Szerkesztő:Csurla/Archívum07

Javítások

Én a jégkorong cikkekben így használom, gondoltam itt is jó. Kérlek, írd meg mi a gond vele! Engusz vita 2012. augusztus 23., 22:00 (CEST)

Jelenleg?

Szia!

Köszönöm a jelentkezésedet! Nekem semmi kétségem afelől, hogy az általad írt, ellenőrzött cikkekkel kapcsolatban nem lehet probléma. Ez a megállapítás csak Rád vonatkozik. A wikipédiában sajnos ez a kérdés (nemcsak a sportolói cikkekre gondolok) nem megoldott. Ezért fontosnak tartanám a szócikkben lábjegyzetben közölni az utolsó aktualizálás időpontját. Én is így teszek a színházi adattárból nyert adatokkal. Képtelenség lenne ugyanis, a közel nyolcszáz hivatkozást naprakészen tartani. Mondhatnánk azt, hogy ez az információ a laptörténetből kiolvasható. Ez valóban így van, de az átlag olvasóra nem jellemző a laptörténetben való kutakodás. Elvileg ez a kérdés megérne egy "misét" szélesebb körben is. Ennek azonban, a wikiben kialakult, személyeskedésig fajuló viták miatt nem látom semmi értelmét. Én biztos nem kezdeményezem ezt. A felvetett kérdésről való polémiát kifejezetten kettőnk ügyének tekintem. Üdv: – Kispados vita 2012. augusztus 25., 20:58 (CEST)

Kottán

Köszönöm. Önszorgalomból indítottam el a lapját (pihentem vele).Lajos52 vita 2012. augusztus 31., 18:09 (CEST)

Sárd

Szia! Ezt hol sikerült azonosítanod? Kerestem én is, de nem találtam hozzá forrást, amúgy pedig a Maros megyeire tippeltem volna. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. szeptember 11., 21:22 (CEST)

Köszönöm! – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. szeptember 11., 21:28 (CEST)

Szia! Az hogy a Somogysárdra utaló szerkesztő egyszerűen Sárdot linkel be, az a szerkesztő pongyolasága. Erre a megoldás a már létező pontatlan hivatkozások kijavítása és a jövőre nézve egyért2 elhelyezése a Sárd lapra. Nagyszerű dolog, hogy élhetünk a többszörös helységnévi homonimiák századforduló táján nagyjából véghezvitt feloldásával. Azzal, hogy a legalább azóta egyedi helységneveket megpróbálod tovább egyedíteni, csak azt éred el, hogy azt is nehezebb lesz megtalálni. Ráadásul a szemfüles listakészítő szerkesztők megpróbálnak teljes katalógust összeszedni az adott nevet valaha viselt lakott helyekről, és az egykor használt névvariánsok mellett meg fogják találni a határneveket is, amelyek egykori falvak emlékét őrzik. Lásd itt.Auguste Conejo.svg nu! 2012. szeptember 12., 14:20 (CEST)

Szecsődi K.

Szia!

Nekem nevezetesség terén nem igazán tűnik wikiképesnek. Mit gondolsz? Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 16., 22:05 (CEST)

Hát a Google sem hoz olyan találatot, amely nevezetessé tenné. Jelölöm törlésire, aztán majd kiderül. Köszi a véleményedet. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 16., 22:11 (CEST)

Sablon:Nemzeti válogatott keret

Szia, módosítottam rajta. A "country" paraméterbe továbbra is a nemzet melléknévi alakját kell írni. Az "image" paraméterbe pedig meg lehet adni bármit zászlónak, tehát közvetlenül a zászló fájl nevét, vagy a zászlót sablonosan is (lásd 1934-es és 38-as magyar keret). Az image paramétert nem kötelező kitölteni, ilyenkor alapból a country paraméterből keresi a zászló allapot. Ha létezik, akkor bekerül zászlónak, ha nincs olyan lap és üres az image, akkor nem tesz be zászlót. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. szeptember 16., 22:08 (CEST)

Kókai Rezső)

Hello from York, England. I have nearly finished a list of radio operas (you can see it in my sandbox at [[1]]) which I will be moving into main space when I've added a few more references.

The only reference that I could find for the date of the broadcast of Kókai Rezső's radio opera Lészen Lészen ágyú is 21 August 1951, which I found in Kókai's article in Hungarian Wikipedia. Do you have a reliable source for the date? I can't find anything else online.

As you can see, I am no expert in Hungarian, much as I love Háry János and A kékszakállú herceg vára. I very much enjoyed a visit to Budapest a few years ago.

Best wishes. --GuillaumeTell vita 2012. szeptember 17., 01:50 (CEST)

Kategória

Szia! Köszönöm a segítséget a Jaani Peuhu lapon!:) Rá tudnál nézni mégegyszer kérlek, mert az egyik kategória "elcsúszott" és jelenleg az egyik link mellett látható, szövegként. Ha szerkesztem akkor jónak tűnik, de valahogy még sem jól jelenik meg. Nagyon köszönöm! Üdv,Bodivivita 2012. szeptember 18, 19:35˙(CEST)

Radnóti Miklós‎

Szia! Kérlek, nézz rá a Radnóti Miklós‎ szócikk vitalapjára, ahol visszaállítottál egy bejegyzést. Köszönöm: --Vadaro vita 2012. szeptember 18., 21:55 (CEST)

Terhességmegszakítás

Szia! Legutóbb te ellenőrizted a Terhességmegszakítás c. cikket, ezért írok neked. Kérlek, ellenőrizd, mert 7 változtatás várakozik két napja. Köszönöm! Üdv: Kelna vita 2012. szeptember 21., 01:38 (CEST)

Magyar Ifjúsági Labdarúgó Szövetség

Szia! Rápillantanál ezekre a cikkekre, ha időd engedi?

Nekem ebben a formában hoaxnak tűnik, ez az egy forrása van (ami konkrétan használhatatlan): [2]

Semmilyen más adatot nem találok a szócikk-alanyokról, írtam a létrehozónak, hogy törlésre fogom jelölni, ha nem forrásolja (bár azért előtte kíváncsi lennék a véleményedre). --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. szeptember 21., 20:30 (CEST)

Köszönöm szépen a választ – erre számítottam. TMB-t nyitok róluk, hogy esetleg más is hozzászólhasson – bár már Pagony is jelezte, hogy szerinte azonnali és Kispados is tett rá egy nevezetességet kétségbe vonós sablont, nem akarom azonnaliban ledarálni, ha már ezt ígértem a létrehozónak. --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. szeptember 21., 21:29 (CEST)

Date of birth of the famous champion Zakariás József

Hello, I am Italian and I am trying to improve his page in Italian. But I have a doubt about his date of birth. Several sources report 25-03-1924 other sources report 05-03-1924. Do you know the truth? Please reply me on my Italian page here. Thanks! --VAN ZANT vita 2012. szeptember 23., 11:47 (CEST)

Ne demonstrálj!

Szia! Miből gondolod, hogy demonstrálok? [3]. Üdv. Tambo vita 2012. szeptember 26., 21:55 (CEST)

Mielőtt teljesen félreérted a két mondatra való utalásomat felhomályosítalak. Ha ne adj isten tényleg másolmány lenne a szócikk, akkor is csak két mondat lenne a másolt tartalom. De ha képes vagy tovább olvasni is, akkor láthatod hogy további két mondatban a művei is ott szerepelnek. A demonstráció megjegyzés arra vonatkozik, hogy miután Csurla bebizonyította, hogy nincs igazad, mert a szerző már több mint 100 éve meghalt, akkor egyből szubcsonkra jelölted a szócikket. Na ezen kellene sürgősen elgondolkodni. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2012. szeptember 26., 22:00 (CEST)

Ötödfél

A címbeli számnév még mindig jobb volt a Szlovákia szócikkben, mint a négy és fél (százezer). Ismered egyáltalán ezt a bevált magyar kifejezést? Ha nem, a más(od)fél alapján könnyen megszerkesztheted...--Paxfax vita 2012. szeptember 27., 08:17 (CEST)

Egyértelműsítősdi

Ha jól értem, Burum intézkedése folytán most veled vitatkozgatok. Hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon az ügyed, hajtsd végre a következő, ugyanazon logika alapján szükséges egyértelműsítéseket. Így garantáltan kapnál egy lehetőséget, hogy a nagyobb wikis közösséget győzhesd meg igazadról. (Ha érted, hogy mit mondok.) A megkülönböztetés minden esetben a 20. század elején történt.

jelenlegi név új alak mi miatt
Baja Baja (Magyarország) Kisbaja
Eperjes (Szlovákia) Eperjes (Eperjesi kerület) Pozsonyeperjes
Gyula (település) Gyula (Békés megye) Szőllősgyula, Kisgyula, Kolozsgyula
Hatvan Hatvan (Heves megye) Érhatvan, Somogyhatvan
Hévíz Hévíz (Magyarország) Olthévíz
Kalocsa Kalocsa (Magyarország) Kiskalocsa, Bélkalocsa
Krakkó Krakkó (Lengyelország) Boroskrakkó
Mohács Mohács (Magyarország) Aranyosmohács
Monor Monor (Magyarország) Monorfalva
Nagyida Nagyida (Szlovákia) Kolozsnagyida
Nagymaros Nagymaros (Magyarország) Bélnagymaros
Ózd Ózd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ózdfalu, Magyarózd
Rozsnyó Rozsnyó (Szlovákia) Barcarozsnyó
Sárvár Sárvár (Magyarország) Sajósárvár
Tapolca Tapolca (Veszprém megye) Kistapolca
Torda Torda (Románia) Torontáltorda, Bihartorda
Túr Túr (folyó) Tordatúr
Zsolna Zsolna (Szlovákia) Kiszsolna

Én örülnék a legjobban. – Auguste Conejo.svg nu! 2012. szeptember 27., 13:22 (CEST)

Ne demonstrálj a vitalapomon. - Csurla vita 2012. szeptember 27., 21:20 (CEST)

Szekeres

Szia A Gripen-beszéddel kapcsolatos nyilatkozatairól raktam fel kiegészítést. Kérlek írd meg ha valami baj van vele. Köszi. Szandrekar vita 2012. szeptember 28., 18:49 (CEST)

Szia A Szekeres cikkben szereplő módosítások megfelelőek? Kell valamit tennem a véglegesítéshez? Köszi. Szandrekar vita 2012. október 16., 09:46 (CEST)

defsort

Szia! Köszi, hogy szóltál! Átnéztem a Magyar focisták kategóriát, és ahol szükséges volt, az módosítottam a defsort-ot, úgy hogy benne legyen az évszám is a szükséges helyen. Ha esetleg találnál még hibát benne, vagy van még más ilyen sok elemet tartalmazó kategória, akkor szóljál nyugodtan, és azt is szívesen átnézem BOT-tal. --Dj vita 2012. október 1., 15:48 (CEST)

Farkas Imre

Szia! A megfelelő résznél írtam forráshivatkozást, valamint a Dorogi klub honlapján is olvasható, azt linkként, mint külső hivatkozást is kitettem. Való igaz, hogy sok helyen nincs feltüntetve a neve, de a dorogiak megerősítették, hogy valóban a csapat tagja volt Berlinben. Minden dorogi focival kapcsolatos kiadványban is megtalálható mindez. Üdvözlettel:Dorogifc vita 2012. október 7., 21:49 (CEST)

  • Szia Csurla! Elsőként is hálás köszönet a sok segítségért. Te vagy az egyik legaktívabb, aki a cikkekben javítasz, vagy hozzáírsz. Bár sokat sikerült tanulni tőled, sajnos még olykor követünk el hibákat - elnézést érte -, de igyekszünk minnél kevesebb alkalmat adni, hogy másoknak kelljen utómunkákkal vesződniük. Valóban az MTK lett a bajnok 1987-ben, ezt valamiért félrenéztem korábban, de már javítva van a szöveges résznél is. Igyekszünk egy-egy szócikket a lehető legtöbb infromációval megírni, a legutóbbiakhoz nem volt túl sok adat, így a felvitt négy cikk együttvéve tett ki egy szokásos teljeset. Ezért is vállalkoztam arra, hogy szinte egyszerre tegyem fel, mert nem volt jelentős terjedelmű munka. Ami pedig Abuczkyt illeti, valóban nem volt egy rendkívüli játékos, de szerény tudomásunk szerint az élvonalban szereplő labdarúgókról nyugodtan lehet szócikket írni. Gyakran kalandozom el a többi hasonló szócikkhez és sok olyan játékos szerepel, akik szintén nem mutattak fel különösebbet, csak az NB. I-ben szerepeltek. Minden esetre, jó volna meghúzni valahol a limitet. Neked mi volna a javaslatod, esetleg létezik valahol már egy konkrét előírás? Köszönet még egyszer mindenért! Üdvözlettel: Dorogifc vita 2012. október 8., 19:43 (CEST)
  • Köszi szépen a linket, nagy segítség lesz a jövőben is! Így már minden egyértelmű. Abuczky "ippeg" határeset, de még belefér az irányadó szerint. Több, mint 10 éves pályafutása alatt, amelyet alacsonyabb osztályú csapatokban töltött, biztosan meg van a 100 bajnoki meccse, mégha sajnálatos módon pontos dátumok és az egyesületek nevei nem is állnak rendelkezésre. Az 1 élvonalbeli meccs pedig vastagon meg van, hiszen 14 NB. I-es mérkőzésen játszott. Szerencsére azonban a meglévő és majd a jövőben elkészíteni kívánó játékosoknál nincs ilyen gond. Szia! Dorogifc vita 2012. október 9., 16:57 (CEST)

Szapor Gábor

Szia! Van valamilyen írott forrásod, amiben vannak felhasználható adatok Szapor Gáborról? Most lett a Vasas edzője és elég nehezen gyűlnek az adatok. Köszi előre is! Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2012. október 10., 00:12 (CEST)

Köszi szépen! Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2012. október 10., 08:24 (CEST)

Még valami: a siófoki Horváth Károlyról esetleg van valamid? Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2012. október 10., 16:08 (CEST)

Halálozások 2012-ben

Szia! Morgen Ferdinánd már szerepel október 4-nél is! :O - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. október 12., 08:49 (CEST)

A cikk szerint Múlt csütörtökön került be ismét a szívkórházba, aztán az este összeesett, megállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni..., szóval a korábbi dátum a jó. Kivettem 11-éből. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. október 12., 08:50 (CEST)

Igen, valóban, köszi. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. október 12., 10:55 (CEST)

magyar-török

Szia! Véletlenül töröltem ki a sportgézás cikket, csak már elfelejtettem visszamásolni. Ilyet én még nem tapasztaltam, hogy a FIFA oldala rosszul hozza le a dolgokat. Szerintem ezt nem fogják már javítani, lehet a játékvezetők hiányosan készítették el a jegyzőkönyvet meccs után. Maradjanak így az adatok, ahogy a magyar oldalakról informálódtál. – Mechike vita 2012. október 23., 13:27 (CEST)

Kérés

Szia!

