március 5. – A közlekedésbiztonság veszélyeztetése címen 70 000 dinár pénzbüntetést és motorosjogosítványának nyolc hónapnyi bevonásával bünteti az újvidéki Községi Bíróság Danilo Ikodinović vízilabdázót, aki 2008 júniusában közúti balesetet okozott Yamaha R1 típusú motorkerékpárjával.[14][15]
Kántor Tamás aranyérmes győzelmet arat a romániaiMarosvásárhelyen megrendezésre kerülő országos szabadfogású birkózó bajnokságon. (A Marosvásárhelyi CS Mureşul klub birkózója a bajnokság „legtechnikásabb birkózó” trófeáját is elnyeri.)[18]
március 14. – Hegedűs Ádámnak, a KTE csatárának – az FC Fehérvár elleni 2–1-es eredményre végződő mérkőzésen – egy összecsapás során a jobb bokájában megsérülnek a szalagok, illetve a csonthártyája.[20]
4:00.89 perc alatti teljesítménnyel világcsúcsot ér el a 400 méteres női gyorsúszásban Jo Jackson a Sheffieldben rendezett brit országos bajnokságon.[22]
április 16. – Óvadék fejében szabadlábra helyezik Travis Henry korábbi amerikai futballsztárt, akit a bíróság drogkereskedelem vádjában bűnösnek talált.[35]
Czink Melinda két játszmában vereséget szenved a hatodik helyen kiemelt francia Marion Bartolitól az egymillió dollár összdíjazású charlestoni salakpályás női tenisztorna negyeddöntőjében.[36]
Bejut a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri ETO, miután 29–21-re legyőzi a vendég osztrák Hypo csapatát.[38]
Nagy Péter hat jó fogással, 408 kg-os egyéni csúccsal az ötödik helyen végez összetettben a plusz 105 kg-os kategóriában a súlyemelők bukaresti Európa-bajnokságán.[39]
április 22. – Lendvay Dóra és Roik Zsolt vegyespárosban a harmadik helyen végez a tokiói aerobik Világkupán. (Roik Zsolt egyéniben szintén ezüstérmet szerez Tokióban. ahol tizenkilenc ország 140 versenyzője állt rajthoz.)[41]
A magyar válogatott 9–0 arányú vereséget szenved a kanadai csapat ellen a svájci jégkorong-világbajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.[47]
május 8. – Az influenza miatt a szervezők nem engedik, hogy egy mexikói csapat részt vegyen a Terborgban megrendezésre kerülő hollandiai ifjúsági labdarúgó tornán.[57]
május 29. – Az NB I-es labdarúgó-bajnokság utolsó, 30. fordulójában a Fehérvár 2–1-re veri az Újpest FC-t.[80] (A hazai csapat szurkolói nehezen tudták feldolgozni csapatuk 2–1-es vereségét, és a találkozó lefújását követően egy nagyobb csoport rohant be a pályára. A drukkerek először csak játékosaiktól próbáltak meg ereklyéket gyűjteni, majd a fehérvári szektor felé vették az irányt. A szurkolói rendbontásnak végül a rohamrendőrök vetettek véget.[81])
A világranglistán 62. Czink Melinda két játszmában, 6:1, 6:3-ra vereséget szenved a hetedik helyen rangsorolt orosz Szvetlana KuznyecovátólPárizsban, s ezzel nem jutott be a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe.[83]
június 5–7. – Szegeden kerül megrendezésre a MOL kajak-kenu Világkupa-verseny, melyen harminchat ország 450 versenyzője, köztük 55 magyar vesz részt.[88]
Zágrábban, az Arany Medve elnevezésű nemzetközi úszóviadal első napján, 200 m gyorson Cseh László (1:48.95 perces medencecsúccsal) az első, míg Kozma Dominik a második, Kovács Norbert a harmadik helyen végez. Ugyanakkor Cseh László 200 m vegyesen (2:01.59 p) elsőként, 100 m pillangón negyedikként (54.70 mp) csap a célba. Ugyancsak első Bernek Péter 200 m háton (2:01.31), míg Takács Krisztián harmadik 50 m gyorson (22.95 mp). A nőknél a 100 m pillangót Dara Eszter nyeri el az aranyérmet (59.23 mp), Kádas Vivien pedig 200 m gyorson szerzi meg második (2:03.31 p) helyet. Balogh Boglárka 200 m háton a harmadik (2:24.30 p) helyet tudhatja magáénak.[89]
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzi Luxemburg együttesét a Győrben megrendezésre kerülő Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen.[90]
A 100 kg-os súlycsoportban szereplő Hadfi Dániel ezüstérmet szerez a férfi cselgáncsozók Világkupa-sorozatának bukaresti állomásán.[94]
június 9. – Az ausztrál házigazdák törlik a június 20–21-i Melbourne-i hagyományos úszóversenyt, a Telstra Grand Prix-t a mexikói eredetű új influenza keltette félelmek miatt.[95]
Kazi Tamás 1:46.15 perces idővel nyeri a férfi 800 métert, s ezzel teljesíti az indulási szintet a berlini világbajnokságra a Vasas Pasaréti úti pályáján rendezett atlétikai viadalon.[100]
Az Egyesült Államok nyeri a női világliga 2009. évi sorozatát, miután az oroszországi torna döntőjében 9–6-ra győz Kanada ellen. (A harmadik helyet Ausztrália együttese érdemelte ki a spanyol csapat felett aratott 4 gólos győzelemmel.)[105]
Andy Murray sikerével ért véget a 750 ezer eurós ATP–torna a londoniQueen’s Clubban megrendezett füves pályás férfi tenisztorna, miután a döntőben két szettben 7:5, 6:4-re nyert az amerikai James Blake ellen.[105]
Krizsán Szabolcs ötödik helyen végez a 81 kilósok kategóriájában a férfi cselgáncsozók tallinni Világkupa-versenyén.[106]
A férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező csoportküzdelmeinek hatodik fordulójában Horvátország 26–25-ös vereséget mér Magyarország együttesére Zárában.[107]
A Mare Nostrum–sorozat monacói állomásán a férfi 400 méteres vegyesúszás döntőjében Cseh László az első (4:13.39), míg Kis Gergő a második helyen (4:16.94) végez.
Kvalifikálja magát a decemberi kínai világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután Nyíregyházán 33–22-re veri Szlovákia csapatát.[108]
Az ostravai Aranycipő elnevezésű atlétikai verseny első napján a férfiaknál Pars Krisztián (80.71,2) végez az első helyen, míg a nőknél a lengyel Anita Wlodarczyk (76.59,2).[113]
A Lettországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokság döntőjében négypontos, 57–53-as győzelmet arat a francia csapat az oroszok ellen, a harmadik helyet a spanyolok szerzik meg.[116]
Két aranyéremmel zár a magyar csapat az amatőr bokszolók odenseiEU-bajnokságát, miután a döntők során Szellő Imre és Bacskai Balázs az első helyet szerzi meg; ugyanakkor Káté Gyula és Bernáth István vereséget szenved a fináléban, így az ezüstérmet sikerül megszerezniük.[119]
Gyöngyösön lejátssza első (fél)hivatalos mérkőzését a vb-re készülő pólóválogatott; Kemény Dénes együttese 19–5-ös eredménnyel fölényesen nyer az universiadeválogatott ellen.[122]
A 22 éves Traply Péter az első magyar pókervilágbajnok, aki a sportág csúcseseményén, a Las Vegas-i WSOP-n, az NLHE Shoutout nevű versenyen diadalmaskodik.[123]
A somoskői vár lábánál kerül megrendezésre a 22. Nemzetközi Salgótarjáni Ugrógála, melyen a férfiaknál az orosz Ivan Uhov 231 centiméterrel végez az első helyen, míg a nőknél a szintén orosz Viktorija Kljugina diadalmaskodik 194 centivel. 180 cm-rel Szabó Barbara a második helyen végez.[124]
június 26. – A magyar csapat egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet gyűjt a 200 m-es döntőkben a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon,[125] másnap – az 1000 méteres döntőkben – három-három arany- és ezüstéremmel egészítik ki.[126]
A magyar férfi válogatott a – norvégiaiLarvikban zajló – strandkézilabda Európa-bajnokságon előbb a negyeddöntőben 2–0-ra legyőzi a spanyol együttest, az elődöntőben azonban 2–0-ra kikap az oroszoktól.[127]
A magyar férfi vízilabda-válogatott egygólos vereséget szenved a házigazda románoktól a bukaresti négyes tornán.[129]
