A Teleki Blanka-díjjal 2008 és 2012 között azoknak a pedagógusoknak a munkáját ismerték el, akik nevelő-oktató, fejlesztő munkájuk során kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykedtek a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében.

Teleki Blanka-díj

A díjat Hiller István oktatási és kulturális miniszter a 15/2008. (IV. 24.) OKM rendeletével alapította.

A díjat minden évben a pedagógusnap alkalmából osztották ki, évente legfeljebb 100 személy kaphatta.

A díjazottak 300.000 Ft adóköteles jutalmat, az adományozást igazoló okiratot és emlékplakettet kaptak.[1] A plakett Cséry Lajos szobrászművész alkotása, amely kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80 milliméter. A plakett kétoldalas, előlapján Teleki Blanka domború arcképét és a „Teleki Blanka-díj” feliratot ábrázolja. A plakett hátlapján babérkoszorúban „Az Esélyt Teremtő Pedagógusnak” felirat szerepel.

A díjat 2013-ban (másik 8 oktatási díjjal együtt) az erőforrás-minisztérium megszüntette, mellyel a második Orbán-kormány 30 millió forintot spórolt.[2] A megszüntetéssel nem maradt olyan díj, amely kifejezetten a hátrányos helyzetű vagy speciális nevelési igényű diákokkal foglalkozó pedagógusok jutalmazását szolgálná.[3]

Díjazottak szerkesztés

2013 szerkesztés

Teleki Blanka-díjat ebben az évben nem adtak...
  • A "http://www.kormany.hu/" oldalon található információ szerint 2013. május 30-án Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten átadta a pedagógusnap alkalmából adományozható miniszteri díjakat. Ezek között a Teleki Blanka-díj nem szerepelt.

2012 szerkesztés

Teleki Blanka-díjat kapott személyek névsora...
  • Balla Tibor, a tiszafüredi Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény harsona-tanára
  • Erősné Liptai Csilla, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsa Dorottya Egészségügyi Tagintézmény tagintézmény-vezetője
  • Gólya István Lászlóné, a turai Kastélykerti Óvoda óvodavezetője
  • Gulyás Béla, a kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kollégiumvezetője
  • Kara Istvánné, a vésztői Bartók Béla Nevelési és Általános Művelődési Központ óvodapedagógusa, munkaközösség-vezetője
  • Kellnerné Füzi Mária, a XIV. Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola intézmény-vezetője
  • Koncz Mária, a XII. kerületi Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse
  • Locsmándi Alajos, a XIII. kerületi PRIZMA Általános Iskola és Óvoda Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója, gyógypedagógus
  • Magvasi Ágnes, a pécsi Megyervárosi Iskola Illyés Gyula Általános Iskola nyugalmazott címzetes igazgatója
  • Mihókné Pluhár Teréz, a székesfehérvári Tolnai Utcai Általános Iskola igazgatója
  • Pántya Imre Zoltánné, a zsadányi ÁMK Napközi Otthonos Óvodája óvodapedagógusa
  • Rapcsák Sándorné, a Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon lakásotthon vezetője, gyógypedagógus
  • Szabó Borbála, a XIII. kerületi PRIZMA Általános Iskola és Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tagozatvezetője, munkaközösség vezetője
  • Szenderák Erzsébet, az ózdi Árpád Vezér ÁMK tanítója
  • Tollárné Angyal Erika, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa

2011 szerkesztés

Teleki Blanka-díjat kapott személyek névsora...
  • Banadics Mártonné, a Somogy Megyei Önkormányzat Dél-balatoni Kollégiumának Aranypart Kollégiuma nevelőtanára
  • Barták Lászlóné, a miskolci Reményi Utcai Tagóvoda óvodapedagógusa
  • Benda János, az esztergomi Kőrösi László Középiskolai Kollégium igazgatója
  • Borbásné Szabó Erika, a mátészalkai Móra Ferenc Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Előkészítő Szakiskola igazgatója
  • Fülöp Péterné, az ózdi Bem Úti Általános Iskola és Óvoda tanítója
  • Hámori Mária, a XII. kerületi Hegyvidéki Mesevár Óvoda, Játszóház óvodavezetője
  • Hegelsberger Ferencné, a dunaújvárosi 27. Számú Óvoda vezetője
  • Homor Istvánné, a XV. kerületi Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat zongoratanára
  • Koltay Árpád, a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumvezetője
  • Nyíri Károlyné, a vésztői Bartók Béla Nevelési Központ Szabó Pál Általános Iskolája tanára munkaközösség-vezetője
  • Pölöskei Miklósné, a lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola és Óvoda tanára
  • Puskáné Murányi Gabriella, az ózdi Alkotmány Úti Óvoda vezetője
  • Scherer Aranka, a XXI. kerületi Mátyás Király Általános Iskola tanítója
  • Smajda Istvánné, az Olaszliszkai Óvoda vezetője
  • Valiskó Jánosné, a parádi Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgató-helyettese

2010 szerkesztés

Teleki Blanka-díjat kapott személyek névsora...
  • Acsay Judit, az érdi Széchenyi István Általános Iskola tanítója
  • Ballai Oszkárné, a VIII. kerületi Deák Diák Általános Iskola tanítója, gyermekvédelmi felelőse
  • Balázs Sándorné, a sárszentmiklósi Általános Iskola tanára
  • Bényei Illésné, a pócspetri Királyfalvi Miklós Általános Iskola nyugalmazott tanára
  • Csige Józsefné, a létavértesi Arany János Általános Iskola volt intézményvezetője
  • Csonkáné Lakatos Klára, a Hosszupályi Nemzetiségi Óvoda óvodapedagógusa
  • Dohány András, a XII. kerületi Németvölgyi Általános Iskola igazgatója
  • Dombi Gyöngyi, a geszti Arany János Általános Iskola igazgatója
  • Ducsai Tiborné, a tiszalúci Arany János Általános Iskola tanára
  • Eőry Katalin, a csepeli Móra Ferenc Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Erdős Istvánné, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság pedagógiai szakpszichológusa
  • Fábiánné Gyimesi Lívia Andrea, a pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola igazgatója
  • Fazekas Éva, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona utógondozója
  • Fellner Ferenc, a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona tanácsos gyógypedagógusa
  • Fodor Mihályné, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa
  • Fogarasiné Kiss Zsuzsanna, a VIII. kerületi Szivárvány Óvoda óvodapedagógusa
  • Földváriné Simon Ilona, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola tanára
  • Gálné Molnár Klára, a XIII. kerületi Pannonia Általános Iskola tanára, gyermekvédelmi felelős
  • Gógné Farsang Márta, a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvoda óvodapedagógusa
  • Göőz István Ignácné, a pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola tanára, munkaközösség-vezető
  • Gulyás Sándorné, a csepeli Kerek Világ Óvoda óvodapedagógusa
  • Györök Ágnes, a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye igazgatója
  • Hegyi-Szabó Ildikó Katalin, az ELTE Idegen Nyelvi Továbbképző Központ tanára
  • Dr. Hering Andrásné, újpesti nyugalmazott óvodapedagógiai tanácsadó, gyermekvédelmi szakértő
  • Horváth Henriett, a szolnoki Városi Kollégium nevelőtanára
  • Hublik Ildikó, a II. kerületi Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola igazgató-helyettese
  • Hurták Gábor, a XIII. kerületi Gárdonyi Géza általános Iskola tanára
  • Jenei Andrea, a XIII. kerületi PRIZMA Általános Iskola és Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa, logopédus, utazó gyógypedagógus, szakszolgálati koordinátor
  • Juhász Istvánné, a mátyásdombi Eszterlánc Napközi Otthonos Egységes Óvoda-Bölcsőde vezető óvodapedagógusa
  • Juhászné Völcsek Mária, az Ózd-Sajóvárkonyi ÁMK Óvoda vezetője
  • Juranovics Ferencné, a táci Százszorszép Óvoda vezetője
  • Keplerné Horváth Annamária, a XIV. kerületi József Attila Általános Iskola tanítója, alsós munkaközösség-vezető
  • Dr. Kissné Nagy Éva, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanára
  • Kocska Ágnes, az ózdi Bem Úti Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője
  • Kovács Ilona, az újpesti Erzsébet Úti Általános Iskola gyógypedagógusa, fejlesztő pedagógus
  • Kovács Mártonné, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tarnaszentmiklósi Tagiskola tanítója
  • Kőpatakiné Mészáros Mária, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa
  • Kulcsárné G. Ibolya, a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Tagiskola igazgatója
  • Kurják Jánosné, a pécsi Keleti Városrész Óvoda vezető óvodapedagógusa
  • Lakatos Antalné, a veszprémi Hársfa Tagóvoda vezetője
  • Lázárné Nagy Margit Katalin, a vésztői Bartók Béla Nevelési Központ Szabó Pál Általános Iskolája tanítója, fejlesztő pedagógus
  • Lencsés Tamásné, a dömösi Napköziotthonos Óvoda fejlesztő óvodapedagógusa
  • Majtényi Edit, a Nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Oktatási Intézmény, Édesanyák úti Egysége tanítója
  • Malik Andrásné, a sarudi Általános Művelődési Központ megbízott igazgatója
  • Matovics Mihályné, a vajszlói Kodolányi János Általános Iskola, Szakiskola és Óvoda intézményvezetője
  • Mátyás Jánosné, a XV. kerületi Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár tanára
  • Megyeriné Simon Zsuzsanna, a Mindszentgodisai Általános Iskola tanítója
  • Molnár Gáborné, a nyírbátori Báthory István Gimnázium tanára
  • Molnár Istvánné, a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Molnárné Nagy Mária, a verpeléti Gyöngyszem Óvoda vezetője
  • Müller István Zoltán, a bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon igazgatója, a Speciális Szakiskolák Országos Egyesülete elnöke