Ha szépen megkérlek, akkor képek azonnali törlésre jelölésénél (ha az Commonsra átkerülés miatt törlendő) használnád az {{Azonnali-commons}}(?) sablont? Köszi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. október 24., 20:23 (CEST)

OK. Köszönöm. - Csurla vita 2012. október 24., 20:29 (CEST)

US Lecce instead of AC Lecco

Hi Csurla. I was reading Imre Payer page and I was ready to correct it, because someone wrote US Lecce instead of AC Lecco. I wrote in the query line "AC Lecco" looking for the hungarian page and I discovered the page about Nyers István had been added same fault. You can click on the italian page and verify it, our pages are ok. For Imre Payer, had been me the first to compile his trainer career in the book "Cent'anni di Atalanta (1907-2007)" at page 405 where I correctly wrote AC Lecco (in 1932-33 US Lecce didn't attend the 1st Division championship because of a financial crise and in 1938-39 they had and italian trainer).

I compiled for "Cent'anni di Atalanta (1907-2007)" Imre Payer trainer career reading the Massese and Carrarese books where it's clearly written the news I wrote in our italian page (your's faulty).

I wrote a message in your it.wikipedia account, just hope you read it. If you're able to help me I need a message from you in my mailbox to send you a 1930 Hungarian National Team tournée in Mexico (complete list of players and two trainers).--Nipas vita 2012. október 28., 20:14 (CET)

Hungary played a match in Mexikó

Why for your national team a match against Mexikó in July 20, 1930 is not added to the following players ? : Bihámy Béla, Skvarek György, Kléber Gábor, Remmer Lajos, Varga György (1906) (labdarúgó), Sebes Gusztáv (Scharenpeck Gusztáv), Wéber Lajos, Barátky Gyula, Fehér Ferenc (labdarúgó), Kalmár Jenő (labdarúgó) (really born in Mocsolád, as reported in his passport), Hauer Jozsef (1911), Titschka Pál, Nagy János (labdarúgó, 1903), Mándi Gyula (Mandl Gyula), Újvári József (labdarúgó), Kocsis Ferenc (labdarúgó, 1904), Hirzer Ferenc. Trainers: Takács Béla (1903–?), Senkey Imre. Fodor Henrik (Professor, 1887) The only one speaking english.--Nipas vita 2012. október 29., 00:23 (CET)

Ellenőrzés

Szia! A Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Ellenőrzés szakaszban jelzett problémád fennáll még? Ha nem, le kellene venni a függősablont, hogy a szakasz archiválódni tudjon. Üdv: – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. november 20., 21:40 (CET)

Szia! Már szerencsére nem! - Csurla vita 2012. november 20., 21:43 (CET)

re Bánffy nemzetség naplója

Szia! Szerintem önállóan nem nevezetesek. (Nézd meg, hogy a régi cikkekben mi szól róluk a naplón kívül; a források is a napló kapcsán taglalják őket.) Ezen persze lehet vitatkozni, de ami biztosan felesleges, az a duplázás: ha a három szerzőnek van külön cikke, akkor a naplónak nem kell, és fordítva. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. november 21., 22:22 (CET)

Ha vissza akarod hozni a szerzők külön cikkét, akkor a napló cikkét kell törölni, mivel semmivel nem tartalmaz többet a három szerző cikkénél, azaz azoknak a duplikátuma más címen. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. november 21., 22:29 (CET)

Szerintem jól tette Hkoala, hogy összevonta a cikkeket. Az eredeti cikkecskék Szinnyei szemlélete szerint az egyes szerzők neve alatt voltak, de valójában a napló volt a fő témájuk, mint ahogy a napló az egyetlen oka annak, hogy a három Bánffyról egyáltalán cikkünk van. Ha találsz anyagot, aminek alapján rendes cikket tudsz írni a szerzőkről, akkor persze más a helyzet, de amíg csak ennyit tudunk róluk, addig maradjon szerintem az a felállás, amit Hkoala csinált. --Malatinszky vita 2012. november 21., 23:33 (CET)

Szerintem meg nem, de már bocs, de Hkoalával beszélgetek és nem egy kocsmafalon. Kimennél a vonalból? - Csurla vita 2012. november 22., 06:52 (CET)

Egyelőre nem találtam olyan forrást, ami a szerzőket nem a napló miatt, hanem a főispánság vagy egyéb tevékenységük miatt említené. Ha van ilyen, akkor semmi akadálya egy-egy külön cikknek. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. november 22., 07:34 (CET)

Fekete Zoltán törlése

Szia! Most értesültem csak, hogy ez a szócikk törlésre került. Az indoklásnál az szerepelt, hogy nem neves játékos, mivel alsóbb osztályban szerepelt. Az igaz, hogy megyei szintről indult, viszont Dorogon az NB II-ben bronzérmet szerzett és utánpótlás válogatott is volt. Sérülését megelőzően pedig előszerződése volt az NB I-es Sopronnal. Ismeretlenségéről pedig annyit, hogy röpke pár nap alatt közel 1000 (ezer, nem elírás) alkalommal látogatták a lapját. Üdvözlettel:Dorogifc vita 2012. november 28., 18:15 (CET)

  • Szia! Azt írtad, hogy nem játszott másodosztályú mérkőzésen. Az igaz, hogy az NB II. akkor a hermadosztálynak felelt meg és ott lett bronzérmes 1999-ben, azonban a Dorog 2000-ben felkerült az NB I-be, az akkori amatőr első osztályba, amely közvetlenül a Profi liga után következett. Ott pedig szerepelt szinte végig, sőt gólt is szerzett. S mint írtam, ezen felül utánpótlás válogatott is volt és Magyar Kupa Megyei kupa-győztes is. Üdvözlettel: Dorogifc vita 2012. november 29., 23:26 (CET)

Csáki Béla (labdarúgó)

Szia!

Örülök, hogy elkészítetted a kiváló sportember szócikkét. Én még láttam játszani. Úgy emlékszem egyik keze csonkolt volt, sajnos ezzel kapcsolatban nem találtam forrásértékű információt. Persze nem tudom, hogy szükséges-e a portréját ezzel kiegészíteni. Szerintem igen, mert ez a tény, sportemberi nagyságát tovább növeli. Abban az esetben, ha találok forrást értesítelek! Üdv.! --Kispados vita 2012. november 29., 21:10 (CET)

Nyegleség

Nem hiszem hogy okot adtam rá. --Peyerk vita 2012. december 6., 15:40 (CET)

Szeged

Kedves Csurla, októberre elkészítettem az immár 113 éves szegedi futballmúlt teljes bekötését a legújabb kori Szeged 2011 NB II-es csapatára vonatkoztatva! Erre meglepődve olvasom, hogy valaki(k) újra "átszervezi" az immár 113 éves szegedi labdarúgó históriát, a jelenlegi NB II-es Szeged 2011-től elveszik az 1899-től számított jogfolytonosságot, és létrehoz több megszűnt csapatot (Szegedi AK, Szegedi EAC, Szegedi Honvéd)... Azaz pont az ellenkezőjét csinálja annak, amit értelmes emberek Diósgyőrött, a DVTK-nál már létrehoztak (ott is ötször megszűnt, ill. becsődölt az eredeti DVTK, különféle csapatokkal fuzionálva mindig újra kezdték, de soha nem felejtették el az 1910-es alapítási évüket!!!). Ezzel szemben a Szegeddel kapcsolatban megint egy-két "nagyokos" különválaszt csapatokat, azaz szétszabdalja a 113 éves szegedi futballmúltat! Holott - mint a szegedi futball örökös, immár 40 éve krónikása - jól tudom, hogy jelenleg is komoly tárgyalások folynak a Szeged 2011 vezetői illetve az FK 1899 Szeged vezetői között éppen a múlt egységesítése miatt, hogy mire a jelenlegi NB II-es Szeged 2011 rövid időn belül az első osztályba kerül, sportjogilag és sportszakmailag támadhatatlanul, ehhez a csapathoz legyen bekötve valamennyi korábbi NB I-es jogelőd fúziókkal, megszűnésekkel teli, külső szemlélő számára elég bonyolult története!!! De ezen dolgozunk, így nagyon kérem, írja meg legyen szíves, hogy ki, vagy kik próbálkoznak az általam leírtak átvariálásával ill. megszüntetésével?!Ez a módszer azért is furcsa, mert a forrásoknál, valamennyi csapat ismertetőjénél kizárólag az én munkáim, könyveim vannak feltüntetve... A szétszabdalás viszont homlokegyenest a mi (s ide tartoznak a Szeged 2011 ill. az FK 1899 vezetői!) nézetünkkel ellentétes!!! (lásd: fentebb a diósgyőri példát!) Tehát a http://hu.wikipedia.org/wiki/Szeged_2011-be kell valamennyi (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_AK http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_EAC http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_Honv%C3%A9d_SE) szegedi csapatot tömöríteni, mert ilyen szemlélettel a mai DVTK-t is négy felé kellene szabdalni, ami óriási szurkolói felháborodást jelentene a sportszakmai indokok mellett. Szegeden hasonló a helyzet. Kérem ennek megértését és előre is köszönöm segítségét (Balogh Mónika jelezte, hogy Önnek írjak)!

Válaszát várva üdvözlettel és tisztelettel: Vitos György (www.szeged2011.eu)

Szia! A Szeged 2011 már létezik, Vitos György írta meg és csináltatta meg velem azt a sok átirányítást, amiket te most átirányítottál az építés alatt lévő cikkedre. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. december 8., 17:00 (CET)

Közben olvastam az AÜ-n, hogy azt írtad, a redirektek tévesek. Ha egyszer a csapat ma Szeged 2011, akkor miért tévesek az átirányítások? A Szeged AK nem egy megszűnt csapat, hanem abból lett később a mai Szeged 2011. Bár nem értek a focihoz, de ez alapján nem kéne külön cikkben lennie. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. december 8., 17:06 (CET)

Ha te mondod. :-) Akkor a Szeged 2011-et is javítani kell, mert abban az van, hogy jogutód. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. december 8., 17:31 (CET)

Orosz Mátyás

Szia! Szerinted ez egy létező játékos? --fausto vita 2012. december 9., 08:10 (CET)

Szia, a lap újra létrehozásra került, mint Fulham meg a egyéb nagynevű csapatok játékosa, plusz egy hasonló Geráról manipulált kép feltöltve. A lapot és a képet töröltem, illetve a lapot levédtem létrehozás ellen – nem vagyok fociszakértő, rendben van így? --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. december 9., 21:08 (CET)
Köszönöm a megerősítést, láttam a linket – a képek pedig Gera Zoltán moddolt képei, azokat is ledaráltam. --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. december 9., 21:17 (CET)

230k

Szia! Hogyan számítottad ki, hogy a 230 000. szócikk a Francia Guyana-i labdarúgó-bajnokság (első osztály) volt? Kíváncsi vagyok, mert nekem másik szócikk jött ki, amit egyelőre nem mndok meg, hogy ne befolyásoljalak. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2012. december 13., 20:21 (CET)

A megoldásért nézz be hozzám. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2012. december 13., 21:41 (CET)

Futball adattár

Szia! Jól látom, hogy a futball-adattar.hu fizetős lett? :-(Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2012. december 16., 19:23 (CET)

Azt, hogy Sisa Tibor hány mérkőzésen volt most a Diósgyőr kispadján (és mást is, de az most nem annyira fontos). Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2012. december 16., 20:24 (CET)

