Szerkesztővita:Csurla/Archívum0100
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Csontos Csaba
Kedves Csurla!
Nem véletlenül tettem bele az építész szót Csontos Csaba mellé a linkbe, mert ilyen nevű kajakozó is van a Sport 2011-ben belinkelve pirossal. Már egyértelműsítő lapot is készítettem a két személyről, vagyis nem értem a linkelés visszavonását. Szabályt nem sértett a megkülönböztetésem, más egyértelműsítő esetekben is így teszünk. Vagy nem? Várhattál volna egy picit, míg az egyértelműsítő lap is elkészül, amit teveled párhuzamosan készítettem, anélkül, hogy tudtam volna a visszavonásodról. Tájékoztató link: Csontos Csaba (egyértelműsítő lap). Apród vita 2013. november 15., 23:07 (CET)
Köszönöm. Jó éjt! Apród vita 2013. november 15., 23:12 (CET)
Kategóriák
Töröltem a próbalapon a Fellner Vilmosról szóló szócikkkezdeményből a kategóriákat most belőle, mert az egy ottfelejtett szócikk kezdeménye volt, amiből már hónapokkal ezelőtt szócikk lett Fellner Vilmos néven. Valószínűleg a próbalapra írt dolgok is egyszer majd törlődni fognak, de nem vagyok éppenséggel gyors sem a szócikk-készítésben, sem a már szerepüket betöltött szócikk-kezdemények törlésében. Jó éjt! Apród vita 2013. november 17., 00:02 (CET)
Telegdy István
Köszönöm az odafigyelésedet. A Telegdy István egyértelműsítő lap készítését még ki fogom egészíteni, mert a Wikipédiában a helytörténeti szócikkekben említenek 1514 után élt, 16. századi Telegdy Istvánt is. Egyébként hogyha létezik önálló Thelegdy család szócikk is, azt is érdemes megemlíteni a Telegdy István egyértelműsítő lapon? Másik kérdésem az, ha a 15-16. ill. a 16. században élt Telegdy Istvánt Telegdiként is írják, akkor érdemes az egyértelműsítő lapon jelezni és hogyan? Üdv Apród vita 2013. november 19., 20:43 (CET)
Vigh Károly halálozási dátuma
Ha én teszek "előtt" szöveget a bizonytalan halálozási időponthoz, akkor ki szoktad javítani: Vigh Károly halálozási dátuma. Apród vita 2013. november 21., 15:00 (CET)
Vancsa Miklós
Szia Csurla! Vancsa Miklóst elfelejtetted? Rátettem egy szubcsonk jelölést, tudj róla. Piraeus vita 2013. november 23., 16:25 (CET)
CIB
Neked is köszönöm a köszönetet (CIB). Egyébként arra is emlékszem, hogy egyszer kezembe akadt egy 1979-es Nők Lapja, amelyben a bank létrejöttéről számoltak be - ha jól emlékszem, röviden és képes beszámolóval - és annak kapcsán említették, hogy magyar oldalról Fekete János képviselte a bank létrehozását.
Így utólag könnyű volt azt is visszakeresnem Fekete János neve miatt, hogy legyen a kezdeti idők vezetőségéről egy forrás, de nem teszem be, mert ehhez magát a cikk lapszámát is pontosan ismerni kellene: A 30 éves CIB Bank szeretettel köszönti a 30 éves HVG-t! HVG, 2009. ?. sz. 23. p.
Ami érdekes: Fekete János és Léopold Jeorger neve a google.hu-n együtt nem található, csak itt a books.google.hu-n ebben az egy cikkben. Ugyanakkor Léopold Jeorger neve a CIB, illetve a Central European International Bank nevével összefüggve a google.hu-n és books.google.hu-n is egyaránt szerepel. Apród vita 2013. november 24., 23:40 (CET)
Kerekes Medárd halálozása
Szia, nincs forrásom, nem is én írtam bele, csak elrendeztem.– Vépi vita 2013. november 25., 05:48 (CET)
Szia!
Már írtam a választ. Ebben igazad van. Így viszont zöld a link.
--Rakás vita 2013. november 27., 19:04 (CET)
Tegnap este már nem volt időm válaszolni Neked, mert buszhoz kellett sietnem, hogy hazamenjek. Az eredeti szerkesztést is a sietség miatt rontottam el. Bocs a kellemetlenségekért.--Rakás vita 2013. november 28., 10:14 (CET)
Kiss Péter labdarúgó
Szia! Egy Kiss Péter nevű labdarúgó, aki 1944-ben született, 2012. augusztus 30-án halt meg, nem szerepelt a Halálozások 2012-ben listában. Nem sok információt találtam a nekrológban (Elhunyt Kiss Péter szegedi labdarúgó) nagy vonalakban leírtakon kívül róla, bár az egykori Népsport valóban megemlítette a Ferencváros-Szegedi Vasutasok 1968-as mérkőzésének cikkében, mint gólt lövő személyt.
De a problémámat nem annyira az életrajzának nagy vonalakban leírása jelenti a cikkíró részéről, hanem az, hogyha nem tudom hónap, nap szerint a születési dátumot, kérdőjel legyen a halálozása helyén a Halálozások 2012-ben listában? Apród vita 2013. december 5., 21:44 (CET)
Ha necces a nevezetessége, akkor az is megoldás lehet, hogy akkor mégse teszem bele a halálozási listába, az egyértelműsítő lapon - ahova már behelyeztem - inkább csak feketén szerepelne (vagy inkább törölve legyen?), mivel az életrajzi adatok nehéz kereshetősége miatt amúgy is gyanús volt, hogy mennyire wikiképes személy. Apród vita 2013. december 5., 23:06 (CET)
Vlatko Marković
Szia! Valamik nem stimmelnek Vlatko Marković szócikk jegyzeteiben és forrásaiban. Ami 1.-es jegyzetként van megadva Vlatko Marković néven, az valójában idevezetett: Elhunyt a Bayern München legsikeresebb magyarja.
Az 5. számú jegyzet - ami Vjesnik (19/12/1999) Unanimous support for Vlatko Marković néven van megadva - az Server Error-t írt ki, de ha jól sejtem Jednoglasna podrška Vlatku Markoviću-gal lehet rajta segíteni (zavar, hogy nem tudok horvátul, viszont a rossz jegyzetcímnek angol neve van, így nem tudom, ez-e a valódi jegyzetforrás, de a Marković névből erre következtetek).
A 6. számú jegyzet, ahol 404-es hiba jelent meg, ott archive.org-gal áthidaltam a nehézséget.
Forrás: Itt az archive.org se volt célravezető, nemcsak a feltüntetett link, a http://www.national-football-teams.com/v2/player.php?id={{{id}}}. Üdv Apród vita 2013. december 6., 20:29 (CET)
Köszönöm a köszönetet. Az 5. számú jegyzet egyébként még mindig Server error jelzést mutat. Jól sejtem, hogy a Jednoglasna podrška Vlatku Markoviću kell ide? Apród vita 2013. december 6., 21:31 (CET)
Nem csoda, mert az 5. jegyzetből a módosításod hatására 4. jegyzet lett. A még mindig Server error-os, most már 4-es jegyzet pedig a Vlatko Marković#Sportvezetőként szakaszban az 1999. december 18-án választották a Horvát Labdarúgó-szövetség elnökévé. mondat után található (talán így könnyebb rátalálni). Apród vita 2013. december 6., 21:53 (CET)
Na mindegy. Apród vita 2013. december 6., 22:55 (CET)
Dőry András
Nincs mit. Az igazat bevallva nem szeretem, ha egy szócikkben zöld link van (magyarán, ha nem közvetlenül megy rá a szócikkre, hanem átirányításon keresztül, akkor már inkább legyen fekete vagyis szögletes zárójel nélküli a szó, jelen esetben Répáspuszta neve). Olyan érzést kelt, mint valami nagyvonalú hanyagság, elvesz egy biztonságérzetet a szócikkből, mivel zöld link nemcsak átirányításnál szokott lenni, hanem téves kapcsolásnál. Tudom kék link is vezethet olyan szócikkre, amelynek nincs köze egy másik szócikk azonos nevű linkjéhez, de ahol téves irányú kék link van, ott általában van(nak) zöld(ek) is.
Pont néhány órája panaszkodtam a kocsmafalon pl. David Hemmings szócikkére. A filmes szerepei között ilyenek vannak felsorolva így: Szent Johanna, Nagy Alfréd, Önéletrajz (!), Vadkacsa (!), Scott Fitzgerald (itt különben bája a dolognak, hogy ez valójában nem film, hanem szerep volt az A Dream of Living tévéfilmben), A túlélő (!), Vérfarkas. Vagyis az illető a Nagyítás film kivételével nem bigyesztette oda bizonyos filmek mellé azt a szót, hogy film.
Na mindegy. Írom 24 óra alatt másodszor ezt a két szavas mondatot. Jó éjt! Apród vita 2013. december 7., 23:30 (CET)
Geza Gallos vagy Gallos Géza?
Szia! Elgondolkodtam a futballista nevéről, mivel láthatóan magyar származású, netán éppen magyar volt; ezzel kapcsolatban azonban nem találtam forrást az interneten. A Külföldi válogatottban szerepelt magyar labdarúgók listája szócikkben, valamint az alábbi weboldalakon Gallos Géza néven szerepel:
- http://www.magyarfutball.hu/en/szemelyek/adatlap/4270
- http://www.nemzetisport.hu/eredmenyek/labdarugas/europa_liga/2013_2014/rapid_wien-genk-2013_11_07?utm_source=program&utm_medium=link&utm_content=listlink_closed&utm_campaign=single_page
- http://www.flickr.com/photos/64415489@N05/6031376907/
Mivel már Ausztriában született, ezért feltehetően Geza Gallos néven anyakönyvezhették, de persze ez is csak feltételezés a részemről. Nem tudom, mi a megoldás, csak gondoltam, megosztom veled ezeket az információkat, mert látom, hogy foglalkozol a focistákkal.
Jaj, látom, már néhány körrel előttem jár a világ: lemaradtam, mert megoldottad a dolgot. :) Illetve a wiki-szócikkel kapcsolatban sem azt a szócikket linkeltem be, amelyiket szerettem volna, azt módosítottam, de már az ügy szempontjából nem releváns. :) Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2013. december 9., 21:11 (CET)
Labdarúgó infobox
Válasz nálam, ato 01 szerkesztőtől. --Joey üzenj nekem 2013. december 10., 07:42 (CET)
Vlatko Marković-vitalap
Vlatko Marković vitalapján jeleztem a továbbra is fennálló problémát (a 4. jegyzet angol nyelvű címéről továbbra sem tudom azonos-e azzal a linkkel, amit én annak sejtek, csak annak az archive.org-on horvát nyelvű a címe). Apród vita 2013. december 10., 19:12 (CET)
Általad feltöltött ,vitatott licencű képek
Fájl:SzeitlerKaroly.jpg Fájl:Sándor József.jpg Fájl:Koródy Károly.jpg Fájl:Táncos Mihály.jpg
--Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. december 12., 16:15 (CET)
Válasz itt: Fájlvita:SzeitlerKaroly.jpg#Licenc vitatása, csak ezen a vitalapon. Kiegészítés: nem ártana korrigálni és kiegészíteni ezeket és az ilyen jellegű képeket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. december 12., 19:09 (CET)
A fentebb jelzett kép vitalapján megnevezett sablont kéne használni ezeknél a képeknél. Ha lecserélted őket, kérlek, távolítsd el a vitatott licenc sablont. Köszönet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. december 12., 19:11 (CET)
Ez a két gyászhír benne legyen a halálozási listában?
Szia! Ez a két halálozás legyen benne a halálozási listában:
- Meghalt Wutka Tamás író;
- Benkő Ákos atlétikai vezetőedző halálhíre? Apród vita 2013. december 12., 23:52 (CET)
És Kormos Miklós befektetési bankár halálhírét Kormos Miklós befektetési bankár halálhíre? Annak idején Bajnai részben tőle vette meg a Wallist, mivel a Wallis egyik alapítója volt. Apjafia: A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (IMO) szocializálódott Veres Tibor, Kormos Miklós és Nagy György által alapított Wallis egyrészt kiemelt ügyfél volt a Creditum-csapatnál. Apród vita 2013. december 14., 02:09 (CET)
Halálozások
Szia! Köszönöm a figyelmeztetést, valóban, hibáztam. Gulyastorm vita 2013. december 15., 12:20 (CET)
Solymár József
Kedves Szerkesztőtárs! Birtokomban van a gyászjelentés, melyen S. J. halálozási dátumaként nem az általad javítottnak megfelelő november 28., hanem az általam eredetileg írott november 27-i dátum szerepel. [Ha kívánod, beszkennelve elküldöm!] Ezen felül kérlek, keress rá a google-on a "Solymár József Tállya" kifejezésekre, és látni fogod, hogy a prae.hu téves adatával szemben több olyan adat is van, amely igazolja, hogy Solymár József Tállyán született. [Velem ugyanezt közölte tegnap egy családtag a temetést követően.] Kérlek, ennek figyelembe vételével vond vissza, vagy legalábbis pontosítsd az iménti javításaidat. Üdv: Solymári vita 2013. december 15., 20:30 (CET)
- Kedves Csurla! Köszönöm a reagálást. Tállyára vonatkozóan e pillanatban nem tudok hiteles forrást prezentálni, de igyekezni fogok. A gyászjelentést mindjárt feltöltöm. Szép estét: Solymári vita 2013. december 15., 20:40 (CET)
Hargitai Károly
Szia!
1. Jól van, de a zöld link a labdarúgásra mutat, míg a Ferencvárosi TC (egyértelműsítő lap) szerint az FTC sportegyesület linkje - tehát nem a labdarúgó szakosztályé - Ferencvárosi TC (sportegyesület). Vagyis akkor a zöld link is rossz irányba mutatott. Egyébiránt köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet.
2. Volt egy másik probléma is, de ebbe nem akartam belenyúlni a veled való konzultáció nélkül: próbálok rájönni, hogy a Hargitai Károly szócikkben a Munkaerőtartalékok Sport Egyesülete írásmódját hogyan sikerült eldöntened, mert máshol másmilyen helyesírással szerepel.
A Google-n pl. Munkaerő Tartalék Sportegyesület (árveréseken feltüntetve: pl. 210. gyorsárverés), Munkaerőtartalék Sportegyesület (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Munkaerőtartalékok Sportegyesülete (utóbbi a Móra Ferenc Múzeum évkönyvének Studia Historica sorozatkötetében szerepelt a Google.books-on ill. ugyanaz a szöveg a sulinet-en a Google-n).
Hol szerepel ilyen írásmóddal? És melyik lehet a helyes írásmód a fenti adatok ismeretében? Szép estét Apród vita 2013. december 17., 00:35 (CET)
Máskülönben a teljes szerkesztést azért is kár volt visszavonnod, mert a Wikipédia:Szócikkek felépítése szerint a Források szakasznak nem része a jegyzet, márpedig a jegyzetszerű hivatkozást is a Források részbe helyezted. Vagy ahogy a Szócikkek felépítése írja a Jegyzetek szakaszban: Ebben a szakaszban jelenik meg a szövegtörzsben elhelyezett referenciahivatkozások (röviden ref-ek) listája, ami közvetlenül a cikktörzset követi. Apród vita 2013. december 17., 01:16 (CET)
Barkóczy Gellért halálozási dátuma
Szia! Épp most kértem tanácsot Barkóczy Gellérttel kapcsolatban Hungarikusztól, mert az anon úgy helyezte bele, hogy nem indokolta meg forrás szerint, miért módosította december 13 előttről december 11-re, hanem az eredetileg belehelyezett forrásomat ott hagyta, amiből dátum szerint csak a sajtóközlés napja derül ki (december 13-án lett közölve a Siófoki napilap.hu-n). Hungarikusz szerint: Szerintem azt az információt kell megtartani, amelyre van biztos forrás. Semmivel alátámasztott információk ne szerepeljenek egy ilyen kényes területen.
Akkor szerinted most inkább mégis az anon közlése és nem a sajtóközlemény megjelentetése szerint kell kiválasztani a halálhír betevését?
Egyébként az anontól is kértem utólag forrást, de szerintem nem fog visszaválaszolni. Apród vita 2013. december 17., 22:59 (CET)
Nem tudom, Attis mit ellenőrzött akkor. Apród vita 2013. december 17., 23:06 (CET)
Szia! Egy újabb halálozási dátum: ha figyelmesen elolvasod a linkelt origos forrást, vasárnapot ír K. Zita halálára, ami nekem 15-e. De ha van másik forrás, ami szerint 18, akkor természetesen rendben van. ‑‑XXLVenom999 vita 2013. december 18., 19:15 (CET)
- Rendben, így már tiszta, köszi a javítást! ‑‑XXLVenom999 vita 2013. december 18., 20:20 (CET)
Panasszal éltem ellened a kocsmafal (egyéb)-en
1. Panasszal éltem a viselkedésed miatt a kocsmafalon. 2. Wikiszabadságra mentem, mert nem bírom mindazt, amit művelsz. Ellenőrizheted a két héttel ezelőtt elhunytakat is. Apród vita 2013. december 20., 02:42 (CET)
Karácsony Szilveszter
Szia Csurla!
Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 13:20 (CET)
Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok! Szalakóta vita 2013. december 24., 19:42 (CET)
Múlt idő
Szia! Tudom, hogy 2015 még jövő idő, de úgy tudom, az ilyen időhöz kapcsolódó cikkeknél általában múlt időbe kell írni, mert nem biztos, hogy másfél év múlva is szerkeszteni fogják a cikket, és 2016-ban már hülyén fog kinézni. Tudtommal úgy van, hogy mindig úgy kell írni, hogy ne csak az adott pillanatban/napon/évben, hanem x év múlva is értelmes legyen. ‑‑XXLVenom999 vita 2013. december 29., 21:14 (CET)
- Én nem tudok ilyen szabályról. Te tudsz erre valami leírást? Értelmesnek kell lennie. 2015 még a jövő. Ha elmúlik, akkor lesz majd valaki, aki javítja. - Csurla vita 2013. december 29., 21:28 (CET)
Jegyzetek
Szia! Helytálló lenne, ha az eredeti hibás lett volna. De nem volt hibás, sőt az általánosan ajánlott szerkezet szerint volt elnevezve a szakasz. A másik szakaszcímben pedig szintén az eredeti a szokványos elnevezés. Üdv és BUÉK: --Joey üzenj nekem 2013. december 31., 18:50 (CET)
Haláleset
Szia, készült egy útmutató nevezetes személyek halála körüli teendőkről. Kérem, hogy legközelebb az ebben szereplő összes helyre írd be a halálesetet, hogy egységesek legyenek a különböző helyeken szereplő adatok! Köszönöm. --Rlevente üzenet 2014. január 23., 13:14 (CET)
botjavítás
Elnézésedet kérem, a botom véletlenül az Szerkesztő:Csurla/Források allapodon is javította a helyesírást. Általában nem szoktam az allapokhoz nyúlni, most megcsúszott a kezem a billentyűzeten. --Hkoala 2014. február 9., 18:51 (CET)
5-6-7
Szia, összeírtam, hogy az elmúlt időszakban ki hány napig szerepelt a listán (a lekerülés dátuma szerint rendezve):
- Balázs-Piri Balázs: 01.21–01.26 (5 nap)
- Claudio Abbado: 01.22–01.26 (4 nap)
- Várady Béla: 01.23–01.27 (4 nap)
- Georgi Szlavkov: 01.26–01.28 (2 nap) **
- Ferrari Violetta: 01.23–02.28 (5 nap)
- Szekendy Tamás: 01.26–01.31 (5 nap) **
- Németh Lajos: 01.26–02.01 (6 nap)
- Milan Ružić: 01.27–02.01 (5 nap)
- Sax Gyula: 01.28-02.01 (5 nap) **
- Pete Seeger: 01.28–02.02 (5 nap)
- Jancsó Miklós: 01.31–02.02 (2 nap)
- König Róbert: 02.01–02.02 (1 nap) **
- Maximilian Schell: 02.01–02.05 (5 nap)
- Kökény József: 02.02–02.05 (3 nap) **
- Borvendég Béla: 02.05–02.06 (2 nap) **
- Izsmán Nelly: 02.05–02.08 (3 nap) **
- Luis Aragonés: 02.01–02.08 (7 nap) *
- Karl Erik Bøhn: 02.02–02.10 (8 nap) *
- Philip Seymour Hoffman: 02.02–02.11 (9 nap) *
- Dennis Lota: 02.06–01.12 (6 nap)
- Prandler Árpád: 02.06–02.12 (6 nap)
- Carlos Borges: 02.06–
- Vasil' Biľak: 02.08–
- Maicon Pereira de Oliveira: 02.09–
- Gordon Harris: 02.12–
- Tomaž Pengov: 02.12–
- Salamon Antal: 02.12–
- Philippe Mahut: 02.12–
*-gal jelöltem azokat, akiket hatodikként, illetve hetedikként töröltem a listáról. Látható, hogy az átlagos 4,71 napnál jóval hosszabb ideig: 7-9 napig voltak olvashatók, tehát nem indokolt, hogy tovább a Kezdőlapon maradjanak. A lista végén található Carlos Borges is már 7 napja kint van, szerintem nyugodtan törölhetjük őt is.
**-gal jelöltem azokat, akiket nem a lista elejére, hanem valahova a sor közepére vagy végére írtál be (a kronológia szerint): majdnem mindig ők azok, akiket az átlagnál jóval rövidebb ideig (akár 1-2 napig) olvashatunk.
Tehát ha az a gondod, hogy néhány személy csak pár napig szerepel, akkor inkább ez utóbbi gyakorlaton kellene változtatni: ne a halálozási dátum szerint kerüljenek a nevek a listába, hanem mindig a lista elejére írjunk és a végéről töröljünk.--Rlevente üzenet 2014. február 13., 00:54 (CET)
re Yolland Arthur
Szia! Az átnevezéskor megadtam egy linket, most te is megadtál egyet; ebből elég nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az általad javasolt az elterjedtebb. (Nem is lényeges, mert abban már többször megegyeztünk a helyesírási kocsmafalon a különböző vitákban, hogy az elterjedtség mérésére nincs jó módszerünk.) Azért neveztem át, mert az általam idézett link az egyik műve a mek.oszk.hu-n, tehát gondolom, hogy ő maga is így írta. De nyugodtan nevezd vissza, vagy vidd a helyesírási kocsmafalra a témát, ahogy jónak látod. --Hkoala 2014. február 26., 20:36 (CET)
Nyugodtan nevezd vissza, vagy vidd a helyesírási kocsmafalra a témát, ahogy jónak látod. --Hkoala 2014. február 26., 21:03 (CET)
MACSE
Szia! Még február 3-án hoztam létre a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület szócikket. Azóta fejlesztgetem, de a változások nem tudnak hatályba lépni, mert nincs aki ellenőrizze. Azért fordulok hozzád ebben az ügyben, mert a szócikk létrehozást te hagytad jóvá. Ha tudsz, kérlek segíts. 2014. február 27., 07:03 (CET)Gonda István vita
Szia! Meg tudnád nézni, hogy a szócikk forrásai közül valamelyik említi a magyarországi halálozási helyet?! Annak idején a Népsport rövidhírben beszámolt a haláláról, amely szerint az USA-ban halt, így ha nincs ennek ellentmondó forrás, akkor kijavítanám.--fausto vita 2014. február 28., 17:50 (CET)
Ember az emberrel
Helló! Ugyan mit vársz egy fába szorult féregtől? Akármennyit is tettél a magyar Wikipédiáért, nincs jogod másokat sértegetni! Ennek ellenére nem egy embert sértegettél már amióta itt vagy. Ők sem érdemlik meg az általad képviselt stílust. Vagy úgy gondolod, hogy neked szabad, de ha veled szemben történik az már zavar? Az események ugyanis nagyon ezt mutatják. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 1., 13:28 (CET)
- Hagyjuk már Csurla! Ugye nem gondolod, hogy én vagy bárki más olyan hülye, hogy nem értette meg? Egyértelmű a dolog, hiszen pont az én üzenetemet is eltávolítottad vele együtt. Kérlek, az ilyen játszadozásokat hagyd meg azoknak, aki ennek bedőlnek. Köszönöm. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 1., 13:35 (CET)
- Nézzél mást hülyének, jó? Amúgy sem ez az első, hogy sértegettél. Úgyhogy inkább hagyjuk egymást békén. Nem szeretnék lesüllyedni a te szintedre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 1., 13:39 (CET)
A másik oldali beszélgetés, amelyet HF törölt. és az asszertív kommunikáció jegyében a "Szállj le rólam" megjegyzéssel. - Csurla vita 2014. március 1., 16:08 (CET)
Szerkesztői lap
Szia! A szerkesztői lap magánterület, kérlek tartózkodj más lapjának módosításától. Köszönöm. Csigabiitt a házam 2014. március 1., 19:36 (CET)
Emléktáblák
Köszönöm a köszönetet. A fentiek miatt pedig ... --Fekist vita 2014. március 3., 13:14 (CET)
- Re:Szia! → Sajnálom; ugyanakkor remélem, előbb-utóbb visszatérsz... --Fekist vita 2014. március 3., 15:10 (CET)
Football
Many thanks again for your quick and helpful answer yesterday! Do you also have a source for the substitutions? Wikipedia only shows the first eleven and the subs in the following matches:
ROMvsHUN 19790418 Subs: Nagy Antal and Baranyi Sándor
HUNvsROM 19790530 Sub: Tieber László
POLvsHUN 19791031 Subs: Fekete László (1954) and Kuti László
HUNvsTCH 19791124 Sub: Pásztor József
Do you know whom they replaced and perhaps also the minute? Many thanks in advance! Doma-w vita 2014. március 6., 22:11 (CET)
- Many thanks for your answer! So these are the line-ups:
- ROMvsHUN 19790418 Katzirz Béla, Kutasi László, Rab Tibor, Salamon József, Szántó Gábor, Gyimesi László, Izsó Ignác, Oláh Ferenc, Póczik József, Tatár György, Fekete László (1954). Subs: Baranyi Sándor and Nagy Antal
- HUNvsROM 19790530 Tóth Zoltán, Kutasi László, Rab Tibor, Dunai Ede, Szántó Gábor, Oláh Ferenc, Tatár György, Borostyán Mihály, Fekete László (1950), Kiss László, Weimper István. Subs: Tieber László and Pál György
- POLvsHUN 19791031 Katzirz Béla, Kutasi László, Nagy Antal, Salamon József, Szántó Gábor, Oláh Ferenc, Tatár György, Borostyán Mihály, Fekete László (1950), Kiss László, Weimper István. Subs: only Kuti László
- HUNvsPOL 19791114 Veréb György, Kutasi László, Baranyi Sándor, Salamon József, Szántó Gábor, Oláh Ferenc, Karsai László, Tatár György, Borostyán Mihály, Fekete László (1950), Kiss László. Subs: only Fekete László (1954)
- HUNvsTCH 19791124 Veréb György, Kutasi László, Baranyi Sándor, Salamon József, Szántó Gábor, Oláh Ferenc, Karsai László, Tatár György, Borostyán Mihály, Fekete László (1950), Kiss László. Subs: Pásztor József and Pogány László
- TCHvsHUN 19800413 Katzirz Béla, Kutasi László, Baranyi Sándor, Salamon József, Szántó Gábor, Komjáti András (51. Pásztor József), Pál József, Tatár György, Kiss László (61. Paróczai Sándor), Fekete László (1954), Kozma Mihály.
- The substitute Pál György in the match HUNvsROM does not have a wikipedia article? Or is this Pál József who played in the match TCHvsHUN?
- To the wikipedia article of the substitute Pogány László the Sablon:Válogatott mérkőzés/HUNvsTCH 19791124 is not added!
- Kind regards Martin Doma-w vita 2014. március 7., 00:19 (CET)
- Many thanks for the correction! But also this Pál Gyula does not have a wikipedia article? Martin Doma-w vita 2014. március 7., 09:13 (CET)
Búcsú!
Szia!
Tájékoztatlak, hogy én feladtam. Még minimális jelenléttel sem maradhatok tovább a magyar wikipédiában. Rövid indoklásom az Egyéb kocsmafalon olvasható.
Neked további konfliktus mentes, örömteli szerkesztés kívánok. Köszönöm az egyes témákban tanúsított példás együttműködésedet! --Kispados vita 2014. március 8., 07:32 (CET)
Maradj velünk!
- Kedves Csurla!
- Kérlek, próbálj megnyugodni.
- Talán másként látod a helyzetet, ha elolvasod a szerkesztői lapomon a Murphy törvényeket a Wikipédiára alkalmazva.
- Sokat tettél a Wikipédiáért. Kérlek, maradj velünk!--Linkoman vita 2014. március 1., 19:45 (CET)
- Ízelítőül:
- Chisholm harmadik törvénye
- akárhogy vélekedsz a szerkesztéseidről, a többiek másként ítélik meg.
- Folyományok:
- Ha valamit olyan érthetően magyarázol el, mint egyik forrásban sem található, valaki biztosan azt fogja állítani, hogy egy másik forrásban világosabban elmagyarázták.
- Ha olyasmit javítasz ki, amiről biztos vagy, hogy mások is hibásnak tartanak, valaki biztosan védelmébe veszi az eredetit és a te javításodat minősíti hibásnak.
- Shirley törvénye
- A legtöbb szerkesztő megérdemli egymást.
- Barátsággal üdv--Linkoman vita 2014. március 1., 19:49 (CET)
- támogatom - Kérlek, maradj! - Aros Távírda 2014. március 1., 19:58 (CET)
Csak ennyi volt a kérésem és az útmutatók alapján egyértelműen módosítani kellett volna. Ehelyett kaptam a pofámba (HuFi). Csigabi már semleges volt, de bürokrata és értetlenkedő. Ők nem a wikipédiáért vannak. - Csurla vita 2014. március 1., 20:02 (CET)
Hát eredj... Aludd ki magad, bulizz egyet, egyél-igyál szeressél... aztán gyere vissza! Vadszederke' 2014. március 1., 20:14 (CET)
- támogatom Légy szíves fontold meg, sokat tettél a Wikipédiáért, nagy segítség vagy! --XXLVenom999 vita 2014. március 5., 21:13 (CET)
Ne foglalkozz a cseszegetésekkel. Immunisnak kell rá lenni, anélkül nem megy! Gyurika vita 2014. március 15., 09:48 (CET)
FYI
Hali! Tájékoztatásul. Csigabiitt a házam 2014. március 14., 19:19 (CET)
Szia! Talán még tudod használni ezt a képet. Üdv. Tambo vita 2014. március 19., 11:23 (CET)
- Szia! Tetszik. Köszönöm! - Csurla vita 2014. március 19., 22:27 (CET)
Adminválasztás
Nagyon köszönöm a támogatásodat! - Aros Távírda 2014. március 20., 16:31 (CET)
Vissza az okhoz
"Leszállni" - ahogy te nevezed szlengesen - már csak azért sem "szállok le" rólad, mert szemmel láthatólag áldozatnak állítod be magad.
És azért sem, mert később rájöttem arra, hogy az általad készített szócikkekben a rossz wikifelépítések nálad csak töredékét képezték az általam felsoroltaknál, valójában még annál is több volt, mint amit képzeltem.
Visszatérésem után minden okom megvolt arra, hogy távol tartsalak magamtól, mivel november-decemberben több alkalommal megtetted azt, hogy 1. Vlatko Marković esetében a felvetéseimre előbb úgy csináltál, mintha állandóan csak mellényúlnál, aztán már csak hagytad az egészet, hiába írtam utána is, hogy ez így még mindig nem jó. 2. A halálozási listában visszavonogattál olyan szerkesztéseimet, amelyeket később nem, pedig ugyanaz lett beírva. 3. A panaszomra szlengben válaszoltál vissza (emiatt tartom függőben a vitalapomon a december 20-i bejegyzésedet) (a "spilázás" a szlengszótár szerint is szlengnek számít) 4. És valóban volt úgy, hogy Hargitai Károly szócikkében tényleg összemostad a jegyzeteket és forrásokat és nemcsak azt vontad vissza, hanem azt a változtatásomat is, amely az FTC linkjét rossz irányba vitte, a labdarúgó csapatra és nem a sportegyesületre. 5. És valóban írtál hasraütött dolgot a halálozási listába, mivel első világháborús lengyel veteránnak írtál valakit, miközben valójában a lengyel-szovjet háború utolsó résztvevőjeként lett híres. És ha még rémlik valami december 20 tájékáról, ezeket meg is említettem, te pedig nem érezted úgy, hogy emiatt neked szégyenkezned kellene (bővebben emlékeztetőül nemcsak neked, hanem azoknak is, akik sajnálnak téged: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív163#Csurla elleni panaszaim). Stuart Williams esetében panaszomat Hidas Pál kifejezetten jogosnak tartotta (sajnos másik ígéretével, hogy majd megnézem a többit is, nem tudom mi a helyzet, lehet, hogy elfelejtette?), vagyis nem vagyok mondható galád hazudozónak, tiszta szívemből írtam, amit írtam. És valóban kevésszer készítettem a két év folyamán egyértelműsítő lapot (kevesebbszer, mint te) és azon kevés alkalmakkor is hajlamos voltam mások segítségét igénybe venni hozzá, mert félresikerültek voltak, mert az egyértelműsítés ill. egyértelműsítői lapkészítés nálam egyértelműen tanulói szakaszban van. És a te december 20-i korholásaid amiatt nem voltak jogosak az egyértelműsítéssel kapcsolatban, mert képtelen voltál felismerni, hogy egy öt-hat éve szerkesztő hibái súlyosabbak, mint egy két éve szerkesztőé, pláne, ha azt veszem figyelembe, hogy egy admintól valamifajta szerkesztési minőséget is elvárhat egyúttal szerintem az ember szerkezetileg is, többet, mint akár egy megerősítetlen, akár egy megerősített szerkesztő esetében. Ez sajnos nincs meg a esetedben.
