Főmenü megnyitása

Tartalomjegyzék

Szank sportélete és egyebek

Kell-e az összes tekejátékost és labdarúgót felsorolni a Szank szócikknek a település sportéletéről szóló részében? Egy névtelen szerkesztő nyolc évvel ezelőtt beírta őket... Azóta közülük valószínűleg sokan elköltöztek, vagy nyugdíjba mentek... Szerintem célszerű lenne törölni onnan mindenkit. Még a vitalapon sincs szükség rájuk. --Holdkóros vita 2015. augusztus 26., 20:54 (CEST)

Szerintem teljesen felesleges. Andrew69. Blue a v.svg 2015. augusztus 27., 13:32 (CEST)

Halálozási évszám egyértelműsítésben, stb.

Kb 123-adszorra kerül már ez elő, de a Wikipédia:A fokozatos szűkítés elve a címek egyértelműsítésében és ez egyszerűség/józan ész jegyében valóban logikus, hogy pl. a jövőben Gipsz Jakab (tanár, 1823–1896) helyett simán Gipsz Jakab (tanár, 1823) legyen, ha nem volt két ugyanolyan évben született azonos foglalkozású személy, mint a sportolóknál is. Csak mivel erről nem volt konszenzus, jó lenne megszavazni, hogy legyen erről is konkrét állásfoglalás, t.i. hogy akkor ezentúl csak feltétlenül szükséges esetekben tegyük ki a halálozási évet is egyértelműsítésnél (Vagy találjunk más módot.) Valamint kerüljük a túlbonyolított egyértelműsítéseket, mint Lassu István (statisztikai és földrajzi író).

Kifogásolták pl. a Puskás Ferenc (labdarúgó) és Puskás Ferenc (labdarúgóedző) megoldásokat is, mivel mindkettő volt labdarúgó és edző is, illetve Wekerle Sándorok esetében, míg az egyik volt miniszterelnök, de a másik nem, csak pénzügyminiszter, viszont a miniszterelnök is volt pénzügyminiszter, ezek félrevezetőek lehetnek. Akkor nem nagyon szólt bele ebbe senki, de várom a jobb megoldási javaslatokat. Gyurika vita 2015. augusztus 27., 12:48 (CEST)

idősebb Puskás Ferenc labdarúgóedzőként sikeresebb volt, mint labdarúgóként. Ráadásul játékoskorában még Purczeld volt a neve, pont 1937-ben az edzői diploma megszerzése miatt változtatta a nevét Puskásra. Így anakronisztikus is lett volna Puskás Ferenc (labdarúgó, 1903) néven szócikket írni róla. - Csurla vita 2015. augusztus 27., 17:38 (CEST)

Tényleg sokadszorra kerül elő, lásd a legutóbbi előkerülésnél a Karmela által készített kronológiát. Azt viszont nem látom, hogy mi az az új érv, ami alapján úgy gondolod, hogy most sikerül konszenzusra jutni. A "józan ész" például nekem nem azt mondja, mind neked: szerintem a halálozási dátum mint többletinformáció segíti az egyértelműsítő lapra mutató hivatkozások javítását. Idézem magam a legutóbbi vitából: pl. a halálozási dátum alapján el lehet dönteni, hogy Csák Bendegúz (főispán, 1533-1588) vagy Csák Bendegúz (főispán, 1542-1577) közül melyik vett részt az 1581-es mohakői csatában.

Lassu István (statisztikai és földrajzi író) átnevezésével viszont egyetértek, tényleg túl volt bonyolítva. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2015. augusztus 27., 14:09 (CEST)

Én ha egyértelműsítek, akkor megnyitom az érintett oldalakat és minden csataszerű kérdés ez alapján eldönthető. Neked is ezt javaslom, ezért felesleges betenni a címbe a halálozást. Amúgy a halálozási év az egyért lapon is szerepel. - Csurla vita 2015. augusztus 27., 14:24 (CEST)
Ha bottal egyértelműsítesz, akkor csak a címet látod. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2015. augusztus 27., 14:29 (CEST)
Gondolom nem tilos közben megnézni más oldalt, ahol az infó van. Szerintem ajánlatos is, mert csak egy címből dönteni hibát okozhat. Csurla vita 2015. augusztus 27., 14:37 (CEST)

Egyetértek Hkoalával. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. augusztus 27., 14:33 (CEST)

A legutóbbi (2013-as) vitában ezek az érvek hangzottak el:

Érvek a halálozási dátum feltüntetése ellen:

  • haláleset utáni átnevezési kényszer
  • egyszerűség, lehető legkevesebbet feltüntetni, ami kell a megkülönböztetéshez

Érvek a halálozási dátum feltüntetése mellett:

  • kereső a legördülő listájában csak a cím látszik
  • segíti a (botos) egyértelműsítést
  • sok esetben nem ismert a születési év, vagy bizonytalan; régen élt elhíresült emberek halálát többnyire feljegyezték
  • ha csak egy évszám van, nem egyértelmű, hogy az mire vonatkozik

Ezekhez képest tudunk újat mondani? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2015. augusztus 27., 14:53 (CEST)

Túl sok új érv nem fog elhangozni, viszont egy szavazással elfogadtathatjuk végre valamelyiket kötelező érvényűnek, hogy egységes legyen minden. Joeyline pl. sportolóknál rendre visszavonta a halálozási évet tartalmazó egyértelműsítő tagos átnevezést, más meg Nagy Sándort csak születési évvel hozta létre, még megint mások a két évszámot használják. Azaz jelenleg az a gyakorlat, hogy a szerkesztők egyik fele így, a másik úgy csinálja. El kellene végérvényesen billenteni a mérleget valamelyik irányba és mindent egységesíteni. Gyurika vita 2015. augusztus 27., 15:10 (CEST)

Akkor szavazzunk. Amúgy is meglehetős nonszensznek gondolom, hogy egy műhely saját nomenclaturát állít fel, ami eltér a gyakorlattól. Ha a szavazás eredménye a halálozási évszámot támogatja, akkor a sportműhelynek is el kell fogadnia. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. augusztus 27., 15:23 (CEST)

Érdekes látásmód. Van egy elv, a fokozatos szűkítés elve a címekben, amit sportolóknál betartunk. Nem a sportműhely tér az elvtől, hanem néhány szerkesztő. - Csurla vita 2015. augusztus 27., 15:31 (CEST)

Érdekes látásmód. A fokozatos szűkítés elve egy általános megállapítás, miközben a személyekre vonatkozó egyértelműsítési útmutató minden példája szül-halos, és bár konszenzus nem volt, egyértelmű többsége volt minden egyes megbeszélésen a szül-halnak. Csak a sportműhely az, amelyik eltér az általános gyakorlattól. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. augusztus 27., 16:05 (CEST)

Egy útmutató példáira hivatkozol? Ez komoly? Vigyor- Csurla vita 2015. augusztus 27., 17:40 (CEST)

Ki vállalja, hogy kiírja a szavazást? Látom, közben az útmutató átírása is beindult Gyurika vita 2015. augusztus 27., 17:55 (CEST)

Érvek a halálozási dátum feltüntetése mellett:

  1. kereső a legördülő listájában csak a cím látszik
A fenti főispános példánál maradva ha ez egyik csak alispán lenne, máris nem látnánk egyik esetben sem a születési, sem a halálozási évet. Tehát speciális esetről van szó.
  1. segíti a (botos) egyértelműsítést
Itt is rendkívül kevés esetről van szó és alapvetően minden esetben a szócikket kell ellenőrizni, nem elég csak a nevét. Sokszor plusz netes keresés kell mert a szócikkből sem derül ki egyből kire vonatkozik a link. A legtöbb problémás eset nem évhez köthető. Találkoztam olyan esettel is amikor különböző volt az egyértelműsítő foglakozás (pl. író, újságíró) és további keresésre volt szükség. Nem jó, sőt veszélyes csak a névből dönteni.
  1. sok esetben nem ismert a születési év, vagy bizonytalan; régen élt elhíresült emberek halálát többnyire feljegyezték
erre nagyon jó lenne példa, mert szerintem ez is tömegével, hogy emiatt a halálozást fel kellene tüntetni.
  1. ha csak egy évszám van, nem egyértelmű, hogy az mire vonatkozik
Ha csak a születés tüntetjük fel, akkor nagyon is egyértelmű.

Ne használjuk általános szabályokat végtelenül ritkán előforduló esetek kezelésére. Ne felejtsük el, hogy az születési év kiírása csak akkor szükséges, ha azonos a foglalkozás is! Továbbá érdemes használni az egyértelműsítő lapot, mert pont ezért van! -Csurla vita 2015. augusztus 27., 18:00 (CEST)

Kiemelt cikkek sablonjának indokolatlan használata

Az újonnan keletkezett szócikkek sorát böngészve akadtam erre a gyöngyszemre: Füstölgő ászok (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd), Dancilynch (vita | szerk. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) alkotása.

– Rosszkornyifog vita 2015. augusztus 27., 15:53 (CEST)

Rájött. Sablon kivéve. Megoldva. Apród vita 2015. augusztus 27., 16:10 (CEST)

Adminmunka véleményezése

Az éppen folyó adminválasztási eljárásban (ismételten) felmerült az adminisztrátorok alkalmasságának kérdése, illetve a munkájuk értékelése, megmérettetés, stb. Ennek apropóján a Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/rlevente oldalon szeretném kérni a tisztelt szerkesztőtársakat arra, hogy mondjátok el a véleményeteket az adminisztrátori (esetleg a szerkesztői) tevékenységemről. – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2015. augusztus 27., 17:16 (CEST)

Én is ezt kérem tőletek. --Malatinszky vita 2015. augusztus 27., 19:00 (CEST)

Ha nem haragszotok (de ha igen, akkor is), én nem értek egyet ezzel, ezért aztán nem is véleményezek. Sőt nem szerepel a terveimben mások véleményének megnézése sem. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. augusztus 27., 20:12 (CEST)

Te már a többedik vagy, aki nem ért egyet, vagy értelmetlennek tartja a véleménykérést. Ez a reakció meglep. Mi a probléma azzal, ha egy tisztségviselő kíváncsi arra, hogy a közösség, amit szolgál, elégedett-e a munkájával? --Malatinszky vita 2015. augusztus 27., 22:12 (CEST)

Nagyon egyszerű. Senkinek a munkáját nem követem, így véleményt sem tudok alkotni róla. Amikor problémám van – bár nem sokszor van ilyen – hol az egyik, hol a másik admin segít. Ha törlést kérek, valaki előbb-utóbb megcsinálja. Nekem az adminisztrátorok munkájával semmi problémám nincs, nincs problémám a rendszerrel, és nem hiszek az adminösszeesküvésben. Legfeljebb az adminkar összességét tudom bíztatni arra, hogy éljenek a jogosítványaikkal, ha arra szükség van, miközben megköszönöm mindannyiuk munkáját, ami nélkül nem lehetne működtetni a projektet. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. augusztus 27., 22:50 (CEST)

