Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)/Archív20


Képek

Kedves Segítőim!

WIKIPÉDIA szócikk főciméhez fotót szeretnék rakni, például egy személy esetén az ő fotóját. Ezt hogyan lehet megtenni, "beszúrni"?

2.A WIKICOMMONS-ba feltöltöttem a képeimet. Hogyan tudom úgy beállítani a "hivatkozást" WIKIPÉDIA-ban, hogy rögtön a kép jelenjen meg és ne egy szöveg, felszólítás, hogy ha ide kattintasz, akkor láthatod, szerkeszteheted, stb.

3. Hogyan lehet, lehet-e WIKICOMMONS-ban a lapot-fiókot törölni, vagy esetleg átnevezni?

Köszönettel: Vadrozsahet vita 2014. július 18., 15:39 (CEST)

Tangram-emberke

Szia!

Mivel kérdésed a képekről szólt, ezért a címet is átírtam.

Tessék, itt egy kép, ez alapján illeszthetsz be képeket:

Ahol a 200 px a kép szélességét adja meg, a right szó azt, hogy jobbra van igazítva. A left szóval balra igazíthatod.

Fiókot nem tudsz törölni, lapot töröltethetsz az adminokkal (Figyelem! Commons admin! Nem az itteni!), ha ráteszed a megfelelő sablont. Átnevezést a bürokratáknál kérhetsz. Szalakóta vita 2014. július 20., 22:29 (CEST)

Hogyan tudom törölni a próbalap oldalt?

Kis segítséget szeretnék kérni. Hogyan tudom törölni a próbalap oldalt? Időközben elkészítettem a public version-t (elfogadásra vár), de a próbalapot nem tudom eltávolítani. Azt már dobja a Google, de nem szeretném, hogy publikus legyen. Köszönöm a segítséget. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője DoclerMusic (vitalap | szerkesztései)

Szia! Töröld ki a szöveget a próbalapon és úgy mentsd el. A lap maga megmarad, de üresen. (És írd alá négy hullámvonallal a hozzászólásaidat, mert így nem tudni, kinek válaszolunk! :-)) nyiffi vita 2014. július 22., 16:53 (CEST)

A fentebb javasolt is egy lehetőség, de nem biztos, hogy a legjobb. Ugyanis ebben az esetben megmarad a laptörténetben az összes szerkesztési lépés. Ha legközelebb is erre a lapra írsz, és amikor kész a cikk, átnevezed, akkor annak a laptörténetében benne lesz az előző laptöri is, sít. Ez nyilván nem jó. Ha a továbbiakban a próbalapot átnevezéssel akarod szerkesztésre használni, akkor a korrekt megoldás az, hogy a próbalapra teszel egy azonnali törlést kérő sablont, és egy admin rövid időn belül törölni fogja, így a próbalapjaid sem szaporodnak fel. Ha kopi-pasztával teszed át a szöveget a fő névtérbe, annak az a hátránya, hogy a laptöri elvész. Remélem érthető voltam. --Porrimaeszmecsere 2014. július 22., 23:50 (CEST)

Ez a konkrét eset azóta megoldódott, de az észrevételed jogos és köszönöm a kiigazítást. nyiffi vita 2014. július 23., 15:12 (CEST)

Wikipedia cikk a Google keresőben

Sziasztok! Elnézést, ha nagyon banális kérdést teszek fel, de teljesen kezdő vagyok. Létrehoztam egy cikket, járőr ellenőrizte és ellenőrzött státusba került. A google keresőben megjelenik, de csak a második oldalon. Mit lehet tenni/lehet-e tenni valamit annak érdekében, hogy első találatként dobja ki a google a wikipedia cikket? Kmreka vita 2014. július 23., 21:53 (CEST)

Várni kell. Oda fog kerülni. Wikizoli vita 2014. július 23., 22:37 (CEST)

Köszönöm szépen a választ. Kmreka vita 2014. július 24., 05:18 (CEST)

Ugyanazt lehet tenni, amit más weboldalaknál: minél színvonalasabb szócikket írni. Részletes szöveggel, képekkel, kategóriákkal, tartalomjegyzékkel, Wikidata-kapcsolattal, linkekkel színvonalas forrásokra; lehetőleg olyat, ami a magyar interneten a legjobb tárgyalása a témának, ezért sok helyen hivatkoznak rá. --Tgrvita 2014. július 24., 09:14 (CEST)

Új fejezet az oldalon

A próbalapon megírtam a teljes szócikk szöveget, de ezt csak a lap elején levő [Bevezetés szerkesztése] ablakban tudtam megcsinálni, holott több fejezetre szeretném osztani a szócikket. Ami a próbalapomon most látszik bekezdéscímként, azokból szeretnék új fejezetet csinálni. Hogyan lehetne ezt megtenni. Azután persze jön mejd a következő kérdés, hogyan lesz ebből indító tartalomjegyzék. Vagy az automatikusan képződik?

Üdvözlettel

Vgyuri

  • Én nem vagyok nagy VisualEditor használó, de nem hinném, számítana bármit is milyen címszó alatt emelsz be fejezeteket. Csak az számít, hogy a fejezetek meg legyenek korrektül formázva, különben az egész cikknek érdekes lesz a felépítése. Én azt javaslom, hogy magát a forrásszöveget emeld át az üres forrásszövegbe. Az atombiztos. - TopAce vita 2014. július 27., 18:26 (CEST)
  • De hol telálok egy teljesen komplett, (lehetőleg üres) több fejezetből álló forrásszöveget.

Vgyuri

Próbalapból lap...

Sziasztok!

Próbalapból hogyan lehet lapot készíteni? Nem találok rá lehetőséget. Illetve azt sem találom, hogy hogyan lehet megadni a nevét, mert próba lapként tűntei fel (Szerkesztő:Frilla/próbalap)

Köszönöm a segítséget. --Frilla vita 2014. július 22., 14:54 (CEST)

Szia! A lap tetején találhat fülek közt van olyan, hogy lap átnevezése. Itt tudod átnevezni a lapokat, csak ha próbalapot nevezel át, arra ügyelj, hogy a név mellett balra lévő rubrikában gördítsd le a 'Szerkesztő' névtérről a 'Fő' névtérre, hogy a szócikkek közé kerüljön. Ha nem sikerül vagy még bátortalan vagy, nyugodtan írd meg ide, hogy mire legyen átnevezve a lap és átnevezem szívesen. nyiffi vita 2014. július 22., 15:02 (CEST)

Ránéztem a próbalapodra, és észrevettem, hogy szó szerinti másolata a forrásként megadott pdf-nek. A wikiben nem szoktunk átvenni szó szerinti másolmányokat, mert ezek jogsértőek. Mindig átírjuk a szövegeket a saját szavainkkal, több forrásból dolgozunk és így lesz szép kerek a szócikk. Azt javaslom, ne nevezd át még, hanem előbb írd át a szöveget. nyiffi vita 2014. július 22., 15:43 (CEST)

Szia! Sajnos nem mentette el amit írtam, így újra kellett írnom. Most kész, és el is van mentve. Olyan fül nincs, hogy lap átnevezése. Hol kellene lennie? (Olvasás - Szerkesztés - Forrásszöveg szerkesztése - laptörténet - "Csillag") Ezek a lehetőségek vannak..... --Frilla vita 2014. július 24., 09:48 (CEST)

Úgy olvastam itt, hogy új szerkesztők csak a regisztrációt követő 72 óra elteltével tudnak átnevezni. -- ato vita 2014. július 24., 10:31 (CEST)

Köszi! --Frilla vita 2014. július 24., 10:40 (CEST)

De mellesleg ott van az átnevezés, csak nem érhető el egyetlen kattintással. A csillag mellett van egy "Több ▼"-fül, ha ezt megnyitod ott lesz hogy "átnevezés". De szerintem ne a próbalapoddal csináld, hanem hozz létre allapot. Üdv.: ТEтRоDотохIN ѵIтA 2014. augusztus 12., 11:01 (CEST)

Magyar feltalálók, újítók listája

Kedves Szerkesztőtársak!

Létrehoztam egy új oldalt a fenti címmel, elkezdtem építgetni, és csak utána vettem észre, hogy van már itt egy https://hu.wikipedia.org/wiki/Kategória:Magyar_feltalálók ilyen.

Várnám a véleményeteket, hogy érdemes-e listát készítenem arról, ami Kategóriaként már létezik.

Köszönöm, --Kállay Kotász Zoltán vita 2014. július 28., 20:22 (CEST)

@Kállay Kotász Zoltán: Általában akkor érdemes listát csinálni, ha megjegyzéseket és forrásokat is hozzá akarunk fűzni az egyes bejegyzésekhez, és akkor is, ha olyan elemei is vannak a listának, amihez még nincs Wikipédia-cikk, noha kéne. Ez a két dolog nem megy a kategorizálással. Bevezetőt ehhez is, ahhoz is lehetséges írni. Kategorizálni csak már létező cikket lehet, de a kategorizálásnak megvan az az előnye, hogy jól átjárható utat biztosít a cikkek között, és a kategória-rendszer egymásra épülő kategóriái segítségével egy hierarchiába is besorolódnak a cikkek, kategóriák.
Konkrétan a témád esetében ki lehetne használni a lista által nyújtott plusz lehetőségeket, de csak ha valóban élni szándékszol ezekkel a lehetőségekkel, csak akkor érdemes létrehozni a listát is, ugyanis a kategória így is, úgyis kell a fentebb elmondottak miatt.
--Karmela posta 2014. július 28., 23:22 (CEST)

Köszönöm a választ! Szerintem is van olyan érdekes a terület, hogy megérdemel egy listás oldalt is, rengeteg magyar feltaláló (találmány) van, de mivel a találmányok körül mindig rengeteg a vita (mennyire volt újdonság? kié az elsőbbség?), várnék további véleményeket, hogy mennyire érdemes ebbe belemenni! Köszönöm, --Kállay Kotász Zoltán vita 2014. július 29., 07:11 (CEST)

A Wikipédiában a nevezetesség, nem pedig az eredetiség és értékesség a kulcskérdés. Tehát ha egy feltaláló személyéről sokfelé kimerítően írtak, akkor a Wikipédiába való a róla szóló életrajzi cikk, akár pozitív a vélekedés őróla és a találmányáról, akár nem.
Viszont ha a feltalálóról magáról nincsenek anyagok, akkor sajnos az illető nem önállóan wikiképes még akkor sem, ha a találmánya szuper dolog, és ilyenkor nem készíthető róla életrajzi cikk. Ha magát a találmányt kellő bőségben és mélységben tárgyalták független és enciklopédiához méltó helyeken, akkor viszont maga a találmány megérdemel egy saját cikket.
Ezen a ponton érdekes szerepet játszik az általad megkezdett lista: arra felveheted azokat is, akiknek a személyéről nem készíthető életrajzi cikk, de a találmányuk wikiképes, mert eleget tesz a WP:NEV feltételeinek. Csak éppen ilyenkor nem kell a feltaláló nevét szögletes zárójelek közé tenni, hanem feketén kell meghagyni.
Ha valakiről van már életrajzi cikk, akkor a készülő listán nem szükséges a róla szóló sorhoz forrásokat hozzáfűzni, mert azokat az életrajzi cikk már feltüntette. Máskülönben viszont kell a forrás annak alátámasztására, hogy vagy az illető személy, vagy a találmánya, vagy mindkettő megfelel a WP:NEV-ben leírtaknak, tehát joggal foglal helyet a listán.
Korrekt módon elkészített listára példát is tudok neked mutatni. Ebben tehát helyet kaptak azok is, csakhogy ők fekete betűkkel, akik személyükben nem tekinthetők nevezeteseknek, de akiknek a művét emlegetik. A listában az egyes bejegyzésekhez mindig korrekt módon fel vannak tüntetve a források is: Erdélyi napló-, emlékirat- és történetírók listája.
Még egy megjegyzés: Ha a lista nagyon hosszúnak ígérkezne, akkor ne egybe vedd az összeset, hanem inkább bontsd fel több lapra, mégpedig tematikusan. Ennek meglenne az az előnye is, hogy először egy kisebb listán tudnád kialakítani a kívánt formát.
--Karmela posta 2014. július 29., 08:03 (CEST)