113 éves múlt

Kedves Csurla, októberre elkészítettem az immár 113 éves szegedi futballmúlt teljes bekötését a legújabb kori Szeged 2011 NB II-es csapatára vonatkoztatva! Erre meglepődve olvasom, hogy valaki(k) újra "átszervezi" az immár 113 éves szegedi labdarúgó históriát, a jelenlegi NB II-es Szeged 2011-től elveszik az 1899-től számított jogfolytonosságot, és létrehoz több megszűnt csapatot (Szegedi AK, Szegedi EAC, Szegedi Honvéd)... Azaz pont az ellenkezőjét csinálja annak, amit értelmes emberek Diósgyőrött, a DVTK-nál már létrehoztak (ott is ötször megszűnt, ill. becsődölt az eredeti DVTK, különféle csapatokkal fuzionálva mindig újra kezdték, de soha nem felejtették el az 1910-es alapítási évüket!!!). Ezzel szemben a Szegeddel kapcsolatban megint egy-két "nagyokos" különválaszt csapatokat, azaz szétszabdalja a 113 éves szegedi futballmúltat! Holott - mint a szegedi futball örökös, immár 40 éve krónikása - jól tudom, hogy jelenleg is komoly tárgyalások folynak a Szeged 2011 vezetői illetve az FK 1899 Szeged vezetői között éppen a múlt egységesítése miatt, hogy mire a jelenlegi NB II-es Szeged 2011 rövid időn belül az első osztályba kerül, sportjogilag és sportszakmailag támadhatatlanul, ehhez a csapathoz legyen bekötve valamennyi korábbi NB I-es jogelőd fúziókkal, megszűnésekkel teli, külső szemlélő számára elég bonyolult története!!! De ezen dolgozunk, így nagyon kérem, írja meg legyen szíves, hogy ki, vagy kik próbálkoznak az általam leírtak átvariálásával ill. megszüntetésével?!Ez a módszer azért is furcsa, mert a forrásoknál, valamennyi csapat ismertetőjénél kizárólag az én munkáim, könyveim vannak feltüntetve... A szétszabdalás viszont homlokegyenest a mi (s ide tartoznak a Szeged 2011 ill. az FK 1899 vezetői!) nézetünkkel ellentétes!!! (lásd: fentebb a diósgyőri példát!) Tehát a http://hu.wikipedia.org/wiki/Szeged_2011-be kell valamennyi (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_AK http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_EAC http://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_Honv%C3%A9d_SE) szegedi csapatot tömöríteni, mert ilyen szemlélettel a mai DVTK-t is négy felé kellene szabdalni, ami óriási szurkolói felháborodást jelentene a sportszakmai indokok mellett. Szegeden hasonló a helyzet. Kérem ennek megértését és előre is köszönöm segítségét! Válaszát várva üdvözlettel és tisztelettel: Vitos György (www.szeged2011.eu)


Symbol opinion vote.svg megjegyzés Csak egy megjegyzés: amíg még csak folynak a tárgyalások a múlt egységesítéséről, addig nincs egységes múlt, tehát jogos az egyes klubokat külön kezelni. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. december 16., 21:16 (CET)

Igen, a megjegyzésemet épp azért írtam, mert én is úgy vélem, hogy külön cikkben a helyük. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. december 16., 21:49 (CET)

Kedves Csurla!

A december 16-i anyagomra írt rövid válaszaid után december 17-én hétfőn mindenre kiterjedő, részletes válaszokat és cáfolatokat küldtem 14-17 óra között a wikipédián keresztül emailen Neked! Légy szíves olvasd el, és küldd vissza azt is, amit én írtam, és próbálj Te is tételesen válaszolni a felvetéseimre! Tudnod kell a legfrissebb információt is: a Szeged 2011 Vezetése - tekintettel a www.szeged2011.eu kiváló szakmai megjelenítésére - 2012. december 15-től engem kért fel Csongrád megye első számú futballklubja HIVATALOS HONLAPJÁNAK VEZETÉSÉRE! A szerződést egyelőre jövő decemberig írtuk alá műszaki vezetőmmel, Csorba Dániellel. A legfontosabb kitétel a mi vitánkra vonatkozóan pedig az volt, hogy következetesen, újult erővel álljak ki továbbra is a 113 éves szegedi futballmúlt Szeged 2011-hez történő végleges bekötéséhez sportszakmailag! Sportjogilag pedig a klub eminens vezetői teszik meg a megfelelő lépéseket!

Még egyszer megértő, pozitív visszajelzésedet várva üdvözlettel: Vitos György


Gondolom, mert túl hosszú volt. :) De írt az otrs rendszerbe is, hogy hátha valahogyan visszakereshető a levél, sajnos azonban nem. Esetleg a spam mappáidat nézd meg még, hátha ott lapul. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. december 21., 11:52 (CET)

december 17-i levelem

Kedves Csurla!

Mélységesen el vagyok keseredve, mert december 17-én három órás munkával részletesen leírtam Neked a wikipédián keresztül emailen a Szeged 2011-el kapcsolatos tévedéseidet tételesen felsorolva! Sajnos másolatot nem kértem, de jól láthatón el lett küldve (ezt Balogh Mónika most igazolta vissza, hogy benne volt a nyoma a rendszerben dec. 17-én, hogy elment az anyag...), akkor megkaptam rá a visszajelzést. Most olvasom több válaszodban is, hogy ennek ellenére csak a következőket írtad: "Szia! Kérlek írd a vitalapomra az e-mailben küldött üzeneted, mert jelenleg nincs módomban a postafiókot elolvasni. Köszönöm! - Csurla vita 2012. december 19., 19:23 (CET)Közben sikerült megnéznem a postafiókot, de csak egy levelet kaptam tőled, amit tegnap írtál és abban a 17-i levélről érdeklődsz, de ilyet nem kaptam. - Csurla vita 2012. december 19., 19:57 (CET)" Ez azért megdöbbentő számomra, mert abban a december 17-i hétfői tanulmányomban számos forrásból kellett idéznem - bizonyítandó az általad emlegetett Aréna 2000 könyv Szegedre vonatkozó tévedéseit - ezt most idő hiányában már nagyon nehezen tudom megismételni... De amúgy is meggyőződésem, hogy az a hétfőn elküldött anyag nem veszhetett el!!! Így most újra, ha kivonatosan is, de le kell írnom mindenre kiterjedő cáfolataimat annak bizonyítására, hogy a mai Szeged 2011 csapatához kell az összes korábbi NB I-es gárda (SZAK, SZEAC, Sz. Honvéd) múltját bekötni! Íme az általad írottak újra tételesen megcáfolva: (amit most írok a felvetéseidre, azt kikövérítem)

Ahogy őn is írja: tudom, hogy jelenleg is komoly tárgyalások folynak a Szeged 2011 vezetői illetve az FK 1899 Szeged vezetői között éppen a múlt egységesítése miatt Ez az amit mi nem teszünk, mert a múlt nem egyeztetéseken történik. Az már megtörtént. Erre pedig nagyon megbízható források a futball évkönyvek sorozata az Aréna 2000 kiadótól. Idézet a magyar futball 15 éve 1994-től napjainkig könyvükből. A Szeged LC nem jogutódja az egykor élvonalbeli szegedi csapatnak (SZEAC, SZEOL). AZ ELSŐ SÚLYOS TÉVEDÉS: NO NEM A TIÉD, HANEM AMIBŐL IDÉZTÉL... Az Aréna könyv szerzőstatisztikusa, T. Szabó Gábor barátom óriási hibát vétett azzal, hogy nem ismerte kellően az 1998 nyarán történteket, így teljesen téves útra tévedt az akkori Szeged LC-vel kapcsolatban. Az itt leírt és honlapunkról idézett idényenkénti történeti leírásból ez egyértelműen kiderül! De addig amíg ezt elolvasod, még egy fontos gondolat: meggyőződésünk, hogy súlyosan sérül Nálatok az egyenlő mérce elve! Hogy miről is van szó? Nevezetesen arról, hogy T. Szabó Gábor említett könyvében nagyon sok olyan csapatról (első sorban a DVTK, vagy a Nyíregyháza, vagy a Vasas stb. stb.) van szó, amelyek 1992-2006 között többször is jogutód nélkül megszűntek, feloszlottak, becsődöltek, azaz sportjogilag egyáltalán nem indokolt, hogy eredeti alapítási évük mellett szerepelnek! Sportszakmailag már elfogadható, de ez nem csak az említettekre, hanem a Szegedre is épp úgy vonatkozik. Ilyen alapon T. Szabó Gábor legnagyobb csúsztatása családi indíttatású... Nevezetesen a DVTK 1992-ben csőd miatt jogutód nélkül megszűnt, majd az új csapat, a Diósgyőri FC 2000 nyarán szintén jogutód nélkül megszűnt. Majd fél évvel később a Borsodi Volán jogán újjá alakul, de újra becsődöl a gazdasági társaság, azaz jogutód nélkül megszűnik, hogy a tetemes adósságot eltüntessék... Később a monori együttest működtető kft jogán dettó ugyanez megtörténik... Persze büntetlenül, holott sportjogilag már rég nincs az 1910-ben alapított DVTK... De szurkolói ügyeskedések folytán - amit jómagam teljes szívemből megértek, hiszen a múltjukat mentik - még 2004-ben is olyan paranoiás szituáció történik, hogy egyszerre két diósgyőri klub edz egymás mellett a stadionjukban, mert a siófoki (?!) futballklubot működtető kft átköltözött a borsodi megyeszékhelyre... Ennek ellenére T. Szabó Gábor még véletlenül sem tiltakozik a fentiek miatt és tekintettel édesapjára, az egykori sikercsapatnak számító DVTK edzőjére, Szabó Gézára még véletlenül sem ír más alapítási évet (pl. 1992, 2000, 2002, 2003, 2004...) a "kőbe vésett" 1910 helyett! Nos Szegeden hasonló a helyzet, mi is kőbe véstük az 1899-et, és való igaz, hogy a DVTK-hoz hasonlóan seregnyi fúzión, csődeljáráson, újjáalakuláson ment keresztül a Tisza-parti futball, de sportszakmailag szabad ilyenkor csak gondolkodni, mert a sportjog a magyar kluboknál rendkívül ingoványos terület... Íme T. Szabó Gábor, s így az Aréna 2000 kötet Szegeddel kapcsolatos kötet legnagyobb tévedése:

102. Idény: 1998/1999: Sok változást hozott 1998 nyara a szegedi labdarúgásban is... Egyrészt tovább folytatta NB II-es (labdarúgásunk 3. vonala!) szereplését a SZEAC együttese, ám ez "tiszavirág"-életűnek bizonyult. 1998 december 5-én az MLSZ közgyűlésén Bereczk Imre visszaléptette a fél szezon után 15. helyen álló csapatát az NB II-től! Persze edzői, játékosai egyaránt a nem sokkal később létrehozott FC Szegedbe menekültek. Másrészt, de még ezelőtt, 1998 nyarán a szegedi önkormányzat a július 9-i közgyűlésén úgy döntött, hogy hivatalosan is szétválasztja a Szeged-Dorozsma másodosztályú csapatát. Az addigi jogelőd kiskundorozsmai klubot - anyagi szolgáltatás ellenében - a Csongrád megyei III. osztályba küldte vissza, míg a Szeged-Dorozsmából megalakították a Szeged LC nevű csapatot, s itt, ennél a klubnál már a régi szegedi jogelőd-klub eredményeit vették ismét számításba. Nevezetesen a színösszeállítása is megváltozott, a kiskundorozsmai sajátosságnak számító zöld-fehér szín és az 1923-as alapítási év egyaránt eltűnt (azaz visszament az önálló klubként rajtoló Kiskundorozsmával együtt a megyei III. osztályba...), és Nagylaki Kálmán klubelnök a SZEOL-korszak óta tradicionálisnak számító kék-fehér-fekete színösszeállítást, a hagyományos szegedi diszkoszvetős címert és ezzel együtt az 1899-es alapítási évet vezette be, hozta vissza a Szeged LC számára! Akik pedig esztendő múltán máris feljutottak az első osztályba!

103. Idény: 1999/2000: A Szeged LC - a klubtörténet 51. NB I-es idényében - fantasztikusan kezdte szereplését az NB I-ben, ám a történet totális csőddel és az NB I-ből történő kizárással végződött... Szeged futballszurkolói valósággal ki voltak éhezve az NB I-re, hisz 1991. június 15 (Győr ellen 4-1) és 1999. augusztus 7 között nem láthattak élvonalbeli mérkőzést a Tisza-parti stadionban. Nyolc silány és küzdelmes évad után újra a Győr volt az ellenfél, és közel 15 ezer drukker felejthetetlen hangulatot varázsolt a sok csatát megélt öreg stadionba! A Szeged LC 1999 őszi eredményeit, majd a 2000 elején bekövetkezett totális klubcsődöt és az NB I-ből való kizárást is részletesen elolvashatják Vitos György bevezetőben és webshopban említett futballköteteiben...

104. Idény: 2000/2001: 2000 tavaszán sajnos, Nemzeti Bajnokságban szereplő csapat nélkül maradt Szeged városa, amire az NB 1935-ös bevezetése óta még nem volt példa! Aztán 2000 őszén a Tisza Volán Focisuli elindította az ificsapatát a harmadosztályban, az NB II Alföld-csoportjában (FC Szeged néven), majd 2001 tavaszán az átszervezések miatt már az NB III Alföld-csoportjába kerültek, ami akkor a negyedosztálynak (!) felelt meg... Az új klub, tehát az FC Szeged a SZEOL AK-korszak óta tartó hagyományoknak megfelelően a kék-fehér-fekete színösszeállítást választotta hivatalos színnek, a keret zömét az utánpótlásbázis neveltjei alkották, a csapat pedig a megyebajnok Szőregi Rákóczi jogán juthatott méltányossági alapon a Nemzeti Bajnokság harmad, majd negyedosztályába... A szövevényes részletek Vitos György futballköteteiből hámozhatók ki leginkább...