Hazugnak mindenesetre akkor sem említettél: Semmi szándékosság nincs. Sajnálom Apród hozzáállását. Szerintem félreérti és apró, mindennapos dolgokat felnagyít. Nincs hozzáfűzni valóm. Kirohanása ellenem így Karácsony felé nagyon nem esik jól, mert alaptalannak tartom. Több, mint öt éve szerkesztek aktívan és olyan dolgokat tesz szóvá, amelyeket másokkal meg lehetett beszélni. Vele nem, mert rögtön megbántott lesz. A felnagyít kifejezés mindenesetre azok szóhasználata, akik lenéznek másokat. A másokkal meg lehetett beszélni-be pedig mennyire tartozik bele, hogy Vlatko Marković esetében úgy vágtad el a témát, mint más a kötelet, pedig a vitalapodon és a szócikk vitalapján is jeleztem a problémát (még egy dolgot másoknak a felnagyításhoz: Csurla a vitalapon maga is fontosnak értékelte a szócikket a cikkértékelési spektrumban, vagyis ennyit arról, hogy felnagyított témával foglalkozok-e, az általam körülkérdezett jegyzet pedig a jelzés ellenére azóta is holt link)?
Ellenben visszatérésem után is úgy csináltál, mintha minden a legnagyobb rendben menne köztünk tovább, nem használtál volna szlengszót, nem lennének a régi szócikkeid között - még 2010 után is - rossz wikiszerkezetesek és ugyebár ott van még a Vlatko Marković szócikk holt linkje most is.
Visszatérni is csak azért tértem vissza, mert azt remélem, ügyeim veled kapcsolatban egyszer orvoslásra kerülnek adminúton a "spilázás" - és most már a "szállj már le" kifejezés használata - miatt is mindenképp.
Egyébként az is hamis tán, hogy az általad készített Sztefan Bozskov szócikken mai napig ott lóg a friss haláleset sablonja, miközben már 49 napja halott (még Tomcsy sem nyúlt hozzá inkább, pedig március 17-én ott volt a botjával, tehát látta)? Hét hete! Ez még Binbot várási listáján is ott szerepel. Ja persze! Túlspilázom a dolgot! Apród vita 2014. március 21., 11:17 (CET)
Válasz: Varga János (labdarúgó, 1928–2014)
Szia, nálam válaszoltam! --Sphenodon vita 2014. március 25., 22:23 (CET)
Szia! Neked megvan ez a könyv? Érkezett egy javítási kérés az OTRS-re, mi szerint "Petrikovics Gyula (salakmotor versenyző) a név helyesen: Petrikovics JÓZSEF". A Magyar Rádió múzeumától küldték. Nekem nincs meg ez a kiadvány, ha neked megvan, meg tudnád nézni benne ezt a bejegyzést, hogy esetleg a kiadványban van rosszul, vagy elgépelés a részünkről? Köszönöm! (csak magamnak a followuphoz: Ticket#2014032710007894) Xiaolong Üzenő 2014. április 18., 11:50 (CEST)
- A könyv megvan, de bizonytalan ideig nem férek hozzá. Amint tudok valamit jelentkezem. - Csurla vita 2014. április 20., 21:38 (CEST)
- Köszönöm! Xiaolong Üzenő 2014. április 21., 22:08 (CEST)
- A könyvben Gyula néven szerepel. - Csurla vita 2014. május 6., 22:47 (CEST)
- Köszönöm! Xiaolong Üzenő 2014. április 21., 22:08 (CEST)
Köszi! Xiaolong Üzenő 2014. május 7., 00:09 (CEST)
Nevezetesség
Szia! Nem tudom, hogy állunk most focicsapatok nevezetessége terén, de egy amatőr klub belefér ebbe? (ez: Dusnok KSE) - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. május 29., 12:28 (CEST)
Egyértlapok formája
Szia! Mint az egyértelműsítő lapokkal (is) gyakran foglalkozó szerkesztő, ránéznél erre a tartalmi vitára? Szerkesztővita:Hungarikusz Firkász#Szűkszavú szerköf és Szerkesztővita:Joeyline#Szűkszavú szerköf Köszönöm: --Joey üzenj nekem 2014. május 30., 12:52 (CEST)
WT választás
Kedves Csurla!
Köszönöm szépen, hogy szavazatoddal támogattál a WT választás során! Vadszederke' 2014. június 3., 22:06 (CEST)
Mindig elfelejtem
Szia! Mindig elfelejtem az egyértelműsítő lapok szabályait (ezzel a Sipos Pálok egyértelműsítő lapjára utalok). Utólag nézve a Kovács Katalin-vita végeredményét vehettem volna alapul, mert még Joeyline is a kötőjel nélküli változat mellett volt. Apród vita 2014. július 16., 23:21 (CEST)
Lovász (egyértelműsítő lap)
Mi a gond azzal, ha az összes Lovász (egyértelműsítő lap)-on szereplő cikkhez beszúrom, hogy Lovász (egyértelműsítő lap)? Ha nem lehet elhelyezni sehol a Lovász (egyértelműsítő lap) linkjét, akkor viszont azt kell törölni, mert felesleges és árva lap. Qayko vita 2014. július 17., 19:36 (CEST)
Bukovi
Szia,
A Fájl:BukoviMarton.jpg képet még öt évvel ezelőtt közkincsként töltötted föl, azzal az indoklással, hogy a szerző több mint 70 éve halott. Ezt honnan lehet tudni?
--Malatinszky vita 2014. július 24., 21:48 (CEST)
Köszi. Az Adminüzenőn merült föl a téma. --Malatinszky vita 2014. július 24., 23:47 (CEST)
Mielőtt
Mielőtt kioktatsz kommunikációból, előbb nézz tükörbe, mert
- Olyan ne oktasson már ki, aki másokat leférgez!
- Se olyan, aki kettős mércével mér!
A beszólásodat meg nem nevezném jó szándékúnak. Érdekes, hogy Ágika stílusát véletlenül sem kifogásoltad. Van egy mondás, amilyen az adjon isten olyan a fogadj isten. Semmilyen méltatlan stílus nem volt Ágikának írt üzeneteimben. Kérlek, a továbbiakban tartózkodj a nekem való írogatástól! De ha mégis bele akarsz szólni valamibe, akkor legalább nézzél körül előbb, mielőtt megteszed a megjegyzéseidet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 26., 20:31 (CEST)
Ez itt önmagáért beszél, érted. Én nem törlöm ki megőrzöm. Köszönöm! Itt a nyár pihend ki magad! Jó nyaralást! - Csurla vita 2014. július 26., 20:58 (CEST)
- Érdekes, a te hozzászólásaidról ugyanez jutott eszembe: kiválóan minősítenek téged. A tanácsaidat meg tartsd meg magadnak! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 26., 21:03 (CEST)
Jó éjszakát! - Csurla vita 2014. július 26., 21:13 (CEST)
Hát, kevesen szólítanak engem Módis Ágnes Vadszederkét Ágikának, rühellem is, pfuj de csúnya szó! Kedves Csurla, egyszer egy nagy ember mondta nekem, hogy a wikipédiába verőlegények kellenek, tessék itt van egy, ha egyáltalán fiú az illető... Vadszederke' 2014. július 26., 23:19 (CEST)
Andreas Biermann
Köszönöm, hogy visszahelyezted Andreas Biermann nevét a listába. Annak idején én írtam be a nevét a listába, csak Pascal Z törölte, nekem pedig nem volt kedvem csikicsukit játszani a törlése után. Csak akkor tettem volna most, hogyha az összmagyar wikipédiában azt látom majd, együttes és nem pedig részigény van a gyakran szerkesztők részéről a minőségi szócikkírásra. Üdv Apród vita 2014. július 31., 23:54 (CEST)
Nevezetesség (sport)
Szia! Jelenleg szavazás zajlik a kivételes teljesítményt nyújtó sportolókról. Arra kérlek, hogy vegyél részt a szavazáson. A sporttal kapcsolatban egy átfogó nevezetességi irányelv is kidolgozás alatt van, amennyiben van ezzel kapcsolatos javaslatod, észrevételed, azokat írd meg a vitalapján. Köszönettel --Tomcsy üzenet 2014. augusztus 24., 01:18 (CEST).
Osztráks–magyar meccsről készült képek
Szia! Érdekelhet: egy szerkesztő jóvoltából közel 150 kép került fel a Commonsra az osztrák–magyar női labdarúgómeccsről. Üdv, ✮ Einstein2 vitalap 2014. szeptember 16., 16:23 (CEST)
- Köszönöm, hogy szóltál. - Csurla vita 2014. szeptember 16., 20:51 (CEST)
Érmek válasz
Kedves Csurla! Nagyon szívesen! Engusz vita 2014. szeptember 20., 11:41 (CEST)
Szem. tám.
- Aha, ma is tanultam valamit. - Csurla vita 2014. szeptember 23., 17:33 (CEST)
Kiemelés
Kedves Csurla! Köszönöm, amit írtál Bouture törlési lapjára és tényleg nem szoktam hátrálni, főleg ha úgy érzem igazam van. Itt szerencsére talán beletörődtek mások is és remélem eljutunk majd oda, hogy egy sport témájú cikket nem kidobunk, hanem megpróbálunk azt fejleszteni és akkor tényleg jó lesz megint wikipédistának is lenni. Elszomorít egyébként az, hogy az ilyen viták miatt is teljes kiábrándultság vesz erőt egyeseken és például a kiemelések is haldoklanak. Ebben egyébként te is segíthetnél, hiszen kiemelés alatt van a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/A Ferencvárosi TC 2012–2013-as szezonja (másodszor), de nem nagyon akar összejönni a támogatás, ezért ha nincs ellenedre kérlek támogasd. Andrew69. 2014. szeptember 28., 16:08 (CEST)
Wikipédia:Szavazás/Szerkesztői csoportok és jogaik, 2014
Szia! Megtudhatom, hogy a tárgyi lapon miért vontad vissza a szavazatomat? -- ato vita 2014. október 1., 07:56 (CEST)
- Köszönöm! Semmi gond, előfordul. -- ato vita 2014. október 1., 08:03 (CEST)
Re:Thomas Helmer és a Wikipédia:Csonk
Nem volt csonk szerintem se, de azért a bevezetőt bővítettem az angol után. Érdekes azonban, hogy a franciáknál fr:Thomas Helmer csonk, gondolom úgy is lehet közelíteni egy cikkhez, ha aszerint nézzük, hogy mennyit lehetne írni róla, (pl német és angol Wiki) de nálunk ilyen gyakorlatról nem tudok. Andrew69. 2014. október 1., 13:30 (CEST)
A WP:SZERKLAP-nak megfelelően kérlek, távolítsd el a szerkesztői lapodról másik szerkesztő tevékenységére vonatkozó megjegyzéseket és difflinkeket! Egyébként jó lenne, ha a "visszavonult" sablont is levennéd, mert konkrétan nem igaz. Köszönöm. --Rlevente üzenet 2014. október 1., 16:33 (CEST)
- Miért kellene eltávolítani? Semmi sem tiltja. Csurla vita 2014. október 1., 19:33 (CEST)
- "* Ne gyűjts és ne tárolj difflinkeket mások sértő vagy bántó megjegyzéseiről, hacsak nem szankcionálásra készülsz!" - A hacsak esete megengedi. - Csurla vita 2014. október 1., 19:43 (CEST)
- OsvátA Palackposta 2014. október 1., 19:35 (CEST)
- Na én is pont ilyen szomorú vagyok, hogy van olyan szerkesztő aki direkt provokál, hogy hát megsértem a 3VSZ-t. Az irányelveket, útmutatókat önkényesen értelmezi és csak akkor tartja be ha olyan ember szól rá, akitől tart. Miért nem törénik semmi, meddig jó ez így? - Csurla vita 2014. október 1., 19:43 (CEST)
Kedves Rlevente! Érdekes mert itt amikor én kértem indokolt esetben az eltávolítást konkrétan nem csináltatok semmit. Hogy van ez? BAZI NAGY KETTŐS MÉRCE. - Csurla vita 2014. október 1., 19:49 (CEST)
Kedves Csurla, Hungarikusz Firkásznak már jeleztem, hogy szerintem miben lehetett volna konstruktívabb ebben a vitában. Hónapokkal ezelőtti eseteket felhánytorgatni teljesen felesleges, különösen olyannak, aki abban benne sem volt. Egyébként meg mások nem megfelelő viselkedése nem jogosít fel arra, hogy Te is ugyanúgy viselkedj. Ha így teszel, akkor pont olyanná válsz, mint amilyennek a másikat tartod. Azt meg mondhatod, hogy semmi nem tiltja a "visszavonult" sablon használatát, de mivel „A szerkesztői lapod célja, hogy téged mint wikipédistát mutasson be”, ezzel valótlan információt mutatsz be magadról. --Rlevente üzenet 2014. október 2., 09:09 (CEST)
- Kedves Rlevente, Jó lenne, amit Hungarikusz Firkásznak jeleztél azt ne egy magánlevélben tedd, hanem itt mindenki előtt, mert nekünk is ismerni kell a tartalmát. Köszönöm, Csurla vita 2014. október 2., 17:13 (CEST)
Már megint kezded/folytatod ([1])? Ha már arra az esetre térünk vissza, mennyi volt benned a konstruktív párbeszédre való hajlam, amelynek fontosságát Grin kihangsúlyozta Tambó későbbi megerősített szerkesztői jogainak visszavonásánál a büntetés fontosságával szemben? És kérlek, ne azt tekintsd párbeszédnek, amikor még korábban szlengszóval sértegettél. Nem gondolod, hogy az általad felhozott linket is belevéve az volt most számodra a legrosszabb taktika, hogy több szerkesztő felé is csapkodtál most egyszerre (ha jól számoltam ötfele, mert most O. A. fele is)?
