Főmenü megnyitása

Európában közel 80 000 km autópálya van, ezek nagy része francia, német és spanyol.[1] Az autópályáknak nem csak országok szerinti jelölése van. Az európai úthálózat Európa nemzetközi közúthálózata. Ezek az utak biztosítják az európai államok között a közúti közlekedést. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) 1975-ben határozta meg ezeket az útvonalakat. A jelenleg alkalmazott számozási rendszert 1992-ben fogadták el a tagállamok.

Európai úthálózatSzerkesztés

ÚtszámozásSzerkesztés

  • Az „A” osztályú főutak és jelentős összekötő utakat két számjegyből állnak. Az észak-dél irányú főutak 5-re végződnek, míg a nyugat-kelet irányú főutak 0-ra. A jelentős összekötő utak szintén két számjegyből állnak, páratlanok az észak-dél irányúak és párosak a nyugat-kelet irányúak. Általában a számtartomány az ezeket az utakat közrefogó főutak számozása közé esik.[2]
  • A „B” osztályú, helyi jelentőségű összekötő utak számozása 3 számjegyű: az első számjegy az úttól északra található legközelebbi főút első számjegye, a második számjegy az úttól nyugatra található legközelebbi főút első számjegye, a harmadik számjegy egy sorszám.[3]

Észak–dél irányú főutakSzerkesztés

  Az E5 (térkép) 2960 km hosszú. Városok: GreenockGlasgowPrestonBirminghamSouthamptonLe HavrePárizsOrléansBordeauxSan SebastiánMadridSevillaAlgeciras.[4]
  Az E15 (térkép) 3590 km hosszú. Városok: InvernessPerthEdinburghNewcastle upon TyneLondonFolkestoneDoverCalaisPárizsLyonOrangeNarbonneGironaBarcelonaTarragonaCastellón de la PlanaValenciaAlicanteMurciaAlmeríaMálagaAlgeciras.[5]
  Az E25 (térkép) 1830 km hosszú. Városok: Hoek van HollandRotterdamEindhovenMaastrichtLiègeBastogneArlonLuxembourgMetzSaint-AvoldStrasbourgMulhouseBázelOltenBernLausanneGenfMont BlancAostaIvreaVercelliAlessandriaGenovaBastiaPorto VecchioBonifacioPorto TorresSassariCagliariPalermo.[6]
  Az E35 (térkép) 1660 km hosszú. Városok: AmszterdamUtrechtArnhemEmmerichOberhausenKölnFrankfurt am MainHeidelbergKarlsruheOffenburgBázelOltenLucerneAltdorfBellinzonaLuganoChiassoComoMilánóPiacenzaParmaModenaFirenzeRóma.
  Az E45 (térkép) 4920 km hosszú. Városok: KaresuandoArvidsjaurÖstersundMoraSäffleGöteborgFrederikshavnAalborgÅrhusVejleKoldingFrøslevFlensburgHamburgHannoverGöttingenKasselFuldaWürzburgNürnbergMünchenRosenheimWörglInnsbruckBrenner-hágóFortezzaBolzanoTrentoVeronaModenaBolognaCesenaPerugiaFiano RomanoNápolySalernoSicignanoCosenzaVilla San GiovanniMessinaCataniaSiracusaGela.[7]
  Az E55 (térkép) 2920 km hosszú. Városok: HelsingborgHelsingørKoppenhágaKøgeVordingborgFarø,– Nykøbing FalsterGedserRostockBerlinLübbenauDrezdaTeplicePrágaTáborLinzSalzburgVillachTarvisioUdinePalmanovaMestreRavennaCesenaRiminiFanoAnconaPescaraCanosaBariBrindisiIgoumenitsaPrevezaRhionPatraiPyrgosKalamátaE4.[8]
  Az E65 (térkép) 3800 km hosszú. Városok: MalmöYstadŚwinoujścieWolinGoleniówSzczecinGorzów WielkopolskiŚwiebodzinZielona GóraLegnicaJelenia GóraHarrachovŽelezný BrodTurnovMladá BoleslavPrágaJihlavaBrnoPozsonyRajkaCsornaSzombathelyZalaegerszegNagykanizsaLetenyeZágrábKárolyvárosFiumeSplitDubrovnikPetrovacPodgoricaBijelo PoljeSzkopjeKicevoOhridBitolaNikiVeviKozániLarissaDomokosLamiaBrallosIteaAntirrionRhionEgionKorinthoszTripoliKalamataKissamosChania.[9]
  Az E75 (térkép) 4340 km hosszú. Városok: VardøVadsøVarangerbotnUtsjokiInariIvaloSodankyläRovaniemiKemiOuluJyväskyläHeinolaLahtiHelsinkiGdańskŚwiecieŁódźPiotrków TrybunalskiKatowiceZólyomPozsonyGyőrBudapestSzegedSzabadkaÚjvidékBelgrádNišKumanovoSzkopjeSzalonikiLarissaLamiaAthénChaniaIráklioAgios NikolaosSitía.[10]
  Az E85 (térkép) 2300 km hosszú. Városok: KlaipėdaKaunasVilniusLidaSlonimKobrinDubnoTernopilCsernyivciSiretSzucsávaRománvásárUrziceniBukarestGyurgyevóRuszeByalaVeliko TarnovoSztara ZagoraHaszkovoSzvilengradOrmenioKastaniesDidymoteichoAlexandroupolis.
  Az E95 (térkép) 1790 km hosszú. Városok: SzentpétervárPszkovHomelKijevOdesszaSamsunMerzifon.[11]
  Az E101 (térkép) 850 km hosszú. Városok: MoszkvaKalugaBrjanszkGlukovKijev.
  Az E105 (térkép) 3770 km hosszú. Városok: KirkenesMurmanszkPetrozavodszkSzentpétervárMoszkvaOrjolHarkovSzimferopolAlustaJalta.
  Az E115 (térkép) 1730 km hosszú. Városok: JaroszlavlMoszkvaVoronyezsNovorosszijszk.
  Az E117 (térkép) 1050 km hosszú. Városok: Mineralnije VodiNalcsikVlagyikavkazTbilisziJerevánGorisMegri.
  Az E119 (térkép) 2630 km hosszú. Városok: MoszkvaTambovPovorinoVolgográdAsztrahányMahacskaliKubaBakıAlyatAstara.
  Az E121 (térkép) 2700 km hosszú. Városok: SzamaraUralszkAtirauBeineuShetpeZhetybaiFetisovoBekdashTurkmenbasiGyzylarbatiráni határ.
  Az E123 2840 km hosszú. Városok: CseljabinszkKostyanajEszilGyerzsavinszkArkalikZhezkazganKyzylordaShymkentToshkentAyniDusanbeNizhniy Panj.
  Az E125 2600 km hosszú. Városok: PetropavlAsztanaKaragandiBalkhashBurubajtalAlmatiBiskekNarynTorugart.
  Az E127 1330 km hosszú. Városok: OmszkPavlodarSemeyGeorgijevkaMaikapsagaj.

Nyugat–kelet irányú főutakSzerkesztés

  Az E10 (térkép) 850 km hosszú. Városok: ÅSvolværLødingenEvenesNarvik(norvég-svéd határ)RiksgränsenKirunaGällivareÖverkalixTöreLuleå.
  Az E20 (térkép) 1880 km hosszú. Városok: ShannonLimerickDublinLiverpoolManchesterKingston upon HullEsbjergKoppenhágaMalmöHelsingborgHalmstadGöteborgÖrebroStockholmTallinnNarvaSzentpétervár.[12]
  Az E30 (térkép) 6050 km hosszú. Városok: CorkWaterfordWexfordRosslareFishguardSwanseaCardiffNewportBristolLondonColchesterIpswichFelixstoweHoek van HollandHágaGoudaUtrechtAmersfoortOldenzaalOsnabrückBad OeynhausenHannoverBraunschweigMagdeburgBerlinŚwiebodzinPoznańVarsóBresztMinszkSzmolenszkMoszkvaRjazanyPenzaSzamaraUfaCseljabinszkKurganIsimOmszk.[13]
  Az E40 (térkép) 8500 km hosszú. Városok: CalaisOostendeBruggeGentBrüsszelLeuvenLiègeAachenKölnOlpeWetzlarBad HersfeldEisenachErfurtGeraChemnitzDrezdaGörlitzLegnicaWrocławOpoleGliwiceKrakkóPrzemyślLvivRivneZsitomirKijevHarkovLuhanszkVolgográdAsztrahányAtirauBeineuQongirotNukusDaşoguzBuxoroNavoiSzamarkandJizzakhTaskentSimkentTarazBiskekAlmatySary-OzekTaldikorganUcharalTaskeskenAyaguzGeorgiyevskaÖszkemenRidder.
  Az E50 (térkép) 5100 km hosszú. Városok: BrestRennesLe MansPárizsReimsMetzSaarbrückenMannheimHeilbronnNürnbergRozvadovPlzeňPrágaJihlavaBrnoTrencsénEperjesFelsőnémetiUngvárMunkácsSztrijTernopilHmelnickijVinnicjaUmanyKirovohradDnyipropetrovszkDoneckRosztovArmavirMineralnije VodiMahacskala.
  Az E60 (térkép) 6200 km hosszú. Városok: BrestLorientVannesNantesAngersToursOrléansMontargisAuxerreBeauneDoleBesançonBelfortMulhouseBázelZürichWinterthurSt. GallenSt. MargrethenBregenzFeldkirchLandeckTelfsInnsbruckLauterachFeldkirchImstInnsbruckWörglRosenheimBad ReichenhallSalzburgSattledtLinzSankt PöltenBécsHegyeshalomMosonmagyaróvárBudapestSzolnokPüspökladányNagyváradKolozsvárTordaMarosvásárhelyBrassóPloieştiBukarestUrziceniSloboziaHârşovaKonstancaPotiSamtrediaHasuriTbilisziGenceEvlakBakuTürkménbasiGyzylarbatAşgabatTejenMaryTürkmenabatAlatBuharaKarshiGuzaiSherobodTermisDusanbeJirgatalSary TashIrkeshtam.[14]
  Az E70 (térkép) 4550 km hosszú. Városok: A CoruñaBilbaoSan SebastiánBordeauxClermont-FerrandLyonChambérySusaTorinoAlessandriaTortonaBresciaVeronaMestrePalmanovaTriesztPostojnaLjubljanaZágrábBródBelgrádVersecTemesvárSzörényvárCraiovaAlexandriaBukarestGyurgyevóRuszeRazgradSumenVárnaSamsunOrduGiresunTrabzonBatumiPoti.
  Az E80 (térkép) 5600 km hosszú. Városok: LisszabonValladolidSan SebastiánToulouseNizzaGenovaRómaPescaraDubrovnikPodgoricaPrishtinaSzófiaPlovdivIsztambulİzmirGeredeAmasyaErzurumGürbulakiráni határ. [15]
  Az E90 (térkép) 4770 km hosszú. Városok: LisszabonMadridBarcelonaMazara del ValloPalermoBuonfornelloMessinaReggio CalabriaMetapontoTarantoBrindisiIgoumenitsaIoanninaSzalonikiAlexandroupolisGeliboluLapsekiBursaAnkaraAdanaNusaybinHaburiraki határ.[16]

Észak-déli összekötő utakSzerkesztés

  Az E1 (térkép) 1460 km hosszú. Városok: LarneBelfastDublinRosslare - A CoruñaPontevedraValença do MinhoVila Real de Santo AntónioHuelvaSevilla.[17]
  Az E3 (térkép) 470 km hosszú. Városok: Cherbourg-OctevilleLa Rochelle.
  Az E7 (térkép) 250 km hosszú. Városok: PauJacaZaragoza.
  Az E9 (térkép) 880 km hosszú. Városok: OrléansToulouseBarcelona.
  Az E11 (térkép) 540 km hosszú. Városok: VierzonMontluçonClermont-FerrandMontpellier.
  Az E13 (térkép) 230 km hosszú. Városok: DoncasterSheffieldNottinghamLeicesterNorthamptonLondon.
  Az E17 (térkép) 670 km hosszú. Városok: AntwerpenBeaune.
  Az E19 (térkép) 520 km hosszú. Városok: AmszterdamBrüsszelPárizs.
  Az E21 (térkép) 540 km hosszú. Városok: MetzGenf.
  Az E23 (térkép) 390 km hosszú. Városok: MetzLausanne.

Nyugat-keleti összekötő utakSzerkesztés

LábjegyzetSzerkesztés

  1. Európai autópályák hossza
  2. Az E115-ös úttól keletre elhelyezkedő főutak száma nem 5-re, hanem páratlan számokra végződik (E117, E119, E121, E123, E125 és E127). Kivétel még az E101-es út is.
  3. Ezen szabályok alól figyelmesen átnézve a számozást, több kivételt is találhatunk.
  4. Vízi út: Southampton – Le Havre.
  5. Vízi út: Dover – Calais.
  6. Vízi utak: Genova – Bastia, Bonifacio – Porto Torres, valamint Cagliari – Palermo.
  7. Vízi utak: Göteborg – Frederikshavn, valamint Villa San Giovanni – Messina.
  8. Vízi utak: Helsingborg – Helsingør, Gedser – Rostock, valamint Brindsidi – Igoumenitsa.
  9. Vízi utak: Ystad – Świnoujście, Antirrion – Rhion, valamint Kalamata – Chania.
  10. Vízi utak: Helsinki – Gdańsk, valamint Athén – Chania.
  11. Vízi út: Odessza – Samsun.
  12. Vízi utak: Dublin – Liverpool, Kingston upon Hull – Esbjerg, valamint Stockholm – Tallinn.
  13. Vízi út: Felixstowe – Hoek van Holland.
  14. Vízi utak: Konstanca – Poti, valamint Baku – Türkménbasi.
  15. Vízi út: Pescara – Dubrovnik.
  16. Vízi utak: Barcelona – Mazara del Vallo, Messina – Reggio Calabria, Brindisi – Igoumenitsa, valamint Gelibolu – Lapseki.
  17. Vízi út: Rosslare - A Coruña.