(Ezt már Te írod):

A Szeged LC is megszűnt jogutód nélkül. A fentiek részletezése miatt tehát nem szűnt meg jogutód nélkül! S ezt a kitételt nem csak jómagam, de a futball-adattar.hu és a magyarfutball.hu adataival egyértelműen bizonyítja! Korábban a Szegedi EAC is megszűnt jogutód nélkül. A hagyományok folytatása szép és nemes dolog, de a tárgyilagosság is. Meg az egyenlő mérce is szép dolog, erről a legeklatánsabb példán, a DVTK sziszifuszi ügyein keresztül már szóltam! A négy csapat történetét négy külön szócikkben teljesen indokoltnak tartom. Nagyon sokan nem tartjuk indokoltnak, mert ezzel az erővel a DVTK-t is négy külön szócikkben kellene említeni, s akkor még a több csapatról nem is beszélek! De azonnal hozzáteszem, ilyen erővel az NB I-ben játszottak közül a Szegedi Szakszervezeti Szikra Munkás Torna Egyletről is külön szócikkben kellene megemlékezni, akik az 1950 őszi NB I-ben szerepeltek, de nagyon fontos lenne külön szócikkben megemlékezni a Szeged 2011-gyel rövidesen fuzionáló és ezáltal múltunkat "visszakapó" csapatról, az FK 1899 Szegedről is, akik akkor jöttek létre (2005 nyarán), amikor a Szeged LC-ből megalakult FC Szeged is becsődölt, s ez a kis szurkolói egyesület (úgy, mint a DVTK-t megmentő szurkolói kis egyesület!) akkor a fejébe vette, hogy csak azért sem hagyja veszni a kék-fekete színeket, a diszkoszvetős címert és a Szeged nevet az 1899-es alapítási évünkkel együtt! S így is történt, ők akik most visszatérnek a város első számú csapatához, a rövidesen újra Nb I-re esélyes Szeged 2011-hez, nos ők mentették meg az immár 113 éves, jövőre már a 114. évébe lépő futballmúltunkat! S ez az egységesítés a helyes, nem pedig a szegedi futball önkényes szétszabdalása külön szócikkekben! Tisztelettel - Csurla vita 2012. december 16., 20:51 (CET) (Ezt megint Te írod): Szia! Esetleges megegyezés esetén is jogos a külön szerepeltetés. Átláthatatlan és nem értelmezhető a négy klub egy szócikkben. Volt olyan időszak, amikor három klub egyszerre külön klubként működött. 1899-ben alakult a Szegedi AK, 1921-ben a Szegedi EAC, 1948-ban a Szegedi Honvéd. Innentől 1953-ig mind a három függetlenül létezik. 1953-ban a Szegedi Honvédot megszüntetik és helyére a Szegedi EAC-ot nevezik, amely játékosokat is átvesz. Fúzióról nincs szó ebben az esetben sem. 1976-ban az akkor már NB III-as Szegedi AK-ot magába olvasztja az akkor Szegedi EOL-nak hívott SZEAC. A Szegedi AK-nak 1976-ig 77 éves, a SZEAC-nak 55 éves külön történelme van. A Szegedi AK itt gyakorlatilag megszűnik. A korábbi NB I-es jogelődök 1977 utáni külön-külön emlegetése azért sem indokolt, mert birtokomban van - örökös klubkrónikásként az akkor Szeged város főorvosaként dolgozó Édesapám adta még halála előtt a kezembe - egy rendkívül értékes eredeti alapító okirat, melyet 1977 januárjában kelteztek és ebben részletesen leírják, hogy a SZAK nem szűnik meg, hanem valamennyi korábbi Nb I-es eredményével és szakosztályával tovább él az egykori SZEOL SC eredményeivel együttesen a SZEOL AK nevű új, csúcsegyesületben! Ezt akkoriban millió sajtóorgánum elismerte, elfogadta és a következő években, évtizedekben az addigi szegedi futballmúltat 1899-től számítva egységes egészként fogadta el!

1977 és 1985 között SZEOL AK a klub neve majd kikerül az AK a névből. Rengeteg névváltoztatás után ismét Szegedi EAC néven szűnik meg a klub 1998-99-ben. Amint fentebb olvasható a történeti visszapillantásban, a SZEAC játékosai, edzői révén is tovább él sportszakmailag a 2000 elején létrehozott FC Szegedben, azaz a jogfolytonosság sportszakmailag hangsúlyozva továbbra is fennállt! Ekkortájt alakul a Szeged LC, amely a Kisnkundorozsma jogán szerepelt és vált nevet. A szakirodalom nem tekinti a korábbi szegedi csapatok jogutódjának. A szakirodalom súlyos baklövését (lásd: T. Szabó Gábor, Aréna 2000 kiadó ide vonatkozó kötete) már részletesen megcáfoltam, ehhez nem kell több komment! A Szeged 2011, ahogy a neve is mutatja 2011-ben alakult egy makói csapat jogán szerzett NB II-es tagságot. Korábbi sportlapok is külön kezelik ezeket a csapatok. Teljesen zavaros helyzet alakulna ki ha ezeket egyként kezelnénk. Ugye, az egyenlő mérce elve... (lásd: DVTK kontra Szeged) A Szeged 2011-re vonatkozó legfrissebb történeti visszaemlékezést itt mellékelem:

114. Idény: 2010/2011: 2010 nyarától újabb szálon kezdtek futni az immár 113 éves szegedi futballhagyományok. Létrejött a KITE-Szeged együttese és a vezetői (Kiss-Rigó László, Bozóky Imre) ezúttal is a kék-fekete klubtradíciókra vezették vissza az egyesület szekerét! S ez a szekér Major László egykori kiváló Szeged SC-játékos irányításával nagyon jól futott, hisz az újonc (!) KITE-Szeged másodikként végzett az NB III-ban és a Tisza Volán SC-t is alaposan felülmúlva új fejezetet nyitott a nagymúltú szegedi labdarúgásban! A Csepel elleni (2-0) idényzáró után úgy ünnepelhettük a kék-fekete színekben pompázó KITE-Szegedet, mintha bajnokságot nyert volna, de végülis ezüstérmet szerezve újra megnyílt az út az NB II felé!

115. Idény: 2011/2012: Újra az NB II Keleti csoportjában Szeged reprezentatív csapata! De már nem KITE-Szeged, hanem újabb vezetőkkel megerősítve (Bánki József, Emődi Sándor, Adem Kapic) Szeged 2011 néven (a Makó FC NB II-es jogán 1998 után újra egy kiskundorozsmai "jogi csavarral", azaz szegedi székhellyel...)! Ismét megindultak hát a kék-feketék, még klubinduló is készült (köszönet a Szegedi Szúnyogok rockbandának!) a csapat meg szép győzelmeket is aratva, "régi-új helyén, a Vasutas-stadionban olykor pazarul játszva (Cegléd ellen 4-1, Bp. Honvéd II 3-0) a még benntmaradást jelentő 13. helyet szerezte meg 2011 őszén. S hogy mit hozott 2012 tavasza? Óriási élményeket, szebbnél szebb győzelmeket, még éppen időben, mert a szegedi futballdrukker az elmúlt két évtized nyomorúságaiban már annyit szenvedett, hogy ennél valóban csak jobb jöhetett! Az NB II-es listavezető Szolnok 4-0-ás kiütése a tavaszi idénynyitós TV-meccsen még Futó Tamás nevéhez fűződött, de utána egy balszerencsés sorozatot követően Tóth Bálint lett az idény 4. szegedi vezetőedzője és vele ismét elindult fölfelé a csapat! Végeredményben az NB II 12. helyén végzett az újonc Szeged és remélhetőleg legújabb sikeredzőnkkel, Tóth Bálinttal ez még csak a kezdet! Az ígéretes kezdet... (Ezt megint Te írod): Volt olyan idény - 1951-ben amikor a Szegedi Petőfi (SZAK) és a Szegedi Honvéd is NB I-es volt. Az 1977-es fúziónál (lásd: fentebb) ezt is részleteiben rendezték, s egy különleges kuriózumként tálalták az országos és helyi lapok: a SZEOL AK két hivatalos jogelődje is játszhatott egymás ellen az 1951-es NB I-ben! Attól ezek még hivatalos mérkőzéseknek minősültek és az összesített klubmérlegeket is eképpen készítettem el féltucatnyi kötetemben és több, mint 1000 sporttörténeti cikkemben! Ez senkit nem bántott az elmúlt 35 évben (legfeljebb az irigykedőket...), így teljesen fölösleges 2012-ben ezen fennakadni!

Attól, hogy ezt az öt csapatot (Szegedi AK, Szegedi EAC, Szegedi Honvéd, Szeged LC és Szeged 2011) nem vonjuk kétségbe a szegedi labdarúgást elmúlt 113 évét. - Csurla vita 2012. december 16., 21:31 (CET)

Nem vonjátok kétségbe, mert nem is lehet kétségbe vonni, de szétszabdalni a 113 éves múltunkat, az egyenlő a jelenünk meggyilkolásával és a jövőnk tönkretételével. Hogy miről is van szó?! A Szeged 2011 és az FK 1899 Szeged vezetőivel összeülve a következő közös platformra jutottunk: egy profi csapat marketingje, közösség teremtő ereje, ezáltal szurkolói bázisa akkor és csak akkor lehet sikeres egy olyan nagyvárosban (hazánk 3. legnagyobb városában!), mint Szeged, ha az ELŐDEIBŐL EREDEZTETI ÖNMAGÁT ÉS NEM A SEMMIBŐL PRÓBÁLJA MEG FELÉPÍTENI TRADÍCIÓIT!! A lényeg, hogy gyökerek nélkül az immár 113 éves múltunk elismerése és elfogadása nélkül nem lehet eredményes jövőt felépíteni! Ami tehát számunkra alapvető: a szegedi futball 1899-ben kezdődött, szinte elsőként az országban és ehhez az egységes múlthoz most is valamennyien ragaszkodunk! A futball-adattar egyenlőre ezt még két részben (külön SZAK rész és külön 1951-től 2000-ig SZEOL AK-rész, de ez bármikor összevonható), a magyarfutball.hu - tevékeny közreműködésemmel - már egységes egészként kezeli a Szeged 2011 1899-től napjainkig számító történetét. Ha a wikipédia ezt megérti, akkor természetesen továbbra is díjmentesen fölajánlom minden más sporttörténeti anyag rendbetételéhez a forrásokat, a tevékeny segítségemet! Ha nem, akkor meg el vállnak útjaink, de attól még a hivatalos honlapunkon, melynek a vezetője vagyok a következő években, évtizedekben egyértelműen ezt az irányzatot fogjuk (ha kell szép szóval, okirati bizonylatokkal, ha kell "tűzzel-vassal") ÉRVÉNYESÍTENI!!!!!

Kedves Csurla, remélhetőleg megérted, nekünk ez a létérdekünk, mint ahogy Diósgyőrben (és még sorolhatnám) is ugyanez volt! Nagyon szeretném, hogy ez végre eljusson Hozzád, és Te is tételesen válaszolj légyszi a jogos felvetéseimre!

Üdv: Vitos György


Kedves Csurla!

Hát akkor megint mondatonként kell,hogy észérvekkel és nálam lévő dokumentumokkal eloszlassam kételyeidet... KONTRA: Hosszú leveledben nem igen találok érveket, hogy miért kellene az összes egykori szegedi csapatot egy szócikkbe zsúfolni, akkor is ha nincs jogilag közük egymáshoz. REKONTRA: Hosszú levelemben(ez nekem inkább nyúlfarknyi,mert több száz oldalt tudnék akár reggelig írni a 114.évéhez közeledő szegedi futball extrém különlegességeiről,de négygyermekes családapaként ez itt és most nem megy...) bizony, találhatnál bőven érveket,ha akarnál. Ám úgy tűnik nem akarsz... Akkor most előhúzom Nektek(Wikipédia: Kocsmafal)az előzőekben már említett 1977-es PERDÖNTŐ FÚZIÓT,a két nagy múltú klub egyesüléséből létrehozott SZEOL AK 20 oldalas ALAPSZABÁLYÁT(az eredeti dokumentum van a birtokomban!),amely egyértelműen kimondja,h. 1977 februártól az új nagy egyesület(a város,a megye és az Alföld legnagyobb,legeredményesebb klubjáról volt szó!) a korábbi SZAK ill. SZEOL SC valamennyi múltban elért eredményét tovább viszi és magáénak vallhatja!! Ergo az addigi 78 éves dicső szegedi futballmúlt EGYESÍTÉSE,egy klubba tömörítése 35 ÉVVEL(!!!) EZELŐTT ELSŐ LÉPÉSBEN MÁR MEGTÖRTÉNT,Kedves Csurla, SPORTJOGILAG és SPORTSZAKMAILAG egyaránt. Ezek a TÉNYEK, a nálam lévő 20 oldalas originál Alapszabály és az 50 oldalas minden szakosztályra kiterjedő Melléklet megcáfolhatatlan okirati bizonyítékok a jogfolytonosságról,a kőbe vésett 1899-es alapítási évünkről,a kék-fekete diszkoszvetős címerünkről és arról,hogy attól számítva miért kötelező sportjogilag is egy szócikkben szerepelnie a SZAK-SZEOL-SZEAC-SZLC vonulatnak!(Ezt a klub krónikásaként 7 könyvemben és több száz újságcikkemben itthon és külföldön már számtalanszor leírtam...) Csak egy példa annak érzékeltetésére,mennyire gördülékenyen összeforrt SZEOL AK-vá a két klub:a SZAK női tekecsapata 1976-ban bajnok volt az NB I-ben,de a fúzió után már SZEOL AK néven aratták fantasztikus sikereiket itthon és külföldön,sima volt az átmenet! A labdarúgók is NB I-esek voltak és a fúzióval HIVATALOSAN IS MEGDUPLÁZTÁK NB I-es RÉSZVÉTELI SZÁMUKAT(21-ről 42-re)!Ezt akkoriban a NÉPSPORT többször is hivatalosan elismerte(pl.1977. márc.5,7.oldal, 1977.szept.3,2.oldal vagy éppen 1980.okt.3, 7.oldal,stb.stb.)

