Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Wikitanács (2023)

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Eredmény: a 2023-as Wikitanács-választás érvényes és eredményes volt. A szavazáson 9 (kilenc) szerkesztő érte el a megválasztáshoz szükséges 25 támogató szavazatot kétharmados támogatás mellett. A Wikitanács megválasztott tagjai között egy adminisztrátor van.

A megválasztott tagok az ellenszavazatok levonása utáni szavazatszámuk sorrendjében (az azonos szavazatszámúak százalékarányuk szerint):

A Wikitanács tagja lett:

  • Ogodej: 37 (39 mellette, 2 ellene, 95,1%)
  • Gerry89: 34 (36 mellette, 2 ellene, 94,7%)
  • Solymári: 32 (32 mellette, 0 ellene, 100,0%)
  • Jávori István: 32 (35 mellette, 3 ellene, 92,1%)
  • Burumbátor: 29 (33 mellette, 4 ellene, 89,2%)
  • Történelem p: 28 (28 mellette, 0 ellene, 100,0%)
  • Dodi123: 27 (32 mellette, 5 ellene, 87,5%)
  • Joey (admin): 24 (30 mellette, 6 ellene, 83,3%)
  • Slemi: 18 (26 mellette, 8 ellene, 76,5%)

Nem érték el a minimálisan szükséges számú 25 támogató szavazatot, ezért nem kerültek megválasztásra:

  • Schikk: 4 (14 mellette, 10 ellene, 58,3%)
  • Szalakóta: 0 (13 mellette, 13 ellene, 50,0%)

Üdvözöljük a megválasztott új Wikitanács tagjait, és minden indulónak, valamint szavazónak köszönjük a részvételt.

Tudnivalók

A Wikitanács (a továbbiakban WT) tizenötödik egyéves mandátuma hamarosan lejár. Ez a lap a 2023–2024-es, 16. mandátumév WT-tagjainak megválasztásáról szól.

A szavazás két hétig, azaz 2023. május 17. 00:00 órától 2023. május 30. (kedd) 23:59-ig tart, és szavazati joggal azok vehetnek részt rajta, akik a szavazás kiírásának pillanatában szavazásra jogosultak a szavazási irányelvnek megfelelően.

A szavazás kiírásáig 9 szerkesztő jelezte indulási szándékát. A jelentkezési időszak lejárta után is van lehetőség jelentkezésre, azonban az újabb jelentkezőkre már annyival rövidebb a szavazási idő. A szavazási irányelv alapján a mandátum elnyeréséhez legalább 25 támogató szavazat és legalább kétharmados támogatási arány szükséges. Ha a választáson tíznél több szerkesztő éri el a megválasztáshoz szükséges feltételeket, akkor a támogató szavazatokból levonandóak az ellenszavazatok, és az így kapott értékek csökkenő sorrendjében az első 10 jelölt lesz a WT tagja.

A megválasztott WT-tagok mandátuma 2023. május 31. napján kezdődik és maximum 1 évig érvényes, 2024. május 31-én lejár, függetlenül a következő rendes WT-választás végétől.

A Wikitanács 2009 óta tartó működéséről, és az általa hozott határozatokról készített statisztika a Wikitanács oldalán tekinthető meg.

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

Burumbátor (újrázó) szerkesztés

Burumbátor (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 33  támogatom | 4  ellenzem | arány: 89,2% | különbség: 29

Mellette (Burumbátor) szerkesztés

  1. Gg. Anyüzenet 2023. május 17., 09:17 (CEST)[válasz]
  2. Alfa-ketosav vita 2023. május 17., 09:26 (CEST)[válasz]
  3. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:02 (CEST)[válasz]
  4. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  5. – Gbarta vita 2023. május 17., 10:54 (CEST)[válasz]
  6. - Freewalesvita 2023. május 17., 11:41 (CEST)[válasz]
  7. Worrida vita 2023. május 17., 13:15 (CEST)[válasz]
  8. – Porrimaeszmecsere 2023. május 17., 14:37 (CEST)[válasz]
  9. Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:14 (CEST)[válasz]
  10. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:09 (CEST)[válasz]
  11. OsvátA vita 2023. május 18., 16:59 (CEST)[válasz]
  12. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:13 (CEST)[válasz]
  13. P/c vita 2023. május 19., 16:23 (CEST)[válasz]
  14. – VargaA vita 2023. május 19., 21:02 (CEST)[válasz]
  15. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  16. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 20., 15:20 (CEST)[válasz]
  17. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  18. – Gerry89 vita 2023. május 21., 18:06 (CEST)[válasz]
  19. –  Andrew69. 2023. május 21., 18:09 (CEST)[válasz]
  20. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  21. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  22. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  23. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:18 (CEST)[válasz]
  24. Csurla vita 2023. május 25., 10:11 (CEST)[válasz]
  25. Csigabiitt a házam 2023. május 25., 10:15 (CEST)[válasz]
  26. Tomcsy üzenet 2023. május 26., 00:01 (CEST)[válasz]
  27. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  28. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  29. Nyárizápor vita 2023. május 30., 11:03 (CEST)[válasz]
  30.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:08 (CEST)[válasz]
  31. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:11 (CEST)[válasz]
  32. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]
  33. Moonwalkr vita 2023. május 30., 19:29 (CEST)[válasz]

Ellene (Burumbátor) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 17., 18:37 (CEST)[válasz]
  3. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:28 (CEST)[válasz]
  4. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 19., 22:57 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Burumbátor) szerkesztés

Be kell vallanom, elég bátor Burumtól, hogy ismét jelentkezett, külön tekintettel arra, hogy mit művelt le a közelmúltban. Csak azt nem értem, hogy aki

  1. nyíltan megfenyíti szerkesztőtársát a saját véleménye miatt (vagy lehet erre gondolt, de egyikben sem látok alapot arra, hogy @Regasterios megkapja a „nem lesz egyszerű neked az élet” üzenetet);
  2. egy (lezárt) törlési megbeszélésen érvelés helyett csak mások nemi érettségét tudja firtatni (a difflinken olvasható megbeszélés amúgy nem is történt meg);
  3. körültekintés nélkül olyan tettet fog rám, amit ember a Wikipédián el sem tud végezni (továbbra sem tájékoztatott arról, hogy „életben lévő accountot” én mégis hogyan tudtam technikailag kivitelezni), közben az állítása nyilvánvaló cáfolat ellenére ő magát tévedhetetlennek tartja;
  4. az előző pontban leírtakkal kapcsolatban sunyi, aljas felindulásból pikírt megjegyzést tesz (aztán mondhatja, hogy ő csak gratulált, de tett már rá utalást, hogy a szándéka nem volt baráti, és a kitalált fiók törlés miatt tette) a vitalapomra, majd miután én jeleztem, hogy a saját vitalapomon nem kérek a troll viselkedéséből, (továbbra is a saját vitalapomon) elkezd dühöngeni és zaklatni (a dühöngését a laptöriben olvashatjátok, a folytatását archívumban, ahol még mások is hozzászóltak az esethez)

mégis miért akar ismét WT-tag lenni. Hadd éljek Burum szavaival: a nyílt fenyegetés, a trollkodás és a zaklatás nem való egy WT-tag CV-jébe. Ha ezek után ezzel ez indoklással és difflinkekkel alátámasztással nem látja be, hogy amit tett az nem éppen kompatibilis arra a helyre, ahova jelentkezik, és mások is csak ignorálni fogják, akkor szomorúan kell konstatáltom, hogy a Wikitanács intézménye egy új generációba lépett, ahol már ezek az igények. – balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 17., 18:37 (CEST)[válasz]

@Balint36: Lehet, hogy igazad van, viszont az sem a WT igényeihez tartozik, hogy Burum neve alatt elítéled azokat, akiknek nem ugyanaz a véleménye róla mint neked ("ezek az igények"). Sajnos mindig veszekedés van a WT választásból, valahogy mindenki idehozza vélt vagy valós sérelmeit és itt próbálja megtorolni azokat. Elegendő lenne pedig szavazni.Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:10 (CEST)[válasz]
Hát ha úgy gondoljátok, hogy az teljesen oké, hogy egy troll legyen a vitarendező testületben, akkor szívetek rajta, de ha ez az új norma, akkor számomra a WT halott. De mivel a WT sosem alkalmassági alapon, hanem bratyi alapon kerül megválasztásra, ezért Burum sunyi dolgai továbbra is következmény nélkül maradnak. Ha megtorolni szeretnék valamit, akkor már nem itt lennék. – balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:37 (CEST)[válasz]
Nem, én úgy gondolom, hogy ez túl van hajtva egy kicsit, egy szerencsétlen beszólást “sunyi aljas”-nak minősíten, trollkodással vádolni valakit szerintem túlzás, szerinted nem. Ennyi történik. Ami a WT-illeti, van szerkesztő, akinek az ironikus, szarkasztikus, cinikus beszólásai az idegeimre mennek, számtalanszor megsértett, mégis gondolkodás nèlkül beszavaznám a WT-be, mert ennek ellenére összességében okosnak és megfontoltnak tartom. Egyébként a WT-vel kapcsolatban teljes mértèkben osztom Cassandro alább, az általános szakaszban írt véleményét. Ogodej vitalap 2023. május 18., 08:14 (CEST)[válasz]
Az itt megszólaló enciklopédiaszerkesztő minden szava igaz. Én minden hibámért elnézést kértem és kérek. Ami viszont jelenleg már mindennél jobban érdekel: vajon kik kívánkoznak vele egy csoportba kerülni. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 22:27 (CEST)[válasz]
Nézz magadba! És veled? – balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:37 (CEST)[válasz]

A fentebb hozott ügy során végérvényesen bebizonyította azt, hogy képtelen belátni a tévedését (azt állította, hogy Balint36 accountot törölt, amit technikailag nem lehet, de ő persze "WOW! Burumbátor semmit nem nézett el, lásd fent."), (természetesen a gunyoros "Elfogadtam: balint36-nak, Hungarikusz Firkász által megtámogatva, igaza van." és "A jelenlegi adminkar döntése végleges, valóban. :)" nem nevezhető belátásnak). ráadásul amit önmagának megenged, azt másnál randalírozásnak nevezi. Ilyen kettős mércézéssel ne legyen WT-tag. Sajnos úgyis az lesz, de legalább nem makulátlan eredménnyel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:28 (CEST)[válasz]

Az elnézéskérés olyan, mint a szélben szálló szakadt nejlonzacskó, ha üres frázisként használják, és valaki konzekvensen újra és újra minden elnézéskérés után elköveti ugyanazokat és hasonló dolgokat. Nincs súlya. Tele van vele a rét a Wikipédia székháza előtt. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 05:48 (CEST)[válasz]

Dodi123 (újrázó) szerkesztés

Dodi123 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 32  támogatom | 5  ellenzem | arány: 86,5% | különbség: 27

Mellette (Dodi123) szerkesztés

  1. Gg. Anyüzenet 2023. május 17., 09:17 (CEST)[válasz]
  2. Hári Zalán macskazug 2023. május 17., 09:55 (CEST
  3. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:05 (CEST)[válasz]
  4. – Gbarta vita 2023. május 17., 10:54 (CEST)[válasz]
  5. - Freewalesvita 2023. május 17., 11:41 (CEST)[válasz]
  6. Alfa-ketosav vita 2023. május 17., 13:12 (CEST)[válasz]
  7. Worrida vita 2023. május 17., 13:15 (CEST)[válasz]
  8. – Porrimaeszmecsere 2023. május 17., 14:38 (CEST)[válasz]
  9. Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:12 (CEST)[válasz]
  10. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:33 (CEST)[válasz]
  11. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:11 (CEST)[válasz]
  12. OsvátA vita 2023. május 18., 17:00 (CEST)[válasz]
  13. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:14 (CEST)[válasz]
  14. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  15. – Gerry89 vita 2023. május 21., 17:48 (CEST)[válasz]
  16. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  17. Andrew69. 2023. május 21., 18:10 (CEST)[válasz]
  18. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  19. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  20. – M. V. डाक 2023. május 23., 23:24 (CEST)[válasz]
  21. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  22. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:19 (CEST)[válasz]
  23. Csurla vita 2023. május 25., 10:11 (CEST)[válasz]
  24. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  25. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  26. – Szilas vita 2023. május 29., 09:05 (CEST)[válasz]
  27. Nyárizápor vita 2023. május 30., 10:53 (CEST)[válasz]
  28.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:09 (CEST)[válasz]
  29. Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 30., 11:12 (CEST)[válasz]
  30. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:11 (CEST)[válasz]
  31. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]
  32. Moonwalkr vita 2023. május 30., 19:30 (CEST)[válasz]

Ellene (Dodi123) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]
  3. Egyrészt a lentebb folytatott vitában tett megnyilvánulásai miatt, másrészt amiatt, hogy a Livvyfan-ügy során dezinformatívan viselkedett, ennek okára pedig később sem adott magyarázatot. Harmadrészt a Szalakóta-féle szivárogtatás során úgy igyekezett a WT-társát megvédeni, hogy még a WT irányelvét is többször megpróbálta kiforgatni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:32 (CEST)[válasz]
  4. Wikizoli vita 2023. május 19., 22:18 (CEST)[válasz]
  5. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 05:42 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Dodi123) szerkesztés

Ha semmi mást nem néznék, csak ezen az egy lapon kifejtett vitastílusodat és érvelési technikádat, és nem lennének előzmények, az is elég lenne, hogy ne lássalak szívesen ebben a pozícióban. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 06:17 (CEST)[válasz]

@Bináris: Csak azért, hogy tisztán lássak, kérdezem: Hungarikusz Firkász és Balint36 érvelését és vitastílusát elfogadhatónak tartod? Akármit válaszolsz, megköszönöm, mert csak magamra nézve kívánok következtetéseket levonni. – Dodi123 vita 2023. május 20., 07:42 (CEST)[válasz]
Nem mindig. Amit ezen az oldalon írtak, azt most nem volt időm tanulmányozni, ezért véleményem sincs róla. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 16:59 (CEST)[válasz]
Ez szomorú, mert azt írod, hogy „Ha semmi mást nem néznék, csak ezen az egy lapon kifejtett vitastílusodat és érvelési technikádat...”. Mert én kifejezetten ezért kérdeztem rá. – Dodi123 vita 2023. május 20., 17:39 (CEST)[válasz]
Nem tudom, min szomorkodsz, őszintén válaszoltam a kérdésedre. Én a te stílusodról beszéltem, a te hozzászólásaidat elolvastam. Amikor rólad kell szavazni, nem feladatom mindenki másnak az összes hozzászólását elolvasni. De ha ez vigasztal, ellened szavaznék az eddigi tevékenységed alapján akkor is, ha itt nem írtál volna semmit. Egyébként ha azt írtad, hogy csak magadra nézve kívánsz következtetéseket levonni, akkor cselekedj eszerint. Ezen nem kell túlterjeszkedni egy ilyen szavazáson. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 21., 18:15 (CEST)[válasz]
Köszönöm. Ez így világos és egyértelmű. Csak megzavart az az előbb idézett kijelentésed mint érv az "ezen a lapon kifejtett vitastílusomról és érvelési technikámról". Ha ezt nem írtad volna, akkor a szavazatodhoz nem szóltam volna hozzá. – Dodi123 vita 2023. május 22., 14:55 (CEST)[válasz]

Az itteni vitáról a véleményemet az általános megjegyzések szakaszban bővebben is kifejtettem. – Dodi123 vita 2023. május 20., 08:49 (CEST)[válasz]

Gerry89 (visszatérő) szerkesztés

Gerry89 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 36  támogatom | 2  ellenzem | arány: 94,7% | különbség: 34

Mellette (Gerry89) szerkesztés

  1. Gg. Anyüzenet 2023. május 17., 09:18 (CEST)[válasz]
  2. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:07 (CEST)[válasz]
  3. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  4. Worrida vita 2023. május 17., 13:16 (CEST)[válasz]
  5. – Porrimaeszmecsere 2023. május 17., 14:38 (CEST)[válasz]
  6. Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:11 (CEST)[válasz]
  7. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:33 (CEST)[válasz]
  8. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:11 (CEST)[válasz]
  9. - Malatinszky vita 2023. május 18., 15:26 (CEST)[válasz]
  10. OsvátA vita 2023. május 18., 17:01 (CEST)[válasz]
  11. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:15 (CEST)[válasz]
  12. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:33 (CEST)[válasz]
  13. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  14. – Hkoala 2023. május 20., 13:53 (CEST)[válasz]
  15. Solymári vita 2023. május 20., 14:58 (CEST)[válasz]
  16. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:11 (CEST)[válasz]
  17. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  18. Andrew69. 2023. május 21., 18:10 (CEST)[válasz]
  19. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  20. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  21. – Freewalesvita 2023. május 23., 16:49 (CEST)[válasz]
  22. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  23. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:19 (CEST)[válasz]
  24. – M. V. डाक 2023. május 25., 06:10 (CEST)[válasz]
  25. Csurla vita 2023. május 25., 10:12 (CEST)[válasz]
  26. Csigabiitt a házam 2023. május 25., 10:16 (CEST)[válasz]
  27. Tomcsy üzenet 2023. május 26., 00:01 (CEST)[válasz]
  28. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  29. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  30. – Szilas vita 2023. május 29., 09:05 (CEST)[válasz]
  31. Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  32. – Nyárizápor vita 2023. május 30., 10:55 (CEST)[válasz]
  33.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:10 (CEST)[válasz]
  34. Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 30., 11:14 (CEST)[válasz]
  35. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:12 (CEST)[válasz]
  36. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]

Ellene (Gerry89) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Gerry89) szerkesztés

Jávori István (újrázó) szerkesztés

Jávori István (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 35  támogatom | 3  ellenzem | arány: 92,1% | különbség: 32

Mellette (Jávori István) szerkesztés

  1. Gg. Anyüzenet 2023. május 17., 09:18 (CEST)[válasz]
  2. Hári Zalán macskazug 2023. május 17., 09:55 (CEST)[válasz]
  3. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:08 (CEST)[válasz]
  4. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  5. – Gbarta vita 2023. május 17., 10:55 (CEST)[válasz]
  6. Worrida vita 2023. május 17., 13:16 (CEST)[válasz]
  7. Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:12 (CEST)[válasz]
  8. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:33 (CEST)[válasz]
  9. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:12 (CEST)[válasz]
  10. OsvátA vita 2023. május 18., 17:01 (CEST)[válasz]
  11. P/c vita 2023. május 19., 16:23 (CEST)[válasz]
  12. Wikizoli vita 2023. május 19., 22:06 (CEST)[válasz]
  13. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  14. Solymári vita 2023. május 20., 14:58 (CEST)[válasz]
  15. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 20., 15:24 (CEST)[válasz]
  16. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:11 (CEST)[válasz]
  17. – Gerry89 vita 2023. május 21., 15:38 (CEST)[válasz]
  18. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  19. Andrew69. 2023. május 21., 18:11 (CEST)[válasz]
  20. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  21. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  22. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  23. – M. V. डाक 2023. május 24., 13:25 (CEST)[válasz]
  24. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:20 (CEST)[válasz]
  25. Csurla vita 2023. május 25., 10:12 (CEST)[válasz]
  26. Tomcsy üzenet 2023. május 26., 00:01 (CEST)[válasz]
  27. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  28. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  29. Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  30. Nyárizápor vita 2023. május 30., 10:56 (CEST)[válasz]
  31.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:11 (CEST)[válasz]
  32. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:12 (CEST)[válasz]
  33. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]
  34. Moonwalkr vita 2023. május 30., 19:31 (CEST)[válasz]
  35. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2023. május 30., 19:34 (CEST)[válasz]

Ellene (Jávori István) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]
  3. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:33 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Jávori István) szerkesztés

Joeyline (admin, újrázó) szerkesztés

Joeyline (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 30  támogatom | 6  ellenzem | arány: 83,3% | különbség: 24

Mellette (Joeyline) szerkesztés

  1. Hári Zalán macskazug 2023. május 17., 09:55 (CEST)[válasz]
  2. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:09 (CEST)[válasz]
  3. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  4. - Freewalesvita 2023. május 17., 11:42 (CEST)[válasz]
  5. Alfa-ketosav vita 2023. május 17., 13:12 (CEST)[válasz]
  6. Worrida vita 2023. május 17., 13:17 (CEST)[válasz]
  7. – Porrimaeszmecsere 2023. május 17., 14:39 (CEST)[válasz]
  8. Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:13 (CEST)[válasz]
  9. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:35 (CEST)[válasz]
  10. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:12 (CEST)[válasz]
  11. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:15 (CEST)[válasz]
  12. – VargaA vita 2023. május 19., 21:03 (CEST)[válasz]
  13. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  14. Solymári vita 2023. május 20., 14:58 (CEST)[válasz]
  15. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:11 (CEST)[válasz]
  16. – Gerry89 vita 2023. május 21., 15:38 (CEST)[válasz]
  17. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  18. - Andrew69. 2023. május 21., 18:12 (CEST)[válasz]
  19. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  20. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  21. – M. V. डाक 2023. május 23., 23:25 (CEST)[válasz]
  22. Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 24., 22:22 (CEST)[válasz]
  23. Csurla vita 2023. május 25., 10:12 (CEST)[válasz]
  24. Tomcsy üzenet 2023. május 26., 00:01 (CEST)[válasz]
  25. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  26. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  27. – Szilas vita 2023. május 29., 09:06 (CEST)[válasz]
  28. Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  29.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:12 (CEST)[válasz]
  30. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Joeyline) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]
  3. OsvátA vita 2023. május 18., 17:10 (CEST)[válasz]
  4. – Pagony üzenet 2023. május 22., 20:52 (CEST)[válasz]
  5. Nem akartam a jelöltnél szavazni, de ez a lenti kuncsorgás a tisztségért nagyon visszatetsző. Még az a szerencse, hogy canvassing nem volt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 26., 08:40 (CEST)[válasz]
  6. Gg. Anyüzenet 2023. május 26., 09:36 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Joeyline) szerkesztés

A azavazás megkezdése előtti utolsó fél órában jelentkeztem újraválasztásra – a jelek szerint egyetlen adminként – a Wikitanácsba, mivel azt láttam, hogy veszélyben a tanács működése a kevés jelentkező miatt. Nekem szívügyem a Wikitanács: 2010 és 2013 között 3 ciklusban is tag voltam, ebből az utóbbi 2 évben a Wikitanács koordinátoraként tevékenykedtem. Aktívan részt vettem a Wikitanács működésének a mai napig a legátfogóbb változásokkal járó 2010 és 2012 közötti megújításában. 2013-tól a megváltozott élethelyzet miatt egy darabig nem tudtam aktívan jelen lenni a Wikipédián, de tavaly tavasztól ismét aktívan szerkesztek (sport, kifejezetten az olimpiai játékok, valamint történelem, kifejezetten a Habsburgok témakörében), aktívan járőrözök és adminálok is. Az említett megújulással volt jó időben a tavalyi WT-választás, ahol 9 év elteltével ismét a testület tagja lettem a bizalmatokból. Az irány azt gondolom, hogy jó, mindamellett beépítendőek a felmerült megújulási ötletek is. Kérem támogatásotokat a megkezdett munka mentén! – Joey üzenj nekem 2023. május 24., 22:20 (CEST)[válasz]

Ogodej (visszatérő) szerkesztés

Ogodej (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 39  támogatom | 2  ellenzem | arány: 95,1% | különbség: 37

Mellette (Ogodej) szerkesztés

  1. Gg. Anyüzenet 2023. május 17., 09:18 (CEST)[válasz]
  2.  – Hári Zalán macskazug 2023. május 17., 09:55 (CEST)[válasz]
  3. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:11 (CEST)[válasz]
  4. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  5. - Freewalesvita 2023. május 17., 11:43 (CEST)[válasz]
  6. Alfa-ketosav vita 2023. május 17., 13:13 (CEST)[válasz]
  7. Worrida vita 2023. május 17., 13:17 (CEST)[válasz]
  8. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:35 (CEST)[válasz]
  9. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:13 (CEST)[válasz]
  10. – Hkoala 2023. május 18., 08:43 (CEST)[válasz]
  11. - Malatinszky vita 2023. május 18., 15:31 (CEST)[válasz]
  12. OsvátA vita 2023. május 18., 17:02 (CEST)[válasz]
  13. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:16 (CEST)[válasz]
  14. P/c vita 2023. május 19., 16:23 (CEST)[válasz]
  15. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  16. Solymári vita 2023. május 20., 14:58 (CEST)[válasz]
  17. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:11 (CEST)[válasz]
  18. – Gerry89 vita 2023. május 21., 15:38 (CEST)[válasz]
  19. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  20. - Andrew69. 2023. május 21., 18:12 (CEST)[válasz]
  21. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  22. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  23. – M. V. डाक 2023. május 23., 21:16 (CEST)[válasz]
  24. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  25. Csigabiitt a házam 2023. május 24., 09:01 (CEST)[válasz]
  26. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:20 (CEST)[válasz]
  27. Csurla vita 2023. május 25., 10:13 (CEST)[válasz]
  28. Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 25., 10:44 (CEST)[válasz]
  29. Tomcsy üzenet 2023. május 26., 00:01 (CEST)[válasz]
  30. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  31. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 26., 19:08 (CEST)[válasz]
  32. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  33. – Szilas vita 2023. május 29., 09:06 (CEST)[válasz]
  34. Nekem nem kérdés. – Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  35.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:13 (CEST)[válasz]
  36. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:13 (CEST)[válasz]
  37. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]
  38. Moonwalkr vita 2023. május 30., 19:32 (CEST)[válasz]
  39. – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2023. május 30., 19:35 (CEST) Ki a legjobb a huwikin?[válasz]

Ellene (Ogodej) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Ogodej) szerkesztés

Schikk szerkesztés

Schikk (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 14  támogatom | 10  ellenzem | arány: 58,3% | különbség: 4

Mellette (Schikk) szerkesztés

  1. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  2. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:15 (CEST)[válasz]
  3. OsvátA vita 2023. május 18., 17:07 (CEST)[válasz]
  4. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  5. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  6. – Támogatom, mert személyesen ismerem, és tudom, hogy alkalmas a feladatra. Régóta ismeri és használja a Wikipédiát, rendszeresen hoz létre és szerkeszt kiváló szócikkeket. Évtizedek óta (nagyságrendileg 60 éve) ismeretterjesztéssel, (többek között egyetemi) tanítással, internettel, információtudománnyal foglalkozik, illetve foglalkozott. Amellett, hogy élettapasztalata és tudása alapján egyértelműen alkalmasnak tartom, van rá ideje, és szívesen foglalkozna vele. Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  7. – Gg. Anyüzenet 2023. május 22., 13:45 (CEST) (Samat indoklása engem maximálisan meggyőzött az alkalmasságról.)[válasz]
  8. – Jávori István Itt a vita 2023. május 22., 15:19 (CEST)[válasz]
  9. – VargaA vita 2023. május 22., 19:58 (CEST)[válasz]
  10. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 22., 20:49 (CEST)[válasz]
  11. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  12. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  13. Kevés szerkesztésszám ugyan, de a te esetedben tudom, lesz több is még bőven, és ez önmagában nagy érték :-) (Vacilláltam, hogy korai még, de a szimpátiámat az általam olvasottak alapján elnyerted) – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 29., 09:31 (CEST)[válasz]
  14. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:14 (CEST)[válasz]

Ellene (Schikk) szerkesztés

  1. - Malatinszky vita 2023. május 17., 13:33 (CEST)[válasz]
  2. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  3. – Porrimaeszmecsere 2023. május 17., 14:40 (CEST)[válasz]
    Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:34 (CEST)[válasz]
  4. Készséggel elhiszem, hogy vannak itt, akik már találkoztak veled és alkalmasnak gondolnak, de én még semmit nem tudok rólad. Dodi kérésének megfelelően megadom az esélyt, hogy saját néven szerkesztve részt vegyél a vitákban és megbeszélésekben, és megmutasd, hogy szállsz be a konfliktusok rendezésébe. Nincs ellened semmi kifogásom, de ez kevés egy választáson, mások véleménye alapján pedig szavazzanak mások. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 06:10 (CEST)[válasz]
  5. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:51 (CEST)[válasz]
  6. - Andrew69. 2023. május 21., 18:12 (CEST) Minden új jelentkező jól jöhet, de az asztalra is többet kéne tenni.[válasz]
  7. Korai még. Worrida vita 2023. május 22., 02:25 (CEST)[válasz]
  8. – Pagony üzenet 2023. május 22., 20:50 (CEST)[válasz]
  9. LaSza 🚍 (VITA) 2023. május 23., 12:01 (CEST)[válasz]
  10. Ez a jelölés ugye vicc? 2021-22-23-ban még szerkesztése(d) is alig volt. Ismeretlen embereket ne válasszunk már be mindenféle feladatra. – M. V. डाक 2023. május 23., 23:13 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Schikk) szerkesztés

Pontosan ugyanezért támogatom én is. Személyesen megismertem az egyesületi közgyűlésen. Nagy tapasztalatú szakértő (az ARPANET honosításának egyik résztevője). A napi szerkesztésekben inkább IP-címről vesz részt, a korai személyes támadások miatt. A szerkesztői statisztikáját ez nem pörgeti ugyan, ám ő inkább a szerkesztéssel foglalkozik. Friss agy, objektív, okos. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:39 (CEST)[válasz]
  • Alapvetően azt szeretném, ha a Wikipédia tisztségviselői olyan emberek lennének, akik szerkesztői is a Wikipédiának. Schikk, akinek a wikitanácsi jelentkezése volt a századik szerkesztése, a szememben nem teljesíti ezt a feltételt. Azt is viccesnek találom, méghozzá nem jó értelemben, hogy Schikk ezen a szavazáson nem vehet részt, mert az előírt minimális 200 szócikknévtérbeli szerkesztés helyett csak 37-et sikerült végeznie, amióta három éve regisztrált. --Malatinszky vita 2023. május 17., 13:33 (CEST)[válasz]
  • @Malatinszky: A Wikitanács pártatlan és független döntéseihez legtöbbször az adott kérdéshez vagy megoldandó problémához való objektív hozzáállás és élettapasztalat szükséges. Kétségtelenül előny, ha a WT-tagja jártas a szerkesztésben, de feltételként nincs előírva, és sokszor nem is befolyásol egy-egy döntést, hogy ki mennyit szerkesztett. Máshogy vélekedünk erről a kérdésről, de ez nem baj. Nekem az a véleményem, hogy kaphat egy esélyt, ha kellő számú szavazat érkezik rá, neked az, hogy nem alkalmas. Tiszteletben tartom a véleményed. Kérlek, hogy te is tartsd tiszteletben az enyémet, és ne minősítsd. – Dodi123 vita 2023. május 17., 13:41 (CEST)[válasz]
    • „A Wikitanács pártatlan és független döntéseihez legtöbbször az adott kérdéshez vagy megoldandó problémához való objektív hozzáállás és élettapasztalat szükséges.” – Az eddigi tapasztalatok alapján Schikk a kiemelt részek közül melyikkel rendelkezik? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 17., 17:12 (CEST)[válasz]
      • Ismered személyesen? Tudod cáfolni? Egyébként ahogy értesültem róla, a legutóbbi wikitalálkozón ott volt, talán az azt követő közgyűlésen is. Akik ott voltak, azok vélhetően tudnak róla személyeset is mondani. – Dodi123 vita 2023. május 17., 17:28 (CEST)[válasz]
      • Kissé fordítva ülsz a lovon. Te tettél állítást valakiről, neked kell bizonyítást tenni az állításodra, nem nekem cáfolni az állítást. Viszont a válaszodból lejön, hogy te nem ismered személyesen, nem tapasztalat alapján állítottál róla dolgokat, tehát úgy támogattál valakit, hogy semmit nem tudsz róla. Ha a Szalakóta-ügy nem lett volna, ezen talán most meg is lepődtem volna. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 17., 17:52 (CEST)[válasz]
      • Hadd kérdezzem meg, melyik mondatommal állítottam, hogy ő rendelkezik ezzel. Malatinszkynak válaszoltam arra, hogy szükséges-e nagyobb szerkesztői tapasztalat, amit ő alapnak tart a WT-tagságnál. Szerintem nem feltétlenül, mert idézem amit ott írtam: „A Wikitanács pártatlan és független döntéseihez legtöbbször az adott kérdéshez vagy megoldandó problémához való objektív hozzáállás és élettapasztalat szükséges.” Valóban nem ismerem Schikk szerkesztőt én sem személyesen. Viszont végigolvastam a hozzászólásait, amiket a különböző helyeken tett, és azt szűrtem le, hogy megfontolt, és kellően idős ahhoz, hogy megfelelő élettapasztalattal rendelkezzen, ezért én adtam neki egy esélyt. De akik személyesen is találkoztak vele, megcáfolhatják a megérzésemet, és akkor visszavonom a szavazatomat. A személyeskedésedre meg nem kívánok reagálni. – Dodi123 vita 2023. május 17., 18:01 (CEST)[válasz]
        • Bocsi, függetlenül az elhangzottaktól és a majd elhangzandóktól, de már herótom van a témától. Az, hogy kellően idős, milyen alapot ad bárkinek is a tapasztalatra? Láttam már teljesen értelmes 16 évest és meglehetősen tapasztalatlan öreget is. – balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 17., 18:45 (CEST)[válasz]
      • Mivel támogattad és ezzel indokoltad az azt jelenti, hogy azért támogattad, mert szerinted benne megvannak ezek az adottságok. De úgy látom, megkezdődött a szokásos mellébeszélés. Ez is sokatmondó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 17., 18:12 (CEST)[válasz]
      • Oké. Elismerem mindkettőtöknek, hogy rosszul érveltem. Mindenesetre amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be, addig fenntartom a szavazatomat. Kérem, hogy ezt tartsátok tiszteletben. – Dodi123 vita 2023. május 17., 18:59 (CEST)[válasz]

Akik azért tartózkodnak a rá való szavazástól, mert nem ismerik, azoknak a figyelmébe ajánlom egy olyan szerkesztő véleményét, aki személyesen is ismeri. – Dodi123 vita 2023. május 18., 11:36 (CEST)[válasz]

Slemi szintén alig vész részt a Wikipédia életében, a WT-s jelentkezéseket leszámítva gyakorlatilag itt sincs. Számomra, és remélem, mások is így gondolják, nem releváns a véleménye. Egyik 19 a másik egy híjján 20. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 12:09 (CEST)[válasz]
Sajnálatos, hogy így gondolkodsz a Wikimedia Egyesület tagjáról, aki jelenleg egyben a Wikitanács legrégebben folyamatos, megbecsült tagja. – Dodi123 vita 2023. május 18., 14:27 (CEST)[válasz]
Sajnálatos, hogy idekevered az egyesületet, aminek semmi köze a WT-be (Slemi egyesületi munkáját nem minősítettem, mert nem tudom, ott mit csinál, de bármit is, annak ide nem sok köze van, viszont a WP felületén gyakorlatilag semmit nem csinál. Bátran légyen egyesületi tag, semmi probléma nincs ezzel, de ez nem indok a WT-tagsághoz. Esetleg szavazzátok meg, hogy aki egyesületi tag, az egyben automatikusan WT-tag is, így ez a kutyakomédia el is lenne kerülhető a továbbiakban). Másrészt sajnálatos, hogy miközben azt írod Malatinszkynek,hogy "Tiszteletben tartom a véleményed. Kérlek, hogy te is tartsd tiszteletben az enyémet, és ne minősítsd." te magad sem tartod be azt, hogy ne minősítsd mások véleményét. Ha neked ilyen elvárásod van a véleményeddel kapcsolatban, akkor úgy illenék, hogy te is megadod ezt a tiszteletet mások véleménye felé. Vagy ez csak egyoldalú? Mondjuk ez sem lepne meg... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 14:41 (CEST)[válasz]
Mitől minősítgetés az, ha a sajnálatomat fejezem ki? De lépjünk túl ezen, ha téged ez zavar, elnézést kérek és visszavonom. (Át is húztam.) Amit Slemi hozzászólására írtál válaszul, azt minek érzed? Már bocsáss meg, de neked lehet személyeskedni és minősítgetni? Tudod van az a mondás, hogy „más szemében a szálkát, a sajátban a gerendát sem”... – Dodi123 vita 2023. május 18., 15:40 (CEST)[válasz]
Elképszetően tudod kavarni a ...t. Valamiért te is így érzed, neked szabad azt, amit másnak nem, úgyhogy azt gerendát nyugodtan keresd a saját szemedben. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 16:38 (CEST)[válasz]

Játsszunk most már valami mást! --Malatinszky vita 2023. május 18., 16:53 (CEST)[válasz]

Érkezett egy új és talán mindenki számára releváns vélemény Schikk személyével kapcsolatban. – Dodi123 vita 2023. május 22., 14:49 (CEST)[válasz]

Ez tényleg releváns vélemény, azonban nagyon érdekes az, hogyha annyira akarja csinálni, mert "van rá ideje, és szívesen foglalkozna vele.", akkor miért nem jelenik meg itt és miért nem reagál semmire az őt érintő kérdésekben? Erre nincs ideje? Vagy annyira nem érdekli, hogy megjelenjen? Korteseket küld maga helyett? Slemiben legalább az megvan, hogy legalább itt megjelenik a saját érdekeit képviselni. Szerintem sokatmondó, hogy Schikk még ennyit sem tesz meg. Vagy a közösség nem érdekli annyira, hogy reflektáljon a felvetéseikre? Szerintem ez sokat elárul a helyzetről. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 22., 15:35 (CEST)[válasz]

Tisztelt Szerkesztőtársak!

Látva az ismeretlenségem körüli véleményeket, fenntartásokat - talán szokatlan módon - bejelentkezek egy bemutatkozás erejéig.

Teljes polgári nevem dr. Kiss István és 85. évemet taposom. Villamos- + gazdasági mérnök vagyok/voltam, műegyetemi doktorátussal. A wiki hátterét jelentő internet (ld. még ARPANET, meg ami előtte volt) hazai bevezetésében vezető, koordináló szerepem volt (dokumentálva itt is: https://itf.njszt.hu/objektum/a-nemzetkozi-on-line-szolgaltatasok-hazai-hozzafereserol), és például a korabeli, az új kommunikációs csatorna miatt fölöttébb gyanakvó BM-mel való egyezkedést is én végeztem.

WT-tagságra történt jelentkezésemhez csak annyit füzök, hogy a legutóbbi találkozón elhangzott hiányra, nevezetesen, hogy kevesen vállalkoznak e feladatok ellátására, reagáltam jelentkezésemmel. Nyugdíjba vonulásomig ugyanis 17 éven át alapító főtitkára voltam egy társadalmi szervezetnek, a Magyar Franchise Szövetségnek, és tudom, hogy a nem népszerű feladatokat is el kell látnia valakinek, amit ebben az esetben viszont magam érdekesnek tartok/tartanék. Ugyanakkor nem fogok kardomba dőlni, ha részben különböző, részben egyéb szempontok (😊) alapján nem kerülök megválasztásra.

A nevemből képzett kvázi-anagrammával nem vagyok nagyon látható a wikin, de az IP mellett használok tematikusan választott szerkesztői neveket, amiket itt most nem részletezek. Angol oldalakra is dolgozok, az Egyesült Államoktól a Csendes óceáni Pitcairn szigetek szócikkéig.

Első szerkesztésem Bertalanffy szócikke volt, de az érdeklődők figyelmébe tudom ajánlani az Erdély Dánielről szólót, vagy a IIASA-t, esetleg a Diákkaptár?. Dolgoztam a rendszerelméletről és kapcsolódó témákról (pl. Zalai Béla), vagy a franchise-ról szóló szócikkeken is, hogy csak néhány konkrétat említsek. Aki meg esetleg odáig menne, hogy még fizimiskámra is kíváncsi, annak tudom ajánlani a youtube-ról a rövid https://www.youtube.com/watch?v=pfmoU5g0tYM&t=15s&ab_channel=videoitf, vagy a kb 40 perces https://www.youtube.com/watch?v=x0txoEf5Jdk&ab_channel=videoitf tételt (az MTA székházában tartott, általam szervezett jubileumi rendezvényről – bővebb anyagokkal pedig jelen vagyok az NJSZT infótörténeti oldalán is). Sőt. Személyesen is megismerhetnek a tényleg érdeklődők, mivel rendszeres résztvevője vagyok a wikitalálkozóknak, ahol mindig ragad rám valami; de segítettem az Egyesület költöztetésében is, amely aktivitások nyilván nem belépők a WT-ba.

Hát ennyit Schikk-ről az érdeklődő, vagy igényesebb szerkesztőtársaknak.

Ja, és senkit nem küldtem korteskedni 😊 Schikk vita 2023. május 22., 19:20 (CEST)[válasz]

Én ezidáig semmit nem tudtam Schikkről. De ráéreztem, hogy rá kell itt szavaznom; az ellene szavazatokat figyelembe se véve. Most lánivalóvá lett, hogy helyeset súgott e ráérzés. Én korteskedem mellette. OsvátA vita 2023. május 22., 20:53 (CEST)[válasz]
Hát sajnos én nem vagyok olyan jóstehetség, mint OsvátA, hogy figyelmen kívül hagyjam az ellenzéseket, amelyek tartalma nyilván nem véletlenül alakult ki), viszont köszönöm Schikknek, a hozzászólását, amely miatt az ellenzésemet visszavonom. Ennyi alapján támogatni sajnos nem tudlak, de ellenezni sem ellenzem, ha úgy alakul, hogy mások beszavaznak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 22., 20:59 (CEST)[válasz]

 kérdés Kedves Schikk! Fentebb ezt írod: „... használok tematikusan választott szerkesztői neveket, amiket itt most nem részletezek.” Ez a magyar wikipédián történik, vagy a teljes többnyelvű wiki-térben? Ez nem pontosan a zoknibábozás definíciója? Részletezed valahol ezeket a szerkesztői neveket? Ha igen, akkor légyszíves közöld. Ha nem, akkor nem tudom, mi az eljárás, de remélem a legjobbakat. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 22., 22:08 (CEST)[válasz]

@Pkunk: A zoknibáb használata nem tiltott, ha nem élnek vissza vele. Sőt vannak kifejezetten megengedett formái is, többek között olyan indokokkal, amiket Schikk szerkesztő is felsorolt. Mivel az irányelv szerint „Több felhasználónév használata az anonimitás megőrzését is szolgálhatja”, nincs kötelezően előírva, csak javasolja „Ha lehetséges, tüntesd fel”, ezért, ha nem tüntette fel, ezzel akkor sem követett el semmilyen hibát. – Dodi123 vita 2023. május 22., 22:37 (CEST)[válasz]
Dodi, a kevesebb néha több. Azt javaslom, engedd most már el ezt a témát, és hagyd, hogy a szerkesztőtársaid a te további segítséged nélkül, maguk döntsék el, akarnak-e olyan wikitanácstagot, mint Schikk, vagy sem. --Malatinszky vita 2023. május 22., 23:13 (CEST)[válasz]
Ma hallottam Schikk szerkesztőről először, egyáltalán nem a korteskedés szándéka vezet. Pkunk feltett egy kérdést, amivel kapcsolatban – tapasztalataim szerint – sokan tévedésben vannak. – Dodi123 vita 2023. május 22., 23:34 (CEST)[válasz]
Ma hallottál róla először? Akkor mégis hogyan tudtad 2023. május 17., 10:43-kor, elsőként támogatni? Hogyan tudtál érvelni mellette 2023. május 17., 13:41-kor? Hogyan állíthattál olyant, hogy "Egyébként ahogy értesültem róla, a legutóbbi wikitalálkozón ott volt, talán az azt követő közgyűlésen is.", ha csak ma hallottál róla először? Hogyan tudtad Slemi majd Samat véleményét megosztani róla, ha még csak ma hallottál róla? Slemiét ráadásul négy nappal ezelőtt? Hát ez nagyon sántít. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 22., 23:40 (CEST)[válasz]
Pedig ez így van. Miután jelentkezett végigolvastam minden fellelhető hozzászólását a mostani és az előző nick-nevén is. Utánanéztem, mielőtt szavaztam rá. Ezt bárki megtehette volna, illetve megteheti még most is. Hogy ki volt ott a wikitalálkozón, az megtekinthető a jelentkezők névsorából. Azt, hogy pontosan kicsoda csak Slemi és Samat hozzászólásából tudtam meg én is. Az érzésem viszont ezek szerint nem csalt. – Dodi123 vita 2023. május 22., 23:53 (CEST)[válasz]
Nem lett volna egyszerűbb leírni, hogy rosszul fogalmaztál? Schikkről, mint szerkesztőről nyilván nem hallhattál még csak ma, mert már napokkal ezelőtt szavaztál rá, és véleményeket osztottál meg róla. Ma legfeljebb Schikkről, mint IRL személyről hallhattál először. Ez még logikailag is összejön. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 23., 00:00 (CEST)[válasz]
Köszönöm a pontosítást. Pontosan így volt. 2023. május 23., 00:18 (CEST)
Amíg titkosak a zoknibábok, addig akár Dodi123 is lehet Schikk egyik zoknija, abból ítélve, ahogy megválaszolja helyette a kérdéseket. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 23., 08:42 (CEST)[válasz]
Remélem, csupán elméleti síkon vetetted fel, általában a zoknibábokra vonatkoztatva, és nem gondoltad komolyan Slemi és Samat, valamint Schikk hozzászólásai alapján. Mert egyébként már a feltételezés is sértő rám nézve. – Dodi123 vita 2023. május 23., 09:37 (CEST)[válasz]
Kedves Dodi123, ezt a mondatot tisztán „ad absurdum” értettem, nem akartalak megsérteni. Viszont nem Slemi és Samat hozzászólásaira vagyok itt kíváncsi, hanem Schikk válaszára (ami időközben megérkezett). – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 23., 11:28 (CEST)[válasz]
@Pkunk: Ezt én is így gondoltam, de nem hagyhattam válasz nélkül, mert ha nem reagálok, azt esetleg úgy lehetet volna érteni, hogy tényleg én vagyok az egyik zokni :) – Dodi123 vita 2023. május 23., 11:57 (CEST)[válasz]
@Pkunk: Kedves Pkunk! Hiányosságom lehet, hogy nem érzékelem a kérdés relevanciáját, de szerkesztői megoldásaimat nem változtatom országonként, „zokniaim” pedig részben követhetőek a hivatkozott szócikkek alapján Schikk vita 2023. május 23., 09:52 (CEST)[válasz]
Köszönöm a választ. A zoknikkal akkor lehet baj, ha szavazásokban használják azokat. Nyilvánvalóan mindent lehet jól és rosszul is használni, de a titkolt zoknibábok szerintem nem elfogadhatók. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 23., 11:28 (CEST)[válasz]

Slemi (újrázó) szerkesztés

Slemi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 26  támogatom | 8  ellenzem | arány: 76,5% | különbség: 18

Mellette (Slemi) szerkesztés

  1. Gg. Anyüzenet 2023. május 17., 09:19 (CEST)[válasz]
  2.  – Hári Zalán macskazug 2023. május 17., 09:55 (CEST)[válasz]
  3. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:12 (CEST)[válasz]
  4. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  5. Worrida vita 2023. május 17., 13:17 (CEST)[válasz]
  6. Ogodej vitalap 2023. május 17., 23:13 (CEST)[válasz]
  7. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:35 (CEST)[válasz]
  8. OsvátA vita 2023. május 18., 17:03 (CEST)[válasz]
  9. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:16 (CEST)[válasz]
  10. P/c vita 2023. május 19., 16:23 (CEST)[válasz]
  11. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  12. – Gerry89 vita 2023. május 21., 15:40 (CEST)[válasz]
  13. - Andrew69. 2023. május 21., 18:12 (CEST)[válasz]
  14. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  15. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  16. - nyiffi 2023. május 24., 01:35 (CEST)[válasz]
  17. Csurla vita 2023. május 25., 10:13 (CEST)[válasz]
  18. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  19. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  20. Hosszú ideig dolgoztam vele a WT-ben, az egyik leglelkiismeretesebb tagja a testületnek. – Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  21.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:14 (CEST)[válasz]
  22. – M. V. डाक 2023. május 30., 11:42 (CEST)[válasz]
  23. – Hátha csak ez a voks hiányzott volna. – Vépi vita 2023. május 30., 16:37 (CEST)[válasz]
  24. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:14 (CEST)[válasz]
  25. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]
  26. Moonwalkr vita 2023. május 30., 19:33 (CEST)[válasz]

Ellene (Slemi) szerkesztés

  1. - Malatinszky vita 2023. május 17., 13:38 (CEST)[válasz]
  2. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  3. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]
  4. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:38 (CEST)[válasz]
  5. Ne haragudj, semmit nem tudok rólad azonkívül, hogy minden WT-választáson előkerül a neved. Nem láttalak vitákban részt venni, konfliktusokat megoldani, még szerkeszteni is alig.. A te esetedben az ellenszavazat nem az alkalmatlanság vélelmezése, de egy választáson az alkalmasságot kell bizonyítani. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 05:54 (CEST)[válasz]
  6. – Pagony üzenet 2023. május 22., 20:53 (CEST)[válasz]
  7. Csigabiitt a házam 2023. május 25., 10:17 (CEST)[válasz]
  8. Wikizoli vita 2023. május 27., 13:40 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Slemi) szerkesztés

  • Azt szeretném, ha a Wikitanács tagjai olyan wikipédisták lennének, akik aktívan részt vesznek az enciklopédia bővítésében, javításában. Slemi, aki az elmúlt wikitanácsi választás óta nagyjából ötven szócikknévtérbeli szerkesztést halmozott fel, a szememben nem teljesíti ezt a feltételt. --Malatinszky vita 2023. május 17., 13:43 (CEST)[válasz]
Egyetértve Malatinszky véleményével, hozzátéve, hogy továbbra sem értem, hogy miért akar valaki részt venni egy olyan közösség legmagasabb fórumában, amely közösség életében gyakorlatilag nincs jelen, nem dolgozik velük együtt. Kb. mintha egy villamosvezető akarná megszabni a metróvezetők munkahelyi körülményeit, vagy ítélkezne két metróvezető közötti vitában, mert néha szokott metróval járni. Elhiszem, hogy okosakat tud mondani a WT-ben, de gyakorlatilag akkor is kibic marad. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:38 (CEST)[válasz]
Úgy gondolom, megnyugtathatná a kifogásolókat, ha gondolatban összeolvasztanának kettőnket. Régi barátságunk okán nyugodtan vehetitek úgy, hogy Slemi az én álláspontomat képviseli a Wikitanácsban, én mexerkesztek helyette is. Kinek mihez van nagyobb affinitása ugyebár.
P/c vita 2023. május 19., 16:32 (CEST)[válasz]
Köszönöm, nagyon jól esett SlemiSlemmer László 2023. május 20., 07:34 (CEST)[válasz]
  • @Balint36: Dehogy haragszom. Közeli - személyes - ismerőseim között van, akire haragszom. Néhány politikusra is haragszom. Te egyik sem vagy. A konfliktusokból kimaradásom pedig tény. Hogy a WT-tagságra pont, hogy ez a tény tesz-e engem nagyon alkalmassá, azt jópár WT-tagtársam igazolja az elmúlt jópár évből. Biztosan ismersz közülük párat, kérdezzed meg a véleményüket. De akár ide is pingelhetjük őket :-) SlemiSlemmer László 2023. május 20., 07:45 (CEST)[válasz]
Örülök, hogy nem haragszol, de szerintem ezt inkább Binárisnak szeretted volna címezni. – balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 20., 12:58 (CEST)[válasz]
@Balint36: Húúúú... bocsi. SlemiSlemmer László 2023. május 20., 16:47 (CEST)[válasz]
  • @Bináris: Dehogy haragszom. Közeli - személyes - ismerőseim között van, akire haragszom. Néhány politikusra is haragszom. Te egyik sem vagy. A konfliktusokból kimaradásom pedig tény. Hogy a WT-tagságra pont, hogy ez a tény tesz-e engem nagyon alkalmassá, azt jópár WT-tagtársam igazolja az elmúlt jópár évből. Biztosan ismersz közülük párat, kérdezzed meg a véleményüket. De akár ide is pingelhetjük őket :-) SlemiSlemmer László 2023. május 20., 16:47 (CEST)[válasz]
    Értem, amit mondasz, de mások véleménye alapján nem szavazok. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 16:57 (CEST)[válasz]

Szalakóta (újrázó) szerkesztés

Szalakóta (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 13  támogatom | 13  ellenzem | arány: 50,0% | különbség: 0

Mellette (Szalakóta) szerkesztés

  1.  – Hári Zalán macskazug 2023. május 17., 09:55 (CEST)[válasz]
  2. VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. május 17., 10:13 (CEST)[válasz]
  3. – Dodi123 vita 2023. május 17., 10:43 (CEST)[válasz]
  4. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 17., 23:35 (CEST)[válasz]
  5. SlemiSlemmer László 2023. május 18., 08:18 (CEST)[válasz]
  6. OsvátA vita 2023. május 18., 17:04 (CEST)[válasz]
  7. – Jávori István Itt a vita 2023. május 18., 17:17 (CEST)[válasz]
  8. P/c vita 2023. május 19., 16:23 (CEST)[válasz]
  9. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  10. - Andrew69. 2023. május 21., 18:12 (CEST)[válasz]
  11. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  12.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:14 (CEST)[válasz]
  13. Moonwalkr vita 2023. május 30., 19:34 (CEST)[válasz]

Ellene (Szalakóta) szerkesztés

  1. FoBe üzenet 2023. május 17., 13:46 (CEST)[válasz]
  2. -- Malatinszky vita 2023. május 17., 13:59 (CEST)[válasz]
  3. balint36 ügyfélszolgálat 2023. május 18., 07:45 (CEST)[válasz]
  4. A múltkori szivárogtatása miatt, amely ügy során végtelenül arrogánsan állt a dologhoz. Jóérzésű ember ilyen helyzetben lemondott volna, ő meg újra jelentkezik. Ilyen ember ne ítélkezzen mások felett. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 18., 17:39 (CEST)[válasz]
  5. Wikizoli vita 2023. május 19., 22:20 (CEST)[válasz]
  6. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 19., 22:58 (CEST)[válasz]
  7. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 20., 15:26 (CEST)[válasz]
  8. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:11 (CEST)[válasz]
  9. Worrida vita 2023. május 22., 02:26 (CEST)[válasz]
  10. – Pagony üzenet 2023. május 22., 20:53 (CEST)[válasz]
  11. LaSza 🚍 (VITA) 2023. május 23., 12:00 (CEST)[válasz]
  12. Freewalesvita 2023. május 24., 10:51 (CEST)[válasz]
  13. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Szalakóta) szerkesztés

Tudtok légyszi írni ide egy linket ehhez a szivárogtatási ügyhöz, ami meg lett említve? Magamtól nem sikerült megtalálnom.– Freewalesvita 2023. május 23., 17:07 (CEST)[válasz]

Azt hiszem, erről a wiktanácsi határozat-vitalapról van szó. Itt a határozathozatal utáni megbeszélésben Szalakóta azt találta írni, hogy "A Wikitanács mérlegelte, hogy mennyire releváns az autizmus Turokacinál". Itt, ugye, problémás az, hogy Szalakóta kifecsegte a WT belső vitájának egy érzékeny részletét, másrészt (ha az állítás igaz), akkor komoly probléma az, hogy a Wikitanács mentálhigiénés képzettséggel nem rendelkező tagjai távdiagnózist állítanak föl Turokaciról az érintett tudta és beleegyezése nélkül. A keletkezett felhördülésre Dodi végül azt a választ adta, hogy "A Wikitanács vitájában felmerült, de a határozatának meghozatala során nem mérlegelte és nem vette figyelembe ezt a kérdést." Szalakóta ezután bocsánatot kért, de többszöri felszólítás ellenére nem mondott le, és amennyire ki tudom venni, a Wikitanács sem vonta őt felelősségre, bár azt nem tudom, a zárt levlistájukon téma volt-e ez még. Történt viszont egy olyan próbálkozás (öt WT-tag támogatásával), hogy az egész ügyet tüntessük el, mert GDPR. Ilyen Wikitanácsunk van hát. Az eltüntetéspártiak közül Dodi123, Slemi, Szalakóta és Jávori István az új ciklusra is kéri a támogatásunkat. -- Malatinszky vita 2023. május 23., 17:53 (CEST)[válasz]

Ez nagyon egyoldalú tájékoztatás, kifejezetten a WT és egyes tagjai lejáratására. Ez esetben elég lett volna a link, és a kérdező, el tudta volna a vitát elolvasva dönteni, hogy mit gondol. Mivel a WT belső vitáiról az irányelv szerint nem lehet nyilvánosságra hozni az ott elhangzottakat, ezért a WT működése szempontjából a lényeg az, hogy "határozatának meghozatala során nem mérlegelte és nem vette figyelembe ezt a kérdést". Szalakóta valóban hibázott, amikor olyat állított nyilvánosan, amit egyáltalán nem állíthatott volna, és különösen problémás, hogy ez úgy jött le, mintha ezt a felvetést a WT komolyan mérlegelte volna. Annak pedig semmi köze Szalakóta akkori kijelentéséhez, hogy a WT-ből kik azok, akik most is jelöltették magukat. Ez csak rosszindulatú lejárató célzatú megjegyzésnek tekinthető ezekkel a WT-tagokkal szemben. – Dodi123 vita 2023. május 23., 19:22 (CEST)[válasz]
@Dodi123: Most akkor szabad minősítgetni egymás véleményét vagy nem szabad? Teljesen össze vannak zavarodva a dolgozók az egyértelmű iránymutatás hiányában! Egyébként ha egyoldalúnak találod a tájékoztatásomat, mutasd be bátran a másik oldalát annak, hogy az egyik tag szerint a WT mérlegelte, hogy autista-e a beadvány célpontjául szolgáló szerkesztő, a másik tag szerint a WT nem mérlegelte a kérdést, hanem az pusztán csak felmerült, majd ötödmagukkal mindketten amellett ágáltak, hogy az egész témát inkább tüntessük el nyomtalanul. --Malatinszky vita 2023. május 24., 15:54 (CEST)[válasz]
@Malatinszky: Ez a vita már kezd komolytalanná válni. Az előbb leírtam a véleményem, a "másik oldal" véleményét, sőt lentebb még egyértelműbben is fogalmaztam az esetről. További mondanivalóm ezzel kapcsolatban nincs. A továbbiakban már nem kívánom nyújtani ezt a rétestésztát. Az "eltüntetéspártiak" meg nem azért akarták "eltüntetni" a vitát, mert kínos volt a WT-re nézve, hanem tisztán személyiségi okokból. De ahogy látom, belemagyarázni bármibe bármit bele lehet. Részemről itt fejeztem be. – Dodi123 vita 2023. május 24., 16:20 (CEST)[válasz]
Ez az "eltüntetéspárti" jelző, ez nagyon bájos. Eddig csak "kétségbeejtően tájékozatlan" voltam... ;-) SlemiSlemmer László 2023. május 24., 05:57 (CEST)[válasz]
Nézd, felmerült egy javaslat, hogy egy -- a WT számára kínos -- vitát nyomtalanul tüntessünk el. Ebben a vitában voltunk néhányan, akik az eltüntetés ellen voltunk, és voltatok néhányan, akik az eltüntetés pártján voltatok. Ha az utóbbi csoportra tudsz jobb szót, mint azt, hogy eltüntetéspárti, akkor szóljál bátran! --Malatinszky vita 2023. május 24., 15:59 (CEST)[válasz]
Ugyanaz történik, mint az esetkor. A Wikipédia:Wikitanács#Eljárási rend 6. pontjában le van írva, hogy (kiemelés tőlem): „Csak a döntés és a szavazati arány hozható nyilvánosságra, az esetleges különvéleményt vagy kisebbségi véleményt (a vita menetét) nem lehet a szerkesztők elé tárni.” -- Akárhogy nézzük, ami ki lett adva Szalakóta által az ügyről az se nem a döntés, se nem a szavazati arány. Ennyi. Lehet csűrni-csavarni, hogy a WT komolyan vagy nem komolyan mérlegelte-e azt. Ez utóbbi az eljáró tanács magányügye, az viszont nem, hogy akár komolyan, akár nemkomolyan vette, ez bizony egy olyan részlet kiadása volt, amely nem se nem döntés, se nem szavazati arány, holott csak ezek hozhatók nyilvánosságra, és azt még Dodi123 is sokadszorra elismeri a kiadott részletről, hogy a "határozatának meghozatala során nem mérlegelte és nem vette figyelembe ezt a kérdést", "A Wikitanács vitájában felmerült, de a határozatának meghozatala során nem mérlegelte és nem vette figyelembe ezt a kérdést.", ha pedig nem vette figyelembe, akkor evidens, hogy nem is lehet sem a döntés, sem a szavazati arány része, így pedig következik, hogy a listáról olyan információ lett kiadva, amit nem lett volna szabad. Itt külön figyelmet érdekel az a részlet, hogy „A Wikitanács vitájában felmerült,”, na és mi nem hozható nyilvánosságra? Hát a vita menete ("az esetleges különvéleményt vagy kisebbségi véleményt (a vita menetét) nem lehet a szerkesztők elé tárni.”)
Látható, hogy az eset miatt vannak, akik nem bíznak Szalakótában, vannak, akik igen, és -- gondolom -- vannak, akiket nem is érdekel, mindenkit támogatnak, mert...ők tudják. Közben meg az egyik regnáló WT-jelölt megint úgy igyekszik bevédeni WT-tagtársát, hogy kiforgatja az irányelvet és próbálja félrevezetni az érdeklődőket arról, ami történt, nekiesve az egyik ellenőznek. Tudom, hogy most én leszek a következő, akinek Dodi123 nekitámad. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 24., 11:42 (CEST)[válasz]
Miért támadnék neked? A felvetés bármilyen vita és hozzászólás nélkül egyszerűen ignorálva lett. Senki nem szólt hozzá. Ezzel nem árultam el semmi titkot a vita menetéről, mivel az nem volt. Ezért visszás az összes WT-tag nevesítése ezzel az üggyel kapcsolatban. – Dodi123 vita 2023. május 24., 12:02 (CEST)[válasz]

Bár én tavaly nem vettem részt a WT-ben, de a határozat utáni vitát követtem. Szalakóta szivárogtatott, mely szerint ő felvetett egy lehetőséget Turokaci viselkedésének indoklására, ezt nem szabadott volna kibeszélni, már azt sem, hogy a kérdés egyáltalán felvetődött a részéről. Ennek tudatában lehet Szalakótára szavazni. A mérlegeléssel kapcsolatban: mivel ez egy olyan lista, ahol bárki bármit felvethet, a WT pedig ezt indoklással vagy anélkül elvetheti, magával az ötlettel nincs semmi probléma (aspergeres, autista, szemüveges, szőke hajú), főleg, hogy Dodi válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre: „a WT a határozatában ezt semmilyen formában nem vette figyelembe”, nekem nincs okom arra, hogy kételkedjem a válaszban, de szerintem a WT azt mérlegelt, amit az indoklásban is közreadott. Legalábbis eddig mindig úgy volt.Ogodej vitalap 2023. május 23., 20:38 (CEST)[válasz]

Köszi az információt - Freewalesvita 2023. május 24., 10:49 (CEST)[válasz]

Solymári szerkesztés

Solymári (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 32  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0% | különbség: 32

Mellette (Solymári) szerkesztés

  1. Csigabiitt a házam 2023. május 20., 09:51 (CEST)[válasz]
  2. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 20., 09:52 (CEST)[válasz]
  3. OsvátA vita 2023. május 20., 09:53 (CEST)[válasz]
  4. -– Bizottmány vita 2023. május 20., 13:49 (CEST)[válasz]
  5. – Hkoala 2023. május 20., 13:53 (CEST)[válasz]
  6. – Dodi123 vita 2023. május 20., 13:54 (CEST)[válasz]
  7. – Jávori István Itt a vita 2023. május 20., 15:15 (CEST)[válasz]
  8. Ogodej vitalap 2023. május 20., 15:52 (CEST)[válasz]
  9. SlemiSlemmer László 2023. május 20., 16:54 (CEST)[válasz]
  10. Gg. Anyüzenet 2023. május 20., 18:17 (CEST)[válasz]
  11. Worrida vita 2023. május 20., 19:26 (CEST)[válasz]
  12. – Porrimaeszmecsere 2023. május 20., 19:38 (CEST)[válasz]
  13. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 20., 20:29 (CEST)[válasz]
  14. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:11 (CEST)[válasz]
  15. Szalakóta vita 2023. május 21., 17:50 (CEST)[válasz]
  16. - Andrew69. 2023. május 21., 18:12 (CEST)[válasz]
  17. – Fromiadrian vita 2023. május 21., 20:15 (CEST)[válasz]
  18. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 22., 13:36 (CEST)[válasz]
  19. -- Malatinszky vita 2023. május 22., 16:24 (CEST)[válasz]
  20. – Freewalesvita 2023. május 23., 16:54 (CEST)[válasz]
  21. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:21 (CEST)[válasz]
  22. – Gerry89 vita 2023. május 25., 08:15 (CEST)[válasz]
  23. Csurla vita 2023. május 25., 10:13 (CEST)[válasz]
  24. – M. V. डाक 2023. május 25., 11:57 (CEST)[válasz]
  25. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  26. Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 26., 10:02 (CEST)[válasz]
  27. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 28., 23:36 (CEST)[válasz]
  28. – Szilas vita 2023. május 29., 09:07 (CEST)[válasz]
  29. Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  30.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:16 (CEST)[válasz]
  31. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:15 (CEST)[válasz]
  32. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]

Ellene (Solymári) szerkesztés

Megjegyzések (Solymári) szerkesztés

Nem tudok melletted szavazni, mert emlékezetem szerint projektekben sem dolgoztunk együtt, nem egyazon témakörökben szerkesztünk és nem is voltunk együtt WT-tagok. Ha úgy alakul, várom a közös munkát. – Gerry89 vita 2023. május 21., 20:06 (CEST)[válasz]

Szia! Teljesen igazad van, ha így döntesz. Sose voltam még wp-tisztviselő, illetve vitákban és komolyabb, több szereplős projektekben is ritkán vettem részt, szóval valódi újonc leszek, ha megválaszt a közösség. Solymári vita 2023. május 21., 20:30 (CEST)[válasz]

@Gerry89: Ízelítő szerkesztőtársunkból. Gg. Anyüzenet 2023. május 22., 11:28 (CEST)[válasz]

Meggyőztek a látottak. A szavazatok, amiket kaptál, illetve az Any által linkeltek is. Hozzáállásodról, alaposságodról. Várom a közös munkát, és ment a szavazat. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gerry89 (vitalap | szerkesztései) 2023. május 25., 07:17 (CEST)[válasz]

Történelem p (újrázó) szerkesztés

Történelem p (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2023. május 17., vége: 2023. május 30.

A szavazás eredménye: 28  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0% | különbség: 28

Mellette (Történelem p) szerkesztés

  1. Freewalesvita 2023. május 24., 19:26 (CEST)[válasz]
  2. Ogodej vitalap 2023. május 24., 19:49 (CEST)[válasz]
  3. Worrida vita 2023. május 24., 19:50 (CEST)[válasz]
  4. OsvátA vita 2023. május 24., 20:06 (CEST)[válasz]
  5. – Fromiadrian vita 2023. május 24., 20:18 (CEST)[válasz]
  6. – Pagony üzenet 2023. május 24., 21:22 (CEST)[válasz]
  7. – Dodi123 vita 2023. május 24., 21:28 (CEST)[válasz]
  8. – Burumbátor Súgd ide! 2023. május 24., 21:45 (CEST)[válasz]
  9. – Samat üzenetrögzítő 2023. május 24., 22:42 (CEST)[válasz]
  10. – Jávori István Itt a vita 2023. május 24., 22:51 (CEST)[válasz]
  11. - nyiffi 2023. május 25., 00:39 (CEST)[válasz]
  12. Bizottmány vita 2023. május 25., 05:54 (CEST)[válasz]
  13. – Gerry89 vita 2023. május 25., 08:09 (CEST)[válasz]
  14. – SlemiSlemmer László 2023. május 25., 08:41 (CEST)[válasz]
  15. – Gg. Anyüzenet 2023. május 25., 10:00 (CEST)[válasz]
  16. Csurla vita 2023. május 25., 10:14 (CEST)[válasz]
  17. Csigabiitt a házam 2023. május 25., 10:17 (CEST)[válasz]
  18. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 26., 08:43 (CEST)[válasz]
  19. Ritabeszélgessünk! 2023. május 26., 09:59 (CEST)[válasz]
  20. Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2023. május 26., 10:03 (CEST)[válasz]
  21. – M. V. डाक 2023. május 26., 16:04 (CEST)[válasz]
  22. - Andrew69. 2023. május 28., 21:04 (CEST)[válasz]
  23. – Szilas vita 2023. május 29., 09:07 (CEST)[válasz]
  24. Cassandro Ħelyi vita 2023. május 30., 10:30 (CEST)[válasz]
  25. Nyárizápor vita 2023. május 30., 10:57 (CEST)[válasz]
  26.  … szalax üzenő 2023. május 30., 11:17 (CEST)[válasz]
  27. – Peyerk vita 2023. május 30., 17:16 (CEST)[válasz]
  28. Joey üzenj nekem 2023. május 30., 17:34 (CEST)[válasz]

Ellene (Történelem p) szerkesztés

Megjegyzések (Történelem p) szerkesztés

  • Hosszas gondolkodás, belső vívódás után döntöttem úgy, hogy újráznám a Wikitanácsi tagságomat. Azok, akik ismernek, tudják rólam, hogy fiatal korom ellenére lassan veteránszerkesztő vagyok magam is, s bár a szerkesztés szempontjából kisebb "lángon ég" a tevékenységem mostanában, napi szinten igyekszem követni a fejleményeket az oldalon. A napi munka (és - adja az Isten - a jövendő doktori tanulmányaim mellett) úgy érzem, hogy talán valamivel aktívabban is részt tudnék venni a Wikitanács munkájában a jövő ciklusban, legalábbis a szándék megfogalmazódott bennem. Olvastam a különböző hozzászólásokat az egyes jelölteknél (újoncoknál és "újrázóknál" egyaránt) és sokszor úgy érzem, hogy az érdemi szakmai-közöségi vita helyett (mindennemű esetleges "igazságmorzsa" jelenléte mellett) egyre inkább az egyéni sérelmek felhánytorgatása uralja el a közösséget, ami semmiképpen nem jó tendencia. Jómagam annyit tudok mondani, hogy ha vitára is adnak okot az egyes (volt) tanácstagok megnyilatkozásai, de annyit le kell szögeznem: a Wikitanács - és ez meggyőződésem - akár Livvyfan-, akár Viröngy-ügyében konstruktív határozat megfogalmazására volt alkalmas, a tevékenysége pedig mindenképp pozitív - a többi tanácstag hozzáállását és együttműködését az ügyek befogadásánál és elbírálásánál csak pozitív jelzőkkel tudnám illetni. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 24., 18:48 (CEST)[válasz]

 megjegyzés E jelölt esetében javaslom a határidőt meghosszabbítani, mivel a szavazás megindulásánál jóval később jelentkezett, így kisebb esélye is volt a WT-ba való bekerüléshez. – M. V. डाक 2023. május 30., 09:55 (CEST)[válasz]

Fentebbről, a Tudnivalók című dobozból (kiemelés tőlem): A jelentkezési időszak lejárta után is van lehetőség jelentkezésre, azonban az újabb jelentkezőkre már annyival rövidebb a szavazási idő., azaz minden jelentkező tisztában van azzal, hogyha később jelentkezik, kevesebb ideje marad begyűjtenie a szavazatokat (támogatót és ellenzőt egyaránt). Eddig sem hosszabbítottunk a később jelentkezőknek, ha most megtennénk, akkor az méltatlan lenne rájuk nézve. A szavazás végeztével lehet benyújtani szavazatmódosítási javaslatot és megszavaztatni a közösséggel, folyamatban lévő választást már nem szerencsés menetközben módosítani. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 30., 10:02 (CEST)[válasz]
@Milei.vencel: @Hungarikusz Firkász: Ahogy láttam, meg lett a kellő számú szavazat, amely kapcsán köszönetet is szeretnék mondani itt mindazoknak, akik bizalmukkal hozzájárultak ehhez. :-) Az előbbi felvetésre röviden azért válaszolva a saját nézőpontomból: igen, Hungarikusz Firkásszal egyetértek, s ha nem lett volna meg a kellő számú szavazat, akkor ez a saját felelősségemből (is) következett volna - ennek kapcsán határidőt kitologatni rossz precedenst jelentett volna csupán a fennálló szabályozással szemben. – Történelem pWas gibt's Neues?2023. május 30., 20:51 (CEST)[válasz]

Általános megjegyzések szerkesztés

Megint az látható, hogy a Wikipédia munkájában alig résztvevők, hosszú idő után visszatérők stb. jelentkeznek WT-tagnak. Tiltakozásomat először én is azzal akartam kifejezni, hogy minden jelentkezőt ellenzek, de mivel akadnak itt általam nagyra becsült emberek is, úgy döntöttem, inkább negligálom a választást. De a lényeg, hogy tiltakozom ez ellen az ismétlődő jelenség ellen. – Pagony üzenet 2023. május 17., 15:40 (CEST) Egyre kevésbé tetszenek a dolgok, meggondoltam magam. – Pagony üzenet 2023. május 22., 20:49 (CEST)[válasz]

Annyit hadd jegyezzek meg mint ezen a választáson nem induló személy: ez inkább annak a jele, hogy a Wikipédián a közösségi részvétel az utóbbi években drasztikusan csökkent. A WT esetében hiányolom én is a friss arcokat, de ez igaz az adminság esetében is (két olyan év is van, ahol nem is volt adminszavazás 2020 óta), sőt, a bürokrata és IP-ellenőri bitnél meg általában amúgy is szűk a merítés. A kocsmafali viták néhány kivételtől eltekintve gyéren látogatottak és ahol hacacáré van, sokszor nem látom a kifutását. Persze le lehet ezt verni a WT-n, de az a baj, hogy ez egy jóval általánosabb problémakör, ami nem áll meg a Wikitanácsnál. Viszont ezt a kérdést nem itt, hanem valahol máshol kellene közösségileg megbeszélni, ne offoljuk szét a szavazást. Cassandro Ħelyi vita 2023. május 18., 00:26 (CEST)[válasz]

A partvonalon kívülről... Úgy tűnik, mintha két ellenszavazó az kívánná elérni, hogy ne alakulhasson működőképes WT, vagyis úgy en bloc a WT léte ellen szavaztak. Meglehet, tévesen, de nekem ez a benyomásom abból, hogy mindenki ellen szavaztak (bár egyikük kifelejtett egyet).Tösö8 vita 2023. május 19., 11:11 (CEST)[válasz]

Van ellenszer. Lehet a WT-be újaknak is jelentkezni, lehet szavazatokért lobbizni. Van hely bőven. Szabad a pálya. OsvátA vita 2023. május 19., 12:13 (CEST)[válasz]

Aki ellen nem szavaztam, annak a tagságával szemben nincs kifogásom, viszont ha bárkire pozitív szavazatot adnék le, azzal azt sugallnám, hogy elfogadhatónak tartom a WT eddigi működését, és hasznosnak találom a fenntartását. Nem szeretnék hamis látszatot kelteni. Ezt senki ne vegye személyesen magára. Van itt, akit most nem szavazok meg, de adminnak bármikor megszavaznám. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 06:21 (CEST)[válasz]

Én csak azt nem értem, ha néhányan ennyire nem szeretnék, hogy működjön a magyar Wikipédián is Wikitanács, akkor miért nem ír ki valaki szavazást a WT megszüntetéséről? Minden évben megy ez a cirkusz a WT-választáson, ahol egy vagy néhány jelentkezővel kapcsolatban mindig sikerül olyan vitának kialakulnia, ahol esetleg évekkel korábbi vélt vagy valós sérelmeket lehet felemlegetni. Ezek a viták is nagyban hozzájárultak ahhoz a mérgező légtérhez, amely itt körülvesz minket. Erősen közrejátszik a kialakult vitalégkör abban, hogy nem gyarapodik az új szerkesztők száma, ezért mutatkozik évről-évre egyre erősödőbb passzivitás mindenféle szavazáson. Az, hogy néhány embernek nem tetszett a WT egyik-másik határozata, az ellen nem lehet tenni semmit, mert mindig lesznek olyanok, akiknek valami nem tetszik. Mindenkinek nem lehet mindig a kedvére tenni.
Ha már egyszer megszavazta a közösség, hogy legyen WT, akkor kérem, hogy ne ilyenkor demonstráljatok azzal, hogy egységesen mindenki ellen szavaztok, holott az adott személlyel esetleg nincs is gondotok. Kérem, ne azzal demonstráljatok, hogy felhoztok mindenféle sérelmet az egyes jelöltekkel szemben. Nem ez a tiszta módja a WT megszüntetésének.
Azokat is kérem, akik amiatt nem szavaznak egyik vagy másik jelöltre, vagy senkire sem, mert nem akarnak nyíltan állást foglalni valaki mellett vagy ellen az esetleges később őket érő kellemetlenségek miatt, hogy éppen ezzel érik el azt, hogy az őket érő sérelmekkel szemben nem lesz olyan fórum, ahová fordulhatnak. – Dodi123 vita 2023. május 20., 08:09 (CEST)[válasz]
Én a saját véleményemet írtam le, ami vélhetőleg nem egyezik a tiéddel. Szerintem nem konstruktív, ha a másik véleményét egyszerre cirkusznak és demonstrációnak is nevezed. Ismét demonstráltad (a szó szótári, nem wikipédiás értelmében), hogy mi az a vitakultúra, amiért nem szeretnélek közösségi tisztségben látni. Hogy miért nem írok ki szavazást megszüntetéséről, azt itt nem kell indokolnom, és nem is szeretnék ebbe belemenni. Együtt tudok élni vele, ha nem érted. Esetleg mutatnál valami forrást arra, hogy a véleményem közvetlen összefüggésben van az új szerkesztők számának alakulásával, vagy csak ezt is idekeverted, hátha mindenki elhiszi bemondásra? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2023. május 20., 16:55 (CEST)[válasz]

Ismét a partvonalon kívülről... Az eddigi összesen 35 ellenszavazatból 31-et adminok adtak le (a maradék 4-et 3 fő). Ebből egyre világosabban az körvonalazódik számomra, hogy adminok a hu.wiki "legfelsőbb bírósága" megszüntetésére törekszenek. Kérdésemː ha nincs WT, akkor "ki felügyeli a felügyelőket", az adminokat, akiknek a megbízatása az "idők végezetéig" szól (és akik között van piros betűs is)?

Részemről egy WT-üggyel találkoztam. Ebben hivatkoztak egy olyan adminra is, aki ott nem szólalt meg, és egy tőle idézett e-mail szerint ő is megengedett magának olyan stílust, ami "hagy (nem kevés) kívánni valót maga után", ami fölött pedig – ha jól értelmezem az adminok feladatkörét – éppen az adminoknak kellene őrködni. Ugyanakkor azt is kérdezném, tisztelettelː az adott ügyben korábban hol voltak az adminok, hogy az a WT-ig jutott? És ha nekik semmi teendőjük nem lett volna, akkor ki rendezhette volna az ügyet? Kérdésem továbbá, hogy a WT februári döntése után mi történt a "víz alatt", hogy a döntésben résztvevő három (ǃ) WT-tag sem jelöltette most magát?

Az a benyomásom alakult ki, hogy a wiki egyes résztvevői között olyan árkok alakultak ki, amiknek a betemetésére vagy a szándék vagy a képesség hiányzik, ami miatt a feszültség csak fokozódik, a wiki légköre pedig egyre inkább elmérgesedik. Ki tudná ezt megakadályozni, vagy legalább megfékezni, ha nincs WT? Tisztelettelː Tösö8 vita 2023. május 20., 09:53 (CEST)[válasz]

„Az eddigi összesen 35 ellenszavazatból 31-et adminok adtak le (a maradék 4-et 3 fő). Ebből egyre világosabban...” – Már vártam, mikor jön a szokásos, adminösszefogásozás, adminmaffiasozásos konteo, amely szerint a gonosz adminisztrátorok meg akarják buktatni a WT-rendszerét, ehhez összefogva egymással. Köszönet, hogy pótoltad ezt az űrt! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 20., 10:06 (CEST)[válasz]
Ezt a "szokásos... konteo"-t nem ismertem; megint tanultam valamit. Köszönettelː Tösö8 vita 2023. május 20., 10:25 (CEST)[válasz]
Nincs tudomásom, olyan megbeszélésről, amelyen az adminisztrátorok megállapodtak volna, hogy a WT megszüntetésére törekszenek. Vagyunk néhányan, akik kudarcosnak találjuk a Wikitanácsot, más adminok hasznosnak találják, megint mások szemmel láthatólag úgy gondolják, jó ötlet a Wikitanács, csak túl sok benne az alkalmatlan ember.
Arra a kérdésre, hogy a WT hiányában ki felügyelné az adminisztrátorokat, azt tudom válaszolni, hogy a WT-nek nem az adminok felügyelése a feladata, és az adminok tevékenységét elsősorban a közösségnek közvetlenül kéne felügyelnie. (Például azzal, hogy megalkot végre valami életképes mechanizmust, amelynek révén a munkájukat rosszul végző adminokat vissza lehet hívni.) -- Malatinszky vita 2023. május 20., 16:41 (CEST)[válasz]
Az lehet, de az előző hozzászólásom óta egyetlen admintól sem érkezett ellenszavazat, még az új jelöltre se attól a kettőtől, akik élen jártak ebben. (Vagy talán belátták, hogy kilóg a ló?)
A WT nem a közösség képviselője? Ha az adminokat a közösségnek kell ellenőrizni, akkor ez kinek a hatáskörébe tartozik? Nem lehet, hogy mégis a WT-ébe? Főleg, hogy nincs "valami életképes mechanizmust, amelynek révén a munkájukat rosszul végző adminokat vissza lehet hívni". Esetleg az új WT egyik feladata nem lehetne ennek kidolgozása? Tisztelettelː Tösö8 vita 2023. május 20., 18:59 (CEST)[válasz]
Mert az elő sem fordulhat, ugye, hogy azóta még nem jártak erre? Vagy esetleg még várnak, hátha más is jelentkezik és akkor egyszerre tudnak több szavazatot leadni? Vagy vannak köztük olyanok, akik, még nem döntöttek arról, hogy kire miképpen szavaznak? Nem, csak is az lehet az oka, hogy le lett rántva a lepel a Nagy WT-ellenes Adminösszeesküvésről és ez megriasztotta az adminisztrátorokat, akik ettől megrettenve, már nem mernek leadni ellenző szavazatokat. Tényleg muszáj még jobban mérgezni a hangulatot? Nem elég puskaporos már így is a levegő? Nincs jobb tevékenység a Wikipédián, mint konteókat gyártani arról, hogy az adminisztrátorok, egymással összefogva, miképpen próbálják meg elpusztítani a Wikipédiát? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 21., 08:48 (CEST)[válasz]
@Tösö8: A WT a közösség képviselője, mivel tagjait a közösség választja, ez igaz, de nem feladata az adminok ellenőrzése, és nincs hatásköre arra, hogy irányelvet módosítson. Egyedi esetekben, konkrét személyekkel kapcsolatos indítványok esetén hozhat határozatot. Ennek során akár adminnal szemben is hozhat olyan szankciót, hogy időlegesen vagy véglegesen megvonja az adminjogot. Konkrét ügyből levont következtetések kapcsán a WT javasolhatja a közösségnek valamely irányelv módosítását, de ez a javaslat a közösséget semmire nem kötelezi (még a szavazás kiírására sem). A Wikitanács feladat és hatásköre konkrétan le van szabályozva a róla szóló irányelvben. Persze a közösség ezt bármikor módosíthatja, kibővítheti vagy szűkítheti, ilyenre 2009-ben és 2021-ben is volt példa. Annak nincs realitása, és személy szerint sem tartanám jó megoldásnak, hogy a WT önállóan irányelvet alkothasson. Nem erre a célra szolgál. – Dodi123 vita 2023. május 20., 20:10 (CEST)[válasz]
Köszönöm, @Dodi123. Ha jól értem, adott esetekben az adminok fölött is dönthet, vagyis meghatározott esetekben mégis "felügyeli" őket (már ha a magam szóhasználatánál maradok).
"Koca-wikisként" csak a magam logikája szerint tettem föl kérdéseket. A fölvetésem, hogy az új WT egyik feladata nem lehetne-e "valami életképes mechanizmust..." kidolgozni, – úgy gondolom – nem azonos azzal, hogy önállóan alkotná meg. Számomra természetes, hogy az esetleg a WT által kidolgozandó irányelvet jóvá kéne hagyatni a wiki érvényes szabályai szerint. Különben a közösségből ki(k) dolgoznák ki? Mert – nyilván az én korlátom, hogy – ez esetben számomra "megfoghatatlan" a közösség személye/fogalma. (Szavazás esetén értelmezhető.) Egy törvényt a megfelelő minisztérium(ok) vagy szerv(ek) dolgoz(nak) ki, amit vitát követően az országgyűlés fogadhat el. Itt a közösség az "országgyűlés", de ki vagy mi a "minisztérium" vagy más "szervezet"? Tisztelettelː Tösö8 vita 2023. május 20., 21:41 (CEST)[válasz]
Bárki felterjeszthet irányelvmódosítást, sőt új irányelvre vonatkozó ötletet is. Több módon is: a leggyakoribb, ha a javaslat kocsmafalon felveti valaki az ötletét, ott megszondáztatja, és ha elég sok támogató összegyűlik, indíthat egy formális szavazást a kérdésben, ahol először egyeztetik a szöveget, pontosítják, egyértelműsítik, itt már részt vesz több szerkesztő is, majd elindulhat a tényleges szavazás, a szavazási irányelv szerint. Előfordulhat ad-hoc szavazás is bármelyik kocsmafalon, ezek kisebb jelentőségű ügyek általában. Ogodej vitalap 2023. május 20., 22:38 (CEST)[válasz]

Nekem ambivalens érzéseim vannak. A WT ötlete jó. Összességében megfelelő döntéseket láttam tőlük, legyen az egy kezdő támogatása (akiből aztán kiváló szerkesztő lett ahelyett hogy elvesztettük volna) vagy egy toxikus egyén eltávolítása (aki másképp talán még mindig itt lenne). Én látom, hogy mindig arra törekednek, hogy a wiki egészének javára hozzák a legjobb (vagy legalábbis a legkevésbé rossz) döntést. Más részről viszont több személyt alkalmatlannak tartok (dolgok fura értelmezése, jelenlét hiánya), a Szalakóta-ügy pedig kiváltképp visszatetsző volt. Most persze lehet kérdezni (kérdezték is), hogy én miért nem jelentkezek... nem tartom magam alkalmasnak és nem hiányzik a balhé. Whitepixels vita 2023. május 21., 00:09 (CEST)[válasz]

Gyere csak nyugodtan, a "balhé" nem balhé. Hanem választási adok-kapok, ez így demokratikus. Az alkalmasságodról megfogalmazott véleményednél pedig - a magyar wikivilág szempontjából - fontosabb a szerkesztőtársaink szavazatokban megfogalmazott véleménye. Garantáltan jó élmény a tanácsi munka, odabent is, meg idekint is. És garantáltan hasznos is. SlemiSlemmer László 2023. május 23., 11:31 (CEST)[válasz]

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!