Ammonnitrát

Ugye az ammonnitrát az azonos az ammónium-nitráttal? --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2015. augusztus 28., 14:28 (CEST)

Úgy tudom, igen. Az ammonnitrát elnevezést leginkább a mezőgazdasági alkalmazások (műtrágya) kapcsán látni. Mit készülsz felrobbantani? --Malatinszky vita 2015. augusztus 28., 16:00 (CEST)

A TVK-t, de azt nem én robbantottam fel, hanem a MOL. --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2015. augusztus 28., 16:07 (CEST)

Segítséget kérnék

Sziasztok! Megkérhetnék valakit arra, hogy a Szerkesztő:Samat/Rövid cikkek lapon kikékíti helyettem a „Peónia (női név)”-et „Peónia (keresztnév)”-re, illetve a „Szkilla (női név)”-et „Szkilla (keresztnév)”-re? Kétszer próbáltam meg, de mindkétszer sikertelen voltam, mert olyan nagy a lap, hogy a gépem és a lap között megszakad a kapcsolat, egyszerűen nem tudom átírni. Köszönettel: --Sphenodon vita 2015. szeptember 1., 00:02 (CEST)

Talán sikerül. Solymári vita 2015. szeptember 1., 00:14 (CEST)
Úgy látom, sikerült. Köszönöm szépen a segítséged! :) --Sphenodon vita 2015. szeptember 1., 00:21 (CEST)

@Samat: Lehet, érdemes lenne több darabra törni a lapot (pl. betűk szerint), ha nincs akadálya. Különösen, hogy a bottal való szubcs szócikkgyártás felemelkedésével a rövid lapok száma rohamosan nő most és a jövőben. m82xe (vitalap), 2015. szeptember 2., 11:04 (CEST)

Introducing the Wikimedia public policy site

Hi all,

We are excited to introduce a new Wikimedia Public Policy site. The site includes resources and position statements on access, copyright, censorship, intermediary liability, and privacy. The site explains how good public policy supports the Wikimedia projects, editors, and mission.

Visit the public policy portal: https://policy.wikimedia.org/

Please help translate the statements on Meta Wiki. You can read more on the Wikimedia blog.

Thanks,

Yana and Stephen (Talk) 2015. szeptember 2., 20:12 (CEST)

(Sent with the Global message delivery system)

Kategória:Élő személyek

A Kategória:Élő személyek feltöltése megkezdődött. A feltöltéshez botos segítséget is kértem. Kérem, hogy új szócikkeknél és régieknél is alkalmazzátok a kategóriát a mielőbbi feltöltés érdekében. Kb. 25-30 ezer szócikket érinthet a feltöltés. Köszönöm az együttműködést. - Csurla vita 2015. szeptember 2., 21:00 (CEST)

Ha nem nagy gond, a kategóriát a szül-hal kategóriák mellé kellene elhelyezni, hogy a későbbiekben egyszerűbb legyen észrevenni (hogy van ilyen is a szócikkben és eltávolítandó halálozáskor).– Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 21:20 (CEST)
Persze így lenne a legjobb. Kézi szerkesztésnél szerintem mehet még külön. Ha meg van a feltöltés, akkor szerintem egy botszerkesztéssel a kategóriák helyre rakhatóak. - Csurla vita 2015. szeptember 2., 21:29 (CEST)

Előfordul, hogy egy-egy személyről cikk is és kategória is van (pl. Corbin Bleu és Kategória:Corbin Bleu. Ilyenkor, ha kérhetem, csak a cikket tegyétek be az Élő személyek kategóriájába, a kategóriát ne! --Malatinszky vita 2015. szeptember 3., 18:18 (CEST)

A kategóriában szerepelt a születési kategória, ezrét került bele ez is. Kiveszem ebből a kategóriából, de akkor a születésiből is kiveszem, mert úgy logikus. - Csurla vita 2015. szeptember 3., 21:23 (CEST)

Szöveg négyszerezése

Antonius van Loon, Willem van Loon, Marinus van Rekum és Willem van Rekum szócikkeiben majdnem szó szerint ugyanaz a szöveg található, ami nem róluk, hanem a holland kötélhúzó csapatról szól. Ilyenkor miért van szükség négy külön cikkre? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2015. szeptember 3., 10:55 (CEST)

Ugyanazért, amiért a meg sem rendezett olimpiai versenyszám cikkére, holott szó szerint ugyanaz elfér a sportág olimpiai cikkében is. – Puskás Zoli vita 2015. szeptember 3., 12:03 (CEST)
Egyforma szócikkek.png

Ha tudnád, hány ilyennel találkozom helyesírási javítások közben, amikor a másolóművész fogja a vágólapját, és ugyanazt a hibás szöveget belenyomja akár 8-10 szócikkbe is. Valamiért a sportcikkeknél a leggyakoribb. Mivel ilyenkor a cikkek keletkezési sorrendben jönnek fel, különösen látványos a hatás, csak nem fér ki több a képernyőre. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 3., 15:00 (CEST)

A kora középkor óta ez van. Vagy inkább már Róma óta. Valaki ír rólunk valami hülyeséget, aztán az terjed el rólunk örök időkre. Semmi nem mos le rólunk semmit soha. OsvátA Palackposta 2015. szeptember 3., 15:58 (CEST)

Eltávolítottam a cikkekből azokat a mondatokat, amelyek feleslegesen duplikálják a Kötélhúzás az 1920. évi nyári olimpiai játékokon cikkbe tartozó információkat. Ha tehetitek, figyeljétek a cikkeket, nehogy visszaszivárogjon ez a sormintaszöveg. Malatinszky vita 2015. szeptember 3., 18:28 (CEST)

Szerintem nem kellett volna eltávolítani. Ezzel semmi gond nem volt. Mi írja elő, hogy egy csapat négy tagjának nem lehet ugyanaz a szövegében? - Csurla vita 2015. szeptember 3., 21:01 (CEST)
Önmagában az nem probléma, ha egy szöveg több cikkben is szerepel. A baj csak az, ha ezek a sablonszövegek valójában nem a cikk alanyáról-tárgyáról szólnak. Ilyen ebben az esetben a kötélhúzócsapat tagjainak cikkében a kötélhúzóverseny összefoglalója, aminek a helye a kötélhúzóverseny (egyébként gondosan megírt) cikkében van. Hasonló probléma van Lajos52 játékvezető-cikkeinek túlnyomó többségével, ahol rengeteg információ nem a cikkalanyról, hanem általában a játékvezetésről illetve bizonyos futballmeccsekről szól. Olyan ez egy kicsit, mintha egy film minden szereplőjének a cikkében elmesélnénk a film tartalmát. Az ilyesmi tipikusan azért szokott belekerülni a cikkbe, hogy ne tűnjön fel, milyen keveset tudunk a cikkalanyról. --Malatinszky vita 2015. szeptember 3., 22:42 (CEST)

@Malatinszky: Azt írod mind a négy törlés szerkesztési összefoglalójába, hogy: Fölöslegesen duplikált szöveg ki. [1], [2], [3], [4]. Ha duplikált szövegről beszélünk, akkor valahol meg kellett volna maradni,de most sehol sincs. Akkor ez most, hogy? - Csurla vita 2015. szeptember 3., 21:59 (CEST)

Elnézést: a szerkesztői összefoglalóban talán egy kicsit túl tömören fogalmaztam. Az ismétlődő, sormintaszerű sablonszöveg, amit az egyes csapattagok cikkéből eltávolítottam, nem a cikkalanyokról, hanem a kötélhúzásról, mint az 1920-as olimpia versenyszámáról szól, és ennek megfelelően az egyes sportolók cikkébe belinkelt Kötélhúzás az 1920. évi nyári olimpiai játékokon cikkben van a helye, és (egy kicsit más formában) ott is szerepel. Ez alól kivételt képez két állítás, amelyek az egyes csapattagok cikkében forrás nélkül szerepeltek (az, hogy a brit csapat tagjai londoni rendőrök voltak, illetve az, hogy a verseny Bergvall-rendszerben zajlott). Ezeknek az állításoknak az egyes sportolók cikkeiben nyilván nincs keresnivalója, de különben sem tűnnek különösebben relevánsnak. De ha te fontos információnak tartod ezeket, és forrásod is van hozzájuk, akkor esetleg tüntesd föl a versenyszám cikkében. Malatinszky vita 2015. szeptember 3., 22:32 (CEST)
Köszönöm. Azt nem is figyeltem, hogy nincs megfelelően forrásolva, akkor csak ezért törölhető. Több szót nem érdemel. - Csurla vita 2015. szeptember 3., 22:38 (CEST)

Open call for Individual Engagement Grants

My apologies for posting this message in English. Please help translate it if you can.

Greetings! The Individual Engagement Grants program is accepting proposals until September 29th to fund new tools, community-building processes, and other experimental ideas that enhance the work of Wikimedia volunteers. Whether you need a small or large amount of funds (up to $30,000 USD), Individual Engagement Grants can support you and your team’s project development time in addition to project expenses such as materials, travel, and rental space.

Thanks,

I JethroBT (WMF), Community Resources, Wikimedia Foundation. 2015. szeptember 4., 22:52 (CEST)

(Opt-out Instructions) This message was sent by I JethroBT (WMF) (talk) through MediaWiki message delivery.

Universal Language Selector

Tud valaki segíteni nekem abban, hogy ez az eszköz alkalmas-e arra, hogy magam válasszam ki, melyik nyelvi változatokat akarom látni? Ha jól értem, alapvetően automatikusan próbál listát előállítani annak alapján, hogy hol vagyok, de ennek egy teljesen idiotikus lista az eredménye: English, Аҧсшәа, Deutsch, Hrvatski, Română, Русский, Slovenčina, Slovenščina.

Vagy van valamilyen más mód arra, hogy kiszűrjem vagy legalább kiemeljem a bal oldali listában az engem érdeklő nyelveket?

Peyerk vita 2015. szeptember 5., 10:57 (CEST)

A Rövidített interwiki lista béta funkcióra gondolsz? Egyszerűen csak kattints rá a kívánt nyelvre a további nyelvek dobozában, és legközelebb megjelenik a rövid listában is. Emellett ha a {{Bábel}} sablon helyett a {{#babel:}} függvényt használod a userlapodon ({{#babel:hu|en-3|ru-1}}), akkor azt is figyelembe veszi, de úgy látom, hogy az angol és orosz magától is megjelenik. --Tacsipacsi vita 2015. szeptember 5., 12:01 (CEST)

És hogy lehet törölni az automatikusan felkínált választékból? – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2015. szeptember 5., 17:29 (CEST)

Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1.

