, rendezőt és színészt, aki felmondja a szöveget. Amikor én kitaláltam magamban/magamnak ezt a videósdit, úgy gondoltam, a saját szakállamra csinálom meg (ha tudom), és akinek tetszik az megnézi, ajánlja, linkeli. Eszembe se jutott volna az Alapítványnál kuncsorogni pénzért. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 22., 22:32 (CEST)

Lépjünk túl a pénz témán, nem ez a lényeg :). (Nem a produkció minőségére támaszott elvárásaim/elvárások, hanem a technikai háttér biztosítása –pl. a már említett mikrofon – miatt említettem a lehetőséget, mint lehetőséget – nincsenek elvárások amiknek meg kellene felelni.)
A forgatókönyvet sem akartam túllihegni de produkció közben azért óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy egy adott folyamatot hogyan lehet bemutatni, úgy hogy a videón jól nézzen ki. – Dami vita 2010. augusztus 22., 22:41 (CEST)
Szerintem nem az a fontos, hogy jól nézzen ki a videón, hanem az, hogy úgy magyarázza el a tennivalókat, ahogy azokat valójában csinálni kell. A videó tartalmán pedig előre kell elgondolkodni, nem a készítése közben. Ezt az elgondolkodást pedig végül is nevezhetjük forgatókönyvnek, még ha nincs is leírva. Ha valaki (mondjuk én :-)), a videó általad javasolt szoftverrel való felvétele közben, azzal párhuzamosan felveszi a szöveget valahogy, akkor azt utólag alá lehet vágni a videónak, nem? Épp úgy, mintha egy zenét tennénk alá. Persze ez amatőr megoldás lenne, de kezdetnek nem rossz, feltéve, ha megvalósítható. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 22., 23:05 (CEST)
Igen, alá lehet vágni a hangot. – Dami vita 2010. augusztus 22., 23:07 (CEST)
Ami a jól kinézést illeti, nem véletlen, hogy a kávéreklámokban Coca Colát használnak a kávé helyett, ha igaz a városi legenda. Wikipédiás videónál a gyakorlatban ez jelentheti például a nagyobb egérmutató beállítását, vagy a betűméret növelését, hogy normálisan látszódjon a videón, hogy miről van szó. – Dami vita 2010. augusztus 23., 00:07 (CEST)
Így már értem, mit értesz jól kinézés alatt. A nagyobb egérmutató és a nagyobb betűméret jó dolog, de csínján kell vele bánni, mert hátha a videó nézői azt hiszik, ez a sztenderd beállítás. – Hujber Tünde vita 2010. augusztus 23., 12:51 (CEST)
Szerintem pl. a visszavonás/visszaállítás, ellenőrzés még kifejezetten olyan témák, amelyek akár gyakorlott wikiseknek is feladhatják a leckét. Ezekről lehetne videó, esetleg el is magyarázva hangalámondással, hogy mi a különbség a visszavonás/visszaállítás között, mit mutatnak olyankor a difflinkek, stb. Peligro (vita) 2010. augusztus 22., 22:47 (CEST)
Támogatom az ötletet, mert ahogy írtam, mindenről kell videó. Még a helyesírásról is, ahogy egynémely cikket elnézem. :-)Hujber Tünde vita 2010. augusztus 22., 23:05 (CEST)

Hangalámondás nélkül az ilyen video nem sokat ér. A feliratoknak nem külön képen kellene megjelenniük, hanem magán a képen (néhány jelenetben ez így van megoldva). misibacsi*üzenet 2010. augusztus 23., 09:04 (CEST)

Én személy szerint nem szívesen osztom meg a hangom ország világgal, de szívesen elküldöm a forrásfájlokat annak, aki szeretné alámondani a narrációt. Ami a feliratokat illeti, részben a jelenleg használt módszer korlátai miatt van így, ahogy van.– Dami vita 2010. augusztus 23., 13:11 (CEST)

A Wikipédia besegít a nemzetközi terrorizmusnak?

semtex, leírjátok benne, hogy felhasználási területe terrorizmus, grammra pontosan megadjátok, hogy a PanAm járatát mennyi semtex-el robbantották fel Lockerbie felett. Mondom magamban ez még elmegy. De aztán lejjebb megint visszatértek a témához: "Az Omnipol állami fegyverkereskedelmi vállalat hivatalos exportja mellett több terroristacsoport is szerzett semtexet. Egyes szakértők a világ jelenlegi semtex állományát akár 40 000 tonnára is becsülik.[3] Gépenkénti 250 grammos tömeggel számolva ez a mennyiség 160 millió repülőgépre, napi egy robbantással számolva pedig több, mint 438 ezer évre lenne „elegendő”."

Ez már nekem sok. De, ha valóban a nemzetközi terrorizmusnak szeretne segíteni a wikipédia, akkor javaslom az alábbi bővítést: hány gramm semtex kell az alábbiak felrobbantásához:

Persze, mind terroristák vagyunk, egyébként is az afgán Robbancsadfelmagadat-kettőt fizet-hármat-kap-szekta pénzel minket (meg a zsidók, meg a kommunisták, meg az izraeli népfelszabadítási front Briannel az élén. Ja és ki ne hagyjam persze az orosz felkelőket, a brazil fűárusokat és George Busht se, hisz ezek mind minket pénzelnek. :-). A Wikipédia egy enciklopédia, enciklopédikus információt tartalmaz. Aki bombát akar gyártani, nem itt fog alapanyag után nézni, nyugodjál meg, van épp elég hely a neten, ahol megteheti :) (Hogy egyeseknek mikre van idejük...? Ilyen hülyeségek helyett mi lenne, ha inkább szócikket írna a kedves anon kolléga? Máris többre mennénk vele. Na megyek vissza dolgozni [szócikket írni], mert van aki azt is szokott, nem csak baromságokon elmélkedni :-)) – Timish Templatetools-purple.svg sablongyár üzenőfal 2010. augusztus 16., 19:13 (CEST)

Semtexet nem árulnak a sarki fűszeresnél, aki meg a wikiből nézi ki, hogyan robbantson, az meg is érdemli. Mindenesetre az anon irása nagy jókedvre deritett :) – Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2010. augusztus 16., 19:18 (CEST)

Ezt a sarki fűszeres dolgot be kéne írni a cikkbe. Múltkor nagyon furcsán nézett rám... :) És tessékmán kiszámolni biciklire is , jó? :-))) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 16., 19:38 (CEST)

DD úgy érted azt, hogy „meg is érdemli”, hogy a wiki alapján használatba vett semtex robbanás helyett esetleg dalra fakad? :-) Ezek nyilvános adatok, nyilvános forrásokból. Azért a gyártás körül lappang némi furfang, meg technológia. Spájzban nem nagyon gyártható. Ha azonban államok pénzelik és látják el ezzel a robbanóanyaggal a terroristákat, azok nem szorulnak a wikire. Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 16., 20:00 (CEST)

De ha a guglin keresnek receptet, akkor a wikit elsők között dobja fel... Nagy ám a felelősség, hogy korrekt legyen a recept, nehogy munkahelyi baleset érje szegényt Vigyor--True-Symbol.gifIvanhoe sherwoodi erdő 2010. augusztus 17., 09:31 (CEST)

Kedves ismeretlen, aki a témát felvetette, tájékoztatnom kell arról a szomorú helyzetről, hogy az itt felsorakozott, víg kedvű szerkesztők nem értették meg az ön által kifejtett problémát. Mivel az Erkölcs című szócikkünk még rendkívül fejletlen, nincs meg a lehetőségük arra, hogy ezt a homályos fogalmat megismerjék. Biztosíthatom, hogy ha a hasfelmetszés technikájáról vagy a zárfeltörés fogásairól megfelelő forrásra bukkannak, akkor ezeket a témákat is enciklopédiához illő részletességgel fogják szócikkek ismertetni. Hiszen ezek a tudások "nyilvánosak", ami ugyan csak azt jelenti, hogy ha valaki kutat utánuk, akkor vagy rátalál, vagy nem arra a szövegre, amelyre egyikünk valahol, valamilyen nyelven rábukkant, de a Wikimedia Foundation nemes ismeretterjesztő céljait magyar részről képviselő szerkesztői közösség igyekszik elébe menni minden elképzelhető kívánságnak és kíváncsiskodásnak. Így legalább a Google első találatként fogja a zárfeltörés magyar nyelvű ismertetését felmutatni, megtakarítva a Kedves Olvasónak számos fárasztó percet, valamint a különféle ismeretlen nyelveken való kutakodás kényelmetlenségeit.

Azt, kérem, ne is hozza szóba, hogy egy szócikk hatására olyan is érdeklődni kezd egyes haszontalan dolgok iránt, aki addig elmulasztotta az empirizmus minden területre kiterjedő gyakorlásának eme állomását. Sem azt, hogy egy idióta kamaszgyereket, aki valamilyen ostoba szabály miatt például pisztolyhoz eddig nem tudott jutni, hogy aztán a személyiségének addig fel nem ismert érdekességeit, mondjuk, az iskolájában a nyilvánosság elé tárhassa, most talán végre valami más irányba terelhetünk, hogy az ösztöneit a korlátozott felelősségérzetével eredményesen egyesíthesse. Az információ szabad, fölösleges ezekről említést tenni, mivel egészen bizonyosan van olyan írott forrás, amely azt állítja, hogy ezeknek nincs semmi jelentősége. Akkor pedig téma lezárva, ott áll egy írásban, hogy nem számít, azaz nekünk a kényelmetlen "Tegyem? Ne tegyem?" dilemma feszültségét azonnal sikerül feloldanunk azzal az egyszerű válasszal, hogy "Tedd, még ha nincs is rá szükség. Ha már megteheted." Sőt, mivel a semtexről szóló cikkben előzékenyen megadott, a vegyi összetétel ismertetését bizonyára hitelesen alátámasztó források között az egyiken ez olvasható: "Unfortunately, their presentation in the media can be one of the motives for stealing SEMTEX® from the Army depots, or, for amateur production according to more or less credible recipes obtained from Internet.", ezért az esetleg valakiben megbúvó aggodalom is elmúlhat, hiszen ott van fehéren-feketén, más már bátorította az olvasót a robbanószerekkel való szórakozásra, ez nyilvános, bárki által megtekinthető, vagyis mi már csak egy példát követünk, egy olyan sorba állunk csak be, amelynek már ki tudja, hány tagja van. Mi igazából csak másodközlünk, nem is érdekes az egész.

Hogy a döntésünk csakis helyes lehet, azt garantálja az is, hogy a felvetésére eddig mókás válaszokat adó szerkesztőtársaim között adminisztrátori jogal felruházott szerkesztő is van, aki az alacsonyabb jogú szerkesztők által elkövetett formai, tartalmi vagy hitelességbeli hiányosságok megszüntetése érdekében is működik, így a jogköre kiterjed a nem megfelelő cikkek teljes törlésére is, továbbá a szabályokat be nem tartó szerkesztők, mint például én, időleges vagy végleges kizárására is. És persze dönt egy cikk szükségességéről is. Amit egy admin eldönt, az úgy helyes. Azt mondta, hogy az ön kérdése baromság, hiszen az illemről szóló szócikkünk ezt a szót nem említi a kerülendők között, akkor bizony az az is, punktum. A hatalom csakis jó kézben lehet. Egy gimnáziumi rockbanda nem lehet elég nevezetes ahhoz, hogy az enciklopédia lapjain helyet kapjon. A semtex nevét viszont ki ne ismerné, sokfelé használják, tehát fel sem merülhet a kétely affelől, hogy helye van-e az enciklopédiában. Egyébként is, már húsz különböző nyelven olvasható róla szócikk, vagyis felesleges a panasz. Ha a társaságból valaki a függönybe fújja az orrát, akkor már mi is nyugodtan megtehetjük, nem vagyunk bunkók, a függönyt már úgyis ki kell mosni. Vagy ha nem, akkor meg úgysem számít.