  • Nagy Ferenc, nyugalmazott tanár, az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára
  • Nagy Gabriella, a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon gyógypedagógusa
  • Nagyné Szabó Lenke, a komáromi Feszty Árpád Általános Iskola tanítója
  • Nógrádi Józsefné, a VIII. kerületi Deák Diák Általános Iskola tanítója, az alsós munkaközösség vezetője
  • Nyári László, kapuvári nyugalmazott tanár
  • Nyári László Csaba, a XIII. kerületi Csata Utcai Általános Iskola tanítója
  • Ódor Lászlóné, a telekesi Óvoda óvodapedagógusa
  • Papp Jánosné, az ópályi Jókai Mór Általános Művelődési Központ Óvodája intézményegység-vezetője
  • Papp Teréz, a szentbalázsi Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda igazgató-helyettese
  • Pelyák János Istvánné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja szociálpedagógusa, lakásotthon vezető
  • Pethes Zoltán, a Szárligeti Általános Iskola igazgatója
  • Petréné Kormos Ágota, a Bátonyterenye Kistérségi Iskola Madách Imre Általános Iskolai Tagintézménye tagintézményvezető-helyettese
  • Pfiszter Károlyné, a Soroksári Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény fejlesztőpedagógus munkaközösség-vezetője, gyógypedagógus
  • Pintér Jánosné, a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa, logopédus
  • Rák Miklósné, a sárospataki Mese Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusa
  • Ringhofer Ervin, a XI. kerületi Táncsics Mihály Kollégium nevelőtanára, általános igazgató-helyettes
  • Rinyu Erika, a XIV. kerületi Meseház Óvoda Egressy Úti Tagintézménye tagintézményvezető-helyettese
  • Ronkai Marianna, a XIII. kerületi Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola általános igazgató-helyettese
  • Rúzsa Balázsné, a XIV. kerületi Meseház Óvoda óvodavezető-helyettese
  • Soltész-Nagy Ibolya Erzsébet, a karcagi Gólyafészek Otthon Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona gyógypedagógusa, vezető pedagógus
  • Solymosi Imréné, a nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola tanára
  • Somody Beáta, a Józsefvárosi Lakatos Menyhért ÁMK tanára
  • Somogyvári Ildikó, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • Szabó Ilona Katalin, a hencidai Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda igazgató-helyettese
  • Szabóné Harangozó Andrea, a Csongrádi Kistérség Egyesített Alapfokú Oktatási Intézménye Egységes Pedagógiai Szakszolgálat tanácsadó szakpszichológusa, gyógypedagógus-logopédus
  • Szabóné Pálfi Ágnes, a IX. kerületi Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola pedagógiai igazgató-helyettese
  • Szentandrássy Béla, az ózdi Bem Úti Általános Iskola és Óvoda tanítója
  • Széles Istvánné, a Sajópüspöki Általános Iskola tanítója
  • Dr. Szépné Varga Andrea, a Somogy Megyei Önkormányzat Duráczky József Óvodája, Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Intézménye, Diák- és Gyermekotthona igazgató-helyettese
  • Szolnoki Mariann, a kállósemjéni Ficánka Óvoda óvodapedagógusa
  • Szűcsné Boros Anna, a Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanára
  • Takács Henrietta, a XIII. kerületi Egyesített Óvoda Futár Tagóvoda óvodapedagógusa
  • Takács Ilona, az ózdi Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa
  • Tamás László, a kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium könyvtárosa
  • Tar Lászlóné, a ceglédi Dózsa György Kollégium nevelőtanára, munkaközösség vezető
  • Tibol Veronika Judit, a Nagybajomi ÁMK tanára
  • Tillingerné Sebestyén Erika, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa
  • Tóth Károly Józsefné, a hahóti Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója
  • Tóth Viktorné, a Szakolyi Általános Iskola nyugalmazott tanítója
  • Török István, a taksonyi Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója
  • Vadasné Zengő Zsuzsanna, a csepeli Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanára
  • Váradi Gabriella, a Sajóvárkonyi ÁMK igazgató-helyettese
  • Várdai Márta, a Pozitív Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére elnöke
  • Dr. Váry Ágnes, a XIV. kerületi Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon szakmai igazgató-helyettese
  • Vereckei Ágnes, a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatója
  • Veréb Jánosné, az ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda tanítója
  • Vígh Sándorné, a XV. kerületi Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár tanára
  • Zsírosné Pongor Magdolna, a létavértesi Irinyi János Általános Iskola és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója
  • Zsombok Lajos, a lengyeltóti Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai-szolgáltató Intézmény főigazgatója

2009 szerkesztés

Teleki Blanka-díjat kapott személyek névsora...
  • Andóné Angyal Mária, a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Központi Óvoda igazgatója
  • Antalné Peti Zsuzsanna, a kaposvári Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ általános igazgató-helyettese, gyógypedagógus
  • Arató János, a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója
  • Bakosné Kayser Márta, a III. kerületi Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium tanára
  • Balázs Csabáné, a Máriapócsi Általános Iskola nyugalmazott tanára
  • Balogh Tiborné, a II. kerületi Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola ifjúságvédelmi felelőse
  • Balló Zoltánné, a létavértesi Városi Napköziotthonos Önálló Óvoda vezetője
  • Bartyik Mihályné, a székesfehérvári Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetője, gyógypedagógus
  • Bájer Gáborné, a sátoraljaújhelyi Deák Úti Általános Iskola, Előkészítő, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa
  • Bányiczki Lászlóné, az "Eötvös József" Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozata vezetője
  • Beer Ferencné, a szihalmi Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény igazgatója
  • Bencsikné Kiss Edit, az orosházi Vörösmarty Mihály Tagintézmény tanára
  • Bencsikné Monostori Márta, a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa
  • Benczéné Somogyi Éva, a dégi Általános Művelődési Központ igazgatója
  • Boldizsár Sándorné, a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgató-helyettese
  • Borbély Anikó, a XI. kerületi Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola fejlesztőpedagógusa
  • Brandtné Czirják Éva, a geszti Arany János Általános Iskola tanára
  • Czvetnics Rita, a XIII. kerületi Egyesített Óvoda Angyalkert Tagóvodája óvodapedagógusa
  • Dalosné Tóth Zsuzsanna, a XIV. kerületi Kós Károly Kollégium nyugalmazott nevelőtanára
  • Dánielné Andorkó Zsuzsanna, a hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola és Városi Sportiskola 9. Sz. Általános Iskolája tagintézmény-vezetője
  • Dienes Béla László, a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Ertelné Csák Judit, a kispesti Vass Lajos Általános Iskola igazgatója
  • Fehér Levente, a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium nevelőtanára, ifjúságvédelmi felelős
  • Fülöp István Béláné, a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda vezetője
  • Dr. Gál András, a szerencsi Bocskai István Gimnázium és Szakközépiskola főigazgatója
  • Gáll József, a sárospataki Vay Miklós Szakképző Iskola igazgató-helyettese
  • Gárdonyi Antalné, a taksonyi Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola tanítója
  • Görög Demeterné, a nagydobosi Általános Iskola igazgatója
  • Grúz Jánosné, a XX. kerületi Mákvirág Óvoda óvodapedagógusa, fejlesztő pedagógus
  • Gyöngyösiné Szűcs Gabriella, a ligeti Óvoda Magyarszék-Liget Tagóvoda vezetője
  • Habodásné Karancsi Annamária, a hencidai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda tanára
  • Hilovszkyné Lukács Mária, az ózdi Árpád Vezér Általános Művelődési Központ igazgató-helyettese
  • Hornyákné Kovács Éva, a nyírbélteki Szent László Általános Iskola tanítója
  • Jantos Istvánné, az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatója
  • Jávorka Csaba, az újpetrei Körzeti Oktatási és Nevelési Központ igazgatója
  • Joó Sándorné, a tassi Földváry Gábor Általános Iskola tanára
  • Kapcsáné Németi Júlia, az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Kht. irodavezetője
  • Katona Józsefné, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ nyugalmazott tanítója, tankönyvszerző
  • Katona László, a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója
  • Kelemen József, a salgótarjáni Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat tanítója
  • Koncz Gyuláné, a fülöpi Általános Iskola tanára, munkaközösség-vezető
  • Kónyáné Farkas Hedvig, a szegedi Fekete István Általános Iskola tanítója
  • Krebsz Jánosné, a móri Táncsics Mihály Gimnázium tanára
  • Kriston Béláné, a borsodbótai Körzeti Általános Iskola igazgatója
  • Kun Mária, Kunhegyes Város Óvodai Intézménye Kossuth úti Óvoda óvodapedagógusa
  • Lakatos Mihály, a szigetszentmiklósi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke
  • Macsó Lenke, a XVIII. kerületi Ady Endre Utcai Általános Iskola igazgatója
  • Magyarné Balogh Erzsébet, a XV. kerületi Református Misszió Központ lelkész igazgatója
  • Malomvári Klára, a velencei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója
  • Marton Ilona, a kakucsi Általános Iskola igazgatója