Én a decemberi panaszom előtt hetekig próbáltam veled konstruktív párbeszédet folytatni, mert így éreztem helyesnek. Te kicseleztél, mintha egyik futballista cselezgetné a másikat, én mégis törekedtem a párbeszédre.
Utána kiderült, ez nem megy, te ráadásul a kocsmafali válaszodba belekeverted a karácsony közeledtét is, vitalapi válaszodba pedig a spilázás szlengszóval rúgtál egyet felém. Hosszú hetekre visszavonultam, mert nem bírtam ki, ami itt történik, végül az egyik szerkesztő magánlevélbeli rábeszélésére visszatértem. Szerkesztettem és mi történt? Úgy csináltál, mintha kettőnk között nem történt volna semmi súrlódás. Érdekes módon az én szócikkeim olyan fontosak voltak számodra, hogy új szócikkről új szócikkre menve folyamatosan figyelted. A decemberben felhozott hibákat viszont tavasszal még nem hoztad helyre (nem tudom azóta megtetted-e, mert nem néztem vissza).
Mindamellett most köszönetet mondtam Gerhard Neukum szócikkének beillesztéséért, mert elfogadható forrást hoztál (mivel a korábbi hivatkozás a német wikire mutatott, márpedig szabály mondja ki, hogy nem lehet társwikire hivatkozni, legfeljebb fordítani) az egyébként általam nálad sokkal többre becsült szerkesztő hivatkozásánál, aki egyébként valóban konstruktív, elfogadható hangnemű párbeszédre hajlandó és a második legtöbbet szerkesztő a Halálozások 2014-ben.
Azonban még valami: Gerhard Neukum szócikkében hibás Források alatta források sablonra hivatkozni, mivel ilyen nincs. Hol látsz olyan leírást (azért nem linket kérek, mert sokkal könnyebb linket adni, mint konkrétan leírt, pontosan idézett tartalmat), ami a változtatásodnak megfelelő?
Az oldal tartalma dióhéjban alatt hány helyen látsz sablonjelet?
- Egyrészt a Jegyzetek alatt, világosan odaírva, hogy sablonjel Jegyzetek sablonjel.
- Másrészt a Megjegyzések szakaszcím alatt: sablonjel megjegyzések függőleges választójel oszlopok egyenlő 1 sablonjel. Itt egy megjegyzésre hivatkozás szerepel, ami azt tartalmazza, hogy Ebben az esetben a szövegben a megjegyzéseket a sablonjel jegyzet* sablonjel sablon segítségével vagy pedig a <ref>-ben a group="*" megadásával jó írni.
- Harmadrészt a Hivatkozások szakaszcím alatt, odaírva, hogy sablonjel hivatkozások sablonjel.
Nos nézzük, szerepel-e olyan, hogy Források szakaszcím alatt sablonjel Források sablonjel. Első fent csillaggal megjelölt esetben: nem. Második fent csillaggal megjelölt esetben: nem. Harmadik fent csillaggal megjelölt esetben: nem.
No és a sablon:források hova vezetnek? Források sablonhoz? Nem. Jegyzetek sablonhoz. És a jegyzetek sablonban mi szerepel kapcsolódó sablonokként? Sablonjel jegyzet sablonjel és Sablonjel refhely sablonjel. Források sablon nem. Folytassam még más linkek tartalmának idézését?
És még valamit, hogy megértsd, miért fontosak nekem a formai dolgok. Én annak idején könyvtár szakot végeztem 2003-ban és a könyvtár szak elvégzése után el is helyezkedtem könyvtárosként, ám onnan néhány év múlva elküldtek, utána pedig nem volt rá lehetőség könyvtárosként elhelyezkedni és már nem is hiszem, hogy lesz, mivel a könyvtárinformatika és 2005-ben az Egyetemes Tizedes Osztályozás is megváltozott. A könyvtáros szellemiségéhez pedig a tájékoztatáson kívül az aprólékos formai dolgok karbantartása is hozzátartozik. Neked egy formai szabály betartása nem kerül semmibe, számomra viszont sokkal többet jelent egy wikiszócikk megformázásánál. Mint ahogy a tájékoztatás is.
Várom válaszodat és benne a Wikipédia:Szócikkek felépítése linknek azon pontos tartalmát, ami miatt a Wikipédia ezen iránymutatójára hivatkoztál, mivel te is az irányelvek és útmutatók híve vagy, remélem, hiszen Rleventének is nyilván ezért hivatkoztál az irányelvekre, útmutatókra az egyik szerkesztővel kapcsolatban (Az irányelveket, útmutatókat önkényesen értelmezi...). Apród vita 2014. október 18., 00:44 (CEST)
Kedves Csurla!
A Wikipédiában a kommunikáció - mindaddig, amíg valaki ténylegesen aktívan tevékenykedik benne - alapvető dolog (mint mondottam, Grin, az alapító is kihangsúlyozta a kommunikáció fontosságát a büntetéssel szemben, amikor Tambót megfosztották átmenetileg megerősített szerkesztői jogától és úgy gondolom a kommunikáció fontosságát általánosan is értette). A kommunikáció fontosságára a Vitarendezés#Az első teendő: beszélj a többi résztvevővel link is utalt és én a jövőben is eszerint szeretnék hozzáállni a dologhoz. Mindezt azért, mert szeretném elkerülni, hogy magasabb szintre helyezem a veled való konfliktusok tárgyalását (Wikitanács pl.).
@RepliCarter: Kingpin Kiadó-esete pedig az egy külön kérdés, neki is válaszolni fogok, nem éreztem ott és akkor annyi erőt, hogy válaszoljak neki és eredetileg komolyan gondoltam, amikor azt írtam, hogy jövő évben térek erre a témára vissza, nem most, de ha már felhozod, hát össze kell szednem kell magam és neki is külön meg kell magyaráznom a közeli napokban, most már látom, másképp nem megy a te felvetésed miatt. És lényegében valami hasonló, bár nem biztos, hogy azonos választ, mint amit neked október 18-ika éjjelén írtam. Apród vita 2014. október 20., 02:08 (CEST)
Dóri
Szia! Dóri Üdv. Tambo vita 2014. október 4., 17:56 (CEST)
- Sajnos nem tudom megnézni, mert nem vagyok FB tag. Ha Te mondod, biztos úgy van. Üdv. Tambo vita 2014. október 4., 18:06 (CEST)
Egy díj
Egy díj neked | ||
Az utóbbi időben követtem munkádat, nagyon sok nem annyira ismert, de fontos német labdarúgó cikkét készítetted el. Ezért megjutalmazlak ezzel a barnstarral! DVTK KIADÓ vita 2014. október 21., 15:47 (CEST) |
100,000. szerkesztés
100000 szerkesztés | ||
Gratulálok, hogy elérted a bűvös 100,000. szerkesztést a Magyar Wikipédiában! További jó munkát és sok sikert kívánok Neked! Engusz vita 2014. november 9., 10:37 (CET)
|
(Megj: Neked már elég rég volt, és lehet, hogy már meg is megünnepeltétek, de most ezt a Barnstart mindenkinek átadam EnWiki mintára, aki elérte ezt a mérföldkövet!)
Re: szövetségi kapitányok
Szia! Nem tisztázott, hogy a szövetségi kapitányokhoz, edzőkhöz kell-e a portálsablon. Olimpiás kategóriájuk például nincs. Erről volt felvetésem, csak eredménye nem igazán volt. --Tomcsy üzenet 2014. november 18., 11:42 (CET)
Bicske
Elnéztem, slampos voltam. Bocs! OsvátA Palackposta 2014. november 22., 14:34 (CET)
Hans Sturm szócikkben történt szakasz- és sablonvisszavonásod és más egyebek
Kedves Csurla!
Félig-meddig gondoltam, hogy visszavonod a szakaszcím és szakaszsablon javítását a Hans Sturmról szóló szócikkben, félig-meddig reménykedtem, hogy nem. Tanulság: nem mindenkinél ér valamit, ha az útmutatóból egyenesen idéz az ember a szerkesztési összefoglalóban: "Ha a cikkben hivatkozások vannak, megjegyzések nincsenek, akkor a szakasz címe Jegyzetek." (Wikipédia:Jegyzetelés)) (Szakaszcím és sablonváltoztatás részemről és annak visszavonási oldala. A szócikk linkjét beteszem a döglött aktáim közé, vagyis azok közé, amik megoldásra várnak, de magam vagy más miatt nincsenek végrehajtva. Tudom, mit írtál a kommunikációról, de a másokkal való kommunikációt számomra a Wikipédia nemhogy tiltja, hanem alapvető fontosságúnak tartotta.
Azt azért elmondom, bár nincs hitem abban, hogy elhiggyem, hogy jelen esetben sokat ér, hogy akár a Wikipédia:Jegyzetelés, akár a Wikipédia:Szócikkek felépítése a Hivatkozásokat és a Megjegyzéseket sosem különálló szakaszként, hanem együttes szerkezetnek tekinti, ami annyit jelent, hogy ahol van Hivatkozások szakasz, ott vannak Megjegyzések szakasz is és ez fordítva is igaz. Minden más esetben Jegyzetek szakasz. Ezt a levelet most több helyen is közölni fogom. Közlöm a Sportműhelyen, a Kocsmafal (egyéb)-en, Engusz, DVTK, Joeyline oldalán, hogy tudják, hogy a te szócikkeid, bármennyire is sokat készítsz, van kifogásolható része és nem először és a rá való reakciód nem a konstruktív munka irányába mutat. Eredménye úgy sem lesz ezeknek, de ez a legtöbb amit jelen helyzetben a magam szerkesztéséért tenni tudok.