Az ön által felvetett probléma már korábban is a szerkesztők elé került, és a vélemények jelentős része arról nyilatkozott, hogy az olvasónak minden információ megszerzéséhez joga van, amit nekünk szolgálni kötelességünk. De megnyugtathatom, az emberi közösség legfőbb szabályait összegezni vélt törvények megsértésétől messzemenőkig tartózkodunk. Tehát ha a cikkhez értelemszerűen mellékelendő illusztrációk valamelyike is sérti a szerzői jogokról szóló magyar és nemzetközi jogszabályokat, akkor azok elhelyezése szigorúan tilos, és az illusztráció el lesz távolítva. Ha egy bohó szerkesztő egy képet illeszt a megfelelő cikkbe egy vérbe borult emberről, akinek a belei kiomlanak, ám kiderül, hogy ezt a képnek a terjesztéséhez nem rendelkezik a kép készítőjétől megfelelő írásbeli engedéllyel, akkor a kép a törvény nevében megsemmisítendő. Saját készítésű képek elhelyezését viszont örömmel fogadjuk, persze csak ha a kép alatt feltünteti, hogy a szerző azok szabad felhasználását engedélyezi. A Wikipédia tiszteletben tartja a szabályokat. Az írottakat. Mivel ön sajnos valószínűleg nem tud írott forrást megnevezni a kifogásolt probléma szabályozásáról, ezért holmi etikai ügyekben döntést hozni mi nem vagyunk illetékesek. Az erkölcsről nem rendelkezik jogszabály. Köszönjük, hogy hozzánk fordult, mi mindig nagy örömmel fogadjuk olvasóink véleményét, és azt vagy megértjük, vagy nem. Tisztelettel: a fent nevezett szerkesztői közösség büszke tagja, Orion 8 vita 2010. augusztus 20., 02:54 (CEST)

Nem szeretnék abba a szégyenletes hibába esni, hogy esetleg túlságosan kis minta alapján vonok le általánosítóbb jellegű következtetéseket. A robbanószerekhez hasonló mértékben közérdekű fontosságú témában, kábítószer adagolását és vegyi összetételét pontosan ismertető szócikk kapcsán újabb adminisztrátori állásfoglalásokat és egyéb, közrangú szerkesztők véleményeit követheti figyelemmel ezen a helyen. - Orion 8 vita 2010. augusztus 20., 03:34 (CEST)

Az megoldható, hogy ha legközelebb ilyesmiről ilyen esszészerűen, és dagályosan ki akarod fejteni a véleményedet, a saját személyes blogodban teszed meg? Ugyanis aligha ide való ez a stílus. Esetleg még annyit hozzátehettél volna, hogy ha szerinted a Wikipédia ennyire szar, akkor nem szerkeszted többet. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 20., 09:33 (CEST)

Orion 8 kiindulópontja nem a semtex cikk (az legfeljebb ürügy), következtetései és nagyívű gondolatai erkölcsről, etikáról csakugyan magánblogba valók, ott esetleg tételesen kommentelném is, mivel számtalan félreértelmezést tartalmaz. A témáról komolyan: ami magát a cikket illeti, vegyészként tudom, hogy a cikk és forrásai alapján annyira lehet semtexet előállítani, mint az atombomba cikk alapján atombombát. A semtex, és atombomba raktárainak őrzéséről meg nem a wikipédiának kell gondoskodnia. A kés cikket is ki kellene akkor venni a WP-ből, hiszen ilyen mondatok vannak benne: „Klasszikus szúrásra szinte teljesen alkalmatlan, csakúgy, mint a legtöbb munkafeladatra. Kedvelt forma önvédelmi kések esetében, mivel szélsőségesen mély sebet ejt vágás során. Jelentős hátránya, hogy amennyiben nincs borotvaélesre fenve, vastagabb ruházatban elakadhat”. Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 20., 10:37 (CEST)

Ha a saját blogomba írok, azt nem fogjátok olvasni, és az sem, akinek egy minimum mérlegelendő, egyébként nem példátlan kifogását egy adminisztrátor simán lebaromságozza, számomra váratlan módon jelét adva az eddig nem sejtett bunkóságának. Tegyük fel, hogy csak rossz napja volt, és fatális tévedést követett el. Ha a dagályos stílusról lemondtam volna, és csak röviden elmondom, hogy nem vagytok normálisak, akkor kevesebb esély lett volna arra, hogy felhúzzátok rajta magatokat, ami az önigazolási reflex jellegzetes megjelenése. Rajtatok már nem fog, de egy még nem reménytelen szerkesztő elgondolkozhat róla.

Nem a Wikipédia szar, hanem egypár szerkesztő gondolkodásmódja, bár a kettő elég nehezen különíthető el. Nagyon sokan hagyták már el ezért a wikit, ami azzal az örömmel tölthet el egynéhány fafejű, rugalmatlan, vitaképtelen, hatalomittas, és persze tapasztalt, tehát automatikusan helyesen cselekvő szerkesztőt, hogy újabb "ide nem való" alakot sikerült innen kiutálni. Azzal nem segítek a helyzeten, ha én is elfogadom ezt a módszert. Igyekszem hozzátenni, amikor tudok, hasznosat és értelmeset, és amíg ebben nem akadályoznak fafejűek, addig csinálom.

Ogodej, kommentálhatod részletesen a dolgot a vitalapomon. A késről tényleg fölösleges úgy írni, mint szúrófegyverről, mert nem értem, miképp szolgálhatja az a tudást. A kés szócikknek megszűnnie nem kell, mert a késnek sok más használati módja is van. Egy robbanószert viszont mi másra lehet használni, mint robbantásra? De rendben, legyen róla szócikk, miért ne, csak ami a lényeg, és bizonyítékát adtátok, hogy ezt tényleg nem vagytok képesek felfogni, hogy a semtexről szóló cikkben szükségtelen a nem hasznos célú felhasználásairól még adatokat is közölni. Nem tartozik bele az eszmébe. Ti nem értitek azt a helyzetet, amikor a döntés úgy szól: ha megteszek valamit, az potenciálisan lehet ártalmas. Ha nem teszem meg, akkor azzal nem vesztek semmi érdemlegeset. Akkor nem teszem meg. Nem minden cikk potenciálisan ártalmas. Írj cikket a semtex bányászati felhasználási technikáiról, ha úgy érzed, hogy az elég nevezetes. Vagy egy vegyi oldószerről, egy vegyész életéről és munkásságáról, egy természeti kincsről, egy tudományos ismeretről. Bőven van még mit hozzátenni a potenciálisan sem ártalmas dolgokról. Egy gránitdarab nem potenciálisan ártalmas, ilyen ostoba érveléssel kár is lenne szégyenbe hozni magatokat, csak mondom, mielőtt újra nekikezdenétek. - Orion 8 vita 2010. augusztus 20., 17:03 (CEST)