Köszönöm a részletes választ, több fontos szempontra is felhívtad a figyelmemet, amit figyelembe fogok venni! --Kállay Kotász Zoltán vita 2014. július 29., 15:49 (CEST)

Jó munkát, hasznos szórakozást! --Karmela posta 2014. július 29., 18:08 (CEST)


P-3 rádiólokátor (P-3A fix telepítésű, P-3M mobil rádiólokátorok voltak)

Gyártó: Szovjetunió Rendszeresítve: 1947 Üzemi frekvencia: VHF sáv Hatótávolság: max. 120-150 km Feld.magasság: max. 10 km Feld.körkörösen: 360° Antenna emelés: 4-18° Pontosság: Távolságmérésben: ±1.5 km-es, Oldalszögben: ±4° Helyszögben: ±1,5° Impulzus teljesítmény: 80-100 kW Idegen-barát felismerő rendszere: NRZ-1(Kremnij-1)

Képhasználat és referenciák

Sziasztok. Két dolgot szeretnék kérdezni:

  • Ha egy videojáték betöltőképernyőjén megjelenő logón nincs semmiféle védjegy, akkor azt képernyőképként lehet kezelni és aszerint is lehet felhasználni?
  • Egy szócikkben megjelenő referenciáknak mekkora mennyiségben és milyen nyelvűnek kell lennie ahhoz, hogy az adott írás értékelhető legyen?

--Animebj vita 2014. augusztus 6., 19:41 (CEST)

Az utolsó törvényenkívüli

Sziasztok! Létrehoztam egy film szócikkét, előszőr hibás címmel (az utolsó törvénykívüli) rosszul írták egy filmográfiában. A film címe helyese: "Az utolsó törvényenkívüli". Úgy is megcsináltam a szócikket (helyes címmel, de ugyanolyan tartalommal mint a hibás című szócikket). Kérnék valami admint vagy valakit aki kitörölné a felesleges szócikket. A hibás szócikk: "Az utolsó törvénykívüli", helyes szócikk: "Az utolsó törvényenkívüli" Köszi: Dani – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dancilynch (vitalap | szerkesztései) 2014. augusztus 14., 11:17 (CEST)

Tegyél rá egy azonnali sablont, és majd törlik. Így néz ki: {{az|Rossz a címe, a tartalma pedig megvan a jó címnél.|~~~~}} A két | közti szöveg helyett írhatsz mást is, természetesen. Különben, kár volt bonyolítanod. Minden szócikket át lehet nevezni. Van egy átnevezés menüpont fent a szerkesztés gomb mellett valahol. Wikizoli vita 2014. augusztus 14., 12:44 (CEST)

Viszont alapból ne így csináld a rossz cím javítását, hanem nevezd át, így csak egy átirányítás marad (hátha más is elrontja, akkor így megtalálja). Ha a lap tetején lévő „több ▼” felirat fölé viszed az egeredet, akkor megjelenik egy „átnevezés” opció, és ott csak át kell írnod a nevet, így egyrészt nem lesznek duplikátumok, másrészt a laptörténet is megmarad (egyébként a legfölső #Próbalapból lap... szakaszban ugyanezt leírták). --Tacsipacsi vita 2014. augusztus 14., 12:50 (CEST)

Help

Helló, sikerült eltüntetnem a szerkesztések menüsorát, most meg nem tudom visszaállítani. Valaki, pls. Még aláírni sem tudom!!! Dudva 2014. augusztus. 23. 16.03 – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dudva (vitalap | szerkesztései)

@Dudva: a jó öreg ~~~~ még ekkor is működik!

Na de viccen kívül, én is belefutottam ilyen szerkesztőablakba, amiben nem volt eszköztár és mondhatom, igen kényelmetlen. Adminok, nem valami wp-motor átalakítás folyik a háttérben? Pkunkpalackpošta 2014. augusztus 23., 16:57 (CEST)

Szóljatok hozzá az újmódi mentorkereséshez a javaslatos kocsmafalon!

Az új szerkesztők nagyon sok mentorkérése marad észrevétlenül, ami rossz hatással lehet az új szerkesztők megmaradására a Wikipédián. Ezért készítettem egy új mentorkereső sablont, egyelőre csak kísérletképpen. Rákattintva egyenesen a „Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)” lap egy új szakaszában találja magát a segítséget kérő új szerkesztő. Négy kérdést talál a szerkesztésre megnyitott új szakaszban.

Főként azt remélem ettől a módszertől, hogy hamarabb észreveszik a kéréseket a gyakorlott szerkesztők.

Aki felajánlja a segítségét, az is ugyanabban a szakaszban hagyhat üzenetet. A {{válasz|válaszoló}} sablon segítségével gondoskodni lehet a mentorálandó értesítéséről, de persze célszerű az új szerkesztő vitalapjára is rátenni egy linket a válaszra. Azt remélem a kocsmafali válaszadástól, hogy a mentor válasza hasznos információkat tartalmazhat a kocsmafalat olvasó többi új szerkesztő számára is, és hogy a többi mentornak is mintául is szolgálhat.

Kérlek benneteket, hogy IDEKATTINTVA próbáljátok ki az új mentorkérő módszert, és írjátok a véleményeteket ide: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Vélemények az újfajta mentorkeresésről. Írjátok meg, hogy javasoljátok-e az új bevezetését a régi módszer helyett, és azt is, hogy jónak érzitek-e, hogy ha nem csak a segítségkérők, de a mentorok is a kocsmafalat használják a válaszadásra, legalábbis a kapcsolatfelvétel kezdetén.

Tehát még egyszer:

--Karmela posta 2014. augusztus 26., 19:06 (CEST)

Mentorkeresés: --Karmela posta

  • Témáim a Wikipédiában: xxxx
  • Néhány szó a hátteremről: xxxxxxxxx
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: xxxxxxxxxx

--Karmela posta 2014. augusztus 27., 23:11 (CEST)

(Ez csak egy próba volt, így néz ki az újonan kialakított mentorkeresés. Bővebben az előző szakasz ír erről.)

Help, ismét

Valaki kukkantson rá a beállításaimra, mert eltűntek a szerkesztési segédeszközök, nélkülük pedig elég szar dolgozni. Vagy adjon tanácsot. Dudva vita 2014. augusztus 28., 17:31 (CEST)

Ha Firefoxot használsz, akkor valószínűleg te is ezzel a problémasorozattal találkoztál: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#A szerkesztői felülettel kapcsolatos problémák. ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 28., 17:35 (CEST)

Remélem, elmúlik. Vagy lehet tenni valamit ellene? Böngészőváltás?Dudva vita 2014. augusztus 28., 18:18 (CEST)

Ha zavar a szerkesztésben, akkor a probléma elmúlásáig használhatsz más böngészőt is wikizéshez. ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 28., 18:28 (CEST)

Mentorkeresés: 37.76.17.234 (vita)

  • Témáim a Wikipédiában: Villamos kapcsolótér
  • Néhány szó a hátteremről: Személyesen
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Tisztelettel kérem egy mentorral való találkozás személyes lehetőségét. Sürgős, aktuális téma, nagy nemzetközi érdeklődéssel. 37.76.17.234 (vita) 2014. augusztus 31., 16:41 (CEST)

@37.76.17.234:

Kedves 37.76.17.234! Javaslom, hogy először regisztrálj egy tetszőlegesen választott nicknéven a Wikipédiába, mert könnyen lehet, hogy percek múlva már más lesz az IP-címed, és nem is tudunk válaszolni neked. Mentort a regisztráció után könnyen kérhetsz, de valószínű, hogy a személyes találkozás helyett egyelőre meg kellene elégedjél az interneten keresztül személyesen neked szóló segítséggel. Samat üzenetrögzítő 2014. augusztus 31., 16:47 (CEST)

Mentorkeresés: TerézTulok

}
  • Témáim a Wikipédiában:Irodalom
  • Néhány szó a hátteremről:Vers és meseírás óvodába, iskolába gyerekeknek, borversenyekre bordalok, és más, jeles alkalmakra versek írása felnőtteknek. Honlapom:1960314.5mp.eu írásaimat a rendszer nem fogadta el.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:Szerkesztéssel, és formalitással kapcsolatban kérek segítséget. Az eddig szerkesztett írásaimat a rendszer nem fogadta el. Köszönöm, ha segítenek. Tulok Teréz

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tulok Terézia (vitalap | szerkesztései) 2014. augusztus 31., 19:46‎

Jelentkeztem a vitalapodon. Xiaolong Üzenő 2014. szeptember 1., 21:26 (CEST)

Mentorkeresés: 80.98.169.189 (vita)

  • Témáim a Wikipédiában: Karitatív munka
  • Néhány szó a hátteremről: A világ legnagyobb taglétszámú karitatív szervezetében tevékenykedek
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: szeretném világosan látni a szerkesztési folyamatokat, státuszokat...

80.98.169.189 (vita) 2014. szeptember 2., 11:40 (CEST)

Szia! Sajnos csak regisztrált szerkesztők mellé lehet mentornak jelentkezni. Így nem lehet követni a szerkesztéseidet. Üdv. Tambo vita 2014. szeptember 2., 11:45 (CEST)

Mentorkeresés: Zychowicz vita

  • Témáim a Wikipédiában: Stefan Żeromski
  • Néhány szó a hátteremről: 1991-ben végeztem az ELTE lengyel filológia szakán. Żeromski magyarországi megismertetésén munkálkodom cikkek, fordítások formájában. A Wikipédia oldal minden bizonnyal segíthetné a szerző szélesebb körű megismerését.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

1. A lengyel Wikipédia oldal információin túl néhány hazai vonatkozású információt illetve pontosítást eszközöltem. Nem tudom, hogy milyen módon lenne tartalmi szempontból ellenőrizhető az oldal, és ha ez megtörtént, akkor mi a következő lépés, hogy publikussá legyen. 2. Szócikkemhez néhány képet is mellékeltem ezek egy részét szerző jogi okokból eltávolították. Szerencsésnek tartanám, ha ezek az akadályok elháríthatók lennének, mert az képek is fontos életrajzi tartalmat hordoznak.

Zychowicz vita 2014. szeptember 9., 22:38 (CEST)

Mentorkeresés: Korkoruno

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaFauvirt jelentkezett Korkoruno vitalapján. --Karmela posta 2014. szeptember 17., 23:57 (CEST)
  • Témáim a Wikipédiában: Főleg Cigány nyelv és Szintó cigányok témakörök.
  • Néhány szó a hátteremről: Újpesten élek,édesanyám kisújszállási kun-magyar családból származik,édesapám pedig szerbiai szinti cigány családból oroszországi felmenőkkel és rokonsággal,érettségi a legmagasabb végzettségem és van egy OKJ-s személy és vagyonőri végzettségem mis,melyben több mint 2 és fél évet dolgoztam,de ma mára már egyenlőre munkanélküli hikomat,azaz megrokkant személy lettem,így elég sok időt töltök a gép előtt,egyébként a keresztnevem Gábor.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: nem tudom,hogy szerkesztéskor hogyan tudnám megjelölni a háttér anyagokat,ha interneten is megtalálhatóak a háttér anyagaim egy része és nem csak a családomtól tudom,amiket szerkesztéskor beleírok egy-egy szócikkbe és még válaszolni se mindig tudok a nekem írtakra vagy arra,ha valaki megváltoztatja az általam leírt dolgokat,nem nagyon értem az esetleges szerkesztési műveleteket sem.