KONTRA:

A Diósgyőri VTK azért nem jó példa, mert ők legalább törekedtek arra, hogy a hagyományos csapatnév megmaradjon (tradíció). Sajnos Szegeden ennek nyoma sincs.

REKONTRA: Itt sem voltál elég figyelmes,hisz Diósgyőrben -az állandó jogutód nélküli megszűnések mellett- ugyanazt csinálták a hatodosztályban megalakított szurkolói klubjukkal,mint mi, szegediek,a 2005-ös FC Szeged becsődölésekor, az FK 1899 Szeged létrehozásával:MEGMENTETTÜK A MÚLTUNKAT!!! A két szurkolói klub DETTÓ A MENTŐÖV (Apropó,T.Szabó G.és Aréna-könyv súlyos szegedi tévedéseire nem is reagáltál,nekem 1998-ról is van okirati bizonyítékom...)--- --- erre most újra szét akartok "darabolni bennünket"... Ez az amit soha nem engedhetünk, előző levelemben kifejtettem az ok-okozati összefüggéseket... KONTRA:

A mostani név is arra utal, hogy ez egy új csapat: Szeged 2011. Javaslom, hogy az észrevételeidről hallgassuk meg a közösség többi tagját is itt: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb). Üdvözlettel: - Csurla vita 2012. december 21., 17:41 (CET)

REKONTRA: A mindenkori név(a magyar futballban,pláne) az csak egy "gazdasági és jogi trükközés", ami egyáltalán nem írhatja felül a 114. évéhez közelítő futballmúltunkat,a még szebb JÖVŐT ígérő TRADÍCIÓNKAT. Remélhetőleg a Wikipédia szakemberei is így gondolják... Ellenkező esetben elválnak útjaink, a mi UTUNK a 114.évében járó egységes szegedi futballmúltat jelenti és a Szeged 2011 hivatalos honlapjának vezetőjeként nyugodtan állíthatom: IRREVERZIBILIS! Köszönöm a megtisztelő figyelmüket! Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván:Vitos György Még egy észrevétel a fúziókkal kapcsolatban. 1975-ben az MTK és a VM Egyetértés is fúziónált. Ettől még az Egytértés 1907 és 1975 között története nem az MTK szócikkbe kerül, hanem egy önálló szócikkbe. Ha jogi kapcsolatok megfelelőek lennének, akkor is csak a Szegedi EAC, Szeged LC és Szeged 2011 kerülne egy szócikkbe, de a Szegedi AK és a Szegedi Honvéd külön szócikkben maradna. - Csurla vita 2012. december 21., 17:50 (CE Elkezdtem a témát a Kocsmafal (egyéb)#Szegedi labdarúgócsapatok részben. Kérlek, vegyél részt benne. - Csurla vita 2012. december 21., 18:40 (CET)

Boldog Ünnepeket

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikeres boldog új évet kíván a Dorogifc kis csapata. Dorogifc vita 2012. december 22., 22:11 (CET)

Köszönöm szépen. Neked is boldog ünnepeket. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2012. december 24., 21:16 (CET)

Köszönöm, boldog ünnepeket kívánok neked. misibacsi*üzenet 2012. december 24., 21:46 (CET)

Köszönöm, kellemes ünnepeket kívánok! --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. december 24., 22:08 (CET)

Köszönöm szépen, viszont kívánom! --Pagonyfoxhole 2012. december 24., 22:09 (CET)

Ünnepek

Nagyon figyelmes és kedves vagy. Viszont kívánom.Lajos52 vita 2012. december 24., 21:36 (CET)

Köszönöm a jókívánságokat, én is kívánok Neked boldog karácsonyt, és sikeres új esztendőt! – Wikizoli vita 2012. december 24., 21:47 (CET)

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/1e/Merry_christmas!.jpg/800px-Merry_christmas!.jpg

Boldog Karácsonyt! --Mártiforrás 2012. december 24., 22:32 (CET)
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet, jó egészséget kívánok Neked, és szeretteidnek. Tambo vita 2012. december 24., 23:27 (CET)

Köszi viszont! Carlos71 vita 2012. december 25., 01:21 (CET)

Köszönöm szépen, viszont kívánom! :) Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2012. december 25., 07:26 (CET)

Köszi és viszont kívánom! --áкos9702 posta 2012. december 25., 09:34 (CET)

Köszönöm és viszont kívánom neked is! :) --Mr. Tama vita 2012. december 25., 12:59 (CET)

Köszönöm, neked is kellemes ünnepeket kívánok! ✮ Einstein2 vitalap 2012. december 25., 13:29 (CET)

Karácsony

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok Neked! --nyar94 vita 2012. december 25., 13:05 (CET)

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:09 (CET)

Köszönöm, neked is békés boldog ünnepeket kívánok.--karesznincs vita 2012. december 26., 12:59 (CET)

Köszönöm szépen, magam is hasonlókat kívánok neked! Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2012. december 26., 15:59 (CET)

Nagyon köszönöm és Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Neked! Andrew69. Blue a v.svg 2012. december 26., 16:22 (CET)

Köszönöm! Remélem, hogy szép karácsonyod volt, és ugyancsak szép és boldog új évet kívánok! --Karmela posta 2012. december 26., 23:28 (CET)

re:Adminisztrátor

Nagyon szépen köszönöm. ✮ Einstein2 vitalap 2012. december 29., 22:42 (CET)

Kovács Péter labdarúgó

Szia! Az egyértlapon 2 db labdarúgó Kovács Péter szerepel. Kellene valami rövid jellemző (pl. klub) rájuk, ha mindkettő marad, vagyis egyaránt nevezetesek. Ebben az esetben a már megírt cikkűt át kell nevezni a születési évszáma szerinti egyértelműsítésűre. Segítségedet köszönöm: – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. január 4., 19:17 (CET)

BUÉK

BUÉK neked és arra szeretnélek megkérni, ha a labdarúgóknál látod, hogy hiányzik vagy pontatlan a születési, halálozási adat, és időd engedi, vedd fel ide: Wikipédia:Karbantartóműhely/Életrajzi hiányok , majd idővel utánajárunk. Gyurika vita 2013. január 5., 09:05 (CET)

Vienna vs Wien

Helló Csurla!

Joeyt már kérdeztem, de hozzád küldött. Javítottam néhány Austria Vienna és Rapid Vienna belső hivatkozást Wien-re, mert ezen a néven van cikk. Maradt még néhány eset, de gondoltam előtte megkérdezem, hogy rendben van-e? Ha igen, akkor szívesen megcsinálom. – Porrimaeszmecsere 2013. január 9., 16:17 (CET)

Köszi a választ. Csak 3 cikk volt a Rapidra, ezeket javítottam, a megnevezésben is Wien-re. – Porrimaeszmecsere 2013. január 9., 17:10 (CET)

Lázár Györgyök

Köszi a tanácsot, megfogadtam. --Mártiforrás 2013. január 9., 22:36 (CET)

bot?

szia!

Nem tudnál botot használni kategorizáláshoz? -- OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2013. január 11., 21:01 (CET)

Gondolom a botgazdák tudnak ez ügyben tanáccsal ellátni. De az a legegyszerűbb, ha írsz nekik BÜ-re és őket kéred meg a kategorizálásra. -- OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2013. január 11., 21:12 (CET)

Dukon

Szia! A BVSC-s 92-93 időszakról van forrásod? Én annak idején próbáltam nyomonkövetni az FTC játékosainak a további pályafutását. És azt jegyeztem le, hogy a Maley után a Pénzügyőrben szerepelt és 93 májusában igazolt a BVSC-hez, ahonnan októberben a Siófokra távozott.--fausto vita 2013. január 14., 23:15 (CET)

Köszönet

Szia! Köszi az infóért, erről nem volt tudomásunk. Ami pedig a Bajor Tibort illeti, a rendszer nem jelezte, hogy ilyen néven van már oldal. Jó, hogy Te mindenre figyelsz. Üdvözlettel:Dorogifc vita 2013. január 18., 00:02 (CET)

Hegyi Mátyás

szia, dolgozol még a cikken, vagy le lehet venni a sablont? Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2013. január 23., 20:07 (CET)

Szia! Még írok majd hozzá, de a sablonra már nincs szükség. Köszönöm! - Csurla vita 2013. január 23., 20:37 (CET)

Message on it.wiki

Hi, there is a question for you on your talk in. Bye. – 93.43.147.86 (vita) () 2013. január 25., 09:50 (CET)

Bokszoló

Nagyon sajnálom ha hibáztam! Nem írom vissza többet. Csak én úgy tudtam, hogy a bokszolók nevezetes személyeknek számítanak, és azt hittem véletlenül vonták vissza. Elnézést érte! --XXLVenom999 vita 2013. február 1., 14:31 (CET)

Agyhártyagyulladás

Ha itt a bedobozolt részt elolvasod, meg fogod érteni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. február 3., 19:38 (CET)

Sajnálom, ha nem érted. Ennek ellenére megkérnélek, hogy hagyd benne az iw-ket a kiemelési eljárás végéig. 4-én lejár, addig kibírja, hogy benne legyen és a jelenlegi változat felel meg az ott vitázó feleknek. Ne legyen már megbolygatva megint. Köszönöm a megértésedet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. február 3., 19:48 (CET)
Ami a számszaki részét illeti, biztosan igazad van :-). Viszont az ott olvashatóak szerint lett variálva a dolog, amit végül mindkét fél úgymond elfogadott. Kár lenne most ezzel felszítani az indulatokat. Egy nap ide vagy oda nem számot tevő. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. február 3., 19:55 (CET)
Esetleg még azt tudnám javasolni, hogy próbáld meg megbeszélni Tamboval, hogy mi a legjobb eljárás, és kövessétek azt, amiben sikerül megállapodnotok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. február 3., 19:57 (CET)
Szia! Véletlenül belefutottam HF vitalapján a témába. Mivel vádoltak már hazugsággal, vandalizmussal, nem szerettem volna, ha csalással is megvádolnak. Ha elolvasod ezt a lapot láthatod. Én azt javasoltam, hogy a várólistán írják át az iw-ket, vagy a kiemelés lezárása után, mivel ha menet közben történik meg, akkor a cikk jogtalan előnyhöz jut. Malatinszky már egyszer kiemelte az iw-ket és ez -1 637 bájtot jelentett. Vannak, akik most is azon szurkolnak, hogy túllépja a 120%-ot. Szerintem ez így tiszta. Üdv. Tambo vita 2013. február 7., 13:56 (CET)
Szia! Nem fogalmaztam pontosan! Valószínűleg elkerülte a figyelmedet, hogy korábban már kiemelték az iw-ket. Egy anonnak köszönhetően a cikk nem lett kiemelt. Üdv. Tambo vita 2013. február 13., 09:00 (CET)

Wikidata

Szia! Amikor új szócikket írsz, ne felejtsd el a bejegyzést felvinni a Wikidatába is. Üdv: --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. február 12., 23:40 (CET)

Jó kérdés, de az biztos, hogy erre még nincsenek botok (megjegyzendő, hogy régebben a Wikipédián se futottak interwikibotok, aztán később meg lettek). És bár igaz, hogy eléggé magyarspecifikus, ami témában írsz, mégis fontos, hogy a Datába is felvidd, mert ha majd más nyelven mégis írnának a cikkalanyaidról, akkor ha nincs Wikidata-adatlapjuk, akkor nem fognak összekötődni az iw-k, mert a másik nyelvű szerkesztő csak azt látja, hogy nincs még ilyen elem, és létrehozza simán csupán a saját nyelvű cikkét egyetlen iw-ként beillesztve az új Wikidata-adatlapra. Végső soron majd minden fogalomnak, amiről legalább 1 Wikipédiában van cikk, kell hogy legyen WD-adatlapja. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. február 12., 23:51 (CET)

Varga Endre

Szia! Lehet egy apró kérésem: meg tudod kérlek írni az egykori NBI-es focista és most már ex-Vasas-ügyvezető Varga Endre cikkét? Nagyon köszönném. Üdv, Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2013. február 15., 09:22 (CET)

Utána nézek, hogy mi van róla. - Csurla vita 2013. február 15., 15:34 (CET)
Nem csak ott, hanem játékos-pályafutása végén a BKV Előrében is. :-) Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2013. február 16., 00:29 (CET)

Halálozás

Dehogynincs róla magyar hír, többek között: itt és itt. Emellett szerintem egy meghatározó számokat gyártó zenész elég "értékes". Ennek fényébe, ezekkel a hivatkozásokkal visszarknád? --XXLVenom999 vita 2013. február 15., 20:29 (CET)

  • Semmi baj, csak furcsának tűnt. :) --XXLVenom999 vita 2013. február 15., 20:49 (CET)

Patkós

Szia!

Én úgy tudom, hogy a Csepelhez csak 1994-ben igazolt. Az biztos, hogy csak áprilisban játszotta ott az első bajnokiját. A folyószövegben pedig 27 nb I-es meccs szerepel az infoboxban pedig 29 jön ki.--fausto vita 2013. február 16., 07:38 (CET)

Ezeket az átigazolásokat a Nemzeti Sportban olvastam annak idején, de akkor elképzelhető, hogy a soproni szereplése csak terv volt, ami meghiusult. Így akkor a Sopront kiveszem, mert nekem nincs rá konkrét forrásom, legfeljebb ha könyvtárban utánnanéznék. A batta javítást és a BKV-t meg írd be te, ezekről nekem már nincs semmilyen infom.– fausto vita 2013. február 16., 10:07 (CET)

Kösz

A segítséget. Üdvözlettel: Lji1942

Remélem, első vagyok!

Gratulálok! Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2013. február 28., 22:41 (CET)

Köszönöm. Ez jól esett! - Csurla vita 2013. február 28., 22:41 (CET)

Maut-kupa

Szia! Ránéznél erre ----> 2010-es Maut-kupa? Nem hoax ez? --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2013. március 5., 20:49 (CET)

Az volt. - Csurla vita 2013. március 6., 18:30 (CET)
OK, köszönöm! --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2013. március 6., 21:53 (CET)

Felhívás

Szia! Mint a sportban igencsak járatos szerkesztőnek ajánlom figyelmedbe ezt. Üdv. Tambo vita 2013. március 9., 23:09 (CET)

Két focista

Szia! Ránéznél erre a két új cikkre? Nem találtam az Újlipótvárosi SE-ről sem semmit, és a két focistáról se. Itt találtam a nevüket meg, de ez meg egy focicsapatos tamagocsinak tűnik. Köszi. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2013. március 13., 21:39 (CET)

Köszi, azonnaliztam őket. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2013. március 14., 10:16 (CET)

re:Bódi László - Ungvár

Köszönöm az információt és a javítást a cikkben. Üdv, ✮ Einstein2 vitalap 2013. március 16., 15:46 (CET)

Köbli Attila

Hi Csurla!

Ez egy friss gyász terméke. Hétfőn fogják eltemetni. Írtam Cyberguynak, hogy adja meg hivatkozásként a helyi lap megfelelő számát, amely a gyászhírt tartalmazza. Gondolom ez elég. Egyelőre hagyjuk békén a fiút, akinek az apósáról van szó. Gyász a családban. Érthetően idegesíti ebben a lelki állapotban minden. Nekem azt írta, hogy akkor megvárja majd a lap megjelenését és forrásolni fog. Érjük be ennyivel. Megértésedet köszönöm.--Pepo41 vita 2013. március 17., 22:51 (CET)

Egy barnstar neked!

Writers Barnstar Hires.png The Writer's Barnstar
Kissé megkésve, de szívből gratulálok 100 000. szerkesztésedhez!

További tartalmas cikkeket kívánok! Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. március 21., 21:19 (CET)

Kép licencének vitatása

Szia!

Az általad feltöltött Fájl:Orth György.jpg képnek vitatott a licence. A kép vitalapján olvashatóak a részletek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. március 22., 20:57 (CET)

Szia! Kicseréltem a képet, javítottam a licencet. Bár én nem értek a képekhez, szerintem most rendben van. Üdv. Tambo vita 2013. március 22., 21:41 (CET)

Zászló

Örömmel vettem egyes szerkesztők felkérését, ha időm engedi segítsek. Az egységes wikipedia kialakítása érdekében rengeteg útbaigazítást, felszólítást kaptam. Most egy ellentétes jelzés érkezett! Hangulatom pócsék! Lajos52 vita 2013. március 24., 08:01 (CET)

Zászló

Más műhelyek egyértelműen alkalmazzák, színesítik az oldálunkat, munkájukat. Véleményem szerint, a "nem szoktuk" gondolat erőssebb, mint - mi van, ha a többi műhelyhez hasonlóan tényleg alkalmazzuk? Egységesebb lesz a műhelyek közötti együttműködés (nem okoz zavart az átjárás).Lajos52 vita 2013. március 24., 10:35 (CET)

Tessék

Itt foglaltál állást:

  1. A funkcionális analfabétáknak segít az eligazodásban Peyerk! A kiirtani szót ilyen értelemben sem használd, még véletlenül visszafelé sül el. - Csurla„” vita 2012. szeptember 25., 20:34 (CEST)
  2. A zászló vizuális információ és sokszor gyorsabban megmutat egy hibát, mint ha csak az ország lenne oda írva. Kedves fiatal szerkesztőnknek ha valaki 1966-ban Lipcsében született, akkor lazán odaírja, hogy Németország. Náluk 1977-ben Kijev, Ukrajna és stb. Van funkciója annak a zászlónak. - Csurla vita 2012. szeptember 25., 21:55 (CEST)

Én szintén abban a szakaszban kérdeztem először, arra nem érkezett válasz: „Szerkesztővita:Lacika455#Csernai Tibor – Ahol elhangzik az, hogy: „A labdarúgó szócikkek infoboxában a születéshez és halálozáshoz nem teszünk zászlókat.” Na és miért nem? Miért fontos, hogy legyen Ady szócikkében zászló és miért nem kell Csernai Tiboréba, vagy bármelyik másik labdarúgóéba? Azokban a szócikkekben a zászló nem funkcionál vizuális információként, és nem mutatja meg gyorsabban a hibát?

Felvetésre került a szavazási javaslat oldalán is, igaz nem kérdés formájában: „Nem egységesen és következetesen vannak használva.

Csurla pl. kijelentette, hogy labdarúgók szócikkeiben nem kell. (lásd itt) De arra a kérdésre, hogy akkor Varga Miklóséba vagy Ady Endréébe miért kell, nem kaptunk választ. Így megkérdőjelezhető, hogy bárki életrajzába is kell-e.

Harmadjára Lajos52 vitalapján.

Az általad hozzám vágott két link semmire nem válasz. De a kérdésemre biztosan nem az. Konkrétumot kértem, nem egy labdarúgó mintalapját, vagy egy nem műhely kezdőoldalát. Konkrétumot. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. március 24., 10:37 (CET)

Azon a két linken, amit küldtél sehol, semmi szó nincs zászlókról, tehát nem küldtél konkrétumot. És igen, arra a beszélgetésre hivatkozok, mert ott szóltál hozzá többször is. Arról nem tehetek, hogy a kényes és nehéz kérdésekre már nem voltál képes válaszolni. Ott csak hallgattál, most meg terelsz. Majd szólj, ha tudsz valóban konkrét választ adni a kérdésekre, addig nem nagyon van értelme veled beszélgetni erről. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. március 24., 10:47 (CET)

„A minta szócikkben nincs zászló a születés és halálozásnál.” - Ez aztán érv a javából. Ha teszek bele, akkor máris lesz és akkor az lesz az érv, hogy a minta szócikkben van zászló a születési és halálozásnál? Ez nem érv semmire és nem ad magyarázatot a kérdésre. Ami az állítólagos személyeskedést illeti: nem személyeskedtem: ott nem adtál választ a kérdésre egyáltalán. Ez tény. Most sem adsz választ, csak irreleváns linkekkel jössz, amik sehol, semmilyen választ nem tartalmaznak. Ez tény. Ezekre nincs szükségem, mivel semmi hasznuk, tehát, amíg nem tudsz olyan választ adni, vagy olyan helyet bemutatni, ami konkrétumot tartalmaz, addig nincs miről beszélnünk, mert csak felesleges írogatás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. március 24., 10:59 (CET)

Húsvét

Kellemes ünnepeket kívánok:-)

http://rifthungary.files.wordpress.com/2011/04/5144_husvet.jpg
--Mártiforrás 2013. március 28., 13:45 (CET)


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk! Dorogifc vita 2013. március 30., 18:29 (CET)

Boldog, szeretetteljes húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2013. április 1., 16:18 (CEST)

Évszám

Ha pontosabb időpontot tudsz, segíts. A rendelkezésre álló információ alig említi sporttörténeti tevékenységét.Lajos52 vita 2013. március 30., 21:32 (CET)

A kérdés jó, a válasz bizonytalan. Számított évszám! Javítsd!Lajos52 vita 2013. március 30., 21:35 (CET)

Életkor

Köszönöm a kiegészítést, a segítséget. A nevet az egyik játékvezetővel kapcsolatos eseménynél találtam. Egyetlen évben (bajnoksági 4. helyezet) találtam adatot sportműködéséről. Amokor az MLSZ sportvezetőket rögzítettem (régen), nem találtam semmi említésre méltót.

Látom, a kettős pontot (:) kicserélted (–). Azért alkalmazom a kettős pontot (:), mert az egyik szerkesztő (régebben) UTASÍTOTT, hogy azt alkalmazzam. Figyelmeztettem, hogy 1970-től a nemzetközi sajtó jelölésében a gondolatjel (–) került lőtérbe. Válaszában a wiki előírásával indokolta elvárását.Lajos52 vita 2013. március 31., 10:32 (CEST)

Nagykötő

Köszönöm a megerősítést, a továbbiakban ezek szerint fogok eljárni. Nincs értelme kutakodni, de az arhívumban megtalálható a vitánk. Lajos52 vita 2013. március 31., 10:50 (CEST)

Zöld

Megjelent a wikin a zöld szín, ami javítási igényt kíván. Ezt (részben) követtem.Lajos52 vita 2013. április 1., 06:20 (CEST)

KöszönettelLajos52 vita 2013. április 1., 07:47 (CEST)

Bocs

Ha nem úgy értetted, akkor bocs a túlreagálást, nyilván fáradt vagyok már. --Karmela posta 2013. április 5., 23:06 (CEST)

re:Wikiszülinap

Köszönöm szépen! ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 7., 17:26 (CEST)

Szerbia

Köszönöm a segítséget.Lajos52 vita 2013. április 13., 11:06 (CEST)

A zászló tökéletesen lefedi a történelmi időszakot. Halála határozza a meg a másik zászló alkalmazását.Lajos52 vita 2013. április 13., 11:28 (CEST)

Támogatás

Köszönöm a támogató szavazatot :-), igyekszem megfelelni a bizalomnak. Ha bármi észrevételed van, jelezd nyugodtan a vitalapomon vagy e-mail-ben. --Rlevente Műemlék piktogram.jpg üzenet 2013. április 17., 11:22 (CEST)

Blokk, határozat, újraszavazat, anti-demokrácia

Érdekel is engem a blokk, a lényeg hogy végre őszintén elmondhattam a véleményemet. Ezt kulturáltabban sajnos nem lehetett volna megfogalmazni ami bennem volt. Egyébként nem lehet felülbírálni a szavazás eredményét, illetve újat indítani, ezen felül megszavaztatni azt, hogy minimum egy 66%-os többség kelljen? Milyen dolog már az hogy egy ilyen horderejű weblapon, egy ilyen horderejű döntésben egyetlenegy szavazat miatt bukjon meg minden? Akkor a szavazást érvényteleníteni kell, vagy második forduló, esetleg átlagolás ahol lehetséges stb. Ez egyszerűen gyalázat. Nem melleseleg tényleg nem tudom felfogni józan ésszel hogy ez egyáltalán hogy kerülhetett szavazásra és miért győzhetett. Bennetek jóérzésű adminokban nem emrült fel hogy ketten hárman összebeszéltek és csendben berekesztitek a szavazást anélkül hogy változásokat hozna? Nem értem. Mindenesetre az újra-szavazást és a kétharmados többség megszavaztatását legyetek olyan szívesek és legalább pár másodpercben gondoljátok át, nagyon megköszönném minden olyan ember nevében, akit szíven ütött ez az igazságtalan, hasztalan és pengeélen eldőlő döntés! Tiszetelettel, --XXLVenom999 vita 2013. április 23., 18:08 (CEST)

  • Na ez igazán meglepő és főleg lehangoló hír. Ezek szerint az adminok összeesküvést szőttek a magyar wikipédia tönkretételéért! Milyen embereket válogattak be adminoknak könyörgöm?! És mit zavarta az ott őket? igenis álljunk már ki a jogainkért! Minden wikipédistának joga van azokhoz a zászlókhoz! egyébként is valószínűleg a legtöbb szerkesztő aki nem top-szerkesztő vagy admin nem is tudott a szavazásról, és ez a legfájóbb, hogy lehet hogy nekik hasznos lett volna (nem lehet, biztos) az a zászlócska. És majd most döbbennek rá. Én erősen ajánlom az újraszavazást és a kétharmados többséget ezután is. Aki velem tart írjon bátran, fogjunk össze az igazságtalanság és a vandalizmus ellen! --XXLVenom999 vita 2013. április 23., 18:20 (CEST)
    • Hogy még a témánál maradjunk, akkor el tudnál indítani egy szavazást a kétharmados többségről? Égetően fontos lenne! Köszi, --XXLVenom999 vita 2013. április 30., 16:39 (CEST)
      • Hát de akkor kit ajánlanál? Én képtelen vagyok rá, mivel fogalmam sincs hogy hogyan kell, és akkora hatalom sincs a kezemben. --XXLVenom999 vita 2013. május 10., 08:59 (CEST)

