Főmenü megnyitása

Javaslat végén található javaslat

Hogyha valamiről javaslati kocsmafalon megegyezés született és annak végén történt még egy javaslat és akkor és ott a közösség nem mondott ellent, akkor az a javaslat végrehajtható részének tekinthető vagy nem? Egyébként egy 2014-es javaslatról van szó: Wikipédia:Kocsmafal_(javaslatok)/Archív101#Halálozás_időpontja_vs._halálozás_bejelentésének_időpontja főszakasz vége:

@Gyurika:: Illetve az lehet még egy megoldás, hogy pl. Gipsz Jakab (Budapest, 1936. január 1. – Baja, 2014. szeptember 12. előtt.)

@Sphenodon:: Azt gondolom most, hogy az elkészített sablont akkor a fentieket figyelembe véve ne használjuk a szócikkekben, hanem javaslom, hogy ott az általad említett „előtt” szócskával jelezzük a bizonytalan halálozási időpontot. Hogy pontosan melyik nap előtt, azt javasolnám, hogy a halálozás közlésének napja utáni nap legyen az a nap: mert ha, mondjuk, a halálozás közlése szeptember 11-e volt, akkor ez azt jelenti, hogy 11-én vagy előtte hunyt el az illető, azaz szeptember 12-e előtt (azaz mindig egy napot hozzáadva ahhoz az időponthoz, amikor közölték a halálhírt a hírközlő szervvel). Remélem, jól gondolom. A táblázatban viszont meghagynám a sablont, mert egyszerű a használata, s ott az elsődleges cél éppen azon halálesetek megkülönböztetése, melyek időpontja bizonytalan, s a megjelenő dátum vagy a pontos időpontot, vagy a közlés időpontját jelzi, s ez utóbbi esetben lehet egyből ahhoz a dátumhoz írni, amikor közölték az időpontot.

Gyurika: Igen, én is így értettem.

Idehívom a 2014-es megbeszélés akkori, többi résztvevőjét is: @Einstein2:, @Wikizoli:, @XXLVenom999:, @Rlevente:, @Burumbátor:, @Fauvirt:, @Puskás Zoli:.

Illetve @Csurla:t is, mert ő halálozásokkal is foglalkozik. Apród vita 2018. július 9., 01:25 (CEST)

Én évekig abban a hiszemben voltam, hogy igen és most felvilágosítottak arról, hogy az nem tekinthető annak. Én pedig már nem tudom, mit higgyek. Mindenesetre értelmetlennek tartom úgy dolgozni a magam részéről, hogyha egy javaslat utáni javaslatnak nem mondanak ellent a javaslati kocsmafalon, akkor azt utána évek múlva azt mondja rá valaki, hogy nem az a szokvány, aminek javaslat utáni javaslatként nem mondtak ellent a javaslati kocsmafalon.

Olyan ez számomra, mintha a kocsmafal (javaslatok) végén az egyik szerkesztő azt mondja, hogy egyezzünk meg abban, hogy a Föld kerek, a másik szerkesztő azt mondja, hogy igen én is így gondoltam és ezentúl a Földet kereknek gondolják, akkor jön majdnem négy év múlva egy harmadik szerkesztő és azt mondja, hogy azért állítom vissza, hogy a Föld kerek, mert nem látom, hogy erről megegyezés született volna és így tehát nem ez a szokvány. Miközben senki nem mondott ellent akkor és ott annak ellent a javaslati kocsmafalon, hogy a Föld kerek.Apród vita 2018. július 9., 01:33 (CEST)

Most vettem észre, hogy Apród vitalapján meg lettem szólítva, de nem kaptam róla értesítést, csak erről a kocsmafali megszólításról. A 2014-es javaslatban eleinte nem volt szó arról, hogy a sablont ne használhatnánk szócikkekben is. Azonban Gyurika leírt egy nagyon elgondolkodtató példát, s átgondoltam a dolgot, s támogattam, hogy a sablon ne szerepeljen a szócikkekben. Érdemes elolvasni Gyurika példáját. Továbbá érdemes lenne szintén elolvasni a később Fauvirt által felvetett, majd Tacsipacsi által megkezdett sablonbővítést (annak a 2014-es megbeszélésnek a végén található); azzal nem tudom, hogyan állunk jelenleg: szerintem hasznos lenne, ha megoldódna az a sablonbővítés (lehet, hogy készen van?), mert lehet (bízom benne), hogy segítene a nézeteltérés feloldásában. --Sphenodon vita 2018. július 9., 01:54 (CEST)

@Sphenodon: És fenntartod azt, hogy szócikkben mindig egy nap hozzá legyen adva ahhoz az időponthoz, amikor közölték a halálhírt a hírközlő szervvel? Apród vita 2018. július 9., 02:52 (CEST)

Személy szerint igen, Gyurika esetelbeszélése nyomán. Egyébként a két dolog (december 54. k.n. = december 55. előtt) ugyanazt jelenti számomra, úgyhogy elvileg bármelyiket lehetne használni, de Gyurika példája nyomán a december 55. előtt formát használnám a szócikkekben. --Sphenodon vita 2018. július 10., 00:56 (CEST)

Teljes mértékben egyetértek Sphenodonnal, ugyanezt próbáltam elzümmögni pár hete, de sikertelenül. Pasztilla 2018. július 10., 07:39 (CEST)

És egyetértenétek-e azzal, ha a december 55. előtt forma helyett a december 54., közlés napja vagy valami ehhez hasonló nem rövidítés és nem hivatkozás szerepelne a szócikkekben? --Sphenodon vita 2018. július 12., 00:47 (CEST)

Na ezzel már nem :) Következtessük ki okosan a dátumot. Ha október 25-én, kedden időpont megjelölése nélkül megjelenik, hogy meghalt Jónás, akkor annyit tudunk biztosan, hogy október 26-a előtt halt meg. Ha az október 25-ei keddi közlés a “múlt héten” elhunyt Jónásról ír, egészen érdektelen a közlés napja, hiszen tudjuk, hogy Jónás október 24-e előtt halt meg, és ezt tüntetjük fel a szócikkben, esetleg okt. 17/23. formában, ami sokkal jobban belövi az intervallumot, mint az okt. 24. előtt. Satöbbi.Pasztilla 2018. július 12., 01:11 (CEST)
Értem, s erre nem gondoltam... de egyetértek azzal, hogy ilyen esetekben a lehető legközelibb, következtetéssel megadható dátumot lenne érdemes használni, s nem a közlés napját. Megmondom őszintén, csak próbáltam valami kompromisszumos javaslatot tenni, de nem sikerül... :/ --Sphenodon vita 2018. július 12., 07:26 (CEST)

Angol wiki review

Sziasztok! Van bárkinek is közületek reviewer ismerőse az angol wikin? Jó lenne, ha ránézne erre a magyar vonatkozású életrajzra, és sikerülne meggyorsítani kicsit a kikerülést szócikknévtérbe -> Andrew Feldmar <- Köszi! - Dorganvita 2018. július 21., 11:22 (CEST)

Ez nekem új: Enwikin tehát nem is lehet egyből szócikket írni, csak draftot (piszkozatot), mely csak jogosultak ellenőrzése után mehet szócikk névtérbe? Akela vita 2018. július 21., 20:36 (CEST)

Nagyon úgy tűnik, hogy igen. - Dorganvita 2018. július 23., 15:47 (CEST)
Legalábbis amíg valaki nem automatikusan megerősített szerkesztő (ehhez náluk négy nap kell a regisztráció óta és tíz szerkesztés). – Tacsipacsi vita 2018. július 23., 20:11 (CEST)

Hamarosan ránézek a cikkre. És ha minden OK, jóváhagyom. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2018. július 23., 20:18 (CEST)

Köszönöm! - Dorganvita 2018. július 26., 12:08 (CEST)

Junior világbajnokok

@Tomcsy, XXLVenom999: kérlek benneteket, hogy ezt a lapot a sportműhely csinálja már meg magyarul. Isten látja a lelkem, megcsinálnám, de a benne szereplő kódok nekem magasak. Persze, nem kellene az angolhoz hasonlítanunk, jó lenne a magyar verzió is. Urak, előre is hálásan köszönöm! – Burumbátor Súgd ide! 2018. július 15., 20:40 (CEST)

@Burumbátor: Rendes tőled hogy gondoltál rám, de én hírhedten nem értek a sablonkódokhoz, ezt szerintem Tomcsy is tanúsíthatja akit a VB-s csoportkör során egy hétig nyaggattam a hülyeségeimmel, szóval ezt a labdát elegánsan tovább is passzolnám. – XXLVenom999 vita 2018. július 15., 20:43 (CEST)

@Burumbátor: Szia! Bár én nem voltam hivatalos, elkészítettem a sablonok fordítását, kérlek, vess rájuk egy pillantást, hogy jó-e így. Oppashi Sam-Taeguk.svg Mesélj csak 2018. július 24., 20:16 (CEST)

@Oppashi: a magam részéről köszönöm a munkádat. Úgy gondoltam, ha már világbajnokok lettek, megérdemelnék, hogy a csapatnak meg legyen a cikke a Wikipédián, méltóan megformázva. Üdv, – Burumbátor Súgd ide! 2018. július 27., 08:35 (CEST)

Európai országok alapvető szócikkei

Elkészült az Európa országainak alapvető cikkeit (pl.: Észtország éghajlata, Bosznia-Hercegovina történelme, Görögország gazdasága stb.) felsoroló cikk-lista és egy összesítő táblázat, itt van: Wikipédia:Európa országainak alapvető cikkei. Hogy valóban alapvetőek-e ezek a cikkek, illetve, hogy vannak-e még alapvetések, arról is lehet beszélgetni, én általában a meglévő sablonokból és az országonként azonos vagy nagyon hasonló című cikkekből indultam ki. A jegyzék bővíthető, bár nyilván nem ez a fő feladat, hanem a piros linkek kékítése.

Leginkább a táblázat érzékelteti a hiányosságokat és problémákat. A sok piros link mutatja, hogy mely országok és témakörök kidolgozatlanok. Általában a művészeti tematika elhanyagolt, a történelem szinte hiánytalan, a földrajz amolyan közepesen kidolgozott. A zöld linkek az elnevezési problémákra, ellentmondásokra mutatnak rá, vagyis arra, amikor a cikkeket hol így, hol úgy nevezzük el (dolgozzuk ki), aztán átirányítgatunk egy hasonló, de nem azonos tematikai lefedettségű cikkre.

Mivel a logikusan kialakított, egységes elnevezés többet segít, mint amennyire gúzsba köt, érdemes elgondolkodni ezen. Az egyes tematikák országnévhez vannak párosítva, de vannak olyan - elsősorban művészeti - témák, amelyek értelmezhetetlenek országnévvel, mivel a néphez kapcsolva alkotnak értelmes témamegjelölést. Ilyen például az x népművészet (Magyarország népművészete nem értelmezhető, csak a magyar népművészet), de mondhatnám a belga néprajzot is (flamand néprajz és vallon néprajz az értelmesebb). Egyébként a néprajz, népművészet az, a két témakör, ami a legkidolgozatlanabb, ezért nem is szerepelnek a listában. De pl. valamiért a filmművészetet is néphez köti a legtöbb szócikk: pl. Dán filmművészet, Albán filmművészet, de van Brit filmművészet is.

Nálunk X közigazgatása a leggyakrabban használt cikkcím, ilyen az angolban nincs, ott az adott ország közigazgatási egységeinek nevét írják a címben is (X régiói, Y államai, Z megyéi stb.). Nálunk volt egy vita, ahol ugyan minősíthetetlen stílusban és a konkrét választ megkerülve, de egy szerkesztő rámutatott egy ellentmondásra: a cikkeink zöme nem az adott ország közigazgatásáról szól, hanem a közigazgatási beosztásáról. Itt lehetne gondolkodni valamilyen elnevezési változáson.

