Piszkozat

Két kérdésem lenne a szerkesztő saját piszkozatával kapcsolatban.

  • Van-e elvi vagy technikai akadálya annak, hogy az ember törölje a saját piszkozatát (anélkül, hogy azonnali törlésre kellene jelölni, vagyis más beavatkozását kérni).
  • A piszkozat élesbe emelését az útmutató mozgatással írja elő. Ennek mi az értelme? Miért fontos, hogy az egyvalaki által készített lap hogyan alakult ki? Úgy érzem, ez a szerkesztő magánügye. Ráadásul ha akarja, offline is csinálhatja (mentés nélkül, csak ellenőrzésre használva a Wikit), vagyis aki nagyon akarja, kikerüli a laptörténet tárolását. Nem akarom tiltani a mozgatást, csak a kötelezést feloldani.

--Gyimhu vita 2011. február 28., 00:03 (CET)

  1. Az allapod tartamát tudod törölni, lapokat csak adminisztrátorok törölhetnek.
  2. Semmi nem írja elő a mozgatást, még kevésbé kötelez; ez csak egy javaslat és szokás. Ugyanolyan jó az is, ha az allapodon létrehozott cikket bemásolod egy új szócikkbe, feltéve, hogy csak te dolgoztál rajta. Ha több ember munkája, akkor már nem mindegy, a szerzői jogok miatt.

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. február 28., 00:47 (CET)

Pont az a kérdés, hogy a szerkesztő saját piszkozata lehetne-e kivétel.--Gyimhu vita 2011. március 4., 00:03 (CET)
Nem. --Pagonyfoxhole 2011. március 4., 00:06 (CET)
  1. technikailag nem megoldható,
  2. semmi nem írja elő, ez tipikusan egyike azoknak a dolgoknak, amit egyszer valaki félreértett és elkezdte terjeszteni, a többi meg átvette. A laptörinek akkor van jelentősége, ha többen szerkesztettek egy lapot. Az allapodon minden szerkesztés hozzád köthető, tökmindegy, hogy egy részletben raktad fel vagy ötszázban. Alensha 2011. március 4., 01:16 (CET)

Nem értek egyet. A kialakulás fázisai nagyon is fontosak lehetnek utólag, ha például arra kéne fényt deríteni, milyen rétegekben született meg egy-egy cikk. Ha csak nyomós oka nincs, valóban célszerű mozgatással vinni az olyan allapot, aminek komolyabb laptörténete van, függetlenül attól, hányan szerkesztették. Bennófogadó 2011. március 4., 22:28 (CET)

De miért kéne fényt deríteni arra, milyen rétegekben született meg egy cikk? Ha előre megírom az egész cikket notepadben, akkor se látod. Részemről én a minél áttekinthetőbb laptöriket preferálom; ha betűnként született meg egy cikk, ne menjen már ki az ötszáz bejegyzéses laptöri a szócikknévtérbe, ha úgyis csak X user szerkesztette. Alensha 2011. március 5., 01:28 (CET)

Ezen egyszer már volt hosszú vita. Ha jól emlékszem, az a gyanú igazolódott be, hogy ha átmozgatod (átnevezed űj címre) a piszkozatot, nem született új szócikk. Nem is kerül fel az új cikkek listájára. Akárhányszor írod újra a piszkozat-allap tartalmát, és nevezed át (új tartalommal) újra és újra, csak átnevezések keletkeznek, újnak számító cikk nem. (Vagy nem?) Akela vita 2011. március 5., 05:34 (CET)

Most lepróbáltam még egyszer: Készítettem egy User:Akela/Próba 01 c. allapot, kis tartalommal. Ez megjelent a friss változtatások között, de az új lapok listáján nem (logikus, hiszen csak user-allap). Ezt átneveztem Akela_Próba_01-re. Az átnevezés csak a friss váloztatások közt jelent meg, új lapok között nem (hiszen csak átnevezés), és a szócikkdarabszám sem nőtt meg. Elővettem az átirányítássá változott User:Akela/Próba 01 allapot, beleszerkesztettem valamit, és átneveztem Akela_Próba_02-re. Most sem született új szócikk. Az User:Akela/Próba 01 átirányított allapba harmadszor is beleírtam valamit, és átneveztem Akela_Próba_03, ezt sem jelzi új szócikkek listáján. Tehát megírtam három új szócikket, a szabály szerint átmozgattam őket, és mégsem született egyetlen látható új szócikk sem. Bárki utánam csinálhatja. Bevallom, van bennem szerzői hiúság, szeretem, ha a produktumaim megjelennek az új cikkek listáján... Én sem átmozgatással csinálom az új cikkeimet. Egyetlen "új" szócikkem sem lenne akkor. Akela vita 2011. március 5., 06:08 (CET)

Érdemes belenézni az átmozgatással keletkezett szócikkeknek: Akela_Próba_01, Akela_Próba_02, Akela_Próba_03, Akela_Próba_04 a laptörténeteibe: maguk a laptörténetek sem tekinti a 4 új szócikket "új" nak, csak átmozgatásnak. Sőt mindegyik aptöri 2 átmozgatásra emlékszik, ami elég furcsa. Mindegyikben 2 átirányítás látszik, a sajátja, és egy másik, mindkettőnek ugyanaz az a közös "anyja": az User:Akela/Próba_01 átirányított allap. A szócikkek száma közben végig 184 856 maradt (cache-törlésekkel ellenőriztem. Hajnalban más nem írt új cikket, jól lehetett látni. Az új lapok listáján egyetlen új sor sem jelent meg, a Szakadát (egyértelműsítő lap) állt a sor elején mindvégig. Az új szócikkek megvannak, persze, csak semmilyen listán nem jelennek meg, és a darabszámot sem növelik. Hát ezért nem mozgatok én át, ha új cikket készítek, hanem mindig új, üres lapba másolom be a szöveget. Akela vita 2011. március 5., 06:39 (CET)

Akkor az én Megadeth-albumokról írt új szócikkeim sem újak. Érdekes. Azért ezt javítani kellene a rendszerben. Igazából csak a szumma számláló miatt. Én úgyis tudom, meg a laptöriből is kiderül, hogy én írtam. :-)Ary vita 2011. március 6., 20:12 (CET)

Ez egy pár havonta makacsul felbukkanó legenda. A számláló annyi szócikket mutat, ahány szócikk van (mínusz azok, amikben nincs belső link). Hogy mikor frissül, az más kérdés. --Tgrvita 2011. március 6., 23:46 (CET)

A „legenda” tüneteit bárki rekonstruálhatja. Éppen azért csináltam végig (és írtam le ilyen körülményesen) ezt a több-szócikkes procedúrát, mert már többször rögeszmének minősítették (akkor csak egy új szócikk meg nem jelenését vetettem föl). Ami leírtam, meg lehet ismételni, az történéseket lehet figyelni, és elemezni. Kicsit időigényes, mert állandóan több lapot figyelni egyszerre. Figyelni kell a szócikk-számlálót és az új lapok listáját is. Érdemes a saját lapra is kitenni a szócikkszámláló függvényt. Nem vonom kétségbe,: lehetséges, hogy valahol, valaki számlálja az átnevezéssel képezett új szócikkeket, de: (1) Ezek nem jelennek meg az Új Lapok listáján. Most sincsenek rajta, lehet keresgélni. 500-asával vissza lehet menni szilveszterig. Aki megtalálja őket, szóljon. (2) Miközben az átnevezéssel gyártod az újabb cikkeket, közben nem változik a szócikk-számláló. Rendszeres és sűrű cache-törlések után sem. Csak akkor ugrik, amikor egy másik dolgozó szerkesztő felad egy új szócikket, ami megjelenik az új lapok listáján legfelül, miközben az átnevezéssel készült cikkek nem jelennek meg ugyanott. Elismerem: a szócikkek saját laptörténet legalsó sorában és az én saját saját közreműködéseim listájában meg vannak Ú-val jelölve, mint újak. De sehol máshol nincs nyoma az átnevezéssel képezett új szócikkeknek. (Megvannak, persze, léteznek, csak a listákra nem kerültek fel, és sorszámot sem kaptak). Hangsúlyozom: Nem kell az én puszta bemondásom alapján bármit hinni. Járjatok utána, lehetőleg nyugodt időszakban, amikor mások újonnan megjelenő szócikkei kevésbé zavarják a megfigyelést. Akela vita 2011. március 7., 08:23 (CET)

Ez első igaz, a második nem. Pár tucatszor ki lett már próbálva, mert mindig akad valaki, aki nem hiszi el, hogy a szócikkszámláló a szócikkeket számlálja. --Tgrvita 2011. március 7., 21:55 (CET)

OK, 1:1 egál, elismerem és ebbe bele is nyugszom. Tehát: az átirányítással létrejövő szócikk az új lapok listáján nem jelenik meg soha, de 1-el megnöveli a szócikkek összdarabszámát (azaz a számlálót). Ez (nekem) fontos információ. Köszönöm. Akela vita 2011. március 8., 00:54 (CET)

A túlbonyolítás iskolapéldája

Minek van ötszörözve? (0-5, 1-6, 2-7, 3-8, 4-9) Miért így? Ráadásul csak és kizárólag a készítőnek érthető jelöléssel megáldva (a mai: '1, '6/03-06). Teljességgel érthetetlen és értelmetlen rendszer. van 365 évfordulós lapunk már, azokban kell csak az "X éve" szöveget kicserélni egy sablonra, ami minden évben a helyes szöveget mutatja. Ráadásul már az is megvan: sablon:életkor-élő. Csak le kell kopizni és a megjelenítendő szöveget cserélni "(X éves)"-ről "X éve"-re. Biztos ami biztos alapon a sablonban az előző napot lehet megadni, hogy biztosan a helyes számot írja ki.

Megjegyezném még, hogy a következő három évfordulós sablon NEM márc. 7-8-9, hanem április 28., utána május 16., majd augusztus 31. Köztük semmi. --Vince blabla :-) 2011. március 6., 11:06 (CET)

Az a szokás a kezdőlapon, hogy csak kerek, 5 évre végződő évfordulókat rakunk ki, így minden naphoz legalább 5 külön listát kell csinálni. Gondolom ez történik az ötszörös sablonmennyiséggel is. --Dami vita 2011. március 6., 18:10 (CET)

Így van, 5 évente kerül ugyanaz a sablon a Kezdőlapra. --Joey üzenj nekem 2011. március 7., 08:44 (CET)

Ideiglenes adminbit kérése projektmunkára

A március 4-én induló képtakarításhoz kérnék ideiglenes adminjogot, amennyiben a közösség nem látja ennek akadályát. A projekt során nagyon sok képet kell majd eltávolítani, illetőleg átnevezni, és technikailag egyszerűbb és gyorsabb, ha magam végzem, és nem kell sablonoznom és másnak megcsinálnia (dupla munka). A kérésem kizárólag a képekkel kapcsolatos munkára vonatkozik, így semmiféle más adminfeladat elvégzésére a bit természetesen nem használható. A projekt végét egyelőre nem tudom megsaccolni, de legyen két hónap, és ha előbb befejeződik, akkor szólok a Bürün, meg akkor is ha hosszabbítás kellene.

Kérem a tisztelt szerkesztők véleményét, hogy megbíznak-e bennem ennyire. A kérést azért ide írom, mert sem itt, sem a Metán, sem máshol nem találtam meg az ideiglenes bit kérésének procedúráját, és még Grin sem tudja, hogy megy ez.

