Főmenü megnyitása

Vegyi fegyverkészlet vagy vegyifegyver-készlet?

Kedves szerkesztők!

A szíriai polgárháború szócikket nézve vetődött fel bennem a kérdés, hogy hogyan kell ezt leírni helyesen: vegyi fegyverkészlet vagy vegyifegyver-készlet, mert a portálokon mindkét helyesírással találkoztam. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szócikk nevében egyben van az, hogy vegyifegyver.

Még valami: ha a vegyi fegyver szócikk neve így helyes, akkor nem kellene átirányítást csinálni Vegyifegyver néven a Vegyi fegyver szócikkre, az ugyanis, hogy a Vegyifegyver helyén korábban jogsértő tartalom volt, azt mutatja, hogy vannak és minden bizonnyal lesznek is, akik a vegyi fegyver szóról azt hitték és azt hiszik, egybe kell írni. Apród vita 2014. október 14., 17:35 (CEST)

Kezdem a végén: az átirányítást elkészítettem, mert ez valóban hasznos lehet, különösen mivel néhány lap hivatkozik a hibás alakra. Az első kérdést illetően szerintem a vegyifegyver-készlet a helyes alak, mert a fegyver szemantikailag a vegyihez kapcsolódik, és ez a kapcsolat együtt kapcsolódik tovább a készlethez. --Malatinszky vita 2014. október 14., 17:47 (CEST)

Így van. A második mozgószabály alapján vegyi fegyver + készletvegyifegyver-készlet. ✮ Einstein2 vitalap 2014. október 14., 17:52 (CEST)

Köszönöm szépen mind a nyelvészeti, mind az átirányítási segítséget. És köszönet a második mozgószabály linkjéért is, mert a linkelt szakasz elolvasása után a különírt szókapcsolatok bővülésének helyesírásban alkalmazott logikáját is megértettem. Apród vita 2014. október 15., 00:17 (CEST)

Belga Labdarúgó-szövetség

A Belga Labdarúgó-szövetség című cikkünk tárgyának neve hollandul Koninklijke Belgische Voetbalbond, franciául Union Royale Belge des Sociétés de Football-Association; angolul Royal Belgian Football Associationnek, németül Der Königliche Belgische Fußballverbandnak hívják magukat. Van valakinek kifogása az ellen, hogy átnevezzem a cikket Belga Királyi Labdarúgó-szövetségre? --Malatinszky vita 2014. szeptember 16., 00:19 (CEST)

Legyen redir, de egyébként ha ez a neve akkor szerepeljen úgy. Andrew69. Blue a v.svg 2014. szeptember 16., 06:33 (CEST)

Látom, az átnevezés már megtörtént, de azért hozzászólnék! Úgy tudtam, van egy egységes elnevezése a nemzetközi labdarúgó-szövetségeknek a Wikipédián, a népnév Labdarúgó-szövetség. Ilyen alapon az Angol Labdarúgó-szövetséget A Labdarúgó-szövetségnek kellene hívni? Több száz szövetségünk van, szerintem ne lógjanak már ki a belgák sem a sorból! DVTK KIADÓ vita 2014. október 17., 18:48 (CEST)

Szerintem se legyen kivétel a belga szövetség, hanem minden olyan nemzeti labdarúgó-szövetség cikkét nevezzük át, ahol az illető szövetséget nem ténylegesen XXX Labdarúgó-szövetségnek hívják a maga nyelvén. Tehát legyen csak bátran Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség, Oroszországi Labdarúgó-szövetség, Az Iráni Iszlám Köztársaság Labdarúgó-szövetsége. A jelenlegi elnevezési szokás ugyanis meghamisítja egyes szövetségek nevét, ami nem válik becsületére egy enciklopédiának. A helyzet különösen visszás az ír szövetségek esetében, ugyanis Észak-Írországban történelmi okokból Ír Labdarúgó-szövetségnek (Irish Football Association) hívják a labdarúgó-szövetséget, de a mi Ír Labdarúgó-szövetség cikkünk Írország (tehát a dublini fővárosú Ír Köztársaság) labdarúgó-szövetésgéről szól, aminek valójában Írország Labdarúgó-szövetsége (Football Association of Ireland) a neve. --Malatinszky vita 2014. október 17., 21:32 (CEST)

Akkor a Premier League-et minek kellene hívnunk? Hiszen vannak benne wales-i csapatok is (Swansea City AFC). Brit labdarúgó-bajnokság? DVTK KIADÓ vita 2014. október 18., 19:26 (CEST)

Ha már így megkérdezted, én valószínűleg Premier League-nek hívnám, hasonlóan vagy két tucat testvérwikihez. Mindenesetre a cikkben mindenképp meg kellene említeni, hogy abban a bajnokságban nem csak angol csapatok játszanak. --Malatinszky vita 2014. október 18., 22:43 (CEST)

Az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (első osztály) mintájára lehetne mondjuk Brit-szigeteki labdarúgó-bajnokság (első osztály). De ha mondjuk most kiesne a Swansea, jövőre megint Angol lenne? Szerintem ez a rendszer mindenkinek jó volt, ha változtatni szeretnénk, csak szavazás után. DVTK KIADÓ vita 2014. október 19., 10:03 (CEST)

Vegyük észre, hogy a Premier League elnevezés akkor is működik, ha valamelyik szezonban egyetlen walesi csapat sem szerepel a bajnokságban. Felőlem rendezzél szavazást a kérdésről, ha akarsz; engem csak marginálisan érdekel a kérdés, de elvi szinten szeretem, ha a dolgokat nem mindenféle kitalált és pontatlan neveken hívjuk, hanem az igazi nevüket használjuk. --Malatinszky vita 2014. október 19., 21:46 (CEST)

Átvittem a Labdarúgásműhely vitalapjára, bár nem csak oda tartozik, hiszen más sportágak szövetségeinek elnevezéseiben is vannak cifraságok. DVTK KIADÓ vita 2014. október 19., 17:55 (CEST)

Jelenleg ezek az érvényes irányelvek: Wikipédia:Labdarúgásműhely/Irányelvek - Csurla vita 2014. október 19., 21:58 (CEST)

Lehetne azt, hogy nem nevezzük "irányelvnek" a Labdarúgóműhely tagjainak egymás közti megállapodásait? Malatinszky vita 2014. október 19., 23:02 (CEST)

Tévedsz. Minden szerkesztő szavazhatott és eddig ezek elfogadott irányelvek voltak. Te vagy az első aki egy kocsmafali beszélgetéssel át akar lépni rajta. - Csurla vita 2014. október 19., 23:09 (CEST)

Én az általad hivatkozott lapon nyomát sem látom szavazásnak. A különböző szakaszok tipikusan mindenféle indoklás nélkül (máskor „Csurlával történt megbeszélés után ezt hoztuk ki eredményül” indoklással) jelentek meg a lapon. Mármost ez teljesen megfelelő formátum arra, hogy egy műhely tagjai egymás között megállapodjanak valamilyen vezérfonalban, csak éppen szeretném, ha az ilyesmit nem kevernénk össze az irányelvekkel, amiket a WP:SZI szigorúan szabályozott előkészítési folyamathoz és tízfős minimális részvételű, kétharmados többségű, két hétig tartó szavazáshoz köt.

De hadd ne ragadjunk le annál a kérdésnél, hogy ezek a belső műhelyszabályok nevezhetők-e irányelvnek, mert ennél sokkal nyomasztóbb az a vitastílus, amit itt képviselsz: az, hogy az egyik oldalon egy szerkesztő (történetesen én) tesz egy felvetést, amit érvekkel alaposan megindokol, erre két másik szerkesztő egyetértőleg illetve szkeptikusan, de szintén érvekkel reagál, te pedig megjelensz és mindezt figyelmen kívül hagyva, „a fociműhely ezt már megbeszélte!” felkiáltással félresöpörsz minden tényt és érvet, és erőszakkal átnyomod a te elképzelésedet. Kicsit szégyellem a gyávaságomat, de bevallom, már többször meggondolom, hogy hozzá merjek-e nyúlni egy labdarúgással kapcsolatos cikkhez, mert az elmúlt hetekben annyi erőszakos támadás célpontja voltam ennek kapcsán (például amikor Engusz ismételten gúnyt űzött a nevemből és kifejtette, hogy elment az eszem, vagy amikor te érezted jó poénnak azt, hogy egy neked nem tetsző adminisztrátori intézkedésemet egy személyeskedő „beindult a Malatinszkypédia” megjegyzéssel minősítsed). Nagyon szeretném, ha ez a megfélemlítő, erőszakos konfliktusrendezési stílus nem harapózna el a Wikipédián, sőt, a labdarúgásműhely tagjainak kommunikációjából is eltűnne.

Konkrétan a labdarúgó-szövetségek elnevezéséről nem akarok vitatkozni. Fentebb leírtam az érveimet; ha nektek ennek ellenére az a jó, hogy az egyik ír labdarúgó-szövetségről szóló sabloncikk címe éppen a másik ír labdarúgó-szövetség neve, mert így jobban jön ki a sorminta, akkor hagyjátok csak így a cikkcímeket. Ha egyszer érdekel a valóság a témában, majd elolvasom az enwiki cikkét.

Malatinszky vita 2014. október 20., 05:16 (CEST)

Nagyon jó ötlet, olvasdgasd az enwikit. Számomra döbbenetes, hogy több éves és jól működő szerkesztői megegyezeéseket sepersz le es közben durván személyeskedsz. Te példálózol konstruktívitásról, amikor ahelyett, hogy műhely szinten kommunikáltál volna sorban jelölted törlésre az olimpiai cikket, mint később kiderült indokolatlanul. Olyan mintha hajtóvadászatot folytatnál. - Csurla vita 2014. október 20., 06:18 (CEST)

Nem a saját véleményemet irtam, hanem a közösség egy szabályát tartottam be. Ez egy közösség és nem önálló Wikipedia. - Csurla vita 2014. október 20., 06:21 (CEST)

A cikkek címének megválasztásakor az ország nevéből is ki lehet indulni, de azokban az esetekben, amikor az így kialakított név nem fedi az illető szövetség maga választotta nevét, félrevezetőnek érzem a nagybetűs írásmódot. A „Belga Labdarugó-szövetség” helyett ez a forma már védhetőbb lenne: „Belgium labdarugó-szövetsége”. --Karmela posta 2014. október 20., 07:52 (CEST)

Szelektív szerotonin visszavétel gátlók

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaSzaszicska vita 2014. október 7., 19:29 (CEST)

Sziasztok!

A cikk nemrég lett átnevezve kötőjeles alakról, melyet ugyan valóban ritkán látni, de melyik írásmód a helyes? Szaszicska vita 2014. október 5., 06:57 (CEST)

Így biztos nem jó. Az előző furcsa, de szabályos volt. Wikizoli vita 2014. október 5., 08:55 (CEST)

Ismert fogalom a serotonin reuptake inhibitor, emiatt lehetett az egybeírás (pontosabban kötőjeles írás a sok szótag miatt : szerotoninvisszavétel-gátló, így van írva jelenleg a kategória nevében). Oliv0 vita 2014. október 5., 09:16 (CEST)

Nekem érzésre a „szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók” tűnik helyesnek; a különírt alak biztosan nem. Az angolok lehet, hogy különírják, de ez azért lehet, mert a helyesírásuk különbözik a magyar helyesírástól. Ugyanis, szócikk szerint, ezek a gyógyszerek gátolják azon fehérjék működését, melyek a szerotonin visszavételéért felelősek, tehát közvetve a szerotonin visszavételét gátolják. --Sphenodon vita 2014. október 5., 13:09 (CEST)

Az angol helyesírás nem érdekel. A kérdés, hogy magyarul hogy kell írni, és miért. :-) Az én tippem is az, hogy nem külön kellene írni (a mozgószabály miatt), de jó lenne, ha valaki hozzáértő is nyilatkozna. Szaszicska vita 2014. október 5., 20:07 (CEST)

Utánakérdezek majd egy biokémikus barátomtól, de nekem is 99%-os valószínűséggel a javasolt „szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók” tűnik jónak. Viszont valamilyen okból a rendszer nem engedi, hogy átnevezzem. :( Ádám 2014. október 10., 02:14 (CEST)

Nekem megengedte. --Pagony foxhole 2014. október 10., 02:45 (CEST)

A mozgószabály miatt a régi-új elnevezés rendben van, de mi a helyzet a többi kategóriával? Tudtommal ezek a „monoaminvisszavétel-gátlók” léteznek:

  • SRI: serotonin reuptake inhibitor
  • NRI: noradrenaline reuptake inhibitor
  • DRI: dopamine reuptake inhibitor
  • SNRI: serotonin-noradrenaline reuptake inhibitor
  • SDRI: serotonin-dopamine reuptake inhibitor
  • NDRI: noradrenaline-dopamine reuptake inhibitor
  • SNDRI: serotonin-noradrenaline-dopamine reuptake inhibitor

(A noradrenaline az INN alapján norepinephrine, de az utóbbi név nem használatos Magyarországon.)