Megjelent: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1., Központi Statisztikai Hivatal --211.137.39.20 (vita) 2015. szeptember 5., 12:47 (CEST)

Európai migrációs krízis

Mint látható a probléma nem létezik, hiszen nincs róla cikk, enwikin: https://en.wikipedia.org/wiki/European_migrant_crisis . Nem mellesleg hónapok óta ezzel van tele a sajtó. bbc, cnn is vezető hírként foglalkozik vele. 91.82.141.241 (vita) 2015. szeptember 5., 17:21 (CEST)

Hát igen. Nincsenek közöttünk hozzád fogható koponyák. Nem akarod megírni? Vagy még mindig kisebbségi komplexusod van? – Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2015. szeptember 5., 17:24 (CEST)

Láttam tegnap a menet elejét a Blahánál, élesben. Az EU zászlóját vitték. A Parlamentben meg nem látom a zászlót. Ezt is vedd bele, anon barátom, a szócikkedbe. Köszi! OsvátA Palackposta 2015. szeptember 5., 17:34 (CEST)

A krízis létezik, de egyenlőre elképzelhetetlenül nehéz róla cikket írni, mivel a vélemények nagyon szélsőségesek. Pár év múlva talán már lehet valami többé-kevésbé objektív cikket írni. A krízis csak most kezd látszani, a következményei csak sejthetőek...

Robogos vita 2015. szeptember 5., 18:04 (CEST)

"Pár év múlva talán már lehet valami többé-kevésbé objektív cikket írni." úgy látszik az angol wiki nem így gondolja. Szerintem a Nap is kihűlne amíg te a cikket megírnád. 91.82.141.241 (vita) 2015. szeptember 5., 18:23 (CEST)
És te itt valami névtelen főnök vagy, aki kiosztja a feladatokat? hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. szeptember 5., 19:23 (CEST)
Csak kéne valamit tenni, nekünk is. Andrew69. Blue a v.svg 2015. szeptember 5., 18:20 (CEST)

Lehetne is kezdeni az Eurábia cikkel, mi? [5] Gyurika vita 2015. szeptember 5., 18:44 (CEST)

Javasolom, hogy az ilyen annon bejegyzéseket a jövőben hagyjuk szó nélkül. Minek tölteni vele az időt? Aki maga nem jön rá arra, hogy ő maga is megkezdhet egy szócikket írni, arra nem érdemes szót se fecsérelni. Mindig elmondjuk ugyanazt, én már kezdem unni. Wikizoli vita 2015. szeptember 5., 19:01 (CEST)

Anonként kb. annyi jogom van itt, mint egy szír menekültnek Magyarországon. 91.82.141.241 (vita) 2015. szeptember 5., 19:34 (CEST)

Akkor menj a német wikire! –Történelem pWas gibt's Neues? 2015. szeptember 5., 20:01 (CEST)

Semmiféle krízis nincs Európában. A krízis Szíriában van! Itt meg csak töketlen politikusok vannak. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. szeptember 5., 20:26 (CEST)

Ez egy érdekes vélemény, de nem sok köze van a felvetéshez. Kicsit olyan, mint a rendőrségi jegyzőkönyv, amibe "szegélyen/szegéjen" helyett "árokban" került :-)

Elég sokat beszélnek és írnak újságírók és szakértők is a dologról ahhoz, hogy ne legyen igazad, de ha véletlenül igazad lenne, akkor pont azért volna ok cikket írni a dologról. Megjegyzem, egy igazi krízis egyik legbiztosabb jele éppen a politikusok tömeges töketlenkedése Vigyor

Sokkal lényegesebb kérdés, hogy rendelkezésre állnak-e olyan források, amik alapján megfelelő cikket lehetne írni. Szerintem összefoglaló áttekintéshez nincsenek ilyenek, egy-egy részkérdést lehetne csak kifejteni. De persze azt is csak önkéntesek tennék meg, akiknek kedvük és képességük van ehhez. Ez viszont valóban hiányzik; ha mégis tévedek, az láthatóvá fog válni a megjelenő cikk(ek) formájában :-)

Peyerk vita 2015. szeptember 6., 10:27 (CEST)

Résztémákról vannak már cikkek: Magyarország–Szerbia-határzár, Tranzitzóna, Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2015. szeptember 6., 11:27 (CEST)

Na ugye... Erre próbáltam rávilágítani. Erről a témáról nem lehet enciklopédikus és semleges cikket írni. A Wikipédia sem nem hírportál, sem nem politikai elemző site. Ad absurdum teljesen ellentétes vélemények és a napi sajtó (sőt bulvár) alapján kellene cikket írni, nem pedig a témától független, kritikus, tudományos igényű feldolgozásból. Aktuális trollunknak további szép napot. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. szeptember 6., 10:36 (CEST)

Szócikket éppen lehetne írni róla: Refugees of the Syrian Civil War. Azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy az ilyen fajta anon beszólásokat teljesen felesleges kommentálni. Főleg ha ez az anon nem is igazi anon, csak egy szégyenlős szerkesztő, aki a nevét sem meri vállalni. - Csurla vita 2015. szeptember 6., 10:53 (CEST)

Az a véleményem, hogy várjuk meg, amíg valahogyan nyugvópontra jut a probléma és majd csak akkor írjunk róla objektív szemléletű szócikket. A mai hektikus helyzetben senkitől nem várható, hogy teljesen el tud vonatkoztatni személyes benyomásaitól és világszemléletétől. Én még a "résztémák" szócikkbe foglalását sem tartom időszerűnek. Végül is a Wikipédia nem napi hírportál! – Elkágyé vita 2015. szeptember 6., 13:29 (CEST)

Attól még le lehetne fordítani az angol cikket. (Hamarosan. Ha többen csináljuk, akkor hamarább elkészülhet.) Szalakóta vita 2015. szeptember 6., 19:40 (CEST)

Társkereső oldalak szócikkeinek tömeges törlése

Kedves emberiség! A Wikipédia:Törlésre javasolt_lapok#Augusztus 21. és a Wikipédia:Törlésre javasolt_lapok#Augusztus 22. szakaszokban több társkereső szolgáltatás, ill. a brands.hu szócikkének törlési megbeszélése huzamosabb ideje várja az eldöntést kevés szerkesztő sok hozzászólásával és erős egy helyben topogással. Kérdés, hogy reklám vagy nem, nevezetes vagy nem, átverős szolgáltatásról szól-e és ez számít-e. Az érvek alapján nehéz lenne lezárni ezeket a tmb-ket, vagy ott kéne még egy adag hozzászólás, vagy itt valami összefoglaló konszenzusos álláspont, amelyik mindegyikhez segítséget ad. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 5., 21:12 (CEST)

Kedves Bináris (vagy aki le akar zárni valamit)ǃ Ha nem vagy teljesen meggyőzve arról, hogy töröld (végleg befejezd), akkor ne teddǃ (Wikipédia:Konszenzus). Andrew69. Blue a v.svg 2015. szeptember 5., 22:56 (CEST)

Köszönöm ezt az értékes szempontot, miután lassan 8 éve zárok le tmb-ket vállalható minőségben. Ha érdekel, tanulmányozd a lezárásaimat és az indoklásokat. A felhívásom arra irányult, hogy újabb érdemi hozzászólásokat gyűjtsek a megbeszélésekhez, amelyek segítik a lezárást. Fontos szempontnak tartom, hogy a megbeszélések ne tartsanak hónapokig, és ne legyenek ott örökké a WP:T-n csak azért, mert senki nem tudja vagy meri lezárni őket. A törlési megbeszélés célja egyébként nem a teljes konszenzus kialakítása, hanem az irányelvekre hivatkozó érvek kifejtése (de ettől függetlenül keress rá nyugodtan a lezárásaim között a konszenzus szóra, hátha segíti a véleményalkotásodat). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 5., 23:27 (CEST)

Pedig ez a lezárásod elég furcsa volt. A konszenzusról pedig érdemes lenne az angol wiki TMBjét elolvasnod. Ramakuni vita 2015. szeptember 10., 19:39 (CEST)

Nem tudom, mi furcsa van abban, hogy Bináris, akinek a tapasztalatát és a megfontoltságát mindannyian tiszteljük, ismét körültekintő módon zárt le egy nehéz TMB-t. Malatinszky vita 2015. szeptember 10., 19:53 (CEST)
Egyrészt az angolnál, ha nincs konszenzus, akkor általában nem is törlik. Nyilván itt valamiért más a szokás. De akkor is furcsa, úgy zárni törléssel egy TMB-t, hogy az utolsó két állásfoglaló azt mondta maradjon. Nem állítom, hogy nem vártatok eleget. De legalább a legutolsó két támogató érveire illett volna válaszolni. Ramakuni vita 2015. szeptember 10., 20:02 (CEST)
Ezekről mindig ordít, hogy azért születnek, mert jó benne lenni a Wikipédiában. Mert azt első helyen hozza a gugli. Szóval egyértelmű a relámcél. Nem sok közük van az egyetemes emberi tudásanyag önkéntes terjesztéséhez. OsvátA Palackposta 2015. szeptember 10., 20:10 (CEST)
Ha már az angol Wikipédiára hivatkozunk, érdemes elolvasni az ottani irányelvet. --Tgrvita

Habozás nélkül töröld őket. Végső soron, szóval ha kitör a drámahiszti (nem fog): bármi viszaállítható. OsvátA Palackposta 2015. szeptember 10., 20:01 (CEST)

Sem a hozzászólások sorrendje, sem az angol Wikipédia szokásai nem számítanak. A társkeresős tmb-khez szeretnék még érdemi véleményeket. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 10., 21:26 (CEST)

Egyébként a fenti megjegyzésem arról szólt, hogy aki figyel, láthatta, hogy elég sok tmb-t zártam le az évek során azzal, hogy "nincs konszenzus, marad". Amikor az volt az indokolt, mert az irányelveknek megfelelő érveléssel nem sikerült konszenzust kialakítani. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 10., 21:31 (CEST)
Jó. Így már értem. Ramakuni vita 2015. szeptember 10., 21:41 (CEST)

EGSY8p7

Tisztelt Tacsipacsi, az alábbit miért vontad vissza? Ramakuni vita 2015. szeptember 10., 19:45 (CEST)

Valószínűleg azért, mert nem akarja etetni a trollokat. Az annon egy sűrűn visszajáró troll, ignorálni (=törölni) szoktuk a bejegyzését, mert érdemi munkát nem végez (nem írja meg a hiányolt cikket), csak rinyál. - Gaja  Posthorn Logo Dt Bundespost.svg 2015. szeptember 10., 22:33 (CEST)

Piros, pedig az internet felrobbant a hírtől:

http://index.hu/tudomany/2015/09/08/13_2_milliard_eves_galaxist_talaltak/

https://en.wikipedia.org/wiki/EGSY8p7

91.82.25.4 (vita) 2015. szeptember 8., 21:48 (CEST)

Az internet mindent kibír. OsvátA Palackposta 2015. szeptember 11., 09:29 (CEST)

Göncz Árpád

Chrome és Firefox alatt is jobboldalt az infoboxban csupa hibaüzenet van: "Fájl:Script error: The module returned a value. It is supposed to return an export table." stb. 91.82.173.201 (vita) 2015. szeptember 12., 23:34 (CEST)

Nálam nincs. Wikizoli vita 2015. szeptember 12., 23:42 (CEST)

Ez van nálam: http://kepfeltoltes.hu/150912/pillanatfelv_tel1_www.kepfeltoltes.hu_.png 91.82.173.201 (vita) 2015. szeptember 12., 23:57 (CEST)

Nálam sincs hibaüzenet, amikor be vagyok jelentkezve. Kijelentkezve azonban megjelennek. --Sphenodon vita 2015. szeptember 13., 00:09 (CEST)

Jeleztem a problémát a műszaki kocsmafalon. --Sphenodon vita 2015. szeptember 13., 00:20 (CEST)

Nagyjából 100 magyar politikus/sportoló lapját ellenőriztem, sehol sem volt ilyen típusú hiba. Érthetetlen, hogy pont egy volt közt. elnöknél van csak. 91.82.173.201 (vita) 2015. szeptember 13., 00:25 (CEST)

Töröltem a lap tárolt változatát. – Tgrvita 2015. szeptember 13., 00:34 (CEST)

Köszi, most már minden látható az infoboxban. 91.82.173.201 (vita) 2015. szeptember 13., 00:38 (CEST)

Göncz Árpádnál meg lett oldva, de pontosan ugyanebbe a hibajelenségbe futottam bele Magdaléna Rybáriková szlovák teniszezőnő oldalánál. Bejelentkezve minden rendben, kijelentkezve az anon által képen is bemutatott hibaüzenetek végig az infoboxban, szinte az összes paraméternél. – Dodi123 vita 2015. szeptember 15., 14:11 (CEST)

@Dodi123: És most? CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2015. szeptember 15., 14:31 (CEST)

Köszönöm. Most jó, mindkét módon. – Dodi123 vita 2015. szeptember 15., 14:39 (CEST)

European Science Photo Competition (Wiki loves Science) -- Európai Tudományos Fotóverseny

2015 November hónap folyamán kerül lebonyolítására az európai Wikimédia egyesületek szervezésében.

Ehhez kérem minden tudományos, műszaki kapcsolatokkal rendelkező wikipédista segítségét. Hétvégéig készítek egy rövid anyagot amit akár prezentációként akár kinyomtatva hand-outként a potenciális partnerek, résztvevők kezébe lehet majd adni. Kiváló alkalom lesz a verseny meghirdetésere a „Kutatók éjszakája” szeptember 25-én. ekkor lehet találkozni a verseny potenciális magyar résztvevőivel.

Kérek mindenkit aki segíteni tud a verseny szervezésében a potenciális részvevők megkeresésében keressen meg, vagy elektronikus levélben, vagy a vitalapomon. Hogy a szükséges tudnivalókat (a fenn említett prezentációkat) megküldhessem. Szükség esetén személyes találkozó is lehetséges. – Texaner vita 2015. szeptember 15., 20:04 (CEST)

Révai új lexikona

A Kollega Tarsoly István által főszerkesztett, 1990-es, 2000-es években megjelent Révai új lexikona formailag és tartalmilag minden tekintetben elfogadható és figyelembevehető?

És ha nem vehető figyelembe minden tekintetben, milyen tekintetben nem vehető figyelembe?

A régi Pallasról, Révairól ugyanis ki vagyok képezve, a részben 21. században is íródott Révai új lexikonáról viszont nem teljesen. Apród vita 2015. szeptember 14., 12:39 (CEST)

A tuti az, ha soha semminek (senkinek) vakon nem hiszel :-) OsvátA Palackposta 2015. szeptember 14., 13:44 (CEST)

A hitemen szerintem a vakság nem sokat változtatna, bár... De egyébként értem, hogy itt a vak átvitt értelemben volt használatos.

A bár szó pedig annak szólt, hogy eszembe jutatott egy történetet, ami nem tudom, igaz-e. A művészettörténeti tanárom mesélte a gimnáziumban annak idején, hogy hallott egy olyan történetet, hogy egy ember vakon született, úgy nőtt fel és egyszer lehetősége nyílt, hogy egy műtéttel megjavítsák a látását. Megjavították a látását és rövid idő múlva öngyilkos lett. Miért? A művészettörténeti tanárom szerint azért, mert egy másik világot látott helyette, mint amit vakként megélt. Azt, hogy a történetből és a konkluzióból mennyi volt az igaz, nem tudom, mindenesetre elmondtam, amit annak idején mondott nekem és az osztálytársaimnak. Apród vita 2015. szeptember 14., 14:00 (CEST)

Nem ide tartozik, de érdekes. Arról nem tudok, hogy öngyilkos lett volna, bár lehet. Az volt a problémája, hogy olyan mennyiségű inger érte hirtelen a szemén keresztül, amitől teljesen el volt szokva. Ennél ő jóval békésebb világban élt addig. A műtét után szinte mindig csukva tartotta a szemét. Gyimhu vita 2015. szeptember 14., 23:41 (CEST)
Tökmindegy, hogy igaz-e, vagy nem. Az ilyen történetek értelme, létjogosultsága: az üzenete. Régiesen: a tartalma, mondanivalója, szimbolikája, tanulsága; meg ilyenek. OsvátA Palackposta 2015. szeptember 14., 14:06 (CEST)

Azért az embernek muszáj hinni. Erre tanított Az ember tragédiája: Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál! És ha "vakon nem", ez csak azt jelenti, hogy gondolkozva higgyen. Mert az étvitt értelmű vakságnak is az ellentéte az átvitt értelemben értett jó látás. Jól látni átvitt értelemben viszont csak gondolkozva lehet, bár gondolkozva is lehet rosszul lehet látni.

Kételkedem, tehát gondolkodom, tehát vagyok (Dubito ergo cogito ergo sum: Descartes majdnem teljes mondata).

De ugyanakkor a kétség a gondolkodás és a hit így lesz eggyé: Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű. (Balla D. Károly). Apród vita 2015. szeptember 14., 21:52 (CEST)

@OsvátA: A tuti az, ha soha semminek (senkinek) vakon nem hiszel. Még Kaposy Miklósnak sem, ha netán ő írt egy-egy szócikket bele? Apród vita 2015. szeptember 16., 03:41 (CEST)

Itt vesztettem el a fonalat... OsvátA Palackposta 2015. szeptember 16., 08:02 (CEST)
A Népszabadságnak volt egy cikke 2010-ben Debreczeni Ritától Kaposy Miklósról: Beveszek egyet, hogy ne veszekedjek. Ott ezt írta Debreczeni Rita Kaposyról: "Tizenkét éven át szerkesztette Révai Új Lexikonának a XX. századi magyarságról szóló köteteit. Több ezer szócikkét tartalmazza, ugyanis ő írt meg minden újságírót, riportert, rádióst, televízióst és színészt 1901. január 1-jétől Zsudi Józsefig. Pontatlan adattal, elírt nevekkel sose adott ki a kezei közül semmit, a nyomdába is sajtóhiba nélkül érkeztek az oldalak."
Most két dolog fogott meg benne: egyrészt a minden szó, hogy valóban mindegyik újságírót, riportert, rádióst, televízióst és színészt ő írta-e meg. Ha úgy nézem a dolgot, hogy létezhet-e ilyen, rá kell, hogy jöjjek, hogy testileg-lelkileg-szellemileg egészséges ember valóban meg tudja ezt csinálni, hogy a lexikonban szereplő minden újságíró, riporter, rádiós, televíziós és színész szócikkét tizenkét év alatt egyedül ő írja meg, de azzal a hozzátétellel, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden 20-21. századi élő és halott magyar újságíró, riporter, rádiós, televíziós és színész benne is szerepel a lexikonban.
Egyébként utólag láttam meg, hogy Kaposy Miklós szócikkében is szerepel, hogy a lexikon szakszerkesztője - csak az nem volt feltüntetve, hogy mely témájú szócikkeknek a szakszerkesztője.
A másik: Pontatlan adattal, elírt nevekkel sose adott ki a kezei közül semmit, a nyomdába is sajtóhiba nélkül érkeztek az oldalak. Hogy ez ki lett hangsúlyozva, arra következtetek, hogy rendkívül fontos volt számára szócikkíráskor a precízitás és a szócikkek elkészítésének komolyan vétele. És bár tudom, hogy hinni (más wikiszerkesztő továbbfogalmazásában csak hinni) kényelmes, hiszek is benne, hogy a dolgokat tényleg komolyan veszi, mivel több humorista is mondta már, hogy sokat ad a humor világán kivüli világban a komolyságra, hogy megmutassa, hogy nemcsak röhögtetni képes, hanem nagyon komoly dolgokra is. Apród vita 2015. szeptember 16., 17:34 (CEST)
Remek. Köszönöm! OsvátA Palackposta 2015. szeptember 16., 17:44 (CEST)

Élő személyek kategória bevezetése és feltöltése

Feltöltésre került az Élő személyek kategória. A feltöltést az évek szerinti születési kategóriák alapján végeztem el. Három szakaszban történt a feltöltés:

  • 1995 és 2015 közötti kategóriákra kézi feltöltéssel történt. Szeptember 1–7. között.
  • 1926 és 1994 közötti kategóriákra automatikus feltöltés történt azokra a szócikkekre, amelyekben nem szerepelt halálozási kategória (szeptember 8–11. között). Ezt követően a teljes Élő személyek kategória átvizsgálásra került és ahol szerepelt a szócikkben az {{életkor-holt}} sablon azok javításra kerültek.
  • 1905 és 1925 között kategóriákra bottal, de kézi feldolgozással kerültek be a megfelelő kategóriák szeptember 13–16. között.

Jelenleg csak azok a szócikkek nem szerepelnek az Élő személyek kategóriában, amelyek a születési évek szerint sincsenek kategorizálva vagy szeptember 11 óta készültek és a cikk készítői nem helyezték el a kategóriát benne.

Általános hibák
  • Két születési kategória van a szócikkben. A halálozási kategória tévesen születésiként került rögzítésre. Oka vagy hibás hotcat-használat vagy az új szócikkben hibás copy+paste miatt.
  • Korábban még élőként felvitt személyekre a halálozáskor a szócikkben csak a halálozási kategória beírása marad el.
Ezek a hibák most nagyon részt javításra kerültek.

A várakozásoknál is több élő személyről van szócikkünk. Több, mint 31.500 főről. A Kategória:Élő személyek életrajzai-ban 23.000 vitalap sem volt a feltöltés előtt. Jelenleg 23.868 vitalap van benne. Az eltérés még mindig jelentős. Az új kategória segítéségével eddig is több, mint 200 szócikket tudtam pontosítani, ellenmondásokat megszüntetni, elmaradt halálozásokat beírni. Csurla vita 2015. szeptember 16., 21:29 (CEST)

WP másholhat-e egyéb wikit?

Bér Júlia életrajzi része egy az egyben innen: [6] szintén, wiki, jogi nyilatkozat üres. Ne kukázzátok az egész cikket, csak az életrajz szakaszt, ha jogsértő esetleg. Gyurika vita 2015. szeptember 16., 15:37 (CEST)

Nem attól függ, hogy wiki-e. Egy CC BY-SA licenc alatt közzétett blogbejegyzésből ugyanúgy vehetünk át szöveget (forrás feltüntetésével), mint egy másik Wikimédia-wikiből. Jogvédett helyről (nincs licenc = Minden jog fenntartva) nem másolhatunk, akkor se, MediaWiki szoftvert használ. --Tacsipacsi vita 2015. szeptember 16., 21:07 (CEST)

Nekem az a kényelmetlen érzésem támadt ezt a wikit nézegetve, hogy alapvetően jogsértő a tartalma, hiába szerkeszti lelkesen néhány könyvtáros állami és EU-s pénzekkel megtámogatva. Semmiképpen sem vennék át onnan tartalmat. Samat üzenetrögzítő 2015. szeptember 17., 16:19 (CEST)

Kérés

Kérem szíveskedjék a megfelelő joggal rendelkező szerkesztő ellenőrizni és jóváhagyni a Kun Vilmos szócikkén végzett aktualizálásokat. Egyébként számos portál idézett a szócikkünk megállapításaiból anélkül, hogy a forrást megemlítette volna.

Köszönettel: – 86.59.173.170 (vita) 2015. szeptember 17., 19:25 (CEST) korábban: Kispados

Ez is egy lehetőség, hogy itt ugráltatsz minket, de mi lenne, ha inkább felhagynál ezzel a műsorozással és bejelentkeznél rendesen? --Malatinszky vita 2015. szeptember 17., 19:32 (CEST)

  • Szíves engedelmeddel én nem ugráltatok senkit. Ha bejelentkezek sem más a helyzet, mivel a WT. megvonta tőlem a megerősített szerkesztői jogot. Meditálok egyébként, hogy kérek felülvizsgálatot. Tanácsodat szívesen venném, hogy érdemes-e ezt tennem. A WT. enyhén szólva, hézagos eljárási rendje többek között ezt a lehetőséget sem tárgyalja. Válaszodat előzetesen is köszönöm! – 86.59.173.170 (vita) 2015. szeptember 17., 19:45 (CEST)
Egy IP-cím biztos nem fogja megkapni a megerősített szerkesztői jogot, Kispados munkáját pedig nehéz megítélni, mert már több mint egy éve nem szerkesztett. Mindenesetre ha figyelmesen elolvasod a WT határozatát, láthatod, hogy a megerősített szerkesztői jogodat fél évre vonták meg, és ha újra megerősített szerkesztő akarsz lenni, akkor azt most már kérheted a bürokratáktól. --Malatinszky vita 2015. szeptember 17., 20:37 (CEST)

Csak ahhoz szólnék hozzá, hogy számos portál idézett a szócikkünk megállapításaiból anélkül, hogy a forrást megemlítette volna. Ez nem egyedi dolog, máskor is volt már ilyen. Ilyenkor a wikipédia szerkesztői morgolódnak egyet, aztán megállapítják, nem tudnak mit tenni ellene. Apród vita 2015. szeptember 17., 20:04 (CEST)

  • Köszönöm a válaszokat. Egy-egy mondatban reagálok
    • Ismerem a WT. határozatát, de nem kívánom a "Megerősített státuszt" visszakérni (korábban is kérés nélkül kaptam). Ennek oka a WT. ellenem lefolytatott (illetve nem folytatott) eljárása. Még akkor is nehezen tudom elképzelni a visszatérést, ha sikerülne elérnem, hogy az eljárást az újonnan választott WT. felülvizsgálja és új eljárást rendeljen el. Egyébként ritka bejelentkezéseim alkalmával igyekszem szolgálni a wikipédiát. Talán ebben a státuszomban sem kell ellenem a wikit megvédeni. Elég az, ha Kispadosként, a WT. megerősítette, hogy első számú közellenség voltam.
    • Természetesen tudom, hogy -általában- nem említik meg a wikit forrásként. Nem is berzenkedem ez ellen, sőt büszke vagyok, hogy szócikkünk statisztikáiból még a színház honlapján is idéztek.
    • Ezúton is nagyon szeretnék megkérni egy járőrt, hogy ellenőrizze a szócikket. A tragikus alkalmakkor jelentősen megugrik az aktuális cikk olvasottsága. Nem vet ránk jó fényt, ha elcsúszott oszlopok jelennek meg az olvasók előtt. – 86.59.173.170 (vita) 2015. szeptember 17., 22:11 (CEST)

Halotti beszéd és Ómagyar Mária-siralom

A két cikk úgynevezett forrásokra támaszkodva írja le, mi van a szövegben. Valójában a szöveget bárki elolvashatja, nem kell hozzá forrás. Így véleményem szerint ha a forrás téved az átbetűzésben, akkor a tévedését nem kell átvenni, mert csak rá kell nézni, és látható, hogy nem az van odaírva, amit a forrás írt.

Kérdem, hogy szerintetek is minden marhaságot le kell írni, amit valaki leírt róla? Teszem azt a Halotti beszédben a „horoguvék” szó olvasható, még ha Molnár Ferenc képes volt is „haraguvék”-ra átírni. Az Ómagyar Mária-siralomban pedig az átírásból szavak hiányoznak, önkényes sz→zs, h→ch átírások vannak benne.

Véleményem szerint ennyire nem lehetünk merevek. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. szeptember 19., 16:11 (CEST)

Lehet, hogy a Halotti Beszéd tárgytalan. A forrásban jól van, csak itt írta el valaki. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. szeptember 19., 16:16 (CEST)

András elfeljtkezett arról az apró figyelmességről, hogy belinkelje a két lapot. Az Ómagyar Mária-siralom és a Halotti beszéd és könyörgés című cikkekről van szó. --Malatinszky vita 2015. szeptember 19., 16:25 (CEST)

Nem felejtettem el, ugyanis a kérdést általánosságban értem: kell-e a „forrás” nyilvánvaló hibáit, következetlenségeit átvenni? – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. szeptember 19., 16:38 (CEST)

Egyik szerkesztőnek nyilvánvaló lehet valami és a másiknak az ellenkezője, ezért ha a táblázat a ref szerint XY olvasatát/értelmezését mutatja, akkor azt szerintem szó szerint kell idézni az esetleges hibáival együtt. Oliv0 vita 2015. szeptember 19., 16:59 (CEST)
Általánosságban viszont a kérdés értelmezhető nehezebben, konkrét példákban - mint Ómagyar Mária-siralom, Halotti beszéd és könyörgés - mutatva azonban könnyebb a kérdés értelmezése. Azt szokták ugyanis mondani, hogy az ördög a részletekben rejlik. Apród vita 2015. szeptember 19., 22:15 (CEST)

Sólyom Hungarian Airways

Nekem a cikk elavultnak látszik. Egy hozzáértő ránézne?

Robogos vita 2015. szeptember 20., 21:44 (CEST)

Pancho Villa lap nézettsége

Sziasztok, a magyar wikiben (a többiben nem) augusztus 27-én kiemelkedő nézettsége volt a Pancho Villa lapnak (1190 megtekintés), nem tudja valaki, mi okozhatta? Valamelyik nagy olvasottságú hírportálon hivatkoztak rá? Vagy volt valami film róla a tévében aznap? Zerind üzenőlap 2015. szeptember 17., 21:59 (CEST)

Én nem hiszem hogy hivatkoztak, mert olyankor a rákövetkező napon is az átlagnál nagyobb szokott lenni a nézettség. De nem tudom én sem mi történt. Én a Forradalmi törvényszékek (1919) c. cikkel vagyok így: amióta elkészült napi átlag 8-10 ember megnézi, pedig egyáltalán nem olyan érdekes, és nem is hivatkozik annyi oldal rá hogy ennyein megnézzék. Halász János vita 2015. szeptember 17., 22:06 (CEST)
Jogászhallgatók is olvashatják. Apród vita 2015. szeptember 17., 22:53 (CEST)
Az igen megtisztelő lenne, de nem hiszem. Egész évben ekkora a nézettsége, nyáron is. Halász János vita 2015. szeptember 19., 08:43 (CEST)

Nem lehet, hogy valaki szórakozik? Wikizoli vita 2015. szeptember 17., 22:23 (CEST)

Vagy az is lehet, hogy a Pancho Aréna iránt érdeklődő és oda tóduló tömegek nyomnak néha mellé. Azért jelölöm kezdőlapra is, hogy legyen tényleges nézettsége is ... (napi 12 vagy nekem nyóc, de több mint a napi átlag pár katt) Andrew69. Blue a v.svg 2015. szeptember 21., 21:24 (CEST)

Gál Irén, már a tanárok is nevezetesek?

Csak azért, mert Kun Béla felesége volt az egyszerű zongoratanárnő még számomra nem nevezetes. A kategóriák is sokat mondóak: "Kategória: 1890-ben született személyek 1974-ben elhunyt személyek Emigráns magyarok Bebörtönzött személyek Magyar nők Nagyenyediek Magyar zenepedagógusok Nevet változtatott személyek"

Egyébként ő az egyetlen zongoratanárnő a Wikipédián, a többi mind filmre vonatkozó, illetve rokoni találat: xy híres ember felesége/anyja zongoratanárnő. Az egyetlen közeli találat Höchtl Margit, de ő zongoraművész is volt! 91.83.180.24 (vita) 2015. szeptember 21., 20:43 (CEST)

Egyébként nem ő az egyetlen zongoratanárnő, de ajánlom figyelmedbe: Lieder Friderika amatőr (!) hárfást, aki egy (pár perces?) darabot kétszer eljátszott nyilvánosan. – Sir Morosus vita 2015. szeptember 21., 21:15 (CEST)

xy híres ember felesége/anyja zongoratanárnő. Azért mert a zongoratanárnők és a híres emberek egy része egymásba lett szerelmes! Humanista értékrend találkozott a humanista értékrenddel, érzelem az érzelemmel :-). Apród vita 2015. szeptember 21., 21:00 (CEST)

Nincs vele semmi probléma. Könyve is jelent meg, szerepel a Magyar Életrajzi Lexikonban és a Petőfi Irodalmi Múzeum adattárában is. – Dodi123 vita 2015. szeptember 21., 21:06 (CEST)

"Könyve is jelent meg" ez igaz, és valószínűleg 1 könyve, és az is Kun Béláról, a férjéről. Ettől még nem lesz író, és persze egyetlen ref. sem állítja ezt. Furcsa mód, még a Petőfi Irodalmi Múzeum adattára sem, ami számomra érthetetlen, hogy ekkor hogyan szerepelhet ott a neve. 91.83.180.24 (vita) 2015. szeptember 21., 21:14 (CEST)
És hol szerepel, hogy író? Szerintem lyukra futottál. A PIM nem csak írókat listáz, hanem magyar vonatkozású történelmi személyeket. Gyurika vita 2015. szeptember 21., 21:17 (CEST)
Dodi hozta fel az ismertségre, hogy könyve is jelent meg, sugallva, hogy ő író. Pedig nem. Apám is írt egy könyvet, és nem lett ettől író. Ma már, ha bármilyen szar könyvet is írsz, de leteszel pénzt az asztalra akkor megjelentetik azt 500-1000 példányban. 91.83.180.24 (vita) 2015. szeptember 21., 21:26 (CEST)
És mi a címe? Gyurika vita 2015. szeptember 21., 21:30 (CEST)

Egyébként az emlékírók is írók. Apród vita 2015. szeptember 21., 21:23 (CEST)

Konok Péter terjedelmes cikket írt Gál Irénről. Nagy zongoristareménység volt Kolozsvárott, csak aztán jött a Béla. – Sir Morosus vita 2015. szeptember 21., 21:39 (CEST)

Ugyan már! Teljesen nyilvánvaló, hogy pusztán a Wikipédiát karmaiban tartó judeobolsevista nanopártokrácia ragaszkodik özvegy Kun Béláné cikkéhez! Hazaffy vita 2015. szeptember 21., 21:52 (CEST)

Ez csak sima trollkodás. Több szempontból is megfelel a nevezetességi irányelveknek, és semmilyen kizáró oka nincs az esetleges törlésének. Ha mégis úgy gondolod, akkor regisztrálj (vagy lépj be a neveddel) és indíts egy TMB-t. A magam részéről ezzel befejeztem, mert ez csak egy újabb gumicsontrágás lenne. – Dodi123 vita 2015. szeptember 21., 22:24 (CEST)

Az egész családnak van itt cikke: Kun Miklósnak, Kun Vilmosnak, Kun Ágnesnek, még Hidas Antalnak is. – Hazaffy vita 2015. szeptember 21., 22:33 (CEST)

És? Náczingerekről is van egy csomó cikk, akkor a kommancsokkal mi a baj? Gyurika vita 2015. szeptember 22., 08:38 (CEST)

Only one week left for Individual Engagement Grant proposals!

(Apologies for using English below, please help translate if you are able.)

There is still one week left to submit Individual Engagement Grant (IEG) proposals before the September 29th deadline. If you have ideas for new tools, community-building processes, and other experimental projects that enhance the work of Wikimedia volunteers, start your proposal today! Please encourage others who have great ideas to apply as well. Support is available if you want help turning your idea into a grant request.

I JethroBT (WMF), Community Resources 2015. szeptember 22., 23:01 (CEST)

New Wikipedia Library Accounts Available Now (June 2015)

Hello Wikimedians!

The TWL OWL says sign up today!

Today The Wikipedia Library announces signups for more free, full-access accounts to published research as part of our Publisher Donation Program. You can sign up for new accounts and research materials from:

  • Taylor & Francis — academic publisher of journals. The pilot includes two subject collections: Arts & Humanities and Biological, Environment & Earth Sciences. (30 accounts)
  • World Bank eLibrary — digital platform containing all books, working papers, and journal articles published by the World Bank from the 1990s to the present. (100 accounts)
  • AAAS — general interest science publisher, who publishes the journal Science among other sources (50 accounts)

New French-Language Branch!

  • Érudit (en Francais) — Érudit is a French-Canadian scholarly aggregator primarily, humanities and social sciences, and contains sources in both English and French. Signups on both English and French Wikipedia (50 accounts).
  • Cairn.info (en Francais) — Cairn.info is a Switzerland based online web portal of scholarly materials in the humanities and social sciences. Most sources are in French, but some also in English. Signups on both English and French Wikipedia (100 accounts).
  • L'Harmattan — French language publisher across a wide range of non-fiction and fiction, with a strong selection of francophone African materials (1000 accounts).

Many other partnerships with accounts available are listed on our partners page, including an expansion of accounts for Royal Society journals and remaining accounts on Project MUSE, JSTOR, DeGruyter, Highbeam Newspapers.com and British Newspaper Archive. If you have suggestions for journals or databases we should seek access to make a request! Do better research and help expand the use of high quality references across Wikipedia projects: sign up today!
--The Wikipedia Library Team 22:08, 15 June 2015 (UTC)

We need your help! Help coordinate Wikipedia Library's account distribution and global development! Please join our team at our new coordinator signup.
This message was delivered via the Global Mass Message tool to The Wikipedia Library Global Delivery List

New Wikipedia Library Database Access (September 2015)

Hello Wikimedians!

The TWL OWL says sign up today!

The Wikipedia Library is announcing signups today for free, full-access accounts to published research as part of our Publisher Donation Program. You can sign up for new accounts and research materials from:

  • EBSCOHost - this is one of our largest access donations so far: access to a wide variety of academic, newspaper and magazine sources through their Academic Search Complete, Business Source Complete and MasterFILE Complete
  • Newspaperarchive.com - historical newspapers from the United States, Canada, UK and 20 other countries, and includes an Open Access "clipping" feature (1000 accounts)
  • IMF Elibary- a digital collection of the IMF's reports, studies and research on global economics and development (50 accounts)
  • Sabinet - one of the largest African digital publishers, based in South Africa, with a wide range of content in English and other European and African languages (10 accounts)
  • Numérique Premium - a French language social science and humanities ebook database, with topical collections on a wide range of topics (100)
  • Al Manhal - an Arabic and English database with a wide range of sources, largely focused on or published in the Middle East (60 accounts)
  • Jamalon - an Arabic book distributor, who is providing targeted book delivery to volunteers (50 editors)

Many other partnerships with accounts available are listed on our partners page, including expanded accounts for Elsevier ScienceDirect, British Medical Journal and Dynamed and additional accounts for Project MUSE, DeGruyter, Newspapers.com, Highbeam and HeinOnline. Do better research and help expand the use of high quality references across Wikipedia projects: sign up today!
--The Wikipedia Library Team 19:42, 16 September 2015 (UTC)

We need help! Help us coordinate Wikipedia Library's distribution of accounts, communication of access opportunities and more! Please join our team at our new coordinator signup.
This message was delivered via the Global Mass Message tool to The Wikipedia Library Global Delivery List.

Jószócikk-jelölések leapadtak

Nagyon leapadtak a jószócikk-jelölések, szám szerint egy van jelölésen, ami ma raktam ki. Jó lenne aktivizálódni, biztosan van jelölhető cikk. --Sasuke88 Anime eye.svg vita 2015. szeptember 20., 00:05 (CEST)

Menj végig a WP:ÉSZ jelölteken az elmúlt 5 évből és rengeteget fogsz találni! ;-) OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2015. szeptember 20., 12:05 (CEST)
@OrsolyaVirág: Erre nem is gondoltam :). Körülnézhetek köztük, de más cikkét nem igazán szeretem jelölni, főleg, ha olyan témakör, amit nem igazán vágok. Úgyhogy az esetleges tartalmi problémáknál nem feltétlenül fogok tudni hozzászólni. – Sasuke88 Anime eye.svg vita 2015. szeptember 20., 17:41 (CEST)
Szerintem a "média, film és szórakozás" témakörből bőven tudsz jelölni! ;-) OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2015. szeptember 20., 19:39 (CEST)

Kiemelt se nagyon vanː Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre, de nem csoda ha mindenki fikázni (sicǃ) akar és ha valaki szócikket építene azt meg eltiltja az erőszakos wikihat(valójában csak 2-3)alma. Remélem csak képzelődöm és jönnek a jelölések sorban, ha tudok továbbra is segítek és hozzunk össze még több jó és azután kiemelt cikkeket is. Remélem a többség ezért van ittǃ Andrew69. Blue a v.svg 2015. szeptember 21., 21:49 (CEST)

Hát... Én se véletlenül csak melléknévtérben zsongok szeptember eleje óta, főnévtérben nem. Letrolloztak, ezzel ellentétes hatást értek csak el, mivel úgy gondolkoztam, hogy úgy trolloztak le, hogy augusztus 29-én még a fő névtérben is zsongtam, vandál szerkesztéseket is visszavonva a Dohánytermesztésben, Miskolcban, a Csúsingurában, Ez a divatban pedig javításokat végezve. Ez nem jó pedagógia volt az engem letrollozók részéről. A spenót evésére nem az a legjobb módszer, ha belenyomjuk a másik fejét a spenótba, hogy ettől majd spenótevésre lesz majd kedve. És ha ez se használ majd, addig verjük a fejét majd a falba a spenótot nem evőnek, amíg rendes spenótevő lesz, teleordibálva a fejét, hogy ne merjen hisztizni.

Úgyhogy erre az évre fő névtérbe már csak min. egy, max. kilenc szerkesztést terveztem be. Apród vita 2015. szeptember 21., 22:13 (CEST)

Nem olyan nagy baj, de ha egyszer eljutsz oda, hogy szerkeszteni is akarod majd a Wikipédiát akkor jól jön az a kilenc is, mert lehet azzal is komoly dolgokat létrehozni. Én meg pont fordítva vagyok, mert a vitalapon kár bármit is írni, hisz csak felesleges zabhegyezés kb. úgy 99 százalékban Andrew69. Blue a v.svg 2015. szeptember 21., 22:31 (CEST)

@Sasuke88: Ato01 jóvoltából megszületett a lista: Szerkesztő:Ato 01/próbalap/Lehetséges Jó és Kiemelt szócikkek kigyűjtése WP:ÉSZ-ből. Ez a 200 szócikk elég lesz a jelölésekhez? Vigyor OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2015. szeptember 27., 14:31 (CEST)

@OrsolyaVirág: Nagyon jó, hogy megszületett a lista (köszönet érte Ato01-nek!), remélem páran rácuppannak majd. Én a Totorót mindenképpen szeretném jelölni jó szócikknek, de előtte még meg kell majd dolgozni :-). --Sasuke88 Anime eye.svg vita 2015. szeptember 27., 20:36 (CEST)

Automatikus forrásolás

Egy érdekes projekt, ami IEG-finanszírozást (lásd egy szakasszal fentebb) és ahhoz pedig támogatókat keres: m:Grants:IEG/StrepHit:_Wikidata_Statements_Validation_via_References Egy olyan nyelvi elemzőt akarnak írni, ami képes automatikusan felismerni, hogy egy újságcikk jó forrás lehet egy Wikidata-állításra, és az ilyen cikkeket kiajánlani a szerkesztőknek. – Tgrvita 2015. szeptember 23., 10:09 (CEST)

szétesett enwikis infobox

Nem bírok rájönni, mi a gond itt. Megigazítaná valaki? – Pagony foxhole 2015. szeptember 28., 00:36 (CEST)

Már nincs probléma vele. Apród vita 2015. szeptember 28., 00:49 (CEST)

Itt is köszönöm! – Pagony foxhole 2015. szeptember 28., 00:51 (CEST)

A Pincérfrakk utcai cicákat duplán lehet látni március óta

@Pkunk: Jelenleg duplán lehet látni a Pincérfrakk utcai cicákat. A második szócikk címében található évszám ráadásul nem egyezik a tartalomban található évszámmal (1984), ekkor változtatták meg 1984-re a szócikk tartalmában: A A Pincérfrakk utcai cicák (1987) szócikk lapjának 2015. március 10., 20:53-kori változata.

Volt olyan terv, hogy a Pincérfrakk utcai cicák (1987) szócikk legyen átalakítva az irodalmi mű szócikkévé (Szerkesztővita:92.249.181.99#A Pincérfrakk utcai cicák), ám semmi sem lett ebből egy tatarozási sablon kitétele és több hónap utáni levétele kivételével. Apród vita 2015. szeptember 22., 21:27 (CEST)

Az alapműnek is kéne egy cikk, de ennek nyoma sincs. A két film-szócikk túlzás, ezt össze kell vonni, vagy egyszerűen törölni az egyiket: majdnem egyforma a kettő. Nekem a téma szimpatikus ugyan, de nincs energiám megírni a könyvről szóló cikket. Ez van, Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. szeptember 22., 23:29 (CEST)

Szegény cicák! Apród vita 2015. szeptember 22., 23:37 (CEST)

Aki nem szereti a cicákat duplán látni, az vajon a cicákat nem szereti vagy a piát? Alensha 2015. szeptember 28., 16:20 (CEST)

Vagy az optometristát? hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. szeptember 28., 16:35 (CEST)

A piát :-). Apród vita 2015. szeptember 28., 17:01 (CEST)

Vásáry André wikipedia angol változat

Sziasztok! Információt-segítséget szeretnék kérni tőletek. A Vásáry André Management képviseletében frissítem az énekes magyar nyelvű adatlapját. Most felmerült az igény, hogy ez angolul is jelenjen meg, azonban angoltudás híján sajnos nem tudom megcsinálni - arról nem is beszélve, hogy én egy meglévő, működő magyar szócikkbe csöppentem, tehát egy új szócikket még magyarul sem hoztam létre, nemhogy angolul :( Azt szeretném megkérdezni, hogy ha meglesz a teljes szócikk szövege angolul (a fordítás folyamatban), ennek feltöltésére az angol wikire kaphatnék-e segítséget? Minden információt köszönök szépen :) Üdvözlettel: Helleborus~huwiki vita 2015. szeptember 28., 17:38 (CEST)

Azt tanácsolom, ha nem tudsz angolul, akkor inkább ne írjál cikket az angol Wikipédián. --Malatinszky vita 2015. szeptember 28., 18:00 (CEST)

Ha jól értem, akkor a magyar szócikk angolra fordítása folyamatban van. Feltételezem angolul jól tudó személy fordítja. Ebben az esetben nem hiszem, hogy akadálya lenne annak, hogy egy angol wikin is szerkesztő mentor segítsen a feltöltésben. Ehhez jó induló lépés a „mentort kérek” sablon felhelyezése az adatlapodra (ahogyan próbáltad), ami azonban csak akkor jelenik meg helyesen, ha eltávolítod a sablon előtt és után szereplő nowiki, illetve /nowiki utasításokat, és csak a két darab kapcsos zárójel közötti részt hagyod meg. Nem kizárt, hogy az itteni kérésedet olvasva is találsz mentort, de a sablon megjelenítésével a legilletékesebb helyen jelenik meg a kérésed. – Dodi123 vita 2015. szeptember 28., 19:21 (CEST)

Dodi123, Köszönöm a tanácsot. Jól értetted, angolul jól tudó személy fordítja jelenleg a szöveget. A kezdetkor a bénázásom ellenére is bevállalt egy nagyon segítőkész és kedves mentor, aki a magyar szócikket felügyeli, de ő sem tud olyan szinten angolul, amivel ezen a gondon segíteni tudna. Az Ő tanácsára fordultam ide. Remélem, azért majd megoldódik valahogy :) Üdv.: Helleborus~huwiki vita 2015. szeptember 28., 20:21 (CEST)

@Helleborus~huwiki: Én sem vagyok valami nagy angolos, de ha megvan a fordítás, nem nagy ördöngösség létrehozni az angol szócikket. Plusz van egy segítőkész magyar ajkú szerkesztő ott - bár nem az a wikin lógó típus, úgyhogy lehet, hogy várni kell rá, de szívesen segít, nyugodt szívvel ajánlom, ha érdekel. Én már működtem közre az en.wiki-n (új életrajzi szócikkekkel is, ismerőseim fordítási segítségével), szóval nem kell félni tőle! :o) Fauvirt vita 2015. szeptember 28., 23:49 (CEST)

Reimagining WMF grants report

(My apologies for using English here, please help translate if you are able.)

Last month, we asked for community feedback on a proposal to change the structure of WMF grant programs. Thanks to the 200+ people who participated! A report on what we learned and changed based on this consultation is now available.

Come read about the findings and next steps as WMF’s Community Resources team begins to implement changes based on your feedback. Your questions and comments are welcome on the outcomes discussion page.

With thanks, I JethroBT (WMF) 2015. szeptember 28., 18:56 (CEST)

A Verona szócikk visszanevezése

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaA kérdés szavazásra ment, nem indokolt tovább függőben tartani. --Puskás Zoli vita 2015. szeptember 22., 09:43 (CEST)

Áthozva innen: Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Verona szócikk visszanevezése. Ha van adminintézkedést igénylő eredménye a vitának, azt kérjük az AÜ-n jelezni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. július 22., 23:28 (CEST)

{{megoldva|Verona ismét Verona néven szerepel, visszaállítva a status quo-t. A nevek és átirányítások további megbeszélése nem az AÜ-re tartozik, ezért itt megoldottnak tekintendő az ügy. [[User:Hungarikusz Firkász|Hungarikusz Firkász]]<sup> [[User vita:Hungarikusz Firkász|Ide írkássz!]]</sup> 2015. július 22., 16:59 (CEST)}}
{{függő|Számomra indifferens, hogyan alakul a dolog, de a tartalmi megbeszélésnek nem az AÜ-n van a helye. A megoldva sablont nowikibe tettem, hogy látszódjék, volt adminisztrátor, aki intézkedett volna. [[User:Hungarikusz Firkász|Hungarikusz Firkász]]<sup> [[User vita:Hungarikusz Firkász|Ide írkássz!]]</sup> 2015. július 22., 19:30 (CEST)}}

Sziasztok,
Egy kezdő szerktársunk tévedésből átnevezte a Verona szócikket Verona (település) (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)-re.
Próbáltam visszanevezni, de "Ilyen névvel már létezik lap" hibaüzenetet kapok.
Azt a megoldást szeretném követni, ahogy az angolok megoldották az egyértelműsítést: először beküldik az olvasót a település szócikkhez és onnan
léphet tovább az egyértelműsítő lapra.
Előre is köszönöm a segítséget ! --Rendes Kis vita 2015. július 22., 06:39 (CEST)

Nem vagyok biztos benne, hogy a település az elsődleges jelentés, vagyis, hogy a keresztnév és az autómodell is onnan kapta a nevét. --Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2015. július 22., 06:53 (CEST)

A keresztnév biztosan nem onnan (hanem a Veronika névből) ered, mégis a városnév az elsődleges
jelentés, mert ennek a női névnek a használata olyan ritka, hogy még szórványosnak sem mondható. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 07:11 (CEST)
Az autómodell azért nem probléma, mert ott a Verona név nem önállóan, hanem a márkanévvel együtt
szerepel, senki sem fog anélkül rákeresni (és emiatt az egyértelműsítő lapra tévedni). --Rendes Kis vita 2015. július 22., 07:31 (CEST)

Hogy érzékeltessem a probléma súlyát: A(z) „Verona (egyértelműsítő lap)” lapra hivatkozó lapok
--Rendes Kis vita 2015. július 22., 07:49 (CEST)

(Megpróbáltam az egyértelműsítő lapot átnevezni, hogy ne blokkolja a visszanevezést, de az is létrehozott
magáról egy másolatot, ami továbbra is blokkol ...) --Rendes Kis vita 2015. július 22., 10:52 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Mexikóban, Alsó-Kalifornia államban létezik egy Verona nevű település. Igaz, csak 4 lakója van, de van. Emiatt nem a Verona (Olaszország) lenne a jó elnevezés? Zerind üzenőlap 2015. július 22., 11:20 (CEST)

A mexikói Veronára ki kell találni valamit, de a visszanevezést ellenzem. A lap egyértelműen egyértelműsítendő. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 11:26 (CEST)

Velence (Olaszország) / Velence megye pároshoz hasonlóan lehetne Verona (Olaszország) / Verona megye páros. Akela vita 2015. július 22., 11:45 (CEST)

Gyerekek (@Zerind:, @Laszlovszky András:): az angol nyelvterületen (az Egyesült Államokban, Kanadában) legalább 20 Verona nevű város van: Verona (disambiguation),
mégis, az ő számukra is az olaszországi város az elsődleges jelentés: Verona enwiki szócikk és csak a többieket egyértelműsítik.
@Akela:: a Velence (Olaszország) is határeset: nem a Velence megye, hanem a Velence (Magyarország) miatt kell egyértelműsíteni,
de ez a két szócikk sincs azonos súlycsoportban: az olaszországi Velence legalább 2 nagyságrenddel fajsúlyosabb. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 12:06 (CEST)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után)

Kérdés, hogy szükség van-e kb. 10 ember által használt, önálló szócikk nélküli név és egy 4 fős "település" miatt "egyértelműsíteni" egy ilyen fontos várost? A Verona megye meg az autó nem ütközik a Verona névvel, ahogy Veszprém se Veszprém megyével és a vas se Vas megyével. --Sasuke88 Anime eye.svg vita 2015. július 22., 12:10 (CEST)

Az enwiki nem szent tehén, amire állandóan mutogatni kell. Az egész egyértelműsítési rendszerük más, mint a miénk. Ott a WP:EGYÉRT, világosan leírja, hogy egyértelműsítő taggal kell ellátni az azonos karaktersorral leírt fogalmakat. Ez alól csak néhány nagyon nyomós kivétel van. Verona semmivel sem különb, mint Velence, vagy bármi, aminek a leírt alakja több mindent jelenthet. A jelenlegi helyzet megfelel az irányelvnek. Felesleges azon polemizálni, hogy melyikük a fajsúlyosabb. Teljesen mindegy, mindenki megtalálja, amit akar, méghozzá egy átlátható rendszerben. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 12:52 (CEST)

Attól tartok, hogy a WP:EGYÉRT változtatásra szorul.
Nem kell majmolni az angolokat, de ebben a kérdésben náluk az igazság. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 13:20 (CEST)

Akkor ez nem adminisztrátori téma, mert intézkedést nem igényel. A javaslatok kocsmafalán felvetheted a kérdést. Az angol wiki egyértelműsítési rendszere egyébként maga a rendszertelenség, a katasztrófa. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 13:23 (CEST)

Sőt, nem is kell módosítani a WP:EGYÉRT-et, csak be kell vezetni a NULL egyértelműsítő tag fogalmát. A default. Az alapértelmezés. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 13:27 (CEST)

Ez azért adminisztrátori téma, mert a visszanevezés technikailag nem működik. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 13:30 (CEST)

Azért nem adminisztrátori kérdés, mert az irányelvnek megfelelő állapoton nincs mit visszanevezni. Csak megbeszélés után. A default pedig létezik, alapesetben az átirányítás az egyértelműsítő lapra. Semmi mást nem kell bevezetni, legfeljebb megbeszélés, szavazás után. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 16:04 (CEST)

Nem pontosan látod a helyzetet.
A Verona (keresztnév) lap ugyanis nem létezik, az csak a Veronika (keresztnév) szócikknek egy albejegyzése.
És ez így pont jó is.

Tehát a kérésem az adminisztrátorhoz:

Előre is köszönöm. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 16:23 (CEST)

Szerintem pedig van adminisztrátori feladat. Ha a közösség szerint nem egyértelmű az elnevezés az valóban meg kell vitatni, de addig az eredeti állapotot kell fenntartani azaz a Verona elnevezéssel a várost. További problémák milyen elnevezés ez Verona (leendő egyértelműsítő lap). Nagyon nagy a hőség, de ennyire?! A főjelentésre jelenleg 92 interwiki cikk van és talán ha három egyértelműsít a városra a többinél simán Verona név! Ezért szerintem szükséges a Verona (település) visszanevezése Verona szócikkre elnevezésre, aztán aki akar vitatkozhat róla és ha többség úgy dönt hogy indokolt az átnevezés, akkor mehet. Már csak azért is mert nagyon sok linket kell utána javítani, amit az utóbbi időben szinte minden átnevező szerkesztő elfelejt és ezzel sok hibás linket gyárt! - Csurla vita 2015. július 22., 16:31 (CEST)

Kíváncsi vagyok, sokan fognak-e szavazni és mi szerint? Nem véletlenül nem merek ugyanis belekezdeni egy másik szócikk visszaszavaztatásába támogatom - ellenzem gombok szerint és nem pedig beszélgetve támogatom - ellenzem gombok nélkül. Apród vita 2015. július 22., 16:38 (CEST)

Csurla szerktárs egy kicsit belepiszkált, de ettől nem változott érdemben a feladat.
Magánban megbeszéltük, hogy kérjük a T. admin szerktársak segítségét. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 16:44 (CEST)

Egy ilyen ügyet sokkal hatékonyabban meg kellene oldania az adminisztrátoroknak. Várunk türelemmel. - Csurla vita 2015. július 22., 16:46 (CEST)

Félreértés elkerülésére: Csurla szerktárssal tökéletesen egyetértünk, csak egyikünk sincs
abban a helyzetben, hogy segítség nélkül megoldjuk a feladatot. --Rendes Kis vita 2015. július 22., 16:52 (CEST)

De jó nektek! Apród vita 2015. július 22., 17:02 (CEST)

A két veronai nemesnek már égnek áll a haja:

 Ki otthon ül, nem nő túl otthonán.
 Ha ifjú életed nem volna rab
 Szerelmesed szép szemének bilincsén,
 Bizony, arra kérnélek, jöjj velem,
 Nézd meg inkább a nagyvilág csodáit,
 Mint itthon gubbassz, unatkozva, lustán,
 S legszebb éveid céltalan fecséreld.

OsvátA Palackposta 2015. július 22., 17:54 (CEST)

Álljunk meg egy szóra! Mondhatnám nemaddiga! Ha a kérdés nem egyértelmű, akkor az irányelv szerinti állapotról nem állítgatjuk vissza az eredeti állapotot. Ez a lépés hibás volt. Most már van adminisztrátori feladat: visszaállítani az irányelv szerinti állapotot, és a megbeszélés lezártáig úgy tartani. Nem lehet az irányelvtől szimpátiaalapon eltérni. Nektek kettőtöknek a natúr a szimpatikus, másoknak meg nem.

Kérem az egyértelműsítés visszaállítását az adminisztrátoroktól. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 17:56 (CEST)

Csak tudnám, minek vannak az irányelvek, ha nem csak el lehet tőle térni ötletszerűen, hanem az irányelvszerű állapot létrehozását simán vissza lehet állítani. Messzemenően nem értek egyet ezzel a lépéssel. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 18:10 (CEST)

Nem folytam és nem folyok bele a tartalmi vitába, mert sem szerkesztőként, sem adminisztrátorként nem érdekel a téma. Ami viszont érdekel, hogy a tartalmi megbeszélésnek (ami most itt zajlik), nem itt van a helye, hanem valamelyik kocsmafalon vagy témához tartozó szócikkek vitalapjainak egyikén. Nekem mindegy, mi lesz a végeredmény. Sőt most már az is, hogy itt tárgyaljátok-e meg vagy máshol. Ha kell majd egy másik adminisztrátor (is) intézkedik. Felteszem, azzal meg a mostani intézkedéssel egyetértők nem fognak egyetérteni, de hát C'est la vie. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. július 22., 19:30 (CEST)

A tartalmi kérdést már megpróbáltam más mederbe terelni, de nem sikerült, és már nem is fog, mert megvan, amit akartak. Ha valaki nem ért egyet az irányelvvel, előbb kell megvitatni az eltérést, aztán alkalmazni, ha szabad utat kap. Nekem sem Verona a szívügyem, hanem az egyértelműsítés rendszere és szabályai. Aki vitatja az irányelvet, írjon ki ellene szavazást, az egyértelműsítési irányelvtől néha eltérünk, de esetileg, eseti megbeszélés után. Továbbra is kérem az egyértelműsítés helyreállítását, az azt vitatók pedig fáradjanak a kocsmafalra megbeszélni. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 22., 19:45 (CEST)

Mivel időközben kiderült, hogy nem csak Mexikóban van ez a pici faluszerűség, hanem az USA-ban több, nagyobb Verona is létezik, így már teljesen egyértelmű szerintem, hogy Verona (Olaszország) lenne a helyes cím. Zerind üzenőlap 2015. július 23., 08:08 (CEST)

Egyetértek. Ha vége ennek a megbeszélésnek, és az eredmény támogatja ezt a megoldást, én is támogatom. Addig is általában az egyértelműsítésről a helyesírási kocsmafalon folyik a vita. – LADis LA ék.jpgpankuš 2015. július 23., 08:11 (CEST)

Most végül is van-e olyan dolog, ami indokolná ennek a szakasznak a függőben tartását? Apród vita 2015. szeptember 22., 00:19 (CEST)

Donald Bradman

Egészen döbbenetes 99.94-es ütési átlaga volt a tesztversenyeken, csak tényleg a vicc kedvéért: az utána következő második legjobb játékos átlaga 60.97 . A legendás ausztrál krikettezőnek 36 oldalas az enwikin a cikke: https://en.wikipedia.org/wiki/Don_Bradman Szívesen látnám a magyar wikin is. 91.82.138.181 (vita) 2015. szeptember 28., 19:50 (CEST)

A krikett az angoloknál nemzeti sport. A magyarok többsége azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Ha azonban úgy érzed, hogy helye lenne egy szócikknek róla a magyar wikin is, akkor nálad autentikusabb személyt ennek megírására nehezen találnánk. Rajta, fogj bele bátran! – Dodi123 vita 2015. szeptember 28., 19:53 (CEST)

Ha anonként megírom/lefordítom, akkor csak kb. fél év és megjelenik (vagy soha). 91.82.138.181 (vita) 2015. szeptember 28., 22:16 (CEST)

Még egy anon által megírt szócikk is hamarabb megjelenik annál, mint amit senki nem ír meg. – Dodi123 vita 2015. szeptember 28., 22:36 (CEST)

Ez itt a magyar Wikipédia. Nemzetidegen sportoknak nincs itt helye. Inkább a bigézésről kéne végre cikket írni. --Hazaffy vita 2015. szeptember 30., 15:01 (CEST)

Ez túlzó és szélsőséges álláspont. A magyarok közül is érdekelhet sokakat a krikett és más - nálunk kevésbé ismert - sport, ahogyan a kissé elfeledett, régi magyar sportok is. Csak legyen olyan hozzáértő, aki szakszerűen megírja. Annak ugyanis nem sok értelme van, és inkább árt, mint használ, ha egy hozzá nem értő ír róluk. – Dodi123 vita 2015. szeptember 30., 15:39 (CEST)

Jószócikk-jelölések megugrottak

Talán a néhány nappal ezelőtti KF-bejegyzés hatására megugrott a jócikk-jelölések száma. Kérem, hogy nézzétek meg és értékeljétek őket, hogy ne az érdektelenség miatt hiúsuljon meg az egyébként arra érdemes cikkek minősítése! Köszönöm. – Rlevente Műemlék piktogram2.png üzenet 2015. szeptember 30., 09:11 (CEST)

Kiemelési korteskedés

A Tibeti buddhizmus cikk kiemelésén csupán 1 tanúsítás hiányzik (teljeskörűség). Kérem az érdeklődőket, hogy a cikk átolvasása után látogassák meg a kiemelési munkapadot és döntsenek belátásuk szerint. Ogodej Mal 0.png vitalap 2015. szeptember 30., 14:43 (CEST)

Pótolva. Szalakóta vita 2015. szeptember 30., 15:34 (CEST)

Fordítási hiba

A nap képe alatt van egy kis félrefordítás: "Természetes szürke szűrővel (Neutral density lens) készített fénykép."

Valaki keverte a neutralt a naturallal. Szerintem nekem nincs jogosultságom szerkeszteni, de valaki tegye meg helyettem.
Neutral = semleges
Natural = természetes

--ТEтRоDотохIN Biohazard symbol.svg ѵIтA 2015. szeptember 30., 15:22 (CEST)

Nem elég a szavakat tudni, a szakmát is kéne, vagy utána kéne nézni (pl. itt http://www.termeszetfotomagazin.hu/index.php?page=tipsandtricks&id=402), ha nem vagyunk szakmabeliek, mivel úgy látom, hogy ez a fordítás márpedig helyes. Update: látom, hogy mindenütt természetes szűrőnek mondják, de valóban lehet, hogy eredetileg is félrefordítás, csak az a kérdés, hogy mennyire elterjedt, hiszen a félrefordított értelmű szavak nem példa nélküliek a magyarban.--hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. szeptember 30., 15:37 (CEST)

Itt is van néhány példa a neutralra. – Ronastudor a sznob 2015. október 1., 08:57 (CEST)