Köszönettel Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 3., 22:09 (CET)

Az ideiglenes adminbit kérése a m:Requests_for_permissions#Administrator_access címen látható piros betűkkel: "For temporary sysopship please state for how long and for which tasks you need it, and link to a local announcement." Ez azonban nem releváns nálunk, mivel van saját bürokratánk, így a bitkérés menete is helyi szabályozás kérdése. Ilyen szabályozásunk nincs, aki támogatja az kérést, az egyúttal a normál választási procedúra mellőzésére is szavaz. Elvenni viszont természetesen ezt a bitet sem tudják a bürokraták, mivel technikailag nem különbözik az állandó adminisztrátorságtól. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 3., 23:48 (CET)
Bin, azt én is olvastam, de az volt odaírva, hogy kis projekteknél releváns. Ha nálunk a normál adminválasztás stílusában megy a dolog, az több hét, egy projektmunka miatt minek ennyit adminisztálni? Több idő "megszavaztatni", mint amennyi a projekt ideje (uszkve). Mire a normál eljárással megszavaztatjuk, addigra befejeznénk a munkát is. Pláne hogy nem egy fél éves időszakra kell, hanem két-három hétre (ha ügyesek vagyunka fiúkkal). Mielőtt ide írtam volna, több büróval is beszéltem és Grint is megkérdeztem, aki válaszolta, hogy fogalma sincs a menetéről. :-) Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 4., 10:20 (CET)
Ezt értem, ezért támogattam, és ezért raktam ki a figyelőlistára is, hogy legyen pár órán belül mérhető mennyiségű támogatás. Ez egyúttal egy kísérlet is, hogy képes-e a hatékonyság diadalmaskodni a bürokrácián. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 4., 10:26 (CET)
Nem admin akarok lenni (nem azért mondtam le, hogy aztán újraválasztassam magam). Eszem ágában sincs adminnak lenni. Viszont adminbit nélkül triplamunka lenne a képtakarítás, egyszerűen technikailag muszáj, mert így eygszerűbb. Egyébként pedig ha elolvastad volna a projektmunka lapját, akkor tudnád, hogy semmi félnivalód nincs, senki sem akarja bántani a Thalía filmkockáidat.... Amúgy meg, köszi a bizalmadat, tényleg. Jó tudni, hogy kire számíthat az ember :-) Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 4., 10:40 (CET)
Nem jó precedens??? Valaki rendbe akar tenni több ezer képet, ezt nem akarja dupla munkával egy másik adminra testálni (az időről nem is beszélve)... és nem jó precedens ideiglegesen ezt könnyebbé tenni...?? No comment. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. március 4., 15:19 (CET)
Ha bürokrácia helyett rugalmasságot akarsz, akkor rugalmas szabályokat alakítasz ki a rugalmatlanok helyett, vagy nem szabályozod az illető területet. De nem rúgod fel a szabályokat. A konkrét eset kimenetelét tekintve 0 kifogásom van, de általános esetben már nem ez a helyzet. Ezért nem jó ez a precedens. Föld-lét vita 2011. március 4., 15:28 (CET)
  •  támogatom utólag, és természetesen. Itt a konkrét helyzet az, h vkinek - egy bizonyos, jól körülhatárolt munkára, amit egyébként kevesen szeretnek végezni - kellett az a pluszjogosultság, amivel egyébként már élt, pontosan tudja mire való, tehát használni is tudja. Másik: technikailag jelenleg nem oldható meg sem az időkorlátos, se a bármilyen korlátos bit, ezért csak a teljes adminjog megadására van lehetőség, ami azonban elvehető, ha probléma lenne, bár nem általunk, hanem a metán. Visszaélésről viszont itt szó sem lehet, erre garancia szerkesztőnk feddhetetlen "múltja", akár szerkesztőként, akár egykori adminként nézzük - és számomra rendkívül figyelemre méltó a szerkesztők enyire gyors és nagyszámú támogatása is, akiknek egyébként csak alig a fele admin. A precedens megteremtése pedig jó, sőt, kifejezetten hasznos. Korábban is volt már szó erről másnál, de ő nem kérte ezt az "átmeneti" jogot. Az a veszély pedig nem fenyeget, hogy innentől elkezdjük bemondásra "osztogatni", ez kizárt. Hidd el, hogy még ezt is komoly megfontolás előzte meg. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. március 4., 17:54 (CET)

Köszönöm a támogatást, azt hiszem ennyi szavazat már elegendő lesz a büróknak precedesnteremtéshez is, feltettem WP:BÜRÜ-re. Amennyiben bárki kifogással élne a képtakarítás közben végzett munkám miatt, jelezzétek az amdinok felé. Köszönöm. Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 4., 11:24 (CET)

Köszönjük a gyors és rugalmas reagálást mindenkinek, Syp megadta az adminbitet, a szavazás ezzel lezárult. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 4., 12:22 (CET)

 megjegyzés: nem rúgtunk fel semmiféle szabályt, az ideiglenes adminság témaköre nincs szabályozva. Az esetek ritkasága nem is feltétlenül igényel ilyesmit. A wikiuniverzumban már ismert eljárást követtünk. A lényeg, hogy erre most volt szükség, és bármiféle bürokratikus eljárás legalább két hetet vett volna igénybe, amíg a munka nem halad rendesen. Márpedig a munka elvégzése erős közérdek, és csak hálásak lehetünk, hogy valaki magára vállalja. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 4., 19:25 (CET)

 megjegyzés De bizony. Azért rúgtátok fel, mert nem ideiglenes adminjogot adtatok, hanem adminjogot, amit pedig így nem lehet. Ezt mondjuk még egy csomó jóindulattal le lehetne nyelni, na de hogy precedenst akartok teremteni, az mégiscsak meggondolandó. Amúgy tudom, hogy a wikin nem kell betartani a szabályokat, annyit tettem, hogy megjegyeztem, hogy még egy szabály nem volt betartva. Föld-lét vita 2011. március 4., 20:19 (CET) (Szerkesztési ütközés után)  megjegyzés Semmit nem rúgtunk fel. A "felrúgáshoz", amint Bin is írta, már vmi szabály kellett volna, amit fel lehet rúgni. És ideiglenes jogot kapott. A precedens azért jó és kell, hogy megszülessen a szabályozás. Hozzászólásaiddal, sajnos, a wp működésének teljes nemismeretéről teszel, már nem előszőr, bizonyságot. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. március 4., 20:59 (CET)

Nincs olyan, hogy ideiglenes adminjog, technikailag. Nézz utána, ha nem hiszed. Egyfajta adminbit van, nincs külön adható egy hétre, két hétre, hat hónapra, meg nincs külön törlési jog, vagy külön lapvédelmi jog, külön blokkolójog stb. Technikailag egyetlen csomag van, az amit a "normál" adminoknak is adnak. Ha így jobban érthető: egy darab admindobozt tudsz leemelni a polcról, amiben minden jog benne van, nem lehet őket különszedni. A közösség maga dönti el, hogy ideiglenes jog esetén meddig és hogyan adja azt. Más wikipédiákban is van rá példa. Kis wikipédiákban, ahol nincs saját bürokrata, a stewardok osztják a jogot, azután hogy a közösség a kocsmafalon megszavazta az illetőnek az X időre/projektre stb az ideiglenes adminságot. De mivel nekünk vannak bürokratáink, nem kell a metára szaladgálni. Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 4., 20:50 (CET)

Hát persze, hogy nincs. Be is akartam írni zárójelben, hogy ilyen jog ugyanis nem létezik, de végül feleslegesnek tartottam megjegyezni. De akkor meg hogyan beszélünk ideiglenes adminságról, aminek a témaköre nincs szabályozva, ha valójában ideiglenes adminság sincsen? Mivel a magyar wikin az adminjog adása le van szabályozva, ezért szabálysértés ha nem a szabályok alapján adod. Ennyire egyszerű a dolog. Persze tudom, hogy nem kell törődni a szabályokkal, meg más wikin sem. Föld-lét vita 2011. március 4., 21:07 (CET)

Tudod mit, kicsit elegem van abból, hogy a kákán is csomót keresel. Nem lébecolásra kértem az adminjogot, hanem mert munka van, amit megkell csinálni. Ha neked ennyire begyedben van, láss neki te és pucold ki a képeket. Hogy valami haszna is legyen a szócséplésnek itt. Nincs semmiféle szabály, ami fel lett volna rúgva. Minden szabály készül valahogy. Legtöbbször közösségi döntéssel születnek, sokszor úgy, hogy precedenst teremt a közösség. Rengeteg szabályunk így született. Az ideiglenes amdinságra eddig nem volt precedens, mert nem volt rá szükség. Most van, és így termetettünk precedenst hozzá. Ennyi. az ideiglenes adminság nem olyan, mint a rendes adminság, mert nem adminnak szavaztak meg, csak takarítónak. Nem értem miért kéne a két hetes bürokrácia hozzá, ha egyszer pár hét múlva úgyis véget ér. És ha most megbocsátasz, megyek dolgozni, mert van akit azt is szokott :-) Xiǎolóng lángnyelv
Miért beszélünk ideiglenes adminságról? Azért, mert az. Mert nem admin szeretne lenne Timish, hanem kb. két hónapig takarítani szeretne. Ettől ideiglenes. Nem örök, hanem átmeneti. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. március 4., 21:19 (CET)

Hát ez hihetetlen. És én kérek elnézést. Ha valaki takarítani akar, és ennyien támogatják, akkor miért nem admin? Rengeteg admin van, az ő dolguk a takarítás. Föld-lét vita 2011. március 4., 21:48 (CET)

Csak hogy még érthetőbb legyen. Nem akarok admin lenni, csak takarítani, olyan mint nem akarok utcaseprő lenni, csak utcát seperni. Föld-lét vita 2011. március 4., 21:54 (CET)

  •  megjegyzés – Ahogy látom, eddig csak a megjegyzés került fel, miszerint a szabályok „fel lettek rúgva”. Amíg nem kerül fel egy lista, vagy hasonló arról, hogy konkrétan melyik szabály és konkrétan hol lett „felrúgva”, addig értelmezhetetlen a megjegyzés. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 4., 21:05 (CET)
A WP:ADMINon olvashatod: Ha adminisztrátori hozzáférésre van szükséged, akkor ezt a javaslat adminisztrátorok és más tisztségviselők megválasztására lapon teheted meg, az ott részletezett elvek alapján.
WP:JAn ezt olvashatod a részletezésben: A szavazás időtartama: 2 hét adminisztrátorok, 1 hónap IP-ellenőrök és bürokraták esetén.

Nem akartam szőrszálhasogató lenni, és fel tudom fogni, hogy a közösség érdekében történt, de nem szeretném ha ez precedenst teremtene. Föld-lét vita 2011. március 4., 21:21 (CET)

 megjegyzés Szerintem hagyjunk fel az etetéssel. Ismét. --Pagonyfoxhole 2011. március 4., 21:55 (CET)
Sőt, szerintem töröljük ki a nem megfelelő hozzászólásokat, ahogy Te szoktad a vitalapodon. Föld-lét vita 2011. március 4., 22:06 (CET)

Békesség. A WP:ADMIN-ból általad idézett szakasz a rendes adminválasztással foglalkozik. Most Timi rendkívüli jogot kap, határozott feladatra, határozott időre. Praktikus megoldás, közösségi támogatással, kár erről többet beszélni. A projekt maga sokkal érdekesebb. Egy fontos apróságot még le kellene szögezni: az irányelvek a kialakult gyakorlatot rögzítik tájékozódás céljából, nem pedig törvényként üzemelnek. Az, hogy nincsen bennük leírva valami, nem jelenti azt, hogy olyasmit közösségi támogatással ne is lehetne csinálni (vö. törvényes eszközök).

Ami technikailag megoldható, közösségi támogatással bír és hasznos dolognak látszik, az kivitelezendő, függetlenül attól, korábban csináltunk-e már ilyet vagy akár csak hasonlót is. Az irányelvekben érthető okokból általában arról van szó, ami gyakorlattá vált, a jövendőről kevésbé. De éppen azért irányelv az irányelv, hogy a szellemisége kihüvelyezésével a projekt általános céljainak megfelelő irányba lehessen fejlődni tovább. Bennófogadó 2011. március 4., 22:34 (CET)

Kedves Föld-lét: neked van igazad. Fölrúgtuk a szabályokat, miután a véleményt nyilvánítani kívánók túlnyomó többsége azirányú akaratát fejezte ki, hogy a szabályokat rúgjuk föl. Egyéb aggály? Malatinszky vita 2011. március 4., 22:36 (CET)

Fölrúgtuk a szabályokat – meg tudnád mutatni, hogy mely szabályokat rúgtunk fel? Az ideiglenes bitadományozással kapcsolatos szabályokat nem rúghattuk fel, ilyenek ugyanis nem léteznek. Használatba vettünk egy új intézményt, ami fölöttébb praktikusnak tűnt, amire kétségbe esnek azok, akik kódexként bújják az irányelveket, és a már sokszor szóba hozott természetellenes, a projekt céljaitól idegen fordított sorrendben tekintenek az élet kontra irányelvek viszonyára. Íme egy újabb ok, amiért nem kellene az irányelvek törvényi kezelésének friss nyomatékot adni, bőven elég a természetes nehézkesség is. Bennófogadó 2011. március 4., 22:41 (CET)

Lehet át kéne keresztelni az irányelveket irányjavaslatokká és akkor talán kevesebben értelmeznék kötelező szabályként őket :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. március 4., 22:52 (CET)

Aha. Első körben szerintem bőven elég lenne annyi is, ha az irány és elv szavak jelentését nagyjából sikerülne felfogni… Bennófogadó 2011. március 4., 22:55 (CET)

Mint sok minden, ez is túl van dumálva. Timi kért egy jogosítványt egy önként vállalt munkára, sok mindenki támogatásával megkapta. Egy valaki kifogásolta, meghallottuk. Van még valami? Nincs? Akkor hajrá, Timi! (Nem kéne elvenni a kedvét). OsvátA Palackposta 2011. március 4., 22:54 (CET)

Aligha lehet. Nem először szembesül ilyesmivel. Bennófogadó 2011. március 4., 22:55 (CET)

Egyéb aggályom ezzel kapcsolatban nincs, viszont kedves dolog volna ugyanakkor, ha ezt a véleményt nyilvánítók is elismernék. De pl. Bennó a kecske és káposzta dilemmájába esett. Ezért meg kell ragadnom az alaklmat, hogy elmondjam, hogy mivel az ideiglenes bitadományozás (függetlenül attól, hogy ilyen nem létezik) értelem szerint a bitadományozás témaköréhez tartozik, ezért rá mindaddig, amíg nem rendeződik a külön szabályozása, a bitadományozásra létező szabályok érvényesek a megfeleltetés elve szerint. A vonatkozó irányelv pontosan fogalmaz valamint utasít, a tőle való eltérést eltérésnek nevezzük. Az irányelvek kialakulásának módja valamint céljuk nem változtat ezen az objektív tényen. Föld-lét vita 2011. március 4., 22:57 (CET)

Az már csak a külön véleményem, hogy ez a típusú hibrid és még inkább értelmezhetetlen szabályozási rendszer az angol wikin olvasható felmérés szerint komoly benfentességhez és a szerkesztők számának csökkenéséhez vezet. Erre elég jó példa a nemrégiben a kacsamesék törlésije kapcsán kialakult helyzet, amely komoly szerkesztők távozásához vezetett. Kiderült például (legalábbis számomra nyílvánvalóan), hogy nem a többségi gyakorlat lett irányelvbe foglalva. Föld-lét vita 2011. március 4., 23:35 (CET)

Mely komoly szerkesztők távoztak a Kacsamesék miatt? Csakugyan nem vagyok képben, ez most új információ. Ami meg a precedenst illeti, amit Timi hangsúlyozott: én értem az aggályaidat, de a precedens nem attól precedens, hogy hangsúlyozzuk ezt a jellegét, hanem attól, hogy létrejött. Aztán ha rendszeressé válik, akár irányelvet is lehet rá csinálni, ami a gyakorlatot követi. Előre fölösleges, mert nem látjuk, mi működik. Ez nem jogszabály. Az én szememben ez a szavazás nem arra precedens, hogy hogy lehet az adminválasztást megkerülni, hanem hogy a bizalom, a hatékonyság és a rugalmasság hogyan diadalmaskodik a bürokratikus személetmód felett, és hogyan lehet két hét helyett néhány óra alatt elintézni valamit, amire néhány órán belül van szükség. Ilyen értelemben ez egy vállalható és jó precedens. Lehet, hogy legközelebb egész másra lesz szükség, amikor ez eszünkbe jut, és nem úgy, hogy lobogtatni lehet, hanem hogy emlékezni fogunk rá, hogy ez működik. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 5., 00:29 (CET)

Csak mert kérdést tettél fel: Pasztilla. Föld-lét vita 2011. március 5., 08:07 (CET)

Erre milyen forrásod van? Pasztilla már a VIL copy ügy kirobbanásakor bejelentette, hogy az ügy rendezése után hosszabb időre visszavonul. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 5., 22:35 (CET)
Viralapja. Továbbá, hogyha ráérsz elolvasni amit most írok: a szubjektív értelmezésnek valóban nincsenek határai. Ha Te a vitalapját elolvasva úgy találod, hogy távozásának közvetlen kiváltó oka nem a kacsamesék kapcsán kialakult botrány volt, akkor vszeg minndennemű konstruktív kommunikáció ez ügyben közöttünk teljességgel lehetetlen. Föld-lét vita 2011. március 5., 23:01 (CET)


Nem azért, mintha sok értelme lenne a vita önmagáért való folytatásának, de az ideiglenes adminbit teljességgel indokolható igénylésétől eljutni a kacsameséken keresztül Pasztilla távozásáig oly nagyívű gondolatsor, amely engem lenyűgöz. Rettegve várom, hogy Teemeah, a közösség megtévesztésével megigényelt adminbit birtokában milyen visszaéléseket fog elkövetni Vigyor. Itt ugyanis van egy kérdés, hogy igen, vagy nem. Kialakult egy konszenzus, visszakereshető módon. A bitet megkapta. Teemeah dogozhat. Kedves Föld-lét! Állíts össze egy javaslatot általános esetekre az ideiglenes bitekkel kapcsolatban és beszéljük majd azt meg. Ogodej vitalap 2011. március 6., 00:08 (CET)

AHa adminhiány volna, vagy az adminok nagyon le lennének terhelve, akkor talán volna értelme tárgyalni ideiglenes bitekről. A gondolatsorról pedig: nem teljességgel indokolható, a kacsamesék ugyancsak az irányelvek értelmezéséről szóltak, az irányelvek értelmezése körül kialakult fogalmi zavar egyik következménye a Pasztilla távozása (habár kétségkívül ezt korábben is fontolgatta). Föld-lét vita 2011. március 6., 00:17 (CET)

Kedves Föld-lét, sajnos nagyon tájékozatlanul szóltál hozzá a kérdéshez. Olyan szinten szenvedünk adminhiányban és olyan szinten le vagyunk terhelve, hogy azt nehéz lenne szavakkal leírni. Szavak helyett beszéljenek inkább a számok: 10 810 összegzés nélküli fájl (pár hete még 12 ezer fölött volt, amit 15 ezerről küzdöttünk le), valamint 1423 hibásan megadott forrású kép, 403 ismeretlen forrású kép, 126 hibásan megadott engedélyű kép, stb. Itt tudsz tájékozódni: Kategória:Bizonytalan felhasználhatóságú képek. Ezek ismeretében, vajon van-e értelme azon szarakodni, hogy odaadjuk-e az adminbitet annak, akit egyszer már úgyegyébként megszavaztunk, ráadásul 2008 és 2010 között éppen eleget bizonyított, vagy gonosz módon inkább ne adjuk oda neki – hű de jól kicsesznénk vele. Gondolkozz ember, mielőtt felháborodsz a semmin. – CsGábormegbeszélés 2011. március 6., 00:36 (CET)

És persze

 támogatom, nem csak ideiglenesen. – CsGábormegbeszélés 2011. március 6., 00:46 (CET)

Igen? És egy képpel átlagosan hány percet kell foglalkozni, hogy le legyen tudva? Föld-lét vita 2011. március 6., 00:58 (CET)

Nos? Van ötleted arról, hogy egy képpel átlagosan hány percet kell eltölteni? --Föld-lét vita 2011. március 6., 01:21 (CET)
Köszönöm kérdésedet, van benne pár év tapasztalatom. Elég változó, hogy egy kép rendezése meddig tart, a néhány perctől a 462 napig elég nagy a szórás. – CsGábormegbeszélés 2011. március 6., 02:14 (CET)
Ez amit megadtál mondjuk nem az átlag. A másik kérdés az lett volna, hogy ennek hány százaléka olyan idő, ami alatt egy képpel olyan műveletet kell végezni, amit csak adminisztrátor tehet meg. Akkor számolhattunk volna egy képgondok rendezésére ideális aktív szerkesztő/admin arányt. Még néhány további paraméter és a pontos cél meghatározása után tudnánk, hogy kb. hány plusz adminra van szükség. Amennyiben ez a szám több mint 0, akkor minden kétséget kizáróan ezt a vitát megnyerted. Lehet egy „légy te is adminisztrátor” című kampányt indítani. Föld-lét vita 2011. március 6., 09:15 (CET)

 megjegyzés Kérdés: Ha ez itt megoldható néhány óra alatt, akkor egyébként mi a francnak van szükség két hétre/egy hónapra? Mi a francnak ez a fene nagy bürokrácia? - Gaja   2011. március 6., 01:11 (CET)

Azért, hogy aki egy-két napig nem figyeli a wpt az ne maradjon le a szavazásról, és utána ne reklamáljon, hogy őt kihagyták. Valamint, hogy érdemben fel lehessen tenni a kérdéseket. Föld-lét vita 2011. március 6., 01:16 (CET)

Kedves Föld-lét, az elmúlt két napban kb. 50 képet távolítottam el. Ez három darab "minikategória" (amiben kevesebb mint 50 kép volt fejenként) és a Nem használt képek első oldalának átfésülése (még van 700 kép benne). Ez eddig a képállományunk töredéke, ugyanis van olyan kategória is, amiben (csak egy kategória!) több mint 10 EZER kép van. Akkor most saccold meg, hogy vajon mennyi munka ezt megcsnálni, és vajon mennyi pluszmunka lenne ez, ha csak sablonozgatnék és magam nem tudnám megcsináni a törléseket illetve az átnevezéseket. Akkor még pluszban másoknak kellene figyelni, mert értesíteni is kell az embereket, ha aktív felhasználók, és csak utána törölni vagy mozgatni. Ha szerinted ez egy pár órás munka, és nem kell hozzá törlési jog, akkor kérlek, nagyon szívesen átadom neked mondjuk 3 napra a takarítanivalót, osztán lássuk mire mész. Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 6., 09:48 (CET)

