Az ISO 4217 (devizakód) a valuták és az egyes pénznemek jelölésének 3-karakteres kódjait tartalmazó nemzetközi szabvány. A kódok nem tévesztendők össze a pénznemek nevének rövid alakjával, a devizajellel.

Története

szerkesztés

Az ISO 68 számú Technikai Bizottsága 1973-ban döntött úgy, hogy a világgazdaság bármely területén alkalmazható kódrendszert hoz létre a világ valutái és egyéb értékhordozói részére. Az illetékes ENSZ/ECE Szakértői Csoport 17. ülésén (1978. február) megállapodott abban, hogy az ISO 4217 számú nemzetközi szabványban foglalt hárombetűs kódok, a "Valuták és más értékhordozók jelölésének kódrendszere", megfelel a világgazdaságban való használat kritériumainak.

Az idők során új valutákat, pénzegységeket hoznak forgalomba, egyeseket pedig kivonnak a forgalomból. Ezek a változások gyakran kötődnek új kormány hivatalba lépéséhez, (háború utáni helyzetben vagy új Alkotmány életbe lépése után), nemzetközi szerződések jönnek létre, amelynek alapján országok egységesítik valutájukat, vagy a száguldó infláció megfékezését elősegítendő vezetnek be új valutát. Ezen okok miatt a lista időnként frissítésre szorul, és az ISO 4217 szabvány listájának kezelésének felelőse az angol British Standards Institution.

Az érvényes valutakódok

szerkesztés

1 Már nem használják, de az ISO 4217-MA listán még megtalálható.

Valutakód nélküli pénznemek, nem hivatalos ISO-4217 kódok

szerkesztés
Kód Pénznem A pénznemet használó ország(ok), terület(ek) neve
GGP Guernsey-i font   Guernsey Bailiffség
JEP Jersey-i font   Jersey Bailiffség
IMP Man-szigeti font   Man-sziget
KRI Kiribati dollár   Kiribati
SLS Szomáliföldi shilling   Szomáliföld
PRB Dnyeszter menti rubel   Dnyeszter Menti Köztársaság
TVD Tuvalui dollár   Tuvalu
Alderney-i font   Alderney
Cook-szigeteki dollár   Cook-szigetek
Feröeri korona   Feröer
Arcahi dram   Hegyi-Karabah Köztársaság
Skót font   Skócia
Északír font   Észak-Írország

Elavult valutakódok

szerkesztés

Euróval helyettesítve

szerkesztés
ISO-4217 kód Pénznem A pénznemet korábban használó ország(ok), terület(ek)
ATS Osztrák schilling   Ausztria
BEF Belga frank   Belgium
CYP Ciprusi font   Ciprus
  Akrotíri és Dekélia
DEM Német márka   Németország
EEK Észt korona   Észtország
ESP Spanyol peseta   Spanyolország
FIM Finn márka   Finnország
FRF Francia frank   Franciaország
GRD Görög drachma   Görögország
HRK Horvát kuna   Horvátország
IEP Ír font   Írország
ITL Olasz líra   Olaszország
LUF Luxemburgi frank   Luxemburg
LTL Litván litas   Litvánia
LVL Lett lat   Lettország
MTL Máltai líra   Málta
NLG Holland gulden   Hollandia
PTE Portugál escudo   Portugália
SIT Szlovén tolár   Szlovénia
SKK Szlovák korona   Szlovákia

Más okból helyettesítve

szerkesztés
  1. AFA AfganisztánAfghani (AFN-nel helyettesítve)
  2. ALK Albániarégi lek (ALL-lel helyettesítve)
  3. AON Angola – Angolai Új Kwanza (AOA-val helyettesítve)
  4. AOR Angola – Angolai Kwanza Readjustado (AOA-val helyettesítve)
  5. ARP Argentína – Peso Argentino (ARS-sel helyettesítve)
  6. ARY ArgentínaArgentín peso (ARS-sel helyettesítve)
  7. BEC BelgiumBelga frank (konvertibilis)
  8. BEL Belgium – Belgian frank (pénzügyi)
  9. BGJ Bulgárialev A/52 (BGN-nel helyettesítve)
  10. BGK Bulgária – lev A/62 (BGN-nel helyettesítve)
  11. BGL Bulgária – lev A/99 (BGN-nel helyettesítve)
  12. BOP Bolívia – Bolíviai peso (BOB-vel helyettesítve)
  13. BRB Brazília – cruzeiro (BRL-lel helyettesítve)
  14. BRC Brazília – cruzado (BRL-lel helyettesítve)
  15. CNX Kína – Kínai emberek bank dollárja (CNY-nal helyettesítve)
  16. CSD SzerbiaSzerb dinár (RSD-vel helyettesítve)
  17. CSJ Csehszlovákia – Csehszlovák korona A/53
  18. CSK CsehszlovákiaCsehszlovák korona (CZK-val és SKK-val helyettesítve)
  19. CUC KubaKubai konvertibilis peso (CUP-lel helyettesítve)
  20. DDM NDKKelet-német Márka (DEM-mel helyettesítve)
  21. ECS Ecuadorsucre (USD-vel helyettesítve)
  22. ECV EcuadorUnidad de Valor Constante (alapkód) (abbahagyva)
  23. EQE Egyenlítői-Guinea – Egyenlítői-guineai ekwele (XAF-fel helyettesítve)
  24. ESA SpanyolországSpanyol peseta (A)
  25. ESB Spanyolország – Spanyol peseta (B)
  26. GNE Guinea – Guineai syli (XOF-fel helyettesítve)
  27. GWP Guinea – Guineai peso (XOF-fel helyettesítve)
  28. ILP IzraelIzraeli font (ILR-rel helyettesítve)
  29. ILR IzraelIzraeli régi shekel (ILS-sel helyettesítve)
  30. ISJ IzlandIzlandi régi krona (ISK-val helyettesítve)
  31. LAJ LaoszLaoszi kip – Pot Pol (LAK-val helyettesítve)
  32. MAF Mali – Mali frank (XOF-fel helyettesítve)
  33. MGF Madagaszkár – Madagaszkári frank (MGA-val helyettesítve)
  34. MKN MacedóniaMacedón dinár A/93 (MKD-vel helyettesítve)
  35. MVQ Maldív-szigetek – Maldív-szigeteki rúpia (MVR-rel helyettesítve)
  36. MXP MexikóMexikói peso (MXN-nel helyettesítve)
  37. PEH Peru – Perui sol (PEN-nel helyettesítve)
  38. PLZ LengyelországLengyel złoty A/94 (PLN-nel helyettesítve)
  39. ROK RomániaRomán lej A/52 (ROL-lel helyettesítve)
  40. ROL Románia – Román lej A/05 (RON-nel helyettesítve)
  41. RUR Oroszország – Orosz rúbel (RUB-vel helyettesítve)
  42. SRG Suriname – guilder (SRD-vel helyettesítve)
  43. SVC El SalvadorEl Salvador-i colón (USD-vel helyettesítve)
  44. SUR SzovjetunióSzovjetunió rúbel (RUB-vel helyettesítve)
  45. SVC El Salvador – Salvadori colón (USD-vel helyettesítve)
  46. TPE Timori escudo
  47. TRL TörökországTörök líra A/05 (TRY-nal helyettesítve)
  48. UGW Uganda – Ugandai régi shilling (UGX-szel helyettesítve)
  49. UYN Uruguay – Uruguayi régi peso (UYU-val helyettesítve)
  50. VNC Vietnám – Vietnámi régi dong (VND-vel helyettesítve)
  51. YDD Dél-JemenDél-jemeni dinár (YER-rel helyettesítve)
  52. YUD Jugoszlávia – Új Jugoszláv Dinár (CSD-vel helyettesítve)
  53. YUM JugoszláviaJugoszláv dinár (CSD-vel helyettesítve)
  54. ZAL Dél-Afrikapénzügyi mezsgye (alapkód) (abbahagyva)
  55. ZRN Zaire – Új Zaire (CDF-fel helyettesítve)
  56. ZRZ Zaire – Zaire (CDF-fel helyettesítve)
  57. ZWC ZimbabweRhodéziai dollár (ZWD-vel helyettesítve)
  58. ZWK Zambia - Zambiai kwacha (ZMW-vel helyettesítve)