Korkoruno 2014. szeptember 6., 12:45 (CEST)

Értesítések

Helli, lehet, hogy RTFM, de nem találtam rá utalást: ha Walaki ír a vitalapomra, s én válaszolok, kap-é erről a választól értesítést Walaki, vagy jeleznem kell az Ő vitalapján ? --The.kobold vita 2014. szeptember 10., 08:24 (CEST)

@The.kobold: nem kap róla értesítést (technikailag kivitelezhetetlen, hiszen honnan tudná a szoftver, hogy kinek válaszolsz). Akkor kap értesítést, ha az ő vitalapjára válaszolsz. Ha nem az illető vitalapján folyik a vita, hanem egy másik tetszőleges felületen és mindenképpen kívánatos, hogy egy helyen maradjon a beszélgetés, akkor úgy tudod legegyszerűbben felhívni az illető figyelmét arra, hogy válaszoltál neki, hogy a válaszod elé beilleszted a {{válasz|a szerkesztő neve, akinek válaszoltál}} sablont. Úgy, ahogyan én is tettem ebben a válaszomban. A szerkesztők értesítést kapnak arról, ha a felhasználónevükre hivatkoznak a wiki felületén bárhol – ezzel a módszerrel működik ez a sablon. --PallertiRabbit Hole 2014. szeptember 10., 08:33 (CEST)
Perfekt :) Nagyon szépen köszönöm ! --The.kobold vita 2014. szeptember 10., 08:37 (CEST)

Mentorkeresés: Tataii78 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Tataii78 vita 2014. szeptember 14., 15:32 (CEST)

Mentorkeresés: Berzsenyi vita

  • Témáim a Wikipédiában: Berzsenyi, Berzsenyi Csalàd /Family / Familie
  • Néhány szó a hátteremről: Ennek a csalàdnak vagyok leszàrmazottja
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Làsd lentebb

Berzsenyi vita 2014. szeptember 19., 15:28 (CEST)

Kedves jövendö Mentorom!

A Wikipédiàn talàltam a következö oldalt: Magyar Történelmi Csalàdok.

Erdekes modon, nem talàltam a betürendes mutatoban a Berzsenyi csalàdot, amely adott jo néhàny emlitésre mélto személyiséget a magyar kulturànak, történelemnek. Most csak kettöt emlitek, Dànielt a költöt (mindenki ismeri) és Lénàrdot, a honvéd ezredest, Berzsenyi Dániel harmadfokú unokatestvérét (a majdnem 14-ik aradi vértanut): https://hu.wikipedia.org/wiki/Berzsenyi_L%C3%A9n%C3%A1rd

Ugy érzem, ennek a csalàdnak is helye volna itt ezen az oldalon. Ezzel probàlkoztam, nem tul sok sikerrel, hogy valahogy bejegyezzem a Berzsenyi nevet ide.

Nyitottam igy egy Berzsenyi oldalt is, most készül csalàdunk honlapja, amire egy linket tettem. Segitséget leginkàbb az info@berzsenyi.org-ra kérnék, az egyszerübb.

Elöre is köszönöm! Üdvözlettel: Berzsenyi Leszàrmazott

Felvettem a kapcsolatot. Fauvirt vita 2014. szeptember 19., 16:17 (CEST)

Fordítások

Sziasztok!

ha van egy szócikk, melynek nincs magyar fordítása, akkor hogyan kezdhetem meg a fordítását? vagy inkább kezdjek egy szó cikket azon címszó alatt?

Suso88 vita 2014. szeptember 27., 04:44 (CEST)

Szia!

A fordítás megkezdése előtt van néhány fontos dolog, amit érdemes megcsinálnod, hogy ne dolgozz fölöslegesen:

  • utánanézni, hogy kellően fontos-e a téma a magyar olvasók számára
  • létezik-e hozzá megbízható, elérhető adatforrás, esetleg több is
  • rákeresni az interneten, illetve a magyar Wikipédiában, nem szerepel-e más, hasonló címmel vagy eltérő írásmóddal (az is lehetséges, hogy már meglévő cikk részeként meg van írva)
  • a személyes oldaladon (Szerkesztő:Suso88) írd le az érdeklődési körödet

Ha ezek megvannak, akkor célszerű a cikk készülő szövegét a személyes próbalapodon végezni. A készülő szöveget mások is látják, de nem fogják megváltoztatni vagy törölni. misibacsi*üzenet 2014. szeptember 27., 06:21 (CEST)

Az első pontot vedd semmisnek, Suso88, olyan szabály nincs, hogy "kellően fontos-e a téma a magyar olvasók számára", ez csak egyes szerkesztők magánvéleménye. Wikipédia:Nevezetesség irányelv van, ami annyit mond ki, hogy két független forrásnak jelentős mértékben tárgyalnia kell a cikk tárgyát. Nem azt, hogy a magyar olvasók számára mi a fontos (ezt mégis ki döntené el, Misibacsi, hogy a magyar olvasónak [így kompletten, általánosítva] mi a fontos? Készítettél netán felmérést a magyar olvasók között?).

Fordításkor arra érdemes ügyelni, hogy magyaros, gördülékeny legyen a szöveg (tehát ne tükörfordítás), semmiképp se legyen fordítóprogramos, és hogy jelölni kell a fordítás tényét. Ehhez használhatod a {{fordítás}}(?) sablont a szócikk alján. A fordít s tényének jelölése nem helyettesíti a forrásokat, azokat az eredeti cikkből át kell venni, úgy, ahogy ott jelölve vannak. Ha az eredeti cikken nincs vagy kevés a forrás, fontold meg, hogy nem fordítod le - vagy kereshetsz az állításokhoz mnegbízható forrást magad is az interneten. Lásd bővebben: WP:FORRÁS és WP:MF. Én úgy szoktam fordítani, hogy szakaszonként, azt elmentem, hogy pl. egy véletlen áramszünet miatt ne vesszen el a piszkozat. Mikor kész vagyok a teljes cikkel, átolvasom legalább kétszer, javítandó az elgépeléseket, esetleges nem túl magyaros szerkezeteket. (persze még így is lehet, hogy marad benne hiba). Jó munkát! Xiaolong Üzenő 2014. szeptember 29., 10:47 (CEST)

Azt, hogy "kellően fontos-e a téma a magyar olvasók számára" a tervezett szócikk szerkesztőjének mindenképpen érdemes mérlegelnie. Én nem fogok utánanézni, de megteszi más, aki minden lelkiismeret furdalás nélkül rá fogja tenni a cikkre a "Törlendő" sablont, mert szerinte nem nevezetes (a két független forrás meglétét meg kétségbe vonják). Előfordult már ilyen kellemetlen eset, amikor valaki hiába dolgozott egy cikkel.
Nem írtam, hogy ez szabály, csak jótanács: "néhány fontos dolog", amit érdemes megcsinálnod, hogy ne dolgozz fölöslegesen..."
misibacsi*üzenet 2014. szeptember 29., 19:07 (CEST)
A nevezetességi irányelv nem a "magyarok számára fontos" dolgokat irányozza elő, hanem azt, hogy a Wikipédia közössége mit tart enciklopédiába való témának. Nem, hiszem, hogy a "magyarok számára" fontos téma lenne az anime, Uganda városai vagy éppen az orosz sztyeppék élővilága, ettől még mind enciklopédiába illő téma. :-) Xiaolong Üzenő 2014. szeptember 29., 20:48 (CEST)

Na, Suso88 kapott egy kis ízelítőt belőlünk... --Karmela posta 2014. szeptember 29., 21:16 (CEST)

Technikailag azt javaslom, hogy nyiss meg három oldalt: a fordítandó szócikket; a fordítandó szócikk aktuális szakaszát szerkesztésre (hogy ki tudd másolni a forrásokat gyorsan); illetve a próbalapot (vagy allapot) szerkesztésre ahol éppen dolgozol. Néha érdemes negyediknek a próbalapot natúrban is megnyitni, hogy vissza tudd nézni, egy adott kifejezést hogyan fordítottál korábban (pl. kötőjellel, vagy különírva), vagy ha a képeket méretezed/helyezed el. Ezenkívül félve írom le :), de talán érdemes a nyers szöveget bedobni egy fordítóba is (pl. Google Translate), és amit kidob azt mondatonként átfogalmazni/átírni. Arról nem is beszélve, hogy ezzel gyorsan meg tudsz keresni egy ismeretlen kifejezést, vagy szinonimákat ha éppen az kell. Én legalábbis mindig így szoktam nekiállni.
Ezenkívül van még pár trükk, pl. a fordítandó cikk linkjét vagy a {{fordítás}}(?) sablont érdemes elsőnek elhelyezni, hogy gyorsan elérd, ha legközelebb folytatod a fordítást. Célszerű még a tartalomjegyzéket is előre megcsinálni, és szakaszonként fordítani ahogy már korábban is elhangzott. Ha nagyon odafigyelsz a formaiságra, akkor pedig érdemes megnézni pár kapcsolódó cikket a huwikiben, és lelopkodni az ottani sablonokat és átírni/kitölteni a paramétereit :).- Nemezis vita 2014. szeptember 29., 22:00 (CEST)

Mentorkeresés: Ulcisia Castra vita

  • Témáim a Wikipédiában: feminizmus, színművészet, filmművészet, szexualitás, kortárs irodalom. Öt nyelven beszélek, budapesti lokálpatrióta vagyok és a második kötetem megjelenését várom.
  • Néhány szó a hátteremről: Pár éve már próbálkoztam szerkesztéssel a wikin, de akkor sem nagyon ment, nagyjából én csak beadtam az infót és valaki megszerkesztette.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Nem tudok rendes szócikket létrehozni, még egy oldalon belül sem, mindig szövegömleny lesz belőle. Nem tudok aláírni. Valamikor Tambo volt a mentorom, de semmilyen megkeresésemre nem reagál, ezért nagyon szeretnék egy új mentort magam mellé. Ráadásul két év óta sok minden változott.

Köszönöm előre is, ha valaki jelentkezik, üdvözlettel Ulcisia Castra

Ulcisia Castra vita 2014. október 2., 18:01 (CEST)

Wikidézet számára: FERENC JÓZSEF Népeimhez c. kiáltványa

Üdv! Ferenc József népeimhez c. kiáltványa megtalálható német és magyar nyelven a wikiquote-ben. Rátaláltam az angol fordításra egy oldalon, fel tudná tenni valaki az angol verziót is? Én nem értek a szerkesztéshez. Köszönöm! Itt található az angol szöveg a hivatkozással: https://julycrisis1914.wordpress.com/2014/07/28/war-begins-28-july-1914/

Köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Bukolicus (vitalap | szerkesztései) 2014. augusztus 31., 21:51 (CEST)

Jegyzet hozzáadása

A" Nukleáris fegyver szócikknél hozzá akartam fűzni egy jegyzetet a meglevőkhöz. De nem a kéthasábos szöveget foytatta, hanem egyhasábos szöveget csinált belőle. Mit nem csináltam jól? A meglevőkre húzva az egeret látszik a "Jegyzetek' stílusjelző, az én szövegemen meg nem. Hogy kellene betenni? A forrásszövegben az elején nekem is ott van tripla magyarbajusz zárójel között a 'megjegyzés' szó. Nem az a stilusbeadás?

Vgyuri

Vgyuri üzenőlapja  2014. október 11., 19:31‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

@Vgyuri: A lábjegyzetek készítésére többféle módszer létezik, a Nukleáris fegyver cikkben követett módszer az hogy azon a helyen, ahol a főszöveghez a lábjegyzetet hozzá akarod fűzni, tehát ahol a csillag és a számocska megjelenését szeretnéd, {{jegyzet*| és }} közé írod a szöveget. Én most ennek megfelelő formára hoztam a hozzájárulásodat, de nem tudom, hogy arra a helyre szántad-e, ahova írtam. Nyugodtan helyezd át. --Karmela posta 2014. október 11., 19:44 (CEST)

Mentorkeresés: Monafekete vita

  • Témáim a Wikipédiában: Barna Béla életrajza
  • Néhány szó a hátteremről: még nincs gyakorlatom
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: a létrehozni kívánt szócikk már létezik, de én egy másik Barna Béla élatrajzát szeretném feltölteni, aki főiskolai tanár Egerben és újságíró

Monafekete vita 2014. október 18., 14:03 (CEST)

Válaszoltam neki a vitalapján.--Elkágyé vita 2014. október 18., 15:35 (CEST)

Áthoztam

"Hi all, I was referred to this page by an editor in the EN section - so I hope I'm at the right place. The thing is that the value I submitted (http://hu.wikipedia.org/wiki/William_Hill_(bukméker)) has been approved up to a partial version, about 50% of the entire submitted content. In order to eliminate any obvious obstacles: the rest of the article is at least as (actually more) strict as far as taking an unbiased standpoint, it oncludes substantial additional information, a couple of descriptive images (the company logo & an image of a shop in the the chain), and even a functional feature - the content table is missing from the current version... I didn't receive any input from any Wikipedia personnel outside of a generic message saying my page is a candidate for speedy deletion! I am lost for ideas about what went wrong and how can it be fixed. If anyone can assist in solving this mistery I would be grateful!!! Sebastiansta vita 2014. október 19., 16:32 (CEST)"

-- áthoztam máshonnan - nyiffi üzenj! 2014. október 19., 16:50 (CEST)

@Sebastiansta: obviously you don't speak Hungarian. Could you please tell where you got the Hungarian text you submitted to the article from? Xiaolong Üzenő 2014. október 20., 09:47 (CEST)

@Teemeah: Hi Teemeah, pleasure to e-meet you. The source of this article is an in-house Hungarian native speaker. We are uploading this page in several languages and I am orchestrating the process. Can you kindly advise why is a partial version presented for this article, and what do I need to do in order to expedite approving the full version? Your assistance would be highly appreciated :) Sebastiansta vita 2014. október 20., 10:45 (CEST)

@Teemeah:Hi Teemeah, can you kindly advise if you noted my message above? Thanks Sebastiansta vita 2014. október 23., 13:09 (CEST)

Yes I noted it, but I currently don't have time to check that text since it is a lot. Patrollers will check and approve or reject according to huwiki polieices once they get there. There is no priority given to articles written by corporate employees. Xiaolong Üzenő 2014. október 23., 13:13 (CEST)

Szavazás

Sziasztok! Olyan kérdésem lenne, hogy jócikk-szavazásokon bárki támogathatja/ellenezheti a cikk "megválasztását", vagy szerkesztés, esetleg regisztráció alapján van eldöntve, hogy ki jogosult a szavazáshoz? Előre is köszönöm a válaszadást! 'heiM vita 2014. október 23., 19:53 (CEST)

@'heiM, ezt érdemes megnézned: Wikipédia:Jószócikk-státusz elnyerésének_folyamata#Az elbírálás folyamata. Abból kiderül, hogy a legalább három hónapos regisztráció a részvétel feltétele. --Karmela posta 2014. október 23., 20:21 (CEST)

Köszönöm, elnézést, hogy nem néztem rendesen utána! 'heiM vita 2014. október 23., 20:32 (CEST)

Kezdő vagyok :) Segítség

Schmidt Elígius Tamás (Budapest,1936 február 10.) Matematikus, a matematika tudományok doktora, a BMGE professzor emeritusa. Életpálya: 1959-ben érettségizet a Toldy Ferenc gimnáziumban, majd az Eötvös Lóránt Tudományegyetem alkalmazott matematika szakán szerzett diplomát 1959-ben. Remélem, hogy nem az éterbe kiáltok , hanem meghall végre valaki :) Kezdő vagyok, egy cikket írtam eddig: https://hu.wikipedia.org/wiki/Menczel_G%C3%A1bor Ő egy élő személy, elolvastam az erre vonatkozó részt, de ott nem egyértelmű, hogy kell-e neki szólni, hogy nézze át, vagy sem. Esetleg a Wikipédia értesíti? Szeretnék egy "névjegyet" is jobb oldalra, fényképpel, de nem sikerült rájönnöm, hogyan kell :( Kérem szépen, hogy igazítson útba valaki! :) Jelenleg egy keresőprogram sem dobja ki az oldalt. Ez esetleg azért van, mert még nem ellenőrizte senki? Esetleg nekem kell valamit átállítanom a beállításokban? Nagyon köszönöm, ha válaszol valaki:--nudlo 2014. október 24., 20:59 (CEST)

@Nudlo: Először is, a beállításaid első fülén, az Aláírás szakaszban vedd ki a pipát az Az aláírás wikiszöveg (nem lesz automatikusan hivatkozásba rakva) opció elől, hogy linkeljen a saját bemutatkozólapodra és személyes vitalapodra. Ez nagyban megkönnyíti a kommunikációt. A Wikipédia szócikkeire nem szokás (sőt, nem ajánlott) teljes URL segítségével hivatkozni, hanem az ún. belső linkek egyszerűbbek. Mondjuk a te szócikkedre így lehet hivatkozni: [[Menczel Gábor]], amiből ez lesz: Menczel Gábor. A névjegyeket infoboxoknak nevezzük, és a sablonok egy fajtáját alkotják. Ha megnyitod a cikket szerkesztésre, akkor felül a Beszúrás menüből a Sablon elemet kell választanod. A megjelenő beírómezőbe begépeled az infobox/egyéb sablon nevét (jelen cikknél ez Zenész infobox lesz), rákattintasz a Sablon hozzáadása gombra, és beírod az adatokat (a ⧼visualeditor-dialog-transclusion-add-param⧽ gombbal további lehetőségek hívhatók elő, az i betűvel súgószöveg jelenik meg), majd a Beszúrás gombra kattintva beilleszted. Ezután ugyanúgy szerkesztheted tovább és mentheted a cikket, mintha csak egyszerű szöveget írtál volna be. Érdemes megismerkedned a Wikidatával is, ha beszúrod ezt az infoboxot, akkor a Wikidatában megadott adatok is megjelennek. Szólj, ha kell segítség. A keresőprogramokra pedig várni kell, semmi egyéb, most már a Google, ha nem is első helyen, de az első oldalon hozza. --Tacsipacsi vita 2014. október 24., 22:41 (CEST)

Köszönöm szépen :) Király vagy :) ha minden igaz, akkor teljesen értem, hogy mit kell tennem  :)El is kezdem... Nudlo üzenőlapja  2014. október 24., 22:48‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

szerkesztés megjelenítése

Kedves Címzett!

Új, tapasztalatlan szerkesztőként írok. Az egyik szócikket szerkesztettem, de az újonnan bevitt információ csak a "nem ellenőrzött szöveg"-ben jelenik meg. Amikor kijelentkezem és csak rákeresek a szócikkre, nem látom az új szövegrészt. Mit tegyek, hogy mindenki láthassa, amit beírtam? A segítséget előre is köszönöm. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gkata19 (vitalap | szerkesztései) 2014. október 27., 13:35 (CET)

@Gkata19: Szia! Ez azért van, mert a magyar Wikipédián van egy ellenőrzési rendszer, amiben az ún. járőrök átnézik a cikkeket, hogy nincs-e bennük vandalizmus, értelmetlen betűhalmazok stb. Egy idő után a te cikkedhez is el fognak jutni és megjelölik. Ha szerinted ez túl sokáig tart, akkor az üzenőfalukon megsürgetheted őket, de általában legfeljebb pár nap alatt amúgy is megtörténik az ellenőrzés. --Tacsipacsi vita 2014. október 27., 14:55 (CET)

cikkem elrejtése

2 hónapig szeretém elrejteni cikkemet.. hogyan tegyem? ja, meg a hozzáfüzödö fájlt is

--GroberLisa vita 2014. október 27., 17:06 (CET)

A Szerkesztő:GroberLisa lap tartalmát szabadságodban áll bármikor kiüríteni, ha erre értetted azt, hogy „cikkem”. A laptörténetből később bármikor újra elő tudod állítani.
Ha viszont az Argentínai magyarság cikkre gondolsz, amit te kezdtél meg, és túlnyomórészt a te munkád a szakdolgozatod alapján (bár Burumbátor, Pagony, Fausto és Einstein2 szerkesztőket is ott látom a laptörténetben), akkor már más a helyzet. Ennek törléséhez azt kéne kimutatni egy törlési indítvány keretében, hogy a cikk témája nem felel meg a Wikipédia:Nevezetesség-ben leírt követelményeknek. De ahhoz ez nem passzol, hogy két hónap után újra vissza szeretnéd állítani, és különben is rendesen forrásolt anyag (átmásoltam a cikkbe a szakdolgádból a forrásokat).
Miért is szeretnéd „elrejteni” két hónapra? A szakdolgozattal függ össze?
--Karmela posta 2014. október 27., 19:10 (CET)

Amit egyszer beírtak ide, az itt marad... Ráadásul google indexeli, tehát nem lehet eltüntetni. Miután a mentés gomb megnyomásával elfogadtad a Wikipédia felhasználási feltételeit, onnantól nincs visszaút. A szócikkeket egyéni kívánságra nem lehet elrejteni. Olyat szoktunk, hogy kérésre személyiségi jogokat sértő vagy kényes információt láthatatlanná teszünk, de egy egész szócikket nem lehet azzá tenni, pláne nem alapos indok nélkül. Ami nyilván nem lehet az, hogy szakdolgozat írása miatt kényelmetlen, hogy kint van. :) Xiaolong Üzenő 2014. október 27., 21:36 (CET)

Kérés

Kibővítettem a Csetneki csipke nevű szócikket. Egy munkámhoz kellett. Nem-e tudnátok ellenőrizni az szócikket, mivel a munkámat le kell adnom, s ellenőrizni fogják, határidőhöz kötött. Forrást amiből ellenőrizni lehetne, nem biztos, hogy találtok, mivel egy jó része saját kutatás, s saját tudományos munka. Én művelem a technikát s tanítom is. --A csipkés lány vita 2014. november 3., 16:09 (CET)

@A csipkés lány: A Wikipédia nem az első publikálás helye. Ide olyan információkat lehet feltenni, amelyeket máshol már publikáltak. A Wikipédia nem arra szolgál, hogy itt írja meg valaki a szakdolgozatát vagy publikálja a saját kutatásait. Csak olyasmi kerülhet ide, amit már elfogadottnak tartanak az adott területen és forrásokból ellenőrizni lehet. Ha máshol publikálod a műved (folyóiratban, szakkönyvben), utána lehet ide feltenni a szöveget, sajnos nem fordtva működik. Hogy a szöveg ne vesszen el, átmásoltam egy szerkesztői allapra: Szerkesztő:A csipkés lány/Csipke. A szöveg egy része már csak azért sem maradhatna, mert az ominózus alapítvány nettó reklámja, a Wikipédia pedig sem for profit, sem nonprofit szervezeteket nem reklámoz. Ez egy semleges enciklopédia. Megértésed köszönöm. Xiaolong Üzenő 2014. november 3., 16:20 (CET)
@A csipkés lány: Kedves Csipkés lány, elolvastam a szövegedet (szakmailag is nagyon érdekel a téma), de ez ebben a formában semmiképpen nem felel meg egy enciklopédia stílusának, túlságosan elbeszélő stílusban íródott. Szakdolgozatodban nyilván helye van az ilyen leírásnak, de - ha én lennék a dolgozat bírálója - hiányolnám az információk forrásainak tételes megjelölését. Ezt a dolgozatban (és a majdani Wikipédia szócikkben, ha lesz) mindenképpen javasolom pótolni. Üdvözlettel --Elkágyé vita 2014. november 3., 17:31 (CET)
Xiaolong és @Elkágyé: Nem szakdolgozatot akarok publikálni, s ha tényleg nem elég enciklopedikus, akkor átírom, az alapítvány már nem működik, azért gondoltam, hogy nem reklám, csak lehet a weboldalon lehet látni képeket, amikre nekem nincs jogosultságom kirakni. Azért szerettem volna felrakni, mert azért harcolok, hogy ne haljon meg ez a fajta. A világon kb. 10 ember műveli. S nagyon kevesen ismerik.Köszönöm a tanácsot :) ... ha pedig a link nem odavaló akkor majd leveszem – Aláíratlan hozzászólás, szerzője A csipkés lány (vitalap | szerkesztései) 2014. november 3. 20:05 (CET).

Kép feltöltés

Én egy kérdéssel szeretnék fordulni a szerkesztőséghez. Mivel korábban már volt gondom a nem megfelelően feltöltött képekkel. Első sorban azt szeretném tudni mit tegyek ha elküldtem a kép tulajdonosának a hivatalos engedély kérést meg a linket ahova majd neki tovább kell küldenie, illetve megkértem, hogy az engedélyező példányt nekem is küldje el. Nem tudom a szerkesztőséghez meg érkezett-e az üzenet, és ha nem akkor használhatom-e a kép feltöltésénél azt az engedélyt amit én kaptam e-mailben. Illetve időközben valami megváltozott és engedély kérésben szereplő link már nem az adott képre mutat hanem egy hibás oldal feliratot dob ki viszont a kép tulajdonosa is észre vette ezt a kis hibát és az engedélyt úgy továbbította irányomba, hogy bárhonnan felhasználható az általa készített kép. Tehát összegzésben szeretném megtudni, hogy e-mailes engedély megteszi-e és, hogy feltölthetem-e ha a link nem egyezik de a tulajdonos engedélyezi. Vagy, hogy utána tudok-e nézni annak, hogy az engedélyt elküldték-e a permissions-hu@wikimedia.org címre. Tisztelettel: --Mary M Blade vita 2014. november 3., 23:14 (CET)

Szia! Ha már folyamatban van az engedély megszerzése, akkor az {{engedélykérés folyamatban}}(?) sablonnal feltöltheted a képet, ezt az OTRS-kezelők (akik az erre az e-mail címre küldött engedélyekkel foglalkoznak) le fogják cserélni a megfelelő engedélyt jelző sablonra. Ez a sablon 30 napig maradhat rajta, ha addig nem érkezne meg az engedély, akkor törlik ugyan a képet, de amikor megjött az engedély, akkor vissza lehet állítani. Ha érdeklődni akarsz arról, hogy megjött-e a levél, akkor azt az OTRS-üzenőfalon teheted meg. --Tacsipacsi vita 2014. november 4., 09:52 (CET)

Köszönöm szépen az információt. --Mary M Blade vita 2014. november 4., 09:54 (CET)

Mentorkeresés: Szines003 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Telefonon szeretnék segítséget kérni új szócikk írásához, mert annyira részletesen van leírva minden, hogy elveszek és feladom, pedig fontos!! Pls! :) Szines003 vita 2014. november 4., 11:19 (CET)

@Szines003: telefonon nem tudunk segítséget nyújtani, ez azért nem egy ügyfélszolgálat :) Ha leírod, mi okoz számodra gondot, igyekszünk neked segíteni. A Wikipédia szerkesztésének megtanulása nem ördöngösség, de nem is 1 perces dolog. Próbálgatni kell, fokozatosan fogod tudni megtanulni. A lap teteji menüben ha a próbalap opcióra kattintasz, ott nyugodtan ki tudod próbálgatni, mi hogyan működik a szerkesztőablakban. Nem sokkal bonyolultabb, mint egy Word vagy más egyéb szövegszerkesztő. Üdv Xiaolong Üzenő 2014. november 4., 15:10 (CET)

Statisztika

Sziasztok! Létezik olyan statisztika, ami a szerkesztőket a létrehozott szócikkek száma alapján "rangsorolja"? Előre is köszönöm a választ! 'heiM vita 2014. október 30., 19:40 (CET)

Szia! Csak szerkesztésszám szerinti statisztikáról tudok, az itt található: Wikipédia:Szerkesztők listája szerkesztésszám szerint. -- ato vita 2014. november 10., 15:03 (CET)

Mentorkeresés: Szines003 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Szines003 vita 2014. november 5., 11:41 (CET) Sziasztok, sos segítséget kérnék: 1. képeket szeretnék feltölteni, a szerző nem én vagyok, egy múzeum gyűjtéséből származnak (56-os hősök), rokonoktól kapta a múzeum a Hősök fala projekthez. Ennek lenne wikipédiás szócikke, tehát nem másra használnánk fel az egyszer már erre a projektre adott képeket. Ezek a fotók már szerepelnek a múzeum honlapján, de szeretnénk, ha a wikipédián is megtalálhatók legyenek. Forrásként természetesen a múzeumot is megjelölöm. Mi a teendő? 2. homokozóban ha már megszerkesztettem egy próbalapot, szeretném elmenteni, de még nem élesíteni. Mire kattintsak? Logikusan a Lap mentése-gombra? Ekkor még nem kerül ki, ugye?? 3. ha múzeumon belül történészeink jóváhagyták a lapot, amit a homokozóban készítettem, hogyan élesíthetem, hogy a wikipédia szerkesztői már láthassák és engedélyezzék a publikálást? 4. ha kapok választ egy mentortól, akkor hogyan válaszolhatok neki? 20 percbe is beletelik, míg rátalálok a felületre, ahol segítséget kérhetek, ráadásul elszakadok a mentortól, mert ismét a pusztába kiáltom szavaimat, nem pedig közvetlenül annak teszem fel a kérdést, aki egyszer már segített.

Nagyon köszönöm: szines003 – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Szines003 (vitalap | szerkesztései)

@Szines003: Szia! Már válaszoltam neked a kérdéseidre a vitalapodon. Mindenkinek van egy aláírása. A vitalapodon adott válaszom mögött ott a nevem, a mögött pedig a vitalapom linkje. Mindenkinél ugyanúgy működik. Rákattintasz és az Új szakasz nyitása gombbal hagyhatsz új üzenetet. Az üzeneiteidet írd alá négy hullámvonallal ~~~~ vagy a ceruza gombbal (balról a harmadik gomb a szerkesztőablak kék színű fejlécében). Xiaolong Üzenő 2014. november 5., 12:40 (CET)

Képfeltöltés kérdés

Sziasztok! Teljesen kezdő vagyok az oldalon. A Homokózóban létrehoztam egy szócikket, de fogalmam sincs, hogyan tudok képet feltenni hozzá. Help! Köszönöm előre is: Bocs27 Bocs27 üzenőlapja  2014. november 12., 14:44‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Szia, a vitalapodon válaszolok. --Rlevente üzenet 2014. november 12., 14:52 (CET)

Köszönöm! Remélem, megtalálom:-)

Mentorkeresés: Naprohu vita

  • Témáim a Wikipédiában: Creighton Módszer
  • Néhány szó a hátteremről: Szerettem volna, ha ez a szócikk magyarul is elérhető
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: A címben azt hiszem Tudor987 megváltoztatta a módszer kezdőbetűjét kicsire. Szeretném, ha visszaváltoztathatnánk nagy M-mé, mert a módszer teljes neve hivatalosan Creighton Módszer. Köszönöm!

Naprohu vita 2014. november 12., 16:32 (CET)

Semmiképpen nem nagybetűs a módszer, az az angol írásmód másolása, a magyar nyelv szabályainak nem felel meg. A helyes tulajdonképpen gyanúm szerint a Creighton-módszer, ha Creighton az mondjuk a névadó ember vagy intézmény, és nem magának a módszernek mondjuk egy rövidítése, betűszója, azaz önmagában jelenti a módszert. Hidaspal vita 2014. november 12., 16:49 (CET)

Mentorkeresés: Naprohu vita

  • Témáim a Wikipédiában: Creighton Módszer
  • Néhány szó a hátteremről: Szeretném, ha ez a szócikk elérhető lenne magyarul is.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Szeretnék vitatkozni Hidaspallal: az eredeti hosszú kifejezés: Creighton Model FertilityCare System, amit magyarul Creighton Model FertilityCare Módszer néven fogadott el az anyaintézet. Továbbá úgy fogadták el a hosszú szókapcsolat rövidítését, hogy Creighton Módszernek nevezzük el. (Voltak kísérletek arra, hogy FertilityCare Módszer legyen, de ez nem rögzült a fejekben, ezért az amerikai anyaintézettel egyeztetve áttértünk a Creighton Módszer kifejezésre, és végül erre is adták az engedélyt.) A Módszer jelen esetben a System szó egyfajta értelmzéséből keletkezett fordítás. Szerencsésebb lett volna a Model szót használni, de magyarul van áthallás a modell (pl. manöken) szóra, ezért ezt elvetettük, így esett a választás a Módszerre (mert a Rendszer kevésbé értelmezhető, mint tükörfordítása a szónak).

Tehát a Creighton Módszer, mint a hosszú kifejezés rövidített változata, így nagybetűvel a nevet jelöli (Creighton egyetemről lett elnevezve egyébként), és nem az angol írásmódot másoltuk ezzel le, hanem ez a hivatalos magyar neve, mindenhol ez szerepel és ez is fog szerepelni, mivel Amerikából is így adtak rá engedélyt. Lehetne akkor mégis Creighton Módszer a címben? Nagy M betűvel? Amúgy a teljesen hivatalos változatban CREIGHTON kellene, hogy legyen, és még a betűtípust is meghatározták... De látom, hogy ezt más szerkesztők sem követték, így nekem jó, ha marad a Creighton Módszer. Köszönöm

Naprohu vita 2014. november 12., 21:38 (CET)

Magyarul módszer, így kis betűvel. A magyar nyelv szabályait be kell tartani. Semmi sem indokolja az M-et. Wikizoli vita 2014. november 12., 21:52 (CET)

Sőt, kötőjellel (Creighton-módszer)! Lásd: Avogadro-törvény, vagy Ohm-törvény (lásd a Magyar helyesírási szótárban is). --Elkágyé vita 2014. november 13., 20:47 (CET)

Mentorkeresés: Komáromi Krisztina vita

  • Témáim a Wikipédiában: általában elhagyott helyek, műemlékek fotózása és bemutatása
  • Néhány szó a hátteremről: ezt nem értem, ide nem tudom mit kell írni
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Sziasztok :) Én teljesen új vagyok itt a Wikipédiában, a napokban léptem be, és már próbálkoztam egy téma megírásával, de a szerkesztőben idáig csak addig jutottam el, hogy megírtam a szöveget, a főcímet nem oda tette ahová kéne, saját készítésű fotót pedig abszolút gőzöm nincs hogy kell feltölteni. Szóval ha van valaki, aki ezt az egész oldalszerkesztést egyszerű és érthető formában elmagyarázza, én nagyon megköszönöm :) Üdvözlet: Kriszta. Komáromi Krisztina vita 2014. november 15., 02:30 (CET)


Megválaszolva Krisztina vitalapján.--Elkágyé vita 2014. november 15., 19:52 (CET)

Elkágyé felhasználónak: "Kutná Hora: az Új Malom a Vrchlice-folyónál" cikkel kapcsolatban

@Elkágyé: Kedves Elkágyé felhasználó! :) Először is nagyon szépen köszönöm a segítséged, remélem, jó helyen üzenek neked. Valahogy már valamit sikeredik összeszenvedni. Szóval ahogy mondtad nekem, elkészítettem és elmentettem ezt a cikkemet: Kutná Hora: az Új Malom a Vrchlice-folyónál. Szóval idáig addig jutottam, hogy leírtam a szöveget, de hogy hogyan kell pl. sorkizárttá tenni és stb. módon formázni, vagy fényképeket feltölteni hozzá, az még nagyon kínai. Üdvözlet: Komáromi Krisztina A hozzászólás szerzője Komáromi Krisztina (vitalap •  szerk) 2014. november 16., 03:06‎ (CET)

Mentorkeresés: Szerkesztő:Gericsek112

  • Témáim a Wikipédiában: Történelem, Ókori helyek
  • Néhány szó a hátteremről: Bővebben lent
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Kezdő szinten állok a szerkesztésben ,és ez ügyben keresnék segítőt.

Gericsek112 vita 2014. november 25., 08:45 (CET)

Mentorkeresés: Dr. Ámbédkar Iskola

Ügyvédi talárban
  • Témáim a Wikipédiában: Dr. Ámbédkar; buddhizmus, Sajókaza, Alsózsolca
  • Néhány szó a hátteremről: A Dr. Ámbédkar Iskolát képviselem. Borsod és Baranya megyében dolgozunk, jórészt halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak igyekszünk segítséget nyújtani középiskolai tanulmányaik befejezéséhez. Iskolánk névadójáról (Dr. Ámbédkar) még nem készült magyar nyelvű szócikk.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:Az előbb említett szöveg létrehozásán fáradoztunk. Első körben létrehoztuk a szócikket, de a nevét változtatni szeretnénk ("Ámbédkar"-ról "B. R. Ámbédkar"-ra). Az első ellenőrzés után két (hiba)üzenet jelent meg a bevezető szövegben. Az egyik szerint formai követelményeknek nem teszünk eleget, a másik szerint nyelvhelyességi hibát és a tulajdonnevek fonetikus átírásával (maráthi nyelvből) kapcsolatos hibát vétettünk, a bevezető szöveget is tömörítenünk kellene. A szócikk egyébként javarészt az angol Wikipédia verzió Ámbédkar témájú textusán alapul, ott kb. ez a bevezető. A szövegben található belső (forrás)hivatkozásokkal sem boldogulunk egyelőre..., ahogyan eddig médiafájlokat sem tudtunk elhelyezni a bejegyzésben.

Tisztelettel kérünk elnézést a járatlanságunkért, esetlegesen "buta" kérdéseinkért! Folyamatosan tanulmányozzuk a Wikipédia elveit és igyekszünk tanulni a szerkesztés mikéntjét is! Köszönettel!

Dr. Ámbédkar Iskola vita 2014. december 10., 11:33 (CET)

Kedves Dr. Ámbédkar Iskola!

Most várj egy kicsit a szerkesztéssel, mindjárt megnézem, hogy mit tudok segíteni, aztán újra szólok! --Karmela posta 2014. december 10., 15:36 (CET)

Úgy látom érdemes segíteni neked, mert magad is komoly erőfeszítéseket teszel. Készen vagyok azzal, amit segíteni tudtam a cikkben, de még van mit csinálni. Remélem, hogy akad, aki segíteni tud a maráthi átírásban. Átvettem az angolban megadott mind a 104 forrást úgy, hogy kattinthatóak legyenek a hivatkozások a cikken belül is, és a külső forrásokra is. A cikket átneveztem arra a címre, hogy Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar, mert a személyekről szóló cikkek címe az illető teljes neve szokott lenni. A B. R. Ámbédkart és és a Bábászáhébt átirányítássá tettem a cikkre. (Ha mégsem ez lenne az igazi átírás, akkor majd javítja, aki ért hozzá.) Létrehoztam az Ámbédkar (egyértelműsítő lap)-ot. Két további, magyar forrással is kiegészítettem a cikket, és létrehoztam a „Fordítás” szakaszt. Egyelőre nincsenek kialakítva a cikkben a kettős szögletes zárójelek közé tett hivatkozások a Wikipédia többi cikkére, remélem, hogy akad segítő kéz erre is.

Ennek a szakasznak az elején a következő módon illesztettem be a képet:

  • [[Fájl:Ambedkar Barrister.jpg|bélyegkép|Ügyvédi talárban]]

Az angol cikk képeinek egy része szerzői jogi meggondolások miatt sajnos nincs feltöltve a Commonsba, és ezért mi nem tudjuk használni (csak azt tudjuk itt beilleszteni, ami vagy itt van a magyar Wikipédián, vagy a Commonsban).

A kérdéseidet tedd fel nyugodtan, egyszerűen írd tovább ezt a szakaszt. Itt mindenki szívesen segít azoknak, akik maguk is igyekeznek. Kezdőként kezdett más is :)

Megjegyzem, ha többen is szerkesztitek a cikket, akkor jó lenne, ha külön-külön nevet választanátok és úgy regisztrálnátok, úgy könnyebb a kommunikáció egymással. Itt különben is az a rendszer, hogy egy név, az egy szerkesztő, és ez a jelenlegi azonosító nagyon fura, mert az biztos, hogy nem maga az iskola szerkeszt, hanem emberek.

--Karmela posta 2014. december 10., 23:19 (CET)

Kedves Karmela! Nagyon hálásan köszönjük a segítségedet! Minden jót! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dr. Ámbédkar Iskola (vitalap | szerkesztései)

@Dr. Ámbédkar Iskola:, én is megnéztem a szócikket, és azt találtam, hogy a megfogalmazásán változtatni kell egy kicsit. A Wikipédia enciklopédia, így nem alkalmaz újságírós, mesélős szófordulatokat, magasztos jelzőket, érzelmeket kifejező szavakat. Kérem, olvassák el a WP:NPOV oldalon a semlegességről szóló irányelvünket. Ennek szellemében elkezdtem a szócikk szövegét kicsit átalakítani, és a mesélős részeket kivenni. A szócikkeknek tényeket kell tárgyilagosan közölnie, ahogy gondolom tanárként önök is elvárnák pl. egy tankönyvtől vagy egy polcról leemelt enciklopédiától, hogy tárgyilagos legyen és semleges nézőpontot képviseljen. :-) Üdvözlettel Xiaolong Üzenő 2014. december 11., 10:18 (CET)

Helyközi buszjárat szócikk

Üdv. Ha egy helyközi (nem elővárosi) buszjáratról írok szócikket, azt nem fogják törölni arra hivatkozva, hogy nem nevezetes vagy ilyesmi? És ha egy vonalszámon (a helyközieknek is van) belül több útvonal létezik, azokat hogyan különítsem el? Mindegyiknek csináljak külön szócikket és a címben zárójelben írjam ki az útvonalat? --81.93.192.254 (vita) 2014. december 11., 19:34 (CET)

Szia, általában a távolsági buszjáratok, területi ellátottság meg sincsenek említve a Volán társaságokról szóló cikkekben. Először ezt kell megcsinálni, ezután a Kategória:Autóbuszvonalak alapján lehet csinálni. De gondolj bele, ha te elköltözöl, és utána valamikor megváltozik az útvonal, akkor utána évekig rossz információ fog szerepelni!! Javaslom hogy ebben a témában további kérdés esetén a Wikipédia-vita:Közlekedésműhely lapon írj. --Rodrigó 2014. december 12., 11:24 (CET)

Ez is mentorkeresés

Szerkesztővita:Kata#Forditas olaszra Hkoala üzenőlapja  2014. december 16., 10:55‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Én már írtam neki kedves Hkoala! misibacsi*üzenet 2014. december 16., 16:58 (CET)

Mentorkeresés: JaKo62 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Gyula (település)
  • Néhány szó a hátteremről: Kocsis János vagyok, és a gyulai Tourinform Iroda munkatársaként azt a feladatot kaptam, hogy a Wikipédián a városunkra vonatkozó elavult adatokat aktualizáljam. Egyúttal a város történetére vonatkozó hiányzó részek pótlásában dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója által írott kiegészítések is felkerülnének a lapra (pl. a 1944 utáni időszak).
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: a szerkesztésben teljes mértékben tájékozatlan vagyok, 2014. decemberben volt egy sikertelen próbálkozásom a Gyula (település) szócikknél a "Látnivalók" módosítása terén, Tourinform Iroda névvel. Előre is köszönöm a mentorálást!

JaKo62 vita 2015. január 14., 14:11 (CET)

Írtam a vitalapodra. Xiaolong Üzenő 2015. január 14., 15:25 (CET)

Mentorkeresés: Szemerédi Fanni

  • Témáim a Wikipédiában: most kezdtem, két szócikket szeretnék létrehozni (Kultkikötő - Balatonföldvári Szabadtéri Színház, Összpróba Alapítvány), és egyet javítani/frissíteni (Nagy Viktor színész)
  • Néhány szó a hátteremről: Sajtósként dolgozom, és szeretnék olyan szócikket létrehozni, ami nem reklámoz, de segíti a sajtó munkatársainak a tájékozódást.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Csak egy próbalapot sikerült létrehoznom, nem pedig magát a szócikket, és képet sem sikerült beillesztenem :( Szerkesztő:Szemerédi_Fanni/próbalap azóta ezt sikerült még, de ez se tűnik működőnek :( [[1]] Segítséget szeretnék kérni nagyon köszönöm: Szemerédi Fanni vita 2015. január 20., 14:02 (CET)

Írtam a vitalapodra. FarkasgergelyÜzenet 2015. január 20., 18:52 (CET)

Csonk

Írtam egy szócikket az összetett mondatokról, amit megjelöltek csonknak, mert akkor még rövid volt a szócikk. Azóta jelentősen kibővítettem. A csonk megjelölést ki veheti le róla? Ha úgy gondolom, hogy már nem csonk, levehetem róla a megjelölést?--Inupiat4212 vita 2015. január 24., 11:44 (CET)

@Inupiat4212: Le, de ez még mindig csonk. Pl. csak magyar nyelvi információk szerepelnek benne, az nem, hogy esetlegesen más nyelvcsaládokban hogy mutat egy összetett mondat, és jobbára csak példamondatokból áll a szócikk. Szerintem ez továbbra is csonk. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Teemeah (vitalap | szerkesztései) 2015. január 24., 12:20 (CET)

Nem ellenőrzött cikk

Egyik nap rámentem a szubcsonkok listájára, ahol ráakadtam egy Texel nevű sziget Észak-Hollandiában(mármint a cikkre). Rámentem a cikkre, és úgy döntöttem, hogy megmentem a "pusztulástól". Nekiálltam, és elkezdtem fordítani az angol nyelvű cikket, de használtam a sziget hivatalos weboldalát is. Azóta már a szubcsonk sablont is kivettem a forrásszövegből, de az olvasás módban még mindig szubcsonkként jön elő. Attól tartok, hogy le fog törlődni. Ki ellenőrzi ezeket a cikkeket? Nem mintha olyan fontos lenne, hogy ez a cikk ne csak "nem ellenőrzött" változatban legyen elérhető, mert úgy sem érdekel(het) túl sok embert, de akkor is...időt és energiát fektettem az egészbe, és még szeretném bővíteni a cikket, valamint az egész Észak-Holland környék csonk és meg nem írt cikkein végigmenni, megírni, átírni. Valaki tudja, hogy van ez? Még kezdő vagyok ebben. Ki, vagy mi ellenőrzi? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Misisanta97 (vitalap | szerkesztései)

Szia! Ha bővítetted a szócikket, nyugodtan leveheted róla a szubcsonk sablont. A törlést adminisztrátorok végzik kézzel, nem automatikus, ha látják, hogy mégsem szubcsonk, nem fogják letörölni. Az ellenőrzéseket emberek végzik, a járőrök. Időnként előfordul, hogy beletelik néhány napba, mire minden változtatás végére eljutnak, de ettől még amit beírtál a cikkbe nem veszlik el. :-) Bővebben a rendszerről a WP:JEL oldalon olvashatsz. Üdv Xiaolong Üzenő 2015. január 26., 19:50 (CET)

Az adminisztrátorok sose az ellenőrzött változatot nézik szubcsonk törlésekor, így természetesen észre fogják venni a bővítésedet, illetve a sablon eltávolítását. Ha azt szeretnéd, hogy mindenkinek sürgősen a legfrissebb változatot mutassa a rendszer, akkor a járőrök üzenőfalán kérheted, de, mint Teemeah is írta, enélkül is pár napon belül ellenőrzik és megjelölik. --Tacsipacsi vita 2015. január 26., 20:33 (CET)

Hozzáférés dátuma forrásoknál

A cite web sablonba be kell írni a forrás hozzáférésének dátumát és a kiadás dátumát. Ezeket a dátumokat hogyan lehet megtudni? Engedélyt kell kérni a weboldal tulajdonosától és amikor megadja az engedélyt az a hozzáférés dátuma? A kiadás dátuma a weboldalon található szöveg megjelenésének ideje, amit valahol az oldalon megtalálunk? Láttam több szócikk forrásánál, hogy archiválva ebből és abból. Mit jelent a források archiválása és miért kell ezt megcsinálni? Ha idegen nyelvű Wikipédiából szócikket fordítunk, akkor a forrásokat is átvesszük. A hozzáférés dátumát ilyenkor nem kell megváltoztatni? A válaszokat előre is köszönöm! --Nori6239 vita 2015. január 29., 07:56 (CET)

Szia. A hozzáférés dátuma az a dátum, amikor a linket elolvasásra megnyitottad. Tehát ha mondjuk ma szócikket írsz a búbosbankáról és megnyitod a bubosbanka.hu oldalt, és ezt felhasználod a cikkben, akkor a hozzáférés ideje 2015-1-29, azaz a mai dátum. A date paraméter az a dátum, amikor az adott cikket a webre feltették. Általában ez újságcikkeknél, blogalapú bejegyzésekénél van feltüntetve, pl. ebben a cikkben a cím alatt jobbra található a dátum. Nem minden weboldal tünteti fel, hogy mikor tette fel az adott dolgot, ilyenkor a date paramétert üresen lehet hagyni, de a hozzáférés dátumát akkor is be kell írni (azt úgyis mindig tudod, hiszen te nyitottad meg a linket :-)). A hozzáférés dátumát enwikiből átvett forrásnál akkor kell módosítani, ha nem csak látatlanban átveszed a forrást, de valóban rá is kattintasz, hogy megnézd, működik-e még a link. Én szoktam olyan linkek esetében, ahol a hozzáférés dátuma az eniwkin igen régi (pl. 2006-2011 közötti). Ilyenkor illik a hozzáférés dátumát módosítani, hogy lássuk, ma is él még a link.
Ezekre a dátumra egyébként az archiválás miatt is szükség van, ezzel a két dátummal lehet az adott weboldal adott időpontban lévő állapotát visszakeresni az olyan archívumokból, mint az archive.org oldal. Ha archive linket látsz valahol, az jobbára azt jelenti, hogy az adott weboldal már nem él, és a cikket úgy tudod csak elolvasni, ha az achívum linkjére kattintasz. A weben sok ezer link hal meg minden nap (pl. megszűnik a weboldal, vagy elköltözik, de a linket nem javítják). Az archívumok robotjai pásztázzák a netet és pillanatképeket készítenek a weboldalakról, hogy megörökítsék a tartalmukat. Így akkor is hozzáférhető egy anyag, ha a weboldal már nem él vagy a cikket valamiért letörölték. Ha valami nagyon fontos webes anyagot használsz fel egy szócikkhez forrásnak, akkor érdemes előre archiválni azt az állapotát az oldalnak (az archive.org-nak is van ilyen funkciója), hogy megelőzzük a linkelhalást. Ilyenek pl. az olyan weboldalak, amiknek állandóan változik a tartalmuk (pl. kormányzati portálok, ahol folyton frissítik a tartalmat újra, ilyenkor jobbára letörlik a régi információt). Xiaolong Üzenő 2015. január 29., 09:29 (CET)

Szócikk címének szerkesztése

Üdvözlet!

Az egyik szócikkem (Misty) címét szeretném módosítani Misty (Pokémon)-ra, mivel a Pokémon táblázatban is így hivatkoznak rá. Hol tudnám ezt átszerkeszteni, sehol sem találom. Esetleg valaki ha tudja, szerkessze át, köszönöm! Zsola91 üzenőlapja  2015. január 30., 23:17 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Szia! Ezt a műveletet úgy hívják, hogy átnevezés, ezt 96 órával és legalább 10 szerkesztéssel a regisztráció után lehet végrehajtani, én most megcsináltam neked. Egy rutinosabb szerkesztőt szeretnék megkérni arra, hogy készítsen egyértelműsítő lapot is, mivel a felderítő műholdról szóló cikkben valószínűleg nem erre akartak hivatkozni. --Tacsipacsi vita 2015. január 30., 23:30 (CET)
Az egyértelműsítő lapot elkészítettem. --Sphenodon vita 2015. január 31., 01:47 (CET)

Mentorkeresés: Angyalka 888 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Szia! A Wikipédián egy oldal van, amit szerkesztek: Sándor Szabolcs oldala. Néhány szó rólam :) Operaénekes vagyok, mellette rendezvényszervező, manager, tanítok is, illetve egyetemi hallgatóként is még tevékenykedem, valamint a Zeneszöveg.hu-nak vagyok még a zenei szerkesztője, managere, hivatalos énekese.Sándor Szabolcs az egyik manageltem, és azért szerettem volna itt létrehozni neki egy oldalt, mert a Wikipédia az egyik legnevesebb - ha nem a legnevesebb - és legmérvadóbb oldalak egyike! Bár nem első megjelenés helye, de mégis a leghitelesebbnek tartják világszerte. Azért szeretnék mentort kapni magam mellé, mert van pár dolog, amit egyszerűen nem tudok átlátni és nem értem a szerkesztés menetét. Az egyik ilyen probléma a képaláírással van. A másik, hogy szeretném az életrajzot több nyelven is megjelentetni, de nem tudom hogyan kezdjek neki és nem igazán találtam erre megoldást itt az oldalon, de lehet csak nem jó módon kerestem rá. De talán egy mentorral ez gyorsabb és egyszerűbb! :) Segítségeteket előre is nagyon köszönöm, várom a visszajelzést! :)

Angyalka 888 vita 2015. február 18., 15:51 (CET)

@Angyalka 888, ha a zenész infoboxon belül akarod a képet aláírással ellátni, akkor írd a szöveget egyszerűen az után, hogy
|képaláírás =
Ha más nyelven is létre akarsz hozni Wikipédia-cikket Sándor Szabolcsról, akkor az illető Wikipédiára kell menned: en:Szabolcs Sándor, de:Szabolcs Sándor, fr:Szabolcs Sándor, stb.
Tao Kai sokat javított a cikken, lehet, hogy segít neked tovább is, ha talál rá időt.
--Karmela posta 2015. február 18., 19:56 (CET)

Sziasztok! Nagyon köszönöm a segítséget minden téren! Az oldal szuperül néz ki végre :) A szerkesztői felület alatt tanulmányozni is fogom ismét! Remélem egyre jobban belejövök majd! :) Még egyszer hálás köszönet!

Angyalka 888 vita 2015. február 20., 9:49 (CET)

Mentorkeresés: Haykovats vita@Tambo mentor

  • Témáim a Wikipédiában: Ilyés Márta festőművész
  • Néhány szó a hátteremről: Januártól nyugdíjas vagyok.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Kedves Tambo, az Ilyés Márta oldal szerkesztésénél hatékonyan segítettél. Az 2012-ben volt. Most elkezdtem Simon Zoltán grafikus oldalát, de a címsorban: "Szerkesztő:Haykovats/próbalap" jelenik meg nagy betűkkel. Nem tudom, ezen hogy lehet változtatni. Lennének fotók is, de azt az opciót sem találom, ahol fel lehetne tölteni. Írtam a freemailes fiókodba, egyelőre nem kaptam választ. Örülnék, ha megint össze tudnánk dolgozni. Üdvözlettel: Haykovats

Haykovats vita 2015. február 18., 19:34 (CET)

@Haykovats, szóltam Tambónak, hogy keresed. Addig is, amíg jelentkezik, megnyugtatlak, hogy amikor a cikk elkészül és átmozgatod a végleges helyére, akkor a rendes cikkcím jelenik majd meg felül. Mindig az illető nap neve.
Fájl (például kép) feltöltéséhez arra kell kattintani a bal oldalon a menüben, hogy „Fájl feltöltése”.
--Karmela posta 2015. február 18., 19:45 (CET)

Mentorkeresés: Aranyoskut

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Nem tudom tördelni a leírt szöveget.73 éves vagyok nem értek a szerkesztéshez.A sogórom Korondi György operaénekes adatait szeretném rögziteni.

Előre is kösz a segítséget.Bán István

Aranyoskut üzenőlapja  2015. február 20., 14:18‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

@Aranyoskut: Ha a szerkesztési ablakban kihagysz egy sort, akkor az töri a sort. Tömören: „egy új sor az nem új sor, két új sor, az egy új sor”.

Azt tanácsolom, hogy nézz körül a hasonló jellegű cikkekben, és miközben ott kijavítasz néhány apróságot, lesd el, hogy mi hogyan van megoldva.

(Remélem nem veszed rossz néven a tegezést, ez itt így szokás, és én nem is vagyok sokkal fiatalabb nálad. :)

--Karmela posta 2015. február 20., 17:45 (CET)

Ja, most látom csak, hogy közben Burumbátor már válaszolt nálad. --Karmela posta 2015. február 20., 17:47 (CET)

Infobox elhelyezése

Sziasztok! Nem tudom, hova kell beírni az Infobox sablonját. A bevezetéshez, vagy a szöveghez? Előre is köszi! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Ladik Hungary (vitalap | szerkesztései)

A legelejére, a szöveg elé. Jobbra teszi magát. Előnézetben már látod. OsvátA Palackposta 2015. február 28., 16:11 (CET)

Mentorkeresés: VáradyE vita

  • Témáim a Wikipédiában: Színházi emberek
  • Néhány szó a hátteremről: Jelenleg is színházban dolgozom
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Nem szerkesztettem még oldalt, az oldal szerkezetével vannak gondjaim.

VáradyE vita 2015. március 2., 17:08 (CET)

Bokorovics Balázs-cikk

Létrehoztam egy oldalt "Bokorovics Balázs" név alatt és egy szerkesztő rosszindulatú bejegyzést tett hozzá, mi a tenedő

Tisztelt Szerkesztők!

Létrehoztam egy oldalt "Bokorovics Balázs" név alatt, egy szerkesztő "Solymári" név alatt olyan valótlanságokkal szerkesztette át,amit nem értek és azt sem, hogy milyen módon mehetett át egy olyan bejegyzés aminek a hivatkozása is rossz??

Kérem segítségüket én, nem tudom javítani.

Köszi.

Üdv:

PBence

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője PBence (vitalap | szerkesztései)

@PBence: Szia! Én nem látom, hogy milyen rosszindulatú valótlanságokat írt volna a nevezett szerkesztő a cikkbe, ugyanis ezt szerkesztette bele: [2] Egyszerűen javította az egyetemek linkelését. Mi ebben a rosszindulatú? Sajnos nem értem, hogy mit értesz az alatt, hogy "milyen módon mehetett át egy olyan bejegyzés aminek a hivatkozása is rossz??". Én semmi ilyesmit nem látok ebben a szócikkben... Xiaolong Üzenő 2015. március 7., 20:20 (CET)

Esetleg @Linkoman – azóta már törölt – szerkesztésére gondolt? --Tacsipacsi vita 2015. március 7., 20:50 (CET)

Nekem semmi kifogásom az ellen, hogy kikerült a cikkből a sajtóból pontosan idézett mondat. Azt pedig, hogy "rosszindulatú", mint hálás gumicsontot szívesen rábízom azokra, akiknek ehhez kedvük van. Én inkább szócikkeket szerkesztgetek közben....----Linkoman vita 2015. március 7., 21:00 (CET)

Mentorkeresés: Magyartanárok Egyesülete vita

  • Témáim a Wikipédiában: Magyartanárok Egyesülete
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: megírtam a szöveget, de csak szerkesztőiként látszik. Hogyan lesz közkinccsé?

Magyartanárok Egyesülete vita 2015. március 8., 02:32 (CET)

Áttettem a cikket a főnévtérbe. Az volt a probléma, hogy a szerkesztői lapodra írtad a cikket.--Tao Kai 陶凯 vita 2015. március 8., 04:14 (CET)

Karátson Dávid

Kedves Szerkesztők!

Kollégák, tanítványok hívták fel a figyelmemet, hogy a wikipédiában rólam olvasható szócikkben hibásan szerepel a beosztásom. Nem tudom, mi a módja a javításának: ha Önök közül valaki olvassa ezt az üzenetet, hálás lennék, ha tudna segíteni. A javítandó: "geográfus, földrajztudós, egyetemi tanár és tanszékvezető docens" helyett: "geográfus, vulkanológus, tanszékvezető egyetemi tanár".

Ha van lehetőség további javításra is, az alábbi beosztásom: "2007–től a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány kuratóriumi tagja" helyesen: "2007–2011 a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány kuratóriumi tagja, 2012- : a Nemzeti Kiválóság Program Magyary Kuratóriumának alelnöke".

Valamint a szócikk végén a Külső hivatkozásoknál a tanszékünkre mutató link nem él, ha van rá mód, ezeket kérném betenni: http://tef.elte.hu/hu/ http://volcanology.elte.hu/

Köszönettel Karátson Dávid davidkaratson@gmail.com

Elvégeztem a kívánt módosításokat. --8bajbi vita 2015. március 14., 16:20 (CET)

Mentorkeresés: Ingriiid00 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Ingriiid00 vita 2015. március 8., 14:55 (CET) Ezt csináltam meg:

Név:Gabal Awad Abd El Sabour Művésznév:Jack Állampolgárság:Magyar Nemzetiség:Egyiptom Születési hely:Székesfehérvár Születési dátum:1990.07.07. E-mail:jackiroda@gmail.com Weboldalai:www.jackaraoke.hu, boldogpark.hu

Szakmai tapasztalat 2005 - 2007 Club Verne és étterem Pincér, csapos és program koordinátor Vendégek kiszolgálása, Esti műsorvezető, Szóróanyagok szerkesztése és beszerzése

2007 – 2014 JacKaraoke Produkció és rendezvényszervezés Rendezvényszervező és program koordinátor - Csapat összetartása és ösztönzése – Profi szintű látvány- és gyermek műsortervek készítése – Helyszínek biztosítása és műsorvezetés – Média megjelenések ellenőrzése és készítése – Promóciók és szóróanyagok beszerzése – Üzleti levelek írása magyar nyelven – Fotózás és terembérlések lebonyolítása – Tárgyalási anyagok összeállítása és leszervezése

Iskolai tanulmányok Táncsics Mihály Ének Zenei Általános Iskola, Székesfehérvár Országos Képzési Jegyzék (Számítógép Kezelő és Használó) Országos Szórakoztató zenei Központ (Műsorvezető) Zöld Kakas Líceum Szakközépiskola, Budapest Montesorri Általános Iskola és Gimnázium

Nyelvtudás Magyar – anyanyelvi szint, Jelnyelv – anyanyelvi szint, Angol – társalgási szint, Arab (Egyiptom) – alap szint

Szakmai elismerések Hip-hop és electric tánc (Magyar és Európa bajnok) Electrik (Világbajnok II. hely) Tegyesz Jótékonysági Nagykövet

Jack, az ország karakteres tánctanára/rendezvényszervezője, aki az X-faktorban is jeleskedett. Egyiptomi és magyar szülők gyermeke. Nemcsak táncot tanít, hanem diszkókat, karaoke-t, vetélkedőket, aerobicot, bohócműsort is szervez.

Gabal Awad Jack 2005-ben megalapította a Jackaraoke Produkciot, akikkel rendszeresen fellép nevelőotthonokban, hátrányos helyzetű iskolákban. A produkciót saját embereiből illetve a gyermekotthonok tehetségeiből építette ki. Jelenleg rengeteg fiatal tehetség van csapatában. Csatlakoztak hozzájuk magyar híres előadók, például L.L.Junior, Király Viktor, Molnár Ferenc Caramel, Mohamed Fatima, Farkas Zsolti és különböző fiatal előadók.

Jack, rendezvényszervezéssel foglalkozik. Többszörös táncbajnok. Szimultán három tánciskolát vezet, szerte Budapesten akadnak tanítványai. Jack elég komolyan megállja a helyét a diszkó- és az electroműfajok terén egyaránt. Többször a Vörösiszap áldozatainak segítkezett, illetve a Vöröskerszt oszlopos tagja. 2014-ben a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) magyarul, az összes budapesti gyermekotthon Jótékonysági Nagykövete. Ezt a címet azért érdemelte ki mert 2015-ben már 10. éve folyamatos kapcsolatban áll a szakszolgálatokkal. Figyelmmel kiséri a bentélő gyermekek életét, sorsát, nagyon sok rendezvényt tart a gyermekotthonokban is, illetve csapatával elviszi őket külömböző külső helyszinekre is ahová térítésmentesen jutnak be az általa hozott hátrányos helyzetű gyermekek.

Ahol jártak: -Fővárosi Nagycirkusz,Fővárosi Állatkert, Parlament, Planetárium, Különböző Vizi Világok, Tropicárium, Különböző Mozik, Külföldi utak(Disneyland, Párizs, Szlovákia), Különböző nyári táborok (Győrújbarát, Kecskemét, Balaton, Dunaújváros, Győr), Elevenpark, Kalandpark Mottója: „Ne vedd túl komolyan a világot... Ő sem vesz komolyan téged."

Első szócikkem, kérdés

Sziasztok, pár napja szerkesztettem meg az ISO 14001 magyar szócikket, azt az üzenetet kaptam, hogy némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével. Rá tudna nézni valaki, hogy pontosan milyen formai követelményeket hiányolnak? Illetve kérdezném, hogy mikor válik ellenőrzötté/publikussá? Köszönöm! Üdv, Isoszakerto Isoszakerto vita 2015. március 14., 19:08 (CET)

Az alábbiakat javasolnám javítani a szokásoknak megfelelően:

  • az első mondatban meghatározni a cikk tárgyát, és benne a cikk címét vastagítással kiemelni (jelenleg az első mondatban elő sem fordul az ISO 14001.
  • a felsorolásokat csillaggal szoktuk formázni
  • ha az angol vagy más nyelvű wikipédia cikkét használtad a cikk írásánál, akkor a cikk alján ezt egy {{fordítás}}(?) sablonnal jelölni.

A cikk most is látható; akkor válik "ellenőrzötté," amikor egy járőr megjelöli. --Hkoala 2015. március 14., 19:17 (CET)

Mentorkeresés: Pozsgai Zsolt vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: nem tudok képet illeszteni a Pozsgai Zsolt /rólam szóló/ oldalhoz

Pozsgai Zsolt vita 2015. március 20., 21:17 (CET)

Mentorkeresés: ProtonSzinhaz vita

  • Témáim a Wikipédiában: Mundruczó Kornél, Proton Színház
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Rutintalan szerkesztőként rutinos szerkesztői szemszögből nézve kisebb, ám rendszeresen felmerülő ilyen-olyan problámáim vannak és nagy segítséget jelentene, ha meg tudnék kérdezni ezekről valakit közvetelenül. Köszönöm!

ProtonSzinhaz vita 2015. március 21., 17:42 (CET)

Mentorkeresés: Steven Balogh vita

  • Témáim a Wikipédiában: Magyar- amerikai képzőművész vagyok MAOE tag( Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesülete) és 37éve a Vajda Lajos Stúdió tagja. Az életrajzomat szeretném beírni.
  • Néhány szó a hátteremről: Kezdő felhasználó vagyok,segítségre van szükségem.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

1.Szeretném az első állapotot visszaállítani,amikor a Vajda Lajos Stúdiónál beírtam magam Balogh István Vilmos néven és elfogadták a forrásaimat.

2. Arra is szükségem lenne ha beírják a Steven Balogh-ot a keresőbe akkor is kijöjjön az oldal,mert 1995-ben nevet változtattam.

3. Info boxba nem sikerült fotót betenni magamról.

4.Szükségem van angol verzióra, az automatikus fordítás nem sikeres, megpróbáltam. Hogy tudom úgy megcsinálni, hogy én beírom az angol szöveget?

5. Szeretném ha alul a kategóriáknál az amerikai-magyar festő kategória is megjelenjen.

Steven Balogh vita 2015. március 28., 15:20 (CET)

1. nem tudom megoldani valaki majd segít 2. Ha beírják a Steven Baloghot, akkor is kijön az oldal, mert átirányítás lett. 3. Infoboxba úgy tudsz fotót tenni, hogy először a Commonsra feltöltöd a képet, de csak akkor, ha a szerzője is engedélyt ad a szabad használatra. 4. itt tudod angolul létrehozni en.wikipedia.org és beírod a Steven Balogh vagy István Balogh amilyen néven szeretnéd a felső keresőbe és megjelenik a piros link, rákkatint és beírod az angol szöveget. 5. Nem lehet az amerikai-magyar festők kategóriába tenni, mert nincs ilyen kategória. A magyar festők kategória már hozzá volt adva és hozzáadtam az amerikai festők kategóriát. Remélem így is megfelel. --8bajbi vita 2015. március 29., 15:49 (CEST)