Benin

Örülök neki, hogy szerkesztéseimet automatikusan megtekinted. "Aki nem dolgozik, az nem téved!" Sajnos a lementett anyagnál egy sort elnérztem, így duplikáció lépett elő. (http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20040115legios.html?pIdx=2). Köszönöm a jelzést, törlöm a röhzítést.Lajos52 vita 2013. április 23., 18:12 (CEST)

Csepregi György életkoráról

Egy 2006. július 27-én kelt cikkben ezt írják: "ott lesz a mezőnyben a 78 esztendős, többszörös magyar bajnok Csepregi György is." Forrás: Motorverseny Tiszacsegén Remélem ezzel segítettem az életkora meghatározásához. Apród vita 2013. április 27., 22:23 (CEST)

Mindenképp. Köszönöm. - Csurla vita 2013. április 27., 22:26 (CEST)

Gestapomüller

Minden forrásban így szerepel, de mindegy. Nekem így is megfelel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 27., 23:24 (CEST)

De jó. Köszönjük! - Csurla vita 2013. április 27., 23:25 (CEST)
Nagyon szívesen! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 27., 23:26 (CEST)

Mellesleg a többi wikin, amin így van az összesen négy a közel 30-ból. Nem túl nagy arány. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 27., 23:34 (CEST)

A Gestapomüller meg nulla. - Csurla vita 2013. április 27., 23:35 (CEST)
Tény. De a 30-ból 4-re akkor is túlzás azt állítani, hogy a többin is. De mindegy, nem ér több szót vesztegetni rá. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 27., 23:37 (CEST)
A többin, ahol már egyértelműsítették ez van. - Csurla vita 2013. április 27., 23:38 (CEST)
Így mindjárt másképpen hangzik. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 27., 23:39 (CEST)

Deák Ferenc - Bamba

Értem és köszönőm a javítást a francia wikin is, én ott elhittem az előző szerkesztőknek és ezt átvittem a magyar wikire, de a forrás világos. Nem tudom, honnan való ez a téves születési hely, ha eléggé elterjedt a neten, akkor érdemes lehet az idézetedet említeni a cikk vitalapján, de ha csak ügyetlenség volt egy francia szerkesztő részéről, akkor nincs szükség semmi többre. Szia: Oliv0 vita 2013. április 28., 12:03 (CEST)

Üdvözlet javítása

Köszi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 28., 20:39 (CEST)

:-) - Csurla vita 2013. április 28., 20:40 (CEST)

Kassai József

Köszönöm a segítséget. Sajnos minimális információm van a sportemberről. Az adatokat módosítom. Lajos52 vita 2013. május 12., 10:15 (CEST)

Köszi

Még nem ismertem ezt a elválasztó jelt, köszönöm.--karesznincs vita 2013. május 12., 23:00 (CEST)

WT

Szia! Nem volna kedved jelentkezni a Wikitanácsba? Nem túl sok munka, és szerintem kiválóan megfelelnél, sőt, szükség volna Rád. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. május 18., 10:11 (CEST)

Támogatom. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2013. május 18., 10:15 (CEST)

Meggondolom még. Köszönöm a támogatást hozzá. - Csurla vita 2013. május 18., 10:26 (CEST)

Csapatsablonok

Szia! A névváltozatokat a sportműhely vitalapon még régebben leírtam, igaz, hogy ezt a kocsmafalra nem másoltam be, de belinkeltem. Lehet természetesen "lr" is, a nőinek is van már külön, de még nem cseréltem azokat. A kézi-kosárlabdánál viszont ütközés van, mert mindkettő "kl", erre kérnék akkor javaslatot, a futsalra is, mert abból is van elég sok külön sablon. A sportműhely vitalapon is megbeszélhetjük. A zászlókat a Country data sablonok tárolják, külön hozzáadtam a zászlókat a csapatsportokhoz. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2013. május 18., 13:09 (CEST)

Szia, a sportműhely vitalapon felvezettem az új neveket, ott folytassuk. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2013. május 18., 16:11 (CEST)
Szia, köszi a jelzéseket, javítottam őket. A hárombetűs variánsokból még adódhatnak hibák, mert a Country datákhoz nem feltétlenül létezik olyan kód, ami a régi focis sablonban volt. Ilyenkor vagy csinálunk egy új átirányítást (minta), vagy a ráhivatkozásokat cseréljük. A görög zászlót rosszul írtam fel a botba, azt teljesen újra átnéztem. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2013. május 19., 11:39 (CEST)

Hozzászólás

Szia! Köszi az aggodalmat és a jó tanácsot, de azért álljon már le a menet, hogy még én kapok blokkot, mert rá mertem szolni egy vandálra? Hova tart a világ?! Nem tudom mit képzelnek egyes magasabb Wiki-hatalmi státuszban állók... Mindenesetre légyszíves segíts ki, hogyha észreveszed, hogy vandalizálják a lapokat, oké? Köszi! :-) --XXLVenom999 vita 2013. május 18., 18:08 (CEST)

Figyelj, elhiszed hogy én csak a legjobbat akarom? Miért nekem ajánlasz pihenőt, holott a Napnál is világosabb, hogy nem velem van a baj, hanem egyesek önkényuralmi helyként tekintenek a Wikire? Ja, cikket minek kezdjek el írni, mikor úgyis rögtön törlik indok nélkül, annyival letudva hogy nem nevezetes? Már a második általam írt cikk készül ilyen sorsa jutni, pedig nekem elhiheted, nem írok bármiről. --XXLVenom999 vita 2013. május 18., 19:25 (CEST)
Tudod, ha minden igazságtalanságba ilyen könnyen belenyugszunk, és nem állunk ki az igazságért, akkor mindig vesztesek maradunk... --XXLVenom999 vita 2013. május 18., 19:33 (CEST)
Hát, legalábbis amíg a többiek, akik normálisan gondolkodnak, nem mernek kiállni az igazunk mellett. De amúgy a szavazásból is tisztán látszik, sokaknak fáj. Csak mivel sajnos az adminuralom miatt semmit nem lehet tenni, így ők már beletörődtek. Amúgy győzhetnénk. De az egész véleményemet nem fogom itt kifejteni, nem akarok örökös blokkot kapni, valamit hozzá szeretnék tenni a Wikipédiához, mégha semmi értelme is, mert a Wikipédia nagyon rossz kezekben van. --XXLVenom999 vita 2013. május 18., 19:41 (CEST)

Bohémia

Szia! Azzal nincs is feltétlenül gond, hogy teszem azt a focis cikkekben úgy szerepel, de itt a Sablon:Country data Bohémia általános működéséről van szó (amit még sok más terület/témakör is használ), és az pedig jelenleg rosszul működik. Ne felejtsük el, hogy csak felhasználjuk ezeket a segédsablonokat, amikbe a mi sablonjaink által kívánt működéshez tehetünk be plusz segédelemeket, de az alapműködést nem szabad megváltoztatni! --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. május 19., 14:30 (CEST)

Belarusz

Szia! Belaruszok, belarusz nyelv és belarusz írás (utóbbi még megíratlan), viszont Fehéroroszország. A látszólagos ellentmondásnak az az oka, hogy az FNB döntése szerinti kell hogy legyen az állam magyar elnevezése, azonban ez teljesen független a nép és a nyelv elsődleges magyar elnevezésétől. Szokás néha a népet is fehéroroszoknak nevezni, de ez egyébként sérti őket. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. május 21., 19:29 (CEST)

Igazából az is sérti őket, mert az egész csak egy oroszból eredő magyar félrefordítás eredménye, de még jóval azelőtt, hogy én 3 éve a Wikipédiára jöttem, már lezajlott egy sokkörös csörte a szerkesztők között az állam szócikkének elnevezéséről. A másik 3 cikk (a még megíratlan is) elnevezése alapból egyértelmű. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. május 21., 19:48 (CEST)

Ha nem hiszed el, akkor én most nem tudlak meggyőzni, de nem is akarlak győzködni, hiszen nekem elég, hogy én tudom, hogy így van, olvastam már a témáról többször is. Arról van egyébként szó, hogy adott a nép önelnevezése, amit aztán a maguk nyelvén elneveztek az oroszok is, és orosz közvetítéssel került hozzánk a szovjet időkben. Csakhogy itt egész egyszerűen azonos alakúak egybeeséséről van szó, és a magyarba szolgai módon lefordították a bela-t is fehérnek, miközben az orosz (pláne a belarusz) eredetiben nem egy fehér jelzőt jelent a nép nevében, csak ők épp ebben a hangalakban nevezték el a szomszéd népet. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. május 21., 20:09 (CEST)

BSZ

Nagyon BSZ, azaz nagyon boldog (wiki)születésnapot! :-) --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. május 28., 02:31 (CEST)

Én is sok-sok boldog wikiszülinapot kívánok. Üdvözlettel Tambo vita 2013. május 28., 10:20 (CEST)
Sok boldog wikiszületésnapot kívánok neked! Apród vita 2013. május 28., 23:15 (CEST)
Totál elfejtettem volna nélküled. Köszönöm, hogy gondoltál rám. - Csurla vita 2013. május 28., 06:48 (CEST)

Kategória:Magyar válogatott keretek évenként

Szia, A Magyar válogatott keretek évenként kategória és a benne szereplő sablonok törléséről megbeszélés folyik. Úgy láttam, ezekbe jelentősen beleszerkesztettél korábban, ezért, ha fontosnak gondolod, hozzászólhatnál a vitához. Köszönöm. --Rlevente Műemlék piktogram.jpg üzenet 2013. május 29., 11:09 (CEST)

KiWi

Köszönöm szépen! :-) Ogodej Mal 0.png vitalap 2013. május 31., 22:48 (CEST)

WT

Szia! Mivel a szavazás eredményeképpen bekerültél a Wikitanács (pót)tagjai közé, kérlek, helyezd el a felhasználói lapodon a {{Userbox/Wikitanács-tag}} sablont! Amennyiben ezt valamiért nem szeretnéd, akkor legalább kategorizáld be a lapodat a Kategória:A Wikitanács tagjai-ba (a sablon automatikusan kategorizál). Ezen kívül írj grinnek a grinapo kukac gmail pötty com címre egy e-mailt, hogy vegyen fel a WT zárt levelezőlistájára! Célszerű (de nem kötelező) olyan e-mail címmel fent lenni a levlistán, amely összefűzi az egymásra adott válaszokat, mert egy-egy ügy esetén nagy lehet a levélforgalom, és így lényegesen könnyebben áttekinthető a dolog; ajánlott pl. egy gmailes cím használata. Amint fent vagy a levlistán, jelezd ezt a tényt egy a levlistára írt üzenettel. A megválasztásodhoz ezúton gratulálok! A fentieket, kérlek, haladéktalanul tedd meg, hogy az új testület mihamarabb meg tudjon alakulni! Előre is köszönettel: --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. június 6., 03:21 (CEST)

Szia! Igen, az egész a póttagokra is vonatkozik. A póttag csak annyiban különbözik a rendes tagtól, hogy nem delegálható az 5 fős eljáró tanácsba, de minden másban ugyanúgy részt vesz. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2013. június 6., 15:32 (CEST)

Wiki Tanács

Szia!

Gratulálok a póttaggá történő megválasztásodhoz. Nagyon reméltem, hogy a rendes tagok közé is bekerülsz. Csalódtam, hogy nem így történt, hiszen a jelentkezők közül Te vagy a legaktívabb szerkesztő. Véleményem szerint a testületbe minden évben meg kellene hívni, egyébként nem aspiráló kiemelkedő munkát végző szerkesztőket is. A WT ügyrendre több ponton megreformálásra szorul. Erről már több platformon is folytattak, vagy folytatnak vitát.

A szavazás vitalapján -remélem nincs ellenedre- tettem egy, személyedet érintő közvetítési javaslatot.

További jó munkát és szerkesztést kívánok! --Kispados vita 2013. június 6., 12:22 (CEST)

Köszönöm! - Csurla vita 2013. június 6., 12:32 (CEST)

WT

Szia! Gratulálok a megválasztásodhoz! Üdv a WT-ben! Megértem, hogy kell neked egy hét pihenés (kaphatsz kettőt is :) ), de közben fél szemmel figyeld a WT levlistet (mert ilyenkor még zajlik az élet és még sincs ügy), ha még nem vagy fönt, akkor gyorsan tedd meg és, ahogy Joey is írta vagy sablonnal vagy anélkül, de kategorizáld be magad a csapatba, hiszen beszavaztak ide. Köszi. Baráti üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2013. június 6., 20:55 (CEST)

Én is gratulálok! Örülök, hogy végül így döntöttél. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. június 6., 20:59 (CEST)

Bizonytalan halálozási időpont

Szia! Joeyline vitalapján tettem fel egy kérdést ugyanezzel a szakaszcímmel, amit ő megválaszolt a vitalapomon, de javasolta, hogy téged is kérdezzelek meg erről, mert te már régebb óta szerkesztesz a témában, ezért megkérlek, hogy nézz rá Joey vitalapjára, illetve az enyémre is, s mondd el véleményedet! Köszönettel: --Sphenodon vita 2013. június 11., 19:59 (CEST)

Message on it.wiki

Hi, there's a message for you on your talk in it.wiki. Bye. --93.43.158.247 (vita) 2013. június 18., 17:37 (CEST)

Vancsa Miklós

Szia! Lehet megint egy kérésem? Vancsa Miklós szócikkét meg tudod írni? Az MTK-ban játszott, később t. k. a Vasasnál és Egerben is volt ügyvezető. Előre is köszönöm szépen, ha belefér! Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2013. június 19., 08:53 (CEST)

Szia! Még áll a kérésem. Szólj nyugodtan, ha nem fér bele az idődbe, nem zargatlak akkor ezzel. :-) Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2013. augusztus 12., 08:42 (CEST)

Köszönöm szépen! :-) Meg is lesem magamnak mindjárt. Cassandro OCR bow tie.svg Ħelyi vita 2013. augusztus 27., 07:56 (CEST)

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Fájl:MOM Kulturális Központ Gyár dolgozó 1951 ben is Horváth Ferenc Fehér József Bánfalvi Mihályné Stekler László.JPG

Szia!