Egyébként pedig látszik, hogy a büdös életben soha nem dolgoztál még képekkel, mert halvány lila gőzöd sincs arról, amit beszélsz. Egy képpel nem annyi munka van, hogy ránézek, hogy ja oké, és ha nem oké akkor törlöm. Képzeld el, hogy komoly utánajárás kell, ha a kép csak egy picit is gyanús. Pl. Google-ben keresés (dátumos!), hogy nem-e máshonnan van feltöltve, rossz feltöltés (hiányos licenc, hiányos leírólap, valamiért rossz licenc, nincs engedély stb.) esetén a picit is aktív felhazsnálóknak szólni kell, velük meg kell beszélni, amennyiben lehetséges, ez az elmúlt két nap megbeszélési termése. Ezekkel a képekkel utólagosan is foglalkozni kell, amikor az illető válaszol, ileltve ha hatályos időn belül nem válaszol a megkeresésre. A kép megmetése érdekében volt, hogy én írtam engedélykérést a kép szerzői jogtualjodonosának, azt is követni kell. Ha ezek mégsem sikerülnek, akkor ezek törlendő képek. Ha szerinted ez egy nulla adminjogot kívánó műveletek, és ugyanolyan gyorsan menne, ha még pluszban másoknak is kellene utánam takarítani, akkor kérlek, vedd föl a hátsódat, és a kényelmes trollkodás helyett inkább segíts. Mert a baszogatással rohadtul nem segítesz. Én nem értem, hogy emberek miért találnak élvezetet mások csesztetésében. Én dolgozom azzal a nyomorul törlési joggal, nem a hasam süttetem, mint egyesek. Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 6., 10:00 (CET)

Biztos vagyok benne, hogy jó admin lennél. + Ha adsz egy számot, hogy szerinted a problémás képek hány százalékát kell végülis törölni, rögtön kiszámolom, hogy nagyjából hány adminra van még szükség. Persze nem lesz pontos szám, de talán kiindulópontnak megteszi majd. Föld-lét vita 2011. március 6., 10:08 (CET)

És ez mégis mi a francnak kell neked? Kapsz egy számot. És? :) Attól még nem fog a képekkel foglalkozó adminok száma hirtelen megugrani, mert te megmondod, hogy a munkára 8 ember kell, mondjuk. Mint minden munka ezen a nyomorult helyen, ez is vállalás kérdése. Van két admin, aki vállalta, hogy csináljuk a projektet, a többi meg nem akart benne részt venni, és ehhez szívük-joguk. Akinek ideje meg kedve van szart pucolni, az pucolja a szart. A számadatod egy számadat marad, a statisztikának baromi jó, a munkát viszont a statisztikád nem fogja elvégezni az emberek helyett. Egyébként pedig köszi a kedvességed, két és fél évig voltam admin, ha esetleg nem tűnt volna fel, tudom, hogyan és milyen szabályok között lehet a gombokat használni. Xiǎolóng lángnyelv 2011. március 6., 10:50 (CET)

Ha adminhiány volna, vagy az adminok nagyon le lennének terhelve, akkor talán volna értelme tárgyalni ideiglenes bitekről. - Timi ideiglenes adminbitje sok-kettő arányban el lett fogadva, így empirikusan megállapíthatjuk, hogy volt értelme tárgyalni róla. Vég nélkül vitatkozni ellenben tényleg nincs értelme, úgyhogy kérek mindenkit, aki értelem híján is kedvét leli benne, hogy Föld-lét vitalapján folytassa. --Tgrvita 2011. március 6., 10:46 (CET)

A legtöbben abesszin makaót játszotok. Az általatok felállított fogalmi rendszert újra és újra lecserélitek egy másikra. Nem én cséplem a döglött lovat, tisztességgel válaszoltam a kérdésekre és felvetésekre, a durva sértésekre nem reagáltam. Föld-lét vita 2011. március 6., 13:19 (CET)

Az egyik probléma alighanem az, hogy te tisztán elméleti/wikijogi/eszmei stb. szempontból nézed a dolgot, a vitában résztvevők nagyobb többsége viszont inkább a praktikum felől. Amint az a párhuzamosan zajló irányelvi szavazásból is jól látszik, ez valóban két egymás mellett élő wikivilágnézeti irány (a részleteket lásd ott). Az egyik az eszmei/wikijogi tisztaságtól-tisztázástól várja a jobbulást, a másik dinamikusabb kölcsönhatást pártol az élet és az irányelvek között, nem adva automatikus elsőséget az utóbbiaknak elvből, látatlanban, a jobbra fordulást pedig a vitakultúra szüntelen pallérozásától várja. :) Bennófogadó 2011. március 6., 15:08 (CET)

Ezt azért nem gondolhatod komolyan, hogy ez így általánosítható? :-) A kettő darab itteni ellenszavazatnak egy fia köze sincs az irányelvszavazatok megoszlásához. pankuš→ 2011. március 10., 15:13 (CET)

Vicces április 1. a huwikin

Létrehoztam egy munkacsoportot erre, mert ha a Kocsma kellős közepén beszéljük ezt meg, akkor nem lesz meglepi. :) Ide ne írjatok már!

-- OrsolyaVirágHardCandy 2011. március 9., 11:28 (CET)

Képek automatikus törlése - formai javaslat

A CommonsDelinker jelenleg a teljes képhivatkozást törli, a szögletes zárójelekkel, képmérettel, pozícióval, képaláírással együtt. A kép nyomtalanul eltűnik a képernyőről, csak abból látod, hogy hiányzik valami, hogy a szöveg össze van csúszva más, ottmaradt képekkel. (Pl. a Magyarország címere lapon az egymás alatti képekből egy elment, a többi felcsúszott, és más szövegek mellé került. Javaslat: Törléskor ne az egész képhivatkozás legyen törölve, hanem csak a kép neve (Fájl-tól jpg-ig), ez legyen behelyettesítve egy "üres" képfájl nevével, pl. az Internetről ismert piros X-es üres kerettel, esetleg benne egy "kép törölve" felirattal, vagy hasonló). A képhivatkozás többi része, nagysága, pozíció, méretek, helyfoglalás és képaláírás megmaradhatna, az oldal tördelése nem sérülne, de az üres kép mutatná, hogy ott egy pótlandó kép van (volt). Akela vita 2011. március 8., 10:28 (CET)

Jó ötletnek tűnik, de ezt magával a Kámmonszdelinkerrel kéne megosztani. :) Bennófogadó 2011. március 8., 11:37 (CET).

Gondoltam, hátha ez már többször letárgyalt ügy, és a jelenlegi módszer egy szándékos, eldöntött módszer, csak nem ismererem az előzményeket. De a javaslatomat felteszem a CommonsDelinker vitalapra. Akela vita 2011. március 8., 13:31 (CET)

A vitalapját szerintem nem olvassa, az üzemeltetőjét, Siebrandot a Metán lehet elérni: User talk:CommonsDelinker. Bennófogadó 2011. március 8., 13:44 (CET)

Ja, meta-wiki, azaz a Centrum, tehát egész Wikin érvényes központi formátum. Akkor nem állok elő kelet-európai bennszülött-ötleteimmel. A vitalapról is visszavontam. Akela vita 2011. március 8., 18:20 (CET)

Miért? Szerintem ez általánosítható, és lehet, hogy másutt is örülnének, ha nem mindent törölne ki a Delinkelő hivatkozásfosztó… Bennófogadó 2011. március 8., 23:52 (CET)

Egyelőre kapjon blokkot a CommonsDelinker felhasználó, destruktív szerkesztések miatt, és ha reklamál a zoknibábja, akkor elmagyarázzuk neki, hogy miről van szó... Vigyor Egyébként egyetértek a javaslattal, életszerű! misibacsi*üzenet 2011. március 10., 14:11 (CET)

Javaslom, hogy ha így lesz, akkor az üres képfájlt védjük le, különben valaki még megint feltölti a csigát, amiről nem értettük, hogy került oda minden cikkbe :) Alensha 2011. március 10., 20:58 (CET)

Az miért jó, ha tele lesz a wiki piros ikszekkel? Ki fogja kiszedni azokat? – Tünde vita 2011. március 12., 20:09 (CET)

1. Jobb egy piros iksz, mintha eltűnne a kép (képaláírással, formázással együtt - lásd fent az indoklást), 2. a Wikipédia szerkesztői idővel pótolják a hiányzó képet, ha fontos lenne, hogy legyen ott a kép. misibacsi*üzenet 2011. március 13., 19:45 (CET)

Szerintem jobb, ha nincs kép. A piros x-eket úgysem fogja soha senki kiszedni. Kevés helyen láttam még összecsúszó formázást képek hiánya miatt, de persze lehet, hogy csak rossz cikkeket nézek. :-)Tünde vita 2011. március 14., 19:59 (CET)

Barnstarosztó szkript

Sziasztok!

Nincs kedve valakinek honosítani ezt a szkriptet segédeszközként? A használata megkönnyíti a barnstarok és cicusok osztogatását egy egyszerű párbeszédablakon keresztül, ami összeállítja a megfelelő sablont és akár még e-mailben is értesíti az adott szerkesztőt, hogy egy csillag várja a Wikipédián. --Dami vita 2011. március 13., 13:14 (CET)

K2

A K2 most átirányítás a K2 (egyértelműsítő lap)-ra, ahol hegycsúcson kívül az összes link piros. Valamennyi cikk, ami linkel a K2-re, a pakisztáni hegycsúcsra gondol, ezért javaslom, hogy a K2 legyen a hegycsúcs cikke, és a tetején legyen a szokásos egyértelműsítő szöveg: Ez a cikk a pakisztáni hegycsúcsról szól, további jelentésekért lásd a K2 (egyértelműsítő lap)-ot.– Tünde vita 2011. március 14., 19:52 (CET)

Nemrégiben többször és több helyen megbeszéltük, hogy csak a legegyértelműbb esetekben van "főjelentés". Az, hogy most még piros linkek vannak az egyértelműsítőn, nem jelenti azt, hogy holnap nem lesz mindegyik kék. Akkor pedig megint elővehetjük, hogy a K2-nek mi az alapjelentése és mi a mellékjelentése. Szerintem maradjon egyértelműsített formában (mellékesen nemrég neveztem át ugyanennek a – mint említettem, korábban többször és több helyen megtárgyalt – meggondolásnak alapján). Szerintem aminek több jelentése van, az legyen egyértelműsítve a címben is. pankuš→ 2011. március 14., 19:57 (CET)

Szerintem meg a K2, mint a világ 2. legmagasabb hegycsúcsa, egyértelműen főjelentés. A többiről én speciel még csak nem is hallottam (de persze ez nem jelent semmit). De ha azt vesszük, hogy most nincs a többiről cikk (és mivel semmi nem is linkel rájuk, valószínűsíthető, hogy nem is lesz egyhamar), nyugodtan maradhatott volna főjelentésnek addig is. – Tünde vita 2011. március 14., 20:03 (CET)

Elővehetjük megint az egyértelműsítő lapok kérdését általában. Egyedi esetekről szerintem nem érdemes vitatkozni. Főleg hogy mikor mitől lesz valami fő- és mellékjelentés. Időrendiség, ismertség, fontosság, sok minden szóba jöhet, és egyik sem elhanyagolható érv. Épp ezért a legtisztább helyzet, ha azt mondjuk, hogy nincs főjelentés, mindent egyértelműsítünk, aminek van több jelentése. pankuš→ 2011. március 14., 20:07 (CET)

Egyetértek. --Joey üzenj nekem 2011. március 14., 23:18 (CET)

A főjelentés külön kezelését már több körben megbeszéltük, és mindig ugyanoda jutottunk. (A legutóbbi megbeszélések linkje itt megtalálható.) Ha a K2 a főjelentés (minden egyértelműsítés nélkül), akkor a rámutató téves linkeket nem lehet bottal kiszűrni és javítani. Ha a K2 átirányít a K2 (egyértelműsítő lap)-ra, akkor viszont igen. --Hkoala 2011. március 14., 20:09 (CET)

A főjelentés nem mindig az, amit egy szerkesztő éppen annak gondol. Ki mit gondol például a tükrözés és a forgatás fő jelentéséről? Szalakóta vita 2011. március 17., 12:59 (CET)

Attól, hogy a főjelentés nem egyértelmű szerintem jó megoldás az is, hogy az egyik ki van jelölve "főjelentés"nek, a többit pedig a szócikk feletti egyértelműsítő alapján meg lehet találni. Ezzel a megoldással is el lehet jutni a keresett szócikkhez. – Silvio Üzenj! 2011. március 17., 13:17 (CET)

Munkásmozgalmi műhely

Egyelőre még csak alapjáraton, de elindult a Munkásmozgalmi műhely. Csatlakozókat várunk (Csak írd be magad a tagjaink közé!) Tanácsok, ötletek, bármiféle segítség jól jön. Composer vita 2011. március 21., 03:33 (CET)

Hát az jó lenne, ha valaki végre felkarolná a témakört. Erősen el van hanyagolva. Bennófogadó 2011. március 23., 16:30 (CET)

Átirányítások társprojektekből

A társprojektek kocsmafalain el lehetne helyezni az itteni műszaki, jogi és helyesírási kocsmafalakra, illetve a fordítási segítségre egy-egy linket, mivel itt gyorsabban kapnának választ az érdeklődők. Az egyetlen hátránynak azt tartom, hogy a figyelőlistán, illetve az FV-ben nem látnák az illetők, hogy válasz érkezett. Viszont potenciálisan dolgozik mindenki, aki valamelyik kisebb projektben aktív itt is. Mi a véleményetek? - Xbspiro vita 2011. március 22., 08:51 (CET)

Szerintem jó ötlet. --Tgrvita 2011. március 22., 09:23 (CET)

Szerintem is kimondottan jó ötlet. Hátránya mindenesetre nem nagyon lehet. :) Bennófogadó 2011. március 23., 16:29 (CET)

Igen! És lehetne oda gyártani egy maszkot is, amelyben az itteni válaszadás azonnal az ottani Kocsmafalon is jelentkezne. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. március 23., 16:34 (CET)

Kifejezések cseréje

Javaslom a tisztségviselői választásokon megjelenő "Mellette" és "Ellene" kifejezéseket a "Támogatja" és "Ellenzi" kifejezésekre lecserélni. Politikailag korrektebb, főleg az "Ellene" kategóriában, hiszen nem a jelölt ellen van senki, hanem a jelölését ellenzi. Semmi tartalmi változtatás, csak a kifejezések szelídítése. Vélemény? --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. március 23., 16:23 (CET)

Hm. Tárgy nélkül az ellenzi se sokkal szelídebb. De mondjuk így: Megválasztását támogatja, Megválasztását ellenzi? Bennófogadó 2011. március 23., 16:28 (CET)

Tudtam, hogy lesz még jobb javaslat. De ezek szerint a lényeggel egyetértesz... :) --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. március 23., 16:32 (CET)

Támogatja, nem támogatja? (Akkor ellenezni sem szükséges.) – Silvio Üzenj! 2011. március 24., 18:09 (CET)

Kategória:Formázandó cikkek

Sziasztok! A Formázandó cikkek kategóriában igencsak felgyűltek a cikkek. Én sajnos csak néhány szűkebb témakörhöz értek, így javítani sem tudom mindet. Arra gondoltam, hogy talán segítség lenne, ha szét lennének válogatva témakörök szerint. Rengeteg köztük például az önéletrajz szócikk. A másik észrevételem: Sok cikken teljesen feleslegesen van rajta a sablon, mert a sablon elhelyezése óta sok szerkesztés történt, a kinézet is sokat javult, de a sablon megmaradt.

Szerintetek lenne értelme szétválogatni a cikkeket? – B.Zsolt vita 2011. március 24., 16:02 (CET)

A formázandó cikkek javításához alapvetően nem szükséges a témakörben való jártasság. Csak emiatt a témakörök szerinti megbontás szerintem nem szükséges. Bár tény van, aki a saját témakörében javítana, formázna szívesebben. – Silvio Üzenj! 2011. március 24., 18:07 (CET)

Számítson szerkesztésnek a lapellenőrzés

Az ellenőrizetlen szerkesztéssel rendelkező lapok száma mára meghaladja az 1200-at! Lassan a magyar wikipédia lapjainak 1% ellenőrizetlen lap lesz! Ennek egyértelműen az az oka, hogy egy lap ellenőrzése nem számít szerkesztésnek, ezért a szerkesztési statisztikájukra odafigyelő szerkesztők még ha rendelkeznek is admin illetve járőr jogokkal, nem végeznek ellenőrzést, hogy feleslegesen ne fecséreljék drága idejüket! Ezen a hozzáálláson változtatna, ha az ellenőrzés is szerkesztésnek számítana és megjelenne a statisztikában! --Texaner vita 2011. április 4., 09:04 (CEST)

De hiszen annak számít! (Article sighting és article resighting sorok) Csigabiitt a házam 2011. április 4., 09:09 (CEST)

A "log action"-ök nem számítanak a szerkesztésszámba, tudomásom a szerint a jobboldali táblázatban található egyetlen tevékenység sem növeli a szerkesztésszámot. Texaner, az én statisztikám ma 805 elmaradt cikket jelöl, ami szintén nem kevés, de mégse 1200 :) --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. április 4., 09:16 (CEST)

Való igaz, hogy a szerkesztésszám adata nem tartalmazza a log adatokat. Ha valakit mégis az tartana vissza az ellenőrzéstől, hogy nem látja az erre vonatkozó számot növekedni, akkor nézze meg az általam belinkelt táblázatot. Csigabiitt a házam 2011. április 4., 09:34 (CEST)

A szerkesztésszámba valóban nem számít, de arról beszélhetnénk, hogy a szavazási jogosultságnál hogyan számítson, ugyanis a szavazás kiírását megelőző három hónap alatt elkövetett száz szerkesztést azért vezettük be, hogy csak olyanok szavazzanak, akik nagyjából jelen vannak és képben vannak, és ezt ellenőrzéssel is lehet biztosítani (kizárólag a kézi ellenőrzésre gondolok, mert az automatikus már a szerkesztésszámban is megjelenik). Kérdés, hogy egy az egyben vagy valamilyen váltószámmal számolva. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. április 4., 09:41 (CEST)

Mióta nagyobb mennyiségben tekintek meg, ezt én is pontosan érzem. Van olyan, ami ujjgyakorlat (iw-k), de van, amikor kedvet kap az ember és a megtekintés során jelentősen átírja, formázza stb. az adott cikket. Támogatnám a valamilyen módon beszámítását a különböző jogosultságokba az ilyen log action-öknek. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. április 4., 09:44 (CEST)

Én nem egészen értem az egész kérdéskört: verseny van? vagy miaszösz? Ha igen, szóljatok. LApankuš→ 2011. április 4., 10:09 (CEST)

Szerintem is miaszösz! Bár tudjuk, hogy mindenki más indíttatásból wikizik, van, aki javítgat, van, aki szócikket ír és van aki szerkszám növelésre hajt, de hogy egy járőr azért ne járőrözzön, mert a megtekintés nem növeli a szerkszámot, ilyet még senkitől sem hallottam. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. április 4., 11:10 (CEST)

Gellert kapott Burumbátor javaslata, vagyis mintha nem arról vitáznátok, mint amit ő felvetett. (Ezért születtek önmagukban szellemes, találó, de végülis másról szóló észrevételek.)
Az én olvasatomban ő csupán azt az aktivitást kívánja elismerni, amit a jelenlegi számlálási mód nem értékel.
Jelenleg ugyanis növeli a szerkesztésszámot, ha pl. egy cikkben 5x kijavítom a "Bp"-t Budapestre, de nem honoráljuk, ha valaki percekig tartó figyelmes olvasás után jut arra következtetésre, hogy a terjedelmes változtatás jóváhagyható.--Linkoman vita 2011. április 4., 11:38 (CEST)
Hát nem tudom... Nálad is megjelenik a "honoráció". Nekem speciel az a honorációm, hogy valami jó, jobb, még jobb. Fogalmam sincs például, hogy hány szerkesztésnél járok. A megtekintésről még annyira sem. LApankuš→ 2011. április 4., 11:44 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) RC: szerintem senki nem azért regisztrált a Wikipédiába, hogy növekedjék a szerkesztésszámlálója vagy a megtekintésszámlálója vagy a botjának a számlálója. De aki valamilyen munkát rendszeresen elvégez, abban jogosan merülhet fel az igény, hogy ezt a közösség is észrevegye és elismerje. Szerintem pusztán ennyiről van itt szó, nem többről. Aztán hogy ezt ki mennyire igényli, az már egyéni kérdés. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. április 4., 11:45 (CEST)

Igen, ezért is írtam át kisbetűsre, amit írtam. Ha ez valakinek fontos, nekem nincs ellenvetésem. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. április 4., 11:48 (CEST)

Nem arról van szó, hogy az a bizonyos számláló pörögjön, hanem hogy a szavazáshoz is beszámítson. Én támogatnám az ötletet, nekem is több kedvem lenne ellenőrizni. Szalakóta vita 2011. április 4., 15:25 (CEST)

Akkor mondjatok egy arányszámot, hogy hány ellenőrzés érjen fel egy ellenőrzéssel. Valamint látni kéne, hogy van-e olyan egyszerű eszköz, amivel aktuálisan el tudjuk különíteni a kézi ellenőrzéseket az automatikusan ellenőrzött saját szerkesztésektől. Olyan eszközre van szükség, amit bárki napra készen használhat. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. április 4., 17:59 (CEST)

[1]. Ezzel együtt nem tudom, érdemes-e a szavazási kritériumok ellenőrzését tovább bonyolítani. Nem hiszem, hogy sok olyan aktív járőr van, akinek a 100 szerkesztés / 3 hó nehézséget jelentene. --Tgrvita 2011. április 5., 00:09 (CEST)

Egyebirant, miert is 100? Javasolnam csokkenteni. Mondjuk 50-re. hoiHoi 2011. április 6., 22:56 (CEST)

Aki nem csinál három hónap alatt 100 szerkesztést (napi egyetlen egy), az miért akarna bármire is szavazni? - RepliCarter Hagyj üzenetet 2011. április 8., 23:52 (CEST)
OK. Ket valaszom is van. 1, Valaki felvetette regebben, hogy miert nincs tobb szavazo. Hat talan azert mert kirekesztjuk oket. 2, Miert nem emeled fel 1000-re? Szerintem izles dolga, hogy mennyi az n. hoiHoi 2011. április 11., 22:07 (CEST)

 megjegyzés Mivel ellenőrizni lehet úgy is, hogy csak ész nélkül klikkelgetünk, ez nem fog esetleg arra vezetni, hogy néhány új szerkesztő azért, hogy szavazhasson, megjelöl pár elavult lapot? Mégiscsak könnyebb, mint 100 szerkesztést végrehajtani. – B.Zsolt vita 2011. április 8., 23:48 (CEST)

 megjegyzés:Azt nem nevezném ellenőrzésnek, ha valaki „csak ész nélkül klikkelget”. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. április 8., 23:59 (CEST)
És talán "megerősített szerkesztő"-nek se kéne (ki)nevezni ész nélkül klikkelgetőket ... – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2011. április 9., 00:16 (CEST)
"Járőr"-ről nem is szólva. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2011. április 9., 00:21 (CEST)
Mire valaki eljut oda, hogy járőr lesz, addigra már alaphangon megvan a 300 szerkesztése, és az ész nélkül klikkelők vagy járőrök sem lesznek vagy nem sokáig maradnak azok. – Laci.d vita 2011. április 9., 00:22 (CEST)
Hülyeséget írtam, friss szerkesztő nem tud lapot ellenőrizni... Megártott a szabadság... :) – B.Zsolt vita 2011. április 9., 00:24 (CEST)

Sidney Lumet meghalt, fel kellene tenni a Kezdőlap-Aktuálisra

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

--Klug Csaba Ferenc vita 2011. április 10., 14:46 (CEST)

Javaslat új sablonra

Sziasztok! A Sablon:Jövő lapon találhatóak mintájára, allapon létrehoztam ezt. Az egyik törlési megbeszélés folyamán gondoltam azt, hogy esetleg szükség lehet rá. Ha nem kell, akkor természetesen, azonnali törlésre jelölöm az allapot. Ha esetleg kell(het), várnék ötleteket, hogy mit módosítsak rajta. A válaszokat (tartalmuktól függetlenül) előre is köszönöm. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. április 10., 21:07 (CEST)

Variáció a Jövőre. Szerintem felesleges cifrázni, hacsak nem automatikus kategorizálási céllal, mint a csonkok esetében. → Raziel szóbuborék 2011. április 10., 21:13 (CEST)
Van még pár variáció a Jövőre. Akkor, véleményed szerint, azok is fölöslegesek? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. április 10., 21:21 (CEST)
Szerintem igen. → Raziel szóbuborék 2011. április 10., 22:13 (CEST)
No, gyönyörű... --Joey üzenj nekem 2011. április 10., 22:30 (CEST)

Valóban fölöslegesek. egy ablon bőven elegendő lenne erre a célra, és max lehetne benne egy változó paraméter:

Ez a szócikk vagy szakasz tervezett vagy jövőbeni {{{1|eseménnyel}}} kapcsolatos információkat tartalmaz. 
1= sporteseménnyel|vasúti beruházással|televíziós műsorral|stb

Sokkal több értelme lenne, mint a külön hatszázféle jövő sablonnak. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 10., 22:55 (CEST)

Ingyen van, enni nem kér. A wikinewsos logó viszont némileg félrevezető. --Tgrvita 2011. április 11., 09:19 (CEST)

Úgy van. Az entrópia meg csak növekszik... :) --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. április 11., 09:55 (CEST)

Enni nem kér, de minél több a sablonfajta, annál több karbantartást igényel. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 11., 10:52 (CEST)

"Az entrópia meg csak növekszik..." Lásd még: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív101#Legalább 14 napos karbantartósablonok szócikkeken (2011. 03. 17.) Ez lesz belőle. Kedves HF, figyelemmel kísérted ezt a szakaszt? Én inkább csökkenteném az ilyen sablonnal megjelölt cikkek számát. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. április 11., 13:19 (CEST)

Jól van na, azért nem kell leharapni a fejem. :-) Ha nem kell, hát nem kell. Semmiből sem tart kitöröltetni. Ezért csináltam allapra és nem egyből sablonnévtérbe. Nem dől/dőlt össze a világ, mert nem kell a sablon. Különben sem volt egy nagy wasistdas összerakni. De legalább arra jó volt, hogy kiderüljön, hogy vannak akik a korábbiakat is fölöslegesnek tartják. És hát lássuk be, ez is valami. Egyébként igen, figyelemmel kísértem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. április 11., 14:10 (CEST)
Nem állt szándékomban leharapni, volt finomabb kajám is. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. április 11., 15:34 (CEST)

Kért cikkek listái

Azt szeretném kérni azoktól a szerkesztőktől, akiknek van olyan szerkesztői allapja vagy részt vesznek olyan műhelyallap vagy portálallap szerkesztésében, ahol cikk-kérések, el nem készült cikkek piroslinkjeinek listája, később megírandó/tervezett cikkek felsorolása található, és szívesen vennék, ha a lapot mások is böngésznék, tegyék bele ezt a lapot a Kategória:Kért cikkek listái kategóriába. Köszönettel – CsGábormegbeszélés 2011. április 19., 16:32 (CEST)

Megjelöltem Védett növények-et, és még néhány lapot, lehet válogatni belőle. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2011. április 19., 18:59 (CEST)

Opának van a "Mi van az asztalodon?" listája, meg Cassandrónak a sportolói. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. április 20., 01:44 (CEST)

Betettem.Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2011. április 22., 14:31 (CEST)

nincs engedély sablon létrehozása

Javaslom a {{nincs licenc}}(?) sablon átalakítását, és egy külön {{nincs engedély}} és {{képnek nincs forrása}} sablon létrehozását. Egyrészt, most ez az egy sablon megy mindenhova, ami

  • ugyanabba a kategóriába sorolja az összes ilyen képet (ismeretlen forrású képek)
  • összezavarja a feltöltőket. Többször botlottam bele abba, hogy nekem támadott a feltöltő, hogy de miért nincs licenc sablon van a képen, mikor ő megjelölte a licencet (csak mondjuk épp forrása nem volt a képnek).
  • a nincs licenc-nincs forrás-nincs engedély különböző képproblémák, pl. ha nincs engedély, de lehet szerezni, akkor 30 napig maradhat a kép, ha nincs licenc vagy forrás, akkor 5 nap után törlendő. Egyszerűbb takarítani, ha nem ömlesztve van az egész - több száz kép egy kategóriában...

Szeretném ezeket külön sablonba áthelyezni és külön kategóriákba sorolni (Kategória:Engedéllyel nem rendelkező képek, Kategória:Ismeretlen forrású képek, Kategória:Licenccel nem rendelkező képek) --Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 22., 12:34 (CEST)

Ez nem automatikus sablonozás :) Nyilván, ha a járőr azt látja, hogy a forrás rovatba blabla van írva, akkor is fel tudja tenni a {{képnek nincs forrása}} sablont. Esetleg azt is meg lehetne oldani, a sok sablont kiküszöbölendő, hogy lenne egy sablon: {{képprobléma}}, amiben csak a paramétereket kell kitölteni, tehát mondjuk
{{képprobléma
|nincs forrás = igen
|nincs engedély = igen
|nincs licenc = igen
}}

És a sablon ennek megfelelően adná a szöveget és kategorizálná a képet. Rögtön megszabadulnánk egy rakás felesleges sablontól is :D Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 22., 17:06 (CEST)

Utóbbi jó ötlet, én ebben a formában  támogatom. --Joey üzenj nekem 2011. április 22., 17:36 (CEST)
Nekiesek, de nem ígérek gyors eredményt, mert közben nyelvvizsgára tanulok. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 22., 19:18 (CEST)

Lehetnének az új kategóriák nevei Engedély nélküli képek, és Licenc nélküli képek. Egyébként támogatom. Szalakóta vita 2011. április 24., 15:28 (CEST)

Felküldési útmutató reformja

Sziasztok! A felküldési útmutató pontokba szedett részei picit már elavultak. A tapasztalat (részemről) azt mutatja, hogy ezek a vázlatos dolgok nem segítenek a feltöltőknek megérteni, mit tölthetnek fel. A Commonson van egy Image casebook oldal, ami "case by case" alapon megmondja, hogy "ha ilyen meg ilyen képeket akarok feltölteni, lehet-e?". Persze a commons útmutatóját egy az egyben átvenni nem lehet, hisz ránk picit más szabályok vonatkoznak, de szeretném hasonló módon megtervezni a felküldési útmutatót, pl:

  • albumborító: X, csak írásos engedéllyel
  • poszter: X, csak írásos engedéllyel
  • képregénykocka: {{képregénykocka}}(?) sablonnal
  • filmből vett képkocka: {{filmkocka}}(?) sablonnal

stb. Persze nem ilyen egyszerű felsorolásos formában, hanem szépen "megdizájnolva", magyarázó szöveggel. Mit gondoltok? Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 18., 15:48 (CEST)

Arról nem is beszélve, hogy a járőröknek is pontosabb útmutatást adna, hogy ne csak az a két-három ember tudjon képeket járőrözni, aki hosszabb ideje foglalkozik ezekkel. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 18., 15:50 (CEST)

A magam részéről  támogatom a reformot. Mind a feltöltők érdekében, mind a járőrök érdekében. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. április 18., 15:52 (CEST)
Én sem csicsát értettem rajta, hanem követhetőséget és átláthatóságot :-) Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 18., 19:53 (CEST)

Nagyon babásan hangzik. Bennófogadó 2011. április 18., 16:47 (CEST)

Btw, a Commons képregényes feltöltőoldalát láttátok már? --Tgrvita 2011. április 19., 00:27 (CEST)

Ez milyen COOOOOOOL!!! Tgr, nem lehetne nekünk is ilyen fletöltő wizardunk? Lééééégyszi légyszi lééégysziiiiiiii Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 19., 12:21 (CEST)

Én is  támogatom Teemeah javaslatát, ráférne végre egy rendezés az egészre. És a képregény tök jó ötlet, a magam részéről sokkal szívesebben olvasok/nézek egy ehhez hasonló mizét, mint kacifántos mondatokat. – Crimeavita 2011. április 19., 14:44 (CEST)

A képregény lefordítható (ha megtenné valaki, szívesen kikeresem a linket hozzá), talán még át is rajzolhatja valaki ügyes a stoptáblákat ott ahol a huwiki esetén van értelme. --Dami vita 2011. április 19., 16:26 (CEST)
Én megcsinálom szívesen, csak kéne hozzá a műszakiak (khm tgr) segítsége, hogy a feltöltőfelület is meglegyen hozzá,. mondjuk egy szép nagy gombbal a feltöltőlap tetején hogy FELTÖLTŐVARÁZSLÓ ITTEN NI Vigyor Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. április 19., 17:38 (CEST)

 támogatom a képregényes feltöltőt :-). --Sasuke88  wikivita 2011. április 25., 00:06 (CEST)

 támogatom A Commonsban jól működik, tetszik. Most vagy később bővíteni kellene a többi kategóriával is (pl. saját kép). SZükséges lenne, hogy leírás, szerző stb rovatokat ne engedje üresen feltölteni. És legyen kötelező preview, előnézet (nem a képre, hanem a szöveges részre, ez fontos (most mentés nélkül nem lehet megnézni, hogy néz ki, amit beírtam). A kötelező előnézet egyben a hiányok megmutatására is jó (lásd a Commonsos mintát). A készítésben műszaki tudás hiányában nem tudok. Kipróbálásban, tesztelésben, funkciós ötletekben szívesen működöm. Akela vita 2011. április 25., 00:56 (CEST)

 támogatom -- OrsolyaVirágHardCandy 2011. április 25., 09:40 (CEST)

Pinjin vs magyaros irányelv kiegészítési javaslata

A szöveg szavazásra vitelét lehet jóváhagyni: Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Pinjin vs. hagyományos magyar átírás (kiegészítés), 2011 --Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 8., 14:42 (CEST)

Szavazni lehet: Wikipédia:Szavazás/Pinjin vs. hagyományos magyar átírás (kiegészítés), 2011 --Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 9., 21:46 (CEST)

Fordítás vs. szubcsonk

Annak idején felvetettem, hogy meg kellene könnyíteni az angol (vagy más nyelvű) szócikkek elérését abban az esetben, ha magyar szócikk nem létezik. (És megkönnyíteni a hivatkozás eltüntetését, amint megírták a magyart.) Az egyik megoldási javaslat az lett volna, hogy külön lábjegyzeteket csinálni az ilyen utalások számára.

A magukat többségnek nevező hangadók akkor azt mondták: nem, nem lehet. Más Wiki-re hivatkozni csak az iWiki részben lehet. (Ami már akkor sem volt igaz, hiszen a Fordítás fejezet pont erre való.) Fordítsam le az összes cikk lényegét, amire hivatkozni akarok. Egy lelkes admin még példát is mutatott egy számára idegen témájú cikk-kel.

Azóta a „Hivatkozások az angol Wikire” fejezet helyett a Fordításokba teszem ezeket a lapokat utalás nélkül, mert állítólag ez is tilos. Nehezítsük meg az angol Wiki elérését. Ezzel szerintem azt érjük el, hogy aki tud angolul, eleve az angol Wikit kezdi nézni. Ez pedig senkinek nem jó.

Most megpróbáltam az annak idején felvetett megoldási javaslatot: egy angol szócikket teljes egészében lefordítottam magyarra. Mind az egy mondatot (plusz a chemboxot). Ez viszont a magyar Wiki-n szubcsonk lett, és le is törölték. Az angolon nem volt szubcsonk, mert az interneten nem lehet ennél több infót találni róla (legalábbis az én szerény képességeimmel).

A félreértések elkerülése érdekében szeretném hangsúlyozni: túl fogom élni a törlést. Viszont egy csomó más gyógyszer esetén esetén is ez a helyzet.

A törölt cikk az en:Morinamide fordítása volt. A konkrét kérdésem pedig: akkor az en:Imolamine-t le se fordítsam? Van rá hivatkozás a ATC_C01_–_Szívre_ható_szerek lapról (mint ahogy a morinamid-ra is van a ATC_J04_–_Mikobaktériumok_által_okozott_fertőzések_elleni_szerekből, és van egy csomó másik ilyen lap is).

Az elvi kérdés: mi legyen ilyenkor a rend? Remélem nem az, hogy nézzék meg az enWiki-n. --Gyimhu 2011. május 7., 18:26 (CEST)

Szerintem az ilyen esetben a szubcsonksablont el kell/lehet távolítani és a vitalapon megbeszélni. Vagy ha ott nagyon nem megy, akkor egy törlési megbeszélésen. Az én álláspontom ezeknél következetesen az, hogy nem szubcsonk az, ami hasznos (nem triviális) információt hordoz. LApankuš→ 2011. május 7., 18:33 (CEST)

Nem lehetne megelőzni a törlést? Nem túl praktikus: dolgozom, letörlik, küzdjek érte, hogy visszetegyék.--Gyimhu 2011. május 7., 18:37 (CEST)
Írd le szép gyöngybetűkkel, folyóírással is, ami az infoboxban tömören és értelmesen amúgy már ott van. Rőfre bőven meghaladod a szubcsonkot, és mindenki boldog lesz. Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2011. május 7., 18:43 (CEST)
Az a célom, hogy az olvasók számára használható legyen, amit csinálok. Nem a szabályokat akarom kijátszani, inkább megpróbálok rajtuk változtatni. Felesleges kétszer leírni ugyanazt.--Gyimhu 2011. május 7., 18:47 (CEST)
Visszaállítottam a szócikket. Az enwikiben azért van egy jól használható navbox is, nem lehetne egy ilyesmit még hozzárakni? Csigabiitt a házam 2011. május 7., 18:50 (CEST)

A szerktársak iránti apró figyelmességként ideírom, hogy a Morinamid című cikkről van szó. – Malatinszky 2011. május 7., 18:53 (CEST)

Azért azzal dobálózni, hogy mennyit dolgoztál egy darab mondat meg egy hatsoros infobox átültetésével... ne haragudj... Ha egy kiemelt cikk vagy legalább egy három-négy fejezetből álló cikk fordításába fektetett munkádat hangoztatnád, megérteném, de ezt így... Ez egy három perces (se) meló. Ha valóban nem lehet többet írni a témáról, akkor nem szubcsonk, de ezt meg kell beszélni azzal, aki rátette a sablont. Mindig is ez volt a gyakorlat - ha nem tetszik, hogy rátették a sablont, akkor meg kell beszélni azzal, aki rátette, nem demonstrálgatni a kocsmafalon. A szubcsonkszabály arra van, amikor valaki George Bushról leír annyit, hogy "az USA elnöke volt" és odateszi az infoboxban a születési dátumát, meg hogy amerikai. A szabályoktól el lehet térni, amennyiben az aktuális szócikk jellege azt megkívánja, de ehhez, ismétlem, nem kell kocsmafalon demonstrálgatni, mintha legalábbis húsz órányi munkádat törölték volna ki... Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 7., 18:56 (CEST)

Félreérted. Nem az fáj, hogy letörölték, hanem ha ez a rend, hogyan tovább? Hogyan nem lesz a most visszaállított cikkból újra szubcsonk?--Gyimhu 2011. május 7., 18:58 (CEST)

Úgy, hogy a szócikk vitalapján megjegyzed, hogy csak ennyi információ létezik. (A kérdőjelekkel azért kezdeni kellene valamit, mert így nekem sem tetszik.) Csigabiitt a házam 2011. május 7., 19:01 (CEST)
És az említett navbox is megfontolandó. Csigabiitt a házam 2011. május 7., 19:06 (CEST)
Ugye nem azt akarod mondani, hogy a navbox-os szócikk nem lehet szubcsonk? ;-) Egyébként egyetértek, és a megfontolásig már el is jutottam ;-). A fenti két angol szócikk vitalapján nincs nyoma törlés elleni megjegyzésnek. Ők vajon hogyan csinálják?--Gyimhu 2011. május 7., 19:11 (CEST)

Hogy ők hogy csinálják, azt nem tudom, régebben így ment: a megoldás egyszerű. Egymondatos szócikkeket nyitni nem szerencsés, minek is az ilyen? Ha tehát olyan vegyületről akarsz írni, amiről mindössze egy mondat létezik a szakirodalomban, célszerű ezeknek egy listalapot nyitni (mondjuk "Velocipédkerekes bicikliciklinek" és ott esetleg táblázat formájában összefoglalni az információkat, vagy minden vegyületnek külön szakaszt nyitni. Ha esetleg egy vegyületről mégis lehet 6 oldalt írni, akkor ott egy ilyen szöveg (is) lesz: "fő szóikk 1,2,3,4,5-oldalas-csili-bili-vili-bicikliciklin". Az egymondatos cikk tartalma ezután további tudósok felléptéig törölhető, illetve, pontosabban redirektté alakítható. Ettől a megoldástól eltérni egyeztetés és komoly indokok alapján lehet. A cikkre ránézve viszont nem teljesen nyilvánvaló számomra, hogy a Morinamid valóban szubcsonk-e, hiszen tartalmaz egy infoboxot, melyben három-négy mondat értékű releváns információ is szerepel, többek közt egy szerkezetiképlet-séma. Γουββος Θιλοβούββος 2011. május 7., 19:12 (CEST)

Mellesleg: a cikknek pillanatnyilag nincs megjelölve a forrása. Az enwikire való hivatkozás ezt nem pótolja. – Malatinszky 2011. május 7., 19:20 (CEST)

Az angol szócikkben sincs forrás. Én legalábbis nem tekintem annak azt a leírást, hogyan hatott a szer kettő, azaz kettő betegre. Ezért is nem emeltem át.Gyimhu 2011. május 8., 23:09 (CEST)

Az lenne a kérésem, hogy ha van még valaki, akinek eszébe jutott, hogy jó volna a szubcsonkok fogalmát megszűntetni, vagy megengedőbb kritériumrendszerre cserélni a jelenlegit, akár az azonosításukat, akár az adminisztrációjukat tekintve, az vesse fel bátran javaslatait, hogy ne én kelljen megtegyem (mert akkor halálra van ítélve). Most az idő optimális erre, sok későbbi részletes cikket és komoly szerkesztőt nyerhetnénk ezzel. Föld-lét vita2011. május 8., 15:48 (CEST)

Semmi gond nincs a szubcsonk használatával, csak illene tiszteletben tartani és nem megsértődni, ha valamit szubcsonknak jelölnek. Ahogy Gubbubu is írja, az ilyen egymondatos témákat egy közös szócikkben kell összegyűjteni. Attól, hogy az 1-2 mondatnyi szöveg mellett ott van egy infobox vagy egy navbox, még nem lesz több szubcsonknál. Például az az egy mondat, ami itt szerepel a Morinamidról, a betegség szócikkében is bőven elfér, max egy átirányítást lehet csinálni a címről. Teljesen jogosan tette rá bárki is a szubcsonk sablont, mivel minimális az információtartalma a szócikknek. Szóval, szerintem felesleges abajgatni a szubcsonk sablon használatát. Utóirat: a fordítással együtt a forrásokat is át kell emelni az eredeti szócikkből (Wikipédia:Fordítási útmutató). Ezzel a vegyi sablonnal meg kezdeni kellene valamit, hogy azok a sorok ne jelenjenek meg kérdőjellel, amelyek nincsenek kitöltve. – Ary 2011. május 8., 16:09 (CEST)
Milyen információkat hiányolsz a szócikkből, amiknek a meglétével már éppen nem lenne szubcsonk? --Tgrvita 2011. május 8., 16:34 (CEST)
Amíg a sablont ki nem javítja valaki, úgy is el lehet tüntetni a kérdőjeleket, hogy a paraméter helyett egy nem törő szóközt illesztünk be. Csigabiitt a házam 2011. május 8., 17:13 (CEST)
És akkor a sablon javítása után még azokat is javítani kéne... inkább ne. --Tgrvita 2011. május 8., 17:28 (CEST)
Másként fogalmazok: javítja valaki a sablont? Csigabiitt a házam 2011. május 8., 17:33 (CEST)

Szerintem a szubcsonkkal és a használatával is baj van, ha bajnak nevezzük azt, hogy valaki emiatt megsértődik (amit ugye nem kéne, de tény) és itthagyja ezt az egészet. Meg egy csomó más baj is van vele, de ha abból indulunk ki, hogy ami szigorúság az jó, akkor erről soha nem fogunk tudni értelmesen beszélni. Föld-lét vita2011. május 8., 22:02 (CEST)


Felmerült egy ötlet, hogy egy lapon gyűjtsük a szubcsonk-gyanús lapokat. Ezzel a kémiai lapok esetén rögtön baj lesz, mert az infóbox miatt áttekinthetetlen lesz a lap. Ennél is nagyobb baj, hogy nehéz lesz bővíteni – mert azért bízunk benne, hogy egyszer elkövetkezik. Egyébként vannak ilyen felsorolós lapok (pl. az ATC kódoknál). Szerintem azok is elég áttekinthetetlenek, és gyanítom, hogy rajtam kívül nem is nézi őket senki.

Ha rám gondoltatok, hogy megsértődtem a szubcsonkká nyilvánítás miatt: nos, ez nem így van. Ennél sokkal rosszabb a helyzet. ;-)

Azt akarjuk, hogy minél több lap legyen meg magyarul, ami az angolon megvan – gondolom, ebben mindenki egyetért. Ha máshogy nem megy, akkor legalább fordítsuk le az angol lapot. Akkor viszont nem lehet a magyaron szubcsonk, ami az angolon nem számít annak. Pláne, ha az angol is azért olyan csonka, mert nehéz infóhoz jutni. Ellentmondásos a gyakorlatunk. Ez a bajom, nem a morinamid letörlése (amit különben is visszaállítottak azóta).Gyimhu 2011. május 8., 23:09 (CEST)

Nincs itt semmi ellentmondás: az angolon nincs szubcsonk, az spéci magyar találmány.

Az angol wikinek nem derogál egy vagon magyar településcikk félmondatos folyószöveggel és infoboxxxal, mi felhúzzuk az orrunkat, ha ilyenbe botlunk. És adunk neki egy ötnapos ultimátumot.

Mér pont a Wikipédián ne lennénk pápábbak a sznobnál? :) 2011. május 8., 23:27 (CEST)

re Ary: De több lesz a szócikk egymondatosnál, ha van benne sablon, amennyiben a sablon érdemi információkat tartalmaz, és nem csak triviális információt (pl. a dolog nevét meg hogy semmit nem tudunk róla), vagy pedigfamennyiben nem a szövegben leírtakat ismétli meg újra. A morinamidnál pedig nem ez a helyzet, a sablon informatív jellegű. Ott követed el a hibát, hogy csak a folyószöveget tekinted lexikoncikknek, pedig a cikk nem csak a szöveges információt jelenti, hanem minden érdemi információt, tipográfiájától függetlenül. Γουββος Θιλοβούββος 2011. május 8., 23:33 (CEST)

És ahogy látom, pont az infobox miatt van értelme a külön cikknek, egy listán a pontos tulajdonságokat nem lehet ugyanúgy átlátni. Föld-lét vita2011. május 12., 19:55 (CEST)

Lord vs. főnemesi rangok

Sziasztok, nemrégiben bukkantam rá a Lord című cikkre, amivel kapcsolatban javaslatom 1) nevezzük át Lord (nemesi cím)-re 2) szét kellene szedni, mivel a cikkben tárgyalja a lord mellett a herceg, márki, gróf/earl, vikomt, báró címeket és a királyi családot is. Utóbbit szívesen vállalom, ha ezt célrevezetőnek tartjátok. Üdv Viktor 2011. május 12., 12:12 (CEST)

Ez az elsődleges jelentése. Felesleges bármilyen egyértelműsítése. – Ary vita 2011. május 13., 18:35 (CEST)

1%

Ezt a szakaszt áthelyeztem a műszaki kocsmafalra. – Malatinszky vita 2011. május 14., 16:26 (CEST)

Végtelen blokk

Nem tudom, hogy ezt igazából erre a kocsmafalra kell-e kiírni, de nem találtam jobbat. Azt javasolnám, hogy a végtelen idejű blokk sablonból ki kéne venni ezt a szövegrészt: „Ha szeretnél érdemben hozzájárulni az enciklopédia fejlesztéséhez, megteheted a blokk lejárta után, addig azonban ne szerkessz, mert a blokk automatikusan meghosszabbodik.” Ugyanis ha végtelen a blokk, akkor nem fog lejárni, így nem fog tudni senki sem utána szerkeszteni, így viszont, szerintem, értelmetlen a figyelmeztetés. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. május 15., 13:57 (CEST)

Ezt egyszer már én is felvetettem, de mintha akkor megoldódott volna. Visszaállt? Feltámadt? Vagy rosszul emlékszem? LApankuš→ 2011. május 15., 14:05 (CEST)

Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, de például itt így szerepel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. május 15., 14:11 (CEST)

Vannak országok, ahol többszörös életfogytiglanra ítélhetik a bűnöst. Ez ahhoz hasonló. Csigabiitt a házam 2011. május 15., 14:15 (CEST)

De a többszöri életfogytiglani sem jár le. Tehát nem élhet normális, szabad életet az aki ténylegesen életfogytiglan a börtönben van. Nem írják, szerintem, bele az ítéletébe, hogy a büntetése letelte után, szabad emberként élhet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. május 15., 14:19 (CEST)

Szerintem tedd át a sablonműhelybe. Az egy sablontechnikai kérdés, hogy a blokkértesítő hogy tudja megkülönböztetni a végtelen blokkot a végestől. Ha meg tudják oldani a sablonguruk, bizonyára senki nem fog tiltakozni, ha nem tudják megoldani, akkor meg hiába beszélünk itt róla, mert a javaslat meg a vita éppúgy nem változtat rajta, mint a tökéletes egyetértés. Biztosan megoldható, csak valakinek rá kell szánnia az időt meg a munkát. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. május 15., 14:41 (CEST)

Megvan! Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)/Archív52#Blokksablon szövege Csak helyesen kell használni a blokksablont. Mindenkinek tudni kéne róla, aki ilyeneket használ. (Adminok!) LApankuš→ 2011. május 15., 14:45 (CEST)

Megtalálhattad volna pár perccel korábban is :-). Már átvittem, Bináris javaslatára, a Sablonműhelybe. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. május 15., 14:50 (CEST)
Visszavontam, hogy ne zavarja a szakikat. -- Joey üzenj nekem 2011. május 15., 15:09 (CEST)

Sablon:Színész infobox és Sablon:Zenész infobox rovat javításra javaslat

A helyesírási kocsmafalról áthozva. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. május 11., 19:59 (CEST)

A Sablon:Színész infobox és Sablon:Zenész infobox születés-halál rovatait javasolnám megreformálni: az Sablon:Életrajz infobox, Sablon:Vezető infobox és hasonló boxok egységes mintájára hozni. A színészek/zenészeknél jelenleg a tök homályos tartalmú „születésnap” és „származás” szerepel (ide hol a születés helyét írják, hol a nemzetiséget), valamint a halál dátuma (de a helye nem). E rovatok helyére jobb lenne az Sablon:Életrajz infobox mintájára a sokkal logikusabb "születés helye / születés dátuma / halálozás helye / halálozás dátuma" rovatokat tenni, valamint "származás" helyére "nemzetisége"-t tenni. Armadillo 2011. május 5., 12:06 (CEST)

Ez egy kicsit nagyobb volumenű munka, mert botos javítás kell hozzá. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 5., 16:08 (CEST)

Ezzel együtt teljesen logikus, és csak annyi a kérdés, hogy ez eredetileg is miért nem így lett létrehozva... --Joey üzenj nekem 2011. május 5., 16:25 (CEST)
Azért, mert ezek a sablonok más-más időpontban, más-más szerkesztők által lettek létrehozva, enwiki mintájára, ki-ki a saját fordításában. --Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 5., 17:05 (CEST)

Visszatérnék még egyszer erre a kérdésre. Gondosan megnéztem mind a két sablont. Bátorkodom nem kevesebbet javasolni, mint hogy a színész infobox újabb használatát teljesen meg kellene szüntetni. Minden tekintetben tökéletesebben és jobb minőségben helyettesíti őt az életrajz infobox. (Tudom, a meglévőkkel nincs mit kezdeni, de legalább újakat ne csináljunk). Ha jól megnézitek, az életrajz infoboxban minden rovat pontosan és szabatosan benne van, ami a színészben ködösen, pontatlanul van benne, vagy hiányzik. (Tkp. olyan rovatok is vannak az életrajz infoboxban, amelyek egy nem-színésznél fel sem merülnének, mégis ott vannak (művésznév, becenév, díj, imdb, afdb...). Van-e valami olyasmi, hogy „e sablon használata nem ajánlott, helyette használd ezt a másik sablont”? A Kat-redir mintájára. Ha új "színész" nem keletkezik, akkor lassan elfogyhatnak a régi sablonok. Így nem nem kell ezrével át-botolni, csak hagyni lassan elkopni a "színészt." Tudom, ez olyan „berúgom az ajtót” típusú javaslat, ezért inkább csak óvatosan ajánlanám szíves figyelmetekbe. Magamtól nem lépek ilyen agresszívet lépni. Esetleg automatikusan megjeleníteni egy diszkrét feliratot a "színész" alsó sarkában, hogy "Te ki itt jársz, cseréld ki Életrajz sablonra"... Véleményetek? Armadillo 2011. május 11., 19:29 (CEST)

Ha lehet, én nagyon támogatom ezt a felvetést. Timinek igaza van abban, hogy miért lettek különböző jellegű sablonok különbözőképpen létrehozva, de most már van egy távlat, és az azt mutatja, hogy az előadóművészek szócikkeinek sablonigényét le lehet kezelni másképp. menjünk ebbe az irányba, és kérjük meg Binárist (vagy másokat), hogy nem-e lehetne-e bottal alakítani a jelenlegi helyzeten? --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. május 11., 19:35 (CEST)

Először Armadillo kérdésére: ha itt megegyezés születik, akkor bele lehet írni a sablondokumentációba, hogy elavult, illetve lehet rá írni olyan szűrőt, amelyik a friss változtatások listájában feldobja egy címkével, ha valaki újat rak be (ennek csak akkor van értelme, ha van, aki folyamatosan figyeli és javítja); végül pedig ki lehet cserélni az összeset, és a régit törölni vagy átirányítássá alakítani (talán inkább az utóbbi).

A cserét illetően: mind a két sablonra több ezer szócikk hivatkozik, ez inkább rettenetes mennyiség, mint sok. Most nem ástam bele magam a teljes paraméterlistába; az egyik technikai lehetőség, hogy az életrajz infoboxot valaki a sablonműhelyből megtanítja a zenész meg a színész paramétereinek felismerésére, és akkor csak át kell irányítani (ha megoldható, ez lenne az egyszerűbb út); alternatívan lehet bottal cserélni, ha ad valaki egy egyértelmű algoritmust, hogy a régi sablonok paraméterei hogyan alakíthatóak át az életrajz infobox paramétereivé. A baj csak az, hogy ami zavarosan volt kitöltve a zenészben vagy a színészben, azt sem a bot, sem az átirányítás nem tudja megoldani, ahhoz kézi munka kell.

Az is egy megoldás lehet, hogy a születésnapot átalakítjuk a születés dátumává, a származást meg (ha jól értem, igazából ebben van a konfúzió), egyszerűen ignoráljuk, és kézzel lehet igazgatni utána. Mindenképpen nagy kásahegybe tenyereltél bele.

Most pedig átteszem az egészet a javaslatok kocsmafalra. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. május 11., 19:56 (CEST)

Támogatom a sablonok kiváltását az általános életrajzi infoboxszal. A szócikkekben a sablon színes, képes fejlécének megjelenését paraméterrel is lehetne változtatni foglalkozásonként. → Raziel szóbuborék 2011. május 11., 20:06 (CEST)

Teljes mértékig egyetértek,  támogatom a javaslatot! Éljen az egységesítés! --Joey üzenj nekem 2011. május 12., 17:02 (CEST)

Belátom, irdatlan munka, ezért az óvatos minimum-eljárást javaslom: (1) A színészre (kérem) kerüljön egy címke: Ne ezt, hanem az életrajzot használd. Én azt vállalom, hogy jártamban-keltemben átcserélem a színészt életrajzra, áldozatkész társak is tegyék ezt időnként, kinek mennyi módja van. Minden elfogy egyszer, és semmi sem sürget!!!! (2) Ha az életrajz sablont univerzálissá akarjuk tenni, paraméterként bevonva esetleg Színészt és a Vezető sablont is, ez komolyabb szakmunka, műszakilag képzett kollégák tegyék meg, akár munkacsoport, vagy műhely keretében, nem tudom, erre mi az illem és szokás. (de itt sem sürget semmi)!!! Armadillo vita 2011. május 13., 15:23 (CEST)

 ellenzem Armadillo javaslatában szó sem volt a zenész infobox megszüntetésére, kiváltására, és a könnyűzenei műhely nevében azt mondanám, hogy tessék békén hagyni, nem megszűntetni a zenész infoboxot a speciális paramétereivel együtt! – Ary vita 2011. május 13., 18:34 (CEST)

Nem kell megszüntetni, csak közös részeket egységesre javítani (lenne jó). Pl. Thalía-nál: a születési dátum a "született" szóval, a születési hely a "származás" szóval van kódolva, ugyanez Selena-nál "eredet" szóval kódolva, tartalma meg sem jelenik. A sablon specifikus részeit nem kell bántani. Az összes "életrajz"-jellegű sablon közös részeit lenne jó egységes(ebb) formátumra hozni. Ha emberi mértékű munkával megoldható. Armadillo vita 2011. május 13., 21:55 (CEST)

Fenntartom, hogy Armadillo javaslata nagyon jó. Ezzel együtt kellene még néhány támogató javaslat, hogy a sablonműhelyhez lehessen fordulni a megvalósítás érdekében. Őszintén szólva érthetetlen számomra, hogy ilyen kevesen szóltak hozzá ehhez a témához. -- Joey üzenj nekem 2011. május 18., 20:58 (CEST)