  • Márványkövi Ferencné, kecskeméti nyugalmazott tanár
  • Dr. Megyei György, keszthelyi nyugalmazott tanár
  • Nagy István, a Kiskőrösi Közoktatási Intézmény pedagógiai szakszolgálat vezető logopédusa, gyógypedagógus
  • Nagy Sándorné, a tiszaföldvári Homoki Óvoda vezetője
  • Nagyné Bozorádi Katalin, az Óhatvani Óvoda és Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája tanítója, nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus
  • Nemesné Leiti Magdolna, a nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon gyermekvédelmi szakértője
  • Németh Péter, a Veszprém Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vezetője
  • Némethné Kovács Irén, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium tanára
  • Nikischerné Eőry Ágnes, a Soroksári Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény pszichológusa
  • Nyíri Zsolt, a XI. kerületi Deák Ferenc Középiskolai Kollégium nevelőtanára
  • Oroszné Kosik Gabriella, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa
  • Pachmann Zsuzsanna, a IX. kerületi Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola tanára, munkaközösség-vezető
  • Pelikán István, a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola igazgató-helyettese
  • Pergelné Hajlemász Ildikó, a csepeli Mátyás Király Általános Iskola tanítója
  • Dr. Pinkola Jánosné, a III. kerületi Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon általános igazgató-helyettese
  • Pitlik Lászlóné, a gyöngyösi 5. számú Általános Iskola nyugalmazott tanára
  • Prosek Gyuláné, ózdi nyugalmazott pedagógiai tanácsadó
  • Radváné Jegyernik Zsuzsanna, a szekszárdi Gyermeklánc Óvoda vezetője
  • Simonné Mészáros Éva, a csepeli Herman Ottó Általános Iskola tanítója, szenzomotoros tréning terapeuta
  • Somlai István, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa
  • Somody Sándorné, mátraverebélyi nyugalmazott pedagógiai tanácsadó
  • Suti Károlyné, a magyarszéki Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Szabados Péter, az ópályi Jókai Mór Általános Művelődési Központ gyógypedagógusa, munkaközösség-vezető
  • Szabó Károlyné, a tiszavasvári Vasvári Pál nyugalmazott igazgatója
  • Szallár Csabáné, a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumvezetője
  • Szathmáry Anna, a sajókazai Általános Iskola tanára
  • Szántó Jánosné, a berekböszörményi Kossuth Lajos Általános Művelődési Központ igazgatója
  • Szántó Lászlóné, a pétervásári Tamási Áron Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Szász Lídia Dóra, a kömlődi Hegyháti Alajos Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Diákotthon és Gyermekotthon gyógypedagógusa
  • Szász Ottó, a VI. kerületi Pesti Barnabás Élelmiszeripari, Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatója
  • Dr. Szeberényi Sándorné, a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgató-helyettese
  • Szepesi Jánosné, a Tiszalúci ÁMK Arany János Általános Iskola nyugalmazott igazgatója
  • Székelyfalvi Gáborné, az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyógypedagógusa
  • Szivák Krisztina, a túrkevei Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára
  • Szőllősiné Sipos Virág, a XIV. kerületi Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója
  • Toman Ilona, a martonvásári Beethoven Általános Iskola tanára
  • Tóth Lászlóné, a sárszentmiklósi ÁMK Általános Iskola tanítója, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős
  • Tóthné Barna Júlia, a nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Oktatási Intézmény óvodai egysége vezetője
  • Tóthné Eszes Éva, a jánoshidai Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ igazgatója
  • Turza Jánosné, a csepeli Hétszínvirág Óvoda vezetője
  • Urbánné Deres Judit, a XIV. kerületi Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Diákotthon és Gyermekotthon gyógypedagógusa
  • Vadon Mihályné, a Piricsei Általános Iskola nyugalmazott tanítója
  • Vantara Lászlóné, a békéscsabai Napsugár Integrált Óvoda vezetője
  • Varga Lászlóné, a sajóládi Fráter György Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Vágány Antalné, a tápiógyörgyei Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanítója
  • Vári Lászlóné, a Békési Kistérségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Eötvös József Tagintézménye vezetője
  • Dr. Várnai Lászlóné, a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola igazgatója
  • Végh Mihályné, a sarudi Általános Művelődési Központ pedagógiai tanácsadója
  • Víg Györgyné, az alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény tanítója
  • Zsigmond Károly, a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója

2008 szerkesztés

Teleki Blanka-díjat kapott személyek névsora...
  • Bagdi Erzsébet, a hencidai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda igazgatója
  • Bakóné Aradi Éva, a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója
  • Balogh Judit Júlia, a Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgató-helyettese, az autista tagozat vezetője
  • Báder Imréné, a csepeli Karácsony Sándor Általános Iskola tanítója
  • Bákai Tiborné, a tiszavasvári Kerek-perec Óvoda tagóvoda-vezetője, egészségfejlesztő mentálhigiénikus
  • Berecz Árpádné, a XVII. Kerületi Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola intézményvezetője
  • Bihari Péter, a XIX. Kerületi Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatója
  • Bihariné Homolya Zsuzsanna, az ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola és Óvoda tanára
  • Bodnár Ilona, a VI. kerületi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium tanára
  • Boros Gábor, nyírbátori nyugalmazott tanár
  • Brahmi Ilona, a szolnoki Városi Kollégium igazgató-helyettese
  • Burzda Emilné, a fóti Fáy András Általános Iskola tanára
  • Dr. Csillei Béla, a szolnoki Dr. Hegedűs T. András Szakiskola igazgatója
  • Csirke József, a szolnoki Városi Kollégium nevelőtanára
  • Danóczi Levente, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tagintézmény-vezetője
  • Dobosyné Krajcsik Erzsébet, az ózdi Bem Úti Általános Iskola és Óvoda tanítója
  • Duljánszki Judit, a mátyásdombi ÁMK Általános Iskolája tanára
  • Eisenbech István, a veszprémi Dózsa György Általános Iskola igazgatója
  • Enyedi Eszter, a bagamér-kokadi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója
  • Erdős Imréné, a hajdúböszörményi Kincskereső Óvoda és Általános Iskola intézményvezetője
  • Fazekas Györgyné, a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa
  • Fila Józsefné, a IX. kerületi Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója
  • Fogaras Csabáné, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium kollégiumi nevelője, gyógypedagógus
  • Gacsályi Lászlóné, a szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola tanára
  • Galló Katalin, a békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda igazgatója
  • Gábor Dezső, a Farkaslyuki Általános Iskola tagozatvezetője
  • Giczy Béla, a IV. kerületi Langlet Valdemár Általános és Felnőttképző Iskola igazgatója
  • Gyűrűssy Attiláné, a veszprémi Ringató Körzeti Óvoda vezetője
  • Hepp József, a pétfürdői Horváth István Általános Iskola igazgatója
  • Hoppál Marianna, az Érdi Tanácsadó pedagógusa
  • Horváth Lászlóné, a XXIII. kerületi Fekete István Általános Iskola igazgatója
  • Horváth Ottóné, a miskolci Városi Pedagógiai Intézet szakmai igazgatója
  • Horváthné Kovács Éva, a Fővárosi Önkormányzat Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája igazgatója
  • Hudoba Gyuláné, a bajnai gr. Széchenyi István Kistérségi Közös Fenntartású Általános Iskola tagintézménye tanítója
  • Jezerniczky Márta, a ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ tanára
  • Jobbágy Miklósné, a százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanára, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős
  • Karászi Csilla, a nyírpilisi Általános Iskola és Óvoda tanítója, fejlesztő pedagógus
  • Karcsai Imréné, az egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon tanára
  • Kaszás Zoltán, a XVI. kerületi Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola igazgatója
  • Kálnay Adél, a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója ifjúságvédelmi felelős
  • Dr. Kiss Gézáné, a XII. kerületi Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgató-helyettese
  • Kohlmayer Márta, a ceglédberceli Napsugár Óvoda vezetője
  • Kohn Gábor, a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott, címzetes igazgatója
  • Kókai Katalin, a X. kerületi Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola gyakorlati oktatásvezetője
  • Kovács Jánosné, a nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa
  • Kovácsné Prágai Ilona, az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola tanítója, gyermekvédelmi megbízott
  • Kozel Tiborné, a pesterzsébeti Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet napközi munkaközösség vezetője
  • Könnyű Istvánné, a XIX. kerületi Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa
  • Kulcsár Sándorné, a Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda igazgatója
  • Kurják Jánosné, a pécsi Keleti Városrészi Óvoda vezetője
  • Lakéziné Szalók Ildikó, a XIV. kerületi József Attila Általános Iskola tanára
  • Lázár Gellértné, a nagykörű Cseresznyevirág Napköziotthonos Óvoda Tagintézmény óvodapedagógusa