Az utolsót hogyan írnátok? Szerotonin-noradrenalin-dopaminvisszavétel-gátló?

Néhány forrás a teljesen különírt változatra:

  • [1]
  • [2] (bár itt sem használják következetesen)

Illetve egy a „szelektív szerotonin visszavétel-gátló" változatra, ami szerintem megfontolandó a fenti problémából adódó későbbi következetlenség elkerülése végett:

A kategória nevét felesleges alapul venni. Például ezen a sablonon is találkozhatunk egy új változattal. Bottal viszonylag könnyen cserélhetőek ezek.

Mizormice vita 2014. október 10., 11:13 (CEST)

Sebhelyesarcú???

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaXiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 17., 12:06 (CEST)

Látom, hogy van A sebhelyes arcú és A sebhelyesarcú szócikk is. Értem én azt, hogy ez két különböző film, de hogy lett ez a hibás nyelvhelyességű cím? --hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2014. október 16., 11:19 (CEST)

Benne van a szócikkben lábjegyzetben:

Ezt a címet hagyományosan a fenti alakban írják. A magyar helyesírás szabályai szerint azonban a következő forma lenne a helyes: A sebhelyes arcú. Indoklás: A „sebhelyes arc” különíródik, így az AkH. 108. alapján a képzett alakja is.

Nagyon egyszerű a dolog: a műcímeket nincs jogunk megváltoztatni, lásd a többi hibás című filmcímet, pl Jóbarátok. ha egyszer valamit hibás címmel adnak ki, annak akkor is az lesz a címe, ha fejtetőre állunk is. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 16., 12:45 (CEST)
Bizony, bizony, a magyar helyesírásban igen nagy játékteret biztosít egyeseknek a "hagyomány"-ra történő hivatkozás. Mondjuk itt különösen röhejes bármiféle hagyományra hivatkozni szerintem. Különben meg lényegtelen a dolog.--hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2014. október 16., 13:53 (CEST)
ha nem tetszik a sablon megfogalmazása, azon lehet változtatni, ez viszont továbbra sem változtat azon, hogy ha valamit egyszer kiadtak, akkor annak az a címe, akkor is, ha magyar nyelvi szempontból helytelen. ennek nyilvánvaló oka az, hogy a filmek fordítói vagy disztribútorai sem mindig tudnak helyesen írni. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 17., 10:35 (CEST)
Nekem mondod? Én magam fedeztem fel az Anyai szív című film kapcsán, hogy a főszereplő, akit Keneresnek hívnak (nyilván a magyar Kenyeres családnévből), úgy került be az olaszba, hogy Kerenes, az is lett a címe, hogy Il caso Kerenes és így jelent meg a filmplakátokon és a DVD borítón is. hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2014. október 17., 11:31 (CEST)
Akkor nem értem, hogy miért írsz a kocsmafalra, ha pontosan tudod, hogy miért az a címe, ami? Mi volt a célod ezzel? Foglalni a helyet, vagy trollkodni? Három kérdőjellel írva a poszt címét, felháborodva. Jó lenne, ha nem pazarolnánk a közösség idejét fölöslegesen, ha egyszer úgy teszed fel a kérdést, hogy tisztában vagy a válasszal is. Ha sokat fogsz ilyeneket csinálni, egy idő után a valid kérdéseidre se fog senki válaszolni. :-) Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 17., 12:06 (CEST)

Teemeah legalábbis biztos nem. A ???-tól, !!!-tól pedig már korábban is irtózott témától függetlenül. Apród vita 2014. október 17., 13:18 (CEST)

Szentek neveinek kis- és nagybetűzése

Mik a pontos szabályok a szentek neveinek helyesírására? Maga a „szent” szó kisbetűvel írandó, mint a köznevek általában, vagy a név részének minősül, és nagybetűs lesz? Mi a helyzet a származási hellyel? Ha egy Gáspár nevű ember Avignonban élt, és idővel szent lett, akkor ő avignoni szent Gáspár, avignoni Szent Gáspár vagy Avignoni Szent Gáspár? Világos, hogy a legutóbbi írásmód nagyon gyakori, de nem tudom, hogy ez azért van-e, mert a Fontos Dolgokat szeretjük nagybetűvel írni, vagy tényleges helyesírási szabály is van emögött. --Malatinszky vita 2014. október 20., 04:28 (CEST)

Szerintem (és az egyik példa alapján) az AkH.11 166. pontja vonatkozik erre. Ennek megfelelően a Szent szó mindig nagybetűs, az esetleges további jelző viszont kis- és nagybetűvel is írható: például az Assisi Szent Ferenc és az assisi Szent Ferenc alakot (Akh. 433. o.; OH. 476. o.) egyaránt helyesnek tekintik a szabályzatok. Ha a származási helyet jelölő szó nem a név része hagyományosan, hanem csak alkalmi jelző (az előbbi példával ellentétben), akkor kisbetűvel írandó: pl. a velencei Szent Gellért. ✮ Einstein2 vitalap 2014. október 20., 15:31 (CEST)

Hát igen... Én a "nagy"-nak minősített aprólékokat is (mint III. Alexandrosz) kisbetűvel írnám, mert csak bonyolítja a helyzetet. A konkrét esetben az a baj, hogy abszolút nem derül ki a példából, hogy ugyan Szent Erzsébet szentje nagybetűvel írandó, de egyáltalán melyik Erzsébetről van szó? A biblikuson kívül vannak történelmi Erzsébetek is. Ők is? És mi van a tegnap szentté avatott szentekkel, akik nem történelmi személyek? Vagy ettől már azok lettek? – LADis LA ék.jpgpankuš 2014. október 20., 18:25 (CEST)

A Biblia könyveinek rövidítései

Van valami konvenciónk arra, hogy a Biblia egyes könyveire hogy hivatkozunk, amikor egy-egy Biblia-idézet helyét akarjuk megadni? A kérdés apropóját ez a szerkesztés adja, ahogy @Voxfax: a „János 11,1-44” alakú hivatkozásokat rendre „Jn 11,1-44” alakúra cserélte. --Malatinszky vita 2014. szeptember 16., 13:22 (CEST)

Bocsánat, de csak az evangélisták nevét rövidítettem, akik csak az Újszövetségben érintettek, ami téged nemigen kell, hogy am blokk a Bibliában zavarjon. Ha a wiki keresőjébe beírod azt a két szót, hogy evangélisták rövidítése, háromból az első találat a válasz fenti kérdésedre: Evangélium 3.2 Rövidítés és szerzőség szakasz. Voxfax vita 2014. szeptember 16., 15:10 (CEST)

Az, hogy engem mi zavar „am blokk”, hadd legyen majd egy másik megbeszélés témája. Mindenesetre talán te is észrevetted, hogy már az általad hivatkozott Evangélium szócikk is háromféle rövidítést használ (János 3,16; Ján. 3,16 és Jn 3,16), így talán nem haszontalan tisztázni, hogy milyen szokványt követünk. Ráadásul vannak még ezek az evangélista-sablonjaink is, mint a {{János|3|16}}, ami pillanatnyilag a János 3,16 alakot generálja. Malatinszky vita 2014. szeptember 16., 15:33 (CEST)
Csak a Rövidítés és szerzőség szakaszra hivatkoztam. Abban igazad van, hogy újszövetségi rövidítéseim apropóján az egész Bibliára jogos a kérdés. Bocsi. Voxfax vita 2014. szeptember 16., 16:20 (CEST)

Van valami különös oka a rövidítésnek? A „Jn” egyszerűen nem érthető, első ránézésre valami hibának tűnik. Miért rossza az, ha kiírjuk, hogy „János”, vagy akár „János evangéliuma”? Úgy talán még én is megérteném… Samat üzenetrögzítő 2014. szeptember 16., 15:37 (CEST)

A rövidítésnek nyilván a nyomtatandó papírral való takarékosság volt az oka, mint a lexikonokban használt szabálytalan rövidítéseknek is. Furcsa, hogy pont az mondja, aki kiprovokálta e vita felmelegítését, de táblázatok stb. kivételével tényleg indokolatlan. Voxfax vita 2014. szeptember 16., 17:03 (CEST)

Néhány éve hosszú megbeszélések voltak a témáról (lásd Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív88#Hivatkozás a Biblia egyes helyeire és Szerkesztő:ELVe/Bibliai fejezetek és versek számjelölése), de úgy tudom, nem lett egyértelmű eredménye. ✮ Einstein2 vitalap 2014. szeptember 16., 15:41 (CEST)

Ez egy széles körben elterjedt rövidítés-mód. Ld. pl.: itt, itt és itt. Hasonlóképpen mint az RMIL, MEK, OH és társai. --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2014. szeptember 16., 16:23 (CEST)

Széles körben elterjedt mindkét rövidítés, a Jn és a Ján is. Nekem az a véleményem, hogy legyen egységes, de ki kéne választani, melyik, és azt a sablonban is átírni. Mellesleg ez szinte minden bibliai könyvre igaz (mármint hogy több rövidítése van). – LADis LA ék.jpgpankuš 2014. szeptember 16., 16:38 (CEST)

Gyurgyák: Szerkesztők és szerzők kézikönyve, 108–113. oldal. Itt vannak a rövidítések felekezetek szerint. --Vépi vita 2014. szeptember 16., 17:02 (CEST)

Szerintem nekünk nem kéne felekezetek szerint rövidíteni, mert maga a szerkesztőség elvileg semleges, az olvasók közül pedig mindenkit megcélzunk. Ha a sablon egyébként is linkel a megfelelő helyre, mindegy, melyik az. Ebben az esetben a legrövidebb bevett rövidítést javaslom. – LADis LA ék.jpgpankuš 2014. szeptember 16., 17:35 (CEST)

Tulajdonképpen az elnevezések változnak felekezetek szerint, a rövidítések nem, legfennebb annyi az eltérés (nem tudom, miért), hogy két vagy három betűből állnak. --Vépi vita 2014. szeptember 16., 18:22 (CEST)
Azonban akár rövidítve van, akár nem, marad az a probléma, hogy melyik megnevezési szokást kövessük. Könnyű a választás egy olyan cikkben, amelyiknek a témája szorosabban köthető valamelyik felekezethez, itt a szövegkörnyezet meghatározza a választást. Az általánosabb jellegű cikkek számára viszont valamilyen ökumenikus megoldást kéne választani, és egy olyan kiadvány megnevezéseit és rövidítéseit követni, ami a lehető legtöbbek számára jó kompromisszum. Egyes cikkekben pedig elképzelhetőnek tartom azt is, hogy helyenként zárójelben feltüntessünk más konvenciót követő megnevezést is.
Ami számjelöléseket illeti, erre az eLVe által készített javaslatot lehetne felhasználni, és olyan sablont kialakítani, ami egységesíti ezt.
--Karmela posta 2014. október 20., 07:35 (CEST)

A Biblia könyveire való hivatkozásnak minimum három nagyobb hagyománya van (zsidó, katolikus, protestáns), és nincsen vagy egyelőre még nem elterjedt ökumenikus megoldás. Nincsen tehát felekezetsemleges rendszer sem a megnevezésre, sem a rövidítésre. A WP-nek saját rendszert kell kialakítania. Többféle szempont is szóba jöhet, a probléma adott az egyes könyvekről szóló szócikkekben is.

Megtehetnénk pl., hogy az Ószövetség (/a héber Szentírás) könyveit elsődlegesen zsidó nevükön nevezzük (ez esetben pl. lehet követni a mérvadó IMIT-hagyományt, szívesen adok listát hozzá). Az Újszövetség könyvei esetében kisebb a gond, mert ott a két keresztény hagyomány nemigen tér el (legfeljebb apróságokban), ráadásul az ÚSz-ben nincsen különbség a kánonban sem.

Én annak idején azt javasoltam, hogy a könyvek neve a legegyszerűbb, legrövidebb és legmodernebb alakzat legyen, valahogy így, példa:

  • katolikus: Szent Pál apostol levele a korinthusbeliekhez
  • protestáns: Pál apostol levele a korinthusbeliekhez
  • WP: Pál levele a korinthosziakhoz.