Egyébként nem biztos, hogy forszírozni kell az egységes elnevezési és cikk kidolgozási iránymutatásokat, lehet, hogy csak én látom úgy, hogy érdemes. De beszélgetni lehetne róla.

És még egy apróság: a Wikimédia Magyarország Egyesület időről időre szervez tematikus szócikkíró versenyeket, van is egy aloldaluk arról, hogy kell az ilyet elindítani: Wikipédia:Versenyszervezés a Wikipédián. Esetleg az európai országok témaköreinek kidolgozására is lehetne egy tematikus versenyt szervezni, de ez nyilván nem egyszemélyes projekt. Palotabarát vita 2018. augusztus 2., 13:48 (CEST)

Szerintem ez tök jó, néhány megjegyzés: Nem vagyok benne biztos, hogy a földrajzi témák mellett bármelyik résztémát ki kell emelni első körben, vagy ha igen, hát mindet. Arra gondolok, hogy az "X éghajlata" megjelenik, de nincs "X domborzata", "X vízrajza", "X növény- és állatvilága". Kivenném az éghaljlatot. Más: a társadalomtudomány témakörében azért volnának olyan fő témák, amelyeket viszont beleemelnék ebbe a listába, például "X vallási élete" feltétlenül, talán "X közművelődése", "X oktatása". Pasztilla 2018. augusztus 2., 14:39 (CEST)

@Palotabarát: Benne van Anglia és Skócia, de nincs benne Wales és Észak-Írország. A táblázatban pedig nincs benne sem az Egyesült Királyság, sem a tagországai. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. augusztus 2., 15:12 (CEST)

Szerintem is jó, hogy ezt így összeszedve látjuk. Kérdés: Az ilyen összefoglaló cikkeket sokkal nehezebb megírni, mint emondjuk egy életrajzi cikket, vagy egy adott épületről, folyóról stb. szóló cikket. Verseny helyett (ami leginkább a meglevő szerkesztőket szokta vonzani) nem lenne alkalmasabb a célra egy szerkesztőmaraton megadott "célcsoporttal" pl. X szakos egyetemi hallgatók? Más: Lent a táblázatban van festészet, de nincs mindegyik országnál, mintha csak az ábécé elején és végén lenne. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2018. augusztus 2., 16:13 (CEST)


  • Pasztilla, hm, igen, igazad van. Elsősorban a különböző sablonokban lévő szövegekből indultam ki, de tény, sok minden hiányzik. Majd még nézelődöm, mit milyen szöveggel hivatkoznak, később bővítem majd. Kösz a vallási élet beírást!
  • EniPort kösz, Wales tényleg kimaradt, most gyorsan beírtam. Rájöttem ennek kapcsán, hogy Katalónia is hiányzik, de nem biztos, hogy végig kell írni mindent, aminek ilyen-olyan autonómiája van, biztos kimaradna valami (pl. Németország tartományai, egyes országok tengerentúli területei stb). Egyelőre ezekkel nem bővítem tovább. A táblázatból viszont tudatosan maradtak ki az autonóm területek, mert így is szétnyomja az oldalt - bár ez csak esztétikai kérdés, ha van rá igény, bele lehet írni.
  • Hkoala: ez jó ötlet, csak a témák miatt olyan szerteágazó a célcsoport, hogy nem tudom, egy svunggal meg lehet-e csinálni... De lehet több etapban, vagy több egyetem bevonásával, kérdés, hogy itt kinek vannak ilyen szintű felsőoktatási kapcsolatai? (Amúgy igen, menet közben itt-ott bővült a témák száma, és elképzelhető, hogy ez-az lemaradt, majd pótolgatom, kösz). Palotabarát vita 2018. augusztus 2., 16:40 (CEST)
Persze, nem is egy menetre gondoltam, pl. művészettörténet külön, földrajz külön stb. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2018. augusztus 2., 17:13 (CEST)
@Hkoala, Palotabarát: Az egyetemisták mozgósításának módján rég óta gondolkodom én is (részben van egy csomó gyógyszerészet-történettel kapcsolatos megírandó szócikk, részben foglalkoztat a kérdés, hogy miként tudnánk új, lehetőleg valamilyen szakismerettel rendelkező szerkesztőket bevonzani); két éve el is jutottam oda, hogy a PTE orvosi kara nyitottnak mutatkozott volna egy együttműködésre, de aztán helyretettek itt, hogy a WP:NEM irányelv konkrétan tiltja, hogy az egyetemek a magyar Wikipédiát az oktatás részeként használják, hallgatóikkal itt irassanak bármit.
(Azóta rájöttem, hogy itt mindenki össze-vissza beleirkál az irányelvekbe, ilyen korlátozás sincs az angolban, nyilván lehetne ezen változtatni, de már beleuntam a helyi harcokba. Amúgy meg teljesen jól meg lehetne oldani akár építés alatt sablonnal, akár a cikkjelöltekkel, akár egy külön ilyen célra kitalált rendszerrel, csak egy kis jóindulat kéne hozzá az állandó önkorlátozások helyett.) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. augusztus 2., 16:56 (CEST)

@EniPort: A WP:NEM csak azt tiltja, hogy házi feladatokat írassanak a hallgatókkal ("Nagy örömmel látunk tanárokat, akik értik a Wikipédiát és segítik tanítványaikat a jó cikkek írásában, de nagyon kérjük, ne kényszeríts cikkírásra motiválatlan és fel nem készült diákokat, és ne hozd őket kellemetlen helyzetbe ezzel. Hallgatóként mindenkit boldoggá tehetsz jó cikkek írásával, de ne kérd, hogy csak a jövő keddig hagyjunk érintetlenül egy sikerületlen darabot, mert akkor kapsz rá osztályzatot, és azontúl nem is érdekel, mi lesz vele."), azt nem, hogy hallgatók célzott bevonásával rendezzünk szerkesztőmaratont. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2018. augusztus 2., 17:11 (CEST)

Az én tapasztalatom az volt, hogy egy elismert professzor hatni tudott a kar vezetésére, akik meglátták a lehetőséget a dologban, hogy a kar hírnevének javára tudják fordítani, ha úttörő szerepet vállalnak egy új oktatási módszer alkalmazásában.
Ha ez nem intézményesen megy, akkor a diákok általában nem szívesen ugranak pluszban kettőt ha nem muszáj, az oktatók alapból leterheltek, szóval egyenként nem könnyű a haladás. Vannak persze szakkollégiumok, akiket esetleg meg lehet keresni, de kívülről az is egy kutatómunka, és ők is nehezen aktivizálhatók a vezetők "bíztatása" nélkül.
(Amúgy a KRE japán szakos hallgatói minden májusban megjelennek, és egyetemi erőszak ide vagy oda, de többnyire egész jó minőségű szócikkek tömegét fordítják magyarra, pl.: Vabi-szabi (érdemes megnézni a laptörténelmet, alig lett javítva utána).) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. augusztus 2., 17:49 (CEST)

Apróbb módosítások, újdonságok, érdekességek

  • Lett egy normálisabb, az országneveket felsoroló tartalomjegyzék felül, ha rákattintasz az ország nevére, odaugrik (ha valamelyiket el nem írtam). Egyúttal kérlek segítsetek eltüntetni a dobozba zárt tartalomjegyzéket, mert a NOTOC-ra a füle botját sem mozdítja Ez utóbbi megoldódott.
  • A kisebb országokat, autonóm és vitatott területeket egy kisebb táblázat tartalmazza legalul, itt: Wikipédia:Európa_országainak_alapvető_cikkei#Táblázat_miniállamoknak_és_autonóm_területeknek. (Észre lehet venni, hogy Feröer milyen szépen kidolgozott). Ezek a kisebb országok a "nagy felsorolásban" - egyelőre - nem szerepelnek.
  • Volt egy kezdeményezés, hogy szerkesztők fogadjanak örökbe országokat: Wikipédia:Fogadj_örökbe_egy_országot!. Lehet, hogy csinálok majd egy sablont és végigírom az európai országokat örökbefogadók vitalapját - mármint azokét, akik még nem jutottak el ide véleményezni.
  • Tegnap fedeztem fel Hujber Tünde vitalapján egy tök hasonló, bár csak földrajzi tematikára korlátozódó, de világméretű listát itt: Szerkesztő:Hujber Tünde/Földrajz. Érdekes!
  • Pasztilla kísérletképpen átalakította az Albánia-listát egy táblázattá. Mi a véleményetek? (katt ide)
@Palotabarát: Első gondolatom, hogy az "apróbb-cseprőbb" (le)minősítést sürgősen szedd ki. Anélkül is értelmes a szakaszcím. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. augusztus 4., 11:12 (CEST)

Szavazás az oversight jogosultsággal rendelkező tisztségviselő magyar elnevezéséről

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az eredmény: 18 szerkesztő szavazata alapján az A) adatvédelmi biztos elnevezés maradt a tisztség magyar elnevezése. A 2. legtöbb szavazatot a D) elrejtő kapta, a 3. a C) felügyelő, a 4. az E) oversight, az 5. a B) jogvédő lett.

Az eredmény a Condorcet-módszer szerint részletesen:

  • A:B=13:1, A:C=11:2, A:D=13:5, A:E=13:1
  • B:C=1:5, B:D=4:6, B:E=3:4
  • C:D=4:7, C:E=4:4
  • D:E=9:3

A szavazás eredménye alapján az adatvédelmi biztosra történő jelenlegi hivatkozásokat nem kell módosítani.

A szavatásra feltett változatok

Az oversight jogosultsággal rendelkező tisztségviselő magyar elnevezésére az erről szóló vitában több javaslat érkezett. Ezeket szavazásra teszem fel. Az eredmény a Condorcet-módszer alapján kerül meghatározásra, ezért azt kérem, hogy a nektek tetsző sorrendben adjátok meg az egyes javaslatok betűjelét (például ACDBE). A Szavazás szakaszba lehetőleg csak a szavazatot írjátok (természetesen aláírással), az esetleges megjegyzéseknek a Megjegyzés szakasz áll rendelkezésre.

A szavazás legalább 10 érvényes szavazat esetén eredményes. Eredménytelen szavazás esetén az eredeti elnevezés (adatvédelmi biztos) marad. Akármi is lesz a szavazás eredménye, hangsúlyozottan nem maga az elnevezés, hanem az elnevezés mögötti funkció a lényeg.

A) Adatvédelmi biztos: Az elnevezés több, mint 10 évvel ezelőtt lett bevezetve a wikipédián. Akkor még létezett a közéletben is az adatvédelmi biztos intézménye, ennek ellenére senki nem emelt kifogást a wikipédián ez ellen az elnevezés ellen.

Mellette: mivel a funkció nagyrészt személyes adatok védelmével függ össze, ezért az adatvédelem szó használata indokolt.
Ellene: Mivel nem kizárólag a személyes adatok védelmével, hanem a szerzői jogsértésekkel, és a jogsértő vagy személyt sértő azonosító nevekkel kapcsolatos tevékenységek is a feladatkörébe tartoznak, ezért az elnevezés nem fedi le teljes körűen a funkció feladatait.

B) Jogvédő: Az előző pontban leírt ellenérvek kiküszöbölésére.

Mellette szól, hogy mögé érthető mind a személyiségi, mind a szerzői jogok védelme, és a jogsértő, vagy személyt sértő azonosító nevekkel összefüggő tevékenység is.
Ellene: Az elnevezés túl kiterjesztő, és mögé érthető lehet másféle jogok védelme is, holott az nem feladata, és lehetősége sincs rá. Ráadásul valójában nem véd jogot, csak megszüntet bizonyos jogsértéseket.

C) Felügyelő: Az oversight szótári jelentése (felügyelet, felülvizsgálat) alapján javasolt elnevezés.

Mellette: fordítási szempontból a legteljesebben fedi le az angol szót.
Ellene: a szó nem eléggé informatív, az ellátandó tevékenységről nem sokat árul el. Még a jogvédő elnevezésnél is kiterjesztőbb a mögötte érthető tartalom. Félrevezető is lehet, mert egyesek úgy értelmezhetnék, hogy mindenféle felügyelet ellátására jogosult, miközben csak szigorúan behatárolt keretek között látja el feladatát.

D) Elrejtő: A feladat tartalmát, azaz, hogy bizonyos szerkesztések elrejtését kell elvégezni, jól leírja.

Mellette szól, hogy ez fejezi ki legpontosabban az oversighter tevékenységét.
Ellene szól azonban, hogy a szó kapcsán nem főnévre, azaz nem egy adott személyre, hanem melléknévre asszociál az ember. Emellett még ez sem fejezi ki a feladatok lényegét, azaz hogy milyen tartalmak stb. elrejtése az ezen tisztséget viselő feladata.

E) Oversight: Maradjon az eredeti angol elnevezés, mert nincs rá jó magyar kifejezés.

Mellette: ez egyértelmű, ezen nem lehet vitatkozni, mert ez az eredeti elnevezés.
Ellene: Az összes többi wikipédia funkciónak van magyar megfelelője. A magyar wikipédisták számára nem sokat jelentene ez az elnevezés, illetve nehézségeket okozna a rájuk való hivatkozás, valamint a velük összefüggésbe hozható oldalak, feladatok (például Kocsmafal (oversightok/oversighterek üzenőfala? vagy "a problémával keress meg egy oversightot/oversightert), elég furán hangzik magyarul. A köznyelvben még a szakmában sincs használatban ilyen elnevezés.

– Dodi123 vita 2018. július 26., 23:08 (CEST)

Szavazás

  1. ACBDE – Dodi123 vita 2018. július 26., 23:08 (CEST)
  2. ADECB – KoBeAt Nuvola apps agent.svg üzenet 2018. július 26., 23:25 (CEST)
  3. AE – LaSza 🚍🚊🚎🚇 miben segíthetek? 2018. július 26., 23:38 (CEST)
  4. CBADE – balint36 🚌 buszmegálló 2018. július 27., 00:05 (CEST)
  5. A - Palotabarát vita 2018. július 27., 00:15 (CEST)
  6. ABDCE – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. július 27., 00:21 (CEST)
  7. D - misibacsi*üzenet 2018. július 27., 05:59 (CEST)
  8. A – Jávori István Itt a vita 2018. július 27., 08:21 (CEST)
  9. D – Zerind üzenőlap 2018. július 27., 08:31 (CEST)
  10. A - Oppashi Sam-Taeguk.svg Mesélj csak 2018. július 27., 08:39 (CEST)
  11. D – Burumbátor Súgd ide! 2018. július 27., 08:47 (CEST)
  12. DA – CrimeaBodoni Ornaments £ 01.svgvita 2018. július 27., 09:18 (CEST)
  13. A  … szalax üzenő 2018. július 27., 09:41 (CEST)
  14. AE Gerry89 vita 2018. július 27., 10:04 (CEST)
  15. D –  Wikizoli vita 2018. július 27., 11:56 (CEST)
  16. CA - Slemi vita 2018. július 27., 19:21 (CEST)
  17. A Alensha 2018. július 28., 01:46 (CEST)
  18. EACBD. Bencemac A Holtak Szószólója 2018. július 28., 20:33 (CEST)

Megjegyzések

Akik nem vettek részt a vitában, azok számára a vita rövid összefoglalója. – Dodi123 vita 2018. július 26., 23:35 (CEST)

Ki mondta, hogy az „elrejtő” szó hallatán nem egy személy jut az ember eszébe? Nekem rögtön az. Bár lehet, hogy csak azért, mert a geocaching világában mozgok már több mint 10 éve, és ott egyértelmű, hogy kit jelent a „rejtő”, „elrejtő” :) Zerind üzenőlap 2018. július 27., 08:33 (CEST)

Annak idején, amikor userekből szerkesztők lettek, azt is nehezen fogadta be a fülünk. – Burumbátor Súgd ide! 2018. július 27., 08:47 (CEST)

Symbol oppose vote.svg ellenzem Tiltakozom a szavazás ilyen módon történő lefolytatása ellen. Ennek alátámasztására több okot kívánok felsorolni:

A szavazásról szóló irányelv pontosan leírja a szavazás menetét. Idézem ennek egyik lényeges mozzanatát: Mielőtt új szavazást írsz ki, hozz létre egy bejegyzést a Wikipédia:Szavazás/Javaslatok lapon, ahol előre megfogalmazod a szavazás szövegét. Hagyj időt más szerkesztőknek, hogy azt kommentálják. Mivel ez nem történt meg, a fenti szavazáskezdemény nem felel meg sem az irányelv betűjének, sem a szellemének.
A szavazás helye nem a Javaslatok kocsmafal, hanem az irányelv értelmében a Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Akármi oldal.
A jelenlegi szavazáskezdemény a gombhoz a kabátot tipikus esete. Nem a nevet kell előbb eldönteni, hanem, hogy van-e ilyen funkcióra szükség, támogatja-e azt a közösség. Mivel ez irányelvet érint, ehhez 2/3-os támogatás szükséges. A névről csak azután érdemes megbeszélést folytatni. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2018. július 27., 11:06 (CEST)
Symbol opinion vote.svg megjegyzés @Csigabi: A hozzászólásodhoz kapcsolódóan néhány tény, amit nem vettél figyelembe:
a) Ez a szavazás nem érint irányelvet, mert az irányelv már létezik globális irányelv formájában. Annak tartalma nem változik meg.
b) Arról, hogy van-e ilyen funkcióra szükség, ezt megelőzően már folyt vita, tehát a névről szóló megbeszélés a te véleményed szerint is időszerű.
c) A kiírás szövegén már nincs mit megvitatni, mert a megvitatás a javaslatok kocsmafalon megtörtént. A korábbi vitában öt elnevezési javaslat érkezett, az egyik éppen tőled. Ezek az elnevezések képezik a szavazásra feltett kérdés tartalmát. A vitában lehetőség nyílt ezek kommentálására, illetve új elnevezési javaslatok megtételére.
d) Egy szavazás nem feltétlenül folyik a Wikipédia:Szavazás lapon. Több kivétel is akad: kiemelések, jó szócikk eljárások, év szócikke verseny stb.
e) Ez nem olyan "szavazás", amely bárkit bármire kötelez, vagy valamilyen többletterhet ró bárkire. Ez egy véleménykérés egy megnevezésről amelynek önmagában nincs jelentősége. Jelentősége annak van, amit tartalmában rejt. Ez viszont maga a globális irányelv, aminek mindegy mi a címe, az nem befolyásolja a tartalmat, mert a tartalma a lényeg. – Dodi123 vita 2018. július 27., 13:22 (CEST)
(a) Lehet, hogy nem pont ugyanarról beszélünk, vagy ugyanazt értjük bizonyos szavak alatt. A fenti szavazáskezdemény látszólag nem érint irányelvet, de valójában mégis, mivel alapvetően nem mindegy, hogy az „adatvédelmi biztosok irányelvéről”, „az elrejtők irányelvéről”, stb beszélünk.
(b) Vita folyt, szavazás nem.
(c) Nekem még mindig nem tetszik maradéktalanul a szöveg.
(d) De igen. Ezért van irányelvünk a szavazásról, ami külön rendelkezik az általad kivételként emlegetett esetekről.
(e) Ha nem kötelez semmire, akkor miért szavazás, miért nem véleménykérés? A gond az, hogy ha egy ilyen szavazáskezdemény érvényesnek tekintése után következik a lényeges szavazás, akkor már kényszerpályán mozgunk. Nem mindegy, hogy adatvédelmi biztos, elrejtő stb. szükségességéről szavazunk később. V.ö.: gomb és kabát. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2018. július 27., 14:01 (CEST)
Lehet, hogy valóban nem ugyanarról beszélünk.
a) Ha az irányelv tartalma egyébként egy és ugyanaz a szöveg, akkor teljesen mindegy, hogy a címben kiknek az irányelvéről beszélünk, mert az irányelv azokra vonatkozik, akik a címben meg vannak jelölve. Nem az elnevezésük a lényeg, hanem a feladataik és a jogosultságaik.
b) 12 támogató szavazat érkezett 1 ellenszavazat ellenében.
d) A szavazási irányelv egyedül a törlési megbeszélést nevesíti, mint speciális esetet. A többi, általam felsorolt esetet nem, éppen azért, mert speciálisak, és értelmetlen lenne automatikusan és mechanikusan a szavazás általános irányelvében leírtak szerint a róluk szóló formális szavazás. Ahogyan erre a szavazásra is értelmetlen lenne a formális szabályok követése. A kiemelési, jó szócikk eljárások, törlési megbeszélések, év szócikke verseny során is lényegében véleménykérés történik, nem formális szavazás, azért speciálisak. Ahogy ez a szavazás is ilyen. – Dodi123 vita 2018. július 27., 14:27 (CEST)
Kiegészítés, hogy világos legyen: A b) ponthoz: Nem az irányelvről folyt a vita, hanem arról, hogy nálunk is be legyen-e vezetve ez a tisztség. Erre érkezett 12 támogató szavazat 1 ellenében. Ez a javaslatok kocsmafalon folytatott vita a szavazási irányelvnek megfelelő első lépés volt a formális szavazás kiírásához arról, hogy kik legyenek a tisztség betöltői. Erről majd lesz egy "rendes" szavazás, ha lesznek jelentkezők.
Az a) ponthoz: A címben szereplő fogalmat (a tisztség elnevezését) maga az irányelv a feladatokkal és jogosultságokkal definiálja. Ahogyan minden jogszabályban is külön definiálják, hogy az adott jogszabályban melyik fogalom alatt mit értenek. Itt is ugyanez történik, ezért teljesen mindegy, hogy mi az elnevezés. A magyar wikipédián belül a mostani szavazás szerinti fogalmat értjük majd az alatt, amit az angol szöveg oversighternek nevez. Ez csupán definíció kérdése.
A c) ponthoz: Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy neked még mindig nem tetszik maradéktalanul a szöveg. Lehetőséged volt, és van is rá, hogy konkrétan jelezd, hol van problémád a szöveggel, illetve arra is lehetőséged van, hogy a fordítás oldalán javítsd a neked nem tetsző részt vagy részeket. Ahogyan ezt korábban már megtetted. De ebben a kérdésben itt nem kívánok vitát nyitni, mert ez a szakasz nem a fordításról szól. Az ezzel kapcsolatos észrevételeidet már megtehetted volna a vitának abban a szakaszában, ahol erre külön felkértem a szerkesztőtársakat. Ettől függetlenül még mindig javíthatsz a fordításon, vagy tehetsz észrevételeket egy erről szóló új vitában, ha szükségét érzed. – Dodi123 vita 2018. július 27., 15:03 (CEST)

Mellékzönge, de ha az E futna be, akkor az oversight művelője (angol felfogásban a birtokosa) az az overseer, nem az oversighter. Sierrahun vita 2018. július 27., 15:41 (CEST)

Én ezt neked készséggel elhiszem, de az angol eredeti irányelv alkalmazza az oversighters alakot. Onnan vettem át. – Dodi123 vita 2018. július 27., 16:07 (CEST)
Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) A tisztség viselője az "oversight" eszközt használja, ezért nevezik az angol szóhasználatban "oversighter"-nek. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. július 27., 16:10 (CEST)

Ebben a szakaszban olyan tisztség elnevezéséről kiírt szavazásról van szó, amely tisztség a magyar Wikipédiában jelenleg nincsen, számos más nyelvű Wikipédiában és a Wikimédia Alapítványnál viszont már sok éve létezik.

A bevezető szerint "…az eredeti elnevezés (adatvédelmi biztos)". Az A) pont szerint: Adatvédelmi biztos. Az elnevezés több, mint 10 évvel ezelőtt lett bevezetve a wikipédián. Akkor még létezett a közéletben is az adatvédelmi biztos intézménye, ennek ellenére senki nem emelt kifogást a wikipédián ez ellen az elnevezés ellen. De nem írja, hogy melyik nyelvű Wikipédiában lett ez 10 éve bevezetve. Ez az "Adatvédelmi biztos" elnevezés csakis a magyar nyelvű Wikipédiában lehetséges, – itt viszont egyáltalán nem volt, most sincs bevezetve. (Ha be lenne vezetve, most nem kéne szavazást kiírni róla). Ezért aztán senki nem is emelhetett kifogást ellene.

Az E) pont szerinti opció – Oversight: Maradjon az eredeti angol elnevezés, mert nincs rá jó magyar kifejezés. Ha a szavazók végül ezt választják, akkor a magyar Wikipédiában ez nem marad, hanem ez lesz bevezetve. Én azonban úgy láttam, hogy a tisztség neve az angolban nem "oversight", hanem "oversighter" – (lásd fenn EniPort megjegyzését is). – Vadaro vita 2018. július 27., 18:36 (CEST)

@Vadaro: Dodi valahova belinkelte, de most hitelen én se találom, belinkelem ide: Munkatársak és Szerkesztők listája. Szóval van ilyen tisztség a magyar wikin, de tisztségviselője nincsen. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. július 27., 18:45 (CEST)
A Munkatársak lapra nem belinkelte, hanem kb. egy hónappal ezelőtt beleírta. És azóta "van". A másik listán nem tudtam megnézni, hogyan/mikor került oda. – Vadaro vita 2018. július 27., 19:13 (CEST)
@Vadaro: A Munkatársak lapon több mint 10 éve, 2007. szeptember 9-e óta bent van, nézd meg a laptörténetet. Egy hónapja csak a globális irányelv magyar fordításának linkje került be plusz sorként. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2018. július 27., 19:35 (CEST)
Valóban. Elnéztem és elnézést kérek érte! Akkor módosítom a megfogalmazásom (ahogy az valójában érthető volt): "...amely tisztség a magyar Wikipédia gyakorlatában jelenleg nincsen, számos más nyelvű Wikipédiában és a Wikimédia Alapítványnál viszont már sok éve létezik és működik." – Vadaro vita 2018. július 27., 19:58 (CEST)
@Vadaro: Bocsáss meg, de a megfogalmazásod további módosításra szorul: Ilyen tisztség van a magyar Wikipédia gyakorlatában is, csak eddig még nem töltötte be senki. Hogy ennek mi az oka, talán a legrégebbi tagok meg tudják mondani. Egyébként 2007 óta bármikor jelentkezett volna valaki erre a tisztségre, annak a megválasztásáról minden további nélkül szavazni lehetett volna. Ahogyan a többi létező tisztségre (adminisztrátor, IP-ellenőr, bürokrata stb.) jelentkezők esetében is történtek a szavazások. – Dodi123 vita 2018. július 27., 20:22 (CEST)
Elméleti vita elkerülésére, legyen úgy, ahogy írtad: nem töltötte be senki. – Vadaro vita 2018. július 27., 20:29 (CEST)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Városok és közigazgatás

  • @Palotabarát: Az X. ország közigazgatása, illetve X. ország közigazgatási beosztása összekeverésének – nálunk most már megoldhatatlan – kérdését nem szeretném itt felvetni. De mivel az Oroszország közigazgatási beosztása című cikk ugyanarról szól és nagyjából ugyanúgy ki van dolgozva (vagy még részletesebb), mint az Olaszország közigazgatása című, ezért a listádban ezt is "kékíteni" lehetne, mint amazt. – Vadaro vita 2018. augusztus 5., 18:45 (CEST)

Vadaro jó, hogy szóbahoztad, így tudok csinálni neki egy külön szakaszt. Nézzük akkor az X közigazgatása című szócikkeket. Szerintem nagyjából mindegyiket át kellene nevezni X közigazgatási beosztása címre, mert a zömük erről szól. De nem is biztos, hogy egy-egy ország közigazgatásának egésze - különösen az alsó szintű igazgatási szervek - részletekben menően érdekesek lehetnek, meg aztán a közigazgatási szervek mindenütt elég képlékenyek, hogy hol, milyen hivatal alakul, vagy szűnik meg azt nem is tudnánk lekövetni. Ezeknél a cikkeknél vélelmezem, hogy kezdetben a közigazgatás kifejezés a hétköznapi értelmezés szerint kerültek a címbe, nem is volt szándéka senkinek például a helyi építésügy vagy a társadalombiztosítás tárgyalása. Sőt, azt feltételezem, hogy nem is minden ország valamennyi közigazgatási szerve nevezetes a magyar Wikipédia számára, amelyik mégis, arról majd születik egyszer önálló szócikk. Tehát az én javaslatom, hogy valamennyi olyan cikk, ami egy-egy ország területi alapú közigazgatásáról szól, kapjon X közigazgatási beosztása címet.

A másik változó című szócikk-típus az X városai. Jelenleg az alábbi típusokat találtam (Európa vonatkozásában).

  1. Tartalmazza (vagy vélhetően tartalmazza) az adott ország összes városát (pl.: Németország városai, Svédország városai)
  2. Át van irányítva egy másik közigazgatási egység szócikkére (pl.: Dánia városai, Izland városai), vagy az ország közigazgatása szócikkre (pl.: San Marino városai, Liechtenstein városai)
  3. Nincs felsorolva az összes város, és átirányítódik a legnépesebb városai (legnagyobb települései lakónépesség szerint) cikkre (pl.: Franciaország városai, Horvátország városai stb.)
  4. Egyszerűen lista címet vesz fel a cikk: Hollandia városai.

Ennek a megoldásra részben már tartalmi kérdés, mert a címek valójában pontosak, vagy annak tűnnek (magyarázhatók). Kérdés, hogy szükség van-e az olyan mega-cikkekre, mint pl. a Németország városai, ahol 2078 város szerepel? Az ilyen lista-típusú szócikkeknél a gyakorlat alapján természetes, hogy nem teljesek, hiszen a cikkek alanyai állandóan változnak. Pl. a Francia zeneszerzők listája sosem lesz teljes, de a Magyarország városai - ami e pillanatban egy 2013-as állapotot rögzít - is időről időre korrekcióra szorul(na). Én nem vagyok híve annak, hogy lehetetlen feladatok vállaljunk fel, úgyis tudjuk, hogy nem vagyunk képesek lekövetni a változásokat, ezt védjük ki azzal, hogy rögzítjük a bevezetőben azokat a kereteket, amik meghatározzák a szócikk tartalmát. Ha elfogadnánk azt, hogy a városokat soroló cikkek nem feltétlenül teljesek, és ezt nem akarjuk a címben is közzétenni, akkor megállapodhatnánk abban, hogy az adott ország nagyságrendileg legfeljebb száz legnagyobb városát szerepeltetjük a listában oly módon, hogy meghatározunk egy lélekszám határt (pl. százezres, vagy kisebb országok esetén 50 ezres stb.), és ezt jelöljük a bevezetőben, de a szócikkek címe egységesen X városai maradna. Ugyanakkor vállaljuk, hogy ezek a szócikkek nem szorítkoznak a városnevek felsorolására, hanem kiegészítő adatként mindig szerepelne bennük, hogy melyik nagyobb közigazgatási egységben találhatók, és a terület/lélekszám adatok vagy/és az alapítás, várossá válás dátuma is szerepeljen benne.

A fentiek alapján pl.:

stb. Mi a véleményetek? Palotabarát vita 2018. augusztus 6., 10:15 (CEST)

A fenti bekezdésekbe túl sok megoldatatlan kérdést zsúfoltál, én nem is tudok mindre reagálni.

Az "X. közigazgatása"-féle kategóriák egy részében csakis közig. egységek cikkei, ill. alkategóriái vannak, tehát ezeket a kategóriákat is át kéne nevezni; (pl. Kategória:Bulgária közigazgatása, Kategória:Omán közigazgatása); továbbá az interwiki-kapcsolatokat is javítani kéne.
  • A városokról írod: "…a címek valójában pontosak, vagy annak tűnnek…" – szerintem nem. A fenti "X. városai" cikkek mindegyike becsapós, hiszen mindegyik (szinte kizárólag) listákat tartalmaz, gyakran táblázatos formában. Tehát – veled ellentétben – szvsz a Hollandia városainak listája az egyedül helyes cikkcím (ez egyébként a cikkek en, de, fr interwikijéből is látható).

– Vadaro vita 2018. augusztus 6., 13:20 (CEST)

Nép vs nemzet

Nem csak az irodalom, de a művészeti és társadalmi témák kapcsán is nagy dilemma, hogy albán építészet vagy Albánia építészete. Utóbbival az a baj, hogy szükségtelenül a jelen politikai határaira szűkít, ugyanakkor magában foglalja a határokon belüli nem albán építészetet is. Az albán építészet nyilván nem a határokra koncentrál, de kimaradhatnak a mai Albániához kötődő olyan fontos témák, mint a shishtaveci goránok hagyományos építészete. Az elnevezés, a címszó majdnem mindegy, de a szócikk szerintem akkor jó, ha kielégít minden megközelítést, és szó van benne az Albánia területéhez kötődő ókori görög és római építészeti emlékekről, a shishtaveci goránokról és a határokon túlnyúló albán építészeti hagyományokról egyaránt. Legalábbis számomra ez sokkal ésszerűbb, mint egy egymással 80%-ban megegyező tartalmú két szócikk, az albán építészet és Albánia építészete létrehozása. Pasztilla 2018. augusztus 2., 19:54 (CEST)

Az építészet elég jó példa... Jelenleg csak az alábbi cikkek vannak a témában: Finnország építészete, Lengyelország építészete, Magyarország építészete és a Törökország építészete. Ez utóbbi egyébként idén júliusig Török építészet címen futott, akkor nevezték át tartalmi változtatás nélkül, de így is megállja a helyét, főleg, hogy a modern építészet rész hiányzik belőle (nem fikázni akarom, a többi, ami az Oszmán Birodalom idejére vonatkozik, klasszul meg van írva). A Lengyelország építészete egy csonk-féle volt, én "javítottam fel" a modern építészettel, de - bár az időrendiséget tekintve teljes -, a témákat illetően elég felületes (az én "javításom" is). A finn és a magyar jónak mondható. Összességében szerintem ez a négy meglévő cikk ugyanazt támasztja alá, amit részben Te is írtál, hogy meg lehet írni a szócikket az országnévhez kötődően úgy, hogy említést kapnak a mai határon átnyúló építészeti kvalitások és hatások is. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a négy meglévő cikkből három (finn, lengyel, magyar) nem építészeti nagyhatalomról szól, tehát kevés hatással voltak a környező országok architektúrájára, mindegyikük inkább befogadó jellegű volt. Én maradnék a beváltnak tekinthető földrajzi határokhoz igazított építészeti cikkcímeknél és -témáknál, tehát legyen Albánia építészete és ne Albán építészet (jelenleg mindkettőre mutat link), vagy éppen Dánia építészete és ne Dán építészet, Spanyolország építészete és ne Spanyol építészet (ami szerintem magába foglalná a közép- és dél-amerikai építészetet is, ami már elég nagy falatnak tűnik). Palotabarát vita 2018. augusztus 3., 11:17 (CEST)
Lengyelország-ot áttettem a Kategória:Építészet országok szerint kategóriába. Abban látható, hogy van Japán építészete cikk is (csak fordítva kategorizálták). – Vadaro vita 2018. augusztus 3., 12:17 (CEST)

Orom

Orom nem Észak-bánsági, hanem ÉSZAK-BÁCSKAI település. Semmi köze nincs Nagykikindához vagy Nagybecskerekhez. MAGYARKANIZSA községhez tartozik, ami ugyancsak Észak-bácskai helység. 185.50.185.81 üzenőlapja  2018. augusztus 9., 13:20 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

@185.50.185.81: Ha figyelmesebben olvasol, azt látod, hogy a szócikk szerint Orom földrajzilag Bácska északkeleti részén fekszik, de közigazgatási szempontból az Észak-bánsági körzethez tartozik. Ez utóbbin sokat nem lehet vitatkozni, mert tényleg oda tartozik: „Ором је насеље у Србији у општини Кањижа у Севернобанатском округу.” Pasztilla 2018. augusztus 9., 15:45 (CEST)

Újabb Csillagok háborúja bolygók törlése

Jelenleg Szerkesztővita:Gergelytigris hoz létre rengeteg SW bolygóról szócikket. Ez önmagában még nem lenne baj, de a lapjai igénytelenek, tele vannak helyesírási hibával, továbbá nem egyet (feltehetően) gépi fordítással készített (pl.). Azoknak a bolygóknak a nagy része, amikről ír, pedig egyik filmben sem jelenik meg. Azért nem vele beszélem ezt meg, mert nem lehet kommunikálni vele, legalábbis eddig senki üzenetére nem reagált. Kezdeményezni szeretném az általa készített SW cikkek törlését, vagy cikkjelöltté változtatását. Megoldás lehet még a szócikkek javítása, vagy a felhasználó blokkolása/kitiltása is. WikimakerXDColor-chars-logo.pngvita 2018. augusztus 5., 15:50 (CEST)

A megadott minta ránézésre nem gépi fordítás, hanem egy kisgyerek munkája. Forrásai azonosíthatatlanok, helyesírása rossz, fogalmazása helyenként érthetetlen. Simán cikkjelöltté minősítheted. Piraeus vita 2018. augusztus 5., 16:03 (CEST)

@Piraeus:Oké. WikimakerXDColor-chars-logo.pngvita 2018. augusztus 5., 16:08 (CEST)

Egyetértek a visszaminősítésekkel (bár nem tudom ki fog ezekhez forrást keresni és átfogalmazni a cikkeket). A Laptörténetből látszik, hogy mely szócikkekről van szó. Nekem külön fájó ezeket az igénytelen cikkeket látni, mivel korábban jó pár SW-bolygó szócikket én alkottam meg (remélem azokat nem lehet ezekkel összetéveszteni). Vigyor misibacsi*üzenet 2018. augusztus 5., 17:09 (CEST)

Eddig írt 126 szócikket. 334 nap alatt még egyszer sem kommunikált, és egyszerűen nem hajlandó megérteni a vitalapjára írottakat. Ráadásul szócikkei még a nevezetességi követelményeket sem igazán ütik meg. Kb. az összes szócikke mehet a cikkjelöltek közé. Amúgy én egyelőre nem javaslom a blokkolást (legrosszabb esetben a write-only blokkot, de azt se nagyon), főleg a kitiltást, arról majd egy wikitanácsi határozat döntsön. – KoBeAt Nuvola apps agent.svg üzenet 2018. augusztus 5., 17:22 (CEST)

@WikimakerXD: Vélemênyem szerint mehetnek a feljavítandóak közé és tmb-re, ami nem nevezetes. Javaslom fordulj a WT-hez vagy kérj véleményt Gergelytigrisről a megfelelő fórumon. Gerry89 vita 2018. augusztus 7., 09:38 (CEST)

@Piraeus, Kobeat, Misibacsi, Gerry89: Cikkjelöltté nem tudom minősíteni, mert ahhoz át kell nevezni, és azt a böngészőm nem támogatja. WikimakerXDColor-chars-logo.pngvita 2018. augusztus 7., 11:35 (CEST)

@WikimakerXD: ezt most nem értem. Cikkjelöltté bárki át tud nevezni lapot. Hogyhogy nem támogatja a böngésződ? – KoBeAt Nuvola apps agent.svg üzenet 2018. augusztus 7., 11:37 (CEST)

@WikimakerXD: Bocs a lassú válaszért. Ezt én sem értem. Nem böngészőfüggő a dolog, szerintem valamit nem jól csinálsz. Milyen böngészőt használsz? Piraeus vita 2018. augusztus 7., 16:40 (CEST)

@WikimakerXD: Cikkjelöltté minősítettem a szöveget. Piraeus vita 2018. augusztus 9., 16:30 (CEST)

Köszönjük. misibacsi*üzenet 2018. augusztus 9., 20:11 (CEST)

Nekem lenne egy kiegészítő javaslatom: nem tudom, észrevettétek-e, de néhány óránként keletkezik a Wikipédián egy Csillagok háborúja bolygó-szócikk (ez nem túlzás, augusztus 11-én 13:22, 13:35, 13:50, 15:39 időpontokban jött egy bolygó, és ragadt benn a Wikipédia a fő névterének univerzumában). Szóval a javaslat az, hogy amelyik szócikket töröljük, az kapjon örökvédelmet is egyben, hogy soha többet ne lehessen létrehozni. Nem tudom hány bolygó van a Csillagok háborújában, de mivel a világegyetem végtelen, van egy rossz előérzetem... Csinálhatnánk egy áttekintő lapot a Wikipédia névtérben, hogy mely bolygó-szócikkeket töröltük, és nem kérjük az újbóli létrehozatalát. Értelemszerűen amiket nem törlünk, mert valóban nevezetesek, mint pl. a Tatuin, azt nem bántjuk. Palotabarát vita 2018. augusztus 13., 01:08 (CEST)

Település infobox

Nem vagyok éppen új, elmúltam 10 éves, de nem vagyok elég aktív. Lemaradtam arról, hogy az erdélyi települések infóboxait kitakarították. Kérdésem, hol döntöttek erről, olvashatok-e részletsebben a vitáról, mert érdekelne, miért kellett a községközpontok mellől levenni a beosztott falvak felsorolását, ami szerintem közigazgatásilag rendkívül informatív adathalmaz volt. Előre is köszönök minden segítséget, eligazítást ez ügyben! Mkalman vita 2018. augusztus 30., 13:34 (CEST)

Nem látom teljesen, mi a probléma. A |beosztott falvak= paraméterrel továbbra is meg lehet adni kézzel, de a Wikidata beosztott települések (P1383) tulajdonságából is be tudja olvasni az infobox. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. augusztus 30., 14:05 (CEST)

Nem néztem, hogy most meg lehet-e adni az infoboxban, de az feltűnt, hogy a legtöbb helyen hiányoznak a beosztott falvak, onnan, ahol korábban megvoltak. Szúrópróbaszerű ellenőrzéskor láttam a laptörténetben, hogy kitörölték. Ezért az érdeklődésem. (Alant Tacsipacsi válaszából kezdem kapiskálni, hogy esetenként a községközpont és a község elnevezése nem azonos, és talán emiatt történt a dolog, de majd nézem, ha lesz elég időm. Egyelőre csak feltűnt, hogy korábban általam használt infók tömegével elvesztek. Mkalman vita 2018. augusztus 30., 16:15 (CEST)
Meg lehet adni, be tudja olvasni, de egyik sem történik meg. A Wikipédia-vita:Erdély-műhely#Községek cikkei szakaszban van megbeszélés a községközpontok és a községek szócikkeinek szétválasztásáról. Például a Karcfalva szócikkben valóban nem szerepelnek a beosztott falvak, viszont van hivatkozás Karcfalva községre, ahol már fel vannak sorolva. – Tacsipacsi vita 2018. augusztus 30., 14:49 (CEST)
Nagyon köszönöm, ilyesmi iránymutatást vártam. Nagyjából értem is az okokat, de most épp az a helyzet van, ha jól látom és értem, hogy a községközpontoknál már nem (elég jól) olvashatók le a beosztott falvak, a községek szócikkei pedig még nem készültek el (kellően széles körben). Szóval ha majd elkészülnek, akkor nagyon frappáns lesz, de talán jó lett volna a községközpontok infoboxainak "kitakarítását" azutánra halasztani, hogy a községek szócikkei elkészüljenek. Így legalábbis az az érzésem, hogy előbb "dobtunk ki" jól használható adatokat, és csak azután fogtunk hozzá a még jobb adatbázis kiépítéséhez. Építéshez előbb itt is bontani kell? Ehhez nem értek, lehet hogy virtuálisan is úgy van, mint a valódi építkezéseken. Mkalman vita 2018. augusztus 30., 16:28 (CEST)
Nem szükséges a bontás előtte. Nem rágtam végig magam az összes kapcsolódó megbeszélésen, de amennyit elolvastam, abból az jön le, először történt a bontás, és utána volt a fejvakarás, hogy esetleg építeni is kéne. (A te fentebbi hozzászólásod alapján nem biztos, hogy ez a helyzet, viszont konkrétumok – az általad megnézett cikkek – híján nem tudok utánanézni.) – Tacsipacsi vita 2018. augusztus 30., 17:52 (CEST)

A községeknél az infobox beolvassa a wikidatából a beosztott településeket, a falvaknál nem, mert nincsenek neki. (A beosztott falu a községhez tartotik, nem a községközpont faluhoz.) Az átmeneti információvesztés volt az ára annak, hogy a wikidatába ne a községekhez legyenek bekötve a községközpont falvak cikkei, hanem a falvakhoz. "A községek cikkei pedig még nem készültek el (kellően széles körben)" megjegyzésre csak annyit tudok mondani: szerkessz bátran! – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2018. augusztus 30., 18:56 (CEST)

Ha most a FB-on lennénk, ezt a "szerkessz bátran!"-t most belájkolnám, ide meg tennék egy szmájlit. Mkalman vita 2018. szeptember 1., 14:55 (CEST)

A szerzői jog megjavítása

Nem tudom, kitől származik az a beteg ötlet: minden Wikipédia-lap első teljes képernyőjét befedni egy teljesen értelmetlen dologgal. Egy nappal a szavazás előtt nem fog eljutni a szavazókhoz semmilyen javaslat, ellenben komolyan akadályozza a szerkesztést. Javaslom azonnal eltüntetni. Volt erről bármilyen megbeszélés, vagy magánakció? Gyimhu vita 2018. szeptember 11., 07:25 (CEST)

Gyimhu +1.

Jogi kérdésekben való tárgyszerű tájékoztatás helyett egyszerűen politikai nyilatkozatok születnek. Ebből senki sem tudhatja meg, hogy milyen kérdésekben fog dönteni az EP és mi marad továbbra is a nemzeti jogalkotások hatáskörében.

Ehhez képest a "segíts megjavítani" úgy állítja be, hogy most valami rossz, gagyi állapot van és bárki hősies módon kizárólag csak ötleteléssel meg tudja ezt javítani.

Másrészt: a magyar Wikipédiának eddig is volt irányadó közös álláspontja a szerzői jogi kérdésekben. Vajon ezen kötelező/ajánlatos-e változtatni?--Linkoman vita 2018. szeptember 11., 10:07 (CEST)

@Linkoman: Ezen könnyű segíteni: itt elolvastatod az előterjesztés EP tagok számára készült összefoglalóját! Sajnos csak angolul vagy franciául. Ha hajlandó vagy elmélyedni a részletekben azokat itt találod magyar nyelven. A vita ma lesz, közvetlenül a magyar kérdés tárgyalását követően, a szavazás pedig holnap. Ha változatlan formában elfogadják akkor a javaslatot be kell építeni a tagországok jogrendjébe és nem kizárt, hogy kis hazánkban ha nem is teszik teljesen lehetetlenné a Wikipédiát nagymértékben korlátozhatják azt! (Pl Panoráma szabadság eltiltása!) Texaner vita 2018. szeptember 11., 13:48 (CEST)

Jávor Benedek pl. a szavazás előtti este még személyesen válaszolt a neki küldött levelekre, szóval az nem igaz, hogy túl késő lett volna. A rossz, gagyi állapotokba itt most ne menjünk bele (érdeklődőknek ajánlom Lessig híres művét a szabad kultúráról), de ez a szavazás egy lehetőség lett volna a józan ész helyreállítására bizonyos kérdésekben (pl. hogy Franciaországban ha készítesz egy utcai fotót, akkor nem töltheted fel a Facebookra a képen látható házak építészeinek beleegyezése nélkül). Hogy a szűrőkkel kapcsolatos félelmek mennyire igazolódnak be, azt majd meglátjuk.

A magyar Wikipédia jogi álláspontját illetően; ugye a trialógus még nem zárult le, valamikor január környékén lesz meg a törvény végleges formája. A legtöbb módosítás a mi munkafolyamatainkra nem feltétlenül jelent majd változást; egy részük kihagyott lehetőség arra, hogy az eddiginél több képet használhassunk fel, más részük a weboldal üzemeltetőjének kellemetlen, a szerkesztőknek nem annyira. A 11-es cikkely lehet érdekes, amennyiben korlátozza hírek részleteinek idézését (de hogy ez pontosan mit jelent, azt a végleges szöveg ismerete nélkül nehéz megítélni). --Tgrvita 2018. szeptember 12., 18:14 (CEST)

Eltekintve attól, hogy mi hasznos és mi nem, akkor sem kéne kitakarni a fél képernyőt. Ráadásul eltüntetni is lehetetlen volt. Kemenymate vita 2018. szeptember 12., 18:26 (CEST)

Másfél egérgörgetésbe került és már nem is volt látható a képernyőn. Nem hiszem el, hogy olyan problémát jelentett ez a pár órás kinn lét, hogy ennyit kell miatta problémázni, és legalább két helyen is rugózni rajta. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. szeptember 12., 18:30 (CEST)
Hurrá. Legközelebb takarjátok ki az egész képernyőt és lehet mondani, hogy de hát csak három egérgörgetésbe került. Kemenymate vita 2018. szeptember 12., 18:33 (CEST)
Nem mi csináltuk, úgyhogy nem sokra mész a szarkazmussal. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. szeptember 12., 18:37 (CEST)
Akinek nem inge. Kemenymate vita 2018. szeptember 12., 18:38 (CEST)
Majd szólj ha kötözködés és hisztizés helyett építő jellegű hozzászólásod is lesz. Nekünk esel valamiért, amit nem mi csináltunk, aztán közlöd, hogy akinek nem inge... Keresd fel az illetékeseket, nekik tegyél ilyen megjegyzéseket. Ezt az inget pedig nyugodtan magadra veheted. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. szeptember 12., 18:46 (CEST)
Azt hittem egyértelmű mit szeretnék. Ne legyen eltünthetetlen bazi nagy felugró szöveg a képernyő felén. Erre szerinted az a megoldás, hogy görgess lejjebb. Tőled ennyi akkor az építő jellegű hozzászólás? Kemenymate vita 2018. szeptember 12., 18:50 (CEST)
Igen, ennyi az építő jellegű hozzászólás egy felesleges hisztire. Pár órát volt kint a szöveg, az is a szerkesztők, az olvasók és Wikipédia érdekében, ráadásul úgy, hogy sem az olvasásban, sem a szerkesztésben nem gátolt meg senkit. A csúszós lejtő-érvelés pedig nem javít semmit.
Viszont nem a magyar szerkesztőközösség vagy annak tagjai kapcsolták ezt be, így itt reklamálni miatta teljességgel felesleges és haszontalan, akik bekapcsolták, nem olvassák ezt a lapot.
Egyértelmű, hogy mit szeretnél, csak éppen rossz az előadás módja és helye, valamint vannak fontosabb dolgok annál minthogy egy-két embernek zavaró egy pár órát kinnlevő hirdetmény, amely egy mozdulatot követően nem is látszik, és effektíven nem zavaró sem a szócikkek olvasásában, sem a szócikkek szerkesztésében.
Részemről a téma lezárva. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. szeptember 12., 19:19 (CEST)

Kértcikk-író verseny

Nem tudom volt-e már ilyen, de elnézve a Wikipédia:Kért cikkek allapjait, van ami már jó tíz éve ott virít megíratlanul. Vállalná valaki egy ilyen versenynek a levezetését? Ha már egy-két tucat elkészülne, az is előrelépés lenne. Gyurika vita 2018. szeptember 11., 20:56 (CEST)

@Gyurika: Mostanában sokat dfoglalkoztam a kért cikkek listáival, meg az egyes portálok, műhelyek "kértcikkgyűjteményeivel". Nincs statisztikám, de asszem egy reális benyomásom van ezekről az összesítésekről. A kért cikk listát bárki, bármikor, bármivel bővítheti ami nem baj, nem tilos, sőt... Ebből adódóan azonban telis-tele van olyan cikk kérésekkel, amelyeknek nem sok alapját látom: a kért cikk listán kívül a 400 ezer szócikkünk egyikéből sem mutat rá link, esetleg nincs interwikis párja sem, egyszerűen valahol, valakinek eszébe jutott és betette. Tele van továbbá olyan nagyformátumú cikk kérésekkel, amelyekre kétségkívül szükség lenne, de a belefeccölt munka várhatóan olyan nagy, hogy egy akció aligha hívja elő bárkiből is az elkészítéshez szükséges inspirációt (Ausztrália földrajza, Csendes-óceáni háború stb.)
Amikor az európai országok alapvető cikkei megjelentek, szóbakerült, hogy erre nem is szócikkíró versenyt, hanem maratont kellene hirdetni felsőoktatási intézmények bevonásával. Az is kiderült, hogy ezek a maratonok kétélűek: a tanárok által kierőszakolt, a diákokkal megíratott cikkek minősége előfordul, hogy nem éri el a kívánt minőséget, ahogy persze az ellenkezője is: jól motivált hallgatók ha nem egy mihamarabb letudni akart feladatnak érzik, fantasztikus cikkeket tudnak írni. Csak éppen azt nem tudjuk előre, hogy mit kapunk, milyen tanár és milyen diák kerül a körbe...
Szóval szerintem ha lenne is ilyen szócikkíró verseny, vagy maraton, egy előválogatott listára lenne szükség, ahol csak a tényleg keresett cikkek kerülnének (amúgy van olyan listánk, ahol a legtöbbet linkelt meg nem írt cikkek vannak). Ugyanakkor azt is szem előtt tartani, hogy a jelenlegi, 6457 kért cikket leválogatni, esetleg egyenként beszavaztatni a valóban fontos cikkeket egy listába legalább annyi belefeccölt energiát kíván, mint egyszerűen leülni néhány könyvvel és megírni 5-10 cikket.
Az ötleted hiába jó, én úgy látom, ahogy elkezded továbbgondolni a megvalósítást, hamar odajutsz, hogy a munkaigénye nagy, az eredménye kétséges, talán jobb hagyni, hogy organikusan fejlődjön a dolog: heti szinten 1-2 cikk megíródik az előbb linkelt hatezres listából, tehát valamikor majd egyszer el fog fogyni... Palotabarát vita 2018. szeptember 12., 12:26 (CEST)

...vagy nem. Én meg egyedül nem győzőm. Gyurika vita 2018. szeptember 12., 14:07 (CEST)

@Gyurika: ó, ezt szerintem semmiképpen nem szabad úgy tekinteni, mint egy feladatot vagy küldetést. Ha találsz kedvedre való, inspiratív témát, persze, írd meg, de ne ez legyen a sorvezetőd. Egy-kettőt már én is megírtam, kokettálok további néhánnyal, de tudom, hogy a legtöbbjét nem én fogom megírni, és nem is törekszem ilyesmire.

Érdekességképpen néhány adat: a 6457 kért cikkből 3272 van ellátva dátumbélyegzővel, a többi 3185-ről nem tudjuk mikor kerültek a gyűjteménybe. A bizonyíthatóan legrégebb óta megírásra váró cikk:

Az egyik 11, a másik 10 éve várja, hogy megírja őket valaki. De! Az egyikre 0 link mutat a fő szócikk névtérből, a másikra kettő :-) Palotabarát vita 2018. szeptember 12., 16:02 (CEST)

Hogy mennyi link mutat valamire, az eléggé esetleges mérőszám. Lehet azért kevés, mert nem került linkbe, más helyesírással szerepel (Salóme, Salome, Salomé) stb.
A Szalóme története ráadásul a tipikus gomb: a kabát, maga a bibliai alak, Szalóme szócikke sincs megírva (de még az is lehet, hogy a kettő tkp. ugyanaz, csak itt túl van bonyolítva), és amondó volnék, hogy inkább magát Szalómét kellene a kért cikkek közé tenni. Pasztilla 2018. szeptember 12., 16:39 (CEST)
A másik ok, amiért a belső hivatkozások száma esetleges, az az, hogy a szócikkeink teljeskörűsége eleve (sajnos) merőben esetleges. Az enwiki en:Expressionist music szócikkét átfutva például ezekben a szócikkeinkben méltán lehetne említése az expresszionista zenének, de nincs: Arnold Schönberg, Anton Webern, Alban Berg, Ernst Krenek, Paul Hindemith, Igor Stravinsky, Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin, Bartók Béláról már ne is beszéljünk. Pasztilla 2018. szeptember 12., 16:52 (CEST)

Itt van ez: https://meta.wikimedia.org/wiki/List_of_articles_every_Wikipedia_should_have/Expanded – itt fel vannak sorolva azok a cikkek angolul, amik minden nyelvű Wikipédiában alapvetőek lennének. Ha lenne rá lehetőség, hogy egy bottal ki lehessen gyűjteni hogy mik azok innen amelyeknek megvan már a magyar párjuk (a túlnyomó többségnek igen, gondolom), akkor az egy jó kiindulópont lehetne hogy mi az amit első körben jó lenne megírni egy ilyen versenyen. Az ötlet egyébként nagyon jó, én támogatnám. Ha megrendezésre kerülne, már csak becsületből is tuti megírnék egy kért cikket legalább. – XXLVenom999 vita 2018. szeptember 12., 16:55 (CEST)

A "kért cikkek" listára nem szentségtörés olyan szemmel is ránézni, hogy: "kell ez nekünk?", és törölni a listából, ami nem igazán kell. Mivel erőforrásaink (értsd: a szerkesztők szabad ideje) véges, ezért a valóban fontos témákra kellene koncentrálni. Nem azt mondom ezzel, hogy csak a celebekről és kedvenc ez-meg-az-ról legyen szócikk, hanem olyan témák legyenek felsorolva a listában, amik "tényleg" fontosak egy lexikonban (olyanokra gondolok, mint például a természeti törvények szócikkei - ezek nem "népszerű témák", és nem is sokan olvassák őket, de szerintem ezekre van igazán szükség, hogy rendesen le legyenek írva).

Nem mellesleg: az olvasók (a felmérések szerint) leginkább a rövid összefoglaló cikkekbe néznek bele, a hosszabbakat a többség nem olvassa végig, tehát nem kell "majdnem kiemelt, minden benne van" szócikkekben gondolkodni. misibacsi*üzenet 2018. szeptember 12., 17:42 (CEST)

Szerintem meg nem kellene szubjektív megítélés alapján random beletörölgetni, hiszen az nem von el energiát egy másik cikk megírásától, hogy több kevésbé ismert vagy népszerű címszó is szerepel a megírandók között. Leszek megint demagóg: ha mindenki, aki ezt a szakaszt olvasta/hozzászólt, csak egyet írna meg, már előbbre lennénk. Tuti van közte legalább egy olyan téma mindenki számára, amire talál forrást, nem hosszú és jól meg is tudná írni. Gyurika vita 2018. szeptember 12., 17:58 (CEST)
@XXLVenom999: van egy más szempont szerint készült listánk más wikik cikkeiről: Bináris hét évvel ezelőtt kigyűjtötte hat Wikipédiáról a magyar vonatkozású cikkeket. A lista elérhető, de sajnos a cikkcímek korrekciója nem történt meg, így az idegen nyelvű cím linkel a magyar változatra is, vagyis pl. Palotay Sándort Sándor Palotayként várja a magyar Wikipédián. Néhányan bele szoktunk nézni és rendezgetjük a listát, pl. a német nyelvű Wikiről áthozott linkekből májusban még 4100 volt, mára 3500 lett (nem ennyit írtunk meg, hanem ennyi piros linkről derült ki, hogy tulajdonképpen már van magyar párja. Egyébként máig nem értem, hoyg Bináris milyen módszerrel tudta annak idején szűrni, hogy melyek a magyar vonatkozású szócikkek, mindenesetre becsületére legyen mondva, hogy a cikkek 90 százaléka tényleg kapcsolódik hozzánk.
Amúgy van egy Wikipédia:Ezer fontos cikk című oldalunk is, ami egy nemzetközi akármi keretében lett gyűjtve, de ha jól számolom, kb. 99,5 %-a készen van. Ja, és Pasztilla pl. egyszer elkezdte átalakítani a társadalomtudományi gyűjtemény történelmi szakaszait: Wikipédia:Kért cikkek/Társadalomtudományok#Kőrézkori_történelem, ahol feltüntette, hogy az egyes meg nem írt szócikkeknek hány interwikis párjuk van. Elég tanulságos az is, mert van olyan szócikk, ami 57 nyelven meg van írva, magyarul meg csak egy átirányítás.
Summa summarum: kértcikk-gyűjteményünk van bőséggel :) Palotabarát vita 2018. szeptember 12., 17:54 (CEST)

Friss hír, hogy az imént Gyimhu jóvoltából befrissítettem a listát, héttel több cikk lett, most 6464 tétel van benne. Ebben jócskán ludas vagyok (már ha ez hiba), mert a nemrég alakult sajtóműhely kértcikk-gyűjteményét bővítgetem folyamatosan. Ezzel együtt is az utolsó frissítés óta eltelt két hét alatt kb. 6-7 szócikk is megíródott, és mégegyszer ennyi duplumot kiszedegettem. Palotabarát vita 2018. szeptember 12., 20:13 (CEST)

Javaslat az egyértelműsítő lapok "Hasonlók keresése" szakaszának törlésére

Az egyértelműsítő lapokon évek óta szerepel egy Hasonlók keresése szakasz. Ez a szakasz az idők folyamán egyszer csak megjelent, mint derül égből az a bizonyos. Sok haszna nincs, csak az egyértelműsítő lapok képét rontja. Javaslom a szakasz törlését a sablon módosítása útján. Valójában a sablont magam is módosíthatnám, de egy sok lapot érintő kérdésben illik kikérni a közösség véleményét. Érveim:

(a) A sablon módosítása (vagyis a keresősorok bevezetése) nem volt jóváhagyva a közösség által. Volt ugyan egy felvetés a nyelvi(!) kocsmafalon, amit néhányan támogattak, de a nyelvi kocsmafal véleményem szerint nem az a fórum, ami egy ilyen, több ezer lap megjelenését eredményező módosítás megbeszéléséhez elégséges lenne.
(b) Időközben a Wikipédiában megjelent a „haladó paraméterekkel” történő keresés, ami a három keresősor megjelenítését okafogyottá teszi.
(c) A keresősorok működése finoman szólva kívánnivalókat hagy maga után. Bárki ellenőrizheti, aki megnézi például a Szűcs Éva (egyértelműsítő lap)ot. Ebben az egyértelműsítő szócikkben
(1) az első keresősor linkjére kattintva nem túl meglepően megtudjuk, hogy van négy olyan szócikk, ami a Szűcs Éva szöveggel kezdődik. Ebből
az első egy átirányító lap magára az egyértelműsítő lapra
a második maga az egyértelműsítő lap
a harmadik és a negyedik az egyértelműsítő lapon amúgy is felsorolt két név.
(2) a második linkre kattintva kaotikus listát kapunk, amiben a Szűcs Évák mellett Szűcs Judith, Szűcs Sándor és még ki tudja mennyi Szűcs szerepel (érdemes kipróbáln)
(3) a harmadik link dettó, bár itt már hab a tortán, hogy ennek hatására a listába bekerült többek közt Böhm Vilmos és a Dinamit együttes is.
(d) Az egyértelműsítő lapok lényege: egy egyértelműsítő lap, a hasonló megnevezések közötti választást segíti elő. Minden más, amúgy is kétes eredményt nyújtó információt itt szerepeltetni felesleges.

Mindezek alapján szeretném véleményeteket kérni a keresősorok törléséről. Ha szükségesnek látjátok, természetesen szavazást is kiírhatok róla, de mivel a bevezetésről sem volt szavazás, úgy gondolom, egyelőre beszéljünk itt az ügyről. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2018. augusztus 26., 18:17 (CEST)

Szerintem is törölhető. - Csurla vita 2018. augusztus 26., 19:43 (CEST)

Én még soha nem használtam. – Porrimaeszmecsere 2018. augusztus 26., 20:51 (CEST)

Évekkel korábban az volt a reményem, hogy a sablon mögé tett intitle keresés (a második, hasonlókat kereső opció) idővel lesz annyira intelligens, hogy valóban a hasonlókat találja meg. Ha Szűcs Judit helyett megtalálná Szűts Évát mondjuk, ami hozzáadott érték lenne. Ez azonban továbbra sincs így sajnos, ott valóban kaotikusak a válaszok. Ettől függetlenül a rögtöni kidobás helyett arra sarkallnám magunkat, gondoljuk végig, nem tudnánk-e ezt jobbá tenni.
Jó volna érteni az eredeti indokokat is, amelyek miatt megszületett a sablon. Annak idején, amikor észrevettem, arra gondoltam, de jó segédeszköz lehet az egyértelműsítő lapon nem szereplő tételek gyors megtalálásához. És használtam is gyakran (nem mostanában, igaz). Szóval nem lehetne inkább valahogy racionalizálni? Főleg a második opcióról beszélek, mert az elsővel és a harmadikkal nekem nincs bajom. Pasztilla 2018. augusztus 26., 21:03 (CEST)

Úgy látom, @Karmela: tette be a keresőkérdéseket a sablonba. Talán meg lehet adni neki az esélyt a reagálásra. Pasztilla 2018. augusztus 26., 21:10 (CEST)

Maximálisan egyetértek a kiírással. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. augusztus 27., 16:26 (CEST)

  • Jó lenne látni, hogy hogyan is használható a Csigabi által javasolt „haladó paraméterekkel” történő keresés. Ha ez az új metódus közvetlenebb és kézenfekvőbb a réginél, akkor szedjük elő azt, és népszerűsítsük is. A hasonlók keresése eddig ezt a hármat könnyítette meg:
Ezekre a módokra nem volt magától értetődő rátalálni az olvasóknak, egyszerűbb volt az egyértelműsítő lapok alján való kattintás.
Hogyan fest tehát az olvasók számára az újfajta keresés a „haladó paraméterekkel”, ha mondjuk a Széchényi Pál (egyértelműsítő lap)-on alul szereplő kereséseket szeretné kivitelezni?
--Karmela posta 2018. augusztus 27., 22:16 (CEST)
  • Jó lett volna látni, hogy az általam felsorolt (a), (c) és (d) pontra is kapok reagálást. Véleményem szerint az egyértelműsítő lapok egyértelműsítésre szolgálnak, és a kereső funkcióknak nincs rajtuk helye.
  • Az újfajta keresés értelem szerint működik, csak a mezőket kell megfelelően kitölteni. Ennek hatására valóban csak a Széchenyi/Szécsényi Pál kifejezéseket találja meg akár a címben, akár a szövegtörzsben, ellentétben a jelenlegi három keresősorral, amelyek felsorolják az összes Szécsényit Szécsényi Tamástól Szécsényi Ferencnéig, plusz még jó néhány kósza szócikket, például Kő Pált, akinek annyi köze van Szécsényiékhez, hogy Széchenyi-díjat kapott. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2018. augusztus 28., 10:04 (CEST)

Véleményem szerint az egyértelműsítő lap nem kizárólag az egyértelműsítést szolgálja, hanem bizonyos fokig a tájékozódáshoz is hozzájárul. Ha az egyértelműsítő lapon nem szerepel az a személy (földrajzi hely, tárgy vagy fogalom), akkor életszerű, hogy az olvasó tovább próbál keresni immár nem kizárólag csak a címben, hanem a szövegekben is. Nem várható el minden olvasótól, hogy az egyértelműsítő lapon nem talált név (kifejezés stb.) további keresésére szolgáló lehetőségeket tudja. Ezért szerintem nagyon hasznos (néhányszor használtam én magam is) az egyértelműsítő lapról történő közvetlen keresés. Én inkább azt javaslom, hogy a harmadik keresési módszer helyett a "haladó paraméterekkel" történő kereséssel azonos keresési lehetőség legyen található az egyértelműsítő lapon. Akár az eddigi link helyett egy linkkel a haladó paraméterekkel lehetővé tevő keresőlapra. – Dodi123 vita 2018. augusztus 28., 13:31 (CEST)

Én mondjuk szoktam néha használni. Igazán nem érzem, hogy több hátránya lenne, mint előnye. Egyszerűen elérhetővé teszi a keresést, és szerintem ilyen oldalakra elsősorban azok "tévednek" akik kevésbé járatosak a wiki használatában.

Van még egy speciális eset, amikor még figyelemfelkeltő is: ha pl. két különböző írásmódnak közös egyértelműsítő lapja van, amilyen pl. a Pannonia / Pannónia. Felhívja a figyelmet az eltérő írásmódra, ami keresőben is eltérő eredmény ad. JSoos vita 2018. augusztus 28., 17:38 (CEST)

Symbol support vote.svg támogatom Nincs értelme a hasonlók keresésének. Gyimhu vita 2018. augusztus 30., 02:54 (CEST)

  • Symbol keep vote.svg maradjon A keresőlinkek egyik kimondott célja volt visszaszorítani azt a jelenséget, hogy tücsköt-bogarat rágyűjtöttek az egyértlapra. Azóta ha elburjánzó lista keletkezik, a keresőlinkekre hivatkozva töröljük őket, ki is ritkultak.
Egy másik cél lenne, hogy az olvasóknak segítsen olyankor, amikor az egyértelműsítő lapon nem találja az általa keresett helyet. Ilyen segítséget továbbra is érdemes nyújtani. Ha ez a segítség más formában jobb, be kéne mutatni, és azzal élni.
(Egy zárójeles megjegyzés az indokok a) pontjához: A három keresőlink elhelyezésére tett javaslat 2015 november 3-án került ki a nyelvi kocsmafalra, tehát oda, ahol az egyértelműsítő lapok témája otthonos. Megjegyzéseivel segített csiszolni a kialakításán@Hkoala, Máté, Winston, Puskás Zoli, Wikizoli, Sphenodon, Einstein2 és Hidaspal. Visszautasítás nem jött a 17 nap alatt, mialatt kint volt a kocsmafalon, ami után a szakasz átkerült az archívumba. Most, immáron 2018-ban, bizarrnak érzem azt az első helyen, kiemelten felhozott törlési indokot, miszerint titokban és önkényesen történt a sablon kiegészítése.)
--Karmela posta 2018. szeptember 2., 21:46 (CEST)
@Karmela: "Azóta ha elburjánzó lista keletkezik, a keresőlinkekre hivatkozva töröljük őket, ki is ritkultak." Erre tudnál adni példákat? Sokat foglalkozom egyért lapokkal, de én ilyenekkel nem találkoztam és a leírás a WP:EGYÉRT-ben elég alap a felesleges sorok törlése. Kérlek, hogy mutass egy példát, amikor erre hivatkozva történt törlés az oldalról. - Csurla vita 2018. szeptember 16., 19:08 (CEST)
Már megbocsáss @Csurla:, de nincs kedvem példakeresgéléssel tölteni az időmet, de ha magad akarsz keresni ilyet, a sablon bevezetése táján nézelődj, amikor az elburjánzott lapokra koncentráltunk. Magam azonban jobb szeretnék előre nézni, hátha érkezik még a felhozott konkrét problémák javítására is javaslat, jobb lehetőség a hasonló lapok keresésére amit felajánlhatnánk az olvasóknak, vagy ha ilyen nem akad, akkor hogyan tehetnénk a sablont tetszetősebbé, hogyan foghatnánk a bennelevőket tömörebbre. --Karmela posta 2018. szeptember 16., 19:34 (CEST)
@Karmela: Köszi. Ezzel meggyőztél, hogyha valaha volt is haszna, akkor mára nincs. Symbol support vote.svg támogatom a törlést. - Csurla vita 2018. szeptember 16., 19:48 (CEST)
  • Symbol support vote.svg támogatom haszontalannak tartom, feleslegesen dúsítja az oldalt. – Burumbátor Súgd ide! 2018. szeptember 5., 17:55 (CEST)
  • Symbol keep vote.svg maradjon Nagyon ritkán használtam, de nem zavar. Nyugodtan maradhat. Wikizoli vita
  • Symbol support vote.svg támogatom a törlését, még én sem használtam eddig. WikimakerXDRebel Alliance logo.svgvita 2018. szeptember 5., 21:34 (CEST)
  • Symbol delete vote.svg törlendő, jelen formájában semmi értelme nincs (a 3. linknek lenne, ha valóban kikeresne minden cikket, amelyben említik Szűcs Évát, de jelen állapotában kikeres mindent, amiben a „Szűcs” vagy az „Éva” név szerepel…) Alensha 2018. szeptember 6., 18:49 (CEST)
  • Symbol keep vote.svg maradjon A korábban leírt indoklásom alapján. – Dodi123 vita 2018. szeptember 6., 23:15 (CEST)
  • Symbol support vote.svg támogatom, Symbol delete vote.svg törlendő, értelmetlen. – VargaA vita 2018. szeptember 16., 19:44 (CEST)
  • Symbol support vote.svg támogatom a törlését, sosem használtam. – Porrimaeszmecsere 2018. szeptember 16., 21:29 (CEST)
  • Symbol keep vote.svg maradjon Ártani nem használ JSoos vita 2018. szeptember 17., 13:31 (CEST)
  • ( ) A véleményemet szeretném elmondani. A vitában nem akarok formálisan állást foglalni, mert túl pici nyuszinak érzem magam hozzá. (Nem nagyon volt alkalmam a Wikipédiás közéletben részt venni, és különben is, ide nem tartozó okokból, elég lagymatagon szerkesztek. Meg egyáltalán: azzal sem vagyok tisztában, hogy szavazhatok-e ezen a helyen.)
Ellenben az nagyon fölizgatott, hogy hol is lehetne az újfajta, fejlett keresés haladó paraméterekkel szolgáltatásait igénybe venni. Némi keresgéléssel arra jutottam, hogy ez az ajánlott szolgáltatás egyáltalán nem tekinthető közkincsnek. A béta szolgáltatások bekapcsolása után, egy ijesztő, részben angol környezetben lehet használni. Ez lenne a gyakorlatlan felhasználó támasza a most törölni kívánt lehetőséggel szemben?
De rendben van, tegyük fel, hogy elég bátor vagyok kipróbálni. De akkor jó lenne, ha Gárdonyi Zoltán nevének keresésére nem jönne be már az első oldalon Pálfi Zoltán színész, az egri Gárdonyi Géza színház tagja!
Mielőtt még kioktatnának, hogy van ám a pontosan ennek " ... " a szövegnek a keresése rovat is. Hát pontosan ettől lettem ideges. Érdekelt ugyanis, hogy az Magyar Harcosok Bajtársi Közössége szócikk egy hivatkozásában elromlott linkhez hasonló hány helyen fordul még elő a Wikipédián. (Baráth Magdolna: Támogatni vagy bomlasztani? című írása a http://www.betekinto.hu/2011_3_barath alől elkerült más címre, átszervezték a forrást.) Rákerestem hát az ajánlott módon a www.betekinto.hu-ra, és kiderült, hogy állítólag három helyen. Igen ám, de ezek között nem szerepel az, ahol eredetileg felfedeztem a problémát! A szövegkörnyezetekben nem látok eltérést, http-vel, www-vel, egyszeres szögletes zárójelek közt szerepelnek a szövegek. A tanulságot ki-ki magának vonja le. Én csak hümmügni fogok.
Egész más. (Vagy nem is más.) Az egyértelműsítő lapokon nem érzem feleslegesnek a tücskök és bogarak feltüntetését. Előfordul ugyanis, hogy ott lehet adatokat közölni! Nézzétek meg például a Borbély Sándor lapot, öt személy van felsorolva, ezek közül kettő is piros linkkel. Nem vagyok benne biztos, hogy egyikük is ki fog érdemelni önálló szócikket hamarosan. Viszont a születési és elhalálozási dátumát így hozni tudjuk az illetőknek, ez is hasznos lehet valakinek. – Garamond vita 2018. szeptember 17., 16:19 (CEST)

Symbol support vote.svg támogatom, Symbol delete vote.svg törlendő, a keresőmotor nem igazán hatékony, a releváns találatoknak úgyis szerepelnie kell az egyértlapon, az irreleváns, az egyértlapnak önmagára mutató találatok meg feleslegesek. --PallertiLapin.svgthe cave of Caerbannog 2018. szeptember 21., 09:20 (CEST)

A véleménynyilvánításra több mint egy hónap állt rendelkezésre, az utóbbi tíz napban nem érkezett hozzászólás a javaslathoz. Az eddig hozzászólók többsége viszont nem szeretné/nem kívánja/nem használja a keresőfunkciókat, amik egyébként is kétséges eredményeket nyújtanak. Mivel a csaknem tízezer oldalt változtatását eredményező módosítást nem előzte meg a közösség véleményét kikérő szabályos szavazás, a keresősorokat törlöm. Ha valaki mégis úgy vélné, hogy ezek elengedhetetlen szolgáltatást nyújtanak, akkor módjában áll szabályos szavazáson kérni a közösség véleményét. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2018. október 3., 19:39 (CEST)

Nem értek egyet a véleményeddel. A WP:SZI értelmében legalább 10 támogató szavazat szükséges. Itt nem tudtam annyit összeszámolni. Az, hogy a korábbi változtatást nem előzte meg szabályos szavazás, azt szerintem akkor kellett volna szóvá tenni. Egy olyan esetben, amely már régóta működik, "kvázi" elfogadottá vált, a jelenlegi helyzet megváltoztatását kellene szabályosan megszavaztatni. Ha itt, akkor itt, ha a szavazás lapján, akkor ott, de mindenképpen szükséges lenne a minimális támogatás ahhoz, hogy a változtatásra sor kerüljön. – Dodi123 vita 2018. október 3., 22:09 (CEST)

Csigabi írta, hogy nem használja. Csurla szerint törölhető. Porrima sose használta. Palotabarát szintén. Hufi egyetért a kiírással. Gyimhu szerint nincs értelme. Burum, Wikimaker, Alensha, VargaA, Pallerti szerint törlendő. Ez 11 fő.

Pasztilla néha használta, bár nem tartja tökéletesnek. Karmela szerint maradjon. Dodi123 szerint legyen. JSoos néha használta. Wikizoli szerint maradjon. Garamondnál nem teljesen értem. Ez 6 fő.

Tulajdonképpen elég nagy többség volt a törlés mellett, a 10 mindenképpen megvolt. Alensha 2018. október 3., 22:35 (CEST)

Az, hogy valaki nem használta, nem jelenti azt, hogy egyet is ért a törléssel. Ez inkább tartózkodásnak tekinthető. Így szerintem 8-6, de legrosszabb esetben is 8-4. Ezt én nem érzem elég nagy többségnek. A 10 egyértelműen mellette szavazat semmiképpen nincs meg. – Dodi123 vita 2018. október 3., 23:28 (CEST)

Matek:

  1. Csigabi
  2. Csurla
  3. Hungarikusz Firkász
  4. Gyimhu
  5. Burumbátor
  6. Wikimaker
  7. Alensha
  8. VargaA
  9. Porrima
  10. Pallerti
Jó éjszakát! – Csurla vita 2018. október 3., 23:53 (CEST)

Ez akkor 10–6 a kiíróval és egy számlálásnál nem látható támogatással? Elég necces. Én ilyen esetben a rendes szavazás kiírását támogatnám. – Dodi123 vita 2018. október 4., 00:42 (CEST)

Dodi, eddig nem szóltam hozzá, mert nem volt fontos számomra a kérdés, de most úgy érzem, hogy provokálsz bennünket. Engem személy szerint megnyugtatna, ha a közelmúlt eseményei után egy jó ideig nem próbálnál szavazásokat menedzselni, értékelni és a szavazási irányelvet (mindig a magad javára) értelmezgetni. Azt mondod, hogy a szavazás nélküli bekerülés miatt akkor kellett volna szólni, és most már hallgasson mindenki, de ennek a megbeszélésnek a kimeneteléhez te szept. 21. óta nem szóltál hozzá, és most a lezárás után hirtelen mégis meg akarod változtatni? Megkérdőjelezed a kiíró véleményét, azért emelted ki, hogy a kiíróval? Neked nem sikerült megszámlálni azt a tíz támogatást, amit többünknek igen (visszakerestem mind a tízet), és ezért nevezed az egyiket nem láthatónak? Ez pont úgy néz ki, mintha hitelteleníteni akarnád a szavazatok egy részét, és azt sugallnád, hogy ez a tíz nem is igazán tíz. Nemrég az adatvédelmi biztosok kapcsán körömszakadtáig ragaszkodtál hozzá, hogy egy irányelvi súlyú kérdésben a kocsmafalon rendezett zsebszavazás tíz igennel teljesen érvényesnek számított, most pedig egy sokkal kisebb jelentőségű kérdésben megkérdőjelezel tíz támogatást majdnem két héttel az utolsó beérkezése után? Miért kevered folyton a málnaszőrt? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 4., 08:32 (CEST)

Szerintem a wikipédiát nem magunknak, a szerkesztőknek készítjük, hanem a szélesebb közönségnek. Engem nem zavar különösebben, ha lekerülnek az egyértelműsítő lapokról a keresési lehetőségek, mert én ismerem a módját az összetett kereséseknek. A "mezei" wikipédiahasználó számára viszont az a lehetőség nem olyan egyértelmű. Nekik nyújtott segítséget a közvetlenül elérhető keresési lehetőségek közül legalábbis az első kettő. A harmadik valóban nem sokat ér.
A vádadat határozottan visszautasítom. Ha valaki elfogultan viszonyul a szavazási irányelvekhez, azok éppen azok, akik ezt most túlnyomó többség által elfogadottnak nyilvánítják. A 10 szavazat itt most valóban megvan, ezért én elfogadom a szavazás eredményét. Ugyanakkor a 10 szavazat annál a másik, általad említett szavazásnál is megvolt, amit később nem tekintettetek a közösség véleményének, mert hogy nem a "hivatalos szavazási lapon történt a szavazás. Ennyit erről. Csak gondolkodjatok el egy kicsit, ki kelti a feszültséget, és legfőképpen azon, hogy mi szolgálja a wikipédia érdekeit. Ezt erre és a korábbi vitára is értem. – Dodi123 vita 2018. október 4., 11:28 (CEST)

Csak adalékként: ezen a szavazáson 12 mellette és 2 ellenszavazat volt. Ennek az elfogadását később többen vitatták, mert a hozzászólásokban több ellenvélemény hangzott el. Most 10 mellette, 6 ellene és 3 tartózkodásnak nevezhető véleménynyilvánítás volt. Ezért nevezem ezt a szavazást neccesnek. – Dodi123 vita 2018. október 4., 12:26 (CEST)

Pontosan ki használta itt a „túlnyomó többség által elfogadott” vagy ezzel lényegében egyenértékű kifejezést? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 4., 12:59 (CEST)