Sztem ide se kellett volna írnod semmit. Valami totál (de tényleg nagyon totál) félreértésben leledzel a wiki céljait illetően. Hogy ugyanis ez egy Enciklopédia. A neten meg ma már bármi elérhető. Csak a leghülyébbek fognak ilyet a wikin keresni. Vagy: akik először mindent a wikin néznek - Üdv nekik! :D
Ez meg egy lexikon. Aki annyira nyomorultul hülye, az fogja és öntse össze az összetevőket. Majd felrobban. Vagy nem.
És csatlakozva Misibácsihoz, illetve eggyel továbblépve: Ha annyira szar, mi a f*nak szerkeszteni? Minek ittlenni? Minek fúrkászni pl. az adminokat? "Amit egy admin eldönt, az úgy helyes." - ez pl nettó baromság, ahogy a többi, adminokkal kapcsolatos megjegyzésed is.
És kérlek, légy óvatos mások "bunkózgatásával", meg h ki nem normális, meg fafejű, stb. Kösz, – eLVe kedvesS(z)avak 2010. augusztus 20., 17:59 (CEST)

"Aki annyira nyomorultul hülye, az fogja és öntse össze az összetevőket. Majd felrobban. Vagy nem." Úgy van, pontosan fogtad meg a probléma leglényegét. Majd felrobban, vagy nem. Nos, ti ezt a kettős lehetőséget tartjátok fenntartandónak valami homályos információhalmozási okból. Hogy mennyi hülye van csak ebben az országban is, azt ugye nem szükséges magyaráznom. És ugye azt sem, hogy aki kitesz az utcára egy kézigránátot, elétéve egy táblát "Ez kézigránát" felirattal, az bűncselekményt követ el, mert nyitva hagyta a lehetőségét annak, hogy valaki kárt okozhasson vele magának vagy másnak. Hülyének kell lennie hozzá, de ezt a minősítést a Btk. nem ismeri. Ráadásul te már el is ismerted, hogy lehetségesnek tartod azt - sőt, így fogalmaztál: "az öntse össze" -, hogy valaki az itt általad támogatott módon közzétett összetevőket összeöntve felrobban. Ha a szabályokat megnézzük, nem lehet, hogy ezzel te máris felelősségre vonhatóvá váltál?

Köszönöm a kioktatást az illő beszédről, amelyet példaadó módon fogalmaztál meg, légy szíves Timisht is tájékoztatni az itt megkívánt modorról. Nem a magadfajta kedvéért vagyok itt, ezt már megmagyaráztam, hanem azok kedvéért, "akik először mindent a wikin néznek". Érdekes, mennyire utálhatod már a sok ide járkáló olvasót. - Orion 8 vita 2010. augusztus 21., 02:08 (CEST)

Talán itt abba is kéne hagyni, a kedves szerkesztőtárs erősen kezd hasonlítani egy trollra.--True-Symbol.gifIvanhoe sherwoodi erdő 2010. augusztus 21., 08:09 (CEST)

Még mielőtt lezárul: nem értek egyet Orion 8-nak a WP közösségére általában vonatkozó megjegyzéseivel és nem kedvelem a sértődöttségen alapuló megfogalmazásokat, általánosításokat sem. Megértem és értékelem viszont Orion 8 elítélő véleményét arról, hogy és ahogy a T. Anon megjegyzését egyesek ledorongolva fogadják. Ahogy megjelenik egy bíráló szó, egy képzelt "ellenség", csípőből tüzelünk? És: miért is ne lenne joga Orion 8-nak itt kifejteni a véleményét esszé-formában? – Vadaro vita 2010. augusztus 21., 20:54 (CEST)

A kezdő teroristák, valószínűleg jót röhögnének a hány grammból, hány repülőt lehet felrobbantani bekezdésen. A hosszú eszmefuttatást, csak többszöri nekifutásra sikerült elolvasnom. Egy részét talán tényleg le sem kellett volna írni, a maradékkal sem feltétlenül értek egyet, de két általam igen tisztelt szerk. társ, szinte durvára sikerült válasza viszont kicsit megdöbbentett. VC-süzenet 2010. augusztus 21., 21:12 (CEST)

Ezek szerint szükséges, hogy tisztázzam: a rossz véleményem nem a teljes szerkesztőgárdára vonatkozik, hanem egy nem felbecsülhető nagyságú részére, minden bizonnyal kisebbségére. A szerkesztőknek mindenki a termelékenységét és a szakmai felkészültségét nézi. Ez érthető, hiszen itt sok jó cikk megszületése a cél. Néha - és ez nem egyedül az én véleményem, sok szerkesztő véleményét látni szoktam itt-ott - a mennyiség kissé a minőség kárára van, de ezért vannak, többek között, a magamfajták, akik néha nekimennek egy már létező cikknek, és megpróbálják hasznosabbá alakítani. A viták, veszekedések, sértődések oka más, és ennek a közösségnek ez a legfőbb problémája. Sok szerkesztő, új és régi, látszik rugalmatlan gondolkodásúnak, úgy viselkednek, mint a meg nem értett zsenik, emiatt mások javaslatait, módosításait személyes támadásként fogják fel, a saját tökéletes művük összepiszkolásának, emiatt kötekednek megbeszélés helyett. Ezzel egy csomó új, frissítés is ígérő szerkesztő vész el, és ez nem lehet a szerkesztői közösség célja.

Az baj, ha a rugalmatlan szerkesztő hatalmat is alkalmazhat érv helyett. És van ilyen is olykor. A "hatalom" felelősséggel járna együtt, és erkölcsi, ítélkezési többletképességet, elsősorban pedig tárgyilagosságot remélnénk tőle. Az adminoktól én azt várnám, hogy nem viselkednek a fejezet elején látható módon. (A másik gondom az, ha az admin egy döntésre váró problémát a vitázók személye alapján ítél meg. Hogy X-nek biztos igaza van, mert ő régi kolléga. Ez ártalmas hiba.) A hatalom szóról pedig annyit, hogy ha valaki meg tudja semmisíteni egy másik szerkesztő munkáját és meg tudja akadályozni a további részvételét, az ebben a körben elég hatalom.

