Szerkesztővita:Regasterios/Archív 3

Aktív megbeszélések

Andreas Seppi

Frissíteni szerettem volna Andreas Seppi oldalát. Csak azt vettem észre hogy ott más a tornás táblázat, mások a színek valamint az ATP-s tábla is különbözik (mondjuk ezt már máshol is észre vettem). Melyik az elfogadott tábla, ahol a helyszínt írjuk be, és nincs zászló, a fejlécben pedig Helyszín van írva, vagy ahol a fejlécben Torna van írva, az elején zászló majd tornanév, és utána város. Sczipo vita 2012. június 21., 21:22 (CEST)[válasz]

John Davies

A fickó, mint producer mindössze az új, általam szerkesztett Ragadozó 2. c. szócikkben bukkant fel, emiatt vettem észre, hogy a név már létezik, csak azt nem értem, hogyha John Davis (felfedező) szócikk van, miért nem volt eleve egy egyértelműsítő lap, hisz ha zárójeles kitétel van, az azt jelenti, legalábbis számomra, hogy van más ilyen nevű személy, de nem volt! Csak a név magában, mint átirányítás erre a szócikkre, ennek nem látom sok értelmét. Mivel most épp szabin vagyok, nem garantálom, hogy átjavítgatom, de üzenni ezügyben inkább annak kéne, aki nem figyelt, és feleslegsen csinált kitételt és átírányítást. --Vander vita 2012. június 23., 22:54 (CEST)[válasz]

Köszönjük szépen, én csak kimásoltam a nevet az IMDb-n lévő stáblistárol, fogalmam sincs ki ez a pofa. Amúgy kíváncsiságból ránéztem ki csinálta a lapot: Pásztörperc nevű szerkesztő követte el, aki az átírányítást is, miután átnevezte a lapot a plusz „felfedezővel”. Ha gondolod küldhetsz neki egy felhívást, hogy figyeljen ezekre a dolgokra jobban. – Vander vita 2012. június 24., 03:43 (CEST)[válasz]

Közben írtam neki ez ügyben, úgyhogy most már neked nem kell tenned semmit. – Vander vita 2012. június 26., 03:24 (CEST)[válasz]

Kínaiak

Szia! Mostanra fogyott el a 600 fő 2008-as kínai átvezetése a kapcsolódó cikkekbe, nyilván persze nem folyamatosan ezt csináltam, mert baromi sokan voltak, és nekem se túl élvezetes munka ez így Vigyor

Most elkezdtem a 2008-as koreaiakat átírni, aztán majd át is vezetem őket (az megint szép kanyar lesz :-)), viszont ha esetleg van kedved, akkor jó lenne valamikor a többi kínait is átírni :) Igazából két továbblépési út lenne jelenleg szerintem: vagy a 2004-esek (az összes nyári nemzetcikket érintően itt van összesítve, hogy hogyan állnak az átírások: Wikipédia-vita:Olimpiaműhely#Átírások állapota a nyári nemzetcikkekben, ez 2 év szervezőmunkájának az eredménye), vagy pedig a téliek, ahol évenként nincs is olyan sok résztvevő, viszont az összes átírandó téliből gyakorlatilag már csak a kínaiak hiányoznak (ezért nem is készült külön ilyen összesítő a téli nemzetcikkekről). Szóval tudnál ebben segíteni? --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. június 24., 22:09 (CEST)[válasz]

Igen, természetesen akár az is jó lesz. Most nézem, hogy annyira azért télen sincsenek kevesen :) Üdv: – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. június 25., 01:03 (CEST)[válasz]

No igen, úgy kb 10 fővel csökken olimpiánként visszafelé a létszámuk télen. Nekem most 265 nevem van a 2008-as dél-koreai nyári cikkben (az összes téliben már átírtam ezeket), de sportáganként haladva rögtön vezetem is át a 2004-esbe is azokat, akik akkor is szerepeltek, hogy majd abban a cikkben kevesebb nevet kelljen átírni annak idején valamikor. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. június 25., 01:16 (CEST)[válasz]

Köszönöm! Távol voltam kicsit, Tomcsytól azt az infót kaptam, hogy a kapcsolódó szócikkekben az átvezetések megoldottak. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 17., 14:03 (CEST)[válasz]

Érdekességek

A mostani érdekességeket, beteszed az Wikipédia:Érdekességek adattárba? A hét második fele is hiányzik, ha van ötleted töltsd fel az adattárba és színesítsük, mert lassan kifogyóban vannak a kezdőlapon még nem szerepelt javaslatok. Üdv. Andrew69. Blue a v.svg 2012. június 25., 09:06 (CEST)[válasz]

Van már megnyitva az ezer felettinek is. Teniszes egyébként tényleg nem volt még, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Andrew69. Blue a v.svg 2012. június 25., 11:48 (CEST)[válasz]

Ok. Kösz, hogy szóltál. Andrew69. Blue a v.svg 2012. június 25., 14:02 (CEST)[válasz]

Érdekességek lista

Köszi, eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen lista. --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. június 25., 21:38 (CEST)[válasz]

Átírások

en:Somdev Devvarman –Somadév Kisor Dévvarman
en:Prakash Amritraj – Prakash Amritraj (amerikai születésű, a neve marad, egyébként Prakás Amritrádzs lenne)
en:Vijay Amritraj – Vidzsaj Amritrádzs
en:Stephen Amritraj – Stephen Amritraj (amerikai születésű)
en:Anand Amritraj – Ánand Amritrádzs

--Ogodej Mal 0.png vitalap 2012. június 26., 23:14 (CEST)[válasz]

Szívesen, máskor is ! :-) --Ogodej Mal 0.png vitalap 2012. június 27., 15:52 (CEST)[válasz]

Kérdés

Szia! Gondoltál már arra, hogy lennél-e admin? --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. június 29., 13:14 (CEST)[válasz]

Köszönöm válaszod! --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. június 29., 13:31 (CEST)[válasz]

Olvastam a válaszodat Burumbátor vitalapján – részemről nagyon sajnálom, örültem volna és támogatnám. – PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. június 29., 13:40 (CEST)[válasz]
Én is. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. június 30., 22:51 (CEST)[válasz]
Én is. Peligro (vita) 2012. július 2., 09:08 (CEST)[válasz]

Az adminmunkában semmi hivatalos feladat nincs, ugyanúgy önkéntes tevékenység, mint a wiki szerkesztése. Ha nem akarsz pofozózsák lenni, azt is megteheted, végy példát pl. Bean49-ről, ő egyáltalán nem foglalkozik ilyesmivel. Viszont nagyon sokat vagy itt, és a vandalizmus elleni védelemben elkelne az erősítés. --Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. július 2., 21:34 (CEST)[válasz]

Természetesen. Tiéd a világ minden ideje. Üdv, – Burumbátor Te, haver, figyelj! 2012. július 2., 22:01 (CEST)[válasz]

Pontosan úgy van, ahogy Burum mondja. Az évi minimumkövetelményt egy nap alatt abszolválni lehet, viszont cserébe csak használni tudnál. --Pagonyfoxhole 2012. július 2., 22:27 (CEST)[válasz]

Nem azért, de már most megfelelnél szenior adminnak, és szerintem simán megkapnád a kellő számú szavazatot. Ha beleegyeznél, hogy jelöljenek, csak az esetlegesen felmerülő kérdésekre kellene válaszolnod, és egy héttel az olimpia vége előtt le is zárulna a procedúra. Mindenki nyerne vele. --Pagonyfoxhole 2012. július 26., 02:21 (CEST)[válasz]

Mondjuk attól, hogy mintha már két éve csinálná. :) Ahogy az én felkérőm mondta: kb. egy óra alatt minden elsajátítható a gyakorlatban vagyis a technikában. Az elmélet se sokkal bonyolultabb. --Pagonyfoxhole 2012. július 26., 02:31 (CEST)[válasz]

Na jó. :) --Pagonyfoxhole 2012. július 26., 02:41 (CEST)[válasz]

Re: Nyári szócikkíró verseny

Nagyszerű. Akkor vasárnap/hétfőn még egyezkedünk időpontban. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. június 30., 11:08 (CEST)[válasz]

Mindenképpen cikkeket. A karbantartóversenyhez hasonlóan a kihirdetéskor föl kell hívni a figyelmét a szerkesztőknek, hogy egy tataroz sablon felrakásával kezdjenek, és akkor nem fog több szerkesztő dolgozni egy cikken. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. június 30., 22:50 (CEST)[válasz]

Igen, szerintem jó. Ha meg lesz a pontos időpont, még valami olyat tegyél hozzá, hogy az elbírálás és eredményhirdetés a verseny lezárását követő napon lesz, és hogy wikis ajándéktárgyakat lesznek a nyeremények.- RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 1., 17:37 (CEST)[válasz]

Nyugodtan feldobhatod kocsmára és ha rajta vagy az összwikis levlistán - ha nem, akkor legyél rajta :-) -, akkor oda is. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 2., 20:32 (CEST)[válasz]

A verseny lapját szerintem át kéne nevezni, hogy ne a te szerkesztői allapod legyen, hanem műhely allap. Nem néztem utána, hogy szoktátok, de valami Wikipédia:Teniszműhely/verseny... formára. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 3., 11:17 (CEST)[válasz]

Szívesen. Igazából az átnevezés egyszerűsödött, most már csak a legördülő menüből kell kiválasztani a névteret (jelen esetben a Wikipédia) és a cikkcím elé már nem kell beírni (ami nagyban csökkenti a hibás névtérközi átnevezés lehetőségét). Nálad szerintem ott volt a hiba, hogy a legördülőben a Szerkesztő névtérben hagytad és a cikkcímhez írtad oda a Wikipédia: névteret. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 3., 11:40 (CEST)[válasz]

Bocsi, én még tovább neveztem Wikipédia:Teniszműhely/Nyári szócikkíró verseny, 2012re, kicsit beszédesebb legyen a cím. Meg aztán lehet, hogy jövő nyáron is lesz ilyen. :-) - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 3., 11:43 (CEST)[válasz]

Egyértelműsítők

Szia! Ezt a Liu Jen császárt hol találtad egész pontosan? Mert én nem találok senkit, akit 951 és 953 között uralkodott volna valamelyik dinasztiából (időben a legközelebb ő és ő áll, de egyik sem Liu Jen nevű). De azért még keresgélek. Ha viszont egy dinasztiát is tudnál mondani (a korszakban akadt több is egyszerre), akkor közelebb lennék a megfejtéshez. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 3., 11:09 (CEST)[válasz]

Áh, látom már. Az enwiki szerint azonban nem császár volt, hanem katonai kormányzó (Csietusi, eme cikk szerint). Majd javítom. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 3., 11:28 (CEST)[válasz]

Teniszes cikkíró verseny

Az ötlet nagyon jó, remélem sikeres lesz. Nekem most sajnos nincs időm részt venni rajta, de egy kalappal hozzá! --Mdavid89 AdiumEmoticonset.pngvitalap 2012. július 3., 14:47 (CEST)[válasz]

forrás

Szia! Javaslom, hogy a cikkíró versenybe írjátok le, hogy forrást mindenképpen fel kell tüntetni a cikkeknél. A mai két cikk szerkesztőjét megkértem már, hogy írja be, hiszen ez a wiki legfontosabb alapelve. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2012. július 3., 16:16 (CEST)[válasz]

Köszönöm. De azért nézzétek majd át, hogy van külön forrás szakasz minden cikknél, hogy még most pótolhassuk. Ha pl. 1 év múlva vesszük észre, lehet a kolléga már nincs itt, és nem tudjuk beírni a forrást. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2012. július 3., 19:59 (CEST)[válasz]

Megnyugtattál! :D Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2012. július 3., 20:19 (CEST)[válasz]

Cikkíró verseny

Szia. Részt fogok venni benne, csak nem tudom hogy pontosan mit kell csinálni: új cikkeket létrehozni vagy pedig a jelenlegieket javítgatni, bővíteni. Valahova fel kéne sorolni hogy melyik cikkek vannak rossz állapotban vagy elavultak hogy ne kelljen mindenkinek keresgetnie hogy melyikeket javítsa. – Micky 2012. július 4., 13:55 (CEST)[válasz]

Minden egyes szerkesztésnél oda kell rakni a difflinket vagy csak hogyha befejeztem a 'munkálatot' az adott cikken? Még kell hogy bővítsem a Murrray-cikket. – Micky 2012. július 6., 22:33 (CEST)[válasz]

Nem tudom miért vetted le az elavult sablont, ez még mindig nincs sokkal jobb állapotban mint amilyenben volt. – Micky 2012. július 6., 22:36 (CEST)[válasz]

Japán név

Szia. Igen, az lesz. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 5., 20:39 (CEST)[válasz]

Markovits László

Szia! Lehet egy apró kérésem feléd? Vasas-drukkerként ugye jelentős személy nekem Markovits László elnök, akiről nem sokan tudják, hogy teniszező volt. Esetleg megoldható cikkének megírása? Persze csak, ha belefér az idődbe. Köszi előre is! :-) Cassandro George Cross Malta.svg Ħelyi vita 2012. július 6., 22:26 (CEST)[válasz]

Szia! Nem, két olimpián szerepelt, 1988-ban és 1996-ban. 1992-től van a játékokon a kvalifikációs rendszer, és a Köves–Markovits-páros nem jutott ki a barcelonai olimpiára.

Más, ha már írok: Még nem jutottam el a kínaiakig, de nagyon gyors voltál :) – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 7., 01:00 (CEST)[válasz]

Táblázatok

Át kéne javítani az összes cikkben a tornagyőzelmek táblázatait. Szerintem ez a három: Sablon:Tornagyőzelmek (férfiak), Sablon:Tornagyőzelmek (nők), Sablon:Tornagyőzelmek2 (nők) a legmegfelelőbb, de a Federer, Williams és még néhány cikkben régebbi táblázatokban vannak feltüntetve a győzelmek. Még valami: az összesítést csak tornagyőzelmeknél, vagy az elvesztett döntőknél is lehet használni? Murraynél odatettem az elvesztett döntőknél is. – Micky 2012. július 9., 11:51 (CEST)[válasz]

Valójában nem is a sablonra gondoltam hanem magára a táblázatra. Az volt az észrevételem hogy [1] Clijstersnél a GS győzelmei egy szép táblázatba van rakva, míg Serenánál egy régebbibe, s nekem Clijstersnél sokkal jobban tetszik. Federernél pedig az akartam mondani hogy a tornagyőzelmei nem olyan táblázatba vannak rakva (tudom hogy nem te csináltad így) mint Djokovicnál, Murraynél és Nadalnál. Szerintem szintén sokkal szebb ez a táblázat ami az utóbbi háromnál van. Remélem megértetted mit akarok mondani. – Micky 2012. július 9., 14:32 (CEST)[válasz]

Grúz

Nehéz kérdés, de én grúzból írnám át, mert úgy tűnik, hogy Grúzia színeiben versenyez. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 10., 00:20 (CEST)[válasz]

Oroszos, mert nyilván az apja orosz (Vjacseszlav Kalasnyikov), de a felmenőit tekintve viszont összességében többnemzetiségű az enwiki cikke szerint. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 10., 00:43 (CEST)[válasz]

Re: Csillagkapu (televíziós sorozat)

Hát fura... de a videokazi változattal nem találkoztam még, úgyhogy biztosat nyilatkozni nem tudok. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 11., 13:13 (CEST)[válasz]

Abban sem vagyok biztos, hogy a sorozat megjelent videokazin. Vagy a "pilót" az első filmet akarja jelenteni? :-) - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 11., 13:15 (CEST)[válasz]

Kihajolni veszélyes

Szia! Ha más mű nincs ezzel a címmel (könyv stb.), akkor véleményem szerint nem kell a zárójel. Üdv: Viloris Üzenj! 2012. július 12., 08:34 (CEST)[válasz]

Re Nadal

Szia! Akkor meg a lenti táblázat szükségtelen. Amit kitöröltem abban szerepel az eredmény, az utolsó ellenfél és a nyert-vesztett meccsek aránya, míg a lentiben az utolsó nem szerepel. Az előbbit át kéne tenni a lenti helyébe, mert nekem zavaró volt hogy a grand slam döntői szakaszban szerepelt. – Micky 2012. július 13., 19:50 (CEST)[válasz]

Radwanskánál is csak egy táblázat van ami összesíti az eredményeit a GS-versenyeken. – Micky 2012. július 13., 20:01 (CEST)[válasz]

Mindegy akkor mindkét táblázatot hagyjuk meg csak az elsőt le kéne tenni a cikk aljára a másik táblázat elé, mert úgy hogy a Grand Slam döntői szakaszban szerepel megtévesztő. – Micky 2012. július 13., 20:11 (CEST)[válasz]

Jó ötlet, tetszik. – Micky 2012. július 13., 20:44 (CEST)[válasz]

Átnevezés

Azért oda írtam, mert általában átnevezés kapcsán merül fel ez a probléma. Sajnos ezzel senki nem foglalkozott eddig, még az egyértelműsítő lapok oldalán sem igazán, de ez amúgy is inkább az átnevezés témájába tartozik. Az „Átirányítás”→Wikipédia:Átirányítást pedig azért hoztam létre, mert más ilyen átirányítások is vannak, lásd fentebb az egyértelműsítő lapot, ami átirányítás a „Wikipédia:Egyértelműsítő lapok”-ra. Ha netán megér egy külön lapot az is szóba jöhet, de erről valahol szót kell ejteni. --Vander vita 2012. július 13., 20:35 (CEST)[válasz]

Igen, értem, de szerintem ártani nem árt, ha ilyen átirányítás is van. --Vander vita 2012. július 13., 21:31 (CEST)[válasz]

re: nyári cikkíróverseny

Szia! Köszi a levelet, tényleg nagyon-nagyon régen voltam itt... de most szeretnék egy kicsit aktívabb lenni, főleg, hogy ilyen események történnek, asszem ideje frissítenem a Federer-cikket (köszi a frissítéseket és a karbantartást!!)
A versenyen gondolkozom, úgy látom, az egyik cikket, amit kiszemeltem, már más csinálja, de mindjárt körülnézek :) Pumukli vita 2012. július 14., 23:55 (CEST)[válasz]

Nyugodtan szerkeszd tovább is a cikket, nem azért mondom :) minél többen frissítjük, annál jobb! Képzeld, én még nem is olvastam azt a könyvet, de magasan van az elolvasandó listámon.

Hát igen, nagyon eltűntem, ez a fél év sűrű volt, de azért fél szemmel idenézegettem időnként, meg persze mindig vissza fogok jönni szerintem :) Pumukli vita 2012. július 15., 00:08 (CEST)[válasz]

Lenne egy kérdésem: szeretném frissíteni Fed rekordjait – szerinted érdemes lenne külön cikket létrehozni neki, mint az angol wikin? Ezenkívül én még timeline-szerűen írtam a rekordokat, minden évben, ahogy döntögette őket, de ez egyre tarthatatlanabb... Pumukli vita 2012. július 15., 00:27 (CEST)[válasz]
Hát igen, nekem is dilemma, mert soha nem tetszett a szétválasztás... gondolkodom rajta, szerintem legjobb lesz, ha valamelyik nap leülök, és rendszerezem a rekordokat, aztán majd eldöntjük :) Pumukli vita 2012. július 15., 00:43 (CEST)[válasz]

archiválás

Szia! Fogalmam sincs. :( Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2012. július 15., 20:08 (CEST)[válasz]

Egyértlapok

Szia. Most tudtam csak rá időt szakítani, megcsináltam mindkettőt. Mondjuk Liu Jenből születhetett volna kicsit kevesebb… VigyorLaci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 17., 15:04 (CEST)[válasz]

Mindjárt megcsinálom. Ami javaslatom lenne egyébként, hogy ha nincs iw, akkor érdemes lenne a cikkbe belecsempészni a pinjin alakot, mert pl. a cs betűt legalább négyféleképpen lehet visszaalakítani és pl. Csen Csing esetén nem olyan mókás azon totózni, hogy melyik alapján született. Bár én áthidaltam a problémát a mi hivatkozik erre csodával, de az átlag olvasó számára ez nem hiszem, hogy működne. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 25., 09:42 (CEST)[válasz]

Chang Ch'ün - ő lenne az. Mindjárt rendezem a megfelelő helyeken. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. július 25., 13:41 (CEST)[válasz]

Szia. Huh… Vigyor Igyekszem még a héten ránézni az egyértlapokra, de lehet átcsúszik valamikor jövőhét elejére. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. augusztus 24., 22:45 (CEST)[válasz]

válasz: Guglis archiválás

Szia! Köszi a választ. --áкos9702 posta 2012. július 17., 16:58 (CEST)[válasz]

Nekem nem nyílik meg semmi sem, ha rákattintok. --áкos9702 posta 2012. július 19., 11:54 (CEST)[válasz]

re:US Open

Szia! Szerintem is elég felesleges a zárójeles egyértelműsítés ebben az esetben, mert csak elbonyolítja a hivatkozásokat. Szerinted egyszerűen javítani lehetne? mert akkor érdemes talán megváltoztatni. Pumukli vita 2012. július 17., 22:33 (CEST)[válasz]

Válasz:Angry Birds

Rendben Jojoka2 vita 2012. július 19., 8:00 (CEST)

Összes visszaállítása

Szia! Észrevetted-e már valamikor ezt a gombot mikor valaki közreműködéseit nézed a jobb felső sarokban? Nem tudom hogy mindenkinél ott van, vagy csak járőröknél és adminoknál, de nem mertem rá kattintani mert attól tartom hogy visszaállítja az adott szerkesztő összes közreműködését. Néztem a Wikipédia: Visszaállítás lapot, de itt nem láttam semmi ilyesmit. – Micky 2012. július 20., 18:46 (CEST)[válasz]

kékfestő

Szia!

Azért piszkálom a képet, mert azok nem kékfestő ruhák, így nem illik a kékfestő címszó alá és mivel kivetetni nem tudtam a képet ezért helyesbítettem az aláírást,hogy az ne átverés legyen! Eredeti kékfestő képeket a Magyarországon még működő műhely honlapjain lehet találni sokat, ne a hamisítvány legyen fent!

Üdvözlettel: – Aláíratlan hozzászólás, szerzője hoba31 (vitalap | szerkesztései)

Tudom,hogy igazam van mert ez a szakmám, az egyik kékfestő műhelytől írok és felháborító,hogy Szentendrén van egy műhely aki eredeti kékfestőt készít,rajtuk kívül még két család van aki ezt a kihalófélben lévő mesterséget mai napig őrzi az országban,mégis a gagyi hamisítvány anyagból készült ruhák képe van fent a kékfestés címszó alatt! Most regisztráltam be wikipédiára,pont emiatt az ügy miatt, igazából ismerkedek ezzel a rendszerrel azt se tudom még,hogy írjak ennek az elkágyénak,vagy hogyan írjak a kocsmába, én csak ezt a képet szeretném vagy eltüntetni vagy legalább az igazat leírni róla,mert ez a munkánkat sérti és átverés! Köszi a segítséget!

– Hoba31 vita 2012. július 20., 22:06 (CEST)[válasz]

Köszi a segítséget! – Hoba31 vita 2012. július 20., 22:30 (CEST)[válasz]

...

A pláne h. nekem még most is úgy jelezte ki a rendszer h. be vagyok jelentkezve... dejó... no mindegy... – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Bepi1220 (vitalap | szerkesztései)

Junior ITF-profil

Szia, a sablonban "name" paraméter volt megadva, a docban pedig "név", a sablont átírtam "név"-re. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. július 22., 02:23 (CEST)[válasz]

Egyenes kiesés

Szia, egyszerűbb az enwikit áthozni, egyébként nem látom a hibáját. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. július 22., 19:03 (CEST)[válasz]

a politikus

Szia! Tudom, hogy nem tartozik hozzád, és a hatáskörödhöz, de nagyon megköszönném ha tudnál nekem segiteni a Farkas Tibor (politikus) cikkével, mert nekem nem a magyar az anyanyelvem és nem merem átfogalmazni, mert félek, hogy nem lesz teljesen helyes a végén. Köszi szépen :) Farkasven vita 2012. július 23., 07:16 (CEST)[válasz]

Július 23.

Bocs, de nem volt róluk cikk a wikin ezért gondoltam, hogy kiveszem őket!

Lacika455 vita 2012. július 23., 11:28 (CEST)[válasz]

magyar

Köszönöm a segitséget, de amugy még nem merek egy nagy szöveget fogalmazni, kb 6 éve kezdtem magyarul tanulni. A Tibor családja információja, magán genealogiai kutatás a zalamegyei levéltár forrásai alapján jött létre, tehát nincsen semmi publikáció ahol mindez ez megjelenne. Farkasven vita 2012. július 23., 12:31 (CEST)[válasz]

1022. érdekesség

Az Érdekességek oldalon az 1022-hez rossz számot írtál (2012-32/2)! Ezt az allapot pont most hoztam létre, és nem raktam bele az 1022-est. - Tündi vita 2012. július 23., 14:20 (CEST)[válasz]

Mivel nekem dunsztom sincs, meddig tart az olimpia (és nem is érdekel - mea culpa), nyugodtan írd be a 2012-32/2 -re valamelyik érdekesség helyére, nem fogok megsértődni. :) Egyébként előre beírni valamely allap dátumát veszélyes, mert aki létrehozza azt az allapot nem biztos, hogy észreveszi, hogy valaki már beírta valamely érdekességhez annak a dátumnak a számát. Sőt, inkább tuti, hogy nem veszi észre, és 4 teljesen másikkal hozza létre az allapot. - Tündi vita 2012. július 23., 14:37 (CEST)[válasz]
Hát ezt mondom: vedd ki valamelyiket és írd be a helyére Novotnyt. - Tündi vita 2012. július 23., 14:43 (CEST)[válasz]

Evert

Az angol wikiről kiszedtem egy párat amelyet úgy gondoltam hogy fontos és nagy rekord és érdemes megemlíteni. A WTA-profilján is van összefoglaló karrierje sikereiről. Nem tudtam hogy ezeket a dolgokat nem tudtad róla. :) – Micky 2012. július 24., 14:31 (CEST)[válasz]

Szia! Köszi hogy akkor jelezted Hunyadymnak, lehet hogy más észre se vette volna :) Megbeszéltem vele ezt a kellemetlenséget. Látom hogy majdnem mindenhol eltér Evert nyert-veszített meccseinek aránya. Szóval javítsd ki úgy, ahogy akarod. Evert nyert-veszített meccseinek aránya emellett tudtommal csak a WTA-cikkben szerepel. Rajtad áll hogy ott átjavítod űgy ahogy én beírtam, vagy kijavítod az enyémet úgy ahogy ott írja. Csakhogy mindenhol azonos legyen. – Micky 2012. július 26., 11:30 (CEST)[válasz]

A képes probléma

Szia!

A kép maga a Commonson van, ahova 2008-ban Civertan. Az anon pedig létrehozta a kép "lapját", de az csak az anon bejegyzését tartalmazza. A 2012-es dátum csak ennek a létrehozásnak szól. :-) Nemrég volt egyébként egy kisebb akció, amikor is az ilyen létrehozásokat kipucoltuk. Nagyjuk itt bekategorizált Commonson lévő kép volt. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 25., 03:46 (CEST)[válasz]


Én most éjszakás műszakot végeztem... összefoglalnád az utolsó két üzeneted lényegét olyan módon, hogy azt akár egy papucsállatka is megértse?. :-) Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 25., 11:23 (CEST)[válasz]

Öt nap alatt sem sikerült megfejtenem, hogy akkor most tulajdonképpen mit is kéne csinálni ezzel a képpel... Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 31., 00:37 (CEST)[válasz]

Beleszól: ez a szokásos probléma. A kép a Commonson van, a user meg a magyar Wikin tette meg hozzáfűzését. Ez utóbbit törölni kell. Megtettem. Üdv. - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 31., 00:41 (CEST)[válasz]

A probléma részben megoldva, de úgy értelmeztem írásodat, hogy önmagával a képpel is van valami probléma. Azt nem tudtam megfejteni, hogy mi az. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 31., 00:53 (CEST)[válasz]

Így már értem. Köszi a felhomályosítást. :-) Akkor ezt a Commonson kell majd korrigálni. Esetleg egy fájlátnevezés kérésével is. Majd utánajárok. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 31., 01:03 (CEST)[válasz]

Alexandra Riley

Szia! Nem mondom azt, hogy 100%-osan egységes a gyakorlatunk, de címszóban általában a polgári keresztnevet szoktuk használni, a közismert becenevet pedig a bevezetőben vastagított névben idézőjel között szokás feltüntetni a kereszt- és a vezetéknév között. Magyarán szerintem fordított átirányítás szükséges: majd az Ali Riley címszó legyen redir az Alexandra Riley (labdarúgó)-ra. A lengyel wikin is Alexandra Riley a labdarúgó. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 25., 07:52 (CEST)[válasz]

Az anyakönyvezett névtől csak 4 amerikai elnök esetében térünk el, valamint a "Madonna", Mark Twain" stb. jellegű művésznevek esetében. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. július 25., 07:55 (CEST)[válasz]

M3D

Szia! Igen, éppen készítem, akkor ha majd befejezem, akkor ismét összevonom és a szócikk neve M3D lesz, ok? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Noel Nyariki (vitalap | szerkesztései)

Szia! Szerintem azért az M3D szócikkre és nem az M3D (televízió) szócikkre érdemes átirányítani, mert nincs más M3D, tehát nincs egyértelműsítő lap sem. Illeve én az összedolgozást az M3D -re írtam.– Noel Nyariki vita 2012. július 25., 19:30 (CEST)[válasz]

Olimpiai versenyszámcikkek

Szia! Lásd itt, a korábbi cikkek még nincsenek egységesítve, így azok nem mérvadóak. A többi sportághoz hasonlóan az olimpiai zászlósablonokat kell használni. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 26., 02:41 (CEST)[válasz]

Elhiszem :-) A sablondokumentáció amúgy szerintem elég részletes, Tomcsy alapos munkát végzett vele. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 26., 02:57 (CEST)[válasz]

belarusz

Szia! Egyelőre Aljakszandr Buri, majd az olimpia után talán lesz róla bővebb adat is, ahol kiderül az apai neve is.

Más. Nem nagyon érdemes kísérletezgetni azzal, hogy mi törik 2 sorba az ágrajzsablonokban, mert abszolút csak a képernyőfelbontástól függ. Amit a női egyes cikkében javítottam, abból egyedül csak legelső spanyol az, ami nálam is 2 sorba törik, a többi maradt ugyanúgy 1 sorban. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 26., 16:33 (CEST)[válasz]

OK! Van még egy dolog, de nem tudnék igazán jó példát írni, mert a korábbi teniszes olimpiai cikkek még nincsenek egységesítve, és az itt szóba jöhető más sportági versenyszámcikkek (asztalitenisz, tollaslabda, stb.) még egyáltalán nincsenek, de egy párost pl. bobnál, szánkóban és műkorcsolyában is egy 2 fős csapatként kezelünk, és a zászlóNOBcsapat sablonnal jelenítjük meg, többek között azért, mert legalábbis furcsán hat, hogy az egymás alá 2 db zászlóNOBsportoló sablonba írt párosnál kétszer jelenne meg ugyanaz a zászló és kétszer az országcikkre mutató NOB-kód is. Hm? – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 26., 17:09 (CEST)[válasz]

Egyet javítottam, a szerb férfi párost, mondjuk a nem törő szóköz benne maradt véletlenül, az törlendő. Egyébként a 4 tagú nevű spanyol nő esetén felmerül, hogy a cikkcímnek inkább 3 tagúnak kellene lennie, mert szerintem az utolsó névtag csupán az anyai családnév, amit a Wikipédia:Elnevezési szokások#Spanyol családnevek értelmében a huwikin csak egyértelműsítésre használunk. 3 névtaggal nem is törne meg. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 26., 17:33 (CEST)[válasz]

Megleptél, de nem ellenzem, hajrá :-) A spanyol fenti helyzetén viszont érdemes lenne majd esetleg tovább gondolkodni. A kiemelteknél is zászlóNOBcsapat sablon lenne a szerencsésebb. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. július 26., 17:51 (CEST)[válasz]

Ellenőrzött/nem ellenőrzött

Szia! Azt szeretném kérdezni tőled, milyen "szintet" kell elérnem, vagy mit kell tennem ahhoz, hogy amit én szerkesztek az automatikusan ellenőrzöttnek legyen jelölve?--Noel Nyariki vita 2012. július 26., 17:35 (CEST)[válasz]

Indiai átírások II.

Visnu Vardhan, vagy Visnuvardhan, Rusmi Csakravarthi. Sajnos eredeti írásképet nem találtam, analógiák (KNMH) alapján 95%-os valószínűséggel. Ogodej Mal 0.png vitalap 2012. július 26., 17:35 (CEST)[válasz]

Re: Fábry kép

Szia!


Én is néztem már a képet, de nem tudtam 100%-ban eld9nteni, hogy melyik, de szerintem is inkább a logó, mint a filmkocka. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. július 27., 10:39 (CEST)[válasz]

re Liu Hszia

Szia! Nem kell külön szólnod, direkt figyelem az új egyértelműsítő lapokat. Ha itt vagyok, akkor általában pár napon belül javítani szoktam bottal a hivatkozásokat. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 27., 18:56 (CEST)[válasz]

Á, már értem. Szerintem egyszerűbb, ha a kínai sportolókra nem eresztem rá a botot azonnal, ahogy meglátom, csak pár hét eltéréssel. Az elég macerás lenne, hogy folyton észben tartsam, melyik cikkhez ne nyúljak. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 27., 19:02 (CEST)[válasz]

Jó, legyen három nap :-) --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2012. július 27., 19:14 (CEST)[válasz]

Malév

Hali!

Kezdeményeztem róla megbeszélést, ahol pillanatnyilag addig jutottunk, hogy Tünde szerint NEM szűnt meg a cég - viszont a februári adatokat kellene szerepeltetni az infóboxban. Egyébként tényleg nem szűnt meg, csak leállt és épp felszámolják.

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#MALÉV

--Peyerk vita 2012. július 28., 00:25 (CEST)[válasz]

Láttam, és köszönöm a javítást, jogos volt. --Regasterios vita 2012. július 28., 00:42 (CEST)[válasz]

Átmozgatás

Szia, hőn remélem, hogy jól csináltam, ellenőrizd, légy szíves! Elárulom, hogy ez talán a leghajmeresztőbb admineljárás, majd mindenki minden egyes alkalommal újratanulja. :) Ráadásul ez bizonyos értelemben nem is a klasszikus művelet volt, a kézikönyvben láthatod, hogy miért. --Pagonyfoxhole 2012. július 29., 23:39 (CEST)[válasz]

Adminisztratív szempontból az a dolog lényege! :) Sőt itt az egyetlen fontos teendő volt, lévén, hogy a tartalmakat te már egyesítetted. --Pagonyfoxhole 2012. július 29., 23:48 (CEST)[válasz]

Azt tényleg nem kellett volna törölnöm, de a kézikönyv felajánlja. :) --Pagonyfoxhole 2012. július 30., 00:03 (CEST)[válasz]

Soha! Vigyor --Pagonyfoxhole 2012. július 30., 00:17 (CEST)[válasz]

Eduardo Yánez

Szia! Most már nem másoltam ,hanem saját szavaimmal fogalmaztam meg. Az üzeneteket már elolvastam! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kik9 (vitalap | szerkesztései)

Mert a RepliCarter és a Regasterios eleje hasonlít. :-) - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 30., 20:20 (CEST)[válasz]

Gondoltam, hogy a szezon esete volt a fazonnal. :-) --Regasterios vita 2012. július 30., 20:23 (CEST)[válasz]

Ez azért hasznos lehet a jövőben, ha a morcos userek hozzád fordulnak majd véletlenül az én vitalapom helyett. Vigyor - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 30., 20:24 (CEST)[válasz]

Akkor majd csinálok egy Redirectet a te vitalapodra. Vigyor --Regasterios vita 2012. július 30., 20:31 (CEST)[válasz]

Vigyor - RepliCarter Lazy sleeping barnstar.svg Hagyj üzenetet 2012. július 30., 20:33 (CEST)[válasz]

Re: végeredmény

Szia, igen légyszíves, de a strandröplabda mintájára. A helyezések összevont cellában és kiemelést is lehet írni, akinek volt.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. augusztus 4., 19:49 (CEST)[válasz]

re:Kategorizálás

Szia! Hát ez nehéz kérdés. De az RTL Klub sem különb, mert lehet hogy régen beszélgetőműsor is volt, de már csak rajzfilmeket sugároz. Amúgy a TV2 Matinén emlékeim szerint szintén volt beszélgetőműsor, az egyik műsorvezető egy nő volt a másik pedig Geronimo Stilton jelmezbe öltözött és viselkedő férfi. De szerintem a Jó reggelt, skacok!, a Kölyökklub és a TV2 Matiné is a csatornák saját készítésű műsorblokkja.--dr.Garfbob10(2) Wall25.gif labirintus 2012. augusztus 8., 17:17 (CEST)[válasz]

Arabok

Onsz Zsábör (bármilyen hülyén is fest, de hát ha -eu, akkor így ejti...), és Málek el-Zsazíri. --Mathae Fórum 2012. augusztus 8., 17:54 (CEST)[válasz]

Re: Kategória:21. századi magyarok

Szerintem mindkettő (de vannak régebbiek is) teljesen felesleges kategória. Főleg azóta, amióta vannak a születési és halálozási évszámos kategóriák. A szül-hal kategóriák mellett csak fölösleges kategóriabokrot eredményez. Meg azért is, mert csak a magyaroknak vannak ilyen kategóriák, pedig ha valamilyen indoka is van annak, hogy a magyaroknál kell, hogy legyen, akkor ugyanolyan indokkal minden más államnál is kellene. A kategória értelmezésével és használatával kapcsolatban, szerintem az számít, vagy számított, hogy adott személy melyik évszázadban élt vagy alkotott/tevékenykedett jelentősen. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 8., 19:48 (CEST)[válasz]

Nem tudok arról, hogy született volna róla bármilyen döntés. Valószínűleg fel kéne vetni a dolgot. Azért hálás lenék, ha ebben tudnál segíteni. Ha a közösség is úgy dönt róla, ahogy mi látjuk, akkor esetleg bottal is eltávolíthatóak... Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 9., 15:11 (CEST)[válasz]

Szia!

Ide kiírtam: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Kategória:20. századi magyarok, Kategória:21. századi magyarok és társai megszüntetése. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 15., 23:33 (CEST)[válasz]

Nyári szócikkíró verseny

Köszönöm, bár nem tudom hogy mennyire érdemlek gratulálást, hisz csak pár cikket javítgattam. Sajnálom hogy te vagy az egyedüli aki nagyobb mértékben szerkesztgeti a teniszes témájú cikkeket, én nyilván már nem bírtam volna ki ennyi elavult vagy rossz állapotban levő cikket javítani. Micky Smiley green alien aaah.svg levél 2012. augusztus 11., 11:27 (CEST)[válasz]

re-Bochkor

Igazad van, sajnos elkerülte a figyelmemet a link tartalma, csak azt néztem, hogy egy "semleges" hivatkozás... Üdv:--Petej vita 2012. augusztus 11., 23:18 (CEST)[válasz]

flagathlete

Igazából ezt a enwiki mintára kellene megcsinálni, és ez a sablon is kell hozzá. Elvileg nálunk is működne, mert a Country data sablonok nálunk is léteznek már. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. augusztus 14., 15:35 (CEST)[válasz]

Kicseréltem a sablont (áthoztam az angolt), úgy nézem korrekten működik, megszűntek a zöld linkek. Ha valahol látsz helytelen működést, vagy valami zagyvaságot, akkor szólj (nem biztos, hogy mindegyik ország jó... de a fontosabbak biztosan jól működnek). --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. augusztus 15., 01:50 (CEST)[válasz]

Nyíltvízi

Szia! Az olimpiai versenyszámok szócikkcíme nagyon hosszú, körültekintő egyeztetés után alakult ki, a teljes anyag megjárta a helyesírástudorokat (Bennó és társai) is, és úgy került végül elfogadásra. Már nem tudom ugyan, hogy pontosan hol, de kifejezetten emlékszem arra, hogy a nyíltvízit külön tárgyaltuk, és akkor az lett, hogy egybeírandó. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. augusztus 15., 14:28 (CEST)[válasz]

Mail

Szia! Bocsi hogy nem válaszoltam, elfelejtettem megnézni hogy van-e új üzenetem. (Amikor az előbb írtál a vitalapomra, figyelmeztethettél volna.) Lehetőleg válaszolj most vissza azzal a kérdéssel kapcsolatban. Micky Smiley green alien aaah.svg levél 2012. augusztus 16., 15:16 (CEST)[válasz]

Nem értem most mit akartál mondani. Arról hogy kaptam mailt nem bír semmi értesíteni, egyedül ha megnézem hogy kaptam-e. Micky Smiley green alien aaah.svg levél 2012. augusztus 16., 15:29 (CEST)[válasz]

Nem tudom hogy nem érted: nem néztem azt a Gmailben hogy kaptam-e e-mailt. Ennek semmi köze a wp-hez, itt semmi nem értesíthet arról. Amit a zárójelben írtam meg az hogy amikor írtál akkor figyelmeztethettél volna hogy küldtél nekem mailt és én nem válaszoltam (már biztos megfeledkeztél erről). Te úgy érted hogy én itt nem néztem meg az üzeneteimet. Ez lehetetlen, mindig fönt egy sárga csík értesíthet erről, s nem is lehet beállítani hogy ne jelenjen meg ez amikor üzenetet kapok. Micky Smiley green alien aaah.svg levél 2012. augusztus 16., 15:48 (CEST)[válasz]

Admin

Üdv! Tessék elfogadni, hogy indulhasson a szavazás! :-) Peligro (vita) 2012. augusztus 16., 21:16 (CEST)[válasz]

US Open

Szia, egy változás van, hogy a főcikkben a torna paraméterbe csak az "US Open"-t kell írni, a "(tenisz)"-t el kell hagyni (ez a paraméter benne van a verseny cikkek címében is), amúgy sem kell az infobox címébe ez. Az előző-következő torna linkelést meg egyedileg megoldottam, ott bekerül a linkbe a "(tenisz)". Bottal kicseréltem a zöld linkeket. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. augusztus 17., 01:01 (CEST)[válasz]

re:Székely székekhez tartozó települések

Szia! Miután az első három kitörölt településből egy mégis odatartozott Marosszékhez, kénytelen voltam átnézni az összeset. A kivett településeknek egy része tényleg nem volt része a széknek, a másik fele viszont igen, ezért visszaraktam azokat, amik valóban oda tartoztak. Üdv, Einstein2 Smiley green alien.svgide írj 2012. augusztus 17., 12:32 (CEST)[válasz]

PDF és DOC, viewer és shortener

Ez egy kereshető változata az alapító okiratnak: http://docs.google.com/viewer?url=http%3A%2F%2Fwww.radio.hu%2Fimages%2FMR%2Fmr_alapito_okirat_20110406.pdf

Ha gyorsan meg akarsz nézni egy pdf vagy doc lapot anélkül, hogy másvalamit csinálnál vele, akkor ajánlom a figyelmedbe ajánlom a http://docs.google.com/viewer helyet. Beadsz neki egy pdf címet, klikk, és kiköp egy linket, ahol gyorsan és kereshetően elolvashatod a böngésződben.

--Karmela posta 2012. augusztus 20., 11:14 (CEST)[válasz]

Még egy tipp: ha a linket tovább akarsz adni, és túl hosszúnak találod, akkor képeztethetsz belőle egy rövidet itt: goo.gl/
Viszont a Wikipédián a shortenert nem használhatod. Le van tiltva, és okkal, mert anonimizálja belinkelt oldalt és utat nyit a szpemetelésnek.

--Karmela posta 2012. augusztus 20., 11:26 (CEST)[válasz]

Ezen még nem gondolkodtam. Mutass már egy ilyen linket, hogy melyik archiválóra is gondolsz? Az archive.org-ra?
A shortenerrel egyébként más bajok is vannak, ugyanis jegyzeteli, hogy ki nézte meg.
--Karmela posta 2012. augusztus 20., 11:45 (CEST)[válasz]

Úgy látszik a goo.gl kapcsán több, gyakoribb volt a visszaélés, azért tiltották le. --Karmela posta 2012. augusztus 20., 13:35 (CEST)[válasz]

Név

Igen, Alatan Kataszu (pinjinből magyarosra). Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. augusztus 20., 17:29 (CEST)[válasz]

MR-előtag

Üdv! Ennek van egy melléklete is. Vagy az NMHH oldalán, vagy az MTVA oldalán elérhető. (Amióta átalakították őket, még nem tudtam rákeresni, de valahol tuti fenn vannak.) Viszont valamit kellene csinálni az MR-oldalakkal, mert egy IP címen futó troll folyamatosan ezzel szórakozik (más érdemi tevékenységet nem kifejtvén, inkább zároltatnám az oldalt, ahova belerondít). --Ivoa vita 2012. augusztus 21., 22:28 (CEST)[válasz]

re nevek

Szaj Jincsija és Aj Linuer, a pinjin alapján. Mivel Belső-Mongólia Kína része, és ott is a kínai a hivatalos nyelv, a nevük írásjegyei alapján a pinjinből kell őket átírni. Mivel nem tradícionális kínai nevek, ezért szerintem a név kötőjelezése nem vonatkozik rájuk. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. augusztus 21., 22:30 (CEST)[válasz]

MR-előtagok

Meg fogom keresni, de addig is szerintem mindent meg kellene tenni, hogy ez a vita ne eredményezze azt, hogy bulváros stílusúvá alakuljanak a közmédia oldalai. (Értsd: nem akarom, hogy naponta változtatgassa a troll, egy harmadik személy és én az elnevezéseket.) Amikor megtaláltam, közölni fogom a forrásjegyzékben. --Ivoa vita 2012. augusztus 21., 22:41 (CEST)[válasz]

Qian Li

Szia! Szerintem nem kell egyértelműsítés, mert a lengyelként indulónak már ez a latin betűs neve (névsorrend fordult), amit utólag semmiképp se kell gyömöszölni, a kínai kínait meg szokásosan át kell írni magyarosra, a sablonnal megadva persze a névátváltási lehetőséget. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. augusztus 23., 19:30 (CEST)[válasz]

:)

Szia! Mivel nem leszek jelen az adminválasztásod lejártakor, így a jelenlegi meggyőző támogatottságú állás alapján elsőként gratulálnék Neked most! Ahogy szoktam volt ilyenkor írni: üdv a maffiában! Aztán csak józanul, de határozottan! :-) Jó munkát: – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. augusztus 24., 05:28 (CEST)[válasz]

Én is kicsit előre gratulálok a medve bőrére, most vagyok épp gépnél. :-) - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. augusztus 30., 21:20 (CEST)[válasz]

Congressional Space Medal of Honor

Szia, annyira nincs rá bevett változat, hogy a fenti is az angol névvel készült. --Pagonyfoxhole 2012. augusztus 26., 14:21 (CEST)[válasz]

Link

Rendben. --Peyerk vita 2012. augusztus 27., 00:42 (CEST)[válasz]

2012-es Moto GP Világbajnokság

A Brno-i futamot létszi írd be. Köszönöm:Bercike1111

Admin lettél

Nagyon szépen köszönöm a támogatást és a gratulációt mindenkinek! Igyekszem megszolgálni! --Regasterios vita 2012. augusztus 30., 21:43 (CEST)[válasz]

Majd ne felejtsd el ide is felvésni magad! :-) --PallertiLapin.svgRabbit Hole 2012. augusztus 31., 18:50 (CEST)[válasz]

Megtörtént, köszönöm! --Regasterios vita 2012. augusztus 31., 19:01 (CEST)[válasz]

Én is gratulálok! Bár amikor szavaztam rád, még nem tudtam, hogy ilyen megtévesztő narancssárga csíkot hordasz te is a vitalapod tetején, de most már mindegy. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. szeptember 1., 08:10 (CEST)[válasz]

Törölt kategória vitalapja

Szia! A kérdés jogos, és ez egyébként nem csak a kategória névtérben merülhet fel, sőt. Általános szabály, hogy ez alapvetően mérlegelés kérdése. Van a törlési oldalon az okok között (a lenyíló automatikus szerkesztési összefoglalók között) egy olyan, hogy törölt lap kvázi üres vitalapja. Ha számottevő megbeszélések voltak ott, akkor a vitalap marad, ellenben mint a jelen példában is van, akkor törlendő. (A lapon lévő egyetlen kérdés is tulajdonképpen csak a törlés irányába vitte a lapot, érdemi megbeszélés nem volt.) Tipikusan ilyen törlendő vitalapok a cikkek vitalapjai, ha azon csak a műhelysablonok voltak. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. szeptember 2., 11:47 (CEST)[válasz]

Fájl:Széchenyi gyógyfürdő külső szobor.JPG

Szia! Valóban igazad van. Mentségemre szóljon, hogy rengeteg képet néztem át, töltöttem át, vagy cimkéztem fel a Commonsba felirattal. Ezt feltehetőleg elbandzsítottam. Abban is igazad van, hogy (bár nem szokásom) a feltöltőt nem értesítettem. Üdv. Tambo vita 2012. szeptember 2., 20:09 (CEST)[válasz]

Re: Sárgadmin

Hát eddig még én sem használtam ez az opciót, mindjárt kipróbálom. De Pagony szerint nála sárgának tűnsz. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. szeptember 3., 00:00 (CEST)[válasz]

Beállítottam, megnéztem, tök sárgadmin vagy. :-) - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. szeptember 3., 00:02 (CEST)[válasz]

Még biztos túl friss, "éretlen" admin vagy. Vigyor Próbáld meg a ctrl F5-öt, cache ürítést... - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. szeptember 3., 00:06 (CEST)[válasz]

Pitcairn-szigetek

Szia,

kezeltem a problémát, kivettem az adventista agymosást. A te dolgod az lenne, hogyha meg kell védeni a változtatásokat, akkor ennek megfelelő hatást gyakorolj a wiki-klikkre.‎ – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 217.85.117.229 (vitalap | szerkesztései) 2012. szeptember 3., 10:22 (CEST)[válasz]

Bíró András Zsolt

Szerintem ez egy értelmetlen mondat. Mint szubcsonk, megér vagy öt napot. Erősen tökmindegy, hogy milyen sablonnal van felcímkézve. Üdv! OsvátA Palackposta 2012. szeptember 3., 16:31 (CEST)[válasz]

Fájl:Győrság címere.jpg

Elfelejtettem levenni róla a sablont miután rátettem a címersablont. Köszi, hogy szóltál. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 3., 20:32 (CEST)[válasz]

Mester

Ha egy szerkesztő kéri egy cím törlését, hogy oda át lehessen valamit nevezni, akkor az admin azonnal nevezheti a cikket a törölni kívánt névre, mert a program megkérdezi: akarod-e törölni. Akkor bejelölöd, és a törlést-átnevezést egy lépésben csinálja meg a gép. Üdv, --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. szeptember 5., 10:18 (CEST)[válasz]

Én is láttam, de gyorsan megoldották. Igen, én is néztem Shirovot, így semmiképpen sem jó. Ha lett színekben versenyez, akkor a Te megoldásod a jó, egyébként meg há nélkül, Sirov. Igen, ki kell pipálni. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. szeptember 5., 10:28 (CEST)[válasz]

v: Gyermekbarát

Szia! Rendben, ezt akkor adjam meg, vagy már törölted őket? – áкos9702 posta 2012. szeptember 8., 10:54 (CEST)[válasz]

Kész! – áкos9702 posta 2012. szeptember 8., 10:59 (CEST)[válasz]

Köszi és rendben, erről nem tudtam eddig. – áкos9702 posta 2012. szeptember 8., 11:13 (CEST)[válasz]

Köszi a törlést! --áкos9702 posta 2012. szeptember 26., 15:09 (CEST)[válasz]

Szent Tamás-bazilika a szerk.lapomon.

Szia, köszi, mehet a kukába. :) Ryca vita 2012. szeptember 8., 19:46 (CEST)[válasz]

Re: Szerk allapok törlése

Szia!

Nincs szükségem rájuk, leget őket törölni. Általában azonnali szoktam rá rakni, de most gondoltam összevárok párat. De törölsz azt megköszönöm. A Hszian Hszin-haj cikket meg ellenőriztettem Timivel, mielőtt átneveztem, tehát jónak kell lennie.

Baráti üdvözlettel: Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. szeptember 10., 15:30 (CEST)[válasz]

Nem tudom

Nem tudom mi volt, de úgy látom, most már jó. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 10., 19:26 (CEST)[válasz]

Nekem jónak tűnik. Minden példány meg téves átirányítás megszüntetve. Vagy valamit nem veszek észre? Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 10., 19:32 (CEST)[válasz]

A jelzett kép visszaállítva. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 10., 19:41 (CEST)[válasz]


Kisdobos ahol tud segít. :-D Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 10., 19:47 (CEST)[válasz]

Hszian Hszin-haj

Szia!

Köszönöm a figyelmeztetést és a törléseket. Igazad lett. Megnéztem az eredeti pinjin is el lett gépelve, amikor az átírási segítséget kértem. Átneveztem, de nem engedte úgy, hogy a régi ne őrződjön meg. Légyszi töröld! Előre is köszönöm! Baráti üdvözlettel: Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. szeptember 10., 19:32 (CEST)[válasz]

Fölös szerkesztői allapok

Szia. Természetesen távol állna tőlem, hogy engedély nélkül töröljem ezeket, ha visszanézed a törlés előtti változatot, láthatod, hogy a szerkesztő azonnali sablont rakott rájuk. Gondolom ezzel elintézettnek gondolta a kérdést és a vitalapi választ már feleslegesnek találta. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. szeptember 13., 18:18 (CEST)[válasz]

Érthető, a legjobb megkérdezni az ilyeneket, nehogy aztán véletlenül rosszul tudatosuljon. :-) Mint láthatod Malatinszky beírásán, a legritkább esetben törlünk allapokat szerkesztői engedély nélkül, leginkább valamilyen irányelvsértés miatt. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2012. szeptember 13., 18:42 (CEST)[válasz]

Allapok törlése

Szervusz! A Peter Bondra és Tobias Sana allapokat már törölheted mivel már befejeztem mindkettő szerkesztését, átneveztem őket és így mindkettő a cikkek közé került. Tehát nekem már nem kellenek az allapok. üdv. – Kisdongo vita 2012. szeptember 15., 22:43 (CEST)[válasz]

Bognár Stefánia (költő)

Köszönöm jelzésedet, átfogalmaztam a weben ismertetett tényeket megismertető szövegrészt. További jó szerkesztést kívánok. --Kanalaska vita 2012. szeptember 16., 10:17 (CEST)[válasz]

Köszönöm a segítséget. --Kanalaska vita 2012. szeptember 16., 10:31 (CEST)[válasz]

Talán csak a vezetéknév gyakorisága és a wikin látott szokások miatt tettem zárójelbe. Megköszönném, ha az általános szabályok szerint átneveznéd. --Kanalaska vita 2012. szeptember 16., 10:36 (CEST)[válasz]

Rodyna

Igen, már a Commons-on is jeleztem, hogy jogsértők a képek. – Rlevente Műemlék piktogram.jpg vita 2012. szeptember 16., 12:00 (CEST)[válasz]

Hongkongi név

Szia, ez alapján http://hktv.cc/hp/cantonesetojyutping/ a Jyutping alak Zoeng Ling, azaz Cőng Ling. Üdv Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. szeptember 17., 14:09 (CEST)[válasz]

Igen, {{kínai|Zoeng Ling|Cőng Ling}} A kantoni nevekhez a {{Jyutping és magyaros}} sablont lehet használni, de van {{kínai és magyaros}} sablon is, ami mindkettőt beleírja. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. szeptember 18., 11:43 (CEST)[válasz]

Kiss Eszter

Szia!

Örülök, hogy megírtad a művésznő szócikkét. Én is készültem erre, lassan haladok a "Katona" művészeinek feldolgozásával. Még hat aktív tag van hátra; az alapítók teljessé tételével két éve végeztem. Javaslom egyébként megnézni a színházban is Kiss Esztert; például a Woyzeck című darabban.

A "jelenleg a Katona József Színház tagja" kitételt azért töröltem, mert a jelen idejű állítások aktualizálását nagyon kevesen végzik el. Nagyon sok művész már nem tag azon a helyen, ahová "jelenleg" címkével évekkel korábban megjelölték.

Problémám van a színész infóboxokkal. Én nem használom, próbáltam vitatkozni azok hasznosságán, különösen az alig egy képernyős szócikkek esetében. Nem értem mi a jó ugyanazokat az adatokat (pl. életrajzi dátumok) szinte egymás mellett kétszer néha háromszor közölni. Problémásak számomra további infoboxos adatok is. Kiss Eszter esetében a pályafutásánál azt írod: 1990-napjainkig. Pedig a művésznő már a főiskola előtt is színpadra lépett, ez forrásolható a színházi adattárral. Ki fogja azonban aktualizálni a napjainkig kitételt. Ez a "jelenleggel" azonos probléma. Mindkét időhatározónál lábjegyzetben meg kellene jelölni, hogy mikor datálódott ez a megállapítás. Én minden esetben így teszek, például a színházi adattárból nyert információkkal. Jelzem a lekérdezés dátumát, így nem okoz információt problémát, ha valaki 10 év múlva néz a nem aktualizált szócikkere.

Elnézésedet kérem a hosszadalmas fejtegetésért. További jó szerkesztést kívánok. Örülnék, ha besegítenél a "Katona" még hiányzó művészeinek szócikk készítésébe is. Üdv! --Kispados vita 2012. szeptember 17., 22:41 (CEST)[válasz]

Fekete Ernő

Szia!

A szócikk módosításai után a "Mennyekbe vágtató prolibusz" című fejezet szétesett. Korábban jó volt. Én már százszor megnéztem, de nem találom a hiba okát. Segítségedet előzetesen is köszönöm. Üdv.! --Kispados vita 2012. szeptember 18., 18:35 (CEST)[válasz]

Szia! Köszönöm a jelentkezésedet! Nálam -továbbra is- az a baja a fejezetnek, hogy egy 15 karakteres oszlopba van tördelve a szöveg. Üdv.! --Kispados vita 2012. szeptember 19., 10:14 (CEST)[válasz]

Állami kitüntetések

Bocsi! :) Teljesen jogos a megjegyzésed! Üdv. és köszönöm: Nagy Mátyás

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Matyas Nagy (vitalap | szerkesztései) 2012. szeptember 19., 10:56‎ (CEST)[válasz]

Kenan

Igen, Ko-nan, kötőjellel. Úgy is érdemes beírni a szót, a nevek mindig kötőjelesek. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. szeptember 21., 22:00 (CEST)[válasz]

Eusebio Sempere avagy 4 teljes perc!

Olyan szabály nincs, hogy legalább csonk szinten kezdődjön a cikk!
Jól megakasztottál a munkában.
A cikk megkezdését követő 4 percen belül rátetted a tőled valószínűleg hatalmas erőfeszítést igénylő sablont, hogy szubcsonk.
mire 4 perccel később bővítettem, már ott volt az undorító sablon! honnan tudtad, hogy nem fogom folytatni a cikk felküldését?????
A következmény: ettől kezdve meg kell várnom, hogy arra jogosult szerkesztő jóváhagyja, amit írtam (általam megkezdett cikknél egyébként nem kellene "engedélyeztetni" a változtatásokat.)
És még arra is volt erőd, hogy küldjél nekem -szintén sablonos - üzenetet a vitalapomra!!!
Gépiesen, személytelenül dolgozol, sok dicséretet kaphatsz ezért a többiektől!
És még azt is képzelitek magatokról, hogy akik kezdők - vagy annak látszanak - ezt a magatartást úgy élik meg, hogy ti segítetetek nekik......----Alicantino vita 2012. szeptember 22., 10:30 (CEST)[válasz]
Nem kívánok vitatkozni ezen az apróságnak látszó dolgon. (Az kedves tőled, hogy közben utánanéztél,hátha írtam már valamit korábban).
Jó szándékú megjegyzésedet arra, hogy milyen tempóban kell egy cikk szövegét felküldeni, saját magánvéleményednek tekintem. Nincs olyan szabály, hogy mennyi szöveggel stb. kell kezdeni. A Wikipédia nagyszerű előnyei közé tartozik, hogy nem kell külön fájlban, papíron stb. előkészíteni, ha elindítasz egy témát. Ez rád van bízva!
A szubcsonk egyébként magyar találmány, nem külföldi Wikikből származik tudomásom szerint. Éppen ezért senki nem kötelezett téged arra, hogy 4 perccel az első felküldés után tedd rá a sablont, a szerkesztői önállóság korlátozását előidézve.
Egy járőr igenis köteles ellenőrizni, hány perce van fenn egy anyag - hiszen te is a friss változtatásokból észleleted, hogy elindult a cikkem.
De én nem szeretnék erről vitatkozni. Kérdezd meg a többi járőrt, hogy helyes volt-e 4 percen belül ezt a két sablonlépést megtenned - ha a többiek jóváhagyják, a ti dolgotok.
De ne beszéljetek akkor arról, hogy segítőkészek vagytok a szerkesztők irányában.----Alicantino vita 2012. szeptember 22., 11:04 (CEST)[válasz]
Hagyjuk abba ezt a céltalan beszélgetést. ! perce kezdődött cikkbe belebarmolsz, hátrányba hozod a szerkesztőt és még te beszélsz illendőségről? Még mindig nem érted, hogy nemcsak bosszantó szerk. ütk-öt okoztál, hanem KORLÁTOZTAD a cikkel kapcsolatos további jogaimat!
Beszéld meg a gazdáiddal, hogy jól jártál-e el. Én már megmagyaráztam, miért nem.
Szájbarágósan mondom, hogy végre megértsd: a 4 perccel + szerkesztői hátránnyal van bajom.
És az nem jutott eszedbe, hogy hátha azt mondja a szabály, hogy először illendőségből figyelmeztess a vitalapomon, várj egy kicsit és csak utána sablonozz?--– Alicantino vita 2012. szeptember 22., 11:10 (CEST)[válasz]

Törlési megbeszélés

Szia! Kérlek ezt zárd le. Köszi! – áкos9702 posta 2012. szeptember 23., 10:47 (CEST)[válasz]

Travel Guard

Szia! Ez netán egy visszatérő nick, van valami, amiről én nem tudok, s ezért blokkoltad ilyen hirtelen és súlyosan? Ezt a teljes levédést-átirányítást akkor szoktuk alkalmazni, ha egy azonosító rosszindulatúan elfogadhatatlan, trágár, sértő stb., nem a céges azonosítókra. Éppen el akartam magyarázni neki, mi a probléma, megtette ezt már valaki netán korábban egy másik nickjén, és tisztában van vele? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. szeptember 24., 23:50 (CEST)[válasz]

A linkelt szakasz ezt mondja: "Ez a lépés kimarad, ha az azonosító egyértelműen provokatív, és még nincs szerkesztése az illetőnek." A feltétel itt nem teljesül! Ez olyan, mint A fegyencgyarmaton c. novella Kafkától: felesleges megmondani az elítéltnek, mi a büntetés és miért, úgyis csak védekezni próbálna. Aki trágár vagy személyesen sértő vagy rasszista nicket regisztrál, az magától is tudja, miért blokkoltuk. Aki céges azonosítót regisztrál, az pedig nem! És mi oka, hogy a vitalapját se szerkeszthesse? :-O Elnézést, ezt a védelmet én most feloldom. A blokk marad, de nem a vitalapon. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. szeptember 25., 00:10 (CEST)[válasz]

Szerkesztő közreműködései

Szia! May I ask you to check my changes in III. Boleszláv lengyel fejedelem and Szczecin? I'm not sure if everything is all right :) Kösz :) AdSz vita 2012. szeptember 26., 14:15 (CEST)[válasz]

cikk

A 'La Fondation Thomas Menner 1701" cikk miatt írok. Annyi lenne a kérdésem, hogy a magyar nyelven megjelenő szócikk fordítását hogy lehetne az oldalhoz kapcsolni? Ugyanis ez egy magyar alapítvány, de külföldön is érdekes lehet a tevékenységük, emiatt szerettem volna, ha francia nyelven is megjelenik. előre is köszönöm. gy – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gy.barta (vitalap | szerkesztései) 2012. szeptember 26., 21:52 (CEST)[válasz]

Sztarold

Szia!

Először is köszönöm, hogy az eltávolításokról külön és kulturáltan értesítettél, és nem szó nélkül tetted. A spameléssel semmiképpen nem értek egyet, mivel eszem ágában sincs ezt tenni.

A kiválasztott szócikkeknél gondosan ügyeltem rá, hogy kizárólag a témával szoros összefüggésben levő találatokat tartalmazó oldalunk szerepeljen.

A Sztarold egy hírkereeső oldal, melynek az a szerepe, hogy a különböző oldalakról érkező hírekben mindenki megtalálhassa az őt érdeklő információkat. Ennek alapján szerintem joggal gondolhattam, hogy például a Liverpool FC iránt érdeklődő látogatót érdekelhetik a csapat háza táján 2007 óta történt események is.

Az általad jelzett Wiki szabályozásra való hivatkozást jogosnak tartanám, ha például a létező sport aloldalunkat, vagy a foci hírekre mutató linket illesztettem volna be, de nem ezt tettem. Valamennyi témánál gondosan kiválasztottam azt a keresési szempontot, ami az eddig megjelent, illetve a jövőben megjelenő,a témával szorosan összefüggő információkra mutat.

Remélem, hogy a szándékom megvilágítása segít abban, hogy az érdeklődők számára ne csak a szócikk megjelenéséig elérhető információk legyenek elérhetőek, ugyanis az intelligens hírkeresőnknek éppen az a célja, hogy a mindig aktuális információkat is elérhessék egy adott téma iránt látogatók.

Szerintem épp a Wikipédia szellemének jegyében jártam el, ugyanis a sorsukra hagyott, korábban valamiyen célból (nagyon gyakran valamilyen reklámkampány részeként) létrehozott szócikkeket is élővébbé varázsolja, ha az adott témáról elérhető információkhoz közvetlen link mutat. Szívesen vállalom, hogy ezeknek a linkeknek a beszúrásakor létrehozok egy rövid bekezdést arról, hogy milyen célt szolgál ez a link.

Előre is köszönöm, ha sikerült a szándékomat megérteni, a további munkámat pedig nagyon megkönnyítenéd, és ezt természetesen előre is megköszönöm, ha jeleznéd, hogyan illeszthetem be a linkeket úgy, hogy ne kelljen ezt a vitát minden egyes alkalommal lefolytatni.

Remélem, sikerült érthetően kifejeznem a szándékomat, amit azért tartottam fontosnak ilyen részletesen kitárgyalni, mivel számos szócikknél szeretném megcsinálni ezt a, véleményem szerint a Wikipédia céljait is segítő aktualizálást.

Üdvözlettel Molnár György/ grgmolnar

Szia! A kultúrált hozzáállásodért cserébe téged is szeretnélek bevonni az elképzeléseim megvalósításába, melyek véleményem szerint az én érdekeim mellett a Wiki számára is hasznosak lehetnek. A Sztarold vitalapomon Ogodejjel lefolytatott eszmecserénk alapján a Liverpool FC szócikkben alkalmaztam változtatásokat, melyekhez a Sztarold, általam valóban forrásként szolgáló linkjét tüntettem fel. http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_Liverpool_FC_t%C3%B6rt%C3%A9nete&stable=0&redirect=no Megköszönöm, ha Te is elmondod a véleményedet a megoldásról, mivel számomra is fontos, hogy valamilyen formában a Sztarold is megkaphassa a figyelmet, valamint a Wikipédiához információért forduló látogatók is elkezdjék használni a hírkeresőként működő oldalt. Grgmolnar vita 2012. október 2., 09:06 (CEST)[válasz]

Oujang Kun-peng

Szerintem. Teemeah Smiley green alien big eyes.svg poke me 2012. október 1., 18:21 (CEST)[válasz]

Kína 2004

Köszönöm, majd elkezdem átvezetgetni. Én mostanában a 2012-es dél-koreai cikkben írok át, ölég unalmas meló ez is :) – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. október 1., 18:59 (CEST)[válasz]

Szia! Tomcsy kitalált egy félig botos megoldást a nevek átvezetésére, így a(z ellenfél) nemzetcikkekben ezt megúsztam :-) A sportágcikkekbe és olimpiai érmesek listáiba viszont én vezettem át kézzel a 2004-es kínai sablonos neveket, megvan mind. Érdekes, hogy több helyütt is át volt írva úgy, hogy csak a magyaros névalakot adták meg. Ahogy nézem, hasonló a helyzet 2012-nél is, ha valamikor lenne majd érkezésed rá... :) – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. október 25., 20:15 (CEST)[válasz]

Felesleges átirányítások törlése

Igen, mehetnek a kukába, nincs már rájuk szükség. Köszönöm a figyelmeztetést, kicsit elmaradtam a karbantartással (meg sok minden mással is).

Laczos vita 2012. október 1., 21:39 (CEST)[válasz]

Dachsteini Mészkő

Szia! Azért hoztam létre a Dachsteini Mészkő szócikket mert ez ennek a formációnak a hivatalos neve és mint ilyen a minden szava nagy betűvel írandó. Én az általam létrehozott szócikkben helyesen írtam, s nem akartam hivatkozni egy helytelenül írott szócikkre. Mivel látom, hogy te jobban értesz a wikipédia kezelőfelületéhez mint én, ezért megkérhetlek, hogy a http://hu.wikipedia.org/wiki/Dachsteini_M%C3%A9szk%C5%91 lapon javítsd a címet? Üdv: Geron20

re kutyafajták

Szia, az merőben technikai jellegű visszavonás volt tőlem, egyszerűen meg kellett állítani az elszabadult Proki-hajóágyút. Amúgy én a kategóriagyártástól távol tartom magam, úgyhogy mindenkinek szabad keze van. :) --Pagonyfoxhole 2012. október 5., 20:16 (CEST)[válasz]

japán nevek 2

Igen, rendben vannak. --Pagonyfoxhole 2012. október 6., 20:57 (CEST)[válasz]

Szívesen. --Pagonyfoxhole 2012. október 6., 21:34 (CEST)[válasz]

Törlés

Szia! Megnéztem én hogy mely lapok hivatkoznak rájuk, mielőtt azonnaliztam, és átjavítottam az új címre az összes olyan linket amely a szócikknévtérben volt. Ha jól emlékszem 2-3 hivatkozás maradt rá, egy egy szerkesztői lapon, ahol nem akartam javítani, és pár a Wikipédia-névtérben (2010-es karbantartóverseny), ahol szerepel az archivált lap sablon és ott sem akartam javítgatni. Mindegy, tőlem megmaradhat átirányításnak, csak azt hittem hogy átnevezéskor a régi hibás címet törölni kell. Micky Smiley green alien aaah.svg levél 2012. október 6., 21:35 (CEST)[válasz]

Mozaikszó

A kérdés jogos, de nyugi, semmi nem keveredik össze. A célom az volt, hogy összehangoljam a magyar wiki cikkeit más wikik cikkeivel. A korábban "Mozaikszó" címen futó cikk a szóösszevonásról (en:Blend) szólt, ezért neveztem át. Más wikipédiák a betűszavakat a mozaikszavakról szóló cikkben tárgyalják (en:Acronym and initialism) - ezért kellene most a "Betűszó" cikket "Mozaikszó"-ra átnevezni, és rendesen megírni. <kontos/> 2012. október 14., 00:46 (CEST)[válasz]

Páros teniszezők infobox

Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy a páros teniszezőknél az infoboxba, a páros eredményeknél nem lehetne-e feltüntetni a Grand Slam eredményeket, mert általában az a releváns náluk. (ez a Marc López szócikk írása közben merült fel nálam). --Sczipovita 2012. október 14., 10:10 (CEST)[válasz]

Szia, az XML-ben szerintem nincs több teendő, a sablonmesterben megjelenik minden. A páros Grand slam fejezet megjelenésének feltétele pedig az egyesek adataira volt megírva, a párosra módosítottam őket. --Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2012. október 14., 14:47 (CEST)[válasz]

Re:Péntek

Szia!Ha úgy gondoljátok, bevonhatjátok a Péntek (szereplő) lapot a Robinson Crusoe-ba, csak a szépirodalmi versenyre készültem, de ezzel gondolom nem nyerek.Egyébként nagyon szeretem a Robinson Crusoe-t, ezért is írtam.Mivel nem vagyok egy nagy wikipédista, ezért inkább kihagyom az angol nyelvű fordítás lehetőségét(bár a nyelvtudásom sem az igazi[ötödikes általános vagyok]). Sok sikert a további cikkírásokhoz!BényeiTomi vita 2012. október 15., 14:18 (CEST)[válasz]

Fehérorosz nevek, meg egy ukrán

Szia! Az ukrán Szerhjejev lenne, de valószínűleg elírás az eredeti, érdemes lenne egy másik forrást is találni hozzá. Szerintem végül Szerhijev lesz majd.

A belaruszok Dzmitrij Vasziljevics Zsirmont, Szjarhej Aljakszandravics Betav, Palina Szjarhejevna Pehava. --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. október 15., 23:42 (CEST)[válasz]

Nincs mit igazán, akkor Szerhjejev lesz. Most nem jut eszembe hirtelen, hogy ki, de nemrég írtam át egy másik ukránt is, akinek szintén egymás után kettő je volt a nevében. – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. október 16., 00:24 (CEST)[válasz]

Re:grúz

Szia! Az első ნიკოლოზ ბასილაშვილი, azaz Nikoloz Baszilasvili. A másik esetben, ha az oroszból írjuk át, akkor Okszana Kalasnyikova, ha grúzból, akkor Okszana Kalasnikova. A különbség annyi, hogy a grúzban nem lágyul az n. Grúz betűkkel ოქსანა კალაშნიკოვა. Az Okszana névben k (ქ) és sz (ს) van. Üdv, --VargaA vita 2012. október 16., 08:54 (CEST)[válasz]

Re:Péntek

Köszönöm minden tanácsodat, de nekem jó így is.Mást úgy sem érdekli (különben már megírták volna). Üdv: BényeiTomi vita 2012. október 16., 15:29 (CEST)[válasz]

Egy barnstar neked!

Original Barnstar Hires.png Az eredeti barnstar
A tanácsokért. BényeiTomi vita 2012. október 16., 15:30 (CEST)[válasz]

Hazai Attila

Köszi a javítást. Az mondjuk vicces, hogy ha valaki leírja valakiről, hogy az illető "1965-ben Budapesten született", akkor azt már többé ebben a formában nem lehet leírni, csak hogy "Budapesten látta meg a napvilágot 1965-ben". Ezt gyerekes követelménynek tartom, a szerzői jogok teljesen torz hatásának. Amúgy én legtöbbször fordítok, tehát nem fenyeget ilyen veszély... – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Hhgygy (vitalap | szerkesztései) 2012. október 17., 14:18 (CEST)[válasz]

Asbóth József

Szia! A segítségedet szeretném kérni egy teniszes ügyben. Az otrs-rendszerbe érkezett egy levél, hogy Asbóth József nem 1911-ben, hanem 1917-ben született. A magyar cikk három forrásában 1911 van, az angol Wiki cikkében 1917 - bár a forrásaiban 1911 -, és a Római Teniszakadémia oldalán is 1917 van. Tudnál-e egyéb helyeken utánanézni, vagy megmondani, melyik forrást tekinthetjük biztosnak? Köszi előre is. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. október 24., 22:17 (CEST)[válasz]

Itt is 1911 van... - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. október 24., 22:17 (CEST)[válasz]

Köszi az utánajárást és a javítást! - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2012. október 25., 10:53 (CEST)[válasz]

vá: BrandMánia

Szia! Arra gondoltam, hogy az egyik adásban, amikor az RTL II-vel foglalkoztak, a Super TV2-ről is volt szó (nem is kevés). – áкos9702 posta 2012. október 28., 09:54 (CET)[válasz]

Most már vonulj nyugalomba!

Már ami a visszavonogatásaidat illeti. Ha ennyire ráérsz, van még kb. 100, hibás magyarsággal örök nyugalomba helyezett híresség. Jó munkát! http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Nyugalom – Paxfax vita 2012. október 28., 21:37 (CET)[válasz]

Nagyon köszönöm! Tényleg furcsa a nyugalomra, de ha egyszer a szólás így rögzült, ezt kívánatos használni. Remélem, Regasterios is abbahagyja a visszavonogatást!– Paxfax vita 2012. október 28., 21:43 (CET)[válasz]

Teniszműhely Top 100

Szia! Nézegettem a teniszműhely oldalát, és úgy veszem észre, hogy a top 100-a lista egy kicsit idejétmúlt. Nem lenne-e gond, ha frissítem őket, így lehetne látni kik azok a teniszezők akikről nincs még szócikk. --Sczipovita 2012. október 29., 13:09 (CET)[válasz]

Monte-Carlo

Úgy van, ahogy mondod, át kell nevezni a cikket. --Pagonyfoxhole 2012. október 29., 16:03 (CET)[válasz]

Ez a kötőjeles, francia forma idegen és nem is logikus, jóllehet ma francia enklávé, akárcsak Korzika, ami a közigazgatás szerveitől eltekintve olasz. Nekem jobban tetszene a lehetséges olasz nevéből (Montecarlo) képzett Montekárló (esetleg Montekarló, ha már ragaszkodunk a magyaros, hosszú véghangzóhoz). Wiennek se a német nevét magyarosítottuk. A nyelvújítás folyamatos... Nincs igazam?

--Paxfax vita 2012. október 31., 13:00 (CET)[válasz]

Radio Data System

Tudomásom szerint minden korszerű rádióvevő le tudja szedni az RDS információból az adóállomás nevét (hívójelét). Sajnálatos módom erre semmi hesználhatót nem találtam az Interneten. Pedig érdemes volna utánanézni. A Petőfi Rádiónak van azonosítója (program identifier) analóg és digitális adásnál, de nem sikerült erről megbizonyosodnom. MZ/X vita 2012. október 29., 21:50 (CET)[válasz]

Találtam egy linket. Az én autórádióm is; előfordul, hogy átvált közlekedési hírekre, ha CD-t hallgatok. MZ/X vita 2012. október 29., 21:54 (CET)[válasz]
Csak annyit tennék hozzá, hogy ez nyilván minimum FM-adást (maximum digitálist) feltételez. AM-adást is foghatunk korszerű készülékkel, de ott - nyilván - sávszélességi korlátai lehetnek az ilyesminek.--Paxfax vita 2012. október 31., 13:00 (CET)[válasz]

Új szakasz nyitása

Szia! Vettem az adást, mentségemre szolgáljon, hogy mint említettem volt, főként szócikkek írásával/fordításával foglalatoskodom, nincs időm különösebben elmélyedni a Wikipédia lelki világában. Ezért is kértem segítséget a témához. Köszi az észrevételt - no és a segítséget -a jövőben már tudni fogom ezt is.Tábla vita 2012. október 31., 12:43 (CET)[válasz]

Széchenyi és Paxfax szerkesztésének helyreállítása

Kösz. :-) Piraeus vita 2012. november 3., 13:46 (CET)[válasz]

Fájl:Kimiraikkonengermangp2012.jpg

Szia! Mindkettőről. Ő is feltöltötte az előzőt is. Üdv. Tambo vita 2012. november 4., 21:56 (CET)[válasz]

Ránéznél erre a szakaszra

szerkesztési nézetben, hogy helytálló e? Köszönöm: – Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. november 5., 00:42 (CET)[válasz]

Köszönöm, e szerint Gulyastorm is ért kínai átírásához :) --Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2012. november 6., 02:15 (CET)[válasz]

Törlési megbeszélések lezárása

Köszi a jogos észrevételeket, javítottam.--Szilas vitalapom 2012. november 10., 19:51 (CET)[válasz]

Forrásolás

Rendben, kivéve,ha az adott dologról semmit sem találok a neten, mert ebben az esetben nem tudok forrást megjelölni.Rextacskó vita 2012. november 18., 17:48 (CET)[válasz]

Allap törlése

Szervusz! Ezt a levelet azért neked írom, mert az előző allapjaim törlését te csináltad. Pár napja befejeztem egy új cikkemet (De Klassieker) és átváltoztattam a nevét is (eddig The Klassieker volt). A névváltoztatással az allapról a normális cikkek közé tettem. Ha kell le tudnád törölni az allapot? És még annyit, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy egy új cikk a befejezése után az olvashatóak közé kerüljön? Mert pár napja figyelem de még mindig nincs ott ez a cikk. Előre is köszi! üdv. – Kisdongo vita 2012. november 29., 22:47 (CET)[válasz]

Az előbbi üzenetemben a "cikk a befejezése után az olvashatóak közé kerüljön" kifejezést csak arra értettem, hogy a google keresőbe beírom a cikk nevét és kidobja a találatok között. Ma is megpróbáltam de ez a cikk még nem található a talált cikkek között. Illetve angol, holland,... wikin igen csak a magyar wikis cikket nem dobta ki. Még nincs teljesen átellenőrizve? Még egy kérdésem lenne. Van egy-két cikkem amit még nem fejeztem be de azokat elfelejtettem allapon írni. Még elég sok dolog lenne velük. Nem lehet azt megcsinálni, hogy az elkezdett cikket átteni allapra (névváltoztatással?) és a befejezés után visszatenni a normális cikkek közé? Köszi! üdv. --Kisdongo vita 2012. november 30., 00:22 (CET)[válasz]

Szia, intézkedtem kettő cikkemnél a törlésre, azonban az allapon lévő zöld szinűek csak átnevezés miatt léteznek a szócikk alatti alternatívák. Pl. Szerkesztő:Konstant. Ezeket is valahogy törölni kellene ide nem tudtam feltenni az azonnali sablont. --Konstant vita 2012. december 3., 22:08 (CET)[válasz]

Ellenőrző összeg

Köszönöm a közreműködésedet! Röstellem, hogy erre nem gondoltam hirtelen... --Porrimaeszmecsere 2012. december 6., 17:33 (CET)[válasz]

re:Góliát

Sajnos, ennél sokkal súlyosabb hibák vannak ebben az egyértelműsítő lapban, mint az én átirányításom. Talán megnézhetnéd a Wikipédia:egyértelműsítő lapok készítéséről szóló részt a Kategória:Egyértelműsítő_lapok-ban lévő jó egyértelműsítő lapokkal. Akkor rájönnél, hogy ez egy teljesen rossz és ilyen állapotban nevetségesen kinéző szócikk. Margit beszélgetés 2012. december 8., 03:23 (CET)[válasz]

Az volt a problémám, hogy valaki úgy értesít engem egy témáról, mintha én tettem volna valami ostobaságot ezen a Góliát nevű korábbi szócikken, holott már előttem valaki el kezdte egyértelműsítő lapként szerkeszteni, én csak folytattam. Nos, az egyértelműsítő lapokon nem célszerű semmilyen portált sem feltüntetni, sem pedig más kategóriát, mint amit a különböző típusú egyértelműsítő sablonok adnak. Ez volt a problémám, és érdekes módon, aki törölt, csak ezzel foglalkozott, hogy az oda nem illő kategórizálást és sablonokat levettem, azzal, hogy szükség lenne (bár nem létszükség) egy egyértelműsítő lapra, már nem. Nem kívánok erről tovább beszélgetni. Rendben? Margit beszélgetés 2012. december 9., 10:26 (CET)[válasz]

Utolsó válaszodra ennyit: Látod ott alul hogy ki szerkesztette meg ezt a lapot minden felülszerkesztésed ellenére? A baj az, hogy nem én kezdtem, ennek utána kellett volna nézni, és onnan áthozni, érted már? (akt | előző) 2012. december 9., 10:19‎ Regasterios (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (257 bájt) (+33)‎ . . (sorrend, iw) (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 12713244) (akt | előző) 2012. december 7., 14:10‎ Regasterios (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (224 bájt) (-29)‎ . . (Góliát) (visszavonás) [automatikusan ellenőrzöttnek jelölve] (oldid: 12705669) (akt | előző) 2012. december 7., 13:58‎ Regasterios (vitalap | szerkesztései)‎ a . . (253 bájt) (-921)‎ . . (rendezés a WP:EGYÉRT alapján; interwiki-hivatkozások törlése, mindegyik a bibliai alakról szól) (visszavonás) [Regasterios ellenőrizte] (oldid: 12705644)

(akt | előző) 2012. december 7., 10:29‎ Margit51 (vitalap | szerkesztései)‎ . . (1 174 bájt) (+1 174)‎ . . (Új oldal, tartalma: „* *Góliát (nevének jelentése: száműzetés, száműzött, menekült), bibliai, ószövetségi alak. Filiszteus…”) (Hullámos ő – kalapos ű) (oldid: 12704954)

Ezen kívül a kapcsolódó oldalakra az oda-vissza hivatkozás kedvéért rá kellene tenni a kis egyértelműsítő jelet, de nekem nincs ehhez kedvem, mert valami ostoba alak elvette az ellenőrzött szerkesztési jogomat, valami RC vagy ki a fene, vagy valaki, aki helyette éppen a járőrt játszotta. Ez okoz csak gondot, ezért szerkesztek ritkán, hagyom, hogy a hatalmi mániások másokon éljék ki tunya, ostoba, értelmetlen szokásaikat. Margit beszélgetés 2012. december 9., 11:00 (CET)[válasz]

Emlékeztőül az első írásod nekem ebben a témában egy leszúrás volt:

„Szia, sajnos kénytelen voltam visszaállítani a Góliát című cikket a szerkesztéseidet megelőző állapotba, mivel többnyire nem szerencsés egy tekintélyes laptörténettel rendelkező cikkből átirányítást készíteni. A cikk tartalmát ugyan átvitted az általad létrehozott Góliát (egyértelműsítő lap)ra, de annak meg nem az a szerepe, ezért ott is végeztem átalakításokat. Üdvözlettel, Regasterios vita 2012. december 7., 14:28 (CET)” Tehát tényleg nincs értelme beszélgetnünk.Margit beszélgetés 2012. december 9., 11:09 (CET)[válasz]

Farkasék

Tisztelt szerkeztő!

fényképeket lettek feltötlve a következő cikkekre, és dátumokkal lettek kiegészitve. Nagyon megköszönném ha gtudná jóváhagyni a változásokat miután megnézte volna, hogy minden rendben van-e. Farkas József (politikus), Farkas Tibor (politikus) és Farkas Dénes köszönöm :) üdv Farkasven vita 2012. december 19., 01:35 (CET)[válasz]

Kellemes ünnepeket!

Christmas tree sxc hu.jpg

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet, jó egészséget, sok jó szerkesztést kívánok. --Elkágyé vita 2011. december 22., 13:35 (CET)[válasz]

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:11 (CET)[válasz]

Szervusz! Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok neked és egész családodnak! üdv. --Kisdongo vita 2012. december 25., 23:24 (CET)[válasz]

Visszatérés Regasterios/Archív 3 felhasználói lapjához.