Tehát előbb ezt kéne eldönteni, aztán ebből jöhet a rövidítési rendszer. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2014. október 23., 01:52 (CEST)

Delhi, Újdelhi, New Delhi

Mivel Újdelhi Delhire irányít át, a New Delhit is odairányítottam. Azután vettem csak észre, hogy az enwikin külön cikke van en:New Delhinek („Not to be confused with Delhi... New Delhi is the capital of India and seat of the executive, legislative, and judiciary branches of the Government of India” wikidata:Q987) és en:Delhinek („Not to be confused with New Delhi, the municipality... Delhi, also known as the National Capital Territory of India is the capital of India. ”, Wikidata:Q1353). Kérem a témát mélyebben ismerőket, hogy vizsgálják meg, hogy helyesek-e a magyar átirányítások és a Wikidata bejegyzések. --Karmela posta 2014. október 21., 14:09 (CEST)

Delhi nagyobb közigazgatási egység, egy kvázi külön állama Indiának, úgynevezett Fővárosi közigazgatási terület, egy több történelmi városrészt pl. Sáhdzsahánábád magába foglaló nagyváros. Ezen a területen belül fekszik Újdelhi, a szövetségi India tényleges fővárosa. Úgyhogy igaz, hogy Újdelhi nem egyenlő Delhivel, hanem csak annak területén belül fekszik. Az átirányítás tehát nem jó, inkább egyértelműsítésre lenne szükség. Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. október 21., 15:08 (CEST)

Csendes-óceáni-szigeteki Gyámsági Terület

Ennek az ENSZ gyámság alatt létezett nemzetközi jogalanynak lennék kíváncsi a címére, tud-e valaki arról, hogy van "hivatalos" magyar megnevezése vagy sem. Nagybetűk és kötőjelek szempontjából érdekel, a Gyámsági Terület itt megfelel a Köztársaság utótagnak országok hivatalos elnevezésében.

Korábban volt már egy kérdés-felelet, Pasztilla fájdalmasan rövid visszatérésekor mondott erre valamit.

Látom, hogy nagyon combosodik a hozzászólók köre, és én ennek nagyon örülök. Nekem is van egy ideillő kérdésem: Csendes-óceáni-szigeteki Gyámsági Terület (Trust Territory of the Pacific Islands). Jobb híján így szerepel ma egy-két lapon. Van ennek bevett magyar helyesírása? --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. január 28., 18:18 (CET)
Nem vagyok biztos benne, miért kell ezt teljes terjedelmében tulajdonnévként, kvázi államnévként kezelni, de inkább érezném a gyámsági területet valamiféle közigazgatási kategóriának, mint a megye vagy az autonóm terület. Ilyenformán azt sem gondolnám, hogy a címszó részének kell lennie ennek a gy.t.-nek. A nagyobb bajom az, hogy szerintem itt az Amerikai Csendes-óceáni-szigetekről van szó, úgyhogy szerintem: Amerikai Csendes-óceáni-szigetek és kész. Ha nagyon muszáj: Amerikai Csendes-óceáni-szigetek gyámsági terület. Pasztilla vita 2014. január 28., 18:31 (CET)
Köszönöm. Ebben az esetben nem egy jelenlegi, lakatlan szigeteket tartalmazó formációról van szó, hanem pl. 1982-ben a Marshall-szigeteket, Palaut, stb. magába foglaló ENSZ Gyámsági Területről, amelyet egyébként valóban az USA adminisztrált. Később azonban ezek az egységek mind függetlenné váltak, mára ez az alakulat eltűnt. A fenti írásban a zöld link azt jelzi, hogy ma is létezik az általad jelölt elnevezés egy "statisztikai" szigetcsoportra – ez nem az. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. január 28., 18:41 (CET)

A kérdés azonban továbbra is fennáll: hogyan nevezzem el a szócikket, hogyan szerepeltessem az Államok vezetőinek listájában stb. Előre is köszönöm, --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. október 24., 17:55 (CEST)

Mindenesetre világos az, hogy miért váltak ezek a szigetek függetlenné: a régi, tarthatatlan helyesírási állapot ellen lázadt föl a helyi lakosság. --Malatinszky vita 2014. október 24., 18:29 (CEST)

Alcímek

Kedves mindenki!
Alcímekkel mi a helyzet? Ha van egy mű, pl. "Három hídépítő" (Lengyel József), amelynek van egy "Elbeszélés egy alkotás előéletéről" alcíme, akkor hogy tüntessem fel, hogy az alcím?

  • Három hídépítő: Elbeszélés/elbeszélés egy alkotás előéletéről, kiadó stb.
  • Három hídépítő (Elbeszélés/elbeszélés egy alkotás előéletéről, kiadó stb.)
  • Három hídépítő; Elbeszélés/elbeszélés egy alkotás előéletéről
  • Nem kell feltüntetni
  • Egyik sem, valami más

Előre is köszönöm. Halász János üzenet 2014. október 27., 20:19 (CET)

Talán a Három hídépítő: Elbeszélés egy alkotás előéletéről a legmegfelelőbb. ✮ Einstein2 vitalap 2014. október 27., 20:29 (CET)

Köszönöm szépen!Halász János üzenet 2014. október 27., 20:32 (CET)

Igen, ez a jó, hiszen az alcím is része a címnek. Én kettőspont helyett pontot tennék, de nem tudom, hogy az helyes-e. Wikizoli vita 2014. október 27., 20:33 (CET)

@Halász János, Wikizoli:

  • {{CitLib|szerző= |cím= |alcím= |hely= |kiadó= |év= |oldal= }}

ez lesz belőle:

  • Lengyel József: Három hídépítő: Elbeszélés egy alkotás előéletéről. Budapest: Szépirodalmi. 1960.  

Bővebben a témáról:

--Karmela posta 2014. október 27., 20:43 (CET)

@Wikizoli: Köszönöm, ismerem a sablont csak kb 32-ből kb 25 linket belerakni nagyon nagy munka... Csak láttam valahol, hogy pontot raknak és nem kettőspontyot, gondoltam rákérdezek. Halász János üzenet 2014. október 28., 22:10 (CET)

@Halász János: a sablon használata nem nagyobb munka, mint kézzel beírni a helyes formátumban, csak ki kell másolni a sablont és kitölteni, és az eredmény szebb, esztétoikusabb, ráadásul egységes minden szócikkben és még a robotoknak is könnyebb kezelni (pl. halott linkek cseréjénél, vagy egyéb, robot által feldolgozható munkánál, statisztikánál stb.) A sablonok éppen hogy megkönnyítik a forrásolást. A szerkesztőfelületen sablonbeszúró gomb is van, amivel egyszerűbb a kitöltés is, nem kell másolgatni. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 29., 08:53 (CET)

Közéleti szereplő, közszereplő, közéleti személyiség

Fogalomzavart sejtek – a fogalomzavar vagy bennem van, vagy egyes Wikipédia-cikkek bevezetőjében. Eddig úgy tudtam, hogy a közéleti személyiség az ugyanaz, mint a közéleti szereplő, amit kedvenc enciklopédiám így határoz meg: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.

Máshol még ilyen meghatározást is találtam: közéleti személyiség minden olyan személy, aki – akár hivatalos minőségben, akár nem hivatalos tisztséget betöltő személyként – egy tagállam nemzeti jogszabályai értelmében, illetve egy nemzetközi vagy nemzetek feletti szervezet vagy intézmény szabályzata alapján személyvédelemben részesül.

egint máshol: „közhatalmat gyakorló személyek, közszereplő politikusok”, „politikusok, köztisztséget betöltő vagy a közéletben szereplő személyek.” Közszereplésnek az a megnyilvánulás minősül, amely „befolyásolja a szűkebb vagy a tágabb társadalom életét, a helyi vagy az országos viszonyok alakulását”

Ilyet is találtam:

  • (1) lényegesen nagyobb hozzáférésük van a kommunikációs csatornákhoz, ezért több eséllyel tudnak fellépni a rágalom ellen, mint egy magánszemély,
  • (2) önként vállalták a szereplést, ezzel kitették magukat a közvélemény vizsla tekintetének és
  • (3) jelentős hatásuk van közügyekre.

Ezeknek a meghatározásoknak a fényében furcsa ez az igen vegyes lista:

a tartalmazza... közéleti személyiség keresőkérdés első néhány találata

    Kádár József (tanár)
    január 23. – Dés, 1939. február 12.) erdélyi magyar tanár, szakíró, közéleti személyiség . Tanulmányait az unitáriusok tordai gimnáziumában kezdte, ahol
    4 KB (394 szó) - 2014. április 29., 19:14
    InfoRádió
    számít az Aréna című interaktív magazin, amelynek naponta egy fontos közéleti személyiség, politikus, gazdasági vezető a vendége, akinek a hallgatók is tehetnek
    5 KB (382 szó) - 2014. május 20., 16:24
    Sutinske Toplice
    az ország egyik ismert gyógyfürdője, melyet számos ismert horvát közéleti személyiség is meglátogatott. Trianonig Varasd vármegye Zlatari járásához tartozott
    3 KB (190 szó) - 2013. március 12., 13:28
    Pattantyús-Ábrahám Géza
    gépészeti szakirodalom gazdagítója, sokoldalúan képzett, művelt közéleti személyiség. 1885. december 11-én született Selmecbányán. Illaván járt elemi
    5 KB (433 szó) - 2014. július 1., 20:45
    John Easterling
    John Easterling (becenevén „Amazon John”) amerikai üzletember, közéleti személyiség, egykori kalandor, a természet- és állatvédelem elkötelezett híve,
    7 KB (786 szó) - 2014. június 14., 00:25
    Jean Henri Dunant
    1828. május 8. – Heiden, 1910. október 30.) Nobel-békedíjas svájci közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója. Dunant 1828. május
    4 KB (345 szó) - 2014. szeptember 23., 18:06
    Schmuck Andor
    Ákos (Budapest, 1970. szeptember 2. – ) magyar baloldali politikus, közéleti személyiség. Középfokú üzleti tanulmányokat folytatott, majd osztálytársaival
    2 KB (267 szó) - 2014. szeptember 24., 20:26
    Bertrand Russell
    logikus, filozófus és szociológus, Kingston III. earlje, Nobel-díjas közéleti személyiség. Csaknem egy évszázados életútja tükrözi a kor fordulatait és eszmeáramlatait
    12 KB (997 szó) - 2014. szeptember 23., 19:02
    Ivo Andrić
    március 13.) boszniai származású jugoszláv Nobel-díjas író, költő, közéleti személyiség. Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia részét képező boszniai kisváros
    8 KB (646 szó) - 2014. szeptember 24., 20:15
    1875
    Julij Mihajlovics Brascsajko, kárpátaljai ruszin jogász, politikus, közéleti személyiség († 1955) április 24. – Huszka Jenő, zeneszerző († 1960) május 20
    7 KB (609 szó) - 2014. október 12., 10:21
    Korodi Attila
    Attila (Csíkszereda, 1977. június 23. –) romániai magyar politikus, közéleti személyiség. 2007–2008 között a Tăriceanu-kormányban, majd 2012-ben, az Ungureanu-kormányban
    3 KB (110 szó) - 2014. március 9., 08:05
    Sütő Enikő
    Dr. Sütő Enikő (Budapest, 1959. július 27.) modell, közéleti személyiség. Sütő Enikő 1959. július 27-én született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait
    3 KB (259 szó) - 2013. április 17., 03:05
    Lakat Jenő
    május 2.) a Dorogi Bányász labdarúgója, a Dorogi FC Örökös Tagja, közéleti személyiség. 1957 és 1967 között egy teljes évtizeden át volt a Dorogi Bányász
    3 KB (179 szó) - 2013. április 28., 22:43
    1892
    († 1955) október 10. – Ivo Andrić boszniai származású író, költő, közéleti személyiség († 1975) október 17. – Theodor Eicke német katona, a Totenkopf SS
    8 KB (718 szó) - 2014. május 9., 16:22
    Április 19.
    Julij Mihajlovics Brascsajko kárpátaljai ruszin jogász, politikus, közéleti személyiség († 1955) 1885 – Gózon Gyula Kossuth-díjas színész († 1972) 1892 –
    5 KB (614 szó) - 2014. szeptember 22., 15:17
    Arató Géza
    Arató Géza (Esztergom, 1954. április 22. –) pszichiáter, közéleti személyiség. Általános orvosi oklevelét a SOTE-n szerezte 1978-ban, majd 1982-ben idegorvosi
    2 KB (129 szó) - 2014. január 28., 11:52
    1872 a tudományban
    angol matematikus, logikus, filozófus és szociológus, Nobel-díjas közéleti személyiség († 1970) május 31. – Charles Greeley Abbot amerikai asztrofizikus
    1 KB (173 szó) - 2014. szeptember 1., 14:51
    1955
    Julij Mihajlovics Brascsajko, kárpátaljai ruszin jogász, politikus, közéleti személyiség (* 1875) november 5. – Maurice Utrillo francia festőművész (* 1883)
    11 KB (1 004 szó) - 2014. június 28., 16:59
    Sasvári Katalin
    Sasvári Katalin (Dorog, 1948. március 26. –) előadóművész, közéleti személyiség. Már fiatalon a dorogi szórakoztató zene egyik legismertebb képviselője
    868 B (103 szó) - 2014. február 15., 22:46
    Balázs Mihály (iparos)
    Balázs Mihály (Dorog, 1963. április 29. –) iparos, sportoló, közéleti személyiség, 2006 óta a Dorogi Sportmúzeum vezetője. Atlétaként országos ifjúsági
    2 KB (125 szó) - 2013. szeptember 12., 00:00

Mit is jelent tehát, hogy közéleti személyiség valaki? Többek közt Sütő Enikőnél megkérdőjelezem, hogy közéleti személyiség lenne. --Karmela posta 2014. október 23., 00:28 (CEST)

Nehéz erre válaszolni, mert már vannak egyénenkénti értelmezései a szónak és nehéz megmondani, hogy kinek a szava számít. Salamon László szerint (2014):

Tekintettel arra a határozatban a nemzetközi gyakorlatot bemutató részben külön is érintett tényre, hogy közéleti szereplő nem csak politikus lehet, tevékenységük bizonyos aspektusaival összefüggésben az állami és a privát szektorból egyaránt jóval tágabb személyi kört kell értenünk e fogalom alatt (pl.: az igazságszolgáltatás szereplőit, vezető beosztású köztisztviselőket, de adott esetben művészeket, médiaszemélyiségeket, stb. is).

Ez a vélemény megbízható, mert alkotmánybíró írta. Kulcsfontosságú részeknak itt a nem csak politikus lehet, az állami és a privát szektorból egyaránt jóval tágabb személyi kört kell értenünk idézeteket ill. a homályosabb részeket, vagyis az adott eset fogalmát tekintem és hogy vajon mi számít adott esetnek művészek, médiaszemélyiségek esetében ill., hogy ki a stb. az idézet végefelé?

Én a stb.-re a választ úgy gondolom Bayer Judit médiajogász adta meg a legjobban, Salamon Lászlónál korábban, 2005-ben, aki azt írta, hogy Nyilvánvalóan nem csupán a közhatalmat birtokló, politikai közszereplőket tekinti ilyennek, mivel megemlíti a „művészi, tudományos, illetve irodalmi működés körén kívül eső, így tehát az »egyébként« közszereplést vállaló személy” esetét is. Ebből arra következtethetünk, hogy a művész, az irodalmár stb. is közszereplőnek minősül, és ehhez képest vannak „egyéb” közszereplők.

Mint látjuk, a hatályos joganyag nem kínál egzakt definíciót a közszereplő fogalmára, de a körülírások nem is zárják ki, hogy az a nem politikai közélet szereplőire is vonatkozzon.

Vagyis a jog 2005-ben nem volt merev e tekintetben (az idézeteim forráslinkjeit lásd: Szerkesztő:Apród#Közszereplő definíciója).

Sütő Enikőről: érdekes módon az egészséghíd kapcsán ([4]) kapcsán kezdték el kiemelni, hogy közéleti személyiség (engem más aggaszt, hogy a szócikk első sorában tényleg szükséges a dr. a vezetékneve előtt). Egyébként nehéz mindegyik esetben nyilatkozni, mert ráadásul a felsorolásba véletlenül nem életrajzok (Inforádió, Sutinske Toplice) is belekerültek bájtostul. Apród vita 2014. október 23., 02:44 (CEST)

Mindenesetre a mellrák elleni civil szervezeti küzdelem, mivel eléggé látványos volt, befolyásolja a társadalom életét, gondolkodását. Apród vita 2014. október 23., 02:52 (CEST)

Avval a kívánalommal egyetértetek, hogy csak olyasvalakit nevezzük közéleti személyiségnek, akinek jelentős hatása van a közügyekre? --Karmela posta 2014. október 24., 10:07 (CEST)

@Karmela: Így, hogy csak ketten beszéltünk mindvégig ezen a falon a témáról, nehéz erre válaszolni, mivel a téma súlyához képest egy vagy két személy döntése kevésnek számít. Apród vita 2014. november 1., 01:25 (CET)

Zeneművek címének egyértelműsítése

Jelenleg ez elég össze-vissza megy:

0;
* [[Hamlet (Liszt)|Hamlet]], Liszt Ferenc szimfonikus költeménye
* [[Hamlet (Szokolay-opera)|Hamlet]], Szokolay Sándor operája
* [[Hamlet (Thomas operája)|Hamlet]], Ambroise Thomas operája

Azonban ha valamilyen következetes címválasztást szeretnénk, akkor ezek közül kéne választani szerintem:

1
* [[Hamlet (Liszt)|Hamlet]], Liszt Ferenc szimfonikus költeménye
* [[Hamlet (Szokolay)|Hamlet]], Szokolay Sándor operája
* [[Hamlet (Thomas)|Hamlet]], Ambroise Thomas operája
2
* [[Hamlet (Liszt szimfonikus költeménye)|Hamlet]], Liszt Ferenc szimfonikus költeménye
* [[Hamlet (Szokolay operája)|Hamlet]], Szokolay Sándor operája
* [[Hamlet (Thomas operája)|Hamlet]], Ambroise Thomas operája
3
* [[Hamlet (szimfonikus költemény)|Hamlet]], Liszt Ferenc szimfonikus költeménye
* [[Hamlet (Szokolay-opera)|Hamlet]], Szokolay Sándor operája
* [[Hamlet (Thomas-opera)|Hamlet]], Ambroise Thomas operája
4
* [[Hamlet (szimfonikus költemény)|Hamlet]], Liszt Ferenc szimfonikus költeménye
* [[Hamlet (opera, Szokolay)|Hamlet]], Szokolay Sándor operája
* [[Hamlet (opera, Thomas)|Hamlet]], Ambroise Thomas operája

Ezek a változatok önmagukban következetesek. Melyik az igazi szerintetek?

  • Az én véleményem róluk: Az első a legrövidebb. A másodikat tartom a legtermészetesebbnek. A harmadikat kissé nyögvenyelősnek érzem, de azért elmegy. Más egyértelműsítésekhez a negyedik hasonlít leginkább, de ez is kissé nehézkes szerintem. Én a másodikra szavazok, már csak azért is, mert ezen a módon biztosan nem kell változtatgatni a címet egy újabb mű felbukkanásakor. De bármelyikkel meg tudnék békülni, fő, hogy legyen következetes a címadás.
Hogyan szokták ezt a nyomtatott lexikonokban megoldani?

--Karmela posta 2014. november 1., 09:53 (CET)

Én a negyediket pártolom, mert az illeszkedik a többi egyértelműsítéshez: először megmondjuk, hogy micsoda (opera, szimfonikus költemény stb.), és ha az nem elég, akkor hozzáteszünk még egy szűkítő feltételt. Te csak a zeneművekről írsz, de nyilván tartozhat a sorba más, például film is; a második sorozatban elég idétlenül mutatna a [[Hamlet (film, 1948)]], oda [[Hamlet (Olivier filmje)]] illene. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 1., 10:12 (CET)

@Hkoala: Témakörönként különbözhetnek az egyértelműsítési szisztémák, és ha van egy természetes lehetőség, mint például „Szokolay operája”, azt jó lenne kihasználni. Hiszen az uralkodók egyértelműsítésének is megvan a maga rendszere, de ettől még nem hagyjuk magunkat befolyásolni például a VIII. Henrik angol király-ról szóló filmek egyértelműsítésekor. --Karmela posta 2014. november 1., 10:59 (CET)
@Karmela: Az uralkodók a kivételek :-) Abban viszont elég egységes a rendszer, hogy lehetőség szerint rövid alakot használunk: nem írjuk azt a Hamlet (film, 1948) helyett, hogy Hamlet (1948-as film). Más: Az 1-es változat nem biztos, hogy minden esetben alkalmazható; ha egy zeneszerző azonos témában írt operát, balettet meg szimfonikus költeményt is, akkor valamilyen formában (2., 3. vagy 4.) tovább kell menni. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 1., 13:05 (CET)

A zenei albumoknál [[(ABC (XYZ-album)|ABC]], az XYZ együttes/előadó albuma forma a szokvány, tehát ennek nyomán Hamlet (Szokolay-opera) lenne. Ha a zeneművek, filmek, stb. nem ugyanabban az évben készültek/mutatták be, akkor egyszerűebb évszámmal egyértelműsíteni, pl. Hamlet (film, 1948) Volt példa arra, hogy a holland és a cseh Turbo együttesnek is volt azonos című, ú.n. "S/T" (self-titled) albuma, ami lehetett volna Turbo (holland Turbo-album) és Turbo (cseh Turbo-album), ami teljesen jó megoldás és logikus is, viszont az egyszerűség kedvéért szerintem jobb a Turbo (album, 1979) és Turbo (album, 1984) Gyurika vita 2014. november 1., 10:56 (CET)

@Gyurika: Nem világos nekem, hogy te általában a harmadik változatot alkalmaznád eseti eltérésekkel, vagy inkább a negyediket egységesen, vagy valami mást gondolsz? --Karmela posta 2014. november 1., 11:06 (CET)

3. Gyurika vita 2014. november 1., 11:24 (CET)

Karmela, Hkoala: zenemű a Csajkovszkij:b-moll zongoraverseny is, meg a Mozart: 40. szimfónia is... Vagy ezekre elég lesz akkor gondolni, amikor már odaérünk a hídhoz? ; --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. november 1., 18:24 (CET)

Úgy szoktuk... :)
Az általad felhozott példáknak az a közös jegye, hogy a zeneszerző neve már eleve elengedhetetlen, különben csak számozás, hangnem és a műfaj van benne megjelölve. A műfaj ezeknél része a címnek. Más lehetne esetleg a helyzet olyasminél, mint mondjuk a Holdfény szonáta, ami azonban mégis a legtöbb nyelven Klaviersonate Nr. 14 (Beethoven) típusú címmel szerepel, nem a ragadványnevén. (Off: Vannak azonban gondosan megválasztott címek is, amikhez biztosan nem kell egyértelműsítés: en:Ouvertüre zum "Fliegenden Holländer", wie sie eine schlechte Kurkapelle morgens um 7 am Brunnen vom Blatt spielt :)
--Karmela posta 2014. november 1., 19:44 (CET)
Kezdem belátni, hogy az lesz a hajlékonyabb megoldás, amit Hkoala is javasol, tehát a négyes számú változat a fent felsoroltakból. Ehhez lehet jobban hozzáilleszteni más típusú zeneműveket is. Tehát az eddigiek alapján így nézne ez ki: előrevenni a mű címének tekinthető részt, ha ez nem egyértelmű, akkor zárójelben jöhet a műfaj (már ha a műfaj nem volt eleve része a mű címének), majd szükség esetén vessző után jön a zárójelben a zeneszerző (vagy az együttes/énekes) neve is, és ha ez sem elég az egyértelműséghez, akkor újabb vessző után jön a publikáció vagy a keletkezés évszáma.
Összepasszolna-e ez a szisztéma az albumokkal is?
--Karmela posta 2014. november 1., 20:44 (CET)

Szingapúri nevek

Lenne egy kérdésem a megírandó fontos cikkek közé tett Lee Kuan Yew linkjével kapcsolatosan. Szingapúri neveket milyen formában írjunk? Az állam hivatalos nyelve az angol, a mandarin és a maláj is. Lakosságának túlnyomó része kínai származású. Én amellett lennék, hogy a kínai névvel rendelkezőkre vonatkozzék a WP:KÍNAI, tehát Lee Kuan Yew a pinjin Lǐ Guāng-yào alapján Li Kuang-jao néven kellene szerepelnie. Aki angolos keresztnevet használ hivatalosan, pl. Sylvia Lim, az maradjon így. A más nemzetiségű szingapúriakra vonatkozzon a saját anyanyelvének átírása, kivéve, ha angolosított nevet használ hivatalosan. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 28., 16:37 (CET)

A kérdés jogos, és első lépésben fontos felismernünk, hogy az akadémiai szabályok megtartása mellett is van választásunk, amennyiben eldönthetjük, hogy a kínait vagy a két latin betűs hivatalos nyelv egyikét tekintjük kiindulópontnak.