Bronzérmet szerez a Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila összeállítású magyar csapat a lipcsei öttusa Európa-bajnokság női versenyében. (Az első helyen a britek, a másodikon az oroszok végeztek.[130])
A hatodikként kiemelt – korábbi világelső – Jelena Janković három szettben vereséget szenved Melanie Oudintől a wimbledoni teniszbajnokság harmadik fordulójában.[131]
Talmácsi Gábor az utolsó, 16. helyen végez a MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság holland nagydíján.[132]
július 1–5. – Budapesti mű- és toronyugró ifjúsági Európa-bajnokság. (A 14-18 évesek korosztályának kontinentális viadalán 19 ország erősítette meg részvételét, amin egy 9 fős válogatottat indít a házigazda magyar szövetség.)[134]
július 1–12. – Belgrádban kerül megrendezésre a 25. nyári universiade, melyen 133 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban.[135]
A Belgrádban zajló 25. nyári universiade első napján a női vízilabdacsapat 11–8-ra veszít a világbajnokságra a szerb fővárosban felkészülő, teljes csapattal érkező Kína ellen. Később a női kosárlabdacsapat Tajvan ellen játszik, akitől 73–64-es vereséget szenved. Tékvandóban Balog Dóra hetedikként az elődöntőbe kerül, ahol azonban a kilencedik helyen végez, ezzel lemarad a nyolcaddöntőről.[136]
Bene Barnabás 1500 m-en 3:40.25 perccel a 12. helyen ért célba a Lille-ben rendezett atlétikai versenyen.[137]
A fiúk és a lányok 3 méteres szinkronugró viadalában egyaránt orosz győzelem születik a budapesti ifjúsági mű- és toronyugró Európa-bajnokság nyitónapján, a Margit-szigeten. A két magyar duó közül a Bogyay Anna, Gondos Flóra páros 241,80 ponttal a hetedik, míg a Somhegyi Kristóf, Somhegyi Krisztián kettős – 242,28 ponttal – a kilencedik helyen végez.[138]
A spanyol Aschwin Wildeboer Faber 52.38 mp-cel új világcsúcsot úszik férfi 100 m háton a 4x100 m-es vegyes váltó első embereként a Pescarában zajló Mediterrán Játékokon.[139]
A magyar férfi vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 11–4-re legyőzi a román együttest Cegléden.[142]
A 25. nyári universiade második napján a férfi vízilabdacsapat 12–3-ra veri Lengyelország együttesét. Férfi kard egyéniben mind a négy magyar induló továbbjutott a csoportkörből, azonban Gémesi Csanád a legjobb 64, Hamar Balázs a legjobb 32, Nagy Pál és Nagy Zsolt pedig a legjobb 16 között végez. A női focicsapat 3–2-es vereséget szenved Írország együttesétől, de a magyar női kosárlabdacsapatot is elveri Oroszország.[143]
A magyar férfi vízilabdacsapat a D csoport második fordulójában 12–6-ra veri Japán; míg a nők 11–10-re verik Ausztrália együttesét.[147]
Az orosz Marija Szmirnova sikerével végződik az A-korcsoportos lányok 1 méteres száma a budapesti ifjúsági műugró Európa-bajnokságon. Gondos Flóra a 15., Platthy Viktória pedig 25. helyen végez. A B-korcsoportos lányok 3 méteres küzdelmében az olasz Elena Bertocchi végez az első helyen. A B-korcsoportos fiúk toronyugrószámát az ugyancsak olasz Andrea Chiarabini nyeri.[148]
A magyar férfi vízilabdacsapat – a D csoport harmadik fordulójában – 9–8-as vereséget mér az Egyesült Államok csapatára.[149]
Gondos Flóra a hatodik helyen végez a 16–18 éves (A-korcsoport) lányok toronyugrószámában a budapesti ifjúsági műugró Európa-bajnokságon. A viadalt az orosz Olga Vintonjak nyeri, míg a 14–15 évesek (B-korcsoport) fiúk 1 méteres számában az olasz Giovanni Tocci diadalmaskodik. Somhegyi Kristóf a 17. helyen végez.[150]
Roger Federer nyeri a wimbledoni teniszbajnokságot, ezzel megszerzi pályafutása 15. Grand Slam-címét, és Pete Samprast megelőzve új Grand Slam-rekordot állít.[151] A nők mezőnyében Serena Williams nyer.
Gondos Flóra a második helyen végez az A-korcsoportos lányok 3 méteres küzdelmében az ifjúsági műugró Európa-bajnokságon.[152]
Az Eindhovenben zajló vízilabda női torna harmadik fordulójában Hollandia 9–8-ra veri a magyar válogatottat.
Bronzérmet szerez a magyar női váltócsapat a junior korú öttusázók tajvani világbajnokságán, Kaohsziungban. (A Kovács Sarolta, Cseh Krisztina, Bartalis Zsófia triót (5812 pont) a németek (5924) és az egyiptomiak (5834) előzték meg.[161])
A magyar férfi vízilabda-válogatott – a világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen – 13–7-re veri Ausztrália csapatát.[169]
Lezuhan az iráni–orosz vegyes légitársaság, a Caspian AirlinesJerevánba tartó Tupoljev típusú gépe az irániKazvin közelében 153 utassal és 15 főnyi személyzettel a fedélzetén, köztük az ifjúsági dzsúdó válogatott nyolc tagjával – a két edzővel és egy delegációvezetővel –, akik azért indultak az örmény fővárosba, hogy az örmény válogatottal együtt készüljenek fel az augusztus 6-án kezdődő budapesti ifjúsági világbajnokságra.[170]
Beck Tamás a Győri ETO FC 19 éves játékosa a pápai NB III-as csapatnál próbajátékon vesz részt, ám az edzőmeccsen rosszul lesz,[174] majd este a győri kórházban vírusos fertőzésben elhunyt.[175]
Felipe Massa, a Formula–1-es Ferrari csapat brazil versenyzője a magyar nagydíj időmérő edzésének második szakaszában elhagyja a pályát és mélyen a gumifalba csapódik.[187] (Menet közben fejen találta egy, a brazil Rubens Barrichello autójáról korábban leszakadt és felcsapódó 800 g-os acélrugó. Massát a Hungaroringen található kórházba szállították koponyasérüléssel.)[188]
Két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet nyer a magyar kajak-kenu válogatott a lengyelországiOstrodában zajló felnőtt és korosztályos maratoni Európa-bajnokság második versenynapján.[189]
A rómaivizes világbajnokságonHosszú Katinka Európa-csúccsal és a második legjobb idővel jut a 200 méteres női vegyesúszás középdöntőbe, míg Kis Gergő országos csúccsal kerül be a döntőbe 400 m gyorson. (Gyurta Dániel országos csúccsal a 20. helyen végzett a férfi 100 méteres mellúszás előfutamában, ezzel azonban nem jutott be az elődöntőbe. Takács Krisztián 50 m pillangón a 38. helyen végez.)[190]
Rómában a 100 méteres női pillangóúszás fináléjában a svéd Sarah Sjöström, a 100 méteres férfi mellúszás döntőjében – 58.58-as világcsúccsal – az ausztrál Brenton Rickard végez az első helyen.[198]
A magyar női vízilabda-válogatott – fordulatos mérkőzésen – 10–9-re vereséget szenved az olimpiai bajnok holland csapattól a római vizes világbajnokságon.[203]
Cseh László 1:56:34-es idővel új Európa csúcsot úszik Rómában a férfi 200 méteres vegyesúszás selejtezőjében, Kis Gergő pedig egyéni csúccsal jut be az elődöntőbe.[204]
A kínai Csang Lin világcsúcsot úszva, 7:32.12-es idővel megnyeri a férfi 800 m gyorsúszást a római vizes vb-n; az ezüstérmet a tunéziai Uszama Melluli szerzi meg, míg a bronzérem a kanadai Ryan Cochrane mondhatja magának.[205]
Takács Krisztián 21.71 másodperces országos csúcsával, összesítésben a hetedik idővel bejut a férfi 50 méter gyors elődöntőjébe a római vizes világbajnokságon,[215] az elődöntőben – 21.65 65 mp-es országos csúccsal – holtversenyben a trinidadi George Bovell-lel a nyolcadik legjobb időt éri el,[216] ám a szétúszásban a trinidadi versenyző mögé szorul, s így nem jut be a döntőbe.[217]
Cseh László a római úszó-vb férfi 400 méteres vegyes versenyszámában 4:07.37-es idővel bronzérmet nyer. Ugyanebben a versenyszámban Kis Gergő 4:10.40-es, egyéni csúcsot jelentő idővel az 5. helyez végez.[227] (Az első helyen az amerikai Ryan Lochte ér célba 4:07.01-es idővel, míg a második helyen a szintén amerikai Scott Tyler Clary ér be.)[228]
szeptember 5. – 2–1-es vereséget szenvedett Svédország együttesétől a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezők európai 1. csoportjában.[239]
szeptember 9. – 0–1-es vereséget szenved Portugália együttesétől a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezők európai 1. csoportjában.
A hetedik helyen végez az oberstdorfi pótkvalifikációs versenyen a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánckettős,[241] míg Sebestyén Júlia a negyedik helyet szerzi meg, aki így a negyedik téli olimpiájára készülhet.[242]
Huszár Erika 500 méteren az ötödik helyen végez a rövid pályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának szöuli állomásán, míg 1500 méteren Darázs Péter a 13. helyet szerzi meg.[243]
Demeter Gergely öttusázó kvótát szerez a 2010-ben, első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiai játékokra, miután a harmadik helyen végez a budapesti kvalifikációs versenyen.[250]
A Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban zajló 205. örökrangadón az Újpest 2–1-es vereséget mér a Ferencvárosra. (A mérkőzés közben öt rendőr megsérül a szurkolók által használt különböző pirotechnikai eszközöktől; ugyanakkor négy embert állítanak, akiket másnap engednek szabadon.)[255]
Egy fiatal meghal, huszonketten – köztük tizenkét rendőr – megsérül a Široki Brijeg–Szarajevo bosnyák bajnoki meccs előtt kitört utcai összecsapásban.[256]
október 17. – A Londonban zajló torna-világbajnokságon a férfiaknál gyűrűn, és a nőknél felemás korláton is kínai versenyző szerzi meg az aranyérmet, előbbi versengésben Jan Ming-jong, utóbbiaknál Ho Ko-hszin lép fel a dobogó legfelső fokára.[265]Berki Krisztián ezüstérmet szerez a lólengés döntőjében, míg a román Marian Drăgulescu talajon végez az első helyen.[266]
Sebestyén Júlia a hatodik helyen zár a moszkvai műkorcsolya Grand Prix-n. A győzelmet a 2007-es világbajnok japán Ando Miki szerzi meg 171,93 ponttal, míg a férfiaknál az orosz Jevgenyij Pljuscsenko végez az első helyen 240,65 ponttal.[268]
Életét veszíti az olasz Sebastiano Scamporlino raliversenyző, amikor BMW típusú gépjárművével az egyik kanyarban kisodródik és fának ütközik a Trofeo Maremma elnevezésű viadalon.[272]
október 27. – A Nemzeti Sportszövetség tájékoztatója, mely szerint a szumóban aranyérmes Bárdosi Sándor fennakadt a doppingvizsgálaton a júliusi, tajvani világjátékokon és ezért megfosztják első helyezésétől, valamint 3 000 euró megfizetésére kötelezik.[273]
október 29. – A magyar férfi kézilabda-válogatott Pápán 28–28-as döntetlent játszik Tunézia csapat ellen a Pannon-kupa első fordulójában.[274]
A magyar férfi kézilabda-válogatott – a hazai rendezésű Pannon-kupán – 31–28-ra veri Románia együttesét.[277]
Botrányba fullad a Ferencváros–Diósgyőr mérkőzés. (A Ferencváros szurkolóinak egy csoportja miatt – akik garázdálkodtak a lelátón és a pályára is be akartak menni – le kellett állítani a meccset. Az összetűzés az utcán is folytatódott, mert az elégedetlen drukkerek a klub székházához mentek tüntetni, a rendőröknek pedig be kellett avatkozniuk.)[278]
november 3. – A mérkőzés előtt és alatt, majd azután az utcán is súlyos szurkolói rendbontásokra kerül sor a német másodosztályú Hansa Rostock és a St. Pauli labdarúgócsapatának mérkőzésén. (A meccset végül 2–0-ra nyerte a St. Pauli.)[279]
Verrasztó Evelyn a 100 m vegyes döntőjében, míg Mutina Ágnes 1500 m gyorson ér célba harmadikként a rövid pályás Világkupa-sorozat moszkvai versenyén. Verrasztó Dávid 14:45.58-as ideje a negyedik hely megszerzésére volt elegendő 1500 m gyorson.[283]
Huszár Erika a hetedik helyen végez 500 méteren a montréali rövid pályás gyorskorcsolya világkupa-viadalon, ugyanakkor a férfiaknál Knoch Viktor a 33. helyet szerzi meg, míg 1500-on a 38. helyen végez.[284]
november 19. – A franciák elleni labdarúgó világbajnoki pótselejtező visszavágójának megismétlését követeli Dermot Ahern ír igazságügyi miniszter, mert Thierry Henry kézzel ért a labdához a vb-részvételt eldöntő gól előtt.[286]
A Dohában zajló Gymnasiadén, az 1000 méteres síkfutás döntőjében Gregor László a harmadik helyet szerzi meg. (A Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) legnagyobb, négy évenként sorra kerülő eseményén 42 ország több mint háromezer középiskolás versenyzője vesz részt. A magyar küldöttségben 19 sportoló kapott helyet, akik mind a négy – programon szereplő – sportágban, úgymint úszásban, atlétikában, tornában és ritmikus gimnasztikában indulnak.)[296]
Az Isztambulban zajló rövid pályás úszó Európa-bajnokság második napján:
Kapás Boglárka a 9. helyen végez a női 800 méteres gyorsúszás döntőjében, amelyben a dán Lotte Friis szerzi meg az aranyérmet.[297]
Cseh László 3:57,27 perces világcsúccsal aranyérmet nyer 400 m vegyesen, s mögötte Verrasztó Dávid másodikként csap a célba, míg a harmadik helyet az izraeli Gal Nevo szerzi meg.[298]
Új Európa-csúccsal, 2:16.66-os idővel győz a női 200 méteres mellúszás döntőjében a dán Rikke Möller Pedersen.[299]
A női 100 méter gyors döntőjében az aranyérmet a holland Inge Dekker szerezi meg 51.35-ös idejével, a második helyen honfitársa, Ranomi Kromowidjojo, a harmadik helyen pedig a dán Jeanette Ottesen zár.[301]
47.36-os idejével új országos csúcsot úszik Takács Krisztián a 100 méteres férfi gyors középdöntőjében, s ezzel – a 7. helyen végezve – kvalifikálta magát a szám fináléjába.[302]
Új Európa-csúcsot úszva, 56.36-os idővel az orosz Kszenia Moszkvina végez az első helyen a 100 méteres női hátúszás fináléjában,[303] ugyanakkor 48.93-as új Európa-bajnoki csúccsal az orosz Jevgenyij Korotyiskin győz a férfi 100 méteres pillangóúszás döntőjében. A második helyet a szlovén Peter Mankoč szerzi meg, míg a harmadik helyen a szerb Ivan Lendjer végez.[304]