Ezenkívül az is tiszta lesz mindenkinek, hogy még arra sem vetted a fáradságot, hogy érthető magyar mondatban vonjad vissza (Nem még min Apród (vita) szerkesztését) és az is, hogy a köztünk lévő problémák bizonyos szakaszcímekkel kapcsolatban továbbra is fennállnak.
Jó éjt! Apród vita 2014. november 23., 01:07 (CET)
Először is elnézést, hogy levelem hosszúra sikeredik most, de válaszomat tényleg nem lehet öt sorban összefoglalni.
A Wikipédia:Szócikkek felépítése útmutatóról: "Az itt leírtak a wikipédisták elfogadott szokásait foglalják össze, amiket illik követni, hacsak nincs nagyon jó okod, hogy eltérj tőlük." Itt szokott egy félreértés lenni, hogy a félkövérrel megjelölt tagmondatokat többen úgy tekintik, hogy megmagyarázzák magukban, hogy nekik jó okuk volt az eltéréstől, a valóságban azonban nem tudok mit kezdeni mások magyarázatával, mert azok olyanok, amiket bárki bármelyik szócikk esetében felvethet. Márpedig ha túl sok egyénnek van jó oka és kevésnek nincs jó oka, akkor az azért furcsa, hogy tényleg mindenkinek jó oka van-e. Vagy csak a szócikk egyéni kisajátításáról van szó - és itt most nem rólad beszélek, hanem általában véve.
A hivatkozásokról és a jegyzetelésről: a hivatkozások tekintetében igenis vannak megkötések: nem véletlen, hogy nem csupán szemléltető vázlat készült, hanem vagylagosan kétféleképpen leírva az oldal tartalmát dióhéjban, hogy aki nem ért a részletes leírásból, az megértse a dióhéjas megoldásokon keresztül. Ha jól megnézed az ábrát, a vagylagosságok nem a hivatkozások és a megjegyzések külön-külön kezelésére vonatkoznak, hanem másra. Akinek pedig ezek után is kétségei vannak, annak ott a Jegyzetek részben sajnálatosan zölden hagyott Wikipédia:Jegyzetek, amely a Wikipédia:Jegyzetelésre visz és ott így szól az idézet:
"Általában közösen, a Jegyzetek szakaszában jelenítjük meg az összes lábjegyzetet, de bizonyos esetekben a megjegyzéseket és a hivatkozásokat elkülönítve, a Jegyzetek szakasza helyett külön Megjegyzések és Hivatkozások szakaszban is megjeleníthetjük (lásd: Wikipédia:Szócikkek felépítése). Ez a szétbontás opcionális, de érdemes az alábbi ajánlásokat figyelembe venni:
- Ha a cikkben hivatkozások vannak, megjegyzések nincsenek, akkor a szakasz címe Jegyzetek.
- Ha a cikkben megjegyzések vannak, hivatkozások nincsenek, akkor a szakasz címe Jegyzetek.
- Ha a cikkben hivatkozások és megjegyzések is vannak, de együttes terjedelmük vagy arányuk nem indokolja a két szakaszra bontást, akkor a szakasz címe Jegyzetek.
- Ha a cikkben hivatkozások és megjegyzések is vannak, és együttes terjedelmük és arányuk indokolja a két szakaszra bontást, akkor a két szakasz címe Megjegyzések és Hivatkozások (ebben a sorrendben).
- Az is tisztázandó, hogy mikor indokolja a két szakaszra bontást a megjegyzések és a hivatkozások együttes terjedelme vagy aránya:
- Ha a cikkben kevés hivatkozás és kevés megjegyzés van, akkor együttes terjedelmük kevés, ezért nem indokolt a szakasz kettébontása.
- Ha a cikkben sok hivatkozás és kevés megjegyzés van (vagy fordítva), akkor a kettő aránya nem indokolja a szakasz kettébontását.
- A szakasz kettébontása akkor indokolt, ha a cikkben sok hivatkozás és sok megjegyzés van.
- A sok és a kevés természetesen szubjektív fogalmak, ezért ennek eldöntésében nagyobb a szerkesztők mozgástere."
Vagyis neked a sok vagy kevésben van a Wikipédia szerint (és nem pedig szerintem) nagyobb mozgástered. Jelen esetben pedig a Ha a cikkben hivatkozások vannak, megjegyzések nincsenek, akkor a szakasz címe Jegyzetek. esete áll fenn.
Rólam: a személyeskedést pedig mindenre rá lehet fogni, pedig valójában a személyeskedés lényege az, hogy nem a tartalomról szól, hanem a személyről. A Wikipédia:Feltételezz jóindulatot!#Másokat vádolni rosszindulattal: Rosszindulattal vádolni valakit gyújtó hatású lehet, ezért ez a vitarendezésben nem túl hasznos. Az ilyen vádaskodás személyes támadásnak tűnhet, ha azokra nincs valós bizonyíték. A válasz sokszor erre az, hogy a vádoló fél szintén rosszindulattal vádaskodik, ami ördögi körhöz fog vezetni. Most írhatnám, hogy remélem nem törekszel ördögi körre, de ez már a 22-es csapdája, mert rá lehetne (feltételes mód!) fogni, hogy azzal törekszem ördögi körre, hogy leírom, hogy remélem nem törekszel ördögi körre. Többfelé pedig azért küldtem, mert korábban azt jelezted, hogy elzárkózol a velem való kommunikációtól, másrészt ez egy általános, nem mindig csak rád jellemző probléma, hogy X. vagy kitér a válasz elől (ez az általánosabb) vagy Y. személyeskedés vádjával próbálja meg a tartalmi problémákról elterelni a szót (ez a ritkább). És meg kell hogy mondjam, hogy az, hogyha kikényszeríti egy másik szerkesztő, hogy ne a tartalomról beszéljek, hanem arról, hogy én most személyeskedek-e vagy sem, fáraszt, mert Wikipédia szócikkeiről vagy arról, hogy miért szócikk az egyik és miért nem a másik vagy a szócikkekben található szerkezeti dolgokról arról szeretek vitázni a szerkesztőkkel és nem az esetleges cserbenhagyásról, amikor kérem vagy a másik személyeskedéssel való megvádolásáról kell írnom, függetlenül a szerkesztő személyétől. Olyannyira nem, hogy még a szerkesztőlapomon is vannak wikiszerkesztőktől való jótanácsok, némelyiket pedig fejben tartom, nem a szerkesztőlapomon.
Ez pedig nem személyeskedés, mert megpróbáltam magamban azt hinni, hogy pozitívan állsz talán most már a szerkesztésemhez (erről szólt a bevezető félig-meddig reménykedtem, hogy nem tagmondat fent, vagyis hogy nem fogod visszavonni). Nem személyeskedés azért sem, mert sok szerkesztő tudja rólam, hogy nekem a szócikkek felépítése szerinti eljárás nekem kifejezetten fontos - függetlenül attól, hogy Darázsfészek vagy Hangyaboly készítette ezt (és itt direkt, remélem legalábbis kitalált szerkesztőneveket írtam, ha nem, akkor elnézést Darázsfészektől vagy Hangyabolytól). Most én is írhatnám, hogy te pedig megfélemlítesz, pedig azt a magyar Wikipédia is tiltja, de valójában a személyeskedés és a megfélemlítés fogalma abban közös, hogy mindkét fogalom elhasználható - és én inkább azt mondom, hogy mindenki döntse el magában, hogy a személyeskedés emlegetése megfélemlítés volt-e vagy sem, én nem döntöm el mások helyett, mert az már önkényes volna. És nekem nem az a fontos, hogy te nem jársz el aszerint vagy más, nekem a szerkezet és tartalom számít. Most jobb lett volna talán szerkesztőháborúznom? Mindkettőnket csak még jobban stresszelne a szerkesztőháború. Ami pedig a Nem még min Apród (vita) szerkesztését mondatodat illeti, tényleg szeretném tudni, hogyha érthető mondatként szerepelt volna ez a mondat, akkor hogyan hangzott volna? És ez se a személyedről szól, hanem arról, hogy a Magyar Wikipédiában magyarul tudó szerkesztők esetében érthető magyar mondat(ok)ban érdemes írni, lehetőleg szlengszavak használata nélkül.
A konstruktívitás korábbi hiányáról: nem egy esetet írtam már korábban a vitalapodon is, ezeket nem írom le még egyszer, részben mert nekem is fárasztóak újra és újra előhalászni, részben mert még abba is beleegyeznék, ha a régi eseteket nem egyszerre rádzúdítva, hanem időközönként egy-egy esetet újra megtárgyalva vennénk elő.
Másfelől tényleg nagyon örülök, hogy 1. a kommunikáció Wikipédiában való fontosságát - azzal, hogy válaszolsz - elismerted, mert legutóbbi levelemre adott válaszodban ennek ellenkezője tűnt ki. 2. Annak is örülök, hogy szlengszó használata, felkiáltójeles vagy dühös hangulatú kérdőmondatok nélkül írtad le a válaszodat. És ebből is láthatod, hogy leveledben igyekszem meglátni a jót. Szép napot kívánva Apród vita 2014. november 23., 03:37 (CET)
A Joeyline lapjára írottakról: Miért hívjam jegyzeteknek a szakaszt, amikor abban nem jegyzetek vannak, hanem hivatkozások. Válaszom rá: A Jegyzetek szakasz egyaránt tartalmazza a megjegyzéseket, a hivatkozásokat és a hivatkozással ellátott megjegyzéseket. (Wikipédia:Szócikkek felépítése). A többi mondanivalóm a kocsmafalon szerepel. Apród vita 2014. november 23., 22:45 (CET)
Re: SportsRef
Szia, nem vettem észre, de szerintem így is jó.--Tomcsy üzenet 2014. november 23., 18:36 (CET)
Re:Bárándy
Érdekes, mert a lap meg volt még nyitva és az url link az tényleg nem volt jó. Kösz, hogy szóltál, javítottam a cikkben is. Andrew69. 2014. november 27., 13:14 (CET)
Vandalizmus vagy sem a Széchenyi István cikkben történt anon kiegészítés?
Azért kérdem, mert ha nem az, akkor az anontól jött szerkesztés szótlan visszavonása kifejetetten káros, ugyanis a potenciális szerkesztőt elriasztó lépés. Látom persze, hogy vannak problémák is az adott kiegészítéssel, csakhogy nem olyan természetűek, ami olyan formájú való visszavonást indokolnának, ami a szerkesztés vandalizmussá minősíti. Éljél inkább kérlek kérlek a nem-vandalizmuskor helyénvaló reakciók valamelyikével: a vitalapra vagy a szerkesztővitára írt kritikai üzenet kíséretében való visszavonás a az üzenetre utaló szerkesztési összefoglaló mellett, vagy a szöveg átszerkesztése és forráskérés. --Karmela posta 2014. december 1., 16:27 (CET)
A bocsánatodat kérem, alaposan elnéztem ami történt. Úgy láttam, mintha a Kossuth szakasszal való kiegészítés az anontól jött volna, és hogy te lettél volna, aki azt törölte. Pedig éppen fordítva történt. Még egyszer bocs. --Karmela posta 2014. december 1., 16:35 (CET)
- megjegyzés--Érdemes anonnak lenni, mert bármit csinál, alaphangon a tapasztalt szerkesztő fog szorulni..-:)
- Csak a szegény anont kellene figyelmeztetni, hogy jól használja ki, amíg újonc, mert később a jó szerkesztéseket sem fogjuk elnézni neki... Hihihi...----Linkoman vita 2014. december 1., 16:41 (CET)
Hirsch Elemér
Szia! Kiegészítettem az általad írt Hirsch Elemér cikket, viszont nem tudom, milyen infoboxot / kategóriákat szoktatok betenni, ha az illető nem csak labdarúgó volt, hanem edző és játékvezető is, ezenkívül más sportágban országos bajnoki címet szerzett. --Hkoala 2014. december 6., 10:36 (CET)
Balikó Tamás
Milyen forrás szerint hunyt el Vajszón?! Fauvirt vita 2014. december 13., 00:30 (CET)
Bocs, most látom, hogy a bamba.hu... a forrás téved... lásd: Pécsi újság interjúja szeptemberben. Fauvirt vita 2014. december 13., 00:32 (CET)
Csapat és egyéb sablonok szócikkek végén
Szia! Én úgy szoktam, hogy legalább 3 sablononként zárom be, bár a 2 jobban tetszene nekem is. Így egy szép egybefüggő színkavalkád jönne ki szigorúan 1-1 azonos színű sávval. Az angolon szoktam látni olyat is, hogy 1 (!) sablont is bezárnak, de az már túlzás. A kettesével bezárt a legjobb ötlet, a nem színes (tehát a vezetőedzők sablonhegye, esetleg a díjak?) fejlécébe pedig a pagenamebase is beleírható lenne. Én ha valahol beleteszek új sablonokat, átrendezem ilyen csoportokba, fejlécekből van már egy 15 oldalas World-fájlom, abból copy-pasteolom. További jó munkát! DVTK KIADÓ vita 2014. december 22., 21:50 (CET)
- Annyi, hogy nálunk vannak még klubcsapatok szezononkénti keretei, amiket meg szeretnék honosítani. Azokat szerintem a válogatott keretek után kellene. DVTK KIADÓ vita 2014. december 23., 08:06 (CET)
Kádas Géza rekordja
Szia! Nem volt elírás az eredmény. 2 forrásban is ez van. Vagy valamilyen szabályváltozás lehetett, ilyenkor elképzelhető ilyen. Vagy a magyar szövetség elhatározta, hogy a továbbiakban már csak az 50 méteres pályákon elért eredményeket veszi figyelembe a rekordoknál. 1956-tól a FINA is bevezette ezt. Ha megnézed, a következő rekord (56,9) is még rosszabb, mint a Kádas átjavított rekordja előtti, de 25 méteres medencében teljesített csúcs (56,3).--fausto vita 2014. december 30., 12:48 (CET)
Van egy évkönyvem 53-ból. Abban még nem jegyezték az 57,2-t rekordként. Az 1956-os Úszósport című újságban megjelent rekord listában sem. A "rekordoknál kötelező az 50 méteres pálya" bevezetésekor (57 május 1-től) a Népsportban megjelent egy magyar csúcslista. Ebben már az 57,2 a rekord. Valószínűleg ekkor visszamenőleg rekordnak ismerték el ezt az eredményt. Majd beleszövöm a táblázatba.--fausto vita 2014. december 30., 13:15 (CET)
BUÉK 2015!
Szia!
Köszönöm az elismerésedet, boldog új évet és további kellemes Wikipédia-szerkesztést kívánok neked!
misibacsi*üzenet 2014. december 31., 14:45 (CET)
Köszönöm én is az elismerést, boldog új évet és további jó munkát! DVTK KIADÓ vita 2014. december 31., 15:40 (CET)
Köszönöm én is a te szerkesztéseidet! Buék neked is!– fausto vita 2014. december 31., 19:34 (CET)
Csatlakozok a köszönetet mondók sorához; a magam részéről én is boldog új esztendőt kívánok! --Fekist vita 2014. december 31., 20:05 (CET)
Köszönöm szépen a köszöntést! Neked is Boldog Új Évet Kívánok és sikeres évet a Wikipédián és azon kívül! Engusz vita 2014. december 31., 22:18 (CET)
Köszönöm az elismerést! Boldog Új Évet Kívánok! 13alázs vita 2015. január 1., 20:12 (CET)
BUÉK Neked is! Köszönöm az elismerést. Nagyon meglepődtem, mivel IRL elfoglaltságaim miatt éppen a tavalyi év volt az eltelt 5-ből az, amikor a legkevésbé tudtam jelen lenni a wikin, míg a korábbi aktívabb években másnak nem jutottam így az eszébe. Nagyon köszönöm mindenesetre, és viszont kívánok további jó munkát! -- Joey üzenj nekem 2015. január 3., 00:00 (CET)
- Való igaz! Még egyszer köszönöm! -- Joey üzenj nekem 2015. január 5., 13:41 (CET)
Zalán Tibor
Üdv! Csak kérdezném, hogy mitől lett Zalán Tibor besorolva a Kategória:Törökbálintiak-ba? (lehet, hogy én vagyok tudatlan) Fauvirt vita 2015. január 4., 22:53 (CET)
Köszönöm a válaszod! Szóval akkor békéscsabai is (ott legalább van szálláshelye is, igaz ez már nem a cikk témája), meg hévízi is (sok időt tölt ott) - mindkét hely meg is van említve a szócikkben...? Bocs, ha túl értetlen lennék, fáradt vagyok. Fauvirt vita 2015. január 4., 23:09 (CET)
Köszi! A kategória címe elég... hát hogyismondjam félrevezető, ezért felvetettem a Wikipédia:Kategóriajavaslatok#"településhez kötődő" szakaszban, hátha lehetne ezt úgy is, hogy az emberben ne vetődjön fel ez a kérdés, hátha van jobb megoldás. Mégegyszer köszi! Fauvirt vita 2015. január 5., 14:23 (CET)
életrajzi műhely
Szia Csurla! Ezt a műhelyt ez milyen személyek vitalapjára szoktátok kitenni? --Vakondka vita 2015. január 5., 18:50 (CET)
Tehát akkor bármilyen személyről írt cikknél szabad használni? --Vakondka vita 2015. január 5., 19:19 (CET)
köszönöm --Vakondka vita 2015. január 5., 19:33 (CET)
Nagy veszteség a miénk
Nyugodjon békében! Andrew69. 2015. január 12., 18:59 (CET)
Bognár András
Szia! Köszönöm! :) --Kállay Kotász Zoltán vita 2015. január 22., 07:02 (CET)
Wikidata
Szia!
Látom, hogy te is szoktad szerkeszeni a Wikidatát. A következő kérdésem volna (remélem tudsz segíteni):
Az Állításooknál lévő Díj tulajdonsághoz mi kerül?
- Kossuth-díj, Jászai Mari-díj =>ezek biztos!
- De mi a helyzet az Érdemes Művész, Kiváló Művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, kiskeresztje =>ezek is a Díj tulajdonsághoz kerülnek?
Mert Kitüntetés tulajdonság nincs, csak Díj, ugye? --Gbarta vita 2015. január 25., 07:18 (CET)
Kiemelés
Szia! A 2014-es labdarúgó-világbajnokság szócikke kiemelési eljárásra került. Kérlek, látogasd meg a lapot, írd le véleményedet! DVTK KIADÓ vita 2015. január 26., 17:26 (CET)
Oláh Ibolya
Nem véletlenül töröltem. Focizott vagy három hónapot. De nem ügy. Ha úgy gondolod, hogy legyen: hát legyen. Nem szívügyem az ilyesmi, csak más a véleményem a dologról. Viszont ha Orbán Viktor focista, akkor Ibolya is; tényleg. Üdv! OsvátA Palackposta 2015. január 28., 20:04 (CET)
Re: Zala vármegye települései
Szia!
Ez valóban jó felvetés! De hogyan lehetne/kellene azt helyesen írni? ...települései (XXXX), vagy mondjuk ... települései, XXXX? --Rakás vita 2015. február 1., 23:08 (CET)
Deutsch Tamás
- A róla szóló szócikk szerint "2011-ben kétszer is felhívta magára a figyelmet vulgáris fogalmazásával: márciusban Gyurcsány Ferenc kapcsán, júliusban Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár kapcsán ragadtatta el magát.[1]"
- Csak nem azért kellene átnevezni a baloldali trágársággyűjteményt, mert égető szüksége van az utókornak arra, hogy megörökítsük, hogy ebben a lexikonba való, mérsékelt fogalmazás mögött ugyan milyen kifejezésekről van itt szó?----Linkoman vita 2015. február 6., 23:52 (CET)
Új projekt
Szia!
Mint labdarúgó önéletrajzok megírásában jártas szerkesztőnek, ajánlom figyelmedbe a következő oldalt. Az 1930-as csapatokkal rövidesen végzünk. Az 1934-es olasz kerethez beírtalak, de abban az esetben, ha nem kívánsz részt venni, nyugodtan töröld ki a neved a táblázatból. További szép napot!--World Cup vita 2015. február 7., 12:04 (CET)
- Akárcsak Attilio Demaría. Nos ez örömteli, így már leszünk egy páran. Amennyiben más csapathoz is kedvet kapsz, csak írd be a neved a táblázat megfelelő sorába.--World Cup vita 2015. február 7., 12:30 (CET)
Re: Nem értem
A brazil válogatott abban az időben, egészen pontosan a bebukott 1950-es hazai vb-ig még fehér mezben és kék nadrágban szerepelt. A sárga mezt első számú dresszként csak ezután vezették be.--World Cup vita 2015. február 8., 23:31 (CET)
Magyar zászló 1919-1946
Szia, a Sablon:Country data Magyarország sablonban a "flag alias-1940" paraméterhez írt fájlnevet kell kicserélni a megfelelőre.--Tomcsy üzenet 2015. február 9., 21:07 (CET)
Re vb
Rendben. Viszont akkor jobb lenne a magyar.--World Cup vita 2015. február 9., 11:06 (CET)
- Szia! Rendben. Annyi kérdésem lenne, hogy a néhány keretsablonban található *nem lépett pályára megjegyzésnek mindenképp fontos a feltüntetése?--World Cup vita 2015. február 11., 17:54 (CET)
Hiányzó dátumok
Hello! Ahol a labdarúgóknál hiányzó dátumokat látsz (születés, halál), ha van kapacitásod, vedd fel ide: Wikipédia:Karbantartóműhely/Életrajzi hiányok ezek kiderítése a lista alapján előbb-utóbb sorra kerül. Sokat felvettem már, de nem tudom követni, annyian vannak. Gyurika vita 2015. február 10., 08:52 (CET)
Jelinek Tivadarról és a három Kertészről már vannak is adatok. Utóbbiak közül a két idősebb még valószínűleg Kohnként született, foglalkozásuknál emlílitik őket fényképészként, hivatalokként és kereskedőként is, így bátorkodtam beírni. A két idősebb viszont nem Bp-n született, Gyula születési helye pedig el van írva a házasságiban, de vidék lesz szerintem az is, talán ugyanaz mint Adolfnál. Gyurika vita 2015. február 10., 12:41 (CET)
Bacon
Javítani tudnád; vagy csak mondod a magadét? Üdv! OsvátA Palackposta 2015. február 10., 13:43 (CET)
Szia, szervusz, helló, csőváz! Épp csak belevágtam, amikor rárepültél. De jó ez így. Örülök, ha javítanak utánam. Nem marad meg a hevenyészet. Simicska után pedig már haszontalan bárkit is viselkedésre tanítani; bocs; és szívélyes üdv! OsvátA Palackposta 2015. február 10., 13:52 (CET)
- Nekem már nem mond újat (és ezt nem csak a szókincsére értem...) OsvátA Palackposta 2015. február 10., 13:55 (CET)
Commonskategóriák törlése
Szia! Mostanában egyre több commonskategória kerül feldolgozásra a wikidatában és talán az infoboxokat is fejlesztették. Ennek következtében már sok infobox (de még nem az összes) automatikusan megjeleníti a kategóriákat. Így azoknál a szócikkeknél, ahol az infoboxi megjelenésen kívül még fel van tüntetve a commonskategória felesleges duplán alkalmazni azokat.--Szenti Tamás vita 2015. február 17., 03:13 (CET)
Domán István
Kérlek, akkor majd javítsd ki (én nem tudom, mert nyúlfarknyi időm van most az OSZK-ban, a laptopom pedig nem működik). És figyelj kérlek Laci455-re, mert időnként furcsákat tud szerkeszteni. Apród vita 2015. február 24., 18:02 (CET)
KAC
Szia! Mi alapján irányítottad át a Kolozsvári AC cimszót? --Hkoala 2015. március 2., 07:55 (CET)
Már csak azért sem kellene, hogy átirányítás legyen, mert a CFR kifejezetten fociklub, a KAC-nak pedig 1884-ben az alapításkor nem is volt labdarúgó szakosztálya, az csak 1904-ben alakult meg, miután az atlétika befulladt. --Hkoala 2015. március 2., 18:40 (CET)
Hirsch Elemér
Szia! Láttam, hogy visszacsináltad a Hirsch Elemér szócikkben végzett módosításomat, és nem értem, hogy miért. Mivel labdarúgó és műkorcsoláyzó is volt (sőt megkockáztatom, hogy műkorcsolyázóként jelentősebb eredményeket ért el), szerintem a "Statisztika" fejezetnek a "labdarúgói pályafutása" alatt kellene lennie, mert csak ahhoz tartozik, a műkorcsolyázáshoz nem. --Trevor vita 2015. március 3., 07:56 (CET)
OK, így már értem. --Trevor vita 2015. március 3., 10:16 (CET)
Mérkőzéssablon
Szia, köszi a jelzést, így fogom ezentúl csinálni! Szerintem nagyon jók ezek a sablonok, Mexikósokat majd még mindeképpen szeretnék létrehozni. Zerind üzenőlap 2015. március 3., 15:40 (CET)
Martinique-i
Én úgy tudtam, hogy egytagúaknál mindenképpen kisbetűs lesz, akár kötőjel, akár nem. Csak akkor marad nagy, ha legalább két szóból áll. Zerind üzenőlap 2015. március 8., 07:37 (CET)
Re: projekt
Szia. Most hosszú idő után megint aktívabb vagyok, szóval ja, jöhetek. Bár eredetileg mást terveztem magamnak (később csinálhatnánk abból is projektet, ötleteim vannak), de tetszik, még ha csak nagyjából is olvastam el. – Madridista Fájl:Real Madrid.png Estadio Santiago Bernabéu 2015. március 12., 20:09 (CET)
Tenisz
Szia! Tudom, hogy te inkább foci ügyben vagy járatos, de hátha tudsz segíteni. Felmerült egy kérdés a WD-n: hogyan írja Csöregi Ilka a nevét, hosszú vagy rövid ö-vel? Csigabiitt a házam 2015. március 13., 09:43 (CET)
WP:FELÉP
Morgás ON. Te is ész nélkül jössz a WP:FELÉP-pel, nem hiszem el, hogy ennyire kötözöttagyúak vagytok. Morgás off. Most komolyan, miért szükséges ötsoros szócikkeket tagolni? El tudnád nekem magyarázni? Értitek a tagolás szó jelentését? Milyen hivatkozás alapján "javitjátok" az életútja fejezetet állandóan életpályára? (Ami egyébként mást jelent, és a stilusértéke is a régies hivatali regiszterben mozog. Pasztilla vita 2015. március 16., 19:26 (CET)
Tari István Gábor
Nincs időm beírni: Meghalt Tari István Gábor. Szép hetet! Apród vita 2015. március 17., 18:21 (CET)
Halálhír?
Szai! Úgy látom, Gereben Ágnes szócikkének infoboxába ma beírtad a Házastársa: Kun Miklós mellé, hogy meghalt 2015-ben. Kun Miklós szócikkében nincs jele annak, hogy ő is meghalt volna. Nem tévedtél? Vagy én láttam rosszul? --Vadaro vita 2015. március 17., 23:36 (CET)
Közben rájöttem, hogy a 2015 nem a halálát jelenti, elnézést! Nem tudtam, hogy ide is évszámokat szoktatok írni, számomra legalábbis szokatlan. Üdv. --Vadaro vita 2015. március 17., 23:55 (CET)
Re: ?
Szia! Lehet, hogy én vagyok az értetlen, de nem egészen értem a vitalapomra írt kérdésed. Cassandro Ħelyi vita 2015. március 25., 21:13 (CET)
Kategória:Az 1956-os forradalom leverése után emigrált személyek
Szia! Megvan a kategórialeírás, átnevezhetjük-e a kategóriát az 1956-os forradalom miatt emigrált személyekre? Annyira nem ismerem a témát, de így egyértelműbbnek tűnik.--Szenti Tamás vita 2015. március 28., 15:37 (CET)
Igen, arra gondoltam.--Szenti Tamás vita 2015. március 28., 19:51 (CET)
Most már szerintem se. Legyen benne.--Szenti Tamás vita 2015. március 28., 20:15 (CET)
Igen.--Szenti Tamás vita 2015. március 29., 20:57 (CEST)
Húsvét
Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 20:28 (CEST)
Friss haláleset
Kedves Csurla! Az Ingrid van Houten-Groeneveld szócikkbe kihelyezett {{Friss haláleset}}
(?) sablon leszedhetővé vált az általad megtörtént forrásolással. A sablon leírása a kocsmafali megbeszélés alapján módosult, kérlek tanulmányozd át és a szerint alkalmazd/vedd le. Köszönöm, Fauvirt vita 2015. április 5., 23:34 (CEST)
Szia! Miért kellett visszavonnod a szerkesztésemet? Érzékeltetni akartam, hogy a Commons kategória nem ugyanaz mint a magyar kategóriacím. --Szenti Tamás vita 2015. április 27., 15:06 (CEST)
Szerintem a helyes ez lenne: Hungarian female association football players a magyar kategória angol enciklopédikus változata. Így félretájékoztat. A Magyarországból/ról változatot bizonytalannak éreztem, érzem, de lépnem kellett. Mindkét Commonskat változat lehet forrás, de nézőpont kérdése. Tudtommal ez ügyben nem alakult ki konszenzus, de vita sem. Jó lenne, ha nem is bolygatnánk a kérdést - bonyolult. Mostanában inkább natúrra próbálom átalakítani a hivatkozásokat, vagy törlöm az infoboxban megjelenés miatt. Átalakításkor minden oldalnál mérlegelek.--Szenti Tamás vita 2015. április 27., 15:37 (CEST)
Jó volna, ha átkerülne az infoboxba.--Szenti Tamás vita 2015. április 27., 15:52 (CEST)
Törlések
Ne haragudj, gondoltam hozzád fordulok, mert megint a sport van össztűz alatt és sajnos azért, hogy törölésre kerüljön: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/J. Cassel. Az a helyzet, hogy kezdem azt gondolni, hogy hiába születtek harmincmilliós nagyságrendben (össz)Wikipédia szócikkek, hiszen mi ott tartunk, hogy bottal szerkesztünk kisbolygót meg minden egyebet is, de ha kevésbé ismert játékvezető vagy sportoló jön, akkor azt egyeseknek ki lehet törölni szubjektív elgondolások mentén. Ha rosszul látom ezt, akkor kérlek írd meg, mert tőled el fogom fogadni. Andrew69. 2015. április 30., 20:40 (CEST)
Hennalap - kampány törölni
Wikipédia:Törlésre_javasolt_lapok/Henna_lap Mit gondolsz? - Viktorpp vita 2015. május 5., 13:45 (CEST)
Törlési vita
Kedves Csurla!
Azt hiszem, eddig keveset ütköztünk, sőt kifejezetten szívélyes találkozásaink is voltak a wiki felületein, de most határozottan kikérem magamnak, hogy nem olvastam volna a hozzászólásokat.
A döntőbírának felkért Laci.d is szabatosan megírta, hogy a szóban forgó szócikk egyetlen nevezetességi kritériumnak sem felel meg, és az ilyeneket az útmutató szerint törölni kell.
Most már egyesek - elképesztő módon - Anonymushoz hasonlítják az illetőt, meg olimpiai érmet vizionálnak neki. Ezért írtam, hogy sokan csak az adminok elleni vita kedvéért kapcsolódnak be.
Ha nem tartjuk be a saját megszavazott irányelveinket, tömegesen produkálunk szánalmasan üres szócikkeket, azzal az egész munkánk színvonalát rontjuk. Természetesen a vasútállomásos cikkeket sem fogom védeni, bár ott legalább interwiki van, és a saját nyelven valamivel bővebb anyag, de nem ellenezném a törlésüket. Most meg akarják kérdezni a belgákat, mit tudnak erről a fiúról. Ha tudnának valami érdemlegeset, hát nem megírták volna róla már régen a francia vagy holland nyelvű wikiben vagy mindkettőben?
Szóval kérlek, gondolkozz el egy kicsit, érdemes-e a vita vagy a szócikkszám szaporítása kedvéért ennyire kifacsarni a valóságot.
Üdv--Szilas vita 2015. május 6., 10:09 (CEST)
Szavazás
Nem látszik a szavazásod a wikitanácsra. Vadszederke' 2015. május 20., 08:20 (CEST)
- Bocsánat, eltévedtem a sok nyitott ablakom között, véletlenül írtam ide valamit, amit aztán töröltem.--Szilas vita 2015. május 25., 10:04 (CEST)
Budapesti Törekvés
Soha nem hívták így a csapatot, tehát nem mondhatjuk, hogy valaki a Budapesti Törekvés labdarúgója volt. Pascal Z vita 2015. május 25., 19:21 (CEST)
Sajnálom, ha a stílust bántónak érezted, nem volt ilyen szándékom. Arra gondoltam, hogy kár az erőbefektetésért, mert nem nagy horderejű a dolog. Van sokkal nagyobb horderejű problémám is. Mindjárt írom is hogy mi, izgalmas kérdés lesz. Még egyszer bocs, ha bántó volt. Pascal Z vita 2015. május 28., 12:53 (CEST)
Szabó József
Szóval Szabó József cikkéről van szó, amit napok óta nyomozok a születési dátuma alapján 1894-hez van írva. A Sporting oldalán találtam róla egész jó életrajzot, de ott 1896 szerepel. Rémlik, hogy a Fradi Futballévszázadban vagy valamelyik hasonló Nagy Béla könyvben szerepelhetett az 1894-es évszám, de azok most nincsenek a közelemben. Aztán láttam, hogy az angol cikk is 1896-ot hoz, meg kéne tehát találni a helyes dátumot forrással igazolhatóan. Pascal Z vita 2015. május 28., 12:56 (CEST)
És most látom, hogy ezt egyszerre vettük észre, nekem pár napja már megvoltak a cikkek, csak nem volt lehetőségem dolgozni vele, most meg látom, hogy tegnap megoldottad. Akkor ez is készen van :) Üdv, Pascal Z vita 2015. május 28., 12:57 (CEST)