Az, ami miatt pedig én, nem első ízben, az indulataimat nehezen legyűrve felszólaltam, az, amikor az enciklopédia igazi hasznát és céljait feledve, öncélúnak látszó módon fogunk meg valami problémát, szabályokba kapaszkodva, félresöpörve olyan érveket, amelyek esetleg azért nincsenek szabályokkal megtámogatva, mert mindeddig teljesen fölöslegesnek látszott szabályozni egy természetes viselkedést, igényt, módszert, hozzáállást. Az információközlés mindenekfelettisége. Kivéve, ha a politikai korrektség szempontjából egy kicsit is kényes. Megcsinálhatom, hogy a női nemi szervek fejezetét részletesen kiegészítem, könyvekre támaszkodva, a maszturbáció és a cunnilingus üdvözítő technikáival, valamint a téma eredményes ismertetéséhez szükséges közismert - forrásolható - szakkifejezésekkel? Tartok tőle, hogy ha belefognék, még eltiltást is kapnék vandálkodásért. És ez csak egy gyengécske példa. Főleg azért, mert aki nem érti, hogy egy enciklopédiában értelmetlen a kés ölésre való használatát még csak tárgyalni is, annak nem tudok megmagyarázni bármit az etikus magatartás elsőbbrendűségéről. A robbanószerről szóló cikkben sem az a lényeg, hogy jól vagy rosszul adjuk-e meg a gyártási és alkalmazási technológiát, hanem hogy megpróbáljuk ezeket megadni. Ha elhagynánk, senki, de senki nem reklamálna miatta.

A Rorschach-teszt kapcsán nagyon hosszú csatában vettem részt sokakkal szemben vagy mellett. Az egyik oszlopos érv az volt a képek közlése mellett, hogy egy általános enciklopédiának mindent tartalmaznia kell. Ma délután láttam a Pszichológiai lexikont egy boltban. Még szép, hogy felütöttem a címszónál, és lám csak, egy kizárólag a pszichológiával foglalkozó nagyszabású, összefoglaló szakkönyvben csak egyetlen fiktív ábra látható. Ez persze nem elég érv mindenkinek, hiszen mi okosabbak akarunk lenni azoknál, akiknek az általunk piszkálgatott téma a saját szakmájuk. Ez az öntelt hozzáállás, ettől megszabadulva nagyon sokat javulhatna az egész wiki értéke.

Egyébként ez nem szerintem nem esszé, nem trollkodás, ez csak egy vita, amiben nem mindenkinek tetsző dolgokat mondok. Ha nem tetszik, ezért trollkodásnak minősíteni az érvek helyett erőszakkal érvelés egy enyhe változata, tessék csak őszintén végiggondolni. SMS-nyi terjedelemben piszkálódni, még vitatkozni is lehet, vitázni nem. De ha engem nem szólít meg itt már senki, akkor én mindent elmondtam, innen kiszálltam. - Orion 8 vita 2010. augusztus 21., 22:48 (CEST)


Az egész dolog vihar egy pohár vízben. A névtelen hozzászólás provokáció volt, Orion 8 viselkedése pedig erősen hajlik a trollkodás felé.

Egyrészt egyetlen konstruktív javaslatod sem volt, ami az ilyen és hasonló cikkek megírásában segítséget jelentene akár tartalmi, akár formai szempontból. Vagy ilyen cikkek egyáltalán ne legyenek? Jönne a felzúdulás a bátor anonok részéről, hogy itt mekkora cenzúra van!

Ha ennyire őrzöd a Wikipédiát olvasók erkölcseit, miért nem a pornószereplőkről szóló szócikkek eltávolítását javaslod? Abban támogatnálak és melletted szavaznék. Itt semmiféle javaslat nem hangzott el, csak egy ömlengést olvashattunk arról, hogy "jaj de szar a helyzet Orion 8 kolléga szerint", de hogy szerinte hogyan lehetne kimászni belőle, arról nem.

Másrészt, ha csak egy kicsit is belegondolnál a dologba, szerinted egy robbanószer előállítása csak annyiból áll, hogy összekevered a leírt összetevőket??? Ennyire nem lehetsz naiv, akkor miért nincs 5000 Semtex gyár szerte a világon, miért csak 1 helyen, Csehországban állítják elő??? (tudtommal csak itt van). Mert a módszer a lényeg, ahogyan összerakják az egészet, nem pedig csak belerakják egy nagy kádba aztán elkezdik kavarni, vagy te így gondoltad?

Nem egy konyhai receptről van szó. (Sokszor az se egyszerű, hogy milyen sorrendben kell, mikor teszed bele a krumplit, a húst, a fűszereket meg a zöldségeket, lehet, hogy az egyik szétfő, a másik meg nyers marad, és dobhatod ki az egészet, mert még a kutya sem hajlandó megenni...)

Nem lehet könnyű kitalálni a Semtex előállítását, ha 50 éve senkinek nem sikerült, pedig felteszem, hogy próbálkoztak vele néhányan... és nem lehet otthon a sufniban összekotyvasztani.

Harmadrészt mennyire reális és életszerű feltételezés, hogy egy potenciális terrorista megkeresi a magyar nyelvű Wikipédia szócikket, mivel jól beszél magyarul, de angolul, spanyolul, németül, franciául, oroszul, törökül... stb. nem?

A kés és hasonló példák is nagyon jók. Te ezeket a cikkeket megcsonkítanád, ne legyen bennük meg sem említve, hogy veszélyes, mert emberi élet kioltására alkalmas? Ennek szerintem meg benne kell(ene) lennie a cikkben. (az ne legyen benne, hogy hogyan lehet valakit legkönnyebben leszúrni...) Megint egy hasonló kérdés: az utcán késelő fiatalok majd ebből a cikkből fogják megtanulni a kés használatát? Ezt aligha gondolhatja bárki is komolyan.

A Rorschach-teszttel kapcsolatban én is úgy gondolom, hogy a cikkben ne legyen benne az aktuális, napi használatban alkalmazott sorozat, mert ez elrontja az ezzel dolgozók munkáját, de miért nem kezdeményezel erről szavazást? Bizonyára többen támogatnának, köztük én is.

Könnyebb azonban fikázni valamit, és ócsárolni, mint a javítás módjára rámutatni, mert ezen gondolkozni kell és végig kell vinni egy folyamatot, hogy a közösség elfogadja, ez pedig sokszor nem könnyű és rövid folyamat, ezt is aláírom. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 21., 23:37 (CEST)

Misibacsi, nem tudom, hogy a trollkodásnak milyen jellegzetességét fedezed fel abban, amit írtam, azon kívül, hogy érvekkel megrendíteni próbálok egy eddig makacsnak bizonyult nézetet, de ezen kár vitatkoznunk.
Megnéztem a pornográfia szócikkét, és én abban nem látok ártalmasat. Ha maga a fogalom sérti az erkölcsöt, akkor az egész szócikket törölni kell, és ha ez a wiki többségi vagy hivatalos álláspontja, akkor legyen is úgy. Ha gondosabban visszaolvasol azokba, amit írtam, láthatod, hogy nekem éppen az a problémám, hogy az erkölcsöt figyelmen kívül hagyjuk az információközlés teljességét emlegetve. Az én erkölcsömet a pornográfia nem sérti, nem tartom betegesnek, rombolónak, több (sok) ezer éves története van, én is nézek pornót. Ha az én erkölcsöm túl laza, akkor szorítsunk rajta, de még egyszer mondom, az a problémám, hogy az erkölcsi határt meg sem vitatjuk, mintha az nem is létezne, csak mert nincs törvénybe foglalva.
Ogodej az alább olvashatóak szerint érti, amire én is gondolok, vagyis hogy nem a terrorista fogja a wikiből megtanulni a dolgot, hanem 1) aki még nem terrorista, de zavart pszichéjű, labilis alak, akinek egy ilyen cikkel ötletet adhatunk, 2) egy hülye kölyök, aki nem tudja, hogy pontosan miféle fogások kellenek még az előállításhoz, és kipróbálja. Aztán, ahogy idézzek korábban elhangzott nézetet: "Felrobban vagy nem." Én tudom, hogy ezeknek az esélye elég kevés. De tudjuk, látjuk, hogy egyre több efféle terroristaszerű akció történik már nálunk is, és a hülye kölykök száma sem apad, és én csak azt kérdezem: tényleg szükség van arra, hogy mi ilyen bűncselekmények és ostobaságok elkövetésében akár csak támogatással, információszolgáltatással résztvevők lehessünk? Nem lenne jobb úgy viselkedni, hogy egy bűncselekményről hallva azt gondolhassuk, hogy ettől mi távol tartjuk magunkat? A képek és más jogvédett anyagok felhasználásakor az az alap, és ezt talán grintől, egy őswikistől tudtam meg nemrégiben, hogy kerüljük annak a lehetőségét is, hogy jogsértést kövessünk el. Nem játszunk a határesetekre, esetleges per kedvező eredményére, hanem kerüljük a problémás zónát. Egy nyamvadt szerzői jog megsértése és egy húsz forintos kártérítési ügytől távol tartjuk magunkat, bombagyártástól pedig nem. Ez nekem nagyon sántít.
Azt írod, hogy nem adtam semmi konkrét javaslatot. Hát akkor összefoglalom neked, amiket eddig javasoltam: hagyjuk ki a cikkekből azokat az információkat, amelyek nyilvánvalóan hozzájárulhatnak bűncselekmények megtörténtéhez. Ha bombagyártási receptet, kábítószerfogyasztási tájékoztatót közlünk, akkor eszmeileg részt vállalunk ilyen tettekben. Tartsuk ettől távol magunkat, és ne hivatkozzunk az információ teljességére, amíg ez a teljesség még megközelítve sincs rengeteg szócikkben és témában. Ne pont ilyen dolgok ismertetésével töltsük az időt, hanem írjunk ártalmatlan, hasznos, a műveltséget és tájékozottságot szolgáló cikkeket. Egy tájékozott embertől senki nem várja el, hogy ismerje az ölés technikáit. Azt pedig, hogy mi fér bele és mi nem az etika határai által kijelölt körbe, meg lehet vitatni. Javasoltam a vitákat. Felszólaltam a vita kizárása ellen, az abszolút határtalanság ellen. Ma már minden suhanc képes lehet a mocsokság olyan fokára, hogy minden sérelmét késeléssel oldja meg. Hát ne tárgyaljuk a kés szócikkében, hogy melyik jó a szurkálásra. Erre az információra normális embernek egyszerűen nincs szüksége. Ennél konkrétabb javaslat már csak az lehetne, ha törölném és átfogalmaznám az általam látszólag egyoldalúan helytelennek tartott részeket. Ami konszenzus előtt udvariatlan dolog lenne tőlem, tehát nem teszek ilyet.
A Rorschach-vitát ha a vége felé is megnézed, látni fogod, hogy egy kimondottan részletes, kimunkált szavazási terepet készítettem elő arra, hogy a vitát rövidebb formában összegezve lezárhassuk. Azt hiszem, hogy végül talán senki nem csatlakozott hozzá, amit sajnálok, mert a vita heve korábban nem ilyen érdektelenséget sugallt. Akkoriban szerintem nem voltam jogosult szavazás kiírására (lehet, hogy most sem, nem néztem utána), ezért egy belső szavazást indítottam, amely nyomán javasoltam másnak egy hivatalos szavazás kezdeményezését. Én ennyit tehettem. Kevesled? Akkor térjünk vissza oda, és mozgassuk meg újra a témát. Egyébként ma beszéltem egy képzett szakpszichológussal, és neki az volt a véleménye, hogy a képek közlése nem lenne tragédia, de sokkal jobb lenne, ha nem történne meg, mert nehezítené a munkájukat, kiesne egy hasznos (gyógyító célú!) diagnosztikai eszköz. Az pedig miért is lenne célunk, ugye. - Orion 8 vita 2010. augusztus 23., 03:13 (CEST)

Orion8 azon felvetése, hogy mennyire lehet elmenni egy lexikonban olyan adatok közlésével, amelyek veszélyesek (lehetnek) én sem tartom butaságnak, csakugyan felvet(het) etikai kérdéseket. Itt nem is a terroristákra gondolok, hanem a kísérletező kedvű olvasókra. Van-e felelősségünk, ha valaki felrobban, és az információt a WP-ből szedi? Ha pontosak akarunk lenni egy vegyi anyag ismertetésénél, akkor bizony ott a helye az előállításának is, legyen az kábítószer, vagy robbanóanyag. Annak nincs értelme, ha ezt bizonyos cikkeknél szemérmesen elhallgatjuk. Anatómiai atlaszból sem hagynak ki információkat azért, mert (Orion8 példáját követve) valaki a hasfelmetszést esetleg kinézi belőle. Ha már a filozófiai-etikai és erkölcstani vizsgálódások középpontjába állítjuk a kérdést, a deviancia vagy a hülyeség kiszűrésében ne hanyagoljuk el a család, közösség, oktatás, stb.. társadalmi szerepét sem, ezt a felelősséget a WP-re hárítani csak azért, mert innen ollózott ki egy receptet, nem ésszerű. A lényeg a szándék, ki miért olvassa a cikket, a tudásért, vagy mert gonosz szándékai vannak, vagy mert balhéból a garázsban robbantgatni akar. (Még annyit, hogy közkönyvtárakban is hozzáférhető Révai Nagylexikon igen pontos recepteket közöl bizonyos robbanóanyagok előállítására, de nem mondom meg melyik kötet hányadik oldalain... :-) ). Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 22., 23:24 (CEST)

Ogodej, azt kérdezed, hogy van-e felelősségünk. Egyetértek, én is ezt feszegetem, és láthatod fejlebb a véleményemet. Én nem tartom igaznak, hogy egy információ nem hagyható ki valami más tényező hatására sem. Hiszen ha egy információval jogszabályt sértünk, és bizony bőven lenne ilyen is összeszedhető, még az internetről is, akkor senkit nem érdekelne az, hogy az az információ már "nyilvános", hiszen valahol rá lehet bukkanni, hanem azt mondanák, hogy a szabályok megszegését nem menti az, ha más is megszegte, azaz elkövettük a szabálysértést, lehet sorbaállni a pofonért. Adott esetben az etika még a jogszabályoknál is fontosabb lehet, de minimum elég fontos ahhoz, hogy tekintettel legyünk rá. Nem mi követjük el a bűncselekményt, ha valaki olyat követ el, amelyhez tartozó információ nálunk is megtalálható. Nem szükségszerű, hogy az elkövető nálunk olvassa a receptet. A lényeg, hogy mi is közzéteszünk olyat, amit más bűncselekményben alkalmaz, és másra az az információ nem is szolgálhat. Én látom, hogy a semtex cikkéből misibacsi nemrég kivett olyan részleteket, amelyek "kezdeményező" jellegűnek lennének vehetők, tehát ő is érzi, hogy nem fér össze a tudás összegyűjtésének nemes céljával bűncselekményekkel való eszmei kapcsolódás. Csak ennyi az egész, többet nem is próbáltam propagálni. Ennyi "cenzúra" pusztán etikus, bölcs magatartás, egy cseppnyi önmérséklet. Akkor is, ha más wikikben ezt nem gyakorolják, mi még lehetünk bölcsebbek, érettebbek. Ha ezt a sokak által emlegetett szerkesztői irányelvekben is feltüntethetnénk, akkor egy nagyon fontos elvet rögzítenénk, és szerintem drasztikus javulást eredményezne a Wikipédia egészének szemléletmódjában, ami a megítélésünket is befolyásolhatja.
Az az érzésem egyébként, hogy egy kicsit kezdünk egymáshoz közeledni, ami egy nagyszerű dolog, azt jelzi, hogy mérlegelünk és asszimilálunk, keressük az optimumot. Egy vitának ennél hasznosabb eredménye nem is lehet. És itt mi a bölcsességünket is bizonyíthatjuk. - Orion 8 vita 2010. augusztus 23., 03:13 (CEST)
Ezeket a "kényes" témákat nem is a sarkítás szintjén kell kezelni, azazhogy megadjuk-e a pontos eljárást a nitroglicerin gyártására, vagy írjunk-e cikket terrorista kézikönyv címmel – mivel ez a vita egészét tekintve tévút – hanem a nevezetesség szintjén, ami ugye egy irányelv itt. Én azért bízom a szerkesztők önmérsékletében, azt hiszem, eddig olyan cikkel nem igazán találkoztam, amelyik etikai alapelveket sértene, ezek vagy POV-osak voltak, vagy a vandálkodások. A semtex cikk nem ilyen. A WP nem segít be a terrorizmusnak. Azért azt ne feledjük, hogy abból indult ki a vita, etikus-e egy robbanóanyag hatékonyságát megadni repülőgépre vonatkoztatva, ami nem is etikai kérdés, hanem butaság, (TNT egyenérték, vagy brizancia tudományosabb lenne) mert sok mindentől függ, ellenben az egy info, hogy a lockerbie-i katasztrófa esetében is x gramm semtexet használtak.Ogodej Kor.gif vitalap 2010. augusztus 23., 09:05 (CEST)

Nem is vettem észre, hogy elburjánzott ez a téma. Én csak annyit fűznék hozzá, hogy Orion 8 régi, hasznos szerkesztője a Wikipédiának, aki sokat dolgozik szócikknévtérben, és olykor kifejti a véleményét, ami szemben áll a többség véleményével. Engem felháborít, hogy ezért mások meg letrollozzák őt. Láttam már olyan szerkesztőt, aki tényleg trollkodott itt, és csak véletlenül tévedt néha szócikknévtérbe, de Orion 8 nem ilyen. Kissé tán el van keseredve, amiért magára maradt a véleményével, de ezért letrollozni őt erős túlzás. Aki meg túl hosszúnak tartja a hozzászólásait, ne olvassa el. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. augusztus 23., 07:54 (CEST)


Remélem utoljára szólok hozzá ehhez a "vitához", mivel fontosnak tartok néhány félreértés tisztázását.

Az eredeti kérdés provokáció: "A Wikipédia besegít a nemzetközi terrorizmusnak?"

A helyes kérdés így hangzott volna: "Elősegíti-e egy lexikon a bűnözést?"

A helyes válasz: NEM, egy lexikon nem segíti elő a bűnözést. Egy lexikon feladata az információközlés, nem pedig az információ-visszatartás.

A Wikipédia másodlagos forrás, tehát kizárólag olyan információt közöl, ami máshol, több megbízható forrásban is megtalálható.

Ne a pornográfia szócikket olvasgasd, hanem ezt a kategóriát nézegesd: Kategória:Pornószínészek - Ezekre a szócikkekre tényleg szüksége van a Wikipédiának? Ezek ismerete jobbítja az erkölcsöt? Ahol a modellkedés, a (pornó)filmszereplés és a prostitúció szépen összemosódik és viselkedési mintát ad a fiataloknak?

hagyjuk ki a cikkekből azokat az információkat, amelyek nyilvánvalóan hozzájárulhatnak bűncselekmények megtörténtéhez. Ha bombagyártási receptet, kábítószerfogyasztási tájékoztatót közlünk, akkor eszmeileg részt vállalunk ilyen tettekben.

Marhaság. Mik azok az információk, amik "nyilvánvalóan hozzájárulhatnak bűncselekmények megtörténtéhez"? Hol olvastál te bombagyártási receptet? A kábítószerek fogyasztásával kapcsolatban pedig éppen arra van szükség, hogy a potenciális fogyasztó tisztában legyen vele, hogy mekkora adagra van szüksége a kívánt hatás eléréséhez, mekkora adag halálos, és ennek tudatában 1 grammal se vegyen be többet! Inkább tudatlanságból haljanak meg emberek? Istent akarsz itt játszani?

Egy lexikon adatokat közöl. Azt, hogy ezt az információt ki mire használja fel, a magánügye.

Olvasóink többsége normális. Nem normális aggyal felszerelt olvasóink igényeit nem tudjuk és nem akarjuk figyelembe venni.

Ugyan ki fogja megállapítani, hogy egy bomlott elme mitől indul be? Lehet, hogy egy bicikli látványa kóros folyamatokat indít el (gyerekkorában nem volt biciklije, és az apja verte), de ez lehet pöttyös labda (gyerekkorában nem volt pöttyös labdája, és az apja verte), vagy pillangó (gyerekkorában nem volt pillangógyűjteménye, és az apja verte). Akkor ezekről sem szabadna szócikknek lennie?

A devianciát elsősorban a szülői erőszak válthatja ki, nem pedig a korrekt információ, ezt minden klinikai pszichológus elmondhatja. misibacsi*üzenet 2010. augusztus 23., 10:07 (CEST)

Hm. Bevallom, meglep, ahogy egy bicikli, egy pöttyös labda és egy veszélyes robbanóanyag hatását egyenértékűnek tekinted egy közveszélyes tevékenység elősegítése vagy a szándékának kiváltása szempontjából. Ezt a szálat, belátom, kár tovább próbálgatnunk.
A pornográfiáról szóló szócikk elég ügyetlen és érdektelen. Szerintem nem ébreszt közveszélyes indulatokat, önveszélyeset sem. Megvitathatjuk. A magánvéleményem az, hogy a kimondottan promiszkuis és szabados szexuális élet káros hatásait sem lehet összemérni az élet elleni bűncselekmények iránti késztetésekkel. A szexuális erkölcs terén én inkább állok a szabadosság oldalán, ezért a cikk bennem cseppet sem felháborodást kelt, hanem azt az érzést, hogy ezt a tabut - ellentétben kábítószerfogyasztással és terrorista robbantással - elég bátortalan módon kezeljük. Ahogy a szexuális felvilágosítás is általában folyik ebben a kultúrkörben. A pornószínészek szócikkeit én eleve nem érzem elég nevezetesnek, és csodálom, hogy eddig békén hagytátok ezeket. Találomra beleolvastam néhányba, és teljesen jelentéktelenek voltak, mellesleg a hasznuk sem világos. Ha a wikiben való szereplésüket valamilyen okból károsnak találod, akkor ezt én most mérlegeltem, és az e téren kissé liberális gondolkodásom ellenére is engedek a szorosabb feltételnek, méghozzá most vita nélkül is, és nem emelnék szót a cikkek törlése ellen. Azért sem, mert a média által jelenleg sugallt életmód-ideál példáiként hemzsegő ribancok hatása a kamaszokra szerintem is rossz.
Bináris támogató szavaihoz, amelyeket nagyon köszönök, egyetlen kiegészítő megjegyzést szeretnék hozzáfűzni. Én sosem vitatkozom öncélúan, és nem szándékosan keresem, hogy hol szállhatnék szembe egy többséggel. De ha egy látott vélemény súlya és a szerintem vett tévessége arra késztet, akkor vitába szállok vele. Azért, mert a reálistól elbillenni látszó egyensúlyt szeretném visszaállítani, próbára téve az én fogalmaimat is mások bírálatában. Ha a velem ellenkező nézet mögé egy-egy esetben egy többség sorakozik fel, az már nem az én szándékomon múlik, hanem így alakult. Ennek a filozófiai boncolgatását szeretném máskorra halasztani. A vitában való részvételt mindenkinek köszönöm, és sajnálom, hogy az érveim végül is elégtelennek bizonyultak. Üdv. - Orion 8 vita 2010. augusztus 24., 00:34 (CEST)

A konstruktivitás talaján talán érdekelhet titeket a WMF által kezdeményezett kutatás a vitatott tartallmakra vonatkozó elvekről és az azok által felvetett kérdések. (A kutatás fókusza talán kevésbé a bombagyártás, de akik felemlegették és belinkelték - vizuálisan szépen kiugrik a lapból :) - a pornószínészeket, azok érdekesnek találhatják.) – Dami vita 2010. augusztus 24., 03:04 (CEST)

A kérdések természete, azok összeállítása érdekes, elgondolkodtathat bennünket is. Nem lenne rossz ezeket nálunk is végigbeszélni, azért sem, mert nálunk mások a szabályok is, a szokások és normák is. A válaszok – nos, azok csak szerkesztők válaszai, lényegében éppúgy súly nélkül, mint ahogy mások sem izgatnák magukat a mi vitáinkon. És nem néztem végig, de talán egyik kérdésre sem állt össze megállapodás szerinti válasz, hiszen sajnos majd minden kérdés alatt csak egynéhány válasz olvasható. Vagyis az ottani válaszokból mi nem tudtunk meg semmit azon kívül, hogy pár ottani szerkesztőnek mi a véleménye. Érdekes, hogy vannak kérdések, amelyekre először poénkodó és lenéző válaszok érkeztek, és csak utánuk jött valami érdemi megjegyzés. "Egyes oldalakon olyan egészségügyi témájú képek vannak, hogy ha odakattintok, hirtelenjében majdnem elhányom magam. - (válasz:) Az élet kemény. ...- (későbbi válasz:) Egy felirat, hogy ide kattintson az ábra megtekintéséhez, megoldja a problémát." Szóval ott sem minden megy példamutatóan. Épp ezért céltalan az angol wiki szerkesztői elveit valami előírásfélének vennünk. De ez már egy új mese lesz, aludjatok jól, szerkesztők. :-) - Orion 8 vita 2010. augusztus 24., 22:19 (CEST)
Ez nem az angol wiki, és ha lesz valami eredménye, az kihat majd minden projektre, ezért javasoltam, hogy ha valakinek van véleménye ossza meg vagy kísérje figyelemmel a viták alakulását. – Dami vita 2010. augusztus 24., 22:39 (CEST)