Verrasztó Evelyn a 100 méteres női vegyesúszás középdöntőjében az első helyen végez, így az 58.61-es idejével bejut a másnapi döntőbe; ugyanakkor a másik magyar induló, Jakabos Zsuzsanna a 16. helyen zár, s ezzel kiesik a döntőből.[305]
A női 50 méteres pillangóúszás döntőjében, holtversenyben két holland végez az első helyen, Inge Dekker és Hinkelien Schreuder, míg a harmadik hely a norvég Ingvild Snildalnak jut.[306] (Az 50 méteres női pillangóúszás középdöntőjében Bordás Beatrix 26.39-es idejével a 18., míg Dara Eszter 26.19-es új magyar országos csúccsal a 15. helyen zár.[307])
Új Európa-csúccsal, 3:56.55-os idővel szerzi meg az aranyérmet a francia Coralie Balmy a 400 m női gyors döntőjében; a második helyen végez a dán Lotte Friis, a harmadikon pedig a szintén francia Ophelie Cyrielle Etienne. (Mutina Ágnes 4:03.49-es idejével a 4. helyet szerezte meg.)[310]
Új világcsúccsal, 50.76-os idővel az első helyen zár a szlovén Peter Mankoč a 100 méteres férfi vegyesúszás középdöntőjében.[311]
Nem jut be a női 50 méteres hátúszás döntőjébe Szepesi Nikolett, akinek 27.83-as időeredménye futamában a 8., összesítésben a 16. helyhez elég.[313] A döntőben, 25.70-es világcsúccsal Sanja Jovanović végez az első helyen.[314]
A női 100 méteres mellúszás középdöntőjében a holland Moniek Nijhuis csap a célba 1:05.14-es idővel.
Cseh László 1:51.73-as idővel a hatodik, Pulai Bence 1:54.04-gyel a kilencedik helyen végez a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében, melyet az orosz Nyikolaj Szkvorcov nyer meg 1:49.46-os időeredménnyel.[316]
Takács Krisztián a 7. helyen végez a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjében, amelyben a francia Amaury Leveaux szerzi meg az aranyérmet.
Dara Eszter a nyolcadik helyen végez a női pillangóúszás középdöntőjében, míg Bordás Beatrix összesítésben a 20. helyet szerzi meg; a számot a francia Diane Bui Duyet nyeri.
Verrasztó Evelyn 58.21-es idővel ezüstérmet nyer a női 100 méteres vegyesúszás döntőjében.[317]
Karakas Hedvig az 57 kg-osok versenyében helyezetlenül zár a cselgáncsvilágkupa tokiói évzáróján, a 150 ezer dollár összdíjazású Grand Slam-versenyen.[319]
Dara Eszter 24.90 másodperces országos csúcsa ellenére nem jut tovább az 50 méter női gyors középdöntőjéből,[320] azonban a döntőt a holland Hinkelien Schreuder nyeri meg.[321]
A 200 méteres női gyorsúszásban Verrasztó Evelyn 1:52.61-es országos csúccsal a második helyen végez az 1:51.17-es világcsúcsot úszó aranyérmes olasz Federica Pellegrini mögött.[324]
Dara Eszter a 7. helyen végez 57.78-as időeredményével a 100 méteres női pillangóúszás fináléjában, ahol az első helyen a holland Inge Dekker zár.[326]
Cseh László országos csúccsal a 4. helyen végez a 200 méteres férfi gyorsúszás döntőjében; a számot a német Paul Biedermann nyeri 1:39.81-es idővel. (Másodikként az orosz Danyiil Izotov, harmadikként honfitársa, Nyikita Lobincev ér célba.)[327]