Én nehézkesnek tartom azt, hogy minden név esetében elemezzük, hogy ez most kínai vagy angolos név-e. Lee Kuan Yew esetében például a Lee széles körben használatos angol név (kereszt- és vezetéknévként is, gondoljunk pl. Lee Harvey Oswaldra vagy Robert E. Leere), és a 'tiszafa' jelentésű Yew is jól láthatóan angolos név (védencem, Ördög úr szerint :-)). Ráadásul az ő eredeti neve Harry Lee Kuan Yew, ami méginkább ráerősít az angolos jellegre. Ráadásul-ráadásul, a miniszterelnök úrnak van egy húga, akit Monica Leenek hívnak, és akkor a javasolt szabály szerint az ő nevét nem írnánk át. Nem abszurd az, hogy egy testvérpárból (akik közül egyik se vándorolt ki) az egyik nevét a WP:KíNAI alapján átírjuk, a másikat meg nem? Biztos, hogy minden alkalommal bele akarunk menni egy ilyen hohmecolásba hajló vitába a név jellegéről?

Sokkal célszerűbb lenne az angolos írásmódot elfogadni elsődlegesnek, és abban az alakban írni a neveket a Wikipédián is. Ezzel még mindig megfelelünk az AkH.11 214.-ben lefektetett szabálynak, miközben megkönnyítjük a magunk dolgát, elkerüljük a potenciális vitákat és nem egyedi, esetenként szubjektív döntésektől tesszük függővé a nevek helyesírását. --Malatinszky vita 2014. október 28., 17:24 (CET)

  • Malatinszky +1 – Winston vita 2014. október 28., 17:45 (CET)

Malatinszky szerktárs félreértelmezi a nevet, a Lee Kuan Yewnak ugyanis a világon semmi köze a Yew nevű angol szóhoz, a Lee Oswald Lee-je meg az ő Leeje is tök más vezetéknév. Ennek az úrnak a kínai neve van idióta módon angol átírással írva (ez a fajta átírás szokásos a kantoni nevekre, ami külön viccessé teszi, hisz az úrnak nem a kantoni az anyanyelve). Amúgy a szócikkében az is benne van, hogy még fiatalkorában elhagyta a Harryt, mert az a "gyarmatos" kötelező neve volt. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. október 28., 19:14 (CET)

Teemeah szerktárs nem veszi észre az iróniát, pedig ott a szmájli. :) Figyelmen kívül hagyja ezenkívül M. mondandójának ettől teljesen független lényegét is, miszerint is az egyszerűbb megoldás a jobb. Mivel pediglen nevezett városállamnak van latin betűkkel írt hivatalos nyelve, ennélfogva minden bizonnyal valamennyi polgárának van latin betűkkel írt hivatalos neve, ésszerűbb azt használni minden esetben, mint egyenként eldönteni, hogy fogjuk a létező és könnyen alkalmazható latin betűs nevet, vagy inkább mégis átírjuk a kínait. – Winston vita 2014. október 29., 13:00 (CET)

Ha nem az angol nevet tekintjük irányadónak, akkor ilyen problémákba ütközhetünk, mint ebben a cikkben a kínai(!) Nanjang Műszaki Egyetem, amiről aztán heves vita támadt a Leiterjakab facebook oldalon is.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2014. október 29., 19:04 (CET)

Bizarr módon a szóban forgó ország neve magyarul Szingapúr. --Pagony foxhole 2014. október 29., 19:07 (CET)

Miért lenne bizarr? Az Egyesült Államok sem United States of America magyarul, és Franciaország sem France. Wikizoli vita 2014. október 29., 20:24 (CET)

Mert egy átírt nevű állam állampolgárairól folyik a szó, arról, hogy átírjuk-e a nevüket. A példáid egyébként rosszak, erre már nyilván magad is rájöttél. --Pagony foxhole 2014. október 29., 20:27 (CET)

Miből is van átírva a Szingapúr szó? --Malatinszky vita 2014. október 29., 21:07 (CET)

Többé-kevésbé tamilból, úgy látom. --Pagony foxhole 2014. október 29., 21:19 (CET)

Hacsak nem, mondjuk, német jövevényszó. De mindegy is, ez nem releváns a szingapúri nevek átírása szempontjából. (Az orosz nevek átírása vagy át-nem-írása szempontjából sem szempont az, hogy Oroszország neve magyarul nem Rosszija.) Malatinszky vita 2014. október 29., 22:02 (CET)

Nem hinném, nem olyan régen Singapore volt a térképeinken. சிங்கப்பூர்: sɪŋgəppuːr. --Pagony foxhole 2014. október 29., 23:16 (CET)

Igen, tamil, Szingappúr a pontos átírása. Ez magyarosodott valamikor Szingapúrrá. Sima transzliteráció, ahogy a keleti írások nagy része, azaz minden írásjelnek egy adott hang, fonéma felel meg (persze van, hogy több is, az írásjel adott szóban elfoglalt helye szerint). A lényeg tehát, hogy ejtés szerint írunk át (ezt tették az angolok is, csak náluk Szingapúr=Singapore az írásmód). Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. október 30., 08:37 (CET)

Úgy van-e, hogy ha az ottaniaknak az angol is hivatalos nyelve, akkor mindenkinek van hivatalos latin írású neve is? --Karmela posta 2014. november 1., 20:14 (CET)

@Karmela: ott sem egyértelmű az átírása a más írású neveknek, hiába "van" latin betűs nevük is. Lásd a mellékelt személyigazolvány képét. Ha ez a hölgy nevezetes lenne és cikket kéne írni róla, mi lenne a cikkcíme így? Wee Seok Hua, Jacqueline (Huang Shuhua, Jacqueline), mert ez van latin betűvel a személyijébe felvésve? Teljesen nyilvánvalóan össze-vissza átírási rendszereket használnak a nem latin betűs nevek átírására Szingapúrban. Viszont a hölgynek ott van az ID-ban kínai írásjegyekkel is a neve, ami Huang Su-hua mandarinból átírva magyarosan. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. november 2., 21:36 (CET)

@Teemeah, nem irigylem az ottani anyakönyvi hivatalt, amikor ki kell keresni valakinek az adatait :)
Ha jól sejtem, akkor az igazolványban elsőként megadott név a latin betűs hivatalos név, a zárójelbe tett szöveg pedig kiejtési útmutató a rákövetkező kínai írásjegyekhez. Ha ez így van, akkor én a latin betűs hivatalos nevet választanám cikkcímül, és mind a magyaros, mind az angolos átírású változatból átirányítást csinálnék.
--Karmela posta 2014. november 2., 21:53 (CET)
@Karmela: Nem kiejtési útmutató... Az első átírás a kantoni nyelvű átírt olvasata a kínai írásjegyeknek, a második a mandarin. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. november 2., 22:36 (CET)
És az első nem a hivatalosan használt latin betűs név is egyben? A személyi igazolvány beosztása ugyanis bennem ezt a benyomást kelti. --Karmela posta 2014. november 3., 08:15 (CET)
Mind a három a név kategóriában van, vagyis mind a 3 hivatalos. Xiaolong Chinese black dragon.svg Üzenő 2014. november 3., 12:43 (CET)
Pech. Ebben az esetben ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. --Karmela posta 2014. november 3., 13:08 (CET)

Xantus János

Nálunk Xántus János ékezettel, az egyértelműsítő Xantus János, ugyanakkor iskola viseli a nevét Xántusként, az OH szerint azonban Xantus (1483 o.). Átnevezhető Xantusra? Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. október 28., 21:17 (CET)

Ha az OH már letette a voksot, szerintem is maradjunk annál. Természetesen csak az életrajzi cikknél, az iskola neve az, ami. --Karmela posta 2014. október 29., 10:49 (CET)
Szerintem meg ne az OH döntsön már arról, hogy valaki hogy írta a családnevét. Négyből három gyászjelentésén Xántusként szerepel, Szinnyei is ékezettel hozza, egyik művén is úgy szerepel: [5] Gyurika vita 2014. november 1., 16:00 (CET)
Időközben én is így gondolom, lásd a megjegyzéseimet lejjebb. --Karmela posta 2014. november 1., 16:12 (CET)
Leginkább egy saját névaláírás kellene, mert sokszor még a sírkő és felekezeti anyakönyv sem döntő. Gyurika vita 2014. november 1., 16:37 (CET)
Az egyértelműsítő cikkein belül több Xántus és Xantus családtag látható: még ha Xantus névvel is lett híres tudós emigrációban, azelőtt Magyarországon Xántusnak vagy Xantusnak írta-e a nevét? Vagy pedig nem az a név számít itt, amivel született, hanem amin ismerik tudósként? Oliv0 vita 2014. október 29., 11:35 (CET)
  • Találtam egy 2001-es kiadású könyvet, ami hosszan és érdekeseket ír Xantus-Xántus életéről, munkájáról, és a jelentéseiről is, amik értékeik mellett bizony olykor plágiumnak, nem ritkán fikciónak tekinthetőek: Early Southwest Ornithologists, 1528-1900 von Dan Lewis Fischer (2001). Fischer mindenesetre következetesen Xántust ír, eszerint a University of Arizona Press ékezetesként ismeri. És itt is:
„János Xántus went by a variety of names throughout his career (e.g., John Xantus, Louis Vesey, and John Louis Xantus deVesey), but this was his given name at the time of his birth” Edward O. Moll: János Xántus and Fort Tejon or How the Night Lizards Got Their Name Uni. of Arizona (2003)
Megjegyzem ebből az írásból is kiderül, hogy a Wikipédia-cikk hiányos, mert hallgat nevéhez fűződő kreatív kutatási beszámolókról, amit egy 1934-ben megjelent könyv nyomán „Xántus-hagyománynak” (Harry Harris: Notes on the Xantus Tradition) neveznek, pedig ez aktuálisan is tudománytörténeti témája különböző kutatóknak. Esetleg azért ilyen tapintatos a cikk, nehogy kényelmetlen helyzetbe hozza a Xántusról elnevezett iskolát?
--Karmela posta 2014. november 1., 15:36 (CET)

Nem ragaszkodom egyik változathoz sem, csak egyértelművé kellene tenni, azért tettem fel a kérdést ide. Mivel a kérdés négy napja itt van, végül átneveztem az OH-ra hivatkozva. Ha az OH szerinti írásmód mégsem lenne megfelelő nekünk, vissza lehet állítani, azzal a megjegyzéssel, hogy eltérünk tőle ezért meg ezért, kutatásaink szerint stb. (egyébként nem tudom, minden Xantus/Xántus egyformán írja a nevét, illetve melyik Jánosról van szó, a földrajtudósról, etnológusról, vagy az utazóról?). Egyértelmű állásfoglalást kellene kérni a szakértőktől és ahhoz tartani magunkat. Az is lehet, hogy az OH elírás. Javasolnám, hogy amíg nem tudunk biztosat, maradjon az OH, ha már mindenben igazodunk hozzá. Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. november 1., 18:21 (CET)

Az egyértelműsítőn két XJ a-val, kettő pedig (az átnevezettnek a fia illetve unokaöccse) á-val szerepel. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 1., 21:19 (CET)

Hogy a néprajzos nem Xantus volt, arra a fél karomat fel merném tenni, de nem tartok itthon életrajzi lexikont, amely a filmrendező kivételével ne á-val hozná az összes Xántusokat. (Annak idején az etnológus cikkét piszkálgattam én is, a másikat meg egyenesen én neveztem át á-ra). Pasztilla vita 2014. november 2., 22:47 (CET)

Abból, amit fentebb beidéztem, kiderül az utazóról, hogy az élete során változatos neveket vett fel, tehát az aláírása sem segítene rajtunk, mert attól függött, hogy életének melyik szakaszában, és hogy éppen kinek írt. Ma az Arizonai egyetem tudománytörténészei is veszik a fáradságot, hogy kitegyék az ékezetet a nevére úgy, mint az a születéskori nevén is volt. Az OH-val ezúttal az a baj, hogy nem tudni, melyik személyre gondolt. --Karmela posta 2014. november 3., 08:39 (CET)

Akkor szerintem állítsuk vissza a korábbi változatot. Gyurika vita 2014. november 3., 08:55 (CET)

@Karmela:: Az OH általánosan Xantus Jánosra gondolt szerintem. Ha Xántus, akkor fel kell venni a nevét az OH-tól való eltérések közé is. Ha az OH-t figyelmen kívül hagyjuk, akkor oda kellene írni a visszanevezéshez, hogy mi alapján. Pl., hogy melyik életrajzi lexikonok szerint, vagy az Arizonai egyetem tudománytörténészei szerint, ilyesmi. Előbb utóbb lesz valaki (mint most én) aki az OH-ra hivatkozva megint át akarja nevezni őket. Az egyértelműsítésnél is egységesítsünk, vagy az maradjon ilyen vegyes? Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. november 3., 09:37 (CET)

@Ogodej, megtennéd, hogy beirod az OH-tól való eltérésekhez? Az indoklásban ezekre lehetne hivatkozni:
Szerintem ugyanarra az egyértelműsítőre valóak a Xantusok is, a Xántusok is, hiszen ezeknek az írásképük is, kiejtésük is nagyon hasonló. Tehát én valahogy így képzelem el az egyértelműsítő lapot:
  • [[Xántus János (etnológus)|Xántus János]] (1825–1894), etnológus, természettudós, utazó születési nevén, további nevei: Xantus János, Louis Vesey, John Xántus de Vesey, John Xántus, John Louis Xantus deVesey. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Xantus”
  • [[Xántus János (földrajztudós, 1888–1962)|Xántus János]] (1888–1962), id. Xántus János, földrajzi író, utazó, az etnológus Xántus János unokaöccse
  • [[Xántus János (földrajztudós, 1917–1982)|Xántus János]] (1917–1982), ifj.Xántus János, földrajztudós, utazó, id. Xántus János fia
  • [[Xantus János (filmrendező)|Xantus János]] (1953–2012) filmrendező
@Pasztilla,, úgyis tőled van a cikk legnagyobb része, átneveznéd egy frappáns szerköffel, és esetleg ki is egészíthetnéd a nevekről szóló önálló szakasszal, vagy a bevezetőben összefoglalva a neveket? Jelenleg elszórva vannak a cikkben a névváltozatok, és nyilvánvaló, hogy kéne a cikkbe erről valami könnyebben megtalálható is.
--Karmela posta 2014. november 3., 12:23 (CET)

Beírtam az eltérések közé, visszanevezni szerintem nem fogom tudni, mivel már volt ez a neve. Itt adminos segítség kell. Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. november 3., 15:20 (CET)

Mért kell ehhez admin? Simán vissza tudtam nevezni. Gyurika vita 2014. november 3., 15:27 (CET)

Zeller

Tudna valaki segíteni abban, hogy ha forrásban lévő halványító zeller (és egybe vagy külön?) helyett halványított zellert írunk (ami szerintem is így jó), akkor a források említéseit simán figyelmen kívül lehet hagyni? (Vagyis engem csak az zavar, hogy zöldségszakirodalomban is miért halványító és miért csak a wikiszerkesztő tudja ilyen szépen elmagyarázni?) A zeller cikkben van. --Yera vita 2014. október 31., 12:07 (CET)

Kérdéseidre sorban: az, hogy a halványító zeller egy vagy két szó, attól függ, hogy mit is akar jelenteni. Ha a metélőhagymához hasonló állandósult szókapcsolat, akkor egybeírjuk, ha meg az undorító kelbimbóhoz hasonló alkalmi összetétel, akkor nem. A források említéseit a Wikipédián nem hagyjuk figyelmen kívül, hanem kell keresni valami megbízható forrást erre az egész halványítási eljárásról szóló történetre (engem laikusként az is érdekelne, hogy mi a bánatnak kell a zellerszárat halványítani). A harmadik kérdésedre, tehát hogy téged mi zavar egyedül, nyilván csak te tudsz válaszolni. --Malatinszky vita 2014. október 31., 12:39 (CET)

Úgy találtam, hogy ennek a zellerfajtának (Apium graveolens var. dulce) más nevei is vannak: szárzeller és rúdzeller, ugyanis nem a gumóját, hanem a szárát eszik. A gumója jelentéktelen, és különben is sűrűbben ültetik és be is árnyékolják. Ettől felnyurgul, kevésbé képződnek benne keserű anyagok, édesebb marad, sokkal hosszabb és lágyabb szára lesz, nem annyira rostos. A halványítás (blanching) mikéntjéről: Learn About Blanching Celery In The Garden És egy használható cikk magyar nyelven: Mire jó a szárzeller? --Karmela posta 2014. november 1., 10:41 (CET)

Priszternél is különírva szerepel, de megmondom őszintén, nem értem, miért. A metélőzeller neve viszont már egybeírva aszerint, ahogy' az a magyar növénynevek helyesírási szabályában a 8. d) alpontban is említésre kerül: „8. Egybeírandók a nemzetségnévvel a minőségjelzők, ha [...] d) azok az -ó, -ő végű melléknévi igenevek, melyeknél a nemzetségnév jelzője a fajjal nem cselekvő, hanem szenvedő viszonyban áll”, s példaként hozza a kifejtőborsó, kötőkáka, kötözősaláta, metélőhagyma, savanyítóuborka, sütőtök neveket. Az igaz, hogy az Apium graveolens var. dulce esetében itt nem fajnévről, hanem változat nevéről van szó, de ezen taxonok nevének helyesírására vonatkozó passzus (21. pont) végeredményben azt írja, hogy „a fajneveknél említett szabályokat (6–8.) alkalmazzuk”. Ebből és a fent említett szómagyarázatból (hogy mit is jelent a „halványító” elnevezés) arra a következtetésre jutok magamban, hogy a halványítózeller így, egybeírva helyes, mivel nem a zeller halványít, hanem a zellert halványítják. --Sphenodon vita 2014. november 1., 20:45 (CET)

Van olyan neve is, hogy halvány zeller, meg olyan is, hogy halványított zeller. Alkalmi szókapcsolatnak tűnik az összes halványozás, és eljárást ír le, nem a növényt magát, így én a különírás pártján vagyok. Akkor már a forrásolhatóak közül inkább a rúdzeller vagy a szárzeller megnevezés a jó, hiszen ez öröklött tulajdonságával fogja meg. Persze legjobb, ha az összes lehetséges nevét felsoroljuk. --Karmela posta 2014. november 3., 08:54 (CET)

Köszönöm a válaszokat és Karmelának a forrást! A halványító és halványítottal kapcsolatban nem világosodtam meg, de részemről most már mindegy, nem ez az egyetlen eset amit nem értek szép anyanyelvemen. --Yera vita 2014. november 3., 10:07 (CET)

Kalotta-modell

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaSzaszicska vita 2014. november 3., 19:08 (CET)

Ez miért/tényleg kötőjeles? Szaszicska vita 2014. november 2., 20:03 (CET)

Semmiért. Osiris Idegen szavak szótára, p. 518 --hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2014. november 3., 11:58 (CET)

Köszi! Sajnos nekem nincs meg. Szaszicska vita 2014. november 3., 19:08 (CET)

Javaslat tömeges átnevezésre

Az Erdély-műhely vitalapjára írtam, de esetleg mások is hozzá akarnának szólni, ezért teszek ide egy linket: Wikipédia-vita:Erdély-műhely#Tömeges átnevezés. @Adam78, Bennó, Einstein2, Pagony, Pasztilla, Pataki Márta, Vungadu: különösen szeretném, ha ti is megnéznétek. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 6., 21:13 (CET)

UEFA Ífjúsági Liga

Szerintem ennek a cíkknek a címében több hiba is van. Aki jól ért hozzá az kérem javítsa! Köszönöm! Engusz vita 2014. november 7., 05:18 (CET)

Úgy jobb lenne hogy UEFA Youth League?--Levibarca vita 2014. november 7., 18:28 (CET)

A "nagy BL" mintájára kellene elnevezni. Pl. UEFA-ifjúsági-bajnokok ligája. De a TMB alatt nem szabad átnevezni. DVTK KIADÓ vita 2014. november 7., 18:56 (CET)

Értem s akkor most ha átjavítom akkor is törölni fogják??? S nem tudnál valamit csinálni hogy megmaradjon ez a cikk??--Levibarca vita 2014. november 7., 20:12 (CET)

Majd a TMB-n eldől. Az a baj a cikkel, hogy a témája nem nevezetes, nincs interwikije se. A Labdarúgásműhelynek van egy Kért cikkek rovata, ott találsz megírandó cikkeket, ha a kupasorozatok iránt érdeklődsz, ott van például a Skót labdarúgó-ligakupa. DVTK KIADÓ vita 2014. november 7., 21:04 (CET)

Értrm s kb mennyi idő múlva tudom meg hogy törlik vagy sem?--Levibarca vita 2014. november 7., 21:07 (CET)

A törlési útmutatóban ez áll: Ha semmi újabb, a javaslat menetét befolyásoló tényező nem merül fel, akkor a megbeszélések időtartama nagyjából 5 nap. Ettől eltérhet a lezáró adminisztrátor, ha nincs egyértelmű eredmény, vagy a törlést befolyásoló új információk merültek fel. Ettől igencsak eltérhet, jelenleg is van egy augusztus 15-én jelölt cikk törlésin, de az bonyolultabb ügy. DVTK KIADÓ vita 2014. november 7., 21:23 (CET)

Ja értem akor ezt kár volt megcsinálni ezt a cikket :)ja és tudnál ellenőrizni néhámy változást a férfi kézilabda EHF kupa 2008-2009-es kiírásában????--Levibarca vita 2014. november 7., 21:30 (CET)

Ellenőrizni nem tudok, csak a járőrök tudnak. DVTK KIADÓ vita 2014. november 8., 07:17 (CET)

Azt írták hogy maradhat a cikk de nem válaszolnak vissza a kérdésemre, hogy akkor most mi van végül is megmarad vagy mi lesz a cikkel???--Levibarca vita 2014. november 9., 19:34 (CET)

Ez az – általad is megtalált – törlési megbeszélésen dől el, a kocsmafalon semmilyen döntés nem fog születni; nem is érdemes itt érdeklődnöd. (Amúgy jó lenne, ha kérdésenként csak egy kérdőjelet használnál, kevésbé lenne számonkérő. Ez most olyan, mintha azt írnád, hogy mondjatok már valamit, de most azonnal!) --Tacsipacsi vita 2014. november 9., 19:49 (CET)

Szent Márton napja

Kötőjellel vagy külön kell-e írni a Márton-napot, illetve jelzőként: Márton-napi lakoma/felvonulás stb.? --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2014. november 9., 09:37 (CET)

Kötőjellel (OH 1035. o.) --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 9., 09:40 (CET)

Köszönöm, akkor jól írtam. :-) Én a nap címszónál kerestem, de ott nem volt egyértelmű. --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2014. november 9., 09:56 (CET)

Ma Qing-Hua (?) átírása

Ma Qinghua (angolul) Valaki tudja hogy hogy van a megfelelő, nyelvtanilag helyes magyar átírása ennek a kínai Formula–1-es pilótának a neve? --XXLVenom999 Gas mask.svgThe Bunker 2014. november 9., 20:07 (CET)

Az átírókütyü szerint Ma Csing-hua. ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 9., 20:29 (CET)
Nem is tudtam hogy ilyenünk is van. Köszi! :) ‑XXLVenom999 Gas mask.svgThe Bunker 2014. november 9., 20:48 (CET)

Három keresőlink az egyértelműsítő lapokra

Itt szólok, mert elsősorban ennek a kocsmafalnak a publikuma foglalkozik az egyértelműsítő lapokkal.

Szívesen kiegészíteném az {{egyért}} sablont úgy, hogy a doboz előtti három sorban felajánljon három linket is a cím szerinti kereséshez. Ezekkel így nézne ki például a „Gomba (egyértelműsítő lap)”:

  • Gomba, a gombák rendszertani országához (Fungi) tartozó élőlény
  • Gomba, község Pest megyében
  • Gomba, a budapesti Móricz Zsigmond körtér jellegzetes épülete
  • Gomba, korábbi megnevezése Nemesgomba községnek Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben, a Dunaszerdahelyi járásban

Hasonlók keresése:

  • az összes cikk, amelynek a címe azzal a szöveggel kezdődik, hogy „Gomba”
  • az összes cikk, amelynek a címében előfordul az a szöveg, hogy „Gomba” (vagy valami hasonlóan írt szövegrész)
  • az összes cikk, amelyben előfordul az a szöveg, hogy „Gomba” (vagy valami hasonlóan írt szövegrész)

Az olvasók életének megkönnyítésén túl még azt is várom ettől, hogy kevésbé vonzó legyen az az ötlet, hogy tücsköt-bogarat rágyűjtsünk az egyértlapra.

Tetszik-e? Mehet?

--Karmela posta 2014. november 3., 23:36 (CET)

Symbol support vote.svg támogatom Nagyon tetszik! --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 4., 07:34 (CET)

Symbol support vote.svg támogatom, jó ötlet, csak a megfogalmazáson lenne érdemes csiszolni… (pl. „az összes cikk, amelynek címében előfordul a »Gomba« vagy [valamilyen] hasonló kifejezés”, vagy nem tudom) – Matthew (vitalap) 2014. november 4., 08:03 (CET)

@Matthew, változtattam, jobb így? (Nem akarom terhelni a kódot a/az választással.) --Karmela posta 2014. november 4., 08:15 (CET)
@Karmela: abszolút :-)Matthew (vitalap) 2014. november 4., 08:44 (CET)

Symbol support vote.svg támogatom, de javaslom, hogy vizuálisan jobban különítsük el a keresésre vonatkozó linkeket, pl egy külön szakaszba. – Winston vita 2014. november 4., 10:31 (CET)

Igen, ez szerintem is szükséges lenne. --Puskás Zoli vita 2014. november 4., 10:38 (CET)
Beletettem. „Hasonlók keresése” megnevezéssel. Jó lesz így? --Karmela posta 2014. november 4., 13:13 (CET)

Ez jó lesz. Wikizoli vita 2014. november 4., 17:53 (CET)

@Hkoala, Matthew, Winston, Wikizoli, Puskás Zoli:Beletettem az {{egyért}}-be, és kérlek benneteket, hogy nézzetek rá néhány egyértelműsítő lapra, hogy jó lesz-e így, vagy valamit még igazítani kéne rajta. --Karmela posta 2014. november 4., 19:58 (CET)

Megnéztem néhányat. Nekem tetszik. Wikizoli vita 2014. november 4., 20:19 (CET)

Symbol support vote.svg támogatom – he-he, meglepődtem az előbb, amikor a „Viaszfa (egyértelműsítő lap)”-ot készítettem, mert az egyért-sablon olyan sorokat mutatott nekem a lap alján, amit eddig még nem! :) --Sphenodon vita 2014. november 4., 22:31 (CET)

  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés A három kereső link kialakításának melléktermékeként készítettem három sablont az egyes soroknak megfelelően. (Az {{egyért/három sor}} sablon kódjában, ezek közös és leegyszerűsített változata van.) Az alábbi három sablon keresőkifejezésként paraméterben elfogad mást is, de alapban annak a lapnak a nevéből indul ki, amelyikre beillesztettük. A kereséshez képzett link felirata vagy maga a keresett kifejezés lesz, vagy amit paraméterben megadunk, és a sablonok nem csak a fő névtérben használhatóak.
Gondoltam, lehet, hogy más lapokon is hasznos lehet ilyen linkek elhelyezése.
--Karmela posta 2014. november 5., 10:11 (CET)

@Karmela: meg lehetne oldani, hogy valahogyan ki lehessen kapcsolni a megjelenítését? Biztos vagyok benne, hogy sokak számára hasznos eszköz lehet, de én például nem nagyon használnám a jövőben, szóval kissé feleslegesnek érzem, hogy minden egyértlap négy sorral hosszabb lett az eddiginél. Vagy akár be lehetne dolgozni a három linket az egyértsablonba (valahogy így). ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 8., 14:34 (CET)

@Einstein2: Ki lehet, pl. egy segédeszközzel, ami a sablonban megadott egyedi osztályt láthatatlanná teszi. (Ennek az ellentéte az anonvitalapokon (remélhetően egyre több helyen) megjelenő szolgáltatónév, ott segédeszköz jeleníti meg.) --Tacsipacsi vita 2014. november 8., 14:42 (CET)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után)

@Einstein2: Ha mások is abban az értelemben szólnak hozzá, hogy zavaró a lista végén az az extra három sor, akkor persze át lehet térni az általad javasolt megoldások valamelyikére, bár őszintén szólva tudatosan alakítottam ki a kereső linkeket éppen úgy, hogy a lista folytatásaként hassanak. Így jobban felkínálják magukat a gyakorlatlanabbaknak, a rutinosak meg úgyis hamarosan megszokják, és már nem is látják. Te nem így leszel vele? --Karmela posta 2014. november 8., 14:52 (CET)

@Karmela: lehet, hogy meg tudom szokni, csak reméltem, hogy van valami megoldás arra, hogy kevésbé legyen szembeszökő. :-) ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 10., 19:26 (CET)

Symbol support vote.svg támogatom Elsőre furcsa volt, előbb láttam, mint ezt a megbeszélést, de most hasznosnak gondolom. Például talán csökkenti az ingerenciákat az asszociációalapú álegyértelműsítésekre. Éppen ezért nem is kell elrejteni szerintem. Hidaspal vita 2014. november 10., 19:42 (CET)

Új, a címek egyértelműsítésével kapcsolatos útmutató

2013 januárja óta gyűjtögettem ezt az anyagot, a címek egyértelműsítésében követett gyakorlatot érinti. Ha megnézitek a vitalapját, látjátok, hogy a téma iránt érdeklődök kritikáját kértem, és ha megkaptam, figyelembe is vettem a készítése során. Régi adósságot törlesztettem ma, amikor a privát allapomat áttettem a Wikipédia névtérbe.

Kérlek benneteket, hogy nézzétek meg, és döntsetek róla, hogy maradjon-e a Wikipédia névtérben útmutató gyanánt, vagy hogy mi legyen vele.

--Karmela posta 2014. november 7., 19:33 (CET)

Erről van szó: Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2014. november 7., 19:43 (CET)

(Az eddigieket az egyebes kocsmafalról hoztam ide, mert inkább ide szoktak betérni azok, akik egyértelműsítéssel foglalkoznak.)

--Karmela posta 2014. november 9., 18:25 (CET)

Szépen kérlek benneteket, hogy tegyétek egyértelművé, hogy rendben van-e ez az útmutató, nehogy később még az legyen, hogy önkényesen hoztam létre. --Karmela posta 2014. november 9., 18:26 (CET)

Misibacsi megjegyzései

@Karmela:

  • A meglévő leírás rendben van, de főleg egy témakörre korlátozódik (településnevek), pedig a kérdés sok egyéb témakört érint: irodalmi művek, filmek, tévésorozatok epizódjai, fiktív szereplők, stb.
  1. A leírásból nem derül ki: hol és hogyan kell megnézni, hogy van-e vagy lehet-e hasonló nevű szócikk?
  2. Miért jó az a módszer, hogy egy szócikk címének változása miatt később esetleg egy csomó szócikkben javítani kell a linkeket? (például filmcím változásakor a közreműködő alkotók, színészek cikkeiben, az évszámos cikkekben, a díjak cikkeiben kell módosítani a filmre mutató linket, ez néha 2-3, máskor 8-10 szócikkben való javítást jelent)
  3. Miért nem jó az, ha egy lépésben egyértelmű címet adunk egy cikknek? (Főleg filmcímekre gondolok, amiről már "privátban" eszmét cseréltünk).
  4. Hogyan vesszük rá a kezdő és (pláne) a tapasztalt szerkesztőket arra, hogy ezt a leírást: 1. megtalálják, 2. elolvassák, 3. saját maguk betartsák.
  5. Milyen szankcióval jár, ha valaki nem tartja be az elnevezési konvenciót és ezzel fölösleges munkát ad másoknak? Számos esetben javítottam mások után a fent említett hibás linkeket. Ha nincs szankció, komolytalan bármilyen szabály. Itt nem is a büntetést lenne a lényeg. Jó lenne csinálni egy botot, ami a keletkező új szócikkeken végigmenne és valahol listázná a gyanús című cikkeket, így azok felhasználása előtt javítani (egyértelműsíteni) lehetne őket.

misibacsi*üzenet 2014. november 10., 19:39 (CET)

@Misibacsi:

Sok témakör hiányzik
Eddig csak ennyire tellett. Ha erre áldását adja a köz, akkor az (remélem) lendületet ad a továbbépítéshez.
Keresési módszerek meglevő vagy lehetséges után
Praktikus kiegészítés lenne, még ha külön lapra is való szerintem, és innen csak utalni kéne rá. Jó ötlet!
Egyik cikk címének befolyása más cikkekre
Miért jó az a módszer, hogy egy szócikk címének változása miatt később esetleg egy csomó szócikkben javítani kell a linkeket? (misibacsi)
Cikkcím változással mindig ez jár, kérlek tehát, fejtsd ki bővebben, hogy mit is nehezményezel. Lehet, hogy a következő ponthoz tartozna ez is? (Karmela)
Egy lépésben eleve egyértelmű címet adni
Sajnos nagy ellenállásba ütközött annak idején az általad javasolt reform, hogy a filmes cikkek címét kezdettől fogva „Filmcím (film, évszám)” formában adjuk meg. Én is jobbnak tartom a jelenleg bevett módszernél, mert a filmeknél különösen gyakori, hogy utólag derül ki a névütközés: egyrészt más filmekkel, másrészt a film által adaptált vagy a filmből készült könyvvel, ami aztán utólagos címváltoztatáshoz, és a cikkre hivatkozó más cikkekben is változásokhoz vezet.
Csakhogy ez az elkészült útmutató nem reformjavaslatként készült, hanem éppenséggel leíró jellegű: a meglévő és elfogadott szokások, úzusok struktúráját igyekszik felfedni és megvilágítani még akkor is, ha azok esetleg nem ideálisak. Ez a leíró jelleg jól megfigyelhető az útmutatónak annál a részénél, ami a településcikkek névadásáról országos bontásban szól.
Azonban a reformokról való gondolkodáshoz is jó alapul szolgálhat az útmutató annyiban, hogy világossá teszi amiből kiindulunk, a mostani helyzetet. (Karmela)
Az útmutató megtalálása, elolvasása
Be fogom linkelni a rokon témájú útmutatókhoz és kategorizálom. Gondolom fokozatosan megy majd bele a köztudatba azon keresztül, hogy hol ez, hol az a szerkesztő fog hivatkozni rá. Kéne egy frappáns rövidítés is neki. WP:FOK például? (Karmela)
Az útmutató betartatása, szankciók
Sokan dolgoznak éppen a leírt módon máris, hiszen az útmutató a témában jártas és gondos szerkesztők szokásait igyekszik leírni. Ha valaki mégis komoly indok nélkül másként jár el, akkor könnyebb lesz vele megértetni a kívánalmakat, ha van egy útmutató, amire rá lehet mutatni, hogy de bizony, ez az úzus. A szankció pedig a szokásos: aki oktalan táncol ki a sorból, noha csak egy hétköznapi esettel van dolga, az megéli, hogy visszavonják a hozzájárulását, kioktatják, megmorogják, pellengérre állítják, véleménykérést indítanak ellene, WT elé citálják.

--Karmela posta 2014. november 9., 23:40 (CET)

Új, a címek egyértelműsítésével kapcsolatos útmutató – ping

A bólintás vagy kiegészítés Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében útmutató kapcsán különösképpen azoktól hiányzik, akik gyakran szembesülnek az egyértelműsítő címadás problémájával, köztük: @Adam78, Andrew69., Apród, Bennó, Burumbátor, Csurla, DVTK KIADÓ,@Einstein2, Fauvirt, Gyurika, Halász János, Hhgygy, Hkoala, Laszlovszky András,@Malatinszky, Matthew, Ogodej, Oliv0, Pagony,@Pasztilla, Peyerk, Rlevente, Samat, Sphenodon, Szaszicska,@Tacsipacsi, Teemeah, Vépi, Wikizoli, XXLVenom999, Yera, Zerind, de mások véleménye is érdekel. --Karmela posta 2014. november 10., 11:02 (CET)

Én két dologhoz szólnék hozzá. Először is azt nem értem, hogy mi az, hogy „Az olasz települések egyértelműsítése sok esetben nem követi a fokozatos szűkítés elvét.”. Ez most egy megállapítás, hogy hát ez így van, és így is marad? Vagy egy burkolt felhívás, hogy ezt javítani kellene? Vagy mivel egy útmutatóban van, ezért ez egy szabály, hogy az olasz települések nem követik az elvet? A másik pedig, hogy az „egyénítő tagok sémájában” például az szerepel, hogy [községnév] község. Eddig Mexikónál ezt én nem így csináltam, sem az állam esetén (például nem Acatlán (Hidalgo állam), hanem Acatlán (Hidalgo) lett a szócikk címe, sem a község esetén (tehát nem San José de las Pilas (Santa Cruz de Juventino Rosas község), hanem csak San José de las Pilas (Santa Cruz de Juventino Rosas) lett a link neve). Bár szócikk viszonylag kevés készült még ilyenből, talán az utóbbira nincs is még példa, de rámutató linkből már van igen sok. Kérdés, hogy az útmutató legyen-e javítva, vagy a sok link (és ha van, szócikkcím) az egységesség kedvéért. Zerind üzenőlap 2014. november 10., 11:22 (CET)
@Zerind: a második kérdésedre (Hidalgo vs. Hidalgo állam) válasz lehet a harmadik észrevételem. ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 10., 18:01 (CET)

Észrevételeim:

  1. Nem világos a következő mondat: „Az összetévesztésig hasonló alakok közös egyértelműsítő lapra kerülnek, és az egyénítő kiegészítést nem csak teljesen megegyező, hanem hasonló hangzású vagy összetéveszthetően írott megnevezések mellett is alkalmazzuk általában.” Jobban kelleme konkretizálni, ill. példákkal illusztrálni a szempontokat, hogy milyen esetekben szükséges érvényesíteni ezt a szabályt, a tapasztalatom ugyanis az, hogy a hasonló hang- vagy szóalakú, könnyen összetéveszthető cikkcímeket nem egyértelműsítjük (és szerintem nem is kéne): RomaniaRománia; Tarlós IstvánTarlósi István; AlpakaAlpakka stb. A kialakult gyakorlat szerint ezekben az esetekben nem közös egyértlappal és zárójeles toldalékkal segítjük a tájékozódást, hanem a {{más}}(?) sablont használjuk.
  2. A következő mondat: „Ha az illető már nem él, akkor a születési évtől nagykötőjellel elválasztva az elhalálozás évet is feltüntetjük a zárójelen belül.” és az utána tett lábjegyzet (miszerint csak bizonyos témaköröknél általános a halálozás évének feltüntetése a cikkcímben) ellentmond egymásnak. Ezért javaslom a mondat helyettesítését a következőre: „Vita tárgyát képezi, hogy szükséges-e feltüntetni az elhalálozás évét a születési évtől nagykötőjellel elválasztva a zárójelen belül, ha az illető már nem él.” Azért tartom ez utóbbit megfelelőbbnek, mert egyrészt tényleg nincsen kialakult konszenzus arra vonatkozóan, hogy kell-e a halálozási év a címbe (és jó lenne, ha most itt nem kezdődne újabb vita erről), másrészt a jelenlegi gyakorlat sem egységes (még egy-egy témakörön belül sem).
  3. A településcikkek egyénítő toldalékai sémáinak felsorolásánál szükséges lenne egy olyan kiegészítés, miszerint ahol az adott közigazgatási egységek nevei (és cikkei) nem tartalmazzák az egység megnevezését (pl. az USA államai), ott a települések cikkcímeiben sem tüntetjük fel a megnevezést. Pl.: Trenton (New Jersey) és nem *Trenton (New Jersey állam).

✮ Einstein2 vitalap 2014. november 10., 16:41 (CET)

Készítettem egy összefoglaló táblázatot a településcikkek egyértelműsítési fokozatairól országok szerint. Még csak kevés ország szerepel benne, és néhány esethez példát sem találtam, szóval köszönettel veszem a bővítést. ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 10., 17:26 (CET)

Én személyeknél szoktam találkozni ezzel. Szerintem ahol lehet, ott teljes nevet kellene használni (pl. Képler Laveran Lima Ferreira), ahol nem lehet, ott marad az egyértelműsítés. A települèsekbe nem tudok beleszólni. DVTK KIADÓ vita 2014. november 10., 16:44 (CET)


1. Einstein2 észrevételeivel egyetértek, az 1-est különösen fontosnak tartom, a hasonló alakokat nem kellene belekeverni az egyértelműsítésbe.
2. Olaszország: valóban kilóg a sorból, de nem tolonganak a jelentkezők a módosításra. (Istvánka rengeteg cikket és sablont készített, és következetesen az (Olaszország) egyértelműsítést használta, lásd Szerkesztővita:Tambo/Archív23#Miért...)
3. Románia: kimaradt a leírásból az a kivételes eset, amikor azonos megyében azonos XXX névvel egy falu és egy községközpont is létezik, ekkor a falu a szokásos módon "XXX (z megye, w község)", a községközpont pedig "XXX (községközpont)" lesz, lásd Boica (egyértelműsítő lap) és Boica (községközpont). --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 10., 17:49 (CET)

Olaszországnál azt is észrevettem, hogy amikor az (Olaszország) szóval kellene egyértelműsíteni, mert csak más ország(ok)ban van azonos nevű település, a megyenév van zárójelben (pl. Chiesanuova (Olaszország) helyett *Chiesanuova (Torino)). Ezeket is jó lenne javítani. ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 10., 18:01 (CET)

A hasonló alakok és az egyértelműsítés viszonya

Symbol opinion vote.svg megjegyzés A fenti hozzászólásokból nyilvánvaló, hogy a hasonló alakok és az egyértelműsítés viszonya olyan téma, amit egyelőre ki kell vennem az útmutatóból, és ami aztán további megbeszélések után vagy visszakerül bele, vagy sem. Ezt a változtatást meg is fogom tenni, csak nem ma este. Addig is tekintsetek el tőle, jó? --Karmela posta 2014. november 10., 19:38 (CET)

Ez így van, és így is marad?

Szerkesztő:Zerind kérdését idézem fentebbről: mi az, hogy „Az olasz települések egyértelműsítése sok esetben nem követi a fokozatos szűkítés elvét.”? Ez most egy megállapítás, hogy hát ez így van, és így is marad? Vagy egy burkolt felhívás, hogy ezt javítani kellene? Vagy mivel egy útmutatóban van, ezért ez egy szabály, hogy az olasz települések nem követik az elvet?

Az útmutató első lépésként és alapként a jelenlegi gyakorlatot igyekszik fülön fogni ott, ahol abban valamilyen szisztéma egyáltalán felfedezhető. Először is lehetőséget teremt arra, hogy az olyan címválasztásokat, amikben nem fedezhető fel szisztéma, hozzáhangoljuk a többihez. Arra is példákat mutat, hogy hogyan lehetne felvenni bele a még felfedezhető további szisztémákat.
Továbbá, legalábbis amíg mást el nem határozunk, sémát, segítséget, hivatkozási alapot ad a cikkek címének megválasztásakor.
De korántsem muszáj ennyiben hagynunk, és én igen örülnék neki, ha az útmutató által feltárt helyzetet közös akarattal a fokozottabb egységesség irányába sikerülne megváltoztatni. Tehát igen, valóban van benne van az is, hogy van mit javítani.
--Karmela posta 2014. november 10., 20:17 (CET)

A halálozás éve a címekben

@Einstein2, Hkoala: Így módosítottam az útmutató vonatkozó helyét:

  • ...Ha további egyénítésre is szükség van a cikkek címének megkülönböztetéséhez, akkor a foglalkozást kiegészítjük egy vessző után a születési évvel a zárójelen belül. Nincs konszenzus arról, hogy vajon a halálozás dátumát egy nagykötőjel után szintén belevegyük a címbe, vagy sem. Egyes témakörök között különböző tendencia mutatkozik, ezért egyelőre az illető kategória többi cikkét lehet ilyenkor mintául venni.

Jó lesz ez így? --Karmela posta 2014. november 10., 21:07 (CET)

Szerintem nem. Az egyes témaköröknek – a sportolók kivételével – nem biztos, hogy van egységes gyakorlata. Megnéztem a Kategória:Magyar írókat, hogy mit kellene ott mintául venni, és rögtön belebotlottam a kétféle módszerbe: Balla Erzsébet (író, 1902) és Balogh István (író, 1880–1951). Amúgy most vettem észre, hogy a római consulok teljesen kilógnak a sorból, mert ott a consulságuk évével egyértelműsítünk pl. Caius Marius (i. e. 107). Mással nem is nagyon lehet, mert a szül-hal adatok sok esetben ismeretlenek. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 10., 21:58 (CET)
  • @Hkoala, jó, akkor lehagyom az utolsó mondatot.
A konzulokat pedig így vettem bele:
Ha egy foglalkozás körében a születési és halálozási dátum általában nem ismert, akkor ennél a foglalkozásnál más adatot vonunk be az egyértelműsítésbe, mint például a római konzulok esetében a konzulságuk kezdetét és végét.
--Karmela posta 2014. november 10., 22:19 (CET)
Úgy vettem észre, hogy a consuloknál mindig csak egy évszám van: Kategória:Consulok az i. e. 1. században, ami a kezdete lehet (mert a vége általában ezzel egybeesik, lásd Római consulok listája), de erről inkább az ókorászokat kellene megkérdezni, én nem szoktam arrafelé szerkeszteni. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2014. november 10., 22:26 (CET)
Úgy lehetne mondani, hogy első és utolsó konzuli évük dátumát, mert évente választották őket, Marius pl. hétszer volt consul, de nem folyamatosan. Hidaspal vita 2014. november 11., 14:08 (CET)

@Karmela: nekem megfelel a jelenlegi szöveg, köszönöm a javítást. ✮ Einstein2 vitalap 2014. november 11., 17:29 (CET)

Az első consuli év épp elég az egyértelműsítéshez, az a legegyszerűbb, így megfelel az irányelv más passzusainak is. – LADis LA ék.jpgpankuš 2014. november 11., 18:29 (CET)

Valóban, ritka év lehet, amikor két teljesen azonos nevű ember együtt lett először consul. Hidaspal vita 2014. november 11., 18:42 (CET)

Érdemes mindig így szűkíteni?

Például jelenleg a mexikói Guadalajaráról szóló szócikk címe (mivel Spanyolországban is van egy jelentős Guadalajara) Guadalajara (Mexikó), de ha nagyon-nagyon pontosak akarnánk lenni, akkor Guadalajara (Jalisco) kellene, hogy legyen, mivel vannak Guadalajarák más mexikói államokban is, de Jaliscóban csak ez az egy. Csakhogy ez, amiről a meglevő szócikk is szól, egy önmagában is másfélmilliós (agglomerációjával együtt többmilliós) város, míg a többi mexikói Guadalajara közül a legnagyobbnak is csak 80 lakója van. Ilyenkor is kell-e szűkíteni? Zerind üzenőlap 2014. november 11., 08:12 (CET)

@Zerind: Az egyértelműsítő kiegészítés nem képez valamiféle rangsorolást, ebben az az egyetlen szempont, hogy korrekt módon informatív legyen, márpedig a „Guadalajara (Mexikó)” egyénítés azt a hamis benyomást keltené, hogy Mexikóban csak egyetlen dolog van, mégpedig egy település Guadalajara néven.
Kulcskérdés, hogy lehet-e a többi mexikói Guadalajara településről is önálló Wikipédia-cikket írni, és ezért szükség lehet-e a hasonló megnevezések közötti választásra. Márpedig lehet, mert már jó ideje érvényben van az a megállapodás, hogy minden települést eleve wikiképesnek tekintünk, és ha talál róla valaki annyi anyagot, hogy legalább egy csonkot össze tud állítani róla, akkor nosza.
Az eset hasonlít ahhoz, mint amikor valaminek van egy különösen előtérben álló és gyakran használt jelentése („főjelentés”), és ezért az alapformát olyan átirányítássá tesszük, ami a főjelentésre mutat, nem pedig szokásos módon az egyértelműsítő lapra mutat az alapforma. Ilyenkor is el van látva a főjelentés cikkének címe valamilyen egyénítő kiegészítéssel, de az alapformáról való átirányítással meggyorsítjuk az odatalálást. Ennek analógiájára megtehetjük szerintem, hogy a Guadalajara (Mexikó)-ról a Guadalajara (Jalsiko tartomány)-ra való átirányítással meggyorsítsuk az odatalálást. Persze ilyenkor különösen fontos, hogy a cikk első sorában megfelelő sablonnal felhívjuk a figyelmet a lehetséges más jelentéseket bemutató egyértelműsítő lapra. Az adott esetben, tekintettel a számos másik jelentésre, az alapformának mindenképpen az egyértelműsítő lapra kell mutatnia.
A cikk átnevezése Guadalajara (Mexikó)-ról azonban mindaddig nem sürgős, amíg valakinek eszébe nem jut az apróbb településeket és azt a községet(wd) is felvenni az egyértelműsítő lapra, aminek a jelsicoi főváros községközpontként is szolgál. Nem sürgős ugyan, de érdemesebb előre látó módon máris megtenni mindezt. Egyrészt azért, mert minél később történik meg az átnevezés, annál több helyen kell linket javítani, és nem mellékesen azért is, mert így pontosabban tájékoztatjuk az olvasókat.
Megjegyzem, hogy ha a községet is (egyelőre) a főváros cikk tárgyalja, akkor a link persze szintén a fővároshoz vezet, csakhogy egy átirányítás közvetítésével.
(A spanyol tartományt{{wd|Q54925}}(?) is érdemes lenne felvenni az egyértelműsítő lapra, de ez nem érinti a jasikoi tartomány fővárosának dolgát.)
--Karmela posta 2014. november 11., 13:15 (CET)

Miután ez a lap: Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében már kikerült a WP névtérbe, valamint benne van az Útmutatók kategóriában - bár a lap tetején az "Útmutató" nincs feltüntetve - nem pontosan értem, hogy mi a kérdés. --Vadaro vita 2014. november 12., 16:32 (CET)