Szeretnélek megkérni, hogy a fenti tárgyú törlési megbeszélésben írd le tárgyilagos véleményed. Ezt azért kérem, mert a közelmúltban a MOM Kulturális Központ szócikket módosítottad, de a képpel kapcsolatban kifogást nem fogalmaztál meg. Köszönettel: --Kispados vita 2013. június 22., 00:19 (CEST)

Hanek? Lipták?

[4]? --Pagonyfoxhole 2013. július 6., 01:53 (CEST)

Hanek. Kösz. - Csurla vita 2013. július 6., 07:00 (CEST)

Orbán Viktor

Üdv! Vajon miért vontad vissza a szerkesztésem? – 46.249.132.97 (vita) 2013. július 13., 15:22 (CEST)

  • Üdv! Biztosan elkerülte a figyelmemet a válaszod. Hol találom? – 46.249.146.143 (vita) 2013. augusztus 15., 17:55 (CEST)

Folyamatban lévő kiemelési eljárás

Szia! Megkérlek nézz rá a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/A Ferencvárosi TC 2012–2013-as szezonja és ha úgy látod, akkor mondj véleményt. Előre is köszönettel: Andrew69. Blue a v.svg 2013. július 16., 11:51 (CEST)

Wikitanács

Szia!

Itt is írok, mert ezt biztos látod (látom ám, hogy szerkesztesz). Ha nem vagy még fönt Wikitanácsi levező listán, akkor gyorsan jelentkezz fel rá. Ha vagy, akkor írj egy beköszönő e-mailt, hogy tudjuk, hogy élsz és virulsz.

Baráti üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2013. július 18., 21:13 (CEST)

Fájl:PlattkóFerenc.jpg

Szia, láttam, hogy valaki bele akarta tenni a cikkbe ezt a képet a francia és az angol wikin a magyar wiki alapján, és gondoltam, átteszem Commonsba. De kételyeim lettek a licenccel kapcsolatban: ha a 1940-es években volt, akkor nem 70 éve halt meg a fényképész {{közkincs-régi}}, de talán 70 éve hozták nyilvánosságra {{közkincs-ismeretlen}} ? és ez magyar (commons:Template:PD-Hungary) vagy csilei (commons:Template:PD-Chile) fényképész volt? Ha majd biztosabbnak tűnik a dolog, átteszem Commonsba, de egyelőre a kevésbé kontrasztos File:Platko1941.jpg-vel pótlom a francia és az angol wikin. Oliv0 vita 2013. augusztus 1., 13:56 (CEST)

re Bognár György egyértelműsítése

Szia! A kell kicsit erős, nem gondolod? Reméltem, hogy valaki majd megcsinálja bottal. --Trevor vita 2013. augusztus 5., 07:56 (CEST)

Már megcsináltam, úgyhogy kár tovább ragoznod. Esetleg olvasd el, amit Joeyline-nak írtam: az a kell nem lehet olyan muszáj, ha ennyien nem foglalkoznak vele, és nem is figyelmezteti őket senki. --Trevor vita 2013. augusztus 9., 21:12 (CEST)

Győri József

Szia! Tiéd a pálya, jó szerkesztést. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2013. augusztus 14., 17:33 (CEST)

Ariel Castro

Hello!

Nem vandálkodásként vontam vissza! Ha nem tetszik, hogy visszavontam, kezdeményezz megbeszélést róla! Nem tudom, mi alapján állítod, hogy bevett szokás. Ha a közösség ezt alátámasztja majd elfogadom. Addig meg értelmetlen és funkcionálatlan szerkesztésnek minősítem. Hasonlóan a Commonson lévő képek itteni kategorizálásához. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. szeptember 4., 10:19 (CEST)

A személyeskedésed nem engem minősít. De gratulálok hozzá! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. szeptember 4., 10:25 (CEST)

A Töcsik-ügyeset is te csináltad, ez nem bizonyítja, hogy ez bevett gyakorlat. Más nyelvű Wikipédiák meg nem relevánsak. De tudod mit, legyen neked igazad. Nem ér ennyit az egész. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. szeptember 4., 10:29 (CEST)

Nem személyeskedtél??

  1. Na ez a viselkedés az, amit sokan nem bírnak benned.
  2. Már hosszú ideje létszik, hogy többnek hiszed magad.

Tényleg nem. Egyvalami kölcsönös. Én sem látom a tevékenységedben az együttműködést. Milyen hatáskörömet is léptem túl? És hol van az a szabály, amit ismernem kéne? A szabályokat ugyanis leírják. De eddig csak egy általad kreált hasonló példát hoztál, meg más nyelvű változatokat. A lekezelő stílusodat meg tartogasd annak aki erre vevő. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. szeptember 4., 10:35 (CEST)

Csak a teljes kommunikációdat ebben az ügyben. De úgy látom, megint csak más szemében látod meg a szálkát... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. szeptember 4., 10:46 (CEST)

Matematika és halál

Ha augusztus 31 napból áll, akkor augusztus 30-tól szeptember 12-ig hány nap telik el? Netán 30+13?

És több mint két hét hány nap? Tán 13? Akkor mennyi napból áll két hét?

Már hetek óta idegesít, hogy hol 12, hol 13 napot várnak ki csak egyes szerkesztők, nemcsak te, ha halálozásról van szó. Most persze lehet mondani, hogy van amikor kivárják a 14 napot, de mondom, van amikor ennél kevesebb időt sem képesek kivárni (pl. az ír költő augusztus 30-i halála esetében). Ezek után felmerül bennem a kérdés, hogy ti tényleg komolyan veszitek a kegyeleti időt vagy csak merő formaságnak tekintitek, ha már 13 nap esetén is "több mint két hete" szerepel a szakaszcímben? Mert a gyakorlat inkább az előbbit mutatja. Apród vita 2013. szeptember 12., 17:08 (CEST)

Question

Hello. You seem to know very much about Hungarian Football and his statistics. Could you tell me why for Dunai Antal and his fellow teammates the apparences and goals at 1972 Summer Olympcis are sometimes considered official and sometimes not? Matches against Iran, Denmark, East Germany and the final against Poland are counted, while the ones against Brazil, West Germany and Mexico are considered unofficial. You are not the only source to operate this distinction, so I'm sure that there must be a strong reason behind that and I'd like to know what is. Thank you in advance for your help.--79.0.166.110 (vita) 2013. október 5., 14:40 (CEST) The mentioned first four team played in olympic games with first team. Brazil, West Germany and Mexico played with B-team. Hungarian Football Federation declared the matches with first countries to official. Csurla vita 2013. október 5., 21:46 (CEST)

WT

Légyszíves nézz rá a levlistára. Köszi. – LADis LA ék.jpgpankuš 2013. október 21., 12:18 (CEST)

OK - Csurla vita 2013. október 21., 20:26 (CEST)

Noel Harrison

Tényleg elsiettem a dolgot Noel Harrison adatai esetében. Elnézést. Üdv Apród vita 2013. október 22., 22:12 (CEST)

Haladás sportklubok

Kedves Csurla!

Nagy Imre öttusázónál felmerült bennem a kérdés, hogy Nagy Imre melyik Budapesti Haladásnál versenyzett (most sem tudom), mivel a sporttörténelemben több sportklub viselte a Haladás illetve a Budapesti Haladás sportklub nevet.

Ráadásul némelykor csak oda van dobva egy-egy egyén neve mellé a Haladás szó (pl. a Márkus Tibor (egyértelműsítő lap)on, amiből nem derül ki még, hogy pl. Márkus Tibor melyik Haladásnak a focistája.

Valahol van olyan szócikk a Wikipédián, amely ezeknek az azonos vagy majdnem azonos nevű sportegyesületeket átláthatóvá teszi, hogy egy-egy sportoló esetében mely időszakban melyik (Budapesti) Haladás nevű sportklubról esik éppen szó? Szép napot! Apród vita 2013. november 6., 11:32 (CET)

Szia! A Haladás (egyértelműsítő lap)on azt írtad a Műegyetemi AFC sportegyesület Budapesti Haladás néven 1951 és 1955 között működött.

A MAFC szócikkből az derül ki viszont számomra, hogy 1951–1956 között – vagyis abban az időszakban, amikor Nagy Imre a szócikke infoboxa szerint a Budapesti Haladás sportolója volt – csak 1954–1955-ben volt Budapesti Haladás néven, azelőtt 1951-től Disz FSE volt.

Illetve a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban szerepelt csapatok listája is azt írta, hogy Disz FSE volt 1951–1954 között. Most akkor melyik szócikk állítása a jó? Az, amelyik az 1951–1954 közötti időszakra vagy az, amelyik az 1954–1955 közötti időszakra teszi a MAFC-nak Budapesti Haladás néven tartó működését? Apród vita 2013. november 6., 22:38 (CET)

Ez érdekes, mert akkor A magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban szerepelt csapatok listája volt ezek szerint pontatlanul megírva. Annyiban meg is értem ennek a hibának a becsúszását, hogy egy szócikk terjedelme bizonyos méret után óhatatlanul is megnöveli az esetleges hibalehetőséget. Ez a lista pedig mégiscsak 101 szócikként szereplő vagy szerepelni fogó csapatot tekint át. Köszönöm a segítséget! A következtetést Nagy Imre esetében annyiban levontam, hogy azt kell valahogyan egyértelművé tenni benne, hogy úgy volt folyamatosan klubtag, hogy nem ő váltott, hanem a klub változtatta meg Budapesti Honvédről MAFC-ra önmagát. Mint az egyszerű paraszt, akit azért küld el Szent Péter, mert azt állítja, hogy a kárpátaljai szülőfalujában úgy élte le életét, hogy közben három országban is élt a földön: előbb Magyarországon, aztán Csehszlovákiában, aztán pedig Szovjetunióban. Jó éjt! Apród vita 2013. november 6., 23:08 (CET)

Akkor ezt így pontosítottam Nagy Imre öttusázó szócikkében: 1951-től a Budapesti Haladás öttusázója volt (a klubja 1956-tól a Műegyetemi AFC nevet viseli). Apród vita 2013. november 6., 23:31 (CET)

Szia! Most az a probléma merült fel bennem, hogy a Műegyetemi AFC a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban szerepelt csapatok listája szócikkben a névváltoztatások helyes időrendjét, amit írtál, honnan, milyen forrással támasszam alá (ráadásul a hosszú nevű listában a MAFC forrása - amivel a rossz időrend alá lett támasztva - halott link lett a betevése óta és archive.orggal sem sikerült feltámasztanom)? Apród vita 2013. november 7., 20:25 (CET)

Lazaridisz Szokratesz

Szia!

A Lazaridisz Szokratesz cikkel kapcsolatban van egy kérdésem: biztos vagy abban, hogy ez az 1940-ben született labdarúgó valóban Magyarországon született? Biztos te is tudod, hogy Görögországban a második világháború után polgárháború dúlt, és amikor azt a kommunisták elvesztették, akkor menekült viszonylag sok görög Magyarországra. Egy 1940-es születésű embernél tehát a tipikus életút az lenne, hogy az illető Görögországban született, kilencéves korában a szüleivel Magyarországra menekült, megtanult magyarul, beilleszkedett, aztán amikor a demokrácia helyreállt a hetvenes években, vagy visszatelepült Görögországba, vagy maradt Magyarországon.

A két megadott forrásod közül csak az egyiket tudom ellenőrizni, és abban nem szerepel a születési hely. Neked biztos megvan nyomtatott forrás is, de ha abban sem szerepel adat arról, hogy L.Sz. hol született, akkor a WP:ÉLŐ szerint inkább ki kell venni az alá nem támasztott adatot.

Köszi,

--Malatinszky vita 2013. november 8., 16:15 (CET)

OK. Egyenlőre kiszedtem. –Csurla vita 2013. november 8., 17:58 (CET)

re Származások törlése

Szia! Ne haragudj, de amit kérsz, óriási többletmunkát jelentene. Ha minden esetben, amikor javítok valamit egy cikkben, értesíteném azt, aki korábban szerkesztette, akkor jóformán egyebet sem csinálnék. Akinek fontos a cikk, annak úgyis rajta van a figyelőlistáján. Ami az információ elvesztését jelenti: forrással nem ellátott különleges adat kitörlése szerintem nem információvesztés. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2013. november 9., 07:23 (CET)