  • Lévai Jánosné, a csongrádi Dohánysori "Kippkopp" Óvoda tagóvoda-vezetője
  • Lévai Károlyné, a várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola kollégiumvezetője
  • L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui "Igazgyöngy" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító igazgatója
  • Lőrincz László, a körmendi Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanára
  • Marosvári Lajosné, a hajósi Gyermekvédelmi Központ Haynald Gyermekotthona nevelője, lakásotthon-vezető
  • Matókné Misóczki Mária, a szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Máténé Piros Viola, a soroksári Török Flóris Általános Iskola tanítója
  • Mátrai Mária Márta, a Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társaság Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa, fejlesztő-terapeuta
  • Mátyási Sándor, a martonvásári Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon gyógypedagógusa
  • Meló Jánosné, a Csongrádi Kistérségi Egyesített Alapfokú Oktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógus-tiflopedagógus, kora fejlesztő
  • Mészárosné Fodor Éva, a Kerecsend-Demjén-Egerszalók-Egerszólát Napközi-otthonos Óvoda óvodavezető-helyettese,
  • Dr. Mihály Ottó, a Miskolci Egyetem Neveléstudományi Tanszéke vezetője
  • Molnárné Dóczi Mária, a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója
  • Nagy József, a balmazújvárosi Központi és Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola és Kollégium kollégiumi tanácsosa
  • Nagy Levente, a szolnoki Egészségügyi és Szociális Szakiskola és Szakközépiskola és Alternatív Gimnázium igazgatója
  • Nagy Sándorné, a Ráckevei Szivárvány Óvoda vezetője
  • Nemes András, a nyíregyházi Sipkay Barna Oktatásszervező Kft. Igazgatója
  • Németh Ferencné, az oroszlányi Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona és Általános Iskolája igazgató-helyettese
  • Némethné Bánszky Katalin, a XII. kerületi Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola gyógypedagógusa
  • Ősz György, az Ácsi Jókai Mór Általános Iskola tanára
  • Paróczai Csaba, a salgótarjáni Cogito Általános Művelődési Központ igazgatója
  • Pálfalvi Ilona, a csepeli Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium tanára, ifjúságvédelmi felelős
  • Pálnokné Pozsonyi Márta, a tiszaújvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény igazgatója
  • Pócsik József, a várpalotai Bartos Sándor Óvoda Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola igazgatója
  • Porpáczy Etelka, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse
  • Rozipál György, a kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola igazgatója
  • Ruttkay Leventéné, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa
  • Dr. Sasváriné Tamás Terézia, a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Stocker Tiborné, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete intézményegység vezetője
  • Svéda István, az ópályi Jókai Mór Általános Művelődési Központ igazgatója
  • Szántó Tiborné, a Csepeli Önkormányzat Erdei Óvodák Repkény utcai Tagóvodája vezetője
  • Szilágyi Jánosné, a IX. kerületi Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium tanára
  • Szin Jánosné, a Hunyadi János Orosházi Egységes Módszertani Intézmény tanára
  • Szoboszlainé Mile Anikó, a székesfehérvári Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény intézményegység-vezetője
  • Szőke Sándorné, a Mezőgyáni Általános Iskola és Könyvtár tanítója, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős
  • Szűsz János, a söjtöri Deák Ferenc Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda igazgató-helyettese
  • Tóth Ernőné, a nyíregyházi Göllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskola igazgató-helyettese
  • Tóth Piroska, a XIV. kerületi Építőipari és Díszítőművészeti Szakképző Iskola tanára
  • Trencsényiné Buzás Klára, a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskola tanára
  • Türke Beáta, a Gólyafészek Otthon, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei karcagi Fogyatékosok Otthona fejlesztő pedagógusa
  • Urbánné Vajda Katalin, a gyáli Városi Általános Iskola gyógypedagógusa
  • Vass Jánosné, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanára
  • Vincze Erzsébet, a pesterzsébeti Zrínyi Miklós Általános Iskola tanára
  • Vörös István, a Tárkány-Ete Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda tanítója
  • Vulavity Katalin, a VIII. kerületi Jókai Mór Általános Iskola tanítója
  • Wagnerné Szabó Erzsébet, a XV. kerületi Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda gyermekvédelmi felelőse
  • Wawra János, a pécsi Budai Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
  • Wellisch Katalin, a pécsi Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés