Koroknay Géza

(1948–2012) magyar színész
(Koroknai Géza szócikkből átirányítva)

Koroknay Géza (vezetékneve egyes forrásokban: Koroknai) (Budapest, 1948. szeptember 29. – Budapest, 2013. január 2.[2]) magyar színművész, szinkronszínész.

Koroknay Géza
Koroknay Géza 2010-ben
Koroknay Géza 2010-ben
Született1948. szeptember 29.
Budapest
Elhunyt2013. január 2. (64 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaKoroknay Simon Eszter
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1972)
Színészi pályafutása
Aktív évek1972–2012
Tevékenységszínész

A Wikimédia Commons tartalmaz Koroknay Géza témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1972-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és a Miskolci Nemzeti Színház társulatához szerződött. 1974–1976 a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1976-tól kezdve a Pannónia Filmstúdió, majd az átalakulás után a Magyar Szinkron és Videó Vállalat munkatársa lett. Azóta számos film és tévésorozat szereplőinek kölcsönözte hangját, és kisebb szerepeket vállalt sorozatokban. Számtalan alkalommal lehetett hallani a hangját dokumentumfilmek narrátoraként, valamint reklámfilmekben és különböző reklámanyagokban. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt.

Korábban a Hallmark és a National Geographic csatornahangja volt. 1999–2001 között a Klubrádió állomáshangja (station voice) volt.

Színházi szerepeiből szerkesztés

Filmjei szerkesztés

Rajzfilmek

Szinkronszerepei szerkesztés

Filmek szerkesztés

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
? A megtalált lány Loi úr Duy Khoi 1979
Csodatévő szent[3] José atya Fúlvio Stefanini 1985
Goro kutya kalandjai
1931 Éljen a szabadság! 1983
1933 Csókszüret Raymond, taxis Raymond Cordy
Lady egy napra 1994
1934 Toni Albert Max Dalban 1982
1935 Botrány az operában Pincér 1978
Charlie Chan Párizsban Max Corday Erik Rhodes 1988
Eladó kísértet 1979[4]
1936 Ami még jön Pippa Passworthy Edward Chapman 1994
Charlie Chan az operában Őr a gyógyintézetben 1986
Éjjeli menedékhely Wasska Pepel Jean Gabin
Rembrandt (1. magyar szinkron) Fabrizius Edward Chapman 1981
Rómeó és Júlia (2. magyar szinkron) Peter, Júlia dajkájának szolgája Andy Devine 1978
1937 A nagy ábránd[5]
1938 Londoni randevú Boris, hoteligazgató Emile Boreo 1984
1939 Asszonylázadás Jack Tyndall Jack Carson 1980
Játékszabály (2. magyar szinkron) Marceau, az orvvadász Julien Carette 1982
Stan és Pan az idegenlégióban (2. magyar szinkron) Oliver Hardy 1994
1940 A nagy sztori (2. magyar szinkron) Fred, a polgármester Clarence Kolb 1996
Boszorkánykonyha John Jones Joel McCrea 1984
Rajongás (1. magyar szinkron) 1990
Santa Fé ösvény (2. magyar szinkron) Rader Van Heflin 1998
1941 A máltai sólyom Tom Polhaus nyomozó Ward Bond 1981
Nagyágyúk Oliver Hardy 1986
Szőke szélvész Peagram professzor, történész Aubrey Mather 2007
1942 A sátán követei (2. magyar szinkron) Gilles Alain Cuny 1984
Tarzan 06.: Tarzan New Yorkban (1. magyar szinkron) Londiner Dudley Dickerson 1980
1943 Frankenstein és a vérfarkas A farkasember Lon Chaney, Jr. 2004
Kétszemélyes nagyzenekar (1. magyar szinkron) 1980
Stan és Pan, a táncmesterek (2. magyar szinkron) 2001
Szahara 1981
1944 A gyermekek figyelnek bennünket Doktor Mario Gallina 1997
Mentőcsónak (1. magyar szinkron) 1980
Szegények és gazdagok (2. magyar szinkron) Renard felügyelő Dan Seymour 1981
1945 A délvidéki Tim Charles Kemper 1994
Drakula háza Lawrence Talbot Lon Chaney, Jr. 2004
1946 Az élet csodaszép (első-két magyar szinkron) Ernie Bishop Frank Faylen 1985
Billy Bailey, George nagybátyja Thomas Mitchell 1995
Fiúk a rács mögött 2006
1947 A sanghaji asszony 1981
Egy ember lemarad 1998
Kedélyes társbérlet Rendőr Jan Pivec 1983
1948 Apacserőd Kirby York kapitány John Wayne 1993
1949 Milliomos úr szerelmes[6] 1982
Néma barikád Cetar Robert Vrchota
1950 A 73-as winchester Jack Riker John Alexander 1980
A légihíd Henry „Hank” Kowalski Paul Douglas 2002
Aszfaltdzsungel Kötekedő vendég a bisztróban 1979
Cyrano de Bergerac Montfleury Arthur Blake
Egy szerelem története Carloni, a nyomozó Gino Rossi 1997
Három kis szó Charlie Kope Keenan Wynn 2006
Kincses sziget (1. magyar szinkron) Israel Hands Geoffrey Keen 1993
1951 A tiltott Krisztus A sekrestyés Gino Cervi 1999
Jó napot, elefánt! Rendőr #2 1978
1952 A földkerekség legnagyobb show-ja 1986[7]
A vasárnap hősei Carlo, Carolina néni unokaöcce Gianni Cavalieri 1994
Hölgy kaméliák nélkül Pietras 1981
Hűtlen asszonyok (2. magyar szinkron) Osvaldo Dal Prà Pierre Cressoy 1979
Jack és a paszulyszár (1. magyar szinkron) Patrik, a hársfa (hang) Arthur Shields 1996
1953 A 17-es fogolytábor (1. magyar szinkron) Hoffman őrmester Richard Erdman 1982[8]
Angyalarc Mr. Miller Robert Gist 1995
Az urak a szőkéket szeretik Bírósági jegyző Max Willenz 1991
Egymillió fontos bankjegy (2. magyar szinkron) Riporter Hugh Griffith 1988
Mesélő (hang)
Elsőszámú közellenség (2. magyar szinkron) Rab a börtönben 1981[9]
Meggyónom (1. magyar szinkron) George Boran 1984
Mogambo 1997
Római vakáció (2. magyar szinkron) Hírolvasó (hang) Art Gilmore 1998
Vadnyugati vadorzók 2002
1954 Az utolsó akció Angelo Fraiser Lino Ventura 1986[10]
Kár, hogy bestia (2. magyar szinkron) Taxisofőr #2 1979
Keresztre feszített szerelmesek Mohei Haszegava Kazuo 1983
Musztángok völgye Del Rockwell Joel McCrea 2002
1955 A félelem órái (első-két magyar szinkron) Chuck Wright Gig Young 1981
Sam Kobish Robert Middleton 1999
A nagy hadgyakorlat (1. magyar szinkron) Victor Duverger Jean Desailly 1980
A pillanat embere Delegált 1994[11]
A világ legszebb asszonya Silvani Gino Sinimberghi 1980
Betörő az albérlőm (3. magyar szinkron) One-Round / „Mr. Lawson” Danny Green 2005
Hétköznapi tragédia (3. magyar szinkron) Gigi Liverani Saro Urzì 1997
Művészpánik Mr. Murdock Eddie Mayehoff 2003
1956 80 nap alatt a Föld körül (2. magyar szinkron) Szolga Peter Lorre 1989
A tévedés áldozata (1. magyar szinkron) Gene Conforti Nehemiah Persoff 1984
Anasztázia 1997
Forró hegyek 1979
Gyilkosság 2002
Halál a kertben Lizardi atya Michel Piccoli 1980
Hatok bandája 2000
Ilyen a boksz 2002
1957 A meztelen igazság (1. magyar szinkron) Sonny MacGregor Peter Sellers 1983
Délutáni szerelem (3. magyar szinkron) Monsieur X John McGiver 2012
Híd a Kwai folyón (1. magyar szinkron) Chapman 1989
Maigret csapdát állít Lagrume Olivier Hussenot 1999
Megmentettem az életemet Fényképész Louis Massis 1982
Robinson nem halhat meg 1996
1958 Az árban Benoît René Lefèvre 1984
Én és a tábornok (2. magyar szinkron) Jean-Claude André Maranne 1979
Hajtóvadászat Primo, kerületi seriff Ken Scott 2001
Hosszú, forró nyár 1991
Külön asztalok (2. magyar szinkron) Angus Pollock őrnagy David Niven 2005
Macska a forró bádogtetőn (2. magyar szinkron) Big Daddy Pollitt Burl Ives 2001
Mondvacsinált cowboy 2003
Nagy Heródes 2002
1959 A púpos (2. magyar szinkron) Peyrolles Jean Le Poulain 2007
Az akasztófa (1. magyar szinkron) Frenchy Plante Karl Malden 1985
Az énekes csavargó Turi La Rosa Domenico Modugno 1980
Az ordító egér (2. magyar szinkron) Cobbley Monte Landis 1983
Cowboyháború 1980
Éjszakai vonat Staszek Zbigniew Cybulski 1985
El Paóban nő a láz (2. magyar szinkron) Miniszter 1993
Különös találkozás (2. magyar szinkron) Julien Simoneau Bernard Blier 1984
Rio Bravo (1. magyar szinkron)[12] 1980
Utazás a Föld középpontja felé
Zsebtolvaj Jacques Pierre Leymarie 1986
1960 A dicső tizenegy Spyros Acebos Akim Tamiroff 2006
A préri rózsája Sam Pierce George Mathews 2001
Dr. Faustot elvitte az ördög Dr. Wagner Rudolf Hrušínský 1985
Egy asszony meg a lánya (2. magyar szinkron) 1981
Matróz a rakétában (1. magyar szinkron) Mr. Knowles David Lodge 1995
Mindenki haza (2. magyar szinkron) Sofőr 1982[13]
Moderato Cantabile 1987
Ragyogó napfény (1. magyar szinkron) 1981
Rutledge őrmester
1961 A félszemű Jack (1. magyar szinkron) Bob Amory Ben Johnson 1994
A szórakozott professzor Játékvezető a kosármeccsen Alan Carney 1992
Aki megölte Liberty Valance-t (2. magyar szinkron) Liberty Valance Lee Marvin 2000
Barabás (1. magyar szinkron) 1989
Egy maroknyi csoda (1. magyar szinkron) 1985
El Cid (1. magyar szinkron) Ben Yussuf Herbert Lom 1986
Gonosz játékok Milan Reginald Kernan 1990
Jó fiú és rossz fiú Jake Cutter kapitány John Wayne 2001
Kék Hawaii (első-két magyar szinkron) 1987
Fred Gates Roland Winters 1999
Találkozás az ördöggel Jack, pilóta Jean-Pierre Aumont 1979[14]
1962 A hét dada (2. magyar szinkron) Volosin Valentyin Zubkov 1987
A leghosszabb nap (első-két magyar szinkron) A Királyi Légierő pilótája a repülőbázison Donald Houston 1990
Norman Cota dandártábornok Robert Mitchum 2001
Arábiai Lawrence (2. magyar szinkron) Jackson Bentley Arthur Kennedy 1993
Forróság Abakir Gyurajev Nurmuhan Zsanturin 1979
Jeanne d'Arc pere 1986[15]
Lázadás a Bountyn (1. magyar szinkron) Michael Byrne Chips Rafferty 1980
Lázadó hajó 1982
Napfogyatkozás (1. magyar szinkron) 1979[16]
Párizs rejtelmei 1982
Ragadozók (2. magyar szinkron) Dr. Soames Ewan Roberts 1996
1963 A fekete tulipán 1980
A nagy szökés (2. magyar szinkron) Von Luger táborparancsnok Hannes Messemer 2003
James Bond 02.: Oroszországból szeretettel (1. magyar szinkron) Donovan „Red” Grant Robert Shaw 1997
Két pár texasi (1. magyar szinkron) Könyvelő 1983
Méhkirálynő (2. magyar szinkron) 1980
Szemet szemért (2. magyar szinkron) 1979
1964 A cirkusz világa (1. magyar szinkron) Aldo Alfredo Richard Conte 1988
A Római Birodalom bukása Római tiszt 1987[17]
A titokzatos Schut (2. magyar szinkron) 2007
Az akasztófa árnyékában 2001
Fantomas Biciklis csendőr az utcán
Motoros rendőr
1983
Folytassa, Kleo! (2. magyar szinkron) Alacsony hírvivő Ian Wilson 1986
Gyilkosság 1985
Körbe-körbe (1. magyar szinkron) Georges Claude Giraud 1981
Zulu 2002
1965 A hét aranyember Alfonso, a spanyol Manuel Zarzo 1981
A napernyő Enrico Marletti Enrico Maria Salerno 2006
A napisten piramisa (2. és 3. magyar szinkron) 1993
Don Pedro Arbellez Hans Nielsen 2004
A vad Kurdisztánon át Ingdzsa nagybátyja Kurt Waitzmann 2007
Az aztékok kincse (3. magyar szinkron) Don Pedro Arbellez Hans Nielsen
Az elrabolt expresszvonat (első-két magyar szinkron) Oriani százados Sergio Fantoni 1988
Bostick őrmester Brad Dexter 2001
Az ügyefogyott (2. magyar szinkron) Főfelügyelő 1997
Bűntény a leányiskolában (2. magyar szinkron) Bartos Petr Kostka 1989[18]
Cat Ballou legendája (1. magyar szinkron) Jed Dwayne Hickman 1980
Egy lyukas dollár McCoy nagydarab embere 1991
Fantomas visszatér Fantomas másik embere Eric Vasberg 1983[19]
Komplexusok (2. magyar szinkron) Gildo Beozi professzor Ugo Tognazzi 1982
Különös szívesség 1979
Nehézfiúk Laurent Lino Ventura 1991
1966 A hét mesterlövész visszatér (1. magyar szinkron) Luis Delgado Virgilio Teixeira 1982[20]
Becsületbeli ügy (2. magyar szinkron) Egidio Porcu Franco Fabrizi 1981
Dollár-trilógia 3.: A Jó, a Rossz és a Csúf (1. magyar szinkron) Pardue, a hoteltualjdonos Jesús Guzmán 1985
A tábornokok éjszakája Otto Kopkie őrmester Nigel Stock 1983
Egy ember az örökkévalóságnak (2. magyar szinkron) Matthew Colin Blakely 1989
Elcserélt küldemények Nyomozó Tony Hancock 1983
Elza, a vadon szülötte (hangalámondás) George Adamson Bill Travers 1989
Fantasztikus utazás Bill Owens kapitány William Redfield 1983
Főnök inkognitóban
Kaland Mexikóban 1999
Ki akarja megölni Jessie-t? Rózsika másik kollégája 1983
Párbaj alkonyatkor 1978
Sógorom, a zugügyvéd (3. magyar szinkron) Willie Gingrich Walter Matthau 2002
Szakadt függöny Férfi a repülőn 1994
1967 A legyőzhetetlen Angélique 1995
A piszkos tizenkettő Blake Terry Richards 1983
A szamuráj Szőke gengszter
A tolvaj (1. magyar szinkron) Felix La Margelle atya Julien Guiomar 2000
Esküvő istenigazából (2. magyar szinkron) Tanácselnök Jan Libícek 1983
Hidegvérrel Alvin Dewey John Forsyth 2002
Mindenkinek a magáét Salvatore, taxis 1989
Nyugodjanak békében Burt Franco Citti 1981
Őfelsége kalóza 2003
Producerek (2. magyar szinkron) Max Bialystock Zero Mostel 2000
Rabold el az aranyat! Lomax Kirk Douglas 2003
Rita, a vadnyugat réme (1. magyar szinkron) Zoco Romano Puppo 1990
Week End 1994
1968 A kicsi kocsi kalandjai (1. magyar szinkron) Tennessee Steinmetz Buddy Hackett 1979[21]
A majmok bolygója (2. magyar szinkron) Dodge Jeff Burton 2002
Az Angyal – VI/15-16. rész: Az Angyal vérbosszúja 1-2. (2. magyar szinkron) Őrnagy Alex Scott 1978
Charly – Virágot Algernonnak (2. magyar szinkron) 1990
Coogan blöffje Taxisofőr Louis Zorich 1994
Hurrá, van seriffünk! (1. magyar szinkron) Jason McCullough James Garner 1984
Kémek a Sasfészekben Harrod őrmester Brook Williams 1988
Különleges történetek (1. magyar szinkron) 1994
Lopakodó hold (1. magyar szinkron) Nick Tana Robert Forster 1980
Magányos vadász a szív Brannon Hubert Harper 1990
Majd a Leontine! 1982
Modern Monte Cristo (2. magyar szinkron) 1979
Tepepa, a hős bitang Cascorro ezredes Orson Welles 2003
Zebra kutatóbázis James Ferraday parancsnok Rock Hudson 1995
1969 A nagy zsákmány (2. magyar szinkron) 1986[22]
A tréfa Pavel Zemánek Luděk Munzar 1992
Anna ezer napja (2. magyar szinkron) Kingston Esmond Knight 2003
Azon a bizonyos napon 1996
Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1. magyar szinkron) 1986[23]
Fesd át a kocsid! Jacob Woodling John Mitchum 1993
Fogd a pénzt és fuss! Bankpénztáros 1982[24]
Frank Mannata igaz története Charlie Romero Ricardo Palacios 1985
Győzni Indianapolisban (2. magyar szinkron) 1994
Heves jeges Loriebat professzor Michael Lonsdale 1990
Királyi harc a Napért (2. magyar szinkron) Valverde Andrew Keir 2002
Levél a Kremlbe Bresnavitch Orson Welles 2005
Mackenna aranya (1. magyar szinkron)[25] Colorado Omar Sharif 1987[26]
Megegyezés Charles John Randolph Jones 1980
Mi történt Alice nénivel? (1. magyar szinkron) Mike Darrah Robert Fuller 1985
Óh, az a csodálatos háború! (2. magyar szinkron) Sir Edward Grey Ralph Richardson 2000
Topáz (első-két magyar szinkron) Amerikai tisztviselő Lew Brown 1997
Rico Parra John Vernon 2007
Vad banda Mapache tábornok Emilio Fernández 1985[27]
1970 A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl… csak fecseg (2. magyar szinkron) Részvétet nyílvánító férfi 1982
A szórakozott Figuer Claude Evrard 1983
A tábornok (2. magyar szinkron) Walter Bedell Smith tábornagy Edward Binns 1996
A vörös kör (1. magyar szinkron) Paul, Rico embere Jean-Pierre Janic 1986[28]
Az ügyvéd (2. magyar szinkron) Tony Petrocelli Barry Newman 1980
Claire térde (1. magyar szinkron) Jerome Jean-Claude Brialy 1993
Eper és vér Dr. Benton Israel Horovitz 1980
Guberálók Az öreg Du Antonio Lunardi 1981
Hideg veríték (2. magyar szinkron) Whitey / Vermont Michel Constantin 1992
Kelly hősei Petuko Perry Lopez 1984
Ned Kelly (1. magyar szinkron) Baumgarten Moshe Kedem 1997
Könyvelő a pácban 2007
Mr. Jerico Wally Marty Allen 1984
Nem lehetsz mindig győztes Amerikai őrnagy John Alderson 1988
Rio Lobo (2. magyar szinkron) Rio Lobo-i seriffhelyettes Jim Davis 1993
Robin Hood, a tüzes íjász (1. magyar szinkron) Ítélethirdető 1989
Tora! Tora! Tora! Bratton alezredes E. G. Marshall 2001
Törvénysértő seriff Hunnicutt Charles Durning 1978
1971 A bűnügyi nyomozó Szeva Grinyevics Sztanyiszlav Borodokin 1972
A férfi, akinek meg kell halnia Dr. Fergusson Klaus Bamberg 1983
Adós, fizess! Giambattista Ranteghin Gastone Moschin 2004
Bohózat lőporral Csapos 1982
Dekameron Gyóntató pap Giuseppe Zigaina 2002
Egy lány Chicagóban[29] 1981
Folytassa, ahogy tetszik! (1. magyar szinkron) Bernie Hulke Bernard Bresslaw
Folytassa, Henry! (1. magyar szinkron) Sir Thomas Julian Holloway
Bidet Gertan Klauber
Hark, a vonatrabló (2. magyar szinkron) Timothy Xavier Nolan John Vernon 2002
Hirtelen egyedül Larry Hackett Hal Holbrook 1983
Hullajó hullajelölt Adrien Colas Guy Tréjan 2007
Hulot úr közlekedik Marcel, a teherautósöfőr Marcel Fraval 1988
Játszd le nekem a Mistyt! Dave Clint Eastwood 1996
Kakaskodó kakasfogó Albert Michel Galabru 1986
Kalózok háborúja (2. magyar szinkron) Montbar kapitány Luciano Pigozzi 1992
Mária, a skótok királynője (2. magyar szinkron) Huntly Brian Coburn 1979
Minden lében két kanál – 2. rész: A Napóleon arany (2. magyar szinkron) Vernier Michael McStay 1984
Minden lében két kanál – 5. rész: Vezércsel (3. magyar szinkron) Blanchard felügyelő Paul Whitsun-Jones 1997
Minden lében két kanál – 6. rész: Történelmi pillanat (2. magyar szinkron) TV-riporter David Rees
Minden lében két kanál – 15. rész: Rizikófaktor (3. magyar szinkron) Anderson John Bay
Piszkos Harry 1.: Piszkos Harry (1. magyar szinkron) „Piszkos” Harry Callahan felügyelő Clint Eastwood 1993
Száguldás a semmibe J. Hovah Severn Darden 1980
Szélhámozók 1993
Vörös nap (1. magyar szinkron) 1986[30]
1972 A jelölt Paul Corliss Michael Lerner 1981
A keresztapa (2. magyar szinkron) Pete Clemenza Richard S. Castellano 1997
A nagy leszámolás 1989
A rendőrség megköszöni (2. magyar szinkron) 1984
Amit tudni akarsz a szexről, de sosem merted megkérdezni (1. magyar szinkron)
Az olasz kártyajáték (1. magyar szinkron) Osvaldo, a temetkezési vállalkozó Ennio Antonelli 1990
Az ötös számú vágóhíd (2. magyar szinkron) 2004
Chato földje (első-két magyar szinkron) Eli Saunders Roland Brand 1979
Jacob Meade Clive Endersby
Jubal Hooker Simon Oakland 2003
És az eső elmos minden nyomot… Rendőr #2 1977[31]
Folytassa, főnővér! (1. magyar szinkron) Mr. Darling Robin Hunter 1981
Mi van, doki?
Mindent bele, fiúk! (1. magyar szinkron) Pilóta, aki a városban beszél Saluddal Carlos Muñoz 1992
Téboly (1. magyar szinkron) Törvényszéki szakértő Drewe Henley 1987
Végtelen éjszaka Jason David Healy 1993
Vigyázat, vadnyugat! (1. magyar szinkron) Patkolókovács 1984
1973 A delfin napja Curtis Mahoney Paul Sorvino 1987
A Sakál napja Narrátor (hang) Barrie Ingham 1981
Charles Calthrop Edward Hardwicke
Amarcord Lovignano gróf Antonino Faà di Bruno 1984
American Graffiti DJ a XERB-ben Wolfman Jack 1993
Az atléták királya Gazenga Roscoe Lee Browne
Digby, a világ legnagyobb kutyája Dr. Jameson Milo O’Shea 1994
Dillinger (1. magyar szinkron) Szépfiú Floyd Steve Kanaly
Eljő a jeges Don Parritt Jeff Bridges 1983
Gyémánt Lady Andy Donald Sutherland
Gyilkosság gondolatban George Drew Richard Johnson 1988
Igen, nénikém… Oswald Carstairs Richard Briers 1986
Ilyenek voltunk 1978
Jákob rabbi kalandjai (1. magyar szinkron) Aziz, Falrész embere Malek Kateb 1990
Kalinyikova doktornő hétköznapjai 1983
Két Balláb az ezredben – avagy hogyan járultam hozzá Hitler bukásához (1. magyar szinkron) Bill Tony Selby 1979
Kétbalkezes jóakaró Gastié-Leroy, Pierre apja Bernard Blier 2010
Kojak és a Marcus – Nelson gyilkosságok (2. magyar szinkron) Dan Corrigan nyomozó Ned Beatty 1993
Mentsük meg a tigrist! 1997
Nevem: Senki (1. magyar szinkron) Törpe Emil Feist 1981
Piedone 1.: Piedone, a zsaru (1. magyar szinkron) Helyszínelő rendőr 1978[32]
Serpico 1989
Sivár vidék Vendég a gazdag ember házánál Terrence Malick 1986[33]
Számláljátok meg a vadnyulakat! Czvetan Ruszef, állatorvos Georgi Ruszev 1997
1974 A keresztapa II. (1. magyar szinkron) Willie Cicci Joe Spinell 1983
A kicsi kocsi újra száguld (1. magyar szinkron) Biztonsági őr a raktárban 1984
A vád: emberölés Don Davies Laurence Luckinbill 1996
Ahol a vörös páfrány nő 2011
Allonzanfan 1989
Az élet dicsérete (2. magyar szinkron) 2006
Az utazás (2. magyar szinkron) 2003
Borsalino és társai 1990
Detektív két tűz között (2. magyar szinkron) Edward M. „Pinky” Farrow David Huddleston 1995
Effi Briest Wüllersdorf Karlheinz Böhm 1994
Godzilla a Mechagodzilla ellen Hajókapitány Szahara Kendzsi
Hajsza a föld alatt (2. magyar szinkron) Frank Correll Dick O’Neill 2000
Hurrikán Lee Jackson Michael Learned 1993
Idegenek között 1977
Kaspar Hauser Kaspar Hauser Bruno Schleinstein 1986
Kínai negyed Tanácsos Noble Willingham 1979
Lenny 2002
Madame Baptiste (2. magyar szinkron) Apa Jean-Marc Bory 1990
Magánbeszélgetés (1. magyar szinkron) 1988
Miért ölnek meg egy bírót? (2. magyar szinkron) Toruzzo, a sofőr Salvatore Moscardini 1989
Monte Cristo grófja 1980[34]
Puha ágyak, kemény csaták (1. magyar szinkron) 1983
Thriller – II/4. rész: Kísértetautó 1988
Thriller – II/7. rész: Írd alá, halál! Mr. Seddon Leon Eagles
Ujjlenyomat nincs Rendőr az irodában
1975 A gyilkosok krémje (1. magyar szinkron) George Hansen Robert Duvall 2005
A harmadik fokozat Borbély 1990
A három megcsúfolt férj 1983[35]
A keselyű három napja (1. magyar szinkron) 1978
A Ribadier-szisztéma Thommereux Alain Feydeau 1982
A vadember Saint-Yves apát Daniel Langlet
Agónia Lazavert doktor Borisz Ivanov
Az ígéret földje (2. magyar szinkron) Kessler Zbigniew Zapasiewicz 2001
Boldogító igen… vagy nem? Lou Springer Paul Sorvino 1988
Derszu Uzala Olentyin Alekszandr Pjatkov 1977
Egy zseni, két haver, egy balek (1. magyar szinkron) 1980[36]
Ellopták a dinoszauruszt (1. magyar szinkron) Grubbs felügyelő Roy Kinnear 1993
Élő erők 1979
Felkavart víz 1977[37]
Házasság női módra Splettströsser Kaspar Eichel 1979
Hester Street Bernstein Mel Howard 1997
Hókirálynő Kai Holm Gärtner 1980
Kamionőrület Duane Haller Slim Pickens 1993
Kánikulai délután (első-két magyar szinkron) 1986
Mulvaney Sully Boyar 2007
Katerina és gyermekei (2. magyar szinkron) Marmeládé Karel Augusta 1992
Menekülés a Boszorkány-hegyre (2. magyar szinkron) Jason O’Day Eddie Albert 2009
Mese a katonáról és a kígyóról Kobold #3 1978
Musztáng Foster Sztaszisz Petronajtyisz
Riki-Tiki-Tévi Bernard Szurendra Szuri 1982[38]
Szöktetés (2. magyar szinkron) Határőr Chalo González 1984
Szuperexpressz Noguchi, vonatirányító a vezérlő központban Szaeki Kakuja 1981[39]
Utcalányok Buszsofőr Burke Byrnes 1980
1976 A Beltrafio szerzője James Sinclair James Shannon 1979
A fekete kalóz (2. magyar szinkron) John-David Olonnaiser Edoardo Faieta 2006
A helyzet komoly, de nem reménytelen Rendőr Pierre Decazes 1984
A kislány, aki az utcánkban lakik Miglioriti, a rendőr Mort Shuman 2009
A magányos futó John Curtis idősen Michael Landon 1991
A Midway-i csata William F. „Bull” Halsey, Jr. altengernagy Robert Mitchum 1999
A régi típus 1980
Anyuci, Balfék és Spuri (1. magyar szinkron) Harry Fishbine Allen Garfield 1993
Az elnök emberei (1. magyar szinkron) 1984
Az ember nem nőhet fel mese nélkül Günter Baumgarten Werner Tietze 1980
Az esőtündér Juhász Fred Delmare 1979
Az inspektor küldetése
Bezárva Gerd Wolfram Weniger 1980
Bolondok májusban Ray Anthony O’Donnell 1979
Csúfak és gonoszak Domizio Francesco Anniballi
Elátkozottak utazása (első-két magyar szinkron) 1987[40]
Bru elnök Fernando Rey 2001
Fekete-fehér színesben 1980
Fekete fülű fehér Bim 1979
Forradás (2. magyar szinkron) Boleslaw, tanácselnök Mariusz Dmochowski 2006
Gondolkodó robotok (1. magyar szinkron) 1980
Gyilkos a tetőn Telefonáló rendőr a kórházban 1986[41]
Harry és Walter New Yorkba megy 1993
Jónás, aki 2000-ben lesz 25 éves Marco Jacques Denis 1983
Macska a forró bádogtetőn 1979
Maraton életre-halálra Eladó az ékszerboltban Harry Goz 1985
Mario és a varázsló Titkár Vlado Durdik 1979
Nincs mit felvennem Herbert Wagner Reinhard Michalke
Retkes verdák rémei Steksz atya Richard Pryor 2006
Szafari expressz (2. magyar szinkron) 2001
Szarvacska-manócska (2. magyar szinkron) Papa Szergej Remizov 1996
Támadás Entebbénél 2001
Taxisofőr (1. magyar szinkron) Magas titkosszolgálati ügynök Richard Higgs 1992
Tízezer dolláros megbízás (1. magyar szinkron) Kluszewski Bob Terhune 1986
Várkastély a Kárpátokban 1981
Vasnyakörv 1978
Zsebpénz (2. magyar szinkron) Monsieur Desmouceaux, Patrick apja René Barnerias 2003
1977 A császár vidéken Jozef Huber káplár Franz Buchrieser 1982
A csipkeverőnő Marylène barátja 1986
A férfi, aki szerette a nőket (2. magyar szinkron) Bertrand kollégája Philippe Lièvre
A híd túl messze van (2. magyar szinkron) Roy Urquhart tábornok Sean Connery 2003
A kertész kutyája Ricardo márki Nyikolaj Karacsencov 1979
A milliomos Józef Mikula Janusz Gajos 1978[42]
A názáreti Jézus 1-4. 1990
A vágy titokzatos tárgya 1979
Alpensaga – 2. rész: A császár vidéken Jozef Huber Huber Franz Buchrieser 1982
Apámuram 1979
Az állat (2. magyar szinkron) 1999
Az együttélés viszontagságai 1981
Az ezüst rejtélye 2000
Az ultimátum 1992
Bátor kapitányok 1987
Csapda 1984
Egy másik férfi, egy másik nő Távírdász William S. Bartman 1979
Elkényeztetettek Bernard Rougerie Michel Piccoli 2000
Evezz egyedül! 1980
Figyelő szemek Lawrence Robin Ellis 1981
Futárszolgálat Költő Jevgenyij Ivanicsev 1979[43]
Hétfőkből álló év 1981
Hogyan filmezik Rozmaringot? 1979
Hölgyem, Isten áldja! Sapkás férfi a színházban 1980
Júlia Sammy John Glover 1979
Kaszkadőrök Stábtag a forgatáson 1978
Konferanszié Lutek Jerzy Stuhr 1991
Mindenkinek a maga keresztje 1978
Most és soha 1990
Országúti bunyós (1. magyar szinkron) Strode őrmester Don Gentry 1992
Őrjöngés Dr. Jim McKeever Charles Durning
Szeresd, vagy hagyd el 1978
Talán jövőre Drobek Josef Hajdučík 1981
Tambari Heinrich Töller Hans-Peter Reinecke 1984
Új szörnyetegek Eminenciás
Pincér
Vittorio Gassman 2000
Vállalom, főnök! Niederle Karel Augusta 1979
Vesszőfutás Ben Shockley Clint Eastwood 1994
Vizsga előtt Iván Igor Kvasa 1980
1978 39 lépcsőfok (első-két magyar szinkron) Marshall Donald Pickering 1985
Sir Walter Bullivant George Baker 1999
A bíróságon ismét találkozunk Jozef Dillinger Otto Schenk 1983
A nagy vonatrablás (1. magyar szinkron) 1981
A rendőrség száma 110 – VIII/1. rész: Holló a hollónak Jürgen Busse Jürgen Zartmann
A szűz és a szörnyeteg A szörnyeteg Vlastimil Harapes
A vadlibák Rafer Janders százados Richard Harris 2011
A XIX. század grúz krónikája A férfi, aki megkötözte Nikót 1984
Akit Buldózernek hívtak Kempfer őrmester másik katonája Claudio Ruffini 1982
Álomasszony Calvert, a pszichológus Stefan Behrens 1984
Az 51-es dosszié 1979
Az Atlantisz urai Daniels kapitány Shane Rimmer 1993
Az emberevő medve Pavel Filimon Szergejev 1981
Az énekes Az énekes Dean Reed 1980
Az inkák aranya Brian Jones Vadim Glowna 1982
Az Olsen-banda 10.: Az Olsen-banda hadba száll (1. magyar szinkron) Sofőr 1985
Az udvaron Morris Joe Grifasi 1994
Bombaper 1983
Buddy Holly története 1987
Cián és az esőcseppek Luca Victor Rebengiuc 1983
Csatár a pácban Langlumey Michel Fortin 1981
Erőpróba Andreas Jungmann Frank Ciazynski
Félelem Felix Manfred Zapatka 1988
Három homályos nap 1983
Hazatérés (1. magyar szinkron) 1980
Hét különleges megbízott Ivan Prokopenko Pavel Remezov 1981
Itt az otthonod! Frank McDermott Michael McGuire 1983
Kakas a kosárban Rudi Stepper Lutz Riemann 1982
Kaliforniai lakosztály Dr. Chauncey Gump Richard Pryor 1980
Karavánok 1989
Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (1. magyar szinkron) Szállodarecepciós 1979
Kolumbusz a Havel folyón Oscar Dieter Wien 1981
Konvoj Férfi a bárban 1979
Lavina Gary 1980
Matthelyzet Hynek Vondráček Luděk Sobota 1983
Meghökkentő mesék – I/4. rész: Áldozati báránycomb (1. magyar szinkron) Jack Nolan őrmester Brian Blessed 1982
Menj a mamához, a papa dolgozik Agnès testvére 1985[44]
Mindenáron vesztes (1. magyar szinkron) Philo Beddoe Clint Eastwood 1993
Nápolyi krimi Rendőrfelügyelő Renato Pozzetto 1985
Olajralépés Martial Gaulard Victor Lanoux 1981[45]
Óvakodj a törpétől (3. magyar szinkron) Coleman kapitány John Hancock 2000
Őrült nők ketrece (1. magyar szinkron) Újságíró Charrier háza előtt
Vendég a mulatóban
1980
Piranha (1. magyar szinkron) 2000
Pokolról pokolra (1. magyar szinkron) 1983
Szerelem és golyók (1. magyar szinkron) 1988
Szerelem és küldetés Latisev Lesz Szergyuk 1987
Találkozás a tél végén Kudrjávij Alekszandr Gyemjanyenko 1984
Természetes halál Gil Weston Barry Bostwick 1983
Végzetes látomások Laura Mars szemével Sal Volpe Frank Adonis 2002
Zenekari próba 1991
1979 A 25 millió fontos váltságdíj Art Webb Philip O’Brien 1987
A bádogdob 1994
A cattarói matrózok 1983
A hármas számú űrbázis 1987
A hóhér testvére 1982
A kis cirkuszos fiú George Valentyin Gaft
A kulcsár Kazimierz, a kulcsár Wirgiliusz Gryń 1984
A lator 1982
A szökés 2003
A terasz Leo, egy vendég Leonardo Benvenuti 1995
A testőr Mirzo Alekszandr Kajdanovszkij 1982
A XX. század kalózai Ivan Iljics, a kapitány Pjotr Veljaminov 1980[46]
Airport ’79 – Concorde (1. magyar szinkron) William Halpern Robin Gammell 1986
Ali baba és a negyven rabló Ali Baba Dharmendra 1983
Az élet szép Perez vizsgálóbíró Regimantas Adomaitis 1981
Az ellopott gyűjtemény Andrzej, Joanna szomszédja Krzysztof Kowalewski 1986
Az éneklő kutya Dag Daughtry Karl Michael Vogler 1981
Az erőszak íze Emerson 1988
Az igazság mindenkié Gallagher Angus Duncan 1993
Az ikrek Apa Günter Schubert 1982
Bombanő Dr. Croce John Hancock 1983
Drakula Milo Renfield Tony Haygarth 1994
Egyéni sors Jean-Claude Jean-Paul Zehnacker 1985
Elektromos eszkimó 1981
Elil rózsája (hangalámondás) 1991
Én a vízilovakkal vagyok Ormond Joe Bugner 1987
Én vagyok Mária 1982
Erdősor utca 19. Herr Tillack Horst Weinheimer
Esküvő Weltzowban Willi Dieter Montag 1981
Fészek a szélben Tiit Paljasmaa Tõnu Kark 1984
Halál egyenes adásban[47] Roddy Harvey Keitel
I, mint Ikarusz TV-s rendező 1981
Isten hozta, Mister! Rendőr a Fehér Háznál Brian Corrigan 1984
Kína-szindróma Bill Gibson James Hampton 1983
Korai darvak Apa Szüjmönkul Csokmorov 1981
Kőkemény pornóvilág 2003
Lenkó 1982
Mesés férfiak kurblival 1986[48]
Meteor (2. magyar szinkron) Orosz képviselő Philip Sterling 2003
Moszkva nem hisz a könnyeknek 1981
cím, stáblista felolvasása
Női fény Galba Romolo Valli 1997
Oblomov néhány napja 1983
Öreg rókák, nem vén rókák Pete Charles Hallahan 1996
Panelsztori Garanciális javító 1983
Piedone 4.: Piedone Egyiptomban (1. magyar szinkron) Hamed, a matróz 1980[49]
Pucéran és szabadon Közjegyző Guy Grosso 1982
Rogers százados a 25. században Narrátor (hang) William Conrad 1989
Saját kérésére 1982
Solo Sunny Harry Dieter Montag 1981
Szemedben az egész világ Vera apja Konsztantin Sztepankov
Szuperügynökök és a gyilkos esernyők Kiulo Osvaldo Tesser 1990
Téves kapcsolás 1983
Törvényes gyilkosság Makins Ron Pember 1991
Utolsó ölelés 1988
Zsaru vagy csirkefogó? 1981
szövegek felolvasása
1980 26 nap Dosztojevszkij életéből Harmadik férfi a temetésen 1982
A gyilkos héja (1. magyar szinkron) Ralf Rageshole Derrick O’Connor 1987
A kék lagúna (1. magyar szinkron) Tiszt Gus Mercurio
A meztelen bomba Főnök Dana Elcar 1982
A névtelen levélíró Peter Gavlas Lubomír Paulovic 1983
Afrikai mese 1986
Ahol a bölény dübörög László Peter Boyle 2004
Airplane![50] Victor Basta Frank Ashmore 1987
Álomház Conrad Kolberg Horst Frank
Apollinaire Guillaume Appolinaire Jean-François Balmer 1986
Aranyeső Yuccában Jack Bold Giovanni Cianfriglia 1985
Átlagemberek 1990
Atlantic City, USA (1. magyar szinkron) Nyomozó Sean McCann 1982[51]
Az első halálos bűn 1994
Az istenek a fejükre estek 1984
Az utolsó metró Raymond Boursier Maurice Risch 1982[52]
Bármi áron Philo Beddoe Clint Eastwood 1993
Bilincs C.P. Woodward M. Emmet Walsh 1995
Bronco Billy John Arlington Geoffrey Lewis 1982
Brontoszaurusz (1. magyar szinkron)
De doktor! Peter Krause Günter Schubert
Gideon trombitája 1984
Hamlet 1981
Hangok Marek Krzysztof Zaleski 1990
Hárman a slamasztikában (1. magyar szinkron) 1981
Három fölösleges férfi Trota úr, akihez Gerfaut kártyázni megy 1990
Ház a mezőn 1983
Házibuli Étienne Jean-Michel Dupuis 1984
Hollópolka Forester, a rendőr Eero Kemilä
Ipi-apacs (2. magyar szinkron) Yaskov Herbert Lom 2002
Istenben bízunk, avagy vallást akarunk 1997
Kéjutazás Las Palmasba Ole Bramserud Jon Skolmen 1981[53]
Két hosszú kürtjelzés a ködben Tiszt #2 Nyikolaj Fedorcov 1983
Kilenctől ötig Dwayne Rhodes Jeffrey Douglas Thomas 1982
Kód 41617 Nyomozó #2 Bernard Le Coq 1983
Különös évforduló Jeffrey Fourmile Norman Eshley 1991
Legyél az apukám! 1982
Leningrádiak, gyermekeim Süteményt osztó férfi 1986
Melvin és Howard 1994
Merénylet Kurt Jørgensen Jesper Langberg 1990
Mikrofonpróba 1982[54]
Ne lőjetek a fehér hattyúkra! Burjanov Ivan Agafonov 1983
Őrült nők ketrece 2. (1. magyar szinkron)
Popeye Castor Olaj Donovan Scott 1985[55]
Rémségek szigete 2004
Rodeós lány 1991
Seriff és az idegenek Tanácsadó doktor a katonai bázison 1982
Sörgyári capriccio[56] Ruzicka úr, igazgatósági tag Oldřich Vlach 1981
Szabadlábon Velencében Louis Fréchet Michel Beaune
Szállodai szoba Cesare De Blasi Néstor Garay 1986
Szamárbőr 1982
Szúnyog Novalier Daniel Ceccaldi 1984
Szuperzsaru Kövér férfi szemtanú Clarence Thomas 1982
Vége, csapó! Martin Sebela George Harris
Végső visszaszámlálás[57] Légiirányító #2
Pilóta
1981 A fehér ruhás hölgy Walter Hartwright Alekszandr Abdulov 1985
A féltékenység tangója (1. magyar szinkron) Diego Diego Abatantuono 1986
A hazudós Tanár Ryszard Dembiński 1984
A lány és Grand Árverésvezető 1986
A négy évszak Danny Zimmer Jack Weston 2010
A nindzsa színre lép (1. magyar szinkron) Frank Landers Alex Courtney 1989
A profi (1. magyar szinkron) Ügyész 1982[58]
A szalamandra Manzini testőre Nello Pazzafini 1984
A szenzáció áldozata Jim Quinn Don Hood 1989
A szivárvány alatt Tiny Pat McCormick 2001
A szívsebész Henry De Vici Michael Lerner 1993
A válás 1984
A város hercege (1. magyar szinkron) Daniel Ciello Treat Williams
Agyfürkészők (hangalámondás) Darryl Revok Michael Ironside 1990
Benjamin Pierce Robert A. Silverman
További szereplők
Ágyúgolyó futam Shakey Finch Warren Berlinger 1986
Amerikai románc Ernie Souchak John Belushi 1999
Arany a tó fenekén (1. magyar szinkron) Barney Ken Wahl 1984
Arthur Ralph Marolla Barney Martin 1991
Ász Szent Péter 1987
Bábel tornya
Barátok vacsorája 1982
Barátom, a sejk Toni Ramsauer Josef Bierbichler 1985
Bombázók a seregnek (1. magyar szinkron) Stillman kapitány John Larroquette 1993
Cupido nyilai 1985
Cutter útja George Swanson Arthur Rosenberg 1986
Csalóka nyalóka 1992
Csapda Marek Jozef Adamovič 1983
Csillogó világ 1985
Egy komp elmegy 1984
Eltűntnek nyilvánítva (1. magyar szinkron) David Holloway Keith Szarabajka 1983
Emlékszel Dolly Bellre? Nagyapa Pavle Vuisic 1998
Eszelős hajsza Turner seriff Walter Barnes 1994
Ez igen! (1. magyar szinkron) Jack alkalmazottja 1983
Fantom az éjszakában (1. magyar szinkron) Big Mike Tony Munafo 1985
Fizetés nélküli szabadság Jurij Nyikolajevics Alekszandr Sirvindt 1982[59]
Garni-zóna (2. magyar szinkron) Dilbert Dunker oktatója Tee Dennard 1997
Magassági fülkeoktató Norbert M. Murray
Gyilkos bolygó (1. magyar szinkron) 1983
Kéjnő Kaliforniába készül Apa Royce D. Applegate 1984
Kincs, ami nincs Rádiós (hang) 1983[60]
Malou Martin Helmut Griem 1986
Megszegett ígéret Tom Parks David Haskell
Mestermunka Daniel Edward de Souza 1984
Ne játssz a tűzzel! Berto Del Prà Renato Pozzetto 1991
Nem megfelelő csatornák 1986
Patricia Neal története 1985
Pereputty Vovcsik szomszédja 1984
Szentivánéji álom Zuboly Brian Glover 1986
Szupermodell Dr. Jim Belfield Darryl Hickman 1983
Texasi élet (1. magyar szinkron) Johnny Bob Gailard Sartain 1985
Tű a szénakazalban Matróz a vonaton Rory Edwards 1983
Tűzszekerek A Savoy főpincére Peter Cellier 1982
Újrakezdem háromról 1998
Vabank Mérnök úr 1983
Vadászat életre-halálra (1. magyar szinkron) Deak De Bleargue August Schellenberg 1990
Válás 1984
Végtelen szerelem Orvos a Rockville-nál Nole Cohen 1987
Zöld halál (1. magyar szinkron) Miguel Domingo Ambriz 1986
1982 48 óra (1. magyar szinkron) Ben Kehoe Brion James 1991
A bizalom ára Gerhard Eisner Otto Mellies 1983
A fehér törzsfőnök Koda Michael Beck 1984[61]
A király, akinek nem volt szíve Erős János Markku Blomqvist 1985
A komédia királya Jerry Langford Jerry Lewis 1993
A legjobb bordélyház Texasban 2004
A levél Robert Crosbie Jack Thompson 1986
A nagy gázsi (1. magyar szinkron) Kudaj Eugeniusz Haczkiewicz 2008
A piszkos ügy (2. magyar szinkron) Eddie Hagedorn Roy Kinnear
A rendőrség száma 110 – XII/4. rész: Baleset Günter Perlbach Gunter Schoss 1985
A szamurájkard (1. magyar szinkron) Go Clyde Kusatsu 1992
A törvényes erőszak Paul Gouvion felügyelő Christian Bouillette 1986[62]
Amerikai szobalány (2. magyar szinkron) Cal Bullington Alex Karras 2001
Aranyoskám 1984
Az apa bűne 1986
Az ítélet (1. magyar szinkron) Frank Galvin Paul Newman 1993
Bécs bolondja Egon Friedell Erwin Steinhauer 1986
Bombajó bokszoló Giorgio „Giorgione” Desideri Stefano Mingardo 1984
E. T., a földönkívüli (1. magyar szinkron) E.T. (hang) Pat Welsh 1983
Ezüstrevü Rendező Alekszandr Sirvindt 1986[63]
Főnök, te vagy az ész! Jaroslav Jára Karel Hermánek 1984
Gandhi J.B. Kripalani Anang Desai
Gregorio Cortez balladája (első-két magyar szinkron) Boone Choate Tom Bower 1992
Glover seriff Michael McGuire 2000
Gyilkosok utcája Rémy Lambert Etienne Draber 1983
Halálcsapda 1984
Harry játszmája Harry Brown Ray Lonnen 1988[64]
Ivanhoe Richard király Julian Glover 1984
Kicsi, de szemtelen Cirkuszos férfi 1986
Kutya a fiókban 1985
Lebegés Szergej Makarov Oleg Jankovszkij
Legkedvesebb évem Alfie Bumbacelli Tony DiBenedetto 1986
Nős agglegény 1984
Okkuljatok! Mr. Springboro Roger Bowen 1994
Portré Sofőr Pavel Zedníček 1990
Pumukli kalandjai – I/1. rész: Kísértet a műhelyben Hufnagel Mogens von Gadow 1988
Sok pénznél jobb a több Néger utcaseprő; Hírolvasó a rádióban 1984
Spagetti-ház Bill Eddie Tagoe 1983
Szárnyas fejvadász (3. magyar szinkron) Bryant M. Emmet Walsh 1995
Széplány ajándékba 1984
Szerelem, receptre Igor Oleg Jankovszkij 1983
Talen kardja – Harc a mágia ellen 1992
Telitalálat! 1983
Tiszta őrület Vagyim Petrovics Szemjon Morozov 1986
Tron, avagy a számítógép lázadása (1. magyar szinkron) Kevin Flynn Jeff Bridges 1988
Tűtorony Falco Maury Chaykin 1982[65]
Tűzróka (2. magyar szinkron) Mitchell Gant Clint Eastwood 1994
Twist Olivér Bill Sikes Tim Curry
Váratlan látogató Vagyim Petrovics Potapov Leonyid Kuravljov 1985
Zöld csillag 1986
1983 A farkassá változott Tom Idrekis, Felsberg szolgája Egons Beseris
A gonosz lady (1. magyar szinkron) Kit Locksby Oliver Tobias 1984
A kockázat ára Victor Segal Henri-Jacques Huet 1988
A legyőzhetetlen Vutang Bérgyilkos 1985
A madarak szeme 1986
A mi falunk Denroku Nagato Hirojuki
A nőstényfarkas kísértete 1984
A nyolc szamuráj legendája (1. magyar szinkron) Hamaji másik nagybátyja 1989
A part 1986
A veréb 1984
A zsaru nem tágít (2. magyar szinkron) Pélissier felügyelő Jacques Villeret 2002
Az apa bűne 1985
Az örökség bajjal jár
Balekok Jean Lucas Gérard Depardieu 1985
Brazil Otelló Edmilson 1988
Csak a zene kell! (2. magyar szinkron) Max Wolfe Allen Garfield 1992
Eltűnt október 7-én 1987
Elveszítve és megtalálva Dietmar Richter-Reinick 1991
Fegyőrnők Páter 1990
Főúr! Francis Bernard Fresson 2004
Gonosz lélek közeleg Dr. Douglas Jack Dodson 1994
Gyilkos a toronyházban (2. magyar szinkron) Scopetta őrmester Gerald Castillo 1991
Gyöngyöző cián (2. magyar szinkron) Eric Kidderminster Barrie Ingham 2009
Háborús Játékok (1. magyar szinkron) Ginsburg, őr Art LaFleur 1988
Halálhozó 3000 – Az őrült motoros 1990
Herkules (1. magyar szinkron) A tolvaj Franco Garofalo 1990
Hivatali románcok (1. magyar szinkron) Gordon Spelle Ray Brooks 1987
Homályzóna Ray Charles Hallahan 1994
Időzített gyújtó Dieter Reiner-Horst Scheibe 1986
Kínai kaland Bradley Tozer Wilford Brimley 2006
Kutyából nem lesz szalonna Wicke Christian Kohlund 1987
Lapok a kormányzósági életből 1986
Lenni vagy nem lenni Sasha James „Gypsy” Haake 1985[66]
Magányos farkas (1. magyar szinkron) Jefe Jorge Cervera, Jr. 1989
Malackodók 2. Ku Klux Klan tagja 2006
Mozgó céltárgyak Lew Parker Allan Royal 1989
Nap, széna, eper (1. magyar szinkron)[67] Férfi a teherautón 1985
Nő a volánnál[68] Verseny kommentátor
Vendég a bárban
Olsanszkij herceg vára Koszmics Valjuzsinyics, a történész Viktor Jevgrafov 1986
Pásztorfiú a völgyből 1985
Piszkos Harry 4.: Az igazság útja „Piszkos” Harry Callahan felügyelő Clint Eastwood 1993
Rablóhal Apa Dennis Hopper 2007
Rendőrgyilkos Ajtónálló 1989
Simlis taxisok A Halál Angyala Timothy Carey 2000
Srácok Konovalov újságiró Vlagyiszlav Konovalov 1986
Szexmisszió Maksymilian „Maks” Paradys Jerzy Stuhr 1985
Támadás a Krull bolygó ellen[69] Rúna (hang) Michael Elphick
Tiszteletbeli konzul Aquino A Martinez 1986
Titokban Hongkongban Julien apja Jean-Claude Martin 1985
Michel kollégája Christian Spillemaecker
Tűzvonalban (1. magyar szinkron) Russell Price Nick Nolte 1986
Végre vasárnap! (1. magyar szinkron) Louison Jean-Louis Richard 1984[70]
Visszatérés az űrből Vjacseszlav Mukhin Vitalij Szolomin 1987
1984 A diadalív árnyékában (1. magyar szinkron) Dr. Veber Richard Pasco 1994
A három obsitos 1985
A láthatatlan ember Vendég a fogadóban Viktor Filippov 1986
A mi történetünk Emile Pecqueur Michel Galabru 2001
A szép kurtizán Crescentia Hans Teuscher 1986
A szerelem jogán Istok József Ropog 1991
A szeretet próbája Metcalf Simon Chilvers 1994
Az áruló Harry Bill Hunter 2000
Beverly Hills-i zsaru (1. magyar szinkron) Rendőrjárőr sofőr a cigarettás üzletnél 1987
Broadway Danny Rose Lou Canova Nick Apollo Forte 1986
Elutasítás Alan Ackland Derrick O’Connor 1987
Elveszett egy elefánt 1985
Énekes izompacsirta Freddie Ugo, a Rhinestone tulajdonosa Ron Leibman 2001
És felkel a Nap Andy Augy Hayter 1988
Fenyvestábor „Big Irv” Klopper Robert Klein 1987
Forró fagylalt (1. magyar szinkron) George Ron Donachie 1986
Földi szerelem 1985
Gawain és a zöld lovag (1. magyar szinkron) Fortinbras báró John Rhys-Davies 1999
Johnny DeVeszélyes 1994
Lapátra tett férjek Warren Evans Charles Grodin
Mária szerelmei 1986
Mindenem a tiéd (hangalámondás) Roger Cobb Steve Martin 1991
Miss Marple történetei 01.: Holttest a könyvtárszobában Basil Blake Anthony Smee 1987
Nincs kettő négy nélkül Főkomornyik (+ Dobránszky Zoltán) José Van de Kamp 1986
Őstehetség 1993
Periklész Escanes Toby Salaman 1988
Pokoli nász André Letellier Jean-Luc Bideau 1990
Reno és a Doki Doki Henry Ramer 1992
Rigócsőr királyfi 1987
Swann szerelme Monsieur Verdurin Jean-Louis Richard 1985[71]
stáblista felolvasása
Száz nap Palermóban (1. magyar szinkron) 1988
Támadás a félelem ellen
Utazó koporsó Frizzoli Brian Dennehy 1997
Végzetes látomás 1988
Volt egyszer egy Amerika (első-két magyar szinkron) Aiello rendőrfőnök Danny Aiello 1991
2003
Zsaroló zsaruk Tipposztogató néger 1986
1985 A bűnbánó Falco Franco Nero 1989
A cigánylány (1. magyar szinkron) A felügyelő Martin Lamotte 1988
A Coca-Cola kölyök (1. magyar szinkron) A Country Hotel portása Esben Storm 1986
A genfi dr. Fischer Richard Deane Barry Humphries 1987
A háború bolondja Oscar Pilli Coluche 2004
A hivatalos változat Roberto Héctor Alterio 2007
A korzikai testvérek 1987
A nindzsa imája a halálért (2. magyar szinkron) Mr. Newman Michael Constantine 1997
A papa szolgálati útra ment Hamdo, borbély nagybácsi Tomislav Gelić 1989
A türkiz nyakék 1987
Akiktől forog a világ (1. magyar szinkron) Fabio Longio Steve Martin 2004
Az utolsó különóra Frank Hunter Michael Kitchen 1988
Egyetlen tanú 1989
Élni és meghalni Los Angelesben Terrorista Michael Zand 1987
Európai vakáció A tolvaj Victor Lanoux 1994
Fekete nyíl Sir Daniel Brackley Leonyid Kulagin 1986
Három férfi, egy mózeskosár Főfelügyelő Gabriel Jabbour
Irány Trinidad! 1991
Ivanova bírónő magánügye Papa Szergej Sakurov 1988
Jimmy Valentine Ben Price Gary Reineke 1989
K. u. k. Szökevények Katona #2 1985
Kannibál infernó, avagy mészárlás a Dinoszaurusz-völgyben Josè Joffre Soares 2009
Kincsvadászok Bill Bill Bradley 1990
Megvagy! Al Alex Rocco 1996
Mi van magával, doktor úr?[72] 1986
Minőségi csere TV-műsorvezető
Montreáli bankrablás (1. magyar szinkron) Jeremie, taxisofőr Jacques Villeret
Nyári dili 1991
O-bi, O-ba, avagy a civilizáció vége Milliomos Mariusz Dmochowski 1989
Rázós futam 1986
Rendőrakadémia 2. – Az első bevetés Tim Tim Haldeman 1989
Sólyomasszony (1. magyar szinkron) Cezar Alfred Molina 1986
Space Rage – Lázadás a börtönbolygón 2012
Szökevényvonat (1. magyar szinkron) Rádióhang a helikopteren 1988
Szuperhekusok Lyan Barry Hober 1989
Tex és a mélység ura Pablito, bandatag 1987
Titus Andronicus Lucius Gavin Richards 1993
Tizenhárman vacsorára (1. magyar szinkron) David Frost 1989
Varázslatos örökség Vojtyek, a kalapos Jörg Panknin
Vérbeli sztár
Visszatérés Óz földjére (1. magyar szinkron) 1994
Zsaruszerelem Mangin Gérard Depardieu 1992
1986 A bíró 1989
A menyasszony gyönyörű volt Színdarab rendezője 1986[73]
A sivatag lovagja (1. magyar szinkron) Emerick Michael Aronin 1991
A teszt eredménye Maršíček diszpécser Oldřich Vlach 1989
Az élet pedig megy tovább 1990
Az édenkert szögletében Sam McBride Art Malik 1989
Az elveszett idő kalandorai 1992
Az országút fantomja Rádióbemondó a kocsiban 1990
Caspar David Friedrich, avagy A kor béklyói
Egyedülálló nő társat keres Kaszjanov Valerij Septyekita 1991
Egyenesen a pokolba Frank McMahon Biff Yeager 1996
Gótika, avagy a szellem éjszakája (1. magyar szinkron) Dr. Polidori Timothy Spall 1993
Gyilkos erőszak (3. magyar szinkron) Hanna Francis X. McCarthy 2011
Halálhágó (2. magyar szinkron) Tom „Gunny” Highway tüzérőrmester Clint Eastwood 1995
Hannah és nővérei (1. magyar szinkron) Dr. Smith Benno Schmidt 1987[74]
Hegylakó (1. magyar szinkron) Kurgan Clancy Brown 1991
Howard, a kacsa Fürdő tulajdonos Sheldon Feldner 1990
Istenek fegyverzete Nagy varázsló Ken Boyle 2002
Ketten a hadsereg ellen Edward „Ed” Woods tábornok Robert Culp 1991
Ketten a könnyek szigetén 1989
Ki korán kel, aranyat lel Brabec, Mirek apja Ladislav Županič 1987
Kirakós játék Pedro Patxi Andión 1990
Kobra (1. magyar szinkron) Dan David Rasche 1987
Leskelődni veszélyes Richard W. P. Dremak 1991
Lőj a vadászra! (1. magyar szinkron) T.C. Cooper Robert Cronin
Másnap reggel Turner Kendall Jeff Bridges 1989
Menekülés 1990
Mona Lisa (1. magyar szinkron) Anderson Clarke Peters 1987
Murrow 1989
Natalja Lidocska Piotr Machalica
Négybalkezes (1. magyar szinkron) Kutyás rendőr az állatorvosi rendelőben Didier Pain 1988
Nincs kegyelem Joe Collins Gary Basaraba 1989
Reggeli műsorvezető
Rémült rohanás (1. magyar szinkron) Logan kapitány Dan Hedaya
Sasok repülése Jay Coburn Paul Le Mat 1994
Száguldó falka 1987
Törvényszéki héják Letartóztató rendőr Vincent Guastaferro 1989
Tűzjáró (1. magyar szinkron) El Coyote Sonny Landham 1992
1987 1996 Híradós 1990
A hunani lány Hua Gou Xiaoguang Deng 1991
A negyedik záradék George Berenson Anton Rodgers 2002
A rádió aranykora Rocco Danny Aiello 1988[75]
Stábtag a reklámfelvételnél Bruce Jarchow 1989
A repülő hölgy Phlip Arnold Noel Cameron 1988
A sziget (1. magyar szinkron) Hunt 1991
A vágyak kertje Pavel Alekszandr Feklisztov 1989
A világ urai (1. magyar szinkron) Skeletor Frank Langella 1990
Acélos igazság 1993
Bárcsak itt lennél (1. magyar szinkron) 1990
Baseball becsület 1993
Berlin felett az ég
Beverly Hills-i zsaru 2. (1. magyar szinkron) Pultos a klubban 1989
Cadillac szerelem Jacobs edző Danny Aiello 1992
Csetepaté Rióban 2007
Dögvész Frank Michael Simpson 1991
Fehér sárkány Felügyelő Kazimierz Kaczor 1989
Halálra várva Lou Roger Lawson 1990
Hanoi Hilton Oliviera John Vargas
Három férfi és egy bébi Jan Clopatz Derek de Lint 1989
Hófehérke és a hét törpe (1. magyar szinkron) Liddy Tony Cooper 1990
James Bond 15.: Halálos rémületben (1. magyar szinkron) Brad Whitaker Joe Don Baker 1992
Játékos végzet (első-két magyar szinkron) Az üzletember J. T. Walsh 1991
2003
Lévy és Góliát Nathan André Valardy 1990
Megszegett fogadalmak Mulligan nyomozó M. Emmet Walsh 2002
Merénylet (1. magyar szinkron) Elnöki testőrség másik tagja 1989
Nem rajtunk múlik Tomás Jakl Emil Horváth 1990
Nincs kiút Sam Hesselman George Dzundza
Összeesküvés: A chicagói nyolcak pere John Froines David Kagen
Tom Hayden
Pénzmánia Stuart Briggs Rick Overton 1989
Próbababa (1. magyar szinkron) Felix Maxwell kapitány G. W. Bailey 1991

-

Ragadozó „Mac” Eliot őrmester Bill Duke 1990
Testőr kereszttűzben Violente Lou Castel 1993
Tinédzser vámpír Grimsdyke Paul Willson
Tizenkét szempár 1991
Tőzsdecápák Gazdasági elemző a TV-ben Pirie MacDonald 1989
Államügyész John Deyle
Túl a csúcson (1. magyar szinkron) John Grizzly Bruce Way 1990
Tüzes nők 1986[76]
Visszatérés 1991
Zérópont (1. magyar szinkron) Trebilcock Jack Thompson 1990
1988 A bosszú angyala (1. magyar szinkron) Homer Foxx polgármester Laurence Luckinbill 1989
A férfi, akinek négy neve volt 1990
A halál lesben áll (1. magyar szinkron)
A kis Nikita Roy Parmenter Sidney Poitier 1999
A koboldok éjszakája McCreedy Jeffrey Culver 1992
A nagy kiruccanás Roman Craig Dan Aykroyd 1990
A nepáli herceg (2. magyar szinkron) Harry Hadley-Smith professzor Pernell Roberts 2002
A rémület partja Willet doki Michael Parks 1990
A vádlottak Paul Rudolph kerületi ügyész Carmen Argenziano 1991
Amerikába jöttem (2. magyar szinkron) Jaffe Joffer király James Earl Jones 2000
Az Istenek malmai 1-2. Mike Slade Robert Wagner 1995
Éjszakai rohanás Jonathan Mardukas Charles Grodin 1989
Fiús játékok Ezredes George Segal 1991
Forró festék Gus John Larroquette 1990
Golyófogó 1993
Ikrek Peter Garfield Peter Dvorsky 1989
Istentelen házasság John Dillman Patrick Duffy
Jackson, a vadállat (1. magyar szinkron) Peter Dellaplane Craig T. Nelson 1992
Kiállítva (1. magyar szinkron) Joseph „Sport” Sullivan Kevin Tighe 2005
Könnyek az esőben (1. magyar szinkron) Hamdan al Dubai Leigh Lawson 1990
Lángoló Mississippi (1. magyar szinkron) Szónok a temetésen Frankie Faison
Leonie szökése Wargard Peter Bause
Lidérces álmok Ed Louis Giambalvo 1993
Miss Caribe Jesús Juan Echanove 1991
Ördöghegy 1989
Ötvenhárom hideg nyara 1990
Pascali szigete (2. magyar szinkron) 1993
Prérivadászok Mexikóban 1-2. 1990
Rémecskék 2. Harv Barry Corbin 1992
Rendőrakadémia 5. – Irány Miami Beach! Miami polgármestere James Hampton 1990
Roger nyúl a pácban Mickey egér (hang) Wayne Allwine 1989
Szilveszter (hang) Mel Blanc
Sherlock és én (1. magyar szinkron) Riporter 1990
Szíveslátás, vendégirtás Ron Douglas Joe Alaskey 1993
Taplófejek 1996
Üldözés Steele Paul L. Smith 1992
Végzetes másodpercek 1988
Vérkő 1992
Vörös zsaru 1989
Zsoldosok Cliff Taylor Ron O’Neal 1993
1989 A Broadway vérszopói Az agy Rutger Hauer
A KAL 007-es járat (1. magyar szinkron) Richard Burt Michael Murphy 1991
A lány, aki túl sokat tud Harry Robert Urich 1990
A magányos erő
A nagy amerikai szexbotrány Nick Grady Bill Kirchenbauer 1996
Ágyúgolyó futam 3. – Sebességzóna (első-két magyar szinkron) Charlie Cronan John Candy 1991
1994
Assisi Szent Ferenc (2. magyar szinkron) 2007
Az óriási nyomozó – 1. rész: Egy különös biztosítás (1. magyar szinkron) Verőlegény az aluljáróban Romano Puppo 1991
Az őr
Batman 1.: Batman Bemondó Bruce McGuire 1989
Belevaló papapótló (1. magyar szinkron) Buck Russell John Candy 1991
Bizánci tűz (1. magyar szinkron)
Déjà vu Kosztya Vaszilij Miscsenko 1994
Eladom az életem Paul Bill Flynn 1991
Erik, a viking Fekete Halfdan John Cleese 1990
Furcsa fickók a fedélzeten (3. magyar szinkron) Noriega tábornok Burt Young 2011
Gyémántrablók a szerelemhajón Maurice Steiger Roddy Piper 1991
Gyémántvadászok (hangalámondás) Garrick Gary Beal 1990
Hagyjátok Robinsont! 1989
Halállista Frank DeSalvo Leo Rossi 1992
Halálos ártatlanság Porschés csávó Scott Alan 1990
Rádiós prédikátor Bob Barnes
Szolgálatos Lamont Lofton
Harlemi éjszakák (első-két magyar szinkron) Willie Uncle Ray Murphy
Bugsy Calhoune Michael Lerner 1998
Higgy neki, hisz zsaru Sebész Harry Murphy 1990
James Bond 16.: A magányos ügynök (1. magyar szinkron) Fallon Christopher Neame 1989
Kereszttűzben (1. magyar szinkron) Johnny Gallagher őrmester Gene Hackman 1994
Köszönöm, Sátán! Grégoire zenésztársa 1991
Kutyám, Jerry Lee (1. magyar szinkron) Dooley James Belushi 1989
Peter Gunn Jacoby hadnagy Peter Jurasik 1994
Piszkos tánc
Renegátok (1. magyar szinkron) Denny Ransom Peter MacNeill 1991
Riválisok (3. magyar szinkron) Couzo edző James Earl Jones 2000
Robinson Crusoe Harding kapitány James Kennedy 2007
Roger és én 2006
Rózsák háborúja Bemondó Morris Jones 1990
Szemet szemért Sal Danny Aiello 1997
Született július 4-én (1. magyar szinkron) Önmaga (archív felvétel) John Fitzgerald Kennedy 1990
Tíz kicsi indián (első-két magyar szinkron) William Henry Blore detektív Warren Berlinger 1991
Elmo Rodgers Paul L. Smith 2000
Tutajosok Jerzy Rogowski 1989
Úgy szeretlek, majd megeszlek Flint felügyelő Mel Smith 1992
Vaklárma Gatlin Louis Giambalvo 1989
1990 A bosszúálló gép Grover kapitány Hank Garrett 1992
A bűn vonzásában (1. magyar szinkron) Joe Morgan hadnagy George Dzundza 1991
A hold sötét oldala Dreyfuss Steiner Alan Blumenfeld 1994
A kis gyerekrablók Tom Cameron Dan MacDonald 1995
Az orvlövész Harry Nicolas Silberg 1994
Baseball életre-halálra Vern George „Buck” Flower 1993
Bivaly nagy John (2. magyar szinkron) Cletus Morgan Jimmy Dean
Bumm-bumm Mauricio, Sebastiana férje Àngel Jové
Egzotikus csere-bere (1. magyar szinkron)
Egy hulla hálójában Dave John Clarke 1996
Európa, Európa 2009
Farkasokkal táncoló (2. magyar szinkron) Fambrough őrnagy Maury Chaykin 2002
Farmerháború Cole Jackson Dan Haggerty 1995
Gyertek el a mennyországba! 1992
Inváziós különítmény Michael Cooper Richard Lynch 1993
Kék kopó (1. magyar szinkron) Joe Torres kapitány Henry Darrow 1994
Lambada, a tiltott tánc 1993
Lucky Luke (2. magyar szinkron) Joe Dalton Ron Carey 2000
Mesterséges katona Stan Armbrewster Charles Lucia 1993
Mint a villám Riportalany 1990
Palimadár (1. magyar szinkron) Rick Jarmin Mel Gibson
Robotzsaru 2. Donald Johnson Felton Perry
Sellők Lou Landsky Bob Hoskins 1994
Telitalálat (2. magyar szinkron) Sidney Lipton / Dr. Hicklar Michael Caine 2000
Történetek a sötét oldalról Halston David Johansen 1994
Vincent és Theo Paul Gauguin Vladimir Jordanov 1995
Zsaroló zsaruk 2. Jean-Pierre Portal Jean-Pierre Castaldi 1990
1991 A bérgyilkos (1. magyar szinkron) Ronald „Del” Delany Michael Parks 1993
A bűn íze Al Andrew Eliopoulos 1991
A doktor Tim Bruce Jarchow 1994
A fekete motoros Anthony Sandini Joe Estevez 1992
A gyilkossági csoport 1993
A kicsi kocsi Hollywoodban 2004
A kristályszem Christopher Nosakis Anton Stoltz 1993
A világ végéig Raymond Monnet Eddy Mitchell 2001
Bingó Védőügyvéd James Kidnie 1993
Don Quijote 1-5. (2. magyar szinkron) 2006
Elvarázsolt április Frederick Arbuthnot Jim Broadbent 1995
Eszelős szívatás Alvin „J.P” Valkenheiser bíró Dan Aykroyd 1991
Fehér Agyar Szürke Hód Pius Savage 1994
Feketelistán (1. magyar szinkron) Chairman Wood Gailard Sartain 1996
Gyilkos látomások Joseph Green Kevin Skousen 1994
Hollywoodi lidércnyomás (3. magyar szinkron) Jack Lipnick Michael Lerner 2007
Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér Tommy Five-Tone Danny Aiello 1993
Kétélű fegyver Tony, Barry ügyvédje
Knight Rider 2000 Russell Maddock
K.I.F.T. (hang)
Carmen Argenziano
Kuffs, a zűrös zsaru (2. magyar szinkron) Morino kapitány Troy Evans 2004
Külvárosi kommandó Deak Dennis Burkley 1993
Mama pici fia Danny Muldoon John Candy
Napjaink félelme Malakian Eric Prat 1992
Négykezes géppisztolyra Tommy Reina Chris Penn
Nincsenek titkok Sofőr Drew Snyder 1994
Pajkos szellem kalandjai Wescott ezredes Al Waxman 2009
Rémálmok Rióban Hermes Tchéky Karyo 1993
Rémségek háza Leroy Ving Rhames 1992
Robin Hood, a tolvajok fejedelme (2. magyar szinkron) Püspök Harold Innocent 2011
Sárkánytűz Alcontera hadnagy Vincent Guastaferro 1993
Tigristánc (2. magyar szinkron) Carl Sanders, Jeff apja Beau Starr 1997
Tízmillió dollár a tét Robert „Frenchy” McMahon Mike Starr 1992
Tök jó, válnak az őseim! Jean-Paul Jean-Paul Lilienfeld
1992 A fantomlovasok John MacArthur John Bonney 1995
A legkülönb unoka (1. magyar szinkron) Jack Miller Stuart Wilson 1994
A mecénás szeretője (2. magyar szinkron) Carmine Rasso Danny Aiello 2004
A pestis Cottard Raúl Juliá 1995
A tékozló apa 1993
Agymenők (1. magyar szinkron) Rocco Melonchek Mel Smith
Dr. Giggles Evan Rendell doktor Larry Drake 1994
Érintése: Halál 1995
Forró börtön Saladin Uri Gavriel 1993
Full kontakt 2005
Kóbor szellem palackot keres Dr. Abe Rogers Gailard Sartain 1992
L.627 2005
Mágnások a seregben Tábornok Václav Postránecký 1994
Majd holnap beléd esek
Micsoda csapat! Empatikus bíró Michael Haley 1992
Nem menekülhetsz Harry Shine David Clover 1993
Őrültnek nyilvánítva Yates államügyész David Leary 1994
Rock and Roll fantázia (1. magyar szinkron) Red Ferret Mark Stulce 1993
Storyville (2. magyar szinkron) Pudge Herman Chuck McCann 1999
Szerelem-hal Reeves Leo Burmester 1996
Volt egyszer egy gyilkosság (2. magyar szinkron) Neil Schwary James Belushi 2002
1993 A bajnok (1. magyar szinkron) Fred Waitzkin Joe Mantegna 1994
A csikós Szirmai Barbinek Péter 1993
A nagy buli Jill apja David Groh 1994
Ace Ventura: Állati nyomozó (2. magyar szinkron) Aguado John Capodice 2011
Addig üsd Kepler George Segal 1994
Amos és Andrew bilincsben (2. magyar szinkron) Phil Gillman Michael Lerner 2008
Arcade – A halálos játék Albert Norbert Weisser 1995
Arizonai álmodozók Leo Sweetie Jerry Lewis 1993
Az 50 láb magas nő támadása Denby seriff O’Neal Compton 1994
Az utolsó ügy Nordlinger Daniel von Bargen 1995
Beethoven 2. Brillo, Missy gazdája Kevin Dunn 1994
Elbaltázott bankrablás 2005
Ellenállhatatlan erő (2. magyar szinkron) Toole parancsnok Paul Winfield 2001
Germinal 2005
Haláli fegyver Kerületi ügyész Rick Ducommun 1993
Halálos hősök 1996
Idétlen időkig Buster Green Brian Doyle-Murray 1993
Los Angeles utcáin 1994
Mindhalálig Swing Herr Schumler Johan Leysen
Tisztességtelen ajánlat Forgatókönyvíró Danny Zorn 1993
Új élet 2005
1994 A nők csak azt akarják Mario Roland Blanche 2004
A zűr bajjal jár Rick Medwick Charles Martin Smith 1994
Adjátok vissza a lányomat! Nagymester Jean-Claude Drouot 1999
Al Capone kincse (2. magyar szinkron) Lawrence Esther Ray Wild 2004
Bosszú Los Angelesben Xavier Braun Michael Christian 1995
Csekkben a tenger Henry Rick Ducommun 1994
Egykoron harcosok voltak 1996
Forrest Gump (2. magyar szinkron) Öregedő hippi Charles Boswell 1994
Irány az Éden Fred Lavery Dan Aykroyd 1995
Lapzárta Marion Sandusky Jason Alexander
Mesteri álca
Mrs. Parker és az ördögi kör Heywood Broun Gary Basaraba 1996
Négy esküvő és egy temetés George, a bugris a Tutajosban (első esküvő) Rupert Vansittart 1995
Nem kapsz el Sam Potter Leo Rossi 1996
Pancserock (2. magyar szinkron) Doug Beech Michael Richards 2003
Pumukli és a kék hajómanó 1995
Pentathlon (2. magyar szinkron) Jürgen Reinhardt Daniel Riordan 2002
Star Trek 7. – Nemzedékek William T. Riker parancsnok Jonathan Frakes 1997
Stephen King: Végítélet – 1. rész: A járvány (1. magyar szinkron) Bill Hapscomb Jordan Lund 1995
Titkos fegyver 2001
Vallomások – A gonosz két arca Charles Lloyd James Earl Jones 1995
Világverők 1996
Vörös sas 1994
1995 Casper Mr. Curtis Wesley Thompson 1995
Dinkaszauruszok 3. Mesélő (hang) 1996
Elveszett gyerekek városa Marcello Jean-Claude Dreyfus
Henrietta csillaga Big Dave McDermot Brian Dennehy
Hirtelen halál Kommentátor Mike Lange 1995
Kampókéz 2. Philip Purcell Michael Culkin 1996
Kölcsönkinyír visszajár Rosco Bigger (Agyar) Tom Arnold
Különös varázslat Ansell doktor Jim Broadbent
Menekülés az éjszakába
Pajzs a résen, avagy a töketlen erő (1. magyar szinkron) Bud B. Boomer seriff John Candy
Stephen King: Langolierek – Az idő fogságában Bob Jenkins Dean Stockwell 1995
Szélhámosok 2005
Teljes felhatalmazás 2000
Vad nők Buffalo Bill Cody Peter Coyote 1995
Vámpír Brooklynban
1996 A gyűrű 2003
A temetés Chez Chris Penn 1997
Charley nénje Waldemar Pückler Horst Krause 2001
Féktelen Minnesota (2. magyar szinkron)
Feltépett sebek William Spencer Gary Aumiller 1997
Fújhatjuk! Jim Philip Jackson 1996
Happy, a flúgos golfos Verne Lundquist
Madárfészek (1. magyar szinkron) TV-vágó Brian Reddy
Mi a hézag, tanár úr? Albert Constantini, a szomszéd Daniel Prévost 2007
Sharpe serege A herceg Julian Fellowes 2012
Szentivánéji álom Zuboly Desmond Barrit 1998
Vérebek 2. Jim McMahon hadnagy Jim Byrnes 1997
1997 A hazug Phillip Braxton nyomozó Chris Penn 1998
A magánnyomozó Gregory Stark Ryan O’Neal 1999
A tömegpusztítás fegyverei Alan Blanchard Jeffrey Tambor
Csillagkapu – I/1. rész: Az Istenek gyermekei 1-2. (1. magyar szinkron) George Hammond tábornok Don S. Davis 1998
Dante pokla (2. magyar szinkron) Paul Dreyfus Charles Hallahan 2011
Élve eltemetve 2. Dr. Ford Mike Pniewski 1997
Gyepkutyák Nash Bruce McGill 2006
Gyilkos sorok: Kettős személyiség Jack Ogden Richard Riehle 2005
Kifutó a semmibe Francesco Edmund Genest 1999
Rosewood, az égő város John Wright Jon Voight 1997
Sötét ébredés (3. magyar szinkron) Papa Joe Jerry Hardin 2011
1998 A hét mesterlövész – Az új csapat Josiah Sanchez Ron Perlman 2002
A nagy Lebowski A nagy Lebowski David Huddleston 1999
A város kissé bogaras George tábornok Randy Quaid 2003
Az Éden kertjei 2009
Casper és Wendy (2. magyar szinkron) Fatso (hang) Jess Harnell 2003
Ebadta gorilla Reinhart Gil Gerard 1998
Hajszál híján hősök Bartholomew Hunt Chris Farley 1999
Johnny, a dögkeselyű Larry Skovik őrmester John Lithgow 1998
Little Voice George Philip Jackson 2001
Mesterségük a halál Palmer Rutger Hauer 2003
Mint a kámfor (1. magyar szinkron) Richard Ripley Albert Brooks 1999
Mr. Murder – A tökéletes gyilkos Aames tábornok Dan Lauria 2001
Natalie rózsája 2012
Nincs alku (2. magyar szinkron) Terence Niebaum felügyelő J. T. Walsh 2002
Répafej, a főnök Larry Glenn Shadix 1998
Sztárral szemben (2. magyar szinkron) Dr. Lupus Michael Lerner 2006
Paley szenátor Howard Erskine
Testőrpárbaj 2007
TGV, avagy a szupergyors járat 2005
Titkos névsor 2001
Túsztanya Nelson nyomozó Cliff Emmich 1999
Újra a régi Hughie Billy Connolly
Vigo – Egy szenvedélyes élet
1999 A bár Billy Belasco James Belushi 2009
A hetedik tekercs 1-3. Nogu ezredes 2006
A zsaru és a szerelem Scenti Pino Ammendola 2005
Alfa akció – A terrorista csapás (2. magyar szinkron) Dalton Michael Madsen 2003
Apafej Arthur Brooks Josh Mostel 1999
Copperfield Dávid Daniel Peggotty Alun Armstrong 2000
Csillagok háborúja I. – Baljós árnyak Boss Nass (hang) Brian Blessed 1999
Egy veszedelmes fickó 2004
Embervadászok Bill Manucci James Belushi 1999
Felícia utazása Felícia apja Gerard McSorley 2001
Fesd újra, Van Gogh! 2007
Gyémántok Lance Agensky Dan Aykroyd 2004
Gyilkosság a kisvárosban Tony Mike Starr 2003
Ír-mag 2003
Kedvenc marslakóm Mr. Channing Michael Lerner 1999
Kék hold 2012
Kocsmapárharc Táncosláb Ron Donachie 2001
Magánháború Charlie Duffy Charles Durning
Megérintve
Póruljárt fegyencfurgon Gérard Ravanelli Gérard Jugnot 2005
Robbanáspont (2. magyar szinkron) Andy, a fagyis Richie Dye 2011
Sülve-főve Gene O’Reilly Christopher Durang 1999
Szent Johanna 2002
Szökevény elme Karl Gardner Gil Gerard 2000
Tuti tipp a túlvilágról Mr. Stadman 2009
Zenon: A (z)űrlány
2000 A közösség Ricardo Jesús Bonilla 2003
Attila, Isten ostora (1. magyar szinkron) Rua király Steven Berkoff 2006
Bízd a hackerre! Gary Winston Tim Robbins 2002
Botcsinálta nyomozó P.J. Faulkner Bob Baines 2011
Dalok a második emeletről Kalle Lars Nordh 2002
Fogságban Az elnök Bill Langlois Monroe 2004
Gengszterek fogadója Torkild Søren Pilmark 2010
Kommandóbázis 2. 2004
Kritikus tömeg Borden seriff Blake Clark 2001
Menekülés a halálból 2008
Nürnberg 2005
Őrjárat 2001
Szexi dög Gary „Gal” Dove Ray Winstone 2002
2001 A Jade Skorpió átka Chris Magruder Dan Aykroyd 2003
A majmok bolygója Limbo Paul Giamatti 2001
Artúr király és a nők 2005
Az ember, aki ott se volt Dave James Gandolfini 2002
Az utolsó erőd Winter ezredes James Gandolfini
Embertelen pók (2. magyar szinkron) Jack Grillo nyomozó Dan Aykroyd 2011
Fűre tépni szabad (2. magyar szinkron) Carl Cain dékán Obba Babatundé 2007
Három vak egér Matthew Hope Brian Dennehy 2002
Horrorra akadva 2. Professzor Tim Curry
Jobbulást, Bobby! 2011
Meleg töltények 2006
Míg az apám el nem választ Gavin Corbett John Larroquette 2010
Nevem Sam 2003
Pedálkirály Maurice Focodel Daniel Ceccaldi
Regína 2008
Titokzatos idegenek Sidney Michael Culkin 2006
Vanília égbolt Thomas Tipp Timothy Spall 2002
Véres vasárnap
2002 A házimaci Ted Bedderhead (hang) Diedrich Bader 2003
A hipnotizőr Dr. Hoffler George Wyner 2009
A kód neve: világvége
Az ifjú Casanova 2006
Ballistic – Robbanásig feltöltve Julio Martin Miguel Sandoval 2003
Becsületkódex Simon Philippe Nahon
Feltétlen szeretet Max Beasley Dan Aykroyd 2004
Ítéletlovasok 2008
Kutyám, Jerry Lee 3. Thomas Dooley James Belushi 2002
Narancsvidék Don Durkett Harold Ramis
Négylábú mentőangyal Rob Garrett Steve Adams 2005
Pereld a nőt! Ray Harris Cedric the Entertainer 2003
Piszkos bankbetétek Oleg Butraszkaja Rade Serbedzija 2004
Pokoli játszma Kenny Robert Covarrubias 2003
Ütközéspont Stephen Delano Sydney Pollack 2002
2003 A felejtés bére Brown főállamügyész Peter Friedman 2003
A Maldonado-csoda Frank Olcott Dan Merket
A Reagan család Ben Weldon Richard Fitzpatrick 2004
A rejtélyek asszonya – A kezdet (2. magyar szinkron) 2008
A Svéd Bikinicsapat legújabb kalandjai Gustav Nick Brimble 2004
A túsz Dieter Scholl Jürgen Vogel
Doktor Szöszi 2. Rob Cole David Doty 2003
Enyveskezű Mikulás (2. magyar szinkron) Tim Hogan rendőrtiszt Alf Humphreys 2005
Gacy John Wayne Gacy Mark Holton 2004
Házitündér varázsszóra George Paul Dooley 2007
Johnny English Bemondó Trevor McDonald 2003
Mintha mi sem történt volna 2005
Pauly Shore halott Mitch Rosenberg Rick Ducommun
Terrorjárat 2006
Tomboló föld Abbott Mark Hutter 2005
Vodka Lemon 2004
2004 A három kislány 2006
A megmentő Ibo Krzysztof Pieczyński 2007
A pénzszállító 2011
A sötétség krónikája Imam Keith David 2004
Alamo – A 13 napos ostrom J.C. Neill ezredes Brandon Smith
Bazi nagy amcsi lagzi Jack Landry John Larroquette 2005
Egy asszony élete
Gézhelyzet, avagy kórház a káosz szélén Dr. Cyrill Kipp Dan Aykroyd 2007
Keane 2011
Kristályszemek Frese José Ángel Egido 2005
Lucky Luke és a Daltonok Fűszeres François Hadji-Lazaro
Munka és dicsőség Martin Harris Edward Albert 2011
Ördögi tettek – A kezdet Hank Enright parancsnok Zach Grenier 2004
Spartacus Lentulus Batiatus Ian McNeice
Terminál Salchak Eddie Jones
Zucker a nyerő! Samuel Zuckermann Udo Samel 2012
2005 A 13-as rendőrőrs Jasper O’Shea őrmester Brian Dennehy 2005
A foci hőskora Silvio Capiello Mike Bacarella 2006
A harmadik kívánság
A Klinika – Húsz év múlva Herbert Schwarz Gerhard Lippert 2005
A Klinika – Újra együtt Hans Köhler professzor Peer Jäger 2006
A láz 2007
A nagy kaszálás Bill Guerrard Randy Quaid 2006
A szerelem nyomában Tierney Richard Griffiths
A szűz királynő 2008
A tolvajok hercege Dottore Massimo Robert Bathurst 2007
Allegro 2006
Az olvasóterem William Campbell James Earl Jones 2007
Az orosz kapcsolat 2011
Charlie és a csokigyár Boltos Oscar James 2005
Chupacabra – Potyautas a halál Randolph kapitány John Rhys-Davies 2006
Domino Anthony Cigliutti Stanley Kamel
Elvis – A kezdet kezdete Tom Parker ezredes Randy Quaid 2005
Félelem nélkül – II. János Pál Adam Sapieha érsek Roland Oliver 2011
Földrengések zongorahangolója 2009
Ikon Igor Komarov Patrick Bergin 2006
Mary Bryant Ryan őrmester Linal Haft 2005
Mell-bedobás Chris Rowly, röplabda bajnokság közvetítője John Caponera 2006
Mit ér egy élet (2. magyar szinkron) Tommy Vlasta Vrana 2010
München Carl Ciarán Hinds 2008
Sötét vizeken Walnut Michael Ironside 2006
Titkok háza 2009
Twist Olivér Mr. Limbkins Ian McNeice 2005
Valami boldogság 2010
2006 666: A gyermek 2007
A jóslat Vacaro J. K. Simmons
A királynő Robin Janvrin Roger Allam
A legszebb ajándék
A szerencse foglyai 2010
A titok 2012
Agyatlan ágyasok 2. Bunkley kapitány Richard Riehle 2008
Arthur és a villangók Davido Adam LeFevre 2006
Az árnyékember Waters Garrick Hagon
Az elveszett barlang kalandorai Vincent Colm Meaney 2007
Az utolsó csók Stephen Tom Wilkinson
Békavári uraság – Az új kaland 2010
Csendes Don 2011
David Attenborough – Mentsük meg együtt a világot Műsorvezető David Attenborough 2006
cím, stáblista felolvasása
Egy életem, két halálom Earl MacDuff Bruce Gray 2007
Egyik kopó, másik zsaru 2008
Fekete Dália Russ Millard nyomozó Mike Starr 2009
Ilyen még nem volt Edmond McQueen Earl Billings 2006[77]
Kannibál szikla Lachlan seriff Louis Graham 2007
Karácsony a Chestnut Street-en Crouch Garry Chalk 2009
Karol – A pápa, aki ember maradt 2007
Meghalsz Johnny! Flynn Patrick Bergin 2006
Mindörökké Lenin (hangalámondás) Önmaga – Anatómia professzor Vladiszlav Koszelcev 2007
Osztályon felül Hector Richard Griffiths
Pénz áll a házhoz Vic Christopher McDonald 2008
Szellemtanya
Takva – Az istenfélő Muharrem 2010
Több, mint sport Gene Morehouse Tommy Cresswell 2007
Van, aki melegen szereti Conrad Welling kormányzó James Brolin 2011
Vénusz Donald Richard Griffiths 2008
2007 A szürke ember Maher nyomozó Vyto Ruginis 2010
Áldott gyermek 2008
Charlie Wilson háborúja (1. magyar szinkron) Zvi Ken Stott
Csak előzetes bejelentés alapján 2010
Családi karácsony Joseph Black Delroy Lindo 2009
Egy szőkénél jobb a kettő Keresztapa Alex Bruhanski
Felkoppintva Ben apja Harold Ramis 2007
Harc a Terra bolygóért 2012
Kórház a pokolban 2007
Marco Polo Maffeo Polo Alan Shearman
Nora Roberts: Kék füst
Ördögi út a boldogsághoz Julius Jenson Dan Aykroyd 2009
Rejtélyek asszonya: Az orosz kapcsolat Connors hadnagy Casey Sander 2012
Ultrakopó Dan Unger James Belushi 2008
Űrbombázók Syntax Kevin McGuire 2009
Zombik városa: Nincs menekvés Claypool Matt Besser 2012
2008 24 – A szabadulás Henry Taylor Colm Feore 2011
A 30-as út Záptojás Lee Wilkof 2009
A betlehemi csillag (hangalámondás) Richard Stephenson 2010
A brooklyni balhé 2011
A férfi, aki szeretett 2009
A klónfiú Salter Tom Wilkinson 2010
A völgy szépe
Az ígéret 2012
Az öreg hölgy látogatása[78] Gottfried Unseld lelkész Hans von Borsody
Boncasztal Mr. Williamson Alan Blumenfeld 2008
Döntő szavazat (1. magyar szinkron) 2010
Hazafutás Jim „Perk” Perkins Robert Forster 2012
Hókölykök 2008
Kristályfolyó Nathan Hape tisztelete Daniel Burnley 2012
Különleges osztag 2010
Külvárosi mulató Galapiat Bernard-Pierre Donnadieu 2012
Mutáns krónikák Samuel testvér Ron Perlman 2009
Osso Bucco Jelly Dinotto Mike Starr 2011
Szex és hazugság a Bűn Városában (1. magyar szinkron) Lou Sacco Gary Moody 2010
Túszterápia Anthony Jack McGee 2011
Ütős csapat Lew Tuttle edző Randy Quaid 2012
Vakság (1. magyar szinkron) Könyvelő Maury Chaykin 2009
Valkűr Friedrich Fromm tábornok Tom Wilkinson
Vasember Bemondó a díjátadón (hang) Will Lyman 2008
2009 2012 Jurij Karpov Zlatko Burić 2009
A bűn serege 2012
A fejvadász – A pénz hatalma Hjulman Preben Harris
A kártyavár összedől 2011
A tökéletes csapat Esteban atya Cheech Marin 2012
Adam Bíró Mike Hodge 2011
Amreeka 2010
Az elátkozott Leeds United Don Revie Colm Meaney
Az esküvői torta Bérengère apja Jean Boissery 2011
Az igazság nyomában 2010
Barátnő rendelésre
Cartagena Valdes Rodolfo De Souza 2011
Churchill háborúja Ismay tábornok Robert Pugh 2010
Holdrakéta – Az Apollo 11 repülése 2011
Kenjétek csak anyátokra! 2012
Kivonat (1. magyar szinkron) Brian J. K. Simmons 2011
Mallory szerint a világ Douglas Lloyd „Doug” Riley James Gandolfini 2010
Natalee Holloway 2011
Sötét titkok Zdzislaw Dziabas Marian Dziędziel
Transformers 2.: A bukottak bosszúja Morshower tábornok Glenn Morshower 2009
Újra a gimiben Marshall igazgató Chevy Chase 2010
XV. Lajos – A sötétség királya 2011
2010 A 19. feleség 2012
A felhők fölött 3 méterrel Claudio Jordi Bosch
A harcos útja A legbúsabb fuvola Ti Lung 2011
A király beszéde (2. magyar szinkron) Winston Churchill Timothy Spall
A következő három nap George Brennan Brian Dennehy
A varázslótanonc Orosz férfi Sándor Técsy 2010
Armageddon 4. – Meteor vihar 2011
Avalon Gimi 2012
Az utolsó kikötő Ian Martin Wade Williams 2011
Emberek és istenek Célestin Philippe Laudenbach
Felemelkedés Howard apja
Fuss az életedért! 2012
Füstfüggöny
Hallgass a szívedre![79] Tony Ernie Sabella
Hideg préda 3. 2011
Jóvoltköszönömkérekmég Paul Gertmanian Richard Jenkins
Kéjjel-nappal Szakács a vonaton Adam Gregor 2010
MacGruber James Faith ezredes Powers Boothe 2011
Molyember
Ne félj a sötéttől! 2012
Papírmadarak 2011
Paradoxon Sir Winston Churchill A. C. Peterson 2012
Pótpasi Narrátor (hang) Graeme Malcolm 2011
Rubber
Szellemíró John Maddox James Belushi 2010
Szent Ágoston
Tamara Drewe Nicholas Hardiment Roger Allam 2011
Terápia
Trükk
2011 A Karib-tenger kalózai 4. – Ismeretlen vizeken György August király Richard Griffiths
A pokol kapujának legendája J.H. Gordon Glenn Morshower 2012
A rítus Xavier atya Ciarán Hinds 2011
A szerelem konyhája (2. magyar szinkron) Max Templeton Peter Bowles
A szerzetes 2012
A Vaslady Gordon Reece Roger Allam
Aki szelet vet 2011
Államérdekből 2012
Fapados történet M. Paul Etienne Chicot
Fertőzés Dr. Ian Sussman Elliott Gould 2011
Frászkarika Boltos Mike Miller
Gazdátlanul Mexikóban 2. Rendőrőrmester Pat Asanti
Hupikék törpikék Narrátörp (hang) Tom Kane
Isten ments! Bill Peale nyomozó Michael Maurice
J. Edgar – Az FBI embere Harlan Fiske Stone Ken Howard 2012
Lázadó szellem Dr. Roman Bosch Thomas Thieme
Megapiton kontra óriásaligátor 2011
Mission: Impossible – Fantom protokoll IMF-vezető Tom Wilkinson
Mr. Popper pingvinjei Franklin Philip Baker Hall
Sorselágazás 2012
Transformers 3. Morshower tábornok Glenn Morshower 2011
Vasököl Riporter, Starblaze Arena David Herbst
X-Men – Az elsők William Stryker, Sr. Don Creech
Zöld darázs James Reid Tom Wilkinson
2012 A boldogság sosem jár egyedül Alain Posche François Berléand 2012
A hobbit: Váratlan utazás Nagy Kobold Barry Humphries
Amit még mindig tudni akarsz a szexről Vince, Arnold barátja Brett Rice
Annika Bengtzon – A bűn nyomában 3.: Stúdiószex
Annika Bengtzon – A bűn nyomában 4.: A vörös farkas
Fejbenjáró bűn Dr. Rosenthal Elliott Gould
Kémes hármas Szabó Allan Gray
Lámpaernyő emberbőrből: A legsötétebb holokauszt-titok (hangalámondás) Narrátor (hang) Liev Schreiber
Lincoln[80] Bluff Wade szenátor Wayne Duvall
Step Up 4. – Forradalom Ricky Mario Ernesto Sánchez
Valaki más élete Volin gazda François Berléand
Végzetes hazugságok
Versenyben az elnökségért
Vihar Seattle-ben Dimitri Kandinsky Jay Brazeau

Filmsorozatok szerkesztés

Bolondos dallamok-sorozat
Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1944-1965 Bolondos dallamok Szilveszter Mel Blanc 2003-2006[81]
1952 Csőrike és Szilveszter: Ajándék madár (1. és 3. magyar szinkron) 1980
2005
1971 Kengyelfutó gyalogkakukk (1. magyar szinkron) Szilveszter (archív felvétel)
Bóbita kakas (archív felvétel)
1980-1983
1977 Tapsi Hapsi – Húsvéti különkiadás Szilveszter 1986
Tapsi Hapsi – Szellemek napja
1980 Dodó kacsa húsvéti meglepetése
Tapsi Hapsi – Bűnügyi különkiadás
1981 A bolondos, bolondos, bolondos Tapsi Hapsi mozifilm 2009
1982 Tapsi Hapsi – Az 1001 nyúl meséje (2. magyar szinkron) 2006
1999 Szilveszter és Csőrike kalandjai V. Joe Alaskey 2010
2003 Bolondos dallamok – Újra bevetésen 2003
2006 Eh, badarság! Egy bolondos karácsony 2006
Columbo epizódjai
Év Évad Epizód Epizódcím Szereplő Színész Szinkron év
1971 1 2 Ahogy a könyvben meg van írva (2. magyar szinkron) Jim Ferris Martin Milner 1993
5 Képek keret nélkül (2. magyar szinkron) Rendőr #2
1973 3 3 A bűn jelöltje (2. magyar szinkron) Vernon őrmester Robert Karnes 1994
4 Kettős vágás (2. magyar szinkron) Roger White Chuck McCann 1993
1975 5 2 Diplomáciai védettség Doktor
3 Személycsere (2. magyar szinkron) George Kramer őrmester Bruce Kirby 1996
1976 6 1 Két detektív, egy gyilkosság Sid-del beszélgető férfi 1993
Csendőr-sorozat
Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
1964 A Saint Tropez-i csendőr (1. magyar szinkron) Beléndek csendőr Guy Grosso 1991
1968 A csendőr nősül (2. magyar szinkron)
1970 A csendőr nyugdíjban (1. magyar szinkron)
1979 A csendőr és a földönkívüliek
1982 A csendőr és a csendőrlányok
Derrick epizódjai
Év Évad Epizód Epizódcím Szereplő Színész Szinkron év
1976 3 8 A saját szakállára (1. magyar szinkron) Kallmerten Wolf Richards 1978
1977 4 5 Az uzsorás halála (1. magyar szinkron) Erich Winterhammer Gerd Baltus 1982
1978 5 13 Érettségi (1. magyar szinkron) Werner Hofer Peter Dirschauer 1983
1980 7 4 A nagy alkalom / Halálos pillanat (1. magyar szinkron) Gerhard Dommberg Werner Asam 1984
8 Merénylet a birtokon / A birtokon (1. magyar szinkron) Gerhard Wesenbrink Peter Dirschauer 1983
13 A gyenge láncszem / A lelkiismeretes bűnöző (1. magyar szinkron) Achim Moldau Wolfgang Müller
1982 9 3 Éjszaka egy idegen házban (1. magyar szinkron) Werner Stettner Stefan Behrens 1984
1984 11 13 Az osztályelső (1. magyar szinkron) Anders Ralf Schermuly 1988
1987 14 1 A riadt lány / A megfélemlített lány (1. magyar szinkron) Rotter úr Stefan Behrens 1989
8 Éjszakai őrjárat / Éjjeli őrjárat (1. magyar szinkron) Walter de Mohl, Conny másik fia Herbert Bötticher
1988 15 5 Motívumkeresés Rausch Peter Von Strombeck 1990
Olsen-banda-sorozat
Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
1968 Olsen bandája (2. magyar szinkron) Kjeld Jensen Poul Bundgaard 1997
1969 Az Olsen-banda pácban
1971 Az Olsen-banda nagyban játszik
1972 Az Olsen-banda nagy fogása (2. magyar szinkron)
1973 Olsen tervez, a banda végez
1974 Az Olsen-banda boldogul (2. magyar szinkron)
1975 Az Olsen-banda sínre kerül
1976 Az Olsen-banda bosszúja
1977 Az Olsen-banda újra akcióban
1978 Az Olsen-banda hadba száll (2. magyar szinkron)
1979 Az Olsen-banda nem adja fel
1981 Az Olsen-banda veszi az akadályt
Az Olsen-banda olajra lép
1998 Az Olsen-banda legutolsó küldetése (első-két magyar szinkron) 2000
2001
A rendőrség száma 110 epizódjai
Év Évad Epizód Epizódcím Szereplő Színész Szinkron év
1978 8 1 Holló a hollónak Jürgen Busse Jürgen Zartmann 1981
1979 9 6 Az utolsó út Ernst Klamroth Horst Weinheinmer 1988
1982 12 2 Petra Schreiber hadnagy Klaus Dietz 1984
4 Baleset Günter Perlbach Gunter Schoss 1985
1984 14 3-4 Nehéz évek I-II-III.[82] Wolfgang és Erwin Reichenbach Friedhelm Eberle 1987
Tetthely epizódjai
Év Epizód Epizódcím Szereplő Színész Szinkron év
1978 85 A zürichi ügylet Hauptmeister Wegner Rainer Hunold 1980
1979 98 30 liter Szuper Baldauf Karl-Josef Cramer
1982 139 Halványlila levelek Korn Rolf Jülich 1986
1984 157 Cápák Hergoland előtt Volker Reinders Hans Hirschmüller
1985 168 Tévedni halálos Benno Krötz Rainer Schmitt
173 Fájdalomdíj Holger Martell Heinz-Werner Kraehkamp 1987
1986 184 Fekete hétvége Hänschen Chiem van Houweninge 1989
1987 191 Vakrepülés Frank Löbel Christian Mey 1990
Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában
Év Évad Epizód Epizódcím Szereplő Színész Szinkron év
1978 2 1 Rómeó és Júlia Péter Paul Henry 1980
1979 2 5 A vihar Antonio Derek Godfrey 1982
1980 3 4 Téli rege Dion Colin McCormack 1983
1981 4 2 Troilus és Cressida Achilles Kenneth Haigh 1985
1982 5 A windsori víg nők Sir John Falstaff Richard Griffiths
1984 7 3 Sok hűhó semmiért Don Pedro Jon Finch 1987
4 Lóvátett lovagok Bunkó Paul Jesson

Sorozatok szerkesztés

Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
Finom angol módra Freddy Stefan Behrens 1986
1965 Az Angyal IV. Waldo Oddington Cec Linder 2005
Lagardère lovag kalandjai 1-6. (2. magyar szinkron) Pepe „El Matador” Jean-Pierre Janic 1988
1966 Belphegor, avagy a Louvre fantomja 13/4-6. (2. magyar szinkron) 1989
1969 Tau bácsi I. Fiatal férfi
Kocsmáros
1980
1971 Az Onedin család I. (1. magyar szinkron) Albert Frazer Philip Bond 1978
1973-1974 Kojak I-II. Lloyd Tatum (2. magyar szinkron) Chuck McCann 1993
Roy Benson Howard Platt
Nyomozó Burton Armus
1973-1983 Életutak Polikarp Kruzsilin Pjotr Veljaminov 1987
1975 Katica Mako 1980
Petrocelli II. (1. magyar szinkron) Gage Ned Beatty 1983
1976 A maláji tigris Sir William Fitzgerald Andrea Giordana 1982
Gyökerek Ordell John Schuck 1979
Jimmy Brent Doug McClure
Kojak IV. George Rhine Jess Osuna 1994-1995
Frank Kelton Roy Jenson
Rabszolgasors 1-15. Leoncio Côrrea de Almeida Rubens de Falco 1986
1977 Nem kell mindig kaviár Lovejoy másik jelentő embere 1981
Nők a pult mögött Radek, beszállító sofőr Ladislav Frej 1985
1977-1981 Kórház a város szélén Kabicek, gondnok Václav Sloup 1982-1983
1978 A bábu 1-9. További szereplők 1980
Szoba szép kilátással Martin Kirst Bernhard Baier 1983
Tau bácsi III.
1979 A régensherceg Lake ezredes David Horovitch
Forró szél Surda kuncsaftja
Ideges néző a focimeccsen
Türelmetlen férfi
Ideges lakástulajdonos
1984
Latin-Amerikában írták ? Concha Grégori 1982
Meghökkentő mesék I. (1. magyar szinkron) Jack Nolan őrmester Brian Blessed 1983
1980 Elátkozottak városa Pat Vincent McCabe 1983
Ma egy házban Bonek Panc Josef Vinklář 1985
1980-1981 Magnum I-II. McReynolds hadnagy Jeff MacKay 1994
1981 Ifjú Oroszország 1-9. I. Péter cár Dmitrij Zolotuhin 1985
Cervantes élete 1-9.
1982 Fekete munka 1-5. Chrissie Todd Michael Angelis 1987
Nagyon különleges ügyosztály I. Eddie Spencer Milligan 1984
Pumukli kalandjai I. Willhart úr, a gázos Fritz Pauli 1988
Vendégek 1-4. Marc Avignon Jean-Marc Bory 1986
1982-1983 T.J. Hooker II-III. Jim Corrigan rendőr James Darren 1988-1989
1983 A Korall-sziget (1. magyar szinkron) Nelson Clive Marshall 1987
Tom, Dick és Harriet II. Sidney, Gloria férje Brian Coburn 1991
1983-1987 Krimileckék Eugene
Geliebter
Jeff
Matthias Ponnier 1985-1988
1984 A korona ékköve Purvis kapitány David Leland 1989
Ausztrál expressz II. „Villám” Ridge Ray Meagher 1991
Mr. Harbottle Robert Grubb
Knight Rider III. Gibbs Donald Gibb 1993
Magnum V. McReynolds hadnagy Jeff MacKay 1995
Mindenki tanköteles 1988
Polip I. Don Manfredi Flavio Bucci
T.I.R. 1987
1985 A klinika I. Alwin Metzner Gerd Baltus
Az idő és a szél Antinio Camilo Bevilacqua 1989
1986 A kisasszony Aristides Ferreira báró (+ Papp János) Rubens de Falco 1994
1987 Űrapu I. Mayor Kyle X. Applegate Doug McClure 1997
1988 A klinika III/8-9. Mühlbauer úr Ralf Schermuly 1992
Pumukli kalandjai II. Schrader úr Hans Brenner 1991
1989 A korcs 1-3. Vanderberg Ernst Jacobi 1990
Agatha Christie: Poirot II. Burt szövetségi ügynök William Hootkins 1996
Mesék a kriptából I. Havers börtönigazgató David Wohl 1991
Seinfeld I. Kessler Michael Richards 2003
Topmodell Alex Kundera Cecil Thiré 1994
Vasalatlanok I. Don Felice Castelli Maurizio Mattioli 1995
1989-1997 Seinfeld I-IX. Cosmo Kramer Michael Richards 2003-2010
1990 Hagenbeckék I. Eberhard Brandes Peter Aust 1994
Malac mesék – I/1-3. Tony Sharpe Ian Masters 1991
1992 Agatha Christie: Poirot V. Victor Astwell Ian Gelder 1997
1994 Parti nyomozók Gordon George Segal 2007
1991-1995 Kaliforniába jöttem II-VI. Philip Banks James Avery 2004-2005
1992 A Duna hercegnője Recepciós 1994
1994-1995 Sportakadémia I-II. Colbert Patrick Raynal 1996
1994-1997 Louie élete Idős Louie Anderson Louie Anderson 2001-2004
1996 X-akták IV. (2. magyar szinkron) Diabria Zakes Mokae 2004
Mike Millar Joe Spano
1996-2000 Űrbalekok Dr. Dick Solomon John Lithgow 2000-2004
1997 Híresek és gazdagok LucianSalerno / Manuel Quiroga Óscar Ferreiro 2000
Teljes bizonyossággal Steve Wegman James Belushi 1998
1997-1999 Kisvárosi gyilkosságok I-II. 2011
Pensacola – A név kötelez Lt. Col. Bill „Raven” Kelly James Brolin 1998-2004
1997-2001 Kerge város II-VI. Paul Lassiter Richard Kind 1999-2004
1998 Esperanza Fermín Requena Humberto Elizondo 2000
1998-1999 A hét mesterlövész Josiah Sanchez Ron Perlman 2002
1998-2004 A halottkém Det. Leo Shannon Donnelly Rhodes 2004-2007
1999 Zsákolók Leonard Fero Dan Lauria 2007
1999-2001 A vadak ura Zad király Steven Grives 2002-2003
1999-2004 Harmadik műszak Off. John „Sully” Sullivan (+ Koncz István) Skipp Sudduth 1999-2004
2000 Bűbájos boszorkák III. Sutter Ed Lauter 2004
Családban marad Ernesto Solis Manuel Salazar 2000
Szeretni beindulásig Francisco „Pancho” Serrano Luis Margani 2001-2002
Édes élet olasz módra Frank DeLucca Paul Sorvino 2006
2000-2011 CSI: A helyszínelők I-XII. Jim Brass kapitány Paul Guilfoyle 2002-2012
2001 A meló Frank Harrigan Lenny Clarke 2006
Salomé Gustavo Teo Tapia 2005
Yago Rufino Óscar Alegre 2002
2001-2008 Jim szerint a világ Jim Orenthal James Belushi 2009-2010
2002-2003 Hegyimentők Gordon Urquhart Clive Russell 2005
MDA – Orvosi műhibák nyomában I-II. Bill „Happy” Henderson Shane Bourne 2007-2008
2003-2004 A Narancsvidék I-II. Caleb Nichol Alan Dale 2003-2005
2004 A hálózat Stana Moore Olek Krupa 2004
Albatros Alakulat VII. Kalle Schneidewind Rainer Basedow 2011
Anita a bűbájos bajkeverő Emiliano Contreras (1. részben) Eduardo Serrano 2005
Rém rendetlen család Nick Savage Keith Carradine
2005 A küszöb J.T. Baylock Charles S. Dutton 2007
A szerelem rabjai Walter Pacheco Salo Pasik
Don Matteo V. A Dallamról dallamra című TV-műsor vezetője Renzo Arbore 2012
Futottak még… Keith Chegwin 2006
Nick Ferrari
Joey II. Benjamin Lockwood John Larroquette 2005
2005-2006 Deadwood II-III. George Hearst Gerald McRaney 2005-2006
Rejtélyek asszonya 2-10. (2. magyar szinkron) Connors hadnagy Casey Sander 2011-2012
2005-2007 A főnök I-III. Russell Taylor parancsnok / kapitány Robert Gossett 2006-2010
2006 Dr. Csont II. Dr. Gordon Gordon Wyatt Stephen Fry 2008
Te vagy az életem Héctor Hugo Gino Renni 2006
Veszélyes szerelem 1-4. Richard Porter John Callahan 2011
2007 Bionika – Bionic Woman Jonas Bledsoe Miguel Ferrer
Shark – Törvényszéki ragadozó II. Ben Bentley Kurt Fuller 2008
2007-2008 Hősök I-II. Bob Bishop Stephen Tobolowsky 2008-2010
2007-2009 Sant’ Angelo – Egy kórház hétköznapjai Angelo De Santis Antonello Fassari 2008-2009
2008 Az éden titkai Hristos Manesis Periklis Kasandrinos 2011
Divatdiktátorok Grant Normandy Damian Young
Hogy ne éld az életed I. Szemüveges, bajszos albérlő jelölt
2008-2009 Dr. Csont IV-V. Dr. Gordon Gordon Wyatt Stephen Fry 2010-2011
2009 24 VII. Henry Taylor Colm Feore 2010
A Harper-sziget Charlie Mills seriff Jim Beaver 2009
Seherezádé III. Engin Ege Aydan 2011
Trauma Captain Basra Steven Anthony Jones 2010
2010 Dzsungeldokik Papa Ucumari Cheech Marin 2011
Eva Luna Eduardo Ibarrola Ismael González
Haven I. Vaughn Carpenter Leslie Carlson
The Pacific – A hős alakulat Elmo „Gunny” Haney őrmester Gary Sweet 2010
Zsaruvér Jeffords Frankie Faison
2010-2011 A hidegsebész I-II. Bud Morris nyomozó John Carroll Lynch 2011-2012
Mike és Molly I-II. Harry David Anthony Higgins 2011
2011 A Kennedy család Joe Kennedy, Sr. Tom Wilkinson
Megkövült szívek Federico Galván Humberto Elizondo 2012
Trónok harca I. Greatjon Umber Clive Mantle 2011
2012 Bűnös Miami I. Bel Jaffe Michael Rispoli 2012
Menekülés a szerelembe Aquiles Trueba (+ Bolla Róbert) Humberto Elizondo
Heavy Metal I. A parancsnok Jean-Michel Martial
Teknős szapiensz (hang)

Animék, rajz- és animációs filmek szerkesztés

Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
? A kis tintahal Narrátor 1988
1941 Dumbo (1. magyar szinkron) Mesélő John McLeish 1989
Tücsök kalandok New Yorkban (1. magyar szinkron) Dick Kenny Gardner 1994
1944 Tom és Jerry – 17. rész: Egerész öt perc Tom (ritkán) Harry E. Lang 1988
1952 Csőrike és Szilveszter: Ajándékmadár (3. magyar szinkron) Narrátor Daws Butler 2009
Tom és Jerry – 73. rész: Az eltűnt egér Tom (ritkán) Harry E. Lang 1988
1958 Csipkerózsika (2. magyar szinkron) Az őrség kapitánya 1995
1961 Bolondos dallamok: A vadak ásza (3. magyar szinkron) Narrátor Herb Vigran 2009
1968 Asterix és Kleopátra (1. magyar szinkron) Dromaedár Obelix álmában 1987
1969 Tintin és a Nap temploma (1. magyar szinkron) Thomson / Sámuel Guy Pierauld 1992
Éneklő szemtanú Jacques Balutin
1972 Csizmás Kandúr nyugatra megy Nagydarab bandita Maszuoka Hirosi 1994
1973 Csúcsforgalom Őrült Moe Charles Gordone 1997
Piros sapkás fekete férfi
Joe a méhek országában (hangalámondás) Bzz Roger Carel 1989
Wou, a darázs
Robin Hood Little John (+ Sárkány Kázmér (ének)) Phil Harris 2001
1974 Éljen D’Artagnan! Másik pletykás muskétás Aramis-al 1985
1976 Asterix tizenkét próbája Mannökenpix Stéphane Steeman 1988
Római katona Caesar palotája előtt
1977 Dot és a kenguru (2. magyar szinkron) Varánusz 1994
Lolka és Bolka a Föld körül (1. magyar szinkron) 1978[83]
Vadhattyúk Vadász #1 1979
1978 Hárman Seholfalván Fjodor apja German Kacsin 1981
1979 A kis űrkutya és az űrhajótöröttei (hangalámondás) Mesélő
Robot Robi, az űrhajótörött
Főrobot
További szereplők
1989
cím felolvasása
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény Ginarrbrik, a fekete törpe 1995
1980 Maci Laci első karácsonya (2. magyar szinkron) Maci Laci Daws Butler 2010
1981 A hattyúk tava (1. magyar szinkron) Adolf Mugihito 1982[84]
1982 A NIMH titka (1. magyar szinkron)[85] Károlyka / Jeremy / Jeremiás Dom DeLuise 1986
Aladdin és a csodalámpa (1. magyar szinkron) Gyűrű szelleme Szakagucsi Josiszada
Az idő urai Katona Henry Djanik 1983
Maci Laci ajándéka (1. magyar szinkron) Szuper Szimat Daws Butler 1990
1983 Copperfield Dávid Mr. Creakle 1994
1985 Nicholas Nickleby Wackford Squeers 1996
Szivárvány-tavi kalandok Garnéla rendőr Mike Reynolds 1993
Ótake Hirosi (archív felvétel)
Vámpírok Havannában Motoros rendőr 1986[86]
1986 Dot és a bálna Riporter 1991
Footrot Flats: Kutyamese Kutyus Peter Rowley 1993
1988 A fekete tulipán Gryphus 1994
A jó, a rossz és Foxi Maxi (1. magyar szinkron) Gyorslábú / Pecsenye Daws Butler 1992
Foxi Maxi és barátai Kandúr Bandi (archív felvétel) Dawn Butler 1994
Olivér és társai (1. magyar szinkron) Kvízmester a tv-ben 1990
Turpi úrfi és a Beverly Hills-i macskák (első-két magyar szinkron) Sintér Kenneth Mars 1992
Dibble / Cövek John Stephenson 2004
1989 Inci és Finci legújabb kalandjai Kandúr Bandi Daws Butler 1994
Kacsamesék II/17-18. Lawrence Loudmouth Frank Welker 2004
1991 A fehér teve Gáspár 1994
Hé, Maci! – 11. rész: Rázos rodeo / Egerek és emberek (1. magyar szinkron) Kandúr Bandi Greg Burson
1992 Aladdin Szultán Corey Burton 1995
1994 Asterix Amerikában Obelix Ottfried Fischer 2001
Kutyavilág – III/3. rész: Reszkessetek kutyák! Rútveiler báró Dan Hennessey 1995
Scooby-Doo és az 1001 éjszaka Szinbád (Magilla Gorilla) Allan Melvin 2003
1995 A csodálatos hóember Hóbarát 1996
Csipkerózsika Mesélő 1995
Goofy Pete Jim Cummings 1996
Piroska és a farkas Mesélő 1995
1997 Anasztázia Vlagyimir (+ Sárkány Kázmér (ének)) Kelsey Grammer 1998
Herkules Demetriusz, a fazekas Wayne Knight 1997
Karácsonyi ének (2. magyar szinkron) Jakob Marley szelleme Edward Asner 2009
1999 A kék szörny (1. magyar szinkron) Mr. Bluff Doug Preis 2000
Franklin és a Zöld lovag Bagoly úr James Rankin 2001
Karácsonyi álom Mr. Ryan John Forsythe 2000
Mickey egér – Volt egyszer egy karácsony Pete Jim Cummings
2000 Irány Eldorádó Törzsfőnök Edward James Olmos
Óz virága és a gyáva Oroszlán Sötétség Scott McNeil 2003
2001 Metropolisz Vörös herceg Isida Taró
Mickey varázslatos karácsonya – Hórabság az egértanyán Morgó Corey Burton 2004
2002 A Thornberry család – A mozifilm Mnyambo sámán Kevin Michael Richardson 2003
Dennis, a komisz – A hét tenger ördöge Hajókapitány 2007
Hé, Arnold! – A film Scheck Paul Sorvino 2003
Jégkorszak Frank, az orrszarvú Stephen Root 2002
2004 Riddick – Sötét harag Imam Keith David 2004
Tom és Jerry – Macska a Marson Thingg király Billy West 2005
2005 Batman és Drakula Joker Kevin Michael Richardson 2006
2006 Casper az Ijesztő Iskolában (1. magyar szinkron) Kibosh Kevin Michael Richardson 2008
2007 A Simpson család – A film Russ Cargill Albert Brooks 2007
Mézengúz Larry King-méh Larry King
2008 Állati mesék 3.: Az Aranyfürt és a három medve-show Papa mackó Tom Arnold 2012
Delgo Raius tábornok Malcolm McDowell 2011
Horton Mesélő Charles Osgood 2008
2009 Kells titka 2011
2010 Az Olsen-banda – Előkelő körökben Kjeld Jensen Esben Pretzmann
Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró Sammy idősen Dany Boon 2010
2012 Kalózok! – A kétballábas banda 2012
Lego Star Wars: A Birodalom hazavág Boss Nass Brian Blessed

Anime, rajzfilm- és animációs sorozatok szerkesztés

Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1943-1957 Tom és Jerry 1-114. Tom (ritkán) William Hanna 1988
cím, szöveg felolvasó
1962 A Jetson család I. (1. magyar szinkron) További szereplők 1990
1960-1962 Tom és Jerry 115-117., 119., 122-126. cím felolvasó 1988
1965 Atom Anti show További szereplők 1989
1966 Stan és Pan Pan Hardy Jim MacGeorge 1993-1994
1972 A zöld erdő meséi[87] 1983
Scooby-Doo újabb kalandjai I. Pan Hardy Daws Butler 2007
1975 Maja, a méhecske I. Hangyaőrmester 1991
Tom és Jerry új kalandjai (1. magyar szinkron) Tom (ritkán)
Kozmikus macska
Macska színész
John Stephenson 1987
1978 Egyszer volt… az ember (1. magyar szinkron) Dagi Yves Barsacq 1983
Maci Laci a világűrben Űrhajó gyűjtő 2002
1979 Don Quijote de la Mancha (1. magyar szinkron) 1984
Maja, a méhecske II. Hangyaőrmester 1993
1980 Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal Kakas 1987-1988
1981 Helló, Sandybell! Leslie Christie Kaneucsi Josio 1994
1982 A kiskutya kalandjai Légiirányító #1
Chico, Don Sebastian embere
1990
Úr az űrből Cirkuszigazgató 2003
1983 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal Narrátor Teofíló Martínez 1986
Csip-csup csodák[88] Ordas 1988
1983-1984 Alvin és a mókusok I-II. További szereplők 1989
1984 Ferdy, a hangya I/1-13. (1. magyar szinkron) További szereplők 1990
1985 Maci Laci kincset keres I. Bumbáj, a cirkuszigazgató 1991
Pufóka kalandjai 1-13. (1. magyar szinkron) Panda őrszem 1988
1985-1986 Pufóka kalandjai 1-13. (2. magyar szinkron)
Pufóka kalandjai 14-52.
Narrátor Marc de Georgi 1993-1994
1986 Boldi, bolygónk fia 1992
1986-1988 Frédi és Béni, avagy a kőkorszaki buli Barlangi kapitány Mel Blanc 2012
1987 Eduárd és barátai Bulldog Bódog 1988-1990
Kalandok Álomerdőben További szereplők 1992
1988 Garfield és barátai I. (1. magyar szinkron) Kutya (a Ki mit felejt? című epizódban) Gregg Berger 1994
Maci Laci 2001
Mosómacik III. Smedley-Smythe professzor Len Carlson 1993
1989 Alfréd, a kacsa Cirkuszigazgató
1989-1990 Chip és Dale – A Csipet Csapat I-II. (2. magyar szinkron) MacDuff
Ratatouille
Corey Burton 2004
Edgar a vasútállomáson
Chip és Dale – A Csipet Csapat II. (1. magyar szinkron)[89] Bajuszos remeterák Corey Burton 1993
1990 Balu kapitány kalandjai (1. magyar szinkron)[90] Spigot ezredes 1992
Don Kojot és Sancho Panda kalandjai I. Kék herceg 2012
Gyümölcsfalva lakói 1-52. További szereplők 1993-1994
1990-1991 A gumimacik VI. Le Grand Fromage Ed Gilbert 1993
Marquis de Bouillabaisse Frank Welker
1991 Fürkészszárny I-II. Hígagyar Kenneth Mars 2004
Hé, Maci! Lou
Bruno bácsi
2002
1991-1993 Tom és Jerry gyerekshow II-IV. (2. magyar szinkron) További szereplők
1992 Batman I. (2. magyar szinkron) Matthew Thorne Joseph Campanella 2006
Dinka banda I. (1. magyar szinkron)[91] Pete Jim Cummings 1996
1992-1993 Dinka banda További szereplők 2004-2005
1993 Tesz-Vesz város I. Cicapapa John Stocker 1995
1993-1994 Talpig zűrben Bohóc 2005
1995-1997 Tesz-Vesz város III-V. Cicapapa John Stocker 2001
1995-1998 Timon és Pumbaa Quint Corey Burton 2004
1996 Félix, a macska II. Félix autója
1996-1999 Percy, a parkőr Percy, a parkőr Jim Broadbent 1999
1997 A törpék új világa Locsog
Albert mondja… a természet jobban tudja II. Vaddisznó 2002
1997-1998 101 kiskutya Ezredes Jim Cummings 2003
1998 A kis Elvis II. WC Moore Bill Ten Eyck 2000
1999 Fixi, Foxi és barátaik I. (1. magyar szinkron) További szereplők
Nyugi, Norman! I. Irwin Stone (Norman apja) Patrick Préjean 2001
2000 Az utolsó rezervátum Dühöngő Ökör
2000-2001 Tanárok kedvence Táborvezető 2003
2001 Egy vízcsepp kalandjai 2004
Mickey egér klubja Pete Jim Cummings 2003
2002 Benjámin, az elefánt Benjámin Jürgen Kluckert 2005
2003-2004 Lilo és Stitch Gantu Kevin Michael Richardson 2004-2006
2007 Family Guy VI. Rush Limbaugh 2009
2010 A Madagaszkár pingvinjei II. Bősz vagány (pingvin) Clancy Brown 2011-2012
Family Guy IX. Rush Limbaugh 2011
2011 Beavis és Butt-head VIII. Burger World menedzser Mike Judge 2012
Zsebkutyusok II. Garlonetalle
Geronimo Stilton II. További szereplők 2011
2011-2012 Kalandra fel! III-IV. Malac úr Ron Lynch 2011-2012

John Goodman-filmográfia szerkesztés

Év Cím Szereplő Szinkron év
1984 Mária szerelmei Frank 1986
1986 A könnyed élet (1. magyar szinkron) Andre DeSoto nyomozó 1990
1988-1989 Roseanne I-II. Dan Conner 1999
1989 A szerelem tengere (1. magyar szinkron) Sherman nyomozó 1989
1990 Stella Ed Munn 1995
1992 Babe George Herman „Babe” Ruth 1993
1997 Csenő manók (2. magyar szinkron) Ocious P. Potter 2011
1998 Letaszítva (2. magyar szinkron) Jonesy nyomozó 2002
2000 Ó, testvér, merre visz az utad? Big Dan Teague 2005
2004 A tengeren túlon Steve Blauner 2006
2005 Eszeveszett birodalom 2. – Kronk, a király (2D-s animációs film) Pacha (hang) 2005
2009 A hercegnő és a béka (2D-s animációs film) Eli „Big Daddy” La Bouff (hang) 2009
Egy boltkóros naplója Graham Bloomwood
2010 Dr. Halál Neal Nicol 2011
2012 Az Argo-akció John Chambers 2012

Felolvasóként szerkesztés

Év Cím Szinkron év
1954 Hátsó ablak 1986
1966-1967 Tom és Jerry – 153. rész: Űrállomás a tejtermékúton
Tom és Jerry – 157. rész: A szuperügynök sajtvadász
1988[92]
1969 A gránátalma színe 1989
1974 Pokoli torony 1988[93]
1977 Három svéd lány felső Bajorországban 1994
1979 Elil rózsája (hangalámondás) 1991
1985 Átkos örökség (1. magyar szinkron)
1989 Az 54. hadtest (1. magyar szinkron) 1990
Gyilkos bábok 1993
1991 Jelenetek egy áruházból 1996

Jegyzetek szerkesztés

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  2. Elhunyt Koroknay Géza szinkronszínész. nepszava.hu, 2013. január 2. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  3. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a televízióban 1986. május 26-án adták le.
  4. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. szeptember 14-én adták le.
  5. A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. március 1-jén adták le.
  6. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1983. július 10-én adták le.
  7. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. január 31-én adták le.
  8. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1985. október 27-én adták le.
  9. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1982. július 16-án adták le.
  10. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. április 15-én adták le.
  11. A magyar szinkron 1994-ben készült, és a televízióban 1995. július 22-én adták le.
  12. A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1981. március 31-én adták le.
  13. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. április 21-én adták le.
  14. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1982. augusztus 15-én adták le.
  15. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. november 27-én adták le.
  16. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1981. december 16-án adták le.
  17. A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. augusztus 13-án adták le.
  18. A magyar szinkron 1989-ben készült, és a televízióban 1990. szeptember 19-én adták le.
  19. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a televízióban 1984. július 8-án adták le.
  20. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. szeptember 23-án adták le.
  21. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a hazai mozikban 1980. június 5-én mutatták be.
  22. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. október 3-án adták le.
  23. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. november 28-án adták le.
  24. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. szeptember 8-án adták le.
  25. Mackenna aranya (1. magyar szinkron, 1987) az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)
  26. A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. május 6-án adták le.
  27. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. május 8-án mutatták be.
  28. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1989. január 28-án adták le.
  29. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1983. május 20-án adták le.
  30. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1989. január 7-én adták le.
  31. A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1979. május 31-én mutatták be.
  32. A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. december 25-én adták le.
  33. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. április 29-én adták le.
  34. A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1983. április 24-én adták le.
  35. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a televízióban 1985. október 15-én adták le.
  36. A magyar szinkron 1980-ban készült, és a hazai mozikban 1981. szeptember 3-án mutatták be.
  37. A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1978. augusztus 10-én mutatták be.
  38. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. november 10-én mutatták be.
  39. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. május 20-án mutatták be.
  40. A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. július 23-án adták le.
  41. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. június 6-án adták le.
  42. A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1979. június 28-án adták le.
  43. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a hazai mozikban 1980. április 7-én mutatták be.
  44. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a televízióban 1986. szeptember 6-án adták le.
  45. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1983. november 9-én adták le.
  46. A magyar szinkron 1980-ban készült, és a hazai mozikban 1981. június 11-én mutatták be.
  47. A magyar szinkron 1984-ben készült, és a hazai mozikban 1985. május 16-án mutatták be.
  48. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. október 2-án adták le.
  49. A magyar szinkron 1980-ban készült, és a hazai mozikban 1981. április 23-án mutatták be.
  50. A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. augusztus 20-án adták le.
  51. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. június 16-án mutatták be.
  52. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. szeptember 29-én mutatták be.
  53. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. június 10-én mutatták be.
  54. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1985. november 13-án adták le.
  55. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. július 17-én mutatták be.
  56. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. augusztus 12-én mutatták be.
  57. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1988. május 5-én mutatták be.
  58. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. május 19-én mutatták be.
  59. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. augusztus 17-én mutatták be.
  60. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a hazai mozikban 1984. március 22-én mutatták be.
  61. A magyar szinkron 1984-ben készült, és a televízióban 1986. május 15-én adták le.
  62. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. december 27-én adták le.
  63. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. március 12-én adták le.
  64. A magyar szinkron 1988-ban készült, és a televízióban 1989. szeptember 9-én adták le.
  65. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. augusztus 18-án mutatták be.
  66. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. október 16-án mutatták be.
  67. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. március 13-án mutatták be.
  68. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1987. március 19-én mutatták be.
  69. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986. augusztus 14-én mutatták be.
  70. A magyar szinkron 1984-ben készült, és a hazai mozikban 1985. október 17-én mutatták be.
  71. A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986 október 2-án mutatták be.
  72. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1989. február 16-án adták le.
  73. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1988. július 28-án mutatták be.
  74. A magyar szinkron 1987-ben készült, és a hazai mozikban 1988. augusztus 18-án mutatták be.
  75. A magyar szinkron 1988-ban készült, és a hazai mozikban 1989. november 9-én mutatták be.
  76. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. szeptember 30-án adták le.
  77. A magyar szinkron 2006-ban készült, és DVD-n 2007. április 25-én adták ki.
  78. A magyar szinkron 2012-ben készült, és a televízióban 2013. június 18-án adták le.
  79. A magyar szinkron 2012-ben készült, és a televízióban 2013. március 19-én adták le.
  80. A magyar szinkron 2012-ben készült, és DVD-n 2013. július 3-án adták ki.
  81. A Warner Home Video Magyarország és Cartoon Network által készített szinkronnal a rövid rajzfilmsorozatból választották ki.
  82. A Magyar Televízió három részben sugározta az eredetileg csak két részes történetet.
  83. A magyar szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1979. március 8-án mutatták be.
  84. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. március 10-én mutatták be.
  85. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1988. április 28-án mutatták be.
  86. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1987. július 30-án mutatták be.
  87. A Zöld erdő meséi című animesorozat teljes epizódjából 13 részt választották ki az MTV1 adására.
  88. A Csip-csup csodák című animesorozat teljes epizódjából 80 részt választották ki az MTV2 adására.
  89. A Chip és Dale – A Csipet Csapat című rajzfilmsorozat 2. évad 47 epizódjából kiválasztott 10 részben.
  90. A Balu kapitány kalandjai című rajzfilmsorozat teljes epizódjából választották ki 39 részt első évadként.
  91. A Dinka banda című rajzfilmsorozat 1. évad 65 epizódjából 21 rész az MTV1 adására.
  92. Cím felolvasása
  93. A magyar szinkron 1988-ban készült, és a televízióban 1989. április 1-jén adták le.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés